Belépés
hunjano.blog.xfree.hu
A szkítha népek hosszúéletűek s mi ennek a fajnak vagyunk utolsó hajtása . A szkítha összesség ma: a magyar." /Csuray Károly / "A szólás szabadság... Hunjano
1965.01.21
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
Ámokfutó Bukarest IX. rész
  2011-02-20 10:05:17, vasárnap
 
 
Marjay Frigyes: Ámokfutó Bukarest IX. rész

17. FEJEZET.

ZAJLÓ MAGYAR SORS...

Bármilyen nehézségekbe ütközött is a konferencián a kisebbségek ügye,
a négyes tanács mégsem térhetett ki a kérdés tisztázása elől.

És a román kormánynak bele kellett nyugodnia az erdélyi magyarok,
székelyek és szászok jogait biztosító rendelkezésekbe.

Igaz, hogy kínos tárgyalások előzték meg a románok engedékenységét...

Bratianu duzzogva és neheztelően egyezett csak bele abba,
hogy a nagyhatalmak Románia belügyeibe beleavatkozzanak...

Clemenceau végre megunta Bratianu folytonos tiltakozásait...

A tigris éppen elefántcsontnyelű zsebkésével játszadozott, amikor a románok ismét rohamot intéztek a kisebbségi záradékoknak a békeszerződésbe való beiktatása ellen. Clemenceau ekkor félredobta zsebkését, öklével az asztalra vert és magából kikelve, vérvörösen ordította az elsápadt Bratianu felé:
A kutyafáját! --- Mi ez itt? Konferencia, vagy zsibvásár... Tessék elismerni az értekezlet tekintélyét, vagy távozzanak... Kikérem magamnak az ilyen viselkedést...

De azért a kisebbségi záradékokat mégsem sikerült felvétetnie az alapszerződésbe...

Csupán annyi történt, hogy a szövetségesek az erdélyi kisebbségek védelmét egy külön szerződésben biztosították.

Ez is nehezen ment, mert a románok változatlanul hangoztatták Erdély tisztán román jellegét.
Szerencsére több békedelegátus is akadt,
aki ezt az állítást határozottan megcáfolta és
Tardieu erőszakos álláspontjával szemben kivívta a kisebbségi szerződés megkötését.

E követelmény alól Románia sem tudott kibújni, bármennyire is szerette volna.

1919. december 9-én írták alá a román kiküldöttek kénytelen-kelletlen ezt az egyezményt.
De még így is sikerült nekik azt közel egy évig titokban tartaniok a magyarok előtt.

A nemzetkisebbiségi szerződés
I. fejezetének első szakasza így hangzik:

Románia kötelezi magát, hogy a kisebbségek védelmét alaptörvényei közé iktatja és
nem hoz olyan rendeletet, illetve nem indít olyan hivatalos eljárást,
amely a kisebbségek jogait valaha is megcsorbíthatná...



A 11. szakasz értelmében:

Románia hozzájárul ahhoz, hogy az erdélyi székely és szász közületeknek,
a román állam ellenőrzése mellett: vallási és tanügyi kérdésekben önkormányzatot adjon...

A 12. szakasz szerint:

A szerződés határozatainak végrehajtását a népszövetség biztosítja. Ha pedig jogi kérdésekben, vagy a tények elbírálásában véleménykülönbségre kerülne sor, a vitatott kérdést az állandó nemzetközi bíróság fóruma elé terjesztik. A bíróság határozata megfellebbezhetetlen és jogerős...

Románia látva, hogy titkos vágyát: új birtokállománya nemzetiségeinek elrománosítását komoly veszély fenyegeti, kezdetben megtagadta a szerződés aláírását.

Take Jonescu a brit gyarmati tartományok párisi kiküldötteit félvad barbároknak
, az olasz megbízottakat pedig ostoba hülyéknek nevezte csak azért,
mert az erdélyi kisebbségeket bátran oltalmukba vették.


