Regisztráció  Belépés
hunjano.blog.xfree.hu
A szkítha népek hosszúéletűek s mi ennek a fajnak vagyunk utolsó hajtása . A szkítha összesség ma: a magyar." /Csuray Károly / "A szólás szabadság... Hunjano
1965.01.21
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
Szociális reform és...7.rész
  2011-02-28 11:15:41, hétfő
 
 
Varga László S.J.:
Szociális reform és hivatásrendiség VII. rész

A rendi önkormányzat az államban

Az állam már jórészt fölszívta a társadalmat s ez alaposan megártott mindkettőnek. A társadalom kényszerzubbonyban vergődik, az állam pedig agyon van terhelve és roskadozik a túlterhelés miatt. Hovatovább az összes társadalmi ügyeket állami hivatalok intézik s ennek következtében a nemzeti jövedelem harmadát, majd később a felét az adópénztárak nyelik el. Mivel pedig az állam olyan ügyeket is intéz, amelyekben természeténél fogva nem illetékes, szükségképpen rosszul intézi azokat, maga ellen fordítja a népben felgyülemlő elégedetlenséget, amint az állami biztosítás esete mutatja. Ezzel az állam tekintélye veszélyes csorbát szenved, amit a propaganda bűvészetével sem lehet helyrehozni. Sokan az állampártiak közül akik hisznek a közigazgatás csodatevő erejében, nagyon idegenkednek a rendiségtől, mert az szerintük háttérbe szorítja az államot, államot fog alkotni az államban, tehát a rendeket legföljebb csak úgy tudják elképzelni, mint a közigazgatás hivatalos szerveit. Van valami alapja ennek a félelemnek, mert az erős rendi szervezetek nagyon könnyen maguk alá gyűrik az államot. Másszóval a jól szervezett rendiség erős államot kíván. Ahol a végrehajtó hatalom túlságosan meg van kötve és túlságosan függvénye az ingadozó pártalakulatoknak, ott a hatalmat kellőképpen meg kell erősíteni az alkotmányosság megtartásával.

A helyesen fölépített rendiség hatása éppen ellenkezője lesz annak, amitől a közigazgatás emberei félnek. A saját lábán álló társadalom ugyanis magára veszi az állam mostani terheinek igen nagy részét s ezzel erősebbé teszi a társadalommal szemben is. Visszanyeri az állam teljes cselekvési szabadságát és minden erejét a maga föladatainak megoldására összpontosíthatja. Vissza kell adni tehát a társadalomnak a maga természetes rendjét és szerves életformáját, hogy az állam hatalmának teljében intézhesse az egész nemzet ügyeit és a közjónak mindig éber őre lehessen.

Az állam föladata lesz a rendeket a közérdek szolgálatára kényszeríteni, mert az állam, vagyis a nemzeti közérdek fölötte áll a rendi érdeknek is. E kényszerítéshez azonban csak kivételes esetekben fog nyúlni, amikor valamelyik, számban vagy gazdasági erőben hatalmasabb rend fölényével visszaélne. Sokkal fontosabb és állandó teendője lesz az államnak a rendek működését szabályozni az egyetemes közjónak megfelelően.

Ugyancsak az állam joga közelebbről meghatározni a rendi önkormányzat hatáskörét. Habár a rendiség természetjogi követelmény, mert nélküle nincs társadalmi béke, egyedül az állami törvényhozás jogosult arra, hogy az általános érvényű természetjogi elvet a mindenkori viszonyokhoz mérten alkalmazza. Másképpen alakult ugyanis a rendiség a középkori, merőben szükségletellátó gazdaságban, mint amilyen a mostani termelési módszerek, a technika, hitelrendszer s nemzetközi forgalom világában lesz. A középkorban a mai vállalkozó, üzemi szervezet, tőzsde, pénzügy, állami gazdálkodás teljesen ismeretlen valami volt, pedig ezeket az új rendiség egyáltalán nem nélkülözheti. Mivel pedig az egész nemzeti közösséget gyökeresen új és az államot közvetlenül érintő módon alakítja át, alaptörvényeit az alkotmányba kell beiktatni.

