Regisztráció  Belépés
hunjano.blog.xfree.hu
A szkítha népek hosszúéletűek s mi ennek a fajnak vagyunk utolsó hajtása . A szkítha összesség ma: a magyar." /Csuray Károly / "A szólás szabadság... Hunjano
1965.01.21
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
Minden kultúra faji kultúra
  2011-02-13 20:57:21, vasárnap
 
 
Méhely Lajos: Minden kultúra faji kultúra

A budapesti kir. magyar Pázmány Péter-tudományegyetem Természetrajzi Szövetségében 1933. márc. 24-én tartott előadás.

Ha végigtekintünk az emberiség történetén s a mellékes jelenségeket mellőzve csupán a történelemben uralkodó nagy erőket és összefüggéseket méltatjuk figyelemre, észre fogjuk venni, hogy a földkerekségen már számos magas kultúra volt, amely majd itt, majd ott csodavirágként kivirult s hosszabb vagy rövidebb ideig tartó virágzás után, némelykor nagyon is rövid idő múlva, megint elenyészett.

Európában már mintegy 50---100.000 év előtti művészetnek a kezdetével találkozunk, amennyiben az akkori vadásztörzsek barlanglakásuknak a falait rajzokkal és festett ábrázolásokkal ékesítették, csontokból és mammutfogakból pedig művészies faragványokat készítettek.

Amíg az ÓPalaeolithikumból még semmiféle művészeti emléket nem ismerünk, addig a fiatal Palaeolithikumból már az aurignaci emelettől kezdve úgy plasztikus, mint síkban dolgozott ábrázolások maradtak reánk, melyek a Homo sapiens fossilis fajtáinak, nevezetesen az aurignaci, cro-magnoni és a grimaldi fajtának alkotásai.

Minthogy ezeket az ősemberfajtákat morphologiai bélyegeik alapján pontosan meg lehet különböztetni, ezzel a velük egykorú kultúralkotások faji jellege is meg van adva.

Ennek a kezdetleges művészetnek elmúltával, Kr. e. mintegy 5000 évvel, magas kultúra virult fel a Tigris és az Eufrát között, melynek megalkotói a valószínűleg turáni eredetű szumirok, akik a kétfolyam pusztaságait mintegy varázsütésre virágzó paradicsommá változtatták.

A civilizációnak egy új hulláma lepte meg Babylont, azután Kis-Ázsia partvidékén feltűnik a hethita-kultúra, melyet az egyiptomi, perzsa, görög, római, indiai, khínai, Mexikóban az azték-, Peruban az inka-kultúra követ.

Mindezek a fényes, nagy kultúrák jönnek és mennek; feltűnnek, virágzanak és elenyésznek, --- kevesen tudják, miért, --- de annyi bizonyos, hogy mindezeket a kultúrákat más és más fajta hozta létre s mindegyik kultúra magán hordja az illető fajta jellemét, mindegyik egy darab a fajta énjéből, a fajta lelkéből.

A felsorolt kultúrák mindegyike olyan, hogy csak az illető emberfajta hozhatta létre s az a bizonyos fajta a föld bármely más részén ugyanazt a kultúrát, az ő faji egyéniségének megfelelő kultúrát teremtette volna meg.

Ebből az következik, hogy minden kultúra a faj öröklött tulajdonságain alapszik, mert minden fajta testi szervezete bizonyos lelkiség hordozója, mely nemzeteken át egyformán öröklődik s a kultúrának bizonyos jelleget, egyformaságot és állandóságot kölcsönöz.

Az emberfajok s az általuk létrehozott kultúrák különbözőségének oka és létrejötte sokféleképpen értelmezhető.

Rousseau a különbség legfőbb okát a magántulajdonban látta, mely nézet még élesebb fogalmazást nyert Marxnak és követőinek ú. n. gazdasági vagy materialisztikus kultúrmagyarázatában, mellyel ellentétben ugyancsak a 18. század óta az ú. n. idealisztikus vagy spiritualisztikus világnézet alakult ki.