Bratianu műfelháborodásában kijelentette:

Nem akad önérzetes román, aki vállalkoznék olyan okirat aláírására, amely ennyire sérti nemzeti méltóságunkat! Elfogadása félműveltségünk beismerését jelentené!

Nem kapjuk meg Erdélyt, ha a szerződést nem írjuk alá?

Ám lássuk! Merészelje csak bárki annak birtokát elvitatni tőlünk!...

De Romániának mégis el kellett fogadnia a megszégyenítő-nek nevezett szerződést.

Románia saját jól felfogott érdekében cselekedett, amidőn az egyezséget aláírta. Már előre tudta, hogy úgysem fogja azt végrehajtani...



18. FEJEZET.

A MEGGYALÁZÓ AKTUS...

A magyar békemegbízottak Apponyi Albert gróf vezetésével, 1920. január első napjaiban érkeztek Parisba. A neuilly-i Chateau Madridba internálták őket, ahol rendőri felügyelet alatt állottak. Szűk lakásukban alig fértek el. Az antant államférfiaival szóbelileg egyáltalán nem, levélbelileg pedig kizárólag Henry alezredes útján érintkezhettek.

A magyar küldöttség tagjai még látogatókat is csak az összekötőtisztek vezetőjének engedélye alapján fogadhattak. A látogatási engedélyeket azonban a legtöbbször mereven megtagadták tőlük.

Csupán Apponyinak engedték meg --- magas korára való tekintettel ---, hogy rövid sétákat tehessen a Bois de Boulogneban, egy rendőrfelügyelő kíséretében.


Nyomasztó napok voltak...

Gróf Teleki Pál főmegbízott, a békeelőkészítés vezetője egy csomó jegyzéket készített el előre,
amelyeket delegációnk még a békefeltételek hivatalos átvétele előtt juttatott el
a legfelsőbb tanácshoz.

Ezeknek a jegyzékeknek az volt a filozófiája, hogy mintegy előre állást foglaljunk
a várható békefeltételek egyes pontjaival szemben.
Tettük ezt abban a reményben, hogy a legfőbb tanács,
még a békefeltételek kiadása előtt, esetleg változtathasson a dolgon.

Ennek a tervnek a keresztülvitele sem járt akadályok nélkül. A küldöttség tagjai ugyanis mindaddig nem léphettek levélbeli érintkezésbe még az ötös tanáccsal sem, amíg megbízóleveleiket vissza nem adták nekik. Csak azon a napon léphettek végre akcióba, amikor a hatalmak képviselőinek megbízóleveleit kézhezkapták és egyúttal megtudták, hogy mikor adják át nekik hivatalosan a békefeltételeket.

Ekkor sietve összecsomagolták az előre elkészített jegyzékeket és még a békefeltételek átvétele előtt beküldték azokat egy kísérőjegyzékkel. Ebben Apponyi személyesen kérte a hatalmak képviselőit, adjanak neki alkalmat arra, hogy szóbelileg is kifejthesse álláspontját és bizalmas eszmecsere keretében felvilágosíthassa őket Magyarország helyzetéről a múltban és a jelenben.

A magyar küldöttség 1920. január 15-én jelent meg a Quai d'Orsayn.
Clemenceau a békefeltételeket, rövid beszéd kíséretében,
személyesen adta át Apponyinak. Közölte vele, hogy az ötös tanács magáévá tette kérelmét,
majd felszólította, jelenjék meg a következő napon újra a francia külügyminisztériumban,
ahol alkalma lesz Magyarország történetét, helyzetét stb. szóbelileg ecsetelni.

Másnap, január 16-án delegációnk valóban meg is jelenik a legfelsőbb tanács előtt. Clemenceau átadja a szót Apponyinak, aki iparkodik a helyzetet nyers valóságában megvilágítani. Beszédét nem a szentimentalizmusra alapítja. Nem könyörög és nem alázkodik meg. Kizárólag az igazság és a népszabadság elveinek álláspontjára helyezkedik.

