Regisztráció  Belépés
hunjano.blog.xfree.hu
A szkítha népek hosszúéletűek s mi ennek a fajnak vagyunk utolsó hajtása . A szkítha összesség ma: a magyar." /Csuray Károly / "A szólás szabadság... Hunjano
1965.01.21
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
Ámokfutó Bukarest IV. rész
  2011-02-19 18:51:31, szombat
 
 
Marjay Frigyes: Ámokfutó Bukarest IV. rész

7. FEJEZET.

A PÁRISI KONFERENCIA KULISSZATITKAIBÓL...

A gazdag zsákmányon osztozkodók közül első helyen álltak a románok. Csak utánuk következtek a csehek.

Románia szerepléséről legékesebben azok a gyorsírási feljegyzések tanúskodnak, amelyek bizalmas üléseken, zárt ajtók mögött készültek. Hitelességüket senki többé kétségbe nem vonhatja. Olyan fül- és szemtanuk írták ezeket a jegyzeteket, akiknek szavahihetőségében senki sem kételkedhetik.

Az első helyen áll az amerikai Hunter-Miller Dávid: My Diary at the Conference
of Paris with Documents, Washington 1929. című hatalmas, 22 kötetes munkájával.

Követi őt a rangsorban az angol Harold Nicolson: Peacemaking 1919 című könyvével.

Majd Lansing külügyi államtitkár teszi közzé megfigyeléseit: Les Négociations de
la Paix, London 1921 címmel.

De meg kell még emlékeznünk Temperley:
History of the Peace Conference és Francesco Nitti volt olasz miniszter:
La Pace c. munkáiról, valamint Victor Viorel Tilea emlékiratairól
(L'activité diplomatique de la Roumanie de novembre 1919 á mars. 1920).

Lapozzuk fel ezeket az okirati értékű feljegyzésekét és pillantsunk bele abba a szörnyű boszorkánykonyhába, melyben az egyéni érdekekért folytatott undok harcban a csehekén kívül,
a románok vitték a főszerepet.

Ismerjük meg módszereiket a maguk nyers és leplezetlen valóságában.
És juttassuk eszébe azoknak, --- akik húsz éven át rideg közönnyel nézték
a megcsonkított és bilincsekbe vert Magyarország sorsát, --- hogy
a csalás és a tudatlanság mit művelt
a győzelmes békéből.

* * *

Hunter-Miller naplója.


David Hunter-Miller a békeértekezlet amerikai küldöttségének jogi szakelőadója.
Ebben a minőségben alkalma volt hozzájutni a békeértekezlet összes irataihoz. Az értekezlet vezetőembereivel is állandóan érintkezett. Fontos jogi és diplomáciai kérdésekben tárgyalt velük hivatalosan.

A napi eseményeket kissé kuszán odavetett jegyzetek alakjában örökítette meg. De ezeket éppen az teszi érdekessé, hogy a pillanat hatása alatt kerültek papírra.

E jegyzetek érdekes bepillantást engednek nemcsak az értekezlet menetébe, hanem jellemzően rávilágítanak arra a kapkodásra és tanácstalanságra is, amely a párisi békeértekezletet jellemezte.

Hunter-Miller feljegyzései huszonkét vaskos kötetre rúgnak. Ezek közül az első naplószerű feljegyzéseket tartalmaz, a többi pedig a konferencia elé került iratokat, az ülésekről szóló jegyzőkönyveket és napi jelentéseket tárgyalja.

A több mint tízezer oldalra terjedő hatalmas munka szemünk elé tárja azt a sátáni maffiát, amelyben népek és nemzetek sorsa felett oly végzetes könnyelműséggel ítélkeztek.

A különféle táviratokból, beadványokból és emlékiratokból megismerhetjük nemcsak a csehek, hanem a románok mesterkedéseit, nagyravágyását és telhetetlenségét is.