A Marx Károly által már 1847-ben megalapított s 1891-ben, az erfurti programmban, a szocialisták gazdaságpolitikai hitvallásává tett magyarázat szerint a népek életében az eszmények, a nemzeti és vallási eszmék mellékesek s csupán a gazdasági tényezők fontosak. Marx és követői, tehát Engels, Bebel, Bernstein s az újkor valamennyi szocialistája és kommunistája az anyagelvűség alapján áll s ebből vezet le minden kultúrformát, amiben máris a fajiság nyilvánul meg, mert e nézet hirdetői mind zsidók.

A materialisztikus magyarázattal szemben álló spiritualisztikus magyarázat a szellemi alkotásokban s az eszményiségben látja a kultúra hajtóerejét, azonban hogy a kultúra megteremtésében a faji adottság a legfőbb tényező, azt mind a két elmélet tagadja.

A materializmus hevesen küzd az idealizmus ellen, azonban alapjában véve csak ellenséges testvérek, melyeknek közös atyja a lamarckizmus.

A materializmus, lényegében a lamarckizmusnak azzal a nemével azonos, amelyet mechanolamarckizmusnak nevezünk s amely szerint az élőlények alkalmazkodása és fejlődése s valamennyi különbsége a környezet közvetlen befolyásának a következménye. A spiritualizmus pedig a psycholamarckizmussal azonos, mely az élőlények kialakulását lelki erőkre vezeti vissza s azt hirdeti, hogy a lélek az, mely a testet ,,felépíti."

A materialisták az emberek legfőbb különbségét a vagyonos és a vagyontalan állapotban, az idealisták pedig a műveltség- és műveletlenségben látják, azonban ezek az ellentétek kiegyenlíthetők. A marxisták azt tanítják, hogy a magántulajdon, tehát a gazdasági különbség megszüntetésével valamennyi ember jó és nemes lesz, az idealisták pedig arról ábrándoznak, hogy a lelki ideálok belső kultusza valamennyi embert meg fog nemesíteni.

Biológiai tekintetben mind a két elmélet tarthatatlan, mert az emberek különbözőségének legfőbb oka az örökítő állományban rejlik, ezt pedig sem anyagi, sem lelki behatásokkal nem lehet megváltoztatni, --- az egyedben teljességgel nem, a fajtában pedig csak hosszú és következetes kiválogatódással.

Ez az élettudományi igazság mind a materialisztikus, mind az idealisztikus világnézet illúzióját szétfoszlatja, miért is mind a kettő egyformán támadja.

Az idealisták a biológiai magyarázatot materialisztikusnak mondják, holott nem az, ellenben a materialisták --- szintén helytelenül --- idealista kicsuszamlást látnak benne.

A biológiai magyarázat se nem ez, se nem az, hanem valami teljesen új, amire a régi magyarázatok köntösét nem lehet ráhúzni.

Mai nap, az örökléstan törvényeinek megismerése után, már határozottan tudjuk, hogy az egyes kultúrákat nem a naptömegek s nem is a gazdasági és más környezeti viszonyok hozták létre, hanem a faj kiváló egyénei, akiket erre öröklött adományaik képesítettek.

Minthogy az öröklött adományok elsősorban is a faj testi szervezetének, a vérszerkezetnek és a hormonrendszer működésének a következményei, határozottan mondhatjuk, hogy minden kultúra a vérstruktúra eredménye, vagyis amennyiféle a vérstruktúra, tehát a fajiság, annyiféle a kultúra.

E tekintetben igen nagy különbségek tapasztalhatók, mert az egyes emberfajták éppen nagy szervezeti különbségeik miatt nem egyforma értékűek.

Vannak nagyon kiváló, önálló kultúrát teremtő fajták és olyanok, amelyek a kultúra vívmányait csak másodkézből veszik át, de önálló kultúra alkotására képtelenek.

A mai kultúrhistóriában két nagyon élesen szembenálló véglettel találkozunk, melyek mindegyike magának követeli a felsőbbséget.

