Belépés
kalmanpiroska.blog.xfree.hu
Minden kegyelem. Kovács Kálmán
1968.04.24
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/10 oldal   Bejegyzések száma: 95 
Tekintsünk elhivatásunkra!
  2018-11-13 15:24:54, kedd
 
  Tekintsünk elhivatásunkra!

Több időt töltünk élethivatásunk gyakorlásával, mint bármi mással. Sokkal kevesebb időnk jut pihenésre, tanulásra, a családi életre, mint arra a munkára, amelyre Isten elhívott bennünket.
A keresztény ember a hivatása megválasztását élete egyik legfontosabb döntésének tekinti, mely egész életútját meghatározza. Ezért igen fontos, hogy megbizonyosodjunk afelől, vajon Isten akaratát cselekesszük-e.
De mi az Isten akarata? Hogyan ismerhetem fel elhívását? Van-e valami a tervében, amit személy szerint nekem kell megtennem?
A kérdést először az általános bibliai tanítás összefüggésébe kell helyeznünk. Megfigyeltük-e már a Tízparancsolat tanulmányozásakor, hogy a parancsolat, amely a szombatnap megtartásáról szól, egyben Isten parancsolatainak a mindennapokban történő megtartására is vonatkozik? A hét hat napját arra kel szentelnünk, hogy elvégezzük a munkánkat. A hetedik napot pedig úgy kell megszentelnünk, hogy megpihenünk a munkánktól, és Isten dicsőítjük: ,,Hat napon át dolgozz, és végezd mindenféle munkádat! De a hetedik nap a te Istenednek, az Úrnak nyugalomnapja. Semmiféle munkát ne végezz azon..." (2Móz 20,9-10).
A munka kiváltság. Isten ajándéka. De parancsolat és kötelesség is. Isten azért adta nekünk, hogy teljes emberekké legyünk. Sőt, a Szentírás szerint amikor dolgozunk, Isten képmását tükrözzük vissza, éppúgy, mint amikor a nyugalom napján megpihenünk, és ezzel Alkotónk mintáját követjük. ,,Mert hat nap alatt alkotta meg az Úr az eget és a földet, a tengert és mindent ami azokban van, a hetedik napon pedig megpihent. Azért megáldotta és megszentelte az Úr a nyugalom napját." (2Móz 20,11)
Jézus élete nagy részében ácsként dolgozott, mesterember volt. A fa volt az eszköze. Bizonyára ,,jó kezű mester" volt. Nem lenne szabad szem elől tévesztenünk, hogy milyen munkát végzett Jézus. Az iskolában, ahova diákkoromban jártam, csak azok végeztek famunkát és azok vettek részt a kézműves foglalkozásokon, akik az elméleti tárgyakból megbuktak. Voltak köztünk, akik az ,,eszükkel" dolgoztak, mások a ,,kezükkel". Legalábbis ezt gondoltuk. De valójában mindkettőre szükségünk volt, bármelyik csoporthoz tartoztunk. Kevesebb munkahelyi probléma és feszültség lenne körülöttünk, ha az iskolák egészségesebb szemléletre nevelnék diákjaikat.
Jézus életében egyensúlyban volt a fizikai és a szellemi munka. Nem gondolta, hogy a kétkezi munka kevésbé volna fontos Isten előtt, mint a szellemi tevékenység*. Tudta, hogy mindkettő Isten ajándéka, s mindkettőt élvezte. Már tizenkét éves korában képes volt tanítómestereit elgondolkodtatni mély értelmű kérdéseivel (Lk 2,46-47). De ugyanúgy mély megelégedésére szolgált, amikor a munkapad mellett faragott és dolgozott.
Jézus jól ismerte Mózes írásait. Tudta, hogy amikor Isten megalkotta az embert, komoly szellemi munkát bízott rá: Hogyan fog uralkodni ezen a csodálatos világon, amelybe Isten helyezte? Hogy fogja nevezni az állatokat, melyeket Isten adott neki? (Vö. 1Móz 1,26; 2,19kk.) De az embernek kétkezi munkát is kellett végeznie: gondoskodnia kellett a kertről (1Móz 2,15). Bár keményen dolgozott, mégsem volt ez számára nyűg vagy teher (1Móz 3,17-19). Áldást nyert általa és nagy örömöt talált benne. A nap végén feltekinthetett a csillagokra, és mielőtt lepihent, így fohászkodott Istenhez:

,,Ha látom az eget, kezed alkotását,
a holdat és a csillagokat,
amelyeket ráhelyeztél,
micsoda a halandó - mondom -,
hogy törődsz vele,
és az emberfia, hogy gondod van rá?
Kevéssel tetted őt kisebbé Istennél,
dicsőséggel és méltósággal koronáztad meg.
Úrrá tetted kezed alkotásain,
mindent lába alá vetettél:
a juhokat és a marhákat mind,
még a mezei vadakat is,
az ég madarait, a tenger halait,
amelyek a tenger ösvényein járnak.
Ó, Urunk, mi Urunk!
Mily felséges a te neved az egész földön!"
(Zsolt 8,4-9)

Ha a keresztény ember Isten szolgálja mindennapi munkájával, a hálaadásnak és örömnek ugyanezzel a lelkületével térhet nyugovóra. Napi munkáját nem az élet kellemetlen velejárójának tekinti, hanem szerves részének. A családi élet, Isten népének közössége és az Ő szolgálata mellett élethivatásunk is az Úr megígért áldásai közé tartozik.
De vajon helyes indítékok motiválnak-e a munkánkban? A legjobbat akarjuk-e nyújtani hivatásunkban, mert meglátjuk benne a kiváltságot? Oda akarjuk-e szentelni magunkat Isten akaratának teljesítésére tudva azt, hogy a Mester szeme rajtunk van? Igazán hisszük-e, hogy a munka kiváltság és méltóság, mellyel Isten ruházta fel kegyelmesen az Ő gyermekeit?
Ha igen, akkor fontos, hogy világosan lássuk azokat a szempontokat, melyek segítenek hivatásunk felismerésében.

Hogyan válasszunk hivatást?

Végső soron nekünk kell eldönteni, mi Isten akarata! Az Isten vezetésére vonatkozó hamis elképzelések könnyen összezavarnak bennünket. Természetfeletti kinyilatkoztatásra várunk, miközben Isten azt akarja, hogy az igéjével éljünk. Meg szeretnénk kerülni a gondolkodás nehéz munkáját, holott Isten azt várja tőlünk, hogy végiggondoljuk életünkre vonatkozó terveit. Azonnal és intuitív úton szeretnénk megtudni, mit kell tennünk, míg Ő a várakozás lassú és sokszor fájdalmas folyamatában akar felkészíteni bennünket a feladatra.
A vezetésről szóló írások olvasói gyakran csalódottan panaszkodnak, amiért e könyvek elolvasása után sem kapnak választ személyes kérdéseikre. Mintha Isten az Ő személyre szóló és öröktől fogva eltervezett akaratát minden keresztény ember életére nézve egy könyvbe foglalta volna! Nem, az Ő akaratának megismeréséhez a felfedezés hosszú folyamatát kell végigjárni.
A Szentírásban található életrajzok világossá teszik ezt az elvet számunkra. Nézzük például Ábrahámot. Nem úgy kellett-e elindulnia, hogy nem tudta, hová megy, azaz nem volt biztos abban, hogy mit tervez Isten? (Ld. Zsid 11,8) Mégis követte az Úr világos kinyilatkoztatását. Vagy gondoljunk Józsefre. Isten bizonyos mértékig beavatta sorsának alakulásába abban az álomban, amivel aztán ő esztelenül és tapintatlanul dicsekedett a családja előtt (1Móz 37,2-11). De sejtelme sem volt arról, hogy az álom hogyan fog beteljesülni. A kegyelem szálainak lassú és időnként fájdalmas kioldása vezetett el végül Isten tervének megvalósulásához. Mindez azért történt így, mert Isten nemcsak azt akarja, hogy megismerjük az akaratát. Sok főiskolai és egyetemi képzettségű fiatal nagy hibát követ el, mikor az Istennel való kapcsolatnak csupán az intellektuális természetét veszi figyelembe. Életük későbbi szakaszából visszatekintve felismerik, milyen nagy tévedés volt azt képzelni, hogy Isten egyszerűen egy nagy Elme, akivel kapcsolatba kerültek. Isten számára éppolyan fontos a személyes, lelki és érzelmi fejlődésünk is. Ezért fordít ránk olyan sok időt, hogy felkészítsen bennünket arra a munkára, amelyet nekünk szánt.
Isten nem siet. A Zsoltárokban gyakran találkozhatunk a kifejezéssel: ,,Várj az Úrra!" Már régen elkészítette azokat a jó cselekedeteket, amelyekben akarata szerint járnunk kell (Ef 2,10). Semmi ok a pánikra vagy az aggodalomra. Ő nem csupán Tervezője életünknek, Ő Atyánk is, aki jól tudja, mire van szükségünk, mielőtt kérnénk. Még a hajunk szálait is számon tartja! Nekünk, akik türelmetlenek vagyunk a várakozáshoz, meg kell tanulnunk bízni Isten mindentudó bölcsességében.
Mi az alapvető probléma, amellyel szembesülünk, ha az élethivatásunkra gondolunk? Látjuk, hogy az élet sok területén a Biblia világos útmutatást ad számunkra. Nem szabad hazudnunk vagy lopnunk. Meg van tiltva. Ezek minden helyzetben alkalmazható parancsolatok, melyek alól nincs kivétel. Sokkal nehezebb követni a pozitív parancsolatokat, mint a negatívakat, hiszen ebben az esetben választás előtt állunk! (Ezt a tényt gyakran nem vesszük figyelembe, mikor Istennek a parancsolataiban megnyilvánuló jóságáról gondolkodunk). Például ha úgy döntünk, hogy házasságban szeretnénk élni, számtalan lehetőség áll előttünk (legalábbis első pillantásra)! Vagy ha hivatást választunk, a foglalkozásoka sokaság áll nyitva előttünk! Honnan tudhatjuk meg, hogy melyikre hívott el Isten?
Nincs olyan vers a Bibliában, amely megmondaná, hogy milyen élethivatást kell választanunk, ellenben számos olyan részt találhatunk, amelyekből megtudjuk, mit nem szabad tennünk. De hogyan juthatunk el Isten személyre szóló akaratának megismerésére? Az alábbiakban felsorolunk néhány megfontolandó szempontot.

(1) Válasszuk ki a lehetőségeket!

Ha egy pályaválasztási tanácsadó könyvet kellene végigolvasnunk, bizonyára úgy éreznénk, hogy a bőség zavara lehetetlenné teszi a döntést. Ez azonban nem így van. Mindannyian képesek vagyunk arra, hogy behatároljuk a lehetőségeinket. Ezzel kell kezdenünk.
Vannak hivatások, melyek nem jelentenek választási lehetőséget a keresztény ember számára. Ahogy vannak olyan emberek, akikkel keresztényként nem lépnénk házasságra, mert lehetetlen volna velük megosztani az életünket a Krisztus-hit legmélyebb szintjén, úgy vannak olyan foglalkozások is a mai társadalomban, melyeket el kell utasítanunk. A 2Korinthus 6-14-18 jól ismert részlete erre nézve éppúgy érvényes, mint a házasságra.
Így rögtön leszűkítettük a kört, még ha csekély mértékben is. Az a célunk, hogy Isten segítségével minél kevesebb lehetőség maradjon fenn a rostán.

(2) Vizsgáljuk meg adottságainkat!

Ez a szempont nagy segítséget jelent Isten akaratának felismerésében. Isten, aki körülményeink és lehetőségeink formálója, Teremtőnk is, aki megalkotott minket, és adottságokkal, képességekkel ruházott fel. Istenre nem jellemző, hogy ajándékait terveivel és gondviselésével ellentétben adná. Sőt, örömét leli abban, hogy összeillessze azokat, és figyelje gyermekei boldogságát, amikor felismerik, hogy milyen tökéletesen cselekedett.
Ez az elv kormányozza az egyház életét és közösségét is. ,,Mert a nekünk adatott kegyelem szerint különböző ajándékaink vannak, eszerint szolgálunk is..." - mondja Pál (Róm 12,6). Ám ugyanez az elv kormányozza a hívő ember egész életét is. Vannak, akiknek természetes adottságaik inkább intellektuális jellegűek, mások jó kommunikációs képességgel rendelkeznek. Egyes adottságok jól kamatoztathatók a közösségben, mások egyéni jellegűek. Vannak, akik mind testi felépítésükben, mind természetes hajlamaik szerint a fizikai munkához kaptak tehetséget. Isten gyermekeként mindannyiunknak meg kell tanulnunk, hogy mivel Ő alkotott bennünket és szeret minket, és az Úr Krisztus érdeméért elfogad bennünket olyannak, amilyenek vagyunk, hogy aztán a saját képére formáljon bennünket - nekünk is el kell fogadnunk önmagunkat lehetőségeinkkel és adottságainkkal együtt. Együtt fel kell használnunk a neki való szolgálatban.
Óvakodnunk kell attól, hogy irigyeljünk másokat vagy a körülményeiket. Az Úr akaratának keresése közben a valódi problémát sokszor az jelenti, hogy nehezen fogadjuk el önmagunkat. Mások akarunk lenni, mint amilyennek Isten teremtett bennünket. Pedig önmagunk elfogadására van szükség ahhoz, hogy békességet nyerjünk és hasznossá váljunk.
Bizonyos adottságok megléte az életünkben, még nem jelenti azt, hogy jogunk is van használni azokat. Az Ajándékozónak jó okai lehetnek arra, hogy ezt nem akarja (Ő nagyobb jelentőséget tulajdonít a kegyelmi ajándékoknak, mint az adottságoknak). Ám - és ez is épp olyan fontos - számíthatunk arra, hogy Isten használni akarja mindazt, amivel ellátott minket abban a munkában, amire elhívott. John Murray így ír erről:
,,Hogy az egyén milyen életutat járjon ezzel az alapvető létszükséglettel kapcsolatban (értsd: mindennapi munka), az a bizonyos adottság határozza meg, amellyel Isten megajándékozta. Ez az isteni akarat mutatója, s egyben az isteni elhívásé is."
Gyakran előfordul, hogy épp ennél a kereszteződésnél van szükségünk tanácsra és bátorításra. Nem mindenki ismeri fel természetes adottságait és lelki ajándékait, s vannak olyanok is, akiket az a veszély fenyeget, hogy elássák azokat. Mint a rest szolga Jézus példázatában, így érvelünk: ,,Nekem csak egy adottságom van, eltérően a barátaimtól. Nem sok értelme van, hogy megpróbáljam használni. Soha nem fogok olyan nagy dolgokat véghez vinni, mint ők. Inkább elásom jó mélyre. Nagy segítséget jelent ilyenkor, ha megoszthatjuk gondjainkat nagyobb tapasztalattal rendelkező keresztényekkel.
Talán így gondolkodunk magunkban: ,,Soha nem tudnék egyszerűen csak odamenni valakihez és megkérdezni, hogy mit gondol az adottságaimról." Érthetőek az aggályaink. De lehet, hogy az indítékaink nem helyesek. Meglehet, hogy az, amit szerénységnek vélünk valójában a büszkeség és az Isten iránti elkötelezettség hiányának az ötvözete. Ha őszintén meg szeretnénk ismerni az Úr akaratát, akkor igényünk lesz arra, hogy megosszuk gondjainkat és kétségeinket néhány bizalmas keresztény barátunkkal. Idővel gyakran belátjuk, hogy lelkészünk vagy egy tapasztaltabb hívő sokkal reálisabban látta adottságainkat és a szolgálatra való alkalmasságunkat, mint mi magunk. S miért esik sokszor nehezünkre szüleink tanácsát megfogadni, holott azok közé tartoznak, akik a legjobban ismernek minket? A Példabeszédek könyve így jellemzi a bölcs embert: ,,A bolond helyesnek tartja a maga útját, a bölcs pedig hallgat a tanácsra." (Péld 12,15)
Isten vezetésével kapcsolatban az egyik legtöbbet idézett bibliai vers az Ézsaiás könyve 30,21: ,,Saját füleddel hallhatod a mögötted hangzó szót: Ezen az úton járjatok, se jobbra, se balra ne térjetek le!" Azt azonban gyakran figyelmen kívül hagyják, hogy a szövegösszefüggés arra utal, hogy itt nem a Lélek belső hangjáról van szó, amely mintegy kormánylapátként irányítja a hívő embert, hanem egy ,,tanító" hangjáról (Ézs 30,20). Gyakran az ő tanácsaikon keresztül tesz Isten képessé bennünket akarata felismerésére. ,,Meghiúsulnak a tervek, ha nincs tanácskozás, de megvalósulnak, ha van sok tanácsadó" (Péld 15,22).

