Regisztráció  Belépés
hunjano.blog.xfree.hu
A szkítha népek hosszúéletűek s mi ennek a fajnak vagyunk utolsó hajtása . A szkítha összesség ma: a magyar." /Csuray Károly / "A szólás szabadság... Hunjano
1965.01.21
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
Fiala F.: Egyszerű történet 7
  2011-02-26 15:51:20, szombat
 
 
Fiala Ferenc:
Egyszerű történet és egyéb históriák VII. rész

Becsületszó

Esteledett. Már kiosztották a mindig ugyanazon ízű vacsorát és a nagy szürke épület mint kőbe faragott reménytelenség őrizte a csendet. A rab ott állt a rozsdás rácsú ablak előtt, és a sárga fal túlsó oldalán elterülő temető fáit nézte. ,,Milyen jó dolguk is van a fáknak! --- gondolta --- Úgy nőnek, ahogy akarnak, senki nem írja elő, hogy így vagy amúgy szabályozzák ágaikat. Még csak iskolába sem kell járniok; mégis ismerik a törvényt, amit a felettünk élő láthatatlan Úristen rendelt el minden élőlény számára. A lehullott magból cserje lesz, s ahogyan múlnak az évek, úgy nyújtózkodnak a felettük vándorló felhők felé. Minden, ember által írott szabály és törvény ismerete nélkül."

Maga sem tudta miért, hirtelen a pilisi erdők Duna felé húzódó rengetegei jutottak eszébe, ahol annyit kóborolt elsuhant ifjúkorában, és tudat alatt csodálta azt a rendet és törvényszerűséget, amit az erdők mutattak. Ki parancsolta meg a fáknak, hogy ennyi vagy annyi távolságra álljanak egymástól, kellő helyet hagyván a hivatásukat már betöltött óriási fák alatt növekedő utódoknak? És ha megérett az idő, akkor ősszel lehullatták lombjaikat, és tavasszal már nem virultak ki a valamikor zöldellő gallyak. Ha nem ember vágta ki őket, akkor állva haltak meg, holtukban is hirdetvén a békét és a törvény betartását.

Öt hosszú börtönév pergett már le az ablak előtt álló rab életében. Ötször háromszázhatvanöt nap a mindennapi élet apró örömei nélkül. Néha már maga sem tudta, mi a valóság és az álom közötti különbség. Olykori álmaiban néha elkalandozott múltjába, látta gyermekeit és asszonyát, azután semmi több. A múlt összefolyt a jelennel, és az idő vasfoga lassan lekoptatta a múlt és jelen közötti éles határokat. Ahogyan múltak az évek, úgy homályosodon lelkében régi élete, és néha azt gondolta, hogy kísérleti homonkuluszként hozták világra a szürke falak között. Ha visszagondolt élete elsüllyedt napjaira, talán sohasemisvolt hajdani eseményekre, nagyon gondolkodnia kellett, hogy megtalálja azt a mezsgyét, ami elválasztotta régi életét jelen napjaitól. Életfogytig tartó ítéletébe már régen belenyugodott, mint ahogyan lassan megnyugszik a beteg is, ha megtudja, hogy rák támadta meg. Olykor még hiszünk az orvosságban, de a felületi remény mögött ott a bizonyosság, hogy lepergett életünk homokórája.