A nyugat-európai s egyes amerikai írók (Gobineau, Woltman, Chamberlain, Günther, Lenz, Lundborg, Reche, E. Fischer stb.) szerint minden kultúra az északi fajta (a Homo borealis) dicsősége, ellenben pl. Grotjahn szerint, aki a berlini egyetemen a szociális pathológia tanára, három kiváló fajta van Európában, t. i. a germán, a latin és mindenekfelett a zsidó.

Én teljesen megértem, sőt tisztelni tudom, ha valaki a saját fajtáját tartja a legnemesebbnek, azonban a tudományos megállapításnak minden érzelmi momentumot ki kell kapcsolnia, mert itt csak tárgyilagos igazságnak szabad szóhoz jutnia.

Ilyen szemszögből tekintve a kérdést, mind a két álláspontot túlhajtottnak kell mondanunk.

Az északi fajta kétségkívül sok teremtő erővel van megáldva és sok jeles tulajdonság birtokában van, de azért nem egyetlen a maga nemében s még a kulturális alkotások mértékével mérve sem mondható versenyen kívül állónak.

Annyi tagadhatatlan, hogy az északi fajta, amely a benne rejlő nagy expanzív erő következtében évszázadokon át ontotta magából a Görögországba, Rómába, Kis-Ázsiába, sőt Indiába és --- a toháriak képében--- Közép-Ázsiába is eljutott emberhullámait, mindenhová magával vitte az ő faji kultúrája ősformáit.

Az északi fajtának a görögök történetére gyakorolt befolyását már a görög hősmondák jelzik. A pelazgok az első idegenek, azután nagyobb tömegben érkeznek a jónok s ezeket követik az ajólók és a Homér megénekelte világos szemű achájok. Ők teremtik meg a mykéni kultúrát. Végül a Kr. e. 1100-ik évre esik az utolsó nagy északi hullám, a dór törzsek bevándorlása, melynek eredménye a dipylon-kultúra.

Az északi bevándorlók kultúráját egységesen jellemzi az északi nagy kőház, az északi fegyverzet, a mykéni időtől kezdve a halottak elégetése s a túlvilágról való komor hit (Hades birodalma.)

Az északi hódítók uralkodó rétegül telepedtek rá a földközi fajtájú őslakosságra s világnézetük és észjárásuk világosan tükröződik Homér istenhitében, a görög tudományban, bölcsészetben és művészetben, szóval az egész faji kultúrában, annyira, hogy még a görögök szépségeszménye is teljesen északi.

A görög szobrok mindig a tiszta északi fajtát ábrázolják. Az istenek és hősök alakjai mindig magas termetűek, fehér bőrűek és szőke hajúak s a 4. századból való gyönyörű tanagrai, korinthusi és attikai terrakották mindig rózsás arcú, kékszemű és szőkehajú asszonyokat s leányokat ábrázolnak.

Ez a faji kultúrának jellemző példája, amelyhez hasonlót nagyon sokat ismerünk a történelemből.

Így pl. tudjuk, hogy a kelták, amikor dél-németországi őshazájukból, a Duna völgyéből hódító hadjárataikat megindították, nemcsak Spanyol- és Franciaország s a brit szigetek uraivá lettek, hanem az alpesi tartományokba, Itáliába, a mai Magyar- és Oroszországba s a Balkán-félszigetre, sőt Kis-Ázsiába is eljutottak és ahová lábukat betették, mindenhová magukkal vitték az ő különleges kultúrájuk termékeit: a szalagkeramika jellemző edénytípusát, nemkülönben fajiságukból folyó erkölcseiket is.

Amíg északi fajtájukat és északi vérüket megőrizték, addig ennek megfelelő tiszta erkölcsiségük sem forgott veszedelemben. Évszázadokig (Kr. e. 900---200-ig) uralkodtak a meghódított népeken, de amikor a vérkeveredés megrontotta a fajukat, egy új fajiságnak hódoltak be s ez erkölcseiket és kultúrájukat is átalakította, aminek azután züllés, hanyatlás és pusztulás lett a vége.

