Regisztráció  Belépés
hunjano.blog.xfree.hu
A szkítha népek hosszúéletűek s mi ennek a fajnak vagyunk utolsó hajtása . A szkítha összesség ma: a magyar." /Csuray Károly / "A szólás szabadság... Hunjano
1965.01.21
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
Oláh György: Görögtűz X. rész
  2011-02-19 15:33:58, szombat
 
 
Oláh György: Görögtűz X. rész

XXIX.

Zsebében volt a felmentő levél. Úgy látszik, már tudta az egész város: akivel csak találkozott, mind zavarban voltak. Kíváncsiság bujkált az emberek tekintetében. Bizonytalanul viselkedtek vele szemben, nem tudták, részvétet kell-e mutatniok, szabad-e szomorkodni?!

Forrt benne a szégyen dühe. Eleinte bosszúra gondolt. Leleplezem, rettenetesen megszégyenítem és megbuktatom!

Mikor lecsillapult, rájött, hogy most mégsem volna okos kikezdeni a katonasággal. Egyszerű bravúr volt Barczától az egész. Kijózanodik és belátja, hogy nélkülem mozdulni sem tud... vissza fog hívni, de megtanítom őt...

Este bement a kávéházba. Hátul került, mert látta, mennyi érdeklődő pillantás követi. A kártyakompánia máskor nagy örömrivalgással fogadta, kérdésekkel rohanták meg, hiszen mindig tudott új szenzációt hozni a parancsnokságról. Most elfogultan adtak neki kezet, látszólag rá sem hederítettek. Csapkodták a kártyát a szokott kifejezésekkel. Egyik pirosat hívott! --- Piros alma csüng az ágon! --- kiabálta hozzá. A zöld híváshoz mindig azt kiabálták: --- Zöld a kökény recece! --- Csupa elrontott szó kísérte játékukat. Néha belejöttek az ütésbe és szörnyű harciasan döngették az asztalt. Harsányan üvöltözték: --- Makkat... makkat... Maki majom!... Még egyszer makogás! Vagy: --- Tököt... lássuk... még egyszer! No még... --- A kórus meg óriási zajjal: --- Bírod? Üsd agyon!... Ne sajnáld!...

Szóval ment minden a kitaposott mederben, csak Hericz nagy-tele hangjában volt erőltetett élénkség. Érezte, hogy most mindenki fél szóbaelegyedni vele, minden velevaló beszéd folytonos kerülgetés, tojástánc. Tehát, hogy lássák, semmi nagyobb dolog nem történt, maga hozta szóba az ügyét:

--- Hallottátok, fiúcskák, hogy otthagytam a parancsnokságot?

--- Igen! --- mondogatták rá egy kis zavarral. És sokan szinte mentegetődzve tették hozzá, hol és kitől hallották.

--- És tudjátok, miért?

Mindenki tudta, hisz a város televolt vele, de azért egyszerre kérdezték: Miért?

--- Összevesztem Pistával. Nem komoly a dolog, egy kis purparlé az egész --- legyintett nagy fölénnyel. --- Fel voltam paprikázva egy kicsit, de azt hiszem, egy-két nap alatt meggondolja magát, maga fog visszahívni. Hiszen nélkülem moccanni sem tud.

Bár sokaknak kellemetlen volt ez a beszéd, feszült érdeklődéssel hallgatták. Az érdeklődés pedig májusi eső a beszélőkedvnek. Hericz dühe végre megtalálta lefolyását. Megdöbbentő dolgokat mondott el a parancsnokság beléletéről, elmagyarázta, mennyit viaskodott a parancsnoksági ügykezelés miatt. --- Bornírtság és analfabétaság uralkodik ott. Őrmesterek köztársasága. --- Majd Nagy Bálintot rántotta le a sárga földig. Sokan feszengeni kezdtek, el akarták ütni a dolgot: --- Játsszunk preferánszot!

A rendőrkapitány védelmébe vette a legendás törzsőrmestert, de Hericz nem hagyta magát, belebújt a beszéd ördöge. Szégyene szárnyakat adott neki. Mindenkit megcsipkedett a parancsnokság körül, csak Barcza személyét kerülte óvatosan. Mindössze néhány kicsinylő szóval sejtette, mennyire fölötte áll.

