Regisztráció  Belépés
hunjano.blog.xfree.hu
A szkítha népek hosszúéletűek s mi ennek a fajnak vagyunk utolsó hajtása . A szkítha összesség ma: a magyar." /Csuray Károly / "A szólás szabadság... Hunjano
1965.01.21
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
Dücső Csaba:Nincs kegyelem III
  2011-02-10 08:04:45, csütörtök
 
 

Dücső Csaba: Nincs kegyelem III. rész

V. FEJEZET.

,,Egy ... kettő, ... bal ... jobb ... egy, kettő."

Péter gyönyörködve nézte a fiúkat. Nagyon meg volt elégedve velük.
Olyan keményen vágták ki a lépéseket hogy szinte az egész sziklakatlan zuhogott,
pedig csak ötvenen gyakorlatoztak. Beosztás szerint ment minden.
Ma ez az ötven van soron, holnap a másik ötven, holnapután a harmadik ötven és így tovább.
Mindig csak ötvenen döngetik a hegy oldalát. De most már igen közel van az idő,
mikor majd egyszerre fognak menetelni a legények.
De akkor egész Európa döngeni fog, nemcsak ezek a székely hegyek!
És akkor... akkor Nagyrománia földje remegni fog!...

Hirtelen futás zaja hallatszott. Péter megfordult. Levente érkezett meg kipirult arccal,
csillogó szemmel. Keble úgy fújtatott, mint egy kazán.

Péter elordította magát. ,,Szakasz! Díszmenet balra!..." A gyakorlatozó legények
egyszerre vetették fejüket Levente felé. Csak úgy porzott a föld lépteik alatt.

Levente elmosolyodott. Megállt, kihúzta magát és megfelelő komolysággal fogadta
a tisztelgést.

,,Szakasz!... Állj!" Egy utolsó dobbanás és ötven legény állt, mint a cövek. ,,Pi-henj!..."

Péter öntelten fordult Levente felé. ,,Látod ez az én nevelésem!" --- mondta nagy büszkén.
Levente nevetett. ,,Jól van no, öreg! Hanem most nyugalmazd egy kis időre nevelési elveidet!"

,,Miért?" --- csodálkozott Péter.

Levente meg akarta egy kicsit bosszantani tábornok-jelölt barátját.
,,Hát csak nem gondolod, hogy a te kiképzett legényeiddel fogok tudni
én egy hónap múlva háborúskodni?! Ezekkel a legényekkel... egy hónap múlva!..."

Péter felfortyant. ,,Miért, mi kifogásod van ellenük?"

,,Hát ha nem is ellenük,... de a parancsnokuk ellen! A mesterük ellen!" Nevetett.

Péter először eltátotta a száját. ,,Ki-fo-gá-sod van elle-nem" --- dadogta.
Azután dühbe jött. Előreugrott két lépést. Nagyot ordított a legényekre.

,,Vigyázz!"ötven pár csizma csapódott össze.

,,Menetirány a fenyőfa, szakasz indulj!" A legények megindultak.
,,Szakasz!" --- ordított Péter. Az ötven pár láb hihetetlen erővel csapódott a földhöz.
Szinte megremegett az egész völgy.
De Péter nem volt megelégedve. ,,Csapjátok jobban oda a lábatokat,
az anyátok irgalmát!
Mutassátok meg, mit tudtok! Szakadjon be ez a föld."
Péter egészen kivörösödött. Levente még mindig csak nevetett.

,,Hátra arc!" --- vezényelt Péter. Az egész oszlop egyszerre megfordult
és pontosan, rendben menetelt --- visszafelé.

,,Állj! Jobbra át!" Péter odaállt Levente elé.
Feszesen kihúzta magát. ,,Parancsok úr, alázatosan jelentem, létszám ötven,
jelen van ötven."

,,Rendben van! Pihenj! Vigyázz! Oszolj" --- válaszolt a még mindig mosolygó Levente.

Péter megismételte a parancsot, aztán a legények felé fordult és továbbította.

,,Pihenj! Vigyázz! Oszolj!" A sorok felbomlottak. Péter odafordult Leventéhez.
,,Talán még most sem vagy megelégedve?"

,,Állításomat még mindig fenntartom!
Ezekkel nem fogok egy hónap múlva hadakozni!" --- felelt Levente.

Péter fülig elvörösödött. ,,Akkor kérlek válassz mást helyettem!...
Egy jobbat!"Vádlón nézett a fiatalemberre.

Levente Péter vállára tette a kezét, aztán megölelte a barátját ,,Ne mérgelődj Péter!
Hát csak bolondoztam, nem látod? Istenemre mondom, hogyha hatalmam lenne,
főfő-táborszernaggyá vagy legalább isalkirállyá neveznélek ki!
Hát csak jutalmazni kell egy ilyen derék... káplárt!"
Aztán hozzátette titokzatosan: ,,De azért mégsem fogok tudni háborút viselni ezekkel
a fiúkkal egy hónap múlva! Nem bizony! Hiába van egy ilyen helyettesem.
Hiába bizony! Hahahaha..."

Péter egészen elbámulva nézett a barátjára. ,,De hát mért?..."

Levente szemében felcsillant valami diadalmas tűz.
Hangjával szinte lecsapott a legényre.
,,Azért, mert nem mi kezdjük el! Nem Erdély lesz az első! Nem!
Hanem a Felvidék! Ott fogják elkezdeni, ott Északon!
A Hármashalom mozdul meg először!"

A legények mind köréje gyűltek. Hallgatták az egyre jobban fellelkesülő Leventét.

,,Igen, ott Északon hull le először a trianoni bilincs.
Ott fognak megmozdulni a Kárpátok és ott fognak felszabadulni először a magyar milliók!
Pozsony, Komárom, Kassa, Munkács, Ungvár, Lőcse,Igló, Késmárk mind-mind visszatérnek.
Visszatérnek e a zord hegyek újra ölelkeznek a mosolygó Magyar Alfölddel!"
Elhallgatott.

A legényei megostromolták kérdéseikkel: ,,Mikor tör ki a Háború?"... Mikor?...
És mi lesz velünk?... Meddig várunk?... Mi lesz?... Hogy lesz?...

Levente alig győzte kielégíteni őket. Elégedetten magyarázta,
hogy íme a történelem egyik csodája, a világháború egyik torzszülötte:
a ,,dicső" Csehszlovákia össze fog omlani, mint egy kártyavár.
A nagy, az erős cseh állam, amelyik mumusként ült húsz éven húsz éven keresztül
a háború meggyötört ,,veszteseinek" nyakán, most össze fog roppanni
a ,,gyenge, a megalázott" Hungária és a ,,megvetett Germánia" karjában.
A történelem ítél és az ítélet elsöpri a hazugságok államát!
Elsöpri és Csehország eltűnik az idők forgatagában örökre, nyomtalanul.
Nem lesz többé Cseh Birodalom, mint ahogy a háború előtt sem volt soha!
Ítél a történelem, ítél az Isten...

,,Szóval, mi még várunk?" --- kérdezte Péter.

Levente bólintott. ,,Igen! Várunk és készülünk! Aztán mi jövünk!
Mert az Isten minket bízott meg Erdélyben az ítélet, a nagy ítélet végrehajtásával!"

,,Mi pedig ítélni fogunk és nem lesz kegyelem!" --- vágta ki Péter keményen.

Levente elmerengett. ,,Nem lesz kegyelem! Nem!
Ők sem ismerték, azt és mi sem fogjuk ismerni."

Mindenki bólogatott, helyeselt. ,,Nem lesz kegyelem!"

