Regisztráció  Belépés
hunjano.blog.xfree.hu
A szkítha népek hosszúéletűek s mi ennek a fajnak vagyunk utolsó hajtása . A szkítha összesség ma: a magyar." /Csuray Károly / "A szólás szabadság... Hunjano
1965.01.21
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
Demokrácia és ZsidóságII. rész
  2011-02-13 14:34:28, vasárnap
 
 
Vízöntő: Demokrácia és Zsidóság II. rész

II. A zsidóság helyzete az európai kultúrában.

Láttuk az eddigiekben,
hogy a zsidó lélek merőben idegen a mi világunkban.
De talán egyedülállóan idegen volt valamennyi történelmi nép világában,
akikkel valaha is érintkezésbe került.
Már sokszor megírták,
hogy hol és hányszor váltotta ki a zsidóság a befogadó nép ellenszenvét.

Ezt az idegenséget,
ezt a különállást és ugyanakkor a befogadó nép javaiban való
aránytalan részesülniakarást nevezték
egy
szóval parazitaságnak.

Ezzel a lelki beállítottsággal elkerülhetetlen az élősdi életvezetés.
A parazitát sehol sem szeretik a természet világában sem.
Pontosan így fogta fel a zsidót Prohászka püspökünk s amikor megkérdezték tőle,
hogy
miképpen egyezteti össze ,,antiszemitizmusát" azzal a keresztény tanítással,
hogy Isten előtt minden ember egyenlő,
így felelt:

A baromfi éppen úgy Isten teremtménye, mint a görény, de hol van az az őrült gazda,
aki a kettőt összezárná egy ólba?
A természet parazita lényei és a zsidók önmagukban nem tudnak megélni,
mindig kell legyen egy gazdaállat,vagy gazdanövény, illetve egy befogadó nép,
amiből és akiből élhetnek.
Az úgynevezett ,,hazátlanság" a zsidók prosperálásának feltétele.

Minden nemzetben két misztikus tényező nyilvánul meg:

Az ősök hosszú során át hozzááramlott tiszta vér (faj) és az a föld,
amely táplálja
és amelyben őseinek hamva pihen.
Nem így a zsidóság.
Nála a föld semmi, annál több a vér.
A föld bírása,
az elődöket befogadó föld szentsége idealisztikus-misztikus élmény,
tehát merőben értelmetlen egy materialista nép számára.
A nagy lárma Izrael államának ,,visszaállítása" körül egészen mást takar.
A valóságban a zsidóság fanatikus,
cionista részének józan, logikus lépése volt ez,
a Világkormány felállítását megelőzően.

A zsidóság ,,ezeréves" uralma oly közelinek látszik már,
hogy ennek méltó fogadására és ünneplésére fel kellett készülni.
Az arab otthonok kisajátítása nélkül,
a világban szanaszét prosperáló zsidók támogatása nélkül és a német jóvátételek zsarolása nélkül
ez az operettállam már régen saját dugába dőlt volna.

A zsidóság,
--- mondja Spengler, --- nem náció, hanem konszenzus.
Értve alatta,
hogy a terület éppen nem döntő a zsidók közti kapcsolatban,
a közös hit látható középpontjai a zsinagógák.
A zsidó a körülmetélés aktusával belekerül a közösségbe, az együvétartozás tudatába
(konszenzus)
s ez egybeszövi őket öt világrészen át.

A múltban a zsinagógák jelentették
a kis, titkos erőközpontokat,
a nagyigényű titkos egyesületeket. Hatalmuk erősödésével a zsinagógák mellett
kialakultak egyéb titkos zsidó társulatok,
így tenyereltek bele például a szabadkőművességbe,

sőt ilyen volt maga a kommunista párt is,

amíg illegalitásban volt.
Nem igaz,
hogy a zsidóság Jeruzsálem pusztulása óta él szétszóródottságban,
már századokkal előtte így élt a perzsáknál és másoknál.
A babiloni fogságot szívszaggatóan éneklik meg,
de arról nem szólnak,
hogy
amikorra nemesszivű Cyrus kincsekkel megajándékozva
vissza akarta őket küldeni hazájukba,
pénzen vásárolták meg maguknak a további ,,rabszolgaságot",
a ,,száműzetést",
amelyben jól prosperáltak.
S ahogy az már lenni szokott, szegény hitsorsosaikat kényszerítették vissza
a maguk köréből a ,,hazába".

