Belépés
evavicus.blog.xfree.hu
,,Jőjj pihenni, szabad perceidben, gépek, számok fáradt embere! A barátság meghitt otthonába hív a költő, - beszélgess vele." /Veress Ferenc/ Szuhanicsné Bencsik Éva
2001.01.01
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 13 
Fosztogató évek
  2018-03-23 12:06:44, péntek
 
  Kálnoky László

Fosztogató évek

Megrázzák ősz szakállukat az évek,
s távoznak; épp csak megpihentek itt,
mint vándor aggastyánok, kik motyójuk
izmos vállaikon tovább viszik.
Alakjuk lassan tűnik el a ködben,
s míg ormótlan csizmájuk lépeget,
észre se vesszük, hogy batyuba kötve
viszik magukkal az emlékeket. ..



 
 
0 komment , kategória:  Kálnoky László versei  
Emlék
  2018-02-26 18:51:22, hétfő
 
  Kálnoky László

Emlék

Álmos vagyok, gubbasztok egymagam,
kedvem, mint ázott zászló vászna, lóg;
sötétben őrizem emlékedet,
mint arcképet a becsukott fiók.
Unatkozom, nincs semmi, ami bánt
és mint tanyán subát a számadó,
fülig magamra húzom a magányt.

Akaratom, mint megvert eb lapul;
valaha virgonc volt, most tenni fél
és inkább megbocsát, mint elítél
a szív, magát téve párhuzamul.
Most hallgatás ül a tűnő, zajos
napok helyén; irtózva tespedek,
mint karszékében puffadt májbajos.

És látom, amint esőben megyek
egy kis vidéki állomás felé;
mint filmszalag, gyorsan fordul a táj
és összedugják orruk a hegyek.
Tudom, hogy sorsom gúnyolják, hiszen
úgy ballagok, mint egy kopott borügynök
s a bánatot, mint csomagot, viszem.
 
 
0 komment , kategória:  Kálnoky László versei  
Öt nap
  2018-02-20 18:35:27, kedd
 
  Kálnoky László

Öt nap

1

A délután derűje leng a tájon.
Arany pókhálót szövöget a nap
az ágak közt. Komoly fakoronákon
akad fenn az imbolygó gondolat,
majd öntudatlan siklik át az elme
valami parttalan, nagy, kék elembe.

Mintha az éj után nyugodt derengés
ragyogna fel az égbolt peremén,
kibontakozik előttem a Rend és
Szépség, jóval túl életem felén.
Elérhetetlenségek messzi fénye!
Mégis elindulok híven feléje.

Harminckét évig éltem sűrü éjben
és még hét éven át félig vakon.
Ó, mily kerülő ösvényekre tértem,
rémek nyomát követtem a havon,
s ha nem körben topogtam kerge táncot,
egy inda, egy kar mindig visszarántott.

Kit vádolhatnék? Egyedül a Törvényt,
hogy ily kegyetlenül elbánt velem!
Ami történt, mindaz parancsra történt,
gonosz parancsra, mely féltékenyen
rejti a földlakók elől a mennyet,
s helyette tarka poklokat teremtett.

Ó, hány egyéni poklot felkutattam,
jóval sivárabbat, mint az enyém!
Micsoda undok bugyrokba zuhantam,
míg egyre hajszolt a konok remény,
s én lassan a rút, ostoba, kietlen
ismeretek élő tárháza lettem!

Vergődtem torz érzelmek dzsungelében,
éltem magányban érzéketlenül,
mert tompul ott a becsvágy és a szégyen,
szívre, agyra sárga köd települ,
a vér alvadni kezd, s alig szivárog...
Ó, hullaarcú téli délutánok!

Majd értem nyúlt, és újból lecsapott rám
a régi, hamvadó tüzű pokol
legforróbb bugyra, s összefent a posvány...
Hozzád támolyogtam mindannyiszor.
Melletted újra eszméletre tértem
a tiszta Szellem ritka légkörében.

