Belépés
hunjano.blog.xfree.hu
A szkítha népek hosszúéletűek s mi ennek a fajnak vagyunk utolsó hajtása . A szkítha összesség ma: a magyar." /Csuray Károly / "A szólás szabadság... Hunjano
1965.01.21
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
Oláh György: Görögtűz IV. rész
  2011-02-13 11:41:22, vasárnap
 
 

Oláh György: Görögtűz IV. rész

X.

A parancsnok kipirulva, szórakozottan jön. Még egészen új neki
a hivatalfőnökösködés.
Átszellemülten és fontoskodva jár-kél, intézkedik a hivatalban.
Mindenkit pontos címén szólít.
Lelkesen kigyúlt arccal beszél minden lényegtelen apróságról.

A törzsőrmester hozzálép az írással:

--- Főhadnagy úr kérem, tessen csak ezt...

--- Várjál most, Bálint! Gyere csak be velem Hericz elnök úrhoz.
Elintézek vele egy dolgot, aztán majd beszélünk.

Hericz ajtajából lárma hallatszik. Szavaló hangok: Tízszer megmondtam önöknek,
hogy a darabok csak az iktatón át juthatnak önökhöz.
Csak az-ik-ta-tón-át!

Így szaval Hericz egész nap. Ajtaja ellőtt egész nap éktelen lárma állítja meg
az arramenőt.

Kopogás nélkül nyitnak be hozzá.
Éppen egy aktát ír alá, közben magyarázza az előtte álló katonai írnoknak:

--- Hatáskör, kérem, hatáskör! Egyébként nem áll módomban, érti?!...
Nem áll módomban!

Trénszázadosi egyenruhája van rajta. Ezt hordja mostanában, mert érzi,
hogy a katonák nem akarják őt elismerni feljebbvalójuknak.
Sokszor azt felelik rendelkezéseire:

--- Jó, majd jelentjük Barcza parancsnok úrnak.

Szörnyen kihízta már ezt az egyenruhát, mintha kiszabták volna belőle.
Szőrös csuklói kilátszanak. Maga is érzi sokszor, hogy már sehogysem illik
az ő hivatalnokalakjára ez a katonai feszesség.
A gallér kényelmetlen, a zubbony ráncot vet a hasa felett.
Vállszíja mindjárt meglazul és kihajlik karikába. Hiába áll elegáns ember hírében,
ő sem különb a többi negyven év körüli hivatalnokoknál.
Testét átalakította az irodai élet: vékony lábak, fehér bőr, püffedt, puha izmok,
méltóságra hajló potroh és nagy hát.
Lábszárain összerogy a csizma torka.

--- Na, mi az, Pistukám? --- kérdezi a belépő Barczához fordulva.

Mikor észreveszi a törzsőrmestert, felkiált:

--- Adjon Isten, Bálint koma, hát mi szél hozta ide?

Mindig ilyen népieskedő, színészi hangon beszél vele.
Azzal a különös hangos udvariassággal, ahogy azokkal bánunk, akiket utálunk,
de nagyon tartunk tőlük.
Mindenki tudja, mennyire nem állják egymást.
Valami ősi ellenszenv dolgozik köztük első perctől kezdve.
Hericz,
mint bennszülött városi ember és kishivatalnok-ivadék, lenézi a nyers paraszterő minden megnyilatkozását. Alacsonyrendű, állatiasan korlátolt lénynek tartja a parasztot.
Ügyvédkedése alatt sem szerette a falusi ügyfelet.
Lopj a az időt és semmit sem hoz a konyhára.

Bálint lenézése talán még mélyebb volt. Egyszerűen a fiskális-nak hívta Hericzet.
Nem értette, mit kereshet ez a potrohos civil itt, a tiszt urak között.
Mikor lármázni hallotta a parancsnoki szobában, rendszerint felfortyant:
No,
hisz csak merjen egy szót szólni a főhadnagy úrnak, meggyűlik velem a baja!
Nem tisztelgett neki,
csak úgy immel-ámmal.
Barcza ezért le is hordta négyszemközt sokszor:

--- Rendesen köszönj a százados úrnak, ebadta!

De teljes szigorral ráparancsolni azért sohasem tudott.

Most is igen kelletlenül, félszegen várja Barczát a falnál.
Az nagyban hallgatja Hericz oktatását:

--- Ha írnokot küldök neked a kérelmezővel, az annyit jelent, kérlek,
hogy ne kérdezz semmit az illetőtől, hanem írd alá szó nélkül az aktát,
mondj neki egy pár udvariasságot, mert ezeket az ügyeket én már megvizsgáltam.
Különben is vigyázz,
nehogy még egyszer olyan abszurdumot csinálj, mint kedden.

--- Kérlek szépen, az az ember szemtelenül visszaélt
az én szavaimmal --- mentegetődzik Barcza.

--- Tudom... tudom mire gondolsz... Részedről mégis baklövés volt az az ügy.
Különben nem csodálom, hiszen ezek már egészen jogi természetű dolgok.

Majd beletanulsz te is. Csak mindig kérdezz meg előbb engem...