Másnap valaki aztán az egész beszélgetést besúgta a parancsnokságnak.

Barcza mérhetetlenül felháborodott. Azonnal felhívatta a nyomozó osztály vezetőjét s kiadta a parancsot, hogy indítsák meg a vizsgálatot, hallgassák ki az egész kártyakompániát és a beszélgetés összes tanúit.

Ebéd előtt már azt beszélték a városban, hogy valami nagy összeesküvésre jött rá a parancsnokság. Titokzatos kihallgatásokról susogtak...

Hericzet nagyon felizgatták ezek az érthetetlen hírek. Felesége, aki előtt titkolni akarta bukását, már észrevett viselkedésén valami szokatlant. Észrevette, hogy a férfi ebéd után mindjárt átment a fűtetlen irodaszobába s ott sétált fel-alá. Utánaosont tehát s míg a szomszédost kamarában rakosgatott, hallgatta a szabályos kopogást. Csaknem két órán keresztül. Mikor elment, halomnyi elrágott, hamvába-holt szivarcsutkát talált utána.

Sejtelem ébredt fel benne, hogy férjét valami nagy kellemetlenség érhette. És ezek a sejtelmek úgy elharapóznak az ilyen ötven év felé közeledő asszonyban, mint szikkadt szalmában a láng. Sem altatás, sem takargatás nem fojthatja el őket. Ez az életkor élesre köszörül minden asszonyi tulajdonságot, a sejtés és megérzés pedig tán a legasszonyibb sajátságok. Hericzné szomorú élete termékeny talaj volt ezeknek.

Férje jóval fiatalabb volt nála. Vagyonáért vette el s a világnak élt. Magárahagyatott, százszor fölsértett asszonyságát gyermekeibe ölte. Díszesen öltöztette őket, mint a bábúkat, bennük élte ki saját hiúságát. Egészségükkel sohasem volt megelégedve, százféle kúrát csináltatott végig. Fürdőre, kirándulásokra cipelte őket. Annyira együttérzett gyermekeivel, hogyha valami keserű orvosságot vétetett be velük, ő maga csinált hozzá keserű arcot. Úgy tükrözött arcán minden érzésük, mint a tóban a felhőzet. Nevelőnőiket egymásután változtatta. Nem engedte tanulni a gyerekeket, de azért, ha rossz bizonyítványt hoztak haza, nagyon bántotta. Személyes sérelmet, tanári rossz akaratot látott benne.

Pedig amúgy nagyműveltségű nő volt, mint a csalódott nők jórésze s rossznak tartotta a világot, mint a zárkózott emberek. A legkisebb társadalmi sérelem is felborította lelki egyensúlyát. Fiatalabb korában nagyon szépnek mondták, ő ezt tudta s így a nagyvilágról szenvelgett.

Ez aztán még jobban dajkálta szomorú meghasonlottságát, azt az édes, finom hervadást, ami talán nem éget, nem fogyaszt, talán rokona is a tavasznak, hiszen csak vonzóvá, hamvassá teszi a lelket és bevonja egy halvány árnyékkal. Mikor ura viselkedéséből megérezte ezt a nagy kellemetlenséget, nyugtalanság vett rajta erőt. összevissza tűnődött egész délután, tett-vett, munkát keresett magának s közben a legkülönbözőbb rémképeket szövögette.

A nagy időváltozás, az ötödik évtized közepe, mikor az élet nyara hűvös őszre fordul, igen érdekes változásokat hoz az asszony életébe. Ekkor oldódik ki a nőből a két legveszélyesebb tulajdonság, az érzékiség és a hiúság. Elapadt életmalmuk legfőbb táplálója: a szerelem. Ezeket az éveket rendszerint nagy háborgás kíséri. A kisebb műveltségűek hárpiává, fúriává változnak át, a műveltebbek idegrohamokkal küzködnek. Aztán megjózanodnak, egyszerűbbek, természetesebbek lesznek s kezdenek jobban hasonlítani a szakácsnékhoz és a bölcsekhez.

