Regisztráció  Belépés
hunjano.blog.xfree.hu
A szkítha népek hosszúéletűek s mi ennek a fajnak vagyunk utolsó hajtása . A szkítha összesség ma: a magyar." /Csuray Károly / "A szólás szabadság... Hunjano
1965.01.21
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
Oláh György: Görögtűz II. rész
  2011-02-10 23:37:45, csütörtök
 
 
Oláh György: Görögtűz II. rész

IV.

Lábujjhegyen sompolyognak a tisztek a nagyterembe.
Azzal a hűvös illledelemmel, ami múzeumokban, meg nagy,
kongó márványcsarnokokban szállja meg az embert.

Körülnéznek.
Itt bizony meglátszanak az utolsó hónapok. Az ablakokra szenny és por von hályogot.
Olajosan szűrődik be a verőfény. A lombok árnya meg úgy rajzolódik az üvegre, mint a jégvirág.
A nagyasztalon cafatokban lóga zöld posztó.
A székeket egyik sarokba halmozták, egymásba gabalyodva, óriási bozótban.

--- Akárcsak az orosz-lengyel kastélyokban --- szörnyülködnek. Nézegetik a zongorát.
A főhadnagy nagy betűkkel firkálja poros lapjára a nevét: Barcza, Barcza...
Aztán felnyitják, az egyik hadnagy nekiül.
A páncélvonat indulóját kezdi verni. Köréjecsődülnek.
Felbizsereg bennük a sok-sok közös lumpolás visszamaradt zamata...
Szemük összecsillan. Szikrát fog a kedélyük.
Fütyülnek, dalolnak, lábdobogással kísérik a nótát. Fel-felcsap a hujjogás is.

--- Hű, fiúk, ma úgy látom, leisszuk magunkat! --- fogadkozik valamelyik. --- Azt tudjátok,
hogy itt betyár bor terem?

Az egyik zászlós már táncol egy székkel. A másik teletorokkal énekel, gégéből,
érzelmes áltenorral.

--- Micsoda két lány! Gyerekek, micsoda lányok! --- rikolt bele a zsivajba
az ablaknál könyöklő hadnagy.

Mind odazúdulnak. --- Hol? Hol? Melyik az?

Alattuk az utcán mámoros tömegek áramlanak. Bámulják a kapunál álló két szobormerev, rohamsisakos legényt, mint húsvétkor a Krisztus sírját őrző két katonát. A járda mellett két tizenhétéves fruska jön összekarolva. Kényesen, szinte lábujjhegyen lépked a vékonyabbik. Mikor látja, hogy az ablakból nézik, még jobban kihúzza nádszáltermetét, durcásan kapja előre a fejét.

Riadtság és mosoly keveredik az ajka körül. Társnője szőke, szeplős gömbölyűség, hirtelen hozzábújik, valamit sugdos, aztán a válla mögül, a szalagos szalmakalap alól, villan vissza tekintete.

--- Gyönyörű kis libák --- lelkesedik egy színészképű, fapipás hadnagy: Kormos. Mókásan integet nekik, de a többiek hátbaverik.

--- Vén csirkefogó, hát te minden óvodással kikezdel?

--- Fogadjunk, hogy még ma megismerkedem velük.

--- Fogad veled az ördög. Hiszen képes lennél pólyába bújni, hogy egy másik pólyással kikezdhess.

--- Na majd meglátjátok! --- henceg Kormos, hosszú művészhaját hátrafésülve.

Ezalatt a két kislány még szorosabban karol össze és eltűnik a fák alatt.

De alig telik bele egy perc, már jönnek vissza. Feszesén, idegesen lépked a véknyabb, szempillái is remegnek: nem mer felnézni. A kis kövér azonban egyre több bátorságot vesz, huncutul leplezett mosollyal néz fel a tisztekre.

--- Várjanak már meg! --- szól le a fapipás hadnagy, erős szájmozgással. Azzal kapja magát és lesiet. Mikor a leányok a kapunál megpillantják, pirosság önti él őket, gyűszűre szedett szájjal zavartan iramodik neki a magasabb, de a kis szőke egyre tartóztatja: --- Ne siess úgy! Ne siess úgy! --- A másik nem hallgat rá, sebesen vonszolja magával. Közben izgatottan igazgatja hátul a bluzát, mintha ott erezné a tisztek tekintetét.