Itt szivarral kínálja Barczát. Ő maga egymásután köpi ki az elszívott szivarvégeket,
ez nála nagy virágzás jele. Ma sok ügy van, tárgyalhat, intézkedhet.
Ez az ő igazi virágkora.
Bálintot is megkínálja:

Őrmester úr Herkules, parancsoljon! Aztán hadd halljuk, mit akar a parancsnok úrtól?

A törzsőrmester kivesz egy szivart, aztán átadja Barczának az írást:

--- Tessen csak nézni, mit ír a kálnási jegyző!

Egyszerre olvassák mind a ketten:

--- Hűűű hopp! --- kiált fel Hericz. --- Ennek azonnal utána kell nézni!
Száz hektó nem tréfa dolog!

Barcza m felkapja fejét:

A kálnási őrs fogta volna le? Hiszen az imént hozott egy jelentést Kámásról Kiss zászlós.
Ott van az asztalomon.

--- Hát még nem olvastad el?

--- Nem! Tele volt a szobám, nem volt időm beszélni Kissel, azt mondtam néki,
tegye le a jelentést és várjon! De gyerünk talán át a szobámba!

--- No gyerünk, mert ez fontos.

A folyosó sarkán beleütköznek Kiss zászlósba. A falnál térdepel motorbiciklije előtt,
csavarok, csápágyak, rugók hevernek térdénél.
Keze kulimászfényű az olajtól. Bekukucskál a gép felnyitott hasába.
Haja előreomlik a hajlongásban, kipirul, nyelve hegyét a felsőajkához tapasztja.
Ez is jelzi, milyen feszült figyelemmel és kínlódással keresi a gép baját.

--- Nagyszerű, hogy itt vagy, Kiss! Gyere csak be. Úgy-e, Kálnásról jöttél?
Miféle jelentést hoztál?

--- Parancsnok úr, alázatosan jelentem, lefogtunk száz hektó bort.
Kint csípte el az őrs az alsóhatári tanyáknál.
Ki akarták csempészni, de nem volt rendes engedélyük.

--- Hogy? Nem értem. Hát volt engedélyük? Mert itt a jegyző azt írja,
hogy engedéllyel indultak neki és mégis lefogtátok őket.

--- Igen, volt, de tessék csak várni...

Azzal hátradugott, maszatos markát észrevétlenül beletörli bricseszébe, ott,
ahol nagy vitorlavászonfoltok világítanak rajta.
Szolgálatkészen akasztja le magáról a tábori látcsövet,
benyúl a sátorlapból készült sportkabát alá, kigombolja az alatta lévő zöld zubbonyt.
Egy srófhúzót vesz elő, egy mocskos bádogolajozót,
csak azután tudja kinyúzni a hatalmas bőrtárcát, melynek óriási spárgaöltésein látszik,
hogy saját gyártmány. Amint keresgél benne, fekete ujján durva rézgyűrű világít.
Ezt is sajátmaga reszelte.
Pirul a keresésbe.
Végül egy rekeszben, egy darab forrasztó s egy kis dróttekercs mellett leli meg
a keresett engedélyeket.

--- Tessék. Ezekkel az engedélyekkel akartak kimenni a megyéből.

--- Látod? --- ujjong Hericz. --- Úgy van, ahogy már sokszor mondtam neked:
ezt is a szolgabíró adta ki!
Ezek a szolgabírák,
úgy látszik, egyáltalán nem akarnak tudni arról, hogy itt most a katonaság rendelkezik fölöttük.
Látod, ők fütyülnek rám és rád, egyszerűen kiállítják a borszállítási engedélyt fűnek-fának.
Egyenesen a katonaság ellen dolgoznak, ellenünk hangolják a népet.
Meglásd, így lesz ez majd a sorozásnál, meg a parancsnoksági adó behajtásánál is.

--- Micsoda?! Csak próbálják meg, egyszerűen lefogatom őket!

--- Hát azt hiszed, hogy ezzel reparálnád a dolgot?
Kijelentem, hogy csak a mi renoménkat ásnád vele alá.
Te nem is képzeled, micsoda ellenérzést szülne az ilyen dolog.
Ezek a szolgabíró urak itt úgy össze-vissza vannak rokonosodva.
Annyi baráti nexus köti őket a járásukhoz, hogy szinte hihetetlen.
Hisz azért is mernek annyi borsot törni az orrunk alá.
Azért mernek oly merészen dacolni a katonasággal...

Célzattal emlegeti folyton a katonaságot, tudja, hogy itt érintheti Barczát a legérzékenyebben.
Fel is indul a kis tiszt annyira, hogy lassacskán fel-alá kezd járni a szobában:
Majd megmutatom én nékik, hogy mi az a katonaság!

Hericz látja, hogy célt ért, beteljesedik régi vágya, visszaadhatja a megye szolgabíráinak a kölcsönt,
a sok kellemetlenkedést és üldöztetést,
amit ügyvédsége alatt szenvedett a járások szolgabírói karától.
Nekik tudta be, hogy tíz évvel ezelőtt olyan csúnyán bukott meg a géresi kerületben.
Most legalább megmutatja a hatalmát!...

--- Mindig mondtam neked, hogy hivasd már egyszer magad elé
a főszolgabírákat --- tüzeli tovább Barczát. --- jelentsd ki előttük,
hogy ha utasításaidat nem teljesítik pontosan és rendesen,
annak komolyabb következményei lesznek.

