Belépés
skorpiolilike.blog.xfree.hu
"A szeretet és a bizalom elválaszthatatlanok! Egyik sem létezik a másik nélkül." P Marika
2016.01.12
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 10 
Karinthy Frigyes: Nem mondhatom el senkinek
  2016-03-23 12:04:01, szerda
 
 

Karinthy Frigyes:
Nem mondhatom el senkinek

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek
Próbáltam súgni, szájon és fülön,
Mindnyájatoknak, egyenként, külön.
A titkot, ami úgyis egyre megy
S amit nem tudhat más, csak egy meg egy.
A titkot, amiért egykor titokban
Világra jöttem vérben és mocsokban,
A szót, a titkot, a piciny csodát,
Hogy megkeressem azt a másikat
S fülébe súgjam: add tovább.
Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.
Mert félig már ki is bukott, tudom
De mindig megrekedt a félúton.
Az egyik forró és piros lett tőle,
Ő is súgni akart: csók lett belőle.
A másik jéggé dermedt, megfagyott,
Elment a sírba, itt hagyott.
Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.
A harmadik csak rám nézett hitetlen,
Nevetni kezdett és én is nevettem.
Gyermekkoromban elszántam magam,
Hogy szólok istennek, ha van.
De nékem ő égő csipkefenyérben
Meg nem jelent, se borban és kenyérben,
Hiába vártam sóvár-irigyen,
Nem méltatott reá, hogy őt higgyem.
Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.
Hogy fájt, mikor csúfoltak és kínoztak
És sokszor jobb lett volna lenni rossznak,
Mert álom a bűn és álom a jóság,
De minden álomnál több a valóság,
Hogy itt vagyok már és még itt vagyok
S tanúskodom a napról, hogy ragyog.
Én isten nem vagyok s nem egy világ,
Se északfény, se áloévirág.
Nem voltam jobb, se rosszabb senkinél,
Mégis a legtöbb: ember, aki él,
Mindenkinek rokona, ismerőse,
Mindenkinek utódja, őse,
Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.
Elmondom én, elmondanám,
De béna a kezem s dadog a szám.
Elmondanám, az út hová vezet,
Segítsetek hát, nyújtsatok kezet.
Emeljetek fel, szólni, látni, élni,
Itt lent a porban nem tudok beszélni.
A csörgőt eldobtam és nincs harangom,
Itt lent a porban rossz a hangom.
Egy láb mellemre lépett, eltaposta,
Emeljetek fel a magosba.
Egy szószéket a sok közül kibérlek,
Engedjetek fel lépcsőjére, kérlek.
Még nem tudom, mit mondok majd, nem én,
De úgy sejtem, örömhírt hoztam én.
Örömhírt, jó hírt, titkot és szivárványt
Nektek, kiket szerettem,
Állván tátott szemmel, csodára várván.
Amit nem mondhatok el senkinek,
Amit majd elmondok mindenkinek.

 
 
0 komment , kategória:  Karinthy Frigyes  
Karinthy Frigyes: Álom
  2014-05-10 06:41:27, szombat
 
  Álom

Álmomban csónakon futottam
És kihajoltam
Tizenhat éves voltam
És csónakom fehér vízen szaladt
láttam egy várost a víz alatt.
És láttam erdőt a levegőben
És láttam kísértetet lepedőben.
S távol a kék és tiszta eget
És csillagokat és fellegeket.

És kinyujtottam a körmöm
Ezer méter hosszúra
És karmoltam a felhőt, úgy-e fura?
De én látni akartam
És egy csillagot lekapartam.
De mögötte az ég kiszakadt és szétfolyt
S belőle genny és aludt vér folyt.
S acsarkodva téptem az eget
És éreztem folyni vért, ragadót és meleget.

Ordítva felébredtem
Hát a mellemet martam,
Kiszakítottam, felkapartam
És folyt a vér -

Több, mint amennyit álom,
Több, mint amennyit élet,
Több, mint amennyit egy kis dal megér.


 
 
0 komment , kategória:  Karinthy Frigyes  
Karinthy Frigyes: Előszó
  2014-05-10 06:39:42, szombat
 
  Előszó

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek

Próbáltam súgni, szájon és fülön,
Mindnyájatoknak, egyenként, külön.

