Belépés
hunjano.blog.xfree.hu
A szkítha népek hosszúéletűek s mi ennek a fajnak vagyunk utolsó hajtása . A szkítha összesség ma: a magyar." /Csuray Károly / "A szólás szabadság... Hunjano
1965.01.21
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
Dr.Bikkal Dénes:Totális állam2
  2011-02-26 15:01:45, szombat
 
 
Dr. Bikkal Dénes:
Totális állam, érdekképviseleti állam, munkakamarák II. rész -- Vége.

V.

A magyar kamarai érdekképviseleti forma

a) Kereskedelmi és iparkamarák

Ahhoz, hogy egy állam totális legyen, nincs szükség másra, mint oly érdekképviseleti hálózat kiépítésére, amely a nemzet összes dolgozó erőit felöleli. Vajon Magyarországon vannak-e oly érdekképviseleti szervek, amelyeknek tervszerű továbbépítése mellett mindenkit beállíthatunk a nemzet munkájába.

Magyarországon a legelterjedtebb törvényes érdekképviseleti forma a kamara. Meghonosodtak hazánkban a kereskedelmi és iparkamarák, az ügyvédi, a közjegyzői, a mezőgazdasági, a mérnöki és az orvosi kamarák.

A kamarai intézmény nem magyar talajból nőtt intézmény, hanem külföldi importáru, mint ahogy legtöbb állami, társadalmi és politikai intézményünk külföldi eszmeáramlat során került hozzánk, itt honosodott meg és nyert polgárjogot.

A kamarai intézmény a francia föld szülötte. Marseillesben keletkezett az első kamara (chambre de commerce), amelyet kereskedők létesítettek. Ez a szerv lényegében nem volt több, mint tanácskozási helye (szoba --- chambre) a kereskedelmi házak főnökeinek. A közös megbeszélések a kereskedelmi társadalom érdekében igen egészséges eredményekhez vezettek, miért is e tanácskozási szervezet utánzókra talált. Hivatalos formában a kamarai intézményt egy 1700-ban megjelent rendelet (ordonnance) hívta életre, amely megvetette a kereskedelmi kamarák alapját. A francia forradalom megszüntette az összes érdekképviseleti szerveket s ezek közt a kereskedelmi kamarákat is. Napoleon 1802-ben újból visszaállította őket, sőt 1803-ban iparkamarák felállítását is elrendelte. A francia háborúk alatt a megszállott országokban mindenütt bevezettette Napoleon a kamarai intézményt, így létesült az első kamara 1811. novemberében Fiumében. Ez az intézmény (camera di commercio) 1814-ben, három évi működés után megszűnt. Mint idegen országból származó importcikk nem tudott gyökeret verni.

Közben a kereskedelmi kamarák intézménye elterjedt Németországban, Angliában. Ausztriában 1848-ban létesítették az első kereskedelmi kamarákat. Magyarország alkotmányának megszüntetése után 1850-ben tették közzé az ,,ideiglenes kereskedelmi és iparkamarák felállításáról szóló" törvényt. A törvény kimondotta a kereskedelmi és iparkamarák felállítását, megjelölte azok célját, hatáskörét, feladatát és szervezetét.

Az ideiglenes osztrák törvény alapján kereskedelmi és iparkamarák alakultak, amelyeket azonban a magyar közvélemény törvényellenesnek tartott. A budai helytartótanács a helyzet ismeretében felhívta a kamarákat, tegyenek előterjesztést a hazai kamarák átalakítására s arra vonatkozólag, miképpen volnának a kamarák alkotmányos szervezetünkbe beilleszthetők. Az egyes kamarák igen értékes előterjesztéseket tettek a helytartótanácsnak.

Az alkotmány helyreállítása után azonnal hozzáláttak a kamarai intézmény reformjához, illetőleg a kérdés rendezéséhez. Ez történt az 1868:VI. törvénnyel, amely a kamarai intézményt végleg beiktatta alkotmányos életünkbe. A törvény 3. §-a értelmében a kamarák feladata és kötelessége:

,,A kereskedelem és ipar, valamint az e téren működő osztályok szükségleteit folytonosan figyelemmel kísérve, célszerű javaslatokat készíteni s azokat a miniszter elé terjeszteni, úgy annak s az ország törvényhatóságainak kereskedelmi és iparügyekben a kívánt felvilágosítást vagy véleményt kiszolgáltatni, a szakképzést s egyáltalán a kereskedelem és ipar fejlődését közvetlenül előmozdítani. Ebből folyólag köteles minden kamara a kereskedelem és ipart, az e téren működő osztályok állapotát és szükségleteit figyelemmel kísérni, ezek érdekében a szükséges intézkedések megtétele miatt a miniszternek javaslatot tenni, az általa kívánt felvilágosítást megadni, a törvényhatóságok által kért felvilágosítást és véleményt adni kereskedelmi és iparügyekben, szakképzést előmozdítani s általában a kereskedelem és ipar fejlődését előmozdítani."

Az osztrák nyomásra felállított kereskedelmi és iparkamarák intézménye azóta gyökeret vert s tagjai sorába tartoznak az összes kereskedelmi és ipari vállalatok, iparosok, kereskedők, kézművesek. Kereskedelmi és iparkamara működik Budapesten, Debrecenben, Győrött, Pécsett, Sopronban, Szegeden, Kassán, Marosvásárhelyen, Nagyváradon és Kolozsváron.

b) Ügyvédi kamarák

A kereskedelem és iparkamarák után a magyar állami életben legelőször az ügyvédi kamarák jelentek meg. Az ügyvédek szükségét érezték annak, hogy érdekképviseleti szervbe tömörülve küzdjék ki szebb jövőjüket. Az ügyvédi kamarák felállítását az 1874. évi XXXIV. törvény rendelte el. E törvény 17. §-a értelmében az ügyvédi kamarák számát, székhelyét, és kerületét az igazságügyi miniszter állapítja meg olyképpen, hogy mindmindegyik kamara legalább 30 ügyvédet foglaljon magában és egy vagy több törvényszék területére terjedjen ki működése.

Az idézett törvény 19. §-a kimondta, hogy az ügyvédi kamarák hatásköre kiterjed ,,az ügyvédi kar erkölcsi tekintélyének megóvására, az ügyvédek jogainak megvédésére, kötelességeik teljesítésének ellenőrzésére, továbbá a jogszolgáltatás és ügyvédség terén mutatkozó hiányok orvoslására, korszerű reformok életbeléptetése iránti véleményadásra és javaslattételre." Az ügyvédi kamara gyakorolja a fegyelmi hatóságot a kamara lajstromaiban bevezetett ügyvédek és ügyvédjelöltek felett.

Jelenleg Magyarországon 20 ügyvédi kamara működik: Budapest, Balassagyarmat, Debrecen, Eger, Győr, Kalocsa, Kaposvár, Kecskemét, Miskolc, Nyíregyháza, Pécs, Pestvidék, Sopron, Szeged, Székesfehérvár, Szolnok, Szombathely, Zalaegerszeg, Kassa és Komárom székhellyel.

c) Közjegyzői kamarák

Az ügyvédi kamarákról szóló törvénnyel egyidejűleg jelent meg 1874-ben a királyi közjegyzői kamarák felállításáról szóló 1874:XXXV. törvénycikk is. E törvény 26. §-ában kimondja, hogy minden közjegyzőnek közjegyzői kamarához kell tartoznia. A kamarák számát és székhelyét az igazságügyminiszter állapítja meg, akként, hogy egy kamarához legalább 15 közjegyző tartozzék, továbbá, hogy csak oly helyen szabad kamarát felállítani, ahol királyi törvényszék létezik, végül, hogy ugyanazon törvényszék területén lévő közjegyzők csak ugyanazon kamarához tartozhatnak.

