Regisztráció  Belépés
hunjano.blog.xfree.hu
A szkítha népek hosszúéletűek s mi ennek a fajnak vagyunk utolsó hajtása . A szkítha összesség ma: a magyar." /Csuray Károly / "A szólás szabadság... Hunjano
1965.01.21
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
Magyar írók - zsidó írók
  2011-02-10 23:29:54, csütörtök
 
 
Méhely Lajos: Magyar írók - zsidó írók


Egy héber bulvárlap, mely azzal kelt feltűnést, hogy mindenbe beleköt, ami az ő faji lelkétől távol áll, legutóbb a Cél áprilisi számának kisebb cikkeit támadta meg s ezek mindegyikét --- nobilis egyszerűséggel --- hazugságnak nyilvánította.

Nem hiszem, hogy legyen az országban intelligens magyar ember, aki minden közelebbi felvilágosítás nélkül is ne volna tisztában e támadás indítékával, céljával és morális értékével, nekünk azonban mégis reflektálnunk kell reá, mert sem a Cél makulátlan múltja, sem az általa képviselt eszme magas piedesztálja nem tűrhet rágalmakat, még ha azok a gettó sikátoraiból is kajladoznak elő.

Tehát, lelki csömörrel bár, válaszolnunk kell a héber újság kirohanásaira, természetesen szem előtt tartva az irodalmi színvonal megkívánta műveltség és jóízlés szabályait.

Ezek a szabályok a magyar társadalomba mélyen beidegzett adottságok, azonban a zsidó társadalomnak más a morálja, mert a zsidónak népi hagyományai, vallásos irodalmának faji rendelkezései s legfőbb vezéreinek nyílt és titkos utasításai szigorú kötelességévé teszik, hogy minden másfajú emberben ellenséget lásson, akinek ártani: érdem és kötelesség!

S éppen ez az, ami már ősidőktől fogva az egész világ ellenszenvét zúdította a zsidók fejére. Már Tacitus ,,az emberi nem utálatának" (taedium generis humani) nevezte a zsidókat, Krisztus ,,a sátán fiainak", Wagner Richard, ,,az emberi lealacsonyodás démonjainak", Mommsen ,,a szétzüllesztés fermentumának" mondja őket, Treitschke rövid meghatározása szerint pedig ,,a zsidók a mi szerencsétlenségünk".[1]

Ilyen, a világ legnagyobb szellemeitől eredő nyilatkozatok százai vannak az irodalomban letéve s hogy mindezek mennyire jogosultak, azt a nem-zsidó népek naponként a saját bőrükön tapasztalják és bizonyítja a Cél-t támadó förmedvény is, mely teljesen a cionista protokollumok szellemében ,,üres, igazságtalan és hazug", azonban a zsidóknak ,,álnoksághoz és megtévesztéshez kell folyamodniok", hogy ,,gondolkodás nélküli állatokká tehessék a gójokat".[2]

Ez a szíriai morál lengi át a kis bulvárlap vezércikkét is, mely diónagyságú betűkkel hirdeti, hogy ,,már vérváddal is izgatnak a zsidók ellen", holott az én cikkemből minden épeszű ember meggyőződhetik, hogy én csupán Montefiore Mózes nagy befolyásának illusztrálására említettem fel a damaszkuszi gyilkosságot, mert hiszen, ha általában a rituális gyilkosságokkal akartam volna foglalkozni, akkor nem kellett volna 1840-re visszanyúlva Damaszkuszba mennem; közelebb találtam volna Tiszaeszlárt s a hitelesen bizonyított esetek egész légióját!

A nekem tulajdonított izgatásnak tehát egyetlen betűje sem igaz, valamint az is szemenszedett valótlanság, hogy a Vigilia nevű ,,modern katholikus folyóirat" azt írta a Cél-ról, hogy: ,,mindez csupán egy jelentéktelen folyóirat handabandázása". Ezt a Vigilia, ámbár a Cél ,,hangja és lendülete" --- könnyen érthető okokból --- nincs ínyére, sehol sem mondja s igazán elképesztő vakmerőség kell hozzá, hogy valaki így merjen füllenteni!

