Belépés
nagyuska.blog.xfree.hu
"Idegen nyelveket tudni szép, a hazait pedig lehetségig mívelni kötelesség. "- Kölcsey Ferenc Parainessis Kölcsey Kálmánhoz Juhászné Szunyogh Mária Marika
1947.09.09
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 19 
Marina Cvetajeva
  2011-04-15 19:12:02, péntek
 
  MARINA IVANOVNA CVETEJEVA versei :

.......



...... ..............



.Itt a beírt versek címe van.A versei című lap kommentjeiben elolvashatod a verseket!
Kérlek oda a kommentbe, írd be a verset, amit hoztál!...... .............. Előre is köszönöm!


...... ..............



.....




CÍMEK....FORDÍTÓ NEVE....HÁNYADIK KOMMENTBEN TALÁLOD?......KI GYŰJTÖTTE?

Adtál mesénél szebb gyerekkort_____________(#)- Gizella Lapu
A ház_____________(#)- Gizella Lapu

Ahmatovának_____________(#)- Gizella Lapu
Ahogy a jobb a bal kezet_____________(#)- Gizella Lapu


A múló archoz csak keret 1._____________(#)- Gizella Lapu
A lelked mint a tenger_____________(#)- Juhászné Szunyogh Mária
Arra való a kezem, hogy a másik kézre találjon_____________(#)- Juhászné Szunyogh Mária

Az első sort mondogatom_____________(#)- Gizella Lapu
Azt hitted, mindennapi aljasság volt_____________(#)- Gizella Lapu

Áljának_____________(#)- Gizella Lapu

Átlopódzni_____________(#)- Gizella Lapu




Barlang 3._____________(#)- Gizella Lapu

Douce France_____________(#)- Gizella Lapu



Egy az utunk_____________(#)- Gizella Lapu
Elég! Öreg vagy!_____________(#)- Gizella Lapu
Eljô a nap_____________(#)- Juhászné Szunyogh Mária



Elment - maradtam éhen_____________(#)- Gizella Lapu

Éj_____________(#)- Gizella Lapu
Életek_____________(#)- Gizella Lapu



Én téged elpöröllek - _____________(#)- Gizella Lapu
Fák_____________(#)- Gizella Lapu


Fegyenc vagyok_____________(#)- Gizella Lapu
Féltékenységféle_____________(#)- Gizella Lapu
Gyári munkások_____________(#)- Gizella Lapu


Ha nézek a szárnyra kelő levelekre_____________(#)- Gizella Lapu


Hány útitárs, barát akad!_____________(#)- Gizella Lapu
Heinrich Heine emlékének_____________(#)- Gizella Lapu



Jégkérgen 4._____________(#)- Gizella Lapu
Kettejüknek egy az ágy_____________(#)- Gizella Lapu


Két - prémnél forróbb!_____________(#)- Gizella Lapu
Kihunyt már Feodoszija fölött_____________(#)- Gizella Lapu

Lennék, mi senkinek se kell már_____________(#)- Gizella Lapu


Levél_____________(#)- Gizella Lapu

Magdolna_____________(#)- Gizella Lapu
Majakovszkijnak_____________(#)- Gizella Lapu

Megőszült fürtjeimre hull_____________(#)- Gizella Lapu

Menekülés_____________(#)- Gizella Lapu
Mit vétettem neked?_____________(#)- Juhászné Szunyogh Mária



Mondogatom most 5._____________(#)- Gizella Lapu


Nagyanyámhoz_____________(#)- Gizella Lapu
Nem dübörögve érkezik a vég_____________(#)- Gizella Lapu
Nomád sötétbôl_____________(#)- Juhászné Szunyogh Mária


Ophelia - a királynő védelmére_____________(#)- Gizella Lapu
Orpheusz_____________(#)- Gizella Lapu
Ostyafehér nap_____________(#)- Juhászné Szunyogh Mária




Ölellek téged hegykoszoruval 2._____________(#)- Gizella Lapu
Panasz_____________(#)- Gizella Lapu
Psyché_____________(#)- Gizella Lapu


Révedőn, gondolva arra 7._____________(#)- Gizella Lapu
Roland kürtje_____________(#)- Gizella Lapu


Szeptember_____________(#)- Gizella Lapu
Szerelem_____________(#)- Gizella Lapu
Szergej Jeszenyin emlékének_____________(#)- Gizella Lapu
Szilács_____________(#)- Gizella Lapu





Terem a vers, mint csillag és a rózsa_____________(#)- Gizella Lapu
Tetszik, hogy nem magától lángolok_____________(#)- Gizella Lapu
Tolladnak én papírlap leszek_____________(#)- Gizella Lapu


Uram! Most szomjazom csodáid_____________(#)- Gizella Lapu

Versek Blokhoz_____________(#)- Gizella Lapu



Versek az árvának_____________(#)- Gizella Lapu
Végre megtaláltam azt,6._____________(#)- Gizella Lapu




Gyűjtők névsora :

Juhászné Szunyogh Mária
Gizella Lapu - Ausztráliából
 
 
0 komment , kategória:  Marina Ivanovna Cvetajeva 1.  
M Cvetajeva
  2011-03-21 13:22:46, hétfő
 
  Dudog Istvánné Franciska küldte az IWIW -en...... ........... ........... ........#6884 2012. november 26.


Marin Cvetajeva

TEREM A VERS, MINT CSILLAG ÉS A RÓZSA...

Terem a vers, mint csillag és a rózsa,
s akár a szépség, oly szükségtelen.
S a koszorús apoteózisokra
csak egy a válasz: - Ki küldte nekem?

Alszunk - s a kőlapon keresztül égi
vendég emel föl négyszirmú csodát.
Értsd meg világ! A dalnok álma érti
a csillagtörvényt s virágformulát.

1918. augusztus 14.

Baka István fordítása






Gizella Lapu...... ........... ........... ........... ........... ........... ...... 2011-03-18 07:58:17

Marina Cvetajeva
TETSZIK, HOGY NEM MAGÁTÓL LÁNGOLOK...

Tetszik, hogy nem magától lángolok,
Tetszik, hogy nem miattam ég a láztól,
Hogy Földgolyónkon bizton állhatok,
S magát sem féltem semmi sorscsapástól.
Tetszik, hogy bárhogy bármit mondhatok,
És nemtörődöm lomposság se gátol,
Nem önt el pír, s csöppet sem izgulok,
Ha ujjunk néha összeér magától.

Tetszik továbbá az, hogy fesztelen
Ölelget bárki mást, hiába nézem,
S nem vetne kárhozat tüzére sem,
Ha nem magával csókolózom éppen.
Hogy, kedvesem, kedves, szelíd nevem
Sem éjjel, sem nappal nem ejti - semmiképpen...
Hogy halleluját ünnepélyesen
Nem értünk zengnek templom hűvösében.

Most tiszta szívemből hálát adok,
Hogy - öntudatlan! - ezt kapom magától,
Hogy éjjelente nyugton alhatok
A naplementi gyér találkozástól,
Hogy kint a holdfény nem reánk ragyog,
Hogy nap fejünk fölött sosem világol, -
Hogy - sajnos! - nem magától lángolok,
Hogy - sajnos! - nem miattam ég a láztól!

1915

Galgóczy Árpád fordítása

 
 
0 komment , kategória:  Marina Ivanovna Cvetajeva 1.  
M Cvetajeva
  2011-03-21 09:57:05, hétfő
 
  Gizella Lapu...... ........... ........... ........... ........... ........... ...... 2011-03-21 09:39:48

EGY AZ ÚTUNK

Marina Cvetajeva

Fegyenc vagyok. Te jössz utánam,
fegyveres őr. A sorsod egy velem.
Egy az útunk a pusztaságban,
a puszta semmiben.

Tudod: már rég megcsendesedtem,
szememben sem látod a vad tüzet.
Csak addig a fenyőig oldj el engem!
Csak addig - nélküled!

(Rab Zsuzsa)


Gizella Lapu...... ........... ........... ........... ........... ........... ...... 2011-03-21 09:39:48

ÉN TÉGED ELPÖRÖLLEK

Marina Cvetajeva

Én téged elpöröllek égtől és földtől, nem menekszel,
mert a vadon volt bölcsőm, és koporsóm is az lesz egyszer,
mert úgy járok a földön - csak félig földet érve,
mert téged senki így nem font még énekébe.

Én téged elpöröllek koroktól, éjszakáktól,
aranyos lobogóktól minden kardvillanástól.
A kulcsot elhajítom, kutyád szélnek eresztem,
virrasztóm földi éjed, házőrző ebnél éberebben.

Mástól, s attól is, attól az egyetlentől, elpöröllek.
Nem leszel senkié, magam se nézek másra többet.
Attól is, kivel Jákob birkózott, elragadlak
az utolsó vitában - hallgass! - igen, magamnak!

De amíg nem teszem kezed a melleden keresztbe,
addig - hiába minden! - a magadé leszel te:
lendülsz éteri tájra, egekbe bontva szárnyat:
a mindenség a bölcsőd, a mindenség lesz síri ágyad.

(Rab Zsuzsa)


Gizella Lapu...... ........... ........... ........... ........... ........... ...... 2011-03-21 09:39:48

FÉLTÉKENYSÉGFÉLE

Marina Cvetajeva

Mondd, hogy élsz a másik mellett?
(Messze jár már csónakod!)
Ugye, gyorsan elfelejted
egyre távolabb hagyott

szigetem (amelyet felleg
ringat, nem vizen lebeg)?
Lelkek, tiszta égi lelkek,
hadd legyek nővéretek!

Mondd, hogy élsz a hétköznapi
nővel? Isteneidet
s cárnődet a trónról aki
lelökted (egy lendület...),

mondd, hogy éltek? Gond-bajokban?
Reggel hogy ébredsz vele?
Hogy ízlik a halhatatlan
ízetlenség étele?

"Hányt-vetett, sodort az élet!
Lesz egy zug, amely enyém!"
Mondd: akárkivel hogy élhet,
akit én szerettem, én?

Más-e a terített asztal,
más az étel íze, mondd?
Hogy élhetsz egy utánzattal,
aki bíráltad Siont?

Mondd, hogy élsz egy idegennel?
Megölelni hogy tudod?
Zeusz-perzselte szégyenjel
nem égeti homlokod?

Mondd: könnyű-e még az ének?
Jól vagy? Egészségben élsz?
Lelkiismeret-fekélyek
kínját tűrni nem nehéz?

Becsülöd-e drágán szerzett
piactéri árudat?
Carrarai márvány mellett
éltél, s hitvány másolat

lett tiéd. (Amaz szilánkra
zúzva-rontva lenn hever.)
Hogy élsz azzal, Lilith társa,
kiből van még - százezer?

Jóllaktál-e a primőrrel?
Segít még varázslatod?
Mondd, hogy élsz egy földi nővel,
kinek több nem adatott,
csak öt érzék.
No, hitedre:
jobb-e? Nem? A fénytelen
mélyben hogy élsz? Nehezebb-e,
mint - a másikkal nekem?

(Rab Zsuzsa)





 
 
0 komment , kategória:  Marina Ivanovna Cvetajeva 1.  
Marina C
  2011-03-20 22:09:59, vasárnap
 
  Gizella Lapu...... ........... ........... ........... ........... ........... ...... 2011-03-18 08:52:17

Marina Cvetajeva

VERSEK AZ ÁRVÁNAK

/részletek/

Ment az utcán egy gyerek,
Fagytól kéken reszketett,
Ment az utcán egy anyóka,
Ő az árvát kézen fogta...