Mikor Hericzné látta, hogy férje vacsorára se jön haza, izgalma növekedni kezdett. Nem is hunyta le a szemét éjfélutánig, míg nem hallotta férje vetkőzését. Mikor aztán az apró szuszogások, az alvásba hamvadó életkék pislákolása közt meghallotta az annyira ismert hosszú horkolást, mely hasonlított a szövetrepesztéshez, őt is elnyomta az álom.

Másnap makacsul faggatta a férjét, hogy mi baja van, mi bántja, min gondolkozik el annyira? Ráncos arcán egész nap ott ült a szemrehányás és a hitvestársért való aggodalom (melyet a hitvestárs bír elviselni legkevésbé).

Hericz is színlelt, játszott ebédutánig. Jókedvet mutatott, de nem bírta tovább. Kirobbant, elárulta bukását, aztán hirtelen meghátrált, kicsinyíteni kezdte a dolog jelentőségét. --- Egy kis pörpatvar az egész, holnapra rehabilitál; s csak erősíteni fogja pozíciómat.

Az asszonyt már nem lehetett felültetni, nem hagyott többé békét:

--- Úgy-e, mondtam, hogy ne keveredj bele és húzd magad vissza ilyen zavaros időben, de téged valami ördög hajt. Nem hallgatsz rám. Látod, most irodádat becsuktad, ügyfeleid más fiskálishoz mentek... Kártyából nem lehet eltartani a családot.

Zuhatagban jött a szemrehányás. A férfi védekezett, ebből aztán nagy veszekedés lángolt fel. Egy darabig állta a sarat, aztán kapta a kabátját és otthagyta az asszonyt.

Künn a városban köd volt, sűrű gőzfehér köd. Elsüllyedt benne a világ. A túlsó oldalon már csak függönyre vetett árnyaknak tetszettek a járókelők. A templomtorony csak akkor bukkant ki fölötte a ködből, mikor majd beleütközött. Felhőkig érő ódon épületnek látszott, mert a köd ellapítja, fantasztikussá növeli a közeli tárgyakat, színfalakat csinál belőlük.

Egyszer csak egy levélhordó állította meg:

--- Egy levél van, nagyságos uram. Át tetszik venni?

--- Adja csak ide!

Mohón nyúlt utána. A borítékján nem volt semmi nyomtatás, de megismerte, hogy a parancsnokságról való.

«Ahá, Pista ír! Vissza akar csalogatni.» --- Hohó, ezek a betűk nem az övéi?... biztosan az írnokkal címeztette, hogy ne ismerje föl a város.

Nagy izgalommal bontja fel a borítékot. Nézi, nézi a félhomályban, majd elájult.

A papír közepén egy halálfej van.

Alatta két sor gondosan kirajzolt betű:

Mindent tudunk, hallottunk rágalmairól! Nincs mentség!
Szökjön a városból, ha élete kedves!

Összeszedi magát és arra próbál gondolni, hogy valami éretlen zászlósijesztgetés az egész, hiszen töméntelen az ellensége a parancsnokságon. Legjobb volna feljelenteni az ismeretlen levélírót! De belsejében mintha állandóan rezegne egy húr. Elgyengültnek, kimerültnek érzi magát. Ezer véres kép ijesztget az utolsó idők történetéből. Széttépi a levelet, hazasiet. Mikor az előszobába ért, a fogason egy tisztisapkát pillant meg. Megrémül, pedig a saját tisztisapkája; igen elszégyenli magát. Bemegy az asszonyhoz:

--- Mariska csomagoljon be, elutazom a félnyolcassal!

Hiába faggatják, hová megy, kurtán feleli:

--- Hivatalos ügy.

Búcsúzás előtt félrehívja feleségét, egy iratot ad át.

--- Itt van ez a meghatalmazás, ha pénzre van szükségetek, kaptok a bankban.
Óvatosságból összeírtam vagyonomat és követeléseimet.
Ott találjátok az íróasztal második fiókjában alul.

Erre sírvafakad az asszony s a gyerekek is pityeregnek utána...



XXX.

Kétnapi nyomozás után jelentik, hogy Hericz eltűnt a város területéről, valószínűleg a fővárosba utazott, legalább oda váltott vasúti jegyet.