A vérváddal kapcsolatos dolgokat majd egy nagyobb tanulmány keretében fogom bemutatni, amelyből az is ki fog derülni, hogy a damaszkuszi gyilkosság sem hazugság, hanem borzalmas valóság, egyelőre azonban fontosabbnak tartom, hogy a magyarságot közelebbről érintő irodalmi állapotokat ismertessem.

* * *

A Cél egyik cikkírója (becsületes neve ott áll a cikk címe alatt) azt állította, hogy manapság ,,a magyar ember sem operettszínpadon, sem moziban, sem kabaréban nem juthat szóhoz", de a kis héber újság ezt is hazugságnak nyilvánítja, mert --- risum teneatis --- ,,a színházak, a mozik, a kabarék is magyar szerzők műveit mutatják be. Heltai Jenő, Molnár Ferenc, Hunyadi Sándor és mások neveivel találkozunk".

A ravasz kis am-huurec nyilván azt reméli, hogy bedőlünk ennek az együgyűségnek s nem merjük az ő szerzőinek ,,magyarságát" egy kissé megvakargatni, mi azonban megragadjuk az alkalmat, hogy tisztázzunk egy kérdést, mely veszedelmes polipkarjaival a mai magyar társadalomnak már egy jórészét is behálózta.

A fent említett három, magyar nevű zsidó író közül Heltai (Herzl) Jenő a legidősebb s róla a magyar irodalomtörténet már végérvényesen megalkotta a maga véleményét, azonban, hogy ezt kellőképpen értékelhessük, vissza kell nyúlnunk az őt megelőző zsidó írókra, mert csak a fejlődéstörténeti fonal kalauzolása mellett biztosíthatjuk ítéletünk helyességét.

Egy pillanatig sem kétséges, hogy az utókor részéről a mai zsidó írók is ugyanolyan méltatásban fognak részesülni, mint részesült Kiss (Klein) József, akit a zsidók és kapcsolt részeik annak idején égig emeltek (Silberstein �--tvös Adolf pl. a Pester Lloyd hasábjain már 1881-ben Arany János mellé helyezte nagyságát!) a magyarok azonban egészen másképp ítéltek meg.

Tolnai Lajos a következőket állapította meg róla: ,,Kiss József nem kiváló költő, csak divatba jött középszerűség. Nevét, a zsidó lapok lelkiismeretlen kritikai üzelmei tették híressé; a zsidó kiadók és színészek olyan reklámot csaptak mellette, hogy végül mindenki elhitte írói nagyságát, holott Kiss József versei tele vannak bosszantó magyartalanságokkal, zagyva mondatszerkezetekkel, ritmustalan sorokkal, szenvelgett népieskedéssel, mű-költői utánzásokkal, bő átkölcsönzésekkel". (Irodalom, 1887.)

Ezzel szemben pikánsán hat Berzeviczy Albert eme rajongása: ,,Egész és igazi költő volt, akit a magyar zsidóság adott a magyar nemzetnek. Fiatalkori műveiben még itt-ott megszólalt a gettónak régi keserűsége és lelki különössége, de azóta ezeket költészetében teljes harmóniába tudta olvasztani a magyar néplélekkel. Nyelvében, gondolkodásában, érzelmeiben mindenekfelett magyar volt." (A Kisfaludy-Társaság Évlapjai.)

Azonban ez a sok, a magyar nemzet lelke-velejébe gázoló bombaszt csakhamar megérdemelt s teljesen tárgyilagos visszautasításban részesült, még pedig a cionista Zsidó Szemle szerkesztője, Raab Andor részéről, aki elismerésre méltó őszinteséggel ekként hűtötte le a zsidók jótékony nemtőjének forró hevületét. ,,Valóságos útszéli közhellyé koptatták, hogy Kiss József zsidósága és magyarsága a legteljesebb összhangban olvadt össze költészetében. Pedig ennek éppen az ellenkezője igaz. A zsidó születés és a magyar miljő folytonos diszharmóniát kelt a költő lelki világában. Ezért örökös vergődése és belső kiegyensúlyozatlansága, amely egész költészetének alaphangját megadja." Jól látja az író, hogy ,,két különböző kultúra és történelem kereszteződött benne" s hogy, ,,ha Kiss József megmaradt volna a zsidó életben, egyike lehetett volna a legnagyobbaknak, míg így csak félember maradt, aki halványabbra mosta őseinek múltját, de az új talajon mélyebb gyökereket ereszteni nem tudott." (Zsidó Szemle, 1922.)

