Belépés
hunjano.blog.xfree.hu
A szkítha népek hosszúéletűek s mi ennek a fajnak vagyunk utolsó hajtása . A szkítha összesség ma: a magyar." /Csuray Károly / "A szólás szabadság... Hunjano
1965.01.21
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
Szociális reform és...4.rész
  2011-02-28 11:07:15, hétfő
 
 
Varga László S.J.:
Szociális reform és hivatásrendiség IV. rész

A hivatásrendek

Sokan riadoznak a rendi gondolattól, mert benne a sokat gyalázott sötét középkor visszatérését sejtik. Végtére mondjuk ki már kertelés nélkül, hogy a középkor sokkal fényesebb korszaka volt Európának, mint a 19. század, amely a miénknek őrültségeit szülte. S a középkori embert mégsem szabad lenézni azért, mert az élet legfontosabb kérdéseiben határozottan tájékozottabb, gondolkozásban érettebb, művészetben eredetibb és jellemben különb volt, mint a mostani hangadók és élharcosok. Kevesebbet szellemeskedett mint mi, de sokkal szellemesebb volt mint híres kortársaink legtöbbje. Társadalmi rendszere is annyira eredeti és nagyvonalú volt, hogy nyomban összeroskadt, mihelyt az alkotó egyéniségeknek nem akadtak megfelelő utódai. A hivatásrendi gondolat olyan meglepő fölfedezése a középkornak, mint akár a gótika vagy a keresztény köztársaság.

Ha a munka és a szolgálat lehet csak az egészséges rend alapja, akkor ez a társadalom szükségképpen tagozódni fog e szolgálat minősége szerint. Az egynemű hivatásban élők egyetlen rendbe tartoznak, bármilyen legyen az illetők szerepe azon a foglalkozáson belül. E tételnek a társadalmi reform szempontjából roppant jelentősége van. Ha jól szemügyre vesszük, annyit tesz, mint a szocialista forradalmat okosan befejezni forradalom nélkül. Annyit tesz, mint az emberi élet magaslatára emelni a proletártömeget és minden ember személyi méltóságát elismerni. A liberális világ is elismerte elvben a személyiség jogait, de gyakorlatban annál inkább tagadta, sőt azok élvezetét egyenesen lehetetlenné tette óriási tömegeknek. A rendszernek e kétszínűsége az osztályok ellentétét osztályharccá élezte, amely végül is forradalomban robbant ki. De amint föntebb láttuk, ez a szocialista forradalom sem hozhat megoldást, mert a társadalmi feszültséget azzal akarja megszüntetni, hogy mindenkit a proletársorba süllyeszt. Ez is természetellenes állapot s így szükségképpen újabb feszültséget idéz elő, amelyet csak a legdurvább erőszak alkalmazásával lehet hosszabb ideig lefojtani. A gazdasági élet reformja a szociális igazságosság szellemében csak akkor valósítható meg, ha azt megelőzi a társadalmi reform, amely a munkásosztályt a többiekkel egyenrangú tagjává teszi a nemzetnek. Az új rendiségben a munkásság sorsáról nélküle dönteni nem lehet, mert mint teljesen egyenlő tárgyaló és határozó fél szerepel a rendi önkormányzatban. Ebből is kitetszik, hogy a társadalmi kérdés nemcsak munkáskérdés s aki csak annak tekinti, sohasem fogja komolyan megoldani. A proletárkérdés olyan szellemi kórnak tünete, amely az egész társadalmat, annak minden osztályát lelke mélyéig megrontotta. Több mint egy századon át szüntelenül hangoztatták az emberi jogokat mint a francia forradalom és a szabadgondolat vívmányát de jóformán semmibe sem vették az embert. Míg a technikában és tudományban káprázatos haladást tettünk, emberségben ami a kultúra lelke, egyáltalán nem haladtunk, sőt szakadatlanul szegényedtünk. Elvesztettük az egymásnak és a köznek tartozó felelősség érzékét. A közvéleményben gyökeret vert a meggyőződés, hogy a modern társadalom olyan emberek sokasága, amelyben kénytelen mindenki a másik kárára megélni. Aki nem ezt teszi, menthetetlenül elbukik. Itt majdnem mindenki csak azt nézi, miként használhatja ki a másikat, ha az gyöngébb nála és milyen módon védekezzék ellene, ha a másik erőssebb. Mivel az ilyen élet előbb-utóbb elviselhetetlen lesz mindenkinek, csak az olyan együttélés felel meg az embernek, ahol lehetőleg mindenki a közérdek pártján van, még pedig belső meggyőződésből és világos belátásból. Ahol a többiek boldogulása mindenkinek személyes magánügye s ahol az általános jólét előmozdítását mindenki a legfőbb nemzeti föladatnak tudja és a polgártársak nyomorát nemzeti szégyennek tekinti. Majd, amikor minden magyar lelkét az önvád kínja égeti, ha rongyba csavart lábú kubikosokat lát, akik egyszer a Kárpátok bércein verekedtek az országért; majd amikor a tokaji bor is megkeseredik az urak szájában attól a gondolattól, hogy ezer meg ezer kisgyerek reggeli nélkül megy az iskolába, akkor születik meg az igazi Magyarország, amelyről Széchenyi István álmodott.

