Regisztráció  Belépés
hunjano.blog.xfree.hu
A szkítha népek hosszúéletűek s mi ennek a fajnak vagyunk utolsó hajtása . A szkítha összesség ma: a magyar." /Csuray Károly / "A szólás szabadság... Hunjano
1965.01.21
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
Oláh György: Görögtűz V. rész
  2011-02-13 11:50:23, vasárnap
 
 
Oláh György: Görögtűz V. rész

XIII.

Hericz gyakran csap lármát.
Rendelkezik. Előadásokat tart emelt hangon, néha még a magából-kikeltet is, tudja adni.
Kimereszti szemeit és rikácsol. A szerencsejáték izgalma is el tudja ragadni.
Sokszor késő hajnalig veri a kártyát kávéházi füstben, karikás szemmel, gyűrötten,
idegesen rágva a szivart. De az igazi, friss, bátor, kipattanó indulatokat nem ismeri,
így az igaziindulatok iránt mindig bizonyos tiszt életet érez.

Barcza fékevesztett kirohanása nagyon megillette, aggódva figyeli lázállapotát.
Mindig tisztában volt a kis parancsnok hevességével,
de e váratlanul kibuggyant vihar tombolása valóságos tisztéletet ébreszt iránta.
Érzi, hogy ő az oka ennek, maga szította fel e botrány sorozatot.
Túllőtt a célon és nem tudott közbelépni.
Mikor aztán ketten maradnak, óvatosan fog a beszédhez:

--- Pistukám, kérlek, ez a példastatuálás véleményem szerint egy kicsit túl-kemény. Nem lehet így kihallgatás nélkül elcsapni valakit. Hátha egyszerű hanyagság...

--- Eredj már, legalább te hagyj békén! --- vág bele Barcza rekedten. --- Nektek civileknek mindig csak jár a szátok a szigorúságról, de amikor tenni kell, pipogyák vagytok. Látod, ez az úr megkapta a magáét!

--- Hiszen, Pistukám, nem is úgy gondolom én azt. Ebben a helyzetben de facto neked igazad van lényegében, ha kemény vagy, de tudod, a törvények, jogi formák, a látszat...

--- Ugyan eredj, hagyj békén a törvényeiddel! Ki nézi azokat ma? Hiszen jó dolga volna sok gazembernek, akit összeszedtünk, ha itt folyton jogi könyveket lapozgatnánk. Annak a nagy jogászkodásnak a kora már lejárt. Hiszen te magad is folyton azt szavalod: erély! erély!

Hericz elhallgat és indul kifelé.

A parancsnok felhúzza a sarokablak függönyét, beomlik a napfény a sűrű atmoszférába, mint valami ledült ködoszlop. Kitárja az ablakszárnyakat. Friss zsibongás árad be s szálasán bomlik a füst kifelé. Körül kormostorkú kémények hasogatják az eget, mállott tűzfalak meredeznek. Egy helyütt széles kilátás nyílik a tető tarka táborára. Fölöttük villanyhuzalok húrjai csillognak, mint láthatatlan hegedűk húrozása.

Fönn az űrben bolond kis fecskék kergetőznek. Megint eső volt. A föld egészen sötét, a fák lombjai friss zöldek, puha ezüstvatta a felhő. Most melegedik át a világ, lélegzik a föld, egy helyen már remeg is a levegő, mint a megzavarodott üveg...

Barcza is nagyokat lélegzik. Kigombolja zubbonyát, langyos áramok járják át izzadt testét.

--- Hjaaj, de jó! --- sóhajtozik. Nekidűl az ablakfának és süttetni kezdi mellét a nappal. Lehunyja a szemét... Eltompultan hallgatja a világ zsibongását... Egyszerre éles képek jönnek elé. Magát látja, amint kiabál a megszeppent tömegben. Bálint nyitja az ajtót. Barna zászlósi parancsot ír... Hozzák a főjegyzőt, az udvaron, lánc is csörög rajta...

...Ijedten riad fel. Körülnéz a verőfényes valóságban. Igen, igen, ezek csakugyan megtörténtek... Jézusom! Hiszen megint valami bolondságot csináltam! Ebből országraszóló botrány lesz!