A hadnagy utánuk ered, egymás hátán tolongva nézik az ablakból társai. --- Hajrá! --- biztatják tréfásan. --- Rajta vén kopó! --- ő meg felkacsint: --- Ne féljetek!

A vonatparancsnok, Barcza főhadnagy összefont karral áll tisztjei fölött. Mosolyogva és fölénnyel nézi a dolgot. --- Csak csináljátok fiúk!--- mondja tekintete. --- ő nem vesz részt az ilyen hancúrozásban --- sokkal nagyobb nőhódító hírében áll. Losoncon is a város legszebb zsidó asszonyának udvarolt.

Senki sem veszi észre a tisztek közül, hogy Hericz ügyvéd már a hátuk mögött beszél:

--- Itt vagytok, fiúcskák? --- Odabenn az urak már régen várnak titeket.


V.


Átmennek az alispáni szobába. Az ajtó előtt megigazgatják derékszíjaikat, végigsimítanak hajukon. Feszes tartással vonulnak be, ahogy csak tisztikar tud. Sorra bemutatkoznak. Nagy csend van a szertartás alatt. Aztán székek nyikorgása, fészkelődés. Helyet foglalnak.

--- Ide parancsolj, kérlek --- szól a főhadnagynak Hericz, a főispáni karszékre mutatva. Barcza komoly képpel települ bele, megilletődötten néz körül a mélységes csendben. Olyan sötét van, hogy alig képes kivenni egy-egy arcot. Csak érzi, hogy körüli rengeteg ember tolong.

Minden lélek csordultig van izgalommal, feszül a lelkesedéstől, fülledt a némaság. A lámpát babrálják (hetek óta nincs villanya a városnak).

Fellobban egy gyufa, rozsdás fényben ragyognak fel az arcok, furcsa idegen arcok és sok-sok csillogó szem. Egy kis szorongás érinti meg Barczát: mi lesz itt? Mit kell majd csinálnom?...

Sercegve gyúl meg a lámpa. A hályogfehér lámpagomba alól álmos, őszies alkonyi fény hamvazik. Lassan teríti be a szobát szőke fátyla. A megye millenniumi bandériumának képe már homályból néz a társaságra.

Barcza előtt lassan rajzolódik ki a gyülekezet. Kezdi megkülönböztetni az arcokat. Már megnyugodott, mert Hericz megnyitotta az ülést, fülébe már vagy két perce peregnék a megnyitó szavak:

--- ...Összehívtam az urakat, hogy megbeszélés tárgyává tegyük a legsürgősebb teendőket. A nemzeti csapatok parancsnoka...

Itt arra riad, hogy mindenki reánéz. Éljenzéseket hall maga körül, ujjongás ömlik végig a termen. Valami önkéntelen erő hatása alatt feláll és meghajtja magát. Még dúsabb, tarkább zsivaj tör ki... Elfogódottan ül le, füle mellett tovább zakatol Hericz rideg hivatalos hangja:

Uraim, a rémuralom megbukott. Új idők következnek, a krudélis rettenetes korszak már az enyészeté s van szerencsém tudatni önökkel, hogy az új kormány már megalakult...

Ki-kirobban a lelkesedés, folyton elakasztja a beszédet. Közbeszólások pattognak, végig-végigviharzik minden ötlet:

--- ...Rendkívüli intézkedéseket kérünk!... Úgy van! Rendkívüli intézkedéseket! ...Meg kell erősíteni a várost! Éljen a fehér gárda!... Mikor fogják megalakítani? A rögtönítélő bíróság álljon munkába!... Félre a perrendtartással!... Öttagú kormányzótanácsot kérünk!...

Mintha nagy fojtásból szabadultak volna a torkok, szakadatlanul zúg a terem, akár egy gépház. A kis főhadnagy figyelme elveszti a beszédek fonalát. Nincs szokva az üléstermek forró levegőjéhez, nyugtalanul izeg-mozog. Keresgélése közben megakad a szeme egy mozdulatlan arcon. Ragyás, körszakállas úr, amilyet a múltszázadi metszeteken látunk.

