Belépés
hunjano.blog.xfree.hu
A szkítha népek hosszúéletűek s mi ennek a fajnak vagyunk utolsó hajtása . A szkítha összesség ma: a magyar." /Csuray Károly / "A szólás szabadság... Hunjano
1965.01.21
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
Dücső Csaba: Nincs kegyelem II
  2011-02-10 07:42:18, csütörtök
 
 

Dücső Csaba: Nincs kegyelem II. rész


III. FEJEZET.

A hónapok gyorsan szaladtak. A kis székely falucskára ráborult a tél a maga zimankós ólomszürkeségével. A hegyek beburkolództak a felhők lebegő köpenyegével és
a néma havasi világtól csak a farkasok dala hatolt le a falu kihalt utcáira...

Aztán a tél is elmúlt. A tavaszi felhők egymást kergetve tűntek el a hegyek mögött.

Vasárnapra virradt.
A kis kápolna harangocskája csilingelve hívta istentiszteletre a falu fiatalságát.
A lányok ott ringtak a legények karján.
A színes perkálszoknyák meg-meglibbentek az enyhe tavaszi szélben.
Mindenkinek volt párja, csak Berezel Piroska lépegetett egyedül a templom felé.

Piroska nagyon egyedül érezte magát.
Levente eltűnt. Az ősz óta nem látta már. Levente házának a kapuja is némán meredezett a kíváncsiskodók elé. Általában a leány úgy érezte, hogy a fiatalembert
valami mély titokzatosság veszi körül. Levente furcsa, túlfűtött szavai állandóan
ott keringtek a lány agyában és bizony Piroska gyakran megmagyarázhatatlan
borzongással gondolt a fiúra. Nem értette Leventét.
Szerette is a fiatalembert, de félt is tőle. Néha úgy gondolta, úgy érezte,
hogy Leventét valami titokzatos erő, talán szenvedély irányítja és ez
az indulat egyszer majd kitör és romlásba dönti vagy magát a fiút, vagy a környezetét.

Piroskának gyakran voltak vad, ijesztő álmai.
Ilyenkor Leventét látta maga előtt, amint az kiemelkedik a Gyergyói havasok mögül és hatalmas,
vállas alakja fenyegetően kirajzolódik az égre.
Aztán karját kinyújtva vad öleléssel szorítja magához a székely falucskát és
szemében fellobog az a megmagyarázhatatlan diadalmas, gúnyos tűz.
Piroskának ilyenkor mindig nyugtalan éjszakája volt...

A lány most is reménykedve nézett végig a templomhoz vezető úton.
Hátha megpillantja Leventét!
Hátha a fiatalember olyan váratlanul megjelenik, mint ahogy eltűnt.
De hiába nézett körül Piroska. Leventét nem látta, csupán Pétert pillantotta
meg az egyik házsarkon. Piroska odament hozzá és megszólította:

,,Mondd csak Péter, hová tűnt el Levente?"

Péter meglepődve fordult meg. Aztán megismerve a leányt,
illedelmesen köszöntötte, majd ki akart térni a felelet elől:

,,Hát én bizony nem tudom! Talán hazament Magyarországba?!"

Piroskát nem elégítette ki a legény felelete. Karját gyengéden a fiú vállára tette.
,,Péter! Nekem igazán elárulhatod! Hát nem ismersz engem kis korom óta?
Nem bízol bennem? Hová ment Levente?
Én csak igazán tudhatom, hogy hol van Ő!" A lány egészen belepirult.
Péter kényelmetlenül érezte magát.

,,Igazán Péter..." --- esedezett a lány.

A legény először habozott, azután a lány szemébe nézett kutatón.
,,Piroska te most hová mész?" --- kérdezte.

,,Az istentiszteletre..." --- felelte a lány.

,,Miért?" --- hallatszott Péter hangja. A lány csodálkozva nézett a fiúra.
,,Hogy miért? Imádkozni!" ,,És miért imádkozol?"

Piroska egészen elbámult. ,,Ne csacsiskodj, Péter! Hogy miért imádkozok?
Magamért, apámért, halott anyámért, a faluért..."

,,És?". Péter kemény lett. Piroska elpirult. ,,És Leventéért is..."

,,És?" --- hallatszott megint a kérdés. A lány egészen megzavarodott.
,,És... és, hát Istenem! Imádkozok a székelyföldért, Erdélyért... Magyarországért!"
Elhallgatott. Péter azonban rávágta: ,,Látod Piroska!
Te most imádkozol Erdélyért, imádkozol Magyarországért, ő pedig most... küzd Értük!
Érted?... A viszontlátásra Piroska!" Azzal a legény otthagyta az ámuló lányt.
Az pedig csak nézett utána tágranyílt szemmel. Most már Pétert se értette...

Vége volt az istentiszteletnek. A hallgatóság lassan hömpölygött ki a kápolnából.
Az emberek apró, nevető csoportokra szakadoztak és benépesítettek a falu utcáit.
Piroska egyedül indult haza. Egyszerre valaki megszólalt mögötte:

,,Jó reggelt galambocskám! Hogy maga ma is mily csinos!"

A lány hátrafordult. Vasirescu volt.
A kapitány fekete lakkcsizmájában, vadonatúj ruhájában olyan volt,
mint egy kirakati játék katona. Vasirescu szélesen nevetett.
,,Csak nem haragszik megint?"

Piroska bizony haragudott. A piperkőc kapitány újabban igen sokat forgolódott körülötte.
Elhalmozta őt kellemetlen gyöngédségével és még kellemetlenebb bókjaival.
,,Mit akar?" --- kérdezte hidegen.

Vasirescu nem sértődött meg. ,,Úgy hát mégis csak haragszik!
No de majd megbékül! Haragudott már rám több lány is!" Azután látva, hogy elszólta magát, magyarázkodólag folytatta. ,,De azért maga a legcsinosabb valamennyi között!"

Piroska rászólt: ,,Nézze Vasirescu! Mondtam már magának, hogy több sikere lenne,
ha az oláh menyecskéknél próbálkoznék.
Azok jobban szeretik az... ilyen tiszteket!" A kapitány azonban nem tágított.
Elkísérte Piroskát a lakásáig.

,,Isten vele Vasirecsu!" --- mondta a lány búcsúzóul a kapuban.
,,Csak jól gondolja meg azt, amit ajánlottam!"

A kapitány szorosan odalépett Piroskához. Azután durván elkapta a lányt
és magához rántotta. Megcsókolta. Piroska nagyot sikított.
Belemart a kapitány arcába és el akarta lökni magától Vasirescut.
Az azonban csak vigyorgott és még vadabbul csókolta a lány arcát.

Piroska nagy sikoltozására kirohant az apja, Berezel Pál. Amint az ősz öreg megjelent felindulva a kapuban, Vasirescu elengedte a lányt. Cinikusan nézett előbb az alig pihegő lányra, aztán pedig az öregre. Amint Berezel Pál meglátta a félig ájult, kapunak dőlő Piroskát, a lány félrecsúszott köténykéjét, felhorkant. Aztán berontott a házba és csakhamar egy régi puskával csörtetett ki.