Jelenleg Magyarországon öt közjegyzői kamara működik és pedig Budapest, Debrecen, Pécs, Szeged és Szombathely székhellyel.

d) Mezőgazdasági kamarák

A totális állam eszméjét még alig hirdették meg s Magyarországon a nemzet alkotmányos felfogása már is ösztönösen követelte a törvényes érdekképviselettel nem rendelkező agrártársadalom érdekképviseleti szerveinek kiépítését. Minthogy az ipari és kereskedelmi társadalom érdekeit a kamarák közmegelégedésre végezték, mi sem látszott természetesebbnek, mint a mezőgazdasági társadalom részére is kamarai szerveknek felállítása. E gondolat előharcosai, hogy az esetleg jövőben támadó igényeknek is elébe vágjanak, oly kamarai megoldás mellett foglaltak állást, amelyben a mezőgazdasági munkásság is bizonyos fokig képviselve legyen. --- Ily körülmények között született meg az 1920:XVIII. t.-c. a mezőgazdasági érdekképviseletről. Az idézett törvény 51. §-ában kimondotta országos mezőgazdasági kamarának, 27 §-ában pedig kerületi mezőgazdasági kamaráknak felállítását. Az Országos Kamara székhelye Budapest, mezőgazdasági kamarák működnek: Debrecenben, Kaposvárott, Kecskeméten, Miskolcon, Szombathelyen és Komáromban.

Az Országos Mezőgazdasági Kamara feladata, hogy országos szempontból tárgyalva a magyar mezőgazdaságot érintő kérdéseket, a kormányzatnak a mezőgazdaság irányításában segédkezet nyújtson.

Az Országos Mezőgazdasági Kamara egyetemes szempontból felülbírálja az egyes mezőgazdasági kamarák által előterjesztett véleményeket és javaslatokat, véleményezőleg nyilatkozik a kormányzat részéről hozzáutalt kérdésekben. Saját javaslataival és indítványaival törekszik a mezőgazdaság helyes irányú fejlődését elősegíteni és a mezőgazdaság, a gazdatársadalom és munkásosztály egyetemes érdekeit előmozdítani és az ország kormányzata előtt képviselni.

Különös feladata az Országos Mezőgazdasági Kamarának az egyes mezőgazdasági kamarák működésének figyelemmel kísérése és felettük a felügyelet gyakorlása.

A mezőgazdasági kamarák feladatát az 1920. évi XVIII. t.-c. 27. §-a a következőképp állapítja meg: a mezőgazdaság fejlesztésére és irányítására, valamint a mezőgazdasági lakosság különleges érdekeinek egyetemes előmozdítására és képviseletére mezőgazdasági kamarákat kell alakítani. A törvény szerint a mezőgazdasági kamarák feladata ,,egyfelől az, hogy a mezőgazdaság fejlesztése körül segítségére legyenek a kormányzatnak és a földmívelésügyi igazgatásnak, másfelől pedig, hogy az ország közgazdaságában és társadalmában előmozdítsák és képviseljék a mezőgazdaság, a birtokosok és mezőgazdasági munkások egyetemes érdekeit." Kötelességük tehát állandóan figyelemmel kísérni, tanulmányozni és feltárni területükön mindazokat a jelenségeket, amelyek az ottani mezőgazdasági termeléssel és az ott élő mezőgazdasági lakosság helyzetével összefüggenek. Feladatuk továbbá, hogy megfigyeléseik alapján megjelöljék területükön a birtokmegoszlásnak azt az alakulását, a gazdálkodásnak azokat az irányait és módjait, amelyektől a termelésben legtöbb eredmény és a mezőgazdasági lakosság minden rétegére a legkedvezőbb helyzet várható.

Figyelemmel kell kísérniök más közgazdasági ágak, nevezetesen az ipar, kereskedelem, közlekedés, pénzügy és vámpolitika fejlődését és a kamara területéhez tartozó vidék termelésére és mezőgazdasági helyzetére gyakorolt kihatásait.

A tapasztalatokhoz képest szükség szerint megfelelő társadalmi, közigazgatási, kormányzati és törvényhozási intézkedéseket javasolhatnak, vagy pedig saját hatáskörükben a termelés helyes szervezésére és egyáltalán a gazdálkodás eredményességének emelésére megfelelő intézményeket, berendezkedéseket létesíthetnek és fenntarthatnak.

A törvény 35. §-a a következő rendelkezéseket tartalmazza: ,,A mezőgazdasági kamara, mint a területén lévő vármegyei mezőgazdasági bizottságok közvetlen felügyelő hatósága irányítja és támogatja a felügyelete alatt álló mezőgazdasági bizottságok működését. A gazdasági egyesületekkel, gazdakörökkel, mezőgazdasági munkásegyletekkel szükség szerint összeköttetésbe lép és a gazdatársadalom, valamint a gazdasági munkások további közérdekű szervezkedését elősegíti."

Ha a mezőgazdasági kamarákat életre hívó törvény fenti rendelkezéseit közelebbről szemügyre vesszük, megállapíthatjuk azt, hogy a feladatok túlnyomó része gazdasági természetű és elsősorban a termelésre, a földbirtokosok gazdasági érdekeinek előmozdítására irányul. Szociálpolitikai, munkásvédelmi, munkásérdekeltségi rendelkezéseket alig találunk benne s ha van is szó bizonyos munkásszervezetek létesítéséről, megállapíthatjuk, hogy e téren semmit sem tettek húsz éves múltjuk alatt a kamarák, mert sem mezőgazdasági munkás-szakszervezetekről, sem munkásvezérekről a mai napig semmit sem hallottunk. Ezt azonban a mezőgazdasági kamaráktól --- jelenlegi összetételükben nem is várhatjuk. Bár a kamarában munkaadók és munkavállalók is helyet foglalnak, mégis a tagokat választó hat csoportból csak egy csoportban foglalnak helyet a mezőgazdasági munkások, cselédek. A paritás helyett tehát 1:5 arány érvényesül. Mondani sem kell, hogy a számbeli aránytalansághoz hozzájárul a felkészültségi és tekintélyi aránytalanság, amely az eső csoportba tartozók szerepét a bábúk szerepére zsugorítja össze. Elég, ha idézzük még az Országos Mezőgazdasági Kamara 1939. évi jelentéséből a következő sorokat: ,,két és fél év alatt a Kamarának nem volt olyan testületi szerve, sem munkásszakosztálya, amely kifejezetten a munkáskérdésekkel foglalkozott volna."

e) Mérnöki kamara

Az érdekképviseleti állam gondolatának felmerülésekor a magyar mérnöki társadalom egységesen törvényes érdekképviselet felállítását követelte. Ez a kívánsága az 1923:XVII. törvény rendelkezései alapján testet öltött, amennyiben a törvény 4. §-a elrendelte a ,,mérnökök erkölcsi és anyagi érdekeinek a közérdekkel összhangzásban való oltalma és előmozdítása céljából Budapesten mérnöki kamara szervezését."