Ezek az emberek minden eszközzel azon fáradoztak, hogy mennél többet elkaparintsanak a magyar területekből és Magyarországot porig alázzák.

De feltárulnak előttünk a kis és nagy szövetségesek egyenetlenségei és viszályai is. A tárgyalási jegyzőkönyvekből megtudjuk, milyen éles harcot vívtak szerbek és románok
a Bánát miatt,
vagy a szerbek az olaszokkal Fiume birtokáért.


Azt a talányt is megfejtik az iratok,
miért kellett Magyarországtól még Nyugat-Magyarországot is elvenni és ezzel a területtel
Ausztriát megajándékozni,
holott az osztrákok épp oly legyőzött nemzetnek számítottak, mint a magyarok...

Ezek az iratok és napló jegyzetek Hunter-Miller 22 kötetes munkájában rendszertelenül következnek egymásután. Ha tiszta képet akarunk kapni az értekezletről, előbb csoportosítanunk kell az anyagot, amelyet négy részre oszthatunk.

Az I. rész
azokat a napló jegyzeteket és iratokat tartalmazza,
amelyek a békekonferencia előkészítésére és a leszerelésre vonatkoznak.

A II. rész
iratai a bosszú művét világítják meg.
A folyton növekedő jóvátételi igényekről, a háborús felelősség kereséséről és
a területi csonkítások történetéről van bennük szó.

A III. rész
a népszövetség megalakítását, a kisebbségi szerződéseket és az éhező országok élelmezésének kérdését tárgyalja. Jellemző, hogy a szövetségesek a háborúban lerongyolódott államok élelmezését elsősorban üzleti ügynek tekintették.

A IV. rész
főképp helyzetképekből áll, amelyekből könnyen megérthetjük,
hogy Magyarországot miért csonkították meg erősebben, mint ahogyan azt eredetileg tervezték.


A békeértekezlet előkészítése.

A fegyverszünetet megelőző tárgyalások első pillantásra nem látszanak érdekeseknek és fontosaknak. Pedig e tárgyalások ismerete nélkül nem érthetnők meg az értekezlet vezetőinek ama kínos igyekezetét, amely Wilson 14 pontjának elsikkasztását célozta.

A békeértekezlet történetének legjellegzetesebb vonása, hogy míg Wilson és társai a 14 pont megvalósításáról álmodoztak,
addig a csehek és a románok vezetőemberei:

Benes és Bratianu --- francia barátaik támogatásával --- kizárólag saját önző érdekeikért harcoltak.

Céljaik merev ellentétben állottak Wilson idealista felfogásával. Arra törekedtek tehát, hogy az amerikai elnök 14 pontját teljesen kiforgassák eredeti mivoltából, holott éppen ez a 14 pont alkotta a központi hatalmakkal kötött fegyverszünet alapját.

Mást akartak a nagyhatalmak és mást a Magyarország testén osztozkodni kívánó kis államok.

Az amerikaiak például a háború megszüntetésében és a népszövetség megszervezésében látták az értekezlet célját.

Magától értetődőnek tartották, hogy minden hadviselő és semleges állam tagja legyen a népszövetségnek, mert minden nemzet hivatva van kivenni részét a népek jövendő békéjének nagy munkájában.

Egyébként csak Németország ügye érdekelte őket.

Magyarország Abesszíniával süllyed egy fokra, azoknak az országoknak sorában, amelyeket az értekezletre meghívandó hatalmak közül kihagytak.

Abesszínia, mint afrikai hatalom... és az apró államok, mint San Marino és Andorra stb. kihagyhatok a felsorolásból... --- állapítja meg a 79. sz. irat.

Általános kapkodás.