(3) Vizsgáljuk meg, mire van szükség!

Ez is fontos szempont a keresztény ember számára, hiszen nem önmagának él. Hivatását Isten szolgálatában végzi, nem pusztán az a célja, hogy pénzt keressen vagy megvalósítsa önmagát. Mivel élete legfőbb célja, hogy szeresse Istent és szeresse felebarátját mint önmagát, a szükséget az érvényesülés elé helyezi, amikor végiggondolja, hogy milyen ösvényt válasszon.
Feltettük-e a kérdést: ,,Milyen szükségleteket tudnék betölteni az életemmel?" Tengerentúli misszióra jelentkezőktől gyakran megkérdezik: ,,Mit tud a szükségletekről?" Az erre adott válaszból sok mindent meg lehet tudni a jelentkezőről. Kiderül például, hogy az ,,elhívás" mennyiben tükröz Isten szerint való felelősségvállalást. Egy adott szükség iránti érzékenység néha annak a jele, hogy az Úr úgy alakítja életünk irányát, hogy segítsünk azon. Természetesen vannak kivételek. (Jónás Ninivébe kapott elhívást, mégis úgy tűnt, hogy alig vagy egyáltalán nem érezte, hogy az ott élőknek valóban kegyelemre volt szükségük.) Isten általában olyan módon cselekszik, mint Ézsaiás esetében, aki tudatában volt saját és népe szükségleteinek, és így válaszolt: ,,Itt vagyok. Küldj el engem!"
Egyetlen keresztény sem hagyhatja figyelmen kívül, hogy a világnak szüksége van az evangélium üzenetére. Sokaknak komolyan kellene kérniük Istent, mutassa meg nekik, nem a rendszeres szolgálat vagy a tengerentúli evangélizáció-e az akarata az életükre nézve. R. L. Dabney szavai több mint egy évszázaddal elhangzásuk után sem veszítettek érvényükből:
,,Menjünk bárhová, több kereskedőt látunk, mint ahány vásárlót találunk, több orvost, mint pácienst, több ügyvédet, mint ügyfelet. Van belőlük elegendő a társadalomban - még sok is. De... ahhoz, hogy elvigyük az evangéliumot a földgolyó 800 millió pogány lakójához, az egyháznak százszor ennyi lelkészre lenne szüksége. Nos, van-e olyan fiatalember, aki képzett igehirdető, s a megtért ember igaz lelkületével kérdezi: 'Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem?', s mégis azt tudja mondani e tények fényében, hogy Istennek és embertársainak nagyobb szüksége van rá az ügyvédi pulpituson, az üzleti életben vagy az orvosi hivatásban, mint a szószéken? S ha mégis lenne ilyen, jusson eszébe, hogy az igehirdetés kötelességének imádságos megfontolását hanyagolja el, s a Megváltó haragját vonja magára!"
Az utóbbi időben gyakran hangoztatják, hogy az elhívás forrása maga a szükséglet. Ez azonban súlyos tévedés. Ettől óvnak bennünket R. L. Dabney szavai. Az apostolok sem vallották ezt az elvet, de az egyház későbbi korszakaiban sem találjuk ennek nyomát. Tragikus lenne, ha olyan keresztények végeznének teljes idejű lelkészi szolgálatot, vagy olyanok szolgálnának a tengerentúli misszióban, akiknek sem elhívásuk, se adottságaik nincsenek ehhez. De sokkal több keresztény embernek kellene a Megváltó szemében nézni és ezt mondani: ,,Itt vagyok, Uram. Küldj el engem!" Túlságosan kevesen vannak, akik hajlandók a gyakorlatban is megtenni, amit vallanak: elhagyni mindent Krisztusért. Nagy a szükség a világban és az egyházban is. Nem tehetünk úgy, mintha nem látnánk.
Szűkebb környezetünkben is lehetnek olyan szükségletek, melyek kijelölik számunkra Isten akaratát. Közvetlen családi helyzetünk is meghatározhatja az életpályánkat. Vannak olyan kötelezettségeink, melyeket Isten minden más elé helyez az életünkben. Tisztelnünk kell apánkat és anyánkat, és gondoskodnunk kell az árváról és az özvegyről - mindez nagyban behatárolhatja, hogy hová mehetünk és mit tehetünk. Pál felhívja a figyelmünket arra, hogy felelősségünk kiterjed a nagyszüleinkre is. Ha Isten a szeretetnek és irgalomnak ilyen szolgálatára hív bennünket, kérjük Őt, hogy elnyerhessük a bizonyosságot, hogy akaratának középpontjában lenni - bármilyen hétköznapinak és embert próbálónak tűnik is - a legbiztonságosabb, és végső soron a legboldogabb hely a világon.
Meg kell tanulnunk nagy távlatokban gondolkodni. Egy igen tehetséges barátom egyszer elmesélte, hogyan fedezte fel - legnagyobb meglepetésére -, hogy édesapja fiatal korában Kínába készült misszionáriusnak. Ez a terve azonban meghiúsult, mert apja hirtelen meghalt, s így neki otthon kellett maradnia. Dédelgetett álma helyett egész életében világi munkát végzett, ami fia szemében meglehetősen egyhangúnak tűnt, bár ő évekig mit sem tudott apja titkáról. Másoknak viszont feltűnt, hogy az apa milyen rendkívüli adottságokat ,,imádkozott ki a mennyből" a fia számára. Isten a fiú életében valósította meg az apa célját oly módon, ami valószínűleg lehetetlen lett volna, ha az apa misszionárius lesz. Bizonyára sok hasonló történetet hallottunk már. Nem önmagunknak élünk, hanem az Úrnak és az Ő akaratának. Ő tudja, mit cselekszik. Ha első pillantásra úgy tűnik is, hogy a lehetőségeinket valami egyhangú és hétköznapi tevékenységre szűkíti le, akkor is bízhatunk benne. Ha hűségesek vagyunk a kis dolgokban, Ő nem marad adósunk.
Lehetnek olyan helyzetek az életünkben, mikor személyes érdekeink és kötelességünk ellentétbe kerülnek egymással. Igen elkeseredett hangú levelet olvastam egyszer az újságban. A levél írója egy édesanya volt, akinek a lánya éppen elhagyni készült otthonát, mert misszionárius lett. Nem volt senki, aki elmondta volna a lányának, hogy eltékozolja az életét? Talán nem tett meg mindent az anyja érte, és most ez a hála? Az otthon elhagyása önmagában is fájdalmas dolog. Ám még fájdalmasabb, ha ,,elhívásunk" meg nem értésbe ütközik. De előfordulhat és sajnos elő is fordul, s ennek mély önvizsgálatara kell késztetnie bennünket. Valóban ez Isten akarata? Az Ő parancsolatait követjük, vagy talán menekülünk az akarata elől, mert még a tengerentúli élet is könnyebbnek tűnik számunkra, mint azok között élni, akik közé Isten helyezett bennünket? Még azok is akik örömmel térnek vissza, elvégezve az ,,aratás" munkáját, annak idején minden bizonnyal könnyek között hagyták el otthonukat. Isten akaratát nem könnyű felismerni a bűnös embernek egy bűnös világban. Nincs garancia arra, hogy könnyű lesz. Meg kell fizetnünk az árát.

(4) Vizsgáljuk meg személyes vágyainkat!

,,Gyönyörködj az Úrban, és megadja szíved kéréseit!" (Zsolt 37,4)

Sok keresztény szíve mélyén kételkedik abban, hogy Isten valójában áldást készít számára. Valami mélyen bele van írva bűnös szívünkbe a bűneset óta, ami miatt Istent nem tartjuk elég jóindulatúnak és nagylelkűnek, és nem hisszük el, hogy túláradóan szereti gyermekeit. Az Édenkertben a kígyó fondorlatos rágalommal állt elő: ,,Isten alaposan behatárolta az életeket ezekkel a felesleges tiltásokkal." Félünk hinni az Ő szavának, amikor megígéri, hogy ,,megadja szíved kéréseit"? Milyen gyakran hasonlítunk az egy tálentummal rendelkező szolgához, aki ezt mondta urának: ,,Uram, tudtam, hogy kérlelhetetlen ember vagy... Félelmemben elmentem tehát, és elástam a tálentumodat a földbe: nézd, itt van, ami a tied." (Mt 25,24-25) Nem hisszük el igazán, hogy Istennek szeretetből fakadó terve van velünk.
Soha nem fogjuk megérteni és élvezni az Úr akaratát, soha nem fogjuk jónak, tökéletesnek és elfogadhatónak találni, amíg nincs helyes képünk Istenről és az Ő atyai szeretetéről. John Murray így ír erről:
,,Nincs ellentét a vágyak teljesülése, az öröm elmélyülése és Isten akaratának a teljesítése között. Az a feszültség, amely sokszor jelen van bennünk a kötelességtudat és legbensőbb vágyaink között, a bűnből és az engedetlen akaratból fakad. Ez ismeretlen volt a bűntelen ember számára. A mentő kegyelem törekvései éppen arra irányulnak, hogy végül megszünjék ez a belső feszültség, és végül helyreálljon az ember eredeti harmóniája, s megvalósuljon a kötelesség és az öröm, a parancsolat és a szeretet tökéletes összhangja."
Vágyaink önmagukban nem megbízhatók. A többi megfontolással együtt azonban mutathatnak annak a szolgálatnak az irányába, amelyre Isten teremtett bennünket. Ez érvényes például a keresztény szolgálatra való elhívásra, és életünk minden területére, ahol Krisztus dicsőségét keressük. Ezért olvashatjuk az Újszövetségben: ,,...ha valaki püspökségre törekszik, jó munkát kíván" (1Tim 3,1). Az ige, melyet Pál itt használ (oregô), azt jelenti: ,,nyúlni valamiért, hogy megérintsük azt". Ez a vágy Pál szerint nem bűnös, nem is önző. Nem feltétlenül büszkeség vagy hatalomvágy áll mögötte. Lehet Istentől való, s ha így van, az Ő ajándékát kell benne felismernünk.
Ha egy adott munkaterület és szolgálat Isten akarata számunkra, számíthatunk arra, hogy bizonyos hajlandóság alakul ki iránta a szívünkben. Lehet, hogy időbe telik amíg ez tudatosul bennünk, és még tovább tarthat, míg felismerjük benne Isten akaratát. Természetesen tisztátalan indítéktól. Ám ha hiányzik belőlünk a szándék, s minden szolgálat közömbös számunkra, és azzal sem törődünk, hogy mivel dicsőíthetnénk meg Istent az életünkben, akkor minden jel arra mutat, hogy az Ő akaratának nem tulajdonítunk jelentőséget.
Nagy jelentőségű döntéssel szembesülünk, ha odaszánjuk magunkat egy élethivatásra. Isten kegyelméből nem is tudjuk teljes mértékben felmérni, hogy mire vállalkoztunk. Később visszatekintve megvallhatjuk, hogy ha tudtuk volna, megbénított volna a félelem, és nem tettünk volna semmit. Isten azonban megígérte, hogy kegyelme minden szükségünkben elegendő lesz. Ő óvja gyermekeit döntéseikben. Nem hagyja lábunkat megcsúszni. Szereti gyermekeit: szereti engedelmességüket. Sikerre viszi kezük munkáját.
Vizsgáljuk meg adottságainkat, a szükségleteket, érdeklődési körünket és vágyainkat!

