Regisztráció  Belépés
hunjano.blog.xfree.hu
A szkítha népek hosszúéletűek s mi ennek a fajnak vagyunk utolsó hajtása . A szkítha összesség ma: a magyar." /Csuray Károly / "A szólás szabadság... Hunjano
1965.01.21
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
Fiala F.: Egyszerű történet 5
  2011-02-26 16:11:23, szombat
 
 
Fiala Ferenc:
Egyszerű történet és egyéb históriák V. rész

A Rajk-per koronatanújának visszaemlékezése

Klein Antal volt magyar országgyűlési képviselőnek a Rajk-per főtanújának
személyesen elmondott hangszalagfelvétele

(A hangszalagfelvétel 1974. június 22-én történt Klein Antal müncheni lakásán)


1974 júliusában volt negyedszázados évfordulója, hogy a Rajk-pert 1949-ben elindították.
Ebből az alkalomból felkerestem Klein Antal volt országgyűlési képviselőt,
a Rajk-per egyik úgynevezett koronatanúját,
hogy mondja el visszaemlékezéseit a Rajk-perre vonatkozólag, hangszalagra.

Klein Antal:
Valóban 25 esztendeje annak, hogy a Paks melletti Birito pusztai birtokomon
egy esti órában megjelent két autóval négy ávós azzal, hogy engem minden további nélkül elvisznek
Pestre kihallgatásra és utána hazamehetek, de hozzak magammal pénzt és amire szükségem van. Rövidesen újra hazajöhetek, de mégis biztosítva van így számomra a pénz és a szükséges holmi. Ugyanakkor két detektív ottmaradt a birtokomon, ahol feleségem egyedül volt és mondták,
hogy itt egy kis házkutatást kell tartaniok. Átnézték a könyvtáramat, irattáramat
és találtak egy könyvet, amit nemrégen
Bajcsy Zsilinszky Endre adott nekem, amelybe bele volt írva:

,,A szentistváni gondolat bátor harcosának, Klein Antalnak.
Bajcsy Zsilinszky Endre."
Ezt egyszerűen elvitték és később sem adták már vissza, sem semmiféle egyéb értékes dolgot,
órát, gyűrűt --- mindent megtartottak.

F. F.: Ezeket a dolgokat később sem kapta vissza?

K. A.:
Soha nem kaptam vissza, még hat év után sem, mert hat évig tartott ez a rövid pesti kirándulás.
Hat év után mikor kiengedtek, mondták,
hogy sehol nem találják dolgaimat, sőt még az aranyfogamat is kivették és
azt sem kaptam vissza tőlük.
Az egészet --- ahogyan később megtudtam --- egy Szűcs Ernő nevű ezredes ---
aki Rákosi bizalmasa volt --- vette el tőlem.
Szűcs azelőtt állítólag fotográfus volt Győrben. Ő hallgatott ki először.
Állandóan hazudott, soha igazat nem mondott.
Ő szembesített Rajk Lászlóval.
Fogalmam sem volt, hogy miért hoztak fel Pestre. Mert én kérdeztem, mielőtt bevittek.
Este úgy két óra körül értünk fel és akkor megkérdeztem, hogy miért hoztak ide.
Velem együtt hozták fel Tarisznyás Györgyit, a paksi főjegyző leányát.
Együtt hoztak fel bennünket az autón. Mi a hátsó ülésen ültünk,
és közöttünk detektív helyezkedett el. Útközben kérdezte tőlem
Tarisznyás Györgyi:
mondja, Tóni bácsi, miért visznek bennünket Pestre.
De a köztünk ülő ávós közbevágott:
Nincs beszéd!
Tarisznyás Györgyi sem tudta az okát elvitelünknek, azaz az igazi okát is
csak hat év múltán tudta meg. Később nem sokkal ezután letartóztatták
Tarisznyás Györgyi apját, anyját, sőt 75 éves nagyanyját is.
Az apja ott halt meg a börtönben. Mielőtt meghalt, megőrült.
A rákoskeresztúri temetőben temették el.
Anyját és nagyanyját pedig elvitték a nyíregyházi zsidó szegényházba.
Soha zsidók nem voltak, de zsidó szegényházba vitték őket,
nehogy véletlenül is közel kerüljenek Pakshoz. Nehogy Pakson valami kitudódjon.

F. F.: Na és mi történt, amikor megérkeztek Pestre?

K. A.: Ottan egy nagyhangú goromba fiatalember bekísért minket egy előszobába, ahonnan először Tarisznyás Györgyit, majd engem bevezettek egy másik szobába.
Mikor bementünk, rám kiabált:
,,Kitenni mindent a zsebekből az asztalra, levetkőzni!
Jaj magának, ha találok valamit a zsebében!"

Mikor ez megtörtént, akkor egy őr lekísért a pincébe. Később megtudtam,
hogy a hírhedt Andrássy út 60. szám alatti ávós központba vittek. Belökött egy cellába,
hol nedvesek voltak a falak és bár júliusban voltunk, mégis olyan hideg volt, hogy kutya módon fáztam. Másnap reggel --- lehetett 9 vagy 10 óra --- felvittek engem Péter Gábor szobájába. Onnan tudom, mert mielőtt beléptem volna, elolvastam az ajtóra felerősített táblácskát. Bent a szobában hatalmas íróasztal mellett ült Péter Gábor. Mellette egy fiatalember, aki nyilván újságíró lehetett, mert állandóan jegyzetelt. Péter Gábor miután rámmutatott, minden köszönés nélkül csak ennyit mondott: ,,Nini, milyen jól néz ki az öreg!!" Abban az időben elég jó testi erőben voltam s ez nyilván meglepte őket. Ezután Péter Gábor megkérdezte tőlem: ,,Tudja-e, miért hozták magát ide?" --- ,,Fogalmam sincs" --- feleltem. Ezután azt kérdezte, ismerem-e Mrázovics jugoszláv követet?
Mondottam neki: ,,Persze, hogy ismerem." ,,Honnan?" --- kérdezte Péter Gábor.

--- Dinnyés Lajos hozta hozzám egy vadászat alkalmából. A Dinnyés Lajos bizonyára közelebbi felvilágosítást tud adni. Mint miniszterelnök rendezte nálam az egész vadászatot.

Ekkor nem intézett hozzám több kérdést, csak átadott egy ív papírost és ceruzát azzal,
hogy a szomszéd szobában írjam le életrajzomat és politikai múltamat. Be is mentem a szomszéd szobába egy rendőr kíséretében és részletesen leírtam azt, amit csak kívántak tőlem.
Mikor kész lettem, hátranéztem. A mögöttem álló ávós gorombán rámszólt:

--- Hogy mer hátranézni?? Mindjárt úgy fejbevágom, hogy leesik a feje.

Mondtam, hogy leírtam, amit kívántak.

--- Csönd, ne járjon a szája --- volt a felelet.

Elvették a papírt és ismét lekísértek a pincébe. Már sötét volt, mikor kinyílt a zárka ajtaja
és felvittek a már előbb említett Szűcs Ernő ávós ezredeshez, aki gorombán rámszólt:

--- Maga nem írta le becsületesen, amit kértek magától!

Maga főispán volt!

Hát azt nem is tagadom.

És melyik párthoz tartozott abban az időben?

--- A Nagyatádi Szabó István és a Rubinek Gyula által vezetett Kisgazda Pártnak voltam a tagja.

Erre Szűcs éles hangon azt mondotta,
hogy írjam bele az életrajzomba, hogy a hazaáruló Nagyatádi Szabó István pártjához tartoztam.
Erre azt feleltem,
hogy én azt nem írhatom bele, mert Nagyatádi Szabó Istvánt nem tartottam sem haza-, sem parasztárulónak. És kértem, ezt ne is írják bele az általam írt életrajzba, mert én azt nem írom alá.
Én Nagyatádi Szabóról nem vagyok ezen a véleményen.
Erre azt mondotta:

--- Micsoda? Maga így mer beszélni? Majd meglátja, mi lesz ennek a következménye!
Adott 15 percnyi gondolkodási időt, hogy aláírjam:
Nagyatádi Szabó parasztáruló volt!

