|
 1/1 oldal 
|
Bejegyzések száma: 3
|
|
|
|
|
|
2020-01-18 18:22:43, szombat
|
| |
| |
III. Fejezet
Mondd nekem is: ,,Legyen világosság."
Ó világosság, amelyet Tóbiás szemlélt, amikor lezárult szemeivel fiát az élet útjára oktatta. Világosság, melyet Izsák bensőleg láta akkor, amikor szemeire külszerint homály borulván, fiának a jövendőket elbeszélte. Fény, (miként mondom:) láthatatlan, mely előtt az emberi szív minden mélysége látható.
2. Világosság, melyet láta Jákób akkor, amikor, miként te őt bensőleg oktatád, fiának a külvilágban történendőket megjövendölé. Lám, sötétség terjeng értelmem mélységének tükre felett, te vagy a világosság. Ím' a vak homály szívemnek vizei felett, te az igazság.
3. Ó Ige, mely által lettek mindenek s mely nélkül semmi sem lett. Ige, mely mindeneknél előbb létezik, melynek előtte semmi sincs. Mindeneket kormányzó Ige, mely nélkül minden semmi. Ige, amelyet kezdetben mondtál: ,,Legyen világosság! És lőn világosság."
4. Ó mondd nekem is: Legyen világosság és máris lett legyen világosság és lássam a világosságot és felismerjem mindazt, ami nem világosság; mert tenélküled nekem a sötétség világosság -, a világosság pedig sötétség számba megy. És így a te fényed nélkül nincs világosság. Előáll a tévelygés, előáll a hívság; jelen a tudatlanság, nincs tudomány; előáll a vakság, nincs látás, itt van az úttalanság, nincs kiút; jelen a halál, nincs élet.
Ágoston |
|
| |
|
0 komment
, kategória: A lélek beszélgetése Istennel |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2019-12-07 16:38:44, szombat
|
| |
| |
II.Fejezet
Mily nyomorúságos és törékeny az ember
Én szegény ember, mikor lesz lehetséges, hogy az én ferdeségem a te egyenességedhez hozzá igazodjék? Te, Uram, a magányt szereted, én meg a sokadalmat; te a csöndességet, én pedig az élet zaját: te az igazságot, én a hiúságot; te a tisztaság útját járod, én a tisztátalanság csapását követem.
2. Mit szóljak többet, Uram? Te igazán jó vagy, én semmirevaló; te kegyes, én gonosz; te szent, én kolduslelkű; te igazságos, én igaztalan; te fényeskedő, én vakoskodó; te élet, én meg holt; te orvosság, én senyvedő; te az öröm, én a szomorúság; te minden igazság foglalatja, én ,,merő hiúság, miként minden ember, aki csak él".
3. Jaj, mit mondjak hát, ó Teremtő! halld, ó Alkotó! A te teremtményed vagyok, már veszni indultam; a te teremtményed vagyok, máris halálra váltam. A te kezed műve vagyok, már-már a semmiségbe térek vissza. A te alkotásod vagyok; ,,a te kezeid, Uram, teremtettek és alkottak engem"; ismétlem: azok a kezek, amelyeket szegekkel vertek át énértem. Kezeidnek művét, Uram, meg ne vessed; kezeidnek sebeit, kérlek, hogy megtekintsed.
4. Íme, Uram, Istenem, kezeidre jegyeztél fel engem; olvasd ezt az írást és ments meg engem. Lám, hozzád sóhajtozom, a te teremtményed; teremtő vagy, teremts újjá engem. Ím hozzád kiáltok, csírába rejtett élet; élet vagy, járass át élettel engem. Ímhol reád emelem szememet, a te alkotásod; alkotó Isten vagy, alkoss újjá engem. Könyörülj rajtam, Uram, ,,mert semmik az én napjaim".
5. Mi az ember, hogy módja lehessen szólani Istenhez, az ő teremtőjéhez? Bocsáss meg nekem, hogy téged megszólítlak. Ne ródd fel szolgádnak, hogy szót emelni merészel ily nagy Úr előtt: a szükség nem ismer törvényt. A fájdalom ösztönöz beszédre; a szerencsétlenség, melyet szenvedek, kényszerít feljajdulásra; beteg vagyok, orvos után kiáltozom; világtalan vagyok, fénysugár felé sietek; halott vagyok, az élethez sóhajtok.