,,Minden utadon gondolj rá,
és ő egyengetni fogja ösvényeidet."
(Péld 3,6)

Sinclair B. Ferguson
 
 
0 komment , kategória:  Hosszú építő írások  
Önmegtagadás
  2018-10-24 13:50:27, szerda
 
  A keresztyén embernek imádkozni kell, hogy magát megtagadhassa



Az Úr Jézus azt kívánja mindenkitől, aki az ő tanítványa akar lenni, hogy tagadja meg magát. (Mt 16:24) Ezzel nem azt akarja, hogy tagadja meg ember mivoltát, mert az merő képtelenség volna. Azt sem akarja, hogy gyűlölje magát s vonja meg magától, ami életének táplálására és ártatlan gyönyörködtetésére szolgál, mert ez ellenkeznék az embernek azzal a maga szeretetével, amit Isten oltott természetébe. Azt sem, hogy a hit és az üdvösség dolgában tagadja meg a józan okosságot s az olyan dolgokat is higgye és bevegye, amik azzal ellenkeznek, mert a józan okosságot azért adta Isten az embernek, hogy azáltal az igazat a hamistól, a jót a gonosztól meg tudja különböztetni. Végül azt sem akarja azzal, hogy tanítványai e földön boldogságban, gazdagságban, tisztességben, megbecsülésben ne lehessenek, mert Isten áldásai ezek is és Krisztus tudományának vallásával s a kegyességgel megférhetnek.
Hanem azt kívánja ezzel, hogy tanítványa legyen kész érte minden világi boldogságát, minden földi gyönyörűségét, a legártatlanabbakat is odahagyni s a legkedvesebb dolgokról is lemondani, melyek az ő tudományának vallásával össze nem férnek. Eszerint hát, aki kész mindent elhagyni Krisztusért, aki inkább megválik minden földi javáról, becsületétől, hivatalától, emberek előtt való kedvességétől, apjától, anyjától, feleségétől, gyermekeitől, atyafiaitól is, sőt saját életétől is, mintsem Krisztustól elszakadjon és tudományának vallásától elálljon és aki inkább kész akármi nagy kárt vallani, mintsem Isten ellen tudva vétkezni: az tagadja meg magát Krisztus kívánsága szerint.
Nem lehet tagadni, hogy Krisztusnak ez a kívánsága igen nehéznek tűnik a test és vér számára, de jegyezd meg és vedd eszedbe keresztyén ember itt a következőket:
1. Ezt nem a maga hasznára, hanem a te javadért kívánja tőled Krisztus. Ha hiszed, hogy egyedül a vele való közösségben lehetsz boldog, ha hiszed, hogy egyedül az ő érdeméhez való ragaszkodás és tudományának s parancsának követése által juthatsz el az üdvösségre, nem azt kívánja-e tulajdon hasznod és boldogságod, hogy akármitől inkább megválj, mintsem Krisztustól?
2. Egyébkor nem kívánja Krisztus, hogy érte elhagyd az előtted kedves földi dolgokat, hanem csak akkor, mikor azok megtartása miatt el kellene szakadnod tőle és meg kellene fosztatnod az üdvösségtől.
3. Olyan dolgok elhagyását kívánja Krisztus, amiktől anélkül is meg kellene válnod a halál óráján, sokszor még előbb is különféle események következtében s amelyeknek semmi haszna nincs a legnagyobb szükségben a bűn, halál és kárhozat ellen, sőt mindezek tőrébe sokszor beleejtik az embert.
4. Mindazok a dolgok, melyek elhagyásában azt kívánja tanítványától, hogy tagadja meg magát, ingyen sem hasonlíthatók azokhoz a véghetetlen javakhoz, melyeket megígért és meg is ad azoknak, akik az iránta való hűségben végig megmaradnak.
Az apostolok és az első keresztyének idejében különösen szükséges volt Krisztus tanítványának magát ekképpen megtagadni. Mert aki akkor a keresztyén vallást bevette és követte, azzal kitette magát a kegyetlen üldözésnek, javaitól való megfosztásnak, hivatalából való kiesésnek, gyalázatnak, rabságnak és az erőszakos kínos halálnak. Ma már ugyan békességben lehet követni a keresztyén vallást és nem kell ilyen módon megtagadnia magát Krisztus tanítványának, mindazáltal ma is kötelességed, keresztyén ember, hogy magad megtagadd, a következő három szempontból:
1. Magadat arra határozd, hogy ha te is arra jutnál, hogy Krisztus követéséért mindenedtől, amid csak van s életedtől is meg kellene fosztatnod, ezerszer inkább választod azt, mintsem, hogy Krisztustól elszakadj, egy értelemben lévén Pállal s azt forgatván szádban és szívedben ővele, hogy ,,kárnak ítélek mindent az én Uram, Jézus Krisztus ismeretének gazdagsága miatt. (Fil 3:8)
2. Minden tulajdon igazságodat megtagadd és egyedül Krisztus igazsága által keress kedvességet és megigazulást Isten előtt, azt mondva ismét Pállal, hogy ,,nincsen saját igazságom a törvényből, hanem van igazságom a Krisztusban való hit által (Fil 3:9)
3. Tagadd meg tulajdon akaratodat, amikor az Isten akaratával ellenkezik és ne azt, hanem Isten akaratát helyeseld és azt kövesd. Állj ellent indulataidnak és kívánságaidnak, amikor olyan dolgokat akarnak ragadni, amelyek Isten akaratával ellenkeznek és mikor Isten olyan állapotba helyez, olyan dolgokkal látogat, amik előtted nem kedvesek, nyugodj meg azokban és mondd Jézussal: ,,Atyám! Ne úgy legyen, amint én akarom, hanem amint te, (Mt 26:39) tudva és meggondolva, hogy Isten akarata mindenkor jó, szent és igaz.
De mindezekhez Isten kegyelmére van szükség. Imádkozz azért gyakran segítő és erősítő kegyelméért.

Szikszai György
 
 
0 komment , kategória:  Hosszú építő írások  
Istent kell legfőbb javunknak tudni és vallani
  2018-10-19 13:25:18, péntek
 
  A keresztény embernek Istent kell legfőbb javának tudni és vallani; és imádkoznia kell, hogy ebben az ismeretben és indulatban erősödjék és nagyobb tökéletességre jusson



A boldogság kívánása természet szerint beoltva lévén az emberbe, eleitől fogva kívántak és igyekeztek az emberek olyan legfőbb jót megnyerni és bírni, ami őket boldoggá teszi. De nagyobb részt elhibázták abban, hogy nem tudták, melyik és micsoda az ilyen legfőbb jó és olyant választottak legfőbb javuknak, ami éppen nem az.
A legfőbb jóban ezeket a tulajdonságokat kell megtalálnunk:
1. Szükséges, hogy az tökéletes legyen.
2. Szükséges, hogy az állandó, változhatatlan és örökkévaló legyen.
3. Szükséges, hogy az olyan legyen, amitől senki meg ne foszthasson.
4. Szükséges, hogy az az ember lelkének tökéletes nyugalmat szerezzen.
5. Szükséges, hogy az ember szívének kívánságát megelégítse és betöltse.
6. Szükséges végül, hogy az élet minden nyomorúsága között és végezetre a halálban is vigasztalást, segítséget, szabadulást és boldogságot adhasson.
Akiben s amiben ez a hat dolog megtalálható, az a legfőbb jó. Akiben s amiben pedig ezek, vagy ezek közül valamelyik meg nem található, nem a legfőbb jó az.

I. Nem legfőbb jó tehát a gazdagság, mert:
1. Változó és ezer viszontagság alá van vetve, fogyhat, szegénységre változhat.
2. Ha legtovább tart is, bizony kevés ideig tart, mert a halálban úgy elmarad, mintha sohasem lett volna.
3. Megfoszthatják, sokszor meg is fosztják attól az embert még életében is a tűz, víz, rozsda, tolvajok és sokféle más elronthatja és elragadhatja azt.
4. Nem hogy nyugalmára volna az az embernek, hanem inkább sok nyugtalanságot, bajt, bút, epekedést okoz.
5. Sokszor, sőt többnyire kárára van az embernek e világon is, de az örök veszedelembe is bemerít sok embert.
6. Nem elégíti ki az ember kívánságát, sőt inkább, minél többje van abból, annál többet kíván.
7. Nem adhat a lelki próbákban és a halálban sem vigasztalást, sem segítséget és szabadulást, még kevésbé a halál után boldogságot. Hogy volna hát a legfőbb jó a gazdagság?

II. Nem legfőbb jó a megbecsültetés sem, mert:
1. Nyomorult emberektől kell azt várni és csak azok csalárd ítéletéből és sokszor csak színlelő magatartásából áll.
2. Az is változás alá van vetve s ezért elegen voltak már, akik nagy tisztességből nagy megutáltatásba estek.
3. Így hát mulandó és hiábavaló jó az is és mindenkor félteni lehet.
4. Nem hat a lélekre, hogy annak nyugalmat és boldogságot szerezhetne.
5. Bűnbe ejtheti és ejti is sokszor az embert. Könnyen kevéllyé, fennhéjázóvá, másokat megvetővé, sőt Istennel nem gondolóvá teszi.
6. Mindig többről többre vágyik abban is az ember.
7. Mikor nyomorúság, baj, kísértés jön az emberre, nem hogy könnyítené, de inkább nehezíti és keservesebbé teszi azt.
8. A halálban és a halál után nincsen semmi haszna, sőt inkább mind a halált, mind a halál utáni számadást nehezíti. Hogy volna hát a legfőbb jó a megbecsültetés?

III. Nem az a testi gyönyörűség sem, mert:
1. Bűnnel van rakva és a léleknek, sokszor még a testnek is rontására van.
2. Változó az is és sokszor keserűség követi.
3. Egy betegség, vagy más valami egyszerre ketté vághatja, megutálttá, keserűvé teheti.
4. A kívánságot meg nem elégíti, sőt inkább mind jobban kiszélesíti, úgyhogy aki egyszer bele elegyedik, mind beljebb megy és mind jobban elmerül abban.
5. Kárt tesz az ember egészségében, sokszor javaiban, sokszor becsületében, sokszor üdvösségében is, sokszor pedig mindegyikben.
6. A nyomorúságban, betegségben, halálban elenyészik és nem hagy maga után egyebet, mint bánatot, nyugtalanságot, mardosó lelkiismeretet.

IV. Nem legfőbb jó a bölcsesség sem, mert noha szép dolog az és minden földi jó között legillőbb az értelmes lélekkel felruházott emberhez és legnagyobb díszére és dicsőségére szolgál, mégis annak is sok fogyatkozása van.
1. Akármennyire jusson is, mégis hiányos és tökéletlen az.
2. Nehezen kerülhető el, hogy felfuvalkodottá ne tegye az embert s így könnyen kárt tehet.
3. Vissza lehet élni vele a mások bántására is.
4. Noha sok gyönyörűséget szerezhet az embernek, mégpedig a lélekhez legillőbbeket, de ez sem szerezhet tökéletes nyugodalmat, sőt inkább bánatot, kedvetlenséget és nyugtalanságot okoz azzal, hogy minél bölcsebb valaki, annál jobban átlátja, hogy milyen sokat nem tud még.
5. Egy elmét megzavaró betegség mindjárt semmivé teszi.
6. Semmi valóságos vigasztalást nem adhat a nyomorúságban és a halálban, hacsak a hit és kegyesség nem segíti.
7. Végül a halálban elenyészik és semmivé lesz. Tehát a bölcsesség is távol van attól, hogy a legfőbb jó legyen.

Melyik hát és micsoda a legfőbb jó? Egyedül az Isten. Mert egyedül ő tökéletes. Olyan jó ő, hogy olyan jó nincs több. (Zs 25:8; Mk 10:18). Egyedül ő állandó és változhatatlan. (Jk 1:17) Tőle senki meg nem foszthat, senki el nem veheti őt, mert őt senki nem bánthatja és minden az ő hatalma alatt van s azokat is akiknek ő legfőbb javuk, úgy megerősítheti, hogy senki el nem szakaszthatja őket Krisztus szerelmétől. (Róm 8:25-29) Ő az egyedül, aki tökéletes nyugalmat adhat lelkünknek, mert mindazt, ami nekünk nyugtalanságot, bajt, félelmet okozhat, elháríthatja és orvosolhatja úgy, hogy örömmel mondhassuk: "Csak Istenben nyugoszik meg lelkem, tőle van az én szabadulásom. Csak ő az én kősziklám és szabadulásom." (Zs 62: 2-3) Ő az egyedül, aki szívünk kívánságát betöltheti és kielégítheti, mert ő végtelen és mindent megtalálunk benne, ami a mi valóságos boldogságunkra szükséges, "teljes öröm van nála és gyönyörűségek vannak jobbján örökké." (Zs 16:11) Ő az, aki minden nyomorúság között és a halálban is vigasztalást, segítséget, szabadulást és boldogságot adhat. Amikor olyan szomorú állapotra jutunk, melyben ,,sokan mondják: Kicsoda láttat velünk jót, ha ő felhozza reánk arcának világosságát, ezzel nagyobb örömöt ad szívünkbe, mint amikor a bor és búza megsokasodik." (Zs 4:7-8) "Ha ő a mi pásztorunk, semmiben nem szűkölködünk. Még ha a halál árnyékának völgyében járunk is, nem félünk a gonosztól, mert ő velünk van, vesszeje és botja vigasztalnak minket." (Zs 23:1-4) A halál után is egyedül ő adhat és ad örök boldogságot, mert ,,amiket szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg se gondolt, készítette Isten az őt szeretőknek." (1 Kor 2:9) Bizony hát egyedül Isten a legfőbb jó.
Te is azért, keresztyén ember, egyedül Istent válaszd és tartsd legfőbb javadnak mindenek felett, az ő bírására vágyakozz és abban találd legnagyobb boldogságodat. Mert ha ő a tiéd, akkor tiéd minden, ami téged valóban boldoggá tehet. Tiéd a legnagyobb gazdagság, a legnagyobb tisztesség, a legnagyobb gyönyörűség és a legnagyobb bölcsesség. Tiéd az olyan legtökéletesebb és mindenre elégséges jó, amely téged minden szükségben felsegíthet, minden félelemben bátoríthat, minden veszedelemben oltalmazhat, minden szomorúságban vigasztalhat, minden keresztviselésben támogathat, minden hánykódásban csendesíthet, minden kételkedésben igazgathat, a halálban is bátoríthat, a halált követő örökkévalóságban is vég nélkül való, tökéletes örömöt, boldogságot és dicsőséget adhat. Együtt tarts azért Ászáffal, mondván: ,,Kicsodám van az egekben? Náladnál egyébben nem gyönyörködöm e földön. Ha elfogyatkozik is testem és szívem: szívemnek kősziklája és az én örökségem te vagy, óh Isten, mind örökké." (Zs 73:25-26)

Szikszai György
 
 
0 komment , kategória:  Hosszú építő írások  
Szelídségért való könyörgés
  2018-10-08 21:07:29, hétfő
 
