Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / DoktorStrix / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 2 
Négy évszak
  2016-02-02 12:00:13, kedd
 
 







Kányádi Sándor: NÉGY ÉVSZAK


Ősz



vásott holdsarló
keleten rizset nálunk
búzát arattál

sír a hegedűd
mint a nyers fa a tűzön
eláztál tücsök

ködben a torony
megnyirkul a harangszó
mire ideér

Tél



fehér a világ
mint a lelkiismeret
rossz a hasonlat

halott kovácsok
üllőitek hallom az
öles hó alól

ezt a telet csak
ezt éljük túl - tavaly is
ezt hajtogattuk

Tavasz



füttyent a rigó
virágba borul egyből
minden sombokor

virágba borul
a sombokor fütyülni
kezd minden rigó

hallgatózik a
csönd is - zsolozsmáznak a
májusi méhek

Nyár



mondd meg kakukk de
mégse - már kezdenének
elfelejteni

takard takard el
súgta a lány takard el
a teleholdat

árnyas diófa
mit meg nem adnék fele
királyságodért






















 
 
0 komment , kategória:  Kányádi Sándor  
Kányádi Sándor
  2016-01-23 19:00:13, szombat
 
 







KÁNYÁDI SÁNDOR


Kányádi Sándor (Nagygalambfalva, 1929. május 10. - ) a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas erdélyi magyar költő, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.

A mai magyar költészet egyik legnagyobb alakja.



Link


Link







Kányádi Sándor: ,,Egyetlen batyunk, botunk, fegyverünk az anyanyelv"

Link








AKI FÁZIK...


Aki fázik, vacogjon,
Fújja körmét, topogjon,
Földig érő kucsmába,
Nyakig érő csizmába!

Burkolódzék bundába,
Bújjon be a dunyhába,
Üljön rá a kályhára,
Mindjárt megmelegszik!







ÁLMODÓ


Várost álmodtam ide én;
fölraktam, itt van: az enyém.

Utat álmodtam, kész az út;
fürkészem: milyen messze fut?

Fényről álmodtam: fény ragyog.
És álmodtam egy ablakot,

ahonnan majd a végtelen
tavaszi eget nézhetem.

Megvan végre az ablakom,
van szobám, ahol lakhatom,

van alázatos szőnyegem,
naponta többször ehetem.

Mi kell még - kérdik -, nem elég?
Örülök persze - szólanék,

de csak a fejem ingatom.
Állok némán - és álmodom.







ÁPRILIS HÓNAPJA


Bolondos egy hónap
április hónapja,
hol kalap a fején,
hol báránybőr sapka.

Köpenyegbe burkol,
ingujjra vetkőztet;
mutatja a tavaszt
hol nyárnak, hol ősznek.



Hiába próbálnád
kilesni a kedvét,
túljár az eszeden,
mire észrevennéd.

Búsnak teszi magát,
szeme könnyben ázik,
mindegyre lehunyja
sűrű szempilláit.

Aztán gondol egyet,
fülig fut a szája,
s ránevet a fényben
hunyorgó világra.







BALLAG MÁR


Ballag már az esztendő,
vissza-visszanézve,
nyomában az öccse jő,
vígan fütyörészve.

Beéri az öreget,
s válláról a terhet
legényesen leveszi,
pedig még csak gyermek.

Lépegetnek szótlanul,
s mikor éjfél eljő,
férfiasan kezet fog
Múlttal a Jövendő.










BÁNTANI ÉN NEM AKARLAK


Bántani én nem akarlak,
szavaimmal betakarlak,
el-elnézlek, amíg alszol.
Én sohasem rád haragszom,
de kit bántsak, ha nem téged,
az én vétkem, a te vétked,
mert akarva, akaratlan,
halálom hordod magadban,
s a fiammal, akit szültél,
halálom részese lettél,


és történhet már akármi
történhető, e világi,
oldhatatlan köt hozzád
a magasztos bizonyosság,
világrészek, galaktikák
távolából is mindig rád
emlékeztet ez a vétked.
Kit szeressek, ha nem téged.







BETEMETETT A NAGY HÓ


Betemetett a nagy hó
erdőt, mezőt rétet.
Minden, mint a nagyanyó
haja, hófehér lett.


Minden, mint a nagyapó
bajsza, hófehér lett,
csak a feketerigó
maradt feketének.