Körülbelül 8---10-en lehettek a szobában. Mikor kimentek, gondolkozni kezdtem.
Mit tudok csinálni, ezek itt összevernek engem és azzal sem Nagyatádin nincs segítve, sem rajtam.

15 perc múlva mind a nyolcan visszajöttek és Szűcs megkérdezte.

--- Na, aláírja?

--- Aláírok én kérem mindent.

Ezt megelégedéssel vették tudomásul és mégegyszer fel akarták olvasni az egész irományt.
Mondtam nekik,
kérem, ne tessék felolvasni, aláírok én mindent, de mindent, amit most kívánnak.
Alá is írtam, hogy a parasztáruló Nagyatádi Szabó pártjához tartoztam.
Szerintük.
Az aláírás után ismét lekísértek a pincébe. Hideg volt, kegyetlen rossz volt.
Fáztam. Megkértem az egyik őrt, hogy hozzon valami pokrócot, de pokróc helyett azzal vigasztalt,
hogy rövidesen meglesz a tárgyalás és azután szabadlábra helyeznek.

--- Milyen tárgyalás? --- kérdeztem csodálkozva.

--- Rajk László ügyében.

--- Rajk László? Hát hogy kerülök én Rajk Lászlóhoz?! Soha életemben nem láttam.

--- No, majd megtudja --- volt a rövid felelet.

Másnap ismét felvittek Szűcs ezredeshez, aki nagy meglepetésemre azt mondotta, hogy most szembesítjük magát azzal a Rajk Lászlóval, aki ott volt magánál a vadászaton,
a maga csőszkunyhójában, ahova arra a bizonyos találkozásra maga vitte őt.

--- Én vittem? --- kérdeztem csodálkozva.

Szűcs: Igen. Maga vitte a csőszkunyhóba, ahol Rajk találkozott Mrázovics jugoszláv követtel
és Rankovics jugoszláv belügyminiszterrel. No, majd megtudja, hogy mégis csak maga volt.
Most pedig szembesítem magát Rajk Lászlóval.

Ezután behozták az embert, akit sohasem láttam, leültették velem szemben és Szűcs kijelentette:

--- Ez Rajk László, aki a maga birtokán volt.

K. A.: Kérem, én ezt az embert soha nem láttam és soha nem ismertem.

Legnagyobb meglepetésemre Rajk azonban azt mondotta,
hogy ő volt az a fekete pápaszemes ember,
aki Mrázovics szerb követtel Budapestről megérkezett, majd később a csőszkunyhóban Rankovics jugoszláv miniszterrel hosszú beszélgetést folytatott.

Szűcs: Na látja, mit szól hozzá?

K.A.: Hát kérem, mit szóljak hozzá, ha ő azt mondta, hogy ő a Rajk,
akkor én azt elhiszem, én eddig őt csak plakátokon meg kirakatokban láttam.
De ha ő azt mondja,
a Rajk, hogy ő ott volt a birtokomon, ha ő így mondja, akkor valószínű.

Szűcs: Na látja, mit szól hozzá?

Nem tehettem mást, minthogy mindent jóváhagytam. Kissé közelebbről megnéztem Rajkot,
nem találtam rajta semmiféle ütésnyomokat.
Jólszabott ruhájában elegánsan ült velem szemben. De lassan kezdtem nem érteni az egészet.
A szembesítés után Szűcs tudomásomra adta, hogy tárgyalás lesz, amire majd megkapom,
hogy mit kell vallanom. Utána hazaengednek.
Ez nagyon megvigasztalt, mert úgy gondoltam, hogy ehhez az ügyhöz nekem semmi
közöm nincs és amúgy is megígérték, hogy rövidesen hazaengednek.
Gondoltam:
olyan mindegy, hogy Rajk László vagy nem Rajk László, én hazakerülök és ez a lényeg.

A Rajk Lászlóval való szembesítés után ismét visszavittek a pincébe.
Pár nap múlva kora délelőtt két ávós jelent meg az ajtóban azzal, hogy kövessem őket.
Fent a bejárat előtt beültettek egy fekete autóba és magukkal vittek, mint később kiderült,
a tárgyalásra. Ezt megelőzően --- ezeket elfelejtettem az előbb elmondani --- pár oldal
gépírásos papírt kaptam. Kérdések és feleletek voltak, melyeket be kellett tanulnom.
Szűcs ávós ezredes
azzal adta át nekem a papírokat, hogy az azon levő kérdéseket és feleleteket pontosan tanuljam be
és a tárgyalásvezető bíró kérdéseire azokat szabad mondani,
ami a papíron, mint felelet, le van írva.
A tárgyalás előtt napokon át tanultam a szöveget, amit Szűcs több ízben ellenőrzött.
A bíró --- Jankó Péter nevű úr volt --- jóindulatú embernek látszott.
Később öngyilkos lett.
Ő tudja miért...

Nem volt nehéz válaszolni, mert csupa hazugság volt.
A tárgyalás előtti napon csináltattak külön vadonatúj fekete ruhát, fehér inget is adtak.
Rengeteg külföldi újságíró volt. Hátul a teremben 300---400 ember szorongott.
Mindenféle emberek.
Úgy látszik a külföldi újságírók miatt kellett ilyen szépen felöltöznünk,
hogy lássa a külföld, milyen szépen és jól bánnak velünk, rabokkal. --- Mielőtt reggel elmentünk, megmosdattak bennünket, megborotváltak.
Az újságíróknak fenntartott helyen több tucat külföldi újságíró foglalt helyet.
Mikor engem,
mint a per egyik tanúját, szólított Jankó Péter,
akkor a karzaton levő tömeg felmorajlott és zúgni kezdett.

Mikor odamentem a bírói emelvény elé, akkor Jankó Péter a következőket mondotta:

--- Klein Antal? --- kérdezte.

--- Igen --- feleltem.

--- Figyelmeztetem, tanúként fogom kihallgatni, csak az igazat vallja.
A hamis tanúzást a törvény szigorúan bünteti.

Bár tudta azt, hogy én hamisan fogok vallani,
de ezt a figyelmeztetést mégis szükségesnek tartotta elmondani.
A kihallgatás a következőképp folyt le:

Jankó Péter: Milyen viszonyban van a tanú a vádlottal? Barátság? Rokonság?

K. A.: Bíró úr, én azt sem tudom, kik a vádlottak.

J. P: Nem tudja? Nézzen hátra. A legelső sorban ül Rajk.

(Ott ült Szalay és Szőnyi, ezeket éppen úgy nem ismertem, mint Rajkot.) --- Tessék nézni,
magát szembesítjük Rajkkal. Ismeri őt? --- Rajk felállott, megállt előttem és
az elnök így folytatta: --- Na látja, ugye, hogy megismeri.

K. A.: Hát kérem --- feleltem erre ---, ha ő azt mondja, hogy ő a Rajk, akkor most sem tudok mást mondani, minthogy elhiszem neki, hogy ő az!

Ezután a bíró kérdéseire a pincében betanult válaszokat feleltem.
Néha Rajk megerősítette az általam mondott hamis állításokat.

Rajk László: Igenis, én ott voltam és maga engem bevitt a kocsijával.

Elnök: Mit szól hozzá?

K.A.: Kérem, ha ő mondja, hogy ő a Rajk, és én vittem be, hát akkor jól van kérem!

