Regisztráció  Belépés
hunjano.blog.xfree.hu
A szkítha népek hosszúéletűek s mi ennek a fajnak vagyunk utolsó hajtása . A szkítha összesség ma: a magyar." /Csuray Károly / "A szólás szabadság... Hunjano
1965.01.21
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
Szociális reform és...9.rész
  2011-02-28 11:21:40, hétfő
 
 
Varga László S.J.:
Szociális reform és hivatásrendiség IX. rész


A hivatásrendi gazdaság

A társadalmi reform annyira szoros összefüggésben van a gazdaságival, hogy egyiket a másik nélkül végrehajtani nem lehet. Mivel gazdálkodás és gazdaság minden művelődésnek és jólétnek alapja, teljes társadalmi jólét megfelelő gazdaság nélkül el nem érhető. Továbbá minden gazdasági rendszer bele van ágyazva a mindenkori társadalmi rendszerbe, sőt azzal lényegénél fogva sok tekintetben azonos. A gazdasági rendszert ugyanis nem egyedül a termelés módja határozza meg, hanem a társadalmi jogrend is, amelynek keretében a gazdálkodás folyik. E helyen fölösleges a gazdasági rendszer mibenlétéről kialakult sokféle tudományos nézettel foglalkozni és vitába szállni, mert ezeknek a gyakorlatban alig van jelentőségük. Bennünket pedig elsősorban a reform érdekel és ebben könnyebb eligazodni és egységes álláspontra jutni, mint a tudós elméletek sűrűjében.

Számos szakember, mint a neves Bülöw is, azt tartja, hogy a kapitalizmus sorsa nem a rendszertől függ, hanem a tőkésosztály erkölcsi magatartásától: a döntő szó az erkölcsé, amely a gazdálkodásnak is alapja. Azt kívánják tehát, hogy a kapitalisták maguktól és jól felfogott önérdekből állítsák a tőkét az egész nemzet szolgálatába. Nagyjában e fölfogás megegyezik a mienkkel, de csak részben, mert az erkölcsi tényező szükségességét fölismerve, mégis bennragad a liberalizmusban. A dolgozó nemzet ugyanis szerves közösség s ezért lényegesen több, mint tagjainak összessége. A közösséget pedig a szociális igazságosság, mint jogi és szervező elv tartja össze, amelynek alkalmazása nem függhet az egyesek jó szándékától, hanem megfelelő végrehajtó szervek vagy intézmények útján kell érvényesülnie.

A szociális reformot ma annyira, sürgeti a közvélemény, hogy számos munkaadó komolyan kezd foglalkozni a munkások ügyeivel. Sokan azt remélik, hogy akár okosságból, akár a koreszmék és az uralkodó hangulat nyomásának engedve csakhamar általános lesz ez az új kapitalista gyakorlat s így behegesztik a rendszer tátongó sebét, amelyben a kritika és a forradalom oly hosszú idő óta könyörtelenül vájkált, sőt igen gyakran aranybányára is talált. E reménykedés azonban teljesen alaptalan, mert tengernyi idő folyna el addig, míg az összes munkaadók önként magukévá tennék e gyakorlatot és olyan változás is beállhat, amely a közvélemény nyomását nagy mértékben csökkenti és a probléma megoldatlan marad, ami újabb válságokat fog előidézni. Azonfelül a szervezetlen egyéni jószándék nem is képes megoldani a feladatot már csak azért sem, mert a szociális reformokat létesítő vállalatok gazdaságilag hátrányba kerülnek a többiekkel szemben és hamarosan elmegy a kedvük a reformtól. Továbbá az intézményes szervi bajokat, csak intézményes rendezéssel lehet gyógyítani. Ha pedig a tőke, ami valószínűtlen, egyetemesen, mindenkire kötelezően szánná magát erre, szükségképpen elfogadja a rendiséget s ezzel olyan bölcsességről és politikai érzékről tenne tanúságot, amelynek eddig jelét sem adta. Az ilyen erkölcsi csoda azonban több, mint valószínűtlen, azaz lélektanilag lehetetlen.

Még egyszer hangsúlyozzuk: a mai uralkodó osztály saját érdekében köteles a rendiség gondolatával megbarátkozni, különben ő lesz felelős azért, hogy a társadalom menthetetlenül az államszocializmus őrületébe menekül és a forradalom karjaiba zuhan.