CSENDES POHÁRKÖSZÖNTŐ


Nem kívánok senkinek se
különösebben nagy dolgot.
Mindenki, amennyire tud,
legyen boldog.
Érje el, ki mit szeretne,
s ha elérte, többre vágyjon,
s megint többre. Tiszta szívből
ezt kívánom.
Szaporodjon ez az ország
Emberségbe', hitbe', kedvbe',
s ki honnan jött, soha soha
ne feledje.
Mert míg tudod, ki vagy, mért vagy,
vissza nem fognak a kátyúk...
A többit majd apródonként
megcsináljuk.
Végül pedig azt kívánom,
legyen béke. -
Gyönyörködjünk még sokáig
a lehulló hópihékbe'!










EGYSZER MAJD SZÉP LESZ MINDEN


Egyszer majd szép lesz minden,
a telet s az őszi
félelmet, hidd el,
szerelmünk levetkőzi.

Úgy állunk majd a fényben,
mint a virágzó ágak,


büszkén viseljük szégyen
nélküli koronánkat.

Sötétben sem kell félnünk,
útjaink beragyogja
hajdani szenvedésünk
virrasztó teleholdja.







ELMENT A NYÁR..


Elment a nyár,
itt az ősz,
reggelente párát lehel
a kis őz.
Elment a nyár, megjött az ősz,
fosztogat,
gyéríti a sápadozó
lombokat.
Reszket a lomb, remeg az őz:
fél, de fél:
pedig nem jár vad erre más
csak az őszi szél. ...







ELNÉMULT A KISPATAK


Elnémult a kis patak,
elakadt a hangja,
jég födte be s a jeget
öles hó takarja.

Azt se tudnád, hol lehet,
merre volt a medre,
partja közét a nagy hó
színültig befedte.

De a füzek, az öreg
girbe-gurba strázsák,
az elnémult patakot
télen is vigyázzák.

Ösvény is fut rajta friss,
naponta-vert ösvény,
hogyha volna korcsolyám,
magam is felkötném.

Beállnék a gyermekek
vidám seregébe,
s tavaszt-hozó verseket
karcolnék a jégre.










ELŐHANG


vannak vidékek gyönyörű
tájak ahol a keserű
számban édessé ízesül
vannak vidékek legbelül
szavak sarjadnak rétjein
gyopárként sziklás bércein
szavak kapaszkodnak szavak
véremmel rokon a patak
szívemben csörgedez csobog
télen hogy védjem befagyok
páncélom alatt cincogat
jeget-pengető hangokat
tavaszok nyarak őszeim
maradékaim s őseim
vannak vidékek viselem
akár a bőrt a testemen
meggyötörten is gyönyörű
tájak ahol a keserű
számban édessé ízesül
vannak vidékek legbelül







ERDEI VIRRADAT


A tisztás fölött csillagok,
és lemenőben hold ragyog.
Ébredeznek a kis patak
bokraiban a madarak.
Derengeni kezd a fák hegye,
és már ellátni messzire.
A legnagyobb hegy tetején
most veti lábát meg a fény.
Kapaszkodik a virradat
vitézeként a nyári nap.

A tisztás fölött nyári kék.
A tisztáson már őzikék
ízlelgetik a csillagok
s a hold hullatta harmatot.
Köztük egy suta két fülét
antennaképpen tárja szét.
Fülel, szimatol: nincs-e vész;
még a nappal is szembenéz.
őrködik, hogy a többiek
békében legelhessenek







FA AZ ÁGAT FÖLDRE HAJTJA


Fa az ágát földre hajtja,
kínálja magát az alma.

Sárgán nevet rád a körte,
lepottyan, ha nem nyúlsz érte.

Ásót, kapát fogj marokra:
leszáradt a krumpli bokra.

Ha nem ügyelsz, reggel, este,
dió koppan a fejedre.

Foszló kertjei az ősznek,
ökörnyálak kergetőznek.

Virradattól napnyugtáig
dombok hátán traktor mászik,

füstöt is vet, csoda-kéket,
s húz vagy három vetőgépet.







FECSKE NÉLKÜL SZÁLLÓ ALKONYATBAN


Elsüllyedt a jegenyék árnyéka is már.
Ó, éjszakába feneklő kajakok!
Gyalog kell menned, fogd ezt a pislán
hunyorgó-füstölgő csillagot,

vezessen és, ha kialszik, dobd a tóba,
- sötétben is megleszek reggelig -
iszapba, hínárba burkolózva
odalent majd gyöngyöt könnyezik.

