Regisztráció  Belépés
suzymama.blog.xfree.hu
Aki szeretetet vet boldogságot arat!! Suzy Mama
1901.01.01
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 3 
A holdsugáron utazó lány
  2013-11-02 10:59:15, szombat
 
  Volt egyszer egy lány. Szeretett holdfényes éjszakákon a virágos kertben üldögélni, és nézni a sápadt fényű Holdat.

Mostohája hiába tiltotta neki, mindig kiszökött a kertbe és a kicsi padon álmodozva az égboltra emelte a tekintetét.

Ilyenkor mindig elképzelte, hogy a csillagok közt utazik a holdfényen. Csodálatos utazások voltak ezek, mert a képzelet szárnyán bejárta az egész világot.

Egyik nyári éjszaka mostoha anyja mérgesen kiszólt az ablakon:

- Mit gubbasztasz te rossz lány a kertben? Azonnal gyere be, mert szíjat hasítok a hátadból! Ki látott még ilyet, hogy egy leány egyedül legyen a sötét kertben?

- Anyám, hiszen világít a Hold. Jöjjön ki maga is a kertbe, és együtt gyönyörködjünk a holdsugarakban!

Erre a még mérgesebb lett, és azonnal beparancsolta.

Az árva szomorúan engedelmeskedett mostohája hívó szavára, és bement a házba.

- Többet ilyen elő ne forduljon - mondta és a fal felé fordult. Nem telt bele öt perc és már hortyogott is.

De a kislány csak nem bírt magával, újból kiszökött a kertbe és nézte a Holdat.

Mostohája, amikor észrevette, megfogta és erőszakkal becipelte a szobába. Egy erős kötéllel az ágyhoz kötötte, hogy reggelig ne tudjon kiosonni.

Amint a napfény elárasztotta a szobát kioldotta a lányát a kötelek közül és mérgesen ráripakodott:

- Amiért éjjel ilyen haszontalan voltál, megbüntetlek. Itt van ez a tál bab. Mindegyiket alaposan nézd át, hogy nincs-e benne zsizsik, ha csak egyet is elnézel, jaj neked!

Szegény lány majdnem sírva nekilátott a babszemek ellenőrzésének. Nagyon aprólékos munka volt és alig haladt vele. Már esteledett, de még mindig rengeteg bab volt a tálban. Anyja meghagyta, addig el nem mozdulhat a tál mellől, míg nem végzett.

Talán egy hétig is ezt fogja válogatni - gondolta bánatosan a lány, kint ülve a verandán, amikor az égen megjelent egy holdsugár. Fénye beragyogta az egész környéket.

A leányzó elé penderült és mondta:

- Gyere velem utazni a csillagokba!

- Szívesen mennék, de láthatod mostohaanyám megparancsolta, addig nem kelhetek fel a tál mellől, míg ki nem válogatom a babot. Ez pedig még sokáig eltart. Talán még a jövő héten is itt görnyedek.

- Ez legyen a legkisebb gondod, gyere vele nyugodtan! Amire visszaérünk a bab ki lesz válogatva.

A bakfis hallgatott a holdsugárra és felült rá. Sokáig utaztak a sötét égbolton, míg egyszer csak megérkeztek egy gyönyörűséges kertbe. Még sohasem látott ennyi szép virágot. Illatuk egészen elbódította. Azt sem tudta, hol jár? Égi vagy földi kertbe hozta a holdsugár? Ameddig csak a kertben voltak odamehetett, ahová csak akart. Sétálhatott a sok, szép rózsabokor között, és ha kedve úgy hozta akár le is szakíthatta a virágokat. Soha nem tett ilyet, még a kertjükben, sem, mert nagyon sajnálta a rózsákat. Leszakítva egy - két nap alatt mind elszáradtak, és rendszerint szemétdombra kerülnek. Sokkal szebbek a kertben, ahogyan hajladoznak a lágy szélben.