Fenyítsd meg őket a katonaság nevében!

--- Jó --- mondja Barcza röviden és ingerülten. --- Gyufát! --- fordul aztán a zászlóshoz.

Kiss két kézzel nyúl a zsebébe, szempillái és bajuszkája még mindig be van lepve az út porával.
Hevesen kotorászik egy darabig, aztán hirtelen kimeríti markával zsebe egész tartalmát.
Szétbolygatja tenyerén a sok apró holmit, srétet, srófot, szeget, ujjai között egy
nagy vászonkeretes autószemüveg csüng.
Egyszer rátalál a két manlichertöltényből összeforrasztott öngyújtóra, sokáig rázza,
forgatja kis kerekét.
Szikrát prüszköl a kova. Fellobban.
Barcza türelmetlenül dugja oda arcát.

--- Hivasd be a telefonistát!

A telefonista besántikál, műlábát nehezen emelgeti. Mikor vigyázzba vágja magát,
kísértetiesen zörren meg a gépezet.

--- Gyuszi! --- ripakodik rá Barcza. ---- Azonnal felhívod a postát, összeköttetést kérsz az összes szolgabírói hivatalokkal a megyében és egy órán belül értesíted őket,
hogy holnap reggel kilencre minden főszolgabírót iderendeltem.
Ide, a parancsnoksághoz! Érted?

--- Helyes --- vág bele Hericz --- én majd fogadom őket egy rövid beszéddel, hogy te aztán minden ünnepélyesség nélkül, nyugodtan tárgyalhass velük.

--- Nem, kérlek szépen, hagyd csak teljesen rám őket. Ezekkel a gáncsvető urakkal én magam akarok beszélni. Majd elbánok velük.

Ökle bütykével az asztalt kopogtatja: a kis asztal is remeg.
Hericz látja, hogy Barcza indulatát nem jó fokozni, csendesen feleli:

--- Rendben van, Pistukám, ahogy akarod!

Magában pedig megállapítja: ReggeIre úgyis meggondolja magát.
Elmúlik a dühe s maga fogja kérni, hogy én beszéljek helyette.

XI.

Még alig pitymallik, Barcza már nyugtalanul járkál a kastély előtt, a nagy, kerek gyepágy körül. Fésületlenül. Felgyűrt gallérja mögül ki villan a hálóing fehérsége.

Azon gyötrődik, mivel fogadja majd az összegyülekezett főszolgabírákat?
Tegnapi nagy felháborodásának már nyoma sincsen.
De elhatározta,
hogy erélyt fog mutatni és becsületet szerez a katonáknak ezekkel a civil urakkal szemben.

Össze-vissza kering a parkban vagy másfélóra hosszáig, azután felfut és kopogtat Kormos ajtaján.

--- Ki az? --- nyöszörgi Kormos. Feje ide-oda hánykolódott, mintha légy zavarná, de pillái lecsukódva maradtak. Hanyatt nyugtatja tarkóját két meztelen könyöke között.
Legújabb szokása szerint, teljesen csupaszon alszik.
Csak mellén lóg egy kis aranyamulett.
Egy rongyos bakaköpeny a takarója.
Gyűrűk, ezüsttárcák, karkötők pillognak mellette a széken.
Egy parfőmösüveg, meg finoman csillámló körömtisztító szerszámok.

Barcza meglátja a két eltáncolt lakk báli cipőt.

--- Hej művész, hát megint hol zörögtél az éjjel?

Kormos nem felel semmit. Vörös szemhéja csukva marad, csak nyitott ajkait húzogatja,
szemöldökét mozgatja és torz grimaszokat vág...
Hosszú brugó-nyögéseket rendez félálmában. Aztán hirtelen felhunyorít.
Orra piros, mintha náthás volna.
Rekedten szólal meg:

--- Akarsz egy pohár barackpálinkát?

--- Várjál kérlek --- hárítja el Barcza --- én most egy komoly dologban akarok tőled tanácsot kérni.

--- Tőlem? No parancsolj!

Azzal felül és keresgélni kezd ruhája zsebében. A szekrénykulcsát keresi, ahová a pálinkát becsukta. A főhadnagy az ágya szélére ül és elmondja, milyen szavakkal szeretné fogadni a főszolgabírákat.

Kormos monoklit tesz a szemére, aztán nagy sóhajtással zavarja meg az elbeszélést.

--- Hej, parancsnok úr, ha tudnád, milyen gyönyörű kis lánykának csaptam az éjjel a szelet. Valami malmosnak volt a leánya, de mondhatom, csoda kis teremtés. A haja --- becsületemre --- olyan vörös, mint egy Tizian Madonnáé . . . Láttad már az új monoklim? Tegnap vettem.

És itt a szemére mutat. A parancsnok azonban nem hederít az áradozásra, hanem tovább mondja beszédét. Aggodalmat érez a fogadtatás miatt.

--- Erélyesebb módon szeretnék velük beszélni --- magyarázza. --- Hadd tanulják meg, hogy velünk, katonákkal, nem lehet cicázni!

--- Hogyan is kezded az egészet?

Barcza még egyszer elmondja az összeállított mondókát, belepirulva, fennhangon szaval a végén. Kormos több kifogást tesz. Vitatkoznak.

