Belépés
hunjano.blog.xfree.hu
A szkítha népek hosszúéletűek s mi ennek a fajnak vagyunk utolsó hajtása . A szkítha összesség ma: a magyar." /Csuray Károly / "A szólás szabadság... Hunjano
1965.01.21
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
Szociális reform és...6.rész
  2011-02-28 11:11:16, hétfő
 
 
Varga László S.J.:
Szociális reform és hivatásrendiség VI. rész


A társadalom tagozódása rendek szerint
A rendek fölosztása

Utóbbi időben számosan akadtak, neves szakemberek is, mint pl. Othmar Spann és iskolája, akik az egyházat és államot is a rendek közé sorozták. E nézet azonban tarthatatlan és teljesen meghamisítja a rendiség gondolatát, mert annak igazi mivoltát félre ismeri. Az egyház ugyanis tökéletes lelki közösség, amely elvben, lényege szerint felöleli az egész társadalmat, bármilyen legyen az egyes tagok foglalkozása vagy hivatása. Az örök és természetfölötti hivatásban minden ember egyenlő s így az egyházat nem lehet a többi rendek közé sorolni. Ideigvaló viszonylatban ugyanez áll az államról is, mivel minden nemzettag egyformán polgára az államnak. Másrészt pedig az állam, mint tökéletes társaság, az egész nemzet legfőbb jogi és hatalmi szervezete lévén, szükségképpen fölötte áll a rendeknek s ezek neki önkormányzatuk mellett is alá vannak rendelve.

A társadalmat nem lehet mértani szabályok szerint rendekre tagolni. Mindig az élő nemzetet kell szem előtt tartani, annak sajátos, történelmileg kialakult lelki adottságaihoz és összetételéhez kell alkalmazkodni. Fontos csak az, hogy ebben is az uralkodó cél látása vezesse a cselekvést. A társadalom egymást kiegészítő tagokból álló dolgozók szervezete, amely összes tagjait ellátja a földi élet teljességéhez megkívánt javakkal. A gazdasági és műveltségi igényeket, illetőleg szükségleteket elégítik ki az egyes hivatások, tehát a rendek fölosztásában a szükségletek minősége lehet a mérvadó, vagy más szóval a közösségnek teljesített szolgálat azonossága és különfélesége. A rendek keretében alakuló csoportok is eszerint fognak tömörülni. E helyen csak a legfelső rendi alakulatokat említjük meg.

Az ország belső békéje és külső biztonsága megfelelő fegyveres véderő nélkül nem biztosítható. A hadsereg, csendőrség és rendőrség ugyan közvetlenül állami szolgálatban áll hivatásának természete szerint, de éppúgy vannak sajátos rendi problémái, mint a többieknek s e tekintetben jórészt már meg is van szervezve, mert van saját fegyelmi- és becsületbírósága, nevelő intézményei, jóléti és gazdasági szervei. Önkormányzatát azonban, még tovább lehet tökéletesíteni

Ugyanez áll a bírói és ügyvédi karról. Az ügyvédi kamarák már régóta működnek, de az új rendiség szellemében gyökeres reformot igényelnek, hogy függő helyzetben levő tagjaik az egyenlőség elve alapján nyerjenek képviseletet az önkormányzatban.

A szabad foglalkozások között föltétlenül külön rendet alkotnak az orvosok, a jegyzők, az újságírók, az építészek, az önálló mérnökök s ezeknek alkalmazottai.

A tanári és tanítói rendbe nem tartoznak azok, akik az egyes rendek szakiskoláiban működnek. Ők saját rendjüknek lesznek tagjai.