Az idézett törvény 5. §-ában foglaltak szerint ,,a mérnöki kamara rendeltetése, hogy a mérnöki karnak erkölcsi tekintélye és hazafiassága felett őrködjék, a kamara tagjainak jogait és érdekeit védje, a mérnökök működésének jog- és szabályszerűséget ellenőrizze, tagjai, valamint a mérnökhelyettesek felett a törvény korlátai közt a fegyelmi hatóságot gyakorolja, a kar erkölcsi színvonalának emelését és érdekeinek fejlesztését véleményadás és javaslattétel útján előmozdítsa." Jelenleg Magyarország összes mérnökei a Budapesten székelő egyetlen mérnöki kamarához tartoznak.

f) Orvosi kamarák

Az érdekképviseletek szükségességét hazánkban elsősorban a kereskedelmi szellemű és intellektüel társadalmi osztályok ismerték fel. A kereskedők, iparosok, ügyvédek, mérnökök után az orvosi kar követelte erőteljes megmozdulással az orvosi kamara felállítását. A magyar orvosi karnak félévszázados törekvése az volt, hogy törvényes érdekképviseletet nyerjen. E követelése testet öltött az 1936:1. törvényben, mely kimondotta, hogy az orvosi kamara az orvosok érdekképviselete. Az orvosi kamara feladata a törvény 1. §-a értelmében az, hogy az orvosi kar hazafias magatartása és erkölcsi tekintélye felett őrködjék, az orvosok erkölcsi és anyagi érdekeit a közérdekkel összhangban érvényesítse, az orvosi gyakorlat szabályszerűségét ellenőrizze, tagjai felett a fegyelmi bíráskodást gyakorolja, az orvoskari és közegészségügyi vonatkozású kérdésben javaslatot készítsen. Ezt a feladatot országos vonatkozásban az Országos Orvosi Kamara, saját területén pedig a kerületi kamara látja el.

Jelenleg Budapesten működik az Országos Orvosi Kamara, míg Debrecenben, Kecskeméten, Miskolcon, Pécsett, Szegeden, Székesfehérvárott, Szombathelyen, Érsekújváron és Kassán egy-egy kerületi orvosi kamara.

VI.

A kamarai intézmény, mint érdekképviseleti szerv

Ha az alkotmányos úton kibontakozó magyar érdekképviseleti államot közelebbről szemügyre vesszük, megállapíthatjuk azt, hogy egyes hivatásrendek, különösképpen a szabadfoglalkozásúak, az elmúlt évtizedekben céltudatos szívóssággal küzdöttek törvényes érdekképviseletük kiépítéséért. Ez a küzdelem nem maradt eredmény nélkül. Jelenleg a kereskedelmi és ipari munkaadói társadalom kilenc, az ügyvédi társadalom húsz, a közjegyzői társadalom öt, a mezőgazdasági társadalom hét, az orvosi társadalom tíz, a mérnöki társadalom pedig egy kamarával rendelkezik.

Ha az események történelmi fejlődését szemügyre vesszük, kétségkívül megállapíthatjuk azt, hogy a többi hivatásrendek, a dolgozók egyéb körei az osztó igazság erejére és az egyenlő elbánás tiszteletreméltó elvére támaszkodva teljes joggal követelhetik társadalmuk érdekeit védő törvényes érdekképviseleti szerv felállítását. Ha a dolgozók sorain végigtekintünk, úgy azonnal szembetűnik, hogy a milliós munkástársadalom semmiféle törvényes érdekképviselettel sem rendelkezik. Ez a körülmény nemcsak arra vet fényt, hogy ez a társadalom él legmostohábban, legelhanyagoltabban, hanem árnyat vet magára a munkástársadalomra is, amely nem tudott kiküzdeni törvényes érdekképviseleti szervet. Ennek oka főképpen abban keresendő, hogy a munkástársadalom sorait a különböző világnézetű vezetők szétszedték, meggyengítették, pártokra szaggatták. E szétszaggatott munkáscsoportok egymással farkasszemet nézve, egymást marcangolva, eredménytelen, meddő életet éltek. S ha a munkásság sorsa az utóbbi években mégis erősen javult, az nem a szakszervezetek, hanem kizárólag a nemzeti kormány érdeme, amely szociálpolitikusok tanácsára hallgatva egymásután vezette be a legkisebb munkabérről, a fizetett szabadságról, a családi munkabérről, stb. szóló törvényeket.

Aki elismeri azt, hogy Magyarországon alkotmányos úton s a történelmi múltnak, hagyományoknak, szerzett tapasztalatoknak megfelelően a kamarai szervezet további fokozatos, céltudatos kiépítésével meg lehet teremteni a magyar érdekképviseleti, totális államot s ezzel beállítani Európa új rendjébe, az nem vitathatja el, hogy első lépésként a milliós munkásság és magánalkalmazotti tábor érdekképviseleti szervét, kamaráját, avagy kamaráit kell felállítani. Mielőtt azonban megállapításainkat leszögeznők, győződjünk meg, vajon egyáltalában működnek-e már valahol ily kamarák s ha igen, mi a feladatuk, mily szerepet töltenek be az állami életben.

VII.

Munkáskamarák külföldön

Annak igazolására, hogy az érdekképviseleti állam eszméje nem új s hogy már régóta jelentkeznek oly törekvések, amelyek célja a dolgozó társadalomnak az alkotmányos életbe bevonása érdekképviseletek útján, mi sem bizonyítható jobban, mint a munkáskamarák több, mint félszázados intézménye. Olaszországban már a múlt században működtek ,,camara di lavoro" néven munkáskamarák, amelyek a szakszervezetek működését csúcsintézményként összefogták. Közben alakultak munkáskamarák Svájcban, Belgiumban, Franciaországban, azonban ezek főfeladata a munkaközvetítés és a munkanélküliek támogatása volt. Nagyobb lendületet kapott az intézmény a világháború után, amikor is számos állam megvetette a munkáskamarák törvényes alapjait, így Ausztriában, Jugoszláviában, Németországban, Romániában, Lettországban, Észtországban, Litvániában, Luxemburgban. Az alábbi fejezetekben röviden bemutatjuk, hogy az egyes külföldi államok törvényei miképpen állapítják meg a munkáskamarák feladatát és működését.

α) Munkás és magánalkalmazotti kamarák Ausztriában

Ausztriában az 1920. február 26-án kelt törvény intézkedett a munkások és magánalkalmazottak kamarájának felállításáról.

E törvény értelmében a kamarák felállításának célja ,,az ipari, kereskedelemi, kézműipari, közlekedési és bányavállalatokban alkalmazott munkások és magánalkalmazottak gazdasági érdekeinek képviselete, továbbá a munkások és magánalkalmazottak gazdasági és szociális helyzete feljavításának előmozdítása".

