Belépés
hunjano.blog.xfree.hu
A szkítha népek hosszúéletűek s mi ennek a fajnak vagyunk utolsó hajtása . A szkítha összesség ma: a magyar." /Csuray Károly / "A szólás szabadság... Hunjano
1965.01.21
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
Per Engdahl : III. rész
  2011-02-26 15:18:20, szombat
 
 
Per Engdahl:
Megszabadulás a technokrata világtól III. rész

A demokrácia után.

A demokrácia kísérlet volt arra, hogy kialakítson egy a. XVIII. és XIX. század struktúrájához alkalmazkodó társadalmi rendszert. A monarchikus, majd az alkotmányos királyság intézményeinek bukása után, --- amelynek okozói az iparosítás megszületése és annak új struktúrája voltak, --- a kapitalista polgárság, a proletár munkásság, a középosztály és a fokozatosan gépesített mezőgazdaság, készítették elő a talajt a parlamentáris demokrácia számára, amelyben a politikai pártok az új társadalomban fellépő szociális versengés ideológiai kifejezéseivé váltak.

A demokrácia realizálni akarta a törvény előtti egyenlőséget, a személyes szabadságot, a nagy tömegek részvételét az állami intézmények tevékenységében és a szociális rendben. Már fentebb megerősíthettük, hogy a demokratikus rendszer jelenlegi fejlődése, a fejlődés egy mindenható technokrácia felé, megsemmisítheti a már elért eredményeket, a demokrácia az egymással versengő társadalmi osztályok által alkotott bázisra épült. A korporatizmus meg akarja változtatni ezt a bázist és olyan társadalmi rendet akar kreálni, amely egyenrangú csoportok megszervezett együttműködésére van alapítva. Logikus, hogy az állam alkotmányos formái hozzá alkalmazkodnak a korporációs társadalom struktúrájához. Közömbös az, hogy az ember a «korporációs demokrácia» szót használja-e egy ilyen alkalmazkodáshoz, vagy egy más kifejezést használ, vagyis a demokráciát úgy mutatja be, mint a modern szabadság első fázisát és a korporatizmust pedig mint annak második korszakát. Azt hiszem, hogy ez az utóbbi módon való kifejezés a leghelyesebb, a legvilágosabb és a legegyszerűbb.
Stalin a népidemokrácia kifejezést használta a kommunista diktatúra jellemzésére,
Hitler germán demokráciáról beszélt, hogy jelezze a Führerstaat-ját.
Ha mi most egy korporációs államot korporációs demokráciának nevezünk,
a demokrácia szó végül is minden értelmességet nélkülöző fogalommá válik.

Az V. köztársaság alkotmányában (francia: szerk.) van egy olyan intézmény, amely nem felel meg a Rendszer alapvető elveinek. Ez a kormány felelősségének kimondása a képviselőházzal szemben. Ebben a tekintetben az amerikai alkotmány sokkal logikusabb. Washington kormánya csak az államelnöknek felelős. Egy elnöki szisztem sohasem tud beleilleszkedni egy parlamentáris rendszerbe. Ha a kormány és a képviselőház nem tud megegyezni, vagy kompromisszumot találni, az ügyet népszavazás állá lehet bocsátani. A választó ekkor döntőbíróvá válik az elnöki és a parlamentáris hatalom között.

Ilyen rendszer összeegyeztethető a korporációs szisztemmel. Az állam, tehát a kormány feladata összeegyeztetni a különböző társadalmi csoportok törekvéseit. Egy teljes arányosításra alapozott választási rendszer lehetővé tenné még a legjelentéktelenebb szociális csoportok számára is a képviseltetést. Azt lehetne mondani, hogy egy ilyen rendszer a IV. köztársasághoz való visszatérés kockázatával jár. Ez azonban csak illúzió. A köztársasági elnök új hatásköre és a kormány felelősségének megszüntetése a parlamenttel szemben, garantálnak a végrehajtó hatatom tekintélyét. Egy számos csoportra osztott parlament sokkal jobban visszatükrözi a lakosságot, mint egy csak két-három, valójában domináló érdekektől függő pártból parlament. A kormány és a parlament együttműködése kell, hogy egy állandó tárgyalássá váljon az állam, vagyis a kormány és a társadalom, tehát a korporációkból származó új társadalmi csoportok között. A demokrácia után --- a diktatúra ---, nem! A demokrácia után egy modernebb, hatásosabb kevésbé primitív alkotmány, azonban a szabadság és a népi önállóság védelme még a legfejlettebb ipari rendszerben is.