Továbbá az állam fogja ellenőrizni a rendek tevékenységét, hogy a mindenkor lehetséges és a nemzet érdekét súlyosan fenyegető kisiklásokat megelőzze. Előfordulhat ugyanis, hogy valamelyik rendben belső bomlás üti fel fejét, vagy ártalmas politikai törekvések jelentkeznek, amelyek a közrendet veszélyeztetik.

Mindebből világos, hogy a rendi szervezet alá van vetve az államnak, de viszont az állam sem teheti meg alkotmánysértés nélkül, hogy a rendek önkormányzatát megbénítja vagy felfüggeszti.

A két közigazgatás

Ezek után önként vetődik föl a kérdés, milyen lesz az állami és rendi közigazgatás viszonya egymáshoz. Közhelyet emleget, aki ma a közigazgatás, főleg a magyar közigazgatás válságáról beszél. Majdnem minden országban hasonló a helyzet: az állam ,,üzeme" szakadatlanul akadozik, állandósultak benne a zavarok, kifullad, nem bírja az élettel a versenyt, kapkod, ingadozik, folyton új hivatalokat, kormánybiztosságokat szervez s amit valahogyan megcsinál, vajmi gyakran van benne köszönet. Olyan mint a túlterhelt mozdony, hegynek föl nem bírja a szerelvényt, kénytelen mindig lejtőnek menni, ott meg rosszul fékez. Egyetlen megoldás lenne a túlterhelés megszüntetése. Ámde a túlterhelés azért következett be, mert a társadalom szervezete teljesen megbomlott s azért az állam kényszerítve volt önmaga és a társadalom megmentése végett minden megoldást sürgető feladatot magára vállalni, jóllehet erre minden képessége hiányzik. Fölcsapott gazdának, bankárnak, építésznek, mindenféle vállalkozónak; orvosi rendelő, csecsemőgondozó, kórház lett s már szinte attól kell tartani, hogy még a gyerekszoptatást is vállalja. Súlyosabbá tette a bajt, hogy a világháború és az esztelen jóvátételi politika következtében a világgazdaság egyensúlya teljesen felborult, a gazdaság összezsugorodott, az adóbevétel rohamosan csökkent akkor, amikor a közületi kiadások ugyancsak rohamosan emelkedtek. A kényszeregyességek és a fokozott takarékosság sem segített már és a borzalmas feszültség olyan kirobbanást idézett elő, amelynek következményeit még sejteni sem lehet. E szerencsétlenség egyik oka kétségtelenül az volt, hogy nem hajtották végre a társadalmi reformot, pedig enélkül az államreform minden kísérlete eleve szükségképpen csődöt mond.