Ha valóban fájt volna nékik
a haza elvesztése,
Marcus Aurelianus óta számtalanszor visszaszerezhették volna azt.
Sőt éppen maga a diaszpóra mentette meg a zsidóságot fajiságának elvesztésében,
hiszen már például Krisztus előtt 200-ban a zsidó társadalom félig hellénista karaktert öltött
s ez idő irodalmáról meg sem lehet állapítani,
hogy görög-e,vagy zsidó.

A ,,haza elvesztése" émelyítő frázis, valójában ez mentette meg őket a beolvadástól.

Arra itt nincs helyünk,
hogy idézzünk nagy és híres embereknek a zsidókról alkotott véleményéből.
Hogy az élet mennyire ironikus tud lenni, csupán minden zsidók bálványát,
Voltairet idézzük.

A ,,Dictionaire philosophique"-ban írja:

,,A zsidó nép a legpiszkosabban pénzéhes és a legvisszataszítóbb babona hívője,
ellenállhatatlanul gyűlöli az őt megtűrő népeket,
akik révén meggazdagszik.
A bajban alázatos, a jólétben szemtelen.
Soha még semmit fel nem talált.
Ennél sivárabb nép még nem piszkolta a Föld hátát."


Vessünk most egy pillantást arra, hogy hogyan viszonylik a zsidóság kultúránk egyik alapjához,
a kereszténységhez.
A dolog mélyébe akkor hatolunk, ha a problémához
az Egyház fénykorának
ma kissé nehezen járható szellemében közeledünk
s ezzel még szembetűnőbbé válik
a mai Egyház ,,haladó szellemű" politikája.

A teológia szerint a világban van egy emberfeletti gonosz hatalom,
amit Lucifer, Sátán, Rontás, a VILÁG URA néven illet.
Ez szítja az Isten elleni lázadást a földön, az ember s minden jó megrontására tör.
Szent János mondja,
hogy az Emberfia azért jött el közénk, hogy a gonosznak a hatalmát megtörje.

Már a kereszténység előtti ezoterikus tanok felismerik, hogy csak parányi kis eltérés kell ahhoz, hogy az igaz Isten előtti tisztelet a Sátán iránti hódolattá váljon. Ha az emberi szem túlságosan beletekint az isteni ragyogásba --- tanítják a beavatandót ---, káprázni kezd és az Igazság helyett
a Tévedést, a Hazugságot szolgálja.
Az áldásra emelt kéz a falon a Sátán sziluettjét rajzolja ki.
Mai nyelven ezt úgy mondják, hogy a végletek találkoznak.
Még Hegel is belegabalyodott ebbe, amikor a Létet a Semmivel azonosította.
Röviden tehát:
az Istenbe vetett fanatikus, vak hit észrevétlenül átvihet a legnagyobb istentagadásba,
miközben a boldogtalan még mindig azt hiszi,
hogy ő az Istent szolgálja.
Ez az emberi természetben rejlő jelenség, miként a modern tudományok is
hovatovább a tudatlanságot tanítják.

Az Egyház mindig azt tanította, hogy a Sátán volt az a sötét hatalom,
amely megszállta annakidején a zsidókat és Júdást. (Az Istenbe vetett hit észrevétlenül a Sátánba vetett hitté csuklott át.)
Szent Jánosnál a Sátán az a gonosz erő,
amely felvonul Krisztus ellen és amit különösen a ,,világ", a ,,zsidóság",
az ,,Iskarióti" néven nevez meg.
A Sátán nála
a ,,hazugság atyja", a ,,világ ura", aki gyűlöletet hirdet és a test,
a Föld dolgai bírására tör. Ugyanígy kimondja (8:44), hogy az írástudók, a farizeusok és
a Sanhedrin a Gonosz gyermekei, igazság nincs bennük, stb.

Krisztus pedig világosan a viperák fajzatainak mondja őket.

