Belépés
kalmanpiroska.blog.xfree.hu
Minden kegyelem. Kovács Kálmán
1968.04.24
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/12 oldal   Bejegyzések száma: 119 
A galamb kesergése: megbánni bűneinket
  2020-05-15 20:31:44, péntek
 
  A galamb kesergése: megbánni bűneinket
Dr. Joseph A. Pipa

Talán mindannyian hallottunk már galambot amint kesergően hallatja hangját, mintha panaszkodna. Van egy fajta galamb, amelyet mély és szomorú hangja miatt sirató gerlének neveznek. A Biblia számos helyen használja a galamb metaforát. Legtöbbször a Szentlelket hasonlítja galambhoz. De nagyon sok helyen a galamb a kesergés, szomorkodás jelképe is.
Ezékiás király nyögött, mint egy galamb, amikor kijelentést kapott korai haláláról, és még nem volt örököse Dávid trónján. (Ézsaiás 38:14)
Ézsaiás próféta is a galamb képét használta, amikor a népe bűne miatt nyögött és kesergett a közelgő ítélet miatt. (Ézsaiás 59:11) Ezékiel szintén a galambéhoz hasonlítja a fogságba menő maradék siránkozását bűneik miatt. (Ezékiel 7:16)

Az elmúlt pár hét során, rövid cikkeket írtam a COVID-19 járvány és az ahhoz kapcsolódó nehézségek kapcsán. Írtam Isten munkájáról és a mi válaszunkról a járvány helyzetben - Ámos próféta könyvének 3. része alapján úgy utaltam Istenre, mint ordító oroszlánra, és felkínáltam néhány helyes válaszutat.
Másik írásomban idéztem a 42. Zsoltárt, egy megújult, közösségi istentisztelet utáni vágyakozásra fokuszálva, hasonlítva a keresztényeket a sóvárgó szarvashoz.
Jelen cikkemben a galamb kesergésére szeretnék összpontosítani, mintegy tükreként a mi kesergésünknek és bűnvallásunknak.

Ezekben a nehéz, elszigeteltséggel, bizonytalansággal és fizikai hiányokkal teli napokban sok minden miatt kesergünk: magányosság, munka- és bevétel hiány, a betegség miatti szenvedés és szeretteink halála. Mindezek fölött, a bűneink miatt is kellene szomorkodjunk. Engedjünk most a kesergő galamb hívásának, és bánkódjunk a bűneink miatt, megvallva azokat!

Segítségként ennek elkezdésében, tanulmányozzuk át a Westminsteri Nagykáté 76. kérdését és feleletét:

"Kérdés: Mi az életre vezető megtérés?
Felelet: Az életre vezető megtérés az az üdvözítő kegyelem, amelyet Isten Lelke s Igéje munkál ki a bűnös szívében, mely által a bűnös nem csak bűnei veszélyét, hanem szennyét és utálatosságát is meglátva és érezve, valamint megértve Istennek a megtérők iránt Krisztusban megnyilvánuló kegyelmét, olyan bűnbánó szívvel siratja el, és utálja meg bűneit, hogy azokat teljesen elhagyva Isten felé fordul, hogy minden szándékával és igyekezetével szüntelen vele járjon, és neki engedelmeskedjen mindenben."

Az igazi bűnbánat a szívből jövő gyász és bűn iránti utálat talaján nő.
Egyikünk sem bánkódik annyira bűnei miatt, mint ahogy kellene vagy szeretnénk.
A Nagykátéból (vagyis Isten Igéjéből, mivel azt foglalja össze a káté) megtanulhattuk, hogy az igazi lelki kesergés Isten kegyelmének következménye: “Az életre vezető megtérés az az üdvözítő kegyelem, amelyet Isten Lelke s Igéje munkál ki a bűnös szívében". A Lélek munkája a megszentelésünkön belül, hogy növeli a bánkódásunkat a bűn fölött. Megítél a bűn miatt, és egy Isten szerinti szomorkodást munkál bennünk. Tudatában lévén szívünk hidegségének, könyörögnünk kell Istenhez, hogy Szent Lelke által munkálja ki bennünk ezt a lelki érzést. Ő meg fogja adni azt, hiszen Krisztus már megszerezte nekünk az Istennek tetsző szomorúság kegyelmét.

Minél inkább érzékennyé válunk Isten szentségét és a bűnt tekintve, annál inkább fogunk keseregni a vétkeink miatt. A Megváltó erre tanít a Máté 5:4-ben: "Boldogok, akik szomorkodnak, mert ők megvigasztaltatnak."
Lukács evangélista feljegyezte egy bővebb magyarázatát az Úr tanításának, a Lukács 6:21-es és 25-ös versekben: "Boldogok vagytok ti, akik most sírtok, mert nevetni fogtok... Jaj nektek, kik most nevettek, mert sírni és gyászolni fogtok!" Ez a bűn feletti kesergés a megtérés kezdete. A büszke ember kimagyarázza a bűnét, az alázatos viszont kesereg felette.

A Megváltó egy erős túlzást használ, hogy aláhúzza, hogy a világ azt keresi miképp enyhíthetne a bűn következményén szórakozás és élvezet hajhászás által. Figyelmeztet minket, hogy ha elmismásoljuk a bűnt, vagy érzéketlenné válunk annak valóságával szemben, akkor lehet ma nevetünk, de egy örökkévalóságon át nyögni és jajgatni fogunk.

Másfelől viszont, ha beismerjük bűneinket és kesergünk miattuk, meg fogjuk tapasztalni már most is - és majd az örökkévalóságban teljes mértékben - Isten vigasztalását. Majd nevetni fogsz, és örömödet fogod lelni annak valóságában, hogy mit végzett el Isten érted és benned!

Azt is fontos tudnunk, hogy a Lélek nem légüres térben végzi a munkáját.
Figyeld meg mit mond a Káté: "...és Igéje által".
A Szent Lélek az Igét használja, hogy rámutasson a bűneinkre: felfedve, "nemcsak bűnei veszélyét, hanem szennyét és utálatosságát is meglátva és érezve". Isten az Ige olvasásán és prédikálásán, hallgatásán keresztül hozza felszínre bűneinket.
Minden nap, ahogy olvasod, és minden héten, amikor hallgatod az Igét, kérd a Szent Lelket, hogy vizsgáljon meg téged! (Zsoltár 139:23-24) Használd Isten Igéjét az önvizsgálathoz! A Westminsteri Nagykáté 91-135-ig terjedő kérdés-feleletei nagyon jó magyarázatot nyújtanak a törvényről, hasznos segítséget az önvizsgálat gyakorlásához. A feleségemmel mostanában mindig együtt olvassuk ezeket.

Másfelől, ne hagyd, hogy az önvizsgálatod egy morbid önelemzéssé degenerálódjon. Az önvizsgálat mindenképpen Krisztushoz kell elvezessen: "megértve Istennek a megtérők iránt Krisztusban megnyilvánuló kegyelmét" (Westminsteri Nagykáté). Isten dicsősége nyilvánvalóvá válik abban, ahogyan Ő megbocsát a bűnösöknek. ("Az ÚR pedig elvonult előtte, és így kiáltott: Az ÚR, az ÚR, irgalmas és kegyelmes Isten, késedelmes a haragra, nagy az irgalmassága és igazsága. Irgalmas marad ezerízig, megbocsát hamisságot, vétket és bűnt." 2Mózes 34:6-7)

Egyfelől, ahogy egyre többet megtudsz a bűn természetének szörnyűségéről, másfelől pedig a megbocsátás csodájáról, úgy kezdesz el igazán bánkódni és gyászolni bűneid miatt: "olyan bűnbánó szívvel siratja el, és utálja meg bűneit". (a Kátéból)
Ez az igazi bánkódás, ami valódi megtérésre vezet. Pál apostol ezt az "Isten szerinti szomorúságnak" nevezi (2Korinthus 7:9-11)

Egy másik eszköz, amely segít igazi bűnbánatot kialakítani, az a múltbeli bűneink súlyosságán való gondolkodás. A zsoltáríró bemutatja ennek a gyakorlatnak a hasznát. (Zsoltár 25:7) Már megbocsátást nyert, mégis tudatában van "ifjúsága bűnének és vétkeinek", és azok Isten előtti utálatos voltának. Ahogy növekszünk a kegyelemben, a Szent Lélek megmutatja és eszünkbe juttatja nem csak a jelenlegi vétkeinket, hanem a múltbelieket is, nem azért mintha vádlottként kellene álljunk Isten ítélőszéke előtt, hanem, hogy megalázzuk magunkat és Krisztusra bízzuk magunkat.

Az a megtérés, amely az Isten szerinti megszomorodás talajából hajt ki, bűnvallást és szívből jövő vágyat terem az engedelmességre, "Isten felé fordul, hogy minden szándékával és igyekezetével szüntelen vele járjon, és neki engedelmeskedjen mindenben."

Az oroszlán üvöltése felhangzott. Isten világosan kinyilatkoztatta nemtetszését bűneink miatt: személyes, egyházi és kulturális szinten. Bánkódjunk hát bűneink felett, és keressük Isten kegyelmét és könyörületét!

Kezd el magaddal. Ahogy fentebb már említettem, vizsgáld meg az életed az Ige alapján! Kérd a Szent Lelket, hogy mutasson rá a bűnös cselekedeteidre, gondolataidra és viszonyulásaidra! Ahogy a Lélek fény sugarával megvilágítja a szívedet, szomorúságot munkál benned, amely bűnvallásra és megtérésre vezet majd.

Továbbá bánkódnunk kell a gyülekezet vétkei felett is: világiasság, hitetlenség, büszkeség, az Istentisztelet és az Úr napja megsértése. Vizsgáld meg Krisztus üzenetét a hét kis-ázsiai gyülekezetnek, hogy az Egyház további, örökérvényű bűneit meglásd! (Jelenések 2:3)

Szomorkodj, és valld meg Isten előtt a világ bűneit! Isten ma is megítéli a népeket a bálványimádás és korrupció miatt. De jöjjünk csak közelebb a mi otthonunkhoz.
Vajon nem Isten ítélete van-e az Egyesült Államokon? Előző írásomban is említettem már gyakorlati, gonosz bűnöket, amik elterjedtek országunkban, de megéri még egyszer szóba hozni. Körülbelül 140 000 abortuszt hajtottak végre, csak idén (2020 január 1.-től!) Elferdítettük a házasság szent kapcsolatát, szexuális szabadosság, paráznaság, pornográfia és homoszexualitás jellemez. Rengeteg bálványt imádunk, például a sportot és a materializmust.

Az egyik hasznos eszköz a bűnbánathoz és bűnvalláshoz a böjt. Imádsággal társítva a böjt egy Istentől rendelt kegyelmi eszköz. Az egyik fő célja a böjtölésnek, hogy megszomorítsuk (sanyargassuk) a lelkünket, a testünkön keresztül, hogy tudjunk gyászolni a bűn miatt.