Vasirescu elsápadt. Ráordított a székelyre. Későn. Az öreg elvakulva a dühtől, a felindulástól, elsütötte a fegyvert. Az ócska mordály nagyot pukkant. A kapitány felüvöltött.
A lövedék nekivágódott a vállának. Piroska elájult.

Berezel Pál felkapta az élettelen lányt és becipelte a házba.
Letette a díványra és ráborult. Az öreg szeméből megeredtek a könnyek:

,,Piroska! Piroska! Egyetlen lányom!" --- kiáltozta, --- ,,Térj magadhoz!
Megbosszultalak már!... Piroska!" Elcsuklott a hangja...

*

Délután Vasirescu, akinek a golyó csak súrolta a vállát és nem ért csontot,
két oláh katonával dörömbölt a Berczel ház kapuján. Mikor az nem nyílt meg,
fejszét hoztak és nekiestek, a faragott kapunak. A kapu csakhamar darabokra hasadozva bedőlt.
A katonák felrohantak a tornácra. Vasirescu utánuk.

Az öreg Berczelt a szobában találták meg. Még mindig a lánya mellett ült, aki sápadtan, sötét karikás szemmel feküdt a díványon. Ők hallották a dörömbölést, majd az ajtó reccsenését, de meg se mozdultak. Tudták, hogy kik és miért keresik őket.

Mikor azonban Vasirescut meglátták a két katonával, Piroska eszelősen felsikoltott. Berczel Pál pedig felhördült: ,,Hát nem dögöltél meg, te kutya!" --- ordította és székéről felpattanva neki akart ugrani a dühtől tajtékzó kapitánynak. Az egyik katona leütötte. Piroska ismét elájult.

,,Locsoljátok fel őket!" --- hörögte Vasirescu.

Mikor magukhoz tértek, akkor a kapitány már az asztalnál ült... és kedélyesen cigarettázott. Csak néha szisszent, fel vállának egy-egy megrándulására. A két katona pedig szuronyát Berczel Pál elé tolva, teljes kényelemmel dőlt hátra a másik két széken.

Vasirescu gúnyos mosolyra húzta a száját. ,,Jó napot uraim; és hölgyeim!" --- kiáltotta
a két Berczel felé. Piroska elfordította a fejét. Az öreg ismét neki akart rohanni,
de a két szurony megállította.

A kapitány ekkor eldobta a cigarettát, felugrott és székét hátrarúgva el kezdett ordítani:

,,Te nyomorult magyar kutya! Te székely eb! Te disznó! Te mertél rám lőni! Te! Felakasztatlak! Megnyúzatlak bitang! Te merted kezedet emelni Nagyrománia katonájára! Te!..." Vasirescu elkékülve hörgött. Odaugrott az öreg Berczel elé és annak az arcába vágott öklével.

Berczel Pált elöntötte a megvakult düh. Nem törődve a szuronyokkal, megragadta a kapitány nyakát és csontos ujjaival görcsösen összeszorította. Vasirescu fuldokolva kapkodott levegő után.

Az oláh katonák nem tudtak hozzáférni az öreghez, mert az a szekrény és az asztal közé ugrott és a keskeny helyre magával rántotta a kapitányt is.

Az egyik baka erre hirtelen egy ötletnek engedve, odaugrott Piroskához és a lány felé döfött. A csel sikerült. Berczel Pál felordítva nekilökte a kapitányt az asztal sarkának, maga pedig Piroskához ugrott, hogy a szuronyt elrántsa annak melle elől.

A következő pillanatban a két baka elölről, a kapitány meg hátulról ugrott neki az öregnek. Legyűrték. Kezét, lábát összeszíjazták, aztán a két katona --- Vasirescu parancsára --- odaültette a tehetetlen embert a félelemtől sikoltozó, remegő Piroska mellé.

Vasirescu megigazította a ruháját és lihegve újra leült. Odafordult az öreg és a lány felé. ,,Azt csinálhatnék most magukkal, amit csak akarnék! Érti maga disznó? És érti maga is Piroska?" Szünetet tartott, azután folytatta: ,,De Vasirescu Viktor jó szívű, értik? Vasirescu Viktor engedékeny!! Vasirescu már megbocsátott más disznó magyarnak is! A maguk híres, ismerősének, a nyakas és konok Torday Leventének is!"

Szinte üvöltött a kapitány. ,,Megbocsátottam annak is, pedig az is egy nyomorult magyar!
De Vasirescu, a kapitány jószívű! Értik?!"

Egy kicsit lecsillapodott. ,,És hajlandó vagyok maguknak is megbocsátani!
Magának is Berczel Pál! És nem kell megfizetni se érte!
Csak egyezzen bele abba, hogy Piroska a feleségem legyen!"

Piroska felsikított. Vad gyűlölettel, eszelős rémülettel nézett a kapitány kéjsóvárgó szemébe.
Berczel Pál felordított: ,,Soha! Te bitang oláh! Soha! Érted?? Soha!!"

Vasirescu vigyorgott. Szemében félelmetes tűz lobogott fel. ,,Jól van Berczel Pál! És jól van Berczel Piroska! Rendben van. Ez volt az első ajánlatom. Visszautasították! Hallják akkor a második ajánlatomat! Nem kell, hogy Piroska feleségül jöjjön hozzám! Nem kell! Csak egy éjszakára legyen az enyém! Csak egy éjszakára! És akkor mindent megbocsátok! A délelőttit, a mostanit és mindent! Mindent! Értik?! Mindent megbocsátok!... De ha ezt is visszautasítják, akkor jaj lesz! Jaj lesz magának Berczel Pál és jaj lesz magának is Berczel Piroska! Én tudok gyűlölni és még jobban tudok bosszút állni! Ne felejtse el, hogy én román vagyok!" Elhallgatott. Váróan nézett a két emberre.

Berczel Pál hol elkékülve, hol kivörösödve fuldoklott az indulattól. Már nem is tudott szólni, csak hörgött. Piroska szédülten, halálsápadtan dőlt neki az apjának. Félénken húzódott hozzá, mintha az erős lenne és meg tudná védeni a vad, kegyetlen és a gyűlölt Vasirescutól.

A kapitány megszólalt: "Nos?" Berczel Pál felhördült:
,,Pusztulj innen te móc betyár!" Vasirescu Piroskához fordult.
Szemtelenül ránevetett. ,,És maga?" Piroska hirtelen felugrott, felkapta az asztalon lévő vázát és
a kapitány arcába vágta. A vázában lévő víz szétfreccsent a kapitány arcán.

