Belépés
tunkiss.blog.xfree.hu
,,Ahol a szavak elhagynak bennünket, ott kezdődik a zene." HEINRICH HEINE Kiss Tünde
2014.04.07
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 25 
Beethoven 3. (Eroica) szimfónia
  2018-06-10 08:27:41, vasárnap
 
 




Beethoven 1804 augusztusára fejezte be Esz-dúr szimfóniáját, minden addig komponált műve közül kétségkívül a legnagyobbat. Solomon beszámol egy általa látott, Beethoven keze írását viselő címlapról, mely még ekkor is a Bonaparte nevet tartalmazza, és Beethoven még augusz­tus 26-ai keltezésű, a kiadójának írott levelében is lelkesülten ír Napóleonról. De miért hozzuk ezt szóba? Ferdinand Ries, a Beethoven-tanítvány 1838-ban megjelent visszaemlékezéseiben (a történetet az állítólag sem jelen levő későbbi titkár, Anton Schindler is alátámasztja) Beethoven eredetileg a ,,Napóleon" címet kívánta adni szimfóniájának, ám mikor megtudta Napóleon szándékát, hogy császár legyen, dühösen tépte szét és tiporta meg a címlapot, ,,ez is csak olyan ember, mint a többi!" kitöréssel. Bécsben azonban már 1804 májusában ismertté vált az Első Konzul bejelentése, és valószínűtlen, hogy a politikailag (és különösen a francia politikai élet iránt) érdeklődő Beethovent egészen augusztus végéig elkerülte volna ez az információ. Schindler még szerencsétlenül Jean-Baptiste Bernadotte francia követ közbenjárását is konfabulálja a címadáshoz, ám Bernadotte évekkel korábban volt követ, és semmi jele annak, hogy a szikár katonaember zeneileg érdeklődő lett volna. Annyi tény, hogy Beethoven bonni nevelkedése, tanítói (pl. Neefe) és barátai, sőt pártfogója, Miksa Ferenc választófejedelem ré­vén kimondottan felvilágosult szellemiséget tett magáévá, ha ez republikánusnak nem is mond­ható. Doktrinér módon egészen bizonyos, hogy nem volt republikánus, számos művét ajánlotta uralkodóknak (op. 5-ös gordonkaszonáták, Szeptett, op. 30-as hegedűszonáták, Polonéz, IX. szimfónia), még többet nemesi származásúaknak, ami nem is igen lehetett másképp a kor mű­vészettámogatási rendszerében. (Ami nem jelenti azt, hogy Beethovent ne irritálta volna Goethe még készségesebb ,,engedékenysége" e téren.) Mindamellett erőteljesen ,,laicista" beál­lítódása és aufklärista gondolkodásmódja, valamint az ebből fakadó olykor gúnyos és harsány észrevételek az 1800-as évek eleji ,,visszarendeződésben" soha nem keverték bajba Beethovent. Ez hozzá tartozik ennek a kornak a politikai toleranciájához. Beethoven Napóleon-tisztelete korai keletű, és későbbi megjegyzéseiből az is biztosra vehető, hogy a császár Napóleon iránt már elvesztette rokonszenvét. A szimfónia mellékneve az első olyan ,,melléknév" Beethoven élet­művében, melyet a szerző adott a darabjának. Minden valószínűség szerint a jó ízlés és nem a düh fogta vissza Beethovent, hogy 1804 augusztusában élő emberről nevezze el hódoló művét, de ez nem jelenti azt, hogy az ,,Eroica" elnevezés ne lehetne konkrét sugallat a részéről.

Akkoriban kezdődött az a gyakorlat Beethoven műveinek előadása során, hogy előbb főúri pa­lotákban kisszámú érdeklődő ismerhette meg a darabot. Az Eroica-szimfóniát így először 1804 augusztusában mutatták be Lobkowitz herceg bécsi palotájában, akinek a végső ajánlás is szól, ezt követte egy rejtélyes, ún. ,,Würth-koncert" 1805. januárjában, majd pár hónapra rá a nyilvános előadás (a darabot Disz-dúr hangneműként is feltüntetve egyes kiadványokban). A közönség a korábbi művekhez képest meglehetős döbbenettel fogadta a szimfóniát, ám még Beethoven életében háromszor is előadták, ami nem számít kevésnek (például a ,,könnyebben" befogadható G-dúr zongoraversenyt egyszer úri, egyszer nagy közönség előtt játszották el, több előadása pedig nem volt Beethoven életében).

