Regisztráció  Belépés
hunjano.blog.xfree.hu
A szkítha népek hosszúéletűek s mi ennek a fajnak vagyunk utolsó hajtása . A szkítha összesség ma: a magyar." /Csuray Károly / "A szólás szabadság... Hunjano
1965.01.21
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
... Liberalizmus ...
  2011-02-16 18:11:34, szerda
 
 
Vízöntő: Átalakuló világ: 10. Liberalizmus

A világban mutatkozó válsággal a legkülönbözőbb érdekeltségek,
irányok állandóan foglalkoznak és nap-nap után új elméletek, magyarázatok alakulnak ki.
De csak kevesen tudnak vagy mernek az alapvető okokra visszanyúlni.
Nagy hozzá-nem-értéssel csak a tünetek kezelésére ajánlgatnak csodaszereket.
Miként a gyáva fogbeteg,
aki ezer haszontalan háziszert kipróbál a fogával, csak hogy a fogorvoshoz ne kerüljön.

Kínjában a fehér ember valósággal őrjöngésbe és forradalomba keveredett.
Eszmék, elméletek, törekvések, gaztettek tarka kavalkádja rajzik föl előttünk,
mintha az atomvilág parányi részei, a különböző töltésű és tömegű
s olykor csak a másodperc töredékéig tartó felvillanásban létező elemi erők rohanása,
száguldása, ütközése és más pályára ugrása ismétlődne meg az emberi társadalomban.
A mikrofizika elemi részecskéinek pándémonikusan kavargó,
titokzatos világa megismétlődik és megtükröződik az ember és társadalma életében.

Ezzel kapcsolatban véli úgy Spengler és Jung, hogy pl. az atomi világban felismert energiák,
széttöredezett parányi részek, azok nagy sebességű mozgása,
változása egyáltalán nem az anyagi világ objektív tényei,
hanem egyszerűen csak kivetülései és testetöltései annak a kozmikus káosznak,
amely a fehér ember darabokra töredező pszichéjében folyik le.

Az atomelmélet --- mítosz. Azért ismeri meg a tudomány ilyképpen az atomi világot,
mert az ő lelkében, teremtő képzeletében mennek végbe ilyen jelenségek a valóságban.
--- A világ az én képzetem --- mondja a mi Böhm Károlyunk is.

A liberalisták éppúgy a tudomány felismeréseire alapoznak, mint a marxisták.
Sőt, tudva-tudatlan, arra a marxi felfogásra helyezkednek,
hogy e válságok egy újfajta fejlődés erjedés-folyamata,
az új rend, Kissinger New World Order-jének véres szülési fájdalmai.
Ebből fog életre kelni a jövő magasabbrendű társadalma, emberisége.
A molekuláris egységek feloldódnak egy általános ember-eszme-halmazba
a végbemenő integráció révén.

A pozitivista Herbert Spencer-nek szociológiai elméletére alapoznak
és ennek variációival építették a nyugati liberalista tudományok hatalmas rendszerét.
Mint egyedül igaz és üdvözítő tan nem csak divatossá vált, hanem kötelezővé is,
annyira, hogy aki netán más véleményen van,
az barbár tudatlanságáról tesz tanúbizonyságot.

Spencer szerint az evolúció az anyag fokozódó integrációját és
az erő fokozódó szétszóródását jelenti.

Ezt a természettudományos megfigyelésen alapuld tant épp oly megváltozhatatlan,
örökérvényű általános törvénynek fogják ma föl,
mint ahogy pl. a newtoni mechanika törvényeit is örök,
a természetben mindenütt feltétlenül érvényesülő igazságnak fogták föl még nem is
olyan régen. Vagy, ahogy a marxisták hiszik és megmásíthatatlan tudományos tényként vallják,
hogy minden társadalmi jelenség a gazdaságtól való függésben jelenik meg.