Vasirescu felordított. Rámutatott az öreg Berczelre és rákiabált a katonákra: ,,Vigyétek!" Azok felkapták az öreget és elcipelték. A kapitány odalépett Piroska elé:

,,Megbánja maga még ezt Piroska! Most már nem is kívánom! Fog maga még az apja életéért könyörögni is! És fog maga még előttem térden csúszva megjelenni. És önként fogja felajánlani azt az éjszakát! És örülni fog majd, ha Vasirescu Viktor elfogadja!" Azzal elrohant.

Piroska ájultan hanyatlott végig a padlón.

Másnap az egész falu tele volt az eseménnyel. Nagy megdöbbenés ülte meg a székely házakat ilyen gyalázatosság megtörténhetésére. Az oláh pimaszság nem ismer határt!

Péter szinte eszét vesztve rohant Piroskához. Mintha valami döbbenetes hang ordított volna a fülébe: ,,Meg kell védened Piroskát! Meg kell védened, mert Levente számon fogja tőled kérni".

A legény betegen találta Piroskát. Az ismerősök mind ott szorongtak a kis szobában. Az asszonyok vigasztalgatták a görcsösen síró lányi

Péter odaszaladt. Szíve összeszorult a sápadt arc, kisírt szem láttára. ,,Piroska! Piroska..." lihegte.

A lány ránézett. A sírás újult erővel tört ki belőle. ,,Péter! Hát hol van Levente? Miért nem jön Levente?... Miért nem segít Levente?" Piroska hangja vádolóan hasított a legény szívébe. A lány görcsös, öntudatlan ragaszkodása az erős Leventéhez, egészen meghatotta Pétert odatérdelt Piroska elé. Megfogta a lány kezét. ,,Ne félj Piroska!" --- vigasztalta a lányt --- ,,Ne félj! Levente jön! Levente megvéd téged és mindenkit! Hallod Piroskai Levente jön!"

Elhallgatott egy pillanatra. Azután folytatta: De ha itt lesz, összetöri Vasirescut is,
Nagyromániát is!!" Keze ökölbeszorult.

A tornácról vad csörtetés hallatszott be. Péter kiment megnézni a jövőt. Egy oláh katona volt. Piroskát kereste. Pétert elöntötte az indulat a gyűlölt egyenruha láttára. ,,Mit akarsz?" --- rivallt rá.

A katona egy kis ideig habozott, hogy szoba álljon-e a legénnyel. Majd mégis meggondolva magát, megszólalt: ,,A kapitány üzenetét hoztam! Kérdezi, hogy Piroska kisasszony meggondolta-e már magát és elfogadja-e a tegnapi ajánlatát?"

Péter előrelendült. A következő pillanatban az oláh hanyatt vágódva hempergett le a tornác lépcsőjén...

A legény visszament a szobába. A kérdezősködésekre, hogy ki volt?, csak legyintett: ,,Semmi! Csak egy..." Az emberek meglepődve néztek rá. Látták kivörösödött arcát és látták, hogy majd szétveti az indulat. De azért békében hagyták Pétert.

Nem kérdezősködtek tovább...



Egyszerre a falu túlsó feléről hatalmas dörrenés hallatszott. Mintha sok puskát egyszerre sütöttek volna el. Mindenki csodálkozva nézett össze. ,,Mi lehet az?" --- kérdezgették.

Hirtelen futás zaja hallatszott. A kis Csege Dávid rontott be. ,,Jaj!..." lihegte kifulladva.

Körülvették a fiút ,,Mi az? Mi történt?" Dávid szakadozva, levegő után kapkodva mesélte el az eseményt:

,,Épp ott jöttem el a helyőrség mellett, mikor láttam, hogy az öreg Berczel bácsit taszigálják az oláh katonák... Aztán a katonák elengedték Pál bá't. ,,Takarodj haza!" ordították neki..." a kis fiú elfulladt.

Péter noszogatta: ,,És?" Dávid megrettenve e fölidézett jelenettől, félelemmel kapaszkodott bele Péter karjába. Sírni kezdett. ,,És... és mikor Pál bá' megindult... ment vagy tíz lépést... akkor a katonák lekapták puskáikat és ... rálőttek! ... Mindenki felhördült. Az elszörnyűködés, a düh összeszorította a emberek mellét. Piroska még sikítani sem tudott. Ujjaival belemarkolt Turiné karjába és csak meredten, hisztérikus félelemmel nézett a beszélőre.

A kis Csege fiú folytatta: ,,Berczel bácsi felbukott... és... és... ott rángatódzott a porban... Az oláhok nevették..."

Péter némán hallgatta a legényke elbeszélését. Olyan volt, mint egy szélütött.
Még gondolkozni sem tudott. Aztán elbődült, mint az oroszlán, amibe nyilat lőttek:
,,Hát nincs Isten?! Hol az Isten?... Levente miért nem jössz már?!"
Elhallgattak. Kirohant a házból. Mindenki utána nézett. Megértették...



Néma csönd borult a házra. Senki sem hagyta ott Piroskát, pedig már dél is elmúlt.
Lassankint az este is ráereszkedett a helységre.
A falu szíve együtt vonaglott a fájdalomban Berczel Piroska szívével.
Mindenki gyászolt. Gyászolták az öreg Berczel halálát és rajta keresztül
a székelység halálvergődését az oláh hatalom karjában...

Késő este lett. A Berczel házban az emberek suttogása hirtelen elhallgatott. Az utcáról, majd a tornácról lábak dobogása, taszigálás, oláh szitkozódás hallatszott be. A szoba ajtaját hirtelen belökték. Az ajtóban. Vasirescu alakja jelent meg. Mögötte hat katona. Négyen közölük egy széles deszkalapot hoztak a vállukon. A deszkát letették. Mindenkiből kitört az elszörnyedés. Az öreg Berczel feküdt ott Karja erőtlenül lógott le. Őszes haja porosan, véresen tapadt a homlokára. Ingén, kabátján átütött a megalvadt vér. Az olajlámpa imbolygó fényében néma ajka keményen, dacosan meredt a szoba mennyezetére.

Piroska ráborult a tetemre, Vasirescu előrelépett. Megszólalt:

,,Berczel Piroska kisasszony! Íme itt van az apja. Szökni akart a helyőrségről és ostoba katonáim meggondolatlanul rálőttek! A katonáim nevében bocsánatát kérem. Igazán sajnálom..."

Piroska felsikoltott. "Hazudik!!..."
Ez a szemtelen, pimasz és cinikus hazugság felháborította nemcsak őt,
hanem az ott lévő látogatókat is.

A kapitány azonban hidegen folytatta. ,,Most pedig Piroska kisasszony megismétlem
tegnapi kérésemet. Most már úgyis egyedül, támasz nélkül áll a világban.
Legyen a feleségem! Szeretem, igazán szeretem magát..."

Két székely férfi volt a szobában az asszonyokon kívül. Ezek felbőszülve ragadták meg a kapitányt. A katonák azonban előugrottak és elrántották a két embert.