Az osztálynélküli társadalom.

A liberális demokrácia célja az volt, hogy egy osztálynélküli társadalmat kreáljon, megvalósítva az emberek és társadalmi csoportok teljes egyenjogúságát. A klasszikus liberalizmus a jövőre vonatkozó elképzelését, a természetes harmónia ideájára alapította, amely automatikusan valósulna meg, ha a mesterséges intézményeket, a feudalizmust és a nyerészkedő kereskedelmet kiküszöbölték. Marx elfogadja az egyenjogúság harmóniáját, mint a történelmi fejlődés végső eredményét, azonban nem hiszi, hogy ez az eredmény küzdelem, nélkül elérhető. A Marxizmus szerint a proletárforradalom az egyetlen eszköz az osztály nélküli egyenjogú társadalom megvalósítására, és a proletariátus csak egy irányító kisebbség, egy elit vezetése alatt győzhet, amely elit a proletariátus leglelkiismeretesebb képviselőiből áll. A fasizmus megtartotta az «elit» ideáját, de a fasiszta utópiában az elit a társadalom minden rétegének leglelkiismeretesebb képviselőiből fog állni, hogy már összetételénél fogva ellensúlyozni tudja a szétágazó érdekeket.

A klasszikus liberalizmus éppúgy, mint a Marxizmus hiszi, hogy az egyenlőségre épített társadalom elkerülhetetlen, a történelem logikájának a következménye, míg a fasizmus ezzel szemben, határozottan állítja, hogy csakis az emberek tudatos akciója tudja realizálni a keresett egyensúlyt. Az osztály nélküli társadalom utópiáját csaknem minden haladó irányzat Európában úgy proklamálja, mint a társadalmi fejlődés végzetszerűségét, ellenben mint abszurditást tagadják ezt a konzervatív irányzatok. Az emberek között fennálló különbségek, --- intelligenciában, energiában és cselekvőképességben, --- az érdekek, az ízlések és a nevelés különbözősége, mind áthidalhatatlan akadályt képeznek, amelyek előre kudarcra ítélnek minden osztálynélküli társadalmi rend megvalósítására irányuló kísérletet. Egy uralkodó és egy cselekvő osztály létezése elkerülhetetlen feltétele az emberi társadalomnak, mindenesetre, valahányszor egy magas nívójú civilizációval találkozunk. Ezen konzervatív elmélet szerint a társadalmi egyenjogúsítás tehát magával vonja egy nép, vagy egy civilizáció hanyatlását és felbomlását. Herbert Spencer liberális ideái darwinista színezetet adtak ennek a doktrínának, míg a nemzetiszocializmus megmaradt kétértelműnek. Mert amíg a népközösség elmélete átveszi a szociális egyenlőség utópiát, addig a fajok hierarchiájára vonatkozó proklamációja az egyenlőtlenség legszélsőségesebb tézisének alátámasztására szolgáló argumentummá vált.

Hiszem, hogy az osztály nélküli társadalom eszméje korunk egyik legfontosabb és legszükségesebb elképzelése. A gépek az emberek egy nagy részét mentesítették a munka alól. Lerövidítették a munkaidőt. A lakosság nagy tömegének lehetővé tették, hogy kielégítse szükségleteit, beleértve az intellektuális és lelki szükségleteit. Az előnyei többé nem egy kisebbség privilégiuma. Ha nem sikerül megvalósítanunk az egyenlőséget a mai társadalom minden csoportja között, sohasem fog sikerülni szolidaritást létrehozni a tömegek és az ipari társadalom között; technikailag akármilyen fejlett legyen is.