A böjt egy bizonyságtétel a magunk megalázásáról Isten előtt, amikor szeretnénk megvallani előtte a gonoszságunkat. Világos példát láthatunk erre Jóel próféta könyvében a második rész 12-től 16-ig terjedő verseiben:

"De még most is így szól az ÚR: Térjetek meg hozzám teljes szívetekből, böjtöléssel, sírással és gyászolással. Szíveteket szaggassátok meg, ne a ruháitokat, úgy térjetek meg az ÚRhoz, a ti Istenetekhez! Mert könyörületes és irgalmas ő, késedelmes a haragra, nagy kegyelmű,
és bánkódik a veszedelem miatt. Ki tudja, hátha visszatér és megkönyörül, és áldást hagy maga után. Hozzatok étel- és italáldozatot az ÚRnak, a ti Isteneteknek! Fújjátok meg a kürtöt a Sionon, szenteljetek böjtöt, hirdessetek gyűlést! Gyűjtsétek össze a népet, szenteljétek meg a gyülekezetet! Hívjátok össze a véneket, gyűjtsétek össze a kisdedeket és a csecsszopókat!"

Kálvin a következő gondolatokat fűzte ehhez az igerészhez:

"Kiált nekik, (a próféta) siettetve őket ruhájuk megszaggatására, zsákruha húzásra és porba ülésre, sírásra és böjtölésre, hogy arcra boruljanak az Úr előtt, kifelé megnyilvánuló bizonyságtétellel.
Bizonyára a zsákruha öltés és porba ülés abban az időben helyénvaló volt, de afelől nincs kétség, hogy az összegyűlés, sírás, böjtölés és egyéb ilyen cselekedetek hasonlóan alkalmazandók e mostani korunkban, bármilyenek is legyenek a körülményeink és helyzetünk igénye. Mivel ez egy szent gyakorlat mind az ember megalázkodására és alázatának megvallására, miért használnánk kevesebbszer, mint az ókorban tették hasonló helyzetekben? (...) Nem, ez egy rendkívül kiváló segítség a híveknek manapság, (ahogy mindig is az volt), valamint egy hasznot hozó figyelmeztetés, hogy felébressze őket, ne provokálják, bosszantsák Istent egyre jobban túlzott önhittséggel,
érdektelenséggel..." (Kálvin 4. Institúciója, 12. Fejezet, 17 szakasz)

Tehát, amint láthattuk, a böjt imádsággal társítva egy Isten szerinti módja a megalázkodásnak Őelőtte, annak érdekében, hogy kifejezzük igazi szomorúságunkat és bűnbánatunkat.

Amikor hallunk egy galambot nyögni, szívünk visszhangozza a szomorú kiáltást.
Adjon az Úr nekünk kegyelmet a szerinte való megszomorodásra, megtérésre és bűnvallásra. Emlékezzünk, Isten megbocsát mindazoknak, akik megbánják bűneiket és keresik Őt Jézus Krisztus által. (3Mózes 26:40-45, 1János 1:9)
 
 
0 komment , kategória:  Hosszú építő írások  
Ahogy a szarvas kívánkozik...
  2020-05-14 20:58:15, csütörtök
 
  Ahogy a szarvas kívánkozik...a közös istentisztelet utáni sóvárgás
Dr. Joseph A. Pipa

Múlt héten írtam pár gondolatot, arról amit megértettem Isten munkájára nézve a jelenlegi krízis helyzetben, és ajánlottam néhány válasz utat. Jelen cikkemben egy dologba szeretnék mélyebbre ásni: a közösségi Istentisztelet hiányának kihívásai. Miután hallottuk és válaszoltunk az oroszlán ordítására, most a sóvárgó szarvashoz kell hasonlítsunk.

A 42. Zsoltár 2-3-ig terjedő verseiben így ír a zsoltáros: "Amint a szarvas kívánkozik a folyóvízhez, úgy vágyik utánad a lelkem, Istenem! Isten után szomjazik lelkem, mikor mehetek el, hogy megjelenjek színe előtt?" Milyen valóság volt a zsoltár író életében, e mögött a hasonlat mögött? Dávid száműzetésben volt, Saul elől bujkált a pusztaságban, megfosztva a közösségi Istentisztelet lehetőségétől.

Bujdosása során Dávid sok fájdalmas nehézséget tapasztalt meg: halálos fenyegetést, árulást olyanoktól akiken segített, rágalmazást és vádakat, hogy Isten valójában elhagyta őt. Itt, a 42-ik zsoltárban, kifejezi mindezek melett a legnehezebb megpróbáltatást: a közös istentisztelet hiányát.

Lelkének sóvárgását a közösség után, a szarvas hasonlattal írja le, ahogy egy kutyáktól üldözött szarvas epekedik folyóvíz után. A 63. Zsoltár második versében is használ ilyen hasonlatot: "Ó, Isten, te vagy az én Istenem! Téged keres, téged szomjaz a lelkem, utánad sóvárog testem, mint a kiszáradt, elepedt föld, amelynek nincs vize."

Dávid az üldözések alatt is kapcsolatban volt Istennel. Imádkozott, verseket írt, énekelt. El volt zárva azonban az összegyülekezéstől, ahol Isten különös módon találkozik az ő népével. És e miatt, az Istentisztelettől való elkülönítés miatt, Dávid lelke szomjazott. Amit Dávid tapasztalhatott a közös Istentisztelet során, az mind árnyék és jelkép volt csupán. Mennyivel erősebb kellene akkor legyen a mi hiányérzetünk? Hiszen mi már az újszövetség egyházaként, Jézus Urunk feltámadásának dicsőséges fényében imádjuk Istent.

Talán régebb mikor olvastad a 42. Zsoltárt, azt gondoltad, hogy Dávid szavai kissé eltúlozzák a helyzetet. De most, hogy te is meg vagy fosztva a közösség adta áldásoktól, sokkal inkább együtt érezhetsz Dávid sóvárgásával. Szomjazik-e a lelked? Érzel-e lelki éhséget? Érzékelsz-e Istentől és az ő népétől való elszakadást? Habár hallgatunk közvetítéseket, olvasunk és együtt imádkozunk azokkal akikkel otthon vagyunk, mégis marad egy űr az életünkben.

Tanultál róla, hogy a közös imádat a keresztyének legnagyobb kiváltsága és áldása? James Bannerman így írja le a tranzakciót, ami akkor történik, mikor a hívők közösen Isten jelenlétében vannak: "A közös istentisztelet nem más mint az a mód és út, amelyben a bűnösök, egyesülve egy gyülekezetben, engedélyt nyernek az Istennel való érintkezésre, és helyes valamint hasznos módon fenntarthatják a Vele való kapcsolatukat, és nap mint nap elfogadható módon, közösségben járulnak Eléje.

David Clarkson a "Közös Istentisztelet előnye az egyéni imádattal szemben" című prédikációjában 12 okot sorol fel, hogy bemutassa a közösségi Istentisztelet fontosságát: 1. A közös imádatban Isten neve jobban megdicsőül, mint az egyéni során. 2. Isten jelenléte sokkal nagyobb mértékben van ott a közös istentiszteletben, mint az egyéniben. 3. Isten sokkal jobban kijelenti magát a közös Istentisztelet folyamán. 4. Több a lelki haszon is a közös imádat során, mint az egyéni istentiszteletben. 5. A közös Istentisztelet építőbb. 6. A közösség nagyobb védelmet nyújt a hitehagyás ellen. 7. Isten az ő legnagyobb munkáit a közösségben lévőkön végzi el. 8. A közös Istentiszteletben a menny előízét érezhetjük. 9. Isten nevezetes szolgái is a közösségi istentiszteletet részesítették először előnyben az egyénivel szemben. 10. A közös Istentisztelet a legjobb mód arra hogy kegyelmet nyerjünk és elkerüljük, megelőzzük a legnagyobb ítéletet. 11. Jézus drága vére különösen a nyilvános Istentisztelethez kapcsolódik* . 12. Isten ígéretei is legfőképp a közösségre érvényesek, arra nézve adta őket.

Bannerman így részletezi ezeket az áldásokat:

"Az Istentisztelet minden eleme, amire hivatkoztunk, a közösségi rendelet része, nem személyre szabott, a hívők közösségéhez együttesen tartozik, nem pedig egyénileg. A kegyelem eszközeiként közösségben kell élvezni őket, nem külön külön minden keresztyén, hanem egymással kapcsolatban a gyülekezetben... természetesen nem lehetetlen vagy törvénytelen egyénileg használni őket, de nem fejtik olyan hatásukat és nem lesz olyan kegyelemben gazdag eredménye, mint amikor közösségben élünk velük... Röviden a szertartások (Istentisztelet elemei?) egyénileg használva csak fél áldást eredményeznek, még akkor is ha keresztényként élünk velük...Az Istentisztelet minden eleme sajátos és hangsúlyos módon az Egyházhoz tartozik, és Krisztus Lelke és jelenléte teszi azokat hatékonnyá, mivel az Ő eszközei amelyekkel felépíti és megerősíti a hívők közösségét, bizonyos módon és mértékben ismeretlen az egyéni és magán-istentisztelet esetén."

Ahogy Dávid tapasztalatból tanulta meg, a közösségi Istentisztelet kiváltságát, ugyanúgy kellene nekünk is. Hogy segítsek értékelni a közösség kiváltságait, ajánlom, hogy vedd fontolóra az alábbi négy tanácsot.

Először is a közösségtől való elszakítás az életedben, annak nagyobbra értékelését munkálja benned. Ideje, hogy ne vedd természetesnek. Kiálts így a zsoltárossal együtt: "Örvendezem, amikor azt mondják nekem: Menjünk el az ÚR házába!" ( Zsolt. 122:2) Vagy: "Mert jobb egy nap a te udvaraidban, mint ezer másutt. Inkább akarok az én Istenem házának a küszöbén ülni, mint a gonosz sátrában lakni!" (Zsolt. 84:11)

Másodszor, aktuális bűnként megvallanod az Istentisztelethez való fölényes hozzáállásodat? Hagytad, hogy emberek, vagy dolgok távol tartsanak az Isten népével való összegyülekezéstől? Már csak formálisan tartottál Istentiszteletet, nem őszintén, hitből, felkészült szívvel?

Harmadszor, a gyülekezeti rendtartás vezetői magyarázattal szolgáhatnának, arra nézve, hogy miért nincs esti, délutáni alkalom a gyülekezetekben? Miért fosztod meg Isten népét a plusz áldástól? A közösségi Istentisztelet során Krisztus áll a középen és szól hozzánk. (Zsolt. 22:25, Zsolt, 40:9-10, Jel. 2:1) Micsoda kiváltság az Ő jelenlétében összegyűlve csodálni az Ő szeretetét!

Negyedszer, ti, akik szándékosan elhanyagoljátok a második alkalmakat, valljátok meg világiasságotokat és bánjátok meg! Hogyan töltitek el az Úr napját? Mit árul el lelki egézségetekről , az hogy lelki szomjúságotok kielégíthető napi egy korttyal? Nem akartok többet Krisztusból és az Ő áldásaiból? Sokan, az elmúlt jó pár hét izoláltsága során belemerültek a film nézésbe, mások pedig bele feledkeztek a sportesemények fogyasztásába. Ezek közül az emberek közül, hányan sajnálnak Istentől a jobb időkben, egyetlen órát hetente?

