Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / DoktorStrix / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 4 
Gárdonyi Géza - Idézetek
  2019-01-20 15:00:39, vasárnap
 
 





GÁRDONYI GÉZA - IDÉZETEK










Akik szeretik egymást, keresik egymást.
Ha a szél kétfelé fújja őket,
térden is visszamásznak egymáshoz.
Ha tengert vetnek közéjük,
a lelküket küldik által a tengeren:
levélben találkoznak.

Gárdonyi Géza: Ida regénye







Akinek a nyakát soha nem ölelte át kisgyermeki kéz, akinek sohse mondta gyermeki ajk: apám; aki soha nem remegett a halál árnyékában egy gyermekért, aki soha nem borult lelkében Isten elé a gyermek megmaradásáért hálából, az olyan ember töredéket kapott az érzések világából.

Gárdonyi Géza: Földre néző szem - Család







Szólt az Isten: "Kedves fiam Nóé:
Itt a szőlő, kóstold meg, hogy jó-é?"
Felelt Nóé: "No megöregedtem,
de ilyen jó bogyót még nem ettem".

Szólt az Isten: "Kedves fiam Nóé:
A csípős must, hadd lássuk, hogy jó-é?"
Felelt Nóé: "Ihaj, csuhaj! Sári!
Három Istent kezdek immár látni!"

Szólt az Isten: "Kedves fiam Nóé:
Hát az ó-bor, hadd lássuk, hogy jó-é?"
Felelt Nóé: "Iszom reggel óta:
Gyere pajtás, van még a hordóba!"

Gárdonyi Géza: A bor legendája







Ami a szívből jön, a végtelenségből jön, s ami a végtelenségből jön,
mindenkinek kincse. A szív művei halhatatlanok.

Gárdonyi Géza: Titkosnapló







A próza fű. A vers közötte rózsa.
A próza billegdélő házi kácsa:
csak úszni tud, bár oldalán a szárnya.
A vers csapongó énekes-madár:
a földről mindig a magasba száll.

A próza csupa bővizű patak,
rajt hánykolódva megy a gondolat.
A vers aranyló tiszta napsugár.
A gondolat benn ölelkezve száll.

A próza morgó malom kelepe.
A vers a szívnek hárfa-éneke.
A próza mállik, szertehull ha régi.
A vers örök, mint minden ami égi!

Gárdonyi Géza: Tolsztojnak - Azt mondod-e, hogy versnél szebb a próza?











Csak egy csók volt... De soha ne feledd:
Neked adtam benne a lelkemet.

Gárdonyi Géza: Hosszúhajú veszedelem







Csak nyugodt lelkű ember lehet boldog. Akinek a homlokán nincsenek soha fellegek. Akinek a lelkében nincs soha iszap, se ő nem sároz, se őt nem sározhatják be. Minden gondolata egyenes, becsületes.

Gárdonyi Géza: Égre néző lélek







A család is... olyan valami az életben, ami becses... Olaj az élet lámpásába.

Gárdonyi Géza: Ida regénye







Egy vén révésznek ócska csónakán ült hat tudós.
És azt beszélgeték, hogy nincs Isten, s mily bárgyú a nép!

A csónak roppant. Szólt a vén:
- No lám!... Ha tudnak úszni, hát most ússzanak!
- Jaj Istenem! - kiáltott mind a hat.

Gárdonyi Géza: Bölcsesség a hullámokon







Az embernek csak az arcát lehet ismerni, s az arca nem ő.
Ő az arca mögött van. Láthatatlan.

Gárdonyi Géza: A láthatatlan ember







Az emberek megmossák az arcukat, kezüket, de vajon hányan vannak azok,
akik minden nap megmossák a lelküket is?

Gárdonyi Géza: Égre néző lélek - Emberszeretet






Ez a könyv a könyvek könyve,
Szegény ember drágagyöngye.
Égi harmat lankadtaknak,
Világosság földi vaknak.
Bölcsességnek arany útja:
Boldog, aki rátalál!
Szomjas lelkek forrás-kútja,
Hol pohárral Krisztus áll.

Ez a könyv az örök törvény,
Királyon lánc, rabon napfény,
Tévelygőnek hívó harang,
Roskadónak testvéri hang.
Elhagyottnak galambbúgás,
Viharvertnek ereszet,
Haldoklónak angyalsúgás:
,,Ne félj: fogd a kezemet"

Gyermeknek is: ,,Mily szép rege",
Bölcsnek: ,,Rejtelmek tengere!"
Fal, - s túl rajta élő hangok,
Köd, s benn zengő hárfák, lantok.
Templomok közt legszebb templom:
Csak megnyitom s benn vagyok.
Ablakán a Paradicsom
Rózsáira láthatok.

Minden fakul, minden romlik,
Márványvár is összeomlik.
Bíborleplek ronggyá málnak,
Dicsőségek füstbe szállnak.
Csak ez a könyv nem tér porba,
Mintha volna élő lelke!...
Ez a könyv a Mózes bokra:
Isten szíve dobog benne.

Gárdonyi Géza: Írás a Bibliába







Fehér kis kápolna erdő sűrűjében.
Valami remete lakja réges-régen.
Valami kis remete, kit senkise ismer.
Azt se lehet tudni angyal-e vagy ember?

Mikor az erdőre éj homálya száll,
s a benne tévelygő aggódva megáll,
s remegve, habozva kérdi: Jobbra? balra?
Megszólal a kicsi kápolna harangja.

Embertársam! vészes, sötét uton járó,
sötét uton járó, habozva megálló,
hallgass a titkosan megcsendülő hangra:
a szivedben hangzó angyali harangra!

Gárdonyi Géza: Harangszó az éjben







Feljöttek már a csillagok:
nyisd ki rózsám az ablakot.
Nyisd ki rózsám az ablakot:
Nézzük együtt a csillagot.

Óh be szép is nyári éjen
a sok csillag fenn az égen.
Hajtsd vállamra a fejedet:
így nézzük a fényes eget.

A faluban csöndesség van.
Fénybogár ég a bokorban.
Oly édesen sóhajtottál -
kis galambom, mit gondoltál?

Gárdonyi Géza: Feljöttek már
.






Fel nagy örömre! ma született,
Aki után a föld epedett.
Mária karján égi a fény,
Isteni Kisded Szűznek ölén.
Egyszerű pásztor, jöjj közelebb,
Nézd csak örömmel Istenedet.

Nem ragyogó fény közt nyugoszik,
Bársonyos ágya nincs neki itt.
Csak ez a szalma, koldusi hely,
Rá meleget a marha lehel.
Egyszerű pásztor, térdeden állj!
Mert ez az égi s földi király.

