Regisztráció  Belépés
hunjano.blog.xfree.hu
A szkítha népek hosszúéletűek s mi ennek a fajnak vagyunk utolsó hajtása . A szkítha összesség ma: a magyar." /Csuray Károly / "A szólás szabadság... Hunjano
1965.01.21
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
BosnyákZoltán:Mint oldott kéve
  2011-02-10 08:27:38, csütörtök
 
 
Bosnyák Zoltán: Mint oldott kéve...


--- Üzenet Hétfaluba ---

Szabadságát csak az a nép tudja megbecsülni,
amely annak megszerzése- és megtartásáért nagy áldozatokat hozva sokat szenvedett...

A nemzetek életerejének az a próbaköve, hogy miképp viselték el történelmük sorscsapásait és megpróbáltatásait. Voltak népek, amelyek a sors különös kedvezéséből a történelemben felfelé emelkedő, sikerekben gazdag utat jártak, de ha szenvedések és vívódások nem gyötörték s egyben nem edzették őket, akkor ezeknek a népeknek ragyogása a hirtelen fellobbanó s hamar elszunnyadó görögtűz szemkápráztató fényességéhez volt hasonlatos. Ezeknek a népeknek az élete olyan, mint a csillagfényes nyári éjszakákon feltűnő meteor, mely néhány pillanatra szikrázó tüzes barázdákat gyújt az égbolton, hogy azután belehulljon az ismeretlenség sötétségébe. Ellenben azok a fajták, amelyeknek életét a história üllőjén a kérlelhetetlen sors pörölycsapásai alakították, azok kősziklaként dacolnak a körülöttük zúgó fergetegekkel s mindent elsöprő zivatarokkal is megbirkóznak. A történelmet csak ezek az erővel és akarattal telített, a szenvedések tüzében megtisztult és megedzett fajták csinálják, mert csak ezeknek a százszor megtépett és ezerszeresen meggyötört népeknek van históriai küldetésük.

Elfogulatlan lélekkel kutatva messze évszázadok kifakult krónikáit,
vajon ki vonja kétségbe,
hogy a történelem monumentális színpadján nyüzsgő vagy
észrevétlenül letűnő népek között a magyarság sorsa a legtragikusabb,
a legszívhezszólóbb?

A népe múltjától megihletett,
de jövője felett tépelődő Széchenyi István keserűséggel vegyes csodálattal kiált fel:

,,Mindenünnen sötétségtől körülvéve,
mint gyenge sajka hányatott ide s tova, fel s alá a megbőszült és
pártatlan tenger árja közt --- s végveszte minden pillanatban hihető --- mégis,
noha elsüllyesztésére mintha összeesküdött volna minden, fenntartja magát és él."

A magyarság életének külön,
sajátságosan egyéni tragédiája, hogy nem egyszer a történelem parancsa és
a végzet kényszere nélkül is szinte saját elhatározásából emésztette,
fogyasztotta életerejét. Vérzivataros évszázadokon keresztül,
a Morvamezőtől a Piavéig hányszor hullottunk, pusztultunk tőlünk idegen célok
és érdekek szolgálatában.
Könnyelműen elfecséreltük, öngyilkos nemtörődömséggel elkótyavetyéltük minden nép
legdrágább kincsét, fajtánk vérét.
Felbecsülhetetlen értékét soha fel nem ismerve, sohasem voltunk képesek
a természetnek ezzel a legbecsesebb adományával józanul gazdálkodni és
észszerűen sáfárkodni.
Bármennyit szenvedtünk is mindmáig, ahhoz a sors korbácsütései sem voltak elegendők,
hogy megértsük és megtanuljuk a nagy igazságot,
miszerint a népek erőfeszítésének eredményei a fajta vérének erejétől és
egészségétől függnek.