Mindenki fellélegzik, boldogan dörzsölgeti kezét: --- Végre leoperáltuk.

--- Úgy-e, hogy bevált a módszerem! --- henceg Kormos. --- Mindig tudtam, hogyan kell begyullasztani az ilyen gyáva civilt.

Mindenki érzi a kastélyban, hogy megszabadultak egy nagy kolonctól. Mert az éleseszű, fölényes ember mindnyájuknak kellemetlen volt. Nevetve tárgyalják a halálfejes levél históriáját. Egyik zászlós azt vitatja, hogy mégis csak jobb lett volna kiverni kutyakorbáccsal. Csak Gáthy mormog az ágyán: --- Több esze volt, mint tizeteknek együtt, hm... de a víz nem tűri a tüzet. --- Azzal még jobban elterpeszkedik a szalmazsákon, meglóbálja lecsüngő féllábát, melyen még rajta maradt a csizma és pöngeti a hegedűjét tovább.

Maga Barcza is ragyog az örömtől, ujjong, ugrat a reggeli sétalovaglásnál. Bevágtat tisztjeivel a park agyonázott gyepágyai közzé, hol már rom és pusztulás minden. A fenyőknél leszerelt trénszekerek táboroznak, kerékvágások hasogatták össze a gyepet, a hidacskák nyírfakorlátait rég elfűtötték a katonák, a pálmatartó kőkehely hasadtan hever a földön, mint egy orkántól ledobott harang. Ők mindebből nem sokat látnak, hajrázva vágtatnak végig a hátsó kert felé, fröcsköl a sár, csámcsog a pata...

Soha ilyen büszkén és elbizakodottan nem állított még be hivatalába. Csapkodja az ajtókat, lármásán rendelkezik: --- Hericz aktáit hozzátok át a szobámba! --- Aztán két segédtiszttel sorra járja az irodákat, lelkesít, bíztat. --- Dolgozni fiúk, dolgozni, új világ kezdődik!

A számvizsgáló-bizottság jön hozzá jelentést tenni. Szórakozottan hallgatja az istentelen hosszú aktákat, ha el is kap egy-egy szót, alig ért valamit az egészből, de nem is törődik vele. Egymásután gyújtja a cigarettákat, összehunyorított szemmel nézi, milyen kuszán lengenek a kék füstszálak.

--- Egyszóval, parancsnok úr, megállapítottuk, hogy a múlt havi nagy ünnepségek kiadásai miatt
e hónapra alig tudtunk átvezetni valamit, bizony egy-két nap múlva olyan helyzet állhat elő,
hogy a pénztár a zsoldot sem tudja majd fizetni --- fejezik be a jelentést.

Hericzhez küldöm őket --- gondolja ő önkéntelen, hiszen megszokta már, hogy ezeket az ügyeket Hericz intézi. De ugyanakkor eszébejut, hogy Hericz hálaistennek nincs többé. Újra elmagyaráztatja magának a dolgot, igyekszik erősen odafigyelni.

--- Szóval, sürgősen pénzt kell szereznünk?

--- Igen, parancsnok úr.

--- És honnan? Eddig honnan szereztetek?

--- Hericz a bankokkal csinált üzleteket --- szólnak a számvizsgáló tisztek, óvatosan ejtve ki Hericz nevét.

--- Ugyan Hericz... --- legyint Barcza nagy szánalommal és lenézéssel.

--- A bankokból különben sem tudunk kihúzni többé egy krajcárt se, hiszen mind elsinkófálták készletüket fővárosi bankokhoz.

--- No és másfelé?

--- Az mind hosszabb időbe kerül...

Barcza feláll, sétálni kezd fel-alá hátratett kézzel. Ejnye, ejnye... kihez utasíthatná ezt a dolgot? Ki tudna itt valami okosat? Még sohasem volt ilyen gondja. Leplezni próbálja tanácstalanságát, ceruzát vesz elő, komoly arccal számítgat, mintha nagy műveletekbe volna merülve és fennhangon ismételgeti --- ennyi nem elég... talán ennyivel... igen így... --- Közben megszületik a mentőötlet, fölujjong belseje, de azért unottságot mutatva, szólal meg:

--- Úgy látom, mégis a legokosabb, ha egyszerűen megsarcoltatom a kereskedőket. Sarcot vetünk ki rájuk. Bálint holnap négy katonával sorra járja őket és behajtja a kívánt összeget, hiszen nemsokára úgyis indulót fúvatok, pár hét alatt a fővárosban leszünk, akkor úgyis mindent visszatérítünk nekik.