(Cion bölcseinek zsidó szerzője ezzel a kígyóval azonosítja a zsidókat a világ uralmáért folyó harcban. )

Az elmúlt évezred folyamán e metafizikai alapon állva elsősorban
az Egyház volt az,
amely az ebbe a (sátáni) világba kötött zsidót kirekesztette magából és
időnként súlyos ,,antiszemita"
politikát folytatott ellenük.
E századokban a világ fejedelmei is csak a jó keresztényhez méltatlan pénz kezelését
engedték át nékik,
de senki sem álmodott volna olyat, hogy valami közjogi méltóságot is betöltessen a zsidóval.
A teológia szerint e világ ideiglenes ura a Sátán.
Márpedig az a nép,
amelynek minden törekvése a világ bírására irányul, a Sátánt szolgálja.
Azoknak utódai,
akik annakidején megfeszítették Krisztust, azzal,
hogy ma is makacsul kitartanak őseik hite mellett,
mentális értelemben minden nap újra elkövetik az istengyilkosságot,
tehát személy szerint is felelősek.

(A zsidók hálójába vergődő Egyház a közelmúlt vatikáni zsinatban feladta ezt az alaptételt.)

Ezért borzadtak vissza a középkor teológusai
a zsidótól
s ezért jelenti ki például Szent Tamás, hogy Isten Fiának meggyilkolása miatt a zsidó méltó
a halálra
s csak keresztény irgalmasságból engedjük meg neki az életet, --- szolgasorban.
E súlyos szavak súlyos meglátást takarnak s ha körülnézünk a mai világba,
a kontraszt szembeszökő.
Íme a fehér ember --- sokak által vitatott --- hanyatlása a teológia tükrében.

Van egy Sepher Toldos Jehsut nevű rabbinikus gyűjtemény a középkorból,
amit mintegy a Cion bölcsei jegyzőkönyvének elődjéül tekinthetünk.
Világos, józan utasítást ad a zsidóknak a gójok melletti életben.
Egyik parabolája szerint Jézus,
Péter és Júdás (a zsidó) vándorúton voltak és megéhezve betértek egy magányos viskóba.
A házigazdának csak egy
kis libamaradékja volt vendégei részére.
Mivel ez semmiképpen sem lett volna elég hármuknak Jézus azt javasolta,
hogy feküdjenek le előbb aludni és azé legyen a liba, aki a legszebbet álmodja.
Ebben is maradtak. Amikor reggel felébredtek, mindegyik elkezdte mesélni a maga álmát. Péter azt álmodta, hogy ő az Isten vikáriusa volt. Jézus szebbet álmodott, mert ő volt maga az Isten álmában. És Júdás?
Amikor számonkérték tőle az álmát,
így szólt:
,,Nos, én azt álmodtam, hogy nagyon éhes vagyok és megettem a libát."

--- Erre mindnyájan kimentek az éléskamrába s a libamaradéknak hűlt helyét lelték.
--- A parabola alatt áll a rabbi utasítása:
amíg a gójok istenekről álmodoznak, vigyázzatok, hogy ti jól éljetek.

Vajon napjainkban nem altatnak-e el minket demokráciával,
emberi jogokkal,
egyenlőséggel,
koegzisztenciával és megannyi maszlaggal,
hogy ezalatt a legszebb libasült mellett
lakomázzanak?

Ilyen adottságokkal, ennyi handicappel és ennyi ellenszenv ellenére hogyan tudott
a zsidóság nemcsak bekerülni a keresztények közé,
hanem a fehér ember feletti uralomra is szert tenni?

Ennek egyik okát a gátlástalan zsidó természetben látjuk, abban, hogy már eleve olyan eszközökkel operál, amiknek mi nem vagyunk a birtokában. Oly eszközök ezek, amiket mi elutasítunk magunktól, akár teológiai megfontolásból (mert a sátáninak mondott világból valók), akár azért, mert az európai kultúra mély metafizikai alapjai és céljai messze túlmutatnak a zsidók mindig materiális céljain. Ezen az alapon állva lenézi, megveti az európai a zsidót.

És mindezek ellenére ma a világban jóformán minden kulcspozícióban zsidó ül, vagy legalább olyan személy, aki tudva-tudatlan a zsidók érdekét szolgálja. Ma a bankokon és pénzintézeteken át kormányokat állítanak és buktatnak, államfőket gyilkoltatnak le, megölik saját gyilkos ügynökeiket és ezek gyilkosait is megölik. A kis emberek világába ezerkarú polip módján belenyúlnak kölcsöneikkel, részletfizetési engedményeikkel. Egy tollvonással döntenek béke és háború fölött.