De amíg csak szikrája is él a reménynek, addig hiszünk az életben, a szépben, az emberi jóságban, még akkor is, ha fenevadak között élünk, és úgy látjuk: végleg beborult életünk horizontja. A rácsos ablak előtt álló rab --- mint már annyiszor --- sorra vette új életének apró mozzanatait és úgy skatulyázta be annak eseményeit, mint annak előtte szabad élete során, amikor még számokkal és mértani rajzokkal igazolta elképzeléseit, és kiszámolta, hogy ennyi meg ennyi tonnát bír el a híd, amelyet terveznie kellett, és amelyen majd évtizedeken át folyik az élet nagy vérkeringése. Valahogyan ilyen számításokat végzett a körülötte mozgó emberekkel is. A mögötte lévő öt esztendő alatt sok mindent látott és raktározott el szürke agysejtjei közé. Együtt volt papokkal, akik krisztusi alázattal viselték sorsukat, és szenvedéseik során hasonlóak akartak lenni ahhoz, akit megfeszítettek, mert a szegények és az eltiportak védelmére kelt. Igaz, olykor ocsú is keveredett közéjük, mint például az a fiatal falusi plébános, aki kapott élelmicsomagját eldugta szalmazsákja alá, és csak éjjel bontotta fel, nehogy a többiek is kapjanak abból. Azután látott egy másik papot is, aki felbontotta a ritkán kapott szeretetcsomagot, és annak tartalmát pontosan szétosztotta zárkatársai között, mondván, hogy csak akkor teljes az öröm, ha mindannyian részesülünk abban. Dolga akadt olyan őrökkel, akik minden jelentkezésnek hatalmas pofonnal vetettek véget, és állati örömmel húzták szorosabbra a rab csuklójára fűzött bilincset. És látott őröket, kiknek szemében ott ragyogott a megpróbáltatottakkal való együttérzés parányi lángocskája, és minden vasfegyelem ellenére is enyhíteni iparkodtak a rabokra kimért fájdalmas sorson.

A rács előtt álló rab sohasem politizált, és messze elutasított magától minden uralomra került ilyen vagy amolyan izmust. A középszerűek biztosnak látszó útján haladt, és eleinte még csodálkozott, amikor a nagy gerendaszakadás után letartóztatták, és a szedett-vedett alakokból álló népbíróság életfogytiglani börtönre ítélte mint háborús bűnöst. Bűne annyiból állott, hogy a főváros felé vezető út egyik hídjából --- mint szakembernek --- a háború utolsó hetében ki kellett szereltetnie néhány tartócsavart, minek következtében a híd a rajta átvonuló szovjet tankok alatt leszakadt. Nem sokkal az új izmus uralomra jutása után egyik munkása feljelentette és a régi izmussal való együttműködés címén, szabotálás vétsége miatt először halálra, majd örök rabságra ítélték.

De ez régen volt, s azóta már semmin sem csodálkozott. Óriási gyűjtőlencsének tekintette a börtönt, ahol fokozottabban érvényesül az általános emberi tulajdonság annak minden jó és rossz oldalával együtt. Mint csepp vízben a tenger, úgy volt benne a nagy, sárga fallal elkerített emberhodályban egy halálraítélt és fenékig felforgatott társadalom minden rétege. Volt miniszterek, tábornokok együtt rótták az udvaron a köröket gyanús kinézésű csavargókkal, s az egyik cellában Zadravecz István tábori püspöknek sunyi tekintetű körúti rikkanccsal kellett megosztania piszkos szalmazsákját. Aki erős volt az életben, azt nem törte meg az új rendszer szibériai példák után hozott kegyetlen börtönrendje. Aki aljas volt odakünn, az idebenn még aljasabb lett. Sokan hamar rájöttek, hogy minden uralomra jutott izmus a börtönökön próbálja ki erejét. A túléléshez csak egyetlen mód vált be: szürke névtelennek maradni. Olyanná válni, mint a köd, ami elmossa az egyén kontúrjait. Szemrebbenés nélkül tűrni a kapott pofonokat, mert ha rebbent a szemed, még egy pofont kaptál --- ha nem többet ---, és örülhettél, hogy egyáltalán életben maradtál. Ez a köd-taktika mentette meg az ablak előtt álló rabot is a felesleges verésektől és szenvedésektől, s tartotta benne a reményt, hogy nem a nagy sárga fal mögött húzódó temető rabparcellájában borul reá az örök hallgatás csendje. Most is annak engedelmeskedett, amikor óvatosan hátralépett az ablaktól, mert a rabok ötödik érzékével tudta, hogy benéznek a cirklin. Azután alig hallható suttogást hallott, tehát nemcsak az őr, hanem mások is álltak a 175-ös zárka előtt. Pillanatra reá csattant a zár, kinyílt az ajtó, s a rabelőírásnak megfelelően odavágódott a meszelt falhoz.