Szükséges eközben különbséget tenni a társadalmi egyenlőség és a hasonlóság fogalma között. Az egyenlőség erkölcsi eszme, a társadalmi akaratnak egy kifejezése. A hasonlóság ellenkezőleg egy elképzelés, amely egyáltalában nincs kapcsolatban a valósággal. A demokrácia korszakában nagyon gyakran úgy cselekedtek, mintha az egyenlőség ugyanaz lett volna, mint a hasonlóság, és ezért volt az, hogy a demokráciának sohasem sikerült realizálni szociális elképzeléseit. Nem akarták megérteni, hogy az egyenlőségéit folytatott küzdelemnek csak abban az esetben van értelme, ha a különbségek ellenére fennálló egyenlőségről van szó. Az egyenlőség a szabadság elleni fenyegetést jelenti, ha nem ismerjük el a különbségeket az emberek és a különböző családok között a társadalmi életben, a nemzetek és fajok között, mint egy elkerülhetetlen tényt, tényt, amelyhez alkalmazkodnunk kell.
Egy osztálynélküli társadalom nem nélkülözhet egy szakértelemre felépített,
a működés karaktere és fontosságához alkalmazott hierarchiára felépített munkaszervezetet.
Vegyük példának a katonatiszti kart.
Óriási különbség van egy ezredes és egy hadnagy hatásköre között.
Mégis mindkettő ugyanazon társadalmi osztályhoz tartozik.
Nem ellenzik a házasságot egy hadnagy és egy ezredes lánya között.
De a házasság egy hadnagy és egy munkás lánya között vitatott,
a forradalmak és a demokráciánk ellenére.
A tiszti karra vonatkozó helyzetet ki kell terjesztenünk a nemzet egészére.
Ez nevelés kérdése.
Egy gróf, még ha kevéssé művelt is, nem lesz idegen egy szalonban, mert jól nevelt.
Elismerik, mint egy felső osztály képviselőjét, magatartása miatt.
A modern társadalom erőforrásaival és eszközeivel,
nem lehetetlen az egész népességnek megadni ugyanazt a nevelést, ugyanazt a magatartást,
amit valamikor a felső osztálynak adtak meg.
Ez nem egy máról-holnapra realizálható reform, azonban egy társadalmi átalakulás,
amelyet nem, tudunk elkerülni, ha életünket a mostani ipari rendszer feltételeihez hozzá akarjuk alkalmazni.

A tudomány és technika által teremtett komplikált struktúrák,
igen különféle képességek kiválasztását és a múltbelinél sokkal különlegesebb
nevelést követelnek meg, hogy kielégítsék a szükségleteket minden, nívón és a mai társadalmi szervezetek minden ágazatában. A társadalmi előítéletek jelenléte ezalatt lelassítja egy ésszerű munkaszervezet realizálását. Manapság sokkal nehezebb találni, mint azelőtt, szakavatott embert, a legjobb specialistát egy megadott osztályban.
Meg kell tehát tanítani az egykori felsőosztály tagjait a munka méltóságára,
a munkára, akármilyen is legyen az, hogy végül is mindenki elvállalhasson bármilyen feladatot, anélkül, hogy magát lealacsonyítva erezné. Ismétlem, amit már megmondottam: lehetetlen egy ilyen változást keresztülvinni egyik napról a másikra, de ha ide nem jutunk el, az ipari rendszer össze fog omlani egy helyrehozhatatlan krízisben.

A korporációk, a közgyűléseikkel, a tanácsaikkal és különféle szerveikkel, --- amelyek a korporációk vonalán jelentkező összes érdekeltségek és minden munkás-kategória képviselőiből állnak, --- nagyon hatásos és nagyon rugalmas eszközöket képeznek arra, hogy fokozatosan megszüntessék a társadalmi előítéleteket és a különféle nívóról eljáró előadók között a megértés légkörét megteremtse.
A korporatizmus így minden embernek és minden formájú tevékenységnek egy erkölcsi érteket ad. Nem akarja realizálni az egyenlőség elvét nivellálással, azonban technikai fokozatokon belül. Szociális célkitűzése így: a társadalom demokratizálása a tömeg arisztokratizálásával.

Proletariátus helyett.

Óriási a távolság egy osztálynélküli társadalomra vonatkozó álom és
egy az összlakosság 65%-át képező kiszolgáló proletariátus fölött uralkodó
mindenható technikrácia nagyon konkrét fenyegetés között. Már az előzőkben kifejtettük
azon állításunkat, hogy jelenleg a korporatizmus az egyetlen ismert eszköz,
ha meg akarjuk akadályozni egy a technikus osztály diktatúrája felé irányuló fejlődést
és ellenkezőleg, favorizálni óhajtjuk a fejlődést egy új társadalmi egyensúly felé.