  A keresztyén embernek imádkozni kell, hogy szelíd lehessen


A szelídség abban áll, hogy felebarátaink ellenünk való vétkeit békével eltűrjük. Mikor megbánt valaki, ne gerjedjünk mindjárt haragra, vagy ha a romlottság miatt gerjedezni kezdünk is, azt nagyra nőni ne engedjük, hanem elnyomjuk. A szidalomért szidalommal, a gonoszért gonosszal ne fizessünk, mérges beszéddel ne szóljunk, haragból, bosszankodásból ne fenyegetőzzünk, ne átkozódjunk, bosszúállásra ne igyekezzünk, hanem csendes lélekkel a megbocsátásra mindenkor készek és hajlandók legyünk.
Szelíd vagy-e keresztyén ember, vagy nem, ezt előbb meg nem tudhatod, hanem csak akkor, ha valamelyik ellenséged, rosszakaród ellened kikel, üldöz, gyaláz, szidalmaz, becsületedben vagy javaidban károsít. Ha akkor csendesen viseled magadat, békével eltűröd a rajtad esett bosszúságot és se nem mérgelődöl, se nem átkozódol, se nem fenyegetőzöl: szelíd vagy. De ha azonnal haragra gerjedve mérgesen kiabálsz ellene, átkozod, szidalmazod, fenyegeted és bosszúállásra kész vagy, bizonyos, hogy Krisztus szelíd lelke még nincsen benned és nagyon hiányos a keresztyénséged.
Vizsgáld meg azért magadat, gyűlöld meg azt a vad természetet, igyekezz azt levetkőzni és a szelídség indulatát felöltözni, hogy a szelíd Jézus tanítványai közé számláltassál. Hathatósan serkentenek és köteleznek téged erre a következő dolgok:
1.Isten parancsai: ,,Járjatok úgy, mint illik elhivatásotokhoz, mellyel elhivattatok. Teljes alázatossággal és szelídséggel, elszenvedvén egymást szeretetben." (Ef 4:1-2) Öltözzetek fel, mint az Istennek választottai, szentek és szeretettek, könyörületes szívet, jóságosságot, alázatosságot, szelídséget, hosszútűrést; elszenvedvén egymást és megbocsátván kölcsönösen egymásnak." (Kol 3:12-13).
2.Isten szenteinek példái, akik egyéb jóságaik mellett szelídek is voltak, mint Mózes (4Móz 12:3), Jákób, József (1Móz 25:27, 50:17), Dávid (2Sám 16:10-11), Pál (2Tim 3:10) stb. Nem volt egy igaz, istenfélő ember sem, akinek életéből, cselekedeteiből, magatartásából szelídség ne tündökölt volna, mert az elválhatatlan tulajdonsága az igaz híveknek.
3.A szentek szentjének, Jézus Krisztusnak példája. Senki nem szenvedett az emberektől annyi méltatlan gyalázatot és szidalmat, mint ő. És noha Isten Fia volt, bűn nélkül való volt, mindenható volt, mégis olyan nagy szelídséggel elszenvedte a bántalmazásokat, hogy soha senkivel perbe nem szállt, senkit nem szidott és nem átkozott, senkin bosszút nem állt. ,,Aki szidalmaztatván, viszont nem szidalmazott, szenvedvén nem fenyegetőzött; hanem hagyta az igazságosan ítélőre." (1Pt 2:23)
Elképzelhető-e, hogy valaki ennek a szelíd Jézusnak igaz tanítványa lehessen a szelídség indulata nélkül? Ő maga meg is mondta, hogy annak, aki az ő tanítványa akar lenni, meg kell tőle tanulnia a szelídséget. (Mt 11:29)
4.A szelídséggel ellentétes indulatok illetlen és undok volta. Óh, milyen illetlen, rút dolog, hogy egy szegény nyomorult, az Isten ellen sokszor vétkező, számtalan bűnnel megterhelt és ezért Isten büntetésére mindennap, minden szempillantásban méltó teremtés mindjárt felgerjedjen, felháborodjék, mérgelődjék és bosszúállásra siessen az őt megbántók ellen. Akkor hát, ha Isten fiának vallod magad, illik-e Isten fiának felháborodni, háborogni és vadállat módjára fenekedni vétkező felebarátja ellen? Sőt inkább, nem a csendesség illik-e ahhoz, nem a szelídség-e annak igaz ékessége?
5.Az Isten iránti engedelmesség és szent igazgatásának tisztelése is szelídségre kötelez. Mert ha a dolgot meggondolod, nem látod-e át, hogy mikor valaki ellened támad, gyaláz, szidalmaz vagy üldöz, azt az Isten bocsátja és küldi rád, mint Dávidra Sémeit (2Sám 16:11), mégpedig bölcs okokért a te javadra? Például, hogy hitedet, tűrésedet próbálja, vagy eszedbe juttassa és megbánassa veled valami igazságtalan és szeretetlen cselekedetedet, mellyel te is hasonló módon ellened való sóhajtásra adtál okot valamely felebarátodnak. Vagy hogy mint vétkező fiát, megostorozzon, vagy más okból. Vajon hát nem az-e a kötelességed, hogy elfordítva szemedet ellenségedről Istenre fordítsd, és azt, amit rosszakaród ellened cselekszik úgy nézve, mint Istentől rád bocsátott keresztet, alázatos csendességgel és szelídséggel hordozd?
Ez az öt dolog, ha kellően fontolóra veszed azokat, megérteti veled azt, hogy a szelídség szükséges a keresztyénnek. De ha megvizsgálod életedet, nem úgy találod-e, hogy számtalan sokszor áthágtad ennek az Isten s emberek előtt kedves jóságnak határát? Sőt nem úgy találod-e, hogy akármint igyekszel, el nem kerülheted, hogy olykor mérges, haragos indulatok ne támadjanak benned a téged megbántók ellen? Nem kell-e tapasztalnod, hogy a hirtelen bosszúságokra akaratod és szándékod ellen olyan hirtelen felindulsz és kifakadsz, hogy csak azt veszed észre, hogy már megesett? Ebből azt értsd meg keresztyén ember, hogy itt nem elég a magad ereje és igyekezete, hanem a mellé szükséges az Isten kegyelme. Úgy igyekezz azért szelíd lenni, hogy a mellett imádkozz buzgón Isten kegyelméért.

Szikszai György
 
 
0 komment , kategória:  Hosszú építő írások  
Alázatért való könyörgés
  2018-10-06 14:07:17, szombat
 
  A keresztyén embernek imádkozni kell hogy alázatos lehessen

Azok között a vétkes indulatok között, amelyek ellen a keresztyén hívő embernek harcolni kell, egyik legsúlyosabb a kevélység, vagy a szív nagyravágyása, ami mind a beszédben, mind a cselekedetben meg szokott mutatkozni. A bűneset után természetünk szerint kevélyek vagyunk, de alázatosaknak kell lennünk a kegyelem által, mert alázatosság nélkül senki sem lehet Isten előtt kedves, Krisztus tanítványa sem lehet. Az alázatosság a lelke és fundamentuma minden jóságnak, úgy hogy anélkül a legnagyobb jóság is utálatos Isten előtt. ,,Megjelentette neked, óh ember, mi legyen a jó és mit kíván az Úr tetőled! Csak azt, hogy igazságot cselekedjél, szeresd az irgalmasságot, és hogy alázatosan járj a te Isteneddel." (Mik 6:8) ,,Az Isten a kevélyeknek ellene áll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad." (1Pt 5:5) ,,Így szól a magasságos és felséges: Magasságban és szentségben lakom, de a megrontottal és alázatos szívűvel is." (Ézs 57:15)
Ágoston is azt mondotta, hogy ha valaki azt kérdezné tőle, hogy melyek a legfőbb erények, melyek a keresztyénben megkívánhatók, azt felelné, hogy első az alázatosság, második az alázatosság, harmadik az alázatosság, és akárhányszor kérdeznék, mindenkor csak azt felelné: az alázatosság. Nem mintha több erényre nem volna szüksége a keresztyénnek, hanem azért, mert az alázatosság olyan szükséges, hogy ha minden erénnyel együtt nem jár, mindazt haszontalanná és utálatossá teszi Isten előtt a kevélység.
Ha azért Isten előtt kedves akarsz lenni, keresztyén ember, mindenek felett szükséges, hogy alázatos légy, mind az Isten, mind az emberek előtt.
I. Isten előtt úgy légy alázatos, hogy valld meg előtte, hogy te csak por és hamu vagy, nyomorult bűnös, hiábavaló, mulandó, erőtelen ember vagy, minden kegyelemre és jótéteményre méltatlan, minden büntetésre pedig méltó vagy. Azért is ne tulajdoníts a magad érdemének Isten előtt semmit, okosságodnak vagy szorgalmadnak se tulajdoníts semmit, hanem mindent Isten kegyelmének. Továbbá: ha dicséretes ajándékok vannak is benned, ne dicsekedj azokkal szívedben, hanem Istennek köszönd azokat. Végül: soha se rugódozz Isten parancsolatai és rendelései ellen, hanem akaratának és rendeléseinek, ha a testnek nehezek is azok, engedelemmel és megnyugvással alá rendeld magadat és soha se békételenkedj s ne zúgolódj az ő igazgatása ellen, ha kedved ellen való is. Így kell az Isten előtt alázatosnak lenned.
II. Az emberek előtt úgy légy alázatos, hogy azok előtt is mint mulandó, nyomorult ember alacsonyra tartsd magad. Ne becsüld magadat nagyra, hanem kicsire becsüld. Másokat ne utálj, mások fölé ne emeld magadat, beszéded és magaviseleted ne legyen fennhéjázó. Ne dicsekedj ajándékaiddal, ne képzelj magadban többet, mint amennyi van, hanem inkább kevesebbet. Ne kívánj másoktól nagy tisztességtételt, és mikor megutálnak vagy illően nem tisztelnek, ne szenvedd felettébb nehezen. Ha hibáidért mások megítélnek, megfeddenek, vedd jó néven. Végül: ha felebarátodat megbántod, ne szégyelld azt megvallani és tőle bocsánatot kérni. Így kell az emberek előtt alázatosnak lenned.
Alázatosságra serkent és kötelez, ha meggondolod:
1. Az Isten felséges és dicsőséges voltát.
2. Semmiségedet és alávalóságodat.
3. Bűnös és emiatt minden büntetésre méltó s minden jótéteményre méltatlan voltodat.
4. Fogyatkozásokkal teli és sok szükség alá vetett állapotodat.
5. Minden dolgod változandóságát és mulandóságát.
6. A benned levő dicséretes ajándékoknak nem te magadtól, hanem Istentől való voltát.
7. Azoknak Istennek egyetlen akaratára való elmúlását és elenyészését.
8. Életed rövid és bizonytalan voltát.
9. Halálodat, mely minden szempillantásban bekövetkezhet.
10. Halálod utáni állapotodat, melyben semmit sem ér, akármi voltál e földön, és amelyben tested minden képességétől és szépségétől megfosztatik s eltétetik az emberek szeme elől, hogy irtózásra ne legyen, lelked pedig számadásra és ítéletre megy.
11. Végül Üdvözítőd példáját, aki Isten Fia lévén mélységesen megalázta magát, az emberek között nagy alázatosan járt és azt mondotta mindenkinek, aki az ő tanítványa akart lenni: ,,Tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek." (Mt 11:29)
Ezeket tartsd szemed előtt, keresztyén ember, hogy a kevélység indulatai elnyomassanak, az alázatosság indulatai pedig feltámadjanak és növekedjenek benned. Sokat kell itt harcolni és tusakodni. Az egyiknek többet, mint a másiknak, mert egyik természet hajlandóbb a kevélységre, mint a másik, sőt némely ember úgy látszik, hogy kevélységre született. És nincs egy indulat sem, amelyet nehezebb volna meggyőzni, mint ezt. Van ezzel mit csinálni a keresztyén embernek egész életében! Sőt olyan mélyen meggyökerezett indulat ez, hogy nem enged különben, hanem az Isten kegyelmének munkájára van szükség ennek kiszaggatására és az alázatosságnak helyébe plántálására. Te is azért, keresztyén ember, ha valamiért, ezért imádkozz igazán gyakran, hogy az Isten kegyelme szaggassa ki szívedből a kevélységet, mint sok bűn undok gyökerét, az alázatosságot pedig, mint minden jóság díszét plántálja és növelje abban.

Szikszai György
 
 
0 komment , kategória:  Hosszú építő írások  
Nyomorúságos életem lesz...
  2018-03-13 11:50:57, kedd
 
  Nyomorúságos életem lesz, ha alávetem magam a férjemnek

Néhány évvel ezelőtt az egyik nagyobb protestáns felekezet nagy vihart kavart az evangéliumi körökben, amikor egy olyan, a házasságra és családra vonatkozó hitvallást fogadott el, melyben a következő mondat is szerepelt:

A feleségnek szelíden alá kell magát vetni férje szolgáló vezetésének, csakúgy, ahogy az egyház is hajlandósággal aláveti magát Krisztus vezetésének.