Kitűnik Hunter-Miller naplójegyzeteiből, mekkora fejetlenség, kapkodás, tudatlanság és milyen ravasz módszerek uralkodtak a békeértekezleten. Így például House ezredes, --- Wilson bizalmasa --- nyíltan bevallja Hunter-Millernek, hogy:

Az a módszer, amellyel a kis országok ügyeit kezelik, szerencsétlen.
Ha más módszert követnének, a nagyhatalmak kívánságai súrlódás nélkül teljesednének...

A fegyverszüneti szerződés megkötése után a franciák arra kérték az angolokat, hogy kölcsönösen támogassák egymást a békeértekezleten. Az amerikai ellenzék Parisban tartózkodó képviselői is felajánlották csatlakozásukat. Azt tanácsolták az angoloknak és franciáknak, hogy az amerikai republikánus párt vezérével egyezzenek meg s így azután reákényszeríthetik Wilson elnököt, hogy azt tegye, amit Franciaország és Anglia akar.

Az angol és francia kormány összejátszott az olaszok kisemmizésére is. Ezt bizonyítja Amerika teljhatalmú katonai küldöttének Bliss tábornoknak bizalmas jelentése is. (61. sz. irat.)

A békeértekezleten Németországgal végeznek előbb. Csak a német kérdés elintézése után --- állapítja meg Bliss --- térnek rá azoknak az új államoknak az ügyére, amelyeket Ausztria-Magyarország testéből hasítanak majd ki...

A francia kormány az új államok közül a jugoszlávoknak akar kedvezni és felmondja az olaszok érdekeit biztosító londoni szerződést...

Az angol kormány pedig egyetért ebben a kérdésben a franciákkal. Az olaszok már látják és érzik, hogy Itália gyarmati követeléseit el akarják gáncsolni, és területi igényeit meg akarják csorbítani...

Érthető tehát, ha az olasz kormány álláspontja a francia ajánlatokkal szemben negatív.»

Az olaszok ügyességére jellemző egyébként, milyen kitűnően értettek a szövetséges kiküldöttek áthangolásához.


House ezredes például megfigyelte,

hogy Mezes --- a szakértők vezetője --- valahányszor az olaszokkal ebédel, mindig kedvezőbben nyilatkozik róluk és mindig egy-egy szigettel többet hajlandó nekik adni.

Norman Davis --- az amerikai delegáció pénzügyi szakértője --- is hangoztatta, hogy:

«sokkal könnyebb az olaszokkal megegyezésre jutni, mint a franciákkal, mert az olasz gondolkozásmód közelebb áll az amerikaihoz, mint a francia...

A bábeli nyelvzavarra, amely az értekezlet ülésein uralkodott, jellemző Hunter-Miller alábbi naplójegyzete:

Lord Róbert Cecil --- Anglia megbízottja --- rendszerint angolul beszélt és csak néha szólalt meg --- meglehetősen akadozva --- franciául. Smuts tábornok --- Dél-Afrika teljhatalmú kiküldöttje --- mindig angolul beszélt. A japán kiküldöttek igen hallgatagok voltak. Bár tökéletesen értettek franciául, az angol nyelvet részesítették előnyben. Reis portugál kiküldött erősen rövidlátó volt és a szöveget olvasás közben mindig 5---6 centiméter közeire tartotta szeméhez. Különösen az aprónyomású angol szöveggel volt megakadva. A szerb Vesnics angolul folyékonyabban beszélt, mint franciául.

A franciák egyike sem beszélt angolul. Orlandó franciául tárgyalt, erősen olasz kiejtéssel. Wilson elnök láthatólag sokat adott Orlando véleményére és nyíltan hangoztatta, hogy mindenben egyetért vele.

Clemeneeau egyéniségét jellemzi a következő naplójegyzet:

Az egyik ülésen --- írja Hunter-Miller --- Clemeneeau két megjegyzése ragadta meg figyelmemet. Klotzról, a francia pénzügyminiszterről így nyilatkozott a tigris:

,,Klotz az egyetlen zsidó, akinek nincs tehetsége a pénzügyekhez ..."