A legények lassan széjjeloszoltak és megindultak a falu felé.
Mindegyik szívében ott égett a mondat:

,,Nem lesz kegyelem!"

Nem!

*

Elmúlt a nyár. Az őszi szelek végigsüvöltöttek a hegyek között és lezúdultak a völgyekbe.
Északról jöttek. Sivítva rázták meg a székely házacskák ereszeit és valami félelmes,
bizsergő hangon nyöszörögtek bele az emberek fülébe.

...És hírek is jöttek Északról. Majdnem olyan gyorsan száguldottak be
a góbék erdős-völgyes világát, mint maguk a szélorkánok Megrázták a székely lelkeket.

1938. szeptember 19.

A csehek aláaknázták a fontosabb határmenti hidakat.
Robbantásra készen állnak a csehszlovákiai ipartelepek.
A cseh hatóságok borzasztó erőszakoskodása a magyar őslakossággal.
A háború réme Európa felett...

Az emberek visszafojtott lélegzettel hallgatták a híreket.
Levente kocsmája is állandóan zsúfolva volt. Mindenki odagyűlt,
hogy hallgassák a budapesti rádió jelentéseit

...Mussolini hatalmas beszéde Triesztben. Síkraszállt a magyar igazságért...

...A visszafojtott magyar akarat tüntetésben tört ki.
Százezres tömegek a budapesti Hősök-terén.

,,Mindent vissza! Pozsonyt vissza! Kassát vissza! Mindent visz-sza!..."

Az emberek könnyes szemmel meredtek a rádióra Az egyik asztalnál
Boborczy Mihály megbökte a mellette ülő Sipek Balázst. ,,Hallotta kend?
Mindent vissza! Pozsonyt vissza!
Kassát vissza!"

,,Hát hogyne hallottam volna!" --- méltatlankodott Sipek Balázs.

Péter elkurjantotta magát. ,,Jönnek a magyarok!"

A rádióból százezer hang bömbölte: ,,Fegyvert akarunk! Fegyvert kérünk!
Fegy-vert... Fegy-vert!..."

A kocsma vendégeinek arca kipirosodott. Szemükbe kiült a nagy magyar kívánság:
Fegyvert akarunk!

A kocsma ajtaja felcsapódott. Vasirescu lépett be.
,,Mi van itt?" --- ordította. ,,Mit üvölt ez a vacak?" A rádió felé bökött a karjával.
Az emberek rámeredtek a kapitányra.
A rádióból pedig tovább harsogott a magyar nemzet akarata:

,,Fegy-vert akarunk!... Fegyvert!... Mindent vissza! Pozsonyt vissza! Kassát vissza!...
Eperjest vissza!"

Vasirescu elkezdett gúnyosan röhögni. ,,Hahhaha... hahaha... üvölt a csőcselék!"
Levágta magát egy székre. ,,Ezt meghallgatjuk. Jó kis komédia lesz!"

Levente odament a kapitány elé. ,,Mit akar itt Vasirescu?"

,,Mit?... Mulatni! Hahahahaaa... Bort ide!"

Valaki beszélt a rádióban. ,,...Csehszlovákiát pedig össze fogjuk törni!..."

Vasirescu vigyorogva fordult Levente felé. ,,Tudja mi lesz, ha kitör a háború?" --- kérdezte

Levente nem válaszolt.

A kapitányt azonban ez nem zavarta meg. Nyugodtan válaszolt a saját kérdésére.
,,Ha kitör a háború, akkor a cseh oroszlán szétszaggatja Magyarországot és a pöffeszkedő Németországot!"

Levente felkacagott. ,,A cseh oroszlán? Ez jó!"

Vasirescu sértődött arcot vágott. ,,Mit nevet?
Csehszlovákia egyedül is elbír két olyan állammal! Meg különben is van a kis antant!
Érti?! Jön a kis antant és akkor Magyarország nem fog úgy ugrálni!..."

,,...Mindent vissza! Min-dent visz-sza!" --- harsogta a rádió. --- ,,Fegyvert akarunk!
Fegy-vert! Fegy-vert!...

,,Na majd kiverjük a fegyvert abból a híres magyar kézből!" --- fenyegetődzött Vasirescu.

,,Kíváncsi vagyok rá!" --- vágta oda Péter, akit bosszantott az oláh önteltsége.

Vasireseu felállt. Nagyot rántott a derékövén.
,,Majd meglátjuk! Ne felejtsék el,
hogy Románia is itt áll és a maga idején segítségére fog sietni a cseh testvérnek!"

,,Rabló segít a tolvajnak!" --- morgott Péter.

,,Miii...? --- förmedt rá a kapitány.

,,Semmi!" --- legyintett Péter.

,,Azért!" Vasireseu fenyegetőn fordult Levente és Péter felé.
Aztán kiment a kocsmából, de előbb még gúnyosan odakiáltott a vendégeknek:

,,Aztán hallgassák csak tovább a rádiójukat! És álmodozzanak tovább!"

Az ajtóban még egy pillanatra meg is fordult és gúnyosan, szótagolva utánozta a rádiót:

,,Min-dent visz-sza!... Fegy-vert! Hahahaha..." Úgy becsapta az ajtót,
hogy szinte rezgett az egész szoba.

A vendégek, a székelyek ajkáról pedig egyszerre kitört a közös vágy,
a ,,csakazértis" nyakassága. Egyszerre ütemesen kezdték kiabálni:

,,Mindent vissza! Erdélyt vissza! Er-délyt visz-sza!... Fegyvert akarunk!..."

,,Fegyvert!"...

*

Másnap jött az oláh patrul és elkobozta a kocsma rádióját.
Mikor a bakák elcipelték a készüléket, Levente megvetően legyintett utánuk,
azután odafordult Péterhez: ,,Hozd elő a másikat!"

És délután ismét a budapesti rádió szórakoztatta műsorával
Torday Levente vendégfogadójának látogatóit.

*

A napok gyorsan múltak és az események rohanva váltogatták egymást.

...Hitler beszél! ... Az angol miniszterelnök nyilatkozik a rádióban ...
Daladier beszél a francia néphez ... XI. Pius pápa imádkozik Európa békéjéért...

...A csehek puskatussal verik szét a Párkányban tüntető magyarságot ...
A magyarokat elhurcolják családjaik köréből...

...A cseh hadsereg szétbomlik ... menekülnek a magyar,
tót és ruszin nemzetiségű besorozottak...

...Kassán részeg vörös katonák garázdálkodnak ... cseh-szovjet repülőgépek határsértései...

...A magyar csapatok megszállják Ipolyságot és Sátoraljaújhely-kisállomást...

...Cseh-szlovák---magyar tárgyalások...

...A németek bevonulnak a szudéta-területekre ... A lengyelek elfoglalják Teschent...

...A cseh javaslatok elfogadhatatlanok! ... Megszakadnak a komáromi tárgyalások...

NOVEMBER 2. A bécsi döntés.

Visszakapjuk területeink egy részét!
Kassa, Komárom, Léva, Losonc, Rozsnyó, Rimaszombat. Munkács, Ungvár,
Beregszász újra a miénk!...

...Tüntet az egyetemi ifjúság. ,,Min-dent visz-sza! Po-zsonyt visz-sza! E-per-jest visz-sza!
Kés-már-kot visz-sza! Tren-csént visz-sza!...

...Lengyel---magyar határt akarunk! Lengyel---magyar határ! Lengyel---magyar határ!

...Felfordulás Kárpátalján! Magyar és ruszin testvéreink elviselhetetlenül szenvednek
az idegen járomban...