Ugyancsak külön rendbe tömörülnek a tudományok művelői, a művészek és írók. Főleg a közvéleményt formáló és a közerkölcsiség szempontjából roppant jelentőségű a sajtó, az irodalom, színház, mozi és rádió hivatásrendi szervezése, mert a nemzetnek is érdeke, nemcsak az egyháznak, hogy ezek a szellemi erők építő és ne romboló munkát végezzenek és az írói meg a művészi szabadsággal vissza ne éljenek. Itt kell érvényre juttatni az alapvető igazságot, hogy az ú. n. művészeti érdek soha sem lehet ellentétben a sokkal magasabbrendű erkölcsi érdekkel. Az a művészet, amely nincs összhangban az egyetemes erkölcsi világrenddel, egészséges és haladó társadalomban sem szerepet, sem kenyeret nem kaphat. Ha valaki ezt túlzó egyházias felfogásnak tekinti, nem tarthat igényt arra, hogy művelt embernek tekintsék, mert a nemzet jóléte elsősorban a polgárok erkölcsi értékétől függ. Ezért a bolsevizmus még rosszabb, mint a szabadelvű demokrácia, mivel nem egyéb, mint a szabad gondolat cégére alatt romboló anyagelvűség, vallástalanság és erkölcstelenség diktatúrája.

A gazdaság ugyancsak a különféle foglalkozások szerint tagozódik. A főbb rendek lesznek: őstermelés, ipar, kereskedelem, forgalom terén dolgozók rendjei. Itt a tagozódás a munkafölosztás elve szerint történik. Minél magasabb fokon áll egy nemzet gazdasága, annál nagyobb lesz e tagozódás is. Például az olasz gazdaságban 22 korporációt szerveztek. Az ipar maga ugyanis nem rend, amint a szabadfoglalkozások sem alkotnak egy rendet, ellenben a nehézipar, az elektromosipar, a gépipar, a szövőipar, a húsipar foglalható egy-egy külön hivatásrendbe. Természetesen a rendekben a fogyasztóknak is megfelelő képviseletet kell majd biztosítani.

A rendi tevékenység a kamarákban folyik. Az ilyen kamara egyrészt az összes tagok által választott képviselők testülete, másrészt egy hivatal, amely e testület határozatait végrehajtja. Ahol elegendő tag van együtt, fölállítják a helyi kamarát, egyébként több község érdekeltjei alakítanak egy kamarát. Ezek fölött áll a járási, megyei és országos kamara. Csak a legalsó fokon alkalmazzák az általános szavazást. Egyébként a rendi közigazgatást kiküldöttekből álló bizottságok irányítják. Fontos az, hogy a tapasztalatból szerzett tanulságokat komolyan fölhasználják és ezek alapján tökéletesítsék a szervezeteket. Az egyes kamaráknak ne legyen túlságosan sok tagja, különben semmit, vagy roppant lassan fognak dolgozni.

Meg kell még jegyeznünk, hogy az egész nemzetgazdaságot érintő ügyek szükségképpen átnyúlnak a politikába és azért az állam hatáskörébe tartoznak, mint pl. az egész külkereskedelmi politika. A gazdasági rendek tehát e téren csak véleményező és tanácsadó szerepet tölthetnek be.

A hivatásrendek együttműködése

Amint a rendek tagjai a szociális igazságosság törvénye szerint kötelesek a magán- vagy osztályérdeket alárendelni a rendi közösség egyetemes érdekének, éppúgy az egyes rendek is tartoznak a külön rendi érdeket összhangba hozni a közérdekkel. Ez a rendiségnek egyik éltető elve. Ennek kell minden vonalon érvényt szerezni, ha nem akarjuk, hogy egyes csoportok mohó önzése uralkodjék tovább a rendiség cégére alatt. Különben az osztályharc helyébe a rendi önzés lép. E veszély jelentéktelenre csökken, ha egyrészt a rendek vezetői, a bizottságok tagjai csak azok lesznek, akikben a közösségnek tartozó felelősség tudata elevenen él, másrészt ha az állam erősen tartja kezében a kormányt és hatékonyan ellenőrzi a rendek tevékenységét.