A törvény 2. §-a a kamarák működési körét az alábbiakban határozza meg:

A Munkások és magánalkalmazottak kamarájának hivatása: különösképpen

a) hatóságoknak és törvényhozói testületeknek jelentéseket tenni, véleményt nyilvánítani, javaslatokat tenni a munkaviszony szabályozására, munkásvédelmi intézkedésekre, társadalombiztosításra, munkapiacra vonatkozóan, továbbá munkáslakás-termelésre, néptáplákozásra és munkásképzésre vonatkozóan;

b) véleményt nyilvánítani a munkáskérdésekkel foglalkozó törvényjavaslatok, rendelettervezetek tekintetében,

c) véleményt nyilvánítani oly intézmények, szervek felállítása tekintetében, melyek az ipar, kereskedelem és közlekedés előmozdítását célozzák,

d) közreműködni oly intézmények, szervek működésében, melyek célja a munkások és magánalkalmazottak gazdasági helyzetének javítása,

e) képviseltetni magát törvények és rendeletek értelmében más önkormányzati szervekben,

f) a körzetükhöz tartozó területen működő munkás és magánalkalmazotti szakszervezetek jegyzékének vezetése,

g) közreműködni munkásstatisztikák felvételénél s kezdeményezni a munkások és magánalkalmazottak szociális helyzetére vonatkozó felvételeket,

h) közreműködni munkások és magánalkalmazottak gazdasági és szociális helyzetének feljavításában és pedig kollektív szerződések megkötése, munkaközvetítés szervezése, munkanélküliség leküzdése, munkáslakás-termelés előmozdítása, munkáscsaládok egészségügyének fejlesztése, munkások és magánalkalmazottak testi és szellemi képzésének előmozdítása, továbbá ifjúmunkásképzést végző intézmények életre hívása és fenntartása révén.

Az osztrák munkás és magánalkalmazotti kamarák száma hét volt.

β) Munkáskamarák Jugoszláviában

Jugoszláviában a munkáskamarák felállítását az 1922. évi február 28-i törvény rendelte el. A törvény Belgrádban, Üszkübben, Podgoricában, Zágrábban, Laibachban, Szarajevóban és Újvidéken állított fel kamarákat.

A munkáskamarák feladata a körzetükhöz tartozó összes munkások és magánalkalmazottak gazdasági, szociális és kulturális érdekeinek megvédése, különösképpen:

1. az illetékes állami és önkormányzati szerveknek jelentéseket, véleményeket és javaslatokat terjeszteni elő a munkaadók és munkások közötti munkaviszonyok rendezésére nézve, továbbá munkásbiztosítás, munkapiac és munkáslakás-építkezés, munkásegészségügy, munkástáplálkozás és munkásképzés s minden olyan kérdésben, amelyek közvetlenül, avagy közvetve a munkásokat és magánalkalmazottakat érintik,

2. őrködni afelett, hogy az egyes hatóságok és önkormányzati szervek a munkástársadalom védelmére hozott törvényeket és rendeleteket betartsák,

3. véleményt nyilvánítani oly közintézmények és szervek felállítására vonatkozólag, amelyek az ipar, kereskedelem, közlekedésügy előmozdítására vonatkoznak, amennyiben ezek a munkások és magánalkalmazottak helyzetét érintik,

4. részt venni kollektív munkaszerződések megkötésében és az ezek alapján támadt viszályok levezetésében,

5. munkások és magánalkalmazottak helyzetéről felvételeket eszközölni, statisztikai adatokat gyűjteni,

6. hatáskörükben létrejött kollektív szerződéseket nyilvántartani és összegyűjteni,

7. a kamara illetékességi területén működő munkásszakszervezetekről jegyzéket vezetni, azokkal állandó érintkezést fenntartani, működésüket irányelvek adásával támogatni,

8. állami, közigazgatási hatóságoknál, munkaadóknál a munkások és magánalkalmazottat érdekében közbelépni, valahányszor annak szükségessége mutatkozik.

A hatóságok kötelesek a munkástársadalmat érintő törvénytervezeteket, rendelettervezeteket azok kibocsátása előtt véleményezés végett a munkáskamaráknak bemutatni.

Minden munkáskamara 30---60 rendes tagból áll, akiket a magánalkalmazottak és munkások választanak. A tagok közt megfelelő számú magánalkalmazottnak kell helyet foglalnia. A munkásbiztosító intézetek kötelesek a hozzájuk tartozó biztosítottak névjegyzékét az életkor feltüntetésével a kamarák rendelkezésére bocsátani. Kamarai taggá választható minden 25 évet betöltött munkavállaló, aki legalább egy év óta állandóan a kamara területén lakik.

A kamarák élén jog végzettségű személy áll, aki a szociálpolitika minden ágában jártassággal bír. A kamara működését az alapszabály és az ügyrend állapítja meg.

A kamarák költségeiket tagdíjakból fedezik. Minden magánalkalmazott és munkás a betegségi biztosítási járulékok kiszámításánál számítási alapul vett munkabérének, javadalmazásának 0.5%-át kitevő kamarai járulékot tartozik fizetni. A járulékokat a betegségi biztosító intézetek róják ki és szedik be. E tevékenységükért, valamint a munkásjegyzékek rendelkezésre bocsátásáért költségmegtérítésben részesülnek.

γ) Munkakamara Litvániában

Litvániában az 1935. október 24-én kelt törvény létesítette a munkakamara intézményét.

A litván törvény kimondja, hogy a Munkakamara közintézet. Célja az iparban, kereskedelemben, építkezési iparban, közlekedési vállalatokban és más termelési ágakban foglalkoztatott munkások és magánalkalmazottak kulturális, gazdasági és szociális védelme.

A kamara köteles a belügyminiszternek és a hatóságoknak: 1. munkabérkérdésekben felvilágosítást adni, 2. véleményt nyilvánítani munkaviszonyban álló személyek kulturális, gazdasági és szociális helyzetéről, 3. végül véleményt mondani munkateljesítési és munkafegyelmi kérdésekben.

A litván Munkakamarának jogában áll bérmunka és bérmunkásokat érintő kérdésekben kidolgozott törvényjavaslatok tárgyában véleményt nyilvánítani és saját elgondolásait előterjeszteni.

A litván törvény szerint a Munkakamara 18---36 tagból állott. A kamara pénzügyi forrásait a törvény az alábbiakban jelöli meg: 1. munkások és magánalkalmazottak járulékai, 2. munkaadók járulékai, 3. állami támogatás és 4. egyéb bevételek.

A munkások, magánalkalmazottak kamarai tagjárulék fejében a betegségi biztosításánál fizetett járulékok 10%-át fizetik, illetőleg ennek felét a munkaadók viselik. Azoknál a munkásoknál, akik csak természetbeni juttatásokban részesülnek, az egész tag járulékot a munkaadók viselik. A tagjárulékokat a betegsegélyző pénztárak hajtják be és annak eredményét költségeik levonása után a munkakamarához átutalják. Az állami támogatás összege egyenlő a tag járulék címén befolyt összegek 50%-ával. A Kamara költségvetéséhez szükséges a belügyminiszter jóváhagyása.

δ) Munkáskamara Észtországban

Észtországban az 1936. május 8-án kelt törvény szabályozta a Munkáskamara intézményét. A törvény 10. §-a értelmében a Munkáskamara célja az ipari munkásságnak közjogi alapon nyugvó képviselete. Feladata az ipari munkásság kulturális, gazdasági és szociális érdekeinek védelme. E feladatának keresztülvitele érdekében a következő tevékenységet fejti ki:

1. tanulmányozza az ipari munkásság helyzetét és szükségleteit s e célból a szükséges adatgyűjtést elvégzi és annak eredményét feldolgozza. A nyert eredmény alapján az illetékes helyen a munkásság helyzetének megjavítása és a hiányok pótlása érdekében a szükséges lépéseket megteszi.