A másik megjegyzés Pichonra, a francia külügyminiszterre vonatkozott. Clemeneeau éppen tárgyalt valamit Lloyd George-al, aki azt kívánta, hogy hívják maguk közé Pichont is és kérjék ki véleményét.

Clemenceau úgy tett, mintha meglepődött volna: ,,Pichont, Pichont?" --- kérdezte.

Lloyd George bólintott és megjegyezte: ,,Igen, az ön külügyminiszterét", --- mire Clemenceau csak annyit felelt: ,,Hát valóban Pichon a külügyminiszterem ?"

Az angol miniszterelnök csak ekkor győződött meg arról, milyen kevésre becsüli a «tigris» a francia külügyek vezetőjét.

Az alábbi sorok Clemenceau és Wilson viszonyára vetnek fényt:

Clemenceau gyűlöli Poincarét, a köztársaság elnökét. De senkit sem tisztel és nem is hisz senkiben: se Istenben, se emberben, se asszonyban. Csak a hazáját szereti és mindég a dolgok praktikus, nem pedig az ideális oldalát tekinti.

House ezredes előtt így nyilatkozott Wilsonról:

,,Valahányszor beszélgetek az elnökkel, mindég úgy érzem magamat, mintha valamilyen szenttel beszélnék, aki nem e világból való..."

Wilsonnak nagy fejtörést okozott, hogy mit jelent az új állam kifejezés?
Az amerikaiak sokat töprengtek a kérdésen, míg végül is Tardieu kioktatta őket.
Megmagyarázta neki, hogy például új államnak kell tekinteni Romániát,
amelyet Magyarország volt területéből
Erdély és a Bánát illet meg...

A békeértekezlet Wilson 10-ik pontját, amely Ausztria-Magyarországra vonatkozott,
már csak könnyed kézmozdulattal intézte el azzal,
hogy Ez az ajánlat nem érvényes többé,
mert a Monarchia szétesett és: új államok keletkeztek romjaiból...



8. FEJEZET.

A DRÁMA MEGKEZDŐDIK...

1918. decembere az előkészítő munkálatokkal, ismerkedésekkel, anyagösszeállítással, dossziérendezésekkel és csinos román asszonyokkal való szórakozással telt el.

A tulajdonképpeni munka, csak 1919. január 1-én kezdődik. Ebből az időből a legtalálóbbak Harold Nicolsonnak, a britt küldöttség tagjának napló jegyzetei, amelyek minden teorikus fejtegetésnél többet mondanak az utókor számára. Hiszen Magyarország szempontjából valósággal történelmi értékük van. Ezek a naplótöredékek híven visszatükrözik azt a hangulatot, amely mintegy előkészítője volt a román céltudatos aknamunkának.

Mielőtt tehát rátérnénk a román-magyar határmegállapítási tárgyalásokra, --- a hitelesség kedvéért átadom előbb a szót magának Harold Nicolsonnak. Nála nagyobb jellemző erővel, élesebb megfigyelő-tehetséggel, őszintébben és bátrabban senki sem örökítette meg ezt a kicsinyességekben és emberi gyarlóságokban dúskáló gyászkonferenciát.



1919. január 6.

Vansittart éppen megérkezett. A Majesticban löncsölünk, majd átmegyünk az amerikai delegációhoz a Place de la Concorde 4. szám alá. Öreg épület a Maxim-mulató fölött. Tele van kicsomagoló amerkiai tengerészekkel. Az utolsó szobában, amely bizonyára egyszer szeparé volt a Maximban, végre rábukkanunk a három kiküldöttre, akiket kerestünk. Az egyik Clive Day, a Yale-egyetem tanára, a másik Charles Seymour professzor, ugyancsak a Yale-egyetemről, a harmadik pedig a csöndes és hallgatag Lybyer tanár. Kedves emberek. Remélhetőleg jól fogunk velük együtt dolgozhatni...