Harmadik szimfónia

A monumentális mű hangszerelése különös módon csak egyetlen többlet-kürttel tér el a máso­dik szimfónia előadó-együttesétől. Első tételének (Allegro con brio) roppant méreteire jel­lemző, hogy egész életművében ez a legterjedelmesebb szimfonikus tétel (az Örömódás szim­fóniatétel majd hosszabb lesz ennél is). Egyszersmind olyan szigorú koncentráció, végső össze­fogottság jellemzi a tételt, hogy közben egyetlen pillanatig sem gondolunk az idő múlására. Oldások-kötések, küzdelmek és jutalmak olyan harmonikus, klasszicizmuson már túli, de még mindig ,,olymposi" egységét kapjuk, amely a megelőző korok zenei felfogását alapjaiban írja újjá.

A második tétel (Marcia funebre. Adagio assai) földhöz szegező gyászinduló, nem minden előzmény nélkül, ha az op.26-os Asz-dúr szonáta gyászindulójára gondolunk (mely aztán meg­hangszerelve a Leonore Prohaska címet viselő, 1815-ös kísérőzenében is gyászinduló - Leonore Prohaska, a mi Lebstück Máriánkhoz hasonlóan férfi egyenruhát ölt, hogy harcolhasson... Ér­dekes névazonosság a Fidelio Leonórájával mindenesetre). Nyilvánvalóan az első tétel sosem hallott, megdöbbentő zenei ereje munkál tovább itt. Kolosszális méretei szerencsésen megaka­dályozzák, hogy ,,közönséges földi halandók" temetései alkalmával vulgarizálják. A hagyomá­nyosan moll gyászzene szintén hagyományosan dúrban jelentkező ,,oldó" melléktémájával, valamint annak rövidre fogott vigasztaló kidolgozásával, és az azt újból követő gyászhangulat­tal Beethoven olyan mélységekbe csábította az 1804-5-ös évek ,,mit sem sejtő" hallgatóságát, hogy ennek hatása valósággal felmérhetetlen, de az valószínűsíthető, hogy a ,,koncert" és a ,,koncertjáró közönség" mai fogalma megszületésében ennek a pillanatnak döntő jelentősége lehetett.

A Scherzo (Allegro vivace) a maga nemében tökéletes, a kürthangzásával inkább vadászatot mint csatát sejtető zenéje önmagában véve mestermű, és legjobban tesszük, ha mint ,,leveze­tést" fogjuk fel a második tétel felülmúlhatatlan drámája után, felkúszó főcímek aláfestő zené­jeként.

Ám ott vár még ránk a Finale (Allegro molto), melyről ismét csak a legnagyobb hódolat hang­ján emlékezhetünk meg, ami szépségeit és különös bevezetőjű felépítését illeti, vagyis vissza kell utasítanunk a vele kapcsolatos gyakori lefitymálásokat - ám nem kétséges, hogy ilyen előzmények után ezek az ,,új gondolatok" már feleslegesen hatnak. Melyek közül az ún. Eroica-téma még csak nem is új: egy kontratáncból került át előbb a Prometheusról szóló, különösen igényes balettzenébe, és a bevezető ,,idegjátékával" együtt 1802-ben az Eroica-változatok alap­anyagául is szolgál. A tétel számos hangulati eleme között a ,,verbunkost" is ott találjuk, és akármennyire is távol kerültünk az első két tétel dantei tökéletességétől, mégis emelkedett lé­lekkel és friss szívvel vesszük észre, hogy ,,elröpült" a közel egy órás darab. Forrás:
Link


Beethoven Symphony No3 Eroica (Muti-Philadelphia Orchestra) Link




 
 
0 komment , kategória:  Beethoven  
Lilácskától
  2018-02-10 09:22:23, szombat
 
  Köszönöm szépen drága Lilácskám! :*


"A zenének a férfi szívben tüzet kell szítania, és könnyet fakasztania a női szemből."
Beethoven, Ludwig Van






 
 
0 komment , kategória:  Beethoven  
Beethoven: 3. zongoraverseny
  2017-07-04 20:20:13, kedd
 
 




Ludwig van Beethoven No. 3 c-moll zongoraversenye az 1800-ban komponált opus 37. számot viselő mű, mely Beethoven egyetlen moll hangnemben írt zongoraversenye.