A szociális közöny nemzetvesztő bűnét kell tehát megtagadnunk és a szociális felelősség minden terhét égő szenvedéllyel elvállalnunk, ha olyan államot akarunk most építeni amelyre valóban büszkék lehetünk. Ennek a képét, szüntelenül hajszoló vágyát hordja magában államférfi, tanár, kőműves és napszámos; ennek látomásával kell áttüzesíteni a fiatalság szívét, ez legyen az új magyar nevelés veleje, az egész életre szóló hősiesség jellemformája.

A tőke is teremt magának bizonyos rendet, az osztályönzés is, meg a zsarnokság is, de embereknek való rendet csak azok tudnak építeni, akik ezt magukban, gondolkodásukban, jellemükben és mindenkori cselekvésükben hordozzák. Más szóval az új rendiséget csak új lelkű emberekkel lehet bevezetni az államba, különben csak kereteket csinálunk, amelyeken belül a régi tévedések és régi bűnök uralkodnak tovább. Józanul nem remélhetjük, hogy a társadalom zöme egyik napról a másikra gyökeresen megváltozzék és a maival merőben ellentétes magatartást tanúsítson. De az új rendnek utat tudna törni egy kisebbség is, amely az összes osztályok vezetőrétegét meghódítaná. E kisebbség túlnyomó részben fiatalokból fog állni, olyanokból, akik a reformot önmagukon már végrehajtották, mert az öregek bűnbánatot ugyan tudnak tartani, de újjászületni nem szoktak, a múlt második természetükké lett és a természetet nem vetik le könnyen az emberek. Csak azok tartozhatnak a kisebbséghez, a nemzet nagyságát, az új rendiséget építő csoporthoz, akik megvetik az erőszakot, de szenvedéllyel akarják a tiszta erőt. Akarják a föltétlen igazságosságot; csak azt követelik maguknak, amit másoknak is megadnak; mások önzése ellen csak akkor harcolnak, ha az önzést magukban már legyezték, akarják a hatalmat, de csak mint eszközt a jog szolgálatában. Ez a tiszta erő kultúrája, amely a rendiségben ölt testet és visszaadja a békét a szennyes ösztönök tombolásától halálra fáradt társadalomnak.

A mi nemzedékünk minden rossz útnak végére ért; megjárta a féktelen szabadság, az igézetes forradalom, a rémuralom, a kommunista ábrándok útját és most elfogyott minden reménye. Kénytelen magába nézni és számot vetni. A nyomorban alázatos lesz, tehát fogékony a bölcsességre és a tiszta erők befogadására. Bizonyosan ez a mai súlyos idők legmélyebb értelme: a veszteségnél is nagyobb haszon. Ezért biztosra vehetjük, hogy az új rendiséget fölépítő nemzedék ismét megtalálja az élet kútfejét és meghódol annak törvényei előtt az áhítat komolyságával. A dómépítők szelleme ez, akik szívük gazdagságát építették kőcsodákba. Enélkül az új rendiség is csak kontár munka lesz, vásári tákolmány és semmi egyéb.