Az együttműködést a vegyes bizottságok teszik lehetővé. A gazdasági rendek a dolog természeténél fogva egy közös tanácsot vagy kamarát állítanak föl közös ügyeik intézésére. Jóllehet a rendi életben nem a többségi elv uralkodik, a közös kamarában bizonyos mértékig a rendek taglétszámát is tekintetbe kell venni. Így például a mezőgazdaságnak vagy a kisbirtokosságnak föltétlenül erősebb képviselet jár, mint a nyomdászoknak vagy ékszerészeknek. Ebből is látható, amit nem lehet eléggé hangsúlyozni, milyen döntő jelentősége van e reformban az erkölcsi műveltségnek! A rendiség ugyanis nem önműködő gépezet a szociális kérdés megoldására. Aki így vélekedik a reformról, anélkül hogy tudná, rabja a marxista fölfogásnak, amely nem ismeri az emberi akarat szabadságát. A jogrend kikényszerített megváltoztatása még nem hoz jobb rendet is, mint a szocialisták oly hosszú ideig álmodták. Amíg nem sikerül az akarat szabadságát kiirtani az emberekből, minden kísérlet eleve bukásra van ítélve, amely a társadalmi és gazdasági rendszer külső megváltozását az üdvösségre elegendőnek tartja. Ezzel könnyű a tájékozatlan tömeget megnyerni, de annál nehezebb, sőt lehetetlen a vakmerő ígéreteket beváltani. A forradalom egyenesen hízeleg a tömeg ember erkölcsi renyheségének s emiatt nem tudja megvalósítani, ami tiszta és igaz van a forradalmi gondolatban.

Az ember belső szabadsága tény és természeti törvény, amelyet az emberi önkény sohasem fog megváltoztatni, hiszen a tényt magát is csak azért tudja tagadni vagy kétségbevonni, mert akarata szabad s jobb belátása ellenére képes cselekedni. A szocialista ország nem egyéb, mint a katekizmusból orozott és eltorzított isteni gondolat: földi mennyország Isten nélkül, ahol mindenki törvény nélkül, belső kényszerből cselekszi a jót. A szocialisták embereszménye az istentelen szent, egy nevetséges mesehős, aminőt a legvadabb regékben sem lehet találni, még kevésbé a valóságban. Ebből pedig szorosan következik, hogy magasabbrendű társadalmi életet keresztény műveltség nélkül sem bevezetni, sem fönntartani nem lehet, mert egyedül az egyházban működő isteni erőkkel lehet kiformálni a teljes értékű szociális embert.

A rendek együttműködése a vegyes bizottságokban, amelyek két vagy több rend kiküldötteiből állnak, biztosítja majd a gazdaságpolitika egységét. Így lehet majd összeegyeztetni több rend érdekeit, hogy egyik se keressen jogtalanul a másik és az egész nemzetgazdaság kárára. Mennyire másképpen alakult volna az utóbbi két évtizedben a magyar gazdasági élet, ha a kartelek árpolitikájába a mezőgazdaság is beleszólhatott volna. Míg ugyanis a nagyipar és nagykereskedelem szinte tökéletesen megszervezve dolgozott, a mezőgazdaság szétesetten, védtelenül ki volt szolgáltatva az erősebb félnek. A cukorkartel, a növényvédő szereket gyártó ipar, a baromfikereskedelem, a gyülmöcskereskedelem valósággal parancsolta az árakat a gazdáknak és kiuzsorázta őket. A tisztességes haszon mindenkit megillet, de az uzsora tönkreteszi a népeket. Ha majd például a növényvédő szerek árait vegyesbizottság állapítja meg, mert a rendi törvény erre teljes lehetőséget nyújt, sőt egyenesen kötelezi megegyezésre az érdekelt feleket, az ipar is kénytelen lesz olyan árakkal dolgozni, amelyek összhangban vannak az egyetemes gazdasági érdekkel. A közérdeket felejtő, a szociális igazságosságot mellőző gazdálkodás ugyanis nagyon rövidlátó politika, sőt a legrosszabb politika, mert ha a visszaélés intézményes lesz, válságba dönti az egész rendszert és magával rántja az erősebbet is. Ha a gazdák nagy része ráfizetéssel dolgozik, elmaradnak az ipar megrendelései is és amikor az állam kényszerül beavatkozni a gazdaságba, ez rendesen elkésve történik s legföljebb a még nagyobb bajokat tudja csak némileg enyhíteni vagy megakadályozni. A válságokat meg kell előzni s erre csak egyetlen mód van: a közérdekű gazdaságpolitika. Az ipar és kereskedelem természeténél fogva előnyösebb helyzetben van, mint a mezőgazdaság, mert közelebb áll a piachoz s azért kell a földművelő rend eme hátrányát szervesen irányított politikával kiküszöbölni, mind a gazdák, mind a gyáripar érdekében. A hatalmi fölény rövidlátóvá teszi az erősebbet, míg a szervezetlenség tönkreteszi a gyöngébbet. Végül is mindkettő egyformán csődbe kerül, az egyik előbb, a másik később, mivel teljesen egymásba vannak utalva és az egyik sorsa könyörtelenül a másikéhoz van láncolva.