--- Tisztelettel jelentem, zárkalétszám egy személy. A letartóztatott száma 415.

--- Rendben van --- hangzott az őr válasza. --- Megfordulhat!

Megfordult, s az őr szemébe nézve is látta, hogy két civil ruhás látogatója érkezett, ami kissé megremegtette szívét, mert az ilyen váratlan látogatások mögött rendszerint komisz szándékok lapultak.

Az alacsonyabb vendég odaszólt az őrmesternek:

--- Köszönöm, elvtárs, elmehet. Ha végeztünk, majd kikopogunk.

Mikor becsukódott a zárkaajtó, még mindig vigyázzállásban, végigsöpört szemével váratlan látogatóin. Az alacsony kopott micisapkát viselt a fején, és szúrós szemével a rabot mustrálta. A társa, magas, barna, harminc körüli fiatalember volt, akit inkább a zárka berendezése, mint a rab érdekelt. Bal kezével felemelte a szalmazsákra terített koszos takarót, kinézett az ablakon, és vidéki csepűrágókra emlékeztető pátosszal mondotta:

--- Hej, ha nekünk a Horthy-világban ilyen börtönünk lett volna...

A szúrós szemű micisapkás, aki nyilván magasabb rangot viselhetett, csak intett a kezével, és azután a még mindig a fal előtt álló rabhoz fordult:

--- Kérem, foglaljon helyet! Érezze úgy magát, mintha az egyik Duna-parti kávéházban ülne. De talán gyújtsunk rá, úgy könnyebben megy a beszélgetés --- mondotta, majd elővette eléggé összegyűrt cigarettapakliját, és megkínálta a rabot.

--- Köszönöm, de nekünk nem szabad dohányoznunk --- felelte az.

--- Csak nyugodtan gyújtson rá! Mi ugyanis a belügyminisztérium fizológiai osztályáról jöttünk, hogy a belügyminiszter elvtárs utasítása szerint környezettanulmányt végezzünk a letartóztató intézetekben.

A rab szeme meg sem villant, csak magában csodálkozott, hogy a pszichológiai osztályt játszi könnyedséggel ,,fizológiainak" nevezte az inkább pályaudvar környéki tűzkőárusra, mint komoly pszichológusra emlékeztető ,,fizológus".

A két vendég letelepedett a szalmazsák sarkára, a rab pedig továbbra is ott állt a fehérre meszelt fal előtt.

--- Szóval no --- folytatta a szúrós szemű ,,fizológus" --- megnéztük az iratait, és megállapítottuk, hogy önt először halálra ítélték, majd ítéletét az elnök elvtárs kegyelemből életfogytiglani börtönre változtatta. Helyes a megállapításom? --- kérdezte kellő nyomatékkal, amivel nyilván mutatni akarta, hogy mindent tud a rabbal kapcsolatos dolgokról.

--- Igen, így volt --- hangzott a válasz.

--- Na jól van --- folytatta a szúrós szemű ---, akkor talán térjünk a tárgyra! Előrebocsátom, hogy ne érezze magát rabnak, hanem beszélgessünk úgy, de ezt már mondottam, mintha szabad emberként ülnénk egy Duna-parti kávéházban.

--- Ahol még kisegítő pincér sem lehettél --- suhant át a rab agyán a gondolat, óvatosan ügyelve, hogy még arcrándulással se árulja el megállapítását.

--- Ugyancsak előrebocsátom --- ,,Másodszor mondod ezt" --- gondolta a rab ---, hogy mindent úgy mondjon, ahogyan gondolja. Becsületszavunkat adjuk, hogy akármit is mond, semmi bántódása nem lesz. Csak arra kérjük, őszintén beszéljen. Ismétlem, mi nem nyomozók, hanem fizológusok vagyunk, és mint ilyenek számolunk be a miniszter elvtársnak tapasztalatunkról.

Rágyújtott gyűrött papírból kikapart cigarettájára és úgy várta a választ.

--- Igenis, értettem --- mondotta a rab ---, de tulajdonképpen mire kell válaszolnom?