Az állami és társadalmi reformot egyszerre kell kezdeni és párhuzamosan folytatni. Az első cél az, hogy az állami közigazgatás gyors, pontos és rugalmas legyen. Ámde ezt csak akkor érjük el, ha feladatkörét szűkítjük és a minisztériumokból az oda nem való hivatalokat kiemeljük s ezeknek munkáját a rendi szervek nyomban átveszik és jobban elvégzik, mint eddig történt. Ezzel azonban a magyar közigazgatás problémáit korántsem oldják meg teljesen, mert az ügykezelés mind tárgyi, mind személyi szempontból mélyreható újításra szorul. Természetesen itt is a személyi, kérdés a fontosabb. A hivatalnoki kar kiválasztása ugyanis nagyon gyakran különös, ránk jellemző és az ország érdekével meg nem egyező módon történik. Amint Szekfű Gyula a Három nemzedék utolsó kiadásában a trianoni országról megállapította, a minisztériumok, a főhivatalok és a megyeházak jórészt annak a bizonyos úri osztálynak a hitbizományai, amely magát születési és egyéb jogcímen kiváltságosnak tartja. Alkotmányos alapja ennek a gyakorlatnak ugyan nincs, de azért minden törvénynél erősebb. A családi és rokoni összeköttetés, meg a pártfogás helyettesíti a komoly kiválasztást, amely minden helyre a megfelelő embert állítaná. Ez a nehezen meghatározható úriosztály annyira igyekszik csak magának biztosítani ezeket az állásokat, hogy nem is hajlandó tudomásul venni, mennyire lejáratja ezzel az állam tekintélyét és mennyire hátráltatja a nemzet fejlődését s ezzel az ország fönnmaradását is kockáztatja. Ilyen értelemben szorul közigazgatásunk mélyenszántó javításra. Ügyviteli szempontból hasonlóképpen kirívó fogyatkozását kell megállapítanunk. A jó kormányzásnak egyik aranyszabálya a felelősség megosztása. Amit tehát alsóbbfokú közegek elvégezhetnek, ne intézzék azt a magasabbak. Különben az ügykezelés roppant költséges, lassú és rossz lesz. A közigazgatás lomhasága egyenesen közveszélyes arányokat öltött nálunk. A helyi hatóságok nem mernek és nem tudnak intézkedni, menekülnek a felelősség elől, mert mindenben a minisztérium dönt. Így sem a bajokat megelőzni, sem kellő időben elhárítani nem lehet. A helyi hatóságok kezdeményező képessége meg van bénítva és amikor már nyakunkra nőtt a veszedelem, elkésve kormánybiztost küldenek ki; de annak előbb tanulmányoznia kell az ügyet s mire megtanulja mesterségét, már csak azt állapítják meg, mit vitt el az árvíz. A túlhajtott és oktalan központosítást kell tehát megszüntetni és a legfőbb hatóság csak az ellenőrzésben legyen serény és teljesen pártatlan.

Első ellenzéke a rendiségnek a hivatalnoki kar lesz, amely elvből tiltakozni fog hatalmi körének szűkítése ellen. Már pedig ebbe bele kell törődnie, mert úgy nem lehet a rendiséget bevezetni, hogy az állami bürokrácia érintetlen maradjon. E két bürokrácia ugyanis minden vállalkozó kedvet, egyéni szabadságot és szociális fejlődést elnyomna. Ezért kell a rendi önkormányzat fölállításával egyidejűleg az állami közigazgatás reformját is végrehajtani. A hivatalnoki karnak az a része, amely a rendiség bevezetésé után fölöslegessé válik, alkalmazást nyer a rendi közigazgatásban. Jogaikat is megtartják, amelyeket az állam biztosított nekik. A rendek viszont gyakorlott szakembereket kapnak, csak a rendiség szellemébe kell bevezetni őket, hogy magukévá tegyék az új életlátást és felöltsék azt a magatartást, ami a valódi közösségi élet vezetőiben nélkülözhetetlen.

A rendszerváltozás előnyét a széles néprétegek is gyorsan érezni és értékelni fogják, mert ennek következtében lényegesen csökkenni fog az állami adóteher. A rendi közgazdaság fölöslegessé teszi a számos rendkívüli állami támogatást, az előrelátó, egységesen irányított, közérdekű gazdaságpolitika megelőzi a nagy válságokat vagy lényegesen enyhíti azokat s ennek folytán állandósult, egyenletes lesz a gazdásági élet menete, kisebb lesz a szociális terhek összege is, mert a termelés emelkedik és a munkanélküliség csökken vagy egészen megszűnik, mint alább kifejtjük. Még a szociális biztosítás is olcsóbb lesz, mert megszűnik az egészségtelen központosítás.