Spencer a fenti folyamatot úgy magyarázza,
hogy az anyag össze nem függő egyneműségből összefüggő különneműségbe alakul át.
Pl. a világ keletkezesekor nem volt, csak egynemű,
de össze nem függő anyag a mindenségben.
Ez a híres Ősköd.
Ebből különültek el idővel az égitestek,
amelyek most előttünk mint összefüggő különneműségek (,,egyéniségek") jelennek meg.

Ezt a ,,törvényt" terjesztik ki Spencer és a liberális tudósok az emberi társadalomra, mondván, hogy valamikor az ősidőben az ember, majd a törzsek, azonos szellemi szinten (egyneműség) szétszórtan élt a Föld hátán. Ez az össze-nem-függő egyneműség.
Az evolúció során --- mondjak --- a népek, nemzetek,
államok mind nagyobb egységei felé integrálódott a társadalom,
az ember megnyilvánulása különlegessé kezdett lenni.
Ez a folyamat megy tovább és a különlegesség individuumokba fejlődik föl,
de éppen nem elszigetelten, hanem szoros összefüggésben.
Ha úgy tetszik kollektívában.
Hatalmas spirituális különlegességek (individuumok) jelennek meg a társadalomban,
eggyé válva az összemberiséggel, ahol az összefüggőség a szocializmus értelmét kapja.
Ebben a fejlődésben természetesen a nemzet épp úgy túlhaladott;
mint a törzs Idejétmúlta, tehát felszámolandó.
A fejlődés iránya nem is az internacionalizmus, hanem az anacionalizmus.
Ugyanígy elő kell segíteni a fajok keveredését, illetve megszüntetését.
Ez a csupa individuumokból álló
faj- és nemzetnélküli újember társadalom lesz a jövő integrált emberisége.

És mindezt a hipotetikus ősködből, olvasták ki.

Annyi engedményt talán tehetnénk e terén, hogy ha ez az Ősköd valóban integrálódott valahol,
az e liberális koponyákban ment végbe.

Ugyanígy kell értelmezzük --- mondják --- az anyag integrációja mellett az erők szétszóródását,
már csak azért is, mert a világmindenség tágulóban van.
(Ez épp olyan hipotézis, mint a másik.)

Ezt a gondolatot továbbfejleszti Spencer és kijelenti,
hogy a társadalmi törvények a természettörvényeknek módosulása (?) illetve alkalmazása
az ember világra. Az ember része a természetnek, tehát nem vonhatja ki magát ennek törvényei alól.
Végül megállapítja,
hogy a társadalom a militarizmusból az indusztrializmus felé halad.
A katonai társadalom kényszerszervezetével szemben kialakul az
indusztriális társadalom szabad gazdasági szervezete.

Ez a liberalizmus.
Ebben a szabad társadalomban a természet törvényei s ezek közül elsősorban
a természetes kiválogatódás
(darwinizmus) menetét, azaz a mind nagyobb individuumok keletkezését,
már semmi sem akadályozza.
Ennek folytán akadálytalanul megvalósulhat a természet nagy célja,
az összefüggő különneműség.


Így néz ki, dióhéjba foglalva, a liberális életszemlélet.


Első ránézésre észrevenni, hogy a marxizmus ennek csupán szélső elhajlása, közös gyökérről táplálkozva. Ezért találjuk őket együtt oly gyakran közös gyékényen. Talán inkább fokozati különbség van köztük, az erőszak nem főfegyvere a liberálisoknak.

Politikai alkalmazásban azonban előkészítője a marxizmusnak. Az integrációt erőszakolják szerte a világban, elítélve az apartheidet, lévén az apartheid, valamint a nacionalizmus össze-nem-függó egyneműség. Más szóval a nacionalizmus ősköd-állapot, amiből a világmindenség már évmilliárdokkal ezelőtt kifejlődött, tehát idejét múlta ma az evolúció haladásában.