Több kérdés és az azokra adott feleletek után intett az elnök, hogy elmehetek.
Mikor kimentem, zúgott a tömeg, nyilván abban a hitben,
hogy ami lejátszódott a bírói emelvény előtt, az maga volt a színtiszta igazság.

A tárgyalásnak vége volt, de még nem engedtek haza,
hanem a Markó-utcai fogházba szállítottak.

Az előzmények

Hogy Klein Antal hogyan és miért keveredett bele a Rajk-perbe,
azt az alábbiakban mondotta el.

Vadászat volt egy alkalommal nálam,
ahol Dinnyés Lajos miniszterelnök listát adott át nekem, hogy azokat hívjam meg és mellékesen megjegyezte, hogy szeretné, ha csinos nőket is meghívnék. Mellesleg megjegyzem, az egész vadászösszejövetelt Dinnyés Lajos akkori miniszterelnök határozott kívánságára csináltam.
Dinnyés azt is mondotta, hogy szeretne, ha nagy felhajtás lenne,
hadd lássák a külföldi követek és egyéb külföldi előkelőségek,
hogy milyen úri élet van Magyarországon.
A listán rajta volt a nők között Tarisznyás Györgyi, a paksi főjegyző leánya,
aki tanárnő volt a paksi polgári iskolában. Kitűnően beszélt nyelveket.
Csinos, szép nő volt. Ezt a nőt is meg kellett hívnom.
Vacsora alatt Dinnyés Lajos miniszterelnök szólt nekem:

--- Te Fette, --- így neveztek engem --- ki ez a csinos lány, akinek Mrázovics jugoszláv követ udvarol?

Kérdem tőle: melyik az a Mrázovics?

--- Az, ottan hátul, az a vágottarcú, feketeképű, akit a horvát Antonovics nevű csendőr megsebesített,
mikor szökni akart.

--- Ez Tarisznyás Györgyi --- feleltem neki --- paksi tanárnő.

Mrázovics egész éjjel udvarolt neki, de igen sürgött-forgott körülötte a lengyel követ is.
Nem sokkal a vacsora után a lengyel követ elbúcsúzott tőlem, míg a többiek táncoltak és
énekeltek.
A gödöllői cigányzenekar muzsikált, ha jól emlékszem gödöllői Vidák Bélát hozták le Pestről
nagy ávós autón.
A lengyel követ mielőtt távozott, meghívott engem a feleségemmel együtt a pesti lengyel követségre. Megkért, hogy hozzam magammal Tarisznyás Györgyit is, mert a felesége annyira utálja a németeket, hogy nem akar németül beszélni és igen megörült, amikor alkalma volt Tarisznyás Györgyivel franciául társalogni. Megköszöntem a meghívást, de feleségemet a korára és a télre való hivatkozással kimentettem. Megígértem azonban, hogy Tarisznyás Györgyit magammal viszem, amennyiben szülei megengedik. Így is volt. A vadászat másnap délig tartott, a lengyel követ azonban hazament. Az egész éjszakát átmulatták és ha Dinnyés Lajosék nem hoztak volna Pestről kellő mennyiségű italt, akkor bizony szégyent vallottam volna.

Azután volt a lengyel est.
Magammal vittem Tarisznyás Györgyit Budapestre. Mrázovics is ott volt, aki rögtön ,,ráment" a lányra. Vacsora után Mrázovics odajött hozzám és azt mondotta: Ez itt már nem érdekes, menjünk el előbb valami iparos bálra és utána meghívott bennünket a jugoszláv követségre. Nekem is menni kellett, mert Tarisznyás Györgyit szülei rámbízták. így hát velük mentem a követségre. Mrázovics elvitt bennünket az Andrássy-úti szerb követségre. Ott volt mindenféle jó ital, ennivaló és zene. Később azt mondottam neki, úgy tudom, Tito most volt itt. Ez a megállapítás --- úgy látszik --- kellemetlen volt neki, mert csak röviden válaszolt, mondván: igen itt volt egy-két napig, de máshol aludt.
Ezek után egész másnap délig szólt a zene, mulattunk.
Az estély után Györgyivel hazamentünk, ahol a paksi főjegyző azzal fogadott,
hogy épp az előbb telefonált a jugoszláv követ, hogy lejön hozzá vacsorára.
Megkért, hogy én is maradjak ott vacsorára.
Azt mondtam erre, hogy a Mrázovics követ nem rám kíváncsi, hanem az ő lányára és kértem,
hagyjanak engem békén. De a végén csak ottmaradtam.
Megjött Mrázovics is. Hatalmas autóval, bőrbundában, két vadászpuskával.
Mikor már valamennyit ivott, vacsora után elkezdett politizálni és valami újabb háborút emlegetett.
De mi nem félünk --- mondotta büszkén ---, mi majd megmutatjuk. Arra a kérdésre, hogy kivel akarnak háborúzni, hüvelykujjával a háta mögé mutatott. Nyilván az oroszok felé szólt ez a célzás.

Mrázovics még több ízben lenn járt Pakson Tarisznyás Györgyi miatt. Közben kiélesedett a viszony Jugoszlávia és a Szovjetunió között. Figyelmeztettem Tarisznyás Györgyit:

--- Vigyázz, Györgyi, azóta megváltozott a világ és azt hiszem figyelik már Mrázovicsot. Bizonyára tudják, hogy mindig veled van, azért vigyázz, nehogy valami baj legyen.

Györgyi a figyelmeztetésemre megemlítette, hogy pár nap előtt benn volt Pesten, sétáltak a Svábhegyen Mrázoviccsal és észrevették, hogy két alak kíséri őket.

F. F.: Tarisznyás Györgyi is megkapta ama bizonyos kérdésfeleletet betanulás céljából?

K. A.: Természetesen, neki is hazudnia kellett. Éppen úgy, mint nekem. Hogy el ne felejtsem, nekem azt is el kellett mondanom, illetve hazudnom, hogy a 116-os kilométerkőnél én vártam Tarisznyás Györgyivel Mrázovics jugoszláv követet, aki Pestről jött és hogy ezután én vittem őket a csőszkunyhóba, ahol megbeszélés volt Rankovics jugoszláv belügyminiszterrel, aki ott várt ránk. Másik kocsival jött Rankovics jugoszláv belügyminiszter. Bevezettem őket a csőszkunyhóba (természetesen ez mind nem volt igaz, de ezt kellett vallanom). A megbeszélésen jelen volt --- a számbaadott tanúvallomás szerint --- a feketepápaszemes Rajk László is. Az urak egymás között beszélgettek, hogy mit, azt nem tudom. A tolmács szerepét Tarisznyás Györgyi töltötte be.

A Rajk-per megindítása előtt két hatalmas fekete autó érkezett Pestről filmfelvevőgépekkel és egyéb előttem ismeretlen titokzatos masinákkal. Kimentek a csőszkunyhóhoz és az egyik nyomozó felkiáltott: Hopp, ebben a kunyhóban folyt a tárgyalás. Nekem tényleg volt egy csőszkunyhóm, nem éppen kunyhóm, hanem olyan falusi épület a szőlőm mellett. Lakni és főzni is lehetett benne. Évek óta a csőszöm lakta. Mikor meghallotta a Pestről érkezett urak azon kijelentését, hogy itt tárgyaltak a követek és miniszterek, akkor csendesen megjegyezte, hogy itt semmiféle tárgyalás nem volt. És senki sem járt itt. Az egyik Pestről érkezett erélyesen rászólt a csőszre:

--- Ne beszéljen, itt volt a találkozó.

A csősz: Hát kérem, ne tessék ilyet mondani, mert én évek óta itt lakom, itt nem volt semmiféle tárgyalás. Csak láttam volna valakit!

A pesti úr: Hallgasson! Vigyék el!

Erre a csőszöm elkezdett szaladni tüskön-bokron át, nehogy elfogják.