Akiben forrón túlbuzog a hála,
annak szét is feszíti ajkait,
bármily tilos... Féltem, hogy most a drága,
a drága kéz is végleg eltaszít.
De nem! Engem egy örökké magasztalt
percben szelíd, testvéri csók vigasztalt.

Hogyan köszönjem meg mindezt e verssel?
Hogyan mondhatnám el, ki vagy nekem?
Én tőled többet kaptam százezerszer,
mint amennyi valódi érdemem.
Ha próbálnám, szárnyát szegné az óda,
és csak dadogva tudnék szólni róla.

2

Szellő leng, lábujjhegyre áll
egy kis virág;
boglyas fejét kidugja két
fűszálon át.

,,Ne sajnálj!" - így szól. ,,Tépj le csak!
A helyemen,
mire a nyáron erre jársz,
másik terem."

Míg könnyű lábbal jársz a zöld
hegyoldalon,
feléd bókol minden virág,
s körültolong.

Kezedben sárga kankalin
s ibolyaszál.
Most megpihensz. Szép vagy, s nyugodt,
akár a táj.

Egy vagy vele, oly bonyolult,
oly egyszerű.
Hajad úgy leng vállad körül,
mint szőke fű.

Ha lépsz, lábad nem sérti meg
szúrós kavics,
behúzza éles karmait
a tüske is,

virágos szőnyegként terül
eléd a part,
s én megtanultam kedvedért
a könnyű dalt.

3

Két napja mentél el. Nem is tudod,
micsoda űrt hagytál magad után.
Búsongó fák, üres kerti padok...
A lomha és kóválygó délután
szinte egyhelyben áll. Unalmas esték
után sivár és ordító üresség.
Csak két nap, de maga a végtelen
idő, mely ingaként lendül le és föl,
s kénye-kedvére hintázik velem,
akit hozzákötöztek büntetésből.
A társtalan magány is meggyötört,
mégis keményen álltam a sarat,
összeszorított foggal, mert a föld
nem ingott-lengett a talpam alatt.
Reménytelenül magamra hagyottan
egyensúlyt vesztve sosem imbolyogtam.
De most egy meglódult bolygó ragad
magával, és a semmiségbe ránt,
ha nem szól hozzám szép, komoly szavad,
és nem mutatod a helyes irányt,
s mint nevére virágoknak, füveknek,
nem tanítasz, hogy jobb s különb lehessek.

Tudom, sok ez, és kérni nincs jogom.
De vonz a szakadék... Minden forog...
Ó, fogd meg a kezem! Lezuhanok,
ha valakibe nem kapaszkodom.

4

A lombon átmorajlik
valami mély zene.
A felhők sárga kontyát
tépi a szél keze.

Nagy, kékesszürke hátát
ezer ficánkoló,
fehér hullámtaréjjal
cifrázza a folyó.

Vackába bújt az állat,
fészkén ül a madár,
dalát is abbahagyja,
amíg a szél eláll.

Kihűl a szív, reményét
elfújta rég a szél,
s ő, mint a tücsök ősszel,
haláláig zenél.

5

Ma utoljára jöttem fel a hegyre,
s indulni kell, mert mindjárt este van.
A hamvadó nap füstgyűrű-övezte
korongja lassan mind alább zuhan,
s fellobognak körötte furcsa lángok,
violaszínű és bíbor hasábok.

Alvadt-vér-színű árnyéksáv szivárog
a lomb közt, s cseppenként alápereg.
Kialusznak a gesztenyevirágok,
e nappal égő kandeláberek.
Szunnyad a táj, de bennem föl-leszállva
hullámzik az emlékek árapálya.

Reménytelen, de gyönyörű bolondság!
Földre sütött szemmel továbbmegyek,
mint kire az ítéletet kimondták.
Hajbókoló árnyakra förmedek.
A sejtjeimbe fészkelt elmulással
bolygok e lázas csillagon... s te mással.