Erőltetten mosolyog rá erre az arcra, azt szeretné mondani ezzel a mosollyal: Látod, engem nem izgatnak ezek a dolgok, én teljesen nyugodt vagyok. De a szakállas arc váratlanul kerekre nyitja száját és öblösen kezd dörögni:

--- Hát a parancsnok úrnak mi a véleménye erről a kérdésről?

Jaj, most elvesztem! --- riadt föl Barcza lángvörösen. --- Miről is van szó? --- Szorongás lepi meg.

--- Én a magam részéről most ezt a kérdést... kezdi öntudatlanul, de itt elakad és rémülten eszmél arra, hogy valami szamárságot fog mondani. Körötte rettenetes csend van, háta mögött sarkantyúpengés hallatszik. --- SzemteIenek, cserbenhagynak engem, a korzóra mennek.

Mond valamit, hogy mit, arra maga sem emlékszik, csak azt tudja, Hericzről lehetett szó benne, mert egyszer csak belevág Hericz:

--- Igen, a parancsnok úrral már megbeszéltük ezt a kérdést és az a közös véleményünk alakult ki...

Barcza fellélegzik. Meg vagyok mentve. Hálásan néz Hericzre, aki a nagykártyások végtelen fölényével veszi át a szót. Sosem fogom neki elfelejteni --- fogadkozik ---, no de most figyelni fogok.

Hericz már belemelegedett az érvelésbe:

--- Ha az urak úgy akarják, én szívesen elfogadom ezt az indítványt, de a bizottság megalakítását a priori ellenzem és kénytelen vagyok leszögezni, hogy az ügy érdemi részét ma csak per tangentem szeretném tárgyalni...

Élesen összefogott ujjakkal gesztikulál, ki-kiveszi fogai közül a szipkás szivart, ezt a pökhendi kis lándzsát, mely szinte beleszúr a hallgatóba, aztán visszateszi és összeharapott szájjal köpi a szót, rá akar feküdni a vitára, gyökerestől akarja kicsavarni az ellenvéleményeket, hogy felülmaradhasson:

---- Ami pedig a rögtönítélő bíróság kérdését illeti, tarthatatlannak tartom azt a föltevést, hogy az urak a perrendtartást figyelmen kívül hagyják...

Milyen másképpen van ez nálunk ---- tűnődik Barcza --- egy parancs, egy kemény tisztelgés és kész a tárgyalás.

Hericz felé fordul, mutatni akarja, hogy figyel. Bizonyításul helyeslőleg bólongat a szavaira, aztán mintha nem találná elegendőnek, hirtelen meg is szólal: --- Úgy van!

Látja ezt Hericz, most már maga fordul hozzá egy-egy kényesebb pontnál helyeslésért:

--- Azt hiszem a parancsnok úrnak is ez a véleménye.

A főhadnagy készségesen bólong. Igen! Igen!

--- No látják, uraim --- folytatja ekkor Hericz oktató, szellemeskedő hangon --- a parancsnok úr sem akar különb lenni.

De hiába minden újabb érv, a szenvedélyeket nem tudja maga alá gyűrni. Varga tanfelügyelő fantasztikus indítványainak igen sok híve akad. Ezt az elkeseredett, magát nagy költőnek képzelő embert, aki évek óta úgy járt a városban, mint egy elborult oroszlán, most lángbaborította az idők pátosza. Lázasan szaval a kibontott lobogóról, az új fegyverkezésről, a felkelő nemzeti tömegekről, egy ódát is írt a feltámadáshoz. Valahogy a saját magasbaszökkenését érzi, mert ő is azok közé a vidéki félzsenik közé tartozik, akik az örök elnyomatás fenséges álarcában játsszák a fenegyereket.