A titkot, ami úgyis egyremegy
S amit nem tudhat más, csak egy meg egy.

A titkot, amiért egykor titokban
Világrajöttem vérben és mocsokban,

A szót, a titkot, a piciny csodát,
Hogy megkeressem azt a másikat
S fülébe súgjam: add tovább.

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.

Mert félig már ki is bukott, tudom
De mindig megrekedt a féluton.

Az egyik forró és piros lett tőle,
Ő is súgni akart: csók lett belőle.

A másik jéggé dermedt, megfagyott,
Elment a sírba, itthagyott.

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.

A harmadik csak rámnézett hitetlen,
Nevetni kezdett és én is nevettem.

Gyermekkoromban elszántam magam,
Hogy szólok istennek, ha van.

De nékem ő égő csipkefenyérben
Meg nem jelent, se borban és kenyérben,

Hiába vártam sóvár-irigyen,
Nem méltatott reá, hogy őt higgyem.

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.

Hogy fájt, mikor csúfoltak és kínoztak
És sokszor jobb lett volna lenni rossznak,

Mert álom a bűn és álom a jóság,
De minden álomnál több a valóság,

Hogy itt vagyok már és még itt vagyok
S tanuskodom a napról, hogy ragyog.

Én isten nem vagyok s nem egy világ,
Se északfény, se áloévirág.

Nem voltam jobb, se rosszabb senkinél,
Mégis a legtöbb: ember, aki él,

Mindenkinek rokona, ismerőse,
Mindenkinek utódja, őse,

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.

Elmondom én, elmondanám,
De béna a kezem s dadog a szám.

Elmondanám, az út hová vezet,
Segítsetek hát, nyujtsatok kezet.

Emeljetek fel, szólni, látni, élni,
Itt lent a porban nem tudok beszélni.

A csörgőt eldobtam és nincs harangom,
Itt lent a porban rossz a hangom.

Egy láb mellemre lépett, eltaposta,
Emeljetek fel a magosba.

Egy szószéket a sok közül kibérlek,
Engedjetek fel lépcsőjére, kérlek.

Még nem tudom, mit mondok majd, nem én,
De úgy sejtem, örömhírt hoztam én.

Örömhírt, jó hírt, titkot és szivárványt
Nektek, kiket szerettem,
Állván tátott szemmel, csodára várván.

Amit nem mondhatok el senkinek,
Amit majd elmondok mindenkinek.
 
 
0 komment , kategória:  Karinthy Frigyes  
Karinthy Frigyes: Naplómból
  2014-01-28 11:00:15, kedd
 
  Karinthy Frigyes: Naplómból

Tetőről már esővíz csordogál
Egy szürke négyszög ez a messzeség
Körötte álmos, ólmos, nedves éj
Csatorna csője csurgó vízben áll.

Az emeleten vén cseléd dalol
Lent vasalószag, száradó ruhák
Ma kezdődnek a gyárak, iskolák,
Sötét kapukban síró verkli szól.

Távol vizekre köd ereszkedék
S tompán feküsznek a mezők felett
Levágott törzsek, nedves barna dongák.

Most vége. Ez volt, ez lett volna még
Végső esélyem. Elvégeztetett.
És most Uram, bocsásd el a Te szolgád.

1907.
 
 
1 komment , kategória:  Karinthy Frigyes  
Karinthy Frigyes: Almafa
  2013-09-20 05:45:33, péntek
 
 



Karinthy Frigyes: Almafa

Forduljon el, aki szégyeli magát,
Most elmondom az almafa dalát.

Ő tehet róla, mágus Aladin
Hogy együtt voltunk s nevettünk valamin.

Egyszer csak intett, bókolt hevenyén -
Láng csapott fel a szoba közepén.

Bókolt, intett és visszahullt a láng
Gyökeret vert a deszkapalánk.

A szőnyeg, a szőnyeg, pezsgett, mint a hab
Almafa állt a lámpa alatt.

Ember kérdez, almafa felel -
De ezt már inkább szóval mondom el.

