Belépés
kalmanpiroska.blog.xfree.hu
Minden kegyelem. Kovács Kálmán
1968.04.24
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/60 oldal   Bejegyzések száma: 590 
A vigasztalás szolgálata
  2020-04-16 11:57:54, csütörtök
 
  A vigasztalás szolgálata

- Hol voltál? - kérdezi hatéves kislányát az édesanya.
- Anyukám, átmentem a szomszéd nénihez, akinek meghalt egy ilyen kislánya, mint én, és vigasztaltam.
- Te vigasztaltad?
- Igen, édesanyám.
- És hogyan?
- Belebújtam az ölébe és együtt sírtam vele.
Adja a mi Urunk, hogy tudjunk együtt sírni azokkal, akik reánk bízattak.

Visky Ferenc
 
 
0 komment , kategória:  Történetek  
Egy megható történet
  2020-03-26 08:37:06, csütörtök
 
  Egy megható történet


Van egy keresztyén sebészorvos, akit egy gyermek imádsága térített meg az Úrhoz. A 6 éves Jani nagy beteg volt, de nem tudta. Az orvos és az ápolónő érte jöttek, hogy egy majdnem kétségbeesett kísérletet téve még megpróbálják megmenteni életét egy műtéttel. Begördítették ágyacskáját a gyermekek kórterméből a műtőbe. Az orvos nagyon szerette a fiúcskát. ,,Most adni fogok a karodba egy szúrást, azután aludni fogsz. /Aludni fogok?/ Igen, úgy van./ De akkor először el kell mondanom az imádságomat."
És a kis fehérruhás alak feltérdelt, behunyta szemét, és összekulcsolta a kezét. Míg Isten, az orvos és a nővérek figyeltek, ő ezt mondta. ,,Most, hogy álomra hajtom fejem, kérlek, Uram őrizd meg lelkem!"
A kis Jani soha többé nem ébredt fel. Csakugyan ,,elaludt". De azon az éjszakán a doktor ezt suttogta: ,,Atyám, a te kezedbe teszem le az életemet!"

Andrew Kuyvenhoven
 
 
0 komment , kategória:  Történetek  
Vak hálátlanság
  2019-11-01 19:41:26, péntek
 
  Vak hálátlanság

Egy lány látás nélkül maradt, ez pedig annyira megviselte, hogy visszavonult a közösségi élettől. Egy fiú közeledett hozzá és sikerült megnyernie a figyelmét és szívét. Az idő nagy részét együtt töltötték. Egy napon a lány így szólt a barátjához: amit a legjobban kívánok ezen a világon az, hogy újra láthassam a napot, a holdat, a természetet, az embereket. Szeretném látni az arcodat... Egy idő után a fiú elhatározta, hogy megkéri a barátnője kezét.
- Szeretnél hozzám jönni feleségül?
A hallgatás nyomasztó volt, szomorúság lebegett a levegőben. Reszkető hangon így válaszolt a lány.
- Nem megyek férjhez ha nem láthatok... Nem fogok tudni eleget tenni a kötelezettségeimnek, és nem akarom, hogy teher legyek számodra.
Kis idő múlva a kezelőorvosa behívta a lányt a kórházba, hogy közölje vele a jó hírt:
- Nemsokára el lehet végezni a szaruhártya átültetést, mivel került egy donor.
Nagy volt az öröm és az operáció után az első, aki látni akarta a lányt a barátja volt. De ő is... vak volt. Mintha egy tehertől szabadult volna meg, a lány ezt mondta: nem tudok férjhez menni egy vakhoz. Az ifjú megfordult, hogy elmenjen. Mielőtt elhagyta volna a kórtermet így szólt halkan a lányhoz:
- Kérlek vigyázz a szemeimre.
 
 
0 komment , kategória:  Történetek  
Hálás lenni mindig Istennek
  2019-11-01 19:40:47, péntek
 
  Hálás lenni mindig Istennek

Egy napon egy ember a hosszú gyaloglástól elfáradva leült egy fa alá, hogy megpihenjen. Miközben pihent elment mellette egy hintó, amelyet négy ló húzott. Tudva azt, hogy milyen sokat kell még gyalogoljon az ember így szólt magában: ,,Isten miért nem tesz igazságot a földön? Miért adott ennek egy hintót és négy lovat, nekem pedig még egy lovat sem adott?" Kis idő után észrevette, hogy egy vak megy el mellette, aki a hátán egy béna embert cipelt. Akkor a háborgó vándor ezt mondta: ,,Köszönöm Istennek, hogy egészséges vagyok."
 