Nagyon jellemző e folyamatra az északi népek mondaköre, az ú. n. szága, melynek erkölcsi pillére az apa fogalma és joga, azonban a mediterrán vér felvételével megdől ez a pillér s miként az ír szága tanúsítja, az apa helyébe az anya lép, aki családszerű laza csoportosulásnak a feje s ideig-óráig bármely férfivel házasságot köthet.

E torzképet kiegészíti a nemi erkölcsöknek az északi ember előtt visszataszító féktelensége, melynek az ír szága, pl. az izlandival ellentétben, különösen a női nem szemérmetlensége tekintetében bőséges tárháza. Az ír irodalomnak ez a kirívóan érzéki vonása üli meg a hősmondák és legendák nőalakjait is, amelyek kevés kivétellel párjukat ritkítóan közönségesek.

A féktelen vérkeveredésből idővel kelta nyelvű, de a kelta uralmat mégis aláásó korcsfajták jöttek létre; Franciaországban egy földközi-alpesi, Dél-Németországban egy dinári-alpesi-északi, Írországban egy földközi-északi keverékfajta, mely fajták új, de zavaros kultúrákat s gyönge erkölcsöket fejlesztettek ki, úgyhogy csakhamar behódoltak egy északról reájuk tört tisztavérű hullámnak: a germánoknak.

Már ezek a példák is világos bizonyítékai annak, hogy egy-egy erőteljes és tisztavérű fajta a legkülönfélébb környezetben, a legeltérőbb földrajzi milieuben is fajiságából eredő azonos kultúrát hoz létre, vagy tart fenn s ha a földkerekség különböző tájain egymástól tetemesen eltérő kultúrákat találunk, annak a milieu különbözősége csak csekély részben az oka, ellenben a főok a faji különbség.

Ez pedig élettanilag teljesen megérthető, mert egy-egy emberfajta testi és lelki irányzottsága annyira sajátlagos és megmásíthatatlan, hogy a legkülönbözőbb külső befolyásra is csak egyformán reagálhat.

Az örökléstan mai nap sok szép bizonyítékot szolgáltat arra nézve, hogy a környezet mily csekély befolyást gyakorol az emberre.

Nagyon jellemző pl. egy jeles amerikai eugenikus, Popenoe P. következő észlelete. Két ikertestvér, nyomban megszületése után elvesztette anyját s nevelőszülőkhöz került, még pedig teljesen elütő környezetbe. Bess-t kézművesek nevelték fel, csak négy évig járt iskolába, azután elárúsítónő lett és sokat utazott. Jessie egy földbirtokos családnál nevelődött, egyetemet végzett, tanítónő lett, férjhez ment és gyermeke született. A két nővér egészen más társadalmi helyzetében is egész lényében egyforma maradt. Testben, lelkiségben, hajlamaikban és tehetségben is azonosak voltak. Az intelligencia és tehetségvizsgát is egyforma eredménnyel állták meg, tehát a különböző környezet semmit sem változtatott öröklött tulajdonságaikon.

Az alábbi példákból is az öröklés átütő ereje világlik ki.

Angolországban egy Jonathan Edwards nevű férfiútól 1900-ig nem kevesebb, mint 1394 utód származott. Ebből egyetemet végzett 295 s ezek sorában volt 65 egyetemi tanár, 60 orvos 100 pap, 75 katonatiszt, 60 neves író, 100-nál több jogász, 30 bíró, 80 magasabb tisztviselő s egész sereg tekintélyes politikus, államférfiú és vállalkozó, de egyetlen gonosztevő sem.