--- Természetesen a feltett kérdéseinkre. Ugye, ön idestova már öt év óta eszi kenyerünket, ami nem csekély áldozatba kerül népköztársaságunknak, s most az érdekelne bennünket, belátta-e a bűnét, és beletörődött-e sorsába, és egyáltalán hogy érzi magát?

--- Igen, már megszoktam a börtönéletet, s néha már azt is elfelejtettem, hogy valamikor szabad ember voltam.

--- Szóval megelégedettnek érzi magát?

--- Kérem, ez olyan kérdés, amelyre nehéz egyenes választ adnom.

--- Pedig éppen ez érdekelne bennünket --- mondotta a szúrós szemű, kinek hangjából valami együttérzésféle csengett ki, amit felkapott a rab, és ezzel már el is veszítette a játszmát. --- No csak őszintén mondja el baját, panaszát, talán tudunk valamit segíteni --- hangzott.

--- Legjobban talán a szellemi szabadság hiányzik. Se könyv, se sakk, se semmi egyéb, ami betöltené azt az űrt, ami napról napra mélyebb lesz bennünk. Éveken át csak a négy fehér falat nézni... Lassan beletompul az ember --- mondotta csendesen.

--- Miért nem jelentkezik valami munkára? --- hangzott az új kérdés.

--- A börtönszabályok szerint az életfogytosak csak öt év letöltése után dolgozhatnak. Valószínűleg mert ennyi idő alatt már megszokták új életüket, nem gondolnak szökésre, és talán már el is felejtették régi énjüket.

--- És mondja --- szólt közbe a szúrós szemű ---, mégis hogyan gondolja szabadulását? Vagy úgy érzi, itt hal meg a börtönben?

--- Nem kérem --- hangzott a választ ---, azt hiszem, nincs olyan életfogytiglanra ítélt, aki feladná a szabadulás reményét.

A szúrós szemű kihallgató ennél a mondatnál társára nézett, aki eddig nem szólt bele a vitába, s úgy bámulta a fehér falat, mintha halálosan unná a beszélgetést. Most azonban megszólalt. Szép csendesen, mintha némi együttérzést mutatna a rab sorsával:

--- Maga egyetemet végzett okos ember, aki bizonyára gondolkodott, hogy miként szabadul. No nem éppen most, hanem majd később, ha majd annyira megerősödtünk, hogy kinyithatjuk a börtönkapukat.

--- Kinyithatjuk a börtönkapukat --- ismételte magában a rab. Ilyet se hallott még a felette elsuhant öt esztendő alatt. Eddig csak ,,itt fogsz megrohadni" és ehhez hasonló, nem éppen vigasztaló megjegyzésekben volt része. És most egyszerre bejön hozzá két ember, és arról példálóznak, hogy ha majd ,,kinyithatjuk a börtönkapukat..." Valami meleg fuvallat érintette meg a szívét, hogy végre beszélhet valakikkel, akik legalább néhány cseppnyi eletető vizet öntenek száradó reményfájára. Kissé kihúzta magát, óvatosan átlépett két látogatója lába felett, és odaállt az ajtó elé. Úgy érezte, kissé felszabadult az öt év óta reá nehezedő nyomás alól, mert végre emberekkel beszélhet, akik talán azért jöttek, hogy enyhítsenek sorsán és talán szót is emelnek érdekében. Úgy érezte: igaz emberekkel áll szemben, akikkel őszintén beszélhet, különben miért is jöttek volna hozzá? Csak azt nem tudta, hogy a rendszer uralma hosszú fél évtizede alatt, kitermelte azt az új embertípust, amely merőben különbözött a régitől. Hit, vallás, adott szó szentsége csak addig volt jó, amíg ezeket a fogalmakat be lehetett fogni a pártdiktatúra szekerébe, és addig lehetett csűrni-csavarni a fogalmakat, amíg azokból vádat kovácsolhattak a pártbíróság előtt álló áldozat ellen. Ha valaki hitt az Istenben: államellenes gondolatokat forgat a fejében. Ha valaki kifogásolta az egyetlen és nagy Szovjetunió tevékenységét: az örök szovjet---magyar barátság ellen tör. Ha valakinek nem ízlett az állami kenyérgyárban sütött kenyér íze: lázít a fennálló társadalmi rend ellen, börtönbe vele! Általában börtönbe mindenkivel, aki nem hajlik meg, mint a fűszál, az új urak esztelen rendeletei és intézkedései előtt. De a rab mindezt még nem tudta, s ugyancsak nem tudta, hogy az akkori idők börtönei csak kicsinyített vetületei voltak a kinti életnek, annak minden gazságával és komiszságával egyetemben.

