Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / DoktorStrix / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 2 
Komáromi János
  2016-01-25 18:02:10, hétfő
 
 
















Komáromi János


Komáromi János, Paks, 1959.08.13 -
Komáromi Jánosnak (koma) már több verseskötete jelent meg és az interneten meglehetős népszerűségnek örvend verseivel. Honlapját minden nap sokan meglátogatják és saját kötetein kívül a Verselő Antológiák szerkesztője is.


Link


Link







ELOLVADOK


Karcsú tested ölelem
derengő hajnalon.
Az első napsugár
már meg csillan hajadon.

Lágy csókom nyakad
finom bőrén játszik.


Szemeidben édes,
szerelmes álmod látszik.

Forró a tested,
elégek benned.
Mintha lángoló
tűz ölelne.

Elolvadok karjaid között.







ADJ


egy keveset adj!
most még csak kérek
ha nem adod
elvenni nem félek

már elmúltak a szégyenlős idők
tudom mit akarok
már nem futok el
magamhoz is őszinte vagyok

megnyíltak a rejtegetett titkok
egyáltalán nem is sötétek
amiről sóvárogva álmodtam
az mind az enyém lett

egy keveset adj!
számodra akár sok is lehet
mindent akarok mindig
különben az óhaj eltemet

nem őrizgetem féltőn
elhazudott szavaim
már bátran szólnak
sokáig néma ajkaim

minden kezdődik valahol
érezni, vágyni kell nagyon
de csendben várni nem szabad
szólni, tenni: ez a hatalom

egy keveset adj!
- vágyam le nem tagadom -
ha jól szolgálsz
százszor visszaadom













ANYAKÖSZÖNTŐ 1. 2. 3.


1.

Milyen tágas a végtelen út
mennyi csodát rejtenek a távoli csillagok
és mégis a legnagyobb csoda
hogy még vagy nekem
hogy a gyermeked vagyok...

2.

valahova eltűntek az évek
elhervadtak
mint a rózsák színes szirmai

csendes sétáim során
lefoszlanak rólam
gyermekkorom tündöklő álmai

valami mégis megmarad nekem
talán az angyalok üzenete...
Édesanyám szeretete

3.

elmúlik minden
elrohan az élet
a csillag is egyszer megsemmisül

változik a Mindenség
változik a lélek
és talán semmit se hagy örökül

állandó egy van csupán
ez nem változik soha:
a gyermekét szerető Édesanya mosolya







ANYÁM KEZE


anyám kezét
még most is érzem
hányszor simogatott
bár nem is kértem

sohasem tudtam elmondani szeretetem
még nem késő
most is megtehetem







ÁGYAMRA LEDŐLT

tiszta-fényű holdsugár
ágyamra ledőlt egyik este
elveszett álmait
hűvös párnámon kereste

mit talált ott, nem tudom
mintha elmosolyodott volna
égi ragyogása
mintha derűsebb lett volna

soká nem maradhatott
vitték csillagos szövedékek
jég-fényébe bújtak
forró éji-szenvedélyek

most is vissza-visszatér
megbújik kicsit az ágyamon
felgyűri takaróm
hozzám simul és én hagyom







ÁLDALAK

miért változott meg minden
miért lett más a nappalom
miért számoltam újra a perceket
miért repültem volna szabadon

miért vált zavaros lelkem
újra tiszta tóvá
miért vált félelmes jövőm
ismét bíztatóvá

miért akartam megint
élni az életet
miért hittem el,
hogy "újraélni" még lehet

mi adott erőt
már elgyengült hitemnek
mi vitt előre
lendített a végtelennek

nemrég még tudtam
vagy csak tudni véltem,
ma ismét bizonytalanná
vált a léptem

homályossá lett
újra előttem az út
haldoklik a szikra
mely bennem kigyúlt

örökké áldom
a két kezed
amely irányt mutatni
próbált nekem

fülemben csengnek
a féltő-szidó szavak
boldog vagyok
mert egyszer láthattalak

életet adtál
mert észre vettél
önzetlen voltál
szentté lettél

rohantam hozzád
sebeim mutattam
neked mi fáj
nem is nagyon kutattam

önző létem
hozzád akartam kapcsolni
pedig csak lábad nyomát
kellett volna csókolni

mohó voltam
tán meg is bántottalak
mindent félre értettem
mert annyira akartalak

szívembe égett
minden mondatod
legyen legalább
Neked szép a holnapod!







BŐRÖDBE VÉSETT SZERELEM

belevésem bőrödbe
a szerelmet
elveszted önmagad
amikor szeretlek

semmivé oldódsz
ölelő karjaim között
felszabadulsz
miközben vágyad megkötöz

alélt lázadás
minden pillanat
csak a test rab
az érzés szabad

egyetlen rezgés vagy csupán
egyetlen örvény
tombol a szerelem
nem számít emberi törvény

szétáradsz az űrben
a teljesség oly közel kerül
lebegsz és zuhansz
lényed vaddá szelídül







CSÓKOLLAK ÉDESEM

csókollak édesen
és kedvesen becéz a szám
ha álmomban
testedre
rátalál

szavakat írok
bársony bőrödre
nyelvem lesz tollam
mindörökre
s szerelmem formál
minden betűt

tested keresem,
ha kezem tétován
álmok után kutat
míg az éjben
csak szívem
mutat utat

szemed látom
amikor fáradt
éjszakámon
sápadt-Hold magányban
nyugtom
nem találom

ölellek kedvesem
ölellek csendesen...







ELOLVADOK

Karcsú tested ölelem
derengő hajnalon.
Az első napsugár
már meg csillan hajadon.

Lágy csókom nyakad
finom bőrén játszik.
Szemeidben édes,
szerelmes álmod látszik.

Forró a tested,
elégek benned.
Mintha lángoló
tűz ölelne.

Elolvadok karjaid között.










EMLÉKEK

Szerettem a csendes napokat,
Amikor lustán folyt az idő.
Szerettem bámulni merre megy
Kék vándor útján a felhő.