 
0 komment , kategória:  Történetek  
Hálaadás
  2019-11-01 19:14:12, péntek
 
  Hálaadás

Egy alkalommal Matthew Henry puritán lelkipásztort kirabolták. Az eset után ezt írta naplójában: ,,Hadd legyek hálás először is azért, hogy eddig még soha nem raboltak ki. Másodszor, azért mert bár elvették az erszényemet, de nem vették el az életemet. Harmadszor, azért mert bár elvették mindenemet, az nem volt sok. Negyedszer, azért hogy engem raboltak ki, és nem én raboltam."
 
 
0 komment , kategória:  Történetek  
Élettörténet
  2019-10-03 11:30:07, csütörtök
 
  Élettörténet

Az élet sokszor keserves - kérlelhetetlenül keserves. Mindnyájan ismerjük a nehéz időket, átélünk személyes sorscsapásokat, felfoghatatlan élethelyzeteket, betegségeket, kríziseket, katasztrófákat.

Bennünket 2004 telén ért el. Örültünk, hogy néhány nyugodt nap vár a családunkra. A kimerítő év után szabadidő központunkba, ahol mindig élénken zajlik az élet, lassanként nyugalom költözött. Végre karácsony! Elhatároztuk, hogy otthon maradunk, és élevezzük, hogy szűk családi körben lehetünk. Miután elintéztük az utolsó bevásárlásokat, és ahogy a fagy egyre fokozódott, elbarikádoztuk magunkat a lakásban. A gyerekeinkkel együtt szerettük volna úgy igazán jól érezni magunkat.

Azonban éjjel váratlan szerencsétlenség szakadt reánk. A feleségem számára élet-halál harc kezdődött, amely tíz héten át tartott. Ennek ellenére nem szeretnénk, ha ez az idő kimaradt volna az életünkből.

,,AMIT A SÖTÉTSÉGBEN MONDOK NEKTEK, AZT A VILÁGOSSÁGBAN MONDJÁTOK EL." Máté 10,27

Mivel Isten ezekben a sötét órákban beszélt hozzánk, szeretnénk ezt most, a világosabb napokon az Ő dicsőségére továbbadni - hogy akik sötétségben ülnek, reménységet merítsenek belőle.

Miért engedi meg Isten, hogy borzasztó dolgok történjenek? Miért van szenvedés és nyomorúság? Isten dönt erről? Van a szenvedésnek rendeltetése, mélyebb értelme? Mi magunk látunk értelmet a szenvedésben?

A szenvedés a határaink megtapasztalását jelenti: elérkezünk a határainkhoz - a terhelhetőség, a sebezhetőség, az elviselhetőség határához... De milyen belső hozzáállással nézünk szembe a szenvedéssel?

Lényeges különbség, hogy olimpiára készülő kajakosként vagy gályarabként gyötörjük a testünket. Hatalmas különbség, hogy a szülőszobán veszítünk vért, vagy azért, mert megtámadtak az utcán. A legnagyobb jelentősége annak van, hogy képesek vagyunk-e vagy sem azt megharcolni, hogy értelmet találjunk a szenvedésben. Az egyik csupa ígéret, a másik csupa keserűség...

Nem állítjuk, hogy ismerjük a választ minden MIÉRTre, de azt állítjuk, hogy ISTENt ismerjük, és éppen a szenvedésben ismertük meg. Azt tapasztaltuk, hogy nem a vak sorsnak vagyunk kiszolgáltatva, hanem az Atyának, aki ,,mindenen rajta tartja a szemét".