Isten ebben az időszakban megfosztott a közösség előnyeitől, hogy elbíráljuk kiértékeljük a hozzáállásunkat a közös Istentisztelethez. Azért imádkozom, hogy a COVID19 járvány egyik haszna az legyen, hogy megújuljon az elköteleződésünk Isten dicsősége és az a jó iránt amit az Ő tisztelése, imádata jelent.

Bárcsak ebben a közösség hiányban vágyakozna a lelkünk az élő Istent imádni együtt a gyülekezetben, mint ahogy a menekülő szarvas kívánkozik a folyó víz után.

* " Viszont az evangélium közösségben való hirdetése és a szövetség pecsétjének kezelése, szükségszerűen Krisztus halálán alapszik. Mint hogy ezek a képviselői és a szerzeményei is egyben, ennek a drága vérnek, ahogy Krisztus öröksége nyilvánvalóvá lett; a szemeink előtt feszíttetett meg, ugyanúgy ezek az előnyei is egyben az Ő halálának, és ajándékai a győztes Krisztusnak.
(...) Mennyire értékesek ezek az istentisztelethez kapcsolodó eszközök (rendeletek), melyek eme drága vér árán váltak előnyeinkké és Krisztus dicsőséges győzelmének ajándékaivá!"
David Clarkson: David Clarkson munkái (The Works of David Clarkson) 3. Fejezet,
Az 1696-os újrakiadása (Edinburgh: The Banner of Truth Trust, 1988) 3:196
 
 
0 komment , kategória:  Hosszú építő írások  
Az Oroszlán ordít: gondolatok a koronavírusról
  2020-05-13 20:47:34, szerda
 
  Az Oroszlán ordít: gondolatok a koronavírusról
Dr. Joseph A. Pipa

Egyik diákom a Greenville-i Presbiteriánus Teológiáról megkért, hogy osszam meg gondolataimat a jelenlegi helyzetre nézve.

Először is, a Szentírással együtt kijelenthetjük, hogy minden, ami ezzel a vírussal együtt érte a világot és az országunkat, Isten szuverén, jó tervének része. Isten előre elrendelt mindent, ami megtörténik és véghez is viszi az Ő akaratát gondviselése által. (Dániel 4:34-35, Zsoltárok 135:6) Kijelentve az elsődleges okot, Isten egyetemes dekrétumát (végzését), nem zárjuk ki a másodlagos okokat sem, de valljuk, hogy a fő ok Isten jótetszése, ami azt jelenti, hogy Isten munkájában minden benne van, beleértve a betegségeket, a halált, és minden társadalmi és gazdasági törést.
Ráadásul, Krisztus Urunk - közbenjáró királyként - mindent az ő Egyháza javára tesz. (Efézus 1:22-23) Isten szuverenitásának valósága a koronavírus idején közvetlenül befolyásolja gondolatainkat, szavainkat, viselkedésünket, ahogyan erre reagálunk.
Másodszor - mivel a világjárvány az Isten szent akarata szerint van - fel kell tennünk a kérdést magunknak: "Mit cselekszik Isten?" Ámos próféta egy sor retorikai kérdés segítségével mutatja be az összefüggést az ok és okozat között az ő könyvében: "Vajon járnak-e ketten együtt, ha nem egyeztek meg egymással? Ordít-e az oroszlán az erdőben, ha nincs zsákmánya? Hallatja-e hangját barlangjából az oroszlánkölyök, ha semmit sem fogott? Csapdába esik-e a madár a földön, ha nem
vetnek neki tört? Fölpattan-e a csapda a földről, ha semmit sem fogott? Ha felharsan a kürt a városban, nem riad-e meg a nép?" Majd az összefüggést Istenre alkalmazza, a 3. rész 6. versében: "Vajon, ha baj van a városban, nem az Úr szerzi azt? Az én Istenem, az Úr, semmit sem cselekszik addig, amíg meg nem jelenti titkát szolgáinak, a prófétáknak. Ha az oroszlán ordít, ki ne rettegne? Ha az Úr, az én Istenem szól, ki ne prófétálna?"
Isten hatalmas hangon szól és feltár dolgokat az Ő Igéjéből, amiről jól tesszük, ha elgondolkodunk és aszerint cselekszünk.
Először, Isten cselekszik ezen a katasztrófán keresztül minden utóhatásával együtt, hogy kijelentse az Ő szent ítéletét. Isten valóban hosszútűrő és késedelmes a haragra, de a történelem folyamán időnként megmutatta az Ő átmeneti ítéleteit is. Mondhatjuk, hogy nem történt eddig még olyan horderejű, világméretű ítélet, mint amilyen a második világháború volt. Isten megítélte a népeket a bálványimádás és korrupció miatt.
De jöjjünk csak közelebb, a mi házunk tájához. Vajon nem Isten ítélete van-e az Egyesült Államokon? Megközelítőleg 140 000 abortuszt végeztek el, csak idén (2020 januárjától!). Elferdítettük a házasság szent kapcsolatát szexuális szabadosággal, házasságtöréssel, pornográfiával és szodómiával (homoszexualitással). Rengeteg sok bálványunk közt imádjuk a sportot és a materializmust. Ordít-e az Oroszlán? Kétségtelenül igen!
Másodszor, Isten megpróbálja és neveli az Ő népét. A keresztyének nem mentesek ennek a vírusnak a szenvedéseitől. Péter, az ő levelében, azt tanítja, hogy az ítélet az Isten háza népével kezdődik. (1Péter 4:17) Nyilván, számunkra ez nem a büntetés ítélete, hanem megpróbálás: "Az Úrnak fenyítését, fiam, ne vesd meg, és dorgálását meg ne utáld! Mert akit az Úr szeret, azt megdorgálja, úgy, mint az apa a fiát, akit kedvel." (Példabeszédek 3:11-12) Ez a dorgálás egyéni és közösségre
kiterjedő is, személyes bűnök miatt, vagy még inkább azok kijavítására, helyreállítására van.
Személyes felelősségünk megvizsgálni az életünket, hogy meglássuk, vajon Isten egy konkrét bűnünk miatt dorgál-e? Ha felfedezünk specifikus magatartást, vagy tettet, ami a vírussal és következményeivel van összefüggésben, valljuk meg, bánjuk meg és keressük Isten kegyelmét!
Ha nem találunk összefüggést konkrét bűn és a szenvedés között, keressük Isten megszentelő kegyelmét a szenvedés által.
Közösségileg, Isten tisztogatja az Egyházát. Keresztyénként, ismételten és lázadozva megszentségtelenítettük Isten szent napját, munkával és szórakozással (amit Isten a bálványimádással kapcsol össze - Ezékiel 21:13-16), ez most a vírus miatt sokunktól elvétetett.
Az egyház, egyre nagyobb mértékben, szórakoztatással helyettesítette a szent Istentiszteletet. Isten most bezárta a templomainkat, gyülekezeteinket. Isten népe kezdett megelégedni egy szolgálattal (egy Istentisztelettel) az Úrnapján, Isten most elvette az összeset. Félvállról vettük a közös Istentisztelet kiváltságait, most nincs lehetőségünk közösségbe menni.
Mi legyen akkor minderre a mi válaszunk? Hat tanácsot sorolok fel.
Egy: Ne nézzünk önigazultan azokra, akik szenvednek. Kezdjük magunkkal, tartsunk bűnbánatot. (Lukács 13:1-5) Tarts bűnbánatot, valld meg a személyes bűneidet, a gyülekezet bűneit és az országod bűneit.
Kettő: Keresd Isten megszentelő kegyelmét az életedben. Ne vesztegesd el a szenvedésed! Imádkozz, hogy Isten végezze el a munkáját az életedben ezáltal a próba által. Emlékezz, hogy mindezt a te javadra fogja munkálni. (Róma 8:28)
Három: Könyörögjünk, hogy haragja közepette, az Úr emlékezzen meg az Ő kegyelméről. Imádkozzunk azért, hogy vonja vissza ítéletét és gyakoroljon irgalmat, hogy sokan üdvözítő módon megismerjék az Úr Jézust, a mostani helyzet által. Imádkozzunk lehetőségekért, hogy beszélhessünk szomszédjainknak Isten szentségéről és kegyelméről. Hordozzuk imában az élőben közvetített szolgálatokat, igehirdetéseket. Sok ember, aki eddig nem járt gyülekezetbe, most hallja az igét.
Négy: Imádkozzunk világszinten azokért, akik súlyosan betegek, hogy Isten kímélje meg az életüket. Vigyük Isten elé azokat is, akiknek nincsenek meg az alapvető szükségeik a mindennapi élethez. Imádkozzunk, hogy ne okozzon ez a járvány világméretű gazdasági hanyatlást!
Öt: Ne aggodalmaskodj! Isten gondoskodik rólad. (Máté 6:25-44, Filippi 4:4-7) Nyugodj meg szuverén Megváltód szerető gondviselésében. Köszönj meg Neki mindent, amit tesz! Amikor imádkozol, jusson eszedbe az imádság definíciója, ahogy a Westminsteri Kiskáté 98. kérdése és felelete megfogalmazza: "Mi az imádság? Az imádság kívánságaink Isten elé terjesztése olyan dolgokért, amelyek összeegyeztethetőek az Ő akaratával. Ezt Krisztus nevében, bűneink megvallásával és jótéteményeiért való hálaadással tesszük."
Hat: A jelenlegi elszigetelt, karantén helyzetben nagyon együtt érezhetünk azokkal a keresztény testvéreinkkel szerte a világon, akiknek eddig sem volt lehetősége összegyűlni az Úrnapján, az üldöztetések miatt. Ami számunkra eddig természetes volt, azt ők nem élvezhették. Emlékezzünk meg róluk és hordozzuk őket is imában.
 
 
0 komment , kategória:  Hosszú építő írások  
Hogyan kezeljük a körülöttünk élőket?
  2019-09-27 17:48:24, péntek
 
  Hogyan kezeljük a körülöttünk élőket?

Hogyan kezeled a légkondicionálót javító szakembert, amikor a házadba jön? Aszerint értékeled, hogy hozzád viszonyítva milyen anyagi szinten él? Vagy veled egyenlőként kezeled, mert ő is ember? Továbbá tisztelned kell a szaktudása miatt is. Ha tudtad volna, hogy mit kell csinálni a légkondicionálóval, akkor soha nem hívtad volna fel, hogy segítsen. Add meg számára azt a helyet, amit megérdemel és kezeld úgy, mint aki feletted van ezen a területen, add meg neki a megérdemelt tiszteletet.