A sajtó, a rádió, a film és színház kizárólagosan
az ő közükben van.
Nem egy bíbornoki kalap került már az ő fejükre, sőt a tiara is. Ott vannak az orosz bolsevizmusban,
ott vannak a kapitalista Nyugaton,
ott vannak a négerek ,,felszabadításában".
Nélkülük, vagy hallgatólagos beleegyezésük nélkül a világban ma már semmi sem történhetik,
legyen az az UNO-nak egy deklarációja,
vagy legyen az Kis János gépkocsitörlesztése.

Miként és miért történhetett ez négy-öt generáció leforgása alatt?

Az okok igen mélyen rejlenek és próbáljuk megközelíteni őket a történetbölcselet eszközével.
--- Ha a középkori Európa történetébe tekintünk, olyan ellentéteket látunk,
amiknek a megértéséhez komoly tanulmányok szükségesek.
Az ellentéteket mégis egy csodálatos egység boltozza be. Témánkkal kapcsolatban csak igen röviden térhetünk ki e részletekre s csak utalunk az előző évek során lapjainkban megjelent Írásokra. (Nacionalizmus és Univerzalizmus, A történeti erőpárok, Demokrácia és Polgárság, Demokrácia és Proletariátus, stb. )

Kétségtelen az, hogy a keresztény középkor elég furcsa szélsőségekkel viselkedett a zsidóság irányában. A pénz kezelését neki engedte át --- lévén a pénz a Sátán ganaja (Papini) ---, inkább a nagy mélységek felé fordult, energiáját az eszmék szolgálatába állította. De ugyanakkor, --- micsoda ellentmondás végig a történelemben! --- a megvetett pénz nélkül mozdulni sem tudott. A pénzért, --- óh, gyarló ember, --- sok olyat követtel el, ami nem dicsőségükre szolgált. Am ne feledjük el, hogy ebben az időben még szikrája sem mutatkozott a mai plutokráciának és bankegyeduralomnak.

Pontosabban nem is a pénz,
hanem a politika hajtotta kényes helyzetekbe a középkor emberét.
Az európai kultúra hajtórugója a tiszta értelemben vett hatalmi (Macht) igény.
Akár spanyol,
akár angol, akár német politikáról van szó.
Az európai ember a maga erejének, hatalmának kiteljesedéséért küzd és ezen megy tönkre.
(Valami gyenge és téves következtetésekre vezető hasonlatosság van itt a zsidóban eluralkodó akarat-túlsúllyal.) Ez a túlzott politikai hajlam a főgyengénk s idő előtti összeomlásunknak is ez a végzetes adottságunk az oka. Ezer éven át mérhetetlen sok vért, életet, vagyont és energiát áldozott Európa apró politikai célokért. Mi sem természetesebb, hogy e merőben hatalmi célokhoz mindig több és egyre több pénz kellett. A pénznek pedig praedestinált --- majdnem mondhatni: megátkozott --- birtokosai mindig a zsidók voltak. A fejedelmek (nem ritkán a püspökök is), felhasználva a zsidók pénzét, egyre jobban kiszolgáltatták magukat nekik. Amikor pedig ezek túlságosan messzire mentek, --- egy másik helytelen gesztussal, --- az üldözés és erőszakosság eszközéhez nyúltak. (Ezen okulva a modern zsidó a politikai hatalmat is megszerezte.) Tipikus jelenség volt a két háború között az úgynevezett magyar Úri-generáció. Miután apáik elverték a vagyont és elszegényedve a zsidó uzsorára szorultak, az egyik oldalon bevették maguk közé a zsidót, maguk között azonban szemtelenül zsidóztak.