Glória zeng Betlehem mezején,
Éjet elűzi mennyei fény;
Angyali rendek hirdetik őt,
Az egyedül szent Üdvözítőt.
Egyszerű pásztor, arcra borulj,
Lélekben éledj és megújulj!

Gárdonyi Géza: Fel nagy örömre!






"Az író a fantázia orgonistája. Az ő orgonája azonban az olvasó szívében muzsikál,
s az író akkor művésze ennek a hangszernek, ha csak egy-egy billentyűt érint meg."

Gárdonyi Géza: Titkosnapló - Írói nagyság







Javításra idődet ne sajnáld!
A javítás is alkotás.
Gyöngy, gyémánt, ha csak borsónyi is,
értékesebb magánál a koronánál.
S ha egy nap csak egy gyémántcseppet alkotsz is
egy mondatban vagy egy szóban:
gyűrűbe illesztettél drágakövet.

Gárdonyi Géza: Titkos napló








Légy az, kiből árad a nyugalom.
Légy az, kire nem hat a hatalom.
Nyújtsd oda, hol kérik a kezedet.
S menj oda, hol fázik a szeretet.

Gárdonyi Géza: Gárdonyi Géza: Légy az...







A magyarság nem kalapdísz, hanem a szíve mélyében viseli a magyar, mint tenger csigája a gyöngyét. A magyarságunk érzése mélyen bent ég bennünk, hogy szinte magunk sem tudunk róla, mint a tűzhányó hegyek, amelyek hideg kőhegyek, de egyszer megmordulnak.

Gárdonyi Géza: Titkos napló







Mély tisztelettel nyújtom fel tehozzád,
Fenséges Isten, a kérvényemet:
Csupán egy kunyhót adj nekem, Uram,
Hová a szél is gyalog mehet.

Egy kis patak mellette folyjon el,
S madár daloljon fenn a lombokon,
Az udvaron egy göndör kismalac
S egy tarka tyúk elég lesz, gondolom.

Szobám legyen hűs és télen meleg,
S ingóságom közt egy szép barna lány,
virágszag és pogácsa illata
Lengjen be és ki kunyhóm ablakán.

S a kis pincének öblös rejtekén
Pezsgőt mindig bőven találjak én:
S egy milliót, amely el sose fogy...
Akkor, Uram, megélek valahogy.

Ima







Mikor itt vagy a szobában
mintha teles-tele volna
rózsával és liliommal,
s körülöttünk zene szólna.

S mikor kimégy a szobából
olyan üres lesz egyszerre,
olyan üres, olyan néma,
mintha én se volnék benne.

Gárdonyi Géza: Szalmavirág







Minden, amit szépnek látok, növeli lelkem világosságát.
Erősebb, jobb, istenibb vagyok tőle.

Gárdonyi Géza: Égre néző lélek







Minden embernek két oldala van: egyik fehér, másik fekete.
Soha ne beszéljetek senkinek a feketéjéről.

Gárdonyi Géza: Füveskönyv






Minden jó könyv egy-egy tanítója a nemzetnek.

Gárdonyi Géza: Könyv, könyvtár, könyvtáros c. folyóirat







Mindenkinek megvan a maga társa. Mintha a két lélek egy volt volna, ott, ahonnan minden élet ered, s két testbe osztottan fújták volna alá, hogy itt éljen a földön, ezen a rendetlen csillagon. S a két léleknek keresnie kell egymást. Meg kell találnia egymást, különben örökre hiányzik a szívének a fele. S ha meg nem találja egymást, s nem a maga felével egyesül, holtáig érzi a tévedését, szívének a hiányosságát, csonkaságát.

Gárdonyi Géza: Hosszúhajú veszedelem







Most nincs virág és nincsen napsugár. A kályha verőfénye az egyedüli, ami emlékeztet a nyárra. Azonban nekünk ez is elég. A boldogság békéje van a szívünkben. Mi a boldogság? Mikor a vágyak pihennek. Mikor az ember nem gondol a holnapra, csak bámulja a parazsat félálmos nyugovással, s lelke úgy leng a múltak fölött, mint a tó fölött a madár.

Gárdonyi Géza: Az én falum 1. kötet, A tűz c. novella










A múlt nem a tied, csak az utána vonuló árnyék.
A jövő nem a tied, csak az elébed vetődő sugara.
Az óra a tied. Csupán az óra, amelyben élsz.
Ne siess ki belőle.

Gárdonyi Géza: Égre néző lélek







Napnyugta után minden nő érzi, hogy fölötte a hatalma a férfinak.
Esti virág a nő, napnyugta után mutatkozik teljes pompájában,
s holdvilágnál varázsában is.

Gárdonyi Géza: Ida regénye







Nem az a szerencsétlen, akit annak vélsz, hanem aki magát véli szerencsétlennek.

Gárdonyi Géza: Titkosnapló - Morfiumcseppek










Némelyek előremennek, és várják azokat, akiknek dolguk van még a földön.
Néha a gyermek megy előre, néha a szülő. De a Teremtő úgy osztotta be,
hogy aki csillagok fölé kerül, legyen, aki várja őt ottan.

Gárdonyi Géza: Egri csillagok










Olyan a szív, mint a labda:
a játszó sors dobja-kapja.
Mennél inkább ütik-verik,
annál feljebb emelkedik.

Gárdonyi Géza: A szív







Óvakodjatok az olyan embertől, akinek a szemét a ravaszság ráncai jellemzik.
Nem tiszta lélek.
Óvakodjatok az olyan embertől, aki hizeleg.
Megfizetteti veletek a szavait.
Óvakodjatok az olyan embertől, aki hibáitokat értékeitek gyanánt emlegeti.
Csufolódó. Gonosz.

Gárdonyi Géza: Társaság







Az ősi ház, az ősi föld éppoly elválaszthatatlan tőlünk,
mint testünk valamely tagja, mint lelkünk valamely része.
Ha meg kell válnunk tőle, nyomorékok vagyunk mindholtunkig.

Gárdonyi Géza: Ida regénye







A rosszkedvű ember megmérgezi a levegőt jelenlétével.
Fuss tőle. S minden olyan helyről, ahol rosszkedvűek élnek.
Minek lakjunk siralomházban, ha nem vagyunk elítéltek.

Gárdonyi Géza: Földre néző szem - Társalgás







Sok pohár vizet és sok pohár bort megiszunk ezen a földön,
és mindenkinek meg kell innia egynéhány nagyon keserűt.
De minden keserűség után mintha angyalkéz nyujtana
az embernek egy pohár üdítő édeset.

Gárdonyi Géza: Földre néző szem Égre néző lélek Intelmek fiaimhoz












A szeretetnek melege van a természet hidegében - és világossága van az élet sötétségeiben; és a szeretetnek ajkai vannak, amik mosolyognak velünk az örömben - és lecsókolják a könnyeinket a fájdalomban.