Sóhajt a víz, a jegenyék megborzongnak,
szitálni kezd a bánat s tán az eső;
míg keresgélem a marasztaló szókat,
sarjad a csönd és eget-földet benő.

Már a fecske nélkül szálló alkonyatban
éreztem, kedves, hogy nélküled maradtam.







FEKETERIGÓ


Ablakomban nagy a hó, halihó! -
ott sétálgat egy feketerigó.
Jár a szeme: oda néz, ide néz:
sétálgat, mint egy igazi zenész.

De most nekünk nagy a hó, halihó! -
nem fuvoláz a feketerigó.
Egyet-kettőt csitteget, csetteget,
kifizeti ennyivel a telet.







FELEMÁS ŐSZI ÉNEK


Építsd föl minden éjszaka
építsd föl újra, s újra
amit lerombol benned
a nappalok háborúja.

Ne hagyd kihunyni a tüzet
a százszor szétrúgottat
szítsd a parazsat
Nélküled föl újra nem loboghat.

Nevetségesen ismerős minden
mit mondtam, s mondok
nehéz nyarunk volt, itt az ősz
s jönnek a téli gondok.

Már csak magamat benned
és magamban Téged óvlak
ameddig célja volna még
velünk a fönnvalónak










GYERMEKKOR


Hóharmaton mezítláb jártam,
ólmos esőben bőrig áztam;
éjjel az erdőn, félelmemben,
hol sírtam, hol meg énekeltem.

S mindez úgy tűnik - most, hogy emlék -,
mintha egy tisztás szélén mennék
fütyörészve, hol alkonyatkor
őzek ittak ezüst patakból.







HULLDOGÁL, FÚJDOGÁL


Hulldogál, hulldogál, hull a hó,
lesz belőle vastag takaró.
Egy arasz, két arasz. Növöget.
Tart a búzának jó meleget.
Fújdogál, fújdogál, fúj a szél.
Szimatol, kotorász, keresgél.
De vajon talál-e egyebet,
három-négy megfagyott levelet.







IGE-IDŐK


- Az én időmben,
- A mi időnkben:
Múltban és mában,
a jövendőben.

- Tízezer éve.
- Tízezer év múlva.
Mondották, mondjuk
s mondják majd újra:

volt,
vala,
lesz,
van.
Kifogyhatatlan.
S elfér e három
igealakban.










Kányádi Sándor: JÖN AZ ŐSZ


Jön már az ismerős,
széllábú, deres ősz.
Sepreget, kotorász,
meg-meg-áll, lombot ráz.


Lombot ráz,
diót ver,
krumplit ás, szüretel.
Sóhajtoz nagyokat,
s harapja, kurtítja,
a hosszú napokat.







KÁNIKULA


Kutyameleg, kánikula,
nyelvét kiveti a kutya,
budákol, a tűző, heves
nap elől árnyékot keres.

De alighogy hűvösre lel
s leheverne, költözni kell:
falja az árnyékot a nap,
s az ebbe is beleharap.

Pillognak a récék, libák,
nem csinálnak most galibát;
kiapadt a kicsi patak,
mint a cérna, kettészakadt.

Itt-ott ha még van is, ami
víznek mondható valami,
odamennek a bivalyok,
s kimártják a kis patakot.

Egyedül egy árva csacsi
hangját lehet csak hallani,
megereszt egy bátor iá-t,
esőért az égre kiált







KELJ FÖL, NAP


Ébredj, sugaras nap,
kelj föl, aranyos nap:
hóvirág, ibolya
mutatkoznak.

Zsendülő határra,
rügyezgető ágra,
süss fel, aranyos nap,


a világra.

Kelj föl, aranyos nap,
ragyogj, sugaras nap,
édesanyám arcát
simogassad.







KÉT NYÁRFA


Én sem volnék, ha nem volnál,
ha te hozzám nem hajolnál,
te sem volnál, ha nem volnék,
ha én hozzád nem hajolnék.

Osztódom én, osztódol te,
só vagy az én kenyeremben,
mosoly vagy a bajuszomon,
könny vagyok a két szemedben.

Köt a véred, köt a vérem:
szeretőm vagy és testvérem.
Köt a vérem, köt a véred:
szeretőd vagyok s testvéred.