A zsidók befolyása Európában --- időnkénti megszorításoktól eltekintve --- igen nagy volt már a korai gót időkben. A fejedelem és a nemesség jóformán védője volt a zsidónak. Az első, hogy háborús céljaira pénzt kapjon, a második, hogy könnyelmű életmódjához a pénzt biztosítsa, így már Hódító Vilmos beleveti magát teljesen a zsidók karjaiba. Amikor a zsidó kölcsönből és egyéb törvényes forrásokból nem győzte fedezni kiadásait, különböző ál-jogcímeken kisajátította a zsidó vagyonokat. A tizenegyedik század angol-normann nemessége szintúgy teljesen a zsidó uzsora kezébe került. Ibériában nem egy katholikus püspök volt zsidó s III. Ince pápa fontos tisztségeket töltetett be velük udvarában. A keresztes hadjáratok költségeit fedezendő, a nemes lovagok egész vagyonukat elzálogosították a zsidóknál. Néhány száz évvel később így ír Luther: ,,A hercegek felakasztják azokat a tolvajokat, akik egy, vagy két guldent ellopnak, vígan dorbézolnak azonban azokkal, akik az egész világot kirabolják s többet lopnak, mint a többi együttvéve". Ezt nevezik politikának, ahogy Tisza Kálmán mondta bizalmasan a tiszaeszlári per kikényszerített felmentő ítéletének indoklásául: salus rei publicae. Mi a pert követő második magyar generáció, tisztán látjuk ma már, hogy nagyapáink hamis politikája a nemzet sírját ásta meg.

A felvilágosodás
korának nagy államférfija, Mirabeau,
akit ,,az okos zsidó nők inspiráltak",
a zsidók egyik hatalmas védője volt, a másik hatalmassággal,
Talleyrand-nal együtt.

Ugyancsak a zsidók felemelésén fáradozott Napoleon, --- a pénzükért.
És éppen nem enyhíti a képet híres kitörése
az Államtanácsban:
,,Sáskák és hernyók ezek a zsidók, felfalják az én Franciaországomat!"

Dalberg herceg 1811-ben a frankfurti polgárok minden tiltakozása ellenére eladta a polgárjogot
a zsidóknak, --- félmillió guldenért. Metternich jóvoltából ott sürögtek a zsidók
a bécsi kongresszuson.
A katholikus Spanyolországban egy időben az előkelő ízlés egyik megnyilatkozása volt az,
hogy a keresztény nemesség résztvett a zsinagógák istentiszteletein és ceremóniáin.

Hogy e komor sorok közé egy kis mosolyt is belevigyünk, szóljunk néhány szót, egy különös és jellemző történetről, a száz év előtti zsidórajongó teológusok köréből:

Előzményül vissza kell nyúlnunk a Krisztus előtti 720 körüli évekhez, amikor, --- mint tudjuk, --- az asszírok elfoglalták az akkori Zsidóföldet, kiirtották Galileát és valamennyi ott élő zsidót elhurcolták. Ezeknek örökre nyoma veszett. Izrael tizenkét törzséból csak kettő maradt fenn, tíz teljes törzs végképp eltűnt a történelemből. (Ám a zsidók Krisztus idejében is és azóta is tizenkét törzsről beszélnek, --- jelképesen, mert a mágikus felfogás szerint a tizenkettő a befejezett, zárt tökélyt jelenti. Például tizenkét apostol, tizenkét csillagkép, tizenkét hónap, stb.) Nos, a múlt század érző lelkű teológusai sehogy sem tudtak belenyugodni abba az ellentmondásba, hogy az Úr egyrészről megígéri a zsidóságnak a világ fölötti uralmat, másrészről pedig e választott nép jelentős hányada eltűnik idegen népek kezén. Ne feledjük, hogy a zsidó renaissance idejében vagyunk. Végül is az egyik, szárnyalólelkű teológus kisüti, hogy Izrael elveszettnek hitt törzsei nem vesztek el, hanem átmenekültek Európába, majd Angliába, s valójában ők a mai angolok dicső ősei! S az Úr ígéretével sincsen semmi baj, hiszen Anglia uralkodik a Föld öthatodán és a maradék egyhatodon a zsidók.
Könnyekig meghatódva és megkönnyebbülve a felismeréstől,
csak a jó olasz közmondást tudjuk idézni:

se non é vero, é ben trovato.

(Wilson: Our Israelitish Origin.)