Hiába derültek reánk békés napok.
A kiegyezést követő évtizedekben tovább folyt, vagy talán még fokozódott is
a végzetes vérsorvasztás.
Hazug és megtévesztő jelszavak a politikában, beteges szociális rétegződés,
hivatásukat rosszul teljesítő állami és társadalmi intézmények,
elavult és egyoldalú gazdasági berendezkedés s a fajtudat teljes hiánya sötét és
vésztjósló viharfelhőkként gomolyognak a látszatvirágzás verőfényétől pompázó magyar égbolton.
Mialatt esztendőről-esztendőre a legértékesebb, legtehetségesebb és legderekabb magyarok százezreinek kell vándorbotot kezökbe venniök, hogy a körülöttünk morajló népóceánban örökre elvesszenek, addig idebent egy rohamosan megszaporodó, de viszonylag még mindig csak töredéknek tekinthető népkisebbség a fajtáját jellemző mohósággal és kíméletlenséggel tör rá a félrevezetett és meglepett magyarságra, hogy előbb az anyagi javakat és gazdasági erőforrásokat tulajdonítsa el, utóbb a pénz birtokában a kultúrjavakat elnemzetietlenítse, végül pedig földalatti és földfeletti pokoli eszközeivel és sátáni módszereivel megindítsa harcát az államhatalom birtokbavételére.

És hiába jöttek el szörnyű megaláztatásunk mostani napjai,
még mindig nem halljuk és nem hallgatjuk meg a vér figyelmeztető szavát.
A lélekmérgező marxista hazugságok már a barázda népét is kikezdték.
A népi erők szabad kifejlődését egy esztelen és igazságtalan birtokmegoszlás akadályozza.
A magyar rög fajiságunknak még megmaradt utolsó fellegvára,
észrevétlenül csúszik át idegen kezekbe.
Nem tudunk szabadulni az arany internacionálé fojtogató ölelésétől.

A magyar munka, a magyar verejték idegenek gyarapodását szolgálja.
Gőgösen,
fölényesen terpeszkedik itt közöttünk egy 4---5%-os faji törpeség és elszívja maradék életerőnket.
Mi pedig,
mint Domokos Pál Péter a moldvai csángó magyarokról írott könyvében üzeni nekünk,
hullunk széjjel... és véreink százezreit engedjük elpusztulni.
Igen, mi még annyi fáradságot sem veszünk magunknak, hogy számbavegyük,
vajon hányan is lehetünk még magyarok?
A 15---16 milliónyi magyarságból csak 9 millió él a mai államhatárok között,
a többi 6---7 millió szétszóródott a világ minden részébe.
Nem lehet sürgősebb és fontosabb feladatunk,
mint ezeknek az elszakadt magyaroknak felkutatása, számbavétele és
a fajközösség számára való megtartása.
De mi csak fásult lélekkel s ölbetett kézzel tespedünk és várjuk a csodát,
vagy a halált.

Erdély délkeleti szögletében,
ott, ahol a havasok a Barcaság síkjával ölelkeznek,
néhány faluban maroknyi néptöredék húzódik meg.

A hétfalusi csángók.
Csodálatos, pompás hajtása a magyar életfának.
A magyar tölgy legvihartépettebb ágának kicsiny hajtása, melyet sokszor szaggatott meg
az orkán és sújtott a villám, de mégsem pusztult el,
mert lebírhatatlan életereje minden szenvedésén diadalmaskodott.

De hallgassuk meg Orbán Balázst,
Erdély hegyeinek-bérceinek és a Székelyföldnek lelkes rajongóját:

,,A bárcasági magyarságnál jobb, nemesebb nép alig létezik;
valójában bámulnunk kell, hogy a százados szolgaság, amelyre a szász patríciusok önkénye,
hazánk közjoga és törvényei ellenére, kárhoztatta a szegény népet,
oly kevés nyomott hagyott rajta.
E népnél oly szép tulajdonságokat észlelhetünk,
amelyek nem mindenütt vannak meg fajunknál.
Ilyen elsősorban a magyar nemzetiséghez való szívós ragaszkodás,
amelynek alapján e nép a szászok annyi évszázadon át következetességgel
folytatott beolvasztási törekvéseivel szemben megvédte,
még pedig teljesen önerejéből nemzetiségét és magyar nyelvét."
(A bárcasági tíz magyar falu, 1872.)