Szellőm vagy, ki megsimogatsz,
viharom, ki szerteszaggatsz,
szellőd vagyok ki simogat,
viharod, ki szétszaggatlak.

Ha nem volnék, te sem volnál,
én sem volnék, ha nem volnál.
Vagyunk ketten két szép nyárfa,
s búvunk egymás árnyékába.







KÉTSZER KELT FÖL...


Kétszer kelt föl a telehold
egyetlenegy éjszakánkon;
kétszer kelt föl a telehold,
csak azért, hogy minket lásson.

Háromszor jött el a hajnal,
gyémántkulcsa hármat fordult;
háromszor jött el a hajnal,
s harmadszor is visszafordult.

Két telehold, három fényes,
harmatszemű hajnalcsillag,
állnak az ég delelőjén,
és csak nekünk világítnak.







MÁRCIUSI VERSIKE


Tavaszt csörög a szarka, tavaszt.
Zöldülni kezd a barna haraszt.

Zsendülni kezd a zsenge határ.
Erőre kap a gyönge bogár.

Szelídülnek az ordas szelek.
Barkákat hány a bokros berek.

Bukfencet vet a játszi patak.
Már csak a hegyen látni havat







MÁJUSI MONDÓKA


Kőről kőre bukfencezik
a patak.
Ágról ágra röppennek a
madarak.

Dombról dombra száll a szellő
szaporán.
Nyáj kolompol a szelíd domb
Oldalán.

Benépesül. Zeng, zsibong a
nagy határ,
kapaélen jár táncot a
napsugár.

Ég a munka. Mindenkinek
dolga van.
Csak a juhász s a pacsirta
furulyázik gondtalan.







MÁJUSI SZELLŐ


Almavirággal
futkos a szellő,
akár egy kócos
semmirekellő.

Kócosnak kócos,
de nem mihaszna,
okot nem ád ő
soha panaszra.

Füttyöget olykor,
mintha ő volna
a kertek kedves
sárgarigója.

Meghintáztatja
ágon a fészket,
leszáll a földre:
fűhegyen lépked.

Illeg és billeg,
s ha dolga nincsen,
elüldögél egy
kék nefelejcsen.







MEGROZZANT AZ ÖREG MALOM


Megrozzant az öreg malom,
lassan a víz ellopkodja:
elúszik a Nagyküküllőn
első csókom szemtanúja.

Viszi a víz a vén malmot,
az a lány is már rég asszony,
engemet is másnak kell majd,
más asszony kell elsirasson.

Korhadóban a malomláb,
melynél annyit várakozott
fehér lovam, kit azóta
rég megettek a farkasok.

De más, de más, de más minden!
A víz is más medret ásott.
De a csókom megőrizték,
őrzik szelíd csobbanások.







MINT ÖREG FÁT AZ ŐSZI NAP


mint öreg fát az őszi nap
lemenőben még beragyog
és elköszön a szerelem

jöhetnek újabb tavaszok
hajthat még rügyet lombokat
gyümölcsöt többé nem terem

felejtgeti a titkokat
miket senki sem tudhatott
őrajta kívül senki sem

fészke is üresen maradt
elhagyták kiket ringatott
üresen ing-leng üresen

de boldogan föl-fölsusog
ha valaki még néhanap
gyér árnyékában megpihen


Kányádi Sándor Mint öreg fát az őszi nap

Link








NAGYANYÓ KENYÉR


Búzát vittem a malomba,
hej, de régen volt,
amikor még a Küküllőn
malom duruzsolt.

Megőröltem a búzámat,
lisztje, mint a hó,
Örült neki a ház népe,
kivált nagyanyó.

Sütött is az új búzából
olyan kenyeret,
illatára odagyűltek
mind a gyerekek.

Azóta is azt kívánom:
legyen a világ
olyan, mint a búza közt
a kék búzavirág.

Mindenkinek jusson bőven
illatos-fehér,
ropogósra sütött, foszlós
nagyanyó-kenyér!







NAPSUGÁR - HÍVOGATÓ!


Tavaszutó, nyárelő,
meggyet érlelő,
mézillatú napsugár,
bújj elő!

Tavaszutó, nyárelő,
mézet pergető,
búzasárga napsugár,


bújj elő!

Tavaszutó, nyárelő,
búzát érlelő,
barna bőrű napsugár,
bújj elő!

Tavaszutó, nyárelő,
bőrünk perzselő,
júniusi napsugár,
bújj elő!