Ellenben élt Amerikában egy Ada Juke nevű csavargónő, aki 1740-ben halt el s akinek 2820 főre szaporodott nemzetségében számos gyilkos és gonosztevő s a nőtagok fele prostituált volt. Legtöbbjük nem tudott a maga emberségéből megélni s az államnak 2½ millió dollárjába került ennek a borzalmas társaságnak az eltartása, amelyből még ma is 600 gyöngeelméjű él. A felsorolt példák eléggé igazolják, hogy az egyéniség kialakítását nem a környezet befolyása, hanem az öröklött tulajdonságok irányítják, mivel pedig a népek- és nemzeteket az egyének összessége alkotja, nyilvánvaló, hogy ezeknek az élettörvényeknek a nemzetek is teljes mértékben alá vannak vetve. Ha pedig tisztában vagyunk azzal, hogy minden kultúra egy-egy nemzet, vagy --- ami ugyanaz --- egy faj lelkiségéből fakadt alkotás, akkor egy pillanatig sem kételkedhetünk abban, hogy a kultúra, mint faji produktum, az illető faj öröklött adottságaival áll felbonthatatlan kapcsolatban.

Ennek igazságát nagyon meggyőzően lehetne még akár az indiai, akár a khínai, vagy azték kultúra tárgyalásával bizonyítani, azonban a lényeg tekintetében ez sem nyújthatna újat. Ellenben vannak olyan kultúrák, amelyek belső sajátosságaiknál fogva nagyon elütnek minden eddig említett kultúrformától.

Ilyen pl. a zsidó kultúra, melyet külső nagy sikerei s közéleti és nemzetközi nagy súlyánál fogva teljesen tévesen ítélnek meg.

A műveletlen nagy tömeg, de a művelt társadalom túlnyomó többsége is teljesen tájékozatlan a zsidóság faji és kulturális kérdéseiben.

Sokan, akik --- roppant naivul --- valóban csak ,,felekezetet" látnak a zsidókban, azt hiszik, hogy a magyarul beszélő zsidók a magyar nemzet integráns részei, tehát magyarok, akik háládatos szerepet töltenek be a magyar nemzetgazdasági és kulturális törekvéseiben.

Mások tudják, hogy a zsidók minden államban idegen testet alkotnak, amelynek megvan a maga különleges faji és kulturális élete, azonban azt hiszik, hogy a zsidók valamennyien magasabb rendű, csodálatosan teljes és felsőbbrendű kultúrának a megteremtői.

Az igazán beavatottak előtt nem titok, hogy mind a két nézet téves, mert a zsidók évezredek óta, s az egész világon, mindig és mindenben üzletemberek s a kultúra terén is azok maradtak.

Renan Ernő, a szemita fajta és szellem legjobb ismerője, ,,race inférieure"-nek találta a zsidót, kultúrájáról pedig így nyilatkozik: ,,On peut le dire sans exagération: jamais une pensée large n'est sortie du semitisme" (túlzás nélkül mondható hogy a szemitáktól sohasem eredt nagy gondolat). Szerinte a szírek csak a görögök tanítványai s az arab tudomány és bölcsészet is csak a görög, perzsa, és ind szellemi élet visszfénye. Még a középkor zsidait is csak tolmácsoknak mondja, akik ,,de seconde main", vagyis másodkézből való tudományt műveltek, azt is azt ő szűk látókörükből, melyet ,,a száraz és kemény szemita szellem" sehogy sem tudott áttörni.

Benfey az arab, tehát a legfényesebb szemita kultúrában, sem mélységet, sem alkotó erőt nem tudott felfedezni s még Dozy, az arab kultúra lelkes híve is kénytelen elismerni, hogy a világ minden népe között a szemita a legkevésbé találékony.

Az előbbi szerzőhöz hasonlóan Vollgraff is csak a közvetítő szerepére tartja a szemitákat alkalmasaknak.

Vierkandt, a higgadt és mélységes gondolkozó szerint, ,,a szemita fajta inkább formális, mint tartalmi irányban fejlesztette energiáját, miért is a félkultúra lépcsőfokán állapodott meg."

Letourneau nagy nyomatékkal utal arra, hogy a szemita szellem az emberiség fölemelkedésének akadályozója volt.