Eddig csak korhelykompániák méltányolták verseit és pohárköszöntőit, pincék és borházak, most érzi, hogy kiszárnyal a nagy tömeg fölé. Itt az értekezleten már a második beszédet tartja. Dagályosan készül összecsapásokra, csodálatosan virágzik a szava. Csonka Lázárnak nevezi a nemzetet, aki ezeréves kupából issza a bánat borát, sánta párducnak, ki kölyökkorától hordozza combjában a Sors nyilát és most haldoklik a Hármas Halom alatt. Minduntalan a Máriás-zászlót emlegeti, Rákóczi kurucait hívja, a lengyel segítségről beszél, nagy turáni szövetkezésekről, az elnyomott rokonok szabadságharcáról.

Magával is ragadja az összegyűltek jó részét, hisz ilyen különös napokban, nagy fordulók idején mindig fantaszta a magyar. Százados mesék bukkannak elő a föld alól, amiket önámításul talált ki a nemzet.

Az ő hatását bizony nem tudják legyőzni Hericz hidegen taglaló fölényesi okoskodásai. A főhadnagy igen kellemetlenül érzi magát. Kábul a füsttől és a rengeteg ágas-bogas közgyűlési vitától. Figyelme már kimerült a sok idegen kifejezés és gondolatmenet követésében, üres hadonászásnak látja a szónokok beszédét, kétségbeesetten gondol arra, hogy neki bele kéne szólni a vitába.

--- Kicsoda itt kérem a főispán? --- kérdezi szomszédjától, hogy valami közömbös dologra terelje figyelmét.

--- Nincs itt kérem, parancsnok úr. Ha itt volna, hamar rendbe szedné a dolgot. Hericz, kérem, az fiskális. Tetszik tudni, fiskális ember csak elmérgesíti a tárgyalást.

A másik szomszédja is hozzáfordul:

--- Ugyan parancsnok úr kérem, üssön már közéjük katonásan, hogy vessenek véget a vitának! Hiszen most cselekedni kell!

Épen ekkor hallatszik Varga közbekiáltása:

--- Nem, ebbe a magyar nemzet katonája sohasem mehet bele...

Ezek mind tőled várják a döntést --- gondolja Barcza riadtan és tisztán hallja, amit még sohasem hallott, hogy szíve erősen ver. Hogy tehetek ilyen gyáva --- dühöng magára --- hisz Istenem én pergőtűzben is voltam és most egy pár civiltől fogok megijedni?! Fel fogok szólalni!--- határozza el.

Ekkor érzi, hogy Barna zászlós hajol a füléhez és azt súgja:

--- Egy kézigránát elég volna az egész bandának!

Mit is mondjak? --- tűnődik tovább. --- Talán jó lesz így: Uraim, mi bevonultunk ide, hogy rendét teremtsünk és megtoroljuk az országon esett gyalázatot... Igen ez jó lesz! Le is írom. Szomszédjához fordul:

--- Kérek egy ceruzát.

A szomszéd csak szájmozgását látja, félreérti.

--- Beszélni akar a parancsnok úr?

Valaki meghallja ezt a kérdést és egy pillanat alatt szétterjed, szájról-szájra adják: A parancsnok úr beszélni akar.

--- Halljuk! Halljuk!

Most már az egész gyűlés karban kiabálja: Halljuk! A kis főhadnagy arca zavart mosolyba torzul, rémület futja át, jeges verejték üt ki a homlokán, messze ködön át látja a lámpát, meg a füstfelhőkbe burkolt fejeket, de mintha dühében és kínos szorultságában egy isteni erő segítené. Eh, most adok nekik, villan át az agyán, talpra szökik, mintha szikra pattanna:

--- Uraim, én a fegyveres erő parancsnoka, kérem önöket, hogy a vitát fejezzék be...

Itt megrezzen, mert arra eszmél, hogy saját hangja idegenül cseng a fülébe, egy pillanatig úgy hallgatja magát, mintha más beszélne, de aztán tűzbe jön, forróság önti el s belevágtat az önkívületbe.

--- Ezennel a haza nevében felszólítom az urakat, hogy a parancsolást, vagy ahogy önök hívják, a rendkívüli intézkedéseket bízzák ránk! Mi majd intézkedünk katonásan, a haszontalan vitát pedig felfüggesztem. A tárgyalásnak ezennel véget vetek!