Az alávetettség küzdelme nem csupán a mai nők problémája. Igazából Éva is ezzel került szemben az Éden kertjében. A Sátán kérdésének középpontjában ez a kihívás szerepelt: Istennek valóban joga van uralkodni az életed fölött? A Sátán valójában ezt mondta: ,,Képes vagy rá, hogy irányítsd a saját életedet, nem kell senki más tekintélyét elfogadnod."
Meggyőzte Évát, hogy ha Isten vezetésének veti alá magát, akkor nyomorúságos élete lesz, és lemarad valamiről. A Sátán attól a naptól kezdve egészen máig mesteri munkát végez, meggyőzve a nőket arról, hogy az alávetettség szűk látókörű, negatív és korlátozó felfogás. Egy csodálatos, szent és hatalmas Igazságot visszataszító, ijesztő és elkerülendő dologként tüntetett fel.
A Sátán tudja, hogy ha megértenénk az Igazságot a bibliai alávetettségről - mely az egyik legfelszabadítóbb elv Isten Igéjében -, örömmel vallanánk sajátunknak. Nem engedheti meg, hogy az alávetettséget válasszuk, hiszen akkor elveszítené tekintélyét és hatalmát az életünkben és a szeretteink életében is.
A bukott emberi természet középpontjában (s hiszem, hogy a feminista ideológia középpontjában is) a tekintéllyel kapcsolatos probléma áll. Egyszerűen nem akarják, hogy bárki is megmondja, mit csináljunk. Mi akarjuk igazgatni a saját életünket és meghozni a saját döntéseinket. A kisgyerekek nem akarják azt hallani, hogy nem szabad törékeny tárgyakhoz nyúlniuk. A tinédzserek nem akarják, hogy megmondják nekik, mikorra kell hazaérniük este. A felnőttek nem akarják, hogy megmondják nekik, milyen gyorsan lehet haladniuk a hátsó utakon, vagy hogy biztonsági övet kell viselniük.
Amikor az alávetettségről van szó, számos nő - egyre nagyobb számban, beleértve az evangéliumi gyülekezetekben lévő nőket is - különösen sértőnek, kifogásolhatónak találja az elvet, hogy a feleség alávesse magát a férj tekintélyének. Hiszem, hogy részben azért van ez így, mert hiányzik a bibliai tanítás és az alávetettség értékének és jelentésének megértése. A Sátán hazugságának változatai végtelenek ebben a témában is:

Hazugságok az alávetettségről

1. ,,A feleség alsóbbrendű a férjnél" Az Írás azt tanítja, hogy a férfi is és a nő is Isten képére teremtetett, mindkettő egyenlő értékkel bír Isten előtt, és mindkettőjük kiváltsága, hogy Isten szabadító kegyelmét élvezzék a hiten és bűnbocsánaton keresztül (1Mózes 1:27, Galata 3:28, 1Péter 3:7). A feleség nem válik kevésbé értékessé vagy fontossá férjénél attól a felelősségétől, hogy alávesse magát férje tekintélyének.
2. ,,A feleség fejeként a férjnek megengedett, hogy durva vagy diktatórikus legyen feleségével szemben." A férjek azt a parancsolatot kapták, hogy szeressék a feleségüket, ahogyan önmagukat, ugyanolyan önzetlen, áldozatos, szolgáló módon, ahogyan az Úr Jézus szerette az egyházat, és az életét adta érte (Efézus 5:25-29).
3. ,,A feleségnek nem dolga a véleményét kinyilvánítani, vagy tanácsot adni férjének." Isten az asszonyt a férj ,,hozzáillő segítőtársának" teremtette. Ez azt jelenti, hogy a férjnek a nő segítségére van szüksége. Szüksége van azokra a tanácsokra vagy bölcsességre, amit a feleség adhat a különböző helyzetekben. Ugyanakkor azt is jelenti, hogy miután a feleség kedvesen és alázatosan kifejezte a véleményét valamivel kapcsolatban, hajlandónak kell lennie visszavonulni, és Istenben bízni férje döntésének következményeivel kapcsolatban, ha férje úgy dönt, hogy tanácsa ellenére cselekszik.
4. ,,Mindig a férjnek van igaza." Péter apostol kifejezetten olyan nőkhöz szól, akiknek a férje ,,nem engedelmeskedik az igének." Lehet, hogy a férj nem hívő, vagy engedetlen Istennek élete bizonyos területén. Az 1Péter 3:1 szerint az ilyen férj befolyásolásának elsődleges módja nem a könnyes könyörgés, az ellenálhatatlan logika, vagy a kitartó emlékeztetés, hanem az alávetettség hatalma:

Ugyanígy, ti asszonyok, engedelmeskedjetek a férjeteknek, hogy ha közületek egyesek nem engedelmeskednek az Igének, feleségük magaviselete szavak nélkül is nyerje meg őket, felfigyelve istenfélő és tiszta életetekre.
1Péter 3:1-2

Felszabadító igazság az alávetettségről

Amint többet megértettem Isten tekintélyre vonatkozó céljából, úgy mélyült az alávetettségről alkotott nézetem. Isten arra szánta a tekintélyt, hogy betakarjon és megvédjen lelkileg.
Amikor a kétéves gyermekednek azt mondod, hogy egyedül nem kelhet át a házatok előtti forgalmas utcán, nem kegyetlen vagy diktatórikus vagy. Tudod, hogy ,,kegyetlen" autók vannak a forgalmas utcán, és gyermeked érdekében cselekszel. Arra használod a tekintélyed, hogy megvédd a gyermeked (bár meglehet, a gyermek egyáltalán nincs tudatában annak, hogy védelemre van szüksége).
Amikor az Isten által fölénk helyezett tekintély ,,takarója" alá helyezzük magunkat, Isten megvéd minket. Másrészt viszont, amikor ragaszkodunk saját útjainkhoz és kilépünk a védelem alól, feltárjuk magunkat az Ellenség befolyásának és támadásának.
Hiszem, hogy azért van annyi keresztyén nő kitéve a Sátán támadásának, mely elméjük, akaratuk és érzelmeik ellen irányul, mert nem vetik alá magukat férjük tekintélyének. Amikor kilépünk a tekintély alól, akár nagy, akár látszólag jelentéktelen dologban, az Ellenség számára támadhatóvá válunk.
Ez persze nem azt jelenti, hogy ha a feleség a férj tekintélye alatt marad, akkor automatikusan védelmet élvez minden szenvedéstől vagy bántalmazástól, s azt sem jelenti, hogy valakit azért bántalmaznak, mert kilépett a jogos tekintély alól. Az Írás szerint megeshet, hogy egy igaz, alávetett ember üldöztetést szenved, mely bántalmazás formájában is előfordulhat. Péter első könyve gyakorlati útmutatót ad Isten céljáról a szenvedésben, és a helyes válaszadásról, ha az igazságért kell szenvednünk.
Vannak olyan szélsőséges helyzetek, amikor az engedelmes feleségnek el kell távoznia gyermekeivel együtt férje közeléből, ha a vele való együtt maradás fizikailag veszélyezteti őket. Ám még az ilyen esetben is a feleségnek továbbra is tiszteletteljes hozzáállást kel tanúsítani férje pozíciója felé, hiszen célja nem az, hogy megalázza férjét vagy ellenálljon neki, hanem hogy Isten helyreállítsa férjét az engedelmességre. Ha hozzáállásával, szavaival vagy viselkedésével provokál, vagy ront a helyzeten, beavatkozik Isten munkájába férje életében, és nem kérheti szabadon Isten védelmét és közbenjárását.
Ha te, vagy valaki, akit ismersz, ilyen súlyos helyzetben van, kérd Isten, hogy vezessen a szerinte való tanács forrásához, ideális esetben a gyülekezet egyik vezetője vagy pásztora személyében. (Bizonyos helyezetekben a segítség egyéb formájában is szükség lehet.)
Rájöttem, hogy az alávetettség alapvető lényege igazából arról szól, vajon hajlandó vagyok-e bízni Istenben és alávetni magam az ő tekintélyének. Ha hajlandó vagyok engedelmeskedni neki, akkor nem tűnik olyan nehéznek vagy félelmetesnek alávetni magam az életemben rendelt emberi tekintélynek.
A Példabeszédnek 21:1 biztosít minket arról, hogy a király szíve az Úr kezében van. A legnagyobb bizonyítéka annak, milyen nagynak hisszük igazából Istent az, hogy mennyire vagyunk hajlandóak alávetni magunkat az Istentől rendelt tekintélynek.
Az Igazság az, hogy minden emberi tekintélyt egy magasabb tekintély irányít. Az életünket valójában nem emberi lények irányítják. Az alávetettség által bölcs, szerető, mindenható mennyei Atyánk, aki a ,,király szívét" igazgatja, betakar és megvéd minket.
A kérdés az, vajon elhisszük-e, hogy Isten nagyobb minden emberi tekintélynél. Hisszük-e, hogy szükség esetén képes megváltoztatni az emberi tekintélyt? Hisszük-e, hogy elég nagy ahhoz, hogy megvédjen minket, ha alávetjük magunkat a megfelelő tekintélynek. Hisszük-e, hogy tudja, mi a legjobb számunkra, s hajlandóak vagyunk-e bízni benne, hogy betölti tökéletes, örök célját az életünkben.
Az 1Péter 3:1-2-ben láttuk, hogy az Igazság szerint, ha egy feleség aláveti magát a férjének, Isten képes a férj szívében munkálkodni, és rávenni az engedelmességre. Péter úgy folytatja, hogy az alávetett szív hozzáállása egy nőben a legragyogóbb és legmaradandóbb szépséget eredményezi:
Ne a külső dísz legyen a ti ékességetek, ne a hajfonogatás, arany ékszerek felrakása vagy különféle ruhák felöltése, hanem a szív elrejtett embere a szelíd és csendes lélek el nem múló díszével: ez értékes az Isten előtt. Egykor a szent asszonyok is, akik az Istenben reménykedtek, így díszítették magukat: engedelmeskedtek férjüknek, ahogyan Sára engedelmeskedett Ábrahámnak, és urának nevezte őt. Az ő leányai lesztek, ha jót tesztek, és nem féltek semmiféle fenyegetéstől.
1Péter 3:3-6
Ha a feleség a férj szellemi állapotától függetlenül aláveti magát a férjének, megszabadul a félelemtől, hiszen Istenre bízza magát, akinél a végső irányítás van mind a férj, mind a feleség életét illetően.
Susan Hunt Az igaz nő című remek könyvében összegzi, milyen szív rejtőzik az alávetettség mögött.

Nincs logikus magyarázat az alávetettségre. Minden logikának ellentmond, hogy Jézus maga mögött hagyta a menny minden dicsőségét azért, hogy megadhassa nekünk a menny dicsőségét. Az alávetettség nem a logikáról szól, hanem a szeretetről.
Jézus úgy szeretett minket, hogy önként alávetette magát a kereszthalálnak. Azt parancsolja, hogy a feleségek vessék alá magukat férjüknek. Olyan ajándék ez, melyet önként adunk annak a férfinak, akinek megesküdtünk, hogy szeretni fogjuk; engedelmességben a Megváltónak, akit szeretünk...
Isten azt mondta, hogy a férfinak segítőre van szüksége. Az igazi nő ünnepli ezt az elhívást, és megerősíti ezt, ahelyett hogy ellenségessé válna; könyörületes ahelyett, hogy irányító lenne; és partner ahelyett, hogy ellenség lenne. Nem felületesen, hanem ténylegesen alávetetté válik.
Az igazi nő nem fél attól, hogy aláveti magát. Nem kell mindent megértenie, mindent irányítania. Félelme eltűnik Isten szövetségi ígéretének fényében, mely szerint Istene lesz, és benne lakik. Alávetettség egyszerűen a teljhatalmú Úristenbe vetett bizalmának megnyilvánulása. Az alávetettség megváltásának tükröződése.

Nancy Leigh DeMoss

 
 
0 komment , kategória:  Hosszú építő írások  
A férjemnek szolgálnia kellene engem
  2018-03-09 17:29:37, péntek
 
  A férjemnek szolgálnia kellene engem

Az elmúlt néhány évtized során megindult egy jelentős mozgalom, mely kihívás elé állítja a férfiakat, hogy Isten embereivé váljanak, szeressék feleségüket és gyermekeiket, és áldozathozatalban és szolgálatban ki is fejezzék ezt a szeretetet. Nagyon bátorító látni, ahogyan Isten felkavarja a férfiakat, és ők szívüket Isten és a családjuk felé fordítják. Viszont mindezek közepette nekünk nőknek óvatosaknak kell lennünk, hogy ne feledkezzünk meg az elsődleges szerepekről, amiket Isten nekünk adott. Manapság evangéliumi körökben ,,politikailag helyes" a férfiakat arra buzdítani, hogy az otthoniakban a feleségüket szolgálják, ám nem helyes a nők felelősségéről beszélni férjük szolgálatában.
Az Igazság az, hogy Isten nem a férfit teremtette a nő ,,segítőtársának". Az asszonyt teremtette arra, hogy a férfi ,,segítőtársa" legyen. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a férfiaknak nem kell a feleségüket és a gyermekeiket szolgálniuk. Ha a férfiaknak úgy kell szeretniük a feleségüket, ahogyan Krisztus szereti az egyházat, akkor hajlandóaknak kell lenniük rá, hogy feláldozzák az életüket és szolgákká legyenek, ahogyan Krisztus is az lett a menyasszonyáért.
Ám ha mi nők arra összpontosítunk, hogy mit ,,érdemlünk meg", mik a ,,jogaink", s a férfiaknak mit ,,kell" megtenniük értünk, akkor fájdalomnak és keserűségnek tesszük ki magunkat, ha a várakozásaink nem teljesednek be. Ha valaki inkább ad, mint elvesz, ha keresi a lehetőségeket, arra, hogy áldássá váljon a családjának és szolgáljon a szükségeik szerint, a gyümölcs áldás és öröm lesz.
A modern feminista mozgalom nagymértékben befolyásolta a nők gondolkodását, hiszen minden erővel azon volt, hogy lealacsonyítsa a gyakorlati módon történő szolgálat értékét az otthonokban. Mary Kassian kiváló könyvet írt a feminista mozgalomról, A feminista evangélium címmel, melyben egy Ann Oakley nevű szociológus által készített 1974-es tanulmányról ír, analizálva a házimunka témáját:

Oakley megpróbálta statisztikailag bizonyítani a nők munkakörülményeinek taszító voltát - kemény munka, hosszú munkaórák, elszigeteltség, kevés vagy nem létező fizetség, mindenféle ellenszolgáltatás hiánya: nincs nyugdíj, pihenés, szabadság, fizetett szabadság, és nincs alap a körülmények javításának megtárgyalására sem... Oakley azt akarta bebizonyítani, hogy a háziasszony szerepe - a házimunkában és gyereknevelésben - elnyomott és kizsákmányolt. Oakley szerint addig nem lehet feminista lázadást elérni, amíg a nők rá nem ébrednek, hogy elnyomottak.