--- Hát akkor hogy gondolod? --- kérdi Barcza ingerülten.

Kormos fölénnyel lök ki egy pár felcifrázott mondatot, aztán megakad, de hirtelen kivágja magát:

--- Innen folytathatod aztán azokkal a szavakkal, amiket az elébb mondottál,
csak arra a három ki fejezésre vigyázz, amit már kifogásoltam.
Keress valami mást helyettük.

--- Tehát figyelj ide, jó lesz így?

Azzal újra elpróbálja a kis kétperces beszédet.

--- Finom, elsőrendű! szenzációs! --- beszél Kormos, de nem figyel oda, nézegeti magát a kézitükörben. Fogínyét vizsgálgatja, fejét forgatja. Közelebb veszi a tükröt, már jóformán csak véres sárgasággal befutott szeme, orra, meg felsőajka merülnek bele a tükör tavába, a ráncok meg a gyűrődések óriásinak látszanak. Szeme mint beteg lámpa világít.

A hajnal zöld világítása, meg a tükör ezüstfénye még ijesztőbbre rajzolja ki arcvonásait. Egészen megijed magától.

Barcza boldogan, lelkendezve fut vissza a parkba, mint aki egy csomó ajándékkal rakta tele zsebeit. Beáll egy fenyőcsoport közé s szavalva magyarázza a betanult mondatokat a kis törpefenyőknek, melyek úgy fénylenek, mintha ezüsthamuval volnának behintve. Fönn a fákon pityegnek a madarak, mint a szökőkút vízcseppjei, aztán hosszú, ezüstös csörgés hallatszik, pedig belekezd mondókájába:

Tisztelt uraim... és újra elpróbálja a beszédet.

Megy minden, mint a karikacsapás --- állapítja meg és szinte meg szeretné veregetni a saját vállát.

Újra nekifog, most már harmadszor. Belemelegedik, mindig nagyobb és nagyobb lendülettel vágja ki a mozdulatokat, mintha vívna. Érzi, hogy gyönyörűen beszél. A végén meghajol.

Nagy ember vagyok --- állapítja meg magáról féltréfásan.

No, rajta! --- és nekiered a napban világító útnak. Csizmája alatt szétfröccsen a kavics és vidáman perceg.

Hopp, most ezt átugrom! --- és már be isi huppan egyik hasasra nyírt puszpángbokor mögé a pázsitra. Előredül, bele a levegőbe... Állatta fut a puha, nedves pázsit... Haja repked, fejbőrét bizseregteti. Kabátja szétnyílva lobog és húzza-húzza vissza. Hűvös szellők omlanak a mellére, hidegen szivárognak be az ing nyilasán. Üvegház csillan meg mellette... bokrok, cserjék, virágágyak. Most egy vörös pelargóniaágyba gázol, folyik alatta, mint a vér, oldalt az árnyéka szedi lábát, szembe a világgal, mint valami torz manócska. Most egy út fehérsége villan át alatta. No még! Ugrik egyet. Még jobban szorítja, mintha versenyezne ...

...Koppan a sarka, a tarkójába is belehat ez a koppanás. Most érkezett a kastély lépcsőzetére... Térdén melegedni kezdenek az inak. Árnyéka most ferdén fut mellette, lapokba törve, recésen, föl-föl, a napsütötte fehér köveken... Fönt van már! Kiugrik a sima lapra... Egy kertiszék ütközik bele, csattanással fordul fel. Kirántja a nagy, lengő üvegajtót, már az oszlopcsarnok kong körötte, sokáig zúg, ő meg hármasával szedi a lépcsőt. Bőven gyöngyözve buzog benne az izgalmas öröm, a vágtatás öröme...

Fenn a termekben aztán éktelen lármát csap. Torokhangon énekel, közben kurjongat, harsogva locsolja mellét a mosdótálból, úgy öltözködik, mintha bálba menne, izgatottan, rózsás hangulatban. Míg válogat, feldúlja a ládákat, szétszórja ruháit...

Húsz perc múlva már künn lépked az utcán. Lakkcsizmája ünnepélyesen recseg, végig-végignéz magán, lépés közben a csizmája hegyét nézi, lendületes érzésekkel tölti el saját eleganciája. Az emberek megállnak s néznek utána. Barna zászlós jön vele, beszél is valamit, de ő nem figyel rá. Elfogódottan bámulja a hetivásár nyüzsgő foltjait, ahogy a kaszárnya elé érnek, meglepi a szorongó tudat, hogy most neki szónokolni kell.

A parancsnoki szobában körülveszik a főszolga-bírák. Testes alak valamennyi, mert vidéken hizlal a hatalom és a tekintély. Akármilyen származásúak, mindegyikében van már egy kis földbirtokos-íz. Nagy hang, jó kedély, zsíros viccek kísérik mindet. Mind más-más vidék izét, levegőjét hozza magával. Egyik csizmában van, vastag óralánccal, mint egy kupec, a másik zöld szarvasagancsgombos vadászmellényben, kalapján vaddisznóserte imbolyog, mint egy urasági vadásznak. Minden árnyalat meg van bennük a mágnástól a kisintézőig.