A fentebbi idézetekből eléggé kiviláglik, hogy abban semmiképp sem volt köszönet, ha a zsidó Kiss József magyarrá akart átvedleni, mert ez a természetellenes törekvés rettentő energiapazarlással jár, ami mindkét irányban megbosszulja magát. Az egyénnek ártalmára van, mert megakadályozza lénye kiteljesedését, a magyarságnak pedig kész veszedelme, mert a rejtett indulatokkal vívódó zsidó lélek a destrukció irányában keres felszabadulást.

Így volt ez a Kiss József esetében is, akinek Bartha József megállapítása szerint, a Hét című, 1890-ben megindított folyóiratával sikerült költészetünkre legelőször ráütni az internacionális bélyeget. ,,Hazafias érzés lantján nem igen csendül fel, ellenben annál érezhetőbben nyilvánul meg saját fajtájához való szolidaritása s olykor nagyon is élesen lüktet rajta az a keserűen vigyorgó markalfi humor, mely a magyar lélekkel ellentétben a gyarlóságok mellett minden szentet és magasztosai kikacag s amelyet Kiss József németországi fajrokona, Heine tett világszerte hírhedtté." Még ennél is veszedelmesebb irányzatot honosított meg a Hét köré csoportosult írói gárda, amely gondolatkör és felfogás dolgában teljesen hasonló volt mesteréhez s amelynek tagjai ,,nemzeti hagyományainkat fitymálják, hőseinket lenézik, hazai állapotainkat a maró gúny választóvizével öntik le s elbizakodott vakmerőséggel hirdetik internacionális áligazságaikat, amelyeket a költői kifejezésmóddal együtt elsősorban a múlt század dekadens francia irodalmából merítettek." (Két nemzedék magyar irodalma, 1926.)

A Hét körében született és nőtt nagyra Kóbor Tamás, a filozóf, és Ignotus, a nagy enciklopédista, s ,,a Hét és Kiss József --- büszkélkedett később Ignotus --- s körülötte az ő köre teremtette meg azt az irodalmi levegőt, mely Budapestről elhatott a vidékre, a nyolcvan magyar városba, melynek Budapest volt a fővárosa. A nagy forradalomnak, melyet a Nyugat hozott, Kiss József és a Hét, Kiss József és az ő kerekasztala voltak az enciklopedistái" és --- tehette volna hozzá --- a magyar lélek megrontói!

Ignotus (Veigelsberg) Hugóról még a Zsidó Lexikon is elismeri, hogy a Nyugatban, melynek főszerkesztője volt, folytatta azt az izgató irodalmi hadjáratot, melynek eszközeit a Hét köréből hozta magával. Pintér Jenő szerint Ignotus ,,életfilozófiája a puritán erkölcsökben hitetlenül kételkedő, érzéki gyönyört kívánó, kiábrándult ember gondolatvilágának megnyilvánulása", (Magyar irodalomtörténet, VII. k. 1934. 560. l.), ami még nem volna nagy baj, azonban a Zsidó Lexikon szerint már ,,egyike a freudi lélektan legelső híveinek", amitől mi magyarok tisztes távolban óhajtunk maradni, valaminthogy azokért a ,,keménykötésű gondolat-ritmusban hullámzó mondatokért" sem lelkesedünk, amelyeken ,,magyaros elemeik mellett, a zsidó agyvelő lendülete érzik".

Kóbor (Bermann) Tamás írói működéséről még nem mondhatnak végleges ítéletet, de hogy amióta sógorának, Kiss Józsefnek, ,,kerekasztalához" került, azóta folyton magyarországi fajtestvéreit iparkodott glorifikálni, azt nemcsak szépirodalmi dolgozatainak tárgyköre, hanem az Újságban megjelent fajvédő cikksorozata is bizonyítja.