F. F.: Te mint igazi tanúja a Rajk-pernek állítod, hogy a csőszkunyhóban semmiféle találkozó nem volt. Nem volt ott se Rankovics, se Mrázovics, sem pedig Rajk László, sem Tarisznyás Györgyi.

K. A.: Már mondottam, hogy az egész dolog hazugság. A csőszkunyhóban nem volt senki, mégkevésbé egy találkozó. Azt csak a per előkészítői agyalták ki és adták az előkészített tanúk szájába. Tarisznyás Györgyit éppen úgy betanították, mint ahogyan engemet és a többi tanút is. A tárgyalás után, mint előbb mondottam, a Markóba vittek bennünket, le kellett vetnünk az elegáns öltözéket, melyet soha többé nem láttunk viszont. Később hallottam, hogy Sztálin halála után, mikor Bulganin Belgrádban járt és megenyhült a jugoszláv-szovjet viszony, akkor a Rajk-pert vezető Jankó Péter feleségével együtt öngyilkosságot követett el.

F. F: Mi történt veled a bírósági tárgyalás után? Elítéltek?

K. A.: Engem nem ítéltek el, én tanú voltam! A Markóból azután átvittek a Gyűjtőbe.

A Markóban bevittek az egyik szobába, ahova többen bejöttek --- nem tudom, minek nevezzem ezeket az embereket --- és ezt mondották: ,,Szűcs Ernő ezredes elvtárs üzeni magának; a tárgyalás megvolt, legyen még kissé türelemmel, néhány napon belül hazaengedik."

Erre én --- mit tehettem mást --- nyugodt voltam, mert kezdetben még hittem, hogy legalább néha igazat mondanak, és hazakerülök. Ehelyett --- mint mondottam --- kivittek a Gyűjtőbe, ahol földszinti zárkában helyeztek el. A földszinti zárkáknak az volt a nagy előnye, hogy a nemrégen újonnan beszerelt legmodernebb WC-kagylóból néha patkányok másztak elő éjjel. A fejemet rágták. Jelentést tettem, hogy nem tudok aludni. Erre átvittek Vácra, nemhogy hazengedtek volna. Ott őrnagy volt a parancsnok, akinek ezt mondottam: --- Kérem, nekem azt ígérték, hogy hazaengednek a tárgyalás után. tól helyett mindenfélét kérdeztek tőlem. Többek között, hogy mikor született az anyám és a feleségem, hol laknak jelenleg. Ismét megkérdeztem: mikor engednek haza, hisz a vallomást megtettem. A bizonytalan válasz mindössze annyiból állt: Majd eljön annak is az ideje.

Vácott több, mint egy esztendeig magánzárkában voltam. Pechem volt, mert a folyosó végén az utolsó zárkában helyeztek el, ahol reggelenként az úgynevezett űrcsöbröket öntötték be a csatornába. Hogy ez mit jelent, azt mindenki tudja, aki ilyen zárkában volt. Az osztályvezető Mocsári nevű szadista vadállat volt. Egész nap káromkodott és szidott bennünket. Egy alkalommal bejött a börtön politikai nyomozója, az úgynevezett operatőr és megkérdezte: hány hold földem volt? Megmondtam neki, hogy háromszáz. Erre elkezdett káromkodni, nekem jött és össze-vissza vert. De az anyád, az én apámnak egy sem volt! --- szitkozódott és vert tovább.

Múltak a hónapok, az évek. Egy szép napon bejött a zárkámba az őrnagy és ismét megkérdezte a nevemet, majd a következőket mondotta:

--- Nézze Klein, magának még nincs ítélete és maga mégis ki akar szabadulni. Hát csak úgy, ítélet nélkül maga nem mehet el innen, mert akkor azt mondják, hogy ítélet nélkül tartottuk itt magát. Várjon türelemmel, rövidesen kap ítéletet s ha ez megvan, utána majd hazamehet. Szóval no, értse meg, rövidesen meglesz a tárgyalás, ahol majd elítélik magát. Szedje össze a cókmókját, mert most velünk jön a tárgyalásra Pestre.

De nemcsak engem, többeket is bevittek. A szemünk be volt kötve, úgyhogy semmit sem láttunk.

Ismét visszakerültem a Markóba, ahol belöktek egy szobába. Az íróasztal előtt az állítólagos bíró ült. De soha nem volt az bíró, hazugság volt az is. Ezt mondta:

--- Nézze, a maga ügyét én fogom tárgyalni, a tárgyalás holnap lesz. Ilyen és ilyen bűncselekmény miatt fogjuk magát ítélni, de nyugodjék meg, ez mind csak formai dolog, csak azért ítéljük el, hogy végre hazamehessen.

Köszönetet mondtam. Visszavittek, jön a borbély. Ezt mondja nekem: ,,Uram, egy szót se higyjen, ezek hazudnak. Maga nem fog szabadulni." Ezt mondta a borbély!!! Úgy látszik, már ismerte őket.

Másnap tényleg bevittek egy másik szobába, ahol az asztal mellett négy ember ült. Állítólagos bírák. De hát nem voltak azok. Személyi adataim felvétele után megkérdezték, hogy milyen párt tagja voltam azelőtt. Azt feleltem: a Független Kisgazdapárt tagja.


--- Független Kisgazdapárt!? Talán a csirkefogók pártja!

Miután a Kisgazdapártot ilyen alaposan elintézték,
a bíróságnak nevezett társaság egyik tagja --- melyről később kiderült, hogy soha sem volt bíró,
csak négy embert odaültettek --- kijelentette,
hogy három évre elítélnek.
Később kiderült a póttárgyaláson, hogy az illetők nem is voltak bírók.
Mielőtt kimondták az ítéletet,
azt mondták:
Mi most elítéljük magát három évre. --- Csodálkozva kérdeztem, hogy miért, amire azt felelték:
Csak nyugodjon meg, mert az ítélet után hazaengedjük.

A póttárgyaláson megjelent ügyésznek mondott ember,
aki megtartotta a vádbeszédet, melynek lényege az volt,
hogy Eckhardt Tibor éppen olyan csirkefogó volt, mint én.
Ezt is tudomásul vettem.
Tovább szidta a Kisgazdapártot és kijelentette, hogy semmivel sem különbek,
mint a nyilasok.
Az ügyész állítása ellen feleslegesnek tartottam tiltakozni.
A nem éppen jogi alapon felépített vádbeszéd után azonnal kihirdették az ítéletet,
amely szerint nem három, hanem négy évre ítéltek.

Mikor kivezettek, a rendes kinézésű börtönőr odavágta:
Nem számít, hogy mennyire ítélték, úgysem fogja azt maga leülni!
Sajnos, később kiderült, hogy a jóindulatú őrmesternek nem volt igaza.

F. F.: És mennyit ültél összesen?

K. A.: Több, mint öt évet. Négy évre ítéltek el és hat évet ültem.

F. F.: ?

K. A.: A négy évből hat lett, hat év, hogy megfellebbeztem az ítéletet.
Az ügyész is megfellebbezte. A hat évet pár hónap hiányában leültem.

F. F.: És mikor szabadultál?

K. A.: 1955 januárjában.
Ez úgy történt, hogy egy szép napon két őr jött értem, rámadták a civil ruhámat,
és átvittek a Fő-utcai börtönbe. Ott hallottam, hogy nemcsak engemet,
hanem az összes rajkosokat ott gyűjtötték össze. Külön cellába zártak,
senki sem szólt hozzám. Kis idő múlva bevittek egy szobába,
ahol az íróasztal körül tiszti egyenruhába öltözött emberek ültek.
Az egyik jóindulatúnak kinéző tiszt ezt mondotta: Azért hoztuk magát ide,
mert a Rajk-ügyben tisztán akarunk látni.
Maga ezt és ezt vallotta a per tárgyalásán.
Mi az igazság ebből? --- Azt feleltem, hogy az, amit a perben előadtam.
Óvatos voltam, mert nem tudtam, miről van szó, még kevésbé tudtam,
hogy Rákosi bukott ember.
Az illető tiszt egyre biztatott, hogy mondjam el az igazságot.
Még akkor sem mertem beszélni, mire rámripakodott,
hogy:
mondjam el, mi a való igazság. Papírt adott, hogy arra írjam le a tényeknek megfelelő dolgokat.