E súlyos s a kérdést alaposan megvilágító megállapítások után szögezzük le, hogy az a régi mese, mintha a Tigris és az Eufrát közén keletkezett volna az a kultúra, mely az emberiség nemesedésére, erkölcsvilágára s az élet megszépítésére oly nagy befolyást gyakorolt, végérvényesen megdőlt, ,,Hogy az asszir-babiloni kultúra a történelem pirkadása idején a szemiták kezében volt, az régen ismeretes, de hogy nem szemiták hozták létre, azt mai nap már bizonyosan tudjuk", --- mondja Schemann Lajos széles látókörű, legújabb művében.

Ezt a fényes kultúrát, mint Delitzsch Frigyes, Haupt Pál és Winckler Hugó korszakos felfedezései kétségtelenné tették, a szumirok teremtették meg, akiket nagy valószínűséggel turáni népeknek tarthatunk.

Mindebből világos, hogy a zsidó faj önálló kultúrát sohasem teremtett s miden nemzetben, ahová befurakodott, a kultúra terén is csak közvetítő, de mindenütt a saját anyagi javát és faji céljait szolgáló, jól jövedelmező közvetítő szerepet teljesített.

Nem a tudományos igazság keresése, nem a kultúra virágainak szépsége s a léleknek szerzett gyönyörűsége, hanem a jól jövedelmező üzlet reménye hatja át a zsidóság kulturális törekvéseit, mai nap már oly mértékben, hogy már nincs ország Európában és Észak-Amerikában, amelynek kultúráját ne vonta volna be az ő faji mázával, vagyis ne nyomta volna rá az ő faji bélyegét.

Ez --- sajnos, --- Magyarországon is így van, mert már a mi irodalmunk, művészetünk s egész szellemi életünk a zsidók üzleti objektuma lett.

Ezt a magyarság, az ő ázsiai büszkeségében és jóhiszeműségében nem veszi észre, vagy pedig, amire szintén elég példa van, --- sokkal prózaibb okokból --- nem akarja észrevenni, azonban észrevette s becsületes őszinteséggel meg is mondta Goga Oktávián, a jeles oláh költő és volt oláh kultuszminiszter, aki 1913-ban az aradi Romanul című újságban írta meg ezeket a nekünk nagyon fájdalmas sorokat:

,,Egy idegen olvasóra nézve, aki ismeri a magyar népet és ismeri azokat az irodalmi műveket, amelyekben jellemvonásai meg voltak rögzítve, a jelenlegi magyar irodalom teljesen idegen képet mutat. Az úgynevezett magyar irodalomban a magyarok egyre ritkábban találhatók. Esztétikai értékeik módosultak, irodalmi hitük, megváltozott, hőseik mások lettek. Nem akadsz fel többé a turáni hevesség erélyes hangjain, szemed láttára rajzolódnak a nemzetközi művészet szomorú, sötét képei és elhasznált kliséi. Kínzott szellem, egy túlzó egyéniség hánykolódásai, durva cinizmus és hallatlan frivolitás kérnek szót mostani termelésükben. Az a híd, mely a múlt és a mostani magyar szellemet összekötötte, megszakadt. Azoknak a társadalmi elemeknek, amelyek e népnek történelmét csinálták, nincs szavuk az irodalomban. Helyettük a színpadon a lipótvárosi ügyvédet, az antimilitarista polgárt, a városit találod, aki vak a természet szépségeivel szemben.

Egy könyv végére érve, ha rekonstruálod a szerző személyiségét, kínosan fog érinteni új ismeretséged. Magadhoz térve hamarosan megállapíthatod, hogy ennek az úrnak semmi köze sincs az ezeréves magyarság egész történelmi fejlődéséhez, Árpádtól Arany Jánosig. Ez az úr szokott alakja a modern ahasverizmusnak, kivel Ostendében, a Riviérán és a Singaporéba menő hajó fedélzetén találkoztunk. Neve Meyer, Durand, vagy Lőwy és mindig ilyen volt. Ez az úr lehet, hogy ma egy pesti újság szerkesztője és a Király Színháznak ír darabokat, de amilyennek én látom, unottnak, embergyűlölőnek és félénknek, tele problémával és reumával, a lehető legalkalmatlanabb jelenség volna Nagyszalonta lakói között, akik neki épp oly lelki idegenek volnának, mint Skócia farmerjei. Elkülönítve egy évezredes örökség minden hagyományától, nem érti e föld titkait, sem levegőjét, sem világításait, sem árnyékait, sem színeit és mikor egy étkezőkocsiban a magyar pusztán keresztül utazik, tekintete unottabb az enyémnél.