Rendkívül jellemző s egyúttal az asszimilációs törekvések teljes hiábavalóságát igazoló Bródy Sándor írói egyéniségének kialakulása, melyet halálakor a Magyarság kitűnő vezércikke ekként rajzolt meg: ,,Mennyire más annak a zsidóságnak lelki ábrázata, amely a XX. század első évtizedeiben oly mohósággal kerítette hatalmába a magyar élet legfontosabb gócpontjait s lassanként megszállotta és elárasztotta azokat a hídfőállásokat is, amelyeket öntudatos faj nem szokott kiengedni a kezéből. Ez a zsidó elem imperialista volt és valami türelmetlen, vad gyűlölet lobogott benne a magyarság történelmi és szellemi erői iránt s a gettó sikátoraiból felkunkorodott friss faj ragadozó ösztöneivel vette üldözőbe a magyarság ama házi isteneit, amelyek valamikor apáit és nagyapáit tűzhelyeihez eresztették. Amily mértékben nőtt a XX. században a zsidóság szellemi és politikai hatalma, épp oly mértékben ütköztek ki Bródy Sándoron is a zsidó lelkiségnek, sőt a zsidó öncélúságnak kitörülhetetlen stigmái. Ez a rohamos visszaasszimilálódás utóbb már abban is jelentkezett, hogy tárgyait egyre sűrűbben választotta a zsidó társadalom zárt köreiből s elkülönítette magát a formai magyarságtól is. Az utána következő pesti irodalmárok azzal hálálták meg Bródy Sándor visszatántorgását a tiszta és ősi zsidó pszichébe, hogy megtették az új irodalom pátriárkájává s az ő fölléptétől számították irodalmi betörésük korszakát."

A Magyarság mesteri lélekrajzával teljesen ellentétes álláspontra helyezkedett Szilágyi Géza, aki a Magyar Zsidó Lexikon 141. lapján angyali szelídséggel írja, hogy Bródy Sándor ,,erős magyarságával békésen összefért olykor hangsúlyozott zsidó volta." Csakhogy ennyire magyarnak még Hatvany Lajos sem tartotta Bródyt, aki barátja védelmében azt tudja be legfőbb érdeméül, hogy a régi sablonzsidóval szemben ő mutatta be először az új zsidó típust: ,,A seft agyongyötörtjeit, a hajszolt férjeket, a migrénes és butónos, kiállhatatlan zsidó nagyságát, az intellektuel érdeklődése mellett forrón érzéki leányzót, Sion bimbaját." Lehet, hogy mindez irodalmi érték és írói érdem, de, hogy a magyarsághoz és a magyar irodalomhoz semmi köze sincs, az napnál világosabb.

Mindezek előrebocsátása után most már látóbb szemmel közeledhetünk a zsidó bulvárlap magyarjaihoz, Heltai (Herzl) Jenőhöz, Molnár (Neumann) Ferenchez és Hunyadi (?) Sándorhoz, akiket mi természetesen tizenhárompróbás zsidóknak tartunk.

Hogy valóban azok, arról mindenekelőtt a Magyar Zsidó Lexikon tanúskodik, mely testestől-lelkestől a magáénak, a maga fajához tartozóknak vallja ezeket az irodalmi nagyságokat.[3] De nehogy valaki azzal az együgyű mesével hozakodjék elő, hogy ,,hiszen zsidó vallásúak, tehát benn kell lenniök a zsidó lexikonban," ide iktatom a Magyar Zsidó Lexikon felvilágosító sorait, melyekből kitűnik, hogy azokat, akiket a lexikon személy szerint felsorakoztat, ,,a közös származás vér kapcsolatai állítják egymás mellé." ,,Ezért is nem tesz ez a lexikon különbséget a felekezet kereteiben élő zsidók és a felekezetből kilépett zsidók között. Egyébként a hagyományos zsidó felfogás sem tűr ilyen szelektálását, mert abban a zsidósághoz való tartozást nem a vallás, hanem a származás dönti el."[4]

Újvári Péter, a nevezett lexikon szerkesztője, e vallomásával az egyedül helyes élettudományi alapra helyezkedett s csak megütközéssel láthatjuk, hogy a zsidóság megítélésében sokszor politikai szempontok szerepelnek s a társadalom egy része, az egyház és az igazságszolgáltatás terén minduntalan olyan elvek és nézetek merülnek fel, amelyek a természettörvényeinek semmibevevését jelentik.