Gárdonyi Géza: Tükörképeim - Az érintés csodája







A szívet azért rejtette el az Isten, hogy senki se lássa.

Gárdonyi Géza: Isten rabjai - a regény utolsó mondata







Te áldott lélek, te női testben járó égi angyal!
Mindig mellettem lengett a te szárnyad,
s mégis csak akkor, abban a pillanatban nyílt reád a szemem.
Nem te voltál-e mindenkor az engem szerető,
a hű, a miattam szenvedő, a nekem rendelt?
És én mégsem láttalak.

Gárdonyi Géza: Gárdonyi Géza: A láthatatlan ember








Valami édes, valami fájó
Borús merengés
Úgy elfog néha, mikor az úton
Mellettem elmész...
Úgy, úgy szeretnék visszafordulni
S nézni utánad.
Nem szabad. S könnyem, érzem elönti
Bús szempillámat.
Valami édes, valami titkos
Égi sejtés száll:
Valami súgja, hogy Te is éppen
Arra gondoltál.

Gárdonyi Géza: Valami










Vigyázz a lábadra, nehogy elveszítsd a fejedet.

Gárdonyi Géza: A láthatatlan ember







A virágot a napfény fejleszti ki,
az emberi lelket a szeretet.

Gárdonyi Géza: Földre néző szem - Család




 
 
0 komment , kategória:  Gárdonyi Géza  
Gárdonyi Géza: Egri csillagok (Hangoskönyv)
  2017-05-21 22:30:29, vasárnap
 
 







Gárdonyi Géza: EGRI CSILLAGOK (HANGOSKÖNYV)


Gárdonyi (Ziegler) Géza (1863-1922): Egri csillagok (1901)

Eger várának diadalát Gárdonyi énekelte meg legszebben, igaz, az esemény után majd háromszáz ötven évvel és prózában.

Az eredmény egy világhírűvé vált történelmi regény, mely egy 2005-ös nagy felmérés alapján Magyarország kedvenc olvasmánya. Az 1901-ben megjelent mű még magában hordozza a romantika hagyományát, de azt oly formán kiaknázva, melynek hatására mindannyiunk szívében él már egy saját Gergőnk és Vicuskánk, amiképpen a leírásoknak köszönhetően látjuk és féljük a vár ostromát is. Az Egri csillagok ingyen letölthető hangoskönyvként, mp3 formátumban.


A mű tárgya történeti eseményekhez kötődik, Buda elfoglalása és a török 1552. évi hadjáratának kiemelkedő fontosságú eseménye, az egri vár ostroma szolgál fő témájául.

A mű lapjain kibontakozik a három részre szakadt Magyarország állapota: a mohácsi csata után a törökök 1541-ben elfoglalják Budát, az ország középső része török fennhatóság alatt áll. A törökök hatalmuk megerősítését és területük kiterjesztését megcélozva 1552 nyarán újabb hadjáratot indítanak a még el nem foglalt magyar területek ellen, majd több nagyobb végvár birtokbavétele után három seregük Szolnok alatt egyesült erővel indul a végvár ellen.

A vár bevételét követően a 80 000 főnyi óriási haderő Eger vára alá vonul, mely Dobó István kapitány vezetésével, maroknyi csapattal küzd meg az egyesült török sereg ellen. A szeptember 11-től többször megrohamozott, ostrom alá vett védősereg keményen helytáll a támadásoknak, így a törökök súlyos emberveszteségeket szenvednek. Az egyre hidegebb, támadók számára barátságtalanabb időjárás, a járványok és a heves ellenállás egyaránt hozzájárulnak a magyar sikerekhez, s végül a törökök október 17-18-án (38 ostromnap után) - feladva a további hadakozást - visszavonulnak és eltűnnek a vár alól. Az egri diadalnak óriási fontosságot tulajdonított a korabeli Európa, a XVI. században ez volt az első alkalom, hogy sikeresen megvédtek egy magyar végvárat a védők, mely kiemelkedő stratégiai fontosságú helyen állt, hiszen az egész Felvidék előretolt védőbástyája volt s több falu is a védelme alá tartozott.







Egri csillagok (Hangoskönyv) 1/2

Link



Egri csillagok (Hangoskönyv) 2/2

Link



Eger - Slideplayer

Link












 
 
0 komment , kategória:  Gárdonyi Géza  
Gárdonyi Géza
  2016-01-14 20:00:25, csütörtök
 
 




GÁRDONYI GÉZA


Gárdonyi Géza (eredetileg Ziegler Géza)
Gárdony-Agárdpuszta, 1863. augusztus 3. - Eger, 1922. október 30.
író, költő, drámaíró, újságíró, pedagógus, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagja.
Egerben végezte el a tanítóképzőt, hat évig falusi tanító volt. Újságíró lett, egy ideig Pesten működött. 1897-től haláláig Egerben élt és dolgozott a világtól elzárkózva.
A polgárosodás híve, de kedvenc hősei a falu szegényei közül kerülnek ki. Azt vallja, amit Arany János: a nemzet a köznépből fölemelkedő, tehetséges emberek által formálódik.
Szenvedélyesen érdekli a nemzeti múlt, a falusiak élete és a nép nyelve. Stílusa egyszerű, könnyen érthető. Legszívesebben gyerekekről, fiatalokról ír - főleg történelmi regényeiben, akik a szegény nép soraiból küzdik fel magukat a művelődés révén. A magyar ifjúsági irodalom legjelentősebb alkotói közé tartozik.
Fejfájára végakarata szerint az azóta legendássá vált szavakat vésték: ,,Csak a teste!"

" A szeretet a mindent arannyá változtató csodaláng. A láng heve a gyönyörület. A gyönyörületet kincsünknek érezzük: tehát mentjük az elmúlástól. .. "
( Gárdonyi Géza )







,,Javításra idődet ne sajnáld!
A javítás is alkotás.
Gyöngy, gyémánt,
ha csak borsónyi is,
értékesebb magánál a koronánál.
S ha egy nap csak egy
gyémántcseppet alkotsz is
egy mondatban vagy egy szóban:
gyűrűbe illesztettél drágakövet."
(Gárdonyi Géza)








A CSILLAGOS ÉG


Igen kicsiny voltam, talán három-négy éves, mikor egyszer, nyári éjjelen, kocsin mentünk hazafelé.
Enyhe nyári éj volt. A kocsi egyhangú, halk zörgedezéssel haladt a puha, földes úton. Én az anyám ölében álmosan, elhanyatolva feküdtem.
És hogy az arcom fölfelé volt fordulva, láttam az eget, az égnek fényes, apró csillagokkal beszórt, végtelen, sötétkék óceánját.
Mik a csillagok? - nem tudtam. Csak bámultam félálomba merülten a sok apró, fényes pontot; bámultam hosszan, szótlanul, a gyermeki lélek gondolattalan nézésével.
Az apám se szólt, az anyám is hallgatott. A kocsi csöndesen haladt az úton.
És a csillagok milliárdjai szétszórt, apró, fehér mécsesekként ragyogtak a sötétkék magasban, a néma, enyhe, nyári éjszakán.