Piroska felegyenesedett. Rákiabált Vasirescura: ,,Takarodjék innen!... Azonnal!"

"Úúgy!!" --- hallatszott a kapitány hangja. ,,Szóval megint elutasít?! És takarodjak ki inneni! Rendben van! Kitakarodok! De mindenki ki fog takarodni! Nemcsak én! Maga is!" Aztán a katonákhoz fordult: ,,Ki velük!" --- ordította. A katonák kilökdöstek mindenkit a szobából. Piroskát is. Vasirescu is kijött a házból és újabb parancsot adott ki:

,,Gyújtsátok fel a házat!"

A bakák röhögve engedelmeskedtek. Valahonnan csóvát kerítettek elő és több helyen felgyújtották az épületet.

Nemsokára piros lángok nyaldosták végig a Berczel házat. A lángok ugrándozva kaptak bele a tetőbe és a száraz faépület csakhamar teljes egészében égett. Hosszú tűzszikrák szökkentek fel a magasba és ott rajzottak a sötét éjszakában, mintha csak a szentjános bogárkák milliói röpdöstek volna...

Így temette Vasirescu Viktor, a kapitány, az öreg Berczel Pált, a nyakas székelyt...



Másnap a falu minden fegyvert fogni tudó embere puskát, kardot, husángot szorongatva a kezében, körülvette a helyőrség épületét. A kapitányt akarták.

De Vasirescu nem volt otthon. Még az éjjel elutazott katonai segítségért, mert érezte, mert tudta, hogy a pohár betelt!...



Piroska Ürmösiéknél talált menedéket.

Péter pedig egész nap kint bolyongott a rengetegben és hívón, segélykérőn ordított bele a székelyföld hegyes-völgyes világába:

"Miért nem jössz már Levente?!"


IV. FEJEZET.

Levente megjött. Első dolga volt Piroskát meglátogatni. Sietős, könnyű léptekkel haladt a falu utcáján. Szíve boldogan ugrált a belsejében. Mellét nekifeszítette a lengedező nyári szellőcskének. Nagyon boldog volt. Látni fogja Piroskát Látni fogja azt az édes, aranyos teremtést. Nagy gyönyörűség töltötte el. Milyen szép is az élet! Milyen szép minden! Hogy megszépült e a falucska is! A fiú gondolatai vidáman csapongtak ide-oda.

Céljához ért. Megdöbbenve állt meg. Szeme kérdően, hitetlenül meredt az eléje táruló látványra. A faragott ajtó összezúzva, betörve. A ház pedig nincs sehol! Csupa üszkös romok, meghajlott fekete gerendák, szürke hamu. És csönd. Halálos csönd. A Berczel-ház halottas csöndje...

Leventéből kitört a rémület. ,,Piroska! Piroska!" --- ordította. Aztán eszeveszetten ugrált keresztül a ház üszkös romjain. A lányt kereste. Kereste félve, rettegve attól, hogy meg is találja Piroskát itt! Megtalálja a szénné égve, összezsugorodva a tűzhalál fekete pernyéjében. Aztán elrohant.

Nem is kopogott az Ürmösi ház ajtaján. Csak belökte, betaszította vadul. Pétert a konyhán találta. Odaugrott hozzá. Megfogta a vállánál. Megrázta. ,,Beszélj!" --- harsogott rá a meglepett legényre.

,,Levente..." susogta Péter.

,,Beszélj! Mi van Piroskával1? Hol van Piroskai Mi, történt?"... Mi törtééént?!"
Levente kifulladt. Péter pedig lassan, vontatottan elmondta az öreg Berczel tragédiáját,
Piroska hatalmas fájdalmát és a ház pusztulását. Levente kimeredt szemmel nézett rá.

,,És... Vasirescu" --- hörögte --- ,,a... nyomorult?!"

Péterben fellángolt a düh. ,,Agyon akarták verni, de ő elszaladt. Még akkor éjjel! Elszaladt Marosvásárhelyre... katonai erősítést kért és kapott! Mi is voltunk ott, feljelenteni őt basáskodásáért, de minket kidobtak!" Péter kivörösödve ordított Levente arcába: ,,Érted Levente? Minket kidobtak! Minket, az őslakó székelyeket kidobtak a betolakodottak! Minket!... Pedig igazunk volt!... Azt mondták, hogy lázadó bitangok vagyunk! Mi!... Bitangok!"

Levente rákiabált Péterre: "Gyere!!" Azzal sebesen megindult. A legény alig bírta követni.
A helyőrség előtt álltak meg. Levente be akart menni, de az őrt álló katona nem engedte.
Csak intett a társának, hogy kérdezze meg, Vasirescu fogad-e?
A baka visszajött: ,,A kapitány nem ér rá!"

Levente elkáromkodta magát. Megrázta öklét az ablak felé: ,,Jól van Vasirescu! Egyszer majd én se fogok ráérni, pedig akkor... akkor feszülni fog nagyon a kötél valaki nyaka körül!" Ezzel sarken fordult Levente és elsietett. Péter utána.

Mögöttük az ablakból pedig felhangzott a kapitány gúnyos nevetése...



,,Most hol van Piroska?" --- kérdezte Levente Pétertől. ,,Kiment a hegyre, az erdőbe. Mióta az apja meghalt, mindennap ott barangol!"' --- hallatszott a felelet.

,,Menjünk utána!" --- indítványozta Levente.

Sietve távoztak a faluból. --- Fölfelé mentek a hegyoldalon. Mind magasabbra kapaszkodtak. Elérték az erdőt is, de Piroskát még mindig nem látták sehol. Fölzörgették az erdő harasztját, átugráltak a vízmosásokon. Egyre beljebb mentek. Összeakaszkodtak a szúrós málnabokrokkal. Úgy csörtettek, mint két hatalmas vadkan. Megzavarták a rengeteg nyugalmát, ismétlődő, elnyújtott kiáltásaikkal.

,,Piro---ο---ska---aa! Piroskaaaa...!" Nem kaptak feleletet. Péter aggódni kezdett. ,,Miért is megy az a lány olyan messze?" Tovább keresték.

Egyszerre Levente megállt. Mintha sikítást hallott volna, keleti irányból. Péter ugyan nem észlelt semmit, de mégis szó nélkül követte barátját.

Levente hirtelen megállt. Megragadta Péter karját Lemutatott az erdő porhanyós, puha talajára. A fekete földön mély, furcsa lábnyomok vezettek. Mintha valami hatalmas szélestalpú ember járt volna mezítláb itten. De annak az embernek nem voltak lábujjai! Súlyos teste lehetett, mert a nyomok erősen belepréselődtek a talajba. Péter agyán átvillant a rémisztő gondolat. ,,Medve!" --- kiáltott fel. Levente megdermedt egy pillanatra, eszébe jutott Piroska. Aztán elkezdett futni, már amennyire csak lehetett.