Szolgáltál már a honvédségnél? Ha nem, akkor a tizenkilenc éves őrvezető már megtette azt, amit te még nem. Becsüld meg őt a nemzet iránti elkötelezettségéért, és vajon azt tervezed, hogy a szakáccsal eltársalogsz a rendelésedről és bemész a konyhába az ételedért, amikor elkészült? Akkor tartsd tiszteletben a felszolgáló lányt a szolgálatért, amit nyújt számodra. Megteszi azt, amit te nem. Ne az életben betöltött státuszod alapján értékeld, ne mérd őt magadhoz. Ne szociális, tanulmányi vagy pénzügyi mércével értékeld. Becsüld azért, mert ember és tiszteld az elvégzett munkájáért.

Ez a gondolat telve van erővel! Vess még egy pillantást a gyermekeidre. Vannak az életben olyan megtapasztalásaik, amelyek messze meghaladják a képességeidet. Mikor vettél részt legutóbb egy gimnáziumi tornaórán? Ma már sok minden másképp zajlik, mint amikor te voltál iskolás. Ne próbálj a család gimnáziumi szakértője lenni. Bizonyos dolgok esetében valóban érvényes a véleményed, de a gyermeked, a barátod vagy a házastársad véleménye is érvényes, aki más megvilágításban lát. Add nekik azt a helyet, amit saját magad számára elvársz, és tartsd tiszteletben őket azért, mert van véleményük. Szülőként nem kell felfüggesztened a szerepedet azzal, hogy otthon eltekintesz a hatalmadtól azért, hogy a kamasz fiaddal megbeszéljétek A Római Birodalom felemelkedését és bukását. A drogról és a házasság előtti szexuális életről alkotott véleményed nehezebb téma, ez befolyásolja a napodat de nem minden téma bír ilyen jelentőséggel. Az edző helyett a kilenc éves fiadtól is megkérdezheted, hogy mit jelent a fociban a ,,passz". A családi vakáció során az utazás alatt kitépheted a térkép lapját és megbeszélheted az útirányt a kamasz gyermekeddel.

A két idősebb lányom nagyszerűen táncol, a feleségem is született táncos, de nem annyira képzett mint a lányok. Előfordul, hogy a konyhában vagy az előszobában találom őket kinyújtott kezekkel bizonyos francia nevű pozícióban, amint épp egy új lépést mutatnak meg az anyjuknak - nyilván, az anyjuk kezdeményezésére. ,,Ok, mutasd csak még egyszer" és már mennek is tovább. (Azonnal kiraknak a szobából és nevetnek, ha bemerészkedek). A feleségem megengedi, hogy tanítsák, csakhogy tanító lehessen. Közben pedig tiszteletet ad és megőrzi a szívükben elfoglalt helyét. A tisztelet egy személy értékének a megállapítása, és az emberek mindig közel maradnak azokhoz, akiktől az általuk áhított megbecsülést és tiszteletet megkapják.

Olyan emberek vesznek körül, akiknek olyan élményekben volt részük, amilyenekben nekünk nem, és akik megtanultak olyan dolgokat, amelyeket mi nem. Ők a saját életük témáinak szakértői, és ebben hatalmas érték rejlik. Ha valamelyik kolléganőd már részt vett egy utazáson a földnek olyan részén, amit te még nem láttál, akkor engedd meg, hogy ő legyen a szakértő. Ne idézd azt, amit te valamikor a Rider's Digest-ben olvastál erről a témáról. Tulajdonképpen tegyél meg egy lépést. Kérdezz - érdeklődéssel. Tedd személyessé. Több alkalommal megkérdeztem az egyik felszolgáló hölgytől a véleményét arról a dologról, amiről az asztalnál ülőkkel beszélgettünk. A válasza több esetben meglepő volt. Ami viszont a legfontosabb, átadtam egy ajándékot.

Ki meri azt mondani, hogy egy házastársnak, vagy egy barátnak ugyanolyan végzettséggel és ugyanolyan átélésekkel kell rendelkeznie, mint neked ahhoz, hogy hozzájárulhassanak a szakmai pozíciódhoz. Igen valószínű hogy bármit teszel, az valamilyen szinten kapcsolatban van az emberekkel. Annak ellenére, hogy jó szakember vagy, mégsem fogod azt állítani, hogy a piac csak a te emberi képességeidre várt. Az igazság az, hogy mások talán nem is tudnak túl sok mindent a munkáddal kapcsolatosan, viszont ők ismernek téged. Veled kapcsolatban egy másik perspektíva is segítséget nyújthat. Az emberek néha azt mondják nekem: ,,Nem akarok beleszólni abba, hogy miként végzed a munkád, de..." Erre én így válaszolok: ,,Kérlek mondd meg, hogy végezzem a munkám!" Az igazság az, hogy már több mint húsz éve végzem ezt a munkát, de meg sem tudom számolni, hogy hány ember gyakorolt már rám hatást egy-egy jó gondolattal.

Már ma elkezdhetsz plántálni egy újfajta mágnesességet az életedbe. Keresd meg azokban az emberekben akiket szeretsz, azt ami tiszteletre méltó. Találj módot arra, hogy kifejezd irántuk a megbecsülésedet. Döntsd el, hogy elismered: minden ember akivel csak találkozol rendelkezik valamivel, ami a te életedre nézve hasznos lehet. Szögezd le még ma, hogy ellenállsz annak az impulzusnak, hogy te vagy a profi, és elutasítod annak a gondolatát, hogy meg kell védened a létrán a helyedet azáltal, hogy visszafogod a megbecsülést és tiszteletet azoktól, akik melletted és úgymond alattad vannak. A szívek egy újszerű módon és mélyebb szinten fognak megnyílni előtted, ahogy elkezded otthon, a munkahelyeden és játék közben alkalmazni ezt az elvet.

Michael Fletcher
 
 
0 komment , kategória:  Hosszú építő írások  
Isten szuverenitása
  2019-02-11 20:07:57, hétfő
 
  Isten szuverenitása


A másik két egymást kiegészítő igazságpár, melyet érdemes fontolóra vennünk, hogy Isten szuverén, ugyanakkor szenvedő Isten is. Ez tulajdonképpen nem más, mint a filozófusok által használt fogalmak - Isten ,,mindenható", illetve ,,jó" - bibliai megfogalmazása. A Biblia túlmutat ezeken az absztrakt fogalmakon, és nem egyszerűen mindenhatónak, hanem szuverénnek ábrázolja Istent, aki a történelem minden eseménye fölött uralkodik. Ráadásul a Biblia Istene nem egyszerűen ,,jó és szeretetteljes", hanem személyesen el is jön közénk, és több gonoszságnak, szenvedésnek és fájdalomnak veti alá magát, mint amit bármelyikünk valaha is átélhetne. Rittgers szerint mindaddig nem találhatjuk meg a szenvedés értelmét és végső megoldását, amíg ezt a két igazságot nem ismerjük fel:

A Biblia Istene... együtt szenved az emberiséggel - leginkább a kereszten -, ugyanakkor szuverén módon a szenvedés fölött áll. E két meggyőződés egyaránt létfontosságú a keresztyének azon állítása szempontjából, miszerint a szenvedésnek végső soron kell hogy legyen értelme, illetve a háromszemélyű Isten képes megszabadítani bennünket tőle.

Vajon mit értünk az alatt, hogy Isten szuverén módon uralja a történelmet, tehát a szenvedést is? Isten szuverenitásának bibliai tantételét kompatibilizmusnak is nevezték. A Biblia tanítása szerint a történelem minden eseménye Isten felügyelete alatt áll, ám ő ezt a felügyeletet úgy gyakorolja, hogy az ember is felelősséggel tartozik szabad akaratából végrehajtott tetteiért, illetve azok következményeiért. Tehát az ember szabad akarata és az, hogy a történelmet Isten irányítja, maradéktalanul összeegyeztethető egymással. A valóságban ezt úgy tudnánk elképzelni, hogy ha valaki kirabol egy bankot, morális értelemben felelősségre vonható, tette ugyanakkor része volt Isten tervének.
Kegyetlen, de hasznos mindezt százalékok formájában is végiggondolni. Mi ugyanis hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy egy adott esemény vagy Isten terve, vagy az ember döntésének következménye, de a kettő egyszerre nem lehetséges. Talán azt még elfogadjuk, hogy ötven százalékban isteni, ötven százalékban pedig emberi tevékenység áll mögötte. Vagy talán 80-20, esetleg 20-80 az arány. Csakhogy a Biblia szerint a történelem száz százalékban Isten tudatos irányítása alatt áll, ugyanakkor a világot emberek alkotják, akik száz százalékban önmaguk felelnek tetteikért - s e két tényező egyszerre igaz.
Ez a gondolkodásmód sem az ókor, sem a modern kor embere számára nem természetes. A görög ,,sors", vagy az iszlám ,,kismet" fogalma sok szempontból különbözik az Isten szuverenitását hirdető keresztyén tanítástól. Oidipusz mítoszában a főhősnek megjövendöli a jós, hogy meg fogja ölni apját, és feleségül veszi anyját. Noha Oidipusz és környezete mindent megtesz azért, hogy sorsát elkerülje, minden fondorlatos lépésük éppen ehhez a sorshoz viszi őket közelebb. Oidipusz végzete végül szándéka ellenére beteljesedik. Az Isten szuverenitásának keresztyén felfogása merőben különbözik ettől, hiszen Isten terve a mi döntéseinken keresztül valósul meg, nem pedig azok ellenére. Választásaink következményeket vonnak maguk után, és Isten soha nem kényszerít bennünket semmire. Mindig azt tesszük, amit a leginkább szeretnénk, Isten pedig a mi tudatos döntéseinken keresztül viszi véghez akaratát.
A Bibliában mindenhol ezzel a szemlélettel találkozunk, vagyis egymással összeegyeztethetőnek tekinti Isten tervét és az ember tetteit, sőt több helyen nyíltan tanítja is ezt az elvet.
Ézsaiás könyve tizedik fejezetében Isten ,,haragja botjának" nevezi Asszíriát (5. vers). Rajtuk keresztül bünteti Izraelt bűneiért, végül mégis számonkéri Asszírián a tetteit. ,,Istentelen nemzet ellen küldöm őt [Asszíriát], és haragom népe [Izrael] ellen rendeltem" - szól Isten, ,,de ő nem így vélekedik, szíve nem így gondolja, mert szíve szerint pusztítani akar" (6-7. vers). Miközben Isten - bölcs és igazságos tervének megfelelően - botjaként használja Asszíriát, azt nem az igazságosság hajtja, hanem kegyetlen, büszke vágy, hogy leigázza Izraelt. Istennek tehát ítéletével kell sújtania azt a népet, amelyet ítélete végrehajtójaként használ. Asszíria magatartása része Isten tervének, mégis felelniük kell érte, hiszen szabadon dönthettek cselekedetüket illetően. Figyelemre méltó egyensúly jön így létre. Egyrészről Isten komolyan veszi a gonoszságot, másrészről biztosít afelől, hogy a gonoszság nem győzedelmeskedhet.
Isten az, aki ,,mindent az ő akaratának tanácsából munkál" (Efezus 1,11). Minden, ami történik, összhangban van Isten tervével, ez pedig azt jelenti, hogy Isten terve a ,,kis dolgokat" is magában foglalja. A Példabeszédek 16,33-ban olvassuk: ,,Az ember sorsot vet az ölében, de az Úrtól van minden döntés." Még a feldobott érme útja is része a tervnek, tehát végső soron nincsenek véletlenek. A rossz dolgok is beletartoznak tervébe. Ahogy a Zsoltárok 60,3 megfogalmazza: ,,Nehéz dolgokat láttattál népeddel; bódító borral itattál minket."
A szenvedés tehát nem esik kívül Isten tervén, sőt része annak. Az Apostolok Cselekedeteiben így imádkoznak a keresztyének: ,,Mert ebben a városban valóban összeült Heródes és Poncius Pilátus a pogányokkal és Izrael népével a te szent szolgád, Jézus ellen, akit felkentél, hogy véghez vigyék mindazt, amiről a te kezed és tanácsod előre elhatározta, hogy megtörténjék." (Apostolok Cselekedetei 4,27-28) Jézus szenvedése és halála szintén égbekiáltó igazságtalanság volt, mégis része volt Isten tervének.