Az én édesanyám ilyen ,,elnyomott" nő volt. Amikor arra kértek, hogy egy anyákról és lányokról szóló könyvbe írjak egy fejezetet, így jellemeztem anyám életének példáját:

Bár saját nemében hihetetlenül tehetséges nő volt, anyám boldogan lemondott ígéretes énekesi karrierjéről azért, hogy férjének megfelelő segítőtársa legyen.
A hatvanas évek hangulatában, amikor a nőket arra bátorították, hogy függetlenséget, karriert, személyes elismerést és önmagukkal való megelégedettséget építsenek, anyám másfajta példát állított elénk, melyben a nő férje szívéhez és elhívásához igazodik. Ahelyett, hogy elvárt volna, hogy a férje élete az ő szükségei és érdekeltsége köré összpontosuljon, élete a férjéről szólt...
Fontos megérteni, hogy a ,,segítő" szerepet apám nem követelte meg anyámtól, s édesanyám ezt a helyzetet nem morgolódva, vonakodva fogadta el. Igazán csodálta apámat, és örömét lelte abban, hogy életét apám társaként és bátorítójaként élte le.
Anyám a zsúfolt háztartás otthoni ügyeit örömmel végezte, hiszen így felszabadíthatta férjét, hogy elhívását jobban teljesítse. Ma sok nő elnyomónak tekintené ezt az életstílust. Ám anyám igen távolt állt egy eltiport asszonytól. Épp ellenkezőleg! Apám nagyra értékelte és nagyra becsülte társát, akit Isten adott neki, és gyönyörködött abban, amikor anyám Istentől kapott lehetőségeit és képességeit maximálisan kihasználta.
Az Igazság az, hogy leginkább akkor hasonlítunk Krisztusra, amikor őt vagy másokat szolgálunk. Nincs annál nagyobb elhívás, mint hogy valaki szolgáljon.
A 31. Példabeszéd ,,derék asszonyával" kapcsolatban az a tény döbbent meg leginkább, hogy annyira hihetetlenül önzetlen. Nem vágyik az ,,önbeteljesítésre", nem érdekli ,,saját karrierjének" építgetése, nem akar külön bankszámlát, és nem akar saját eredményei miatt elismerést. Épp ellenkezőleg! Szinte teljesen érdektelennek tűnik saját szükségeit és érdeklődését illetően, ehelyett úgy dönt, hogy férje, gyermekei és a szomszédságában élők gyakorlati szükségleteire összpontosít. A fejezet első olvasásakor néhányan talán kísértésbe esnek, hogy egyetértsenek Ann Oakley következtetésével, hogy a háziasszonyok egy igazán elnyomott fajhoz tartoznak. De vessünk egy friss pillantást erre az asszonyra:
Jól öltözött (22. vers)
Neki és családjának elegendő ennivalója van, sőt másokkal is meg tudják osztani (15, 20 versek)
Rendezett életet él, érzelmileg stabil, és nincsenek félelmei a jövővel kapcsolatban (21, 25 versek)
A férje rajong érte, hűséges hozzá, rendkívül kivételesnek tekinti, ezt közli is vele, és dicsekszik róla a barátainak (11, 28-29, 31 versek)
Gyermekei tiszteli és dicsérik (28. vers)
Nem úgy hangzik, mintha egy elnyomott nőről lenne szó! Igazából melyik nőt nem vetné szét az öröm, ha ilyen jutalmakban részesülne? Hogyan tett szert ez a nő mindezekre az ,,előnyökre"? Hát nem úgy, hogy a férjének fel kellett gyűrnie az ingujját, hogy segítsen a házimunkában (bár azzal sincs az égvilágon semmi baj, ha a férfiak ezt teszik), hanem úgy, hogy a szolgálat útját választotta. Istennel való kapcsolata után az volt a legfontosabb az életében, hogy gondoskodjon családja szükségleteiről.
Viki leírja, hogyan szabadította meg Isten attól a hazugságtól, hogy a férjének szolgálnia kell őt:
Néhány évvel ezelőtt nagy hazugságtól szabadultam meg. Mindig elvártam a férjemtől, hogy segítsen a házimunkában és a gyerekek körül, és ily módon engem szolgáljon. Megvetettem, amikor nem tette meg, vagy ha nem elég jól végezte a dolgát. Nem szedtem fel utána a holmijait, és nem segítettem neki, nem szolgáltam. Mindig is tudtam, hogy Éva Ádám segítőtársának teremtetett, de egy nap a Szentlélek nagyon személyessé tette számomra ezt a tényt, és megmutatta, hogy nem vettem komolyan a szerepemet, mint a férjem ,,segítője".
Most felszedem utána a zokniját, az újságot, és emlékeztetem magam arra, hogy ezzel ,,segítek" neki. Mindig hálás vagyok, amikor segít nekem (és igazán sokat segít), és próbálok segíteni neki abban, hogy elvégezze a saját feladatait (szabaddá teszem a ház körüli munkáktól, lefoglalom a gyerekeket, ha dolga van stb.) ahelyett, hogy neki kellene segítenie az én feladataim megoldásában. Ez nagyot lendített a házasságunkon.

Nancy Leigh DeMoss
 
 
0 komment , kategória:  Hosszú építő írások  
A munkahelyi karrierem...
  2018-03-01 14:41:26, csütörtök
 
  A munkahelyi karrierem sokkal értékesebb és kielégítőbb, mint feleségnek és anyának lenni

Fél évszázaddal ezelőtt egy maroknyi nő elhatározta, hogy filozófiai és kulturális forradalmat csinál. Meg voltak győződve arról, hogy a nőknek le kell vetniük a férfi elnyomás rabigáját, ezért könyveket írtak, cikkeket jelentettek meg, tanfolyamokat tartottak az egyetemeken, az utcára vonultak, lobbiztak a törvényhozásban, és hihetetlen módon megragadták több millió nő szívét és értelmét.
Új értelmet adtak a nő szó jelentésének, és a nők széles körben elfogadott prioritásairól és az életben betöltött hivatásukról vallott nézeteket elutasították. Az erény, szüzesség, bölcsesség, háziasság, alávetettség és szerénység fogalmát nagyjából sikerült törölniük a szótárból, és a döntés, válás, hűtlenség és uniszex életstílus szavak váltották fel őket. Az akkori generáció lányai és unokái már nem is ismernek másfajta gondolkodást.
A női mivoltról alkotott ,,új" látásmód egyik legpusztítóbb célja és hatása az volt, hogy a házasság és az anyaság szerepét lealacsonyították, és a nőket érzelmileg és fizikailag is eltávolították otthonaikból, hogy csatlakozzanak a munkavállalókhoz. Dr. Dorothy Patterson így ír erről:
A nőket felszabadították abból a valódi szabadságból, amit évszázadokon át élvezhettek otthonuk felügyeletében, a gyermekeikről való gondoskodásban és személyes kreativitásuk kiélésében. Agymosáson estek át, s most azt hiszik, ha nincs valamilyen titulussal járó, fizetett állásuk, akkor otthonukban a kudarc, unalom és bebörtönzöttség rabjai.
Statisztikai adatok szerint az alkalmazás feltételeit, a fizetési arányokra és a tanulási lehetőségeket tekintve a nemek közötti szakadék drámaian leszűkült, bezáródott. Mindezek olyan eredmények, melyekért az aktivisták régóta és keménye küzdöttek. De mi van az újonnan talált szabadság nem szándékosan választott következményeivel? Ki gondolta volna, hogy együtt kell majd élnünk ezekkel:
- Nyomás nehezedik a nőkre a társaiktól, hogy többet kell elérniük annál, mint hogy valaki ,,csak feleség és anya".
- A háziasszony státusza leértékelődött, úgy tekintenek rá, mint egy jobbágyra.
- Több millió kisgyermeket visznek már hajnalban bölcsibe, és csak napnyugta után mennek értük.
- Több millió iskolás gyermek megy haza egy üres házba, vagy éppen valamilyen iskola utáni gyermekfelügyeleti programra van száműzve.
- Anyák az idejük és energiájuk legjavát nem a férjüknek és gyermekeiknek adják, s ettől folyamatosan kimerültek és ingerlékenyek.
- Családok alig étkeznek együtt.
- A gyerekek mirelit vagy gyorséttermi ételen tengődnek.
- Férjezett nők érzelmi és fizikai viszonyokba bonyolódnak a munkahelyükön lévő férfiakkal, mert több minőségi időt töltenek velük, mint a saját férjükkel.
- A nők pénzügyileg elég függetlenné válnak ahhoz, hogy szabadon elhagyhassák a férjeiket.
- A nők napról-napra durva nyelvezetnek és viselkedésnek, és burkolt célozgatásoknak vannak kitéve a munkahelyükön.
- A nőknek nincs elég idejük és energiájuk közeli kapcsolatot kiépíteni saját gyermekükkel, melynek eredményeként véglegesen elidegenednek egymástól, amikor a gyermekek felnőnek.
- A gyermekek megszámlálhatatlan órát töltenek a televízió előtt, videók, elektronikus játékok és számítógépek szórakoztatják őket.
- A nem megfelelően felügyelt gyermekek ki vannak téve a pornográfiának, az ivásnak, drogoknak, a szexnek és az erőszaknak.
- Az idősödő szülőket otthonokba dugják, mert lányaik vagy menyeik főállásban dolgoznak, és nincs idejük gondot viselni rájuk.
Amikor keresztyén nőként meg kell határoznunk a fontossági sorrendet az életünkbe, először is ezt a kérdést kell feltennünk: Miért teremtett Isten nőt? Mi a célja és küldetése az életben? Isten Igéje megmondja az Igazságot célunkról, elsődleges szerepünkről és elhívásunkról, bármely korban vagy kultúrában éljünk is. Amikor magunkévá tesszük ezt az Igazságot, és erre alapozzuk fontossági sorrendünket és időbeosztásunkat, valódi felszabadultságot élünk át.
Az 1Mózes 2:18-ban megtaláljuk az első és legvilágosabb kijelentést arról, hogy miért is teremtette Isten a nőt:
Nem jó az embernek egyedül lenni, alkotok hozzáillő segítőtársat.
Tessék, itt van: Isten arra teremtette a nőt, hogy a férfi segítőtársa legyen - hogy kiegészítse őt, és megfeleljen a szükségeinek. A nő élete összpontosul a férfi köré, nem fordítva. A férfiból készült, a férfinak készült, és Isten ajándékként a férfinak adta. Férjével való kapcsolata volt az első és elsődleges szféra, amelyben léteznie és szolgálnia kellett. A férj felelőssége a munka, az anyagi szükségletekről való gondoskodás. Az asszony a férfi segítője és társa Isten képének visszatükrözésében, a föld feletti uralom gyakorlásában, az Isten szerinti mag létrehozásában.
Együtt kellett volna benépesíteniük a földet a következő nemzedékkel, az Istent szerető, és az ő célját beteljesítő férfiakkal és nőkkel. A nőt Teremtője egyedinek tervezte, és különleges módon látta el - fizikailag, érzelmileg, mentálisan és lelkileg - arra, hogy az élet hordozója és táplálója legyen. Isten számos módon megajándékozta azzal a képességgel, hogy a család egységéhez életet, szépsége, gazdagságot, teljességet, kecsességet és örömöt adjon. Értékének legnagyobb fokmérője az, amilyen mértékben az otthon szíveként szolgál.
Pál apostol Timóteusnak írt első levelében számos olyan kitételt megemlít, aminek egy özvegy meg kell, hogy feleljen, hogy jogosult legyen a gyülekezet gondoskodására. A listában megtaláljuk a ,,munkaköri leírást" az istenfélő nők részére, mely életük minden szakaszában érvényes. Pál tisztelte azokat az idősebb asszonyokat, akiknek élete az otthonuk körül forgott, és akik mások szolgálatára és mások szükségeinek kielégítésére adták magukat. A Pál által felsorolt minősítések minden keresztyén nő fontossági sorrendjének élén kell hogy álljanak.
Az özvegyasszonyok közé csak olyant szabad bejegyezni,
aki nem fiatalabb hatvan évesnél, aki egy férfi felesége volt,
aki mellett cselekedetei tanúskodnak, ha gyermeket nevelt fel,
ha vendégszerető volt, ha a szentek lábát megmosta, ha nyomorultakon
segített, ha mindenféle jó cselekedetre kész volt.
1 Timóteus 5:9-10
Pál nyilvánvalóan a házas asszonyokhoz szólt, ahhoz a biblikus nézőponthoz tartva magát, hogy a házasság Isten normája a nők többsége számára. Ennek ellenére az 1Korinthus 7:32-35-ben az egyedülálló nőket is arra hívja el, hogy otthonteremtők legyenek, bár más értelemben. Energiájukat és erőfeszítéseiket a hit családjára kell fordítaniuk, önzetlen életet kell élniük, melynek középpontja nem a saját törekvéseik és érdekeik, hanem Krisztus és az ő országa.
A Szentírás világos azt illetően, hogy a házas asszony élete és szolgálata az otthona körül zajlik. Ezzel persze nem az állítja, hogy ha egy asszony és anya az otthonán kívül vállal munkát, az feltétlenül rossz, hacsak az a munka nem kel versenyre vagy nem akadályozza elsődleges elhívásának betöltését az otthonában. Fontos az is, hogy a nők mérlegeljék érveiket az otthonukon kívüli munka mellett, és képesek legyenek beazonosítani az indokaik mögött meghúzódó esetleges megtévesztéseket.
Például széles körben elterjedt az a nézet, hogy egy család sem képes megélni anélkül, hogy mindkét fél ne dolgozna. Igaz, hogy a feminista mozgalom egyik melléktermékeként a gazdaság igenis a kétkeresős családokon alapul. Ez azonban nem azt jelenti, hogy egy család képtelen megélni egy keresetből.
Az Igazság az, hogy Isten elsődlegesen a férfinak adta a kenyérkereső szerepét, hogy gondoskodjon feleségéről és gyerekeiről. Az Ellenség gondoskodott arról, hogy ez ebben a formában hihetetlenül nehéz legyen, ám mindig van lehetőség arra, hogy az Igazságban éljünk, ha akarunk.
Számos közeli barátomnak van hat, hét, nyolc, kilenc gyermeke, és úgy döntöttek, hogy a feleség otthon marad a gyermekekkel. Nem, valóban nem könnyű nekik. Nem rendelkeznek olyan anyagi javakkal, amiket mások ma szükségszerűnek ítélnek. Igen, bizonyos értelemben áldozatot hoznak, ám az áldozat eltörpül amellett, amit cserébe kapnak. Szinte kivétel nélkül minden egyes esetben:
- ezek a családok elégedettek és örömteljesek;
- sokkal jobban értik az értékeket és az igazán fontos dolgokat, mint a kétkeresős családok;
- megtanultak imádkozni és Istentől függni a ,,mindennapi kenyerüktől" egészen a főiskolai tandíjig;
- a szülők mindig tudják, hogy hol vannak a gyermekeik, és képesek felügyelni és irányítani tevékenységeiket;
- szülők és gyermekek közeli, szeretetteljes kapcsolatban élnek egymással;
- egymást aktívan szolgálják a gyakorlati dolgokban, amire az otthonon kívül dolgozó családokban nem nagyon van példa az idő (vagy energia) hiánya miatt.
Most akkor ki is hoz áldozatot valójában?
Sok világi nő is elismeri, milyen feszültséggel jár az, amikor egy nő karrierjét és az otthonát akarja összeházasítani. Katharine Hepburn ezt mondta egy interjú során:
Nem igazán hiszem, hogy egy nő képes sikeres lenni a karrierjében, és ugyanakkor anya is lenni. Az a gond a mai nőkkel, hogy mindent akarnak. Ám senki nem kaphat meg mindent.
Joanne Woodward, egy másik színésznő, szintén egyetért a fentiekkel:
A karrierem megsínylette a gyerekeimet, és a gyerekeim megsínylették a karrieremet... sokat tépelődtem, és egyik területen sem tudtam teljes mértékben teljesíteni. Egy embert sem ismerek, aki mindkettőben sikeres lenne, pedig elég sok dolgozó anyát ismerek.
Tudom, hogy egy bukott világban léteznek olyan helyzetek, ahol az ,,ideális" talán lehetetlen. Ám a válások és az egyedülálló anyák számának terjedése miatt nem kell elvetnünk az ideálokat. Sőt, egyre inkább tudatában kellene lennünk annak, milyen kívánatos is Isten útja. Ellen kell állnunk annak, hogy kultúránk maga alá tiporjon. Hiszen pont a ,,dolgozó anyák" kultúrája miatt - legalábbis részben amiatt - nőtt meg a válások, egyedülálló anyák, a segélyből élő nők, a tinédzserek által elkövetett erőszak, a lestrapált, depressziós, és kimerült nők aránya.
Dorothy Patterson arra emlékezteti a nőket:
Igaz, hogy sok ,,tökéletes állást" szalaszthatunk el a gyermeknevelés évei alatt, ám csak egyetlen olyan munka van, ami soha nem tér vissza, ha elszalasztjuk: felnevelni saját gyermekeinket és megadni nekik azt a ritka lehetőséget, hogy otthon nőhessenek fel.