Beszédét franciául kezdi, majd angolra fordítja le. Végül, hogy az olasz nép iránti rokonszenvünknek is kifejezést adjon, olaszul is mond néhány szót.

Apponyi előadása alatt Lloyd George egy kis cédulát küld át Clemenceauhoz azzal a kéréssel, hogy szót kér. Alighogy vége a beszédnek, Lloyd George kérdést intéz Apponyihoz, aki azonban nem jól érti miről van szó, széket fog, Lloyd George asztalához megy és vele szemben leül. Az angol miniszterelnök arra kéri, hogy adjon neki bővebb felvilágosítást az elszakadt területekre vonatkozólag. Különösen az érdekli Lloyd Georgeot, hogy van-e szerves kapcsolat a megmaradt és az elszakadt négymilliónyi magyarság között. Illetőleg, hogy egy ilyen összeköttetés elképzelhető-e?

Ekkor már megszűnt minden etikett... Apponyi kiveszi zsebéből a Teleki-féle néprajzi térképet, amelyre Teleki még aznap reggel berajzolta az ajánlott határokat és közvetlenül elmagyarázta azokat Anglia miniszterelnökének.

Ez a térkép különösen nagy érdeklődést kelt... Ekkor már a hatalmak képviselői valamennyien

körülállják Apponyit és közvetlenül szemlélik a térképet.


Clemenceau is fölkel és odajön...

Lloyd George azt kérdezi, vannak-e az elmondottakról írásbeli bizonyítékok, amelyekkel igazolni lehetne, hogy az új határ ilyen kompakt magyar tömegeket, illetőleg annyi sok magyart elszakít Magyarországtól?

Békedelegációnk elnöke kijelenti, hogy a már idáig beküldött jegyzékek hiteles adatai bőven bizonyíthatják az elmondottakat...

Tagadhatatlan, hogy a tények megvilágítása jó benyomást tesz a legfelsőbb tanácsra, amelynek tagjai közül többen szinte megdöbbenve csóválják fejüket. Ezen nincs semmi csodálkozni való, hiszen: a mi igazságunk bizonyítékai csak most kerülnek első ízben az illetékesek elé.

Jellemző, hogy az ötöstanácsot eddig kizárólag csak közvetlen ellenségeink informálták.

A csehek és románok állandóan ki-be járhattak hozzájuk, velük ebédeltek és naphosszat beszélgethettek velük.

Érthető tehát, ha a hatalmak képviselői az eseményeket csupán a mi halálos ellenségeink szemszögéből ítélték meg.

Apponyi január 16-i beszéde volt az első eset, hogy a legfőbb tanács közvetlenül a magyaroktól kapott felvilágosítást.

Ellenségeink hetekkel ezelőtt megelőztek, s így vérmes reményeket a sikerre nem táplálhattunk...

A magyar delegáció kötelessége arra szorítkozott, hogy a megkezdett nehéz munkát, a legnagyobb erőfeszítéssel tovább folytassa hazánk érdekében.

Iparkodtunk legalább a menthetőt megmenteni...

Clemenceau azt kérdezte Apponyitól, hogy a kitűzött 15 napi határidőn belül megadhatja-e a választ az átnyújtott békefeltételekre? Mire ő nyíltan kijelentette, hogy nem, és halasztást kért.

A legfelsőbb tanács azt szerette volna, hogy minden vita és módosító javaslat nélkül írjuk alá a békefeltételeket.

Figyelmeztették a magyar küldöttséget, hogy visszautasítás esetén beszüntetik a rokkantak, a betegek és a gyermekek élelmezését, sőt azonnali katonai megszállással is megfenyegették.

Pedig Apponyi Albert gróf oly megrázó ékesszólással védte népünk igazát és oly őszinte fájdalom remegett hangjában, hogy többen sírva fakadtak...

«Ne bánjanak így e néppel, mint egy nyájjal --- mondotta. --- Most, amikor el kell dőlnie, hogy a jog és a szabadság hangzatos jelszavait őszintén értelmezik-e, ezekre a szent elvekre való hivatkozással kérem a népszavazás elrendelését. Elfogadjuk annak eredményeit, bármilyen legyen is az.