Amint ott sétált, egyszer csak összeszaladt egy daliás ifjúval. Egymásra néztek és mindketten elmosolyodtak. Még mielőtt az ifjú mondhatott volna valamit a holdsugár megjelent és szólította a lányt, hogy menniük kell.

Visszavitte a házba, ahol a tornácon már ott várta a megtisztított bab. Mostohája semmi kivetnivalót nem talált a munkájában.

- Szép munkát végeztél, de nehogy éjjel megint a Holdat bámuld, itt ez a tál lencse tisztítsd meg. De ha csak egy rossz is bele kerül, jaj neked!

Szegény lány már nagyon fáradt volt a hosszú fárasztó utazás után. Mégsem feküdhetett le mert a kegyetlen mostohaanyja ellátta munkával.

Nekiállt, hogy megtisztítsa a tál lencsét. Ki tudja hogyan, minél jobban iparkodott, annál több lencse volt a tálba. Még reggel és nappal is dolgozott, de csak nem akart elvégezni.

Újból eljött az este és a tálban még mindig volt lencse, amit nem tisztított meg. Szomorúan felnézett az égre, hogy legalább láthassa a Holdat. A legnagyobb meglepetésére megint előtte állt a holdsugár, és mondta:

- Gyere velem, utazni a csillagokba! A tál lencsével meg ne törődj, mert, amire visszajövünk el lesz végezve a munka.

Most még tovább utaztak a sötét égen. Ezer csillag mellett suhantak el, mire megérkeztek egy ezüst kertbe. Itt is rengeteg virág volt, és a rózsák olyan szépen díszelegtek az utak mentén, hogy a lány valósággal megrészegült az illatuktól. Amikor közelükbe ért összesúgtak, és mintha bársonyos szirmukkal megérintették volna a lány vállát. Ez olyan csodás érzés volt, hogy majdnem elsírta magát a boldogságtól. Ezt még csak fokozta, hogy váratlanul a tegnap látott ifjú előtte termett.

Most is még mielőtt szólhattak volna egymáshoz, jött a holdsugár, és elvitte a lányt.

Otthon az anyja már kereste:

- Hol kujtorogsz te lány? Látom ma is szép munkát végeztél, ez az egy szerencséd, mert különben jaj lett volna neked. Ha volt erőd elcsászkálni, akkor nesze itt van ez a tál mák, amibe beleborult a kristálycukor. Holnap estére ez is legyen szétválogatva, mert a szomszédasszonynak el akarom adni. Vigyázz egy szem cukor sem kerülhet a mák közé!

Most ijedt ám meg a lány igazán. Nincs olyan ember, aki ilyenre képes lenne. Tudta jól, ha nem teljesíti mostohája parancsát, akkor férjhez adja a kampós orrú, öreg csavargóhoz, aki már többször is kérte, hogy elvehesse feleségül.

Ezt a parancsot még a titokzatos jóakarója sem tudja teljesíteni. Nincs menekvés, férjhez adják a csavargóhoz.

Szomorúan kiült a verandára, és nekilátott a mák válogatásához. Nagyon nehéz és babra munka volt. Szinte semmit sem haladt vele, mert minduntalan a kiválogatott mák közé, akaratlanul is odakerült a cukor, és kezdhette elölről a munkát.

Eljött az este, de olyan volt, mintha csak most kezdte volna el a válogatást.

Amint ott búslakodott, harmadszorra is megjelent a holdsugár és javasolta, hogy menjen el vele!

- Nagyon szívesen elmennék, de nézd csak mostohám, milyen munkával bízott meg?

A holdsugár elnevette magát:

- Ez ne vegye el a kedvedet az utazástól! Amire visszajövünk, minden el lesz rendezve és mostohád is elégedett lesz a munkáddal.