Andreas Fett
 
 
0 komment , kategória:  Történetek  
O'Hare története
  2019-10-02 16:50:34, szerda
 
  O'Hare története

Számtalanszor átrepültem már az O'Hare reptér felett Chicagóban, de soha nem gondoltam arra, hogy vajon miért kapta ezt a nevet. O'Hare története az egyik leginspirálóbb, amit valaha hallottam életemben. Edwars Henry (Butch) O'Hare tengerész főhadnagy és hajókapitány, második világháborús hős volt. Chicago déli részén nevelkedett, és nem riadt vissza a harctól. Miután elvégezte az Egyesült Államok Tengerészeti Akadémiáját, Butch bevonult a Csendes-óceáni flottába. Tengerész pilótaként, az egyik Grumman F4F harci gépet vezette amely USS Lexingtonhoz tartozott.

1942 február 20-án miközbenn a repülőszázad gépei a repülőgép anyahajón tartózkodtak, Butch harci gépe volt az egyetlen amely fent volt a levegőben, amikor a flotta a Gilbert Szigetek mellett úszott el. Miközben a többi harci gép üzemanyagot tankolt az anyahajó szilárd talaján, Butch észrevett egy kilenc bombázóból álló japán repülős egységet, amely egyenesen az amerikai flotta felé tartott, és már csak négy rövid percre volt tőle.

Butch gondolkozás nélkül, belevágott a lehetetlenbe, hogy megmentse a flottát a biztos pusztulástól. Egyedül volt a levegőben, de azonnal a bombázók útjába irányította egymotoros Hellicat gépét. A jelenetet rögzítette a repülő szárnyába beépített kamera, ahogy Butch húsz yardnál kisebb távon berepült az ellenséges repülők elé. Elég közel volt ahhoz, hogy lássa a pilóták arcán tükröződő rémületet, amikor betöltötte az 50 kaliberes automata gépfegyverét és célba vette a bombázókat. Az ellenséges repülőszázad teljesen összezavarodott, miközben a magányos harci pilóta megtett minden tőle telhetőt, hogy útjába álljon az ellenségnek és megmentse flottáját. Lépésről lépésre Butch megúszta az ellenség golyózáporát és veszélyesen közeledett a japán gépekhez. Létszámbeli és fegyverzetbeli túlerővel szemben, Butch mégis folytatta a támadást, nem törődve saját testi biztonságával. Először egyik bombázó, majd egy másik gyulladt lángra és esett a tengerbe. Végül a bombázók megpróbáltak visszavonulni, mert a kilenc bombázójuk közül ötöt elveszítettek Butch hajthatatlan hősiességének köszönhetően. Ekkorra viszont már több amerikai gép csatlakozott az ütközethez és kilőttek még három repülőt. Az egyetlen menekülő gépet O'Hare lőtte ki tűzharcban és valószínűleg belezuhant a Csendes Óceánba.

Hősiességéért Butch O'Hare megkapta a kongresszusi érdemérmet, ami a legmagasabb katonai kitüntetés, és ő lett az első tengerész mesterpilótája a második világháborúnak. Franklin D. Roosevelt elnök azt mondta O'Hare-ről, hogy ,,ez volt az egyik legbátrabb, ha nem a legeslegbátrabb, egyszemélyes akció a légi ütközetek történelme során". 1943 november 26-án egy másik légi ütközetben Butch-ot lelőtték és a tengerbe veszett. 1949-ben több mint 200000 ember vett részt azon az ünnepségen ahol a chicagói gyümölcsöskert egykori raktárát, átkeresztelték O'Hare Nemzetközi Repülőtérré, a város egyik közkedvelt fiataljának emlékére. Hogy mi köze van ennek a történetnek a sikeres kapcsolatok építéséhez, az kiderül a következő, még fontosabb történetből.

A tisztességtelen ügyvéd kiszabadítása

Könnyű Ede, nagyon jó ügyvéd volt. A jó hírnév viszont nem tartozott az erősségei közé, mivel hogy az alkalmazottja és az üzlettársa, nem volt más mint Alphonse (Al) Capone, Amerika leghírhedtebb és legfélelmetesebb gyilkosa.

Pályafutása kezdetén Ede kutyaversenyekből kereste a pénzét. Szélhámossággal elcsalta egy volt üzlettársa feleségétől a mechanikus nyúl gyártásának jogát - a mechanikus nyúl a kutyaversenyek kulcseleme. Abban az időben csak a csőcselék szánt pénzt a kutyaversenyekre, és itt találkozott Capone-val. Hamarosan Ede és Al az ország különböző részein létesítettek kutyaverseny pályákat. Miután a kutyafuttatást illegálisnak minősítették, a versenypályákat átalakították lóversenypályákká. Valójában Ede volt a felelőse az egész műveletnek.