Szerettem feküdni a hátamon,
Érezni a hűvös, zöld füvet.
Szerettem hallgatni a szellőt,
Amint falevelekkel üzen.

Szerettem gyümölcsöt enni
A fáról, mosatlan.
Szerettem bámulni csendben
A tüzet, ha lobban.

Szerettem mezőn tépni
Vadvirágot.
Szerettem messze elkerülni
A vad világot.

Szerettem a csendben
Leszálló estét.
Szerettem nézni a csillagokat,
Ahogy a Földet lesték.

Szerettem amikor kacéran
Nevettek a lányok.
Szerettem minden gyorsan tovatűnő
Ifjúkori álmot.







EMLÉKEZZ RÁM...

emlékezz rám
amikor vérző felhőktől
búcsúzik az alkony
és a fáradt ráncok
árkokká mélyülnek az arcon

emlékezz rám
amikor a szív dobbanása
már a csendbe akar veszni
ha a lángoló szenvedély
már csak szelíden tud szeretni

emlékezz rám
amikor szemedben utoljára lobban fel
a derű fénysugara
ha egyre sűrűbben érzed
már indulnod kell Haza

emlékezz rám
némán merengő utazásaid
állandó állomása legyek
nem állhatják utadat
folyók és hegyek
benned szülessek meg
újra meg újra
engem ölelj majd
üres ágyadra borulva

emlékezz rám
éjszakáidban én legyek a sötét
nappalaidban hordozzam a szerelem hitét
álmodban én adjam a boldog perceket
ébren Te legyél... aki megint eltemet







ÉBREDJ KEDVESEM

Szelíd szóval rebbentem
eszmélő szemedből az álmod
reggel van kedvesem
reggel van, s kedvesen
csókol újra a szám

mosolyommal fejtem fel
fátyolos álmok szövetét
ébredj fel kedvesem
ébredj, s édesen
nevessen két szemed felém

simogató kezem letörli
az álom sápasztó porát
köszöntlek kedvesem
köszöntlek, s kedvesen
köszön vissza a szád

ölelő karom ad biztonságot
az elszálló álmok helyett
szeretlek kedvesem
szeretlek, s szerelmem
minden álmom után rád talál...







ÉDES ÁLMOK


édes álmok
fáklya lángok
melegét hogy feledném

alvó vágyak
kedves árnyak
honát miért keresném

csorgó könnyek
zúgó tölgyek
csendbe bukott tegnapok

vérző szívek
fakó színek
elfeledem hol vagyok

vihar tombol
szellő csókol
jól tudod, hogy várok Rád

madár dalból
fénysugárból
készítem el új ruhád

lüktet az ér
tüzes a vér
suttogom a nevedet

múló napok
bús holnapok
elfelejted nevemet







ÉJI MAGÁNY

Mit ér az éj
nélküled?
Hervaszt a csupasz,
néma csend.

Pattan a húr,
az ideg feszül.
Az éj átkarol,
magány csókkal ölbe zár.

Fülembe súg,
kacag, nevet.
Visszhangként
pattantja neved.

Hangod üti
süket fülemnek.
Dobhártyám mintha
érezne téged.

Szemem kitágul,
keresi arcodat.
Gonosz képek
rontják az álmokat.







ÉLET - ÚT

volt bánat
volt élet
valami felfénylett

volt hited
volt remény
simogató költemény

megtorpantál néha
kétségbe esve
körbe néztél
útmutatást keresve

egyedül voltál akkor is
ha melletted álltak
talán nem is kerestek
csak azért nem találtak

most is rejtőzöl
csak én látlak igazán
hallom, ahogy suttogod:
... soha már...

még egy érintés kell
még egy ölelés talán
életed múlik el
egy hamvadó érzés parazsán

tudod
egy pillanat az egész
tudod
nincs könnyű és nehéz
tudod
ami lángra kap elég
tudod
halál jár az életért

de csak tűzben élni érdemes
csak izzani egyre
nem várni semmi szánalmas
ostoba kegyre
csak büszkén
felemelt fejjel
nem kell hírnév
pénz vagy rendjel

mit ér hogy ember vagy?
mit ér hogy élsz?
ha nem adtál mindent oda
ha még most is félsz

bátran légy áldozat
önmagadé talán
hiszen aki keres
változásra talál

bátran nézz magadba
égj semmivé ha kell
az új élethez
új fájdalom vezet el







ÉN VÁROK RÁD

Mikor már elfogyott
az agyadból minden gondolat.
Mikor a fejed
csak üresen bólogat.

Én várok rád!

Mikor vad árnyak
várnak az utca sarkokon.
Mikor már mosoly
sincs az arcodon.

Én várok rád!

Mikor fekete lesz
minden ami színes volt.
Mikor már leírtad
az utolsó sort.

Én várok rád!

És elmúlnak majd
a lidérces évek.
Könnyes percek helyébe
boldog órák lépnek.







GYERTYAFÉNY

Sötét van, a gyertya lángja
bóbiskolva lengedez
könnyű illat száll szobámban
alvó vágyam ébredez
lágy dallamok, láng-árnyékként
mámorosan zengenek
káprázat kél, nádszál-kígyó
mint édes füst tekereg
nem is kígyó, karcsú leány
teremtette képzelet
vágyat keltve ring a teste
messzi földről érkezett
rám talált most, nem megy tovább
ma még nem is vétkezett
nyakam köré simogató
könnyű kezet képzelek
simogatás ,édes csókok
mind csak hamis érzetek
álom ez is, ábránd csupán
vagy talán
a végzetem...







HA INDULNOM KELL

Csak bennem zeng folyton a dal,
Csak én tudom mit is akar,
Ha szól a dallam már indulnom kell,
Soha többé nem érhetsz el.

Hát szoríts erősen,
szoríts magadhoz,
érezd még itt vagyok!

Hát simulj karomba,
ringass álomba,
érzem, hogy akarod!

Csak bennünk zeng most már a dal,
Csak mi tudjuk mit is akar.
Ha szól a dallam már indulnom kell,
Soha többé ne eressz el

Hát szoríts erősen,
szoríts magadhoz,
érezd még itt vagyok!