Mivel az embert fölemelni, a neki való életbe vezetni csak úgy lehet, ha fölébresztjük benne méltóságának, értékének tudatát, ha megtanítjuk tiszteletre önmaga iránt, az új rendiség valóban a proletárok megváltója lesz. Megszabadítja őket attól a borzalmas tudattól, hogy ők csak tucatemberek, csordalények és másodrendű állampolgárok, akik csak akkor lakhatnak jól, ha vasököllel szétverik a kultúrát. Aki a társadalmat ettől a kárhozattól meg akarja menteni, ezen az úton kell a munkáskérdés megoldását keresnie. A rendiség tehát roppant erkölcsi erőfeszítést követel a vezető osztályok tagjaitól, mert elsősorban nekik kell magukban letörni az úri gőgöt, levetni azt a közönséges modort, amellyel a kisembert sokan kezelni szokták. Akik tekintélyük csorbításának és eltévesztett politikának tartják kellő tisztelettel bánni a kocsissal, az altiszttel, a béressel és munkással. E neveletlen urak jelszava: kordában kell tartani a népséget, különben a fejünkre nő. Pedig az ilyen bánásmód mellett csakugyan fejükre nő a népgyűlölet, amely az úri barbárságot vad bosszúvággyal viszonozza.

Az új rendiségben a szociális erkölcsiség nem marad a polgárok magánügye, hanem a jogrendben s ami még fontosabb, intézmény és szervezet formájában is kifejezésre jut, amelynek keretében az összes érdekelt felek a teljes egyenjogúság alapján alkotnak egy közösséget. A család és állam mellett a hivatás a legnagyobb közösséget alakító erő. Azonos a tagok mestersége, ugyanazt a céhbeli nyelvet beszélik, azonosak a gondjaik, a sikereik és veszteségeik, egyformán függnek a piactól, vannak külön íratlan testületi törvényeik, mint pl. a bírói rendnek, a tisztikarnak és valamikor az összes hivatásrendeknek; van sajátos kiképzésük és nevelésük, amelyben ifjúságukat részesítik, szóval a nemzetben egy nagy családot alkotnak, amelynek saját történelme, hagyománya, becsületszabálya és alkotmánya van. Benne mindenkinek megvan az őt megillető helye, mindenki érzi, hogy felelősséggel tartozik az egész rendnek, de viszont tudja, hogy a rend is egyetemes felelősséget vállal érte minden igazságos ügyében. Ilyen formában nyer tehát megoldást a holnapi magyar társadalomban a Polyáknék gyilkos gondja, mert nem lesz többé otthontalan és gazdátlan ember az országban. Micsoda szégyene a mai társadalomnak, amely magát műveltnek tartja és úgynevezett jogállamban él, hogy amíg minden hasznos állatnak van gazdája, rengeteg kisember bitang jószág, senkifia!
Lónak, kutyának, vagy gépkocsinak különb szállása van, mint akárhány embernek,
mert az embernek ,,csak" Istentől nyert méltósága,
de a lónak ára van.
Ezt a barbár állapotot szünteti meg a rendiség,
amikor minden dolgozó magyar életjogát intézményesen biztosítja.

Mivel azonban egyes hivatásrendek olyan közösségek, amelyek szerves tagjai a nemzetnek, alá kell rendelniök magukat az egyetemes közérdeknek is. Ha ugyanis a rendek merőben csak a saját ügyeikkel törődnének és csak a saját tagjaik jólétével, tekintet nélkül a többiekre és az egész nemzet közös céljait elhanyagolnák, az osztályönzést fölváltaná a rendi önzés, amely nem kevésbé lenne ártalmas, mint az előbbi. A rendiség alkotmánya és szelleme fogja a nemzetnek tartozó egyetemes felelősség érvényesülését biztosítani.