A rendek az önkormányzat költségeinek fedezésére bizonyos adót szednek, de vigyázni fognak a takarékosságra, mert nem az államtól kapják a fedezetet, hanem maguknak kell azt kivetni és behajtani. Ezért a rendi közigazgatás sokkal olcsóbb lesz, mint az államé. Továbbá az állami adópolitikában is fontos tanácsadó szerep jut a rendeknek, hogy az adókivetés szervesebb és a termelési érdeknek megfelelő legyen. Amikor pedig majd a rendi szervezet kielégítően működik, az állam csak az egyes rendekre eső adó összegét állapítja meg és a behajtást teljesen rájuk bízza. Így az adókivetés és behajtás igazságosabb és rugalmasabb lesz, mint a mostani merev, nehézkes és gépiesen működő rendszerben. Ha eddig nem is megyünk, mindenképpen meg kell valósítani azt, hogy az állami adóhivatalokban hivatásrendi szakértők működjenek, mint tanácsadók, akik ott a rendek gazdasági és szociális érdekeit képviselik.

Demokrácia és rendiség

Ma igen széles körökben megrendült a demokrácia tekintélye, mert a gyakorlat nem egy államban igen rossz hírbe hozta, sőt egyenesen gyűlöletessé tette az eszményt. A politikai gondolkozásban éretlen tömegemberek --- ilyenekből áll a művelt osztály többsége is --- az eszmény értékét mindig a történelmi valósulás szerint ítélik meg, jóllehet ez vajmi gyakran nem egyéb, mint a nagy igazságok eltorzítása. Pedig a demokratikus gondolat a haladott közösségi élet követelménye. Tágabb értelemben véve minden jó kormányzatnak demokratikusnak kell lennie, vagyis az egész nép és főleg a gyöngébbek érdekét kell szolgálnia és nemcsak egy rendét vagy osztályét. Szorosabb értelemben pedig azt jelenti, hogy a nép minden tagja az állam érdekét magáénak tekinti, érte felelősnek tudja magát s e felelősséget vállalja is. Ezzel velejár azonban az is, hogy minden polgár bizonyos mértékig részt vegyen az állam ügyeinek intézésében, akár közvetlenül, akár közvetve megbízottai révén. Nagyobb közösségekben a közvetlen részvétel műszakilag lehetetlen, mert az államot csak hozzáértő szakemberek vezethetik, de ezek ellenőrzésre szorulnak, hogy a hatalommal vissza ne éljenek.

A szabadelvű államban osztályérdek szerint tagozódtak a pártok s emiatt az egyetemes nemzeti érdek nem egyszer teljesen háttérbe szorult. Lehet-e ott valódi nemzeti politikát csinálni, ahol a munkáspárt a komintern parancsára hallgat, a polgári radikálisok a szabadkőműves vezérkarnak engedelmeskednek, a konzervatívok pedig a nagytőke vagy nagybirtok védelmét szolgálják? Az ilyen államrendszer egészen beteg és szükségképpen romlásba dönti a nemzetet, amint a francia példa mutatja. De a demokrácia elfajulása még egyáltalán nem bizonyítja azt, hogy a demokratikus gondolat maga is téves. Szabadság és rend ugyanis teljesen megférnek egymással, sőt emberi rend csak ott lehetséges, ahol a jogos személyi szabadságot tiszteletben tartják. Vannak ugyanis az embernek olyan, Istentől nyert és soha el nem vehető jogai, amelyek nélkül az élet nem élhető, az egyén merő eszközzé, a társadalom csőcselékké aljasul. A jog pedig mindig szabadságot és függetlenséget jelent. Ahol viszont minden jog a hatalom birtokában van és a polgároknak nincs más joguk, mint a vak engedelmesség, az ország egyetlen, óriási börtön lesz, amelyben a szentek lelke is bilincsbe van verve. A hatalom csak eszköz, a cél a nemzet jóléte és fejlődése. Mihelyt azonban a hatalom az állami életnek ez alaptörvényét megszegi, forradalmat csinál a nemzet ellen, gyűlölt erőszakká fajul és erőszakot vált ki maga ellen.