A tisztek mást kezdenek ajánlgatni, le szeretnék beszélni erről a sarcolási tervről. Szerencsétlenségükre az egyik véletlenül Hericzre hivatkozik, ki mindig hangoztatta, milyen rossz vért szül, minden sarcolás és hivatalos zsarolás. Ez igen felbosszantja a parancsnokot: Hogy mernek ezek nekem előjönni Hericzcel?

--- Semmi közünk a Hericz szamárságaihoz, ha ama úrra hallgattam volna, már régen elzüllött volna itt minden. Különben is még számolni fogunk azzal a szélhámos gazemberrel!

Szigorú arccal jelenti ki ezeket, pedig lelke mélyén már nem is tudja annyira gyűlölni Hericzet, inkább saját kezelhetetlenségét és következetességét akarja bizonyítani és ellensúlyozni azt az igen halvány, de néha-néha mégis felvillanó kellemetlen érzést, hogy bizony Hericz sok mindenbe belelátott, sokat segített az első napokban. Előhivatja Nagy Bálintot, itt a tisztek előtt adja ki a parancsot a holnapi sarcbeszedésre.

A jegyzéket majd összeállítják a tiszt urak.

A felszabadulás örömével nyújtózik ki, mikor eltávozik a bizottság. Végigsimítja pompás egyenruháját, megigazgatja a szíjazatot és az aranyozott csattokat, aztán eleganciájának és hatalmának teljes tudatában színpadias fölénnyel megy át a fogadóba. Pipacsvörös, zöld, kék plakátok virítanak itt a falon. Gázmaszk, sisak, pisztoly, vivókard. A szabadon maradt fehér mezőket szénvázlatokkal rajzolták tele, nagy gránátdobáló, futó, elbukó rohamsisakos alakokkal. A mennyezetről kopott lobogók csüngenek. Ezt a furcsa berendezést Kormos tervezte Kissel együtt, ők eszeltek ki a Mannlicherekből összeállított virágállványokat és egy baldachint sátorlapokból (a rojtozatát csörgő-zörgő töltényhüvelyek pótolják). A parancsnok díszes széke mellett állandóan rohamsisakos őr áll a fogadóórákban.

Egy gyászruhába öltözött úri öregasszony vár most a parancsnokra. Széles bársonyszalag fogja körül nyakát, remek nagy masszív ékszer csüng a szalagról, mellén öreg családi bross ezüstlik. Maga az asszony is egy ilyen koros családi ékszer. Annyi rátartiság van fejhordozásában, amennyi csak öreg és szegényedő dzsentriasszonyokba tud szorulni. Nagy teste állandóan fulladozik az asztmától, mágnásosan támaszkodik botjára.

Barczában sohasem hiányzott a tisztelet az úri világ külsőségei iránt, nagy előzékenyen hallgatja az asszonyt, ki fivéréért Moskovszky főjegyzőért próbál közbejárni. Szegény Moskovszky, mióta elcsapatása után kitiltották a megye területéről, nagybeteg. Elhagyta legényotthonát, öreg nehézkes bútorait, aktáit, pipáit, szőllejét és mindent, amibe negyven esztendő alatt annyira belecsontosodott ez a furcsa múltszázadi élet, rokonokhoz nem akart menni, egy kis poloskás szállodai szobában lakik Nagyvisnyén, senkit sem tűr meg maga mellett, hetek óta csak fekszik-fekszik és háborgással emészti magát.