Ennek az organikus-szociológiának Spencer mellett sok más hirdetője van. Így Lilienfield, Worms, Wundt, Schaffer, Hesse, Ritter és a mi gr. Teleki Pálunk. Ez elméletek lényege az, hogy természettudományi, biológiai, lélektani tapasztalati megállapításokat kiterjeszti az emberi társadalomra, s amit elméletnek ismert föl kezdetben, önkényesen ,,kétségtelen" tényként és törvényként alkalmazza a maga igazolására később. Nem is kell filozófiai képzettség, hogy ennek a módszernek abszurditását felismerjük. Csak a kaotikus psziché kaotikus gondolkodása nem veszi észre a fejreállást.

Érdekes módon nem csak abban egyezik meg a marxista a liberálissal, hogy kiindulásában a tévedhetetlennek mondott tudomány megállapításaiból indul ki, hanem a dolgok végkibontakozása tekintetében is. Mindkettő a társadalom végső, eszmei állapotát az anarchiában látja s még Chardin-nek ,,konvergenciája" is Krisztus anarchikus ,,uralmában" valósul meg.

Nem csoda, hiszen Spencer is arról beszél, hogy a liberális indusztrialista társadalomban a Szabadság révén alakul ki a jövő embere. Az anarchia jelentené az ember teljes szabad állapotát. Sőt, Congar utópiájában ez a szabadság a természet törvényeinek hatályvesztését is jelenti.

Nem kell rossz kedvében legyen az ember ahhoz, hogy az ilyen balga beszédet bolondságnak mondja.

Ha következetesek maradunk és a természet világából hasonlatosságot vonunk le a társadalom világára nézve, akkor nagyon elgondolkodtató kép alakulhat ki bennünk. Alig néhány éve, hogy a csillagok szerkezetének vizsgálata során fölfedezték az űrben az ú. n. Fekete Lyukakat. A Fekete Lyuk keletkezésének fizikáját már jórészt kidolgozták. Röviden annyit tesz, hogy egy-egy óriás csillagnak a gravitációja összeroppant (befelé robbant). Minek folytán onnan semmiféle energia (fény, rádióhullám, stb.) ki nem jöhet. Mint negatív valamiről veszünk róla tudomást. Ezért Fekete Lyuk. Ott már semmiféle értelemben vett élet, sőt léthelyzet sem képzelhető el.

E Fekete Lyukak örvényként fokozatosan magukba szívják a környező csillagvilág anyagát, megsemmisítve ezek spenceri ,,összefüggő különlegességét".

Tehát a legújabb felfedezés igen kedvét szegte a konvergenciás evolúció optimizmusának.

Ebben a képben a jóságos Világkormány nem volna más, mint az emberi társadalom Fekete Lyuka, aminek víziójától az asztrofizikusok úgy visszaborzadtak. Ez a Világkormány épp úgy magába szívja és megsemmisíti a népeket, nemzeteket, mint ahogy az végbemegy a világűrben, megvalósítva az emberi társadalom teljes összeomlását. (Anarchia.)

Miként Rodin Panseur-ja, mered bele a tudomány modern embere a Pokol kapuján ülve az ördögi kárhozat Fekete Lyukába, önmaga semmijébe bámulva. Ennyiben mind a materialista, mind a liberális bölcselet szépen visszakanyarodik Rousseau-hoz s ahhoz az elmélethez, hogy a környezet, az eddigi társadalmi rend tette tönkre (Marx szerint idegenítette el önmagától) az embert. De a Szabadság és a Tudomány visszaállítja az embert a Természet rendjébe, ahol rá fog találni önmaga lényegére.

Nem nehéz észrevenni, hogy most kísértetiesen megismétlődik a megmosolygott bibliai édenkerti jelenet, amikor is a sátán az Isten parancsa elleni lázadásra bírja az Ősszülőket. Ki is mondják, hogy ugyan miféle isten volt az, aki az embert ugyan belehelyezte az Edénbe, de mindjárt tilalmakkal is körülvette (Rousseau millieu-je), vagyis elidegenítette önmagától, azaz isteni voltától. Továbbá miféle isten az, aki teremtményét próbára teszi, holott mindenttudó lévén, jól tudhatta, hogy gyenge teremtménye el fog bukni? Mi több, meg is büntette az embert olyan gyengeségéért, aminek nem az ember az oka, helyesebben maga az isten az oka, hiszen ő teremtette tökéletlenné az embert. Amit isten elrontott, azt bünteti teremtményében.