A c-moll zongoraverseny 1800-ban keletkezett, olyan viszonylag szelíd kompozíciók társaságában, mint a B-dúr zongoraszonáta op.2.,a Prométheusz-zene, a Szeptett op.20.,vagy az op. 18. op. 22. vonósnégyesek. Beethoven a művet 1803. április 5-én saját szólójával mutatta be, a partitúra 1804-ben jelent meg nyomtatásban. A 2. szimfónia és a Krisztus az Olajfák hegyén című oratórium bemutatója volt e zongoraverseny bemutatásának évében.

A mű ajánlása Louis Ferdinándnak, Poroszország hercegének szól. A c-moll zongoraverseny technikai szempontból nem nehezebb a korábbi kettőnél, de a zongoristának más kiindulópontból kell az előadást megközelítenie. Szó sincs a darabban társalgási hangról, tetszetős közhelyekről, a zenekarral szemben, pedig egyenrangú partnerként kell helytállni.



Hallgassuk Daniel Barenboim szólójátékát: Link




 
 
0 komment , kategória:  Beethoven  
Beethoven: 1. zongoraverseny
  2017-07-02 11:13:42, vasárnap
 
 



Ludwig van Beethoven No. 1. C-dúr zongoraversenye az 1796-1797 években komponált opus 15. számot viselő mű, melyet a szerző a köztudatban elterjedt számozással ellentétben harmadikként írt ebben a műfajban.

A mű bemutatója Prágában volt 1798-ban, a zongoraszólót maga Beethoven játszotta. A művet a szerző magas főúri pártfogójának, Odescalchi-Keglevich hercegasszonynak ajánlotta. A darab 1801-ben jelent meg nyomtatásban. Annak ellenére, hogy a mű az első zongoraversenyként vonult köztudatba, ez tulajdonképpen Beethoven harmadikként komponált zongoraversenye. Néhány évvel korábban Bonnban Beethoven próbálkozott már a zongoraverseny műfajával, de e sohasem publikált Esz-dúr versenyműnek csak a zongoraszólama maradt ránk (No. 0. zongoraverseny). A No. 2. op.19 B-dúr zongoraversenyt Beethoven saját kijelentése szerint 1794- 1795 években írta, tehát valójában ez az első publikált zongoraversenye.
Link


A Bécsi Filharmonikusokat Leonard Bernstein dirigálja és a szólista is ő. Link




 
 
0 komment , kategória:  Beethoven  
Beethoven: 1. zongoraverseny
  2017-01-07 10:39:40, szombat
 
 




Ludwig van Beethoven No. 1. C-dúr zongoraversenye az 1796-1797 években komponált opus 15. számot viselő mű, melyet a szerző a köztudatban elterjedt számozással ellentétben harmadikként írt ebben a műfajban.
Beethoven ezt a zongoraversenyét 1796 és 1797 között írta. A mű bemutatója Prágában volt 1798-ban, a zongoraszólót maga Beethoven játszotta. A művet a szerző magas főúri pártfogójának, Odescalchi-Keglevich hercegasszonynak ajánlotta. A darab 1801-ben jelent meg nyomtatásban. Annak ellenére, hogy a mű az első zongoraversenyként vonult köztudatba, ez tulajdonképpen Beethoven harmadikként komponált zongoraversenye. Néhány évvel korábban Bonnban Beethoven próbálkozott már a zongoraverseny műfajával, de e sohasem publikált Esz-dúr versenyműnek csak a zongoraszólama maradt ránk (No. 0. zongoraverseny). A No. 2. op.19 B-dúr zongoraversenyt Beethoven saját kijelentése szerint 1794- 1795 években írta, tehát valójában ez az első publikált zongoraversenye. Forrás:
Link


Komplett mű Daniel Barenboim vezényletével és szólójával: Link





 
 
0 komment , kategória:  Beethoven  
Beethoven Korálfantázia
  2016-07-02 22:28:04, szombat
 
 




Csodálatos darab zenekar, zongora, kórus Link


Magyar leírást nem találtam, ez egy gyenge fordítás:

Fantasy in C-moll zongoraverseny, Chorus, és zenekarra, Opus 80

Ludwig van Beethoven -ben született Bonnban, majd egy független választók, valószínűleg december 16-án, 1770 (a keresztelési bizonyítvány kelt 17.), és Bécsben halt meg március 26-án, 1827. Beethoven az úgynevezett Choral Fantasy elején a December közepén 1808 alkalmazó vers valószínűleg szerzője Christoph Kuffner (1780-1846), akinek a tragédia Tarpeja Beethoven írna két darab kísérőzenét 1813-ban A Choral Fantasy mutatták be először december 22-én, 1808-ban, hogy kössenek minden -Beethoven koncert a Theater an der Wien Bécs. Az első előadás ebben az országban kapott december 23-án, 1848-ben Boston a Handel és Haydn Társaság, a Musical Fund Society Orchestra, és a zongorista JF Hatton, George J. Webb folytat. A San Francisco Symphony első elvégzett munka 1950 áprilisában; Robert Vetelson volt zongora szólistaként és Pierre Monteux végzett, a San Francisco-i Városi Kórus és a San Francisco State College Kórusa; A vokális szólisták nem nevezték. A legutóbbi előadás, 2010 októberében került sor Kurt Masur, zongoristával Louis Lortie, szoprán Pamela Sebastian, mezzoszoprán Tiffany Cromartie, tenor Kevin Gibbs, bariton Steven Rogino, basszus Chung-Wai Szung és a San Francisco Symphony Chorus. A munka visel elkötelezettség király Miksa József bajor. A Choral Fantasy, Beethoven kéri a zongorára, négy vokális szólisták (szoprán, mezzoszoprán, tenor és basszus, gazdagodik időnként további két szólista), négyrészes vegyes kórus és a zenekar a két fuvolára, két oboa, két klarinét, két fagott, két szarva, két trombita, üstdob, és vonósokra

Angolul a Wikipédián:
Link






 
 
0 komment , kategória:  Beethoven  
Beethoven: fisz dúr szonáta
  2015-06-27 21:35:21, szombat
 
  LUDWIG VAN BEETHOVEN (1770-1827) - IV.

FISZ-DÚR SZONÁTA, op. 78

(I. Adagio cantabile - Allegro, ma non troppo; II. Allegro vivace)

Az Appassionata után négy évig nem írt zongoraszonátát Beethoven. Ebben az időszakban főként zenekari versenyművek foglalkoztatták: a Hármasverseny, a G-dúr zongoraverseny, a Hegedűverseny és a Karfantázia; három szimfóniája (IV., V., VI.) is ekkor keletkezett. 1809-ben azonban egymás után három szonátát komponált, közöttük első a ,,Teréz-szonáta" néven ismert, kéttételes darab. Az elnevezés mindenképpen indokolt, akár a mű ajánlására utal, amely Brunszvik Teréz grófnőnek szól, akár Teresa Malfatti személyére, akit Beethoven ez idő tájt szándékozott feleségül venni. A zeneköltő különösen szerette ezt a szonátát és bosszankodott, amiért a ,,Holdfény"-szonáta nagy népszerűsége elhomályosította.

Négyütemes Adagio előjáték lírai deklamációja vezeti be az Allegro szonátatétel jellegzetes ,,lépő" tematikáját: ezt a nyugodt nyolcad-figurációk felett éneklő, békés, meghitt dallamot, amely változatos anyagú átmenettel érkezik el a lágy triolákkal figuráit melléktémához. Az expozíció igen rövid: a melléktéma után következő figuratív lezárás alig nevezhető zárótémának. A kidolgozás motivikusan fejleszti tovább a főtémát; a visszatérést nem követi kóda. Ebben a tételben mind az expozíciót, mind a kidolgozás és visszatérés által kialakított második formarészt megismételteti a zeneszerző. Az ugyancsak Fisz-dúr hangnemű zárótétel azok közé a darabok közé tartozik, amelyeknek legfőbb mondanivalóját a kezdetben felhangzó téma fejezi ki: úgyszólván ez a tétel egyetlen alkotói trouvaille-a, szenzációs művészi ötlete. A Disz hangnemben (dúrban és mollban váltakozón) felhangzó második téma merő figuratív alakzata sem jellegben, sem kifejezésben nem közelíti meg a főtéma kifejező gesztikáját, pregnáns arcélét.






fisz dúr szonátaLink

Ki lehetett a Halhatatlan kedves?

Állítás: a Halhatatlan Kedves nem más, mint Brunszvik Teréz!