Újra átgondolja a dolgot... Hiszen én őrült vagyok... Hogy is tehettem ilyet?

Lenéz a Piac-térre, a megyeház kapuja előtt csoportba verődve állnak az emberek. ...
Rólam beszélnek... Micsoda szégyen... Tenni kell valamit, hogy ezt helyrehozhassam.
Ki fogom bocsátani...

Kapja a sapkáját és indul, de közben meggondolja magát.
Nem, azt még sem tehetem, hisz gyávaság volna!
Ha elkövettem az őrültséget, most viselnem kell a következményeit!
Ha kimondtam, hogy reggel kihallgatom, hát reggelig nem bocsáthatom el,
akármi lesz is.

Vissza akar fordulni, de aztán mást határoz. Legjobb lesz, ha megkeresem Hericz Jóskát, ő nélküle úgysem jó az ilyen ügyben határozni... Jaj de szép idő van kinn. Előbb sétálok egyet...

A hátsó kapun megy ki, nem akar a csődülettel találkozni. Egy alsó utcára ér. Széles, falusias utca. Világít a házak meszelése a napsütésben. Ereszeik alatt mély árnyék, mintha jól lehúznák a nagy tetőkalapot, hogy ne tűzzön szemükbe a nap.

A derült világban enyhülést érez. Tisztábbnak, átlátszóbbnak tetszik már előtte a tette. Magyarázatokat keres: Tulajdonképpen nem is történt olyan nagy dolog. Nem teljesítette a parancsomat, hát lefogattam. Igen egyszerű dolog és katonához illő. Mátyás király a saját nagybátyját is lefogatta...

Ez a példa különösen tetszik neki. De nem sokáig tart az enyhület. Mikor a város, belsejének egy köz torkolatánál megpillantja a hömpölygő déli korzót, színes napernyők hemzsegését, hirtelen visszafordul. Nem megyek a Fő-utcán, künn sétál az egész város.

Összevissza tekereg a sikátorokban. Gondolata nincs, csak csodálatosan tiszta képek ragadnak meg tompult agyában. Egy rozoga hídhoz ér, oldalt félig kidült lámpa bóbiskol. Fölötte a telefondróton egy megakadt sárkány papírszalagjai lobognak. Az ároknál, egy óriás disznó legelészik apró malacaival. Egy suszterforma emberke hajtja őket. Kötényben, mezítláb, szurkos kézzel.

A sarokkorcsmából muzsikaszó hallatszik, nagybőgő mormogása. Egyszer csak megcsörren a korcsmaajtó csengője, utcára ömlik a hangos zsivaj, borízű hangok verik fel az utca csendjét.

--- Parancsnok úr! Parancsnok úr, tessék már megállni!

Fejébe szökken a vér. Visszafordul:

--- Mit akarnak?

Egy csizmás, kupecforma ember jön hozzá. Puffadt képpel, zavaros szemeit félig behunyja. Lélekkel tele hangon mondja, az ellágyulástól szinte dallamosán:

--- Nagyságos parancsnok úr, az Isten éltesse, igyék meg velünk, ilyen közönséges emberekkel egy pohár bort! Ne haragudjon, mi is katonái vagyunk... Bizony Isten mondom!

Nyelve alatt meg-meggabalyodnak a betűk, s a parancsnok kezébe nyom egy üveget. Hozzákoccint a másikkal.

--- Erőt, egészséget!

Megtörli bajuszát és iszik.

--- Ejjen paaarcsnok... --- hajtogatja egy másik részeg, a falnak dűlve, semmibe meredő szemekkel.

A harmadik egy vasutasforma hozzálép:

--- Bocsásson meg, nagyságos hadnagy úr kérem, de teljességesen részeg valamennyi --- súgja bizalmaskodva, miközben belőle is dűli az ital bűze.

A parancsnok kiszabadul az ünneplésből. Fölsiet a kastélyba, kiül az erkélyre, félig lehunyt szemekkel, összetörtén, mint a színész a nagy szerep után. A nyugvó nap épp most olvad el az alkony kohójában, lila felhősávok között.