És így tovább, briliáns, meggyőző értelmességgel.

Tehát, következtetik ki, az egész bibliai teremtéstörténet helytelen, illetve a még tudománytalan ember naiv kísérlete a valóság megértése terén. Ma már ,,tudjuk", hogy másképpen vannak a dolgok és most a tudomány feladata megállapítani az ember helyét a világban. Így talál rá az ember önmagára és konvergál Isten felé. (Chardin.)

Ki tudja, a Paradicsom nagy Kísértője nem ugyanezekkel a szavakkal és logikával vette-e rá az Ősszülőket arra, hogy a Tudás fájáról egyenek és ígérte nekik, hogy hasonlók lesznek Istenhez?

Röviden: az ember értelme legyőzi a természetet és szabaddá teszi az embert. Úgy látszik ez a gondolat olyan ősi, mint magának a Létnek első rezdülése és hol előtérbe kerül, hol hátraszorul a történelem folyamán, illetve ciklikusan visszatér. Itt aztán végképp nincsen semmiféle lineális evolúció, csupán a régi gondolat (archetipus) ciklikus ritmusban újra és újra megjelenik, mint valami haladó, új gondolat. Azok az elmék, akik elvesztették kapcsolatukat a múlttal és elsősorban, akikből hiányzik a filozófiai távlat és mélység, azt képzelik, hogy olyan csúcsra értek, ahol még ember sohasem járt. Valóban az ember tragédiája az, hogy eszmélésének hosszú útján újra es újra visszahull ugyanabba a tévedésbe, és újra és újra elszenvedi tévedésének következményeit, a bábeli kaotikus ,,nyelvzavartól" napjaink tudományos szocializmusáig s konvergenciájáig egy reménytelen körforgásban.

Tudjuk, hogy Rousseau szerint minden rossz az életben onnan van, hogy az emberre esztelen, természetellenes törvényeket kényszerítenek, miként az Éden legendájában. Ha az ember felszabadul bilincseitől, szabadság és boldogság lesz osztályrésze.

Ezt az elméletet aztán a XIX. században főképp a gazdaság terén alkalmazták. Minden korlát nélkül, szabadversenyben indult neki az ember a boldogságnak és szabadságnak. (A múlt század ú. n. Szabadságharcainak ilyen színezete is van!)

Az eredmény azonban az lett, hogy egyesek mérhetetlen vagyonra tettek szert (Rothschild), másoknak meg (proletárok) csak a nyomorból jutott ki. Ebben a felszabadulásban minden felszabadult, csak a szabadság veszett oda. Ahogy az már így szokott történni minden felszabadulásban.

Erre jött a reakció. Kisütötték, hogy az egyén nem tudja jól csinálni a dolgot, tehát a közösség, az állam kell átvegye a vezetést a boldogság felé.

Aztán a mindenható állam a kommunizmus diktatúrájába fulladt és az elmúlt 60 év bolsevista gyakorlatából nyilvánvalóvá vált, hogy az állam sem tudja megszerezni az áhított boldogságot.

A lelkeket azonban még mindig megszállva tartja a haladó elmélet démona. Úgy javítanak az elméleten, hogy a bolsevizmus csupán az első, primitív kísérlet, ami majd kifinomul és megszelídül a Világkormány jóságosán bölcs szocializmusában. Mindaddig --- mondogatják --- amíg a világban maradéktalanul meg nem valósul a szocializmus, áldásai még ott sem mutatkozhatnak meg, ahol már kialakult, mert éppen a nagy spenceri összefüggési elv folytán a kapitalista rendszer káros volta a szocialista országokban is kifejti káros hatását.

Nosza, romboljuk szét az ember bilincseit, szabadítsuk föl az embert, a világot, hogy aztán egymásra találva a Világszocializmusban, a tudomány áldásai minden embert boldoggá tegyenek.