1.
A múló archoz csak keret
a hegyek jeges tiarája.
A váralon ma kezemet
beleúrtam a borostyán hajába.

Ma fenyőtörzsek rácsa állt
előttem minden utamon keresztbe.
Ma fölvettem egy tulipánt:
mint gyermekáll, simult tenyerembe.

1936. augusztus 16-17.
Fordította: Rab Zsuzsa

2.

Ölellek téged hegykoszoruval,
e csipkés gránitkoronával.
(Mulattatlak a szív szavaival -
enyhüljön fojtó éjed álma!)

E hűbéres-kastély köveivel,
a repkény prémmeleg kezével -
tudod, a repkény hány követ ölel
száznégy kezével-csermelyével?

De én se lonc, se repkény nem vagyok!
Még te - ki mindenemnél drágább -
se vagy fogoly, szabadon járhatod
gondolataim minden táját!

... Ölel virágok és kutak köre,
hová a kő - már őszen - csobban!
Oltalmazód az árvaság öle:
magányom késő ősze ott van!

(Így szőtt a szőke fürtjeimbe szált
a szál után ezüstlő öröm!)
... S folyó ölel, mely kettős ágra vált,
hogy szigetét ölelje őszen.

Savoya s Piemont magába zár,
és - hegygerinceket repesztve -
ölellek téged és a láthatár
kékségével - a két kezemmel!

1936. augusztus 21. és 24. között

fordította: Baka István


Gizella Lapu...... ........... ........... ........... ........... ........... ...... 2011-03-18 08:52:17

Marina Cvetajeva
LENNÉK GYENGÉD, ZAJOS MEG ÁDÁZ...

Lennék gyengéd, zajos meg ádáz
- ó, élni csak! - ,
elbűvölő, okos, ha látnák -
csodáljanak!

Gyengédebb élőnél s ki meghalt,
és bűntelen...
- De mind egyformát rejt a sírhant,
jaj, rettenet!

Lennék, mi senkinek se kell már
- ó, mint a jég -,
nem tudva arról, ami elszáll
s mi jönne még,

feledve, szívem hogy repedt szét,
majd összeforrt,
feledve fürtjeimnek selymét,
sok drága szót.

Feledve türkizdíszü ékem:
karperecem,
mit vékony szár viselt - törékeny
leánykezem...

Feledve: felleget rajzolva
a táj felett,
az ujjam gyöngyházfényü tollat
vezetgetett,

s azt is, hogy lendült karcsu lábam
sövényen át,
feledve, hogy súrolta árnyam
az út porát.

Feledve, hogy lángolt a mennybolt,
s nagy csendeket...
- Mily pajkos voltam, mily vihar dúlt
s a verseket!

Szétkergeti minden csodámat
a kacagás.
Rózsás volt orcám - holtra sápaszt
a bú, a láz.

S nem nyílnak fel többé - hiába -
- ó, jaj nekem! -
sem alkonyatra, sem a tájra,
más szemre sem -

szemhéjaim a földi rögre.
- Virágra sem!
Világ, isten hozzád örökre,
örökösen!

S ugyanúgy olvadnak a holdak
s a tél hava,
ha messze tűnt ifjúkoromnak
varázslata.

Feodoszija, 1913. szenteste napján

fordította: Baka István és Gy. Horváth László



Gizella Lapu...... ........... ........... ........... ........... ........... ...... 2011-03-18 08:52:17

Marina Cvetajeva

VERSEIM, MELYEK OLY KORÁN SZÜLETTEK...

Verseim melyek oly korán születtek,
hogy azt se tudtam még: költő vagyok,
kitörtek, mint szökőkútszikra-cseppek,
rakétacsillagok,

álmokkal s illattal teli szobámba
betörtek, mint kis ördögök, vadul,
tavaszról szóltak s halálról - hiába,
olvasatlanul,

boltok poros zugában szerteszórva,
hol köztük senki nem lapozgatott...
Verseimet megérleli egy óra,
mint ritka fajta bort.

Koktebel, 1913. május 13.
Fordította: Rab Zsuzsa




 
 
1 komment , kategória:  Marina Ivanovna Cvetajeva 1.  
M Cvetajeva
  2011-03-18 09:52:53, péntek
 
  Gizella Lapu...... ........... ........... ........... ........... ........... ...... 2011-03-18 08:33:01

Marina Cvetajeva

AHMATOVÁNAK

/részlet/

Órák, évek, korok. - Igen,
üt majd az órának.
S emlékkövünk betűje sem
emlékezik ránk.

A söprű rég saroklakó
és hízelegnek
Múzsádnak, Carszkoje Szeló,
csalánkeresztek.

1916. június 23.

5.

Hány útitárs, barát akad!
Nem szajkózol te más dalt,
Vezérli ifjúságodat
a büszkeség, s a bánat.
Emlékszel? Kikötő, veszett
déli szél dühe jár át,
üvölt a Kaspi - s szádba vett
rózsa rebbenti szárnyát.

Egy cigánylány követ adott
díszes keretben,
s dícsőségedről hazudott
még díszesebben...

S árbóc előtt magasodott
egy suttyó égszín blúzban.
Tengerdörejen át hívott
a sebzett Múzsa.

1916. június 25.

6.

Fegyenc vagyok. Te jössz utánam,
fegyveres őr. A sorsod egy velem.
Egy az útunk a pusztaságban,
a puszta semmiben.

Tudod: már rég megcsendesedtem,
szememben sem látod a vad tüzet.
Csak addig a fenyőig oldj el engem!
Csak addig - nélküled!

1916. június 26.

fordította: Rab Zsuzsa



 
 
0 komment , kategória:  Marina Ivanovna Cvetajeva 1.  
Marina Ivanovna Cv
  2011-02-02 10:58:05, szerda
 
  Gizella Lapu...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ............ .. (#2) 2011-02-02 10:17:36

Marina Ivanovna Cvetajeva

Versek az árvának


Ment az utcán egy gyerek,
fagytól kéken reszketett,
ment az utcán egy anyóka,
ő az árvát kézen fogta...

1.

A múló archoz csak keret
a hegyek jeges tiarája.

A várfalon ma kezemet
beletúrtam a borostyán hajába.

Ma fenyőtörzsek rácsa állt
előttem minden útamon keresztbe.

Ma fölvettem egy tulipánt:
mint gyermekáll, simult a tenyerembe.

1936. augusztus 16-17.
(Rab Zsuzsa fordítása)

2.

Ölellek téged hegykoszoruval,
e csipkés gránitkoronával.
(Mulattatlak a szív szavaival -
enyhüljön fojtó éjed álma!)

E hűbéres kastély köveivel,
a repkény prémmeleg kezével -
tudod, a repkény hány követ ölel
száznégy kezével-csermelyével?

De én se lonc, se repkény nem vagyok!
Még te - ki mindenemnél drágább -
se vagy fogoly, szabadon járhatod
gondolataim minden táját!

...Ölel virágok és kutak köre,
hová a kő - már őszen - csobban!
Oltalmazód az árvaság öle:
magányom késő ősze ott van!

(Így szőtt a szőke fürtjeimbe szált
a szál után ezüstlő őszöm!)
... S folyó ölel, mely kettős ágra vált,
hogy szigetét ölelje őszen.

Szavoja s Piemont magába zár,
és - hegygerinceket repesztve -
ölellek téged én a láthatár
kékségével - a két kezemmel!

1936. augusztus 21-24.

3.

(BARLANG)

Vinnélek - a mélybe -
barlangbeli méhbe:
sárkány odujába,
a párduc zugába.

Párducszoritásba
- vinnélek - halálba.
Természet ölébe, meleg nyoszolyára.
Hol párduci irhám levetve-lerántva
a földre...
- Örökre adom tanulásra
a szíved: a repkény-, lonctanodába -

hol alva, kavarva, homályba takarva,
szövődik az ágak örök lakodalma...

Hol összefonódik a gránit, a kéreg,
szemhéjra örökre tapadva a kéz meg
- mint ágak - a véred...

Barlangba, se fénybe, se földi reménybe,
Beesvén a repkény rejtő köpenyébe...

Nincs fény se - fehérlő, kenyér - feketéllő:
rokonban - a lombban - a lelkeddel élő...

Ajtó - be ne verjék,
ablak - be ne törjék,
többé - mi sem essék,
végét - sose vessék!

De barlangi mélyek
is mára sekélyek!
Vinnélek - az éjbe -
barlangbeli méhbe.

Vinnélek -
a mélybe.

1936. augusztus 27.

4.

Jégkérgen -
a kedves,
pénzérmen -
a kedves,
jégkérgen, Guayana, Gyehenna tüzében - a kedves!

Fekélyben - a vágyott,
sírmélyből - a vágyott:
jöjj hát! - csupa csont bár - vágylak!

Bútól leteperve,
sötétbe kiverve,
ölembe utolszor ölelni - várlak!

S bár ránk gödör, pokolmély fenekedne -
Kedves, te, várlak! vágylak, betegem, te!

1936. szeptember 5-6.

5.

Mondogatom most - patakvizem
hadarja: - Kedves! beteg szivem!

A bánaté e recitativo:
- Hitványka! félholt! papírlegény, ó!

Garattól méhig - hosszába metszve:
- Kedveske, várlak! vágylak, beteg, te!

1935. szeptember 9.

6.

Végre megtaláltam azt,
aki kell nekem:
kinek támaszt és vigaszt
nyújt az életem.

Mi a szemnek nyár napja,
fűnek zöld a határ -
embernek, hogy támaszra
emberben talál.

Zápor hűse, nyár napja
nem kell úgy nekem,
s kezem se - mint támaszra
nyújtani kezem.

Ladogánál szélesebb,
szentebb, mint a menny -
az emberi sebeket
gyógyító kezem.

S mert fekély fertőzte meg
kezedet, szegény! -
vígaszul a kezemet
tűzbe tartom én!

1936. szeptember 11.

7.

Révedőn, gondolva arra,
kit találni nem lehet,
mákfejek közt haladva,
lefejeztem kertemet.

Egyszer majd, egy forró nyáron,
míg a réten lépeget
szórakozottan, halálom
így fejez le engemet.

1936. szeptember 5-6.
________________________

(MARINA CVETAJEVA: A KIRÁLYNŐ VÉDELMÉRE című kötetéből. Baka István fordítása.)


Ha nézek a szárnyra kelő levelekre
Ha nézek a szárnyra kelő levelekre,
hogy szállnak alá, lepik utca kövét,
s hogy törli le őket a piktor ecsetje -
így véglegesülhet a vásznon a kép -,

azt gondolom (ó, soha senki se vágyik
ölelni, simítani már fejemet),
lombcsúcson, ahol csak a rozsda virágzik,
levél vagyok én is, a fán feledett.

1936. október 20.
________________________
(MARINA CVETAJEVA: A KIRÁLYNŐ VÉDELMÉRE című kötetéből. Baka István fordítása.)



Szeptember

(a Versek Csehországhoz ciklusból)

Terített és tágas
táj. Csak egy a bánat:
mért nincsen cseh tenger?
Lett mára cseh tenger

könnyből: só se kéne
évekig beléje!
Háromszáz év rabság,
csak húsz év szabadság.

Nem henye, de dolgos,
istenáldott, szorgos.
Húsz esztendő fénye,
húsz év - büszke lépte

mindenkinek végre:
világ mezejére.
Háromszáz év rabság,
csak húsz év szabadság -

mindenkinek. Házat,
játékot, tudást ad
mindenkinek. Munkát -
csak végezze dolgát.

Mezőn, iskolában -
nézd! - mily haladás van!
Háromszáz év rabság,
csak húsz év szabadság.

Ti bizonyítsátok,
csehföldi barátok:
bőséggel vetettek,
bőven épitettek.