Könnyű Ede nem csak a versenyekről gondoskodott, de ugyanakkor ő volt Capone törvényes kirendelt védője is. Ebben a minőségében foglalkozott a gyilkosság, prostitúció, és a zsarolás miatti letartóztatásokkal Capone szervezetében. Egy 15 hónapos időszakban Ede több mint 12000 vádlott felmentését vezényelte le, akiket hazárdjátékkal vádoltak! Jól végezte a dolgát, és kemény jutalmat kapott minden fáradozásáért. Capone mindennel ellátta, amit csak kívánt. Edének voltak cselédei, autói, és mindene, amit pénzen be lehetett szerezni. Olyan nagy háza volt, ami egy egész városrészt elfoglalt (két utca közötti teljes területet). Caponenak nagyon kellett vigyáznia Könnyű Edére, hisz az ügyvéd mindenkiről tudott mindent a bűnszervezetben. Ede volt a korrupt ügyvéd megtestesítője.

Ugyanakkor Ede rajongó apa volt, aki a fiát túlzottan elkényeztette, és a legjobbat akarta megadni számára. Amerre megfordult, mindenki tudta, hogy bármit megtenne, hogy a fia számára egy jobb jövőt biztosítson. A legjobb iskolákba járatta és megpróbálta óvni attól az élettől, amit ő élt. Semmiféle költséget nem kímélt, hogy ezt a célját megvalósítsa. Érettségi előtt Ede fia határozottan kijelentette, hogy az álma az, hogy katonai akadémiára járjon. A képzésnek ezt a fajtáját viszont nem lehet pénzen megszerezni - kongresszusi kinevezés kellett hozzá, és ezt semmiképpen nem tudta megvásárolni. A fia álma nem valósulhat meg.

Ede ekkor ismerte be, hogy hibázott. Arra fektette a hangsúlyt, hogy az anyagiakról gondoskodjon és nem törődött azzal, hogy a fiának két olyan dolgot megadjon, amire a legnagyobb szüksége volt - a jó hírnév és az ezzel járó megbecsülés. Tennie kellett tehát valamit, amivel jóvátehette az elvesztegetett éveket. Ede egy újságíró által felvette a kapcsolatot a szövetségi államügyésszel, akit John Rogersnek hívtak. Rövid időn belül, az államügyész kieszközölt egy időpontot, hogy Ede fia találkozzon egy kongresszusi képviselővel, cserében pedig az ügyvéd vallomást tett Capone ellen. Éveken át együtt dolgozott Caponeval, úgyhogy pontosan tudta, hogy ez mit jelent. Egy hősi tettel, Ede visszavásárolta a hírnevét és a fia becsületét a saját élete árán. Capone nagyon dühös lett, mikor megtudta, hogy 11 éves letöltendő börtönbüntetésre ítélték. 1939 november 8-án Edét lelőtték, fekete Lincoln sportkocsijában. Huszonhét hónappal később, Butch O'Hare követte apja hőstettét, azzal, hogy szitává lőtte az ellenséget a Gilbert Szigeteknél zajlott harcban, megmentve az USS Lexingtont és megvédelmezve az amerikai flottát. Igen, Butch O'Hare volt Könnyű Ede fia!

Mi van tehát akkor, ha jó ideje már elmulasztottuk megtenni a jó dolgokat? Mit tehetünk? Túl késő talán? Adjuk fel? Nem hinném, hogy bárki, aki ezt a könyvet olvassa, olyan lenne mint a hírhedt és gátlástalan Könnyű Ede. Ha ő helyre tudta hozni a dolgait, akkor te is meg tudod tenni. Két nagyon fontos tanulságot vonhatunk le ebből a történetből. ,,De hát az életébe került" mondhatja bárki. Minden kétség nélkül, nekünk is meg kell fizetnünk az árát. Ede az életét adta és nekünk is ezt kell tennünk. Nem kell meghalnunk, hogy megfizessünk, de oda kell adnunk az életünket másokért. Ha odaadjuk az időnket, figyelmünket, szolgálatunkat, akkor az életünket adjuk oda. Ez az első lecke. Ha odaadjuk az életünket, az életünknél többet kapunk vissza: megkapjuk azok szívét, akiknek az életünket odaadjuk. A második lecke egyszerűen a következő - nem számít, hogy mennyi időt fecséreltünk el, soha nem túl késő elkezdeni. Tulajdonképpen kezdj el most vetni azokba a kapcsolatokba, amelyek körülveszik az életedet. Ha megmutatjuk a hitet, feltétel nélküli szeretetet, másokat helyezünk első helyre, ott vagyunk, amikor szükség van ránk, megadjuk a tiszteletet, időt fektetünk beléjük, és a kommunikáció búvárcsövét nyitva tartjuk, akkor folyamatosan meg fogjuk nyerni azok szívét, akiket szeretünk!