Hogy ebbe a liberális utópiába miként kapcsolódik bele az élelmes cionizmus, láttuk az előző fejezetekben.

Mindezekkel az elméletekkel kapcsolatban emlékeznünk kell arra, amit a proletárról, illetve a korcs fajú emberről mondtunk. Amikor a fajilag tiszta ember összeütközésbe kerül a világrenddel, a világrend érintetlen marad, az ember pedig vezekelve bölccsé válik. A korcs önmagával kerül összeütközésbe s ebből csak egy út vezet ki: széttörni a világrendet. Ennek tipikus példája Rousseau és Marx. Azóta a proletárszemlélet uralkodik a világban. A bölcsek harmonikus uralma helyett a korcsok mindent felforgató pándémonikus haladószellemű káosza.

Mi, nemzetiszocialisták korántsem vetjük el a tudomány vívmányait. Viszont nem ugrunk fejest minden újonnan felfedezett ,,igazságba" sem és ami még fontosabb, nem vonunk le elhamarkodott következtetést a megfigyelésből és törvényekből. Főképpen nem extrapolálunk.

Csupán Spencer okoskodására szorítkozva, úgy véljük, hogy a valamikor létezett Ősköd és az abból a fejlődés útján kialakult mindenség egyáltalán nem jelent valami abszolút Valóságot. Sokkal inkább hipotetikus magyarázatot. Abból, hogy mi emberek jelenleg ÍGY tudjuk csak ,,magyarázni" a világ keletkezését és működését, egyáltalán nem következik, hogy az valóban is így ment végbe.

Itt jön elő a ma már természettudománnyá torzult filozófia kiinduló hibája. Ha a kiindulás igaz, akkor minden következménye is igaz. De ha ez a kiindulás hipotetikus, miként az is, hasztalan és téves minden, amit oly logikusan kikövetkeztettünk belőle.

A XX. században nincsenek filozófusok s pozitivista-materialista áramlások hatására elvetik az egyetlen globális megközelítési módot: a metafizikát.

A metafizika szerint a Mindenség, ahogy számunkra megjelenik, nem a Valóság. A mindenség a térben és időben megnyilvánuló végtelen sokrétűségével csupán az egyik módja annak, ahogy az igazi Valóság megjelenik ez ember tudatában. De nem jelenthetjük ki, hogy ez a megjelenési mód, forma, a mi tudatunktól független és ezen kívülállóan objektív is. Más szóval az összes külső és belső világbeli tapasztalataink mindig csak arról értesítenek, hogy a dolgok miként vannak adva számunkra, miként jelennek meg a mi intellektuális képességeinknek, de nem azt, hogy miként léteznek önmagukban és függetlenül a mi intellektusunktól.

Ez az a kritikus pont, amit idealista világnézetnek nevezünk. Ezen a ponton állva, vagy ezt tagadva dől el minden további kérdés és hovatartozásunk. Meddő dolog tehát egy materialistával köznapi kérdésekről vitatkozni, hiszen a nézeteltérés oka a lényegesen más kiindulási alap.

Az idealista világkép híve minden tudományosnak mondott megállapítást jóindulatú tartózkodással fogad, számolva azzal, hogy az nem objektív valóság. (A vallás e téren ennek megfelelőben nyitva hagyja a Kinyilatkoztatást, mint amely minket tájékoztathat az objektív valóságról.)

Nem kétséges ugyan, hogy pl. Newton törvényeit tapasztalataink igazolják. De ma már azt is tudjuk, hogy e törvények a fizikai világnak csak egy részére érvényesek (makrofizika), a mikrofizikára már ki nem terjednek. Tehát nem általánosan az egész anyagi világon belül érvényesek, mint ahogy még csak nem is olyan régen hittük és --- ami még rosszabb --- ebből további következtetéseket vontunk le.

Más szóval az a metafizikai érvelés látszik igazolódni, amely szerint Newton törvényei csak akkor volnának egyetemes érvénynek, ha pl. a tömeg valóban is bírna azokkal a tulajdonságokkal, amikkel a tapasztalat felruházza.