*

Almafa, rázd meg fürteidet,
Kint süt a nap, horpad az ablak
Odakint összesúgnak a fák -
Almafa, almafa, almavirág.

Almafa, rázd meg fürteidet!

Almavirág, ki látott havazni tavasszal?
Hajamra hullott lepkeszirmod
Hajamra hullt, kezemre szállt, -
Mi van mögötted, almavirág?

Almafa, rázd meg fürteidet!
Almavirág, ki látott havazni tavasszal?

Almabogyó, de fehér, de habos a húsod
Síma héjja tenyerembe símult -
Almabimbó, bimbó, almagerezd
Elgurul, fogd meg, ne ereszd!

Almafa rázd meg fürteidet!
Almavirág, ki látott havazni tavasszal?
Almabogyó, de fehér, de habos a húsod.

*

Mondtam almafának, nincs egyebed?
Csodálkozva nézett rám, nevetett.

Almafa, almavirág, almabogyó
Mit adhat almafa mást, te bohó?

Almafa nem, de te csodafa is vagy, az ám!
Terem rajtad, ami semmi almafán.

Aladin mondta és ő mindent megokol
Hogy gránátalmát rejtegetsz valahol.

Almafa, mért rázza lombod a dac?
Megharagszom, ha valamit letagadsz!

Megharagszom, megrázom, széttárom a lombod,
Eltöröm ágaid, ha meg nem mondod.

Ember haragszik, almafa hallgat
Aki még álmos, forduljon a falnak.

*

Almafa, szertezilálták lombjaidat
Almavirág, szellő szétfújta a szirmod
Gránátalma, belédharapott valami
Langyos habocska buggyant az ágra.

Almafa, rázd meg fürteidet,
Almavirág, ki látott havazni tavasszal?
Almabogyó, de fehér, de habos a húsod!
Gránátalma, belédharapott valami.

*

Addigra este, lusta este volt
Ezüstfelhők közt hegedült a hold.

Ő tehet róla, mágus Aladin,
Hogy együtt voltunk s nevettünk valamin.




 
 
0 komment , kategória:  Karinthy Frigyes  
Karinthy Frigyes: Érdi erdő
  2013-09-20 05:43:06, péntek
 
  Karinthy Frigyes: Érdi erdő

Novella, gyerekkori emlék

Tizennégyéves voltam ezerkilencszázkettőben
Sovány kisfiú mint most Ferenc Gedeon a fiam
Zöldszemű és tűzbenégő szétálló fülekkel
Amik úgy hegyeződtek mint epekő szárnyak
Nyaralni Helén nénivel Érdre kerültem
Fiatal kis erdő volt ott mindjárt a ház tövében
Katlan mélyén akkoriban öblén egy Duna-kanyarnak
Régi török torony állt közelben a mezőn
Valamikor Hamzsabég volt a falucska neve
Mindez olyan regényes volt és furcsa egészben
Hallgató régi mező és az elhagyott erdő
Melyben heteken át nem láttam eleven embert
Enyém volt az egész s napjaim úgy teltek akkor
Könyvekkel és vajas zsömlével reggel lefutottam
Világoszöld és zsenge volt az egész ifjú liget
Mint azokon a szép halvány angol pasztelleken
Olyan nemesen szűzi és tejes és vajas és csendes
Járkáltam a fák közt mint valami dómban
Hónom alatt Heine szerelmi dalaival
Amikhez képek voltak Loreley és Kitty szerelme
S a kevlaari búcsú "gelobt sei'st du, Marie"
S a fák koronái közt repdeső zöld bogarával
Szórakozott macskaszememnek ringtam előre
S motyogtam szép magyar szavakat és rímeket
Negyven Heine-verset fordítottam így le magyarra
S ha megvolt egy félhangosan elmondtam a fiúknak
Csodálatos ünnep volt az hallani szóval
Hogy magyarul is muzsikál szavak örvénye mögött
Az a mély és idegen és félelmes messze varázs

...Keresztúton temetik
Ki megölte magát
Egy kék virág virul ott
A Golgotavirág...