A szocializmus elvből nélkülözi azt a roppant hajtóerőt a termelésben, amit a vállalkozó egyénisége, kezdeményező képessége és szervező tehetsége jelent, pedig ezek olyan tényezők a gazdaságban, amelyeket mással helyettesíteni nem lehet. A munka államában a legfontosabb munkaerő hiányzik s ezért a termelés sem lehet eredményes. A szocialista társadalom utópiákat kerget s abban a hitben van, hogy az emberből olyan pogány szentet tud faragni, aki még az egészséges önzésről vagy helyesebben az erkölcsileg megengedett önszeretetről is lemond és minden tehetségét, alkotó erejét a közösség szolgálatának szenteli, önmagáról, igényeiről és érdekéről teljesen megfeledkezve. A szocialisták az igazi csodavárók, mivel azt remélik, hogy a kivételes tehetségek minden egyéni haszon nélkül teljes erejüket megfeszítve fognak dolgozni a többiekért. Ez olyan erkölcsi teljesítmény, amelyet a kereszténység is csak azoktól követel, akik önként kötelezték magukat fogadalommal az evangéliumi tanácsok követésére.

A szakemberek egyetértenek abban, hogy a kapitalizmus válságának egyik oka a termelési technika káprázatos élőtörése volt. A gép az ember ellen fordult, elvette tőle a munkát és a kenyeret, más szóval a technika démonja erősebbnek bizonyult, mint az emberi akarat és ügyesség és a termelés korlátlan lehetősége megállította a termelést, mert a gazdasági életből kikapcsolta a fogyasztók millióit. Ezt a démont ugyanis csak erkölcsi erőkkel lehet az ember uralma alá hajtani s ezek a kapitalista társadalomban hiányzottak.

1. E két tapasztalat: a szocialista utópia és a kapitalista módszer csődje világosan mutatja a kibontakozás útját. Az új gazdaság, ha nem akarjuk vele az állandósult szegénységet és nyomort megszervezni, nem mondhat le az egyéni kezdeményezésről s azért kivételes tehetségnek szabad munkateret fog nyújtani és a vállalkozói kedvet fölfokozza. Bármennyire nem népszerű ma ez a tétel, mégsem szabad tőle tágítani, ha jobb rendszert akarunk az elavult rossz helyébe állítani. A tisztességes úton szerzett haszon és nyereség erkölcsi szempontból nem kifogásolható, a közgazdaságban pedig nélkülözhetetlen. Ha a tulajdon és a tőke érdeke mozgatja és előbbre viszi a gazdaságot, nem szabad annyira letörni, hogy a közösség emiatt kárt szenvedjen.

2. Mivel a dolgozó ember legfőbb tényező a gazdaságban és jóléte a gazdaságnak egyetlen célja, őt kell ismét a gazdasági élet középpontjába állítani. Ha a tulajdonjognak is a munka első forrása, akkor az új rendszert a munka jogrendjére kell fölépíteni. Minden igazi kultúra az ember kultúrája és nem a dolgoké. Az ember személyiség, szellemi élet és szellemi javak birtokosa, tehát sohasem tekinthető merő eszköznek a termelésben. Aki mégis ezt teszi, önmagát is meggyalázza, barbárrá aljasodik és lelkének többet árt, mint azoknak akiket gépalkatrész gyanánt kezel.