De éppen Pauli, a Nobel-díjas teoretikus fizikus mutatott rá arra, hogy minden tapasztalati megállapításunk (tehát a tömeg is) egyáltalán nem független a megfigyelő alanytól, tehát a megfigyelt eredménybe mindig belevegyül valami --- szubjektív, minek folytán olyannak létezését, hogy objektív tény, kétségbe vonja.

A mikrofizika az ú. n. határtudomány fogalma alá esik, átmenetet jelent a pszichológiába. Mivel pedig a pszichológiában az okság elve nem érvényesül, a mikrofizikában sem alkalmazható megbízhatóan. Ezért helyettesíti Jung az okságot a mágiából vett analógia elvvel, amit ő synchronicitás-nak nevez.

Egy szóval a Jung-Pauli-féle modern koncepció az anyag szerkezetet illetően fel sem mérheti csapást jelent a materializmus mindkét fajtájára, legyen az liberalista, vagy marxista.

Bármennyire is érdekes volna e helyütt bővebben foglalkozni a Jung-Pauli-féle világmagyarázattal, ez írás keretét messze túlhaladná. Annyi azonban biztos, hogy a világ jelenségei objektivitásának kétségbevonásával a jövő gondolkodó elmééit vissza fogja vinni a metafizikai alapokhoz s ezzel valóban új korszak köszönthet rá az emberiségre. Biztató jeleket már látni épp a fiatal generáció körében. Az eddig agyonhallgatott Jung máris diadalmasan bevonult az egyetemekre és a gondolkodó elit társadalmába.

Már a liberális tudósok is arról beszelnek, hogy ha Isten helyett Erőt mondunk, a lélek halhatatlansága helyett energiamegmaradást, a Nirvána helyett az Entrópia egyensúlyállapotát, semmivel sem jutunk közelebb az ,,objektív valósághoz". Viszont káros, gőgős önteltségre teszünk szert, ami aztán gyarló természetünkben az atheizmus, materializmus szerencsétlenségébe dönthet.

Amikor tehát a liberalizmus a tudomány magállapításaiból levezeti a társadalom törvényeit, a tévedések zsilipjét nyitja meg magára. A lerohanó víz elárasztja az ember világát s ekképp áll elénk a kavargó eszmék, teóriák elképesztő zűrzavara, amit átalakuló világnak szoktak nevezni.

A filozofáló természettudósok oly primitív szintre szállították le a filozófiát, amire a történelemben alig volt példa. A cirkuszbohócok bizarr és bolond logikája lett úrrá valósággal.

Spencer Ősköde, Darwin Ősiszapja es az ebből kikövetkeztetett mindenféle evolúció az, amire Goethe zsenije azt mondaná, hogy ,,a kezdet és a vég nem magyarázható, a legtöbb, ameddig az ember eljuthat s a Titok megpillantása". Az, ami megállhat 10 vagy 100 millió éven át pl. a darwinizmusban, nem terjeszthető ki az idők végtelenségébe, azaz nem lehet extrapolálni. A mérhetetlen idő fogalmával oly faktorok vegyülhetnek, amikről sejtelmünk sincs és soha nem is lehet.

Illetve lehet, mert ezt teszik. De ez akkor már nem tudomány, hanem hiedelem, fikció. Bámulatos, hogy milyen elnézőek ezek a természettudósok a maguk gyengesége iránt.

A válasszal mindig készen vannak, úgy mondják, hogy ami még tegnap titoknak látszott, azt a tudomány megfejti holnap. Csak azt nem teszik hozzá, hogy amikor egy titkot megfejtenek, tíz másikat teremtenek maguknak.

Optimizmusuk valóban nem más, mint boldog tudatlanság, középkori nevem ignorantia docta. Gondosan körülírják és kifejtik azt, amiről a végén kiderül, hogy nem tudják. A Titoktól ők sem tudnak szabadulni.