Napoleon hasztalanul erőlködött azon, hogy a zsidókat beolvassza.
Minden hatalmát bevetve csak annyit ért el, hogy a rabbinusok beleegyeztek abba,
hogy a vegyesházasság a zsidó nőkre kiterjedhet.
A zsidó férfiak azonban továbbra sem vehettek el nemzsidó nőt.
1823-ban Németországban emancipálták a németországi zsidókat.
Ez alkalommal fakadt ki Goethe szenvedélyesen:

,,Ennek következménye az erkölcsi érzék aláaknázása lesz!"

Ezzel kapcsolatos érvelésekre mondotta azt is,
hogy

,,a zsidóknak Ádámtól való származását nem vitatom.
Mi azonban sokkal régebbi ősöktől valók vagyunk."

Köztudomású,
hogy a spanyol nép eléggé keveredett a zsidóval.

Chamberlain ebben látja okát a spanyol fanatizmusnak, a kínos etikettnek,
a hullafegyelemnek, az esztelenségig feszített becsületvédelemnek,
a nevetséges nagyoskodásig torzult büszkeségnek és
az Európában róluk kialakult népvéleménynek:

,,az őrült spanyol".

Talán valamennyi nép közül nekünk,
magyaroknak van a legszomorúbb tapasztalatunk a zsidókkal kapcsolatban.

Aki valaha elolvasta
Bary Józsefnek, a tiszaeszlári bűnper vizsgálóbírájának a perről irt könyvét
(nem a szerencsétlen Eötvös Károlyét!),
az oly fájdalmas mélységekbe lát bele, mint annakidején a görög misztériumok nagy beavatottjai.
Aki
hallott az 1919-es eseményekről, aki ott volt, vagy olvasott az 1945. évet követő ,,felszabadításról",
az minden nehézség nélkül fogja követni tudni
e hosszú értekezés alapgondolatát.


Mi, magyarok, a legsúlyosabb beavatási szertartásokon mentünk át
s e Földnek talán a legtapasztaltabb népe vagyunk ebben a vonatkozásban.


Nem csak a tiszaeszlári per során, hanem a történelemben végig, a zsidók csodálatosan egységes magatartást tanúsítottak, --- ezt el kell ismerje a legvadabb ,,antiszemita" is. Tiszteletreméltó módon ragaszkodtak atyáik hitéhez s vigyáztak népük érdekére, vérük tisztaságára. Amit tettek és amit tesznek, az a legtermészetesebb és legigazolhatóbb eljárás volt, --- az ő szempontjukból. Az árulók és a kísértők nem is annyira ők voltak, hanem a keresztény nemesség, a fejedelmek, mi magunk voltunk a zsidóság vétkes segítői és például a gettókba szorítva őket évszázadokon át gondoskodtunk vérük tisztántartásáról. Magyar viszonylatban is Tisza Kálmánnak a Rotschild-kölcsönön nyugvó ,,állambölcsessége", Horthyék tüntető zsidóbarátsága volt a magyar halálmenet egy-egy állomása. A Kiegyezés utáni időktől kezdve mintha az egész magyar társadalom érezte volna a közelgő tragédiát, mintha lázrohamok őrlelték volna a nép minden rétegét, a nagy Kimúlás nemzeti agóniájában már senkinek nem volt ereje a Keletről betört fertőzés leküzdésére. A nép egyöntetűen tüneti kezelésekhez, narkotikumokhoz nyúlt: hét vármegye ivott és verte el a vagyonát, úgy viselkedett, mint a halálraítélt, akinek minden perc drága és az élet minden pillanatát mohón ki kell élveznie az utolsó cseppig. És ugyanakkor tíz- és százezrek ülnek a kivándorló hajókon, a bizonytalan, idegen jövőbe meredve és ugyanakkor tíz- és százezrek lopakodnak be a keleti végeken pálinkával és hamis mérleggel. És két generáció múlva minden vonatkozásban övék a hatalom a magyar földön. És a háború után kimenekült ,,igazi úri generáció" nagy magyar érzése abban csúcsosodik ki, ha két pohár bor között elkezd zsidózni a barátja fülébe. Hol már a büszkeség, hol már az öntudat, hogy nem veszi észre, hogy az ilyenfajta ,,antiszemitizmus" megszégyenítése a magyar főnek?