A Maximból a Meuriceba mentünk Take Jonescu-hoz;. Keletiesen berendezett hálószoba. Odakint a folyosón, a hosszú török szőnyegen testőr sétálgat.

--- Také vöröses, élénkmozdulatú européer. Angolul próbál beszélni, de aztán visszaesik a franciába. Nagyon el van keseredve Bratianu bánásmódja miatt. Panaszkodik, hogy a román koaliciós kormányban öt tárcát ajánlott fel neki csak azért, hogy ne jöhessen Parisba.
Persze, valamennyit visszautasítottam 0 --- panaszkodik a román államférfi. De azért mégis sikerült kihagyniok a delegációból.

A román küldöttség tagjai tehát: Bratianu, Miau, Antonescu és Coanda tábornok.

Take elárulja, hogy a Bratianu-kormány nagyon népszerűtlen az országban. Azáltal ugyanis, hogy Constatinescut, a porcó-t (disznó) bevette a kabinetbe, elidegenítette magától a bojárokat és a felsőbb osztályok tagjait.

De Erdély is Bratianu-ellenes --- folytatja Take
amely Erdélyen kívül a Bánátot is Romániának juttatja majd.

Hangoztatja Take Jonescu, hogy ő az egyetlen,
aki helytelennek tartja:

1.
ha a románok ragaszkodnak ehhez a titkos szerződéshez.
Elvégre mégis csak megszegték a megállapodás V. pontját,
amikor különbékét kötöttek a németekkel.

2.
Az erdélyiek csakis szabad egyesülés alapján,
nem pedig bekebelezés útján hajlandók csatlakozni Romániához.

3.
Helyteleníti a szerbekkel felmerült viszályt is a Bánát kérdésében,
mert ezáltal az utódállamok presztízsét gyöngítik majd a nagyhatalmak előtt.
A viszályból egyedül Olaszországnak lesz haszna.



--- január 8, szerda.

Liften robogok az ötödik emeletre, Astoria-szállóbeli irodánkba. Kilátás az étoili diadalkapura... A szobában lysol és jodoform szag. Épp most ürítették ki a japánok, akik itt tábori kórházat rendeztek be.

Európa új térképéről beszélgetek Mance-szal, aki a hadügyminisztérium vasútszakértője. Igen okos ember. Arról tárgyaltunk, hogy a térkép tisztán mutatja, mennyire eltérnek a vasútvonalak a néprajzi határaktól.

Erdélyben a közlekedési erek mind az osztrák fővonalakkal függenek össze és semmilyen összeköttetésben nem állanak a román határokkal.

Ez a körülmény még majd sok fejtörésre ad okot.

Löncs után Allennel Gogához, a költőhöz és román politikushoz mentem. Társaságában találtam Victor Viorel Tileát, aki honfitársa. Mindketten azt mondják:
Szégyelnek a román belpolitikai állapotokról beszélni.

Külpolitikai tekintetben azonban, úgylátszik, nem mutatnak semmilyen szégyenérzést,
mert körülbelül egész Magyarország területére igényt tartanak ...



Bukovináról is emlékiratot készítenek.



A román csapatok időközben elfoglalták Aradot és Nagyváradot, de úgy látszik,
előnyomulásukat nem folytatják tovább.



--- január 13, hétfő: megnyitó ülések.

A konferencia első ülése, amely «legfelsőbb haditanács» címen szerepel.

Egész nap saját előterjesztéseimen dolgoztam.

Castiglionenál Seton Watsonnal ebédeltem. Beszélgetésünk meglehetősen érdektelen volt.



--- január 14, kedd.

Löncs Eustace Percynél és feleségénél. Tőlük a Hotel Crillonba távoztam, Howarddal és Carrel. Az olaszokkal kötött 1915-i londoni titkos szerződést viszem magammal, mert Lloyd George és Balfour meg akarják azt beszélni az amerikaiakkal.