Kezemben a papírral visszakísértek a zárkámba, ahol éjjel hosszú töprengés után megírtam
az igazságot. Féltem, mert attól tartottam,
hogy írásom Péter Gábor elé kerül,
aki azért engem felakasztat. Másnap reggel ismét bevittek a tisztek elé,
akik egyike legnagyobb csodálkozásomra cigarettával kínált meg és Tóni bácsinak szólított.
Elnevettem magam, mire kérdezte, hogy miért nevetek.
Azt feleltem erre, hogy nem szoktam meg ezt a hangmodort,
eddig vén szar voltam és vén gazember, most meg egyszerre cigarettával kínálnak és Tóni bácsinak szólítanak.

--- Na látja --- mondotta a tiszt és ismét megkínált cigarettával, amit elfogadtam.
Én ugyan nem dohányoztam, de arra gondoltam, majd visszaviszem a Gyűjtőbe,
jó lesz cellatársaimnak.
Zsebre is tettem egy doboz cigarettát, amit később odaadtam
a magyar népköztársaság első elnökének, Zsedényi Bélának, aki erős dohányos volt.

F. F: És utána kiengedtek?

K. A.: Egy újabb tárgyaláson összehasonlították a Fő-utcai börtönben írt soraimat a tárgyaláson tett vallomásommal. Az egyik tiszt azt kérdezte, miért különbözik a két vallomás egymástól? Most melyik az igazi? Mondtam nekik --- mert akkor már tisztában voltam a helyzettel ---, hogy természetesen az, amelyiket később vetettem papírra. Kissé gyanakodva kérdezte, hogy miért vallottam akkor hamisan a tárgyaláson? --- Ezután különböző kérdéseket tett fel, melyekre csak azt feleltem, hogy az azokra szóló válaszokat úgy írták elő a számomra. Hazugság volt az egész Rajk-Rankovics-találkozó, hazugság volt a 116-os kilométerkőnél levő csőszház meséje, eltekintve attól, hogy ott nincs is csőszház. Miután alaposan kikérdeztek, behívatták azt az embert, aki annak idején az ezekről szóló jegyzőkönyvet felvette. Az illető bevallotta: ő tudta, hogy hamis adatokat vett jegyzőkönyvbe, de a jegyzőkönyveket felsőbb utasításra készítette. Azt, hogy később megbüntették-e az illetőt vagy sem, nem tudom.

A kihallgatás után az egyik tiszt ismét megígérte, hogy rövidesen hazamehetek. Nem nagyon hittem annak, amit mondott, mert ezt fogságom hosszú ideje alatt már legalább tucatszor megígérték. Másnap ismét elővezettek, ahol felolvasták legutóbbi vallomásomat és megkérdezték, hogy megfelel-e a valóságnak. Mondottam, hogy igen. Ezután valóban szabadultam. Szabadulásom előtt még megkérdeztem a segédkező tisztet, hogy most hova mehetek? Legjobban szeretnék hazamenni Paksra. Úgy tudom, a feleségem még él, és azonkívül világéletemben ott éltem. A tiszt erre a fejét csóválta és azt mondta, az nehezen fog menni. Magát ott mindenki ismeri, országgyűlési képviselő volt, s ez némi akadályt jelent.

Azt is megkérdeztem, hogy miből éljek, mert akkor már tudtam, meghagyott birtokomat és házamat is elvették. A tiszt megnyugtatott: majd erről gondoskodunk... A gondoskodás abból állt, hogy mielőtt hátat fordítottam a börtönnek, adtak 1000 forintot és legnagyobb meglepetésemre egy Paksig szóló vasúti jegyet. --- De mindazon tárgyaim, amelyeket letartóztatásom alkalmával elvett Szűcs ávós ezredes, azokat nem tudják visszaadni, mert már nincsenek meg. Így maradt ott régi családi aranyórám, két gyűrűm --- sőt még az aranyfogaim is. Hogy az az illető, aki az ezer forintot a kezembe nyomta, többet kapott-e a számomra, vagy nem, azt nem tudom. Tény azonban, hogy Tarisznyás Györgyi --- aki ugyancsak szabadult --- háromezer forintot kapott távozásakor. Reggel hazautaztam Paksra, ahol tapasztaltam, hogy a börtönbe hozzám érkezett hírek igazak voltak. A meghagyott földemet és házamat elvették, feleségemet kitették a lakásból, csak az volt a szerencséje, hogy egy régi ismerősénél kis szobát kapott. De feleségemnek ott sem volt nyugta. Letartóztatásom alatt állandóan zaklatták és kérdezték, hogy mit levelez nyugatra távozott két fiával. Elvitték a leveleit, házkutatást tartottak nála, csak az volt a szerencséje, hogy régi munkásaim szerették és így legalább volt mit ennie. Az ezer forintom azonban hamar elfogyott, mire írtam Dulin igazságügyi államtitkárnak, aki a szekszárdi törvényszéken keresztül tízezer forintot utaltatott ki számomra. A tízezer forint tartott egy ideig, de azután az is elfogyott. Közben meghalt a feleségem, és erre ráment majdnem az egész összeg.

F. F: Mi történt Tarisznyás Györgvivel?

K. A.: Nem sokkal szabadulásunk után írást kaptunk az igazságügyi hatóságoktól, hogy vissza kell kapnunk régi állásunkat és elmaradt fizetésünket. Tarisznyás Györgyi azonban nem akart tovább tanítani, mert nyilván ujjal mutogattak volna rá. Mint később megtudtam, a budapesti Corvin könyvkiadónál kapott fordítói állást, elég rendes fizetéssel. Mikor elfogyott a pénzem, felmentem Pestre és felkerestem Dobi Istvánt, akihez régi barátság fűzött. Őszintén meg kell mondanom, hogy igen rendesen viselkedett. Beszélgetésünk alkalmával megkérdeztem tőle, hogy miért nem lépett közbe, amikor megtudta, hogy milyen disznóságot csináltak velem a Rajk-per körül? Azt válaszolta, hogy az egészet Rákosi parancsára csinálták velem, és ő nem tehetett semmit. Ezt el is hittem neki.

Sajnos, ezt nem mondhatom el a volt miniszterelnök Dinnyés Lajosról, aki végig gyáván és képmutatóan viselkedett. Még akkor is, amikor már ország-világ előtt kiderült a Rajk-per igazi háttere. Dobi István első látogatásomkor százezer forintot adott nekem, minden nyugta nélkül. Hogy hogyan számolt el ezzel az összeggel, ez nem volt az én dolgom. Később ismét kaptam tőle mégegyszer százezer forintot. Dobinál tett látogatásom után ismét hazautaztam Paksra és feleségem volt szobájában laktam. Egy szép napon beállított hozzám a paksi tanácselnök és közölte, hogy nem maradhatok a városban, ahol mindenki ismer és ennélfogva jelenlétem --- mint mondotta --- zavarólag hat a köznyugalomra. Legnagyobb meglepetésemre azt is közölte, hogy a másnap reggeli vonattal utazzam el, mégpedig úgy, hogy soha vissza ne térjek. Mit tehettem mást? A legszükségesebbeket összepakoltam és örökre elhagytam a várost. Budapesten béreltem szobát. Barátaim részben meghaltak, részben féltek velem találkozni, így elhatároztam, hogy útlevelet kérek és kiutazom Németországban élő fiamhoz. Kérésemet azonban visszautasították. Ismét felkerestem Dobi Istvánt, aki azonban hímezett-hámozott és a végén kereken megmondta, hogy nem tehet semmit érdekemben. Hónapokig instanciáztam a különböző hivatalokban, míg végre nagynehezen egy, csak Ausztriára szóló kiutazási engedélyt kaptam. Ki is utaztam, de többet már nem tértem haza, hanem idejöttem Münchenbe és azóta itt élek.