Hát simulj karomba,
ringass álomba,
érzem, hogy akarod!

Ez az élet volt az álmom,
ez a világ a hazám,
Ezt a jövőt nem találom,
ezt a múltat elhagynám.

Csak bennem ég folyton a tűz,
Csak én tudom merre űz.
Ha szól a dallam már indulnom kell,
Soha többé nem érhetsz el.

Hát szoríts erősen,
szoríts magadhoz,
érezd még itt vagyok!

Hát simulj karomba,
ringass álomba,
érzem, hogy akarod!

Csak bennünk lobognak a lángok,
Csak mi tudjuk: érted kiáltok.
Ha szól a dallam már indulnom kell,
Soha többé ne eressz el!

Hát szoríts erősen,
szoríts magadhoz,
érezd még itt vagyok!

Hát simulj karomba,
ringass álomba,
érzem, hogy akarod.







HAZÁM

Ha azt mondom Hazám...
...mit mondok akkor?
Mondom az ég sosem volt kékjét,
füvek édesen zöld illatát.
Mondom a levegő anyatej ízét,
földek szülői bánatát.
Elmondom a kalászok rengetegében
megbúvó búzavirágot.
Elmondom a hólepel alól
csontvázként kibukkanó akácot.

Ha azt kiáltom Hazám...
...mit kiáltok akkor?
Kiáltom harcokban megfáradt
nomád népek nyugalmát.
Kiáltom bezúduló még vad
hadak pusztító dúlását.
Kikiáltom a szabadságunkért
életüket adók néma sikolyát.
Kikiáltom a fehér, a vörös és
minden más színű terror iszonyát.

Ha azt súgom Hazám...
...mit súgok akkor?
Súgom szeretettel ölelő folyók
égszínű, lankás habjait.
Súgom mosolygó dombok, hegyek
útra csábító hangjait.
Belesúgom a sötét barlangok
nedves-csendjébe titkaim.
Belesúgom gyógyító hőforrások
gőzölgő mélyébe bánataim.

Ha azt hallom Hazám...
...mit hallok akkor?
Hallom gyermeküket altató anyák
lágyan-mosolygó dalát.
Hallom ártatlanokat pusztító
harcokba indulók sóhaját.
Meghallom, ha ismerős csillagok fényét
nézni hívnak kristályfényű esték.
Meghallom, ha egymásnak égi-titkokat
súgnak a villám röptű fecskék.

Ha azt játszom Hazám...
...mit játszok akkor?
Játszom napsugarat arany koronánk
ferde keresztjén.
Játszom véres harapást parasztvezér
megsütött testén.
Eljátszom, hogy csak itt élhetek
annyira szeretlek.
Eljátszom, hogy érted élek
sohasem temetlek.

Ha azt álmodom Hazám...
...mit álmodok akkor?
Álmodok dicső és hitvány urat,
szép jövőt és büszke múltat.
Álmodok nyugodt éjszakát, boldog nappalt
és esküket, amelyek megfakultak.
Megálmodok elesett bevehetetlen
büszke várakat.
Megálmodok komoly felnőtté silányodó
tervekkel teli srácokat.

Ha azt látom Hazám...
...mit látok akkor?
Látom a mesék hőseit
Csillagszeműt és Fehérlófiát.
Látom a csillagösvényen érkező
Csabát, Attila fiát.
Meglátom mennyi nyomort és szenvedést
viselt el népem.
Meglátom mennyi náció alkotja
összeolvadva lázadó vérem.

Ha azt vallom Hazám...
...mit vallok akkor?
Vallom az édes gyermekkort,
eperízű fákat, hatalmas teleket.
Vallom az angyali lányokat,
édes csókokat, szép szerelmeket.
Megvallom minden jó tettemet
és jutalmam elől elfutok.
Megvallom minden vétlen vétkemet
és a büntetést elfogadom.

Ha azt hiszem Hazám...
...mit hiszek akkor?
Hiszem a lehullott gyümölcsöt,
az érett gabonát.
Hiszem a paraszt könnyét,
a munkás bánatát.
Elhiszem a sírokon égő gyertyák
emléket őrző lángjait.
Elhiszem a gyermekek jövőt-ígérő
gondtalan kacajait.

Ha azt érzem Hazám...
...mit érzek én akkor?
Érzem, hogy élek,
érzem, hogy ember vagyok!
Megérzem, hogy ide,
hozzátok tartozom!







HIGGY NEKEM


Higgy nekem Kedves,
most virág vagyok.
Hajolj csak hozzám
érezd az illatot.

Gyenge száram meg ne törd,
óvatos legyél.
Egy virágnak fontos
minden kis levél.

Higgy nekem Kedves,
most meg szél vagyok.
Ne bújj előlem
hallgasd a dalom.

Futásomat meg ne törd,
óvatos legyél.
Csak szabadon élhetek...
mert ilyen a szél.

Higgy nekem Kedves,
most napfény vagyok.
Homlokodra lángoló
csillagot csókolok.

Sugaramat meg ne törd
óvatos legyél.
Míg egyenes a napsugár
csak is addig él.

Higgy nekem Kedves,
most mosoly vagyok.
Ott ülök vidáman
lágy-tüzű ajkadon.

Jó kedvemet meg ne törd
óvatos legyél.
Egy mosolyból fakad
minden csöpp remény.

Higgy nekem Kedves,
most könnycsepp vagyok.
Lassan legördülök
márvány arcodon.

Tisztaságom meg ne törd
óvatos legyél.
Boldogsággal fizetek
minden könnyedért.

Higgy nekem Kedves,
ez most én vagyok.
Nem hordom már
az ósdi álarcot.

Életemet meg ne törd
óvatos legyél.
Míg önmagam vagyok
lelkem csak addig él.







JÁTSSZ VELEM


játssz velem szerelmet
nem kérek kegyelmet

játssz velem csókokat
súgok majd bókokat

játssz velem érintést
érzéki repülést

játssz velem ölelést
mámort és lebegést

játssz velem álmokat
gondolat simogat

játssz velem vágyakat
szelídet, vadakat

játssz velem vétkeket
fájókat, szépeket

játssz velem gyermeket
őszintén szeretek

játssz velem ünnepet
mosolygót, könnyeset

játssz velem csodákat
...
játssz velem










JÓ ÉJSZAKÁT!