Államreform és rendiség

A legutóbbi két évtizedben lezajlott események minden kétséget kizáróan megmutatták, hogy az állam nem lehet többe közömbös a társadalmi kérdésekkel szemben. A társadalom belső felbomlása ugyanis szétmálasztotta az állami rend alapjait is. Törvényhozás és közigazgatás egyaránt súlyos válságba zuhant szinte egyik napról a másikra, amikor a kapitalista rendszer szerkezeti hibái és elvi tévedései az orvoslás lehetőségének látszatát is reménytelenné tették. A neokapitalisták némi joggal ugyan arra hivatkoznak, hogy nem a gazdasági rendszerben van a baj, mert a politikai feszültség bénította meg a gazdaságot. Elfelejtették azonban bevallani, hogy a múlt világháború előtt és után a legtöbb országban a politikai hatalom is az ő kezükben volt a pártok révén, amelyek csak látszólagosan képviselték a nép akaratát. A rossz békét is jórészt ők csinálták és még rosszabbul vagy helyesebben sehogysem szervezték meg. A kapitalista gazdaságpolitika a közösségnek nem engedett beleszólást a maga ügyeibe, de amikor a válságot már nem tudta elhárítani, az államra tolta át a felelősséget és állam közérdekből kénytelen volt a csődgondnok szerepét vállalni, hogy még nagyobb szerencsétlenséget megelőzzön. Például Magyarországon az állam rendezte a gazdaadósságok kérdését, mert a bankok miatt az egész mezőgazdaság tönkre mehetett volna. Az Egyesült Államok a világháborúban káprázatosán meggazdagodtak és mégis belesodródtak a válságba a rendszer szerkezeti hibái következtében. Jóllehet a munkásság nyomására megtiltottak minden bevándorlást, mégis bekövetkezett az intézményes munkanélküliség, még pedig olyan mértékben, amelyet az európai válsággal csak részben lehet megokolni.

A kapitalista rendszer legnagyobb hibája, sőt bűne a nemzeti vagyon és jövedelem igazságtalan és gazdaságilag helytelen felosztása volt. A minden képzeletet meghaladó és számokban szinte alig kifejezhető vagyonok fölhalmozása egyetlen osztály kezében és a termelési lehetőség korlátlan fokozódása egyik részről, másrészt viszont a munkástömegek megélhetésének bizonytalansága olyan feszültséget idézett elő a társadalomban, amely szükségképpen átcsapott a politikum terére is és egymással marakodó pártokra szakította a nemzeteket. A törvényhozásban többé nem az egyetemes közérdek szempontjai uralkodtak, sőt azok egyenesen háttérbe szorultak és minden osztály arra törekedett, hogy ott is a maga önös érdekét juttassa érvényre, ahol egyedül a közösség érdeke szerint kell minden ügyet elbírálni. Ezért vesztette hitelét a demokratikus eszme, legtöbbnyire ugyanis a politikában is a gazdaságilag erősebb fél akarata döntött, ha meg a proletárság győzött, rendesen a forradalom felé taszította a nemzetet és megbénította a termelést. Ennek következtében a nyomor csak nőtt, mert a munkásság vezetői amilyen erősek voltak az ellenzékben és tehetségesek a lázításban, olyan gyatráknak bizonyultak a kormányzatban.