A korporációkhoz való csatlakozásnak kötelezőnek kellene lenni, amint kötelező, hogy mindenki nyilván legyen tartva a törvényes lakóhelyén. Foglalkozás-változtatás automatikusan magával vonná a korporáció változást is. A kiszolgálást végző foglalkozások növekedése így automatikusan az érintett korporációk taglétszámának emelkedésével is kárna. Ez a bizonyos korporációnak a számbeli kiterjedése a többiek hátrányára, ezeknek növekvő befolyást biztosit a korporációs rendszer automatizálása révén.

A nyugdíjpénztárakat és hasonló intézményeket egy korporációs rendszerben, maguknak a korporációknak kellene vezetni, olyan rendszerrel, hogy minden egyes korporáció a közöse főösszegnek a taglétszámhoz igazodó arányú részösszegét adminisztrálná. Így amily mértékben növekedne egy korporáció befolyása, tőkéje is emelkedne ugyanígy. Ilyen pénzalapok úgyis kezelhetők, mint a bankbetétek és így ez a korporációnak jelentős hatalmat biztosíthatna a gazdasági életben. Ilyen módszerrel a technokrata rendszer felé való fejlődés által jelenleg fenyegetett társadalmi csoportoknak egy olyan védelmi eszközt adnak, amelyet a múltban egyetlen hivatásos szervezet sem rendelkezett.

Hogy a technokrata rendszer és egy kiszolgáló proletariátus születését elkerüljük, analizálnunk kell a fizetésre vonatkozó tárgyalások szerkezetét. A fizetések ma az áru árának a függvényei, amelyek előreláthatok. Ha bizonyos munkásokat gépekkel helyettesíthetünk, a megmaradó munkásokat fölemelt fizetésben kellene tudni részesíteni. Még akkor is, ha ezek a munkások pontosan ugyanannyit teljesítenek, mint korábban. Ez az okoskodás ezalatt veszedelmes, mert a termeléssel foglalkozó személyzetnek kivételes helyzetet biztosit, amíg megakadályozza az igazságos honorálását a kiszolgáló személyzetnek. Nem szabad tehát a fizetéseknek ilyen módon való értékeléséhez folyamodnunk, éppen ellenkezőleg, a fizetések új rendszerének, bázisként, a munka kiértékelésére kell egy módszert kreálni. Ez szükségessé teszi, hogy magát a munkapiacot illető tárgyalások során, figyelembe kell venni, nemcsak a fizetés problémáját, hanem az árakét és a beruházásokét is. Mérleget kell vonni nemcsak a gyártásban érvényes fizetések és a kiszolgáláshoz tartozó foglalkozásokban fizetett munkabérek között, hanem garantálni kell minden egyes szolgálat redukálását és az árak csökkentését is, amely lehetségessé válik a technika fejlődésével. Ez az egész piacot érintő bérek és az ipari és mezőgazdasági termékek árai között vont mérleg, nélkülözhetetlen feltétele egy tartós szociális egyensúly létesítésének a fejlett iparú rendszerben.

Küzdelem az alienation ellen.

Az alienation fogalma a fiatal Marx Károlytól származik, aki a munkás alienation-járól beszél, a kapitalista vállalatban, ahol ő csak egy bérelt eszköz, egy élő gép, anélkül, hogy belevinné személyiségét a munkájába. Ez a kívülállósági érzés attól a környezettől, amelytől függ, nem tipikus jelensége csak a kapitalista rendszernek. A lengyel neokommunisták, --- mint Schaff és Kolakowski szerzők, --- kimutatták, hogy ez a kommunista társadalomban is létezik. Egy bizonyos szempontból a kommunista rend csupán egy logikus fejleménye a kapitalista fejlődésnek. Abban a pillanatban, amikor a vállalatok fuzionálási folyamata elérkezik az utolsó vállalat beolvadásához, vagyis az egész gazdasági életet felölelő kartell létesítéséhez, megvalósul a Szovjet országainak gazdálkodási rendszere. Minden egyes polgár tulajdonos egy kommunista országban, mert a tulajdon közös, azonban ezeket a tulajdonosokat mindig a magas állású kommunista funkcionáriusok képviselik, vagyis a vörös technokrácia által, amely a nevükben uralkodik azonban anélkül, hogy megkérdezné véleményüket. A kommunista propaganda jobb, mint a kapitalizmusé, de mégis nem sikerül neki kiküszöbölni a félreállítottság érzését azoknál, akik nem tartoznak a hatalmon lévő kisebbséghez.