2. tájékoztatja a kormányt, községek vezetőit a munkásság helyzetéről, javaslatokat dolgoz ki a munkaviszonyok javítására, munkások egészségügyi viszonyainak hatásosabb védelmére, társadalombiztosítási kérdésekre, munkaközvetítésre, munkahiány leküzdésére, valamint oly általános kulturális és gazdasági kérdésekre vonatkozólag, amelyek közvetlenül, avagy közvetve a munkásságot érintik;

3. álláspontját közli a 2. alatti kérdésekben készült törvénytervezetekkel kapcsolatban;

4. képviselteti magát és aktive részt vesz azokban az önkormányzatokban, intézményekben, amelyekben ipari munkások képviseltetését valamely törvényes rendelkezés előírja;

5. szociális együttműködést fejt ki mindazokkal az érdekképviseleti szervekkel, amelyeket ipari munkások érdekében létesítettek;

6. tanfolyamokat, felolvasásokat, előadásokat tart minden olyan kérdésről, amely a munkástársadalmat érinti;

7. közreműködik a munkásság érdekképviseleti szerveinek egységesítésében;

8. intézményeket állít fel, vállalatokat szervez és fenntart, amelyek a munkások szociális, gazdasági és kulturális helyzetének megjavítását célozzák;

9. tevékenységet fejt ki minden irányban céljának elérése érdekében s elvégzi mindazt, amit más törvények és rendeletek a kamara feladatává tűznék ki.

Az észt törvény értelmében a Munkáskamara tevékenységét egész Észtország területén folytatja, székhelye Tallinban van. A kamara jogi személyiséget élvez. Levelezése portómentes.

A kamara 30 tagból áll, akiket az ipari munkások 3 év tartamára választanak. Minden 25---100 munkást foglalkoztató vállalat egy választót küld. A kamara tevékenységéről évenkint jelentést köteles tenni a szociális ügyeik miniszterének.

ε) Munkáskamara Luxemburgban

Luxemburgban a hivatásrendi kamarák megszervezését az 1924. április 4-i törvény mondta ki. A törvény 1. §-a értelmében felállítottak, egy mezőgazdasági, egy kereskedelmi, egy ipar, egy magánalkalmazotti és egy munkáskamarát. A törvény e rendelkezése az állam egész területén egységesen rendezte a különböző hivatásrendek érdekképviseletének kérdését és működését. Valamennyi érdekképviselet fenntartási költségeire a kereseti adó 5%-át kitevő pótadó szedését engedélyezte. A pótadó személyenként egy franknál kevesebb nem lehet. Egyébként a törvény megengedte, hogy a tagjárulékok kérdését minden kamara saját maga szabályozhassa. A szervezeti, a közgyűlési, stb. tagok megválasztásának kérdését minden egyes kamarára nézve egységesen írta elő a luxemburgi törvény.

A munkáskamarával kapcsolatban az idézett törvény 41. §-a az alábbi előírásokat tartalmazza: a munkáskamara feladata intézeteket, intézményeket, szövetségeket, egyesületeket életre hívni, azok működését támogatni, amelyek főképpen a munkásság helyzetének megjavítását célozzák. Kötelessége további véleményt nyilvánítani, panaszt emelni, vizsgálatokat tartani, adatgyűjtést végeztetni a munkásságot érdeklő kérdésekben. Minden munkástársadalmat érdeklő törvényjavaslat beterjesztése előtt ki kell kérni a kamara szakvéleményét.

A munkáskamara feladata a munkásság érdekképviselete. Figyelemmel kíséri a munkások szociális biztosítására, az éjjeli munkára, a női és gyermekmunkára, a munkaidőre, a munkások egészségére vonatkozó törvényeket és rendeleteket, figyelemmel kíséri a műhelyviszonyokat, a munkáslakás problémákat, stb., felügyel a kollektív szerződések betartására és ellenőrzi a kollektív szerződések kötését, a munkások hivatásbeli kiképzése tekintetében tevékenységet fejt ki.

A luxemburgi törvényben felállítani rendelt magánalkalmazotti kamara feladatköre, célkitűzése azonos a munkáskamaráéval azzal a különbséggel, hogy a magánalkalmazotti társadalom védelmére kell tevékenységét beállítani.

ζ) Munkakamara Lettországban

Lettországban a munkakamara felállítása tárgyában 1936. május 11-én törvényt hoztak. A törvény egész Lettország területére egyetlen munkakamara létesítését rendelte el.

A törvény 1. §-a értelmében a kamara feladata a munkavállalók helyzetének és jogainak lelkiismeretes védelme, célja a munkavállalók szociális, gazdasági és kulturális helyzetének feljavítása, s ennek érdekében a szükséges önsegélyző szerveknek kiépítése. A kamarát e törekvéseiben a védnöksége alatt álló szakszervezetek támogatják. A munkások érdekképviseletével csakis a kamarától jóváhagyott munkásszakszervezetek foglalkozhatnak. E szakszervezetek számát, működési körét a kamara állapítja meg. A kamara 100 rendes és 50 póttagból áll, akiket a miniszterelnök a kamara elnökségétől javasolt személyek közül három évi időtartamra kinevez.

A kamara feladatát a törvény az alábbiakban írja körül:

1. kormányhatóság felhívására részt vesz minden munkásvédelmi törvényjavaslat kidolgozásában;

2. állami hatóságok és önkormányzati szervek megkeresésére véleményt ad oly gazdaságpolitikai törvények, rendeletek és törvényes intézkedések felett, amelyek a munkástársadalmat érintik;

3. képviseli a munkásság érdekeit az állami hatóságoknál, önkormányzati szerveknél és más közintézményeknél javaslatok benyújtásával, tervezetek készítésével, részt vesz közhatóságok meghívására ily kérdések tárgyalásánál s képviselteti magát az állandó bizottságokban;

4. kinevezi a munkástársadalom kiküldöttjeit az állami hatóságokhoz és önkormányzati szervekhez;

5. képviseli a lett munkástársadalmat a nemzetközi munkásvédelmi értekezleteken;

6. a munkástársadalom tagjai részére szakszervezeteket, sportegyesületeket szervez meg, előmozdítja munkásfogyasztás, termelő és hitelszövetkezeteik alakulását, tanfolyamokat, kongresszusokat rendez, előmozdítja a munkástársadalom egységének kialakulását, a szakszervezetek működését ellenőrzi;

7. előmozdítja a munkásság szakmai képzését, gondoskodik a tanoncok képzéséről, tanoncotthonok felállításáról, foglalkozik tanfolyamok, előadások, kirándulások, nyaraltatási akciók szervezésével;

8. az arra érdemes munkásokat kitünteti s a kitüntetett munkásokról jegyzőkönyvet vezet;

9. tanulmányi alapot gyűjt össze, amelyből ifjúmunkásokat ösztöndíjakkal támogatják, tanfolyamok résztvevőinek támogatást nyújtanak;

10. adatokat gyűjt a munkásvédelem előmozdítására, munkásvédelmi múzeumot állít fel;

11. a munkástársadalom védelmére jogvédő irodákat tart fenn;

12. gondoskodik a munkáscsaládok védelméről napközi otthonok, gyermekmenhelyek, egészséges munkáslakótelepek felállításával;

13. gondoskodik a munkástársadalom egészségügyi viszonyainak feljavításáról sportkörök alakításával, üdülőtelepek felállításával;