Gárdonyi Géza Jubileumi Emlékév - 2013. /Szvorák Katalin - Valami történik odafenn/

Link








ALUDJÁL, ALUDJÁL

Aludjál, aludjál,
Angyallal álmodjál!
Elindult az angyal
Egy fényes csillaggal,
Egy fényes csillaggal,
Egy csengő csengővel,
Asztalra rakható
Szép arany erdővel.
Szép arany erdőben
Kis ezüst házikó,
Házikó közepén
A tündér Anikó.
Anikó szobája
Tele van virággal,
Virággal, madárral,
Cicával, babával.
A virág kinyílik,
A madár danolgat,
Cica a babával
Föl-alá táncolgat.
Ha szemed lehunyod
Sokáig-sokáig:
Meglátod Anikót,
Ő is hogy bokázik.
Tied lesz a kis ház
Az arany erdővel
A fényes csillaggal,
A csengő csengővel.







ANNUSKA LELKEM


Annuska lelkem!
Szeretsz-e engem?
Szeretsz-e engem, szép kökényvirág?
Ne nézz se jobbra,
ne nézz se balra, -
ne nézd, mit mond az irigy világ!

Annuska lelkem,
csókolj meg engem!
Csókolj meg, ha a szivecskéd szeret!
Ne nézz se jobbra,
ne nézz se balra,
csak hunyd le, hunyd le szép kökényszemed!

Annuska lelkem!
Ölelj meg engem!
Ha észre vesz is az édesanyád:
Ne nézz se jobbra,
ne nézz se balra,
mintha a nyakkendőm igazítanád.

1891.







ÁPRILIS VÉGÉN


A nap letette arany-koronáját,
s tüzet rakott a Mátra tetején.
Ott piheni ki égi fáradalmát
az erdős Mátra kéklő közepén.

A lomb nem mozdul. A fűszál is áll.
Kertemben ér az estéli homály.
Alant a völgyben csöndbe halt a lárma.
Érzem az álmot, mint száll fűre, fára.

S tengerként árad, nő a lágy homály.
Fölötte csak az Est-csillag áll.
Az tartja az ég barna fátyolát,
a földnek éji árnyéksátorát.

Álmodom-e, hogy itt van a tavasz?
A kályha mellett róla álmodunk,
pedig a tél künn csendesen havaz,
s pelyhes a hótól minden ablakunk.

De nem, én mostan mégsem álmodom:
ibolya van a kerti asztalon:
enyhe az est: illatos a virág:
virágzó fák közt kél a holdvilág.

A földön az éj sötét fátyola,
s a fák az éjben mind fehérlenek:
ruhájuk talpig csipke-pongyola,
s a csipkék közt ezer gyémánt remeg.

Fehér erdőn fehérlő holdvilág,
fehéren égő örök csillagok,
mi szép vagy te, fehér álomvilág!
Öledben én is csak árnyék vagyok.







A BOR LEGENDÁJA


Szólt az Isten: "Kedves fiam, Nóé:
Itt a szőlő, kóstold meg, hogy jó-é?"
Felelt Nóé: "No, megöregedtem,
de ilyen jó bogyót még nem ettem."

Szól az Isten: "Kedves fiam, Nóé:
A csípős must, hadd lássuk, hogy jó-é?"
Felelt Noé: "Ihaj, csuhaj! Sári!
Három Istent kezdek immár látni!"

Szólt az Isten: "Kedves fiam, Nóé:
Hát az ó-bor, hadd lássuk, hogy jó-é?"
Felelt Nóé: "Iszom reggel óta:
Gyere pajtás, van még a hordóba!"










BÖLCSESSÉG A HULLÁMOKON


Egy vén révésznek ócska csónakán
ült hat tudós. És azt beszélgeték,
hogy nincs Isten, s mily bárgyú a nép!

A csónak roppant. Szólt a vén:
- No lám!... Ha tudnak úszni, hát most ússzanak!
- Jaj Istenem! - kiáltott mind a hat.







DECEMBER


Már tegnap ősz volt, tiszta és napos:
a virágkóró dértől harmatos:
a fák kopaszak, de zöld a várhalom.
S én sütkéreztem künn a szép napon.

Ma reggel, ahogy ablakomhoz állok,
fehér várost látok.
Fehér a hegy, völgy, az egész világ,
és hótól lombosak a kerti fák.

Ünnepi pompa s mégis szomorít.
Mintha az ősznek tarka színeit
megunták volna odafenn,
s így szólt volna az Úr az éjjelen
- "Legyen a világ ezentúl fehér!"
...És lett a világ tündöklő fehér.

Ilyen lesz egykor a kihalt világ:
így állnak a házak, paloták,
és sehol ember, sehol egy madár,
sehol egy fűszál, sehol egy bogár,
sehol egy út és sehol lábnyomok,
csak fehér erdők, fehér városok,
fehér pompában, fehér pusztaság, -
felhőtlen ég és örök némaság.

Beteg vagyok, sorvasztó láz emészt,
s hogy búsan nézem ezt a bús világot,
valami mondja: utoljára nézed,
mert meglehet, hogy utoljára látod!

Óh csak télen ne érjen a halál.
Olyan csúnya a téli temetés!
A nagy csizmák, a fagyott ronda sár,
a hóba ütött fáklya serceg és
lábát rázza a ministráns gyerek,
a pap szilvakék orral didereg,
a kántor meg a kezét zsebre tolva,
a zsoltár verset könyv nélkül rikoltja.

Mert tudom én, ha halva fekszem is,
nem hal meg bennem minden gondolat,
mint leégett ház omladéka közt
van még szikra a hűlt hamu alatt.
Így marad bennem egy kis öntudat.

És hallom majd a sok jövést-menést,
a harangozást, a leszögelést,
az elhadart circumdederuntot,
a köhögést, a gyors miatyánkot,
s a kocsit hogy a havon nyikorog.
Míg végre csend van. Magam maradok.

*

Az élet oly bús, oly vigasztalan.
Alig volt reggel, máris este van.
Nyugat felől a fehér hegyeken
a nap egy piros felhőn lemegyen,
aztán sötét van, sötét lesz sokáig, -
csak a hó világít.