Ha viszont ellenfeleink visszautasítják a népakaraton nyugvó igazságos döntést, megidézem őket az emberiség lelkiismeretének ítélőszéke elé.»

De a legfelsőbb tanács, --- noha pillanatokra elérzékenyült is --- hajthatatlannak látszott. Nyilván lenyűgöző hatása alatt állott Benes Edvárd cikkének, amely 1919. december 2-án jelent meg a francia külügyminisztérium félhivatalos lapjában, a Le Temps-ban és így szól:

A konferencia végleg határozott
Magyarország határainak kérdésében és semmiféle módosításnak
nincs többé helye ennek
az államnak a javára...

Azon a napon pedig, amelyen André Tardieu --- Izvolsizky, Bratianu, Take Jonescu
és Benes Edvárd legjobb barátja --- elfoglalta a magyar határmegállapító bizottság elnöki székét, kijelentette, hogy:


Magyarország számára pedig nincsen könyörület!




AndréTardieu nem hiába állott oly sokáig az orosz pánszlávizmus és az azzal szövetséges Románia zsoldjában ...

1920. január 21-én délután hat órakor a magyar külügyminisztérium II. emeleti tanácstermében tartott ülésen gróf Teleki Pál főmegbízott ismerteti a magyar delegáció jegyzékeit,
amelyek kimutatják ezeréves kultúránkat,
hazánk földrajzi egységét és szétdarabolhatatlanságának összes bizonyítékait.
Az úgynevezett katonai jegyzékben pedig kérjük hadseregünk létszámának felemelését,
jobb felfegyverezhetőségét.
És kérjük,
hogy ne legyünk kénytelenek zsoldos hadsereget tartani,
hanem sorozás útján újoncozhassunk.

Rámutattunk arra, --- jelenti Teleki --- hogy egységes, az alföldi magyarsággal szervesen összefüggő tömegeket szakítanak el tőlünk. Bebizonyítottuk, hogy az új határok kizárólag stratégiai vonalak, amelyek bennünket egész védtelenül hagynak.

Úgy állapították meg számunkra ezeket a határokat, mint az angolok az afgánok számára.

* * *

Magyarország földrajzi egységének örök történelmi dokumentuma az a jegyzék, amelyet békedelegációnk az oláh határról szerkesztett.

A békekonferencia zárt ajtai mögött meghúzódó különféle gyanús érdekcsoportok hiába követtek el történelmi hamisítást.

A legfelsőbb tanács hiába adott helyt azoknak az egyoldalú felvilágosításoknak, amelyek küldöttségünk magyarázatait megelőzték.

És Trianonban hiába erőszakolták ránk a jogilag és erkölcsileg hamis diktátumot.

Mert az igazság örök tüze húsz év óta ég ennek a jegyzéknek megsárgult betűi között, amelyek az «egyoldalúan» megállapított oláh határról szólanak.

Hiába tagadták tehát meg érveink elismerését...

Tiltakozásunk szava akkoriban még süket fülelőre talált.

Csak éppen a világ sora fordult nagyot...

Azóta a páriskörnyéki békék már régen a papírkosárba kerültek...

De az oláh határról szóló megállapításaink megmaradtak.

És perdöntő bizonyítékként perzselik majd fel a húsz évvel ezelőtt ellenünk szőtt rágalmak,
cselszövések és hazugságok pókhálóját.

Ismételjük el minden egyes szavát ennek a jegyzéknek,
amely ma,
1939-ben, talán sokkal aktuálisabb és izgatóbb,
mint amilyen 1919-ben volt...

 
 
0 komment , kategória:  Marjay F.:Ámokfutó Bukarest 9.  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.11 2018. December 2019.01
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 2960 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 69
  • e Hét: 490
  • e Hónap: 6612
  • e Év: 389648
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.