A szabadelvű demokrácia bukásának másik oka az volt, hogy merőben politikai maradt, társadalmi és gazdasági téren egyáltalán vagy alig érvényesült. Egy művelt népnek nemcsak ahhoz van joga, hogy bizonyos része legyen az állam kormányzásában, sőt a társadalmi béke szempontjából még ennél is fontosabb, hogy a nemzetgazdaság irányításában is hasonló szerepe legyen. De politikai alkotmányosság vajmi keveset jelent a népnek, ha a gazdasági életben egyedül a tőkésosztály akarata parancsol. Ezért a munkásság a társadalmi kérdésből pártpolitikát csinált, osztályuralomra tört és egészen helytelen irányba terelte a parlament működését. A fontos nemzeti ügyekben is igen gyakran pártérdek szerint foglalt állást, amivel önmagának és a nemzetnek mérhetetlen sokat ártott.

A politikai reform tehát csak akkor lesz eredményes és valóban gyökeres, ha a törvényhozást és közigazgatást mentesítjük az osztályharc bomlasztó hatásától. Ezt a mérget el kell távolítani az államszervezetből, különben minden reform csak kuruzslás és kontármunka marad; még a komoly szándék látszatát is nélkülözi és a máris veszélyes feszültséget hatványozza. A kiváltságos osztályok pedig lássák be már egyszer, hogy a hivatásrendi reform nekik is életérdekük és az eddig követett magatartásuk csak vesztükre lehet. Végzetesen tévednek, amikor azt hiszik, hogy igazolhatatlan kiváltságaikat továbbra is az álbéke biztonságában élvezhetik. Senki józanul nem akarja anyagi romlásukat s ez nem is fog bekövetkezni, ha okos belátással idejében és nem a végső kényszernek engedve a szociális rendiség eszméjét magukévá teszik.

Az igazi demokrácia a belső béke és a társadalmi jólét elemi föltétele. Az a demokrácia pedig, amelyben a munkásság hitt, vagyis a proletárok mindent egyenlősítő osztályuraim a torzképe a valódinak, mert csak a csőcselék romboló tobzódását jelentene s legföljebb annyi haszna lenne, hogy a becsületes, de félrevezetett munkásság egy keserű tapasztalattal gazdagabb lenne. Az egyenlőség ugyanis önmagában nem szervező elve a társadalomnak, mert ez csak a szociális igazságosság lehet. A szocialista munkásság minden forradalma ezért vallott szükségképpen kudarcot. Nem a szabadság forradalmai voltak ezek, hanem barbár lázadások az élet törvényei ellen s egyetlen vívmányuk a csőcselék rémuralma lett. Igen, legyen a törvény előtt mindenki egyenlő, a rendi önkormányzatokban is minden osztály mint egyenlő fél vegyen részt, mérjenek is mindenkinek egyformán, de aki többet érdemel, többet is kapjon.
A kommunista egyenlőség
azonban tagadása az igazságosságnak és akadálya a gazdasági haladásnak.
A szovjet kísérletei ezt megrendítő módon igazolták és a jó Stachanov elvtárs sikere mutatja meg,
milyen tudománytalan a marxista tudomány.
Kacagtató együgyűség a szovjet részéről világrengető fölfedezésnek kikiáltani azt a munkamódszert, amelyet a magyar kubikosok már évtizedek óta alaposan ismernek,
pedig soha közgazdaságtant nem tanultak.

Az új rendiség nem azonos a politikai demokráciával,
de a demokratikus elvnek egyetlen elfogadható és tökéletes alkalmazása a társadalmi életben.
 
 
0 komment , kategória:  Szociális reform és...7.rész  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.08 2018. Szeptember 2018.10
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 2960 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 405
  • e Hét: 2746
  • e Hónap: 16023
  • e Év: 336055
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.