Timothy Keller
 
 
0 komment , kategória:  Hosszú építő írások  
A szenvedés mint Isten ellensége
  2019-02-05 14:05:54, kedd
 
  A szenvedés mint Isten ellensége


A rossz mindig betolakodónak számít az Isten által jónak teremtett világban. Az embert gyakran relatív erkölcsi jóságára vagy érdemeire való tekintet nélkül éri szenvedés. Noha a Biblia ragaszkodik hozzá, hogy a szenvedés mindig Isten kontrollja alatt történik, lényeges megértenünk, hogy a rossz egyértelműen Isten ellensége. David Bentley Hart a következőképpen fogalmaz a számtalan áldozatot követelő 2004-es szökőár után írt esszéjében:

,,...egy diftériában kínok között haldokló gyermek, a rák által felemésztett fiatal anya, a tenger által pillanatok alatt elnyelt több tízezer ázsiai embertársunk, a haláltáborokban, munkatáborokban meggyilkolt és szándékosan kiéheztetett milliók... Olyan Istenben hiszünk, aki eljött, hogy megmentse teremtményeit a bűn abszurditásától és a halál értelmetlenségétől, ezért teljes szívünkből gyűlölhetjük ezeket a dolgokat... Ami a vigasztalást illeti, amikor arra van szükségem, nem tudok jobbat elképzelni, mint a boldog bizonyosságot, hogy egy gyermek halálát látva nem Isten, hanem az ellensége arca jelenik meg előttem. Olyan hit ez... amely megszabadít az optimizmustól, és helyette remélni tanít bennünket."

Ezt látjuk János evangéliumának tizenegyedik fejezetében is, amikor Jézus meglátogatja nemrég elhunyt barátja, Lázár családját. A szöveg szerint Jézus ,,mélyen megindulva" ment el a sírhoz (38. vers), de a fordítás nem elég pontos. Az evangélista által használt görög kifejezés valami olyasmit jelent: ,,dühösen kiabálva". Megdöbbentő szóhasználat, amelyről B. B. Warfield teológus azt írja: ,,János valójában azt akarja közölni velünk, hogy Jézus nem mélységes gyásszal, hanem elfojthatatlan haraggal közeledik Lázár sírja felé." Vajon miért dühítette fel Jézust a sír látványa és a család gyásza? Hiszen bizonyos szempontból nem tűnik indokoltnak, hogy haragszik és sír. Pontosan tudja, hogy hamarosan ő maga változtatja majd örömkiáltássá a gyászt és a bánatot, hiszen feltámasztja Lázárt a halálból (42-44. vers). Akkor hát miért őrjöng a dühtől? És mire haragszik? Kálvin kommentárjára támaszkodva Warfield figyelemre méltó választ ad erre a kérdésre.

,,A kétségbeesett Mária és a többiek látványa azért dühítette föl Jézust, mert fájdalmasan ráébresztette a halál gonosz, természetellenes valóságára, ,,erőszakos zsarnokságára", ahogy Kálvin (a 38. vers kapcsán) fogalmaz. Mária gyászát látva azon ,,elmélkedik" - ismét csak Kálvint idézve (33. vers) -, ,,milyen nyomorúságos sors sújtja az emberiséget", és izzó haraggal gondol az ember ellenségére. Olthatatlan harag keríti hatalmába, amely teljes lényében felzaklatja...
A halálra haragszik, és arra, aki a halál mögött áll, a halál hatalmának birtokosára, aki miatt eljött a világba, hogy elpusztítsa. Bizonyára az együttérzés könnyei is ott vannak a szemében, de ez mellékes. Lelkében harag tombol, és úgy lép a sírhoz, megint csak Kálvin szavaival élve, mint egy ,,összeütközésre felkészült bajnok"...
János ezzel a kifejezéssel felfedi előttünk annak a Jézusnak a szívét, aki elnyeri számunkra a megváltást. Nem hűvös szenvtelenséggel, hanem lángoló haraggal mér csapást - értünk - az ellenségre. Nemcsak megment az elnyomó gonosztól, hanem mélyen átérzi, mit jelent elnyomottnak lenni - ilyen érzelmek hatása alatt vívta ki megváltásunkat."

Jézus tehát rettentően haragszik a gonoszra, a halálra és a szenvedésre, viszont, noha ő maga Isten, önmaga iránt nem érez dühöt. Ez pedig azt jelenti, hogy a rossz az Isten által teremtett világ ellensége és személyesen a Teremtő ellensége is. Jézus küldetése pontosan az volt, hogy szembeszálljon a gonosszal, és elpusztítsa azt. A gonoszság azonban, mint láthattuk, olyan mélyen gyökerezik az emberi szívben, hogy ha Jézus erővel akart volna leszámolni vele, akkor minket is el kellett volna pusztítania. Ahelyett, hogy egy hadsereg tábornokaként jött volna el a földre, vállalta a keresztet, hogy kifizesse bűneinket - így egy napon majd visszatérhet, hogy végleg eltörölje a gonoszt anélkül, hogy minket is elítélne vele együtt. Azért fogadhat magához minket, mert a Golgotán magára vette az ítéletet.
A János evangéliuma kilencedik és tizenegyedik fejezetéhez hasonló igeszakaszokban Jézus arra tanít: habár a szenvedés, a rossz Isten igazságos büntetése az életünkben, és az ítélet napján majd minden jóvátétetik, a szenvedés gyakran mégis igazságtalan, és Isten minden esetben gyűlöli. Ahogy Ronald Rittgers összefoglalja: ,,Krisztus megerősíti... az igazságosság elvét [vagyis azt, hogy a bűnért szenvedés jár]. Amikor rosszallja, hogy a többiek találgatásokba bocsátkoznak a tizennyolc áldozatot követelő baleset kapcsán, amely a Siloám tornya ledőlésekor következett be (Lukács 13,4-5), vagy amikor megfeddi tanítványait, amiért a vakságot a bűn következményének tulajdonítják (János 9,1-12), akkor sem tagadja meg ezt az elvet... csupán az elv leegyszerűsített és önelégült alkalmazását ítéli el."

Timothy Keller
 
 
0 komment , kategória:  Hosszú építő írások  
A szenvedés mint igazságtalanság és titok
  2019-02-04 20:02:32, hétfő
 
  A szenvedés mint igazságtalanság és titok


Mindazonáltal noha a Bibliából tudjuk, hogy a szenvedéseink általánosságban az emberiség bűnbeesésének következményei, az egyént nem minden esetben konkrét bűnök miatt éri baj. Ahogy egy tudós megfogalmazta: ,,A szenvedést a bűn, különösen az eredendő bűn következményeként könyveltük el, ám ez nem jelenti azt, hogy a szenvedés minden esetben ok-okozati viszonyban áll egy bizonyos bűnnel, illetve annak isteni büntetésével."
A legismertebb példa Jób esete. Jóbnak több szenvedéssel kell megküzdenie, mint barátainak, akik emiatt önelégülten arra a következtetésre jutnak, hogy Jób élete erkölcsi szempontból alacsonyabb rendű, mint az övék. Jób könyve egyértelművé teszi, milyen büszke, kegyetlen és ostoba, aki így gondolkodik, sőt a könyv végén Isten személyesen fogalmazza meg szigorú ítéletét a kérdésben. Jób barátai megfeledkeztek arról, hogy az elvnek, amelyet hangoztatnak, két oldala van. Noha az emberiség egésze valóban megérdemli, hogy ebben a működésképtelen világban éljen, a baj sajnos nem arányosan, nem igazságosan oszlik el. A rosszak nem szenvednek többet, mint a jók, és mint tudjuk, a jóknak sokszor nagyon nehéz sors jut. Jób az egyik, Jézus pedig - aki az ,,igazi" Jób, az egyetlen valóban ártatlan szenvedő - a másik példa erre.
A Prédikátor könyve szintén rámutat, hogy a szenvedés sok esetben igazságtalan, meg nem érdemelt és megmagyarázhatatlannak tűnik. A könyv szerzője rámutat, hogy ,,a bölcs fejéhez szem is tartozik, a bolond pedig sötétben jár", majd pedig azt is felismeri, hogy ,,ugyanaz lesz a vége mindegyiküknek" (Prédikátor 2,15). A szorgalmas és bölcs ember gyakran mindenét elveszíti, míg a gonosz bővelkedik. ,,...az ítélet helyén hamisság, és az igazság helyén gonoszság van" - írja (Prédikátor 3,16). A negyedik fejezetben azzal folytatja, hogy látta, ,,milyen sok elnyomás történik a nap alatt":

Láttam az elnyomottak könnyeit, akiknek nincs vigasztalójuk. Elnyomóik erőszakosan bánnak velük, és nincs vigasztalójuk. Ezért boldogabbaknak tartom a halottakat, akik már régen meghaltak, az élőknél, akik még életben vannak. De mindkettőjüknél jobb annak, aki meg sem született, mert nem látja azokat a gonosz dolgokat, amelyeket elkövetnek a nap alatt. (Prédikátor 4,1-3)