Végigbukdácsolt a kinyúló fagyökereken, átgázolt a bozótokon, válla nekiütődött a fáknak. Föl se vette. Rohant, mert féltette Piroskát. Aggódott a lányért. Péter mellette lihegett. Az ő szívét is rémületbe ejtette a gondolat. ,,Hátha találkozott Piroska a medvével?!"

Nemsokára valóban hallottak sikítást Most már egész tisztán kivehető volt Piroska hangja. Itt lehetett a közelben. Bizonyára találkozott a fenevaddal. Péter csakhamar a medve brummogó, szaggatott morgását is hallotta. Brr... brr... brr... A két fiatalemberben fölordított a lélek attól a borzasztó gondolattól, hogy későn érkeznek. Levente vadul szaggatta magát keresztül a bozóton.

Újra hallották a lány ijedt, segélyt kérő hangját. ,,Segítség!... Istenem ne hagyj el!..." Péter összeszorította az ajkát. ,,Levente!..." --- hallatszott a lány hangja. Levente felhorkant. A lány őt várja! Tőle várja öntudatlanul a segítséget! Tőle! Pedig Piroska nem is gondolja, hogy ő már megérkezett. Piroska érzi, hogy Levente meg fogja menteni! Levente agyát elöntötte a vér. Előre lendült. Pár lépés és egy tisztást látott maga előtt. Egy pillanat alatt átölelte tekintetével a jelenetet.

Piroska halványan, szívére szorított kézzel, rémülettől kitágult szemmel meredt egy hatalmas fekete mackóra. Az állat lassan cammogott feléje. Karját ernyedten lógatva, mély hangján morogva, szeme buta pislogásával méregette az előtte álló fehérruhás lányt. Talán csak két lépés választotta már el tőle. Levente akkorát ordított, hogy szinte belereszketett az egész rengeteg. A mackó lomhán megfordult, hogy megnézze, ki háborgatja megint. Piroska felzokogott: ,,Levente..."

A fiú meggondolatlanul, elvakulva az aggódó szerelemtől rohant a medvéhez. Nem is hallotta Péter figyelmeztető kiabálását. Odaugrott az állat elé és álkapcson vágta. Szinte nevetséges volt. Egy ember öklöz egy megtermett fekete mackót! De Levente nem látott semmit. Csak a medvét, aki az ő kedvesét, az ő imádott tündérét akarta bántani. Az ő Piroskáját.

A medve fölemelte hatalmas mancsát és lecsapott a fiú vállára. Aztán lassan magához ölelte Leventét. A fiatalember erejét megfeszítve küszködött. Karját nekivetette az állat szőrös, kemény mellének és úgy próbálta távoltartani magától. Tudta, hogy a medve ölelése halálos. Tudta, hogy, ha az magához rántja, akkor ő összeroppan az állat inas, erős karjai között.

A medve csak morgott. Végigtapogatta a fiú oldalát. Széles mancsával, hosszú, hegyes körmeivel úgy szaggatta le a fiú ingét, mint ahogy az emberek tépik fel egy csomag burkolatát. A vér mindenütt kiserkent a fiatalemberből a karmok nyomán. Levente utoljára a mackó tátongó száját, csattogó tépőfogait látta maga előtt. Aztán elborult szeme előtt a világ...

Mikor magához tért, nagyon bágyadtnak érezte magát. Csodálkozva nézett körül. Megismerte a föléje hajuló lányt. ,,Piroska!" --- suttogta. A lány keserves zokogással borult a fiúra.

Lassan derengeni kezdett előtte minden. Persze! Ő Piroskát kereste... Meglátta a medvét... nekirontott. Fáradtan hunyta le szemét. Erősen gondolkozott mi is történt azután? Először nem tudta kitalálni, majd hirtelen felmerült előtte az állat csattogó állkapcsa. Most már minden világos volt előtte. A medve magához akarta ölelni. Levente fölült. ,,Péter!" --- kiáltotta. A legény odahajolt. ,,Jól vagy már Levente?" --- kérdezte és lassan fölsegítette a fiatalembert.

Levente talpra állt. Egy kicsit szédült, meg a válla és az oldala sajgott erősebben, különben elég jól érezte magát. ,,Mi lett a medvével?" --- kérdezte. Péter a bozót aljára mutatott. A fekete mackó ott feküdt talpait maga alá húzva. Néhány véres csík szaladt széjjel a háta közepéről. Levente odahajolt. Késsel ölték meg az állatot. Az éles penge beszaladt a lopockája alatt és átfúrta a szívét.

Levente meghatódottan fordult Péter felé. Kezét nyújtotta. ,,Nagyon köszönöm Péter!" A legény kezet fogott vele, keményen megrázta a feléje nyújtott jobbot. ,,Nincs mit Levente! Székelyek vagyunk, magyarok vagyunk! Bajtársak vagyunk!..."

Azután Levente a lány felé fordult. ,,Piroska!..." Nem tudott többet mondani. A lány könnyes szemével megindulva nézett a fiúra. ,,Sohasem fogom tudni meghálálni Levente azt, amit értem tett!..."

,,Dehogy nem!" --- nevetett Levente. Azzal elkapta a lányt. Egyik kezével magához vonta annak ellenkező fejecskéjét, a másikkal pedig átölelte a derekát. És megcsókolta forrón, szenvedélyesen.

Péter pedig ezalatt rendkívül nagy érdeklődéssel vizsgálgatta a mackó koszos talpát...

*

A kis székely falu élete nagy egyhangúsággal folyt tovább. Péter és Levente mindennap kint voltak a szakadékban. Itt találkoztak a legényekkel. Azok már kész, begyakorlott katonák voltak. Péter nem hiába oktatta őket hosszú hónapokon keresztül, míg Levente távol volt. Csak éppen a fegyver hiányzott. Levente megígérte, majd csak lesz az is akkor!

A hírnökök is állandóan jöttek. A 22-es üzent: ,,Minden rendben van!" A 16-os hírnöke jelentette: ,,Készen vagyunk!" És így jöttek az értesítések. Torda-Aranyos készen áll! Kis-Küküllő várja már a nagy pillanatot! Bihar, Szatmár, Máramaros, Beszterce-Naszód, Kolozsvár, Hunyad, Háromszék magyarjai mind-mind feszülnek a nagy ugrásra!

És mindenüvé ment az üzenet: ,,Legyetek csak készen! A harc, a nagy harc minden pillanatban kitörhet." Levente csak nevetett, hosszasan, fenyegetően...

...Elmúlt egy pár hét. Egyszer csak a faluban elterjedt az a hír, hogy a Boborczy-házat el fogják árverezni. Mindenki sajnálta a családot. Szegények! Rajtuk az Isten keze! --- mondogatták.