Akármilyen gőgösen raccsolva ropogtatja a szót az öregasszony, mikor ezeket beszéli, könnybelábad nagy, tiszta, szürke szeme, minden önérzeten keresztül is, melegen, fájón, könyörgőn csillog Barczára. Barcza udvariasan figyel, a könnyes öreg tekintet, önkéntelen anyját juttatja eszébe. (�", mily hamar szokott könnybelábadni szegényke!) És így, anyjának folyton itt ólálkodó képével, egyre meghatottabban hallgatja az öregasszonyt: --- Ha nem könyörülnek meg bátyámon, rövid idő alatt elköltözik e világból szegény... pedig nem tudja, parancsnok úr, milyen áldott-áldott jó ember!...

Itt már Barcza is könnyet érez szemében, régen ráfelejtett ő már a főjegyzőre, most egész másképp látja a dolgot. Sietve vág bele: --- Hogy, hát a nagyságos asszonyék még sohasem jártak nálunk ez ügyben?

--- Ó igen kérem... --- feleli a nő halkan és szégyenkezve, mint akit rajtacsíptek --- igen, én kétszer is voltam már Hericz parancsnok úrnál, de ő kérem... ő kérem úgy látszik valamiért igen neheztelhet bátyámra...

--- Mért nem jött hozzám, nagyságos asszonyom?

--- Kérem, ő régi ismerősünk, éppen azért nem értem...

Mindennel így csinált ez a Hericz --- lobban fel Barcza magában --- ezt sem említette, soha egy szóval sem, csak folyton azt hangoztatta, hogy a főjegyzőt távol kell tartani a megyéből, mert ő ismeri, sohasem fog beletörődni sérelmeibe, olthatlan és engesztelhetetlen ellenség lesz örökké. Egy ilyen tekintélyes megyei úr pedig sokat árthat a közhangulatnak. Lám, ez sem lehet igaz, az öreg csakugyan nem lehet rossz ember.

Most jóváteszem Hericz bűneit --- büszkélkedik magának és elrendeli, hogy a főjegyző kitiltását azonnal vonja vissza a parancsnokság.



XXXI.

Másnap délben Bálint négy bakával végig járta a várost és beszedte a kiszabott sarcot a kereskedőktől. Nem volt vonakodás, nem volt kímélet, feltett okuláréval okoskodta ki az összeget egy papírról, háta mögött állott a négy szuronyos legény. Soha nem tört ki még ilyen elkeseredés a kereskedők között, kifelé nem mertek sírni, csak hátul az üzlet melletti sötét, dohos raktárzugokban tördelték kezüket. Sokan lehúzták a dörgő redőnyt, becsukták az üzletet. Délutánra gyűlést hirdettek a Kereskedelmi Körben, hogy onnan küldöttséget menesszenek a parancsnokhoz.

Barcza csak ebédtájban érkezett haza egy vidéki csapatszemléről. Még ki sem szállt az autóból, mikor hozták a gyűlés hírét. --- Azonnal küldjétek a Körbe egy járőrt --- adta ki a parancsot felingerülten --- oszlassátok fel a gyűlést, aki ott van már, kergessétek ki, aztán állítsatok a kapuba őrséget!

Sietve ebédelt meg, aztán hivatalába sietett, a jelentéseket várni. Bizony nehéz volt a várakozás, fel s alá sétálgatott, bosszankodva, hogy éppen most kellett jönni ezeknek a pénzügyi zavaroknak, mikor már éppen megindulna hadaival a főváros felé. Ejnye, mért nem hozzák már azokat a jelentéseket?

--- Talán valami baj van azon a gyűlésen?

Ebben a pillanatban zsivajt hallott a kis utcára néző ablak alatt. Félrehúzta a függönyt. Egy csapat kereskedő jött a gyűlésről, kiöltözve, keménykalaposan. Izgatottan tárgyalták az eseményeket, szájmozgásukból, gesztusaikból megérthette, mit beszélnek. --- Legokosabb, ha mind becsukjuk az üzletet s elköltözünk innen --- szavalta az egyik elkeseredetten, egy másik közbevágott: --- Mért nem küldtetek föl a kormányhoz valakit, hiszen így mindenünket elveszik? --- Várjon csak, Seller úr, nem egész úgy van a dolog, erről volt szó, de azt mondják, csak ártana nekünk, hiszen Barcza parancsnok fütyül a kormányra. --- Nem ismer ő se Istent, se embert! --- Csendesebben uraim, valaki meghallja!