Ennek a kis népcsoportnak távolabbi sorsa, közelebbi élete beszédes bizonysága annak, hogy nem egyszer milyen vétkesen könnyelműek voltunk saját fajtánkkal szemben, mennyire nem becsültük, védtük és erősítettük saját vérünket.

Brassó közvetlen szomszédságában terült el
a hét csángó község:

Bácsfalu,
Türkös,
Csernátfalu
és Hosszúfalu,
majd odébb Tatrang, Zajzon és Pürkerec.

Vadregényes hegyek teszik festőivé a falvak hátterét,
amelyből komor fenséggel emelkednek ki a Nagykőhavas és a Csukás sziklaszirtjei.
A népnek eredetét homály fedi, vagy legalább is nagyon szerteágazók a vélemények.
Az bizonyos,
hogy a délkeleti határok védelmének nagy nemzetpolitikai kötelezettségével kerültek ide.
A vegyesházbeli királyok alatt már meglevő népes telepekről vannak följegyzéseink.
Orbán Balázs különben minden erejével arra törekedett, --- s e cél érdekében egy
sereg bizonyítékra hivatkozik --- hogy a Hétfalu lakóinak székely eredetét kimutassa.
Kezdetben közigazgatásilag valóban a székely ispánok fennhatósága alá tartoztak
a bárcasági magyar telepek.

A Brassóban és a Barcaságon megtelepített szászok nem nézték jó szemmel a közvetlen szomszédságukban virágzó és fejlődő csángó falvakat. Elnémetesítő terveiknek és törekvéseiknek nemsokára az események alakulása is kedvezett.

Mátyás halála után zord idők,
keserves napok virradtak Magyarországra.

A zűrzavaros közállapotok, a kiürült kincstár, folytonos pénzzavarokkal küzdő királyi udvar,
közismert tények történelmünknek erről a korszakáról.
A brassói szászok, mint kitűnő üzletemberek, tudták,
hogy számukra is megjött a kedvező alkalom.

1498-ban a király, II. Ulászló, ezer forint tíz évre szóló kölcsönért elzálogosította Brassónak Törcsvárt,
a közigazgatásilag és katonailag akkor már ide tartozó Hétfaluval együtt.
Mivel a király a kölcsönt visszafizetni nem tudta, a zálogbaadást meghosszabbították,
majd Brassó Törcsvárnak végleges birtokába jutott.
Az adománylevél hangsúlyozza ugyan,
hogy a várhoz tartozó Hétfalu lakossága csak közigazgatási tekintetben fog Brassóhoz tartozni
s mint szabad várkatonák, várnépek, katonai és adózási tekintetben továbbra is
a királynak lesznek alárendelve,
azonban a szászok mégis nemsokára jobbágyaikként kezelték a kezeik közé jutott védtelen
és elhagyott magyarságot.
És most megindul ennek a magárahagyatott maroknyi népnek évszázadokig tartó,
kétségbeesett, legtöbbször egészen kilátástalannak tetsző,
egyenlőtlen fegyverekkel vívott harca elorzott jogaiért.

,,A jövevények az őslakókat megfosztották minden joguktól,
magukat azok uraivá,
a leghatalmasabb oligarchánál is elbizakodottabb és könyörtelenebb uraivá tették,"

mondja ezekről az időkről Orbán Balázs.

Hiába rendelték el az erdélyi rendek,
Bethlen Gábor, sőt később még a gubernatórium is
a Hétfalusiak kérésével, panaszaival kapcsolatban, hogy hogy a szászok bizonyítsák
a csángó falvak fölött való jogaikat, minden alkalommal megtalálták a módját,
hogy a felelősségrevonás elől kitérjenek.

1768-ban és 1780-ban már úrbéri összeírást akarnak tartani
s ezt csak az erdélyi kormányszék közbelépése tudja megakadályozni.
A hétfalusiak nem kevesebb,
mint negyvenkétszer fordultak sérelmeikkel,
panaszaikkal felsőbb hatóságokhoz, de legtöbbször teljesen eredménytelenül.
Egyik felterjesztésükben kétségbeesetten kérik a kormányszék védelmét,
mert különben

,,elvész ez a magyar nép."