Húsz esztendőt élt meg
(de még azt se végig!).
Mennyi volt az ének,
mily sok eszme ért itt!

Kíntól szürke árja,
felnyög a Vltáva:
- Háromszáz év rabság,
csak húsz év szabadság.

Sziklás meredélyre
sasként telepedve -
mi történt tevéled,
cseh földem, cseh mennyem?

Hegyed lefaragták,
vized elragadták...
... Háromszáz év rabság,
csak húsz év szabadság.

Boldogság szövődött
falvaidban tarkán.
Rád mi szörnyüség jött,
kétfarkú oroszlán?

Rókák megrabolták
erdeid bozontját!
Háromszáz év rabság,
csak húsz év szabadság!

Hallgass minden fáddal,
erdő, s te, Vltáva!
Dühödt oroszlánok
lesznek majd a szlávok.

Csak egy óra - nem több! -
adatik a bajra!
Rabság-éjből feljön
szabadságod napja!

1938. november 12.
________________________

(MARINA CVETAJEVA: A KIRÁLYNŐ VÉDELMÉRE című kötetéből. Baka István fordítása.)


Douce France

Adieu, France!
Adieu, France!
Adieu, France!
[MARIE STUART]

A francia honnál
drágább nincs nekem -
két gyöngyszemet hord már
emlékezetem.

Szempilláimról, ím,
nem hullnak soha.
Úgy utazom el, mint
Stuart Mária.

1939. június 5.
_______________________

(MARINA CVETAJEVA: A KIRÁLYNŐ VÉDELMÉRE című kötetéből. Baka István fordítása.)






gizellalapu (#3) 2011-02-02 10:22:40


Két - prémnél forróbb!

Két - prémnél forróbb! - kéz - tollnál forróbb! -
köröz fejem felett.
De ön a prémben, de ön a réce
tollában is remeg.

Ringassa bár a száz karu Síva
- fészek-éjeken -,
dajkálja bárha dalolva-sírva
- virraszt szüntelen.

Hitetlenségnek mardossa férge
ágyán - nem alhatik!
Nem jött el még, ki Tamás sebébe
dugná az ujjait.

1940. január 7.
____________________________

(MARINA CVETAJEVA: A KIRÁLYNŐ VÉDELMÉRE című kötetéből. Baka István fordítása.)


Elment - maradtam éhen

Elment - maradtam éhen:
ízetlen a kenyér,
mész lett a mézem,
nem nyúlok semmiért.

... A kenyerem volt,
s a kegyelem volt.
S elmorzsáll kenyerem,
s nem kell már kegyelem.

1940. január 23.
________________________

(MARINA CVETAJEVA: A KIRÁLYNŐ VÉDELMÉRE című kötetéből. Baka István fordítása.)



Elég! Öreg vagy!

Elég! öreg vagy, bárha ég
tüzed!
- A Szerelem még öregebb!

- Élted ötvenedik telét
leled!
- A Szerelem még öregebb:
vén, mint a zsurló, mint a sárkány,
vénebb, mint a livón borostyán,
vén, mint fantomhajók a lustán
habzó vizen, vén, mint a hullám...
De kínom, átszegezve mellemen,
vénséges-vénebb, mint a szerelem.

1940. január 23.
________________________

(MARINA CVETAJEVA: A KIRÁLYNŐ VÉDELMÉRE című kötetéből. Baka István fordítása.)




Az első sort mondogatom

,,Hat teríték az asztalon..."
(ARSZENYIJ TARKOVSZKIJ)

Az első sort mondogatom,
s egy szót javítok át, csak egyet:
- ,,Hat teríték az asztalon..."
A hetediket elfeledted.

Hatosban szomorú a kép.
Az arcotok esőben ázik...
Egy ilyen asztal mellől épp
A hetedik miért hiányzik?

Szomorúak vendégeid,
a kristálykancsóból se ittak.
Búsulnak, s bús vagy már te is,
de legbúsabb, kit meg se hívtak.

Szomorú minden és rideg.
Nem esznek-isznak - szörnyü átok!
- E számot hogy feledheted?
Hogy lett hibás a számolásod?

Nem érted, fel se foghatod:
a hat (magad, a két fivéred,
apád, anyád és asszonyod)
hét lesz - hisz én e földön élek!

Hat teríték az asztalon,
de nem készült el még a mérleg.
Rémalakom előoson -
élők - közöttetek - kísértet

leszek...
Lopakodó, szerény
- egy lélekhez sem érve! -, halkan
az ott-sincs terítékhez én
ülök, mint hetedik, hivatlan.

Most! - fellököm óvatlanul
poharam! - És minden kidöntve
- szem sója, sebnek vére -, hull,
folyik az abroszról a földre.

S - nincs sír! Nincs elválás se már!
Asztalodat visszavarázslom.
Mint lakodalmon a halál,
én élet voltam vacsorádon.

... Senkim: se báty, fiú, se férj,
se társ - korhollak mégis érte:
- Hat lélekre terítettél,
s engem nem ültettél - a szélre.

1941. március
________________________

(MARINA CVETAJEVA: A KIRÁLYNŐ VÉDELMÉRE című kötetéből. Baka István fordítása.)



Innen-onnan Marina Cvetajeva művéből


Uram! Most szomjazom csodáid,
mikor még virrad csak napom.
Most add meg nekem a halált, míg
életem könyvnek gondolom.
Bölcs vagy, nem mondod: “Ne siess még!
Ráérsz". Adtál is már sokat.
De én mindent, mindent szeretnék,
egyszerre minden utadat.

...... ........... ........... ........... ........... ........... .......

Adtál mesénél szebb gyerekkort.
De még kereszt, sisak, selyem...!
Adj hát mindent, ami még nem volt,
halált tizenhét évesen!

(P. J.)

A tizenhetedik születésnapjára írta magának Marina Cvetajeva ezt a verset. Gyerekvers még, de sokat megtudhatunk belőle az érett költőről is: mohó, türelmetlen, telhetetlen, és csak magát látja (ez az elmerült énközpontúság óvja meg mindig a gyűlölködés bűnétől, és indítja nem mérlegelő részvétre mindenki iránt). Persze, esze ágában sincs meghalni, a halálvágy a kordivatnak - a később elutasított szimbolistáknak is - hódoló gyermekes költői fogás, de kihallik belőle Cvetajeva lírai életművének egyik alaphangja - a másik a szerelem, az élőt-élettelent körüllobogó szerelem -, mindig is valami furcsa-ünnepélyes és egyszersmind meghitt viszonyban marad a halállal, Blok-ciklusa a halott Blokot idéző sorokkal szárnyal fel legjobb régióiba, Byronnak című versében mintha akkor érezné magát igazán elemében, mikor a tapintható testű költőt hirtelen halottá hamvasztja, az élő Anna Ahmatovát is elsiratja volt férje, Nyikolaj Gumiljov kivégzésekor, s Majakovszkijról, az “esetlen arkangyal" -ról - akivel különös vonzódó-viszolygó viszonyban volt, nem szerette, amit írt, de nagyon érdekelte, ahogyan írt - aligha írtak melegebben halálakor: “Adj örök nyugalmat halott ellenségednek, Isten!". Berzsenyisen telten, komor-fenségesen és vajdásan élvezve a halál közelképeit, a maga halálát is kizengeti:

és honjavesztett, könnytelen, hideg
szememre majd, a két izgága lángra,
ráfagy egy idegen rézpetákja,
s már könnyű arcom eltakarja torz
ikerhuga, a másik szörnyü arc.

Akad ebben a versben könnyű fajsúlyú, modoros sor is, de a múlhatatlan hatású utolsó két sor:

S elnyugszik, többé semmit sem kivánva,
Marina, Isten szolgálóleánya

(R. Zs.)

egyben arra is bizonyíték, hogy néha a fordításnak is van előnye - a pravoszláv halott mindig Isten szolgája vagy szolgálója, és csak keresztneve van. Ez ott rutin, itt megrendítő.

Ez a brutális tehetség úgy áll előttünk, ahogy a tizenhetes forradalom után egy irodalmi esten modernet affektáló, sikkes költőnők közül kiment a színpadra: kurtára nyírt hajjal, alaktalan zsákruhában, csizmásan, valami tarisznyával a vállán. S nem a divat hatásos ellenpontozásáért. Mindig ilyen volt: nagy szemű, nagy csontú, erőszakos állú, s egy bizonyos közkeletű értelemben nőietlen. Akit szerettek, de “nem szerettek belé". (Mármint őszerinte, mert az egész élete csupa szerelem volt, hol plátói, hol viszonzatlan, hol meg, sokszor, viszonzott, sőt, állítólag még olyanféle is, amilyenről egy jeles orosz prózaíró nemrégiben úgy nyilatkozott, hogy csak a Nyugat fertőzte meg vele Oroszországot.)

Nemcsak tragikus halála vetíti vissza a tragédia nehéz árnyékát életére. Olyan sűrű volt benne és körülötte a tragikum, hogy már-már érzéketlenné válik a részvét, az életösztön vonakodik befogadni. Családi örökség és indítás, egy türelmetlen fajta tehetség, talán a véletlenek is, alkat és történelem, történelem, történelem - minden összejátszott, hogy kiadja ezt a szinte sémaszerűen kerek sorsot. Szülei nem egymást szeretik. Fatal anyja egy lánykori szerelmét. A negyvenhárom évesen újraházasodó özvegy Cvetajev professzor meg első feleségét. A lengyel-német származású, németes műveltségű, romantikus hajlamú, finom és szomorú Maria Mein két kislánya - igen gondos - nevelésében keres vigaszt, a fáradhatatlan apa az egyetemi munkában, a majdan híres moszkvai szépművészeti múzeum megteremtésében és még sok egyébben, mert a falusi pap fia megszállottan, rögeszmésen dolgozik, a tehetséges első generációsok makacs akaratával. (Oroszországban a falusi lelkész más, mint minálunk: félparaszt, többnyire nem művelt, sőt többnyire iszik is, feledésül, kétes helyzetében, amit több színes orosz szólás is tanúsít - nincs tekintélye, mivel az egyház nem független a világi hatalomtól.)

Marinának az árvasága se olyan, mint másé: az árvaság megüli a házat, még mielőtt, tizennégy évesen, elvesztené tüdővészes - sokáig gyászolt, álmában minduntalan visszajáró - anyját, aki maga már háromhetes korában elárvult. (“Húszéves lengyel nő, nagyanyám - mohó föld nyelt be téged." ) Még ez a gyerekeknek gazdag gyerekkort kínáló, de azért szomorú moszkvai földszintes faház se maradt meg, eltűnt a, mondják, felismerhetetlenné vált folyópart aranykupoláival együtt.