...Horthy kormányzó úr bevonul Kassára. A magyarság végtelen rajongással köszönti
szeretett Hadurát... Horthy! Horthy! Éljen Horthy! Éljen Horthy!...

Levente és Péter átszellemült arccal hallgatták a rádió helyszíni közvetítését.
Az emberek sírtak a korcsma asztaloknál.
Turi Menyhért ráborult a durva, nyers deszkára és úgy zokogott.

A rádióban pedig ujjongott a felszabadult magyarság. ,,Horthy! ... Horthy! ... Horthy!..."

Ürmösi Ádám száraz arcán lassan peregtek le a könnyek.
Ajka csendesen zokogott. Még csak szólni sem tudott meghatódottságában.

Boborczy Mihály két nagyobbacska fia lelkesen kiabálta a rádióval együtt:

,,Po-zsonyt visz-sza! Min-dent visz-sza!"

A következő pillanatban kivágódott a korcsma ajtaja. Megint Vasiresru volt,
de most már két katonával jött. ,,Verjétek le azt a rádiót onnan!" --- ordított rá a katonákra.

Péter a rádió elé ugrott. ,,Ezt ugyan nem!" --- Harciasan nézett a két bakára.

,,Ne-em...? --- üvöltött Vasirescu.

,,Nem!"

Most már Levente is közbelépett. ,,Mi az kapitány?
Csak nem a cseh oroszlánt akarja védelmébe venni?!" --- Hangja gúnyos volt.

Vasirescu tajtékzott dühében. ,,Lökjétek fel ezt a két bitangot!" --- mutatott Leventére és Péterre.
A két baka nekirontott a fiatalembereknek. A következő pillanatban a legközelebbi
két asztal vendégei fölugrottak és --- mintha csak vezényszóra történt volna --- elkapták
a két oláhot. Egy perc sem telt el és a katonák fegyver nélkül,
az ütésektől eszméletlenül feküdtek a korcsma padlóján.

Boborczy Mihály az egyik heveskedő, odalépett Vasirescu elé.
Lassan, nyugodtan megszólalt: ,,Föllöktük ezt a két bitangot!"
Vasirescu pulykavörös lett.
Előrántotta a pisztolyát.
De Boborczy rávágott a csuklójára és a pisztoly nagyot koppanva zuhant a padlóra.
A kapitány elkezdett káromkodni.

Levente összefont karokkal nézett a dühöngő tisztre. Ebben a pillanatban felhangzott a rádióból a budapesti bemondó hangja:

,,...A magyar Felvidék egy részének az anyaországhoz való visszatérése alkalmából Budapest székesfőváros polgármestere és az egyes megyék alispánjai elrendelik
a házaknak nemzeti színekkel való fellobogózását...

Levente hirtelen megfordult. Egy pillanatra rámeredt a rádióra, aztán kurtán felnevetett.
,,Hallottad Péter?
Hozd csak elő a zászlónkat!"

Péter rábámult Leventére. ,,A zász-lón-kat?..." --- kérdezte elhűlve.
Mikor azonban látta Levente határozott intését, vállat vont és bement a szomszédos szobába.
Nemsokára kijött egy hatalmas piros-fehér-zöld lobogóval.
Mindenki a zászlóra bámult.
Szabados Miklós, egy székely legény felugrott, odarohant Péterhez.
Megragadta a színes selymet, az arcához szorította, majd letérdelve magához ölelte.

Zokogni kezdett. Felcsuklott a hangja: ,,A magyar zászló, a drága szép magyar zászló ...
a mi zászlónk ... a miénk!..".

Mindenki odarohant. Elkezdték csókolgatni a szegését. Boldogok voltak, hogy megérinthették. Levente komoran nézett rájuk. Az ő gondolatai most messze kalandoztak. Szeme előtt egy hatalmas ország népe jelent meg, amelyik szintén vágyakozva, félve, remélve várja ezt a zászlót.

Merengéséből Vasirescu ordítása verte fel: ,,Micsoda disznóság! Mi van itt?!"

Boborczy Mihály ráripakodott. ,,Csak csöndesebben! Talán nem hallotta, hogy elrendelték a zászlók kitűzését? Éppen most mondta be a rádió!"

A kapitány elkékült a dühtől. Üvöltött, mint egy sakál. ,,Takarodj előlem te gazember! Hát hol vagyunk?! Mi? Hol vagyunk?" --- Megfogta Boborczy kabátja hajtókáját és azt kezdte rázni. ,,Hol vagyunk?"

Boborczy lefejtette a kapitány ujjait magáról. Az tovább ordított: ,,A mi zászlónk a piros-sárga-kék! Ez itt Románia! Halljátok? Ez Románia!"

Boborczy megkérdezte csak úgy félvállról: ,,Melyik?"

Ennyi aztán elég volt a kapitánynak. Kitágult szemmel meredt az előtte állóra. Karja tehetetlenül csapkodott a levegőben. Már csak hörögni tudott dühében.

Boborczy Mihály odafordult a közeli asztalnál ülő Ürmösi Ádámhoz. ,,Csak nem kend az oláh?" --- kérdezte félig szigorúan, félig nevetve.

Ürmösi Ádám megértette a célzást. ,,Az ükapám is magyar volt!" --- mondotta.

,,Hát kend?" --- kérdezte Boborczy Sipek Balázst. Az nagyot mordult. ,,Oláh a ménkű..."

,,Akkor bizonyosan te vagy az oláh!" --- Most Turi Menyhért volt a gyanúsított. Turi méltatlankodott. ,,Én oláh? Tán megbolondultál?..."

Boborczy megvakarta a fejét, aztán a két fiához fordult, akik csodálkozva nézték az előttük lefolyó jelenetet. Rájuk kiabált:

,,Ti vagytok az oláhok?!"

Mi-i...? --- szaladt ki az egyik száján a kérdés.

,,Igen ti!"

A két legény olyan piros lett, mint a pipacs. Aztán az egyik előugrott. ,,Én magyar fiú vagyok! Magyar vagyok!..." --- A mellét verte. De a másik se maradt el a tiltakozásban. ,,Én is magyar vagyok!"

Boborczy elégedetten nézett végig a két kölykön. Szigorúan összehúzta a szemöldökét és csak annyit mondott: ,,Ajánlom is..." Ezt is inkább magának mondta. A végén kitört belőle a méltatlankodás, a düh.

,,Hát hol van Románia Vasirescu kapitány? Hol van? Mutasson nekem magán és bakancsosain kívül egy szál mócot is. Mutasson, ha tud!" Hangja fenyegető volt.

Mindenki nevetett. Levente közbeszólt: ,,Látja Boborczy uram, így fest a valóságban Nagyrománia. Itt magyarok, lent délen bolgárok, keleten oroszok, Moldvában beolvadt kun-, besenyő-néptöredékek. Jött egyszer egy külföldi tudós, összehasonlító vérvizsgálatot tartott az egyes vidékeken. A mi oláh barátaink elvitték Moldvába. Ott megizsgáltak sok ,,oláh" parasztot. Persze azok a beolvadt, a magyarral rokon néptöredékek leszármazottai voltak. Aztán a tudóst elhozták ide Erdélybe. Az itt is megvizsgált néhány őslakos --- székelyt. Az eredmény persze azt mutatta, hogy ugyanaz a vér folyik a székely góbé ereiben, mint a moldvai ,,oláh" parasztéban. És mi lett erre? Az oláhok --- a regát-beliek --- telekiabálták az egész világot, hogy íme a székelyek elmagyarosított oláhok, ,,mint azt a vérvizsgálat mutatja".