Hogy mi volt a bűnöm, azt nem tudom. Mindig becsületesen dolgoztam, ugyanabban a kerületben hétszer egymásután választottak meg képviselőnek, s úgy keveredtem bele az egész Rajk-ügybe, mint Pilátus a Credoba. Mindenemet elvették, feleségem meghalt és életemből minden ok nélkül elraboltak öt esztendőt...

,,Elvtársak, rútul becsaptatok!"

Ezzel végetért Klein Antal, a Rajk-per koronatanújának visszaemlékezése. Hogy mi lett a többi tanúval, és mindazon többi névtelennel, akiknek még az életük sem maradt meg, azt talán majd feltárja egyszer valaki, a valahol minden bizonnyal elfekvő iratok segítségével.

A Rajk-per a magyar kommunista igazságszolgáltatásnak nemcsak legkirívóbb, de legtökéletesebb példája. A hithű kommunista Rajkot a szovjetorosz politika játékszabályai szerint fel kellett áldozni. Ma már tudjuk, hogy a Magyar Kommunista Párt jelenlegi főtitkára és az 1956-os forradalom elárulója, Kádár János, beszélte rá a szerep elvállalására. Mikor Rajkot letartóztatták, akkor Kádár, Rákosi megbízásából felkereste Rajkót a cellájában rábeszélte, hogy vállalja a szerepet a párt érdekében. Neki is azt mondták, amit Klein Antalnak, hogy csak formai ügyről van szó, azaz színház az egész. Színház, amelyből tragédia lett, nemcsak Rajk, de az összes szereplő számára. Rajkot kötéllel végezték ki, annak ellenére, hogy az utolsó percig ismételten következetesen azt mondották neki, nem történik semmi bántódása, ha azt vallja a bíróság előtt, hogy összeesküdött Titoval és besúgó volt a Horthy-rendszerben és csak azért harcolt a spanyolországi vörös brigádban, hogy onnan értesítéseket küldjön az akkori magyar belügyminisztériumnak. Rajk mindezt vállalta, megtagadta egész múltját, szembeköpte önmagát, egyszóval mindent megtett, amit a párt, a Kommunista Párt kért tőle. Azután mégis felakasztották. Mikor a bitó alá kísérték, szemtanúk szerint ezek voltak az utolsó szavai: Elvtársak, rútul becsaptatok.

Aztán összeszorult nyakán a kötél.

A megfordított igazság

A Rajk-per tárgyalása után a budapesti kommunista kormány vaskos könyvben kiadta a Rajk-per tárgyalásán elhangzottakat, a kékborítású könyv címe: Rajk László és társai a népbíróság előtt. Készült a Szikra-nyomdában. A 271 oldalas könyv a tárgyaláson felvett jegyzőkönyveket közli. Rajk László kihallgatása során a paksi találkozóval kapcsolatban többek között a következőket válaszolta Jankó Péter tanácselnök kérdéseire:

Elnök: Beszéljen arról, hogy az utasításokat, amelyeket ön Rankovicstól kapott, mennyiben és hogyan hajtotta végre?

Rajk: Mindezeket a szövetségeket kellett volna Magyarországon elősegítenem. Ezek között pedig legdöntőbb mértékben a szakszervezeti szövetséget arra való hivatkozással, hogy külön szakmai sajátos problémáik vannak és a munkásosztályt így kivontuk volna a Szovjetunió befolyása alól.

Elnök: Mennyiben sikerült ez?

Rajk: Ezt nem sikerült végrehajtani. A reakciós erők tömörítését sem sikerült végrehajtani azért, mert 1948 kora tavaszán, tehát már a kelebiai találkozás után, megindult a két munkáspárt között az egyesülésre vonatkozó tárgyalás és a két munkáspárt egyesülése olyan folyamatot vitt bele az egész magyar belpolitikai életbe, amely kiszórta a különböző posztokról ezeket az erőket, amelyeket eddig elhelyeztünk. Nem sikerült továbbá végrehajtani a különböző társadalmi egyesületekre nézve kapott feladatokat sem azért, mert 1948 folyamán az új kormánykonstrukcióval, az állami élet minden területéről és a társadalmi egyesületek területeiről is, az állami hivatalokból, a hadseregből, a társadalmi egyesületek vezetőségéből és mindenünnen eltávolították a már oda beépített embereinket. Nem sikerült a Mindszenty által vezetett katolikus reakció tevékenysége és propagandája sem, amire Tito sokat épített, mert az iskolák államosításával a megerősödött népidemokratikus központi kormányzat a katolikus reakció kezéből kivette egyik legfontosabb eszközét, kivonta az ifjúságot a katolikus reakció befolyása alól. Döntően nagy csapást mért erre az egész tervre a Tájékoztató Iroda határozata, amely leleplezte Tito politikáját és ezzel lényegében le is zárult Tito politikájának első szakasza, amikor álcázva, megtévesztő baráti magatartást tanúsítva akarta elérni az egyes országokban a népidemokratikus kormányzat megdöntését.

Elnök: De valami pozitív ténykedést mégis fejtett ki a közös célkitűzések érdekében?

Rajk: Pozitív ténykedést fejtettem ki. A Rankoviccsal való beszélgetés után Pálffyval vettem fel az érintkezést, aki éppen akkor tért vissza Rómából, ahol szinte párhuzamosan...

Elnök: Ezt majd elmondja ő. Tehát ön elismeri, hogy Pálffyval felvette azonos vonalon, szoros szándékkal az érintkezést?

Rajk: Igen. Én utasítást adtam Pálffynak. Hasonló utasításokat adtam Szőnyinek.

A Tájékoztató Iroda határozata után, ha jól emlékszem, augusztusban keresett fel Brankov és közölte velem, hogy Rankovics feltétlenül találkozni akar velem az új helyzet megvitatására és a feladatok megbeszélésére. Én mondottam, hogy kész vagyok találkozni vele, de csak úgy, ha Rankovics Magyarországra jön és titokban marad ez a beszélgetés. Ezt a találkozót Rankoviccsal Mrazovics hozta létre október első napjaiban és hozzá úgy, hogy Mrazovics a saját autóján vitt le Pakson túlra Klein Antal vadászterületére, Biritó-pusztára, ahol Rankovics már várt engem egy csőszkunyhóban két kísérőjével. Később tudtam meg, hogy Rankovicsnak Magyarországra való illegális utazását Pálffy, mint a határvadász egységek parancsnoka készítette elő, ő segítette át a határon.

Elnök: Szóval tud ön arról, hogy Pálffy megfelelő határrendészeti intézkedéseket foganatosított ebből a célból?