6. Te vagy az orvos, te a fény, te az élet; názáreti Jézus, szánakozzál rajtam, Dávidnak fia, könyörülj rajtam. Irgalomnak forrása, halld mit kiáltoz feléd a senyvedő. Fénysugár te, ki általmész, várd meg a világtalant, nyújtsd neki kezedet, hogy elérjen hozzád, és ,,a te világosságoddal lássa meg a világosságot". Eleven élet, hívd vissza a halottat. Mi vagyok én tulajdonképpen, ki hozzád szólok? Jaj, nekem Uram, légy elnézéssel irántam, Uram.
7. Én rothadó hulla, férgeknek eledele, bűzhödt edény, lángoknak tápláléka. Mi vagyok én, aki veled beszélek? Jaj nekem, ó Uram, bocsáss meg nekem Uram. Én szerencsétlen ember. Az ,,az ember, aki asszonytól születvén, sok nyomorúsággal telt el", (amint mondám,) hiúsághoz hasonlóvá lett emberi lény, az esztelen állatokhoz hasonlíttatván s már hasonlóvá is vált azokhoz.
8. Ki vagyok hát? kérdem újra. Sötét mélység, sivár szikes föld, haragnak fia, gyalázatra alkalmas edény, létrejöve tisztátalanságban, tengődve nyomorúságban, majdan halálra váló szorongattatásban.
9. Én szegény fejem! Mi is vagyok? Mi is leszek? Szemétnek tartálya, rothadás kagylója, undoksággal s borzalommal telve; világtalan, földhöz tapadt, mezítelen, nagyszámú szükségletnek alávetve, nem ismerve sem kezdetemet, sem végemet, koldus és halálra szánt.
10. Akinek napja, mint a holdnak udvara, elenyészik; miként a virág a fán: nő s legottan elhervad; most virágzik s legottan elszárad. Az én életem (hely) törékeny egy élet, elhulló élet, mely mennél inkább növekszik, annál inkább elenyészik; mennél inkább előrehalad, annál inkább a halál felé törekszik.
11. Csalfa élet, árnyakkal beaggatva, a halál tőreivel teli s tele. Alighogy örülni kezdek, máris szomorkodom; most életerővel vagyok s legott ágynak esem; ma élek, maholnap meghalok; alig tűntem boldognak, máris boldogtalannak; csak imént nevettem s nyomban könnyeim hullatom. És így mindenek változandóságnak vannak alávetve annyira, hogy alig marad valami csak egy óra hosszat is ugyanazon álllapotban.
12. Egyszer félelem, máskor rettegés; most éhség, majd meg szomjúság: egyszer hidegség, máskor lázmelegség: ekként a fájdalom mértéke túlárad; mindezek tetejébe a semmit sem tekintő halál, mely a szerencsétlen embereket naponta ezer módon ragadja el váratlan. Ezt lázzal öli meg, azt fájdalmakkal sújtolja agyon; ezt éhség emészti el, amazt a szomjúság oltja ki; ezt vizben fojtja meg, azt hurokkal veszejti el. Egyiket lángok martalékának adja, másikat vadállatok fogaival szaggatja. Emezt kard élére hányatja, amazt méreggel teszi el láb alól; amannál meg csak hirtelen halálijedelem az, amivel szíve verését szempillantás alatt megállítja.
13. Végül mindezek tetejébe egy nagy nyomorúság: hogy akkor, amikor semmi sem bizonyosabb a halálnál, az ember mégse tudja az ő végét. S amikor azt hiszi, áll, - összeomlik s elvész reménye. Az ember ugyanis nem tudja: mikor vagy hol, vagy mimódon válik halálra és mégis bizonyos az, hogy egyszer meg kell halnia.
14. Íme Uram, mily nagy az ember nyomorúsága, amelyben vagyok és mégsem félek! Mily óriási a szerencsétlenség, amelyet viselek és mégsem bánkódom s hozzád nem kiáltok! Kiáltozni fogok Uram, mielőtt végleg letűnnék itten, hátha nem tűnöm le végleg, hanem benned maradhatok.
