Belépés
hunjano.blog.xfree.hu
A szkítha népek hosszúéletűek s mi ennek a fajnak vagyunk utolsó hajtása . A szkítha összesség ma: a magyar." /Csuray Károly / "A szólás szabadság... Hunjano
1965.01.21
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
Oláh György: GörögtűzIII. rész
  2011-02-13 09:52:58, vasárnap
 
 
Oláh György: Görögtűz III. rész

VII.

Még beszél Hericz, mikor a kapu elé fekete hajtó-kocsi érkezik. A lakkozás mély tükrében megolvad a napfény s ezüst szikrákat ver a sárhányó hajlásain. Nehéz, fekete lovak bőrén acélkék fény remeg, őszbajúszú úr tartja a gyeplőt, kesztyűsen, bőrsapkában.

A kocsis leugrik, lecsavarja az öregúr lábairól a finom takarót.

--- Bemegyünk, igazgató úr? --- fordul az ősz ember a rendkívül választékos, nyúlánk, angolbajúszos emberhez, aki szintén most kászkálódik ki takarójából.

--- Föltétlenül, kegyelmes uram! Föltétlenül.

A hátsó ülésen a számtartó még nyugodtan ül.

--- Maga is szálljon le, kérem --- szól a fehérhajú kegyelmes idegesen.

Erre a kis, hunyorgószemű emberke is leugrik, megigazgatja kalapján a vadászsörtét s a kocsi elé fut!

A kegyelmes úr leveszi szeméről az aranykeretes cvikkert és törülgeti.
Szeme megzavarodottan könnyezik a hirtelen fénytörésváltozástól.
Szaporán pislog, így, szemüveg nélkül igen furcsa a tekintete.
Orrán vérszínű nyeregbemélyedés virít. Hajszálfinom ráncokba fut a bőre,
mint a finom sárga szattyán.

--- És mit mondjak ennek á... á parancsnoknak, igazgató úr?

--- Hát kérem, kegyelmes uram, szerény véleményem szerint leghelyesebb, ha kegyelmességed csak a keleti szárnyat ajánlja fel, mondjuk, csak a konteszek lakosztályát. Nézetem szerint ez teljesen elég ahhoz, hogy a katonaságnál jó mentalitást szerezzünk az uradalomnak.

--- De kérem... kérem... Adjuk csak oda nekik az egészet --- szól a kegyelmes remegő hangon,
tenyerét idegesen emelve fel --- és igyekezzük csak minél jobban charmirozni a katonaságot.
Nem bánom, akármibe kerül is, de nem ákárom azokat a szörnyűségeket,
amik a bolsevizmus alatt jöttek az uradalomra.

Még a keze is remeg a visszaemlékezéstől, hisz azóta minden bokortól fél,
állandó rémképekkel gyötri igazgatóját...

A vöröses bajuszú igazgató most rákacsint a számtartóra, mintha azt mondaná, kezd te!,
a számtartó azonban kérdőleg hunyorít vissza vaddisznósörtés vadászkalapja alól.
Megrázza a fejét, mintha azt válaszolná:
Én kezdjem? Hisz a te dolgod.

--- Kegyelmes uram --- fog hozzá az igazgató, minden árnyalatra vigyázva ---
a kegyelmességed szobájában már némi tatarozást csináltunk, egy kárpitos,
meg egy szobafestő dolgozik benne.
Hisz méltóztatik tudni, mennyire tönkretette a népbiztos családja.

De hiába ez a végtelen óvatosság, a kegyelmes úr kijön sodrából, ingerülten kapkod a szó után:

--- Tatarozás? Tatarozás?... Kérem... kérem, hát kinek a rendelkezésére csinálják ezt az urak?...

Hogy gondolják az urak?... Azt hiszik, hogy az uradalomnak árányhegyei vannak?... Nagy schatzkammerjei? --- s villámvonalakban hadonászik a kezével.

A számtartó aggódva figyeli a nagy úr minden mozdulatát, szemrehányólag néz az igazgatóra: «Kíméletesebben kellett volna kezdened».

A kegyelmes úr, tizenegyezer hold ura, ilyen apró pénzügyi kérdéseknél mindjárt elveszti a nyugalmát.