A francia-svájci zárdában, német intézetben - ó, és még egy kicsit a Sorbonne-on is: bizony, szerencsétlenség és szerencsétlenség között is van különbség - iskolázott gyermek mohón olvas, ellenőrzetlenül (még olyan ritkaságokat is, mint Marija Baskirceva és Maupassant levelezése), mindent, elsősorban a német romantikusokat, még a másod-harmadvonalbelieket is. Az örökölt-tanult német nyelv mágnese olyan erősen vonzza, hogy 1927 szomorú újévén, a halott Rilkét élőként köszöntő újévi üdvözletében azt írja: “Angyalok nyelvénél s az orosznál - is közelibb a német..." Az első világháborúban végképp elsüllyedő vaskos bájú, szellemi Németország képe él benne. Pedig tudja, hogy már csak délibáb: az “igazi" Németországot már csak Rilke testesíti meg, írja 1926-ban Paszternaknak. Olvas angol és francia romantikusokat is, kedves ókori szerzőit és persze a nagy oroszokat is, de ez a fajta, kazalba hányt, de mégiscsak magas műveltség se csorbítja eredendőnek látszó vonzalmát, amely a népköltészet felé tereli. Ami a folklórt illeti, annak a hatása már kezdetben se rágatlan: A cárlány című mese-elbeszélőkölteménye nemcsak a város szülötte számára mindig vonzó szép régi és paraszti szavakkal ékes, hanem hiteles népmesei jelenetekkel is. S később, emigráns élete első színhelyén, kedves Csehországában (ahol “az Idő sebét a hűs Öröklét" gyógyítja), úgy érzem, 22-ben, Paszternaknak írt versében például, a közös szláv ősre utaló szavakat keresi, ott, ahol a “népi" és “ősi" határai elmosódnak, rövideket, redukáltakat, persze orosz szavakat, de amelyek a lehető legjobban emlékeztetnek a lágy orosztól eltérő, robusztusabb cseh szavakra. Mikor a németek megszállják Csehországot, s Cvetajeva, már Franciaországból, rémült szeretetének sokat emlegetett cseh ciklusában adja megrendítő (bár, bizonyára a tárgy sugallatára is, túl egyszerű, már-már az otthoni szocreált idéző) jelét, alkalmasabbak számára ezek a szavak a tagolatlan fájdalom és nemes megátalkodottság kifejezésére s egyszersmind a valahai testvériség felidézésére. De valóban csak a honvágy sugallhatta az ilyen szakaszokat:

Nem henye, de dolgos,
istenáldott, szorgos.
Húsz esztendő fénye,
húsz év - büszke lépte...

(B. I.)

Olcsó a kezdő gorje-morje (bánat-tenger) rím, banális a cseh tenger hiányának az emlegetése. Cvetajeva költészetének ebből a szálából származhat az a sok alliteráció, figura etimologica és komolyan nem vehető, kiagyalt-kivasalt, nem mindig ízléses rím, amelynek, sajnos, hagyománya lett, mert a jót nehezebb eltanulni, mint a rosszat.

Marina Cvetajeva tizennyolc éves korában kiadja a verseit Esti album címmel. A mindig szerelmes költő már itt is, első kötete címében is szerelmi titkot rejteget. (Ártatlan titok, csak ő meg a húga tudja a nyitját: “esténként" egy “albumot" nézegetnek első szerelmével, akinek sok boldog és szomorú verset köszönhetünk.) “Gyermekkor - Szerelem - Csak árnyak" a kötet alcíme: megmondja, miről “szól".

1911-ben Valerij Brjuszov, aki mint kritikus is igen nagy tekintélyű, szemlét tartva a közelmúlt dicséretesen bőséges - és hamarosan elsüllyedő - verstermésén, mégiscsak megáll egy pillanatra az ifjú költőnő köteténél, és végtelen fensőbbséggel gyermetegnek nevezi. (Bizonyára nem emlékszik rá, hogy vagy egy évvel azelőtt a félénk lány ismeretlenül, levélben összeszidja a félelmes tekintélyt, amiért nem szereti Rostand-t.) Mennyire igaza van, egyet azonban nem vesz észre, vagy legalábbis nem adja jelét: a pályakezdő nem a környező irodalomból veszi a léggömbjeit és petárdáit, nem(csak) a szecesszió manírjaiból, hanem a romantikából. De leginkább az tűnhetett volna fel, hogy ez a jókislány-költő már most is mennyire kevéssé simulékony. Éles szemmel észreveszi viszont, hogy Cvetajeva mindig valami konkrétból, látványból, tárgyból indul - ez csakugyan kiemeli a mindenkor, de akkor különösen sok önjelölt költő (és főleg költőnő) lila ködöket terjegető seregéből.

A finom költő, Makszimilian Volosin érzékenyebb. Nőköltészet című cikkében melegen, meghatottan szól erről a “gyermeki költészet" -ről: “Azokból az évekből való, mikor a szó még nem engedelmes, nem találja el pontosan az érzést, a megfigyelést... de a gyermekhang olyan árnyalatokat tud, amelyekhez a felnőtt vers már nem ért... Sok mindenhez hozzáfér, amiről mi, felnőttek, már hiába ábrándozunk..." Ehhez a méltatás tárgya adhatta az ötletet, egyik legkorábbi versében: “Tudunk mi olyat, amit ők nem (mármint a felnőttek) - tudunk mi olyat, sok olyat." Nem sejtheti a kritikus, hogy a hamarosan megérő költő mindig megőrzi majd gyermekes öntörvényűségét, annyi egészséges dilettantizmust, amennyi az eredetiséghez kell. Nagy barátság kezdőszólama ez a kritika, Volosin Marina első költő barátja, ő kapcsolja be az élő irodalom - és irodalmi élet - áramába, sőt ő lesz a végzet eszköze, akaratlanul véglegesen és végzetesen beleavatkozik Marina sorsába is, meghatározva hátralévő harminc évét, életét és halálát is: az ő krími nyaralójában ismerkedik meg az iskolából érkező Szergej Efronnal; a nagy indulatú, nagy orrú költőlány és az egy évvel fiatalabb, frissen elárvult (már megint!), tüdőbajos, csüggedt, sovány, “tengerszín szemű" fiú első látásra egymásba szeret “egy életre" - Ariadna lányuk Borisz Paszternaknak írott levele szerint. (“Anyám csak kettőtöket szeretett élete végéig, apát és téged" - s ezen korántsem a köznapi szerelmi hűséget kell érteni, mert Paszternakkal alig-alig találkozott Cvetajeva, nagyon személyes, sőt, zavarba ejtően szenvedélyes levelezésük forrása “lelki" természetű.) Szergej Efron fehér tiszt lesz, őutána megy majd Marina 1922-ben külföldre, s 1939-ben őutána megy majd haza is, az ő - és a lánya - letartóztatása az öngyilkossága egyik oka. (Az Efron és a spanyol polgárháború, az Efron és a Szovjetunió homályos kapcsolatáról szóló kósza mendemondáknak az olvasó számára az az egyetlen értelmük, hogy Cvetajeva öngyilkossága előtt a nyomorúsághoz, a fokozhatatlan családi szerencsétlenséghez, a tökéletes kitaszítottsághoz ráadásképpen talán még a rossz lelkiismeretet is megkapta.) Sohase érdekelte a politika, se az orosz forradalom, se az egymásra acsarkodó emigráns csoportok - azokon is mindig kívül maradt: (“utam senki háza mellett nem vezet el" ), önérdeke ellen is, haragjukat is magára vonva -, odakinn is az elképzelt, eszményi orosz olvasónak írt, mégis a politika ölte meg.

De most még “élete legboldogabb nyarát" éli. Férjéül fogadja (azt hiszem, ez a helyes kifejezés) és lótejkúrára, tojáskúrára (napi tizenkét tojás a tüdőbajosnak! Mit tudnak még a boldog szeretők a koleszterinről!) fogja a törékeny Szergejt. Ősszel Moszkvába mennek, a később Zsivago-Paszternakról elhíresült bájos klasszicista villautcába költöznek sokadmagukkal, valami olyasféle közösséget alkotva, amit ma - tegnap? - hippikommunának mondanánk (csak ez nagyvonalúbb volt, nemzedéki előítéletek nélkül való), Szergej lánytestvéreivel, köztük Marina szeretett “Napocská" -jával és Marina új barátnőjével, a Nagymamával, Volosin édesanyjával.

Marina most már Szergej segítségével állítja össze a köteteit, versest is, a Csodalámpás -t és egy naplószerű prózát, a Gyermekkor -t.

Anna Szaakjanc, Cvetajeva kiváló örmény-orosz ismerője szellemesen azt mondja erről a naplóról, hogy íróját itt még nem nyomasztja a nagy költő jelenléte. Talán arra gondol, hogy az életképek sora valóban fesztelen, és, másfelől, ha “életfilozófiai megállapításokra" kerül sor, írójuk bátran - gyanútlanul? - vállalja a banalitást, mert mi egyéb, mint banalitás, ha ellenbanalitást állítunk szembe egy banalitással? Ilyeneket ír: “... a test makulátlan épsége a lelket csorbítja". Vagy: “minél okosabb valaki, annál kevesebbet eszik". Azt mondanám, a későbbi kitűnő prózaíró jelenléte se nyomasztja. De már itt is, újra, mond magáról valami jellemzőt, bár szintén naivat: “Én minden tudok lenni, mindent szeretek, mindent akarok!"

Nem, nem tud minden lenni, bár nem egy-hangú, ritka egy-lényegű költő, de az igaz, hogy féktelenül mohó és kisajátító. Maga választotta Pszükhé-öntudatában is egyre csak Aphrodité szeretne lenni. Vad szertelenségében rajong mindenért és mindenkiért, amihez-akihez hozzáér, s egy óriáskígyó étvágyával nyelné el. Lírikusként is kisajátító, emfatikus és személyes, félig képzeletbeli vagy egyoldalú kapcsolataiban is. Blokot kétszer látja életében, akkor is messziről, s tizenhat részes Blok-ciklusa, amelyet öt évig ír, részenként más-más formában, más-más hangon, népi-hangsúlyosan, szecessziós lenge díszekkel, nehéz öregharangbongással - erénye-ereje itt sem a képalkotás, hanem a zuhatagos ritmus- és hangváltás, a mindennapi beszéddel váltakozó ünnepélyes dúr hang -, sokkal inkább bizalmas, megrendült, forró szerelmi vallomás, mint tisztelgés a nagy honfitárs előtt.

A hívogatva menekülő szűz játéka, szűzies-rövid sorokban, románcstílusban:

Gyöngéd kisértet,
gáncs nélküli lovag,
ki hívott téged fiatal életembe?

(B. I.)

Az alázatos hódoló orosz díszletű szecessziós áhítata:

S a lassú hóhullásban állva
letérdelek a szűz havon,
és a te szent neved kiáltva
az est havát megcsókolom.

(B. I.)

És egy orosz mértékkel is túlzó mondás: “Csupán az én kezem a te kezeddel - nem érhet össze, Boldogságom..." , jeléül annak, hogy ez a Pszükhé-szerepe éteri szféráiba igyekvő nő a költészet szerezte örömöt is a bőrével érzékeli (s ez az, amiben igazán nagyszerű).

Addig írja ezt a ciklust, amíg Blok meg nem hal. Akkor aztán elsiratja, emelkedetten, gyönyörűen, hatalmas képpel: “húsvétként úszik most feléd - Oroszhon..." (s egyben itt a példa a lehető-lehetetlen fordításra: szó szerint pontos, és szebb nem is lehetne a magyar szöveg, de ki vetítheti a magyar “húsvét" szó köré az oroszok legnagyobb, legoroszabb ünnepét, az orosz módi halál és feltámadás, bűn és megtisztulás, az igazi pokoljárás és megélemedés atmoszférájának nagy holdudvarát?).

A magánál nagyobb orosz költőket is megbabonázó Byron Marina Cvetajeva lírájában is megjelenik, előre megjósolhatóan; s ő is személyes ismerősként, sőt férfiként, női szemben tükröződő testi valójában, a “magamat szeretem benned" női megközelítésben: “S mit mondtunk volna... Ön - nékem, Önnek - én". S itt sem marad el a halál, amivel oly szoros és kétértelmű kapcsolatban van a költő:

Idézem még a félmaroknyi hamvát,
mi ajkából s szeméből megmaradt...
A sírban alvó valamennyi szempárt,
Önt s magamat.

(B. I.)