Kardcsörgetést hall maga mögött. Három tiszt is jön:

--- Gratulálunk, Pista! Éljen! Nagyszerű! Az egész város rólad beszél! Odavan az egész civilbagázs!

Pompásan fogattad le azt a vén zsiványt!

--- Most találkoztam az öreg Galambossal! --- lelkesedik Barna zászlós. --- Azt mondta: öcsém, szeretném megmondani a parancsnokodnak, hogy ez napóleoni cselekedet volt!

Kormos megtoldja:

--- A polgármesteréknél, ahol ebéden voltam, csak rólad kellett beszélnem. Mind sajnáltak, hogy nem te állottal a forradalom alatt a megye élén. Mesés lehetett, hallom, hogy az egész főszolgabíró-társaság begyúlt!

--- Ugyan, semmi az egész --- hárítja el magáról Barcza a dicséreteket, bár belsejét majd szétveti az öröm. --- Fognak ezek még különbeket látni! Megálljatok csak!

Feláll és mosolyogva fogadja a gratulációkat.

Kormos megkérdi:

--- Te Pista, aztán mit fogunk csinálni az öreggel? Főbelövetjük?



XIV.

Gyönyörű hetek következtek a városra. Örökké napfényben fürödtek a hegyek. Csodálatos pompával jött az ősz. Parázs bronzizzás ébredezett erdőn, völgyön. A szőlők fölött a lejtő csalitjába vörheny-foltok ütöttek ki: narancs, rézveres, viola pörsenések. Először csak úgy lehelve, aztán egyre jobban, jobban kezdtek égni. Rozsda kezdte enni a világot. Az omlásnál, ahol vakítóan bújtak ki a fényre a föld nagy ácsolatlan sziklacsontjai, úgy sötétlett a bokor, mint a rég megaludt vér. A fűszálak vége veresbarna volt, mintha tűzvész perzselte volna végig. Valami nagy belső tűzvész, amitől pirul minden, mint a haldokló arca.

A színek csodálatos hangversenyét, ezüstlángú üveges tavaszi napfény kísérte. Az ősz mély ragyogásába érthetetlen tavaszi hangok keveredtek... Ha felhő jött az ormok fölé, üveghasú tavaszi felhő volt. A szellő fütyörészett, hancúrozott a levelekkel. Ha néha-néha el is borult a táj, finom, szivárványos tavaszi homályba süllyedtek a dombok. Aztán itt-ott újra kicseppent a napfény. Édes-zöldben ragyogott föl a pázsit, mint napsütésben a templomablakok smaragdüvegje. A tárló meg aranysárga lett, mint a csibe pihéje.

A szőlő is megbámult nedve mézédesen ragadt. Az éven sok aszút szüreteltek, dalolva folyt a szüret mindenfelé. A toborzást régen befejezték, az aranyfehér karszalagos gárda is megalakult (a vármegye címer-pajzsa volt arany-fehér). Minden hajnalban künn gyakorlatozik a bodrogmenti lapályon. A hegyoldalról minden reggel látják a gyakorlatozok hosszú pontsorát, amint raj vonalba szóródnak széjjel vagy kis négyszögbe futnak össze.

A városon énekelve jön át a gárda. Az első sor szélén egy elaszott, apró emberke lépked. Nagy hősies lépéseket vág ki, szigorral fogja a fegyverszíjat. Pedig görcsös marka olyan összegémberedett és száraz, mint a novemberi levél.

Valaha ő volt a Felvidék leghíresebb Shakespeare-színésze. Negyven évvel azelőtt egymásután hozta lázba a kis kárpáti városokat hősi szavalataival. A hímes színpadi köntösök, koronák, bíborpalástok után ez az utolsó, de talán legigazibb szerepe: egy kopott, humorosán lötyögő katonakabát. Ezt a szerepet aztán játsza teljes lelkesedéssel. Kétségbeesett-nagyokat szalutál. Hetvenedik esztendejében van, de elöblösödött, üresen nyikorgó hangján fűnek-fának azt szavalja, hogy ebben az időben nagy kötelességei vannak a férfi-embernek.

