Belépés
nagyuska.blog.xfree.hu
"Idegen nyelveket tudni szép, a hazait pedig lehetségig mívelni kötelesség. "- Kölcsey Ferenc Parainessis Kölcsey Kálmánhoz Juhászné Szunyogh Mária Marika
1947.09.09
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 29 
Tóth Elemér
  2011-12-07 18:45:33, szerda
 
  TÓTH ELEMÉR versei

......



...... ........... .....



.Itt a beírt versek címe van.A versei című lap kommentjeiben elolvashatod a verseket!
Kérlek oda a kommentbe, írd be a verset, amit hoztál!...... .............. Előre is köszönöm!


...... ........... .....







CÍMEK...... ........... ........... .......HÁNYADIK KOMMENTBEN TALÁLOD?......KI GYŰJTÖTTE?

A költő___________________(#)- Gizella Lapu
A kutya___________________(#)- Gizella Lapu
A kutya, a ló és a szamár___________________(#)- Gizella Lapu
Aranyat szórnak a fák___________________(#)- Juhászné Szunyogh Mária
A tavasz születése___________________(#)- Gizella Lapu
A vér___________________(#)- Gizella Lapu
Az éjszaka - Az éjszaka dala___________________(#)- Juhászné Szunyogh Mária
Az én zoknim___________________(#)- Juhászné Szunyogh Mária
Az öreg___________________(#)- Gizella Lapu
Az udvaron___________________(#)- Gizella Lapu
Ál­lok az ősz­ben, sö­tét szél­ben -Min­den­na­pi etű­dök V.___________________(#)- Gizella Lapu
Beszéd a jövőért___________________(#)- Gizella Lapu
Búcsúének___________________(#)- Gizella Lapu
Cinkeének___________________(#)- Gizella Lapu
Csak te___________________(#)- Gizella Lapu
Csalogató___________________(#)- Gizella Lapu
Csönd! - Az éjszaka dala___________________(#)- Juhászné Szunyogh Mária
Ez a varázslat___________________(#)- Gizella Lapu
Ének nagyapámról___________________(#)- Gizella Lapu
Évek mor­zsa­lé­ka___________________(#)- Gizella Lapu
Évszakok___________________(#)- Gizella Lapu
Fecskék___________________(#)- Gizella Lapu
Gólya, gólya___________________(#)- Gizella Lapu
Gyere velem___________________(#4)- Juhászné Szunyogh Mária
Ha­lott lom­bok alatt___________________(#)- Gizella Lapu
Halványszőkén - Őszi han­gu­la­tok___________________(#)- Gizella Lapu
Három falu___________________(#)- Gizella Lapu
Hihetetlen___________________(#)- Gizella Lapu
Hul­la­nak sár­ga le­ve­lek -Min­den­na­pi etű­dök I.___________________(#)- Gizella Lapu
Igaz ének___________________(#)- Gizella Lapu
Játék___________________(#)- Gizella Lapu
Karácsony___________________(#)- Juhászné Szunyogh Mária
Kesergő___________________(#)- Gizella Lapu
Kö­kör­csin, ró­zsa, ibo­lya -Min­den­na­pi etű­dök VIII.___________________(#)- Gizella Lapu
Krizantémos délután___________________(#2)- Gizella Lapu
Látomásos dal.___________________(#)- Gizella Lapu
Leltár.___________________(#)- Gizella Lapu
Lom­bok sze­mez­nek a ha­lál­lal -Min­den­na­pi etű­dök III.___________________(#)- Gizella Lapu
Mákos tészta___________________(#)- Juhászné Szunyogh Mária
Már csak___________________(#1)- Juhászné Szunyogh Mária
Min­den­na­pi etű­dök___________________(#)- Gizella Lapu
Mocsok és szenny___________________(#)- Gizella Lapu
Mu­tasd meg szép vi­rá­god -Min­den­na­pi etű­dök IV.___________________(#)- Gizella Lapu
Nehéz út___________________(#)- Juhászné Szunyogh Mária
Nem szeretem a spenótot___________________(#)- Juhászné Szunyogh Mária
Négy évszak___________________(#)- Gizella Lapu
Nyári vers___________________(#)- Gizella Lapu
Ok­tó­ber 6___________________(#)- Gizella Lapu
Ökör­nyál leng - Őszi han­gu­la­tok___________________(#)- Gizella Lapu
Öled ár­nyé­ka -Min­den­na­pi etű­dök II.___________________(#)- Gizella Lapu
Öreg­ség___________________(#)- Gizella Lapu
Őszi han­gu­la­tok___________________(#)- Gizella Lapu
Remény___________________(#)- Juhászné Szunyogh Mária
Régen királyfi voltam___________________(#3)- Juhászné Szunyogh Mária
Rövid mese___________________(#5)- Juhászné Szunyogh Mária
Sándor, József, Benedek___________________(#)- Gizella Lapu
Szerelem___________________(#)- Gizella Lapu
Szédület___________________(#)- Gizella Lapu
Szép bék­lyók­ban___________________(#)- Gizella Lapu
Szép emberséggel___________________(#)- Gizella Lapu
Tavasz ez___________________(#)- Gizella Lapu
Tavaszi kettősség___________________(#)- Gizella Lapu
Te­rem­tet­te­lek hát magamnak -Min­den­na­pi etű­dök V!.___________________(#)- Gizella Lapu
Vad­li­bák - Őszi han­gu­la­tok___________________(#)- Gizella Lapu
Verebek___________________(#)- Juhászné Szunyogh Mária
Vers a megtaposott táj énekeséről___________________(#)- Gizella Lapu
Vers az anyanyelvről___________________(#)- Gizella Lapu
Vér­ző ég alatt___________________(#)- Gizella Lapu
Vol­tál min­de­nem -Min­den­na­pi etű­dök V!I.___________________(#)- Gizella Lapu
Vonatosdi___________________(#)- Juhászné Szunyogh Mária