15. Hadd mondjam el hát, panaszoljam el nyomorúságomat; hadd valljam be s ne szégyeljem előtted silányságomat. Segíts engem, én erősségem, mely által fölemelkedem; karolj fel engem, fönntartó erő, mely által megállok; jöjj fel világosság, mely által látok; jelenj meg dicsőség, mely által örvendezem; jelenj meg élet, amelyben életre fogok pezsdülni, én Uram, Istenem.
Ágoston |
|
| |
|
0 komment
, kategória: A lélek beszélgetése Istennel |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2019-12-04 18:29:05, szerda
|
| |
| |
Lelkem eleped utánad; mi az oka, hogy mégse kereslek eléggé?
Ismerjelek meg, téged Uram, én Ismerőm; ismerjelek meg lelkemnek erőforrása. Mutasd meg nekem magadat én vigasztalóm; lássalak téged, szememfénye. Jöjj, lelkivilágomnak öröme, szívemnek vigassága. Szeresselek téged, lelkemnek élete. Lépj közelebb hozzám, nagy gyönyörűségem, édességes vigasztalásom, Uram, Istenem, én életem és lelkemnek összes dicsősége.
2. Engedd, hogy megtaláljalak, szívemnek kívánsága; tartsalak fogva, lelkemnek szerelme. Karoljalak át, égi jegyesem, legnagyobb ujjongásom kívülre-belülre. Légy enyém, örökéltű boldogság; bírjalak téged szívemnek közepében, boldogságos élet, szellemi világom felülmúlhatatlan édessége.
3. Vonzódjam feléd, Uram, én bátorságom és erősségem, én menedékem és szabadítóm. Szeresselek téged, Istenem, én segítőm, bátorságomnak fellegvára s minden szorongattatásaimban édes reménységem. Karoljalak át, téged, jót, aki nélkül semmi se jó; éldeljelek téged, ó legjobb, aki nélkül semmi se igen jó.
4. Nyisd meg füleimnek nyílásait minden kétélű kardnál általhatóbb szóval, hogy halljam hangodat. Dördülj meg felülről nagy és hatalmas szózattal. ,,Induljon meg a tenger, és ami azt betölti, örüljenek a mezők s minden, ami azon vagyon."
5. Világosítsd meg szemeimet, felfoghatatlan fény, cikáztasd villámaidat és kápráztasd el azokat, hogy ne lássák a hiúságot. Sokasítsd meg villámaidat és zavard meg szemeimet, ,,tűnjenek elő a vizek forrásai és fedessenek föl a földkerekség alapjai."
6. Láthatatlan világosság, adj látást, mely lásson téged. Életnek illata, teremts új szaglást, mely fusson utánad keneteid illatára. Javítsd meg ízlésemet, hogy az finom érzékkel kiérezze, fölismerje s megkülönböztesse minden egyéb közül, ,,mily nagy a Te édességednek sokasága, melyet titkon tartogatsz azok számára, akik telve vannak szereteteddel."
7. Adj szívet, mely nálad időzzék; lelkületet, mely téged szeressen; elmét, mely téged ünnepeljen; értelmet, mely téged fölérjen; észt, mely hozzád, a mindenkor legfőbb fokban gyönyörködtetőhöz szilárdan ragaszkodjék. A bölcs szeretet mindig benned lelje kedvét.
8. Ó, élet, amelynek élnek mindenek; élet, mely nekem életet ad; élet, mely az én életem, amely által élek, amely nélkül meghalok; élet, mely által feltámadok, mely nélkül veszni indulok; élet, amely által örvendezem, mely nélkül szorongattatom; életet hordozó Élet, édes és szeretetreméltó: hol vagy, kérlek? Hol találjalak meg, hogy magamban elfogyatkozzam és megállapodásom csak benned legyen?
9. Légy közel lelkemben, közel a szívben, közel az ajkon, közel a fülekben, közel a segítségben; mert lankadok a szeretettől, mert nélküled elhalok, mert reád emlékezvén föléledek. Illatod felüdít, emlékezeted meggyógyít, de kielégítést csak akkor nyerek, amikor majd megjelenik a te dicsőséged, én életemnek lelke. Kívánkozik és eleped lelkem a tereád való emlékezésben, mikor jutok hozzád és jelenek meg előtted, én vigasságom?