3. Az egyéni haszon és nyereség csak közvetlen hatóerő munkára és vállalkozásra, tehát nem lehet a közgazdaság irányító elve. A kapitalista gazdaság azért omlott össze, mert a vezetők vakon hittek a felvilágosodás hazug dogmájában, hogy az egyenek szabad tevékenységéből, szükségképpen áll elő a társadalmi összhang és a korlátlan szabadság eredménye lesz a tökéletes rend. E politikai és közgazdasági babonát könyörtelenül megcáfolta az élet logikája. A közgazdaság ugyanis egyetlen, élő szervezet, mint akár az állam és nem egyszerűen az egyenek és üzemek mozgó halmaza. Amint a test atomjaiból a lélek mint életelv formál egészet, éppúgy a gazdaságot is egy mindent átfogó és rendező elv teszi jói működő közgazdasággá. Ez pedig nem más, mint a szociális igazságosság törvénye. A rendiség ennek végrehajtására hivatott közjogi szervezet. Egyedül ez biztosítja azt, hogy a nemzetgazdaság valóban az egész nemzet javára legyen és megteremtse az egész nemzet jólétét, ami csak akkor érhető el, ha a gazdaság összes tagjai a közösség érdeke szerint működnek együtt. Az ilyen együttműködés viszont az egyének és üzemek szempontjából is föltétlenül előnyös, sőt szükséges, mert ha a közérdek szenved, az egyesek is előbb-utóbb súlyos kárt vallanak. Az egész szükségképpen magával sodorja tagjait is. Láthattuk a közelmúltban, milyen végzetes csapás lett az egész közgazdaságra a magyar mezőgazdaság összeomlása, amiből nyilvánvaló, hogy a nagyipar, a bankszervezet, meg a kereskedelem nem lehet közömbös a mezőgazdasággal szemben. Ha az utóbbiak be is látták ezt az elemi közgazdasági törvényt, nem eszerint cselekedtek. Jóakarattal, előrelátással tudták volna enyhíteni a bajt, de gyökeres segítséget, nem nyújthattak volna, mert hiányzott hozzá a megfelelő közgazdasági szervezet: a rendiség. Sokan a régi iskola hívei közül azt fogják mondani, hogy a szociális igazságosság erkölcsi törvény s mint ilyent a szociális politikában tekintetbe is kell venni, de semmiképpen nem lehet a közgazdaság legfőbb rendező és szabályozó elve. Nem fejtegetjük itt, mennyire alá van vetve a gazdasági cselekvés is az erkölcsi rendnek, azt sem ismételjük, hogy a társadalompolitika nagy föladatait megfelelő gazdaságpolitika nélkül megoldani egyáltalán nem lehet. Csak egyet említünk meg a teljes világosság kedvéért: a családi bér ügyét. A szociális kérdés nagyrészben megszűnik szinte egy csapásra, mihelyt az összes üzemek család bért fizetnek. Ámde ez elsősorban gazdaságpolitikai ügy és egyúttal a szociális igazságosság követelménye is. Tehát a szociális igazságosság elve lényegénél fogva közgazdasági törvény, de nem a tényekből kiolvasható lélektani törvényszerűség, hanem a közgazdaság lényegében gyökerező léttörvény, ami nélkül okszerűen és eredményesen gazdálkodni nem lehet. Ez minden léttörvény értelme. Sajnos, a liberális tudomány és közvélemény annak meglátását és vizsgálatát tartotta fontosnak és a teljes csődig kellett jutnunk, hogy kiváló tekintélyek és az események hatása alatt kényszerüljenek álláspontjukat felülvizsgálni, amint pl. Sombart és Weber Adolf tették.

A szociális igazságosság tehát elsősorban közgazdasági léttörvény, azaz olyan parancsa a közgazdasági okszerűségnek, amely nélkül eredményesen gazdálkodni nem lehet és mert gazdaságilag szükséges, erkölcsileg is kötelező.

A közgazdasági szervezet lényegesen több valami, mint a magángazdaságok összessége, mert magasabbrendű egység és szervezet. Jóllehet a kettő belső kapcsolatban van egymással, de nem teljesen azonosak. Míg a magángazdaságok a termelés legkisebb mozzanataiban végrehajtották a racianolizálást, vagyis az okszerűség elvét, a közgazdaságról teljesen megfeledkeztek. A közgazdasági okszerűség pedig azt kívánja, hogy a dolgozó nemzet minél tökéletesebben elérje a közjólétet, ami nem egyéb, mint a szociális igazságosság torvényének lényege. Tehát a szociális igazságosság a közgazdasági okszerűség törvénye. Magángazdasági szempontból ideig-óráig célszerű lehet a termelés korlátozása magas piaci árak mellett, de a közgazdaságot az ilyen politika tönkreteszi s azért végeredményben az üzemeket is válságba dönti. Egyes üzemeknek kétségtelenül előnyös minél alacsonyabb órabért fizetni, ám a közgazdaságnak ez mérhetetlen kárt okoz, mivel a munkabér nemcsak termelési költségtétel, hanem vásárlóerő is s ha minden vállalat ezt a politikát követi, hamarosan súlyos zavarok állnak be az egész gazdaságban.

Továbbá a gazdaság nem önmagában zárt valóság, nem öncélú érték, amely a magasabb emberi és nemzeti érdektől függetleníthetné magát. A hasznos javaknál nagyobb értékek is vannak s ezek közé tartozik az egész nemzet általános jóléte s ennek a magángazdasági érdeket és hasznot föltétlenül alá kell rendelni. A gazdálkodás tehát csak akkor lesz helyes, ha tiszteletben tartja az értékek rangsorát, amelyben a gazdasági érték a legalsó fokozaton áll.