Boborczy újra Vasirescut ostromolta kérdéseivel. ,,Hallja-e ezt maga híres román? Hallja-e? Milyen sok oláh szaladgál ezen a földön?I"

Ürmösi Péter megunta a vitát. ,,Tűzzük ki a zászlót!" --- kiabálta. Az emberek fölkapták az ötletet. ,,Tűzzük ki a zászlót!" --- harsogták összevissza.

,,Tűzd ki Péter!" --- utasította Levente a fiatalembert.

,,Tűzze ki a kapitány!" --- kiáltott fel hirtelen az egyik Boborczy fiú.

,,Úgy van!..." ,,Úgy van! Tűzze ki a kapitány!"

Vasirescu tiltakozni próbált, de már a vendégek fel is kapták és kivitték a korcsma elé.
Megfenyegették. A gyáva kapitány aztán ki is tűzte félelmében a két ablak közötti tartóvasra.
Mindenki nevetett és éljenzett.

A kapitányt aztán a két eszméletre tért katonával együtt elengedték. Azok gyorsan eltakarodtak.

...Délután a falu apraja-nagyja ott tolongott a korcsma előtt, hogy lássák a szent csodát,
a magyar zászlót.

Levente pedig ötvenezer leit tett egy borítékba. Odaadta Péternek.
Vidd ezt el a kapitánynak!...
Nem akarom, hogy a mi székelyeinknek bajuk legyen a délelőtti miatt" --- tette hozzá aggódóan.

Péter nemsokára visszajött.

,,Mi újság?" --- kérdezte Levente.

,,A pénzt elfogadta. Elátkozott bennünket. Azt mondta, hogy ha a zászlót be nem vesszük, akkor a katonákkal elviteti innen!"

,,Inkább bevesszük!... És mit mondott még?"

,,Azt, hogy dögöljünk meg!..."

,,És?"

,,Pusztuljak a szeme elől!"... ,,Hát én elpusztultam."

,,Azt bizony jól tetted! Mást nem mondott?"

,,Nem!"

,,No, akkor jól van! Ha a pénzt elfogadta, most már nem lesz semmi baj!...
Már csak ilyen a mi szeretett Vasirescu kapitányunk! Úgy-e Péter?"

,,Azt hiszem, hogy Vasirescu kis önérzettel, de annál nagyobb zsebbel született!" --- fejezte ki véleményét Péter.

,,Az meglehet!" --- hagyta rá Levente.



VI. FEJEZET.


Az ősz is elszaladt. Szürke, eseménytelen napok borították el a falvakat, a városokat, de az emberek csak nem tudtak megnyugodni. Mindenki várt valamire. Várták a diadalmas magyar ősz még győzelmesebb folytatását.

...És a tavasz meghozta a szent csoda folytatását. Végigremegett az emberek szívén a nemzeti ünnepnek, március tizenötnek nagy magyar ajándéka: Kárpátalja! Egész Erdélyben végigdöbbent a közeljövő izgató tudata, ,,Most már mi jövünk!" Mindenki tudta, mindenki érezte, hogy ez így lesz, mert csak így lehet. Megreszkettette a székely bérceket az új kiáltás:

,,Erdélyt vissza!...

...És délen a testvérnép keze is ökölbe szorult. ,,Dobrudzsát vissza!"

Min-dent visz-sza!...

*

Megkezdték az új Bercel-ház felépítését.
A korhadt, fekete gerendákat eltávolították, kiszabták a ház alapját és
a kőműves legények hamarosan nekiláttak a munkának.
Az új kúria kőből lesz.
Levente akarta így. Ő hozatta az építőt is és a kőműveseket is.

,,Olyan ház lesz, hogy hét falu fog a csodájára járni!" --- mondogatta büszkén.
Persze minden költséget ő fedezett. Piroska váltig tiltakozott ellene és nem akarta elfogadni,
de Levente mindig nevetve lehurrogta.

,,Hát mit gondol Piroska?" --- mondogatta --- ,,Mi lenne a kötelességem, ha nem az,
hogy a galamboknak dúcot építsek?! Én ám nagyon szeretem a --- galambokat!"

Máskor meg erőltetett haraggal fordult a lányhoz. ,,Ugyan Piroska!"
Én azért vagyok itt, hogy abban segítsek magyar testvéreimen,
amiben csak tudok!
Boborczy Mihály alól kihúzták az ősi birtokot.
Torday Levente újra odakötötte a széthullani készülő családot az édes anyaföldhöz.
Torday Levente tudja, hogyha széthull a család, széthull a nemzet is!
De Torday Levente nemcsak a most élő családokat védi meg,
hanem a jövő magyar családjait is meg akarja óvni a széthullástól!
A Berczel-ház egyszer majd benépesül és apró-cseprő fiúcskák fogják felverni az udvar csendjét.
A maga gyermekei Piroska! Ne piruljon el, ez így lesz!
És mi lenne akkor, ha én nem építeném fel a maga házát?
Mi lenne akkor?! Mondja csak meg!"

Ilyenkor Levente rendszerint maga felelt a saját kérdésére.
,,Maga majd férjhez megy talán egy szegény székely góbéhoz.
Hogy felépítsék a házukat, kölcsönt vesznek majd a telekre valami oláh banktól.
A kölcsön és a kamatok elvinnék a földet is,
a házat is.
Az oláh bank pedig gazdagodna! Az oláh bank! ...
És akkor hol szaladgálnának azok a kis székely fickók? Hol? Erre feleljen Piroska! ...
Látja, látja Piroska! Jobb nekem tartozni, mint az --- oláhoknak!
Én úgyis csak kölcsönképpen bocsátom a maga rendelkezésére a ház árát,
mert tudom,
hogy ajándékként nem fogadja el! ...
Jó lesz-e, kicsi Piroska?" --- Ilyenkor pedig Piroska hálásan nézett fel
nagy barna szemeivel a fiatalemberre.

Egy alkalommal Piroska és Levente együtt nézték meg a készülő házat.
A falak már nagyjában megvoltak.

,,Hahó legények! Lesz-e a házból már valami?" --- kiáltott oda jókedvűen Levente
a kőműveseknek.

,,Lesz! Lesz!" --- bólogattak azok. Levente pedig lelkesen kezdett magyarázni a lánynak:

,,Lássa Piroska, itt lesz a bejárat. A fal egy kicsit előreugrik.
Az egész olyan lesz, mintha egy kőszív domborodnék ki az épületből.
Ebbe a szívbe vágják majd bele az ajtót. Kis lépcsők fognak az ajtóhoz vezetni...
Aztán, ha valakit nem fog szívelni, akkor majd csak be kell csapni annak az orra előtt az ajtót
és az illető kint marad. Nem fog tudni bejutni a maga szívébe!
Nem bizony! Levente nevetett a saját ötletén.
Aztán hozzátette:

,,...Talán ez a kőszív-ajtó még előlem is elfogja zárni a maga dobogó, kis szívét!
De remélem, nem így fog történni! Nem! Ugye Piroska?!"

A lány egészen elpirult. Levente megfogta a karját. ,,Piroska! Kicsi Piroska!
Ugye nem fogja előlem elzárni a szívét?..." Piroska lesütötte a szemét.
Megremegett a legény két kezében.
Azt hitte, hogy mindjárt elsírja magát.

,,Piroska, mit szólna ahhoz, ha egy ilyen faragatlan fickó, mint én, elkérné azt a drága kicsi,
dobogó szívet, a Maga szívét! Mit szólna hozzá?
Mit válaszolna, ha megkérném feleségül?..."