--- Nem, kérem, ez nem egész korrekt dolog. Tegnapelőtt az a... az a pajtarenoválás,
ma meg ezek a kastélyátalakítások. Ilyen tenger pénzt fogunk mindig kidobni?
No de akkor gondoskodjon igazgató úr, hogy az én lakosztályomban meg
a Lui kátr-termekbe ne költözzenek be a katonák.

Erre a két uradalmi tiszt újra összenéz, szájuk szélére önkéntelenül lehellődik oda a mosoly.
Mégis sikerült elérni, amiért már napok óta harcolnak a kegyelmes úrral,
akinek az a kényszerképzete, hogy a bodrogterebesi kastélyt átadja a bevonult katonaságnak.

Bemennek. Elől a kegyelmes tötyög, előregörnyedve, elegáns sárga csizmákban. Kesztyűs kezei kaszálnak és igen nagy szivélyességgel köszönget:

--- Jónápot! Jónápot!

Egy baka kalauzolja őket végig az udvaron. Az öreg csodálkozva tekintget jobbra-balra,
nem tudja, milyen furcsa helyre jutott. Csodálkozik a felforduláson, a gépfegyverek,
gúlábarakott manlicherek táborán
s mikor meglátja a szuronyos katonák mellett üldögélő kommunistákat,
nagy érdeklődéssel nyúl a kísérő baka karjához:

--- Mik ezek itt, kérem?

--- Megfogott kommunisták.

--- Vörösök, kegyelmes uram... --- vág bele az igazgató.

Az öregúr keze remegni kezd.

Közeledtükre megnémul a népgyűlés. A polgárok hirtelen lekapkodják kalapjaikat,
azzal a félszeg, húzódozó alázattal köszönnek,
amit a kispolgár érez az ilyen hatalmas úr iránt. Ügyetlenül vonulnak félre útjából.
A kegyelmes pedig ünnepélyesen lépked tisztjei élén. Látszik rajta, hogy nagy mágnás,
aki megszokta az ilyen cécót. Mosolyogva mutatja, hogy mennyire leereszkedő.
Kezet is fog az egyik mozdonyvezetővel:
lássátok, milyen demokrata vagyok.
A kis gömbölyű tanárnak arcán ezer ránc szalad össze füléig a mágnás láttára,
bajúsza kétvége felágaskodik a mosolytól, mint egy kandúrnak.
Amíg jelen van, nem is tud szabadulni ettől a mézízű ábrázattól.
Hericz, hogy észrevétesse magát, csak később köszön, a többiek után:

--- Alázatos szolgája, kegyelmes uram!

Barczára is átragad a nagyúr megjelenésének izgalma, de hamar felülkerekedik benne a társaséletet élő fiatal tiszt láttam én már sok ilyen mágnást. A kegyelmes úr hozzálép:

--- Herceg Koháry-Bretzenstein. A parancsnok urat keresem.

--- Én vagyok, parancsoljon kegyelmességed.

--- Kedves főhadnagy úr. Sok szépet hallottunk önről... Nagyon örülök... De most, úgy látom, el van foglalva, csak egy pár tüchtig szót szeretnék beszélni önnel.

--- Bevezetném kegyelmességedet, de nem tudom, leültetni, mert odabenn felfordulás van.

--- Ne fáradjon, kérem... Arról van szó, tisztelt főhadnagy úr...

Itt leveszi a cvikkert és törülgetni kezdi. A szeme újra megzavarodik, szemhéjján újra megjelennek a könnyek.

--- Arról van szó, kedves főhadnagy úr, hogyha nem utasítanák vissza, én felajánlanám önöknek kastélyom egyik szárnyát...

Barcza szertartásos udvariassággal hajol meg.

--- Hisz úgy látom, hogy önöknek itt ez a hotel talán nem egészen megfelelő. Én tudom, hogy a mai időkben a felsőbb osztályoknak sok ellensége van és részben jogosan...

Vén szamár. Ez tán azt hiszi, hogy mi is bolsevikiek vagyunk --- gondolja Barcza.
De azért jólesik neki a megtiszteltetés.
--- De kérem, kegyelmes uram, kérem... --- szól közbe finoman, tompított hangon,
mert látja, hogy sokan figyelnek szavára ---- hát aztán azt méltóztatik hinni,
hogy mi ellenségei vagyunk a történelmi osztálynak?

Az öreg kegyelmes tovább erőszakoskodik. Egyre jobban bizonyítja,
hogy mennyire szabadgondolkozó ő.