Minden szociális reform meddő ábránd lesz, ha egyszer a termelés megakad a helytelen tőkegazdálkodás következtében. Már pedig e téren is majdnem teljesen kihagyták a számításból a közérdeket. Mint az Egyesült Államok statisztikájából tudjuk, a tőke óriási hányada nem a termelést szolgálta többé, hanem a teljesen erkölcstelen tőzsdejátékot, emiatt a hitel megdrágult s a legfontosabb termelési ágak kénytelenek voltak az árakat emelni.

Így lett a szociális kérdés a legfőbb belpolitikai kérdés még a szabadelvű Amerikában is. Gyorssegélyek és átmeneti intézkedések azonban csak átmeneti enyhülést hoznak, míg a hivatásrendiséget intézményesen be nem vezetik. Az a kérdés már most, milyen magatartást tanúsítson e tekintetben az állam. A föladat ugyanis roppant nehéz, mert az intézményes rendezés megköveteli az egész társadalom újjászervezését. Más szóval az állam egyedül a közigazgatás útján, a társadalom közreműködése nélkül, a helyes megoldást nem fogja megtalálni. Azt sem teheti meg, hogy a várakozás álláspontjára helyezkedik s csak akkor kezd cselekedni, ha a társadalom már megmozdult. Ez rengeteg időveszteséget okozna és a legjobb esetben rögzítené a bajokat. Tehát a hivatásrendi reform érdekében államnak és társadalomnak egyszerre kell elkezdenie a munkát. Ma egyes országok adott viszonyaitól függ, mekkora rész esik ebből mindkét félre. Itt a legfontosabb, hogy az állam teljes erővel támogasson minden egészséges társadalmi kezdeményezést. Ha egyes érdekcsoportok nagyon akadályoznák a reformot, az ellenszegülőket szorítsa belátásra vagy legalább kényszerű engedelmességre. Ha pedig a társadalom teljes renyheséget és közömbösséget tanúsítana, az állam maga indítsa el a mozgalmat, de nem a saját hatalmi körének kiterjesztésére, hanem a társadalom súlyos szervi bajának orvoslása érdekében. Az orvosi kezelés ugyanis csak akkor lesz eredményes, ha attól a társadalom talpra áll és a rendi önkormányzat keretében a maga lábán kezd járni. Portugáliában az utóbbi megoldáshoz folyamodtak s azért vezették be egy időre a diktatúrát. Svájcban viszont a kormány csak a közjogi lehetőséget adja meg, mert a társadalom maga kezdte meg a reformot és teljes hozzáértéssel végzi az előkészítő munkálatokat. Magyarországon szintén nagyon kedvező a helyzet. Egyrészt az állam magáévá tette a hivatásrendi gondolatot, másrészt egy rohamosan erősödő nemzetpolitikai mozgalom készíti elő a társadalmat a magasabbrendű szociális életre. Ez a mozgalom föltétlenül szükséges, mert a törvényhozás hiába vezetné be a rendi alkotmányt, ha a társadalom ezzel nem tud mit kezdeni. A rendi törvényt ugyanis a társadalomnak kell önmagán végrehajtania és az állami végrehajtás teljes kudarccal járna. Nálunk még csak az a baj, hogy a hivatásrendi mozgalom tömegei csupa fiatalságból állnak és az idősebb korosztályok lomha érdektelensége szinte emberfölötti akadályt állít a reform útjába. E tekintetben legrosszabbul áll az értelmiség. Míg a parasztság és munkásság tekintélyes része már tudja, miről van szó, az értelmiség oktalan, suba alatti politizálással fecsérli az időt. Tehát sürgősen meg kell indítani a mozgalmat az értelmiség körében is.
 
 
0 komment , kategória:  Szociális reform és...6.rész  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.11 2018. December 2019.01
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 2960 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 203
  • e Hét: 624
  • e Hónap: 6746
  • e Év: 389782
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.