A lány ki akarta vonni magát a fiú kezéből. Csak suttogott: ,,Ne... ne... Levente..."

,,De!" --- vágta rá Levente. ,,Választ akarok! Választ várok! Most azonnal! Válaszoljon Piroska. Akar-e a feleségem lenni? Az én drága, hófehérnyakú asszonykám! Akarja-e, hogy az én szemem kapcsolódjon be egy örökkévalóságra a maga észbontó, mámoros szemébe? Akarja-e, hogy mi ketten egyesüljünk az isteni, a szent szeretetben?! Akarja-e, hogy maga legyen az én mindenségem, az én boldogságom? Akarja-e?!... Én szeretem magát Piroska! Szeretem! Nagyon szeretem!..." --- Leventét elöntötte a felbuzgó érzelem. Tegezni kezdte a lányt:

,,Szeretlek Piroska! Szeretlek! Hol őrjöngve, hol vágyva, hol féktelenül tombolva, hol csendesen imádkozva, Szeretlek Te Édes! Szeretlek!... Légy a feleségem!... Te Drága!..." Megfogta a lány ajkát és lassan fölemelte. Belenézett a lány nedves, könnyes szemébe. ,,Szeretsz?..." --- kérdezte halkan.

Piroska ajka megremegett. Szemét lehunyta. ,,Szeretlek!..." --- susogta.

Levente felujjongott. ,,Te Édes..." Aztán belekarolt Piroskába. Boldogan mutatta tovább a készülő épület részeit. ,,Látod! A ház négy sarkán apró, toronyszerű kiugrások lesznek. Magának a háznak kettős sátor alakú teteje lesz. Olyan lesz az egész, mint egy kis mesebeli kastély!... A mi kastélyunk!..."

Piroska felnézett Leventére. ,,Milyen kedves vagy!..." Odasimult a fiatalemberhez.

,,Menjünk ki a hegyre!" --- indítványozta Levente. Otthagytak a házat. Lassan kiértek a faluból. A patak mentén baktattak föl a hegyoldalon.

Levente hirtelen megállt. Piroska kérdően nézett rá. A következő pillanatban azonban már ott pihegett a fiatalember mellén. Levente lassan magához húzta a lány fejét és csókjaival borította el a drága arcot ...

*

Délután a korcsmában Levente lelkendezve újságolta csaposának: ,,Péter, megnősülök!"

Péter éppen egy pohár bort mustrálgatott. Magasra emelte a poharat és szemét összehúzva, nagy szakértelemmel vizsgálta az ital piros színét. Azután hirtelen szemét lehunyva, száját kitátotta és egyszerre leengedte a bort a torkán. Egy pillanatig mozdulatlanul állt. Élvezte az ital ízét. Majd föleszmélve arra, hogy Levente valamit mondott, lemondóan legyintett. ,,Gondoltam..." Mély nemtörődömség rezgett a hangjában.

,,És tudod-e, kit veszek feleségül?... Piroskát!"

Péter ránézett a barátjára. Látta annak boldog arcát, örömtől csillogó szemét. Megint csak legyintett egyet. ,,Gondoltam..." --- mondta.

,,Tudod-e, hogy Piroska milyen szép?! Milyen kedves! Gyönyörű!..."

,,Gondoltam..." --- Csak egy legyintés kísérte ezt a véleménynyilvánítást is.

Levente elmerengve folytatta: ,,Bájos... elragadó... édes..."

,,Gondoltam..."

Levente fölkapta a fejét. Dühös lett. ,,Te mindent gondoltál!" --- ripakodott rá a legényre.
,,Talán azt is gondoltad, hogy Piroska is szeret engem?!,,

,,Gondoltam... A vak is láthatta!... Csak éppen Torday Levente,
a másik szerelmes nem vette észre!"

Levente újra elálmodozott. ,,Milyen boldogok leszünk!...
Tudod mikor lesz az esküvőnk?" --- fordult hirtelen a fiúhoz. Mikor látta annak kérdő tekintetét,
saját maga válaszolt a kérdésre. ,,Majd ha Erdély visszatér a Magyar Birodalomhoz!
Majd ha megvívtuk győzelmes harcunkat:
Majd ha a Haza nászát fogja tartani ezzel az ősi földdel,
akkor fogom én is tartani a nászomat!
Akkor..."

Péter legyintett. ,,Ezt is gondoltam!..."

Levente majd keresztülszúrta tekintetével mindentudó csaposát.
,,Talán azt is tudod, hogy négy fiam lesz? Érted?! Négy erős, vasgyúró fickó!"

,,Gondoltam..." A következő pillanatban Péter leguggolt a földre,
mert Levente feléje vágta az üvegmosó kefét ...

*

..."Péter, elutazok!" --- lepte meg barátját egy nyári reggel Levente.

,,Hová?" --- kérdezte Péter.

,,Előbb Magyarországra, onnan Brassóba".

,,Brassóba? Miért?"

,,Brassóban autóverseny lesz é én azon indulni akarok a magyar színekben".

Péter eltátotta a száját. ,,Autóverseny?!... Te gépkocsit is tudsz vezetni?"

,,Persze!" --- nevetett Levente --- ,,Mi van ezen csodálkozni való?" --- Péter értetlenül rázta a fejét.
,,És honnan lesz gépkocsid?" --- kérdezte.

,,Lesz! Ez a lényeg! Lesz és te ne törd a fejed emiatt!"

,,Te talán még nyerni is akarsz?" --- tudakolta Péter.

,,Hát mit gondolsz tulajdonképpen? Azt hiszed, azért indulok, hogy utolsónak érjek a célba?...
Nem! Nyerni fogok, mert nyerni akarok! Csak két magyar versenyző fog indulni.
Az egyik leszek én.
Vagy a másik magyar fog nyerni, vagy én! Azt akarom, hogy az első díjat magyar vigye el!
Ne valami hitvány oláh. ősi magyar városban magyar győzelmet akarok!"

,,De hátha mégis más nyeri meg..." --- próbált ellenkezni Péter.

Levente élesen csattant fel: ,,Így akarom, így lesz!"

,,Jó... jó...!" --- morogta Péter --- ,,De mi lesz, ha mégis..., ha netalán a gép elromlik, vagy valami más közbejön..."

Levente mérges lett. ,,Hallgass már te halálmadár! Nem megmondtam, hogy magyar fogja megnyerni a versenyt! Ennek így kell lenni..."

,,No, jól van!" --- válaszolt Péter.
,,Most már csak azt mondd meg, hogy mikor mész el és miben segítsek?"

,,Holnap utazom! A verseny két hét múlva lesz. Akkorra majd Brassóban leszek.
Te addig vezesd tovább a ,,csárdánkat"! De rendben legyen minden!"

,,Minden rendben lesz!"

,,Jó! Akkor én most összecsomagolok, majd elmegyek és elbúcsúzom Piroskától."

,,Hopp, várjál csak még egy pillanatig!" --- tartóztatta barátját Péter. ,,Mondd meg, mit lehet azon a versenyen nyerni? Mi az első díj?"

,,Ötvenezer lei és egy serleg!"

Péter megvakarta a fejét. ,,Hát akkor csak menj! Annyiért már érdemes..."

Mikor Levente elment, Péter nagyot sóhajtott: ,,Ötvenezer lei...
Biztos, hogy egyszer megint meg kell majd vesztegetni Vasirescut és akkor ez
a szép kis összeg is eltűnik annak a falánk zsebében... Ötvenezer lei!... Kár!... Igazán kár!..."