Égj öreg kályha, lehelj meleget!
Ott künn a világ jéggé dermedett.
Minden élő a zugokba vonul.
Oh mennyi panasz száll a hó alul,
didergő, fázó bogárkák jaja.
Kő és fakéreg, mind, mind bús tanya.
Barlangban a medve: s mi is emberek
mi is csak rakott barlangban lakunk,
s miről a medve, arról álmodunk.

Oh csak még egyszer jöjj el szép tavasz,
te enyhe napfény, zöldelő fűszál!
Oh csak még egyszer lássak ibolyát,
s hulljon arcomba meleg napsugár.
Hadd haljak meg egy tavaszi napon,
s a szívemre tegyetek ibolyát.
Mindegy, ha én már azt nem is tudom,
csak tegyetek szívemre ibolyát.







ÉJJEL A TISZÁN


Feljött a hold a Tiszára.
Csend borult a fűre, fára.
Szeged alatt a szigetnél
áll egy ócska halász- bárka.

Holdvilágnál fenn a bárkán
halászlegény ül magában;
ül magában s furulyál;
furulyál az éjszakában.

Talán épp a bárka alatt
lenn a vízben, lenn a mélyben
fekszik egy nagy halott király,
halott király réges-régen.

A Tiszára a sötétség
gyászfátyolként terül hosszan;
gyászfátyolon a csillagok
csillogdálnak gyémántosan.

Koporsója arany, ezüst,
s vasból van a burkolatja.
És a hármas koporsóban
a király a dalt hallgatja.










A FALU VISSZHANGJA


1

Azt gondoltam, virág van,
virág van az ablakban,
pedig hát egy leány ül,
leány ül az ablakban.
Virág volna, kalapomhoz szeretném,
de ha leány, a szívemre ölelném.

2

Nem nézett rám ez a kislány, csak egyszer,
mégis mindig eszembe van ezerszer.
Gondolatom ha virággá válhatna,
rá örökkön rózsaeső szállhatna.

Csipkerózsa magától kél, nem vetik.
A szerelmet leányszemek ültetik.
Barna kislány, mit ültettél szívembe?
A szerelem szép virágát ne törd le!

3

Nézz föl, kedves, a szemembe,
hadd pillantsak a lelkedbe.
Hadd pillantsak a lelkedbe:
mint a megnyílt kék egekbe!

Nézz fel, kedves, a szemembe!
Add a kezed a kezembe!
Add a kezed a kezembe:
A szívedet gondold benne.

4

Tátika, Somló. Badacsony,
hej, az én rózsám alacsony.
Azt szeretem, ha alacsony:
a szűröm alá takarom.

Kéklik a csöndes Balaton,
mint a te szemed, angyalom.
Fűzfa levele hajolj rám,
kékszemű rózsám pillants rám.

5

Sűrű sötét erdő,
vékony holdvilág.
Járom az erdőnek
gyöngyös harmatát.
Zsivány módon járok
bokros utakon,
pedig csak szerelmes
szívem hordozom.

Harmatos a szűröm, -
nem sajnálom én:
harmatos a csizmám, -
azt se bánom én:
rövid az éjszaka,
azt sajnálom én:
el kell válnunk, rózsám,
csak azt bánom én!

6

Fehér az én rózsám háza.


Rásüt a hold éjféltájba.
Alszik itten a virág is.
Alszik az én violám is.

Nézek-nézek ablakára:
ablakában a virágra.
Szomorú az árnyékom is,
szomorú vagyok magam is...

7

Meg kell válni a falutól.
Faluban egy kiskaputól.
Kiskapuban rózsafától:
falu legszebb leányától.

Felhős az ég, csillag sincsen.
Isten veled, édes kincsem!
Egyet lépek, kettőt állok.
Jaj, de nehéz szívvel válok!

8

Magános fa a pusztában álldogál.
Leveléről sűrű harmat hulldogál.
Bánatommal úgy állok a világba,
mint az a fa a kietlen pusztába.

- Magános fa, mondd, mi történt teveled:
Mért olyan harmatos a leveled?
- Azért olyan harmatos a levelem:
nem tudom én, mi a boldog szerelem!







A FASORBAN


Árnyas, csöndes fasor a temető mellett.
Nekünk éppen ilyen csendes fasor kellett.
Se szembe nem jönnek, se pedig utánunk.
Kezembe a keze: sétálunk, sétálunk.

Lám, mégis valaki... ül az árok partján
egy vén sánta koldus, a kalapját tartván.
Mit keres ez itt, hol csak a rigók járnak?
Vilma szól: Óh adjon az istenadtának!"

" Hát persze hogy adunk: ihol az erszényem."
S Vilma két pénzt adott: egyiket énértem.
Köszönte a koldus, rezgő öreg hangon:
"Áldja meg magukat az Isten, kisasszony!"

Némán megyünk tovább. Az öreg áldása
kísér mint a harang elbúgó dongása.
Az akácsort szellő borzolja meg végig,
Vilma mosolyog. A szemén könnycsepp fénylik.







FEJÉT A SZÉK KARJÁRA HAJTVA


Fejét a szék karjára hajtva
dúdolt az én kis kedvesem,
dúdolt egy nótát álmodozva,
s elringatózva csendesen.

Körültünk az alkony homálya
szét bontá barna fátyolát,
és betakarta észrevétlen
a kedves, ódon kis szobát.

S ő mint az álmodó madárka
csicserg halkan az ág hegyén,
dúdolta:"Árva vagyok, árva."
Elmélázva hallgattam én.

S a homályba' már mit se láttam,
csak fehér szőke, szép fejét,
s kezét, amely meghajlott lágyan.
S félig behunyt, két szép szemét







FELJÖTTEK MÁR


Feljöttek már a csillagok:
nyisd ki rózsám az ablakot.
Nyisd ki rózsám az ablakot:
Nézzük együtt a csillagot.

Óh be szép is nyári éjen
a sok csillag fenn az égen.
Hajtsd vállamra a fejedet:
így nézzük a fényes eget.

A faluban csöndesség van.
Fénybogár ég a bokorban.
Oly édesen sóhajtottál -
Kis galambom, mit gondoltál?







FEL NAGY ÖRÖMRE!


Fel nagy örömre! Ma született,
Aki után a föld epedett.
Mária karján égi a fény,
Isteni Kisded Szűznek ölén.
Egyszerű pásztor, jöjj közelebb,
Nézd csak örömmel Istenedet.

Nem ragyogó fény közt nyugoszik,
bársonyos ágya nincs neki itt.
Csak ez a szalma, koldusi hely
Rá meleget a marha lehel.
Egyszerű pásztor, térdeden állj!
Mert ez az égi s földi király.

Glória zeng Betlehem mezején,
Éjet elűzi mennyei fény;
Angyali rendek hirdetik Őt,
Az egyedül szent Üdvözítőt.
Egyszerű pásztor, arcra borulj,
Lélekben éledj és megújulj!