A szúrós szemű újabb cigarettára gyújtott, és szelíden, szinte jóságosán kérdezte:

--- Gondolkodott már azon, hogy mikor és miként hagyhatja el ezt az épületet?

--- Őszintén szólva nemigen --- felelte a rab. --- Én csak azt tudom, talán olvastam is egyszer valahol, hogy akit a politika vitt a börtönbe, azt ugyancsak a politika viszi ki onnét. Én ugyan sohasem politizáltam, de mégis politika miatt kerültem bíróság elé.

--- Kérem, ne is folytassa --- vágott közbe a hosszú ,,fizológus". --- Olvastuk vádiratát és az ítélet indoklását. Ön szabotált, mert működésével hátráltatta a szovjet hadsereg előnyomulását.

A szúrós szemű hirtelen leintette társát:

--- Elvtárs, kérem, ne szóljon közbe, hagyja kibeszélni a... a... --- Lehet, hogy urat vagy elvtársat akart mondani, mert nem fejezte be a mondatot, és ismét a rab felé fordult: --- Igen érdekes, amit mond. Folytassa kérem! Ott hagyta abba, amikor azt állította, hogy sohasem politizált. Akkor indokolja meg, miért lazíttatta meg a csavarokat a hídon, hiszen bizonyára tudta, hogy miért adták feljebbvalói az utasítást.

--- Kérem --- felelte a rab ---, most sem mondhatok mást, mint amit a népbírósági tárgyaláson. Állami tisztviselő voltam, és megszoktam, hogy az utasításokat teljesítsem. Ha az ellenkező utasítást kaptam volna, azt is teljesítem. Mérnökként dolgoztam az egyik nagy állami gépgyárban, és akkor működtem, ha megnyomták a reám érvényes gombot. Ismétlem: sohasem politizáltam, és kissé csodálkoztam, amikor letartóztattak. Kérem...

--- Szóval tagadja a bűnösségét --- vágta el a fonalat a szúrós szemű. --- Eszerint ártatlanul ítélték el, ami egyet jelent azzal, hogy kiválóan bevált népbíróságunk hamis ítéletet hozott.

Csendesen, minden indulat nélkül mondotta, valóban úgy, mintha egy Duna-parti kávéházban beszélgetnénk. Néha összevillant szeme mellette ülő társával, de a rab nem vette észre a cinkosság apró jeleit, és gyanútlanul folytatta:

--- Kérem, én nem mondom, hogy igaztalanul ítéltek el, de fogalmam se volt a megváltoztatott törvényekről, mert ha tudtam volna...

--- Akkor Nyugatra szökött volna --- szólt közbe ismét a tűzkőárusszerű ,,fizológus", aki bizonyára nem olvasott egyetlen pszichológiai könyvet sem. A szúrós szemű ismét leintette, mire az továbbra is bánatosan nézte megkopott cipője orrát.

--- Eszem ágában sem volt Nyugatra szöknöm, hiszen feleségem és két gyermekem van, s azokat úgysem vihettem volna magammal --- felelte a rab, aki még mindig a jóhiszeműség igézetében élt, és még mindig jó jelnek vette, hogy ennyire érdeklődnek dolgai iránt. Valami amnesztiaféle előjátéknak gondolta a látogatást. Sokszor hallotta, hogy akinek elengedik hátralévő büntetését, azt előbb ilyen kérdés-felelet játéknak vetik alá. Összetévesztette az óvatosságot a jóhiszeműséggel, hiszen népbírósági tárgyalásán is azt mondotta az egyik népbíró, hogy enyhíthet sorsán, ha őszintén beszél. Igaz, hogy halálraítélték, de nyilván az ott tanúsított őszintesége miatt változtatták büntetését életfogytiglani börtönre. Most is a leplezetlen belső vallomás szalmaszálába kapaszkodott, hiszen a piszkos matracon ülő szúrós szemű emberi hangon beszélt vele, és már kétszer is leintette kellemetlen megjegyzéseket közbeszúró társát.