Boborczyék heten voltak. Az asszony, az ember és öt fiú. A férfi kemény székely góbé volt. Sokat dolgozott, küszködött a családjáért! Azonban hiába túrta a földet. Hiába volt minden. Hiába feszült meg az asszony is! Hiába szőtte éjjel-nappal a vásznat. Mintha az ördög állt volna a szövőszék mellett és az szőtte volna bele a család életébe a sok bajt egymás után.

Először az apa lett beteg. Mikorra felgyógyult, addigra tönkrement a föld termése. Odaveszett az egész tavaszi munka. Azután az asszony dőlt ágynak. Boborczy szerette a feleségét. Nagyon szerette. Feláldozta érte még a földjét és a házát is. Pedig azt a földet, azt a saját székely birodalmát, talán majdnem úgy szerette, mint az asszonyt. Mégis, mikor választania kellett, az asszonyt választotta. Messze városokból jöttek az orvosok az eldugott faluba. A gyógyulást igen nehezen hozták, de annál könnyebben vitték a pénzt. Boborczy először a földre tábláztatta be az adósságot. Aztán sorra került a ház is. Az asszony lassan meggyógyult, de most majd árverezni fognak.

Levente is hallott a dologról. Nagyon sajnálta a családot. Legszívesebben a szívét tépte volna ki, hogy csak segítsen rajtuk, de nem tehetett semmit értük. Még csak annyi pénze sem volt hamarjában, hogy Boborczynak kölcsönt adhasson, amivel az megkezdhette volna törleszteni az adósságát.

Eljött az árverés napja. Levente otthon maradt. Nem akart részt venni azon a hivatalos eljáráson, ahol egy székely család alól húzzák ki a földet. Kedvetlen volt. Kiült háza tornácára és elgondolkozva nézte az égen futó felhőket.

Fölriadt gondolataiból. A kapu ajtaján dörömböltek. Ki zavarhatja ilyenkor, tűnődött Levente. Kinyitotta a kaput. Vagy tíz ember tolongott be. Az egyik, egy hivatalos kinézésű ember, elkezdett románul beszélni.

Levente végigmérte az embert. Ridegen, megvetően szólalt meg. ,,Én csak magyarul beszélek!" Pedig értett és beszélt oláhul. De nem akart!

Erre a közbeszólásra az oláh egy pillanatra megállt, aztán nyugodtan folytatta --- magyarul. ,,Árverezni jöttünk! Én vagyok a hivatalos kiküldött a városból."

Levent meghökkent. Ezek a Boborczyékat keresik. Már éppen ki akarta bökni, hogy Boborczyék tíz házzal lejjebb Iaknak, mikor eszébe jutott valami. Rámutatott az emberekre. ,,És ezek... ezek akarják megvenni a házat és a földet?"

Az ember bólintott. ,,Majd a legtöbbet ígérő!" Levente lelkét mérhetetlen szomorúság töltötte el. Ezek fogják megvenni Boborczy Mihály földjét! Ezek az oláhok! Hát így megy tönkre a székelység! A székelyek elfogynak, elvéreznék s helyükbe jönnek az idegenek! Meghal az a nép, amelyiknek a földjét idegenek lepik el!

Levente szeme előtt felmerült Boborczy Mihály öt gyermeke. Őt újabb földnélküli székely!
Őt magyar elszakad az ősi örökségtől! És majd oláh porontyok fogják benépesíteni
a Boborczy ház udvarát.

Valami furcsa, izgató gondolat vágódott bele hirtelen Levente agyába. A fiúban kigyúlt a nagy magyar testvériség érzése! A gondolat nem hagyta nyugton. Mintha az összes vére összeszaladt volna az agyában és azt lüktette volna: ,,Tedd meg Levente! Tedd meg!" Hatalmas vágyódás ragadta el a fiatalembert! Igen. Megteszi! --- felelte szinte önmagának. Akkor Boborczyék megmenekülnének. Megmenekülne egy egész család! És ő mentené meg! Ő adná vissza a földnek, az ősi magyar földnek öt székelyt. Visszaadná őket a földnek, hogy újra szeressék egymást és újra egymáshoz tapadjanak nemzedékeken keresztül hosszú, időtlen időkig! Odafordult az emberek felé:

,,Ez nem Boborczy Mihály háza!" --- mondta. Azok bosszankodtak, hogy ennyi ideig fölöslegesen töltötték az időt. ,,Akkor siessünk tovább!" --- szólalt meg az árverési kiküldött.

Levente megállította. ,,Nem! Kérem várjanak még egy pár percig!" Az ember türelmetlenkedni kezdett: ,,De nekünk sürgős dolgunk van a városban. Sietnünk kell, hogy idejében visszaérjünk."

,,Oh, csak egy pár percről van szó!" --- szólalt meg Levente.
Aztán odafordult a többiek felé. ,,Önök között van bizonyára egy ügyvéd is?"

Az egyik előrelépett. Christea ügyvéd vagyok --- mondta. Levente odalépett hozzá.
,,Torday Levente vagyok. Kérem ügyvéd úr jöjjön be a szobámba. Valami ügyem volna. Mivel pedig az ügyvéd úr úgyis kijött ide, hát intézzük el most. Az ügyvédi díjat azonnal kifizetem." Bementek.

Körülbelül tíz perc múlva kijöttek. Levente valami írást hajtogatott össze.
Az ügyvéd megszólalt: ,,Mehetünk barátaim..."

El is indultak Levente velük ment.

A Boborczy ház kapuja tárva-nyitva volt. Sokon voltak már ott a falubeliek közül is. Látni akarták az árverést. Boborczy Mihály fehér zsinóros nadrágban, fekte csizmában, rövid, ujjatlan mellényben állt az ajtóban. Szótlanul meredt a jövőkre. A köszöntéseket éppen csakhogy viszonozta szórakozott fejbiccentéseivel.

Levente odament hozzá. ,,Adjon Isten jó napot Boborczy Mihály uram!" Kezét nyújtotta. A házigazda széles, kérges tenyerével, bütykös ujjaival megszorította a fiatalember kezét. Aztán keserűen felkacagott.

,,Jó napot? Azt ugyan megadta már az Isten! Ha egyáltalán van Isten?!"

Levente belenézett a székely szomorú, sötét szemébe. ,,Ne káromolja az Istent Boborczy! Az Isten nagyon szeret minket! És nem hagyja el az ő székelyeit!"

Boborczy csak ingatta a fejét. Nagyon el volt keseredve. Levente otthagyta.

Megkezdődött az árverés. Az emberek beszéde elhallgatott. A kiküldött elkezdte olvasni az árverési végzést, a feltételeket és végül befejezte az egészet azzal,
hogy: ,,Kikiáltási ár 200.000 lei..." Egy ember jelentkezett.

Boborczy felesége hangosan zokogott ,,Mi lesz velünk? Mi lesz velünk?" --- csuklott el a hangja. Mindenki maga elé nézett. Sajnálták a szegény asszonyt. Levente is komoran meredt az öt fiúcskára, akik szótlanul álltak az anyjuk háta megett.