Barczát kellemesen lepi meg ez a falusi levegő, hiszen maga is falun élte le gyermekkorát.
Nagy nyugalommal áll ki íróasztala elé, maga is csodálkozik,
mennyi biztonságot ad neki ezek előtt az urak előtt az új hivatala.
Csodálja magát, milyen egyszerűen, tisztán hangsúlyozza a betanult beszédet.
Kezdi átvenni Hericz szokását,
kikeres magának egy hallgatót és abba magyaráz bele.

Illetődött csend fogadja a szavait. Nem értik, tiltakoznak is ellene. Hangoztatják, hogy ők nem kaptak semmiféle rendeletet a szállítási engedélyekről.

--- Bocsánat, uraim, magam írtam alá, saját aláírásommal küldtem át a megyei főjegyzőnek, mert ha jól tudom, most ő helyettesíti az alispánt.

--- Lehetetlen, parancsnok úr, hozzánk semmi, de semmi nem érkezett.
Mi most is csak
az 1918-ban kiadott alispáni végzési szerint állítjuk ki
a szállítási igazolványokat --- jelenti ki öblös hangon a kálnási főszolgabíró.

--- De kérem, ha mondom. Nálunk, katonáéknál, nem fordulhat elő ilyen tévedés.
Különben utánanézhetünk a dolognak!

--- Úgy látszik, mégis vannak csodák a világon, uraim! --- vág bele itt Hericz hideg hangon, ki az imént érkezett, de már látja a helyzetet. Bosszantja Barcza barátságos, engedékeny hangja. --- Különben, Pistukám, igen egyszerű a dolog. Csengettesd be az irodavezetőt.

Barcza csenget, az őrmester belép.

--- János! --- szól rá Hericz vezénylő hangon (hadd mutassa a szolgabíráknak, hogy ki ő itt) --- azonnal hozza be az iktatókönyvet.

--- No, nézzék, uraim, tessék, itt van! 18-as és 22-es parancs. Sürgős! Szállítási engedélyekről főszolgabírói hivataloknak. Kiment 6-án. Tehát épen két hete. A záradékra pedig rávezettük, két nap alatt kézbesítendő!

A géresi főszolgabíró, aki eddig meglehetős unottan hallgatta a tárgyalást, harciasan veti oda:

--- Azt hiszem, urak, felesleges a további vita. Kapott-e valamelyikünk ilyen tárgyú rendeletet? Ugyebár nem. Remélem, ügyvéd úr, nem vonod kétségbe szavunkat?

Könnyed és lovagias ez a megjegyzés, mintha valami zsúr-kellemetlenségről volna szó. Olyan könnyed bizonytalanságban libegnek szavai, mint társadalmi állása. Hegyes agárorrát feltartja beszédközben, mintha felszaglászna, gyűrűs ujjai hajtókesztyűjével játszanak és recsegteti úrlovas-csizmáját.

Hericzet vérig sérti ez a vállveregető hang, ez a hallatlanul fölényes «ügyvéd úr» címzés. Hallgatólagos ellenségeskedés dúl köztük évek óta.

--- Bocsánatot kérek, főszolgabíró úr, de itt most hivatalos ügyről van szó, nem lehet tehát helye semmiféle érzékenykedésnek --- vág vissza Hericz a szokottnál bátrabban,
hiszen most hátamögött érzi a katonai hatalmat. ---
Különben itt most a katonaság összérdeke forog kockán,
ad oculos demonstrandum kell tehát felderíteni a dolgot.
Mióta a megyevezetés reánkhárult...

--- Mi vagy te itt, kérlek, a parancsnokságon? --- szakítja meg a fiatal dzsentri, mint akit csak úgy félig érdekelnek a dolgok, csak úgy felülről kezeli a fogalmakat. Hericzet annyira kellemetlenül érinti ez a szemtelen kérdés, hogy hirtelen úgy tesz, mintha sürgős dolog jutott volna eszébe.

--- Mindjárt kérlek --- szabadkozik --- azonnal! Csak egy szót beszélek a parancsnok úrral.

S rejtélyes arccal vonja félre Barczát:

--- Te, Pista, ezek az emberek téged orrodnál fogva akarnak vezetni...

--- Kicsodát? Engem?

--- Hisz látod, hogy úgy hazudnak, mintha összebeszéltek volna és hozzá milyen prepotensek. Nem volna szabad hagyni, hogy itt a parancsnokságon veled vagy akár velem ilyen hangon beszélhessenek.

--- Na jó, várjál. Mindjárt meglátod --- feleli Barcza sokatmondó ábrázattal, mint aki valami bravúrra készül.

Visszamegy a csoporthoz, arca komolyra és ünnepélyesre vált:

--- Uraim, ez nem maradhat ennyiben, ki kell derítenünk a valóságot. Tessék, nézzük meg még egyszer a könyvet. Itt a kézbesítési szám... Amint látják az urak, innen a parancsnokságtól az akta kiment.

--- Akkor a megyei főjegyző úrnál maradt. Ott kell lenni! --- sütik ki egyszerre többen.

--- Vagy pedig mi sikkasztottuk el őket! --- gúnyolódik a fiatal dzsentri.

Ez a kihívó közbeszólás egy-kettő felforralja Barczát: «No megállj! Ha neked lovagias ügy kell, majd adok én neked, várjál, szétverek én itt köztetek».