Michael Fletcher
 
 
0 komment , kategória:  Történetek  
Arany
  2019-08-17 19:54:06, szombat
 
  Élettörténetek: Arany

Hatvankét éves vagyok, négy éve hívő.
Két hete végighallgattam egy nő bizonyságtételét az Anonim Alkoholistáknál. Borzalmas megpróbáltatásokról mesélt. Egészen rám nehezedett, amit hallottam, s végül eszembe juttatta, mit éreztem tízévesen, amikor megerőszakoltak. Rettegés, ájulásig fokozódó veszélyérzet, bénultság. Aztán a nő mondott valamit, ami a szívemig hatolt. Gyorsan le is írtam, mert úgy éreztem, nekem szól. Számomra is ez a válasz.
,,A szenvedésünk a mi aranyunk" - fogalmazott a hölgy. Végre megértettem, mihez kezd Jézus a szenvedéseinkkel.
Valami rajtam kívül álló dolog ragadott meg: erősen, mindenestől tartott a kezében, míg újraéltem a rémségeket. Mintha azt akarta volna, hogy maradjak ott, ahol vagyok, és semmi se terelje el a figyelmem. Felfogom - nem én vagyok a Bárány. Ő az, mindig is ő volt, értem lett ő a Bárány. A bizonyságtétel sebeket tép fel bennem, de ő erősen tart. A Bárány saját szenvedése és isteni léptékű szeretete együtt és egyszerre igaz.
Mélyen magamba temettem az erőszakot, amelynek szenvedő alanya voltam. Megtanultam a rendet: ne kérj segítséget, mert nem kapsz. Maradj csöndben. Nem érdemled meg, hogy megmentsenek. Légy éber, az élet veszélyes.
A főiskolán bántalmazó kapcsolatban éltem. A fiú azért büntetett, mert ,,vétkesnek" talált, hiszen ,,elárultam őt": nem voltam szűz. Egyszer megpróbáltam megölni magam. Isten kegyelméből rám találtak, két hetet töltöttem kórházban. Aznap, amikor kiengedtek a kórházból, ketten is megerőszakoltak: a bántalmazóm, vagyis a volt barátom és a pszichiátriai osztály medikus gyakornoka.
A lecke ugyanaz: ne várj segítséget. Úgysem kapsz. Nem érdemled meg, hogy megmentsenek.
Életem középső szakaszát - huszonöttől ötvenkilenc éves koromig - a következő fejezetcímekkel jellemezhetném: ,,Móka", ,,Móka és gondok", ,,Gondok".
A mókát az jelentette, hogy férjhez mentem, négy európai fővárosban éltem, tündéri gyerekeim születtek, kalandoztam, karriert építettem, baráti társaságba jártam, megtanultam mind a négy ország nyelvét.