...Eljött a verseny napja is. Óriási embertömegek özönlöttek Brassó belvárosa felé.
A verseny a Mesota gimnázium --- Iparkamara --- Iorga sor --- Mesota gimnázium
1800 méteres útvonalán fog lezajlani.
A versenyzőknek ötvenszer kell majd ezt a kört megtenni.

Hatalmas zsivaj töltötte meg a levegőt. Az útmenti emelvényekről áradt a nevetés, a jókedv,
a hangos vitatkozás. Az emberek izgatottan várták a verseny kezdetét.
Ott volt Brassó és környékének egész magyarsága, de ellepte az ülőhelyeket az oláhság is.
Voltak erdélyi oláhok is, de még többen voltak a regátbeliek!
Számuk többszörösen meghaladta a magyarok számát.

Az emberek fogadtak. Mindenkinek meg volt a maga pártfogoltja és természetesen mindenki
a maga versenyzője mellett kardoskodott.

,,Cristea fog győzni!" --- harsogták az oláhok. ,,Csakis Cristea". --- De volt aki Berlescuért rajongott.

A magyarok Torday Leventében és a másik magyar versenyzőben. Feszes Miklósban reménykedtek.

Nemsokára megérkezett a versenybíróság is. A gépkocsikat kitolták az induló-vonalhoz.
A versenyzők beültek a kocsikba. Levente odakiáltott Feszesnek:
,,Sok szerencsét!"
Az mosolyogva viszonozta a jókívánságot.

Begyújtották a motorokat.
Levente is beült a kocsijába. A gép eleje és hátulja hatalmas ponyvával volt letakarva.
Levente kihajolva az ülésről odaszólt a magával hozott szerelőnek.

,,János azután ügyesen rántsa le a ponyvákat,
ha majd az indulást jelezni fogják!"

János vigyorogva bólogattott. ,,Jól, jó!... De nem hiszem, hogy valami túlságos lelkesedést fog
kiváltani a fiatalúr ebből az elfajzott népségből!" --- megvetően intett az emelvények felé.

Levente nevetett. ,,Csak bízza rám János! Én attól félek inkább, hogy a lelkesedésük tettekben fog megnyilvánulni! Még pedig igen világos célzatú tettekben!" Rákacsintott a fiatalemberre. ,,Azért maga is vigyázzon! Nehogy magát is elhalmozzák szeretetükkel!..."

A további beszélgetést elnyelte a motorok levegőt reszkető zúgása. Az indító lecsapta a zászlót. A gépek megremegtek a hatalmas feszítő erőtől, aztán szinte sikongva indultak neki a pályának. János lerántotta a ponyvát Levente kocsijáról. Levente is elindult.

Vad üvöltés tört ki a pálya mentén szorongó tömegből. A gyűlölet felhördülése volt ez. Az emberek meglátták Levente kocsiját, amelyiknek az eleje pirosra, a közepe fehérre, a hátulja pedig zöldre volt festve.

Piros---fehér---zöld!

,,Pfuj...! Pfuuj..." ordított az oláhság, Sivítás, fütyülés kísérte Levente kocsiját. Gyalázkodások, káromkodások repkedtek a levegőben. A gyűlölt szín kiváltotta a ,,nagyromán" felháborodást. ,,Porcule ungur!... Porcule ungur!... Bitangule ungur!..."

De nemcsak az oláhságból tört ki az indulat. A magyarokból is. Szent csodálat kerítette hatalmába azokat. Végtelen rajongással szemlélték az egyre gyorsuló versenygépet. Már elmosódott a kocsi alakja is és csak egy suhanó piros-fehér-zöld nyúlt végig előttük a pályán. Az elnyomott magyar lelkekből kitört a diadal, a mámoros boldogság kiáltása. ,,Ütemesen kiáltották: ,,Pi-ros, fe-hér, zöld!... Pi-ros, fe-hér zöld!..."

Hatalmas hangzavar keletkezett, Az oláh tömeg szitkozódása összekeveredett a magyar ujjongással.

,,...Jos cu unguri!... Porcule ungur!... Pi-ros, fe-hér, zöld!... Joscu unguri!"

Mind erősebben mind öntudatosabban hangzott a magyarság biztatása, bátorítása, ami a versenyzőnek szólt: ,,Huj, huj, hajrá!... Huj, huj, hajrá!... Tor-day Le-ven-te! Tor-day! Tor-day!..."

,,Cristea! Cris-tea!... Cris-tea!... Ber-les-cu!..." üvöltötte az oláhság. ,,Cris-tea!...."

,,Tor-day! Tor-day!... Fe-szes!... Fe-szes!... Huj, huj, hajrá! Huj, huj, hajrá!..."

Új oláh versenyzőt kapott fel ajkára a tömeg; ,,Cal-ce-nau! Cal-ce-nau!..."

...Az autók pedig száguldottak. Levente már a harmadik kör után az élre került. Biztos, erős kezében nyugtalanul remegett a kormány. Nem látott mást, csak a pályát. Az útszéli fák, az emberek, az emelvények, a házak mind-mind elsuhantak mellette. A kiabálást sem tudta kivenni csak szakadozott, elmosódott hangfoszlányok jutottak a fülébe. Néha-néha kivett a zajból egyes szavakat, neveket. ,,Cris-teaaa..." vágódott a fülébe. Levente mosolygott, összeszorította az ajkát. ,,Csak azért sem fog Cristea nyerni!" --- gondolta egy pillanatig magában. Néha hallotta, hogy a saját nevét kiabálják, néha pedig fölfogta a feléje küldött biztatást. ,,Tor-day!... Huj, huj, hajrááá!..."

Levente erősítette az iramot A motor sikongva, nyöszörögve bőgött fel. ,,Akarom!... Akarooom!...,, sziszegte Levente magának. Vérébe szinte átment a motor lüktetése. Mindig sebesebbre kapcsolta a váltót. A mutató lassan elhajolt. Nyolcvan kilométer... száz... százhúsz... száznegyven... száznegyvenöt... százötven... százhatvan km!" Levente az utat már csak egy halvány szürkés-fehér sávnak látta. A motor őrjöngve hasított bele a fülébe. A kanyarodóknál a gép szinte dobálta magát. A kerekek csikorogtak. A pálya salakja nagy ott fröccsenve hullt szerteszét.

,,Ez már a tízedik kör!..." morogta magában Levente ,,Tizenegy ... tizenkettő ... tizenhárom ... tizenöt... húsz ... huszonöt!..."

A tömeg pedig üvöltött. ,,Cristea!... Cal-ce-nau..."

,,Tor-day!... Tor-day..." Huj, huj...hajrá!" jött rá a magyar felelet. A gépek rémisztő búgással vágódtak el a zsúfolt emelvények előtt. Azonban hiába volt minden oláh biztatás, minden üvöltés! Cristea bizony nem érte utol Leventét. De Calcenau sem! A magyarok ujjongtak: ,,Tor-day..."

,,Pfuuuj... pfuuuj..." harsogott az oláhság,
Az út menti oláh nézők köveket kaptak fel és egész kőzáport zúdítottak Levente kocsijára,
mikor az el-elsuhant előttük.
Az egyik kő vállon találta Leventét.
A fiatalember felszisszent. ,,Nyomorult gazemberek..."
Olyan erősen ragadta meg hirtelen a kormánykereket, mintha csak össze akarta volna törni.
,,Csak azért is nyerni fogok!..." --- ordította bele a motor zúgásába.