Előrebocsátom, látszólag ellenem szólnak a bizonyítékok. Azonban az ügy szereplőinek egyik része a csalódás miatt őrizte a titkot, mások a botrány elkerülése érdekében, némelyek egymás jó hírét óvták, ezért nem meglepő, ha a nyomok úgyszólván tökéletesen el lettek tüntetve. Ideértve Teréz megcsonkított naplóját is.

Kezdjük a szereplők bemutatásával. Adott egy zseniális művész, Beethoven. Egész élete azzal telt, hogy a zsenijét elismertetve kitörjön alacsony társadalmi rangja kalitkájából, öntörvényű, makacs ember, aki csak a vele egyenrangú elméket tartja valamire. Állandóan kereste a szellemi társat, kapcsolataiban nem érte be kevéssel, csak a tökéletes partnert hajszolta. És egyszer csak bécsi lakásába besétált a Nagy Ő. Brunszvik mama két lányát vitte Bécsbe, részben jó partit nézni nekik, részben társadalmi érintkezések céljából. A két lány majdnem egyformán okos és tehetséges volt, látszólag - de valójában Teréz magasan felülmúlta Jozefint. Teréz tehetséges zenész, kiválóan zongorázott, művelt és okos. 16 napon keresztül kapott zongoraleckéket Beethoventől. Eddig a tények, innentől jönnek a következtetések.

A művész úgy érezte, megütötte a főnyereményt. Titokban találkozgatott Terézzel a zongoraórákon kívül is. Két ilyen ragyogó elmének nem volt gond a diszkréció, talán még élvezték is, hogy mindenkit orránál fogva vezethettek. Aztán el kellett válniuk, időlegesen legalábbis. Kitervelték, hogyan fognak levelezni, természetesen Jozefinen keresztül. Jozefint kockázat nélkül lehetett imádni, szabad volt leveleket küldözgetni neki, hisz állandóan vagy jegyben járt, vagy boldogtalan házasságban élt valakivel, egy férjes asszonynak lehetett udvarolni. Teréz azonban hajadonként tabu volt, neki ,,jól" kellett volna férjhez menni, a család érdekében. Brunszvikék ugyanis a látszat ellenére nem álltak túl fényesen anyagilag. A családfő halála után Ferenc, az örökös, szórta a pénzt, a társadalmi rang fenntartása is sokba került (kastély, udvartartás). Beethoven tehát írogatta a leveleket Jozefinnek, aki valószínűleg azonnal tovább adta azokat Teréznek, akinek ténylegesen szóltak. Ezzel a kisiskolás trükkel történészek egész raját verték át a mai napig. Beethoven megjelent Martonvásáron is, és ki tudja, hol sikerült még Terézzel randevúznia, kellő konspirációval bizonyára képesek voltak megszervezni ilyen találkákat. És elérkezett a döntő pillanat! Itt jön a legnagyobb bakugrás a történetben: Teréz gyermeket várt Beethoventől. Úgy tervezték, ezzel az ,,érvvel" meggyőzhetik Teréz anyját, Ferenc gróf úgyis tudott a kapcsolatukról (kérdés, mennyit), Jozefin meg egyenesen segítette őket. Beethoven megkérte Bonnból az anyakönyvi iratait (házassághoz ez kellett volna), ez tény. Elutazott egy nyaralóhelyre, és várt. Teréz egyedül járult a család elé, kockázatos lett volna az indulatos, forrófejű, hirtelen haragú művészt magával vinnie. Várakozása közben Beethoven megírta a hagyatékában fennmaradt híres leveleket, amelyekkel oly sok fejtörést okozott a történészeknek.

Teréz totális kudarccal járt otthon. A család azonnal összezárt, a botrányt elkerülendő. Teréz Jozefinnel Erdélybe utazott nagynénjükhöz, a Teleki-birtokra. Ott szülte meg gyermekét, akit a beszédes Minona névre kereszteltek. Erdélyből úgy tértek haza, hogy Minona Jozefin leánya (sokadik gyermeke lett volna, úgymond ,,elfért" a többi között).

Ezzel vége lett mindennek. A dolgokat lehetetlen volt visszacsinálni. A történtekre bizonyíték Teréz egész további élete: kompenzálásképpen kisgyermekekkel foglalkozott. További bizonyíték a fisz-dúr szonáta, ami bárki számára árulkodó, aki meghallgatja: egy közös emlék felidézése. Beethoven élete végéig nagyon büszke volt erre a műre és nagy becsben tartotta. Feltehetőleg sötét elégtételt érzett amiatt, hogy ha ismerte is valaki a mű jelentőségét, akkor sem tehetett ellene, egy szonátát nem lehet perbe fogni. Bizonyíték maga Minona is, hiszen aki látta a róla készült fényképet, nem kételkedhet benne, hogy Beethoven lánya. Esetében csak az anya személye kérdéses, de döntse el az Olvasó, kinek hisz.