Nancy Leigh DeMoss
 
 
0 komment , kategória:  Hosszú építő írások  
Nincs időm mindent megcsinálni...
  2018-02-21 17:10:52, szerda
 
  Hazugságok a fontossági sorrendről

Kedves naplóm!

A mindenit! Az élet kész szélvész egy ideje. Hónapok teltek el, mióta utoljára a gondolataimat papírra vethettem. Manapság már levegőt venni is alig van időnk. A fiúk tele vannak élettel, mintha az életem azzal telne, hogy őket kergetem, és rendet rakok utánuk. Hihetetlen, milyen sebességgel képesek rendetlenséget csinálni! Olyan gyorsan nőnek - hamarosan kirepülnek itthonról. Addig akarok velük játszani, amíg még kicsik, élvezni akarom a jelenlétüket, és meg akarom tanítani nekik, hogy mik is számítanak igazán az életben.
Aratás van. Ádámnak mindig ez a legelfoglaltabb időszak. Mostanában nem sokat találkozunk. Bárcsak több időnk lenne együtt lenni egy kicsit, beszélgetni magunkról, a gyerekekről, a jövőnkről.
Olyan sok tennivaló van, alig maradt időm Istennel úgy együtt járni és beszélgetni, mint régen. Mielőtt gyerekeink lettek, sokkal egyszerűbben mentek a dolgok. Most már a nap 24 órája sem elég. Éjjel kimerülten dőlök az ágyba, s amikor felkelek, újra ismétlődik a rutin... aztán újra... meg újra... meg újra...

Az előzőekben megnéztük az általam legalapvetőbbnek és legegyetemesebbnek vélt három megtévesztést: mit hiszünk Istenről, mit hiszünk magunkról, és mit hiszünk a bűnről. Ezek azok a területek, melyek nagyjából meghatározzák, mit hiszünk minden másról az életben. Ha ezeken a területeken becsaptak minket, nagy esély van arra, hogy más dolgokban is meg vagyunk tévesztve.
A következő néhány fejezetben megvizsgálunk néhány gyakorlati területet, amelyen sok keresztyén nő be lett csapba. Az első ilyen a prioritás kérdése. Néhány éve láttam egy kis feliratot egy női butikban, mely ennek a megtévesztésnek a gyümölcséről árulkodik:

Nő vagyok.
Legyőzhetetlen.
Fáradt.

Helen Reddy hetvenes években írt Grammy díjas dalából kölcsönvett kifejezés kétségkívül azzal a szándékkal került a feliratra, hogy mosoly fakasszon. Ugyanakkor megragad valamit abból a küzdelemből, mely minden nő életében jelen van: tudni, hogyan zsonglőrködjünk a számos követelménnyel és felelősséggel, melyekkel az élet különböző szakaszaiban szembesülünk.
Az általam ismert nők nagy része nem érzi magát legyőzhetetlennek. Pont ellenkezőleg! Többségük elégtelennek és bizonytalannak érzi magát. Viszont többségük igenis fáradt. Gyakran képtelenek az általuk viselt számos felelősség egyensúlyozására és különböző szerepeik betöltésére.
A frusztrációt az Ellenség hazugságai táplálják, melyek egyéni és együttes tudatunkban lettek elültetve. Ehhez hasonló hazugságok:

18. Nincs időm mindent megcsinálni, amit meg kellene csinálnom.

Ez volt az első számú hazugság, mellyel az általunk megkérdezett nők többsége azonosult. A nők hetven százaléka nyilatkozott úgy, hogy elhitték ezt a hazugságot. Az eredmény nem lepett meg.
Hiszen ha megkérdezzük egy nőtől, ,,hogy vagy?", a válasz valószínűleg egy sóhaj vagy nyögés lesz, melyet ezek a szavak követnek:

,,Olyan elfoglalt vagyok!"
,,Olyan sok minden történik a családunkban!"
,,Egyszerűen nem tudok mindent elvégezni, amit kellene!"
,,Kimerült vagyok!"

Az esetek többségében a nőket (s a keresztyén nők sem kivételek ezalól) leterheli tennivalójuk sokasága és a rendelkezésre álló idő rövidsége. Ebből kifolyólag sok nő kimerült, elbátortalanodott, holtra fáradt életet él.
Évekkel ezelőtt azt olvastam, hogy a modern, időtakarékos eszközöknek és berendezéseknek köszönhetően egy átlagos nő ötven, teljes munkaidőben foglalkoztatott szolgálóval rendelkezik. Lehet, hogy ez a szám nem teljesen pontos, annyi azonban bizonyos, rengeteg kényelmi eszköz áll rendelkezésünkre, melyek az elmúlt nemzedékek asszonyai előtt ismeretlenek voltak. Gondolj csak bele, milyen lehetett mosogatógépek, mikrohullámú sütők, mosógépek, ruhaszárítók vagy autók nélkül élni - sőt, ha egy kicsit még jobban visszamegyünk az időben, még a vezetékes vizet vagy az elektromos áramot sem ismerték!
Emlékszem, gyerekkoromban ellátogattunk egy világkiállításra, ahol az egyik pavilonban a ,,jövő életstílusát" próbálták meg elképzelni. Mindenféle elektromos, hi-tech berendezések végezték a ház körüli teendőket és napi feladatokat, így az emberek nyugodtan pihenhettek, és ,,fontosabb" dolgokkal foglalkozhattak. Nos, elérkezett a jövő. Olyan berendezések és eszközök állnak rendelkezésünkre, melyeket még gyermekkorom legnagyobb képzelőerejével megáldott elméi sem álmodtak meg. Akkor miért van az, hogy életünk sokkal zaklatottabb és kapkodóbb, mint valaha? Miért vagyunk annyira lestrapálva?
Valószínűleg számos magyarázat létezik erre a kérdésre. Az egyik ok azonban bizonyára az, hogy elfogadtunk egy hazugságot: egyszerűen nincs időnk elvégezni mindent, amit kellene.
Tény, hogy nincs sem több, sem kevesebb időnk, mint a földön valaha élt embereknek. Függetlenül a helyzetétől vagy a felelősségétől, soha senkinek nem volt napi 24 óránál, heti 168 óránál és évi 52 hétnél több ideje.
Az Úr Jézus maga is csak néhány rövid földi évet kapott arra, hogy a megváltás teljesen tervét véghezvigye. Neki aztán tényleg hosszú ,,tennivalók" listája volt. Mégis, élete végén Jézus szemét az Atyára emelhette, és azt mondhatta: ,,Én megdicsőítettelek téged a földön azzal, hogy elvégeztem azt a munkát, amelyet rám bíztál, hogy elvégezzem." (János 17:4)
Igazán lenyűgözőnek találom ezt. A legtöbb nap végén én aligha mondhatom el magától, hogy elvégeztem a munkát, amit arra a napra célul tűztem ki magam elé. Épp ellenkezőleg. Gyakran zuhanok úgy ágyba, hogy a fejemben az elvégzetlen feladatok listáját fontolgatom, melynek aznap kellett volna a végére járnom. Hogyan tudta Jézus élete munkáját elvégezni - különösen olyan rövid idő alatt?
Jézus szavaiban segítségek találunk - hatalmas Igazságot, mely megszabadít minket a tennivalóinkkal járó sietség és frusztráció kötelékéből. Figyeljük meg, mi mindent végzett el Jézus földi életének harminchárom éve alatt: ,,Elvégeztem a munkát, amelyet rám bíztál." Ez a titok. Jézus nem végzett el mindent, amit a tanítványai elvártak tőle. (Néhányan közülük azt várták, hogy megdönti a Római uralmat!) Nem végzett el mindent, amit a tömeg várt tőle. (Hiszen voltak még beteg, haldokló, magányos emberek a földön.) Elvégezte azonban azt a munkát, amit Isten bízott rá.
A huszonnégy órás nap folyamán gyakorlatilag sosincs időm arra, hogy elvégezzek mindent, amit az emberek elvárnak tőlem. Még arra is alig akad időm, hogy a saját feladataimat elvégezzem. Nem tudok találkozni mindenkivel, aki szeretne velem találkozni, nem tudok felhívni mindenkit, aki beszélni akar velem, nem tudok tanácsot adni mindenkinek, aki szükséget szenved, nem tudok megragadni minden feladatot, aminek elvégzésére mások alkalmasnak találnak, nem tudom elolvasni az összes könyvet, amit el szeretnék olvasni, nem tudok olyan minőségi időt tölteni a barátaimmal, amilyen szeretnék, és nem tudok minden egyes szobát rendben tartani a házban az éppen beeső vendégek számára. Ez fizikailag egyszerűen lehetetlen.
Milyen nagy megkönnyebbülés ráébredni, hogy nem is kell mindezeket megtennem!
Igazság szerint csak az kell elvégeznem, amit Isten kijelöl számomra. Micsoda szabadságot jelentett elfogadnom, hogy igenis mindent el tudok végezni, amit Isten ad feladatul egy adott napra, egy adott hétre, és az egész életemre!
Csak akkor válok frusztrálttá, ha olyasvalamit próbálok megoldani, amik igazából nem szerepelnek Isten nekem szánt listáján. Amikor a saját listámat építhetem, vagy hagyom, hogy mások határozzák meg a fontossági sorrendet az életemben ahelyett, hogy időt szánnék arra, hogy felismerjem, mi Isten szándéka velem, na akkor aztán elhavaznak a félig-kész, rosszul elvégzett, vagy soha meg nem kísérelt tervek és feladatok. Bűntudatom van, frusztrált vagyok és kapkodok ahelyett, hogy csak élvezném a békés, rendezett életet, amit Isten szán nekem.
Fontos emlékeznünk, hogy Isten nekünk szánt tennivalói nem azonosak a másoknak szánt tennivalókkal. Jézus azt mondta: ,,elvégeztem a munkát, amelyet rám bíztál" - nem pedig ,,azt a munkát, amit Péterre, Jánosra, vagy az anyámra bíztál". A munka, ami Isten rám bízott, nem azonos a munkatársaimra vagy barátaimra bízott munkával. A munka, amire Isten három kisgyermek édesanyjaként elhívott, nem azonos azzal a ,,munkaköri leírással", amire a férjedet, egy egyedülálló, fiatal nőt, vagy egy felnőtt gyermekeitől már külön élő nőt elhívott.
Ráadásul életünk különböző időszakokból áll, ezért az Isten által nekem adott feladatok nem lesznek pontosan ugyanazok negyvenéves koromban, mint tizenéves koromban voltak, vagy amik idősebb koromban lesznek.
Erről jut eszembe, létezik egy ehhez a témához kapcsolódó másik hazugság, melyet korunk hölgytagjai szintén elhittek. Ez a hazugság egy bizonyos értelemben pont az ellenkezője annak, hogy nincs elég időnk elvégezni mindent, amit el ,,kellene" végezni, vagyis hogy: Mindent meg tudok csinálni - ,,ideális feleségnek és anyának kell lennem, az otthonomnak tisztának és rendezettnek kell lennie, egészséges ételeket kell készítenem a családomnak, a gyerekeim iskolájában, a gyülekezetben és a közösségben, ahol élünk, aktívnak kell lennem, fizikailag formában kell lennem, tudnom kell, mik a hírek a világban, és főállásban kell dolgoznom".
Azok a nők, akik tudat alatt azt gondolják, hogy be kell tölteniük mindezeket a szerepeket, valószínűleg kimerülnek és elborítják őket az idejüket követelő dolgok.
Az Igazság az, hogy egy nő sem képes hatékonyan ellátni ennyi feladatot. Előbb vagy utóbb valami (vagy valaki) kárt szenved.
Ha olyan feladatokat próbálunk meg ellátni, amelyeket nem Isten szánt nekünk, frusztráció lesz az eredménye. Ha életünk minden szakaszában Isten fontossági sorrendjét kutatjuk, az eredmény szabadság, öröm, és gyümölcsöző élet lesz. Szentlelkének erejében véghezvihetjük a fontos dolgokat, és ráébredünk, hogy Isten gondoskodott a szükséges időről és képességről, hogy elvégezzünk mindent, amire ő hívott el minket.

Az alábbi bizonyságtételek megmutatják, hogy a Sátán prioritásról és időről szóló hazugságai rabságban tartanak minket, ám az Igazságnak hatalma van megszabadítani minket.