Megkísérlik a lehetetlent is, hogy a szász tanácsos urakat jobb belátásra bírják,
de a felelet durva és fölényes elutasítás.

,,Menjetek haza, mert mind rendre fogatunk és addig nem nyugszunk,
míg 3---4-et fel nem akasztunk."

A közeli havasok felbecsülhetetlen értékű erdőségeinek tulajdonosai a csángók voltak,
azonban 1799-ben Brassó,
mint közigazgatási hatóság, felméri az erdőket, de a magyar falvak tulajdon- és haszonjogát
még maga is elismeri.
A felügyeleti jogból nem egészen ötven esztendő múlva már tulajdonjog lett.
Az abszolutizmus idejében Schwarzenberg hercegnek kell közbelépnie és határt szabnia
a szászok hallatlan túlkapásainak,
akik
a jogtalanul eltulajdonított 63.000 holdnyi erdőségen felül még a községi erdőkre is
rá akarták tenni a kezüket.
Erőszakkal fosztották meg Hétfalu népét évszázados malom- és korcsmajogától is.
És hiába voltak a hétfalusi magyarok szabad várnépek, akik szabadon költözködhettek,
szabadon örökölhettek és birtokaikat szabadon eladhatták vagy elzálogosíthatták,
akik egyedül csak a királyi taxa fizetésére voltak kötelezve, a szászok hamarosan módot találtak rá,
hogy
a Hétfalu védtelen magyarságát brutális erőszakkal és megfélemlítéssel dézsma fizetésére
kényszerítsék. Ha ez a megaláztatásaiban is öntudatos és
dacos magyarság végül is lázadozni kezdett az őt sújtó embertelenségek miatt,
akkor vezetői hamarosan börtönbe kerültek,
künn a falvakban pedig kegyetlen botozásokkal fojtották belé a szót az elégedetlenkedőkbe.
Mindezeknek méltó befejezéseképpen a brassói szászok
1854-ben a jogtalanul bitorolt földesúri cim fejében 346.772 forintot és
3 krajcárt követeltek a magyar államtól.

Hétfalu népe
csaknem négy évszázadon át nap-nap után megújuló, állandó és örökös harcot folytatott faji és emberi megmaradásáért. A szászok nemcsak anyagi javaiktól fosztották meg őket, de elszánt erőfeszítéssel törekedtek elnémetesítésükre is. Évszázadokon át ezekben a tiszta magyar falvakban a közigazgatás, a bíráskodás és az egyház nyelve is a szász volt. De ámbár mindenükből kiforgathatták őket, nemzeti lelkűket, magyar nyelvüket mégsem engedték elrabolni. A meg-megújuló csapások csak megacélozták ellenálló erejüket. Nehéz sorsuk elviselését bizonyosan fájdalmasabbá tette egyedülvalóságuk tudata. Érezniök kellett, hogy ők már kívül esnek a magyar élet horizontjából, róluk senki nem tud, velük senki nem törődik, rajtuk senki nem segít. Sokáig árva kitaszítottjai a magyar életközösségnek. Ott őrlődtek fájó elhagyatottságban a szász és oláh népcsoportok zúzómalmának faji megsemmisítésükön munkálkodó malomkövei között. De a szenvedések és a kínzó egyedüllét vaksötét éjszakájában is lobogó fáklyaként világított a Hétfalu népének lelkében a fajtudat és fajszeretet lángja s ez megtartotta őt magyarnak.

Mennyi keserű szemrehányás, kiolthatatlan sóvárgás zsúfolódik össze
a népdalnak ebben a néhány sorában :

Hej te Tömös! Hej Te Tatrang!
De édes ez a magyar hang,
Magyarul szólnak habjaid,
Magyarul érzem siralmid.

Vidd meg, vidd meg a hazának
A magyarok hazájának,
Itt is élnek, itt is halnak
Érte síró hétfalviak.