Az oszlop végén mozog a csapat másik nevezetessége, egy másik hetvenesztendős katona. Egy erdész. Ő már fogalom a seregben. Félkilónkint eszi a szalonnát paprikába mártva, rá félliteres huzamokban iszik. Kifordult lapulevél-talpaival nehézkesen sulykolja a földet. Potroha lötyög, de ha a szakállának ezüstkócát odanyomja a puska agyához, akire rácélzott, halálfia. Elsők közt vették fel őt a seregbe.

A sereg harmadik öreg tagja, a pénzügyigazgató, a tisztek között megy. Ő csak olyan műkedvelő katona. Minden reggel felveszi a tartalékos vadásztiszti egyenruhát. Fogpiszkáló-lábait, mint a városban pletykálják, előbb vattával tömi ki s arra húzza fel a sárga csizmát. Sokáig fésüli IV. Henrik-szakállát, kirak egy csomó érmet, tűzoltó meg jótékonysági érmeket, parókájára gondosan nyomja rá a régidivatú tiszti csákót, azután a kapuban csatlakozik a sereghez. A gyakorlótéren rendszerint fatörzsön üldögél, de a városban ott vonul a csapat oldalán, együtt énekli a sok fiatal torokkal:


Ha szembeszáll az ellenség, lelőjük egy szálig,
Barcza-baka, ha elesik, mind csillaggá válik...


Nagy primadonna az öreg, nem múlhat el nélküle ceremónia. Körmeneten ott megy a baldachin után díszmagyarban s a legkisebb ünnepségre is cilindert vesz. Ilyenkor rajta nevet az egész város.

A gárda élén természetesen Nagy Bálint lovagol. Hatalmas, szikár, hamuszínű ménen. A bodrogvékei gazdaságból rekvirálta a csillagos homlokú, keselylábú állatot. Úgy ül rajta, mint valami óbester, most éli virágkorát. Jár-kél, parolázik, mintha ő lenne a sereg főparancsnoka. Csak törzsőrmester, de az újonnan felvett hadnagyokkal úgy bánik, mint a gyerekeivel. Az önkéntesek Bálint bácsinak hívják a fiatal legényt, kedvét keresi mindenki, hiszen legendák szállingóznak erejéről, mindenki tudja, hogy a parancsnok bizalmasa. Az újonnan besorozott legények megilletődve fognak vele kezet. Sokáig készülnek erre a híres kézszorításra, rendszerint már előre kioktatják őket társaik:

--- Ha nem vigyázol, úgy előreránt, hogy orra buksz. Majd meglátod, micsoda keze van!

Ő a sereg mindenese. A jelentkezőket maga mustrálja végig, hátul, a szálló udvarán. Külön-külön szidja az apjuk, anyjuk keservét meg a falujok bádogkrisztusát.

Ő jár sorozni falura, túltömött, lakodalmasan duhajkodó szekereken hozza a legényeket lobogó alatt, mintha választókat hozna. Ő állítja elő a seregnek a rengeteg fuvart, amellett folyton szimatol, nyomoz, vallat, mindig pálinkaszagú, de részegen még senkise látta.

Legújabban uradalomról-uradalomra jár két lovasbakával. Rekvirálja a szemrevaló lovakat. Sok szép állatot szedett össze már a seregnek. Csak az alsónádaskai tanyán jár már másodszor hiába. Pedig ott szép ménese van az uradalomnak. Azonban a főintézőt csodálatosképpen sohasem sikerül otthon-fogni, az ispánok meg azt mondják, hogy rendelete nélkül nem szabad kiadni semmit.



XV.

Mikor harmadszor jönnek, megint csak azt mondja az egyik nagynehezen előkiabált cseléd:

--- Nincs idehaza a főintéző úr.

--- Hazudol! A múltkor se beszéltetek igazat! Hogy a rossz jöjjön rátok! --- káromkodik Bálint. Biztosan a szénapadláson bújik.

Dühösen jártatja körül lovát, mindenhová benéz, isiállóba, színbe, magtárba. Aztán sarkantyúz és elvágtat az udvarról. A két legény utána.