A Crillonban a helyzet kínossá válik, mert senki semmi bizonyosat nem tud. Az amerikai delegáció még azt se tudja, kell-e várnia vagy sem. A káosz tökéletes, amikor Balfour és Sir Eric Drummond megjelenik. A liften felmegyünk House ezredes szobájába a negyedik emeletre. Csak itt tudjuk meg, hogy az összejövetel Wilsonnak a Park Monceau közelében fekvő házában lesz. Autónk Balfour kocsija után robog keresztül a városon. Az elnök háza előtt nagy tömeg, csapatok és katonai tisztelgés. Úgy látszik nagy készenlét őrzi Wilsont.

Felmegyünk a lépcsőn. Magas üvegtetős erkélyre vezetnek. A sarokban Napóleon szobra áll, amely a császárt Egyiptomban ábrázolja. A Villa Muraiban vagyunk. Mindenütt csupa napóleoni impresszió.

Balfourt egy jobboldalt fekvő szobába kéretik, mi, többiek, odakint várakozunk két és fél óra hosszat. Az unalom majd megesz. Csak Wilsonné trappog át magassarkú cipőjében a parketten, karján hatalmas mimózacsokorral. Sötétedik, öreg komornyik jelenik meg. Udvariasan meghajol és óvatosan, halkan felcsavarja a villanyt. Én az Irish Times -t olvasom.

Négy óra felé hirtelen nyílik végre az ajtó, amelyben megjelenik Lloyd George, Bonar Law, Balfour és Wilson.

Oh, --- kiált fel Balfour lord --- Szent Isten! Csak nem várakoztak mostanig? Erre igazán nem gondoltam!» Majd hozzám fordulva, így folytatta:
Több kérdeznivalóm lett volna öntől, kedves Nicolson... Így például...

Aztán Wilsonhoz fordult:

Látja, elnök úr, itt van egy kedves fiatal barátom,
aki sok mindenre felvilágosítást adhatott volna nekünk. Várjon csak, elnök úr, mit is akartunk tudni? Ah, yes: --- Fiume...

Wilson:

Nem. Nem Fiúméról volt szó! Azt tisztáztuk. Inkább az érdekelt volna, hogy mennyi németet kebeleznének be az olaszok, ha megkapnák a Brenner határt? Nos, meg tudná ezt nekünk mondani ?

Én (Nicolson):

Egész pontosan nem tudom, elnök úr, de lesznek vagy 240.000-en.

Wilson:

Nem 250.000-en?

Én:

Úgy van, elnök úr, éppen ki akartam javítani 245.000-re.

Wilson:

Szóval, mindenesetre ezrekről van szó...

Én:

Úgy van. Mégpedig olaszellenes ezrekről.

Wilson:

Ön azt gondolja, hogy Németországhoz vagy Ausztriához akarnának csatlakozni? Én:

Igen... Illetőleg Tirolhoz, éspedig főleg a bozeniak.

Wilson:

Aztán van itt még egy pont --- ujjaival a homlokán kalapál. --- Azt hiszem, Fiume... Adhatna nekem erre vonatkozólag néhány adatot?

Én:

Oh igen, a külvárosokkal vagy azok nélkül?

Wilson:

Szó van valamilyen Asahk nevű helységről... Valahogy így hívják...

Én:

Nem Asahk, hanem Susak... Ami pedig a számokat illeti, azokat mindjárt felolvasom. Itt vannak a zsebemben... Tessék olvasom: --- --- --- --- --- --- --- ---

Wilson:

Igen, én is így gondoltam, tehát Fiume és Asahk közel esnek egymáshoz.

Én:

Annyira közel, elnök úr, hogy lehetetlen a két várost egymástól elválasztani. Csupán egy kis patak a választóvonal.

Wilson:

Igen... igen... gondolom... De az olaszok azt mondják nekem, ha bárki megkísérli az átjárást Fiúméból Asahkba, számolnia kell a megöletés veszélyével.