NE FÉLJ!


Ne félj, ne félj!
Múlóban már a tél.

A nap, a nap
lassan erőre kap.

Remény, remény
ragyog az ág hegyén.

De még, de még
tartja magát a jég.

De már, de már ripeg-ropog,
akár az ablak üvege,

ha labda töri be.
















NÉGY ÉVSZAK


Ősz




vásott holdsarló
keleten rizset nálunk
búzát arattál
*
sír a hegedűd
mint a nyers fa a tűzön
eláztál tücsök
*
ködben a torony
megnyirkul a harangszó
mire ideér


Tél




fehér a világ
mint a lelkiismeret
rossz a hasonlat
*
halott kovácsok
üllőitek hallom az
öles hó alól
*
ezt a telet csak
ezt éljük túl - tavaly is
ezt hajtogattuk


Tavasz




füttyent a rigó
virágba borul egyből
minden sombokor
*
virágba borul
a sombokor fütyülni
kezd minden rigó
*
hallgatózik a
csönd is - zsolozsmáznak a
májusi méhek


Nyár




mondd meg kakukk de
mégse - már kezdenének
elfelejteni
*
takard takard el
súgta a lány takard el
a teleholdat
*
árnyas diófa
mit meg nem adnék fele
királyságodért







Kányádi Sándor: NOVEMBERI VERSELŐ


Nyugaton, keleten
vörös az ég alja.
Régtől nem kelepel
kéményen a gólya.

Csóka- s varjúsereg
lepi el a fákat,
véget a szél se vet
a nagy csárogásnak.

Pedig fúj, ahogyan
fújni tud November,
birkózik a csupasz
hegyekkel, vizekkel.

Bömböl a szél, süvölt,
dühében már jajgat:
túlcsárogják dühét
a csókák s a varjak.







ÖREG ÉNEK


omladó falú cinterem
repedt harangú torony
korhadó hársfán zümmögő
gyermekkorom
kidőlt-bedőlt idő
süppedt sír mohos kövek
egyszer mindenkit
elfelejtenek

vár volt vár
de még milyen vár
tatár elől török elől
bújtunk mi a kántor elől
alagút is volt alatta
attila király rakatta
ha nem ő hát akkor istván
képében a megyés ispán
ha nem lászló ha nem kálmán
minden köve tiszta márvány
úgy bizony galambom
elszolgált budvárig
de látod-e kincsem
hogy elporlad minden

bim-bam bim-bam
mindenütt csak sír van







ÖREG KÚT AZ UTCA SZÁDÁN...


Öreg kút az utca szádán,
öreg asszony ül a káván.
Mint a botja, olyan görbe,
beleréved a vödörbe.

Nézi magát, motyog, motyog.
Mosolyt próbál be nagy dolog! ,
de a mosoly nem sikerül,
abbahagyja kedvetlenül.

Jaj, mert az a félvödör víz
égeti, mint eleven tűz.
Ég a karja, ég a háta,
azért ült le a kávára.

Én istenem, hányadik is!


Nincs a kútban most annyi víz,
amennyit ő eddigelé
húzott reggel s estefelé.

Ha az a víz egybefolyna,
fél falunak elég volna.
Nagy tó lenne, talán tenger,
elsírt, lenyelt könnyeivel.

Talán ezen, talán máson
tűnődik az elmúláson.
Sokáig élt, nincs más bűne...
S ottfelejti magát ülve.







ŐSZ VOLNA MÉG


Ősz volna még,
s a varjak már közhírré tették
a dermesztő tél
közeledtét.

Károg az ég,
éhenkórász nagy csapat csóka
ricsajog, hussog
reggel óta.

Tócsára jég,
virágra, fűre harmat dermed,
megöregedtek
mind a kertek.

Jó volna még
sütkérezni, de jó is volna,
ha az égen
pacsirta szólna.. .







ŐSZI BIZTATÓ


Utolsókat kondul
a hegyen a kolomp:
itt nekünk már semmi,
de semmi keresnivalónk.

Borzong a boróka,
a fenyves fölzokog
csordákba verődve
futnak őzek és szarvasok.

Szajzik a patak is:
hártyavékony jeget
csipkéznek szélire
a deres, fagyos reggelek.

De a kikericsek,
a bátor őszikék
arra bátorítnak:
ne félj, nincs minden veszve még.

Tavasz jöttével, ha
megzendül a kolomp,
lesz megint idefönn,
lesz nekünk keresnivalónk.