HA MEGHALOK


Ne nézzetek rám borzalommal,
ha meghalok:
az a halott a koporsóban
nem én vagyok.
Csak hamu az, elomló televény.
A láng eltűnt. A láng - az voltam én.

Sorsomnak gyászán se könnyezzetek,
s ne mondja a pap: "Íme, porba hullt!"
Sirassátok az árva gyermeket,
s ne a rabot, aki megszabadult.

S mikor a szónok a sírnál beszél,
és végül kiált:"Hát Isten veled!"
ne le a sírba integessen nékem,
fölfelé nyújtson búcsúzó kezet!







HARAGSZÓ AZ ÉJBEN


Fehér kis kápolna erdő sűrűjében.
Valami remete lakja réges-régen.
Valami kis remete, kit senkise ismer.
Azt se lehet tudni angyal-e vagy ember?

Mikor az erdőre éj homálya száll,
s a benne tévelygő aggódva megáll,
s remegve, habozva kérdi: Jobbra? balra?
Megszólal a kicsi kápolna harangja.

Embertársam! vészes, sötét úton járó,
sötét úton járó, habozva megálló,
hallgass a titkosan megcsendülő hangra:
a szívedben hangzó angyali harangra!







HARMONIKA


Ó, talán ez igaz sem volt,
ezt csupán csak álmodtam:
nyári estén, csöndes estén
ablakánál állottam.

Fenn az égen csillagezrek,
lenn a földön lágy homály:
valahol a faluvégen
harmonika muzsikál.

Valamelyik parasztlánynak
tiszteleg a Gál fia.
Együgyű kis hangszer biz ez:
csizmadia-muzsika.

S mégis, íme álmodozva
hallgatjuk a muzsikát.
Van abban, van, valami bús,
édes-kedves mélaság,

amihez csak nyári éj kell,
csönd, homály és csillagok,
s egy könyöklő szőke leány,
kinek szeme ránk ragyog.

Egyre messzebb, egyre halkabb
már a mélabús zene:
belévegyül lassankint az
ákáclombok halk nesze.

Aztán újra méla csönd van...
Kél a hold a fák mögött...
Vilma súgja: - Holnap este.
És én súgom: - Eljövök.







IDÉZET

Némelyek előremennek, és várják azokat, akiknek dolguk van még a földön.
Néha a gyermek megy előre, néha a szülő. De a Teremtő úgy osztotta be,
hogy aki csillagok fölé kerül, legyen, aki várja őt ottan.

Gárdonyi Géza: Egri csillagok







IMA


Mély tisztelettel nyújtom fel tehozzád,
Fenséges Isten, a kérvényemet:
Csupán egy kunyhót adj nekem, Uram,
Hová a szél is gyalog mehet.


Egy kis patak mellette folyjon el,
S madár daloljon fenn a lombokon,
Az udvaron egy göndör kismalac
S egy tarka tyúk elég lesz, gondolom.

Szobám legyen hűs és télen meleg,
S ingóságom közt egy szép barna lány,
virágszag és pogácsa illata
Lengjen be és ki kunyhóm ablakán.


S a kis pincének öblös rejtekén
Pezsgőt mindig bőven találjak én:
S egy milliót, amely el sose fogy...
Akkor, Uram, megélek valahogy.







ÍRÁS A BIBLIÁBA


Az Újszövetség Könyve elé

Ez a könyv a könyvek könyve.
Szegény ember drágagyöngye.
Égi harmat lankadtaknak.
Világosság földi vaknak.
Bölcsességnek arany útja:
boldog aki rátalál!
Szomjas lelkek forráskútja,
hol pohárral Krisztus áll.

Ez a könyv az örök törvény.
Királyon láncz. Rabon napfény.
Tévelygőnek hívó harang.
Roskadónak testvéri hang.
Elhagyottnak galamb-búgás
Viharvertnek ereszet.
Haldoklónak angyal-súgás
"Ne félj: fogd a kezemet!"...

Gyermeknek is: "Mily szép rege!"
Bölcsnek: "Rejtelmek tengere!"
Fal, - s túl rajta élőhangok.
Köd, - s benn zengő hárfák, lantok.
Templomok közt legszebb templom:
csak megnyitom s benn vagyok.
Ablakán a Paradicsom
rózsáira láthatok.

Minden fakul, minden romlik.
Márványvár is összeomlik.
Bíborleplek ronggyá mállnak.
Dicsőségek füstbe szállnak.
Csak ez a könyv nem tér porba.
Mintha volna élő lelke!...
Ez a könyv a Mózes bokra:
Isten szíve dobog benne.








LEPKESZÁRNYON.


Lepkeszárnyon szálló órák,
boldog percek voltanak,
mikor együtt álmodoztunk
a virágzó hárs alatt.
Fenn az égen holdvilág volt,
lenn a földön némaság;
az almafán a csalogány
dalolta bús bánatát.

Gyönge karja úgy körülfont,
mint fát a folyóvirág,
s bor nélkül is ittasultan
álmodtuk az éjet át.
Álom volt mindez valóban:
elrepült a csalogány!
Azóta nincs szép holdas éj,
és nincs szerelmes szép leány.

(1888)







A MAGYARSÁG NEM KALAPDÍSZ...


A magyarság nem kalapdísz,
hanem a szíve mélyében viseli a magyar,
mint tenger csigája a gyöngyét.

A magyarságunk érzése
mélyen bent ég bennünk
hogy szinte magunk sem tudunk róla,

mint a tűzhányó hegyek,
amelyek hideg kőhegyek,
de egyszer megmordulnak.







A MAMA ELALUDT


Esőre hajló nyári délután.
A mama köt. Juliska gombolyít.
Az írnok ül némán és bután,
karján tartva a pamut szálait.
A mama bólint. Lágyan hátradül.
Kezéből a kötés lehull.
- "Kisasszony, végre, végre egyedül..."

- Halkabban írnok úr!

- "Mikéntha lelkem volna e fonál,
És szíve, melyre innen gombolyít:
a szálon hozzám forrósága száll,
és néma boldogságba mámorít.
S ha a végső szál is átrepül,
a lelkem átszáll véle, érzem,
s mint bálvány ülök itt lelketlenül..."

- Halkabban, édesem!







MÁRCIUS


A tél elhúzódott. Ami kis hó maradt,
felszívta a nap, meg beitta a föld.
Csak itt-ott az árok mélyén egy rongydarab,
mely a fehér király palástjából szakadt.
A partokon immár kizsendül a zöld.

Egy-egy kerek barna folt a szántóföldön:
ez az elment télnek nedves lábnyoma,
s egy-egy kerek kis zöld, réten, legelőkön:
a megjött kékszemű tavasz lábanyoma.