Homloka kiveresedik, két lépést tesz a szobában, aztán megáll:

--- Főszolgabíró úr, mindjárt kisül a valóság. Zászlós! Azonnal átmégy a megyeházára Moskovszky főjegyzőhöz. Előkeríted a föld alól is és megtudod, hogy nála vannak-e a parancsaink. A 18-as és 22-es parancsunk.



XII.

A megyei főjegyző, Moskovszky, éppen most érkezett szőlőjéből. Komótosan cammog, mintha már félig megállt volna benne az életműködés. Tömör, zömök felsőteste merev, mint a sziklabálvány, csak kibukkanó tokája rezzen egyet-egyet. Feje nyakatlanul van beleágyazva vállába, húsgyűrűkben ül. Szép ezüstdrótszerű haj csavarodik raja. Zsebredugott kezéből úgy áll ki a sétabot, mint a kihúzott kard. Mikor a kapu faragott barokkboltíve alá ér, beszól a hajdúőrszobába:

--- Gáspár, a kulcsot!

Harmincöt éve így megy ez, hajszálnyi eltérés nélkül.

Hideg, nyirkos és sötét a megyeházi folyosó, mint egy barlang. Boltozata nyomasztóan alacsony, mert amint a mérnökök mondják, az egész épület évről-évre süllyed. Vakablakok, befoltozott boltmélyedések tátonganak a falban, bennük kidobott iratszekrények állnak. Egy ódon padszék is rémlik, a szem már alig tudja kitapogatni e tárgyakat. Csak mikor egy ajtó nyílik, akkor szűrődik a börtöncéllaszerű szobák világosságából egy kis gyáva fény.

A főjegyzői hivatal két egybevágott boltozatos terem. Az elsőben egy gyerekfiú körmöl nagy zörgő manzsettákban, szörnyen lefésülve. Könyökén fekete íróhüvely s gonddal kanyarítja a betűt.

--- Jó reggelt, öcsém! --- köszön a főjegyző és átsétál a másik terembe, a régi bútorok közé. Egyszerű, nehéz, komoly, tartós tárgyak, mint a tábla bíróvilág minden alkotása. Karszékek, erős hattyúnyak-hajlásúra faragott lábakkal, ovális hátú dívány, kiverve fénylő porcelánszegekkel. Huzatja szürke, mint az ócska zsindely. Oldalt egy nagy harmóniumhoz hasonló szekrény. A falak fehér meszelése még jobban kiemeli a sötét diófabútort.

Az egyik képre esik a tekintete, becsengeti a hajdút:

--- Gáspár, hát megint így takarítottatok?! Látod, itt a képen ujjnyira áll a por.

Íróasztalhoz ül, felteszi a cvikkert (sehogysem illik komondorfejére). Bosszúsan nézi az eléje tornyosult rengeteg aktát. Aztán elővesz egyet, lapozza-lapozza egy negyedóráig, kiszedegeti a mellékleteket.

--- Rettenetes! --- mormogja, aztán kikiabál: --- Öcsém, jöjjön csak!

A kis írnokfiú ijedten fut be: Jaj, megint kikapok! A főjegyző úr mostanában, mióta ő vette át a megyevezetést, szörnyen ideges. Összetépi az aktát a legkisebb hibáért. A referenseket gyakran kidobja: Tessék jobban studirozni az ügyet!

A fiú a szoba közepén áll meg.

--- Jöjjön csak közelebb öcsém, jöjjön csak... Ne féljen, nem eszem meg!...
Nézze csak --- és kezébe tolja az aktát --- hány darab melléklet van ebben?

--- Nyolc, főjegyző úr.

--- Na és hány van rávezetve?

--- Kilenc! --- mondja ijedten és visszaadja.

--- Hát akkor mars! --- kiabál minden átmenet nélkül s felbőszültén vágja ki a darabot a szoba közepére. Az ívek sisteregve hullnak százfelé. A fiú négykézláb szedegeti, ő meg tovább kiabál:

--- Így van ez magukkal mindig!

Az embernek nyakán a rengeteg dolog! Alispáni, főispáni darabok,
a sok kommunista restancia és ma mindig sürgős!
Mindenki jön:
intézkedjék egy óra alatt!
Azt se tudom,
hová tegyem a fejemet s maguk bámulnak, mint a barmok!
Egy rongyos aktát sem tudnak felszerelni!

Szakadozottan, öregesen jön belőle a szó. Tarkója kiveresedett. Össze-vissza bolygatja íróasztalát. Nem tudja, melyik darabhoz kezdjen. Egynek nekiülni és lassan, nehézkesen tanulmányozni, félnapig, ahogy ő szokott, arra nincs idő. Ma mindenki meg van bolondulva. Az akta meg csak gyűl-gyűl.

--- Hát ezekkel a helyhatósági ügyekkel mi a fenét kezdjek! --- és odébblöki a hatalmas csomót.

Kopognak.

--- Szabad --- mondja kurtán és bosszúsan pillant fel a cvikker mögött. Csinos katonatiszt lép be. Úgy látszik, valami zászlós. Bár a jó ég tudja ezeket az új sarzsikat! No még csak az kell nekem, hogy most a katonák kezdjenek zaklatni. Ez is biztosan valami üggyel jön.