Az éj terítsen sátrat
reszkető álmod fölé
s fonjon meleg takarót
nyugtalan tested köré.

Szelíd csillagok
vigyázzanak rád,
suttogják helyettem

"Szebb és jobb éjszakát!"







KERESTELEK


kerestem arcodat
minden hópehelyben
szitakötő szárnyakon
csak azt kerestem

kerestem tekinteted
kelő Nap örömben
Hold-ezüstjében
csak azt kerestem

kerestem vigaszod
ha zokogva sírtam
nem értem ma sem
nélküled hogy bírtam

kerestem megnyugvást
fájdalmat ha hívtam
sebeim égettek
nélküled nem bírtam

kerestem illatod
virágok kelyhében
méz-csordulásban
csak azt kerestem

kerestem mosolyod
csengő nevetésben
vidámságok mögött
csak azt kerestem

kerestem lelkedet
sötét önmagamban
bánatom legmélyén
soha nem találtam

kerestem szavadat
lemondó magányban
egyedül utamon
soha nem találtam

kerestem magamat
nélküled nem leltem
kettészelt életem
eggyé nem tehettem

kerestem jövőmet
múltamat se tudtam
nem láttam utamat
de feléd fordultam







LÁTNOM KELL


nekem látnom kell a vágyat
ha szemedben lobognak tüzek
ha kicsordulnak a könnyek
nekem látnom kell

nekem hallanom kell a hangod
ha megrezdülnek a sóhajok
ha felszakadnak a sikolyok
nekem hallanom kell

nekem érintenem kell a bőröd
ha simogatástól rezdül
ha fájdalomtól feszül
nekem érintenem kell

nekem ízlelnem kell a csókod
ha vad a kívánságtól
ha lágy az alázattól
nekem ízlelnem kell

nekem éreznem kell a tested
ha megteszed amit akarok
ha elfogadod amit én adok
nekem éreznem kell







MAGÁNY


Magányos éjszakák börtönében
dobog elárvult szivem.
Halkan suttogom a falaknak.
Mennyire szeretem!

Sötét árnyak kezét fogom.
Fázik, vacog a szivem.
Felemelt fejjel futok
és keresem őt a semmiben.







MA VALAHOGY


ma valahogy nem csillan a fény
ma valahogy minden kőkemény
ma valami eltűnt
valami elveszett
ma nem találom a kezedet

ma valahogy nem csendül a dal
ma valahogy minden megzavar
ma valami nincs itt
valami üressé vált
ma megtalálom a bús magányt

ma valahogy nem fényes a Nap
ma valahogy a szó is megakad
ma valami hideg lett
valami reszketett
ma felgyújtottam a szívemet

ma valahogy nem nyugodt az éj
ma valahogy semmit nem mesél
ma valami kialudt
valami elégett
ma feledni kéne az egészet

ma valahogy nem megy semmi
ma valahogy mást jó volna tenni
ma valami más lett
valami érintett
ma emléked kísértett







MARÉK - HOMOK


egy marék homok
csak ennyit sodor feléd a szél
csupán egy marék homok
de minden szemcse csodákról mesél

az Időről suttog az egyik
másik a Múltról regél
egy porszem a Jövőről
egy az Álmaidról beszél

mindenik egy rész belőlem
e marék homok én vagyok
csak vágy voltam egykor
csak por leszek ha meghalok

a mérhetetlen sóvárgás szült
befogadott az érzékelhető
parányok rejtik most életem
összeterelt a Sors, a nagy Tervező

tenyeredben megtarthatod
szél sodorta anyag-létem
láthatod csak ennyi vagyok
Semmiség a Mindenségben







MÁS LETT ...


Más lett a nappal
és más lett az éj.
Más hangok hívnak
és más dal kísér.

Más vágyak gyúlnak
és más vagyok már.
Más utakon járok,
hiszen megváltottál.

Már remélek újra,
a hitem visszatér.
Már áramlik ereimben
újra az alvadt vér.

Már ébren álmodom
igaz álmokat.
Már merem látni
a csillagokat.

...mert a ködből hírtelen
a napfénybe értem.
...mert volt aki megállt
és lehajolt értem.

...mert újra szerető
szemekbe nézhetek.
...mert érinteni vélem
bársonyos kezed.

...mert...mert...
...és miért még?...
...kérdezel...

...mert létezel







MERT ÍGY AKAROM...


Kezemben tartalak,
rabom vagy Kismadár!
Éledő vágyad, sóhajok
kalitkájába zár.
Végig símítalak
és bár még ellenállsz,
a ruhád alatt lüktet már a tested,
érzed "elested".
Mikor bőrödhöz érek
és nem kérek, de
követelek, kicsit harcolsz,
de gyorsan megadod magad.
Fejed hátra hanyatlik
és én lágyan csókolom végig
márvány-ívű pelyhes nyakad.
Ruháid engedelmesen hagynak el
mint a hólepel tavasszal
a földeket.
Folyó a karom és tested
ívelő hidat épít fölé.

...mert így akarom...

Nincsenek már titkaid
az enyém minden gondolatod.
Fátyolos szemeid mögé
rejtem el az időt.
Ziháló lélegzeted,
már mindent betölt.
Bőröd pórusai
mohón isszák magukba
símogató leheletem.
Már mozdulnál,
már csókolnál
de nem engedem.
Arcodra vágyak
pírját gyújtom,
már tombol az élvezet,
de tovább nyújtom.

...mert így akarom...

Szempilláid megremegnek,
testeden hullámok futnak át,
ajkaim fent is lent is
nyitják a kéj kapuját.
Kitárod magad nekem,
enyém már mindened.
Nincs rejtett részed
mit nem birtokoltam.
Úgy érzed a csúcson vagy
és már zuhanni vágysz...
De én még nem engedem!
Még nem lehet!
Még nem akarom!
Még szállj tovább,
Angyalom!