Meg kell végül állapítanunk azt, hogy a történelem folyamán egyedül az Egyház mutatott kemény és következetes magatartást a zsidókkal szemben. Természetesen itt megint el kell tekintenünk az egyes püspököktől, akik valójában politizáló fejedelmek voltak és az ugyancsak politizáló pápáktól. Az Egyház a zsidóságot mindig is idegenként kezelte (ennek indokait fentebb láttuk), de ugyanakkor megvédte őket a fejedelmek túlkapásaitól. És amit ma, nagyon szeretnek elfelejteni: az 1807-ben összehívott zsidó synedrium egyhangú köszönetét fejezte ki a keresztény egyházaknak a védelemért, amiben évszázadokon át részesültek.

Ehelyütt ellen vethetné valaki azt, hogy az inkvizícióban zsidókat égettek annakidején. Hosszúra nyúlna itt erre is kitérni, talán az Egyházról szóló írásban mód jutna, rá, annyit azonban itt is megállapíthatunk, hogy zsidókat az 1480-ban felállított úgynevezett spanyol inkvizícióban üldözték. Nem azért üldözték őket, mert zsidók voltak, hanem azért, mert a mór hódoltság idején a zsidók a hódítókkal versenyeztek a spanyol nép kiszipolyozásában. Tehát nem ártatlanok üldözéséről van szó, hanem megtorlásról. De még ezen belül is, az inkvizíció csak azokat a mórokat és zsidókat üldözte, akik a spanyol uralom alatt felvették a kereszténységet. Csak azért, hogy ennek örve alatt tovább űzzék nemzetellenes praktikájukat. Végül pedig állapítsuk meg azt is, hogy ebben az inkvizícióban a világi hatóságok túlsúlyban voltak az egyháziakkal szemben.

Zsidó renaissance-nak nevezzük azt az időszakot,

amely körülbelül Napoleon bukásától a cári család legyilkolásáig terjed.
A Waterlooi csatán
csalárd módon meggazdagodott Rotschildokkal kezdődik a felvirágzás,
első diadalmas termése a bolsevizmus uralomra jutása Oroszországban.
Ebbe az időszakba
esik az emancipáció, a különböző marxista mozgalmak szervezkedései,
izgatásai, a zsidók becsurgása a politikába
(D'Israeli, stb.),
a sajtó és színház fokozatos átvétele, a jól jövedelmező és nehezen ellenőrizhető
úgynevezett szabad pályáknak a zsidók által történt elözönlése s ennek folytán a hivatásoknak
(orvos, ügyvéd, stb.) üzletté züllesztése,
végül a nagy zsidó bankok és vállalatok megalapítása.
A szó teljes értelmében renaissance ez.

Medicit most Rotschildnak ejtik, az új művészeti irányt haladó modernnek,
vagy absztraktnak hívják,
a tudomány templomában Einstein, Bergson, stb. a főpapok.
Külön érdekes tanulmány volna feljegyezni a keresztény renaissance nagy alakjainak zsidó
megfelelőit.
Még Machiavellinek is megtalálnók hasonmását a Cion bölcsei jegyzőkönyvének névtelen
(Asher?) szerzőjében.
Amit e jegyzőkönyvekben olvashatunk, az nem más,
mint zsidó messianizmusban cserzett machiavellizmus.

E zsidó renaissance furcsán összevegyült a keresztény civilizációval, valami olyan felemás,
korcs kép áll elöltünk,
mint a krisztus előtti második század zsidó hellénizmusa.
A zsidó
fantáziaszegénységet pótolta a nyugati ember merész álma,
amilyen arányban adta föl az európai ember az akarati elemet az értelem javára,
olyan arányban tört be a zsidó akarattúlsúly.
Ez idők egyik legnagyobb alakja, Wagner, így jellemzi ezt az újjászülető művészetet:

,,Az Európát elözönlő zsidó tehetségtelenséget modernnek nevezik".

Ugyanezt elmondhatjuk az annyit hangoztatott haladó, modern eszmékről.
És e renaissance-al
esik egybe az úgynevezett ipari forradalom, a gépek bevezetése a termelésbe a század elején,
ami
egyúttal még sohasem látott nyomort és fájdalmat zúdított
az európai társadalom széles rétegére.