Hangosan kezdte számlálni a köröket. ,,...Huszonhat ... huszonhét ... huszonnyolc ... harminc!"
Szinte diadalmasan vágta ki a számot. ,,Nyerni fogok, mert nyerni akarok!
A piros-fehér-zöld fog győzni!... Így akarom..."

,,Cal-ce-nau..." --- hangzott az egyik emelvényről.

Hirtelen a rémület kiáltása tört ki az emberekből. Két autó összeütközött. Az első pillanatban senki sem tudta, hogy melyik két versenyző kocsija volt. A két gép kivágódott a pálya szélére. Az emberek odarohantak. A versenyzők nagy nehezen, de sértetlenül kászálódtak ki a megrongált kocsikból... Az egyik Calcenau volt, a másik Feszes.

Mikor az oláhok meglátták a magyar versenyzőt, felhördültek. ,,Disznó gazember!" --- ordították. --- ,,Azért ment neki Calcenaunak, hogy Torday könnyebben nyerhessen! Bitang magyar!... Batatye Dumnedeu!..." Ütlegelni kezdték a fiatalembert.

Feszes meghökkent. ,,Hát ez is sport!" --- kiáltotta. Azután az egyik nyurga oláh képébe vágott az öklével. Nagy verekedés fejlődött ki. Az odafutó rendőrök és a verseny rendezői alig bírták kifejteni a fiatalembert az emberek gyűrűjéből. Feszes csupa kék, lila daganatokkal volt tele és a köpenye is össze volt szakadozva. De azért ő is megadta néhány oláhnak a magáét. Volt olyan is, akinek még a szeme sem látszott ki, úgy bedagadt az arca a kapott áldásoktól.

Ezalatt pedig a többi gépkocsi tovább száguldott. Még mindig Levente volt az élen. ,,Harminchárom kör... harmincöt... harminckilenc... negyven!" --- számolgatta Levente. ,,Már csak tíz van hátra!" Levente is látta, hogy ketten összeszaladtak, de nem tudta, hogy kik.

,,Tor-day!... Le-ven-te!... Le-ven-te...!" ujjongott a magyar nézősereg.

,,Pfuuuj... Jos cu Torday!..." --- jött az oláh válasz.

Mikor az oláhok látták Levente biztos győzelmét, fölugráltak ülőhelyeikről és ökleiket rázva betódultak a pályára. A tömeg megint köveket ragadott fel.

Levente már messziről látta, hogy a közönség benyomult a pályára. Nagyot káromkodott. ,,A fene egye meg a..." Nagyon mérges lett. ,,Most fognak megállítani ezek a nyomorultak! Most, mikor a győzelem már biztos!" Leventét elvakította a düh. Egy pillanatig az járt az agyában, hogy mi lenne akkor, ha fellökné a gazembereket. Aztán elvetette ezt az őrült eszmét. ,,Csak nem fogom beszennyezni magam néhány oláh csirkefogó vérével!". --- gondolta.

Lassított. A kocsi nyikorgott, aztán nagyot zökkenve megállt. Éppen a tömeg kellős közepén. Levente föltolta homlokára a porvédő szemüvegét és kiugrott az ülésből. Mellbe vágott két oláhot, akik egészen az autó orra elé álltak.

,,Takarodjatok gazemberek!" --- ordította magánkívül.
A két oláh ijedve ugrott el a gépkocsi elől.
A többiek azonban még közelebb nyomultak Leventéhez.
Fenyegetően emelték fel az ökleiket.

,,Brrzzz ... brzzz..." --- zúgott el hirtelen egy másik versenyautó néhány méterrel odább.

Leventének fejébe szaladt a vér. Az oláhok örömrivallgásban törtek ki.
,,Cris-tea! Cris-tea!..." --- bömbölték.

,,Brzzz... bzzz... brrzzz..." A versenykocsik egymás után rohantak el Levente mellett.

Levente rádöbbent a helyzet komolyságára. Megelőzték őt.
Oláh fogja megnyerni a versenyt! --- ötlött agyába a vereség kétségbeejtő tudata.
Hiába volt minden! Hasztalan küzdött eddig!

Közben odaérték a kocsihoz a rendezők is. Nagy nehezen széttaszigálták az embereket, úgyhogy Levente ismét el tudott indulni.

Elkeseredetten szaladt neki újra a pályának. Rákapcsolt a legnagyobb sebességre. Nemsokára utolérte az egyik versenyzőt. ,,Még! Még!" --- hajtogatta Levente, mintha csak a gépet akarta volna biztatni.

Nemsokára utolérte a másikat is. Már csak egy versenyző volt előtte. ,,Bizonyosan Cristea az!" --- gondolta. Hirtelen jókedve kerekedett. ,,No, no Cristea úr! Nem úgy verik a cigányt!" --- suttogta. ,,Mégis én fogok nyerni! Én! Én!" Kemény mosoly jelent meg a szája szögletében. ,,Bizony én fogok nyerni! így akarom, így lesz!..."

Szédületes iramban vehette a gépet. A távolság Cristea és ő közötte egyre fogyott. Levente hallotta a tömeg összekavarodott kiáltozását.

,,Cristea!... Hurráh Cristea!... Cris-tea..."

,,Hajrá Levente!... Tor-day!... Torday!..."

Már csak ötven méter van körülbelül... Most már negyven méter... harminc... huszonöt... tíz...

,,Tor-day! Tor-day!..." --- zúgott fülébe a biztatás.

A távolság lecsökkent öt méterre. Most már nincs is távolság! A két gépkocsi egyvonalban futott.

,,Cris-tea... Cris-te-aaaa" őrjöngtek az oláhok. De Levente gépe előreszökött. Már is vezetett.

,,Huj-huj haj-rááá..." --- ordították lelkesen a magyarok.

Levente összeszorította a fogát. ,,Huj, huj, hajrá!" ---gondolta. Bíztatta saját magát.
Hirtelen feltűnt előtte a cél. Elmosódottan látta, hogy a nézőközönség felugrik a helyéről.
Integetnek. ,,Azok bizonyára magyarok!" --- gondolta.

Aztán befutott a célba. Valaki oldalt lecsapott egy zászlót. Lelassított. Nemsokára megállt.
Hátrafordult. Cristea, az oláh versenyző még csak most érkezett be. Második lett.

Leventét mély megelégedés töltötte el. Fürgén ugrott ki a kocsiból. Az emberek körülvették.
Ezek brassói magyarok voltak. Megéljenezték Leventét. Megölelték.
Egymásnak adták.
Sírtak, nevettek örömükben. Mindenki kezet akart fogni a fiatalemberrel.
Voltak olyanok, akik pedig a kocsira borultak rá.
Meghatódottan simogatták annak az oldalát.

,,Piros-fehér-zöld" suttogták. Levente velük örült, velük nevetett.

Hírtelen megszólít a megafon.
,,A versenygépkocsi kategóriában első lett Torday Levente (Magyarország) Masserati kocsiján.
Ideje 1 óra 07 perc, 40 másodperc..."

,,Pfuj... pfuj!" Fütyülésben, ordításban tört ki megint az oláh tömeg szenvedélye.

Elkezdték játszani a magyar himnuszt. A megafon tele erővel bömbölte a szent imádságot. A magyar tömegek pedig felállva kezdték énekelni: ,,Isten áldd meg a magyart jó kedvvel, bőséggel... hozz reá víg esztendőt..." Könnyes szemű magyarok énekelték reszkető hangon.