--- Mit tetszik, öcsém?

--- Főjegyző úr, kérem, Barcza parancsnok úr kérdezteti, hogy mi van a 22. és 18. számú parancscsal, elkerültek-e már innen, mert a főszolgabíró urak azt állítják, hogy nem kapták meg.

A főjegyző feltápászkodik, végigsétál az ablakig, meg-megnyomja nagy teste a lépést.
Gondolata háborog. Már ezek a katonák sem nyughatnak.
Azt hiszik, hogy ez is kaszárnya, hogy itt a hivatalban is olyan hopp-kopp megyén a munka,
mint náluk. Nem elég, hogy nincs alispán meg főispán,
még a katonai ügyeket is a nyakamba akarják sózni.
A végén még a szüretemre se juthatok el!

Leveszi az egyik szekrény tetejéről a pipáját. Szortyogtatja. A zászlós pedig egy lehasogatott fényképet bámul a falon. Türelmetlenül várja a választ. Az öreg egész másról kezd beszélni:

--- Látja, édes öcsém, ez a Szirmay grófnak, a megye egyik főispánjának a képe. Ezt is dicső utódom tette tönkre, Jávor elvtárs. Kiszurkálta a szemeit, azt mondta, hogy grófot még fényképen sem tűr a szobájában. Nézzen csak ide, ez a macskakaparás itt az aláírása. Jeles ember lehetett, amint beszélik, azelőtt mozdonyvezető volt az ipse...

Itt fellobbantja a gyufát, nagyokat szippant. Lengeti a pipaszárat, fel-le bólong hozzá a fejével. Hüvelykujjával beljebb nyomogatja a dohányt. Kérges, zömök ez az ujj, eltompult a sok pipaszurkálástól, átitta a dohány. Korcs körme már alig látszik ki az elszarusodott sárga bőrképződmények alól.

--- Hát tulajdonképpen mi is a kívánságuk, édes öcsém?... A 18-asi, meg a 22-es numerusú rendeletük sorsáról akarnak tudni? Úgy vélem, itt vannak valahol az asztalon. Az alispán úr, látja, kibújt a munka alól, bizony nem igen hiszem, hogy még a héten sorát ejtsük... Hisz látja, öcsém, mekkora summa elintézetlen darab fekszik előttem!

Cammogva falatozza a szót, közben meg-megáll, hogy eltájékozza magát. Dohányzacskó alakú tenyerét rá-rányomj a deres bajuszára, állat és sertéstokáját is végig-végigsimogatja beszéd közben. Az elintézetlen darabokról beszélve újra felingerül.

--- De kérem, bátyám, ezek a parancsok nekünk sürgősek! --- veti közbe a zászlós, hiszen így minden bort kivisznek, megadóztatásunk nélkül. Erre a két darabra úgysem kell egyéb, csak a főjegyzői ellenjegyzés. A 18-as parancs záradékában különben benne is van, hogy minden katonai rendelkezés sürgős és a megye által azonnal kézbesítendő.

--- Sürgős?! --- kérdezi ingerült gúnnyal az öreg.

--- Nekünk, öcsém, most minden akta sürgős! Hiszen ma azt hiszik, hogy a megye is telegráf hivatal!

Bosszantja, hogy már ezek is beleavatkoznak az ő hivatalos dolgaiba.
Utoljára még kommandírozni fognak engem, a megye főjegyzőjét.
De a borkivitel megadóztatása szeget üt a fejébe.
Gondolkodásának nehéz szekere meg-megzökken és elakad.
Számára a legnagyobb kérdésekben is szőleinél és borainál kezdődik a világ.
Eszejárása is olyan, mint a reggeli sétáé:
lassan-lassan halad s szőleinél vagy hivatalánál vége.

Most a borkivitel megadóztatásával önkéntelenül szüretje jut eszébe. Pincéiben még a 17-es termés is ott hever. Mi lesz a rengeteg borral, ha így mindenféle adót vetnek raja. Legjobb lesz ezt az ügyet szépen halogatni, úgyis itt hever ez a sok helyhatósági szabályrendelet, majd szüret után elővesszük, akkorra majd kialakul valahogy a dolog...

Hosszú hallgatás után szólal meg:

--- Ha úgy szó esne róla, édes öcsém, említse meg a parancsnok úrnak, hogy mi szegről-végről atyafiságban vagyunk, mert az én anyai dédanyám férjezett kisláczi és papházi Móré Mártonné... Annak az illusztris és a megye évkönyveiben annyit emlegetett «kékbenjáró alispánnak» a felesége szintén Barcza-leány volt. Úgy emlékszem, a nagyszegi Barcza-familiák egyikéből. Sőt, amint a beregmegyei familiáris históriákban olvastam...

Itt újra szipogni kezd, nem akar szelelni a pipa. Felnyitja a remekmívű ezüstkupakot s megpiszkálja a hamut kisujjával a lándzsaalakúra nevelt körömmel.

A zászlós már igen türelmetlen. Odaát egy nagy csoport várja és neki familiáris históriát kell hallgatnia.

Szerencsére csenget a telefon, hosszú, sűrű, recsegéssel. Az öreg káromkodást harapdál: --- Látja öcsém, már megint szekíroz ez a bestia telefon?