Ezt hallván a lány felvidult és felpattant a holdsugár hátára. Sokáig száguldtak a sötét égen, mire egy aranykertbe érkeztek. Az előző két kert is csodás volt, de ezt a harmadikat egyik sem tudta lepipálni szépségben. Minden úgy csillogott és ragyogott, hogy majd vakult a nézésükbe. Még sohasem érezte magát olyan boldognak, mint ebben az aranykertben. Azt szerette volna, ha többé nem kellene hazamennie. Legszívesebben minden rózsát a keblére ölelt volna. Sétálgatva a rózsabokrok között váratlanul eléje toppant a legény, és gyorsan letépett egy szál rózsát, majd a lány hajába tűzte.

- Ezzel a tűzvörös rózsaszállal mindörökre eljegyeztelek leányka - mondta - Ha bármi gondod is lesz, tépjél le erről egy szirmot, és én megyek segíteni neked.

Tovább nem beszélhetett, mert jött a holdsugár és karon fogta a lányt.

- Nem maradhatunk tovább. Itt az idő vissza kell mennünk.

Visszamentek a lány házához, de egyikőjük sem tudta, hogy a gonosz mostoha kileste, hogyan tudja hibátlanul elvégezni a munkáját. Amikor a lány elment a holdsugárral kicsi csillagok jöttek le az égből és azok szorgoskodva ripsz-ropsz kiválogatták a babot, a borsót, és amikor a máknak is neki akartak állni előlépett a mostoha és mérgesen elkergette a kicsi csillagokat.

- Hess, mihaszna fura népség! Most már értem, lányom miképpen képes elvégezni a munkáját, miközben, ki tudja, hol kóricál. Csak jöjjön haza, lesz neki nemulass!

Verandán várta a lányt egy söprűvel a kezében. Már majdnem elaludt, amikor a holdsugár hazahozta a mit sem sejtő lányt, aki gyorsan leugrott és úgy tett, mintha még mindig válogatná a mákot.

A fényességre az anyja felébredt és püfölni kezdte a lányt.

- Te semmire kellő, lusta teremtés megint elkujtorogtál a háztól, amikor megparancsoltam, hogy válogasd ki a mákból a cukrot. Úgy elverlek, hogy még öregasszony korodban is megemlegeted.

A lány azt hitte már kiválogatta jótevője, mint az előzőkben is. Nem tudta, hogy a kicsi csillagok nem végezték el a munkát, és a mákban ott a rengeteg kristálycukor.

- Kedves anyám, hiszen kiválogattam, és csak ide a szomszédba ugrottam el - mondta a lány, mert biztos volt a dolgában, hogy a munka el van végezve.

- Még hazudsz is? - förmedt rá az anyja - Nézd csak meg, egész nap semmit sem válogattál. Ezért most megbüntetlek. Úgyis már eladósorba kerültél és minap kérőd is akadt, reggel azonnal üzenek a kampós orrú öreg csavargónak, hogy elvehet feleségül. Nem vesződök én tovább egy olyan lánnyal, aki egész éjjel a Holdat bámulja, és ki tudja, hol mászkál. Legyél csak a felesége annak az öreg csavargónak.

Szegény lány hiába könyörgött, ígérgetett, hogy amire az első napsugár bekukucskál az ablakukon ki lesz válogatva a mák.

A gonosz mostoha szíve nem enyhült meg a lány könyörgésén, reggel az volt az első dolga, hogy üzent a szörnyűséges vénembernek, aki valamelyik híd alatt húzta meg magát az éjjel. Jött is nagy boldogan. Az orra majdnem a földet súrolta a nagy igyekezetben.

- Itt vagyok, édes mátkám. Jöttem, amilyen gyorsan csak tudtam. Mikor tartsuk meg az esküvőt?

- Minél hamarabb, mert szabadulni akarok ettől a holdkóros lánytól - mondta a mostoha - Akár már a következő vasárnap nyélbe is üthetjük a dolgot, és uraságod meg viheti ezt a lányt, ahová csak akarja. Hogy ne menjen üres kézzel, kiadom a hozományát is, amiből egy ideig eléldegélhetne a híd alatt.