Anna Ahmatovához is ír egy tizenkét részes, változatos ciklust, de azt két hét alatt. Anna Ahmatovának, a személynek, olyan erős lehetett a tragikus sugárzása, hogy két egymást követő évben két fiatal költő is megérzi, még ebben a tragikumra hangolt kordivatban is, s másfelől mit sem tudva a tizenhét utáni élet természetéről (jóllehet végül hármuk közül csak Ahmatovának sikerült természetes halált halni). Először Mandelstam (1915-ben):

... Neked is, te karcsú
cigánylány, készíti sokarcú
kínját a dantei pokol?

(P. J.)

Cvetajeva “sírás múzsájá -nak" nevezi, sötéten lobogó színekkel festi, megérzi ő is a végzetet, de a nála csak három évvel idősebb, igaz, akkor már nagyobb tekintélyű költőtársat alázatos, szolgáló gesztusokkal ünnepli, költőkirálynőként énekli (énekli a szó szoros értelmében: “arcom rejtve énekellek téged" ), megteszi Varázslóasszonynak, sőt, Istenanyának, egyre magasabbra gerjedő rajongáshullámokkal:

Minket megkoronáz, hogy véled egy lehet
a föld, min járhatunk, hogy ugyaz az ég is!
És az, kit megsebez halálos végzeted,
meghal bár, halhatatlanok közt a posztja mégis.

Mindjárt egy várost ajándékoz neki - Moszkvát a moszkvai Marina a szentpétervári Annának:

Harangok városa, mit néked adhatok,
Ahmatova - s a szívem is tenéked.

(B.I.)

Talán lámpalázában követ el mindent ebben az első részben, amit csak hibának tarthat a finnyás Ahmatova? Mert a nemes sodrú sorokban benne az összes orosz árvalányhaj: a fehér éjszaka, a szilaj lány, a hófúvás, az aranykupola. S megint ő, Cvetajeva a főszereplő.

A szertelen imádatban - amivel tíz év múlva úgy megijeszti és elbűvöli a védtelen európai Rilkét - öntudat és megindító riadalom lappang:

Asszony vagy, földi - bár megáldják jöttödet -
mindenkinek, de nekem égből jött kereszt.
Az üdvösség és a nyomasztó súly keresztje.
S hozzá is imádkozik, akárcsak Blokhoz.

A test szerint való megjelenítés, az érzékies pillanatrajz mesteri, mint mindig, talán lényeglátóbb is, de mindenesetre más természetű, mint férfi költőtársáé: “Angyalból, sasból egybeforrt" - így rajzolja meg Ahmatova szellemes, éles, horgas profilját. S még a holló-boszorkány vándormotívumával is, amely stílusosan itt népköltészethangon szólal meg, és rávall a költő kettős érzelmeire:

Ki, mint holló, száll az égi fára.

...... ........... ........... ........... ............

Horgasorrú! Kinek mérge-átka
s kegye is halálos.

(B.I)

Csakhogy a szerető, meleg részvét Mandelstam-képe és a közeli kapcsolatot sugalló Cvetajeva-hang között az a különbség, hogy amannak egy sírig (Mandelstam nem létező sírjáig) tartó hűséges barátság a fedezete, Cvetajeva meg Ahmatova pedig életükben egyszer találkoztak, akkor se tetszettek egymásnak. Cvetajeva úgy nyilatkozott, hogy “gyenge dolog" Ahmatova új kötete, és igazán nem érti, mit csinálhatott Anna 1916 óta, Ahmatova meg úgy találta, hogy Cvetajevának nincs ízlése. Talán Cvetajeva lánya találta fején a szöget. Azt írja Ahmatovának: “Mamának nem ízlése nem volt, hanem mértéke".

Paszternak viszont, a hűséges levelezőtárs, majd 26-ban a Rilke-Paszternak-Cvetajeva levelezőhármas tagja, a lovagiasságban volt mértéktelen, Cvetajevának kérve elsőbbséget minkettőjük német bálványának figyelmében. De azt bizonyára komolyan gondolta, amit a költőnőről írt Rilkének, első érett kötete, a Mérföldek és egy-két külföldön megjelent verse igézetében: “egy költőnőt érint, aki... éppúgy a Maga költő-életrajza hatósugarának és hatásfokának része, mint én... itteni kerülő utakon eljutott hozzám... egy olyan igaz és valódi verse, amilyet itt, a Szovjetunióban már egyikünk se tud írni... Marina Cvetajeva az, Isten kegyelméből való költő..."

Az volt, csakugyan, hiába egyenetlen. És nagy hatású, búvópatakként mindig jelenvaló, diadalmas árama a hazai irodalomnak. És igazi hivatásos, mindig kitartóan dolgozó író, bár élete utolsó évtizedében verset nem sokat írt. Verseskötetein kívül tizenhét elbeszélő költemény, nyolc verses dráma, számtalan esszé, filozófiai és kritikai tanulmány, önéletrajz maradt utána.

A halállal kezdtem, hadd fejezzem be a szerelemmel.

Cvetajeva verseiben a halálban való megtisztulás, felmagasztosulás, a nyugalom, a bensőséges szerelem. A szerelemben a bűnbeesés, az alázat, a vergődés, a pokol láza és parazsa, a tűzhalál.

A kétrészes Phaedra egy befejezetlen versesdráma-trilógia mellékterméke. Úgy érzem, Cvetajeva dús szerelmi költészetének forrpontja, mert álkülönc modorosságait és biedermeier szépelgését elhagyva mintegy a maga gyötrött arcú ércszobrát olvasztja fel az őszinte szenvedély katlanában, mégis a némileg eltávolító szerep és klasszikus ritmus fegyelmében. Az első részben, szokatlanul, kép képre zúdul, mind az emésztő szerelem metaforája: a kicsapó hullám, a porba maró fog-kavicsok, a csupasz idegzetű, legszebb, negyedik szakasz élő fűrész-foga, az eleven sebet kínzó bögöly, a tűzzel kerített kanca, a láva. És a láz, a parázs, a hamu-homok, a tapadó peplum, az egész vers forró, cserepes szájból ziháló, szárasztó lélegzete megidézi az utolsó szóval kimondott szomjúságot. De még él a beteljesülés reménye. A második részben már a Királynő szól, fenséges hexameterekben, bűntudat és lázadás közt, bujaságát lélek-lényegével mentegetve, de remény nélkül, bukása tudatában, méltósággal készülve a halálra s újra a régi gőgös költő-Királynőként csak magát vádolva:

már én is zuhanok! Keblem magasából, a végzet
kettős dombjáról - kebled poklába örökre.

(Nem magaméba-e?!)...

(B.I)

Tudjuk a mitológiából, hogy Phaedra öngyikos lett.

Marina Cvetajeva búcsúlevele fiához:

Bocsáss meg, de ezután még rosszabb lenne. Súlyos beteg vagyok, már nem én vagyok én. Rettenetesen szeretlek. Értsd meg, hogy nem bírtam tovább élni. Mondd meg apának és Áljának - ha ugyan találkozol velük -, hogy utolsó percemig szerettem őket, és magyarázd meg, hogy zsákutcába jutottam.

Pór Judit

 
 
0 komment , kategória:  Marina Ivanovna Cvetajeva 1.  
Marina Ivanovna Cv
  2011-02-02 10:50:57, szerda
 
  Gizella Lapu...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ............ .. (#1) 2011-02-02 10:12:56

Marina Ivanovna Cvetajeva

Ophelia - a királynő védelmére


Ó, Hamlet! Elég már túrni a férges
sírt... Nézze a rózsahadat!
Gondoljon a lányra, ki - fogyva reménye -
számlálja a végnapokat.

Ó, Hamlet! Elég volt szidni a cédát...
Nem is szüzeké ez a jog -
ítélni a vágyat. A bűnteli Phaedrát
idézik a régi dalok.

S fogják! - De Maga, keveréke a mésznek
a romlásnak... A csontot itéld
el, Hamlet! Amúgy sincs dolga az észnek,
hol láz tüzesíti a vért.

S ha mégis... Ügyeljen!... A kőlapon át föl
a házba - az ágyba - jutok!
Megvédeni ott fogom én a királynőm,
ki Önnek a vágya vagyok.

1923. február 28.
________________________

(MARINA CVETAJEVA: A KIRÁLYNŐ VÉDELMÉRE című kötetéből. Baka István fordítása.)


Phaedra

1.
PANASZ

Hippolütosz! Jaj, ne kinozz!
Lángol az orcám... láz hevében...
Mi ez a rejtező gonosz
varázs Hippolütosz nevében?

Akárha hullám csapna a
part fekete gránitkövére.
Jaj, Hippolütosz parazsa!
Jaj, esküvések lázbeszéde!

A földbe vágyik két karom,
fogaim kavicsai - porba!...
Sírnék tevéled ágyamon!
Elmém is lángra gyúl, lobogva...

Mintha Herculanum porát
szívnám... vakulva... hervadón már...
Jaj, élő fűrész foga rág!
Aszúbb vagyok hamu-homoknál!

Bögölynek - ömlő vérü seb
sírásán - dühödt harapása...
Kancának - tűzzel kerített -
pirosló sebként vágtatása!

Hippolütosz! Légy oltalom!
E peplum, mint a kripta.
Bögöly - gebe-Elízium:
vágóhíd - vérem itta!

Hippolütosz! Foglyod leszek!
Keblem, forrásom éget!
Hippolütosz-szirom helyett
hárpiák csőre tép meg!

Hippolütosz! Vizet, vizet!
Mostohafiu? Cinkos!
Lábam alatt - lépcső helyett -
láva! - Morog Olümposz?

Vak olümposzi istenek!
Szobor mind - ez a titka!
Hippolütosz! A köpenyed!
E peplum, mint a kripta!

Hippolütosz, oltsd szomjamat...

1923. március 7.

2.
LEVÉL

Hippolütosznak küldi az Anyja - Phaedra - Királynő.
Hóbortos fiunak, a viasz-szépségű legénynek,
Phoibosztól, Phaedrától messzefutónak... Emígy szól
Hippolütoszhoz Phaedra: a gyöngéd, sóhajos ajkú.

Oltsd el a lelkem szomját! (Érintsd ajkamat is, mert
nem lehet oltani másképp!) És - ajkamra tapadva -
nem csókolni Pszükhét is egyúttal, aki körülem leng...
Oltsd el a lelkem szomját: oltsd el az ajkam, az égőt!

Hippolütosz, kimerültem... Szégyenkezzen a céda!
Én nem szégyellem, hogy hozzád száll sikolyom. Mert
szó meg a kéz csak az egyszerüek... De ajakremegésem
nagy titkát mutatóujj rejti előled: a csöndem.

Ó, te bocsáss meg nékem! szűz! lovas! élvezeteknek
ellensége! De nem bujaság ez! Női szeszély sem!
Vagy ha igen - más csábított rá! Vágyta Pszükhé meg-
hallani Hippolütosz szavait, ajakamra találva.

,,Szégyenkezz!" - De hiszen késő! Ez a vég szava volt már!
Elragadott a lovam! Meredek szirtről le - a porba -
már én is zuhanok! Keblem magasából, a végzet
kettős dombjáról - kebled poklába örökre!

(Nem magaméba-e?!) Bátrabban! Szelidebben! Az írást
nem sztílosszal a lágy táblába - a szív viaszába?! -
kell ma bevésni ügyetlen... Elolvasná ajakadról,
Hippolütosz, szent titkaidat, epedő ajakával

Phaedra, a szomjuhozó...

1923. március 11.
________________________

(MARINA CVETAJEVA: A KIRÁLYNŐ VÉDELMÉRE című kötetéből. Baka István fordítása.)