A ,,Móka és gondok" fejezet arról szólt, hogy mivel semmiféle karrier nem erősítette az identitásomat, azt sem tudtam, ki vagyok. Tökéletes akartam lenni, tökéletes életet akartam magamnak. Ehelyett jött az undok depresszió, a magány, a vágyakozás. Az emberek borzasztóak, a barátaim nem tökéletesek, az apósom nem tudja, hogyan illik viselkedni, az anyósom dühös, az iskolákban csupa szívtelen ember dolgozik.
Ezután a ,,Gondok" fejezete következett: visszaköltöztünk Amerikába, s az elkövetkező tizenkét évben tizenéves és fiatalabb gyerekeinknek meg kellett küzdeniük zaklatással, függőségekkel, étkezési zavarokkal, törvénysértésekkel, halálközeli élményekkel. Mindezt a pszichoterápia, a jóga, a zen és az Anonim Alkoholisták ellenére. Összetörve ébredtem rá arra, hogy nemcsak segíteni nem tudtam nekik, de a problémáik jó részét is én magam okoztam. Az Anonim Alkoholistáktól megtanultam egy fontos, de megalázó igazságot: ,,Nem tudok segíteni rajtuk: Isten tud, s én engedem, hogy megtegye."
És Isten valóban segített. Derült égből villámcsapásként ért, amikor az ateista fiam megtért. Ez a szeretett fiú új ember lett, azt kérdezgette, hogyan imádkozhat értünk, mikor épp Afganisztánba indult a különleges mentőegység kötelékében. Mégis sokat szenvedtünk. A fiunk élete egy hajszálon függött. Elmondhatatlan, milyen sebeket kapott a szívünk.
Isten szabadítása a leghangosabb üzenet a teremben. Most már az övé vagyok. Értem már, hogyan alakul át a heves szenvedés Isten heves szeretetévé. Mintha azt mondaná: ,,Most már az enyém vagy. Nyugodtan szeress ugyanolyan erővel, amilyen erős volt benned a félelem. Érted már a lényeget: hogy szeress és szolgálj ebben a szabadító küldetésben azzal az erővel, amit tőlem kaptál." A szívem mélyén tudom, hogy Jézus ereje valóságosan velem van, bárhová megyek. Csak annyit kell tennem, hogy hozzá fordulok, bízom benne minden szenvedésemben, a többi az ő dolga. A szenvedésünk arannyá változik számára. ,,...semmi sem árthat nektek." (Lukács 10,19)
Isten tehát mindvégig velem volt.
Isten hatalmasan munkálkodik bennem, hogy megszabadítson az önközpontúságtól. Ez az a tisztítótűz, amelyről Ézsaiás ír. Elég kegyetlen dolog. Ha csak annyit teszek mindennap, hogy odamegyek Istenhez, rábízom az életem, a többit elintézi ő.