Valódi rendiséget tehát törvénnyel, jogszabállyal vagy szervezéssel nem lehet bevezetni, mert, ha valahol, akkor itt játszik döntő szerepet a személyi tényező. A magyar társadalom számos tagjában nagyszerű építő erők feszülnek, amelyek ma még tétlenségre vannak ítélve, mert a fönnálló rendszerben nem tudnak érvényesülni. Ezeket fogja termékeny munkára felszabadítani és mozgósítani az új rendiség és korlátlan érvényesülési teret biztosít nekik. Ezzel megszünteti a legjobbakban is szükségképpen ágaskodó elégedetlenséget és leszereli a forradalomra kész dühödt szenvedélyeket.

Közérdek és szabadság a rendiségben

A mai ember észjárása lényegében téves, mert eltért a természet okosságától. Kiszakadt ez a szerencsétlen nemzedék az isteni világrendből s azért szükségképpen szembefordult a természettel is. Csak végletekben tud gondolkozni, s azért egyik bajból a másikba zuhan. Belzebubbal akarja kiűzni a Sátánt magából. A múlt században a korlátlan szabadságot istenítette, az egyén függetlenségét követelte erkölcsben, házasságban, szerelemben, politikában és gazdaságban. Az államot, rendet, fegyelmet szükséges rossznak tekintette. Mivel pedig ez a féktelen szabadság vezetett a mai összeomláshoz, a nemzedékünk átkot kiált minden szabadságra és tekintélyt, parancsuralmat követel. Neki az állam és a rend a legfőbb jó és minden megváltás forrása. Nem akar tudni az egyénről és a személyiség jogairól, pedig ezek nélkül a közösség rendje sem állhat fönn. Egészséges, zavartalan társadalmi élet ott van, ahol az egyes polgárok annyi szabadságot élveznek, amennyi csak lehetséges a közérdek veszélyeztetése nélkül. Mind a közérdek, mind a szabadság egyaránt szükséges, mert hol a közérdek nem érvényesül, ott a fejetlenség lesz úrrá társadalomban és állandósul a forradalmi osztályharc. Ha pedig elnyomják a jogos szabadságot is, meghal az egyéni kezdeményezés, a vállalkozó kedv, vagyis hiányzik a gazdasági életből annak egyik legfőbb mozgatója. Közjó és egyéni szabadság tehát teljesen megférnek egymás mellett, sőt az egyik követeli a másikat.

Az új rendiség megvalósítja a szabadság rendjét s ezzel biztosítja a társadalom állandóságát, nyugalmát és szilárdságát. Ki fogja azonban küszöbölni az osztályharcot, mert az osztályokat magasabb szerves egységbe foglalja össze. Bizonyos ellentét és egészséges feszültség közöttük mindig meg fog maradni, de nem fajulhat gyilkos küzdelemmé, amelyben mindegyik osztály a maga sajátos érdekét azonosítja a közérdekkel s azt igyekszik az egész nemzetre rákényszeríteni. Mivel az ember azért zárkózik közösségbe, hogy egyéni és családi élete teljesebb legyen és a közjavak révén a többiekkel együtt működve, a maga boldogulását lehetőleg tökéletesen biztosítsa, az állam tevékenysége ott kezdődik, ahol az egyéni erőfeszítés már elégtelen. Az államnak tehát az egész nemzet érdekében szüksége van a polgárok szabad tevékenységére, mert anélkül az állami élet is megbénul. Jogtiprás nélkül nem is veheti el azokat a jogokat, amelyekkel a természet ruházott föl minden embert. A személyi szabadságból fakadó javakat nem is képes pótolni az állam s ezeknek elmaradása miatt maga is elszegényedik. Ezért egészséges társadalmi rend csak ott lehet, ahol annyi a megkötöttség, amennyi szükséges és amennyi a szabadság, amennyi csak lehetséges.

Néhány félreértés

Ismételten hangsúlyozták már, hogy a társadalom felbomlása legfőbb oka az állam válságának s azért valódi államreform e nélkül el sem képzelhető. A kellő politikai műveltség, a lényeget megragadó belátás hiánya miatt ma minden közéleti ügyet a pártpolitikai érdek szemüvegén keresztül ítélnek meg s azért végzetesen félreismerik a hivatásrendiséget is.