14. figyelemmel kíséri a munkapiac alakulását s munkaközvetítő hivatalok felállításáról gondoskodik;

15. figyelemmel kíséri a munkaviszonyokat, a szabadidő felhasználását, felvételeket eszközöl a munkástársadalom életviszonyairól, megtekinti a munkahelyeket és munkáslakótelepeket, munkáskérdésekkel foglalkozó, tájékoztató és felvilágosító füzeteket bocsát a munkásság rendelkezésére;

16. közreműködik önsegélyző egyesületek megszervezésében, ily egyesületek tőkéinek kezelését vállalja;

17. létesít és fenntart munkáskultúrházakat, élelmiszerüzleteket, sporttelepeket, olvasótermeket, könyvtárakat a munkástársadalom részére;

18. közreműködik munkaszerződések megkötésében;

19. érintkezésben áll munkaadói érdekképviseleti szervekkel s velük barátságban megtárgyalja a munkásság érdekében szükséges intézkedéseket;

20. létesít és fenntart becsületbeli bíróságokat, amelyek a munkások közt támadt viszályokat levezetik, továbbá a kamara őrködik a munkáscsaládok erkölcsi élete felett;

21. tevékenyen részt vesz a munkaadók és munkavállalók között támadt viszályok levezetésében;

22. fenntart képességvizsgáló állomásokat és a lefolytatott képességvizsgálatokról a tanoncoknak bizonyítványt állít ki;

23. részt vesz a miniszterelnökség avagy statisztikai hivataltól elrendelt munkásstatisztikai felvételek végrehajtásában, végül

24. teljesíti mindazokat a kötelességeket, amelyeket egyéb törvények és rendeletek kötelezőleg előírnak.

A kamara tevékenysége folyamán érintkezésbe léphet vállalatokkal és tőlük felvilágosításokat és adatokat kérhet.

A lett munkakamara szervei: az elnök, elnökség és a közgyűlés. A kamara ügyvitelét 10 osztályon belül látja el, az osztályok feladata a következő: általános igazgatás, szakszervezeti ügyek, munkásvédelem, munkáskultúra és továbbképzés, ifjúmunkások védelme, munkások jogvédelme, önsegélyző egyesületek ügyei, munkaközvetítés, sport, nyaraltatás, szabadidőmozgalom és végül munkásegészségügy, munkásháztartások ügye. A lett törvény részletesen felsorolja az elnökség alá tartozó fenti tíz szakosztálynak működési körét és feladatát. A kamara ügyvitele élén a főtitkár áll s minden osztály munkáját külön ügyvezető irányítja. A kamara ügyvitelét ügyviteli szabályzat alapján látják el. Az ügyviteli szabályzatot az elnökség dolgozza ki s érvényességéhez szükséges a miniszter jóváhagyása.

A kamara költségeit főképpen az állami hozzájárulásból fedezik.

η) Munkakamarák Romániában

Romániában a munkakamarák intézményét első ízben az 1927. április 13-i, legújabban pedig az 1936. április 29-i törvény szabályozta. A jelenleg érvényben levő törvényes rendelkezések értelmében a munkakamarák jogi személlyel felruházott közintézmények. Céljuk a munkások, magánalkalmazottak és kézművesek érdekeinek védelmezése és támogatása.

A törvény 147. §-a a munkakamarák feladatát a következőkben jelöli meg:

1. A közhatóságok tájékoztatása jelentések, emlékiratok, tanulmányok és minden más eszköz útján a magántisztviselők, munkások és kézművesek helyzetéről. Javaslatok tétele a munkaviszonyok és munkafeltételek szabályozására, az alkalmazottak és kézművesek szervezésére és védelmére, a munkapiac, a munkásbiztosítás, a munkaegészségügy, a szakmai képesítés, valamint olyan más egyéb kérdések szabályozása tekintetében, melyek a munkásokat, magántisztviselőket és kézműveseket közvetlenül érdeklik.

2. A közhatóságoknál és azokkal együttműködve törekedjenek a törvényes keretek között arra, hogy a munkásokra, magántisztviselőkre és kézművesekre vonatkozó törvények, rendeletek és egyéb érvényben lévő rendelkezések pontosan alkalmaztassanak.

3. A munkások, magántisztviselők, kézművesek és a munkaadók közötti jó viszony fenntartásához járuljanak hozzá és lépjenek közbe --- a vonatkozó törvények keretein belül --- az érdekelt felek, vagy a hatóságok kérésére, vagy saját kezdeményezésből is az egyéni munkaviszályok elsimítása, valamint a kollektív munkaszerződések kötésének megkönnyítése érdekében.

4. Egyedül, más kamarákkal való együttműködés útján, vagy a Munkaügyi, Egészségügyi és Népjóléti Minisztériummal együttműködve és a hatályban lévő törvények rendelkezései szerint szakmai útbaigazító, előkészítő, tökéletesítő és munkajóléti intézmények: mint szakmabeli tájékoztató hivatalok, tanonciskolák, tanoncotthonok, tanonc-üdülőtelepek, tanfolyamok, ösztöndíjak és szakmai tökéletesítési tanfolyamok létesítése, a tanoncok, munkások és magántisztviselők részére.

5. Együttműködés a Munkaügyi Minisztériummal kézműves-kiállítások szervezésére.

E kiállítások költségei mindig a kézművesek fizetett járulékos adóösszegek arányában fedeztetnek.

6. A munkaszerződések beiktatása a hatályban lévő törvények rendelkezései szerint és nyilvántartás vezetése a kerületbeli, jogi személyiséggel rendelkező munkás, magántisztviselő és kézműves szakmai szervezetekről, amelyekkel állandó érintkezést tartanak fenn.

7. Együttműködés azokkal a szervezetekkel és köz- vagy magánintézményekkel, melyek a munkások, magántisztviselők és kézművesek helyzetének javításával foglalkoznak. Képviselők kiküldése mindazon szervezetbe (bizottságok, tanácsok vagy választmányok), melyekben törvényileg, vagy más módon a munkások, magántisztviselők és kézművesek képviselete elő van írva.

8. Együttműködés a közhatóságokkal és az Állami Statisztikai Intézettel a munkásokat, a magántisztviselőket és kézműveseket érdeklő statisztikai adatok, vagy monográfiák összeállításánál, vagy ilyen munkálatok elvégzése saját kezdeményezésből, társulhatva e célból --- képviselők által --- a munkafelügyeleti szervekkel, a munkafelügyeletről szóló 1927. évi törvény 3-ik szakasza D. pontjának feltételei szerint.

9. A munkások, magántisztviselők és kézművesek jogainak védelmezése és támogatása, ha bérük, vagy végzett munkájuk nem nyerne kiegyenlítést, indokolatlan elbocsájtások esetében, a kollektív munkaszerződés rendelkezéseinek, valamint a kollektív munkaviszályok szabályozásáról szóló törvény 14-ik és 25-ik szakaszában foglalt határozatok megszegése esetén.

10. Évi jelentés küldése a Munkaügyi Minisztériumnak a munkásokat, magántisztviselőket és kézműveseket érdeklő törvények alkalmazásáról, valamint a kamarának elmúlt évi tevékenységéről.

11. A törvényekben, rendeletekben vagy miniszteri határozatokban rájuk bízott mindennemű teendő elvégzése.

A munkakamarák maguk között, vagy a törvényesen alakult szakmai szervezetekkel együttműködést fejthetnek ki.