Az első útkeresztezésnél megállnak. Körülnéz, aztán hirtelen beugrat a táblák közé. Egyenest annak a tarlónak, ahol a konda heverészik, mint szétszórt zsákok. Az apró, hajlott-gerincű kondás ott álldogál a konda felett, nagykarimájú kalapja olyan már az esőtől, meg az évtizedes zsírtól, akár egy bádogtepsi. Megkövesült bőrré aszalódott rajta a ruha. Arca, bocskora, meg rézgombokkal kivert szeredása is olyan egyforma szikkadt-sárga, mint aszály után a sovány rög.

A törzsőrmester kedélyesen kiált rá:

--- Héj öregapám, merre járt itt a ménes?

--- Ahol ni! Tessék csak egyenest ennek a dűlőnek menni. Majd megmutatja magát az út.

Vágtatva rugaszkodik neki az iránynak. Látszik rajta, hogy mezőkre született. A nyárjas fátyolos, lilás seprűszövedéke alatt vonuló csikót vesz észre. Kurjongatva forgatja meg karabélyát feje fölött. Tréfás villámvonalakba kezd vágtatni a föld fölött, mint vihar előtt a fecske. A két legény alig bírja követni a cikk-cakkos úton.

Századokkal elkésett betyártempók mozgolódnak benne. Hisz ilyen Nagy Bálint már sok élt a magyar földön, csak hogy hajdúkirálynak, szegénylegénynek, bujdosó vezérnek hívták s fénylő manlicher helyett rozsdáskerekű kulcsos muskéta zörgött kezében. Mert a hosszú zivatarokban mindig csodálatos szeszélyes, pompás fattyakat hajt a parlagon maradt föld.

Csakhamar ott állanak a ménes előtt. Két bojtárgyerek jön eléjük s egy csomó dühösen csaholó, borzas puli. Mintha gubafürtökből sodorták volna ezeket a kutyákat.

Bálint már előbb kiszemelt négy szép, magas, sárga csikót, amelyek messze csavarogtak el a többitől. Magához inti a bojtárokat:

--- Ide, fiúk!

Azok tisztelettel közelednek az őrmesterhez, hisz az ilyen parasztfiúnak távoli álmai közé tartozik az őrmesterség. Bálint rámutat az erdőnyíláson legelésző négy csikóra.

--- A főintéző úr meghagyta, hogy azokat a kétéves sárgákat elvigyük.

Azzal se szó, se beszéd, nekiesik a katonákkal a csikóknak.
Ordítoznak, kalimpálnak, marokra fogott puskával.
A bojtárok némán nézik a hajkurászást.

A csikók riadtan vágják fel pázsiton járó fejüket, nekiiramodnak darabosan dörgő robogással,
nyakuk szinte vízszintesen úszik, mint a kilőtt nyíl, sörényük lobog,
mint viharban a fáklya csóva.
Fel-felrántják patáikat maguk alá, széles ívekben repülnek,
remek karcsúra esztergályozott testük szinte belefúr a levegőbe, bőrükön cikázik,
kavarog a fény.
A katonák alatt fel-fellökdös a nyereg, meg-meghuppan zsombék.
Előredűlve ágaskodnak a kengyelben, arcuk görcsösen feszül előre,
mintha valami láthatatlan tárgyat tolnának a ló felett. Köröttük összefolyik a világ.

--- Nyomd! Szorítsd! --- üvöltöz Bálint.

Az erdőnyílás elszűkül, a csikók becsörtetnek a bozótba, megrekednek.
Ijedten táncol körbe mind, recsegve törik a gallyat.

--- Megvagytok, rihesek! --- kacag feléjük Bálint azzal a szeretettel,
ahogy gazdaember beszél a jószággal.
Int a legényeknek,
hogy várják meg, míg megnyugszanak.

Leszelídülve aztán kötélre fogják mind a négyet, szépen kivezetik őket a töltésre.
Bálint szétgombolja fövő testén a zubbonyt.
Összenevetnek:

No, ezekkel kibabráltunk becsülettel.


 
 
0 komment , kategória:  Oláh György: Görögtűz V. rész  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.08 2018. Szeptember 2018.10
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 2960 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 497
  • e Hét: 4054
  • e Hónap: 17331
  • e Év: 337363
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.