Míg a kapitalizmusban a haszon és nyereség, vagyis a tőkeérték a gazdasági tevékenységnek indító oka és egyetlen normája is volt, sőt ez lett az egész társadalmi életnek legfőbb törvénye, a rendiségben a magánérdek csak mint vállalkozásra és munkára lendítő erő szerepel, míg a szabályozó elv a közjó érdeke, a szociális igazságosság törvénye lesz. Ebben áll a gyökeres rendszerváltozás, amelyet a rendiség hoz a népek életébe. Amint látható, a rendiség az életet a maga teljességében ragadja meg, nem sikkasztja el az egyik igazságot a másik kedvéért és nem nyomja el az egyik érdeket a másik győzelméért. A jogos érdekek természetüknél fogva egymásba fonódnak és kölcsönösen egymásért vannak, mert az egyik kiegészíti a másikat. Ebből következik, hogy az új rendszer a közjó és a szabadság rendje lesz, amely a közjó érdekében követeli az egyén jogos szabadságát és mindenki érdekében érvényesíti egyesekkel szemben a közjó fegyelmét. Bizonyos szabadság Istentől adott természetes joga minden embernek, azért a hatalom azt jogtiprás nélkül legföljebb büntetés címén veheti el az embertől Ma nagyon sokan már odáig süllyedtek, hogy a felelősségtől menekülve, valósággal rohannak a szolgaságba. Ilyenkor az okosokra az a föladat hárul, hogy a többiek lelkiismeretét fölrázzák, a felelősség tudatát bennük megerősítsék, mert az ember köteles szabad lenni és felelősséget vállalni, ha nem akar az esztelen lények színvonala alá süllyedni.

A kapitalizmus ma már sem az ember, sem a gép termelő erejét nem tudja kihasználni, mert a gépek hetenkint csak két-három napon át dolgoznak, sőt nem egyszer hónapokon keresztül mozdulatlanul állnak és a munkások millióit a tétlenség és jövőtlenség kergeti a forradalmi őrületbe. A rendi gazdaságban lényegesen többet kell termelni és dolgozni, ha azt valóban a rendiség elvei szerint fogják irányítani. Elsősorban ez lesz fölényének bizonyítéka a mostanival szemben. Gazdasági és társadalmi téren a tőke hatalmi előnyét és eddig élvezett előjogait elveszti, sőt egészen a nemzet magasabbrendű érdekeinek rendeltetik alá. Az eddigi uralkodó osztály egyenjogú lesz a munkássággal, mert mindegyik egyformán tagja a nemzeti közösségnek és egyiknek sorsa szorosan össze van láncolva a másikéval.

Ha ez a társaság valóban bölcs és művelt, be kell látnia, hogy önmagát csak akkor mentheti meg, ha a többieket magához fölemeli, mert a paloták lakói csak addig élvezhetik nyugodtan a vagyon kényelmét, amíg jólét és béke virágzik a munkások szerény lakásaiban is.

Ha ezek az urak valóban hívatottnak érzik magukat a nép vezetésére, tudniok kell, hogy a nép azokra hallgat, akik a bizalmát megnyerték és a tömeg csak akkor lesz szabad prédája a közéleti kalandoroknak, ha nem lát maga előtt igazi emberi nagyságot, amelynek lelkesen hódolni tud. A mai társadalomban népszerűség nélkül minden hatalom és tekintély erőtlen, de a népszerűséget csak azok szerezhetik meg, akik teljesen azonosítják magukat a nép minden gondjával és jogos igényével. Az igazi nagyságot a népszerűség sohasem rántja le az utca szintjére, ha az önmagához hű marad. Akik attól félnek; hogy ez nagy áldozatba kerülj mert bizonyára sok egyéni és osztály érdekről kell lemondani érte, ne felejtsék el, hogy később mindez százszorosan megtérül és mérhetetlenül többet nyernek vele, mint amennyit veszítenek. Különben is sohasem lehet jogos az olyan osztályérdek, amely útjában áll a teljesebb és gazdagabb magyar életnek.