Egyre csak beszél
szemérmeddel a szám.
Még tovább kutatok.
Már a bőröd alá is befolyok,
én vagyok testedben a vágy.
Már nem vagy ura magadnak.
Én viszlek tovább!
Emellek, repítelek!
Minden sejted átjárom,
egész lényed kéjjel itatom át.
Izmaid összerántom,
majd elernyesztem.
Testedben a gyönyör
hullámait gerjesztem.
Lassan magadba öleled
a végtelen teret,
múltat és jövőt tagad meg
vonagló jelened.
Testedből források fakadnak
zuhognak és magukkal ragadnak.
Hegyek születnek
és korlátok szakadnak át.
Szemedből könnycsepp indul útra,
sikoly szakad fel újra, meg újra.
Kiálltasz lázba, könnybe fúlva.
A kéj elönt,
tehetetlen vagy.
Szorosan tartalak,
hiába vergődsz
vágyad szítom tovább.
Kegyetlen vagyok!
Csak élvezd!
Látni és érezni akarom!
Hírtelen egyetlen
ponttá zuhansz,
majd kitárulsz
és mindent magadba fogadsz.
Lüktetsz, mint a
születő világegyetem.
Akár a teremtő Ősrobbanás,
szakad ki belőled sóhajod.
Újra és újra megszületsz.

S mikor elcsitulsz,
lágyan takar be karom.

...mert így akarom...







MERT LÉTEZEL


Más lett a nappal
és más lett az éj.
Más hangok hívnak
és más dal kísér.

Más vágyak gyúlnak
és más vagyok már.
Más utakon járok,
hiszen megváltottál.

Már remélek újra,
a hitem visszatér.
Már áramlik ereimben
újra az alvadt vér.

Már ébren álmodom
igaz álmokat.
Már merem látni
a csillagokat.

...mert a ködből hírtelen
a napfénybe értem.
...mert volt aki megállt
és lehajolt értem.

...mert újra szerető
szemekbe nézhetek.
...mert érinteni vélem
bársonyos kezed.

...mert...mert...
...és miért még?...
...kérdezel...

...mert létezel!







MONDD CSAK


mondd csak mi lesz
ha elfogy majd az álom
új álmokat álmodni
lesz még valóságom?

lesz-e majd ki újra
kezemet fogja és vezet
velem jön
átölel és kérdés nélkül
egyszerűen szeret

mondd csak mi lesz
ha fuldoklik majd küszködő létem
küzdelmek nyomait viselem
vörös sebeim csak lassan gyógyulnak
és már nincs hely egy újabbnak

lesz-e majd ki újra
letörli rólam a vért
a verejtéket és a könnyeket
és rólam írja majd
a legszentebb könyveket?

mondd csak mi lesz
ha már önmagamra nézni sem bírok
amikor nevetni szeretnék
akkor is csak sírok

kegyelmet nem kérek
a szánalom feldühít
csak motyogom a szeretet
eltitkolt szavait

lesz-e majd ki újra
rám talál bárhova bújok is
mellém ül és sír velem
gyengébb lesz mint én
hogy újra erőm legyen

mondd csak mi lesz
ha elfogy majd a valóság
új csodákat szülni
elég lesz a jóság?







NE MONDJ SEMMIT ...


Ha erre jársz
és sírni látsz,
ne mondj semmit,
hisz nem tudod mi bánt.

Ha földön fekszem
s Te rám találsz,
ne mondj semmit,
nem tudud mi fáj.

Ha szárnyszegetten
melletted zuhanok alá,
ne mondj semmit,
csak menj tovább.

Ha szívedbe nézel
és megtalálsz,
ne mondj semmit,
várj reám.







A NEVEDDEL ALSZOM EL


amikor fáradt utam
Napot kísérve véget ér
párnámba rejtem
elgyötört arcomat
karjaim a semmit ölelik
csendben ringatom el
árva magamat és
. . . a neveddel alszom el

üres utcákon bolyonganak
elárvult érzéseim
minden kapu zárva
hiába dörömböl
magára maradt szívem
csak a kongó visszhang
felel és végül
. . . a neveddel alszom el

havas hegycsúcsokon
gyönyörű szikrák csillannak
a fény hideg táncot jár
mindent elborít
a hófehér magány
épp ilyen üres a szobám
ahol egyedül kuporgok és
. . . a neveddel alszom el

zárt szemhéjak mögött
a csend ül ünnepet
szivárvány-köröket ír
a sötétbe az álom
nappali szavaim az imént
itt zsongtak még
de most egyiket sem találom és
. . . a neveddel alszom el

csodás képek billennek át
az érzékelés peremén
még éber létem dobog bennem
való világom még fogva tart
de enged már a rációból font kötél
oszlik már a lehet, a nem lehet
tudatom függ egy pókhálófonálon és
. . . a neveddel alszom el

az éjszaka tengere ringat,
ölel, átkarol, hajamba túr
fülembe súgja
lágyan csobbanó vágy-dalát
csókokat küldenek álmaim
már messze visznek nyugtalan útjaim
még hangtalan motyogok és
. . . a neveddel alszom el

hányszor lesz még, hogy
furcsa-holdas éjszakán
ajkamon sóvár szavak fakadnak
sóhajaim nekiütődnek a falaknak
és a takaró alatt vacogó testtel
önmagamba görbült szeretettel
magányos éjjel, helyetted
. . . a neveddel alszom el


Neveddel Alszom el... /Elmondja: Ujvári Zsuzsanna - Luca/

Link








NYÁRVÉG


száraz levelet lök odébb néha az őszi szél
fordul egyet-kettőt, majd billenve megáll a kis levél
nyárutó-fénye pihen meg bágyadtan rajta
tudja, hogy vége már mindennek, de elfogadni nem akarja

még zöld-mosolyú tavaszra emlékezik
még ereiben áramlani érzi az erőt
még tagadni próbálja a hideg szeleket
de már magába szívja a nyirkos levegőt

nedves lesz és szinte elfolyik az esőben
nem tehet már semmit, a Tél van születőben
igyekszik a földre simulni és feloldódni benne
úgy érzi, mintha az új tavasz az Ő újjászületése is lenne







ÖLELÉS


Nem volt már fiatal az este.
Lelkünk egymást kereste.
Szemünk a test mélyére látott,
Kitagadtuk magunkból a világot.