Aki csak egyszer is próbálta megérteni a materialisták bohóc-akrobatizmusát pl. azzal az elmélettel, hogy az anyag a ,,mennyiségből a minőségbe átugrik", nem tud szabadulni attól az érzéstől, hogy itt az ész kétségbeesett tótágast áll csak azért, hogy hibbantságát kendőzze. A ,,mennyiségek változása átmegy a minőségek változásába" marxi tétel azon a nehézségen próbál segíteni, hogy miként lesz az anyagból élet, majd az életből szellem. Itt fojtogatja őket ez a merőben metafizikai probléma. Az ,,ugrás-elmélet" komolytalanságával es groteszk voltával emlékeztet arra, amikor a cirkuszban egy imponáló lovas-szám végen beszalad a bohóc s vesszőparipáján ugrándozik, mintegy kifejezve, hogy ő jobban csinálja a dolgot.

Látjuk, hogy mind a liberális, mind a marxista tudományban minden ,,be van bizonyítva" s mindennek a helytállóságát az emberi értelem fényében ,,ellenőrzik". Tökéletesen elfelejtették, hogy az emberi lélekkép nemcsak Értelemből, hanem Akaratból is áll. A nemzetiszocializmus nagy gondolkodója, Chamberlain határozottan fölismeri, hogy az Akarat fölötte áll az értelemnek. Ebben az alapgondolatban tárgyaltuk nemcsak a Tudomány helyzetét a társadalom erőinek formálásában, hanem minden más faktornak befolyását is.

Az Értelem-Akarat komplex a vallás vonalán is mutat kézzelfogható példákat, így lehet az, hogy az Értelem-túlsúlyú jezsuiták miért rokonszenvesnek a modern, tudományos áramlatokkal, s velük szemben, a ,,szegény nép barátai", a ferencesek nem a tudomány művelői, hanem az Akarat, a szeretet misztikus szolgálói csodát és Titkot látva mindenütt.

A modern ember teljesen az Értelem despotikus uralma alatt áll. Más szóval a tudati elem túlsúlyossá vált benne. Ez az egyoldalú túlsúly eszmélési és társadalmi bizonytalansághoz, felforduláshoz, válsághoz vezet. S ezzel innen a másik oldalról is megközelítettük Jung aggodalmas sötétlátását a modern embert illetően.

Ilyen alapon vetjük el mi, Hungaristák, nem csak a marxizmus ember és individuum-ellenes tanait, hanem a spenceri liberalizmus ,,különleges" individualizmusát is.

Mindent összefoglalva tehát három főirányt ismerünk föl napjaink eszmei és társadalmi válságában:

1. Spenceri liberál-individualizmus,

2. Marxi anti-individualizmus,

3. A kettő közt megoldást kereső Világkormány.

Mindhárom irányt és politikáját megtárgyaltuk ebben a sorozatunkban. Röviden egybefogva a politikai térre kivetítve az alábbi képet alakíthatjuk ki.

A liberalizmus spenceri jobbszárnya nemcsak elveti a bolsevizmust, hanem veszélyes ellenségének is tartja. Itt gyülekeznek a még megmaradt nemzeti érzelmű érák, amennyiben nem tudnak, vagy mernek önállóságra szert tenni. A spenceri individualizmus nemiképp pótolja e réteg számára a nemzeti érzést és ez irány különben is rokonnak tűnik az ugyancsak individualista nemzetiszocializmussal. Ennek az iránynak egyik zsidó képviseltje Schlesinger.

Mindamellett tudjuk, hogy a spenceri individualizmus minden nemzeti --- pláne faji --- különállóságot haladásellenes és idejét múlta tévedésnek tart s ezért szembe is kerül a nemzetiszocializmussal. Az individualitás prófétája, az emberi jogok, a permissive society hirdetője.

Ez a ,,jobboldali" irány azonban szigorú ellenőrzés alatt áll. A hatalmas Világkormány ezer módot megtalál arra, hogy a nemzeti érzelmű megmozdulásokat, vezetőket tönkretegye. (Pl. Watergate-ügy.)