Rajk: Igen. Rankoviccsal való beszélgetésemet, mivel én szerbül nem tudok, Mrazovics jugoszláv követ tolmácsolta mindvégig. Rankovics a következőkkel kezdte itten:

A Tájékoztató Iroda határozata semmit sem változtat azon a végcélon, amelyet már velem Kelebián közölt, vagyis a népidemokratikus kormányzatok megdöntésével polgári demokráciák létrehozása, államszövetség kialakítása jugoszláv központtal, az Egyesült Államokra támaszkodva a Szovjetunió ellen. Változtak azonban a körülményekkel együtt a módszerek, ahogyan ezt végre kell hajtani --- mondotta Rankovics. A körülmények arra kényszerítenek bennünket, hogy élesen és határozottan lépjünk fel ennek a programnak a végrehajtására és három döntő feladatot kell elvégezni ezzel kapcsolatban. Az első feladat, ami magára Jugoszláviára hárul, Jugoszlávia népének mozgósítása a Szovjetunió ellen. A második a népidemokratikus országokban a szovjetellenes erők növelése és megszervezése, a reakciós erők készenléti állapotba helyezése. A harmadik feladat pedig, kihasználva az Egyesült Államok és a Szovjetunió közötti nagyhatalmi ellentéteket, adott időpontra fegyveres, erőszakos úton. Magyarországon a népidemokratikus kormányhatalom megdöntése. A három program megvalósításával kapcsolatban Rankovics résleteiben a következőket adta elő nekem:

Egy bizonyos átmeneti időre van szükség, amíg nyíltan lehet fellépni a Szovjetunió ellen, mert az ő saját legnagyobb meglepetésükre is a jugoszláv dolgozó néptömegekben pár esztendős Tito-propaganda után is sokkal mélyebben él a szovjetbarátság, a Szovjetunió iránti hűség , semmint ők azt feltételezték volna, úgyhogy ahhoz, hogy a Szovjetunió ellen tudják fordítani a jugoszláv néptömegeket, külön programot kell kidolgozni. Ezt a programot Rankovics Tito zseniális áthangolási tervének nevezte, ami alatt azt értette, hogy a szovjetbarát jugoszláv dolgozó néptömegeket szovjetellenessé kell tenni. Ezt a tervet --- Rankovics szerint --- Tito kidolgozva bemutatta Gyilasz, Kardelj minisztereknek és Rankovics belügyminiszternek és együtt megvitatva fogadták el.

Azonban ezek az intézkedések,
amiket én megtettem, a végrehajtásnál már olyan nehézségbe ütköztek,
hogy nem sok jó jött ki belőlük.
Először azt,
akire Tito legjobban számított,
Mindszenty a magyar kormány intézkedésére őrizetbe vették
és ezzel az egész katolikus reakcióra épített reakciós erők mozgósítása csődöt mondott.
Megkezdődött továbbá a központi kormányhatalom erős megszilárdítása a Népfrontnak
létrehozásával és ezzel kapcsolatban a hadseregek s az államélet különböző területének
megtisztítása, úgyhogy a Tito-féle erőösszpontosításra az egyik csapás a másik után következett be,
azaz más szemszögből nézve a dolgot,
éppen 1948 végétől kezdve a magyar központi kormányhatalom, a népidemokrácia óriási,
gyors tempóban megerősödött. Ennek volt a következménye az,
hogy Tito miniszterelnök és Rankovovics hadügyminiszter részéről rendkívüli idegesség mutatkozott Magyarország irányában. Október végén tehát a találkozásunk után alig három héttel
Brankov, Rankovics utasítsára felkeresett engem.

Elnök: (Több felvételt mutat fel.) Nézze meg ezeket a fényképeket.
Felismeri ezekben a paksi találkozó helyét?

Rajk: (Odalép az elnökhöz, hosszan nézegeti a fényképfelvételeket.) Igen, felismerem az útvonalat, a környéket és a csőszházat is.

Elnök: (az egyik felvételre mutatva) Ugye, ez a csőszkunyhóhoz vezető út?

Rajk: Igen, ez a csőszkunyhóhoz vezető út. Ez maga a csőszkunyhó. Ez pedig a 116-os kilométerkő.

Elnök: Ez az autóbuszmegálló, ugye?

Rajk: Igen.

Elnök: Ez pedig itt egész közelről a 116-os kilométerkő?

Rajk: Igen.

Elnök: Ki volt jelen ezen a találkozón?

Rajk: Ezen a találkozón a lovaskocsin ülő Klein Antal és Tarisznyás Györgyi volt jelen.

Elnök: Ön azt mondotta az előbb a paksi találkozóval kapcsolatban,
hogy akkor mondotta Rankovics először,
hogy a Tájékoztató Iroda Jugoszlvia vezetőinek politikáját megbélyegző határozata folytán
előállott helyzetben céljaikat most már csak fegyveres úton válthatják valóra.
Elhangzott ez a beszélgetés során?

Rajk: Igen, elhangzott.

Elnök: Így van ez? Előzőleg nem volt szó fegyveres, erőszakos útról?
Legalább is erre vall az, amit ön az előzőkben mondott,
hogy 1948 nyarán, tehát még a paksi találkozó előtt,
ön már beszélt Korondyval abban az irányban, hogy nekik bizonyos speciális fegyveres
egységet kell szervezniök,
amelynek célja lesz a magyar politikai vezetők megsemmisítése, az úgynevezett ,,likvidálás".
Hát ez is erőszakos, fegyveres út.
Tehát ez már előzőleg is szóba került. Ez sem új.

Rajk: 1947-ben a kelebiai találkozón volt erről szó.

Elnök: Elég, csak ezt akartam. Nem Pakson merült fel először, hanem már korábban.

Rajk: Van egy különbség, amit szeretnék aláhúzni. A kelebiai találkozónál ez még egy eshetőség volt, hogy adott esetben fegyveres erővel... Most pedig a Tito-terv kimondottan hangsúlyozta, hogy ezek fegyveres úton...

Elnök: Szóval, csak mint egyedül szóbajöhető eszköz.

Rajk: Csak mint egyedül szóbajöhető eszköz és méghozzá jugoszláv erők támogatásával.

Elnök: És a paksi találkozó után mi történt? Vázolja. Mit tett ön a megbeszéltek értelmében?

Rajk: Beszéltem Pálffyval, megmondtam neki, hogy mik a tennivalók, utána Szőnyivel is beszéltem, beavattam őt a Rankoviccsal való tárgyalásba.

Klein Antal hitelesített vallomása

Elnök: Mondja el, milyen körülmények között ismerkedett meg Mrázovics követtel?

Klein: 1948 január végén itt, Budapesten, a Park klubban rendezett estélyre voltam meghívva Tarisznyás Gerőnek Györgyi nevű leányával. Ahogy beléptünk, azonnal ott termett Mrázovics jugoszláv követ, aki bennünket egy nálam rendezett vadászatról ismert, hozzánk csatlakozott, engem röviden üdvözölt, és azonnal Tarisznyás Györgyinek kezdett melegen udvarolni, úgyhogy az egész est folyamán Tarisznyás Györgyivel foglalkozott. Az est után másnap hazamentünk. Nyolc-tíz nap múlva, midőn bementem Paksra, --- Pakstól néhány kilométernyire van Biritó-puszta --- találkoztam Tarisznyás Gerő községi főjegyzővel, aki elmondta, hogy most telefonált Mrázovics követ, hogy még a mai nap folyamán lejön hozzá vacsorára. Tarisznyás megkért engem, hogy maradjak ott, hogy így legalább a követnek legyen társasága. Ottmaradtam. Mrázovics este 7-8 óra között tényleg beállított Budapestről az autójával. Egész idő alatt Tarisznyás Györgyivel foglalkozott. Hazamentem, ő valószínűleg a reggeli órákban ment az autójával vissza Budapestre. Néhány nap múlva ez megismétlődött. Gyakrabban járt le Tarisznyásékhoz. Utána Mrázovics követet több hónapig nem láttam, csak hallottam, hogy igen erősen udvarol Tarisznyás Györgyinek, gyakran jár le hozzájuk és híre jár, hogy el is akarja venni feleségül. Így történt meg tehát az ismeretség.