Mondogattam magamban és haraptam a zsemlét
Aztán a tisztáson leheveredtem a jószagú fűbe
Érdes és reszelős levelén a fűnek suszterbogár tornászott
Zizegett a lomb fölöttem elfogyott a zsemle
Beírtam a verset keményfedelű barna füzetembe
S mentem a morzsákkal etetni fiókáimat
Ugyanis napokkal előbb egy törpe bokorban
Rigófészket fedeztem fel hat kicsi rigóval
Csillag alakban befelé összedugott buksi fejek
Mint kerek tollseprő aludt és pihegett az egész
S hogy elámultam mikor a neszre ahogy
Félretoltam az ágat mint valami gép
Drótonrángó szerkezet mind a hat pici fej
Hirtelen kinyílt és csipogott és tátogva úgy meredt
Becsukott vaksi szemek bársonybélésű torok
Rájöttem azt hitték rigómama az
Nagyon meghatott ez a naiv bizalom
A várakozó torkocskákat nem hagytam várni tehát
Két körmömből rigócsőrt formálva benyomtam
Mindegyik torkocskába egy pici morzsát
Slukkolták vígan s tátogtak újra utánna
Ez a merész trükköm nagyszerűen sikerült
Attólfogva ez volt rendes napi szokásom
Etetni a félrevezetett rigófiakat
Egészen a napig amit el akarok mesélni
Mint egyébként is érdekes és különös esetet
Reggel mint rendesen szaladtam le ligetembe
Magányos volt mint máskor mégis megálltam
Hökkenve mert olyan különös hangulat fogadott
Szinte félős volt és én nem értettem mi történt
Sétáltam s néha hátra fordultam szorongva
Mintha a fák közül leskelődne rám valaki
Most eszméltem rá hogy túlnagy a csönd
Az nyugtalanít nem hallani semmi zörejt
Semmi madárfütty dongó darázs a levegőben
Ébren van s mégis áll és fülel és dermed az erdő
Mint akit fenyegetnek vagy maga is fenyeget
Fülledt a légben egy néma várakozás
Talán csak a fülem káprázik biztattam magam
Mentem a fűben s nyomomban semmi se rezdült
Surranva nem röppent cipőm orráról a szöcske
Sütött a nap és mégis mintha éccaka volna
Úgy rejtegetett és titkolt valamit ez a völgy
"Erlkönig!" jutott eszembe hirtelen akkor
S kalapálni kezdett rendetlenül a szívem
S fordultam volna vissza - hopp! a fiókák
Villant át rajtam s mentem a bokor felé
Ám nyitva az ágakat ott csaknem felkiabáltam
Üresen és odvasan feketéllett a fészek
Üszkös romjaiként pici tűzhelynek a fában
Mind a hatot kiszedte tegnap este óta valami
Valaki nem lehetett csak én tudtam a bokrot
A fiókákat bizony elhordták az öregek
Csőrükbentartva egyenként szálltak halkan az éjben
Nem tudni hová nem tudni miért-miokból
Rejtették el jobb helyen pelyhes pereputtyuk
Álltam a bokor előtt elszontyolodottan
Mint kitől alattomosan visszaloptak valamit
Amit egyszer biztos rejtekhelyre helyezett
Talán az öregek megneszelték protektorságom
Kolduskölykök ostoba és gyanakvó szülei
Kik elrántják az éhes és mohószemű gyereket
Kinek csokoládét kínál a bársonyzekéjű úrifiú
Irigyen csakhogy egyiknek se legyen öröme
Sírni tudtam volna szégyenemben és haragomban
Leültem a bokor előtt átkulcsoltam a térdem
S néztem bánatosan a fűben magam elé
S ekkor kezdődött a rémes és furcsa kaland
Először azt hittem valami fényeshátú gyík
Villan a fű közt... aztán még egy... és onnan is egy...
És most már zizegett is... és messziről valami zúgott
Hosszan és tompán... és egyre több csillogó sikló
Csúszott a fűben villódzva csillogva felém...
Most közben riadtan s hátrálva felemelkedtem
S az út felől tompa dübörgés fogadott
S a villogó kis fejek szétterültek és összeszaladtak
És sziszegett és szörcsögött és halkan vihogott az egész
És zengett az erdő mélyéből idegen orgonahang
Jobbról és balról s előttem és mögöttem az erdő
Jajgatni kezdett és csuklani mint aki fullad
Reccsentek és pattantak gyökerükben a fák
Árvíz! kiáltottam ocsudva s már jutott eszembe
Este amit beszélt a paraszt aki hozta a csirkét
Hogy kilépett medréből a Duna fent áll a mezőn
S ha áttöri a hajóhíd felől azt a töltést
Félóra alatt elönti ám az egész ligetet
Usgye rohanni kezdtem ki az útra mögöttem a siklók
A tisztás felé akkor már nem lehetett
Sárga kavargó víztükör örvénylett a helyén
S az útra keresztbe amerre kifelé igyekeztem
Dörögve zuhant fák közül kétoldalt a vízesés
Fele se tréfa gyorsan le a cipőt meg a harisnyát
Fel kell jutni a dombra mielőtt nyakamig ér
Neki a csurgónak... két perc mulva derékig
Zihálva és zörögve gázolok és rohanok
Próbálok úszni kapaszkodni gyökerekbe
Sodor az ár magával mint ürgeporontyot
Nyelem a ronda sarat most odavág az örvény
Egy zsombékhoz kimászom csuromvizesen
Az erdőszélről hallom már kiabálnak
Néném magas hangon jajgatva a nevemet
Lejtőt érek végre fölfelé s kapaszkodva lihegve
Tíz perc mulva felbukkan mocskosan a fejem
Erdő szélén közel a házhoz ahol már keresnek
Visznek a konyhába tűz mellé be a teknőbe
Szárazbatenni s míg dideregve dicsekszem
Kalandommal egyszerre ámulva kiáltok
A rigók! a rigók! no mi az csavargó kölyke
Nénikém mit szólsz most értem a dolgot
Az öregek tudták amit ember nem tudott íme,
Te se tudtad hagytál erdőbe szaladni
Elvitték kölykeiket az árvíz elől!
Aznap este víz alatt állt a völgy fel a partig
Valaki ladikot szerzett telihold volt az égen
Csónakáztunk kanyarogva a fák közt
Soha ily rejtelmes különös este azóta
Velence volt nekem az erdő és bagdadi álom
És Atlantis amiről olvastam valahol
Az életre gondoltam ájult mámorban ami jön
Ezerkilencszázkettőben a század elején
Azt hittem így kezdődik most nékem az élet
Csodája sohanemsejtett esélye - most tudom
Így végződött számomra ezen a csodálatos estén
Számomra ki egy elmult század végére születtem
S meg nem értem már kánaánt a beteljesedést.
 