--- Én, főhadnagy úr, mindig híve voltam a demokráciának
s tisztában voltam az én kasztom hibáival. Hisz hiba mindenütt van.
Én ad personam mindig harcoltam is ezek ellen a hibák ellen, úgy,
hogy engem túlzottan freigeistnak minősítettek a mi köreinkben.
Talán senki sem tudja átérezni a mi köreinkben olyan mélyen a szegény osztályok kívánságait,
a plebs jogos törekvéseit...

--- De kérem, kegyelmes uram --- méltatlankodik Barcza --- ez az idő már elmúlt.

Az uradalmi igazgató bosszankodva súgva mondja Hericznek: --- Hiába magyarázom
a kegyelmes úrnak, hogy ti már nem tartoztok a forradalmi hadsereghez, sehogy sem akar megérteni az öreg!

Az öreg kegyelmes tovább fecseg, itt-ott bizonytalanul keresi a szót. Meg-megakad, levegő után kapkod. Vigyázva, hogy sohase essen ki sápadt, üvegházi finomságából és mégis rátaláljon a fogalomra, amit az ilyen közönséges ember is megért. Sőt néha, mikor a szociális gazdálkodásról beszél, egy-egy közmondást is kever szavaiba:

--- Mert úgy van az, kérem, azzal a... szociális világrenddel, ahogy erre Magyarországon mondják: közös lónak túrós a háta...

Itt ragyog az arca a tudattól, hogy milyen eredeti ő. El is dicsekszik később ezzel a merész mondásával az igazgatónak sokszor:

--- Úgy-e, igazgató úr, jól megmondtam nekik?

Barcza feszengve hallgat, balkezével a zubbony gombjait babrálja. Aztán kikíséri az öreg mágnást, újra megköszönve a megtiszteltetést.

--- Igazgató úr --- szól az öreg mágnás --- akkor legyen szíves holnap a szobákat átadni az uraknak!

Aztán a lovakhoz megy és megveregeti a két szénfekete állatot. Azok türelmetlenül topognak, suhogva hajtják nagy, sátoros farkukkal a legyet. Fejüket fel-felhajigálják. Rekedten csörög rajtuk a szerszám nehéz ezüstverete. A kegyelmes úr megveregeti kesztyűs kezével az egyik állat pompás fejét:

--- Ná, Junó, ná... csendesen!!

Az állat selyembőre alatt idegesen mozognak az erek. Élesen rajzolódnak ki a csontok élei. Orrlyukain tágulva jár ki-be a forró lehelet. Az öreg megigazgatja a rossz oldalra esett sörényt, aztán mikor észreveszi, hogy a sallang egyik ezüstverete összetörött és meg van drótozva, idegesen rikácsolja az igazgatónak:

--- Tiszta bolsevizmus, amit ezek a kocsisok csinálnak. Mennyibe kerülhet ennek a sallangnak a megcsináltatása, igazgató úr?

--- Vén hülye --- súgja Hericz Barczának, mert bántja, hogy az öreg mágnás nem állott szóba vele.



VIII.

Barcza a Mária hercegnő fehérselyemtapétás szobáit foglalta le magának. Tetszett neki a mennyezet. Tele volt arannyal: felhő, pálma, páfránymintákkal. A falakon faragott óarany virágfüzér futott a tapéták körül.

Megkapargatta bicskájával, kisült, hogy fából van. A bakák a szalmazsákokat vonszolták a parketten befelé. A tábori ágyakat állítgatták.

A kőkandalló oldalára kézigránátokat függesztettek, bizony nem nagyon kimélték a dombormű gipsz-amorettjeit. Jókora darabokat ütöttek ki a csöpp, pocakos alakokból. A hófehér ablakfák közé bádogcsajkák, kulacsok, papírba csomagolt szalonnadarabok kerültek. Az ebédlő sötét freskója alá kisámfázott csizmák rajvonala sorakozott. Fönn, a freskók barnult homályában, óriási, meztelenül mozgó alakok, szőrös szatírok és felhőszerű nimfák özönlöttek egy tigrisen ülő, zsíros mosolyú Bacchus után.

--- Legalább csizmát húznának magukra --- tréfált Gáthy zászlós, mikor meglátta a meztelen alakokat.

Aztán kiadta a jelszót:

--- Fiúk, ez a nyavalya lesz itt a fogas!