Örvénylett, vibrált a levegő,
Vonzott és taszított egy végtelen erő.
Lángolt a lelkünk, a vágyunk égetett,
Magunkban éreztük az izzó fényeket.

Lassan eggyé olvadt a testünk.
Ez volt mit évmilliók óta kerestünk!
Ölelni, csak ölelni akartunk egyre,
Vágytunk a kettőből eggyé vált testre.

Magunkba olvasztottuk a végtelent,
Zártunk szeretetburokba éveket.
Kavargó, izzó gömbbé lettünk hírtelen,
S lebegtünk, forogtunk,szivárvány színeken.

Hittük sohasem lesz vége,
De az est átúszott az éjbe.
Majd a reggel is ránk köszönt,
Elhozta az éltető-pusztító fényözönt.







ŐSZBŐL A TÉLBE


Őszi zöldek vörösbe,
Sárgába vegyülnek.
Levelek az ágakról
A fák tövébe ülnek
Párás sötét felhők
A magasban úsznak,
Az ég csatornái
Meg-meg csordulnak
Szél zöget kopaszodó
Fa-csontvázakat,
V betű vonul az égen
Távozó madárcsapat.
A fények fátyolosak,
Opálos-mélabúsak,
A virágos kertek
Tej-nedves ködbe burkolódznak
A Napkorong nem izzik,
Csak fáradtan parázslik.
Fénye gyakran nehéz,
Sűrű párákon át látszik.
Dér csípte meg
A barna naspolyát,
Reggelente hó nélkül
Hófehér a határ.
A Nyár heve messze,
Az ősz szendereg.
Minden a télre vár,
Pedig már megérkezett.







SUTTOGÓ ÉJSZAKA


bánatos szavú most az éjszaka
emlékfoszlányok itatják át a levegőt
besüt az ablakon keserű-hold világa
halotti-kékbe vonja az ágyon heverőt

az égbolt mélységeibe süppedve
pitypang-csillagok dalolnak
feltámadt vándor-vágyaim sora
csavargó ábrándok magukkal vonszolnak

bármerre fordultam csak feléd néztem
bármerre jártam mindig kerestelek
szívet facsaró éjszakai fények
suttogják lelkemben: sohasem felejtelek







SZEMED MÉLYÉN


szemed mélyén ott lobog a Tűz
én látom a lángokat
hogy fel tudnám szítani őket
ébreszteném a vad álmokat

hogy lobognának
hogy szikrázna a zsarát
hogy éleszteném lankadatlan
vágyad izzó parazsát

én nem félek a lángjaidtól
de Te félsz talán
ezért nem engeded hogy tovább nézzem
azt reméled nem látok át szemhéjad falán

vágyad átsejlik bőrödön
hiába minden szemérem
akárhogy is rejtenéd
én bárhol elérem

félsz a szapora szívveréstől
nem érted mit akar
hűvösnek szánt hangod remegése
már semmit nem takar

csak csendben nézlek
és látom reszket benned a Nő
szétfoszlik lassan régi éned
főnix vagy - újjászülető

elrejtőztél a világtól
nem kellettek hozzá falak
de én addig kerestelek
míg szemed mélyén megtaláltalak







SZENVEDÉLY


Nem érdekel
mit álmodsz rózsaszín szobádban.
Engem a Vörös érdekel.

Nem érdekel
szerelmes, suttogó szavad.
Engem a Kéj sóhaja érdekel.

Nem érdekel gyengéd,
finom simogatásod.
Engem vad Ölelésed érdekel.

Nem érdekel
versekbe írt szerelmed.
Engem reszkető Vágyad érdekel.

Nem érdekel
ajkad lágy érintése.
Engem vad Csókod érdekel.

Nem érdekel
ki vagy!

Nem érdekel
ki voltál!

Engem csak az érdekel
amivé teszlek,
amivé értem leszel.







SZERETLEK...


szeretlek...
csak ennyi...
és ez mégis mennyi
mindent jelent
a múltat és a jelent
és a jövőt
mindig biztos kikötőt
menedéket
boldog verejtéket
szelídséget
és vadságot
az egész világot
ami szebbé válik
általad
és általam
hogy vagyunk
egymásnak
egymásért...

szeretlek...
csak ennyi...







TALÁN


talán vad vagyok
talán szelíd
talán elhamvasztom
az emlékeid

talán tudom
miről álmodsz
talán én vagyok
izgató álmod

talán remény vagyok
ezen a Földön
talán a szabadság
talán a börtön

talán láttalak
talán vártál
talán kerestél
de nem találtál

talán sodor
téged is az élet
talán én is
kereslek téged

talán hit vagyok
szelíd és kitartó
talán az ablak
talán az ajtó

talán érezlek
talán érzel
talán nekem is fáj
amikor vérzel

talán a vágyam
valóra váltod
talán csók leszel
kéjszomjas számon

talán öröm leszek
talán a bánat
talán sírok
ha hiába várlak

talán ölelsz
talán ölellek
talán követsz
talán követlek

talán a múlt vagyok
talán a jelen
talán a jövő
ami nincs jelen

talán vége lesz egyszer
talán sohasem
talán elmerengsz
apró versemen







TAVASZI TÁNC - HÚSVÉTKOR


léptem dobban
lassan-gyorsan
talpam alól
ritmus dobban
járjuk együtt
mind a ketten
zöld fű rezzen
madár rebben
lüktess vérem
tombolj vadul
lám hajnal kel
bealkonyul
rohanj felhő
kövess Napot
könnyeid majd
hátra hagyod
csillagpásztor
Hold az égre
így kerül éj
fény helyébe
léptem dobban
lassan-gyorsan
ajkaimról
dallam lobban
száll az égre
hegy fölébe
Tejút készül
fény ösvénye
csillagpor száll
sárga fátyol
meleg fészek
áll a sátor
amerre a
táncom repít
hívom a múlt
vendégeit
jelen-forgás
jövő-álom
vágyaidat
megtalálom
beburkol a
dobok hangja
testem, lelkem
megragadja
léptem dobban
lassan-gyorsan
élet, halál
tova suhan

Komáromi János:Tavaszi tánc - Húsvétkor

Link








TÁVOLSÁG


A kettőnk közti távolságot
csak kínjaimmal mérhetem
hisz szüntelenül jajgat bennem
a karnyújtásnyi végtelen.