Európa történetének ,,legsötétebb" napjai nem hoztak annyi könnyet,
vért és verejtéket,
mint a múlt század ipari fejlődése.
És ezt a nyomort használta fel a zsidó, --- nem az emancipáció elnyerésére már, --- hanem
a társadalmi és hierarchikus rend bomlasztására,
második lépéseként.

És 1920-ra már véresen összeomlottak Európa monarchiái.

Ahogy a keresztény renaissance-ot követően Európában megindult az expanzió, a fehér ember behatolt az öt világrészbe és lassan hatalma alá hajtotta az egész Földet, ugyanúgy indult meg a zsidó expanzió a huszadik század elején. Szent Oroszország a bolsevizmus jelszava alatt hatalmuk alá került de jure is. Az USA, Anglia és a többi országok már csak vak eszközök a két zsidó expanziós háborúban, az első és második világháborúban. A második világháborúnak egyetlen győztese a zsidóság. A két világháborúban együtt körülbelül hatvanmillió keresztény halt meg, egymásnak ugratva oly célokért, amik kizárólag a zsidó expanziót szolgálták. A Jegyzőkönyvek világosan megadták a programot s az egészben az a megdöbbentő, hogy a keresztény Európa, szinte hipnotikus kényszer alatt pontosan végre is hajtotta azt. (A hipnotikus jelző pontosan ül, ha arra gondolunk, hogy a hipnózis azt jelenti, hogy valaki idegen akarat befolyása alá kerül. Márpedig tudjuk, hogy a francia forradalom óta az európai ember fokozatosan átengedte az akarati elemet a zsidóságnak.) És ha ehhez még hozzávesszük azt a sokmillió orosz halottat, aki a bolsevizmus begyökerezése alatt esett áldozatául az esztelen és ördögi módon erőltetett ideológia érdekében, megállapíthatjuk, hogy minden idők legvéresebb expanziójáról van szó. A zsidó agyban fogant és ezen expanzió betetőzését jelentő Egyesült Nemzetek Szövetsége a nagy előkészítő lépcsőfok a zsidó Világkormányhoz.

Ebben a Világkormányban az ENSz
egy csak municipiális szervvé fog zsugorodni,
ÁVH-mintájú karhatalmi testületté.

Meg kell állapítani azt is,
hogy amilyen simán és tervszerűen ment az európai rend és morál tönkretétele,
éppen olyan nehezen megy ennek a nagy világorgánumnak életképessé tétele.
Egyre több és váratlan akadály bukkan fel és minden vonalon fokozott erővel gyakorolnak nyomást
a mutatkozó ellenállások irányába.

A ,,rohasztás" hihetetlen méretekben folyik:

elképzelhető lett volna-e, hogy negyven évvel ezelőtt a pápa fogadta volna
a Kreml bolsevista vezetőit?

A koegzisztencia óta az Egyház körül alakult ki súlyos nyomás.
A másik ,,rohasztási" súlypont az USA-ban van
s hogy ,,bűzlik valami az államgépezetben", az sokak előtt kiviláglott az elnöknek hidegvérrel történt meggyilkoltatása óta.


Vajon mire,

mire jött rá Kennedy,

amit nem lett volna szabad tudnia?

Vajon nem azért halt-e meg, mert a nagy hipnotikus álomból hirtelen felébredt?
Schlezinger úr kereken megmondta,
hogy az elnök a maga feje után ment egy idő óta és nem hallgatott Schlezingerre
meg a többi tanácsadóra.

Súlyos akadály a Világkormány útjában a vörös Kína
s ennek a problémáját e cikk végén fogjuk érinteni.

A zsidóság nem államalkotó nép,
tehát örökké nehézségekbe fog ütközni, amikor ilyen fába vágja a fejszéjét.

Amíg el kell venni,
amíg bomlasztani kell, amíg negatívumról van szó, addig rendkívüli sikerre számíthat.

De ha államberendezésről van szó,
sőt olyan gigászi szervezésről,
mint egy Világkormány,
erejét és tehetségét túlhaladó vállalkozásba kezd, amit irreális,
messianisztikus ambíciók fűtenek.


 
 
0 komment , kategória:  Demokrácia és ZsidóságII.rész  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.06 2018. Július 2018.08
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 2960 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 379
  • e Hét: 4545
  • e Hónap: 15696
  • e Év: 280911
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.