Óh ibolyaszemű, mosolygó kikelet,
mennyire vártam már megjöveteledet!
Vártam már a télen, kályhám előtt ülve,
belemélázva a parázsló tűzbe.

Vártam reggelenkint, mikor ablakomról
leolvasztotta a nap a jégvirágot,
és a házereszről lecsüngő jégrojtból
egy-egy nagy kristálycsap könnyezve leválott.

Csakhogy itt vagy, te szép, te kedves kikelet!
Terítsd ki, terítsd ki zöld bársony szőnyeged!
Ékesítsd ezüsttel a fűzfa-gallyakat!
Árassz ránk napsugárt! Hozd meg a madarat!

Dél van. Fenn a kéklő égi magasságon
sárgán ragyog a nap melegöntő képe.
Megébred az élet az egész határon.

A beteg Könczölné, ez is idekint van:
kihozatta magát a napos udvarra.
A rossz szalma-díkón fekszik mozdulatlan,
behúnyt szemmel tartván orcáját a napba.

Mit érez? Mit gondol? Bízik-e? Remél-e?
Fekszik. Ibolyát tart az egyik kezébe.

Óh a nap, nézhetetlen orcájú istenség!
Világ világító, éltető melegség!
Nem csodálom, hogy a régiek imádtak,
hiszen édesanyja te vagy e világnak!
Mikor fölemeled tündöklő orcádat,
az élet fölserken, megpezsdül, megárad,
s a harmatos zöldben zeng a madárének.
Láttadra öröm és bizalom az élet.
Keltesz, növelsz, éltetsz, te, minden forrása,
ki egyként mosolyogsz emberre, rózsára,
porszemre és hegyre, harmatra, folyamra,
Óh ragyogj, ragyogj ránk, világ édesanyja!

S ahogy így megállva imádom a napot,
azokra gondolok, kik szintén imádták.
Micsoda más lelkek, micsoda más papok,
kik a napkeltét a ligetekben várták,
virágos ligetben, szent zádogfák alatt,
s amikor a hajnal bíbora felhasadt,
s a nagy aranydeszkák az égre villantak,
magyarul kiáltják a szent szót a napnak.

Még a macskánk is hunyorog az égre,
és a tölgyfa-kapu kis deszkás tetején
elnyújtózik, és alszik a napnak melegén.
S előkívánkozik ki a napsütésbe
minden ami csak él - báró, avagy bárány.
A tyúkom is máma vezette ki népét.
Mintha vagy húsz citrom gurulna mellette.
El-elnézem gondos, jó anyai képét,
amint hívja őket kotyogva, pittyegve.
Meg-megáll és kapar. Belevág a földbe.

Tyhű, micsoda öröm az ő vertyogása!
Fut a sok apróság, magát gyűrve, törve,
lebukva, felbukva, tolongva egymásra.
De íme felrikolt: - Hátam mögé, népem,
ihol az én régi, gonosz ellenségem!
...S ádáz tekintettel mered a macskára,
aki most megy arra lomhán, ballagdálva,
s csak úgy oldalt sandít a rémült csirkékre...
Várja a tyúk, várja, míg elér elébe:
szárnyát szétfeszíti, nyakát összekapja,
s olyat csíp rá, hogy az felugrik a falra.

Kisétálok én is. A napsütött soron
végigmendegélek, végigjárdogálok.
Az út földje puha. Látom a nyomokon,
előttem mentek az apró iskolások.
Apró iskolások, apró mezitlábak.
Csak egy cipő-nyom van, az is ferde-furda:
a cigányfiúé. Mezítláb nem járhat:
madzaggal köti át, s mégis úr a Gyurka!







MI A BOLDOGSÁG?


Mi a boldogság, mondd meg nagy király!
Az élet néked csak rózsát kínál.
A földgolyóból tiéd egy darab.
A koronát viseled egymagad.
A gyönyör szolgád és vágyad lesi.
Füled a nem szót nem ösmeri.
Mi hát a boldogság: a hatalom?
Melyik a jó és melyik az igaz?

- Egyik sem az.
Hanem a szomszéd népek
a koronám alá lépnek,
s hatalmam, mint óriás kart
átnyújthatom a világon,
az lesz az én boldogságom.

- Mi a boldogság, szép leányka,
ki teremtve vagy a boldogságra?
- Ha koszorúsan, hófehérben
oltár elé hajlik a térdem,
semmit többé nem kívánok:
elértem a boldogságot.

- Virágbokor mézeshétben,
boldogságról beszélj nékem.
- Várjon uram még egy évet,
akkor szólhat csak az ének:
virágbokor, ingó-ringó, -
akkor jön a rózsabimbó.

- Mi a boldogság, jó anya?
- Csitt! Felébred a kisbaba!
Ő lesz, ő a boldogságom:
ha majd jönni-menni látom:
ha majd nagy lesz, mint az apja:
ha a sors el nem ragadja.

- Mi a boldogság, török szultán?
- Ha az Anteusz titkát tudnám.
- Mi a boldogság, szent apáca?
- Lelkemnek mennybe feljutása.

- Mi a boldogság, te agg?
- Ha lehetnék fiatalabb.
- Ingetlen koldus, szólj ugyan.
- Ha ingem volna, jó uram.

- Mi hát a boldogság, jóságos Úristen?
- Fiam, mindenkinek az, amije nincsen.







MIKOR A GYERMEK...


Mikor a gyermek gőgicsél,
az Isten-tudja, mit beszél!
Csak mosolyog és integet...
Mit gondol? Mit mond? Mit nevet?

S mint virággal az esti szél,
az anyja vissza úgy beszél,
oly lágyan és oly édesen...
De őt sem érti senkisem.

Hogy mit beszélnek oly sokat,
apának tudni nem szabad:
Az égi nyelv ez. Mély titok.
Nem értik, csak az angyalok.







MIKOR TÉGED LÁTLAK...


Mikor téged látlak,
mindig azt gondolom;
nem vagyok én ébren,
csak szépet álmodom.

És hogy el ne röpülj,
itt ne hagyj engemet,
azért fogom mindig
gyönge kis kezedet.







SZEPTEMBER


Elnémult a rigó. Az estéli csöndben
az őszi bogár szomorú pri-pri dala szól már.
A távoli szőlőkben panaszolja szüntelen:
elmúlt, odavan a nyár, a meleg nyár.

Így változik búsra az én hegedűm is:
fejemre az ősz dere, az ősz dere száll.
Gazdagon érik a szőlőm, telve a csűr is,
de pri-pri: odavan a nyár, - a nyár...