Közel, és mégis messze minden,
szenved a feléd rebbenő
vágy, míg gúnyosan kacagja
vergődését a gyors idő.

A közöttünk lévő távolságban
benne reszket a félelem:
Marad vajon, mi áthidalhat
az utolsó pár méteren?







TÖRŐDJ VELEM


törődj velem...
nézd
rám kérgesedett álmaim
már alig bírom
gyakran sírnom kellene
de nem emlékszem a könnyekre

törődj velem...
elfognak
falhoz állítanak
a lesből támadó félelmek
a múltból érkező
jövőt-ölő kétségek

törődj velem...
halld meg
a némaság mögé bújt sóhajokat
a porladó percek szétszóródó hangjait
amint szitálva hullanak körénk
és elfednek mindent ami szép

törődj velem...
érezd
amikor összeszoruló lelkem
szűkölve bújik bensőm legrejtettebb zugába
hogy ne lásd fájdalmát
inkább eltűnik önmagába

törődj velem...
megbénítanak
ezer lakatot aggatnak rám
a szégyellt vágyak
és a meg nem értett érzések
évek alatt közönnyé válnak

törődj velem...
tárd szélesre
ki nem mondható titkaim nehéz ajtaját
ismerd meg áldott és átkozott énem
elhazudott igazságaim
lásd hogyan kellett és hogyan kell élnem

törődj velem...
öleld át
fájdalmakat üzenő sóhajom
nehéz lelkem hangtalan vergődését
most nem értem a szavakat
csak egy őszinte test ölelését

törődj velem...
fogadj magadba
engedj eltűnni benned
had oldódjak csendes lélegzetté
váljak egyszerű társból
a Mindeneddé

törődj velem...
válj semmivé
ezután csak bennem élj tovább
a külön-külön most megsemmisül
csak az Együtt létezik ezután
...és a Világ elcsendesül







TÉLI ÉJ


milyen más a világ
amikor fagyott könnyeit
sírja szét a szél
és fehér álmot alszik
a kihalt utca, a fák és a tér

zörögve hullanak
a kopár földre
merevvé fagyott gondolatok
puha, hideg semmiben tűnnek el
álmok, vágyak, mondatok

dérlepte árnyak osonnak
egyhangú, szürke felhők alatt
dermedt, magányos sóhajok
vacogva támasztanak
égbe nyúló ködfalakat

mint a kárhozat borul rám
ez a téli éjszaka
szinte elnyel, elemészt
felold, magába szív a semmi
és minden olyan ostoba

de valami furcsa fény gyúl
szivárvány halott égen
távoli derengés csupán
ám ennyi is elég nekem
hogy reményem tovább éljen







TUDOD...


szeress gyengéden és vadul
tudod...
a test soha nem tanul

csak érez és folyton kíván
tudod...
mennyire fájdalmas a hiány

amikor halványulnak az emlékek
tudod...
hogy meggyötörnek a remények

várakozás az új örömre
tudod...
jaj a telefon csak csörögne

simogatna legalább a hangja
tudod...
amit kívánsz Ő megadja

csak hozzád érne bárhogyan
tudod...
vállalnál mindent boldogan

nem számít mit tenne Veled
tudod...
csak ragyogna boldogan a szemed

hisz játék az élet és a szerelem
tudod...
nem a fájdalom bánt hanem a félelem

a test néha kín és folytonos gyönyör
tudod...
a lélek ami felemel és meggyötör

a test érez és élvez vágyakat
tudod...
a lélek kergeti az örök álmokat







ÚGY KELL A NŐ


mint rétnek a virágok
bársony szirmoknak a színek
mint éjszakának az álmok
nyelveknek az ízek

...úgy kell a Nő...

mint felhőknek lágy fodrai
súlytalanságnak a lebegés
mint hóban a Kedves nyomai
hajnalnak a derengés

...úgy kell a Nő...

mint viharnak a tombolás
nyárnak hűs zivatar cseppjei
mint télnek a fagyos szelek
bánatnak szem sós könnyei

...úgy kell a Nő...

mint szájnak szelíd mosolyok
gyermek nevetése szülői szívnek
mint érintésnek a borzongás
simogatás megfáradt kéznek

...úgy kell a Nő...

félből egésszé Vele együtt lehetünk
teljes Vele lehet csak az életünk
neki köszönjük hogy élhetünk
és azt ha boldog az életünk

...úgy kell a Nő...







VÁGYAM A VÁGYAD


hajadba túrok és keményen markolom
szemeidben a Vágy tüzeit lobbantom

érzed ahogy perzsel?
kipirul tőle a bőröd
duzzad az ajkad...
füledbe súgom a vágyam
hogy a testedben "halljad"

csókolsz mert a csókodat kívánom
ível a tested mert én csodálom

érzed a kezem?
beleborzong a bőröd
nyílik a szád...
engedelmes tested játék karjaimban
égő-vörös vágyat rajzolok Rád

már nem a gyengéd érintést kívánod
a vad és kegyetlen szenvedélyt várod

érzed ahogy semmivé válsz?
elszakadsz önmagadtól...
könnyű felhőként lebeg a tested
most megérted végre
hogy ezt az érzést kerested

nincs már akaratod
ahogy én akarom Te is úgy akarod

nincs más vágyad mint engem szolgálni
nincs más boldogság mint boldognak látni

bármit tehetek már
hiszen most Veled vagyok
bármit kívánhatok
Te meg nem tagadod

bennem élsz csupán
csak velem létezel
nem fájdalom
és nem alázat amit élvezel

nem értheti más
csak mi és a Létezés maga
ha van Lélek
ez az együttlét a hajnala







VALAHOL ITT


valahol itt voltunk már régen is
valahol ott lakott bennünk a sóvárgás
valahol az álmaink már találkoztak
valahol folyton hívott a kóborlás

egymásra néztünk már többször
szemeinkbe hatolt tekintetünk
nem mertük elhinni mégsem
hogy időn és életen túl is szeretünk