ŐSZVÉGI JÁTÉK


kopár
határ
zörgő
erdő
rojtos
bojtos
ide-
oda
lengő
felhő
síró
rívó
dúló
fúló
morgo-
lódó
rideg
szél


fejre
kucsmát
lábra
csizmát
hátra
bundát
ágyba
dunyhát
jön a
jön a
hideg
tél.







SÁRGA KANKALIN


Fekete pohárban
sárga kankalin.

Sokasodnak
a halottaim.

Anyám volt az első
sárga kankalin.

Gyűlnek, egyre gyűlnek
a halottaim. -

Nem fér a pohárba
már a kankalin.







SÓHAJTÁS


Kútnak lenni volna jó
utas-itatónak,
diófának vagy a fán
füttyentő rigónak.

Rigófüttynek volna jó,
lenni bár egy hangnak,
jönni-menni volna jó
akárcsak a harmat.







SZARVAS ITATÓ


Ahol a szarvas inni jár,
moccanatlan a nyír s a nyár?
Még a fűszál is tiszteleg,
mikor a szarvas inni megy
megáll akkor a patak is
egy pillanatig áll a víz:
s ő lépked, ringatja magát,
agancsa égő, ékes ág.







SZEMED


Mióta fürkész ez a szempár,
hány ezer év óta követ?
Sugaraitól hasadtak már
atomjaikra fák, kövek,

mérgeződtek tengerek tőle,
hamvadtak lábon dzsungelek;
csak én állom még egyelőre
s csalok belőle könnyeket.







SZEMERKÉL AZ ŐSZI ESŐ


Szemerkél az őszi eső,
szomorkodik a diófa,
nem búsulna, ha a nyári
viselete most megvolna.

De letépte a cudar szél
pompázatos szép ruháját,
pedig azt még a zuhogó
záporok is respektálták.

De leginkább azon búsul,
hogy azok is elszeleltek,
akik árnyas lombja között


nyáron által csiviteltek.

Se egy rigó, se egy veréb,
csak egy öreg, mindig álmos
varjú maradt hűséges a
lombja-vesztett diófához.

Ül, csak ül és hallgat bölcsen,
jól tudja, hogy nemsokára
lesz az öreg diófának
gyönyörűszép hósubája.







SZERETNÉLEK


Szeretnélek a tenyerembe venni,
a naphoz egy kicsit közelebb vinni,
hogy melegedj, amikor nagy hidegek vannak,
s hogy enyhüljön éle ősszel a hóharmatnak.

Garabonciásod szeretnék lenni;
szárazság idején hosszúszárú esőt
vinnék langyos záport, gabonanövelőt,
fölfognám viharod bő köpenyegemmel.

Mindened én szeretnék lenni,
s lennék is, ha volna reá mód:
mérnököd, orvosod, tanítód,
mindenkid, aki csak javadat akarja.

De nézd, annyi minden vállamra nehezül,
segíts meg Szülőföld, nem bírom egyedül.







TÉL DEREKÁN


Összenőtt a föld az éggel,
csupa fehér, csupa szürke.
Ég és föld közt oszlopokként
feszül a kémények füstje.

Farkasordító hideg van.
Csattog a fagy, mint a fejsze.
Kibújni a jó melegből
kinek volna kedve, mersze?

Szégyen volna mégis-mégis
egész nap bent rostokolni:
mire való a jó csizma
meg az a sok meleg holmi?

Lám, a varjú milyen bátor,
se csizmája, se bundája,
mégis kiült károgni a
fehér lombú diófára







TÉLI FÁK


Elhullatta leveleit
kertek, erdők minden fája,
Szélnek, télnek vad szigorát
egyedül a fenyő állja.

Egyedül a fenyőerdő
nem hódol meg hónak, fagynak:
zöldell akkor is, ha a nap
sugarai meghervadnak.

Fölfogja a hulló havat,
a szeleket megakasztja.
Sátra alatt menedéket
lel az erdő minden vadja.

Hunyorgó nap, pislogó ég
gyújt az ágakon gyertyákat.
Szarvas, farkas s a szelíd őz
mind egy-egy szép télifát kap







TUDOD...