A képek forrása: http://www.dailykos.com/story/2011/11/04/1032924/-Thursday-Classical-Music-OPUS-5 8-Beethoven-Symphony-7-part-2
Link
 
 
0 komment , kategória:  Beethoven  
Beethoven: Egmont-nyitány
  2015-05-29 20:19:43, péntek
 
 




Beethovent 1809-ben kérték fel, hogy írjon Goethe Egmont című darabjához kísérőzenét.

Goethe Lamoral Egmont egy XVI. századi németalföldi gróf hősi történetét dolgozta fel. Egmont szembeszáll a népét elnyomó II. Fülöp spanyol királlyal, amiért lefejezik. A darabhoz Beethoven komponált kísérőzenét a bécsi császári színház felkérésére. Művének legismertebb és legerőteljesebb része a nyitány. A fájdalmas dallamokkal indító, majd az igazságért való harcot és a hős halálát kifejező részek után elemi erővel tör elő a befejezésben a mondanivaló, amely szerint bár a hős elbukott, a szabadság eszméje tovább él.

1956. okt. 23-án este a rádió épületénél a harcok miatt lehetetlenné vált az adás elkészítése, ezért a Parlament épületében alkalmi stúdiót rendeztek be. A rádióból átkerült néhány hanglemez a Parlamentbe, ahol a közlemények és a híradások között azokat felváltva játszották le. Elhangzottak operarészletek, többek között, a Bánk bánból és a Hunyadi Lászlóból, lehetett hallani Beethoven V. szimfóniáját, amely a francia forradalom kapcsán szintén a győzelemért és az igazságért való küzdést testesíti meg, de az egyik leggyakrabban játszott darab mégis az Egmont-nyitány volt.
A mű, a magyar hallgatókban összeforrt az 1956-os forradalommal, ami ma is gyakran csendül fel a forradalommal foglalkozó műsorokban és megemlékezéseken.


Link






 
 
0 komment , kategória:  Beethoven  
Beethoven No. 2. B-dúr zongoraverseny
  2015-05-25 21:41:14, hétfő
 
  Beethoven No. 2. B-dúr zongoraversenye az 1794-1795 években komponált opus 19. számot viselő mű.
Beethoven ezt a zongoraversenyét 1794. és 1795. között írta. A mű bemutatója Bécsben volt a Burgtheaterben 1795. március 29-én, a zongoraszólót maga Beethoven játszotta.


Az op.19., B-dúr versenymű No 2. zongoraversenyként vonult be köztudatba, Beethoven saját kijelentése szerint 1794.- 1795. években írta, tehát valójában ez lenne első publikált zongoraversenye. Néhány évvel korábban Bonnban Beethoven próbálkozott már a zongoraverseny műfajával, ezen sohasem publikált Esz-dúr versenyműnek csak a zongoraszólama maradt ránk ( No. 0. zongoraverseny).

A régi Burgtheater a Michaelerplatzon. a mű bemutatójának helyszine







Teljes mű Elisabeth Leonskaja zongoraszólójával: Link





 
 
0 komment , kategória:  Beethoven  
Beethoven: 3. (C-moll) zongoraverseny
  2015-05-15 19:43:17, péntek
 
  Beethoven: 3. (C-moll) zongoraverseny








(I. Allegro con brio; II. Largo; III. Rondo. Allegro)

Weber egyik írásában úgy nyilatkozott, hogy mollban írt versenyművek ritkán keltenek hatást a közönség körében, hacsak nincs határozott, figyelmet keltő mondanivalójuk. Nos, Beethoven egyetlen moll-koncertje nincs híján az efféle mondanivalónak, következésképpen hatásuk sem marad el soha.