Éj

Órája folyamár-levetkezésnek,
midőn - miként szem - visszanéz a lélek.
Most nyílanak zsilipjei a vérnek!
Most nyílanak zsilipjei az éjnek!

Vér buggyant, hasonlatosan az éjhez
vér buggyant - hasonlatosan a vérhez
éj buggyant! (Órája a fülelésnek:
fülünkben - mintha szemben - földi képek!)

A láthatóság függönye behúzva!
A kor szele szélcsönddé elcsitulva!
Órája - mintha szemhéj-, fülnyitásnak,
a - nincs se súly, se légzés - hallgatásnak.

Mert fülkagylóvá homorult egészen
világunk: hangokat szívogatóvá;
fülkagyló lett - amely akárha lélek!...
(Lelkekbe - mintha kezekbe - fogódznál!)

1923. május 12.
________________________

(MARINA CVETAJEVA: A KIRÁLYNŐ VÉDELMÉRE című kötetéből. Baka István fordítása.)


Átlopódzni

Idő s nehézkedés felett a
legfénylőbb győzelem talán ma -
átmenni, még nyomot se hagyva,
átmenni, nem vetítve árnyam

a falra...
Mindenről lemondva
győzhetnék? Tükrökből kilépve?
Akár Lermontov, átlopódzva
kaukázusi kővidéken?

De talán még jobb móka volna,
ha Bach Sebestyén orgonás
ujjával ekhót nem koholna?
Széthullani, hamut ne láss,

urnám...
Vagy győzhetnék csalással?
Délköreim mind elhagyón?
Mint óceánon, könnyű lábbal
az időn átlopódzhatom...

1923. május 14.
________________________

(MARINA CVETAJEVA: A KIRÁLYNŐ VÉDELMÉRE című kötetéből. Baka István fordítása.)


Magdolna
Részlet)

A tíz parancsolat szenével
köztünk tíz máglya ég.
A rokon vér taszít - de nékem
idegen a tiéd.

Evangéliumod korában
lehettem volna egy...
(Idegen vér - a legkivántabb
s a legidegenebb!)

Tehozzád minden nyomorommal
vonszolnám magamat -
fény gyapja! - démoni hajammal
elfedve, olajat

csorgatnék lábadra s a lábak
alá, igya a rög...
Folyjanak az eladott vágyak,
mit más leköpködött!

Ajkaim s kóchajam habjával
és minden gyönyöröm
nedvével... Hajamba a lábad,
mint prémbe, törölöm.

Szőnyegként lépteid alá
terülök, és te nékem,
kinek a fürtje csupa láng,
mondod: kelj fel, nővérem!

1923. augusztus 26.
________________________
(MARINA CVETAJEVA: A KIRÁLYNŐ VÉDELMÉRE című kötetéből. Baka István fordítása.)


Menekülés
Rejtőzve zápor függönyébe
sok közönyös szempár elől,
ó, holnapom! - kémlellek téged,
akárcsak a bombát vető

a vonatot kémleli, még meg-
rettenve robbantás-zajától...
(Iszonya nemcsak az ölésnek
űz minket arcunkat a zápor-

sörénybe fúrni!) Nem a vádtól
rettegés, nem... De füttyök! felhők!
A Holnap teljes gőzzel száguld
peron mellett, mely messzi eltűnt

előlem... Áldott Istenem!
Uram! S verődöm füstgomolyba,
mint falba... (Hágcsóra teszem
a lábam - vagy már láb se volna,

se kéz?) Lázálombeli éj
lámpái versztoszlopokon...
Nem szerelem, nem szenvedély,
vonat vagy, véled utazom

az Öröklétbe...

1923. október 14.
________________________

(MARINA CVETAJEVA: A KIRÁLYNŐ VÉDELMÉRE című kötetéből. Baka István fordítása.)



Szerelem

Tűz? Szablyaél?
Szerényebb légy - túlzó a szív heve!

Kín, ismerős, mint szemnek a tenyér,
mint ajkaidnak
szülötte-gyermeked neve.

1924. december 1.
________________________

(MARINA CVETAJEVA: A KIRÁLYNŐ VÉDELMÉRE című kötetéből. Baka István fordítása.)



Életek

1.

Orcáim pírját el nem ejted -
erős, mint szétáradt folyók!
Vadász vagy, én vadonba rejtett,
te hajsza, én futás vagyok.

A lelkem el nem ejted élve!
Hajszolva, szélvészként robog,
meggörbülve, eredbe tépve,
forró, arab sivatagok

vad méneként.

1924. december 25.

2.

A lelkem el nem ejted élve!
Elröppen tollpihealakban.
A dallamhallás jól itélte:
,,Álnok" az ,,élnek" ríme gyakran.

Nem őslakos ötölte így ám!
Sajkád más partokhoz ereszd!
,,Ólok" az ,,élek" ríme nyilván.
Fogd meg! szorítsd! - az élet ez.

Senyved a szennyes karikáktól
lóláb, a rozsda csontba mart!
Az élet késél, rajta táncol,
aki szeret.
- Hisz kést akart!

1924. december 28.
________________________

((MARINA CVETAJEVA: A KIRÁLYNŐ VÉDELMÉRE című kötetéből. Baka István fordítása.)




Szergej Jeszenyin emlékének

.. S nem kár, hogy oly keveset élt,
s nem fáj, hogy keveset adott -
sokat megélt, ki mostan élt,
mindent adott, ki dalt adott.

1926. január
__________________________

(MARINA CVETAJEVA: A KIRÁLYNŐ VÉDELMÉRE című kötetéből. Baka István fordítása.)


Majakovszkijnak

1.

Hogy a kétségbeesettek
innen ki ne haljanak,
Vologyimir, légy te kisded:
birtokold világodat!

2.

Az Irodalmi - benne nincs
a lényeg - vérét öntenétek! -
hétnaponta jelentkezik.
Ki elment - egyszer jő közétek

százévente. Nem él az él-
harcos. Mily hírek kellenének,
főváros, néked, mily vezér-
cikk csillapítaná az éhed?

Itt, mifelénk így tárgyal a
csernovec miljukovistával:
,,Az a Majakovszkij? Na, ja,
basszusa volt, és kiskabátban

mászkált..."
Hej, véred rossz sora!
Hogy békülnék az új világgal,
ha első számú harcosa
vérét - a második lapjára
tette csak (az Izvesztyija).

3.

,,A koporsóban, hétköznapi, sötét öltönyben,
tartós, durva, vasalt sarkú cipőben fekszik
a forradalom legnagyobb költője."
(Odnodnyevnaja gazeta, 1930. április 24.)

Vasalt sarkú csizmában, amelyben
felhágott a hegyre valaha -
kerülő utakat nem keresve,
nem is lelt a hágóra soha -

csizmában, melynek kopás a fénye:
húszesztendős szolgálat alatt.
A proletár Sínai hegyére,
hol ő oszt parancsolatokat

Csizmában - lakótér, talpalatnyi,
a lakásosztály már kiszorult.
E csizmában hegyet kellett rakni -
hegyet hágott - átkozott - dalolt -

csizmában, mely tágult és szorult már,
Október szűzföldjén taposott,
csizmájában, akárcsak a búvár:
azaz baka, sárban csoszogott.

Csizmájában a nagy hadjáratnak,
a donyeci medencén is át.
Saját népe bánatbércét rakva
vállra: a százötven-(Goszizdat)

-millióét... Annyira sajátja,
ahogy más-más esztendőbe lép:
,,Semmi sem a sajátod a gyárba!" -
minden népek bánata hegyét.

Ebben a csizmában - a Rolls-Royce-a
szóbeszéd - vezényelt a halott
pionírjainak: Állj a sorba!
Ez a csizma - tanúskodni fog.

4.

Széttört a léten a szerelemsajka.

Egy huncut garast sem érsz, te,
főkolompos, senkinek.
Sajkád, elvtárs, mondd: miféle
szótár lapjain lebeg?

Sajkáddal - szerelmedével! -
felborulni - mily hamis!
Rázin - hát nem egy tevéled? -
jobban élt a léttel is.

Újdonságnak ez miféle?
Gyógyszer - csapból csörgedezz!
Proletárhoz illenék-e?
Földesúri módi ez!

Kellett istent és anyánkat
szidni - vér, nem virradat! -,
mint fehér bélést kivágtad
végül az osztályomat.

Mint hadapród, ki a Toscán
- bú motoszkált benne - lőtt!
Nem majakovszkiji - pusztán
sahovi a tetterőd.

Húznád homlokodra sapkád,
s - isten áldjon, szép szemek!
Dédunokád volt a mintád,
s dédapádként végezed.

Kiderült - e szégyeneddel
bírsz-e, nem vagy más te, mint
szovjet-oroszhoni Werther,
nemesi szokás szerint.

Csakhogy rég - az ég akarta!...
- Ellenségem, szép alak!
Semmilyen szerelmi sajka
nincsen új - a hold alatt.

5.

Lövés - mint ellenségbe,
a lelkedbe csapódott.
Leromboltad hát végre
utolsó templomtornyod.

Csütörtököt se mondva,
az ólom célba röppent.
Volt szíved mégis, hogyha
megállt - golyóütötten.

(Külhonban így beszélnek:
,,Micsoda kázus! Hinnék?!
Hát ott is - szívvel élnek?
S a szívük fájhat is még?" )

Lövés - bele, akárcsak
céltábla tizesébe.
(Bal fülcimpád levágtad,
de nőd vár ágyba téged.)

Remek volt! El se vétve!
s méghozzá nőért tetted!
S Helénát mégis - épp te! -
cemendének nevezted.

A Balfront atyja eggyel
lepett meg legkivált:
csak jobbra tartva fegyvert,
most - balra is talált.

Ha jobbra megy lövése,
ép volna séfetek.
E bal-lövés se félre:
a Cetropévbe ment.

6.

Tenyeremre dobom én e
tűzszín magokat,
hogy ragyogjanak a mélyben:
tűzlángpirosak.

Mint egy szovjet főpap,
szinódusát is hozva...
- Szervusz Szerjózsa!
- Szervusz Vológya!

Kimerültél? - Kissé.
- Közügyben? - Magánban.
- Revolver? - Szokásban.
- Égetett? - Eléggé.

Akkor hát leélted?
- Elpasszoltam végleg.
... Nem illik, Szerjózsa!
... Nem illik, Vológya!

Emlékszel-e, engem
hogyan káromoltál,
basszus hangon zengve,
pódiumról? - Hagyd már,

rég volt... - Kilukadt hát
a szerelem-sajkád!
Csak tán nem egy szotyka?
- Még rosszabb a vodka.

Pofád ma is puffadt,
még ki sem aludtad?
Nem illik, Szerjózsa.
- Nem illik, Vológya.

Amúgy - nem borotva -
tisztább munka, látod.
Elütötték most a
kártyád? - Még szivárog.

- Útilaput tégy rá!
- Kollódium vóna.
Tegyük rá, Szerjózsa!
- Rátesszük, Vológya.

Micsinál Oroszhon
anyácskánk ma? - Még mit
nem mondasz: ki? - Mondom:
eSZeSZeSZeR? - Épít.

A szülők ott szülnek,
a kártevők irtnak,
a kiadók gyűlnek,
az írók meg írnak.

Az új hidat máris
elvitte az árvíz.
Ugyanaz, Szerjózsa!
- Ugyanaz, Vológya.

Hát az énekes had?
- A nép, tudod, felnőtt!
Koszorút azért ad,
de nem babért - vesszőt,

mint holtnak. A régi
Rosztát átlakkoztam.
De nem elég mégis
Paszternak se mostan.

Kezünket tegyük ma
kiszáradt szavakra.
Rátegyük, Szerjózsa?
- tegyük rá, Vológya!