Barcza megdöbbent. A kormányt akarják fölhasználni ellene? No megálljatok! Adok én nektek kormányt meg üzletbecsukást!

Ki volt már fáradva, összezavarodott az izgalmakban, ilyenkor mindjárt lángot fogtak indulatai. Nagy kiabálással hívta a segédtiszteket. Egy sem volt itt. Kapta a sapkáját és maga rohant ki, de az ajtóban Gáthyba ütközött.

--- Parancsnok úr, jelentem alázatosan, a kereskedők küldöttsége akar bejönni hozzád, itt vannak a folyosón.

--- Micsoda? Még ők mernek hozzám jönni, ők, akik a hátam mögött a kormányhoz akarnak fordulni? Mondd meg nekik, pusztuljanak innen, amíg jó dolguk van, mert bakákkal dobatom ki őket! Menjenek a kormányhoz, költözzenek el a városból, ha nekik úgy tetszik.

A végét már úgy zengte, hogy messze kicsengett a folyosóra. Rémülten kotródott el a küldöttség. A kapunál várakozó kereskedők megrohanták őket, de egy-két sokatmondó jelből megértették, mi történt odabenn. Ijedten fürkésztek körül, nincs-e a közelben katona és szinte életüket féltve, rebbentek széjjel.

Hárman a felső utcákon surrantak haza közülük, a főjegyző háza előtt, hol most szekér állott, a kitárt kapukban s a pincegádor felől nagy hordókongás hallatszott. Reggel hazaérkezett a főjegyző úr. Összetörtén, kendőkbe, bundákba göngyölve jött meg, de amint végigjárta házatájékát, kamráit, pincéjét s veszekedni kezdett vincellérjével a hordók miatt, egyszerre felélénkült, délre már künnjárt a fagyban szőlejében, elszívott vagy három pipát a leghosszabb szárból, mindent megszemlélt prést, venyigét, kádakat. Benn a rideg, dohos szobában, hol penészes sonkák lógnak a gerendáról és szárított szőlővel vannak tele az asztalok, megivott egy kancsó borocskát azonmód bundában. Jónak találta az évi szüretelést, de azért lehordta a vincellért és egészen felfrissülve tért haza. Otthon babrált egy kicsit a hordók között, aztán a kidűlt kapufát akarta megvizsgálni, mikor megpillantotta a három kereskedőt.

--- Jónapot Pokrics úr, honnan, honnan? --- kérdezte az egyiktől, azzal az örömmel, mellyel a messze világokból hazatért szokott üdvözölni mindent, ami otthoni.

A kereskedő csak intett bosszúsan, aztán odament és sugdosott valamit. Az öregnek egyszerre kivörösödött az arca, még a tarkóját is elfutotta a vér, szinte látszott, hogy rezegnek az idegei, ezek a vastag, de rég elrozsdált drótok. Azt az indulatot piszkálták fel benne ezek a szavak, mely egész száműzetése alatt gyűlt, fülledt benne.

--- Bestiák, bestiák... --- morogta fogai közé szorítva a káromlást. A kereskedők bekísérték az udvar végére, ott tovább sugdostak neki s ő egyre mélyebb és mélyebb szenvedélytől fuldokolva fojtogatta el a káromkodásait. Olyan nyugtalan lett, hogy többé nem tudott a hordókkal bajlódni, elkergette a vincellért, bement a szobába, végigfeküdt, aztán feltápászkodott, pipázni próbált.

Reggel a parancsnoksági küldönc állított be hozzá egy üzenettel. Kérették, hogy jelentkezzen a parancsnokságon, mert Barcza parancsnok úr kihallgatáson akarja fogadni.

--- Nem megyek! --- kiáltotta a bakának roppant háborogva, aztán a fal felé fordult a bőrdíványon és makacsul hallgatott.