A mű 1800-ban keletkezett, olyan, viszonylag ,,szelíd" kompozíciók társaságában, mint a B-dúr zongoraszonáta (Op. 22.), a Prométheusz-zene, a Szeptett (Op. 20.) és az Op. 18-as vonósnégyesek sorozata, amely szintén magába foglal egy c-moll darabot. Zongoratechnikai szempontból a c-moll koncert nem nehezebb az előző kettőnél, de a szólistának mégis merőben más kiindulópontból kell a mű előadását megközelítenie: itt nincs többé szó társalgási hangról, tetszetős közhelyekről; a zenekarral szemben pedig egyenrangú partnerként kell helytállni, a versenyszólam nem számíthat udvariasan háttérben maradó kíséretre. A tutti a hagyományos módon expnnálja ugyan a megnyitó koncert-tétel anyagát, ennek kibontakoztatásában azonban a továbbiak során is jelentős funkciója, szimfonikus súlya, tekintélye van az együttesnek. A főtéma mindjárt a legelső ütemben hangzik fel, előkészítés - felütés, ,,függöny" - nélkül, a vonós hangszerek unisonóján. Ezúttal még a harmonizálás ,,mellékzöngéit" is megtagadja a zeneköltő ettől a kérlelhetetlenül megformált, súlyos témától (érdemes e témát összevetni Mozart hasonló témájával, a c-moll zongoraverseny elejéről: amaz szenvedélyesebb, de ugyanakkor nyíltabb, több lehetőséget kínál a továbbfejlesztésre, mint Beethoven szigorúan lezárt, komor négyütemes képlete, amely szinte önmagában reprezentálja az egész darab mondanivalóját.) A további anyag oldottabb, ha nem is kínál derűsebb hangulatot: a - nyilván a mannheimi mesterektől elsajátított - közkeletű ,,sóhaj"-figurák különféle módozatainak alkalmazásával patetikus hangot is megpendít a zeneköltő, ezzel hozza emberközelbe a főtéma zordon fenségét. Ennek ellenére a motivikus munka haydni öröksége továbbra is centrális helyet foglal el a nagyszabású szonátatételben: bár a főtéma valóban egy tömbből kivésett egész, a mester vésője lepattint róla olyan részeket, amelyeket külön is felhasználhat. De már a nyitó tételben tanújelét adja a komponista bizonyos ellenpontozó hajlandóságnak, amelyet a fináléban egészen a fugatóig fejleszt.

A lassú tétel mindjárt hangnemével meglepetést kelt: c-moll kompozícióban az E-dúr hangnem kirívó kontrasztként hat, amint elüt a két saroktétel dinamikus karakterétől a Largo vallomásszerűen személyes hangja, monológ-jellege is. Hosszú ideig csak magát a zongorát halljuk, nagyon differenciált, beszédesen deklamáló és egyre hevesebben drámai dikciójába csak akkor szól bele a zenekar, amikor kommentálni, ritmikus képletekbe szelídített formában ismételni próbálja ezt a szenvedélyes mondanivalót. Meglep a tétel végén felhangzó búcsúzó mozdulat is: ez már nem Mozart andantéinak ,,kalaplengetése", hanem - lehelethalkan kicsengő - konklúzió.

A záró rondó viszonylag kevésbé tér el a konvencionálistól: c-moll hangneme mindjárt a tétel elején - a zongoraszóló bemutatásában - úgy hat, mint egy dúrtéma moll-transzformációja, és ezt a sejtésünket a tétel végén dúrba forduló kóda utóbb valóban igazolja. Akárcsak a C-dúr versenyműben, itt is gyakran szakítja félbe a zene lendületét a zongora rögtönzésszerű kadenciája, ebben a rondóban azonban kevesebb a meglepetés, kevesebb a szertelen humor, mint az op. 15-ös koncert fináléjában. Mint már említettük, az ellenpontozó zenekari szövet itt formaalkotó szerepet kap, és felhangzik a fugato, amelyet utóbb a romantikus komponisták is szívesen alkalmaznak zongoraversenyeikben. A versenymű Presto tempójú dúr kódája ismét a Haydntól tanult motivikus technika egyik nagyszerfa példája: a rondótémából lehasított szelvény segítségével alakítja ki a zeneköltő ezt a frappáns záróformulát.



Forrás: Pándi Marianne hangversenykalauza



Komplett mű: katt a Linkre: Link





 
 
0 komment , kategória:  Beethoven  
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 25 
2018.09 2018. Október 2018.11
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 8 db bejegyzés
e év: 118 db bejegyzés
Összes: 717 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 236
  • e Hét: 1526
  • e Hónap: 4898
  • e Év: 60064
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.