Ezért írja: ,,Meggyűlöltem az életet, mert rossznak tartottam azokat a dolgokat, amiket véghezvisznek a nap alatt: hiszen minden hiábavalóság és hasztalan erőlködés" (Prédikátor 2,17) Az eredeti héber nyelvben a ,,hiábavalóság" vagy ,,hiúság" az ,,értelmetlenség" rokona, amely az ember bűnbeesése következtében árasztotta el a világot.
A Példabeszédek, a Prédikátor és Jób könyve egymást követi a Biblia bölcsességirodalmi könyveinek sorában. Fontos felismernünk, hogy különböző nézőpontjaik ellenére is kiegészítik egymást. Míg a Példabeszédek könyve a szenvedés igazságosságát hangsúlyozza - rámutatva a vétkek és a szenvedés kölcsönhatására -, addig Jób és a Prédikátor könyve épp arra irányítja a figyelmünket, hogy ez a kölcsönhatás gyakran nem mutatható ki a valóságban.
A teremtés bibliai leírása kivételesnek számít a világ eredetét elbeszélő ősi iratok között. A többi teremtéstörténet általában úgy mutatja be a világ keletkezését, mint istenek vagy más természetfölötti lények nagy csatáját, amelyben egyszerre több erő küzd egymással folyamatosan. Szerintük a világban eredetileg káosz uralkodott, és bármi megtörténhetett attól függően, hogy épp melyik hatalom állt nyerésre. A tudományos materializmus képviselőinek köszönhetően napjainkban újra felbukkant ez a felfogás,, miszerint az univerzum különféle agresszív, kontrollálatlan erők produktuma. Egy ilyen világban pedig az erő és a hatalom a legfontosabb.
Gerhard van Rad Ószövetség-kutató azonban rámutat, milyen egyedülálló a héber szentírás, amely szerint a teremtés a mindenható Isten munkája, aki nem úgy hozta létre a világot, mint egy csatában győzelmet arató harcos, hanem mint egy gyönyörű alkotást megformáló művész. Őt is az alkotás puszta öröme vezérelte, mint a művészt (Példabeszédek 8,27-31). Ezért a világban kirajzolódik egy mintázat, látszik a megszerkesztettség, a dolgok mögött meghúzódó gondos terv és rendszer.
A Bibliában a bölcsesség azt jelenti, hogy ,,kompetensek vagyunk az élet realitásában". Mivel a világot egy jó és igazságos Isten teremtette, felépítésében megfigyelhető egyfajta morális rend, amelynek nem a hatalom, hanem az igazság az alapja. A hatalom és az önérdek rövid távon sikeressé teheti az embert, de a jó és igazságos Isten által teremtett világban végső soron nem vezet célhoz. A kegyetlen és önző hatalom tehát nem csupán bűnös, hanem ostoba is. Magányossá tesz, kiüresít és pusztulást hoz. A hűség, a becsületesség, az önzetlen szolgálat és a szeretet nemcsak helyes, hanem bölcs magatartás is, mivel illeszkedik a valóság szövetébe.
S most jöjjön az a bizonyos kivétel. A Példabeszédek könyvéből tudjuk, hogy a szorgalmas munka eredménye bőség, míg a lustaság szükséget szül - csakhogy ez nem mindig így működik. Jób éss a Prédikátor könyve kiegészíti a Példabeszédek világszemléletét. A világot Isten teremtette, ezért megfigyelhetünk benne egy alapvető erkölcsi rendet. Ugyanakkor ez a rend valamiképpen felborult; nem teljesen rossz, de hibásan működik. Graeme Goldsworthy bibliakutató szerint míg a Példabeszédek könyve az isteni rend láthatóságára mutat rá, addig Jób annak ,,elrejtettségét", a Prédikátor pedig ,,zavarát" emeli ki. Jób könyvének végén megjelenik Isten, és ellentmondást nem tűrően kijelenti, hogy az univerzum morális rendje sértetlen, csak jelentős része el van rejtve az ember elől. Tehát továbbra is létezik bizonyos mértékű ,,költői igazságosság", amelynek megfelelően a gonoszok saját kelepcéjükbe esnek, a többséget mégis aránytalanul és igazságtalanul sújtja szenvedés. Előfordul, hogy a jók fiatalon meghalnak.
Az Újszövetség hasonló szemléletről tanúskodik. János evangéliuma kilencedik fejezetében olvashatunk arról, hogy Jézus meggyógyít egy vakot, majd megpróbálja elmagyarázni tanítványainak, hogy az illető nem saját vagy szülei bűnei miatt lett beteg, hanem azért, hogy rámutasson Isten kifürkészhetetlen szándékaira. Tehát nem vádolhatjuk egyértelműen a szenvedőt az őt ért bajokért.
Ez a bibliai megközelítés nemcsak a karma tanának mond ellent, hanem a józan észnek is. Mel Lerner pszichológus rámutatott, hogy az emberek zöme mélyen hisz abban, hogy ,,az ember azt kapja, amit érdemel, és azt érdemli, amit kap". Hajlamosak vagyunk hibáztatni a tragédiák áldozatait, különösen, ha az elkövető megbüntetése lehetetlennek látszik. Ez a jelenség abból a természetes emberi késztetésből fakad, hogy a dolgoknak értelmet tulajdonítsunk, valamint jó eséllyel köthető ahhoz a mélyen húzódó igényünkhöz is, hogy úgy érezzük, az irányítás a mi kezünkben van. Az ember szeretné hinni, hogy ,,ez velem nem történhet meg, hiszen én okosabb és jobb vagyok, én tudom, mit teszek". A Biblia kevésbé hízelgő képet fest azokról, akiket nem sújt szenvedés, viszont megengedőbbek a fájdalmakat hordozókkal szemben. Szenvedéseink jó része titok és igazságtalanság.

Timothy Keller

 
 
0 komment , kategória:  Hosszú építő írások  
A szenvedés mint igazságszolgáltatás és ítélet
  2019-02-03 14:59:01, vasárnap
 
  A szenvedés mint igazságszolgáltatás és ítélet


A Biblia első fejezetei, vagyis a Teremtés könyvének első három része tudatja velünk, hogy a földi szenvedés a bűn következménye, mindenekelőtt az emberiség eredendő bűnének köszönhető, amelynek révén elfordult Istentől. Miután Ádám és Éva megszegi teremtője parancsát, Isten tudtukra adja, mire számíthatnak a bűnös világban. Tulajdonképpen a szenvedés különböző formáit veszi sorra: lelki elidegenedés, pszichés problémák, társadalmi és személyközi konfliktusok, kegyetlenség, természeti katasztrófák, betegség, halál (1Mózes 3,17kk.). Magától értetődő, hogy a természetes és morális rossz egyaránt az Istennel való kapcsolatunkban bekövetkezett szakadásból ered. A szenvedés azonnal kezdetét veszi, amint Ádám és Éva kiűzetik az édenkertből (1Mózes 3,23-24), illetve épp a kiűzetés révén tapasztalják meg először a szenvedést mint ítéletet. Erre utal Pál apostol is:

Mert azt tartom, hogy a jelen szenvedései nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely láthatóvá lesz rajtunk... A teremtett világ ugyanis a hiábavalóságnak vettetett alá, nem önként, hanem annak akaratából, aki alávetette, mégpedig azzal a reménységgel, hogy a teremtett világ maga is meg fog szabadulni a romlandóság szolgaságából Isten gyermekeinek dicsőséges szabadságára. (Róma 8,18.20-21)

A hiábavalóság meddő próbálkozást, sikertelenséget is jelenthet: azt, hogy nem teljesülnek a szándékaink, igyekszünk és törekszünk valamire, mégsem lesz belőle semmi. A világ átok alatt van, nem képes betölteni rendeltetését. Az embert eredetileg nem arra teremtette Isten, hogy megismerje a halált, a fájdalmat, a gyászt, a csalódást, a kapcsolati válságokat, a betegséget és a természeti katasztrófákat. Nem ilyen világban kellene élnünk. A hiábavaló világ egy elromlott világ, semmi sem úgy működik benne, ahogyan kellene. Ez a magyarázat a rosszra és a szenvedésre.
Pál azonban hozzáteszi, hogy az ítélet nem jelenti azt, hogy Isten elhagyott bennünket. Tudatosan sújtotta ítéletével és szándékosan büntette szenvedéssel a világot, mert már készen volt a megváltás terve. Egy végső, dicsőséges megváltás ,,reményében" küldte ránk az ítéletet. Az imént idézett rövid bibliai szakasz meglepő mélységet hordoz. Utal arra, hogy miután az ember elfordult tőle, Istennek két lehetősége maradt: vagy a föld teljes elpusztítása, vagy az az út, amely végül - nagy veszteségek, fájdalmak és szomorúság árán - elvezet a megváltáshoz, nemcsak az ember, hanem Isten számára is. A szöveg azt is sejteti, hogy a szenvedés miatt talán még ragyogóbb lesz az a bizonyos eljövendő dicsőség. Ám jelenleg az árnyékban élünk.
A Biblia tehát határozottan tanítja, hogy a világban lévő szenvedés valójában az igazságtétel egy formája. Ám az ítéletként értelmezett szenvedés nem ér véget az eredendő bűnnel és az édenkertből való kiűzetéssel. A történelem során Isten gyakran jutalmazza vagy bünteti cselekedeteiknek megfelelően a népeket, valamint az egyes embert, vagy olykor egyszerűen csak engedi, hogy learassák tetteik gyümölcsét. A Példabeszédek könyve tele van az úgynevezett megtorló igazságszolgáltatás példáival. A fukarság gyakran nélkülözést szül, mert a zsugori embernek nincsenek barátai (Példabeszédek 11,24-26); a lusta és fegyelmezetlen ember éhezni fog (Példabeszédek 19,15); aki rosszul választja meg barátait, pórul járhat (Példabeszédek 13,20). A bölcsesség irodalom általában elég egyértelműen fogalmaz: szenvedéseinket gyakran az okozza, hogy magatartásunk ellentétes az univerzum rendjével, Isten erkölcsi szabályrendszerével - legalább annyira, mintha egy szikla tetejéről leugorva próbálnánk repülni, szembeszállva a gravitácó törvényével.

Timothy Keller
 
 
0 komment , kategória:  Hosszú építő írások  
Harag
  2019-01-31 20:01:19, csütörtök
 