Elnök: Végül is hogyan találkozott Mrázoviccsal? Hogyan, milyen körülmények között fordult önhöz azzal a kéréssel, hogy rendezzen az ön birtokán, Biritó-pusztán vadászatot?

Klein: Mint mondtam, Mrázovics jugoszláv követet 1948 február óta nem igen láttam egészen őszig.
1948 szeptember hó végén egyszer bent voltam Pakson. Tarisznyás Györgyi megkért arra,
hogy Mrázovics követ szeretne egy-két társával nálam vadászni, engedjem én azt meg.
Erre azt mondtam, ennek semmi akadálya nincs, szívesen. Utána Mrázovics kért meg arra,
hogy minthogy két barátjával le akar jönni autójával vadászni tegyem meg azt,
hogy a kocsival jöjjek ki az úgynevezett hatos útra, a budapest-szekszárdi útra,
mert ott szeli az országutat a dülőút, a 6-os út a 116-os kilométernél,
ahol a MÁVAUT-nak is megállója van.
Várjam ott és vinném be, mert ott bemenni a homokos dülőúton autóval nem lehet,
de viszont arra kért, hogy a kocsit, a lovakat én hajtsam, mert inkognitóban akar ott vadászni.
Ezt meg is ígértem.
Pár nappal azután, október elején a megbeszélt időben kocsimmal kimentem erre a főútra,
a 6-os útra, ott, ahol a dűlőút metszi az országutat, ott vártam.
Amint odaértem, Tarisznyás Györgyi már ott volt, azt mondotta,
hogy Mrázovics őt is meghívta és kérte, hogy jöjjön el. Körülbelül félóra múlva
megérkezett Mrázovics követ. Kiszállt az autójából ő és egy zöld lódenkabátos,
fekete szemüveges férfi, akit én nem ismertem.
Rövid üdvözlés után ráültek ketten a kocsimra.
A kocsit én hajtottam a dűlőúton, be egészen Biritó-puszta határáig.
Távol az épülettől megálltunk,
ők leszálltak Tarisznyás Györgyivel egy együtt,
vették a Tarisznyás Györgyi által magukkal hozott élelmet és a két vadászpuskát,
az előttem ismeretlen zöld lódenkabátos férfi Mrázovics és Tarisznyás Györgyi mentek be a vadászterületre. Engem megkértek arra, hogy várjam meg őket. Körülbelül két---két és fél óra múlva visszajönnek s akkor vinnem ki ismét őket az országútra az autóhoz. Ezután elmentek.
Hogy mi történt, nem tudom.
Két és fél óra múlva visszajöttek és akkor én ismét kivittem őket kocsimmal az országútra.
Az országúton várakozó autóba beszálltak ketten és elmentek,
én pedg Tarisznyás Györgyit az én kocsimmal ismét bevittem Paksra.

Elnök: Milyen benyomást tett önre ez az egész ,,vadászat"? Nem volt világos, hogy ez csak úgynevezett vadászat, amely azt a célt szolgálja, hogy Mrázovics titokban bizonyos személyekkel találkozzon?

Klein: Kérem, kezdetben egészen természetesnek tartottam, hogy Mrázovics Pakson akar vadászni, mert tudtam azt, hogy az én vadászterületem vadakban elég bővelkedő terület, Megértettem azt is, hogy megkért engem, hogy a dűlőúton lovaimmal, kocsimmal vigyem be, mert azon a dűlőúton autóval bemenni nem lehet, az homokos, bakhátas út. Megértettem azt is, hogy inkognitóban akar vadászni. De amikor kettő, kettő és fél óra alatt visszajöttek vadászzsákmány nélkül, akkor kezdett nekem ez az egész gyanús lenni. A zöldkabátos, feketeszemüveges férfit nem mutatta be nekem. Gyanússá vált azután az, hogy Budapestről eljönnek vadászni és az egész vadászat nem tart tovább, mint két, ét és fél óráig. Én akkor Tarisznyás Györgyit bevittem és láttam, hogy ő is kedvetlen. Kérdeztem: hát mi volt és kik voltak ezek, ki volt, mi volt? Ő azt mondta, ő sem tudja, mi volt, neki ez is elég kellemetlen. Nem tudja, hogy itt mi volt tulajdonképpen, mert itt nem is volt vadászat.

Elnök: Rajk Lászlónak milyen szerepe volt ezen az úgynevezett vadászaton?

Klein: Kérem, és Rajk Lászlót nem ismertem, nem ismerem, soha nem láttam. Most hatóságilag szembesítettek vele, akkor ismertem fel benne azt a férfit, aki akkor Mrázoviccsal zöld lódenkabátban és szemüveggel ott volt.

Elnök: Most is felismeri benne?

Klein: (hosszan végignézi Rajk Lászlót és társait): Igen.

Elnök: A népbíráknak van kérdésük a tanúhoz? (Nincs.) Népügyész úr? Védelem? (Nincs.) Észrevétel, Rajk László?

Rajk: Nincs.

Az elnök rövid szünetet rendel el.

És a többiek?

A Conti-utcai fegyház udvarán
és a kőbányai Gyűjtőfogház Kisfogháznak nevezett épülete mögött nemcsak a Rajk-per után,
de már a Rajk-per előtt is naponta folytak a kivégzések.
A nevesebbek közül kivégezték
Pálffy Györgyöt, a katonapolitikai osztály volt vezetőjét,
Szőnyi Tibort, és még sok-sok mást.

A névtelenek közül kivégezték minden bírósági tárgyalás nélkül
a régi magyar politikai rendőrség egyik vezetőjét,
Vayand Tibort is.
A Rajk-per előkészítése idején már 15 évi ítélettel ült a Gyűjtőfogház egyik cellájában.
Egy szép napon éjszaka elvitték és három nap múlva hozták vissza.
Cellatársának --- e sorok írójának --- suttogva elmondotta,
hogy Péter Gáboréknál volt.
Péter Gábor azt akarta tőle megtudni, hogy Rajk László milyen szerepet játszott a Horthy-időkben.
Vayand elmondotta,
hogy jól ismerte Rajkot, aki szerinte meggyőződéses idealista kommunista volt.
Több ízben be akarták őt szervezni rendőri besúgónak, de sikertelenül.
Vayand megállapítására Péter Gábor azt kívánta tőle, adja írásban,
hogy Rajk a magyar rendőrség spiclije volt.
Vayand azt már csak azért is megtagadta,
mert Rajk akkor még Rákosi belügyminisztere volt,
de főleg azért nem volt hajlandó ilyen nyilatkozatot adni, mert Rajkot mindennek lehetett nevezni,
csak rendőri besúgónak nem.
Vayand Tibort pár nappal később ismét elvitték és három nap múlva súlyos testi sérülésekkel
hozták vissza a cellába.
Elmondotta, hogy ismét Péter Gábornál járt, aki újból kényszeríteni akarta,
hogy vallja Rajk kettős szerepét.
Mikor Vayand ezt ismét visszautasította, akkor Péter Gábor kijelentette:
Tudunk mi más nyelven is beszélni.
Levitték a pincébe,
ahol három napig a legbrutálisabb elbánásban volt része.
Másodszori látogatása után egy szerdai napon,
mikor a bal csillag rabjai visszatértek a fürdőből a földszinti sorakozó után
Vayandot nem engedték már vissza a zárkájába,
hanem az egyik földszinti külön cellába helyezték át.

Reggel elmaradt a napi séta.
Vayand Tibort minden ítélet és egyéb törvényes végzés nélkül
a Gyűjtőfogház hátsó udvarán
Bogár József állami ítéletvégrehajtó felakasztotta.


 
 
0 komment , kategória:   Fiala F.: Egyszerű történet 5  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.06 2018. Július 2018.08
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 2960 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 302
  • e Hét: 302
  • e Hónap: 17344
  • e Év: 282559
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.