,,Kétszázezer lei először..." --- hallatszott a kiküldött hangja.

,,Kétszázezer másodszor..."

,,Kétszázegyezer!" --- harsogott a másik ajkáról a kiáltás.

,,Kétszázkétezer!" --- vágta rá egy másik pályázó. Az elnök újra elkezdte:

,,Kétszázkétezer először..."

,,Kétszázkétezer másodszor..."

,,Kétszázkétezer harmadszor!" Lecsapott a pálcájával. Boborczy Mihály háza elkelt.

Az emberek kifelé tolongtak. Levente elcsípte Christea ügyvédet és azzal odament Bobcrczyhoz.

,,Mit akar most csinálni Boborczy uram?" --- kérdezte. Boborczy átnézett, aztán vállat vont. Levente nem hagyta: ,,Mi lesz a gyerekekkel?"

,,Szétszélednek! Az egyik az egyik rokonnál, a másik a másiknál... Majd csak megleszünk valahogy."

Levente rátette az elkesererett ember vállára a kezét. ,,Ne menjen el Boborczy uram ebből a faluból! Magának itt a helye! És a családjának is! Gondoljon csak arra, hogy mi lenne akkor, ha minden székely elmenne innen Csíkből? Mi lenne, ha mi, mindannyian itt hagynánk ezt az ezeréves őrhelyet?! Gondoljon csak erre Boborczy uram! Jönnek az oláhok a helyünkbe..."

Bóboczy keserűen legyintett. ,,Az én házam, az én földem máris oláhé!..."

Christea ügyvéd kényelmetlenül feszengett. Átérezte azt a néma oláhgyűlöletet, ami ebből a két emberből áradt ki. De Levente rá se hederített.

,,Figyeljen csak ide Boborczy uram!" --- mondotta. ,,Itt van ez a papír, írja alá. Már csak a maga aláírása hiányzik. Hiteles, mert az ügyvéd úr készítette el."

Boborczy olvasni kezdte:

ADÁS-VÉTELI SZERZŐDÉS.


Alulírott, Torday Levente, eladom örökre és visszavonhatatlanul Τ...-i község 180. számú telekkönyvben foglalt 473/b hr.-számú ingatlant és a rajta lévő házat 180.000 lei vételárért, olyképpen, hogy az összes telekkönyvi, átírási, bélyeg- és átruházási költségeket és illetékeket én, mint eladó fizetem.

2. A vételár kamatmentesen fizetendő lesz tíz éven belül a vevő által, ha a fent eladott ingatlan tulajdonjoga a vevő nevére telekkönyvileg tehermentesen bekebeleztetik.

Az eladó az eladott ingatlan teher, per és igénymentességéért szavatosságot vállal.

A vevő a megvett birtoknak a mai napon lép birtokába.

3. Az eladó feljogosítja a vevőfelet, hogy tulajdoni jogát az 1. pontban leírt birtokra minden további kérdeztetése nélkül telekkönyvileg bekebeleztetheti.

Mely szerződés egy példányban kiállíttatott, előttünk anyanyelvünkön megmagyaráztatott, ekként teljes átértés és elfogadás után a jelen volt tanú előtt általunk aláíratott, ill. kézjeggyel elláttatott.

Kelt: 19... évi június hó 15-én.

Christea Jonel ügyvéd. Torday Levente

Boborczy elfehéredett. Kezében megremegett a szerződés. Ránézett Leventére.

,,Ezt nem fogadhatom el... Nem fogadom el!" --- nyögte.

Levente lecsapott rá. ,,De elfogadja! Érti! Elfogadja, mert el kell fogadnia! Így kívánja a családja érdeke is!"

Az ember csak rázta a fejét. Levente fölpaprikázódott. Ordítani kezdett. ,,Boborczy Mihály gondoljon az öt fiára! Én egyedül vagyok, nekem nem kell a ház! Érti! Nem kell! De a maga fiainak kell. Gondoljon a feleségére."

A nagy kiabálásra az emberek körülfogták őket. Boborczy felesége is odajött. Levente feléje fordult és elmagyarázta, hogy mit akar. Az asszonyból kitörtek a hála könnyei. El akarta kapni Levente kezét, hegy megcsókolja. Levente nem engedte.

Boborczy azután az ura nyakába borult. ,,Fogadd el Mihály! Fogadd el!... Majd visszafizetjük!"

Boborczy megrendült. Gyengéden eltolta magától a feleségét. Aztán megragadta Levente kezét. Megrázta erősen, görcsösen. ,,Köszönöm Torday Levente... Köszönöm... Majd visszafizetem! Majd megsegít az Isten... A mi Istenünk, aki nem hagyja el az ő székelyeit!...

Aztán aláírta szerződést. Két könnycsepp homályosította el a szemét. Levente azonban el akarta kerülni a további háláskodást. Elsietett.

Fütyülve haladt végig az utcán. Nagyon boldog volt.

Ürmösi Péter csodálkozva nézett rá, mikor betoppant hozzájuk. ,,Péter én elutazom ma este!" --- szólt oda a meglepett legénynek. ,,Mondd meg Piroskának, hogy... hogy csókolom!" Levente fölnevetett Aztán folytatta. ,,A házamat eladtam Boborczy Mihálynak! A holmiaimat légy szíves hozasd ide hozzátok holnap. Én már ezt sem várhatom meg. Sürgősen el kell utaznom! Nagyon sürgősen!"

Péter eltátotta a száját. ,,Eladtad a házadat Boborczy Mihálynak..."

Levente jólesően, megelégedetten kacagott. ,,El!"

,,És mennyiért?..." --- kérdezte az ámuló legény.

,,Egy székely család boldogságáért!..."

*

...Megint eltelt két hónap. Ürmösi Péter éppen a hegyről jött hazafelé, mikor szembetalálkozott Leventével. Péter elrikkantotta magát: ,,Isten hozott Levente!" Barátja érkezése nem nagyon lepte meg. Levente mindig gyors elhatározású volt. Hirtelen utazott el mindig és váratlanul érkezett meg.

Levente megölelte Pétert. ,,Hogy vagy öreg cimbora?" --- kérdezte vidáman.

,,Hát én csak megvolnék, hanem mi jót hozol te?" --- érdeklődött a legény.

Levente titokzatosan kacsintott. ,,Kocsmát akarok nyitni!"

Péter majdnem hanyatt vágódott a csodálkozástól. ,,Mi...it ... akarsz csinálni...?" --- kérdezte hápogva,

,,Kocsmát nyitok!" --- felelte egyszerűen Levente.

,,Ember ne bolondulj meg! Minek neked a kocsma? Belebukol! Egy hónap múlva már te is csuksz!"

Levente szélesen nevetett. ,,Ne hidd azt Péter! Egy hónap múlva lesz csak az igazi nyitás!... Mindenki meghatódik! Még Vasirescu barátunk is! Pedig az nagy szó!"