Ámde itt minden erőlködés hiábavaló, mert az erős fajtudatú nemzetek megmásíthatatlan belső adottságain minden politikai mesterkedés hajótörést szenved, a zagyva fajú országok pedig szintén nem tudják magukat kivonni a faji ébredés kirostáló hatása alól s akarva --- nem akarva utat kell engedniök a létért való küzdelemben győztes faj térfoglalásának.

Élettani ismereteink mai színvonalán, a származás- és örökléstan törvényeinek ismeretében tudjuk csak igazán átérezni s a maga egész mélységében felfogni Széchenyi István grófnak azt a megállapítását, hogy: ,,a szólás még korántsem érzés, a nyelvnek pergése korántsem dobogása a szívnek s ekképp a magyarul beszélő, sőt legékesebben szóló is, korántsem magyar még." (Beszédei.)

Ennek mélységes igazságát kézzelfoghatóan bebizonyították a régi gárdához tartozó zsidó írók: Kiss József, Bródy Sándor, Ignotus Hugó, Kóbor Tamás stb. és kimaradhatatlanul be fogják bizonyítani a maiak is, akik nem akarnak, de még ha akarnának sem tudnának magyarokká átvedleni, mert fajokat átalakítani csak hosszú idő alatt, szigorú és következetes szelekcióval lehet, ami az emberi társadalomban kivihetetlen.

De még ha az átalakulás sikerülhetne is, akkor sem volna benne köszönet, mert, mint a Dóczy (Dux) Lajos báró esete bizonyítja, a zsidók még a másvilágról is visszareklamálják a maguk fajtáját. Ismeretes, hogy Dóczy Lajos kereszténnyé is lett, magyarul is írt, de azért halála után az Egyenlőség című zsidó fajvédelmi hetilap visszakövetelte az elhunytat a zsidóság számára, mert, mondá: ,,Ha Dóczy el is hagyta a zsidóságot, még sem tagadható, hogy zsidó vér csörgedezett ereiben, zsidó humor volt idegzetében, minden alkotása az átöröklött zsidó szellemnek volt a megnyilatkozása."[5]

Nyilvánvaló tehát, hogy ha a fentebb elősoroltak teljesértékű zsidóknak tekintendők, akkor Heltai Jenő, Molnár Ferenc, Hunyadi Sándor és társaik sem magyarok, hanem csak magyar nyelven író zsidók s ha annak a förmedvénynek a szerzője a felsoroltakon kívül nem tud magyarabb magyarokat felvonultatni, akkor --- a tisztesség elemi szabályait követve --- siessen bocsánatot kérni a Cél cikkírójától, amiért hazugságnak mondta azt az állítását, hogy ,,a magyar ember sem operettszínpadon, sem moziban, sem kabaréban nem juthat szóhoz."

Ennek a szomorú ténynek a felismerése kellemetlen lehet a magyar színpad zsidó diktátorainak, de ezt eltüntetni semmiféle szíriai praktikával sem lehet.

[1] Th. Fritsch, Süddeutsche Monatshefte, XI, 1930, 852. l.

[2] Die zionistischen Protokolle, Hammer Verlag, 1924. 35., 8. és 75. l.

[3] Hunyadi még nincs benne.

[4] Magyar Zsidó Lexikon, szerkesztette Újvári Péter, 1929. Előszó.

[5] Pintér Jenő Magyar irodalomtörténete, VII. k. 1934. 793. l. --- Hálásan ismerem el, hogy adataim legnagyobb részét ebből a kincsesbányából merítettem, mellyel Pintér Jenő a magyar nemzetet megajándékozta.

 
 
0 komment , kategória:  Magyar írók - zsidó írók  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.08 2018. Szeptember 2018.10
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 2960 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 430
  • e Hét: 3987
  • e Hónap: 17264
  • e Év: 337296
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.