Üdvözöl még téged...
- Jó Lszan Alekszánics
megvan még az égben?
- Angyalként! - Hát Kuzmics

Fjodor? - A csatornán:
vörös folt az orcán
rég. - Gumiljov hol jár?
- Keleten tán.

(A gyékénye véres,
a fogata vérmes...)
- Ugyanaz, Szerjózsa.
- Ugyanaz, Vológya.

De ha ugyanúgy lett,
Vológya, barátom,
tegyük rá kezünket,
bár kezünk ma - látom -

nincsen.
De ha nincs is,
Szerjózsa, barátom,
e cárság alá is
tegyük a gránátom!

S amit szétköpültünk:
hajnallal röpüljünk -
tegyük meg, Szerjózsa!
- Megtesszük, Vológya.

7.

Lerombolt sok-sok templomot.
Ma már a legdrágábbja sincsen.
Adj örök nyugalmat halott
ellenségednek,
Isten!

1930. augusztus
_______________________

(MARINA CVETAJEVA: A KIRÁLYNŐ VÉDELMÉRE című kötetéből. Baka István fordítása.)


Szilács

Az Eiffelig is csupán egy
ugrás! Nosza, rajta, mássz!
Mindenki bejárta már ezt -
nincs itt csoda, bármit látsz.

Vágy verte orosz szivemnek
rút Párizs is - oly sivár!
,,Oroszhon, Oroszhonom, te,
tudnál kialudni már!"

1931. június
________________________

(MARINA CVETAJEVA: A KIRÁLYNŐ VÉDELMÉRE című kötetéből. Baka István fordítása.)


A ház

Összehúzott szemöldökök
alól úgy néz rám, úgy köszönt
a ház, mint süldőlánykorom
emléke: - Szervusz, jó rokon!

Oly meghitt-ismerős nekem
homlokzata, repkényköpeny
terül reája, rejti őt,
szégyelli tán, hogy nagyra nőtt.

Lám, nemhiába - rajta! vidd! -
taposva rút sikátori
sarat, hihettem: homlokom -
akárha büszke házorom.

A múzeumoromfalon
Apollon-ív - a homlokom

fénylett. E háztól messzi már,
versek, mint bodza közt, lejár
az élet - hulltom enyhe vár.

Melegség nélküli szemek:
zöld, ódon ablaküvegek,
száz éve kertet bámulók,
százötven éve árvulót.

Sötétlő ablaküvegek,
törvényük is egyetlenegy:
zárulj be a vendég előtt,
ne tükrözz minden elmenőt!

Újdonságra nem éhesen
maradtak e szemek - igen! -
entükrük, önszerelmesen.

Összehúzott szemöldökök -
süldőkoromnak zöldje, zöld!
Gyolcsaimé, gyöngyeimé,
köntösömé, könnyeimé...

Kerítő kőfalak között -
ház - haladék, ház - herceges,
megbújva hárslombok mögött.
Leánykalelkem szűzies
dagerrotipja...

Meudon, 1931. szeptember 6.
________________________
(MARINA CVETAJEVA: A KIRÁLYNŐ VÉDELMÉRE című kötetéből. Baka István fordítása.)




 
 
1 komment , kategória:  Marina Ivanovna Cvetajeva 1.  
Marina Ivanovna Cv
  2011-02-02 10:48:09, szerda
 
  Gizella Lapu...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ............ .. (#4) 2011-02-02 09:58:09

Marina Ivanovna Cvetajeva

Roland kürtje

Mint egy bolond - púpjáról költve élcet -,
bús árvaságomról éppúgy beszélek.

Hercegnek ősök, szeráfnak a menny
hadai állnak - ezer s ezeren -

háta mögé - hogy élő falnak essen,
ha dől, és társak ezre váltja menten!

Zsoldos hadat, a sátán légiót
dicsér, s a púpra büszke a bolond.

Így, végül, én, halálos-kimerülten,
szent hivatással: harcolni hevülten,

míg kifütyülnek s nyárspolgár nevet -
én magam - mindenkiért - mindenek

ellen! - kiállok, és hangos hivásom
küldöm az ég ürességébe vádlón.

És szívem lángja záloga lehet
annak, hogy Károly hallja kürtömet.

1921. március
________________________

(MARINA CVETAJEVA: A KIRÁLYNŐ VÉDELMÉRE című kötetéből. Baka István fordítása.)


Megőszült fürtjeimre hull

Megőszült fürtjeimre hull
hajadnak délutáni árnya.
Nem vénülsz, év bár évre múl,
kortársamból fiammá válva.

Együtt harminchat évesen
milyen szép pár voltunk mi ketten!
S úgy tetszik most - reménykedem -,
nekem se kell megöregednem.

1921. június
________________________

(MARINA CVETAJEVA: A KIRÁLYNŐ VÉDELMÉRE című kötetéből. Baka István fordítása.)


Orpheusz
Így úsztak lefelé: a fej s lant,
sodorta őket híves ár.
És esdekelt a lant - nyugalmat!
S mondták az ajkak - ó, be kár!

Vérző ezüst, ezüstös vér folyt
kettős sugárban, csendesen -
a suttogás a Hébroszé volt -
húgom, fivérem, kedvesem!

Időnként, kínoktól gyötörten,
a fő lassúdva meg-megállt,
de esdekelt a lant - el innen!
s nyögték az ajkak is - be fájt!

Mint messze sodródó fejalja,
koszorú, mely két ágra vált -
nem sebből vérzett-é a lantja?
Nem lepte színezüst haját?

Folyó lépcsőin lépegetve
mind lejjebb, ért el, ért oda,
hol minden tájnál édesebben
hazug a csalogány dala.

Hol hunyt ki végső csillogása?
Feleljetek, ti sós habok!
Talán egy leszboszi leányka
halászhálójába jutott?

1921. december 1.
________________________

(MARINA CVETAJEVA: A KIRÁLYNŐ VÉDELMÉRE című kötetéből. Baka István fordít



Fák

Cseh barátnőmnek,
Anna Antonovna Teszkovának

1.

Ember engemet
nem babonáz meg már ma.
Vetem hitemet
ezüstszáraz hangába.

- Árnyam hírnevét
zengje harsonák hada! -
Vár a veszteség
hangaszáraz patakja.

Hanga, agg alak!
Kőre kúszol fel bátran.
Árvaságomat
benned én ma megláttam,

s brokátrongyomat
levetem, megtagadva -
hanga-rom fogad,
hanga száraz patakja.

Torz a földi lét,
tétje: kétszínű szivek.
Őszen fölfelé
(mert a vezetőd rideg)

kússz, hol berkenye
bókol, mint Dávid király.
Hanga ősz feje,
száraz óceánja vár.

1922. szeptember 5.

2.

Ha bántalmától részegen
lelkemet harag űzi,
ha hétszeres esküt teszen:
démonait legyőzi -

nem azt a lángoló hadat,
mi hull gyehennamélybe,
de földi aljasságokat,
emberi renyheséget -

fák! Hozzátok megyek! Bazár
zajától undorodva!
Lelkem fellélegezve száll
a ti magasotokba.

Tölgy, Isten ellen lázadó!
Gyökereid kirántod!
Te, fűz, jövendöléstudó!
Ti, nyírfa-szűzleányok!

Szil - feldühített Absalom!
Kínvallatástól nyurga
fenyő! - s te, zsoltár ajkamon:
berkenyefácska búja...

Hozzátok! Lombok omlatag,
de élő higanyába!
Kitárhassam karjaimat!
A verseket a sárba!

Ti, zöld visszfényhullámuak...
hullók - akárha kézbe...
Kibontott hajzatú, szabad
fák örök remegése!

1922. szeptember 8.

3.

Mint fürdő nők, a fövenyen
sorjáznak - rajban
felbukkant nimfák -, s hirtelen,
hullámló hajjal,

karnyújtva, homlokfényesen
- tekercs bomlása! -
táncolnak, s nincs még vége sem -
oltalmazásra

csípőig hull hosszú kezük...
nyakuk kinyújtva...
Megolvadt nyírfa-színezüst
patakzik újra.

1922. szeptember 9.

4.

Társak! Testvérsereg!
Ti, kik elsöpritek
földi bajok nyomát!
Elízium! - Ti, fák!

Táborotokban én,
mámoros-árva lény,
végezem józanon
véletek-egy napom.

Terekről vissza, ó,
pagonyok áldozó-
tüzébe! Vár moha,
tűlevelek sora...

Prófétafák szava!
Rengeteg szózata:
van itt, a rossz fölött,
lét, ami szép s örök:

ott, hol nincs rút, se rab,
hol minden magasabb,
hol igazság a fény,
életed túlfelén.

1922. szeptember 17.

5.

Menekülők? - Futárok?
Ha éltek, választ várok.
Lóra pattant barátok,
kik Istent nézitek?

Milyen sok saru vágtat!
Mily sok ház, fényben állva!
Mily sok kopó és dámvad -
fák, a szökésetek!

Erdő! Most lóhát ringat!
Mit rángógörcsnek hívnak
az emberek: fa-kínnak
vég-rándulása, te!

Kamasz, nektár nevelte,
bútt bő lebernyegekbe.
Kitépett gyökerekkel
fölugrasz, rengeteg!

Nem, más: nem pelyhek szállnak
száraz levelü árral.
Látom: kopják csatáznak!
Hallom: zaj közeleg.

És szétterült palástban
átszáguld most - ki látta?! -
Saul Dávid nyomában:
halálába üget.

1922. október 3.

6.

Nem ecset, nem a piktor!
Fény a hazája, mivel ősz.
Hazudik a piros lomb
a fény itt minden színt legyőz.

A színt a fény tiporja.
A fény a szín mellére lép.
Ez tán, ami kimondja
erejét, titkát s lényegét

az őszi rengetegnek?
Mintha a napok öble
fölött most megrepedne
a kárpit - és mögötte...

Mintha fiadat itt ma
búcsúbrokáton át vezetnéd -
s e szavak: Palesztína,
Elízium, egymást követnék...

Áramlás... Átszüremlés...
Rengő lombligatúra -
fény: halál-boldogság - és
a kapcsolat kihunyta.

*

Ó, őszi őszülés!
Te, goethei apoteózis!
Sok dalt daloltak, és
sok volt, mi szétbomolt is!

Így fénylik fel az ősz haj:
a pátriárkák így haladtak
az utolsó fiúval,
hétből utolsónak maradttal -

utolsó kapuig -
kezük sugárzó fénybe vonva...
(A festék hazudik!
A bíbor itt - utolsó szolga!)

... Nem fényét szórva:
belső fénytől világosulva...
Ez tán, ami kimondja
- s a kapcsolat kihunyva.

*

Így fénylenek sivatagok.
És - többet mondtam, mint akárki:
a palesztínai homok
és Elízium kupolái.

1922. október 8-9.

7.

Ő, ki álmot nem látván aludt,
most felébredt végleg.
Zsoltárok zord rendjében vonult,
a színskálán végig

ébredező testek ezere:
Kezek! - Karok! - Íjra
vágyakozó nyilak serege,
éretten a kínra.

Köntösök, kibomlott-porladók,
halászhálórések.
Kezek, lágyéktájra tapadók
(szűzeké) - s a vének

szíjai, szégyent nem ismerők...
Suttyóé - madárka!
Ítéleti kürtre fölkelők!
Ágyékig kitárva

testük, leplüket ledobva - ó,
ősz szakállu röptök:
Jelen! - Útra készen! - Légió! -
Visszaözönöltök,

nomád népek! - Kegy vár vagy harag?!
Lásd meg! - Légy! - Latolgasd!
...Este néhány fácska felszaladt
ormára a dombnak.