 
0 komment , kategória:  Karinthy Frigyes  
Elôszó
  2010-05-06 20:11:24, csütörtök
 
 



Karinthy Frigyes: Elôszó


Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.

Próbáltam súgni szájon és fülön,
Mindnyájatoknak, egyenként, külön.

A titkot, ami úgyis egyremegy
S amit nem tudhat más, csak egy meg egy.

A titkot, amiért egykor titokban
Világrajöttem vérben és mocsokban,

A szót, a titkot, a piciny csodát,
Hogy megkeressem azt a másikat
S fülébe súgjam: add tovább.

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.

Mert félig már ki is bukott, tudom,
De mindig megrekedt a féluton.

Az egyik forró és piros lett tôle,
Ô is sugni akart: csók lett belôle.

A másik jéggé dermedt, megfagyott,
Elment a sírba, itthagyott.

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.

A harmadik csak rámnézett hitetlen,
Nevetni kezdett és én is nevettem.

Gyermekkoromban elszántam magam,
Hogy szólok istennek, ha van.

De nékem ô égô csipkefenyérben
Meg nem jelent, se borban és kenyérben,

Hiába vártam sóvár-irigyen,
Nem méltatott reá, hogy ôt higyjem.

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.

Hogy fájt, mikor csúfoltak és kinoztak
És sokszor jobb lett volna lenni rossznak,

Mert álom a bűn és álom a jóság,
De minden álomnál több a valóság,

Hogy itt vagyok már és még itt vagyok
S tanuskodom a napról, hogy ragyog.