Azután ismét szelíden jött a hang a piszkos szalmazsák sarkáról:

--- Az előbb azt mondotta, hogy akit politika visz a börtönbe; azt a politika viszi vissza a szabad életbe. Hogyan érti ezt?

Magyarázza meg kissé bővebben! Igen érdekelne, hiszen maga olvasott, egyetemet végzett ember.

A kérdés logikus és érthető volt, s a rab nem gondolt semmiféle csapdára, tehát azt mondotta, amit gondolt:

--- Kérem, úgy alakulhat a politikai helyzet, hogy amnesztiával vagy ehhez hasonló valamivel felülvizsgálják a hozott ítéleteket, és szabadon engedik azokat, kiknek kezéhez nem tapad vér.

Különösen vonatkozik ez talán a mérnökökre és egyéb szakemberekre, hiszen a romba dőlt országnak minden munkáskézre szüksége van az ország újjáépítéséhez.

--- Hagyjuk ezt a süket dumát! --- szólt közbe ismét ,,fizológiai" szaknyelven a szúrós szemű társa, aki ezúttal nem kopott cipője orrára, hanem a rab szemére irányította tekintetét. Látható undorral felállt, két kezét hátratéve odaállt az ablak elé, és onnan mustrálta a rabot.

A belügyminisztérium két ,,fizológusa" által vezetett beszélgetés a vége felé közeledett. A szúrós szemű is felállt a szalmazsákról, és most már egészen más hangon kérdezte:

--- És hogyan képzelte el a politikai változást? Mi?... Úgy, hogy ismét bejönnek a régi haverok vagy éppen az amerikaiak, és visszahozzák a régi munkásnyúzó rendet? Mi?...

Kérem, nem így...

A mondatot azonban nem fejezhette be, mert az addig szelíden beszélő micisapkás ,,fizológus" arcul ütötte a rabot, aki nekitántorodott az ajtónak, a szúrós szeműnek pedig a hatalmas lendülettől leesett a sapkája.

--- Éppolyan rohadt fasiszta maradtál, mint voltál! --- kiáltotta magából kikelve. --- Így hálálod meg, hogy nem akasztottak fel, te bitang!...

Amíg leporolta sapkáját, azalatt az ablak előtt álló másik ,,fizológus" is előrelépett, és hogy ő se maradjon ki a ,,fizológiai" munkából, kétszer is arculütötte a rabot.

A pofonok okozta lármára a kívül hallgatózdó őr betaszította a zárkaajtót, s a rab inkább lelki, mint fizikai ájulás következtében élettelen tuskóként zuhant végig a padlón, s messziről jövő szavak ütődtek a fülébe:

--- Felügyelő elvtárs, erre a fráterre különösen vigyázzon! Éppen olyan gazember maradt, mint amikor hidakat robbantott...

* * *

Egy év múltán a rabot levitték a börtönirodába, ahol ismét két belügyi ,,fizológus" várta --- hasonló kérdésekkel. Tíz percig tartó kérdés-felelek játék után az egyik ,,fizológus" odaszólt az őrnek:

--- Vigyék vissza a zárkába, hiszen ez teljesen hülye...

Mikor becsukódott mögötte a zárkaajtó, odaállt az ablak elé. Arcán enyhe mosoly futott végig, és alig hallhatóan mondotta:

--- Ezt legalább pofonok nélkül sikerült megúsznom...
 
 
0 komment , kategória:   Fiala F.: Egyszerű történet 7  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.08 2018. Szeptember 2018.10
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 2960 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 587
  • e Hét: 2928
  • e Hónap: 16205
  • e Év: 336237
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.