Azzal szögeket veretett a tarkavörös gobelinekbe. Hiába tiltakozott ellene Kormos, kinevették:

--- Ugyan, eredj, művész, minek sajnálod, hisz nem a tied.

Ideakasztották aztán a szuronyokat, fegyvereket, tölténytáskákat. Egy asztalkát is csentek a bakák, egyik komorna varróasztalát emelték ki a nyitvahagyott raktárablakon. Sokáig röhögtek, hogy milyen hitvány apróság. Hosszú kalapálással szerelték rá a páncélvonat írógépjét. Az őzlábú, ébenfaragásos bútorka nyöszörgött a kalapácsütések alatt, mintha könyörögne.

Barcza újra feltöröltette a parkettet legényeivel, majd a parkba küldte őket botot vágni, hogy kifeszíthessék a ponyvát, mert a kastély sarkánál akarták felütni a tisztikonyhát.

Aztán sétálgatni kezdett új lakása termeiben. Neki-nekifutott a parkettnek és nagyokat csúszkált. Felhangolta őt a nagyúri fény. Tágas, magas, derült volt itt minden. Arany és gipszfehér. Széttárta a fehér ajtók nagy szárnyait. Az egymásbanyíló teremsor falai fátyolosán tükröztek a parketten s a falak hosszú fénytűkben folytatódtak lefelé...

Felnéz. «Ejnye, de magasan vannak a csillárok, vajon felérek-e odáig?» Azzal ugrálni kezd és kezével elkapja a fityegő kristályokat. Azok édesen csendültek össze. Aztán az ablakokhoz fut, sorra kitárja. A padlóról egymásután tűnnek el az ablakfák elferdült árnyékai. Tiszta, üvegtől nem zavart fény ömlik be. A terasz üvegajtaját is felnyitja. Kilép a napsütésbe, aztán lelkendezve kiált be az egyik teraszra nyíló ablakon:

--- Zászlós! Zászlós! Azonnal gyere ki!

Gáthy zászlós Lotty kontesz ágyán szundikál. Zsíros arcát a csipkefüggönybe temeti, mely úgy ömlik le a kék selyembaldachinról, mint sűrű, nagyszemű hóhullás. Falba építették az ágyat, azért maradt itt a katonáknak. Mikor a tisztek meglátták, mindjárt Gáthyhoz mentek:

--- Na, zászlós, ez az ágy a tied. Tisztességes ember úgy sem szeret ilyen ágyban hencseregni.

Gáthy csakugyan lefoglalta magának. Itt heverteti el hízott paraszttestét e hercegi ágyon, csikós ingben, hasított bakanadrágban. Kilógatta lábát. Lyukas fuszeklijén öklömnyi nagyságban világít ki a sarka. Gigarettát csavar, a hegedűjét pöngeti vagy szunyókál egész nap. A főhadnagy kiáltására azonban hirtelen felüti fejét.

--- Jancsi! --- kiált, mert elfelejtette, hogy már elküldte a bakákat.

(Mindig bakákkal huzattá a csizmáit. Reggel, délután mindig megszólalt az ágyon:

--- Na, fiúk, Jancsi, Béla, cimborák, máma kivételesen lehúzzátok a csizmám.)

Mikor eszébejut, hogy a legény nincs itt s a csizmát sem látja az ágy körül sehol, hiába emelgeti a fejét. Feltápászkodik. Nyújtózik egyet:

--- Jaaaj...

Lebotorkál az ágy emelvényéről, a lépcsőről. Kezét bricseszzsebében tartja, mintha dideregne. Az ajtóhoz cammog azonmód, ingben, harisnyában. Unottan néz körül. Nem tetszik neki ez a cifra világ.

--- Mit parancsolsz, főhadnagy úr? --- kérdi ásítva.

--- Gyere csak ki! Nézd csak meg, milyen gyönyörűen lakunk.

--- Hát csak ezért hívtál?

Kicsoszog, unottan néz körül. A hegyekre nyílik a terasz. Nemrég eső volt, tiszta, üveges a levegő, a körvonalak szinte hasítják az eget.

A messzi hegyoldalak oly élesek, mintha valami bűvös nagyítón néznék őket. Nagy felhődarabok úsznak a nap elé, áljuk haragoslila, hátuk ezüstöt izzad. El-eltakarják a napot. Ilyenkor hamvas homályba borul a világ.