Ezalatt felhúzták az árbocra a győztes nemzetének a lobogóját: a piros-fehér-zöldet.
A magyar zászlót! Hatalmas erővel tört ki a magyarok ujjongása.
A oláhok pedig ordítottak fütyültek. Otthagyták helyeiket és megindultak a zászlórúd felé.
Le akarták tépni a lobogót. Azonban a magyarok is odatódultak a rúd köré és nem engedték,
hogy az oláh szenvedelem elérje a szent csodát.

Egy öreg, hófehér-hajú magyar anyóka odatipegett a rúdhoz és átölelte szorosan, védőn. ,,Nem engedem! Nem hagyom bántani!" --- sikoltotta és reszkető karját még szorosabban fonta a pózna köré. Szeméből pedig megeredtek a könnyek, az öröm, a félelem könnyei.

,,Nem engedjük! Nem hagyjuk!" --- kiáltozták a magyarok. ,,Nem! Nem!" Vad tusa keletkezett. A rendőrség tehetetlenül nézte az egész jelenetet.

Egyszerre csak megszólalt újra a megafon: ,,Torday Leventét a versenybíróság szabványtalan versenyzés címén megfosztotta győzelmétől..."

Az oláhokból kirobbant a gúnyos kárörvendés. A magyarok megdöbbenve vették tudomásul a bemondott hírt, Levente meglepetten kapta fel a fejét. Szabványtalan versenyzés?... --- dadogta elsápadva az indulattól. Aztán fölrohant a versenybíróság emelvényére. Ordítani kezdett:

,,Micsoda disznóság! Kikérem magamnak!...

A versenybírák megismerték. Csitítani kezdték; ,,Ugyan, ugyan Torday úr!
Persze, hogy nem versenyzett szabványtalanul! Ön a nyertes, ön az első..."

,,De hát akkor miért?...." --- hangzott Levente csodálkozó kérdése.

,,Azt észrevette ön is, hogy a tömeg, a nézőközönség sajnos... nem látta szívesen az ön győzelmét!..."

,,Uugy..." Levente hangja éles lett.

A bírák magyarázkodni kezdtek. ,,Mi igazán sajnáljuk... nem tehetünk róla, de hát valahogy le kellett csillapítani a tömeget..."

,,Úgy látszik ez a sport --- Romániában!" --- válaszolta gúnyosan Levente.
,,Üvölteni, köveket dobálni, a versenyzőt megállítani, szidalmazni
és mindenféleképen csalni! Mondhatom nagyon szép! Igazi oláh tempó!"

A bíróság oláh tagjai elvörösödtek. ,,De kérem... de kérem...

,,Semmi kérem! Ez így van! Vágy talán le akarják tagadni még a látottakat is?..."

,,Oh nem... de..."

Levente megvetően legyintett ,,Inkább azt mondják meg, hogy mikor lesz a díjkiosztás?!"

,,Körülbelül hét-nyolc perc múlva!"

,,Rendben van!"

A díjkiosztás után Levente boldogan ment le az emelvényről. A magyarok újra megéljenezték. Nagy örömmel vették tudomásul, hogy mégis az ő vérükből való lett az első, a győztes. Vállukra kapták a fiatalembert.

Levente nevetve tiltakozott a nagy ünneplés ellen.
Egyszerre csak megdöbbenve ugrott le hordozói válláról. Rámeredt az üres zászlórúdra.

,,Hol a zászló?!" --- ordította.

,,Levették azok..." --- kiabálták kórusban a magyarok és mély gyűlölettel mutattak
az oláh rendőrök felé. Levente kitépte magát az ünneplők kezéből.
Visszarohant a versenybírók emelvényéhez. Azok meglepetten nézték
a magából kikelt fiatalemberre, aki még az egyik hóna alatt ott szorongatta az
elnyert serleget, a másik kezében pedig az ötvenezer leit lobogtatta.

Miért húzták le a magyar zászlót? Miért?... Követelem, hogy azonnal tűzzék ki újra!...
Én nyertem! Tessék a nemzetem színeit kitűzni az őt megillető helye!
Követelem! Akarom..." Levente szinte tajtékzott a dühtől.


A bírák körülvették. Lássa be kérem, hogy a kívánsága lehetetlen!...
A zászló nagyon izgatja a románokat!...
Az ön érdekében tettük! Nehogy a tömeg elragadtassa magát!..."

Levente rájuk nézett. Aztán nem szólva semmit, megfordult és elrohant.
Egyenesen az újságíró karzatra futott.
Az újságírók körülvették a lihegő fiatalembert.
Megostromolták kérdéseikkel. ,,Mi az?... Mi történt?..."

Levente elkezdett franciául beszélni, hogy a külföldi újságírók is megérthessék.
Azután megismételte magyarul is, amit mondott:
,,Uraim! Látják ezt az őrjöngő csőcseléket? Látják ezt a ,,finom társaságot"?
Jól nézzék meg! Ez Románia!
A ,,sportszerető, az udvarias, a kultúr" Románia!
Az a Románia, amelyik kövekkel dobálja meg a versenyzőket.
Az a Románia, amelyik megállítja, föltartóztatja a győztes ellenfél kocsiját!
Az a Románia, amelyik lehúzatja a győztes nemzetének a lobogóját és letagadja
az ellenfél diadalát, nehogy a tömeg, az oláh tömeg ,,elragadtassa" magát!
A csalók, a bitangok, az útszéli betyárok országa!"
Az oláh újságírók fölhorkantak. De Levente nyugodtan, szenvtelen hideg hangon folytatta:

,,Ötvenezer leit nyertem, a mai győzelemmel.
Hát uraim én ezt az összeget fölajánlom a magyar hadsereg céljaira! Igen!
Fölajánlom a magyar hadseregnek,
hogy több legyen a fegyverük és hogy --- minél előbb kisöpörjük ezt
a rongy csőcseléket Erdélyből! ... Isten velük uraim!"

Levente otthagyta őket...

Autóját szerelőjére, Jánosra bízta, aki majd azt hazaszállítja Magyarországra.
Maga pedig jegyet váltott a gyergyószentmiklósi vonatra és még kora délután elutazott...

*

Másnap Péter boldogan, könnyes szemmel szorította keblére a barátját.
,,Büszke vagyok rád Levente!" --- hajtogatta. Levente nevetett. ,,És Piroska?..."

,,Kérdezd meg tőle!" --- hangzott a gyakorlatias tanács.

Azután Péter előhozott egy csomó újságot. ,,Idenézz!" --- kiáltotta a barátjának.
,,Nagyon megmartad őket, mert borzasztóan köpködnek rád!"

Levente megnézte az újságokat. A ,,Timpul" az ,,Universul" és a ,,Romania" voltak azok.
A ,,Timpul" például így írt:

MEGTORLÁST KÖVETELÜNK!

Egy magyar versenyző a Brassói verseny után felháborítóan gyalázta a román nemzetet. Szemtelenségében odáig ment, hogy a verseny díját,
ötvenezer leit, --- amit ő nyert meg --- fölajánlotta a magyar hadsereg céljaira.
Követeljük, hogy a román kormány hivatalos úton kérjen elégtételt..."

Levente megvetően dobta le az asztalra az újságot... ,,Megadjuk az elégtételt...!"

Péter csodálkozott. ,,Kinek?"

,,Az... igazságnak!" --- felelte. Levente aztán hozzátette magyarázkodólag:
,,Tudniillik visszavesszük Erdélyt!"
 
 
0 komment , kategória:  Dücső Csaba:Nincs kegyelem III  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.06 2018. Július 2018.08
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 2960 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 451
  • e Hét: 1321
  • e Hónap: 12472
  • e Év: 277687
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.