Maga se tudja, hogy jöttek belőle ezek a kemény szavak. Az utolsó mondata már csattan, mint a vezényszó, feldúlja ábrázatát, tágult szemei ragyognak, még állva marad. Mi lesz most? --- zakatol az agya a csendben.

Ez a kardvillanás meghökkenti, elkápráztatja a sok vitába melegedett embert, egy darabig némaság nyomja a lelkeket, aztán megkezdődik az éljenzés, harsogássá nő, zúg, mint vad riadalom. Székzörej keveredik bele. Felállnak helyeikről ragyogó arccal, mert mindenki érzi, hogy itt már minden rendben van. Aztán tódulnak kifelé.

Körülveszik a főhadnagyot, Hericz két tenyere közt rázza kezét:

--- Gratulálok Pistukám! Nagyszerűen csináltad, kemény meglepetés volt. Hja, ti katonák tudjátok ilyenkor a módját.

--- Igaza van, parancsnok úr --- lelkesedik feléje egy cvikkeres mosolygó úr. --- Ezt már másképpen nem lehet csinálni.

Barcza mosolyogva áll az ünnepeltetés közepén. Egy másik csoportban egy pocakos úr szaval, óraláncát fogva, teliszájjal: --- Nagyszerűen elbánik majd a vörösökkel. --- Remek legény!

A lámpa már serceg. Ragyogó szeme vérbe borult a sok virrasztástól. A szobafalakon halkul a rezgő szalmasárga fény. A jegyzőkönyvvezető közelebb dugja fejét a papiroshoz és távirójelekhez hasonló, elnyúlt vízszintes betűket ró reá. Börzsög a tolla, megakad s egyet pöngicsél...


VI.


A Fehér ökör szálló udvarán, az újonnan kinevezett laktanya udvaron nagy a felfordulás. Ajtók, ablakok mind tárva nyitva. Mindenfelől visszhangzik a súrolókefe sikítása. A falnál sátortábor sorakozik, fegyvergúlákból. Odébb egy teherautó áll, két jégcsillogású gépfegyver.

A fedett szekérállás mélyén, a homályban, nagy csoport üldögél. Összetörtén, görnyedten, ahogy a kivándorló csapatok virrasztanak a harmadosztályú váróteremnek éjjelén. A hatalmas törzsőrmester, Nagy Bálint áll felettük, mint egy uralgó. Ezek az ő foglyai. Meg-megrugdossa őket nagy, megkövesült csizmáival:

--- Két sorba büdösök, ha mondom! Háttal egymásnak és ne mozgolódj, hééj... Úgyis lógni fogsz a héten!

Zsugorodva vánszorognak helyeikre a nyomorultak, összegebedten, mint a beteg hernyók. Szemük világít a sötétben. A törzsőrmester végigmegy az üldögélő sorok előtt. Jelzésül a vállára üt a bikacsökkel egynek-egynek.

--- Te is... Te is, gazember... Az az úr is ott --- mutat rá egy zsakettes emberre, aki élelmezési népbiztos volt a rémuralom alatt --- felállni, mars, sorakozz félre!

--- Fedor! --- szól aztán az odébb posztoló szuronyos bakának --- ezeket az úrfiakat behajtod a kamarába és rájuk csukod az ajtót, őket külön akarom agyusztálni.

Beszéd közben kivörösödik. Az őrmester-hatalmaskodás és a falu dühe tombol benne a rongy városi csőcselék uralma ellen.

Barcza parancsnok jön Hericczel. Mikor meglátja őket, odalép s pompásan döngeti össze sarkát:

--- Főhadnagy úr, alázatosan jelentem, itt az első transzport. Harmincnégy kommunista, meg három asszony. Kis zászlós úr szedi a többit. A fegyvereket is ő lekvirálja!

--- Stern elvtársat is elfogtátok?

--- Amott áll, kérem szépen, a kamránál, megláncoltuk, mert meg akart lógni.

--- Ha a hadnagy úr megjön, azonnal kezdjétek meg a kihallgatást, de ne sajnáld a tenyered, hadd tanulják meg az elvtársak, hogy hát mi is az a kommunizmus.

Ezeket az erélyes szavakat inkább Hericz felé fordulva mondja és sokatmondó arccal várja a hatást.