Ha keletről viharfelhők fenyegették a Szent Korona birodalmát, az első villámok mindig a hétfalusi magyarságot sújtották. Őket gyilkolták, pusztították, az ő falvaikat égették fel és rabolták ki legelőször a portyázó törökök, vagy az oláh rablóhordák. Hiába volt életük örökös rettegés és szakadatlan harc, szülőföldjükhöz, otthonukhoz, ahol a havasok és rónák ölelkeznek példátlan szívóssággal és önfeláldozással ragaszkodnak. Mintha bele teremtődtek volna ebbe a tájékba, mintha hozzátartoznának a felhőkbe burkolódzó hegyekhez, bércekhez, a nyugtalanul vágtató, örökké siető patakokhoz, a titokzatos erdők borította völgyekhez. Szilárd és kemény megmozdíthatatlansággal gyökereztek itt meg a földben.

A hoszúfalusi temetőkert sarkában egy repedezett, megkopott kőkereszt emlék áll.
Ötvenegy csángó vértanú emléke.

Az örökkévalóság idő-óráján az évmutató 1848-at, a napmutató december 23-at jelzett.
A Hétfalu népe csendben, áhitatban készülődött a Megváltó születésének,
a békességnek és szeretetnek megünneplésére.
Pedig véres és fekete árnyak voltak már útban a falvak felé.
A havasok téli ködruhájának leplétől takarva a gyanútlan és készületlen magyar telepeket
vérszomjas és meg-megvadult oláh hordák rohanták meg.
A téli alkonyat csendjét ártatlan emberek halálhörgése, védtelen nők és gyermekek
jajveszéklése verte fel. Kirabolt falvak,
leégett házsorok üszkös romhalmazai maradtak emlékeztetői ennek
a borzalmas napnak.
Ilyen volt a magyarok karácsonya Hétfaluban az Úrnak 1848. esztendejében.

De a hétfalusi magyarságnak nemcsak faji megmaradásáért, hanem a betevő falatért, a mindennapi kenyérért is nehéz és verejtékes küzdelmet kellett folytatnia. Kiválóan fejlett vállalkozó szellem, mindennel bátran szembenéző merész élniakarás, józan igénytelenség segítették őt a létért vívott harcában. Hiába volt előtte a Barcaság dús kincseskamrája, neki abból legfeljebb csak morzsák jutottak. Nem ok nélkül mondja keserű iróniával a régi csángó közmondás:
,,A szászok földjei felmásznak a hátfalusiak hátára."
Valóban a Barcaság közepén levő szász falvak felnyúlnak egészen a Hétfalu alá.
1871-ben a Hétfalu határa 25.810 hold, ebből szántó 4261 hold.

A 6038 család mindegyikére 1112 # -öl jutott s ez csak igen szűkös kenyeret biztosíthatott
és hatvan esztendő óta ez a helyzet nagyon keveset javult.

Minthogy a magyar föld
a hétfalusi magyarságnak nem adott elég kenyeret,
már évszázadokkal ezelőtt egyéb foglalkozásokra kellett térnie.
Hosszú ideig fontos jövedelmi forrás volt a pálinkafőzés.
Sokan foglalkoztak fuvarozással. Járták Európát, főképpen Bécstől Konstantinápolyig.
Ismét mások intenzív állattenyésztésre adták magukat,
ámbár az örökké tevékeny és mindig nehéz munkához szokott csángó lélek sohasem
tudott igazán megbarátkozni a passzív és inkább csak szemlélődő pásztor élettel.
De a legfontosabb kereseti forrás mégis az erdőirtás és a fakitermelés volt.
A szabadságharc után egyszerre végzetes fordulat állott be
a hét falu magyarságának életviszonyaiban.
A pálinkafőzés és szekerezés már előbb sem jövedelmezett.
A brassói szászoknak viszont sikerült
a hétfalusiak 62.000 holdas erdőségét eltulajdonítani.

Soha jóvá nem tehető bűn és vétkes könnyelműség volt a magyar állam részéről ennek
a jogtipró eltulajdonításnak a helybenhagyása, mert ezzel sokezer hétfalusi magyar
szájától vonta el a kenyeret.