A jól fölépített rendiségben nem lesznek sztrájkok, a belpolitikai feszültség, amely az egész közéletet megmérgezi, megszűnik; elmaradnak a nagy társadalmi megrázkódások; a termelés menete állandósul; a gazdasági válságok rombolását nagy részben meg lehet előzni; a többtermelés mostani akadályai eltűnnek; mihelyt több országban helyreáll a belső rend, az európai piac is megnyugszik és így a tőke is jobban fog keresni, mint az utóbbi, betegesen nyugtalan évtizedekben. Mihelyt a munkásság a proletársorból fölemelkedik és kis tulajdonra tesz szert, a mások tulajdonát is megfogja becsülni és a vagyoni, meg gazdasági jogrend megszilárdul. Igen, a tulajdon intézményét, ami nélkül sem családi élet, sem magasabb kultúra nem lehetséges, csak úgy lehet fönntartani, ha az lehetőleg mindenkinek érdeke lesz, mivel mindenkinek jut az ország vagyonából valami. Egy házhelyet és melléje félholdas telket minden mezőgazdasági munkásnak adhatunk s emiatt még nem fog tönkremenni a magyar földművelés, mint az a társaság hirdeti, amelyik még mindig azt gondolja, hogy Magyarországot az Isten egyedül nekik teremtette és értők tartja fönn. Ha nem akarjuk, hogy esztelenül államosítsanak minden tulajdont, a tulajdonjogot és az élethez való jogot kell őszintén szocializálni. Ez a rendiség veleje. Se több, se kevesebb! Ma titokzatos, sőt akárhányszor félelmetes erővel ragadja meg a lelkeket a nemzeti érzés. Ha nem vigyázunk, úgy felperzseli az élet minden vagyonát, mint a vihartól korbácsolt tűzvész szokta a magyar falvakat. Alkotó munkára kell szorítani, mert a nemzeti érzés elsősorban kötelesség s amilyen fönséges, olyan súlyos is. A magyar vezető osztály kétségtelenül teljes tudatossággal véli szolgálni a hazát és éberen vigyáz az ezeréves örökségre, amely létének egyetlen alapja. De ez a nacionalizmus nem felvilágosult és törekvései nem azonosak a nemzet mostani érdekeivel. Ezért van annyira széthasadva a nemzet s ezért tátong oly mélységes és fenyegető űr a vezető réteg és a nép között. Leginkább ez bénítja meg az ország erejét, megköti vagy lassítja a fejlődését. Az új rendiség áthidalja a veszedelmes szakadékokat az egyes osztályok között és megteremti köztük azt a bizalmat, amellyel minden becsületes magyar tartozik a másiknak, akár mágnás, akár zsellér legyen. Ez a nemzet belső erejének olyan felfokozását eredményezi majd, amelyet semmi más politikával elérni nem lehet s akkor majd nem lehet többé Magyarországot a középkori elmaradottság vádjával bélyegezni, akkor majd idegenek sem mondhatják gyilkos gúnnyal a magyar urakról, hogy jobban szeretik hazájukat, mint népüket

Most csak az a kérdés, honnan vesszük e roppant arányú vállalkozáshoz az erkölcsi erőtőkét? Pénz ugyanis alig kell hozzá s ha sok kellene, azt könnyebb lenne előteremteni, mint sok ezrekkel elfogadtatni egy új életlátást, amely a vérünkké vált réginek teljes megtagadását követeli. A szükséges erők megvannak a magyar társadalom minden rétegében; a főnemes fiatalság nagy része ma már éppen úgy gondolkodik és érez ebben a kérdésben, mint a kisgazdák java, a pesti munkásság tekintélyes száma, vagy a fiatal papság. Csak szét vannak szórva, mert eddig hiányzott a szervezet, amely összefogja őket társadalmi hatalommá, de a toborzás és kiképzés már teljes lendülettel folyik a szívós munka csendjében és a magyar élet teremtő tavaszba lendül, mert a nyár forró tüzében izzik a legjobbak akarása.

A dolgozó ember a gazdaságban

Szükségesnek tartjuk ismételten hangsúlyozni, hogy a rendi gazdaság nem kötheti gúzsba a termelő erőket, sőt azoknak sokkal teljesebb érvényesülést biztosít, mint a kapitalizmus. Amely rendiség ezt nem éri el, csak a jó nevet bitorolja jogtalanul és a szegénységet, meg a nyomort fogja megszervezni. Egy basáskodó hivatalnoki osztály vezetése alatt talán tökéletesen fog zörögni a gépezet, de sokba kerül és üresen jár.