Későn találkoztunk. Csak esti holdam
lehetsz, hideg csillámú égi jel,
míg egyedül bíbelődöm a porban
széthullt planéták cserepeivel,
s agyam talaján próbálok ezernyi
tigriscsíkos virágot fölnevelni.

Égek, s nem csillapíthatod le lázam;
szánsz, s nem lehetsz bajomban vigaszom,
és nem takargathatsz be, hogy ne fázzam,
italt nem adhatsz, hogyha szomjazom.
Kérdlek, s te nem felelsz; nem jössz, ha várlak.
Túl messze vagy! Miért nyúlnék utánad?
 
 
0 komment , kategória:  Kálnoky László versei  
Nincs Cím
  2018-02-05 14:16:49, hétfő
 
  Kálnoky László



Kardos Györgynek

A síkon mintha szellem
járna, fehér köpenyben
mezítláb surranó.
Hull szélben imbolyogva
az égi dunyha tolla,
a hó, a hó, a hó.

Föltekintünk az égre,
s hull, nem tudjuk, mivégre,
a hó, a hó, a hó.
Kit takar el a felhő?

Ha tőle üzenet jő,
értelme túl fakó.

Fúr-farag fenn a holt ács,
a fénylő nyírfaforgács
műhelyéből való.
Téli tájképre festve,
mozdulatlan pereg le
a hó, a hó, a hó.

Háztetőn s csatatéren
szétterül gyolcsfehéren
a hó, a hó, a hó.
Földben maradt magokra,
elfelejtett halottra
boruló takaró.

Hol jár az elvonult had?
Vastag gyapotba fullad
a ködbe lőtt golyó;
a lelkiismeretben
fehérlő füstje lebben,
a hó, a hó, a hó.

Az égi zenekarban
túl halk, de tiszta dallam
a hó, a hó, a hó;
felhők közt menekül fenn
s nem cseng már a fülünkben,
oly gyorsan elhaló.

Lágy szél fúj nemsokára.
A télidő halála
szívet szorongató.
Születve és kimúlva,
fogyó időnk tanúja
a hó, a hó, a hó.
 
 
0 komment , kategória:  Kálnoky László versei  
A remény arca
  2017-10-29 11:24:51, vasárnap
 
  Kálnoky László

A remény arca

Remény nélkül nem lehet élni.
Fejfájással, sajgó tagokkal ébredünk,
kedvetlenül, és az ablakban akkor
mosolygó, szép arc jelenik meg.
Nem tudjuk, fiatal leányé
vagy egy kamaszfiúé.
Talán egy nem nélküli angyalé!
Hallgat, de szótlanul is
életkedvet áraszt, reményt.
Eltűnik, de az üvegen,
mit szürke por lep,
sugárzóan világos
folt jelzi a helyet,
hol úgy jelent meg,
mint aki valami vigasztaló
jó hírt mondana nékünk,
csak nyelvünket nem ismeri.
 
 
0 komment , kategória:  Kálnoky László versei  
Kettősség
  2017-09-12 22:24:06, kedd
 
  Kálnoky László

Kettősség

Ha a szellem testköréből kiléphet
egy kis időre, zakatolva jár
az agyvelő tovább is, mint kitépett
pókláb, amely pók nélkül is kaszál.

Felhőt követ a szellem, s csapodár fényt,
az agy csak a felhúzott szerkezet
gépösztönét, míg óriásbogárként
fal az óra percegve perceket.
 
 
0 komment , kategória:  Kálnoky László versei  
Rozmaringszál
  2017-07-01 02:07:38, szombat
 
  Kálnoky László

Rozmaringszál

Nem vagy lefesthető, leírható.
Hogy mondjalak ki? Nincs reád szavam.
Nálad a más nőkben található
hús-vér szépségnek szellemburka van.