Tudod
soha nem bántam meg,
hogy megszerettelek,
pedig felbolygatta ez a szeretet
az egész életem,
Tudod,
soha nem csalódtam benned,
pedig sokszor nem értettem
a cselekedetedet,
sokszor féltettelek,
leginkább magadtól féltettelek,
Tudod,
lassan fogynak körülöttem a dolgok,
a dolgaim,
vagy messzire kerülnek tőlem,
vagy csak én távolodok,
ahogy szakadoznak a szálak,
az érzés egyre jobban magához láncol,
Tudod,
mikor megkönnyezek valamit,


ami szép volt,
megvigasztal a gondolat,
hogy lakozik bennem egy csoda,
ami nem hagy el,
amit nem vehet el tőlem
sem az irigység
sem a rosszindulat,
Tudod,
ebből az érzésből táplálkozom,
miatta össze sem csuklom,
ha elesek is, érte felállok,
ha sírok is elmosolyodok,
talán,
ha végleg elalszom,
érte akkor is felébredek.







ÚJ ESZTENDŐ


Új esztendő, új esztendő,
nem tud rólad a nagy erdő,
sem a hó alatt a határ,
sem a határ fölött szálló
árva madár.

Új esztendő, új esztendő,
nem volt a nyakadban csengő,
nesztelenül érkeztél meg,
lábad nyomát nem érezték
az ösvények.

Csak a hold, az elmerengő,
csak a nap, az alvajáró,
jelezték, hogy újra megjő
éjfélkor az esedékes
új esztendő.

Csak mi vártunk illendően,
vidám kedvvel, ünneplőben,
csak a népek vártak téged,
háromszázhatvanöt napi
reménységnek.







ÜL A TÉL A HEGY TETEJÉN


Ül a tél a hegy tetején.
Fehér kucsma van a fején.
A hátán meg fehér suba.
Készülődik a faluba.
Tápászkodik, fölkel s jövet
fehér terveket szövöget.
Szórja, hinti, hol elhalad,
két marokkal a friss havat.
Fehéredik domb és lapály.
Olykor-olykor a tél megáll.

Gondos gazdaként széttekint,
aztán munkába fog megint.
Ahol kilátszik a vetés,
vet oda egy marokkal, és
mire a mi falunkba ér,
mögötte már minden fehér.
Egy kicsit még tipeg-topog,
befagyasztja a patakot.
Lepihen és a szürkület
csöndjében füstöt ereget.







VAGYUNK AMÍG


vagyunk amíg
lenni hagynak
se kint se bent
mint az ablak

ki-kinyitnak
be-becsuknak
berendeznek
kirakatnak

hol emennek
hol amannak
dicsekedve
mutogatnak

ilyen szörnyek
olyan szörnyek
be-bevernek
ki-kitörnek

kirámolnak
befalaznak
világtalan
vakablaknak

de ha mégis
lenni hagynak
szolgálgatunk
mint az ablak

se kint se bent
rajtunk részeg
tekintettel
átalnéznek

/Kolozsvár, 1969./







VALAKI JÁR A FÁK HEGYÉN


valaki jár a fák hegyén
ki gyújtja s oltja csillagod
csak az nem fél kit a remény
már végképp magára hagyott

én félek még reménykedem
ez a megtartó irgalom
a gondviselő félelem
kísért eddigi utamon

valaki jár a fák hegyén
vajon amikor zuhanok
meggyújt-e akkor még az én
tüzemnél egy új csillagot

vagy engem is egyetlenegy
sötétlő maggá összenyom
s nem villantja föl lelkemet
egy megszülető csillagon

valaki jár a fák hegyén
mondják úr minden porszemen
mondják hogy maga a remény
mondják maga a félelem

1994







VALAMI KÉSZÜL


Elszállt a fecske,
üres a fészke,
de mintha most is
itt ficserészne,
úgy kél a nap, és
úgy jön az este,
mintha még nálunk
volna a fecske.
Még egyelőre
minden a régi,
bár a szúnyog már
bőrét nem félti,
és a szellő is
be-beáll szélnek,
fákon a lombok
remegnek, félnek.
Valami


titkon,
valami készül:
itt-ott a dombon
már egy-egy csősz ül:
Nézd csak a tájat,
de szépen őszül.












 
 
0 komment , kategória:  Kányádi Sándor  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 2 
2019.03 2019. április 2019.05
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 12 db bejegyzés
e év: 110 db bejegyzés
Összes: 3826 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 473
  • e Hét: 1276
  • e Hónap: 26231
  • e Év: 143585
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2019 TVN.HU Kft.