1922. október 12.

8.

Valaki győz - halál a bére.
Fák intenek - a sors elérte.
Zsidó kezd áldozati táncba.
Fa rezzen - titkait darálja.

Évszázadrontó lázadás:
vesszen idő, mérték, szokás.
A kárpit is kettérepedt:
a fák - akárha sírkövek...

Valaki jő. A menny bejárat.
Fák - diadaloszlopok - állnak.

1923. május 7.

9.

Mily ihletéssel,
mily igazakkal telten,
miről susogtok,
lomb-árvizek, felettem?

Mely zabolátlan
szibilla jósszavával -
miről susogtok
e mély önkívületben?

Mit mond lengésetek?
De tudom én - sebére
Időnek jéghideg
írt kentek: Öröklétet.

Ifjú géniuszok,
leleplezitek végleg:
a látvány hazudott,
távolban él a lényeg.

Hogy - akár valaha -
a Föld mutatkozzék meg.
Hogy szemhéjunk alatt
a képzelet valóra váljon.

Hogy csoda-aranyat
Ne adjanak bitorló kézbe!
Hogy szemhéjunk alatt
a rejtelem valóra váljon.

És el az eltevéstől!
És el a sürgetéstől!
Patakba! - Prófétáló
sejtelmes szózatokba!

A levelet a lombba
Szibilla sóhajtotta?
...Ó, lombok lavinái,
ó, lombok, dőlve romba...

1923. május 9.
________________________

(MARINA CVETAJEVA: A KIRÁLYNŐ VÉDELMÉRE című kötetéből. Baka István fordítása.)



Gyári munkások

Komorlanak, robotba görnyedt
munkásként, füstös gyárfalak.
Bontja haját a korompermet
fölött a lágy ég hallgatag.

Teázó gőzös melegében
egy zsíros sapka kódorog.
Gyárkémény a külvárosszélen:
igazságüvöltő torok.

Ti kémények! Törthomlokúak
reménye: ,,Itt vagyunk mi még!"
Halálítéletet tutulnak,
hogy belesajdul a vidék.

Kényelmetek lágy bársonyába
harap a hang, ha felrivall,
mint élve elásott sirása,
taglóütés előtti jaj.

S az Isten? Tűri ezt? Imádkozz -
nem szól. Füsttől sötét, öreg.
Börtönpriccshez, kórházi ágyhoz
szögezték apró kis szögek.

Eleven hús, cafatra tépve -
így volt, és meg nem váltja már
semmi, soha. Csüggedtség fészke,
énekek zúzómalma: gyár!

Gyár! Mert gyárnak hívják e kormos,
fekete röptű szárnyakat.
És ha a gyárkémény rikoltoz -
halljátok? - zendít, szólogat

a gyár! Meg nem ment semmiféle
pártfogó isten titeket,
ha az utolsó bődül az égre
az utolsó város felett.

1922. szeptember 23.
(Rab Zsuzsa fordítása)

2.

Az öröklét könyvét lapoztam én
emberajkakon -
a végső várossorompó tövén,
igazság s a gyom

birtokhatárán... Kőre ültem, és
madarak nyomán
megláttam... távol - messzeségbe vész -
messzibb sincs talán:

a végső kéményt...
Szól : megyek már!
S még: a sírba, lent!
Bíránk és szolgánk - levegőt bár
épp hogy csak vehet.

A megszentelt gazságok városa,
lepra, kór felett
áll, füst ólmában - szégyen oszlopa,
intés ujja lett.

Odúk és bányák hangja,
megfonnyadt arcoké!
Árvák lélekharangja,
dühben igazaké:

kiket bekent korommal
a pokoli robot!
Priccs, söntés pultja mondja,
gerendák, vasfogók.

Ki - moslékát befalva -
szemétdombbá rohad!
A hangtalanok hangja
az Ostorod alatt!

Pincéké, hol a gyermek
fényt nem lát sohase.
Lelenceké, akiknek
moslék az étele!

Megmoccanni se mer: ha
már megvagy - ülj meg ott!
Kis varrólányok hangja,
míg zápor dől-zuhog.

Mosónő köhög, vérrel
táplálva tetveit.
Kiáltás, vér az éke:
szeretnek s vernek itt...

Hang, amely fejjel ront a
Te szentségednek is
(rongyos suhanc rikoltja
hetykén - helyettem is!),

minden-éjjeli óda
a szépségedhez, Ég!
Mindé, ki úgy osont a
létbe, s halálba lép...

A végső várossorompó tövén,
hol mindenkinek joga van,
mert jogtalan - kövemről én
fűsusogásban hangosan

kiáltom - hol senki se lát,
tornyomról - Feléd e
mennyei igazság szavát,
a földi ellenére.

1922. szeptember 26.
________________________

(MARINA CVETAJEVA: A KIRÁLYNŐ VÉDELMÉRE című kötetéből. Baka István fordítása.)




 
 
0 komment , kategória:  Marina Ivanovna Cvetajeva 1.  
Marina Ivanovna Cv
  2011-02-02 10:46:07, szerda
 
  Gizella Lapu...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ............ .. (#3) 2011-02-02 09:53:00

Marina Ivanovna Cvetajeva

Azt hitted, mindennapi aljasság volt
Не так уж подло и не так уж просто

Azt hitted, mindennapi aljasság volt,
mit megtettél - nyugalmas álmodért.
Most menj! Én vérpadomnak magasából
bólintok majd feléd.

És meglepődve akkor veszed észre,
milyen hazug rágalmaid sora:
mit írtam én - a versem feketéje,
nem tintám bíbora.

1920. május 20. és 23. között
________________________

(MARINA CVETAJEVA: A KIRÁLYNŐ VÉDELMÉRE című kötetéből. Baka István fordítása.)
 
 
0 komment , kategória:  Marina Ivanovna Cvetajeva 1.  
Marina Ivanovna Cv
  2011-02-02 10:44:38, szerda
 
  Gizella Lapu...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ............ .. (#2) 2011-02-02 09:51:29

Marina Ivanovna Cvetajeva

Nem dübörögve érkezik a vég

Nem dübörögve érkezik a vég.
Hanem csak: hó szakad.
Égnek a lámpák. A ház elé
ért egy emberalak.

A csengő szikrát szórva szól.
Belépett, felkapta szemét.
A házban csend honol,
ikonok mécse ég.

1916. november 16.
________________________

(MARINA CVETAJEVA: A KIRÁLYNŐ VÉDELMÉRE című kötetéből. Baka István fordítása.)

Kettejüknek egy az ágy

Kettejüknek egy az ágy,
két fivér,
két barát,
alszanak most, kéz a kézben.

Közös a pohár, az étek.

Plédbe bugyoláltam őket,
mindörökre megszerettem,
zárt szemhéjon át előttem
átvonulnak furcsa képek:

szivárvány: kettős dicsőség,
alkonypír: kettős halál.

Nem választom szét e két kezet.
Inkább a pokol,
inkább a pokol -
mélyben égő láng leszek!

1918. január 11.
_____________________

(MARINA CVETAJEVA: A KIRÁLYNŐ VÉDELMÉRE című kötetéből. Baka István fordítása.)


Psyché
1.

Nem, nem bitorló - én itthon vagyok,
s nem szolgáló - ne kínálj kenyereddel!
Vagyok a vágyad és vasárnapod,
hetedik napod a hetedik mennyben.

Ott, lenn a földön csak garas jutott,
s malomköveket hordtam én mióta!
- Szerelmesem! Talán nem is tudod?
Psychéd vagyok - szelíd madárfióka.

2.

Nesze, édesem, a rongyos gúnya,
valaha a testem volt, meleg.
Elszaggattam mindent, összedúlva,
csak a szárny maradt belőle meg.

Fenségedbe öltöztess fel engem,
váltsd meg lelkemet!
S göncömet, mitől más visszaretten,
sekrestyédbe tedd!

1918. május 13.
________________________

(MARINA CVETAJEVA: A KIRÁLYNŐ VÉDELMÉRE című kötetéből. Baka István fordítása.)



Tolladnak én papírlap leszek

Tolladnak én papírlap leszek,
Befogadód. Hófehér papírlap.
Százszorosan visszafizetek
mindent - hű sáfára javaidnak.

Falud leszek én, fekete föld.
Te nékem a zápor s mennybolt fénye.
Te az Úr s uram, aki előtt
föld vagyok - papírlap hófehére.

1918. július 10.
________________________

(MARINA CVETAJEVA: A KIRÁLYNŐ VÉDELMÉRE című kötetéből. Baka István fordítása.)

Ahogy a jobb a bal kezet

Ahogy a jobb a bal kezet leli -
lelked a lelkemhez oly közeli.

Összesimultunk, áldott-melegen,
ahogy a jobb a bal szárnyon pihen.

De vihar kél - s pokolmély szakadék
tépi a szárnyunk jobbra s balra szét.

1918. július 10.
________________________

________________________

(MARINA CVETAJEVA: A KIRÁLYNŐ VÉDELMÉRE című kötetéből. Baka István fordítása.)


Áljának

1.

Hová kerültünk - nem tudom.
Hisz itt se más a gond s az ének.
Már csak veled barátkozom!
Oly árvák lettünk mi tevéled!

S oly jó, hogy kettesben vagyunk -
senkink, se álmunk, menedékünk...
Két madár: virrad - s dalolunk,
két zarándok: világ az étkünk.

2.

És járjuk a templomokat
együtt - nagyokat s a sok aprót,
s a házakat - módosokat
s a sárba ragadt, kicsi viskót.

- Vedd meg, mama! - mondtad a Kreml
csipkéire régi napokban.
A Kreml hagyaték - a tied!
Fény- s kínom, aludj ma nyugodtan!

3.

S mint földben a fű gyökere
befonja barátin az ércet -
megnyílik a fény ürege
kettőzve ölében az égnek.

- Szibilla! Kezed minek oszt
ily sorsot a gyenge leánynak?
Hisz része örökre orosz...
Oroszhon, a berkenyeágak...

1918. augusztus 24.
________________________

(MARINA CVETAJEVA: A KIRÁLYNŐ VÉDELMÉRE című kötetéből. Baka István fordítása.)

Heinrich Heine emlékének

Akarod vagy nem - jelt adok neked!
Vitánk végezetlen - megkezdtük csupán!
Ebben a létben - így sikeredett:
dalol a fiú, de sír a leány.

Jövendő létben - van rá remény! -
Te fogsz majd sírni, dalolni meg én!

Csörgődob a kézben!
Sátán a vérben!
Pirosló szoknya
szív sötét dühében!

Pirosló szoknya - száll az ég felé!
Becsületem legyen a szőnyeged!
A lepkéimmel osztalak meg én -
Te tengerészeiddel engemet!

Pirosló szoknya? - De mennyire!
Lángvitorla? - Piros fárosz tüze!

Csörgődob a kézben!
Sátán a vérben!
Pirosló szoknya
szív sötét dühében!

Figyeld a jeleket: fehér leszek,
s nem nevetek, csak ajkam lebiggyed.
S hogy - amint meglátsz - megégesselek!
ne feledd: jövök lángrőt fürtjeimmel.

Rőten, akár e juharlevél,
mit erdőn rőten lenget a szél.

Csörgődob a kézben!
Sátán a vérben!
Pirosló szoknya
szív sötét dühében!

1920. március vége-április eleje
________________________



























































 
 
0 komment , kategória:  Marina Ivanovna Cvetajeva 1.  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 19 
2019.01 2019. Február 2019.03
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 68305 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 634
  • e Hét: 9511
  • e Hónap: 25150
  • e Év: 58546
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2019 TVN.HU Kft.