Sírt a lány. Úgy hullott a könnye, mint a záporeső, de ez már nem érdekelt senkit. A gonosz mostoha, hogy meg ne szökjön, bezárta a kamrába és ott kellett lennie egészen az esküvő napjáig. Enni is csak a kicsi szellőzőablakon adtak be neki.

- Egyél te semmire kellő! - biztatta a lányt a vénasszony, és az ablakon betolt egy pohárka tejet és száraz kenyeret - Istenem, hogy mennyire örülök, mert már nem sokáig etetnem téged.

Nem evett a lány. Abban reménykedett, hogy vasárnapig éhen hal, és így nem kell férjhez mennie a kampó orrú, öreg csavargóhoz.

Amint a kamrában búslakodott egyszer csak egy egérke szaladt elő a szakajtó alól. Először nagyon megijedt tőle, de végül megbékélt vele. Hiszen ez sem lehet rosszabb, mint a kampós orrú, öreg csavargó.

- Gyere egérke, adok enni. Én már ezeket úgysem eszem meg. Legalább ez a sok, finom ennivaló nem veszik kárba. Ha jóllaktál, akkor meg beleteszlek a kötényem zsebébe, ahol nyugodtan alhatsz, ameddig csak akarsz.

Így is történt. Az egérke jól belakott, és a lány belecsúsztatta köténye zsebébe. Már azt hitte, hogy a kicsi állat az igazak álmát alussza, amikor egyszer csak cincogásra lett figyelmes.

- Királyi dolgom van itt a kötényzsebben, párnám rózsa és rózsaszirommal takarózom. Ilyen jó helyem, soha életemben nem volt. Köszönöm néked, drága leányka!

Ekkor a lánynak eszébe jutott az ajándékba kapott rózsa, amit vőlegénye a hajába szúrt. Az utolsó pillanatban, hogy mostohája észre ne vegye, köténye zsebébe rejtette. Kedvese szavai pedig élénken csengetek a fülében.

Villámgyorsan felugrott és a zsebéből előkapta a virágot. Leszakított róla egy szirmot és akkor lássatok csodát hatalmas fényesség ragyogta be a kamrát és a kicsi szellőzőablakon besurrant a holdsugár és mondta neki:

- Ülj fel a hátamra és már repülünk is a vőlegényedhez!

- De hogyan férek ki ezen a kicsi szellőzőablakon? - kérdezte ijedten.

- Ezzel most ne törődj, minden el van rendezve. Siessünk, mert vőlegényed türelmetlenül vár az égi palotájában. Tudd meg, ő a Holdkirály fia, és ahol a múltkor jártunk, az mint a holdherceg birodalma.

A lány követte a holdsugár utasítását, és mint egy madárka kisurrantak a kicsi szellőzőablakon. Repültek szélvész sebesen fel a csillagokba, a holdherceg palotájába, ahol már kedvese tárt karokkal várta.

Olyan nagy lakodalmat csaptak, hogy még a földről is látni lehetett, ha valaki felnézett az égre. A kampós orrú öreg csavargó és a lány mostohája irigykedve bámulta, ahogyan vidáman mulat az égi népség.

A vigasság annyira jól sikeredett, hogy a násznép elhatározta a lakodalom után, minden hónapban megismétlik a mulatságot. Akit érdekel, az nézzen fel teliholdkor az égre, és megláthatja a táncoló lányt a holdherceggel!