Bennem legalább megvan a történelmi ellenségeskedéstől izgatott szomszéd eleven érdeklődése, azonban az ő szeméből csak a Weltbürger kényszerűsége néz ki, mindenféle nemzeti előítélettől mentesen.

Budapest pusztításai vannak ezeken az idegen lapokon megírva. Ez a hirtelen város, a maga amerikanizmusával, kabaréival, zsidaival, dohányutcai zsargonjával, éjszakai obszcenitásaival, ez a rögtönzött hangyafészek rányomta pecsétjét a magyar irodalomra.

Ennek a metropolisnak hagyománynélküli fajkeverékéből egy sajátságos etnikai vegyülék támadt, mely a magyar fajra, úgy életmód tekintetében, mint lelkileg is idegen E keveréket minden faji vonás tekintetében a szemita elem determinálja, úgy értelmi képességére, mint gazdasági és számbeli hatalom tekintetében.

Másutt sehol meg nem adott politikai szabadsága és Galíciához való közelsége folytán ez a zsidóáradat évről-évre nő, egyre kevesebb akadályra talál az inferioris bennszülöttekben és itt a Duna partján fészket verve, ismert intelligenciájával és élelmességével megkaparította a kereskedelmet, ipart és kultúrát.

Tudatos munkában töltött félszázad elég volt, hogy mint bevándorlóit megsemmisítse egy eléggé halvány múlt jellegét és a legyőzőitek attribútumaiból csupán a magyar nyelvet vegye át, a maga füle szerint módosítva, hogy Budapestből megteremtse a szemita nemzeti kultúrának leghatalmasabb empóriumát.

Érthető, hogy a Népszínháznak, amelyben szókimondó pusztai pásztorok és kecskeméti betyárok kértek szót, meg kellett buknia, hogy helyet adjon kozmopolita operetteknek és Molnár Ferenc vígjátékainak, melyekből kiérezheted a szemita szellem hideg humorát, fölforgató cinizmusát és mesterkéltségeit.

Bizonyos, hogy népies darabjaik szimpatikus, primitív alakjai borzalmasán unalmasak voltak a varsói külvárosokéval egyivású nézők szamara.

Ez az idegen beáramlás szakította meg a magyar irodalomban a magyar szellem történelmi folytonosságát és szülte azt a sájátosságnélküli, a szokásos nemzetközi termelés előírásai által vezetett irodalmat, melyben ha, ugyan van nemzeti vonás az szemita."

Így törekszik a zsidóság az egész világon egy triviális és lélek nélküli, de az ő rejtett faji céljait kitűnően szolgáló színtelen és gerinctelen egyformaságot kitermelni, melyen csak egy szint és jelleget tűr: a zsidót!

Íme, ez is faji kultúra, de nem a lélek mélységeiből fakadó, hanem a hideg ész által következetesen irányított s minden más kultúrát aláásó kultúra, amely kísérő körülményeivel együtt a nemzetnek is megrontója.

Ha a történelem igazságai mathematikai pontossággal ismétlődnének, azt kellene hinnünk, hogy a magyar kultúra megromlásával együtt jár a néphalál is, azonban a történelem eseményeiből fakadó bajok --- szerencsére --- nem elháríthatatlanok.

Szívleljük meg tehát mi is és véssük lelkűnkbe az itt elmondottak tanulságait és ne feledjük, hogy a tiszta faj és tiszta kultúra a nemzetek legfőbb kincse.

 
 
0 komment , kategória:  Minden kultúra faji kultúra  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.06 2018. Július 2018.08
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 2960 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 73
  • e Hét: 3028
  • e Hónap: 14179
  • e Év: 279394
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.