A termelő erők között első helyen áll a munka, illetve a dolgozó ember. Szándékosan mondjuk: a dolgozó ember, mert a rendi gazdaság nem pusztán a munkások gazdasági rendszere lesz, hanem az összes dolgozóké. Ezt a még sokáig kísértő szocialista eretnekséggel szemben könyörtelen következetességgel kell hangsúlyoznunk a munkásság és az egész társadalom érdekében. Ám a dolgozó ember nemcsak megalkotja, szervezi és fönntartja a gazdaságot, hanem annak célja és ura is. Más szóval a gazdaság teljesen az emberért van, a magyar nemzetgazdaság pedig az egész nemzetért. Ez az isteni világrend egyik sarkalatos törvénye s a huszadik században éppenúgy érvényes, mint volt a teremtés idején vagy lesz az utolsó ítélet esztendejében. Ha a gyakorlati élet bölcsei erre azt mondják, hogy e törvény ugyan gyönyörűen hangzik mint erkölcsi eszmény, de az életben nem lehet mit kezdeni vele, csak arról tesznek bizonyságot, hogy az élet teljes valóságát egyáltalán nem ismerik. A gazdálkodásnak ugyanis egyetlen célja az egész nemzet anyagi szükségleteinek minél tökéletesebb kielégítése. Ez a cél tehát egyúttal követelmény is és a közgazdaság csak akkor működik jól, ha ennek a követelménynek teljesen megfelel. Az elvek jelentőségét a gazdaságban éppoly kevéssé szabad lebecsülni, mint az élet bármely más területén. Magát a kapitalizmust is nagyon szabatosan meghatározott elvek irányították. A lehető legtöbb embernek lehető legnagyobb jóléte, mint eszmény lebegett szeme előtt, de a vezetők abban a hitben voltak és vannak, hogy az eszmény önmagától megvalósul olyan gazdasági rendben, amelyet a korlátlan szabad verseny kialakít. Ámde a tapasztalat bebizonyította, hogy az általános jólét ilyen egyszerű úton el nem érhető, mert a szabadon tülekedő erők ugyan mozgatják, de nem irányítják helyesen a közgazdaságot. Ezért kell neki a rendiségben megfelelő szervezeti formát adni, hogy a teljes fejetlenséget a termékeny rend váltsa föl. Szerepe hasonlít az állam szerepéhez. Az állam létrehozza a közjót, amelynek segítségével az egyes polgárok saját szorgalmukkal teremtik meg maguknak és családjuknak a boldogulást. Az állam csak segít, de nem helyettesít. A közérdek ugyan bizonyos korlátokat állít az egyéni szabadságnak, azonban a kezdeményezés és vállalkozás jogos szabadságát egyenesen követeli. Csak annyi lehet a megkötöttség, amennyi éppen szükséges és annyi legyen a szabadság, amennyi csak lehetséges. Ennek az elvnek kell uralkodnia a rendi gazdaságpolitikában, ha nem akarjuk azt, hogy több legyen a rend és egyenlőség és kevesebb a kenyér, mint a kapitalista korszakban. Itt minden ember a maga szerencséjének lesz kovácsa, csak adjuk meg a lehetőséget arra, hogy az igazi tehetség, munkakedv és szorgalom érvényesüljön, különben a túlzásba vitt szervezés és beavatkozás megbénítja a termelő erőket.

A rendiség kétségtelenül érvényt szerez az erkölcsi törvénynek a gazdaságban, de nem követel olyan hősiességet, olyan kivételes önzetlenséget, amely a mostani világrendben sem nem kötelező, sem általában el nem érhető. Nem áldozatokat követel az egyesektől, hanem csak becsületességet; nem, önzetlenséget kíván, hanem csak igazságosságot. Nem kerget ábrándokat és vágyálmokat, hanem csak azt célozza, hogy a gazdaság világában egyedül a józan ész törvényei legyenek mérvadók. Végeredményben tehát minden az embereken fordul meg, akik a rendi gazdaságot irányítani fogják. Sokat jelent ugyan, majd az új gazdaság jog és versenyjog bevezetése is, de végzetes tévedés azt hinni, hogy törvényekkel és merev szabályokkal talpra lehet állítani a gazdaságot. ,,Aki a rendiséget csak valami gépiesen működő gazdasági rendőrségnek képzeli, a közgazdaság mivoltát egészen félreismeri. Ez a kiáltó tudatlanság jellemzi azt a sok hívatlan országmentőt, akik ma a magyar közéletben hangoskodnak és bármely órában készek lennének átvenni az állam vezetését, mivel a felelősségérzet egyáltalán nem nyugtalanítja őket. Ha a szabályozás minden kis dologra kiterjedne, a rendiség hamarosan a 18. században megmerevedett céhrendszer, vagy a kommunizmus sorsára jutna. A hivatalnokuralom és a liberális fejetlenség két zátonyát csak akkor fogjuk elkerülni, ha rendek vezetőiben és tagjaiban mélyen gyökeret ver a gazdasági erkölcs. Ez lesz az egyedül elégséges, önműködő szabályozó erő, amely a gazdasági tevékenység egészséges menetét biztosítja. Az egész életet sohasem lehet az emberi törvény szűk kereteibe szorítani. Ezért van szükség az egyetemes felelősség és a rendi becsület íratlan törvényére, amely erősebben tud kötelezni, mint az írott rendelet. Már régen megállapították, hogy túlságosan sok törvényre csak ott van szükség, ahol a közélet erkölcsi rendje meglazult. Minél több a törvény, annál kevesebb a tisztességes ember.