--- De a kastélyt nézd! Nézd ezt az óriási tetőt! --- fogja meg Barcza a Gáthy karját s felmutat a zöldhamvú kupolára, mely közvetlenül felettük domborul, mint óriási halom.

Hát még az amorettfriz, az ereszek alatt! Alulról incifinci domborműnek látszik, de innen minden kis angyalka vetekszik egy csupasz asszonyóriással. Hatalmas, fehér tagjaik frissen domborodnak a napsütésben. Vastag árnyékok fonódnak köréjük. Innen a teraszról impozánssá nő a rokokó-kastély körvonala, mélyben van a park, ez még jobban növeli a kastély nagyságát.

--- Úgy-e, gyönyörűen lakunk?! Látod napról-napra nagyobb urak vagyunk! --- Itt tréfás pózt vág ki. Magára mutat: ---- Herceg Barcza!

Aztán hirtelen komolyra fordítja a beszédet:

--- Tudod, mit gondoltam?

Gáthy nem felel, csak a melle szőrét dörzsölgeti, inge nyilasán.

--- Azt gondoltam, hogy ide a főkapuhoz díszőrséget állítok. Két rohamsisakos legény fog felállni egymással szemben, úgy, mint azelőtt a Burgban.

Úgyis fognak járni kopogva, mint a gép. Először egyik lép mereven hármat, aztán a másik. Minden órában váltatom őket. Rohamsisakjaikra meg ráaranyoztatjuk: Díszőrség. Hadd szédüljenek a civilek! Többet mondok --- lelkesedik egyre nagyobb tűzzel. --- Itt, a kastély előtt meg egy kürtös fog állni, aki majd mindig elfújja a generálmarsot, ahányszor jövök. Meglátod, ámulni fog rajta az egész város.

--- Ne sírj öreg medve, finom sorsunk lesz, meglátod. Fogsz még olyan sárga csizmában járni, amilyet Kassán eladtál.

Vígan veregeti a zászlós vállát, az meg nyugalmasan sodorja markai között a cigarettát és meggyőződéssel csóválja a fejét:

--- Olyanba soha!

Barcza ekkor már az erkély szélére áll ki. Lenéz az emeletről a mélybe, a pázsit zöldjébe. Egyre jobban ragadják a nagy távlatok. Visszafordul:

--- Innen pompásan lehetne szónokolni... Képzeld öregem, hogy itt, ezen a pázsiton végig-végig, egész az erdőig tenger-ember tolongana. Mind ordítaná: Halljuk Barczát! Halljuk Barczát!! Én meg felállnék erre az óriási kőkehelyre.

--- Arra bizony nem tudnál felmenni.

--- Én, pajtás? --- és kérdőleg mutat magára.

Azzal nekiugrik, átöleli a kehely talpát és felkapaszkodik a csésze szélére.
Leül és a lábát lógatja. Onnan kiabál le:

--- Nagyszerű hely ez itt!
Bizony innen egy géppuska teljesen végig tudná seperni a várost.
Megállj csak!... Úgy van!... Ha valami lesz a vörösökkel, ide fogjuk eldugni a posztot,
aki majd a hegyeket tartja szemmel. Telefont is vezetünk be hozzá és lebújik ide a kőkehelybe,
én pedig arról a menedékes hegyoldalról fogom átkarolni a várost.
Ágyúzunk egy kicsit, aztán megrohamozzuk őket... Különben tudod,
elhatároztam, hogy le fogom soroztatni az egész járást, meg az egész megyét.
Aki ellenkezik, fára huzatom! Egy egész hadosztályt szeretnék felszerelni,
hogy aztán be tudjak vonulni az ország belsejébe.

Egy autót is szerzek magunknak... Meglátod, milyen nagy fiúk leszünk!

IX.

Künn a folyosókon, mint újszülött hivatalhoz illik, folytonos járás-kelés, ajtócsapkodás visszhangzott...

Az őrmesterek íróasztalaiknál piszmogtak, mikor Nagy Bálint belépett. Neki is itt volt az íróasztala a Parancsnoki Különirodában. Ragyás cigánybaka hozta utána a kézbesítő-könyvet.

--- Hozd ide! --- ripakodott a vigyázzba-merevedett bakára. Azzal elvette és maga elé terítette a hatalmas könyvet és elszarúsodott ujjait megnyálazva idétlenül hajtogatta a lapokat.