Szeretlek-e? Ne kérdezd! Mit feleljek,
ó, jaj, én csetlő-botló árnyalak?
Nekem sivatagaim a szerelmek,
földjükbe fúrok keserű kutat,

hogy szomjas szám epét igyék belőle.
Hát nem bolondság, nem kacagtató-e,
hogy a remény, e nyeszlett kis virág

kinyitja szirmát, együgyűn kacsint rám,
és meghat, mint az öngyilkos bakák
sírja fölött kihajtó rozmaringszál?
 
 
0 komment , kategória:  Kálnoky László versei  
Rügyező fa
  2017-03-18 17:21:54, szombat
 
  Kálnoky László

Rügyező fa

Míg háta mögött friss ágak rügyeznek,
vaskos bájjal kapál egy hajadon.
Egyetlen fa elég a képzeletnek,
nem kell sűrű bozót, sötét vadon.
Egy agyagkorsó, öntözni vagy inni,
elég a szomjas szájnak s televénynek.
Rügyből sok kell, hogy tudjuk látni s hinni,
fából, korsóból, lányból épp elég egy.
 
 
0 komment , kategória:  Kálnoky László versei  
A kegyelet oltárán
  2011-07-16 18:26:48, szombat
 
  Kálnoky László

A kegyelet oltárán

Hová lettek a családi ereklyék,
a be nem vett orvosságok a polcról,
a titokban iddogált hajszeszek,
alig használt óvszerek, sérvkötők?

Hol a néma zenélődobozok
s az ezüsthangú éjjeliedények?
Hol a családhoz hozzáidomult
pamlagdíszítő oroszlánfejek?

Hol van Henrik bácsi műfogsora,
mit éjjel loptak el vizespohárból?
Hová tűnt el nagymama álszakálla,
amit viselt matrózinas korában?

Hol a gordonka, melyet nagypapa
elásott az erdőn, de rajtakapták,
s mit a diófa tetején felejtett
Máli néni, a szép burnótszelence?

Hol a bugylibicskával kiszedett
vesekövek, a spirituszban eltett
vakbelek és prosztaták s a csavarkulcs,
mit tortába sütöttek tévedésből?

Hová lett a hascsikarás miatt
el nem mondott névnapi felköszöntő?
Hol van a Bösendorfer zongorán
örökké megbicsakló Für Elise

s a férfiágon örökölt bibircsók,
melytől nemegy kasszírnő megvadult?
Hol a lényegesebb aranyköpések
élethű viaszmásolatai?

Kallódnak holmi szeméttelepen,
vagy az Andromeda-ködben lebegnek,
s iparilag föl nem használható
szellemképüket az utódok őrzik.
 
 
0 komment , kategória:  Kálnoky László versei  
Egy kishitű motyogja
  2011-02-27 20:00:16, vasárnap
 
  Kálnoky László

Egy kishitű motyogja


Dohos, sötét dobozba zárva
ráébredek, milyen szűk a világ.
Poharamban lángot vet a bor,
de ereimben aludttej kering.
Tarkómat odahajtanám
akármiféle bárd alá,
ha ezzel másnak örömöt szereznék.
Szív és tüdő zihálva fuldokol
a jelentéktelen vállalkozások
katlanában. A kétdimenziós
lény, az szenvedhet így,
az asztallap kitörni vágyó
nyomoronca. Talán megkönyörül
rajta egy kéz, és két ujja közé
csippentve, óvatosan emeli
valami ismeretlen fénybe
az ismeretlen bogarász,
mielőtt a spirituszba tenné.
Hányan végezzük szebben, ó felebarátaim!
 
 
0 komment , kategória:  Kálnoky László versei  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 13 
2018.11 2018. December 2019.01
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 1760 db bejegyzés
Összes: 10839 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 140
  • e Hét: 140
  • e Hónap: 24892
  • e Év: 891040
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.