Általában mindenki elismeri, hogy az erkölcsi fegyelem a társadalmi rend egyetlen szilárd biztosítéka, de a mai helyzetet Ismerve, kételkednek abban, hogy a rendiség képes lesz a közerkölcsöket gyorsan és gyökeresen megváltoztatni. Ha pedig ez igaz, akkor az egész elmélet holt javaslat, elérhetetlen szép álom marad és nem fog gátat vetni a további forradalmak elé. E nehézség kétségtelenül komoly, annál is inkább, mert az átlagember, főleg ma, kíméletlenül megköveteli a tisztességet a többiektől, de önmagával szemben, különösen a gazdasági erkölcs dolgában, megdöbbentően elnéző és igénytelen. Éppen ez kiáltó jele az általános lezüllésnek. Az erkölcsöt merőben kényelmi és hasznossági szempontból értékelik és csak a képmutatást tartják kötelezőnek de nem a tisztességet. A romlottságnak ez a netovábbja.

Ennek ellenére azt állítjuk, a rendiségben meglesz az erő, hogy ezt az állapotot megváltoztassa. Botorság lenne azt remélni, hogy rövid időn belül tökéletes emberekké lehet változtatni az összes polgárokat, de nem is ebben van a megoldás. A rendiségben ugyanis egyszerre többszörös lehetőség nyílik a társadalmi feszültség és a gazdasági válság lényeges enyhítésére. Az állam maga is erőteljes beavatkozással sokat tudott segíteni, pedig intézkedéseit mindig a pillanatnyi szükség parancsára tette. Ámde a rendiség gazdasági és szocális törvényei a dolog természeténél fogva föltétlenül jobbak lesznek, mint az államéi, mert maguk a közvetlenül érdekeltek hozzák azokat. Továbbá a közvéleményt nagy mértékben megnyugtatja az a puszta tény, hogy a dolgozók, az összes munkásság és a fogyasztók az addigi hatalmasokkal egyenrangú félként vesznek részt a nemzetgazdaság irányításában. Nélkülük és ellenük nem lehet többé intézkedni. Más szóval a nemzet legfőbb gazdasági ügyei a rendi képviselet nyilvánossága elé kerülnek, ahol a hatalmi érdek önkényével szemben szükségképpen érvényesül az igazságosság kényszere. A kíméletlen erőszakkal szemben egyedül a jog kényszerítő ereje képes fönntartani a rendet. Ha a rendiség csak azt érné el, hogy mind a kapitalista önkényt, mind a tömeg forradalmi szenvedélyeit az igazságos jogrend hatalmával megfékezi vagy letöri, már ezzel is az egészséges fejlődés útjára terelné a társadalmat. Ha a rendi szervezetet idejében bevezettük volna, a gazdaadósságok, a mezőgazdasági hitel, a családvédelem, a biztosítás, az agrárolló kérdését sokkal jobban megoldottuk volna, mint a mindenben elkéső és kapkodó kormányok. A rendi önkormányzat szerveiben, főleg az országos kamarákban teljesen szóhoz juthat a szakszerűség és kellőképpen biztosítva van a nemzet az ellen is, hogy az egyoldalú osztályérdek döntsön életbevágó országos ügyekben.