Ha a hétfalusi csángók kezén maradhatott volna az őstulajdonukat alkotó erdőség, úgy ez az egészséges, töretlen életerejű emberfajta itt a határszélen felbecsülhetetlen értékű erőközpontja lehetett volna a vidék természetes és gyors elmagyarosodásának. Így azonban életlehetőségektől megfosztva, egyre többen ragadtak vándorbotot a kezükbe. A hétfalusi magyarság előtt mindmáig ismeretlen fogalom az ,,egyke", három-négy gyermeket minden háznál találunk, de a sokkal népesebb családok sem ritkák. De azóta lassú sorvadás lett osztályrésze az itteni magyarságnak, amit a következő számok bizonyítanak a legjobban:

A hét falu lakosságának a száma volt:

1850 - --1871 - --1890 - 1900
22.552 23.078 20.803 20.740

A közelebbi és távolabbi havasalföldi városokban,
különösen Bukarestben népes hétfalusi magyar kolóniákat találunk.
Ma még hittel és öntudattal magyarok,
de holnap, vagy holnapután
a második-harmadik generáció tagjai közül ki tudja, vajon hányan lesznek még magyarok?

Pedig ez a töredékmagyarság mintha magában egyesítette volna fajtájának összes erényeit,
annak hibái és fogyatkozásai nélkül.
Orbán Balázs sokszor emlegeti csodálattal

,,fajához való törhetetlen ragaszkodását,
bámulatos szívósságát, acélszilárd jellemét."

Józan megfontoltság, komoly mértékletesség, mély és igazi vallásosság, elszánt akaraterő és céltudatos következetesség, szíves vendégszeretet, mind olyan tulajdonságok, amelyek nem hiányoznak a hétfalusi magyarság lelkéből. A csángók vállalkozó szelleme és ügyessége nem igen tűrt meg a Hétfaluban zsidót. Szerény, szorgalmas és takarékos, fáradhatatlan, munkabírásban utolérhetetlen ez a nép. Pompás érzéke van a haladás és fejlődés iránt. Fogékony a kultúrával szemben. Analfabéták itt nincsenek.

Nagy kár, hogy a színes és festői népviselet, a kedves és vidám népszokásokba derűs népmesék, a népművészet ezernyi szemet-Ielket gyönyörködtető őseredeti fantáziával alkotott díszes, tetszetős készítménye, miként másutt, úgy itt is eltűnőfélben van.

Sok bensőséggel ünnepelték a hétfalusiak a múlt esztendőben költőjüknek, Zajzoni Rab István születésének századik évfordulóját. Rab István írásaiban nagy igyekezettel törekedett a közvélemény figyelmét népének életére és sorsára felhívni, versei pedig, --- amelyeket Petőfi szellemében és stílusában irt --- örökszép bizonyságai a csángó lélek fanatikus faj- és hazaszeretetének (Magyarok kürtje, Kordalok, Börtöndalok.)

Hétfalu magyarsága most újból a kereszthordozás nehéz napjait éli.
Tűrtté és megvetette lett az ősi földön. Verejtékes munkájának eredményétől megfosztják,
anyanyelvét ki akarják ölni apró emberpalántáinak lelkéből.
De ennek ellenére sem tépik kétségek s nem emészti reménytelenség,
hanem szent meggyőződéssel hisz a jobb, a magyar jövendőben.
A bácsfalusi lutheránus templomkert kapuja fölött ma is ott olvashatjuk
minden magyar lélek óhaját, fohászát:

,,Magyar egység, jöjjön el a Te országod."

Hétfalusi magyarok,
higyjetek és bízzatok! Nemsokára hajnalodik már a hosszú magyar éjszakában.
Nemsokára az ébredő öntudat szikrázó fénycsóvája világít bele vakító fénnyel
a magyar lomhaság és közönyösség ködtengerébe s el fog jönni a nap,
amikor milliók mondják:

nagyok voltak a mi bűneink, mert nem értettük meg a vér szavát,
de ma már tudjuk,
hogy nincs magyar élet és nincs magyar feltámadás fajtánk rajongó szeretete,
megbecsülése
s minden külső és belső ellenségtől való elszánt védelme nélkül!

 
 
0 komment , kategória:  BosnyákZoltán:Mint oldott kéve  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.06 2018. Július 2018.08
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 2960 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 302
  • e Hét: 302
  • e Hónap: 17344
  • e Év: 282559
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.