Mary Jane
 
 
0 komment , kategória:  Történetek  
Az önátadás nem vereség
  2019-08-09 15:36:42, péntek
 
  Élettörténetek: Az önátadás nem vereség

Életem nagy része különösebb nehézségek nélkül telt. Keresztyén családban nőttem fel, anyai nagymamámtól tanultam első imádságomat. Isten kegyelméből tizenhat évesen megtértem, s még ugyanabban az évben megkeresztelkedtem. Jó iskolákkal, stabil karrierrel, sok utazással, jó egészséggel áldott meg Isten.
Hatvanhét éves koromban elhatároztam, hogy 2013 augusztusában nyugdíjba megyek. Azt terveztem, kicsit aktívabb lelki életet élek majd, hiszen erre a munka mellett nem volt elég időm. Csakhogy a tüdőrák, amelyet egy CT-vizsgálat kimutatott, nem szerepelt a terveimben. A további vizsgálatok során mindkét tüdőmben daganatot találtak, amely agyi és nyirokcsomóáttétet adott. A diagnózis nemdohányzókat érintő génmutációs tüdőrák. Kemoterápiára jegyeztek elő, a gyógyulás vagy a daganat eltűnésének minden esélye nélkül.
Hol volt Isten ebben a sötét időszakban? Először is, mivel nem voltak tüneteim, velem volt abban, hogy egy rutinvizsgálat során fény derült a betegségemre. Ezenkívül képessé tett arra, hogy félelem nélkül és hittel elfogadjam a tervét. A tüdőrák csendes gyilkos : észrevehető jelek nélkül támad, de a megkurtított élet félelmét magában hordozza. De Jézus, a gyógyító pásztor, szeretetéből és kegyelméből békességet ad.
Azóta is ragaszkodom az imához, amelyet a nagymamámtól tanultam: ,,Köszönöm, mennyei Atyám, az ételt és az italt, a békét és az örömöt. Legyen meg a te akaratod." Nem kellett feltennem a kérdést: Miért én? Miért most? Nem a gyógyulás csodájáért könyörögtem, hanem hogy mindvégig bízni tudjak Jézusban, szuverén Uramban. Alávetettem magam hatalmának: ha akar, csodás gyógyulást adhat, de Isten Fiaként életet, örök életet kaptam tőle. Tudtam, hogy ő visz majd át a völgyeken, amelyek várnak rám.
Mivel az első kemoterápiás kezelés hatására az agytumor rövid idő alatt összezsugorodott, azt kívántam, bárcsak ugyanez a tüdőmben is megtörténne. Ám további kilenc hónapi kezelés hatására sem mutatkoznak ennek jelei. Stratégiát váltottunk: most már a tumor elszigetelése a cél. Mostantól a normális életritmusom része lesz, hogy háromhavonta várom a CT-vizsgálat eredményét.
Ám ahelyett, hogy a daganat változatlanságát jó hírként értékeltem volna, úgy éreztem, vereséget szenvedtem, és vádolni kezdtem magam, amiért nem kértem agresszívebb kezelést. Elkeseredtem, és a napi csendességeimben sem éreztem Jézus jelenlétét. Nem fizikai fájdalmat éltem át, hanem a lelkem gyötrődött - s ezt kizárólag magamnak köszönhettem. Isten azonban ismét kinyújtotta felém karját a Példabeszédek 3,5. versen keresztül: ,,Bízz az Úrban teljes szívedből, és ne a magad értelmére támaszkodj!" Ahhoz, hogy így tudjak bízni Jézusban, teljesen, maradéktalanul és folyamatosan át kell adnom magam az ő akaratának. Isten nagy irgalmának köszönhetően felismertem, hogy önmagam átadásával részesülhetek Krisztus kereszten viselt szenvedéseiben, a Magasságos iránti tökéletes engedelmességében. Azért imádkozom, hogy Isten kegyelmével és útmutatásával megmaradjak ebben az átadott állapotban.
Jézus lelke jelenti a biztos horgonyt számomra éjjel-nappal, s ez szabadságot ad. Csak a mának élek, nem rettegek a holnaptól, s ez felszabadít és enyhíti fájdalmaimat. A Jézus iránti megújult bizalom új szeretettel, reménnyel, hittel tölt el. Nem az én fájdalmamra, hanem az ő szeretetére koncentrálok. Új kincsre találtam: a fájdalom ajándéka Isten ajándéka. Végső soron benne van az örömöm és a vigaszom. Megértettem, mit jelent a 119. zsoltár 71. verse: ,,Jó nekem, hogy megaláztál azért, hogy megtanuljam rendelkezéseidet."
A 27. zsoltár 4. verse a vezérfonalam egészen az út végéig: ,,Egyet kérek az Úrtól, azért esedezem: hogy az Úr házában lakhassam életem minden napján; hogy nézhessem az Úr szépségét, és gyönyörködhessem templomában."

Gloria
 
 
0 komment , kategória:  Történetek  
Édes élet Istennel
  2019-08-03 19:45:16, szombat
 