Aki nem hiszi, az járjon utána!
Adalberto írása
 
 
0 komment , kategória:  Mese  
Téli mese
  2012-12-22 20:11:23, szombat
 
 
Dermedten vacogott a fűtetlen szobában. Kint tombolt a hóvihar, s az ablak résein besüvített a szél. Egészen összekuporodott, de nem jött álom a szemére. Édesapja sem tért még haza, pedig már késő este volt. Talán sikerült éjszakai vagonkirakásra jelentkeznie, gondolta magában, s ez némiképp megnyugtatta. Két nap múlva Szenteste. Emlékképek tolultak elé, olyan élesen látta ezeket, hogy belesajdult a szíve.
Édesanyjával készülődtek a Karácsonyra, gyönyörű dalokat énekeltek közben. Látta édesanyja meleg, mosolygós szemeit, érezte szeretetteljes ölelését. Anyu mindig jókedvű volt, annyira jó volt a közelében lenni. Áradt belőle a jóság , a szeretet.
Ó jaj, a kép halványulni kezdett, hiába próbálta még megtartani, és beúszott egy másik kép, édesanyja fekszik a földön, így talált rá egyszer. Az orvos azt mondta, nem szenvedett, azonnal meghalt. Gyenge volt a szíve. Hogy lehet valakinek gyenge a szíve, aki csupa szeretetből áll??
Mély szomorúság öntötte el, felkelt, s előkereste azt a pulóverét, amit utoljára kötött neki az édesanyja. Magához szorította, és mélyen beszívta a számára oly drága illatot. Rákezdett arra a karácsonyi dalra, amit együtt énekeltek: “Ó gyönyörű szép titokzatos éj"
Egyszer csak fényt látott, és a fény egyre erősödött, betöltötte az egész szobát.
A fény közepén ott állt egy Angyal, látta a szárnyait, hófehér földig érő ruháját. Az angyal közelebb lépett hozzá, és megsimogatta a fejét. Ó, Istenem, ez a simogatás, oly ismerős volt számára. Belenézett az Angyal szemébe:
De hiszen ez...ez... Anyu, kiáltotta!!! És már ölelte, oly szorosan, mint aki sosem akarja elereszteni. Igen én vagyok, szólt Angyal-Anyu. Már többször eljöttem hozzád, de most a Szent ünnep közeledtével láthatsz is engem.
Ó, igen szólt a kislány, emlékszem már, a különös neszekre, és utána mintha megérintett volna valaki. Hát te voltál?
Igen, felelte Angyal-Anyu. Azért jöttem, hogy elmondjam, igaz, hogy nem láthatsz engem, de én odaátról mindig vigyázok rád, és a feléd áradó szeretetemet is érezni tudod, ha a szomorúság nem tölti ki egészen a szívedet.
A kislány csak ölelte, egyre szorosabban a ragyogó Fénylényt.
Most egy üveggömböt tett Angyal-Anyu a kezébe. A gömbben egy fénykép volt, melyen a meleg tekintetű, mosolygó Anyu volt látható.
Aztán eltűnt a Fényesség, és vele az Angyal alakja is szertefoszlott.
Hirtelen felült az ágyában, körülnézett. Hát persze, álom volt csak...... gondolta.
És akkor szeme rátévedt az üveggömbre. Ott volt az ágya mellett, benne Anyu képével.
Szívéhez szorította az üveggömböt, és valami időtlen nyugalom és öröm áradt szét egész testében.
És hosszú idő óta először mosollyal az arcán aludt el.
 
 
0 komment , kategória:  Mese  
Öreg néne őzikéje
  2012-12-20 18:41:25, csütörtök
 
 
Mátra alján, falu szélén lakik az én öreg néném,melegszívű, dolgos, derék, tőle tudom ezt a mesét.
Őzgidácska, sete-suta ,rátévedt az országútra, megbotlott egy kidőlt fába, eltörött a gida lába.

Panaszosan sír szegényke, arra ballag öreg néne. Ölbe veszi, megsajnálja, hazaviszi kis házába.
Ápolgatja, dédelgeti, friss szénával megeteti, forrásvízzel megitatja, mintha volna édesanyja.

Cili cica, Bodri kutya mellé búvik a zugolyba, tanultak ők emberséget, nem bántják a kis vendéget.
Gyorsan gyógyul gida lába, elmehetne az őzbálba, vidám táncot ellejthetne, de nincs hozzá való kedve.