Én isten nem vagyok s nem egy világ,
Se északfény, se áloévirág.

Nem voltam jobb, se rosszabb senkinél,
Mégis a legtöbb: ember, aki él.

Mindenkinek rokona, ismerôse,
Mindenkinek utódja, ôse.

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.

Elmondom én, elmondanám,
De béna a kezem s dadog a szám.

Elmondanám az út hová vezet,
Segítsetek hát, nyujtsatok kezet.

Emeljetek fel, szólni, látni, élni,
Itt lent a porban nem tudok beszélni.

A csörgôt eldobtam és nincs harangom,
Itt lent a porban rossz a hangom.

Egy láb mellemre lépett, eltaposta,
Emeljetek fel a magosba.

Egy szószéket a sok közül kibérlek,
Engedjetek fel lépcsôjére, kérlek,

Még nem tudom, mit mondok majd, nem én,
De úgy sejtem, örömhírt hoztam én.

Örömhirt, jó hirt, titkot és szivárványt
Nektek, kiket szerettem,
Állván tátott szemmel, csodára várván.

Amit nem mondhatok el senkinek,
Amit majd elmondok mindenkinek.





 
 
1 komment , kategória:  Karinthy Frigyes  
Derengés
  2010-04-26 09:12:14, hétfő
 
 



Karinthy Frigyes: Derengés


Vak voltam - látom a szemed
Süket voltam - hallom a hangod
Néma voltam - gügyögni kezdek,
Légy csendben, hallod?

Hallod? Torkomba zümmög
Elnyújtott, vádoló panasz:
De messze, messze, de régi, de mély -
Hogy sír! Mi az?

Asszonyt igéző férfi búg,
Vagy ökölbekúszó, gyönge gyermek?
Anyám, nem jó volt. Szülj meg újra.
Rossz voltam. Verj meg.



 
 
0 komment , kategória:  Karinthy Frigyes  
Derengés
  2010-03-24 05:54:19, szerda
 
 



Karinthy Frigyes: Derengés


Vak voltam - látom a szemed
Süket voltam - hallom a hangod
Néma voltam - gügyögni kezdek,
Légy csendben, hallod?

Hallod? Torkomba zümmög
Elnyújtott, furcsa, vádoló panasz:
De messze, messze, de régi, de mély -
Hogy sír! Mi az?

Asszonyt igéző férfi búg,
Vagy ölbekúszó, gyönge gyermek?
Anyám, nem jó volt. Szülj meg újra.
Rossz voltam. Verj meg.



 
 
0 komment , kategória:  Karinthy Frigyes  
Lecke
  2010-03-23 19:34:44, kedd
 
 



Karinthy Frigyes: Lecke

Megcsókoltalak, megmutatni,
Hogyan kell nékem csókot adni.

Megfúltál, úgy öleltelek
Mutatni, hogy ölelj te meg.

És sírtam is, ölelve térded,
Mert tudtam, hittem, hogy megérted,

Bő könnyeim, a könnyü bért,
Mit értem ontsz, a könnyekért.

Eldobtam mindent - íme, lásd,
Hogyan lehet szeretni mást,

Kiért mindent százszor megadnál,
Ezerszer jobban önmagadnál.

Kész vagyok meghalni miattad,
Hogy élj, hogy meg ne halj miattam,
Ahogy hiszem, hiszen mutattad.

Ne tétovázz, ne félj, ne féltsd magad,
Csak az kap ingyen, aki ingyen ad.

Mondtam, szeretlek, mondd, szeretsz-e -
Mindössze ennyi volt a lecke,

Mindössze ennyi a titok,
De jaj neked, ha nem tudod.

Jaj néked, hogyha az egész
Szabály és példa kárbavész -

Jobb lett volna meg sem születni
Nékünk, mint egymást nem szeretni.
 
 
0 komment , kategória:  Karinthy Frigyes  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 10 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 2185 db bejegyzés
Összes: 54935 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 144
  • e Hét: 1237
  • e Hónap: 47524
  • e Év: 1083301
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.