Ma az élet legfőbb parancsolója, sőt rendesen zsarnoki kényura a közvélemény. Ez a láthatatlan, mindenható szellemi erő eddig majdnem teljesen a rontás és bomlasztás szolgálatában állt, mert minden eszköze egy jól szervezett és erkölcsi gátlástól ment kisebbség kezében volt. A rendiség azonban megteremti a lehetőséget arra, hogy a közgazdaságban ismét az erkölcs íratlan törvényei jussanak uralomra, mert a szervezettség fölényének birtokában nem lesz nehéz új és egészséges közvéleményt kialakítani. Végtére is nincs abban semmi lehetetlenség, hogy egyszer ismét a tisztesség, a becsületesség legyen népszerű és kötelező az üzleti világban is. Ez a közvélemény mindennél súlyosabban bünteti a gazdasági tisztesség ellen vétőket, amikor megbélyegzi és erkölcsileg kizárja őket a közösségből. Ha a vétkeseket mind a közönség, mind a kartársak elkerülik, ha a rendi becsület megsértését, az uzsorát, a hamisítást, a csalárd bukást, a szédelgést, az üzérkedést, a félrevezetést megszégyenítéssel sújtják, az erkölcsöt jobb üzletnek fogják tartani az emberek, mint a bűnt. Ma is van elég tisztességes és erkölcsileg művelt ember .a magyar életben ahhoz, hogy új közvéleményt csináljanak, csak az kell még, hogy ezek egymásra találjanak és úgy szervezkedjenek és olyan szívósan törekedjenek a vezetésre, mint azok, akik erre egyáltalán nem hivatottak. Végső fokon a társadalmi bajokért mindig a tisztességes emberek felelősek, mert engedik szabadon garázdálkodni a felelőtlen elemeket.

A harmadik mód, amellyel a rendiség érvényt fog szerezni az erkölcsi törvénynek a gazdaságban: a nevelés. Ha minden rend komolyan veszi ezt a föladatot és a fiatalságnak nemcsak szakképzést nyújt, hanem jellemet alakító igazi nevelést is ad és ha az utóbbit éppen oly fontosnak tekintik, mint az előbbit; ha tanítás és a tankönyvek lényeges része lesz a gazdasági erkölcstan és azt arravaló oktatók adják elő, akik saját egyéniségükkel is eleven hirdetői az új világnak, akkor a rendiség tökéletesen megoldja a mai kor legsúlyosabb problémáját és a forradalom kezéből kiüt minden fegyvert.

Így lesz a dolgozó ember valóban ura és célja a gazdaságnak.

A munkásság szerepe a gazdaságpolitikában

Az orosz forradalom bebizonyította, hogy a munkástanácsok nem vehetik át az üzemeket, mert különben megbénul az egész termelés. Ugyancsak a tapasztalat cáfolta meg a szocialista utópiákat is, amelyeket szocializálás vagy gazdasági demokrácia néven hoztak forgalomba, mert szótöbbség alapján üzemet vezetni komolyan nem lehet. Ezért nem lehet holmi gazdasági parlamentről sem beszélni. A rendi gazdaság a magántulajdon és magán vállalkozás alapján áll, tehát az üzemek és vállalatok vezetése teljesen a vállalkozók kezében marad. Itt tehát a munkásság köteles magát alávetni a munkaadónak és helyetteseinek, és a szorosan vett üzleti ügyekbe bele nem szólhat, különben az egész vonalon teljes lesz a zűrzavar.

Mivel azonban a munkásság boldogulása, fölemelkedése teljesen a gazdaság mindenkori helyzetétől függ, éppúgy akár a vállalkozóké, képviselete révén mint egyenjogú fél vesz részt a gazdaságpolitika vezetésében. A legfelső kamarákban állapítják meg a nemzetgazdaság jogrendjét és a közérdekű gazdaságpolitika irányelveit. E bizottságokban a munkásság képviselői teljes mértékben érvényesíteni tudják az egész osztály jogos igényeit. A merő és jogtalan osztályérdek itt nem fog szerepet játszani, mert a munkásság és munkaadók egyaránt érezni fogják, hogy sorsuk azonos az egész rend jólétével vagy hanyatlásával. A közös felelősség alapján fognak tárgyalni és egyezkedni s így lelkileg is emberibb kapcsolatba kerülnek egymással.

Továbbá joga lesz a munkásságnak, hogy a közösen hozott határozatok végrehajtását ellenőrizze és a sérelmek orvoslásáról gondoskodjék.
A vezetőknek e téren főleg arra kell vigyázniok, hogy teljes tárgyilagossággal járjanak el,
mint ezt a rendiség szelleme megköveteli.
A valóságos helyzetről,
a lehetőségekről világosan tájékoztassák a munkásokat és ne tűrjék,
hogy felelőtlen uszítók az osztályharc mételyét ismét elhintsék.

Ilyen eljárással a tömegek hozzászoknak a tárgyilagos látáshoz,
nem loholnak hiú ábrándok és olcsó ígéretek után,
politikai érettségre tesznek szert
s ezzel a társadalom nyugalma is helyre áll.
 
 
0 komment , kategória:  Szociális reform és...9.rész  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.08 2018. Szeptember 2018.10
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 2960 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 784
  • e Hét: 5050
  • e Hónap: 18327
  • e Év: 338359
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.