Már rámutattunk arra, hogy a vállalatok korporációs reformja miként tud kialakítani egy eléggé korlátozott közösséget, hogy a résztvevők számára egy átfogó kepét adjon. Azonban a mi időnk alienation-ja nemcsak a vállalatokban jelentkező alienation-ból áll. Megnyilvánul ez még a nagyvárosokban és a modern külvárosokban való elszigetelésben, a tervszerűsítés szörnyű kifejezéseiben, az élet természetes velejáróit és ugyanakkor a hit fénysugarait és egy értelmes célt nélkülöző életmódban is.

Ebben a vonatkozásban a korporációk sok hasznos dolgot művelhetnek. Egy rendszerét a kapcsolatoknak létesíthetik a tagjaik között. Klubokat, bárokat, utazásokat, végül is egy a tagjai számára fenntartott rokonszenves környezetet szervezhetnek. Nemkülönben a demokráciánál hatásosabb és emberibb szociális gondozást is biztosíthatnak. A korporációk természetüknél fogva rugalmasabb szervezetek, mint a hatósági adminisztráció, vagy szakszervezeti szervek. Ez azonban még nem elég. Meg kell ismételni még egyszer ezt a receptet: Nem szabad sohasem, a végletekig kimeríteni egy ideát, vagy elképzelést. El kell kerülni azt, hogy a korporációk uralják a jövő életet egy többé-kevésbé totalitárius kifejlődésben. Egy totalitarizmus könnyen kiküszöbölheti az alienation-t olyanoknál, akik azt tudomásul veszik, de súlyossá teszi azt másoknál, azoknál, akik egyházon, párton és a kivételezetteken kívül állnak. A korporációkhoz tartozás természetesen kötelező, de a közreműködés a korporációs tevékenységben már önkéntes. Ha jobban szeret valaki más dolog iránt érdeklődni, a szabad választási lehetőségnek teljes mértékben biztosítva kell lenni.

Egy gyakran figyelmen kívül hagyott tényező ebben a vonatkozásban a vallás. A mai vallási krízis kétségtelenül egyik legfontosabb oka az oly nagy számú ember által ma érzett elszigetelésnek. A szokások, különösen a családi hagyományok felbomlása, a nevelések különbözősége, a múltbeli közösségi életformáknak a modern világhoz alkalmazkodó új, de ugyanakkor a szívnek és a léleknek természetes vágyakozásait is szabályozó új formákkal történő helyettesítés során mutatkozó nehézség, bemutathatják a jelenkor alienation-s problémájának kiterjedtségét. Nyilvánvalóvá válik így, hogy a korporatizmus megvalósítása egy kulturális megújulást követel, amely az embereknek meg tudja adni a jövőjükbe vetett bizalmat, bizalmat amely ma hiányzik belőlük. Azonban ez alkalommal el kell kerülni, hogy ez a kulturális megújulás ne vezessen egy reakciós folyamathoz, tehát visszatéréshez olyan ideákhoz, elképzelésekhez és gondolkozásmódhoz, amelyek határozottan a múlthoz tartoznak.

A modern embernek szüksége van azon érzésre, hogy egy kézzelfogható célra törekszik,
hogy egy értelmes feladatot tölt be, szüksége van szimpatikus kapcsolatokra másokkal,
kapcsolatokra, amelyek öt az egyetemes modern életbe kellemesen beleviszik.
Hogy a lélek ezen természetes jólétét megadhassuk,
szükségünk van egy osztálynélküli társadalomra, a korporatizmusra,
de szükségünk van civilizációnk kimélyítésére is,
kifejezéseink,
jelképeink,
hitünk formáinak teljes egészében az ipari dinamizmus által karakterizált kor technikai,
gazdasági és tudományos realitásaihoz való alkalmazkodására.

 
 
0 komment , kategória:  Per Engdahl : III. rész  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 2960 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 175
  • e Hét: 1217
  • e Hónap: 12760
  • e Év: 378250
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.