Barna szeme bús-szomorún csüng a távol hegykoszorún. Reggel bíbor napsugarak játszanak a felhők alatt. Esti szellő ködöt kerget, dombok, lankák üzengetnek:

"Vár a sarjú, gyenge hajtás, gyere haza, gida pajtás!" Könnybe lábad az őz szeme, hej, nagyon is visszamenne, csak az anyja úgy ne várná, csak a nénét ne sajnálná!

Éjjel-nappal visszavágyik, hol selyem fű, puha pázsit, tarka mező száz virága őztestvérkét hazavárja.
Ahol mókus ugrabugrál, kopácsol a tarka harkály, vígan szól a kakukk hangja, bábot cipel szorgos hangya.

Várja patak, várja szellő, kék ég alján futó felhő, harmatgyöngyös harangvirág, vadárvácskák, kékek, lilák.
Öreg néne megsiratja, vissza - dehogy - mégse tartja, ki-ki lakjék hazájában, őz erdőben, ember házban.

Kapuig is elkíséri, visszatipeg öreg néni, és integet, amíg látja: "Élj boldogul, őzgidácska!"
Lassan lépdel, csendben ballag, kattan ajtó, zörren ablak, onnan lesi öreg néne, kisgidája visszanéz-e.

Haszontalan állatkája, egyre jobban szaporázza, s olyan gyorsan, mint a villám, fenn terem a mohos sziklán.
De a tetőn, hegygerincen megfordul, hogy búcsút intsen: "Ég áldjon, rét, kicsi csalit" - s mint a szél, eliramodik.

Nyár elröppen, levél sárgul, lepereg a vén bükkfárul, hó borul már házra, rétre, egyedül él öreg néne.
Újra kihajt fű, fa, virág, nem felejti a kisgidát, fordul a föld egyszer-kétszer, zörgetnek a kerítésen.
Kitekint az ablakrésen: ki kopogtat vajon éjjel? Hold ragyogja be a falut,kitárja a kicsi kaput.

Ölelésre lendül karja: kis gidácska meg az anyja álldogál ott; beereszti, szíve dobban, megismeri:
Őzmama lett a kisgida, az meg ott a gida fia. Eltörött a mellső lába, elhozta hát a kórházba,

hogy szemével kérve kérje: gyógyítsa meg öreg néne, puha gyolcsba bugyolálja, ne szepegjen fiacskája. S köd előtte, köd utána, belevész az éjszakába.

Gida lábát két kezébe veszi lágyan öreg néne. Meg is gyógyul egykettőre, felbiceg a dombtetőre,
s mire tölgyről lehull a makk, a kicsi bak hazaballag. Mátraalji falu széle, kapuban ül öreg néne,

nincs egyedül, mért is volna? Ha fú, ha fagy, sok a dolga. Körülötte gidák, őzek, látogatni el-eljőnek,
télen-nyáron, évről évre, fejük hajtják az ölébe.

Falu népe is szereti, kedves szóval becézgeti öreg nénét, és azóta így nevezik: Őzanyóka.
Piros pipacs, szegfű, zsálya virít háza ablakába,

nagy köcsögben, kis csuporban szivárványszín száz csokor van. Egyiket Gál Péter hozta, másikat meg Kovács Julcsa,

harmadikat Horváth Erzsi, úttörő lesz valamennyi. Vadvirágnak dal a párja, énekszótól zeng a háza,
oly vidám a gyereknóta, nevet, sír is Őzanyóka.

Mátra alján, falu szélén lakik az én öreg néném, melegszívű, dolgos, derék mese őrzi aranyszívét.
Gidára vár sós kenyérke, kalácscipó aprónépre; egyszer te is légy vendége, itt a vége, fuss el véle!

Fazekas Anna


 
 
0 komment , kategória:  Mese  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 3 
2017.08 2017. Szeptember 2017.10
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 24 db bejegyzés
e év: 348 db bejegyzés
Összes: 6840 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 643
  • e Hét: 643
  • e Hónap: 27844
  • e Év: 326792
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.