Azzal továbbmennek, hátra, a kis földszinti szobához, az ajtóra papírlap van kiragasztva:

PARANCSNOKI IRODA.

Két úr várakozik. Kis, gömbölyű, fontoskodó alak az egyik, szörnyen pallérozott külsejű. Gonddal tartja karján a kabátját, ahogy a szabó hozza a frissen vasalt ruhát.

--- Van szerencsém, uraim! --- köszön messziről, dallamos hangon.

--- Jónapot, tanár úr! Éppen most tárgyaltunk a dologról --- integet Hericz messziről, de aztán megakad a szava.

A hátsó udvarról feketeruhás polgár-csoport közeledik. Komolyan, méltóságteljesen, ahogy az iparos énekkar megy a temetési menet élén. Nagyrészük vasárnapi köcsögkalapban van, egy-egy kopott ferencjóska is akad. Bakancscipőiket tükrösre pucolták, gondosan csavart bajuszukat órákig lapíthatta a bajuszkötő. Markukon látszik, hogy forróvizes teknőben áztatták. Egyiknél-másiknál óralánc és esernyő is akad a nagyobb tisztesség okából.

Barcza is meglepődik: Kik ezek? Ekkor eléje áll vezetőjük, apró, szemüveges ember. Szavalni kezdi:

--- Nagyságos és mélyen tisztelt parancsnok úr! A helybeli Mozdonyvezetők Körének hazafias üdvözletét hozzuk. Abból az alkalomból, hogy édes honunkra szebb napok virradván, az egész város polgársága egy emberként áll nagyságod vitézi alakja mögé. Egyben egy alázatos kéréssel bátorkodunk. A vörös uralom borzasztóságai alatt egyik gyalázatos kartársunk, Jávor András, akinek szomorú és hitványsággal szennyezett nevéről már bizonyára méltóztatott értesülni, lefoglalta körünknek Bercsényi Miklós-utca 27. szám alatt lévő szerény helyiségeit, kertjét és kuglizóját és a kommunista munkásságnak szolgáltatta ki azt. Ebből aztán, amint a városban hallatszik, a nagyságos tiszt urak azt a következményeket méltóztattak gondolni, hogy mi magunkat hazafiatlanul viseltük volna a kommunistaságban. Amint a városban hallatszik, körünk helyiségeit a Vasúti Altisztek Körének méltóztatnak adni...

Mély basszushangon szónokol. Komolyan figyel rá többi társa: Jól beszél!

Barcza újra hallja szíve dobogását, de nincs idő töprengeni, felelni kell a küldöttségnek, mert a szónok már emeli hangját:

--- Kérjük nagyságodat, tegyen itt különbséget ártatlan és bűnös között, hogy a büntetlenek tovább munkálkodhassanak a hon felvirágoztatására!

--- Mélyen tisztelt uraim --- köszörüli a torkát Barcza kényszerülten --- én katona vagyok... de mindig barátja voltam a mozdonyvezetőknek... Az itt elhangzott szép szavakat hálásan köszönöm...

Mondják... illetve adják át üdvözletünket a hazafias mozdonyvezetőknek.
Mondják meg nekik,
hogy ügyüket még ma megvizsgálom! Az ártatlanoknak nem lesz bántódásuk,
de a bűnösök között kíméletlenül szétrúgunk!
Mert mi erősek vagyunk!

Az utolsó mondatnál hevületbe jött, felvágja kesztyűs kezét.
Hiába voltak olyan kínosak az első szavak, hatalmasan megéljenezik,
aztán Hericz áll fel a küszöbre s nagy beszédet tart a sötét kor elmúlásáról,
a megtorlás szükségességéről és a boldog jövőről.
Folyton a parancsnok érdemeit emlegeti vagy háromszor-négyszer éljenezteti meg Barczát.
Az udvarról mindenki idegyűlik és valóságos kis népgyűlés lesz...

 
 
0 komment , kategória:  Oláh György: Görögtűz II. rész  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.06 2018. Július 2018.08
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 2960 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 814
  • e Hét: 3769
  • e Hónap: 14920
  • e Év: 280135
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.