Péter értetlenül rázta a fejét. Levente lecsapott a vállára: ,,Ne törd a fejedet Péter! Inkább ajánlj nekem egy kocsmának való házat, amelyik bérbeadó a faluban."

Péter megvakarta a fejét. ,,Turi Menyhért kiadná az egyik házát. Tudod azt, amelyik a kápolnával szemben van!"

,,Rendben van Péter! Még ma kibérelem! Holnapután bemegyek Gy...a és elhozok mindent, ami csak szükséges. Te leszel a csapos legényem! Jó?"

Péter beleegyezően bólintott. ,,De azután engem ne okolj, ha az üzlet nem megy úgy, ahogy kívánod!"

,,Ne morogj öreg! Fog az menni! Ne félj! Az a kocsma csak felvirágozhat, ahol a kocsmáros olyan fickó, mint én és a csapos sem esett a feje lágyára. --- Különben is" --- tette hozzá Levente --- ,,nagy kitüntetés az én kocsmámban csaposnak lenni! Nagy kitüntetés!"

Péter furcsán nézett a barátjára. Nem értette egyáltalán...

Harmadnap aztán hatalmas ostorpattogás, szekérzörgés verte fel a kis falucska délelőtti csendjét Mindenki kiszaladt a kapuba az éktelen zajra. Hát Uramisten, tizenkét szekér döcögött végig az úton, hatalmas porfelhőket kavarva fel. Apró fekete lovacskák húzták a szekereket, amelyek mindegyikén egy-egy hatalmas nyolc-tíz akós hordó volt. Az első kocsi bakján maga Levente ült.

Az emberek nevettek. Tréfálkozni kezdtek a fiatalemberrel:

,,Csak nem kend akarja meginni egyedül ezt a sok lőrét?"

,,Dehogy!" --- toldotta hozzá a másik --- ,,Fürdő lesz belőle a falunak!" Mindenki nevetett.

Leventének volt talán mégis a legjobb kedve. Odakurjantott az embereknek: ,,Meglássák kendtek, hogy ez a bor még az oláhokat is táncra fogja perdíteni!" Aztán felnevetett boldogan megelégedetten.

Péter már várta Leventét Turi Menyhért házánál, a leendő kocsmánál. Mikor meglátta a tizenkét szekeret a tizenkét hatalmas hordóval, csak eltátotta a száját. ,,Minek ez a sok bor?" --- dadogta. ,,Hét évig se issza meg a falu!"

Levente csak legyintett. ,,Majd meglátod!" Aztán Levente Péterrel és a tizenegy kocsis segítségével nagy nehezen begörgette a hordókat a pincébe. Levente kifizette a kocsisokat, akik azonnal visszaindultak a városba.

Mikor egyedül maradtak, Levente kényelmesen elnyújtózkodott az egyik lócán. ,,Adj egy pohár bort Péter!" --- kérte az újdonsült csaposlegényt. ,,Melyikből?" --- kérdezte a fiú. ,,Mindegy!"

Péter odament az első hordóhoz. A poharat alátartotta, aztán csavarintott egyet a csapon. Nem folyt ki semmi. Péter nagyot nézett. Próbálgatta újra a csapot. Semmi eredmény.

,,Levente ez a hordó üres!" --- kiáltott fel mérhetetlenül csodálkozva.

Levente nevetett ,,Akkor adj a másikból." Péter odament a másik hordóhoz. Abból se jött semmi. ,,Hisz ez is üres!" --- kiáltott fel egészen elképedve.

,,Próbáld meg a következőket!" --- szólt rendíthetetlenül Levente.

Pétre sorra ment. Végre a tizenegyedik hordóból gurgulázva ömlött ki a piros bor. A legény szóhoz sem tudott jutni a csodálkozástól.

Levente fölugrott. Kinyújtózkodott, azután odalépett az egyik hordóhoz. ,,Ide nézz Péter!" --- kiáltotta. Azzal lerántotta a csapot. Péter egy kulcslyukat pillantott meg a csap helyén. Levente előhalászott a zsebéből egy kulcsot, beillesztette a zárba. Kettőt kattantott és a hordó kerek lapját lassan fölemelte. Olyan volt az egész, mintha egy hajófülke ablaka nyílt volna ki.

Péterből kitört a csodálkozás. ,,Oh!..." A hordó zsúfolva volt puskával!

Levente kirántotta az egyik lövőfegyvert. ,,Idenézz Péter! Idenézz! Látod ezeket?! Itt vannak a fegyverek! Érted?! Megérkezett minden! A többi hordó is tele van puskával, pisztollyal, tölténnyel! Még kézigránátjaink is vannak! Érted Péter??!" Egy pillanatra elhallgatott, aztán folytatta. ,,A jövő hónapban valószínűleg elkezdődik a cécó! A jövő hónapban elkezdődik a nagytakarítás Erdélyben! Érted?! Most már fegyvereink is vannak! Nemcsak nekünk! A többieknek is!"

Péter magához tért. Aztán elkezdett nevetni. ,,És te... te mindenki szeme láttára hoztad be a ... a ,,BORT"...! Haha... haaa!"

,,Az én boromat, amitől egész Nagyrománia táncolni fog!"

Együtt nevettek.

Délután megérkeztek az első vendégek. Eljött maga Vasirescu is! Nagy zajjal csörtetett be a kocsmába. ,,Na Torday Levente, most meglátjuk, milyen a borod?! Remélem a legjobbal szolgálsz ki!... Vigyázz, mert én nagyon kényes vagyok!" --- tette hozzá félig nevetve, félig fenyegetődzve.

,,Péter szolgáld ki a kapitány urat!" --- szólt oda Levente csaposlegényének. Mikor azonban a fiú elment mellette, odasúgta neki: ,,Egy kis kőolajat is önts bele a nyavalyásnak..."

Péter hozta a bort. A kapitány töltött magának. Fölemelte poharát és elharsogta a maga köszöntőjét: ,,Isten éltesse Romániát és Vasirescu Viktort!" Levente megtoldotta a jó kívánságot: ,,Egyik se élje túl a másikat!"

A kapitány fölhajtotta az italt. A következő pillanatban káromkodva csapta oda a poharat. Ráordított Péterre: ,,Megmérgeztél te disznó!"

Péter fölvonta a vállát. ,,Mérgezte az istennyila!" Vasirescu köpködött, tüsszögött. Úgy káromkodott, mint egy cigányvajda. A székelyeket, az egész magyarságot rokonságba hozta az Atyaúristennel, a bukott arkangyalokat pedig összehasonlította Leventével és kötnivaló csaposával, Péterrel. Azután elrobogott.

Levente utána nézett. Megszólalt ,,Várj csak Vasirescu! A java majd még ezután jön..."

 
 
0 komment , kategória:  Dücső Csaba: Nincs kegyelem II  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 2960 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 521
  • e Hét: 2175
  • e Hónap: 8896
  • e Év: 374386
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.