A legény állt egy darabig vigyáz állásban, hóna alatt a nagy postakönyvvel. Mikor látta, hogy több szóra nincs remény, tisztelgett és távozott. Mindjárt jelenteni akarták Barczának a dolgot, de ő most magáracsukta ajtaját, aktahegyek között rágta a cigarettát. �--t-hat dolgon is vergődött, ítéletet kellett hoznia annak a két kereskedőnek az ügyében, kiket ma reggel lefogtak, mert a parancsnokság szigorú rendelete ellenére sem nyitották ki üzletüket. Az is kisült ma reggel, hogy a behajtott sarc nem elég a hónap közepéig, Hericz számadásaiban ugyanis volt egy titkos tétel, amit a jegyzőkönyvekbe sohasem vétetett be és sehogy sem lehet megállapítani, miféle forrásokból egészítette ki ezt a tételt. Lehet, hogy jövő héten már nem tudják kiadni a zsoldot!

Két vastag árvaszéki ügyet is odatettek elé az íróasztalra, ez is Hericz darabjaiból maradt és igen sürgeti az árvaszék. Már belenézett ezekbe az aktákba, el is olvasott néhány sort, de nem értette a sűrű és körmönfont jogászi mondatokat, melyek --- hiába forgott most annyit a közéletben --- mai napig teljesen idegenek voltak neki.

Akármilyen izzadva feszítette figyelmét, még közelről sem tudta megállapítani, mi lehet a két aktában. «Lehetetlen, hogy ne értsem --- csodálkozott magán --- én, aki annyi nagy országos ügyet intézek el diadalmasan. Talán ki vagyok fáradva?» s ebben a pillanatban csakugyan úgy érezte, hogy teljesen kimerítette ez az utolsó három nap.

Jó volna végigdűlni, megszabadulni ettől az aktahegytől, nem fogadni a kérelmezőket, hiszen minden öt percben más és más dolgon kell rágódni és sietve-sietve határozni. Eddig csak úgy vágta a parancsokat a legnagyobb dolgokban is könnyen, vidáman. Most, hogy halmozódnak-bogozódnak az ügyek, egyre sötétebben lát, egyre erősebben tűnődik, vajon helyes-e? Vajon jó lesz-e?

Egy másik akta akad a kezébe, valami megyei adóhistória. Ugyan a pokolba már ezekkel a bolond hivatalos ügyekkel! (Mind Hericz hozta a nyakára.) Ő aktaőrületben szenvedett. Inkább azt az ítéletet kéne meghozni... Nem, inkább a számadások!... Csakugyan mi lesz akkor, ha elfogy a pénz és egy krajcár zsoldot se tudok fizetni?... Borzasztó... Mit mondunk majd a legénységnek, a derék nagyszerű katonáimnak, kik úgy bálványoznak. (Itt szinte látta magát, amint egy nagy mezőn díszszemlére lovagol, sok-sok katonasor között, zenekar szól és messze-messze végig mindenütt megmerevült sorok.) Talán a kormánytól kérne pénzt... De lehet-e, illik-e?... Van-e mód rá? Kitől kérdezze meg ezt? vagy talán valamelyik nagy társadalmi egyesületnek ajánlja fel szolgálatait... Rettenetes ez a tanácstalanság... (És ennek mind Hericz az oka!)

Eldobta a félig megrágott cigarettát, aztán újra rágyújtott. Kopogni kezdett ceruzájával az asztalon. Újra szétbontotta az árvaszéki aktákat: Adóbizonylat. Kataszteri tiszta jövedelem. Felfolyamodás. Minek ez a sok minden?... Mi ez az egész... Nem értem? Végleg nem értem? Pedig mennyit írtam már alá Hericznek... Úgy látszik, teljesen kimerültem... (Jaj, de kellemetlen ebben a székben ülni.) Ez a támla is kemény... Mennyit adjak annak a két kereskedőnek? elég lesz talán három hónap --- itt egy nagy hármast firkantott az itatásra. --- Sok!... --- állapította meg aztán --- hisz gazdag, tekintélyes polgáremberek... (Ejnye, ez a szék!)

Újra cigarettára gyújtott, keresgélt az akták közt, aztán félredobta őket, az ajtóhoz ugrott és, kiszólt az ott jelentésre várakozó arany-fehér segédtisztnek:

--- Tessék!
 
 
0 komment , kategória:  Oláh György: Görögtűz X. rész  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.08 2018. Szeptember 2018.10
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 2960 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 436
  • e Hét: 436
  • e Hónap: 18840
  • e Év: 338872
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.