év milliók hogyan rohantak el
epekedésünk mégsem apadt
tudtuk nincs szebb annál
ha egy másik testben megtalálod önmagad

valaha itt voltunk már annyiszor
valaha ott égett bennünk a tűz
valaha ugyan ez a vágy éltett
valaha nem tudtam mi hajt, mi űz

körbe jártam folyton
és Te talán lépni sem tudtál
annyi út volt előttünk
de mégis rám találtál

összefűznek az időtlen Idő tengerei
együtt megyünk amíg a Sors megengedi







VÁROK RÁD


Feleletet vár a kérdés
Szavakat vár a csend
Bizonyságot a kétség
Lázadást a rend

Én várok rád

Szemedet várja szemem
Szádat várja szám
Várom mikor találsz rám

Csillagokat vár az este
Holdfényt vár az éj
Férfire vár a lányok teste
Csókokra vár a kéj

Én várok rád

Kezedet várja kezem
Szádat várja szám
Várom mikor találsz rám







VELED


Érintés mely összekapcsol,
elválaszt, burokba zár.
Megvéd a világ zajától,
s egy percre börtönbe zár.

Ölelés, mely eggyé olvaszt,
emészt s alkot egyaránt.
Múlt és jövő elenyészik
a jelennek parazsán.

Szikra pattan, s láng lobban,
a szerelem újra él!
A futó perc fontosabb lesz
a világon mindennél!







VOLTAM


voltam fehér a feketében
voltam sötét árnyalat a fehérben

voltam gonosz, vár a kárhozat
voltam ártatlan, égő áldozat

voltam kiáltás, mit senki se hallott
voltam sóhaj, mi hegyeket omlasztott

voltam földbe vájt árok
voltam kő, amin jártok

voltam füst s felszálltam
voltam fa és messze vágytam

voltam tábortűz pattanó parazsa
voltam utazó, akit nem vártak haza

voltam sikeres a bukottak között
voltam lebegő kard trónszékek fölött

voltam sírás, ha mások nevettek
voltam gúnykacaj, ha engem temettek

voltam szempillák rebbenése
voltam szeretők ölelése

voltam gyengéd csók, vad vágyakban
voltam kegyetlen, szelíd ágyakban

voltam reszketve hulló falevél
voltam esengve kinyújtott tenyér

voltam csendes estén, mámoros álom
voltam fájó valóságom

voltam születő vers, a szűz papíron
voltam felismerés, hogy nem én írom

voltam kit rajongva szerettek
voltam kit élve eltemettek

voltam öröknek hitt boldog pillanat
voltam ami eltűnt, de mégis itt maradt




















 
 
0 komment , kategória:  Komáromi János   
Komáromi János: Versek
  2012-01-07 19:19:13, szombat
 
 










Komáromi János: VERSEK


Link








JÁTSSZ VELEM


játssz velem szerelmet
nem kérek kegyelmet

játssz velem csókokat
súgok majd bókokat

játssz velem érintést
érzéki repülést

játssz velem ölelést
mámort és lebegést

játssz velem álmokat
gondolat simogat

játssz velem vágyakat
szelídet, vadakat

játssz velem vétkeket
fájókat, szépeket

játssz velem gyermeket
őszintén szeretek

játssz velem ünnepet
mosolygót, könnyeset

játssz velem csodákat
...
játssz velem







TUDOD...


szeress gyengéden és vadul
tudod...
a test soha nem tanul

csak érez és folyton kíván
tudod...
mennyire fájdalmas a hiány

amikor halványulnak az emlékek
tudod...
hogy meggyötörnek a remények

várakozás az új örömre
tudod...
jaj a telefon csak csörögne

simogatna legalább a hangja
tudod...
amit kívánsz Ő megadja

csak hozzád érne bárhogyan
tudod...
vállalnál mindent boldogan

nem számít mit tenne Veled
tudod...
csak ragyogna boldogan a szemed

hisz játék az élet és a szerelem
tudod...
nem a fájdalom bánt hanem a félelem

a test néha kín és folytonos gyönyör
tudod...
a lélek ami felemel és meggyötör

a test érez és élvez vágyakat
tudod...
a lélek kergeti az örök álmokat







VOLTAM...


voltam fehér a feketében
voltam sötét árnyalat a fehérben

voltam gonosz, vár a kárhozat
voltam ártatlan, égő áldozat

voltam kiáltás, mit senki se hallott
voltam sóhaj, mi hegyeket omlasztott

voltam földbe vájt árok
voltam kő, amin jártok

voltam füst s felszálltam
voltam fa és messze vágytam

voltam tábortűz pattanó parazsa
voltam utazó, akit nem vártak haza

voltam sikeres a bukottak között
voltam lebegő kard trónszékek fölött

voltam sírás, ha mások nevettek
voltam gúnykacaj, ha engem temettek

voltam szempillák rebbenése
voltam szeretők ölelése

voltam gyengéd csók, vad vágyakban
voltam kegyetlen, szelíd ágyakban

voltam reszketve hulló falevél
voltam esengve kinyújtott tenyér

voltam csendes estén, mámoros álom
voltam fájó valóságom

voltam születő vers, a szűz papíron
voltam felismerés, hogy nem én írom

voltam kit rajongva szerettek
voltam kit élve eltemettek

voltam öröknek hitt boldog pillanat
voltam ami eltűnt, de mégis itt maradt












 
 
0 komment , kategória:  Komáromi János   
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 2 
2019.03 2019. április 2019.05
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 12 db bejegyzés
e év: 110 db bejegyzés
Összes: 3826 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 208
  • e Hét: 1903
  • e Hónap: 26858
  • e Év: 144212
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2019 TVN.HU Kft.