Joguk van a közhatóságoktól a hatáskörükbe tartozó teendők kifejtéséhez szükséges minden tájékoztatást megkívánni és kötelesek ugyanakkor a hatóságoknak a kért véleményeket és tájékoztatásokat a törvények és rendeletek keretében megadni.

A Munkakamarák és egyéb szakkamarák közérdekű ügyekben egymással állandó érintkezést tartanak fenn.

Romániában politikai okokból --- mintán megszüntették a magyar ipartestületeket --- a munkakamarákba kényszerítették a kézműveseket.

A román törvény alapján 15 munkakamara működött és pedig a következő városokban: Arad, Bacai, Braila, Brassó, Bukarest, Csernovic, Kissenev, Kolozsvár, Konstanc, Craiova, Galacz, Jassi, Nagyvárad, Ploest és Temesvár. A munkakamarák helyi szervei a megyei hivatalok, melyek a megyei székhelyeken működnek.

A munkakamara igazgatási személyzetének főnöke a kamara titkára. A titkár és a többi tisztviselők közhivatalnokok. A munkakamara titkárát egyetemi végzettségű jelöltek közül a munkaügyi miniszter nevezi ki. Rangjuk egyenlő a minisztériumi hivatalfőnök rangjával.

A kamara költségeit tagjárulékokból fedezik. A munkások, magánalkalmazottak és kézművesek jövedelmi adója után megállapított kulcs szerint pótadót vetnek ki.

A román munkakamarák tagjai munkások, magánalkalmazottak és kézművesek. Ez utóbbiak csak akkor, ha műhelyükben, vállalatukban legfeljebb 10 munkavállalót foglalkoztatnak.

θ) Munkakamarák a visszacsatolt keleti és erdélyi területeken

Jelenleg Magyarországon a visszacsatolt keleti és erdélyi területeken két munkakamara működik éspedig az egyik Kolozsváron, a másik Nagyváradon. A két kamara a visszacsatolás óta igen jelentős és helyes irányú fejlődési folyamaton ment keresztül. A munkakamarába semmiképpen sem beleillő kézművesek onnét kikerültek s visszatértek az időközben felállított ipartestületekbe. A munkakamarák működését kiegészítik a szakmánként felállított egységes, politikamentes, nemzeti alapon nyugvó szervezetek, melyeket a román uralom alatt céheknek neveztek.

VIII.

A magyar érdekképviseleti állam kiépítése felé:

Munkakamarák felállítása

Ha a magyar talajon gyökeret vert, meghonosodott, értékes feladatokat megoldó kamarai intézményt kivánnók a magyar érdekképviseleti, totális állam kiépítésének alapkövévé, alappillérévé tenni, ha a kereskedelmi és iparkamarák, az ügyvédi kamarák, a közjegyzői kamarák, az orvosi kamarák, a mezőgazdasági kamarák sorát meg akarnók toldani oly kamarai intézménnyel, amely felöleli azokat a társadalmi rétegeket és hivatásrendeket, amelyek még semmilyen törvényes érdekképviselettel nem rendelkeznek s amelyeknek kiépítésére a társadalmi egyensúly helyreállítása, a szociális igazság és egyenlőség megteremtése miatt szükség van, vizsgáljuk meg, milyennek kellene lennie ennek az új kamarai szervnek.

A szellemi előfutárok az új kamara tekintetében már javaslatokat tettek. Vannak, akik munkakamarák felállítását hirdetik, azt állítván, hogy a munkakamara oly kamara, ahol a munkaadók és a munkások barátságos együttműködésben vesznek részt. Vannak mások, akik munkáskamarát követelnek, vagyis olyan érdekképviseletet, ahol csak a munkástársadalom ügyeit intézik. Ismét vannak mások, akik külön magánalkalmazotti kamara felállítását is követelik, amely kamarán belül csak a magánalkalmazottak érdekeit tárgyalják meg s elgondolásaiknak szereznek érvényt.

Ennek a kamarai láznak további hajtásai vannak, mert már a legcsekélyebb létszámmal működő hivatásrend is önálló kamara felállítását követeli magának.

Mielőtt elrontott és elhamarkodott érdekképviseleti szerveket állítanánk fel, a tiszta ész világánál tegyük mérlegelés tárgyává a helyzetet.

Azok, akik a ,,munkakamarának" a hívei, azt mondják, hogy német mintára össze kell ültetni egy kamarában, a munkaadókat és munkavállalókat, hogy ezek közös egyetértésben vitassák meg az őket közelebbről érdeklő ügyeket s csak a végső kikristályosodott megállapításaikat hozzák a kormány tudomására, amely majd igyekezni fog e közös megállapodás eredményét törvényekbe, rendeletekbe foglalni. Ezzel az elgondolással szemben észrevételeink a következők:

Mindenekelőtt meg kell állapítani azt a magyar betegséget, amely üres szavakon nyargal. ,,Munkakamara vagy munkáskamara" --- ekörül forog a vita. --- Amit a külföld legtöbb államában ,,munkakamarának" neveznek, az nem más, mint a munkáskamara. Az olasz ,,camera di lavoro" vagyis munkakamara nem más, mint a munkások védővára. A ,,munkakamara" gyűjtőnevet, miként németben az ,,Arbeitskammer" nevet ,,munkások és magánalkalmazottak kamarája" rövidítéseként használják. A munkajog is a munkások és magánalkalmazottak jogviszonyait szabályozza és nincs külön munkás jog és magánalkalmazotti jog, hanem csak ,,Arbeitsrecht", ,,code du travail", ,,codica del lavoro", vagyis ,,Munkajog", ,,Munkakódex", vagy ,,Munkaügyi kódex". Ezek után tehát csak azt kell eldöntenünk, hogy olyan ,,munkakamarát" kell-e felállítani, amelyben közösen helyet foglalnak a munkaadók és munkavállalók, avagy olyat, amelyben kizárólag a munkások és a magánalkalmazottak, avagy ezek egyik kategóriája foglal helyet.

Mindenekelőtt feltesszük azt a kérdést, vajon a kereskedelem és iparkamarákban a munkaadó gyárosok, kereskedők és kézművesek mellett paritásos alapon helyet foglalnak-e ezek munkásai és magánalkalmazottai is és vajon problémáikat közösen tárgyalják-e meg. A válasz az, hogy a kereskedelmi és iparkamarákban a munkaadók saját ügyeiket, az őket érdeklő problémákat egyes egyedül tárgyalják meg s csak a maguk szempontjából vizsgálják meg a kérdéseket. Vajon akkor, amikor minden állam a társadalmi egyensúly helyreállítására s arra törekszik, hogy minden hivatásrend hozzájuthasson a maga törvényes érdekképviseletéhez, miért lenne szükség olyan szerv felállítására, amelyben a már törvényes érdekképviseleti szervvel rendelkező társadalom befurakodik annak a társadalomnak érdekképviseleti szervébe, amely ilyennel még nem rendelkezik s jelenlétével, ellenvetéseivel gátolja, esetleg félrevezeti, lassítja annak a társadalomnak a kiforrását, saját értékeinek kitermelését, amely társadalom mindezideig törvényes érdekképviselet hiányában nem volt képes saját ügyeivel tudományosan, alapos felkészültséggel foglalkozni, nem tudott saját magára találni, feleszmélni, felemelkedni.