Én:

De elnök úr kérem...

Wilson:

Na, mindjárt gondoltam, hogy pro domo beszélt... nos, jóéjszakát uraim... Good night, Mr. Balfour...

Valamennyien visszavonultunk. Ezt úgy hívják, hogy: szakértői véleményt adni.

Még csak azt akarom megjegyezni, hogy Wilson a valóságban fiatalabb, mint a fényképeken. Arca fakó. Keskeny felső ajka alól kilátszanak hosszú fogai. Ez nem éppen kellemes benyomást tesz az emberre. Válla széles, csípője feltűnően keskeny, viszont a válla egyáltalán nincs arányban a magasságával, mint ahogy a feje sem. Öltözéke igen választékos és jólszabott. Fekete zsakettet hord csíkos nadrággal és magas gallérral. Nyakkendőjében piros koralltű. A déli államok tájszólásával beszél.

Mialatt lemegyünk a lépcsőn, Balfour lord újból exkuzálja magát:

Végtelen sajnálom, uraim, hogy ennyire megvárattuk önöket.
Bevallom őszintén, az utolsó félórában kizárólag arról beszélgettünk,
hogy Napóleon és Nagy Frigyes önzetlen hazafiak voltak-e? ---
És mi volt az eredmény ? --- A-a-ah.. . ezt sajnos elfelejtettem...

Ismét vissza a Majesticbe.

Este Smith-el és Mallet-el vacsoráztam. Ez utóbbi meséli, hogy Balfour a maga részéről tudni sem akar a titkos londoni szerződésről és ezt már közölte is Sonninoval. Az olaszokat nem éppen kellemesen érinthette a dolog... A cionista Weizmann is látogatást tett Balfournál. Egy hosszú listát hozott magával, amelyben felsorolja mindazokat az okokat, amelyek amellett szólanak, hogy a palesztinai mandátum felett Anglia vállalja el a protektorátust. Wilson is jelen volt és így szólt közbe: Szívből kívánom, hogy az angolok mindazt a vállukra vehessék, amit rájuk tolunk...Weizmann erre megjegyezte, milyen rettenetes nehéz a franciákkal megegyezni. Wilson ezt válaszolta: Teljesen osztom az ön nézetét. Felfogásunk valóban semmiben sem egyezik a franciákkal...



--- január 17, péntek.

Madge-tól hallom, hogy Miau --- a román másoddelegátus --- mennyire fel van háborodva amiatt, hogy engem bíztak meg a balkán-szakosztály vezetésével. Igen szimpatikus fiú --- mondotta Misu ---, dehát mégcsak másodtitkár... Megkértem Madge-t, nyugtassa meg a román kiküldöttet.




--- január 18, szombat.

A konferenciát Clemenceau ma megnyitotta. A Quai d'Orsay-n három óra tizenötkor teljes ülés volt.

Clemenceau a kis államokat meglehetősen fentről-le kezelte.
Van valakinek valami kifogása? --- Nincs-?...

A tigris úgy pattogott, mint egy géppuska...

Amikor távoztunk, Jules Cambon nagykövet odasúgta Jan Malcolm-nak:
Tudja mi lesz a vége ennek a konferenciának ?... Rögtönzés...

Micsoda cinikus fráter... ---




--- január 20, hétfő.


Lucien Wolf, a brit zsidók szövetségének vezetője keresett fel.

Előadta tervét,
amely szerint
Európa összes zsidói nemzetközi védelem alá helyezendők
nemzeti szerzett jogaik megtartása mellett.



--- január 21, kedd.

Együtt ebédeltem Madge-al és Goga Octavinnal Fouquet-nál. Ismét azokról a feltételekről beszélgetünk, amelyek mellett Erdély beleegyeznék abba, hogy Romániához csatolják.