A spenceri individualizmus szöges ellentétben áll a marxista tömegkultusszal. Ez különösen ki van hangsúlyozva Vörös Kínában, amely olyan képet mutat, ahogy azt Marx és Engels eredetileg megálmodta. (Hangya-társadalom.) Az egyéni szabadságot tagadó marxizmus mint eszmeáramlat már régen megbukott a Szovjetben, illetve egyedül a mindenható Párt terrorja révén maradt meg a tan, elszakadva magától az élettől, éterikus magasság elefántcsonttornyában lebeg, mint olyan fikció, amelyben már senki sem hisz, de senki nem mer hozzányúlni sem, mert nincs mivel helyettesítse. Ha pedig összedől a Párt, akkor a fölborulás lép a helyébe.

Itt jön a bolsevisták segítségére a Rockefeller-Kissinger-féle Világkormány. Mert a bolsevizmus elbukását követő felfordulásban komoly esély van arra, hogy az orosz faji-nacionalista erők kerülnek föl. Ez aztán végképp nem volna jó sem a liberálisoknak, sem a világkormánynak. Az ettől való hisztérikus félelmében kiabál a liberális, ,,jobboldali" zsidóság orosz antiszemitizmusról.

A liberalizmus és marxizmus között áll a Világkormány. Keletkezésinek történelmi és politikai hátteret már megtárgyaltuk, fábiánszocializmusa alapjait ismerjük. Azt is tudjuk, hogy a cionizmus behatolásával elvesztette eredeti, nagy koncepcióját.

A Világkormány New World Order-ja híd akar lenni a liberalizmus és bolsevizmus között. A kettőt épp a Jegyzőkönyvek szellemében úgy akarja egyesíteni, hogy a szuper individuumok a világon uralkodó zsidóság köréből kerülnek ki, a marxi hangya-tömegek pedig a zsidó elitért dolgozó többi népek. Tipikus képviselője Kissinger, aki engedményeket csikart ki a liberálisoktól, ugyanakkor ,,jóságos bölcsességgel" mérsékelve a bolsevistákat a koegzisztenciára bírta rá a két szembenálló irányt. A valóságban mindkettőt ,,átrázva" a maga messze nyúló cionista tervei érdekében.

A válság ott lappang a liberalizmusban. A józanok látják az eredménytelenséget, sőt, azt is, hogy az események a kommunizmus terjedése irányába sodródnak. Ezért keresnek valamilyen más megoldást, de irtózásuk minden nemzetiszocializmustól elerőtleníti és megvakítja őket. Nem mernek szembenézni a ténnyel, azzal, hogy a liberalizmus eszméje idejét múlta, erőtlen, és semmiképp sem ütőképes a cionista világkormány, vagy a bolsevizmus elleni küzdelemben.

A Szovjeten belüli válságról már többször szóltunk. Ami ebből a válságból végső fokon kijöhet, az a pánorosz nacionalizmus. Az életerős szláv faj leveti magáról a zsidó- liberális elméletek polipkarját. Hogy ez nekünk, magyaroknak mennyire jó, igen kétséges. Választhatunk: medve esz meg, vagy farkas esz meg.

Ami pedig Rockefellerek Világkormányát illeti minden mérhetetlen hatalma ellenére a legnyomorultabb a három közül. És a szörnyű moloch a zsidók kezén olyan fantazmagóriává válik, mint a prágai csodarabbi Gólemje. A bolsevizmust a belső válság, a Világkormányt a külső válság rágja szét.

Mi hát végül is a kiút ebből az általános világválságból?

Gyarló emberi ésszel tekintve úgy néz ki, hogy valamilyenfajta szerencsétlenségben fognak a nagy, feszülő erők kiegyenlítődni. De talán Isten mégis megmenti legszebb alkotását: az Embert.
 
 
0 komment , kategória:  ... Liberalizmus ...  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.06 2018. Július 2018.08
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 2960 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 506
  • e Hét: 3461
  • e Hónap: 14612
  • e Év: 279827
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.