Aki tehát a jelenlegi magyar érdekképviseleti konstrukció mellett, amely kamarákban ölt testet, a jelenlegi intézmények mellé oly kamarát kíván felállítani, amelyekben munkaadók én munkavállalók közösen helyet foglalnak, az kimutatja azt, hogy halvány sejtelme nincs az érdekképviseleti és totális állam fogalmáról, hogy szociálpolitikai felkészültsége talmi, hogy ellensége a munkás és magánalkalmazotti társadalomnak.

Az érdekképviseleti gondolat és szociális eszme szempontjából leszögezhetjük, hogy olyan kamara, amelyben a munkaadókat és munkavállalókat összeültetik, értéktelen (lásd román munkakamara).

Vizsgáljuk meg a kérdést egyéb oldalairól is. Szükségük van-e a munkaadóknak újabb érdekképviseleti szervre? Ha a kérdést tisztán munkaadói pénzügyi oldalról nézzük, tárgyilagosan meg kell állapítanunk, hogy a munkaadói társadalom agyon van terhelve törvényes és szabad-érdekképviseletek fenntartásának terheivel. Semmi szükségét nem érzik a munkaadók annak, hogy újabb érdekképviselet fenntartásának költségeihez hozzájáruljanak, kivéve, ha ez azzal a hátsó gondolattal történnék, hogy érdemes ennek az újabb szervnek még az összes fenntartási költségeit is viselni, csakhogy a munkaadók beláthassanak a munkás és magánalkalmazotti társadalom kártyáiba, törekvéseibe, azokat állandóan megkontrázhassák s minden új gondolatot csírájában elfojthassanak. Ilyen fegyverekkel azonban, azt hiszem, a magyar munkaadói társadalom nem kíván küzdeni.

Vizsgáljuk meg a kérdést a kamara teljesítményének oldaláról. A kamara ügyeinek vitelében komoly felkészültségű tisztviselőkre van szükség. A gyakorlati élet tapasztalatai alapján nézzük meg, milyen helyzete van annak a tisztviselői karnak, amelynek sok gazdája van. Az ily tisztviselői karban háromféle tisztviselői típus alakul ki: 1. a kétkulacsos, aki mindenkinek szeretne kedvébe járni, s nehogy az egyiket, avagy a másikat magára haragítsa, kerüli a súrlódási felületeket, kerüli a kényes pontokat, csakhogy valamely érdekeltség vizét meg ne zavarja. Ez a diplomatikus, simulékony természetű tisztviselő nem alkotóképes, ettől fejlődés nem várható. A másik típus gerincesen odaáll az egyik, avagy a másik tábor mellé. Ez kénytelen pártok kegyeit keresni, csakhogy meg ne égesse magát, illetőleg baj esetén valamely tábor védőpalástja alá helyezkedhessen, végül a vezető tisztviselő vagy örökös kompromisszumokból tartja fenn magát, avagy hamarosan kegyvesztett lesz s az intézmény ki van téve annak, hogy rövid időközökben váltakozik vezetője. Ennek a beteges állapotnak kitenni egy új intézményt, egyenlő lenne az intézmény gyors lejáratásával. Régi mondás az, hogy nem lehet egyszerre az Istennek és a Mammonnak szolgálni. Aki szociálpolitikus, aki a munkások szebb jövőjéért akar küzdeni, az nem tud oly intézményben eredményesen dolgozni, alkotni, ahol ugyanakkor a munkaadók érdekeivel, érzelmeivel, érzékenykedésével kell számolni, illetőleg ezekre is tekintettel lennie.

A munkavállalói társadalomnak oly intézményre, érdekképviseleti szervre van szüksége, amely a többi érdekképviseleti szervnél egyenrangú, egyenértékű félként jelenhet meg az állami, társadalmi életben, amelyben minden tisztviselő tudásának, munkaerejének, gondolatainak, eszméinek, szellemének javát a munkavállalói társadalomért áldozza fel, amely ennek a társadalomnak baját, vágyait, törekvéseit tudományosan, statisztikai felvételeken keresztül műveli és munkálja. Mindezt a munkát megakadályozná oly érdekképviseleti szerv, amelyben a másik tábor tagjai is egyenlő teherviselő félként jelen vannak, annak munkájában részt kérnek s törekvésük és szerepük a fékezés, a kompromisszumok létrehozása.

Hátra volna még annak megvizsgálása, vajon külön munkás és külön magánalkalmazotti kamara állíttassék-e fel, avagy sem. A kérdés helyes eldöntéséhez mindig az eszmét és a célt kell magunk előtt látni. A cél pedig az, hogy egységes munkaadói érdekképviseletekkel szemben egységes munkavállalói érdekképviseleteket kell felállítani. Az erők elsorvadásához, elernyedéséhez, elforgácsolódósához vezetne oly megoldás, amely a munkavállalók hatalmas csoportjának felbomlását, kettéválását követelné. Külön munkáskamara és önálló magánalkalmazotti kamara az ellentábor tapsai közt alakulna meg, amely nagyon jól ismeri a ,,divide et impera" jelszavát. A munkavállalói tábor problémája közös: a munkásoknak a szociális törvényhozás kiépítése terén nem lehetnek más útjaik, mint a magánalkalmazottaknak. A szociális törvényhozás fő elvei azonosak, csak a részletkérdésekben lehetnek némi eltérések. Ez azonban fennáll a textilmunkás és a bányamunkás között is s még sincs sehol sem különálló kamarája a textilmunkásoknak és külön a bányászoknak. Az azonban természetes, hogy a munkakamarákon belül két osztály szokott működni: az egyik kizárólag a munkások szorosabb kívánságaival, a másik a magánalkalmazottak törekvéseivel foglalkozik, amikor azonban az érdekképviseletek harcában részt vesznek, akkor a két munkavállalói tábor egységesen lép fel s válvetett munkával küzdi ki tagjainak igazát. Az egységes munkaadói fronttal szemben tehát egységes munkavállalói frontot kell az új érdekképviseleti államban kiépíteni, amely a munkások és magánalkalmazottak közös ,,munkakamarájá"-ban ölthet testet. --- A munkavállalói tábornak minden szétforgácsolódása, életképtelen kamarák felállítása révén a dolgozó tömegek érdekei ellen van, eltávolodást jelent a helyes célkitűzéstől. Oly munkakamarát kell felállítani, amely a magyar munkás és magánalkalmazotti tábor közös, erőteljes, tudományos felkészültségű érdekképviseleti szerve.

Budapesten, fel kell állítani az Országos Munka Kamarát, a kereskedelmi és iparkamarák székhelyein pedig egy-egy kerületi Munkakamarát. A munkakamarák erőt adó gyökerei a szakszervezetek. A kamarák legfőbb feladata a dolgozók egységes táborának megteremtése. A liberális uralom kitermelte világnézeti és pártpolitikai korlátokat le kell bontani úgy azonban, hogy a dolgozó társadalom javára megmentsük mindazokat az, értékeket, akik eddig is a szebb munkás jövőért küzdöttek s akik arra a belátásra jutnak, hogy egy emberségesebb magyar munkássorshoz az út az egységes, nemzeti alapon működő érdekképviseleteken át vezet.
 
 
0 komment , kategória:  Dr.Bikkal Dénes:Totális állam2  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 2960 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 338
  • e Hét: 2731
  • e Hónap: 9452
  • e Év: 374942
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.