  Harag


Robert Jones: Uprooting Anger [A harag gyökeres kiirtása] című könyvében így ír: ,,A harag univerzális probléma, amely minden kultúrában jelen van, és minden generáció találkozik vele. Senki sincs tőle elszigetelve, és nem immunis a mérgével szemben. Mindenkit átjár és a legintimebb kapcsolatainkat is megmételyezi. A harag romlott emberi természetünk része." Majd hozzáteszi: ,,Sajnálatos módon ez a keresztyén családokban és gyülekezetekben is így van."
Annyival toldanám meg Jones megfigyelését a keresztyén családokat és gyülekezeteket illetően, hogy a haragunk gyakran éppen azok ellen irányul, akiket leginkább kellene szeretnünk: a házastársunk, a gyerekeink, a szüleink és a vér szerinti testvéreink, valamint azok ellen, akik a gyülekezeti családunkban Krisztusban testvéreink. Ismertem egyszer egy hívő testvért, aki másokkal a kedvesség mintaszobraként viselkedett, a feleségével és a gyerekeivel azonban folyton veszekedett. Szerencsére néhány év elteltével Isten végre megítélte emiatt, és segített neki felülkerekedni a haragján.
Mi is a harag? Sokan nem igazán tudják definiálni, de felismerik, ha találkoznak vele, különösen, ha ellenük irányul. Saját szótáram szerint a harag a nemtetszés - és az esetek többségében az ellenséges indulat - erőteljes érzése, melyet gyakran a harag tárgyára irányuló bűnös, bántó szavak és cselekedetek kísérnek.
A harag hatalmas és összetett téma, így jelen keretek között nincs módom minden részletre kiterjedően, mélyrehatóan elemezni. Mivel könyvemmel az életünkben megtűrt bűnök felismerésében szeretnék segíteni, most a haragnak is arra a formájára fogok rávilágítani, amelyet tudat alatt ,,elfogadhatónak" szoktunk tekinteni, ehhez azonban mindenekelőtt a jogos harag kérdésével kell foglalkoznunk.
Némelyek ugyanis jogosnak tartják a haragjukat, s úgy érzik, hogy az adott helyzetben joggal haragszanak. De vajon honnan tudhatjuk, hogy jogos-e a haragunk? Először is, jogos harag akkor és amiatt támadhat bennünk, ha tényleges gonoszsággal, vagyis Isten erkölcsi törvényének a megszegésével találkozunk. Aki jogosan haragszik, azt nem önmaga és a saját akarata érdekli, hanem Istennel és Isten akaratával foglalkozik. Másodszor, a jogos harag nem kontrollálatlan harag.
Aki így haragszik, nem veszíti el a fejét, és nem folyamodik bosszúhoz vagy megtorláshoz.
Bár a Bibliában is előfordul néhány példa a jogos haragra, például amikor Jézus megtisztítja a templomot, összességében kevés ilyen esetet említhetünk. A haraggal kapcsolatos bibliai tanítás sokkal inkább a bűnös haragról szól, vagyis amikor bűnös indulattal reagálunk mások szavaira vagy cselekedeteire. Az, hogy a másik ember valóban bűnt követett el, még nem feltétlenül jogosít fel bennünket a haragra. Valószínű, hogy sokkal inkább érdekel bennünket, hogy ránk milyen kihatással van a cselekedete, mint az, hogy megszegte Isten törvényét. Sőt, az is előfordulhat, hogy Isten törvényének a megszegésére hivatkozva próbáljuk igazolni a saját bűnös reakciónkat.
A harag egy másik típusa szintén kívül esik e könyv témakörén, ez pedig az, amikor valaki folyamatosan haragos, és a haragtól indíttatva szavakkal vagy akár tettlegesen is bántalmaz másokat. Az ilyen embereknek bibliai alapokon nyugvó lelkipásztori segítségre van szükségük. Ebben a fejezetben azonban nem erről, hanem a harag ,,megszokott" formájáról lesz szó, amelyet, mondhatni, az életünk részének tekintünk, holott valójában bűn Isten szemében.
Ahhoz, hogy szembe tudjunk nézni a haragunkkal, mindenekelőtt fel kell ismernünk, hogy senki sem tesz bennünket haragossá. Mások szavai vagy cselekedetei alkalmat adhatnak ugyan a harag megnyilvánulására, az ok azonban bennünk keresendő: a büszkeségünkben, az önzésünkben vagy az uralkodási vágyunkban. Egyszer elvállaltam, hogy segítek egy barátomnak, aztán megfeledkeztem róla. Amikor kitudódott, hogy nem álltam a szavam, a barátom igencsak megharagudott rám. Hogy miért csinált belőle olyan nagy ügyet? Azért, mert a mulasztásom miatt rossz színben tűnt fel néhány másik barátja előtt. Ez persze nem mentség a feledékenységemre és arra, hogy valóban kellemetlen helyzetbe hoztam, az viszont tény, hogy nem az én mulasztásom, hanem a saját büszkesége volt a haragja oka.
Sokszor azért haragszunk meg, mert rosszat tettek ellenünk. Valaki pletykál rólunk, és amikor ez a fülünkbe jut, megharagszunk. Miért? Valószínűleg azért, mert csorba esett a jó hírünkön, vagy mert kétségbe vonták a feddhetetlenségünket. A harag oka tehát megint csak a büszkeség.
Vagy megharagudhatunk olyankor is, amikor nem sikerül keresztülvinni az akaratunkat. Gyerekeknél gyakran tapasztalni ilyet, de ránk, felnőttekre is éppúgy igaz. Sok házasságban a felek egyike erősebb természet, és ő akarja megmondani, hogy mi hogy legyen otthon, fittyet hányva a másik elképzeléseire vagy józan megítélésére, ám ha ez nem megy könnyen, felkapja a vizet. (Tudom, hogy az Ef 5,22-23-ban és az 1Pt 3,1-7-ben szereplő alapelvek irányadóak ilyen helyzetekben, de most azzal a haraggal foglalkozom, amelyet az szülhet, ha a felek nem tartják be ezeket az igei útmutatásokat.) Akár a gyülekezetben vagy egy missziós szervezet berkeiben is adódhat hasonló helyzet. Egy erős és határozott véleménnyel rendelkező személy akarja vinni a prímet, és dühbe gurul, ha mások szembeszegülnek vele. Ezekben az esetekben az önzés a harag oka: az illető a saját akaratát szeretné keresztülvinni.
Mások haragjára is válaszolhatunk haraggal. A férj arra számít, hogy este vacsorával várja a felesége, de nem fogadja terített asztal, s erre mindennek lehordja az asszonyt. Ettől aztán a feleség is dühbe gurul, de nem mondja ki, mit érez, hanem inkább magában duzzog és mérgelődik. Haragja éppolyan bűnös, mint a férjéé. Valakit leszid a főnöke, talán épp a munkatársai előtt. Az illető nem vághat vissza hasonló stílusban, de - a szerencsétlen feleséghez hasonlóan - fortyogni kezd magában.
Ezekkel a képzeletbeli szituációkkal nem az a célom, hogy akár a férj, akár a főnök viselkedését igazoljam, hiszen egyértelmű, hogy bűnt követtek el. Arra szeretnék csak rámutatni velük, hogy mi döntjük el, hogyan reagálunk mások bűnös cselekedeteire. Jusson eszünkbe, mit mondott Péter az I. századbeli gyülekezetbe járó rabszolgáknak, akiknek sokszor igazságtalan vagy kegyetlen urakat kellett szolgálniuk. Ma talán azt mondanánk, hogy joggal haragudtak. Péter azonban így intette őket:

,,Ti, szolgák pedig teljes félelemmel engedelmeskedjetek uraitoknak, ne csak a jóknak és méltányosaknak, hanem a kíméletleneknek is. Mert kegyelem az, ha valaki Istenre néző lelkiismerettel tűr el sérelmeket, amikor igazságtalanul szenved. De milyen dicsőség az, ha kitartóan tűritek a hibátok miatt kapott verést? Ellenben ha kitartóan cselekszitek a jót, és tűritek érte a szenvedést, az kedves az Isten szemében." (1Pt 2,18-20)

Péter ezekkel az intelmekkel egy általános érvényű, lelki törvényszerűséget ültet át a gyakorlatba, éspedig azt, hogy ,,Istenre nézve" kell reagálnunk az igazságtalan bánásmódra. Istenre nézni azt jelenti, hogy Isten akaratáról és dicsőségéről gondolkodunk, mérlegelve a következőket: Vajon mit vár tőlem Isten az adott helyzetben? Hogyan tudnám a leginkább dicsőíteni a válaszommal? Elhiszem-e valóban, hogy Isten szuverén Úr az adott nehéz helyzet vagy igazságtalanság felett, s hogy végtelen bölcsességével és jóságával ezt is arra használja fel, hogy minél inkább átformáljon Krisztus hasonlatosságára? (vö. Róm 8,28; vö. Zsid 12,4-11)
Kellőképpen realista vagyok ahhoz, hogy tudjam: feszült helyzetben, felfokozott érzelmi állapotban senki sem veszi sorra a fenti kérdéseket, ugyanakkor magunkévá tehetjük, és magunkévá is kell tennünk ezt a fajta gondolkodásmódot. Sajnos hirtelenjében sok esetben bűnös haraggal reagálunk mások igazságtalan viselkedésére, én legalábbis biztosan, a következő pillanatokban viszont ilyenkor is eldönthetjük, hogy tovább haragszunk-e, vagy átgondolhatjuk például a fenti kérdéseket és lehetőséget adhatunk a Szentléleknek haragunk csillapítására.
Persze kétségkívül tömérdek egyéb helyzet adódhat, ami haragra késztetheti az embert, ugyanakkor sosem ezek okozzák a haragot. A harag oka mindig a szívünkben keresendő, és általában a büszkeség vagy az önzés áll a hátterében.
Eltekintve az esetleges kivételektől, amik csak erősítik a szabályt, bátran kijelenthetjük, hogy olykor-olykor mindannyian haragra gerjedünk. A kérdés csak az, hogy mennyire tudjuk kezelni. Némelyek hajlamosak erős és gyakran bántó szavakat használva kiadni magukból a mérgüket. Mások a visszavágás finomabb módját választják, például lekicsinylő vagy szarkasztikus megjegyzéseket tesznek haragjuk tárgyát illetően. Van azután egy harmadik csoport is, akik inkább magukba fojtják a haragot, és csendben neheztelnek a másikra. Ezek mind a harag egyformán bűnös megnyilvánulási formái.
De hogyan kezelhetjük akkor a haragot Istennek tetsző módon? Először is: fel és el kell ismernünk, hogy bűnös haragot érzünk. Addig nem tudunk mit kezdeni a haraggal, amíg nem néztünk szembe vele. Ezután tegyük fel magunknak a kérdést, hogy miért is gerjedtünk haragra. Talán a büszkeségünk vagy az önzésünk, esetleg a szívünkben dédelgetett valamilyen bálvány miatt? Ha így áll a helyzet, nem csupán a haragból, hanem a büszkeségből, az önzésből vagy a bálványimádásból is meg kell térnünk.
Miután a felismerés és a megtérés révén bizonyos mértékig elbántunk a haragunkkal, meg kell változtatnunk a hozzáállásunkat azon személy(ek) iránt, aki(k)nek a szavai vagy cselekedetei miatt haragra gerjedtünk. A Pál apostol tollából származó alábbi igék
szolgálhatnak ehhez vezérfonál gyanánt:

,,Legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek Krisztusban." (Ef 4,32)

Vagy megint csak Páltól:

,,Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen: ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is." (Kol 3,13)

Ha elragadtattuk volna magunkat haragunkban, bocsánatot is kell kérnünk a másiktól, akit megbánthattunk.
Végezetül pedig le kell tennünk Isten kezébe a haragunk okát. Különösen igaz ez akkor, ha azért vagyunk haragosak, mert más valaki haragszik ránk, vagy mert igazságtalanul bánt velünk a főnökünk, az uralkodó természetű házastársunk vagy bárki más. Bűnös érzéseinktől csak úgy szabadulhatunk meg, ha elhisszük, hogy Isten életünk minden történése fölött szuverén Úr (,,jók" és ,,rosszak" fölött egyaránt), s hogy bármi olyat tegyenek vagy mondjanak is mások, ami haragra késztetne bennünket, valamiképp az is hozzájárul ahhoz, hogy végbemenjen Istennek az életünkre vonatkozó bölcs és jó terve, és hasonlóvá váljunk Jézushoz. Fel kell ismernünk, hogy két választási lehetőségünk van az életünkben adódó és haragra okot adó helyzet esetén: vagy bűnös haraggal reagálunk rá, vagy Krisztushoz és Krisztus megszentelő erejéhez fordulunk.
Ahogy a fejezet elején is mondtam, a harag témája igen összetett, és ebben a könyvben nem célom részletekbe menően vizsgálni, de reményeim szerint segítettem felismerni, hogy az esetek túlnyomó többségében bűnös a haragunk, ezért Isten akkor sem tudja elfogadni, ha mi találunk rá kifogást és megtűrjük az életünkben. Mielőtt azonban még befejezném, szeretném, ha elgondolkodnánk a haragnak még egy válfajáról.