10. Miért fordítod el orcádat, én örömöm, mely által örvendezem? Hol vagy, elrejtett Szép, ki után vágyódom? Illatodat beszívom, élek és ujjongok, téged azonban nem látlak. Hallom hangodat és új életre vidul szívem. De miért rejted el arcodat előlem?
11. Azt mondod talán: ,,Nem lát engem az ember, amíg él". Úgy hát, Uram, haljak meg, csakhogy lássalak; lássalak, hogy itt meghaljak. Nem kívánok élni, meg akarok halni, ,,kívánok elválni s Krisztussal lenni". Meghalni vágyom, hogy lássam Krisztust; vonakodom élni, hogy Krisztussal éljek.
12. Ó Uram, Jézus, fogadd el lelkemet, én Életem, vedd el életemet, én örömöm, vond magadhoz szívemet, én édes eledelem, éldeljelek téged. Én főm, igazgass engem; szemeimnek fénye, világosíts meg engem; én dallamom, szedj méretre engem. Én illatom, éltess engem. Istennek Igéje, teremts újjá engem. Én dicséretem, örvendeztesd meg szolgádnak lelkét.
13. Jöjj, keresd fel azt, hogy vigadjon benned. Térj be hozzá, legjava édesség, hogy mézédesen élvezzen. Világoskodjál fölötte, örök fényesség, hogy fölérjen, megismerjen és szeressen téged. Hiszen azért nem szeret, én Uram, ha nem szeret téged, mert nem ismer; és nem ismer, mert nem ér föl értelmével. És azért nem ér föl értelmével, mert világosságodat föl nem fogja és ,,a világosság a sötétségben világoskodik, de a sötétség azt föl nem fogta".
14. Ó világossága az értelemnek, ó világító igazság, ó valón tündöklő fény, mely megvilágosít minden e világra jövő embert! Vagyis inkább csak azt, aki ide jő, de azt nem, aki e világot szereti, mert ,,aki e világot szereti, ellenségévé válik Istennek". Űzd el az értelmi világom mélységének színe fölött terjengő sötétséget, hogy lásson téged a megértés által, hogy megismerjen a fölfogás által, hogy szeressen a megismerés által.
15. Ugyanis mindenki, aki megismer téged, szeret téged, magát elfeledi; jobban szeret téged, mint önnönmagát; elhagyja magamagát, hogy fölötted örvendjen. Onnan van az, Uram, hogy nem szeretlek annyira, amennyire tartozom, mert nem eléggé ismerlek; de mivel kevéssé ismerlek, kevéssé szeretlek, s mivel kevéssé szeretlek, kevéssé örvendezem benned.
16. Ám tőled, a való-igaz, benső örömtől a külső dolgok által eltávolodván, amidőn egyedül téged nélkülözlek, a külvilági dolgokban csalárd barátságokat keresek. Így történt, hogy én, szánandó, az én szívemet, melyet egyedül reád kellett volna egész szeretettel és minden érzelemmel fordítanom, hiúságoknak adtam oda s azért hívságossá lettem, miközben a hiúságot szerettem.
17. Biz' innen van az, Uram, hogy én benned nem örvendezem, és hozzád nem ragaszkodom. Mert én a külső dolgokban, te a belsőkben; én az anyagiakban, te a lelkiekben; én a mulandókban ömlök el lelkemmel, forgolódom gondolatommal, bonyolódom össze szavammal: Te pedig, Uram, az örökkévalókban lakozol és Örökkévalóság vagy. Te az égben, én a földön; te a magasságban levőket irányítod, én a legalacsonyabbakat; te az égieket, én a földieket. És vajon mikor lesz lehetséges az ily homlokegyenest ellentétben levőknek egymással megegyezésre jutniuk?
Ágoston |
|
| |
|
0 komment
, kategória: A lélek beszélgetése Istennel |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/1 oldal
|
Bejegyzések száma: 3
|
|
|
|
2024. április
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
52 db bejegyzés |
| e év: |
314 db bejegyzés |
| Összes: |
35879 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 1013
- e Hét: 1908
- e Hónap: 13783
- e Év: 201585
|
|
|
Offline