Kurta kezeivel nehezen tápászkodik fel. A zászlós utánászól:

--- Szóval, bátyám, a darabok még itt vannak az asztalán...

A felszabadulás örömével siet az utcára. Hericz már jön eléje:

--- Gyere már, gyere, te szerencsétlen! Hol jártál ilyen rengeteg ideig?
A parancsnok már magánkívül van a dühtől. Nem bírjuk lecsitítani.

A kapunál egy egész csoport várja:

--- Gyere már! Gyere már! Siess föl azonnal!

A lépcsőn mohón ostromolják:

--- Na, mi van? Mi van?

A zászlós hadar valamit, de nem tudja befejezni.
Mikor bezúdulnak, minden szem feléjük tapad, mindenki rájuk rohan:
Na, hol vannak a parancsok?
Mi van velük?!

Barna zászlós érzi, hogy a közfigyelem reá tapad, zavarral áll meg Barcza előtt:

--- Parancsnok úr, jelentem alásan, a rendeletek még ott vannak az asztalon.

--- Az asztalon? Micsoda asztalon?

--- Moskovszky főjegyző úr íróasztalán.

--- Mi-cso-daa? Az én két parancsom? A katonai parancsok?

--- Igen, ott vannak és azt mondja a főjegyző úr, hogy csak a jövő héten fog sor kerülni rájuk.

--- Na, látjátok!? szólal meg hátul egy hang a pattanásig feszült csendben.

Barczát teljesen elönti a vér, fátyolos messzi képnek lát mindent maga körül.
Egy pillanatig nem is tudja, kire dühöngjön. Gondolata nincs, csak a vére lüktetését érzi.
Két szó szaladgál benne:
Adok én nekik!
Egyszer aztán feliviláglik az agya, örömféle vegyül a feszültségbe, még merevebb,
még hősibb arcot vág. Gőggel kiáltja:

--- Hivassátok be Bálintot!

Belsejében szökellni, hancúrozni kezd egy érzési, a nagy bravúrok gyönyöre.
No ezek most megtanulják,
hogy kell velünk beszélni. Ki vagyok én, én a katonai parancsnok!?

Bálint benyit. Recseg a parkett goromba léptei alatt. Idegenek annak ezek a csizmák.
Mikor összevágja őket, döngenek, mint a hordók.

--- Bálint! --- mondja neki Barcza, különös éles világosan izzó hangon, mintha senki más nem volna a teremben. --- Moskovszky megyei főjegyzőt ezennel elcsaptam. Érted? Most átmégy és a katonai parancsnokság nevében letartóztatod.

Odapillant az urakra. Mukkanás sincs. Száz mázsa nyűgözi csendet.

--- Különben várj! --- szól Bálint után. --- Zászlós, végy tollat és tintát és, írjad...

Határozottan beszél, de rekedt a hangja, izgalom fátyolozza be, mint a vizsgán felelő gyermekét:

Bodrogterebesi katonai parancsnokság. Rendkívüli Parancs!

--- Ezt húzd alá kétszer.

Megyei főjegyzőnek helyben.

Ezennel felfüggesztem állásától és forradalmi magatartása miatt letartóztatom.

Parancsnok.

Írd alája: Azonnal foganatosítandó!!

A toll rezeg Barna zászlós kezében. Apró villamosrezgések látszanak a betűk szárain. A festékpárna nem akar fogni, elkeni a pecsétet, aztán Barcza elé tolja, Barcza aláírása is egészen különös. Nem is néz oda, csak valami hurokfélét vet papírra.

Bálint összehajtja az írást. Zubbonya alá dugja és tiszteleg.

--- Azonnal hozom --- mondja egyszerűen, mint aki egyáltalán nem kíváncsi, hogy miért izgatottak az urak, miért van kipirulva mindenki és miért hallgatnak, csak annyit tud, hogy a főhadnagy úr parancsot adott egy újabb jómadár elfogására. Már hozza is és ha ellenkezni merészelne, hát egy pofont is leakaszt a büdösnek.

Barcza nagy léptekkel jár fel, le, izgalmát csillapítva. Nem mernek közel jönni hozzá. Hericz ugyan szólna valamit, de csak félig elrágott szivarját köpi ki. Egypáran a folyosóra sompolyognak, kimerültén a füsttől, fojtó légkörtől. Két ember duruzsolva tárgyal az ablakmélyedésben...

Az udvaron már hozzák az öreg főjegyzőt. Nyakatlan, sűrű vérű alakja nyugalmasan mozog. Karabéllyal hajtja maga előtt Bálint. Az öregúr legényesen löki hátra kalapját a tarkója fölé. Erőltetett kedélyességgel, öblösen köszön a járókelőknek:

--- Szép, szencsés jó napot kívánok!

A tárgyalóteremből alig mernek kitekinteni, pedig már mindenki tudja, hogy hozzák. Végre a zászlós jelenti suttogva, mire Barcza kiabálni kezd:

--- Vigyétek föl az emeletre! Csukjátok be a 2-es szobába, majd este megkezdjük a kihallgatását!



 
 
0 komment , kategória:  Oláh György: Görögtűz IV. rész  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 2960 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 194
  • e Hét: 1236
  • e Hónap: 12779
  • e Év: 378269
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.