--- Hová is kell csak? --- tűnődött magában, amikor a félig üres oldalig lapozott.
Fontoskodva nézegette az írást s hogy növelje tudományát,
elkérte a szomszéd asztalnál ülő öreg őrmester pápaszemét.
Közelebb húzta a kalamárist. Közben sűrűn tapogatta tegnap óta angolosra nyírt bajuszát.
Egy darabig ügyetlenül kísérletezett a penna bemártásával,
aztán megunta a dolgot és nyakig benyomta a megcsatakosodott tintába,
úgy hogy bemocskolódott még a szára is.

Jó darabig próbálgatta, hogy kéne kezdeni az írást. Megigazgatta az okulárét s az a marok, mely oly pompás pofonokat mért le, most alig tudott bánni a hitvány kis írószerszámmal. Görcsös csomóba szorította ujjait, ökle remegett a papír felett. A toll nem akart indulni, belekapaszkodott a papírba.

--- Rossz a penna --- dünnyögte szemrehányóan. Aztán sercegve húzta fel az első betűlábat.
A penna fröcskölt, prüsszögött ez ellen az eljárás ellen.
Egyszóba rótta fel nevét, félarasznyi ágrólszakadt betűkkell,
melyek összehajtogatott fűszálakhoz hasonlítottak. El is jutott addig, hogy:
Nagybá... az á száránál azonban kifúlt a nagy működésben,
elakadt s külön szónak pótolta oda: ...lint.

Két kézzel nyomogatta rá az itatóst, ahogy a század-írnoktól látta. A feszültség, amely az írásművelet miatt látszott az arcán, már elenyhült. Megnézte aláírását, aztán a mellékelt cédulát vette fel. Egy jelentés volt, az alája tartozó őrsök egyik falujából a jegyző küldte. Egy kis idő múlva aztán odaszólt a második szomszédjának, a kövérebb őrmesternek:

--- Győjjön csak ide, Pista bácsi. Olvassa csak ki nekem ezt a darabkát,
mert igen olyan semmirevaló írása van ennek a jegyzőnek.

A vén őrmester tudományos ábrázattal lépked oda, mintha azt mondaná:
Mit tud maga ehhez!
Hiába dolgozik irodában évek óta, hatalmas testtartásán még látszik az a basái tekintély,
mely valami fejedelem félét csinál minden csapatnál szolgáló őrmesterből.

Kezébe veszi az írást. Az öreg hivatalnokok méltóságával tartja föl, a világosságnak fordulva. Hozzáigazgatja szemüvegét. Fennhangon kezdi olvasni, öregesen zötyög a hangja. Az egyik szóba megbotlik. Nekibukdácsol kétszer is, de nem jut át rajta. Közelebb lép az ablakhoz. Végre sikerül kibetűznie: «Meg---ha---hat---határozta---tott...»

--- Na, fura egy írás ez --- mentegetődzik nekidühödten. --- Ilyet még bizonyisten nem láttam. Az én időmben, mikor én a csendőrségnél szolgáltam, helyesebben írtak a jegyzők.

A többit már csak magának olvassa mozgó ajkakkal motyogva.

--- Tudja mi van ebbe? --- szólal meg aztán. --- Valami átalag borokról ír a jegyző úr,
amiket az őrsön elfogtak, azt írja, hogy aszongya: ...kérjük ...jelenteni a parancsnok úrnak,
hogy száz hektó bort annak ellenére... hogy nekik szállítási engedély megadatott, lefogtak.

--- Száz hektó? Ejnye. Adja csak ide! Megyek vele a főhadnagy úrhoz!

Azzal veszi az írást, összehajtogatja azzal az ügyetlen gonddal és tisztelettel,
ahogy a paraszt bánik a hivatalos irattal, óvatosan teszi be a szurkos vászonnoteszbe,
a kockás lapok közé,
ahol nagy zsírfoltokkal vegyes ákom-bákomokban van följegyezve a napi menázs.
Visszagombolja zubbonyzsebébe, a síp zsinórja mellé s nagy léptekkel indul
a parancsnoki szobába.

 
 
0 komment , kategória:  Oláh György: GörögtűzIII. rész  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 2960 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 673
  • e Hét: 2327
  • e Hónap: 9048
  • e Év: 374538
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.