A hivatásrend nem állami és nem szoros értelmében vett politikai alakulat, hanem lényegénél fogva társadalmi szervezet. Amint a banküzlet, az erőgazdálkodás vagy a fogászat társadalmi és nem állami tevékenység, éppúgy a hivatásrend sem tartozik az állami közigazgatás körébe. Vannak közvetett, sőt közvetlen kapcsolatai is az állammal, de nem végrehajtó közege az államnak. A kisgazda állampolgár ugyan, de nem állami alkalmazott. Így a rendiség is alá van rendelve az államnak, de nem szerve a politikai hatalomnak. Egyedül a társadalmi szolgálat, a teljesítmény alapján tömöríti rendekbe, testületekbe az egy foglalkozási ághoz tartozó egyéneket, míg az egyes rendek, mint az egész dolgozó nemzettest tagjai kapcsolódnak a többiekhez, hogy egységes szervezetet alkossanak. Társadalom és állam két összefüggő, de egymástól különböző valóság s a rendiség mivoltát csak az foghatja föl, aki ezt az alapvető elvet jól belátta, mert az határozza meg az állami és rendi szervezet kölcsönös viszonyát. Félrebeszélnek tehát, akik politikai rendről, munkásrendről vagy szociális rendről beszélnek. A politikai rend kiváltságokat élvez és hatalmi előnyt a többiekkel szemben s azért semmi vonatkozásban sincs a hivatásrendiséggel. Az új rendiségben nem lesznek sem társadalmi, sem politikai kiváltságok, sőt egyenesen azért kell bevezetni, hogy a jogtalan és közösséget bomlasztó kiváltságokat megszüntessük. A szabadelvű társadalomban a tőkés osztály élvezett ilyen kiváltságokat, amelyek reá és a többiekre is egyaránt romlást hoztak. Az új rendiség alkotmányának alaptörvénye a polgárok egyenlő emberi méltósága és a munka emberi, meg társadalmi értéke lesz. Csak a teljes tájékozatlanság vagy rosszakarat állíthatja tehát, hogy az új rendiségben a régi politikai ,,karok és rendek" fognak föltámadni, vagy valami új középkor sötétedik az emberiségre.

Annyi bizonyos, hogy a hivatásrendi társadalomban több lesz az egyén megkötöttsége,
mindenki szorosabban kapcsolódik a maga rendjéhez,
szilárdabb, állandóbb lesz a társadalmi szervezet, de a jogos mozgási szabadságot,
az emelkedési lehetőséget a rendi alkotmány nem korlátozza.
A gyermekek tehát nem kötelesek apjuk mesterségét folytatni,
mert a közérdek és a személyi érvényesülés joga követeli,
hogy az egyes pályák nyitva álljanak mindenki számára.
Főleg a nemzeti közösség szempontjától fontos, hogy a tehetséges fiatalok,
bármilyen legyen szüleik rangja, kellő kiképzést és nekik való munkakört kapjanak.

Magyarországon ez főképpen fontos és sürgető feladat,
mert a középosztály rohamosan kiírtja önmagát.

A legtöbb családban ugyanis már csak egy,
legföljebb két gyerek akad s ennek következtében
a középosztály gyors pusztulása már most folyamatban van.
Mivel a rendiség egyik elemi föladata lesz a fiatalság kellő kiképzése és nevelése,
ezzel lehetővé válik a megfelelő kiválasztás is, amit oly régóta hiába sürgetnek belátó emberek.
A rendi szervezet saját érdekében fog gondoskodni arról,
hogy a tehetség és rátermettség érvényesülését intézményesen biztosítsa,
különben a társadalom megmerevedik,
a haladás megáll,
a társadalomellenes kiváltságok elburjánzanak s mindez újabb forradalmi feszültséget idéz elő.

 
 
0 komment , kategória:  Szociális reform és...4.rész  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 2960 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 338
  • e Hét: 2731
  • e Hónap: 9452
  • e Év: 374942
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.