1903







A szeretetnek melege van a természet hidegében - és világossága van az élet sötétségeiben; és a szeretetnek ajkai vannak, amik mosolyognak velünk az örömben - és lecsókolják a könnyeinket a fájdalomban.

Gárdonyi: Tükörképeim







NOVEMBER /részlet/


A kertemben járok, és szomorú vagyok,
szomorú, mint a fák, s hervadt virágok.
Az egész föld olyan árva, oly elhagyott,
mintha megunta vón Isten e világot.
Megunta, itt hagyta. Elköltözött innen.
Feljebb egy más égben lakik már az Isten.







A SZÍV


Olyan a szív, mint a labda:
a játszó sors dobja-kapja.
Mennél inkább ütik-verik,
annál feljebb emelkedik.







TÁRSASÁG - Részlet


Óvakodjatok az olyan embertől, akinek a szemét a ravaszság ráncai jellemzik. Nem tiszta lélek.
Óvakodjatok az olyan embertől, aki hizeleg. Megfizetteti veletek a szavait.
Óvakodjatok az olyan embertől, aki hibáitokat értékeitek gyanánt emlegeti. Csufolódó. Gonosz.







TÉL ÉS TAVASZ


Künn hóvihar csatáz;
szél rázza ablakom;
s én a kályha mellett
májusról álmodom

Gyöngyvirágot szedünk
a Zugliget ölén.
"Uram" - így szólít ő;
"Kisasszony" - mondom én.

Furulyáz a rigó;
méhek hegedülnek;
kék plüs-kalapjára
pillangók repülnek.

Gyöngyvirág, lbolya,-
szédít az illata.
Én mondom: "Irénke".
Ő azt mondja: "Maga".

Szállton száll a nap is.
Aludni menőbe`
aranyfátyolt terít
a lombos erdőre.

A rét sóhajtása
halk esti fuvalom...
Ő mondja: "Kedvesem".
Én mondom: "Angyalom"







TOLSZTOJNAK


Azt mondod-e, hogy versnél szebb a próza?

A próza fű. A vers közötte rózsa.
A próza billegdélő házi kácsa:
csak úszni tud, bár oldalán a szárnya.
A vers csapongó énekes-madár:
a földről mindig a magasba száll.

A próza csupa bővízű patak,
rajt hánykolódva megy a gondolat.
A vers aranyló tiszta napsugár.
A gondolat benn ölelkezve száll.

A próza morgó malom kelepe.
A vers a szívnek hárfa-éneke.
A próza mállik, szertehull ha régi.
A vers örök, mint minden ami égi!







ÜLTÜNK EGYÜTT...


Ültünk együtt a kertben csendesen,
s egymásra néztünk szerelmesen.
Ő hallgatott, és én is hallgattam.
Kezemben a kezét simogattam.

- Én szép virágom, Rózsakoszorúm!
mért néz reám ily édes-szomorún?

Nem felelt, csak elmosolyodott.
Az Isten tudja, min gondolkodott.







ZSOLTÁROK


Boldog ember ki az Isten útját járja.
Láthatatlan angyal az utazó társa.
Kő között se botlik, homályba se téved.
Az ilyen embernek a halál is élet.

Boldogtalan ember, ki nem néz az Égre
Széltől fújt ballangó az élete képe:
virágos mezőn is akadékot talál.
Az ilyen embernek az élet is halál.







A VADRÓZSA


A hajléktól, ahol laktunk, hosszú kőfal nyúlik le a falu első hídjáig. Ez az urasági gyümölcsöskert kerítése a falu kocsiútja felől.
A kőfal mellett, nem tudom, megvan-e még az a terebélyes vadrózsa-bokor?
Még akkor a kastélyban laktunk, mikor én erre is csavarogva, először láttam ezt a bokrot. Teljes virágzásban volt: csupa virág és bimbó.
Még sose láttam vadrózsát. Hogy ezt a bokrot megpillantottam, megbűvölten állottam meg előtte.
Ember nem járt a tájon. Csend volt körös-körül.
És én állottam bámulva. Először éreztem a poézis leheletét a szívemen, azt a gyönyört, azt a mámort, mikor a végtelen szép, az isteni érintése alatt valami édes borzongás futja át a lelket, s az ember nyílt szemmel álmodik.

Részlet a Gyerekkori emlékeim-ből


























 
 
0 komment , kategória:  Gárdonyi Géza  
Gárdonyi Géza: MI A BOLDOGSÁG?
  2013-01-21 22:44:05, hétfő
 
 




A MAGYAR KULTÚRA NAPJÁN!


Gárdonyi Géza: MI A BOLDOGSÁG?


Mi a boldogság mond meg nagy király!
Az élet neked csak rózsát kínál;
A földgolyóból tiéd egy darab;
A koronát te hordod egymagad;
A gyönyör szolgád és vágyad lesi;
Füled a nem - szót nem is ösmeri.
Mi hát a boldogság; a hatalom?
A dicsőség? Vagy csak a nyugalom?
Avagy a szívben az örök tavasz?
- egyik sem az.
Hanem ha a szomszéd népek
A koronám alá lépnek,
S hatalmam, mint óriás kart
Átnyújthatom a világon,
Ez lesz az én boldogságom.

- Mi a boldogság szép leányka
Ki teremtve a boldogságra.
- Ha koszorúsan hófehérben
Oltár elé hajlik a térdem,
És az édes titkok titka
Előttem is meg lesz nyitva,
Semmit többé nem kívánok;
Elértem a boldogságot.

- Virágbokor mézeshétben
Boldogságról beszélj nékem.
- Várjon uram még egy évet
Akkor szólhat csak az ének;
Virág bokor, ingó - ringó,
Akkor jön a rózsabimbó.

- Mi a boldogság jó anya?
- Csitt! Felébred a kisbaba,
Életemnek gyönge ága,
Drága nekem minden álma.
Ha ő felnő, ha ő virul,
Ha erőtől arca pirul,
Betelik a lelkem vágya;
Ő a boldogságom fája.

Mi a boldogság török szultán?
Ha az Anteusz titkát tudnám.
Mi a boldogság szent apáca?
Lelkemnek menybe feljutása.
Mi a boldogság te agg?
Ha lehetnék fiatalabb.
Ingetlen koldus szólj ugyan...
Ha ingem volna jó uram.

Mi hát a boldogság jóságos Úristen?
Fiam, mindenkinek az, milye nincsen.







Milyen szép a világ

Link



Lui Amstrong, Csodálatos Világ

Link















 
 
0 komment , kategória:  Gárdonyi Géza  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 4 
2019.03 2019. április 2019.05
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 12 db bejegyzés
e év: 110 db bejegyzés
Összes: 3826 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 208
  • e Hét: 1903
  • e Hónap: 26858
  • e Év: 144212
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2019 TVN.HU Kft.