  Élettörténetek: Édes élet Istennel


Martha: Mark, a férjem mozdulatlanul ül a kerekesszékben, már csak a szemét tudja mozgatni, de azt is egyre nehezebben. Tíz éve élünk így.
Egy apró idegrángással kezdődött. Mark negyvennyolc éves volt, a diagnózis egy hónapon belül megszületett: ALS, vagy más néven Lou Gehrig-betegség. Akkor már huszonöt éve voltunk házasok, négy gyermekünk született. Mindig is aktív családi életet éltünk, ezért különösen nehezen viseltük Mark állapotának gyors romlását.
Amikor Mark beteg lett, az elkeseredés sötét vermében találtam magam. Fogalmam sem volt, hogyan élem majd túl a ránk váró megpróbáltatásokat. Arra kértem a barátaimat, imádkozzanak értem, hogy a jövőtől való félelem ne vegye el a ma örömét. Azon töprengtem: Vajon ki vagyok én azon kívül, hogy Mark feleségeként tartanak számon?
Ma már értem, micsoda bálványimádó kérdés ez, s miért voltam annyira kétségbeesve. Elsősorban Markban, a férjemben és gondviselőmben találtam meg az identitásomat, Isten elé helyezve őt az életemben. Máig is rejtély számomra, hogyan keveredtem ki ebből a kétségbeesésből. Nem hallottam, hogy Isten azt mondta volna: ,,Kelj fel!", mégis mintha feltámadtam volna. Az első időkben nem győztük felidézni Markkal az Isten gondoskodásáról szóló bibliai verseket. Kerestük a módját, hogyan szívhatnánk magunkba minél mélyebben Isten szeretetét és hűségét. Igyekeztünk megvetni a lábunkat az igazságban, amit sikerült megértenünk, miközben abból, ami körülvett minket, alig fogtunk fel valamit.
Mark (szemmozgatással irányított számítógépen írva): Fiatalkoromban sportoltam, és utáltam a kispadon ülni. Miután megtudtam a diagnózist, Istenhez kiáltottam: úgy érzem, még sokat tudnék tenni, mégis kiállítanak. Ő pedig azt felelte: Túl régóta ülsz már a kispadon; a meccs még csak most kezdődik. Próbálok abba a gondolatba kapaszkodni, hogy Isten láthatatlanul is végzi a munkáját, s az ő ,,közgazdaságában" megtérül a szenvedés. Ugyanakkor naponta meg kell újulnom hitemben.
,,Krisztus teste" kézzelfogható módon van jelen az életünkben. A barátaink főztek ránk, ajándékot küldtek, segítettek a kerti munkákban, megszervezték a gyerekeink szülinapi buliját, mellettünk álltak. Még tíz év elteltével is sokan támogatnak és vesznek körül szeretetükkel.
Martha: Eleinte rengetegszer éreztem úgy, hogy nem fogom bírni érzelmileg. Például akkor, amikor sírhelyet választottunk Mark számára. A lányaimmal egy egész napot ezzel töltöttünk, szomorúak voltunk, mégis tudtunk nevetni. Mintha Isten megszólított volna: Itt vagyok. Amikor úgy érzed majd, hogy nem bírod, én mindig ott leszek veled. Fontos nap volt ez, megéreztem Isten jelenlétét - s ez az elkövetkezőkhöz is erőt adott.
Mark: Észrevettem, hogy jót tesz, ha fejben keresztyén énekeket és spirituálékat ismételgetek - ugyanis megszólalni már nyolc éve nem tudok. Sok ének szól a szenvedésről, és segít Isten jelenlétét tapasztalnom a fájdalmak közepette. Olyan értékesek ezek a régi énekek! A modern keresztyén dalok meg sem közelítik őket; arra emlékeztetnek, hogy nem ez a világ és nem a gondok jelentik az igazi otthont számunkra. Nemrég megállapították, hogy halálos májbetegségben szenvedek. Olykor úgy érzem, nem igazságos, hogy ennyit kell szenvednem, pedig egyedül Jézus volt az, aki igazságtalanul viselt kínokat. Az, hogy a kereszten függve el kellett szakadnia az Atyától, nem hasonlítható ahhoz, amit nekem kell átélnem. Hogyan is panaszkodhatnék, amikor neki ilyen kozmikus méretű fájdalmat kellett elviselnie? Emlékszem, amikor Tim Kellet mesélt egy halálos betegségben szenvedő emberről, aki azt mondta: a betegsége miatt olyan jó életet kapott Istentől, amit még azért sem cserélne el, hogy néhány évvel tovább élhessen. Úgy érzem, ezt én is elmondhatom magamról.
Martha: A veszteségben értelmet, célt, örömöt, növekedést, teljességet találtunk. Mennyit mulasztottam volna, ha kimarad az életemből ez az időszak! Isten sok ajándékot tartogatott számomra ezen keresztül. Már értem, hogyan keveredhet mély szomorúság végtelen örömmel az ember lelkében. Az élet mélységét és gazdagságát a szenvedés által tapasztaltuk meg. Milyen sokat tanultam, s mennyivel drágább lett számomra Jézus!

Mark és Martha
 
 
0 komment , kategória:  Történetek  
     1/60 oldal   Bejegyzések száma: 590 
2020.05 2020. Június 2020.07
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 2 db bejegyzés
e hónap: 17 db bejegyzés
e év: 1671 db bejegyzés
Összes: 27570 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 2352
  • e Hét: 13275
  • e Hónap: 9093
  • e Év: 439535
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2020 TVN.HU Kft.