Isten iránti harag

Nem egy keresztyént ismerek, akik valamiért dühösek Istenre. Némelyek közülük azt gondolják, hogy Isten cserbenhagyta őket, mások pedig úgy érzik, hogy Isten egyenesen ellenük van. Itt van például előttem egy levél, melyben ezt írja valaki: ,,Olyan sokszor éreztem már, hogy arcul csapott, amikor pedig teljesen rá hagyatkoztam." Ez az illető nyíltan bevallotta, hogy haragszik Istenre, mert - saját meglátása szerint - ellene van.
Mit mondjunk azoknak, akiknek keserű a szívük, mert úgy érzik, hogy Isten cserbenhagyta őket vagy egyenesen rosszat akar nekik? Helyénvaló dolog-e Istenre haragudni? A népszerű pszichológiai irányzatok többsége igennel felelne erre a kérdésre. ,,Csak bátran zúdítsd rá az érzéseidet Istenre" - mondják, sőt ilyet is olvasni: ,,Nem baj, ha haragszol Istenre. Nagyfiú, kibírja." Meggyőződésem azonban, hogy ez istenkáromlás.
Hadd szögezzek le valamit világosan és határozottan: sosem helyénvaló Istenre haragudni! A harag erkölcsi ítélet, vagyis aki Istenre haragszik, azzal vádolja meg, hogy valami rosszat tett, például bűnt követett el ellenünk azzal, hogy elhanyagolt bennünket vagy igazságtalanul bánt velünk. Az Istennel szemben érzett harag sok esetben abból az elgondolásból ered, miszerint jobbat érdemeltünk volna az élettől, mint amit kaptunk. Ilyenkor végső soron a vádlottak padjára ültetjük Istent. Eszembe jut egy férfi, aki, amikor az édesanyja rákban haldoklott, így méltatlankodott: ,,Ez a köszönet azért a sok jóért, amit Istenért tett." Ez a férfi megfeledkezett arról, hogy milyen kimondhatatlan kínokat állt ki Jézus azért, hogy az édesanyjának ne kelljen a pokolban töltenie az örökkévalóságot a bűnei miatt, sőt azt gondolta, hogy még inkább Isten tartozott volna köszönettel és egy jobb földi élettel az édesanyjának.
Tudom, hogy egy-egy pillanat erejéig a hívők is meg tudnak haragudni Istenre, hiszen saját magamon is tapasztaltam. Gyorsan fel kell azonban ismernünk, hogy ez bűn, és meg kell térnünk belőle.
Hogyan győzhetjük le hát a kísértést, hogy haragra gerjedjünk Isten ellen? Egyszerűen csak ,,dugózzuk le" az érzéseinket és tartsunk némi távolságot Istentől? Nem ez a biblikus megoldás. Amint azt korábban is mondtam, a válasz mindenekelőtt abban rejlik, hogy szilárdan kell bíznunk Isten szuverenitásában, bölcsességében és szeretetében. Másodszor, alázattal és bízva kell Isten elé vinnünk, ha valamit nem értünk. Valahogy így imádkozhatunk:

,,Istenem, tudom, hogy szeretsz engem, és azt is, hogy a Te utaid sokszor meghaladják az értelmemet. Bevallom, össze vagyok zavarodva, és most nem látom a bizonyítékát az irántam való szeretetednek. Segíts nekem a Szentlélek erejével bízni benned és ellenállni a kísértésnek, hogy megharagudjak rád."

Azt se feledjük el, hogy Istenünk megbocsátó Isten. Az iránta érzett haragunk súlyos bűn, de Krisztus kereszthalálával ezért is megfizetett. Vagyis ha az olvasó szívében harag van Isten iránt, arra bátorítom - sőt, inkább sürgetem -, hogy jöjjön bűnbánattal elé, és élje át Krisztus kereszten kiontott vérének megtisztító erejét!
Meggyőződésem, hogy sok keresztyén él tagadásban a haragot illetően. Tapasztalják, hogy negatív érzések és gondolatok támadnak bennük valaki iránt, aki ellenükre való dolgot tett, de nem nevezik azokat haragnak - és még kevésbé bűnös haragnak. A másik ember vétkeire összpontosítanak, és ezzel igazolják önnön reakciójukat. Nem látják, hogy bűnt követnek el, s következésképpen a harag ,,elfogadható" színben tűnik fel előttük, így annak sem érzik a szükségét, hogy foglalkozzanak vele. Imádkozom, hogy Isten fordítsa mindnyájunk hasznára ezt a fejezetet, segítsen felismernünk, hogy -akár alkalomszerűen, akár gyakran tapasztalt - haragunk igenis bűn, és adjon erőt a leküzdéséhez szükséges lépések megtételére.

Jerry Bridges
 
 
0 komment , kategória:  Hosszú építő írások  
Lelki és örökkévaló javak
  2019-01-25 16:13:04, péntek
 
  A keresztyén embernek különösen a lelki és örökkévaló javakért kell imádkozni


Amennyivel a lélek előbbre való és drágább a testnél, a mennyország a földnél, annyival drágábbak és előbbre valók a lelki és örökkévaló javak a földieknél és ideigvalóknál. Jók ezek is és ezeket is Isten, a minden jónak kútfeje osztogatja, ezért lehet ezeket is illő módon szeretni, kérni és keresni, de a lelki és örökkévaló javak sokkal nagyobb becsületet és szeretetet, sokkal gyakoribb és buzgóbb keresést és kérést érdemelnek. Mert:
1. A lelki és örökkévaló javak szükségesek az ember valóságos boldogságára, de a földi javak nem mindig szükségesek arra. Mert aki újjászületik, megszenteltetik, istenfélelemmel, bűnbocsánattal, mennyországgal megajándékoztatik, boldog az és boldog lesz, ha semmit sem, vagy csak igen keveset bír is a földi javakból. De akinek ezekből és az ezekhez hasonló lelki javakból része nincs, boldogtalan az és boldogtalan lesz, akármennyi földi jóval bírjon is.
2. A földi javak mulandók, olyanok mint a füst és pára, elmúlnak s elvesznek, mintha sohasem lettek volna. A lelki javak azonban állandók; tűz, víz, fegyver, tolvaj, sőt a halál sem foszthat meg azoktól.
3. A földi javak önmagukban merő haszontalanságok. Mert az, hogy a testet néhány pillanatig gyönyörködtetik, semmirevaló haszon, ha meggondoljuk a nyomába következő örökkévaló gonoszt! Nagy földi jó az élet, de mit ér ha örök halál követi? Nagy földi jó az egészség, de mit ér, ha örökkévaló nyomorúság követi? Nagy földi jó a bőség és gazdagság, de mit ér, ha az ember lelke szegény, mezítelen és nemsokára olyan szükségre jut, hogy a lángok között elepedt nyelvét enyhítő vize sem lesz? (Lk 16:24) Nagy földi jó a becsület és a megbecsültetés, de mit ér, ha az ember az Isten előtt gyűlöletes, gyalázatos és nemsokára az örökkévaló gyalázatba esik?
4. A földi javak a legnagyobb szükségben és szorultságban, tudniillik a halálban és az ítéletben semmit sem segítenek. De a lelki javak akkor is és kiváltképpen akkor segítséget, vigasztalást és boldogságot szereznek.
5. A földi javak sokszor és sokféleképpen károsak az embernek. Mert mennyi nyugtalanságot okoznak! Mennyi szomorúságot és törődést szereznek! Mennyi bűnre adnak alkalmat! Mennyi akadályt vetnek az üdvösség elé! De a lelki javak soha nem károsak, hanem mindenkor hasznosak és azok haszna mind ez életre, mind az örökkévalóságra kiterjed.
6. A földi javakat az istentelenekkel is közli az Isten. Élet, egészség, békesség, gazdagság, becsület, szépség, erő, világi előmenetel, mind olyanok, amik a bűnben élőknek is része. De a lelki javak olyan drágák, hogy azokat csak azoknak adja Isten, akiket szeret és örökké boldoggá akar tenni.
7. Akik a lelki javakat szorgalmasan keresik és buzgón kérik, azoknak megadja az Isten a földieket is, ráadásul a lelki javakhoz, amennyire nekik hasznos és szükséges, úgy amint Üdvözítőnk megbiztatta tanítványait, mondván: ,,Keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek." (Mt 6:33)
8. Az Isten beszéde is arra int s azt kívánja, hogy a lelki, mennyei és örökkévaló javakat előbbre valóknak tartsuk a földieknél és nagyobb szorgalommal és buzgósággal keressük. Azt mondja Üdvözítőnk az előbb idézett szavaiban, hogy ,,először Isten országát és az ő igazságát keressük"; azt mondja, hogy ,,ne gyűjtsünk kincset a földön, hanem a mennyben" (Mt 6:19-20), azt mondja, hogy ,,munkálkodjunk ne az eledelért, amely elvész, hanem az eledelért, amely megmarad az örök életre." (Jn 6:27) Pál is azt mondja, hogy ,,az odafelvalókat keressük, azokkal törődjünk, ne a földiekkel." (Kol 3:1-2)
Ezek szerint tehát, keresztyén ember, kérhetsz ugyan Istentől földi, világi javakat is, mivel testi és földi életed is van és a földi javakért való könyörgés sem utálatos Isten előtt, de az mindig az ő akaratában való megnyugvással legyen egybekötve és mikor azokat kéred, azokat is illő buzgósággal kell kérned. De nem szabad a földi javaknál megrekedned, nem szabad azokat a legfőbb dolognak tartanod, sőt inkább úgy kell nézned azokat, mint csekélységeket, amelyeket sokszor kérés nélkül is megad az Isten és a legrosszabb emberekkel is közöl. Különösen a lelki és örökkévaló javakért kell tehát imádkoznod, azokat kell mindenek felett kívánnod és keresned, mert azok munkálják valóságos boldogságodat. Ilyenek a megigazulás, a hit, a megszenteltetés, a jóban való növekedés, a Szentlélek és az ő üdvös ajándékai, a boldog halál és az Isten országa stb. Ezek a keresztyén embernek való javak. Ezek tehetnek és tesznek téged valósággal gazdaggá és boldoggá mind itt az időben, mind amott az örökkévalóságban.

Szikszai György
 
 
0 komment , kategória:  Hosszú építő írások  
     1/12 oldal   Bejegyzések száma: 119 
2020.05 2020. Június 2020.07
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 2 db bejegyzés
e hónap: 17 db bejegyzés
e év: 1671 db bejegyzés
Összes: 27570 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 2054
  • e Hét: 12977
  • e Hónap: 8795
  • e Év: 439237
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2020 TVN.HU Kft.