Bűntudatot éreztem, mert nem tudtam segíteni a ,,jó keresztyén" ügyeket. Soha nem éreztem, hogy sikert értem volna el, vagy hogy bármit is jól csinálnék. Micsoda megkönnyebbüléssel hallottam, hogy ,,elegendő időm van azokra a dolgokra, amiket nekem szánt Isten". Azokon a napokon, amikor nyomás nehezedik rám, újra meg újra emlékeztetem magam erre az Igazságra. Már attól megnyugszom, hogy kimondom az Igazságot. A napok már nem nyargalnak olyan nagy sebességgel, és igazán a ,,pillanatnak élhetek", nem az ,,órának".

Elhittem azt a hazugságot, hogy nincs időm mindent elvégezni. A feladataimat nem megfelelően láttam el, elkeseredett és reménytelen voltam, mert az otthonom mindig rendetlen, és a gyermekeim sem viselkednek valami fényesen.
De rájöttem, hogy elég időm van elvégezni azt, amit Isten nekem adott feladatul, és arra is rá kellett döbbennem, hogy olyan dolgokat is magam vállaltam, amit nem Isten szánt nekem. Kezdem felismerni azokat a dolgokat, amelyek nem tartoznak az életembe, ezeket elengedem, más dolgokat pedig másokra oszthatok. Azt is tanulom, hogyan kommunikáljak a férjemmel, hogy felszabaduljak azoktól a dolgoktól, amelyek nem is igazán számítanak neki, másrészről pedig arra kérem, pontosan fogalmazza meg azokat, amelyek igenis számítanak. Nem egyszerű a folyamat, de már sikerült néhány dolgot leegyszerűsítenem, és reményeim szerint egyre nagyobb lendületet nyerek, míg az életem rendbe jön, és szabadon végezhetem azokat a dolgokat, amelyeket Isten adott. Mindez kizárólag az Úr vezetésével és kegyelméből lehetséges.

Azt hittem, hogy mindig kötelességem szolgálni, amikor a gyülekezetnek szüksége van rám. Ha láttam egy megoldásra váró feladatot, azt rögvest meg is oldottam. Persze a hét szinte minden egyes napját akadt valami tennivalóm a gyülekezetben. De mindent azért ettem, mert kellett, nem azért, mert akartam. Segítségem nem akadt, mert senkit sem akartam arra kérni, hogy hozzám hasonlóan keményen dolgozzon. Úgy éreztem, én vagyok az egyetlen, aki képes elvégezni ezeket a feladatokat.
Miután teljesen kiégtem, a lelkipásztorom megláttatta velem, hogy nem kell mindent megcsinálnom, csak azokat a dolgokat, amiket az Atya ad nekem. Továbbra is tevékenykedek, de csak olyan dolgokat végzek el, amiket Isten akar. Amikor tudom, hogy nem Isten hív el valamire, már tudok nemet mondani.
Azok közül a dolgok közül, amiket csináltam, egy sem volt rossz, csak éppen Isten nem nekem szánta őket. Ám eközben kiszorítottam az életemből az Isten által nekem szánt dolgokat és azt, amivé ő akar formálni. Isten megszabadított az elfoglaltság rabságából, hogy igazán a szolgája lehessek. Már nem keresem a szolgálati lehetőségeket, hanem az ő szolgájaként Istenre tekintek, és oda megyek, ahova ő akarja.

Nancy Leigh DeMoss
 
 
0 komment , kategória:  Hosszú építő írások  
David Brainerd hagyatéka
  2018-02-20 15:14:29, kedd
 
  David Brainerd hagyatéka

David Brainerd (1718-1747) egyike volt az első misszionáriusoknak, akik úttörő missziói munkát végeztek Észak-Amerika indiánjai között.
Elmondhatatlan erőfeszítéseket tett, gyakran teljesen egyedül volt az őserdőben, gyötörte a levertség és a kezdeti sikertelenség, de mindezek között újra meg újra kereste és megtalálta az Istenben való nyugalmat és örömet. Sok napot és éjszakát töltött el böjtölve, imádkozva és Isten Igéjéről elmélkedve.
Amikor Brainerd teljesen kimerülve, leverten és lehangolódva már a missziói tevékenysége feladására készült, Isten hirtelen hatalmas ébredést adott az indiánok között, amire nem volt emberi magyarázat.
Azok a naplók, amelyeket David Brainerd ezekben az években vezetett, megragadó bizonyságai annak, hogyan ismeri fel egy fiatal keresztyén először a saját romlottságát, bűnös mivoltát és minden jóra való alkalmatlanságát, ugyanakkor pedig hogyan nyílik meg a szeme Isten dicsőségére és kegyelme nagyságára.
Brainerd csak huszonkilenc éves volt, amikor utolsó hónapjait halálos betegen az ismert ébredési prédikátor és teológus, Jonathan Edwards házában töltötte. Mint atyai barátja valószínűleg Edwards ismerte őt a legjobban, és nagy szerepe volt szellemi fejlődésében is.
Amikor emberi megítélés szerint már nyilvánvaló volt, hogy Brainerd meg fog halni, Edwards megpróbálta rávenni fiatal barátját, engedje meg, hogy naplóit halála után kiadják.
Jonathan Edwards így ír erről:

,,Nagy fáradságomba került, hogy meggyőzzem, magánjellegű írásait ne zárja el teljesen a nyilvánosság elől. Szinte legyőzhetetlen viszolygás élt benne az ellen, hogy naplójának bármely részét kiadjuk a halála után."

Ám miután más barátai is esdekelve kérték, hogy vonja vissza a teljes tilalmat, feljegyzései egy rézét átadta Jonathan Edwardsnak, hogy dolgozza fel úgy ,,...ahogyan az a legjobban szolgálja Isten dicsőségét, és leginkább hasznára válik a kegyeseknek."
Végül Edwards Brainerd korai halálát követően válogatást adott ki naplóbejegyzéseiből és egyéb feljegyzéseiből David Brainerd élete - egy indián-misszionárius naplója címen, és kiváló kommentárt fűzött hozzá.

Már a 18. században rendkívüli hatást gyakorolt ez a köny olyan férfiakra, mint John Wesley, George Whitefield, William Carey és sokan mások. Később Henry Martynra, C.H. Spurgeonre és Andrew Murryra is nagy hatással volt. Végül, de nem utolsósorban, a 20. században Jim Elliotra is, akit ennek a naplónak az olvasása arra bátorított, hogy ,,elgondolkodjon az Istennek odaszánt életről, amelyre a korai halál fénye vetül". Jim Elliot - ugyanúgy, mint példaképe - huszonkilenc évesen mint misszionárius halt meg, és a Mindenható árnyékában című naplót hagyta maga után, amelyet felesége, Elisabeth adott ki, és amelyet sok nyelvre lefordítottak.
Ebben a könyben sok értékes idézetet adtunk közre Brainerd feljegyzéseiből, mivel bátorító példái ezek az odaadó imádkozásnak. Végül következzen még egy levél, amelyet David Brainerd vér szerinti testvérének, Johnnak írt, aki folytatta missziói munkáját az indiánok között, majd pedig egy utolsó naplóbejegyzés.
Ezt a nagy hatású levelet Brainerd néhány héttel a halála előtt, 1747. október 9-én írta.
Jonathan Edwards a következő bevezetőt írta Brainerd valószínűleg utolsó levele elé:

,,John testvérének Bethelbe, a keresztyén indiánok New Yerseyben található városába. A levél szintén Bostonban született, a halála előtti nyáron, amikor már a halál küszöbén állt."

,,Kedves testvérem,
már az örökkévalóság küszöbénél tartok, és arra várok, hogy nagyon rövid időn belül belépjek a láthatatlan világba. Már nem érzem magamat a föld lakójának, s gyakran komolyan vágyom arra, hogy 'elköltözzek, és Krisztussal legyek'.
Magasztalom Istent, hogy néhány évvel ezelőtt azzal a maradandó meggyőződéssel ajándékozott meg, hogy egy értelmes lény számára lehetetlen valódi boldogságot átélni, ha nem adja át magát Neki teljes mértékben. Ennek a meggyőződésnek a hatása alatt egy bizonyos mértékig így is cselekedtem. Ó, bárcsak sokkal inkább így cselekedtem volna! Felismertem az életszentség nagyszerűségét és szükségességét is, de sosem láttam ezt ennyire, mint most, amikor már közvetlenül a sír szélére kerültem.
Ó, testvérem, igyekezz a szentségre, törekedj e felé az áldott cél felé, és szomjazó lelked hadd mondogassa állandóan: 'Nem fogok addig megelégíttetni, amíg a képeddel nem ébredek!' [...]
És most, kedves testvérem, arra kell, hogy buzdítsalak, hogy törekedj a személyes szentségre, böjtölj és imádkozz annyit, amennyit csak megenged az egészséged, és élj a keresztyén átlag felett [...]
Igyekezz megkülönböztetni az igazi kegyességet a hamistól, és ebből a célból ügyelj Isten szívedben lakó Szellemének rezdüléseire. Fordulj Hozzá segítségül, és elfogulatlanul vesd össze tapasztalataidat Isten Igéjével. Olvasd el, mit ír Edwards úr az emberi kedély rezdüléseiről, aki egyértelműen különbséget tesz a kegyesség magja és lelke, illetve a hamis hangulatok között. Értékeld a vallásos örömet annak tartalma alapján [...]
Ha igazi szellemi örömünk van, akkor a lélek annak örül, ami Isten önmagában véve; Istent szentségéért, szuverenitásáért, hatalmáért, hűségéért és minden tökéletességéért dicséri; azért tiszteli Istent, mert Ő az, ami, hogy változhatatlanul Övé a végtelen dicsőség és üdvösség. Amikor az emberek Isten tökéletessége, a Krisztusban való üdvösség végtelen nagyszerűsége és a szent parancsolat felett ujjonganak, amelyek az Ő szent lényének a lenyomatai, akkor az ilyen öröm isteni és szellemi. Örömünk halálunk óráján is velünk lesz, ha akkor bizonyosak lehetünk abban, hogy így önmagunk fölé emelkedve cselekedtünk, és önzetlenül - ha szabad ezt így mondanom - örvendeztünk az áldott Isten dicsőségében [...]
Tartok tőle, hogy nem vagy eléggé a tudatában, hányféle hamis kegyesség van a világon. Sok komoly keresztyén és nagyra becsült pásztor nagyon is könnyen megengedi, hogy ez a hamis láng befolyással legyen rá. Attól is tartok, hogy nem vagy annak sem tudatában, milyen rettenetes a hatása és a következménye ennek a hamis kegyességnek. Hadd mondja meg neked, hogy az ördög az, aki a világosság angyalának mutatja magát. Ez a pokol produktuma, ami mindig minden ébredésnél kialakul, és Isten ügyét elpusztítja és megöli, miközben általában egy sereg jó szándékú ember a kegyesség csúcsán érzi magát tőle.
Légy kész, testvérem, hogy szétzúzd, ha megjelenik ez a lény az indiánok között, és soha semmilyen mértékben ne bátorítsd a világosság nélküli szenvedélyt.
Intsd az enyéimet haldokló lelkészük nevében, igen, annak a nevében, aki halott volt, és most él, hogy éljenek és járjanak úgy, ahogy az az evangéliumhoz méltó. Magyarázd meg nekik, milyen nagy várakozással van irántuk Isten és az Ő népe, és milyen súlyos sebet ejtenek Isten ügyén, és milyen végzetes előítéletet keltenek a többi, szegény indiánban is, ha káros szenvedélyekbe esnek. Hangsúlyozd mindig, hogy élményeik romlottak, és örömük csalárd, még ha úgy képzelik is, hogy ezek az élmények a harmadik égbe ragadták el őket, ha életük alapvetően nem szellemi, nem éber és nem szent. Ha súlyt helyezel ezekre a dolgokra, 'megmented magadat is, hallgatóidat is'.
Isten tudja, hogy szívem szerint kész lettem volna rá, hogy tovább szolgáljam az Ő ügyét, bár ez a szolgálat ezentúl is együtt járt volna az elmúlt évek minden fáradságával és nyomorúságával, ha Ő úgy tartotta volna helyesnek, hogy ez így legyen. Ennek ellenére teljesen elégedett vagyok azzal, hogy úgy tűnik, most már az akarata, és nagyon őszintén mondhatom: legyen meg az Úr akarata!
Megindulással gondolok arra, hogy itt kell hagynom téged ebben a bűnös világban; szívből együtt érzek veled abban, hogy még előtted állnak azok a viharok, amelyekből, ebben bízom, engem a kegyelem már majdnem megváltott. Azonban 'él az ÚR, áldott az én kősziklám'. Ő változatlanul mindenható Barát, és abban bízom, hogy vezetni és segíteni fog téged, ahogyan velem is tette.
És most, kedves testvérem, az Istennek és kegyelem Igéjének ajánllak, akinek hatalma van felépíteni téged és örökséget adni neked a szentek között. Legyen részed Isten jelenlétében magányodban és közösségben is, és Jákób hatalmas Isten irányítsa lépteidet, tetteidet!
Szenvedélyesen kívánja, és imádságban
szeretettel kéri ezt haldokló testvéred,
DAVID BRAINERD"

Brainerd naplója egy 1747. október 2-i bejegyzéssel ér véget, azaz egy héttel hazamenetele előtt:

,,Október 2.: Ezen a napon a lelkem időközönként boldogan Isten felé fordult. Vágytam rá, hogy Nála lehessek, hogy megláthassam dicsőségét. Késznek éreztem magamat arra, hogy boldogan Rá bízzak mindent, legdrágább barátaimat, legdrágább nyájamat, távol levő testvéremet és minden gondomat az időben és az örökkévalóságban. Ó, bárcsak eljönne a világba az Ő országa, hogy mindenki szeretné és magasztalná Őt mindazért, ami Ő önmagában, és az áldott Megváltó 'lelki gyötrelmeitől megszabadulva lássa őket, és megelégedett legyen!'
Ó, jöjj, Úr Jézus, Úr Jézus, jöjj hamar!
Ámen."
 
 
0 komment , kategória:  Hosszú építő írások  
     1/10 oldal   Bejegyzések száma: 95 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 341 db bejegyzés
e év: 5879 db bejegyzés
Összes: 17025 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 340
  • e Hét: 11127
  • e Hónap: 29402
  • e Év: 552456
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.