Az egész dolog meglehetősen a levegőben lóg. Este Balfourral mentem vacsorázni. Beszélgetés közben felvetettem a londoni titkos szerződés kényes ügyét.

Balfour elmondta nekem, hogyan magyarázta meg a dolgot Wilsonnak:
Amikor a háború alatt a szövetségesek rosszul állottak, felkértük Olaszországot, lépjen ki semlegességéből és csatlakozzék hozzánk.
Ennek persze némi ára volt. Olaszország szállította az árut és ha most kéri az ellenértékét,
ki kell a számlát egyenlítenünk...
Időközben mi, angolok éppúgy, mint az olaszok, a wilsoni elvek alapjára helyezkedtünk.
Ez annyit jelent, hogy az olaszoknak fizetendő tárgy új valutában egyenlítendő ki.
Ha az olaszok hajlandók ezt a pénznemet fizetésként elfogadni: szép és jó.
Ha azonban a régi jussukhoz ragaszkodnak,
kénytelenek leszünk kötelezettségeinket szószerint teljesíteni.

--- Balfour úgy látszik nem akart ajtóstul nekirontani Wilsonnak, azért készítette elő óvatosan a talajt, nehogy az idealista elnök valami hibát kövessen el és esetleg meggátolja az olaszok mellőzését...

Balfour még azt is elmesélte nekem, hogy a konferencia hivatalos megnyitása után Clemenceauval jött le a lépcsőn. Balfour cilindert viselt, Clemenceau görögdinnyét. A lord elnézést kért túlzott etikettjéért. Bocsánatot kérek, de nekem azt mondották, hogy cilinder az előírás... --- Nekem is ugyanezt írták elő --- motyogta Clemenceau... ---



--- január 24, péntek.

A legfelsőbb tanács ünnepélyesen meginti a kis államokat mohóságukért. Figyelmezteti képviselőiket, hagyják abba végre azt a ravasz szokásukat, hogy az igényelt területeket mindjárt önkényesen meg is szálljak.

--- január 25, szombat.

Spears-el ebédelek csak azért, hogy Bratianut és Diamandit megismerhessem. Mindketten most érkeztek Parisba, hogy Románia sorsának irányítását a kezükbe vegyék.

A szakállas Bratianu olyan, mint egy pöffeszkedő, hisztérikus vénasszony. Bukaresti intellektuel és igen kellemetlen ember. Az a típus, amely sokat ad arra, hogy szép ember. Mialatt az asztalnál ülünk, egyfolytában a tükörbe néz és úgy forgatja a fejét, hogy mindenki gyönyörködhessen profiljában. Holmi erőltetett szójátékokban tetszeleg és azt hiszi, hogy ezek a viccelődések párisiasan hangzanak.

Az ebéd alatt szüntelen az oroszokat és Sarrail tábornokot szidja azért, hogy Romániát 1916-ban nem sikerült megmenteniök.

Én kerültem a beszélgetést ezzel a Bratianuval és inkább Diamandival diskuráltam,
aki csöndes, galambszelíd emberkének tűnt.
Megmagyaráztam neki,
milyen helytelen a románoknak az a sakkhúzása,
hogy
még most is ragaszkodnak az 1916-i titkos szerződés érvényességéhez.
Ne feledjék --- mondottam ---,
hogy önök elvégre különbékét kötöttek a háború alatt Németországgal és ezáltal
a titkos szerződés érvénye önmagától megszűnt.
Ha most mégis ragaszkodnak hozzá,
a tizek tanácsát maguk ellen ingerlik majd,
a jugoszlávokat pedig halálos ellenségükké teszik a Bánát miatt.

Diamandi csak hümmög nagyokat és nem szól semmit...

 
 
0 komment , kategória:  Marjay F.:Ámokfutó Bukarest 4.  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.08 2018. Szeptember 2018.10
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 2960 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 130
  • e Hét: 2471
  • e Hónap: 15748
  • e Év: 335780
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.