Gyűjtők névsora :

Juhászné Szunyogh Mária
Gizella Lapu - Ausztráliából
 
 
0 komment , kategória:  Tóth Elemér 1.  
T Elemér
  2011-11-15 12:33:23, kedd
 
  Gizella Lapu...... ........... ........... ........... ........... ........... ......... 2011-11-15 12:14:26

Tóth Elemér versei
Őszi han­gu­la­tok
1. Ökör­nyál leng

Ülök még jó erő­ben,
a me­leg, sza­gos ősz­ben.
Süt­ké­re­zem, akár a
gyí­kok. Az ősz va­rá­zsa
kö­rül­leng. Na­punk fé­nye
si­mo­gat. Csal! Hisz vé­ge!
Vé­ge! Vé­ge! A nyár­ral
el­múlt a szép va­rázs­dal.
Ökör­nyál leng a szél­ben,
fe­hé­ren, hó­fe­hé­ren.
Az al­ma­sza­gú kert­ben,
há­rom vén ri­gó ver­sel.
Szép rig­mu­su­kat fúj­ják,
ahogy azt csak ők tud­ják.
Hall­ga­tom, né­zem őket,
dal­ba fe­led­ke­ző­ket.
Fúj­nám még én is ve­lük,
re­mél­ve kin­cses de­rűt,
de amint el­su­han­nak,
vá­gya­im ve­lük hal­nak.

2. Halványszőkén...

Halványszőkén meg­jött az ősz megint,
a fák ha­ján sely­mes pá­ra re­meg.
Da­dog­va szól­nak most az éne­kek,
s a fá­radt nap der­medt táj­ra te­kint.

Ker­tünk fe­lől fa­nyar il­lat árad.
Lel­künk mé­lyén szo­mo­rú­ság de­lel.
Há­zak fö­lött ha­rang­szó ke­le­pel,
s föl­de­reng­nek ré­gi-ré­gi vá­gyak.
Szép sző­ke­ség... Hí­vá­sa ha­lá­los!
A sző­lős­kert­ben még áll a szü­ret,
de szí­vünk da­la csu­pa ré­mü­let.

Mind­nyá­junk­ra ko­mor idő vár most...
Dom­bon ál­lunk, szél su­hog kö­röt­tünk.
Me­len­gess még jó na­punk - kö­nyör­günk!

3. Vad­li­bák

Gyö­nyö­rű V be­tű az égen.
Vad­li­bák száll­nak szi­kár szél­ben.

Trom­bi­tá­ju­kat meg-meg­fúj­ják,
vi­szik a szí­vem min­den bú­ját.

Né­zem őket, iri­gyen né­zem -
mi­cso­da szép­ség ott az égen.

Vo­nul a sok-sok szür­ke ván­dor,
új ha­zát vá­gyó pré­di­ká­tor.

Vi­szik az eget is ma­guk­kal,
su­ho­gó szár­nyas mi­vol­tuk­kal.

Száll­nék ma­gam is ve­lük ép­pen,
ab­ban a vég­te­len kék­ség­ben.

De ma­rad­nom kell gyö­kér-hit­tel:
a faj­tánk má­sutt nem ki­lin­csel!

Igen! Ma­rad­nom! Föl­di jám­bor...
Arany pi­lin­kél rám a fák­ról.



Min­den­na­pi etű­dök

I

Hul­la­nak sár­ga le­ve­lek...
Po­gány ősz tör rám. Te­me­tek.
Szo­mo­rú fé­nyek szí­ve­men,
té­pett igé­im hir­de­tem.

Örö­mem mes­­sze buj­do­sik,
csak a fáj­da­lom kul­log itt.
Kö­kör­csin, ró­zsa, ibo­lya,
haj­ta­nám fe­jem - nincs ho­va.

Si­ral­mak há­za éle­tem,
ke­se­rű min­den éne­kem.
Fe­je­men tö­visko­ro­na,
vi­lá­gom ki­lenc nyo­mo­ra.

Ha­jol­nék hoz­zád. Hi­de­get
su­gár­zol fe­lém. In­te­ned
kel­le­ne csu­pán, s re­pül­nék,
szép vi­rá­god­ba me­rül­nék.

Lá­tod, mi­cso­da sze­re­lem
nőtt a ker­tünk­ben - s te­me­tem...
Te­met­lek té­ged, ara­nyad,
sár­gu­ló le­vél ma­ga­mat.

Kö­kör­csin, ró­zsa, ibo­lya,
haj­ta­nám fe­jem - nincs ho­va.
Se­hol egy csöpp­nyi pi­he­nő,
vi­rá­gos ar­cod - csu­pa kő.

II

Öled ár­nyé­ka
vi­rág­ar­cod,
fe­je­det a szí­vem­re
haj­tod.

De­reng a haj­nal,
ezüst­bá­rány,
le­ge­lem kin­cse­i­det
ká­bán.

De kí­gyó­fé­szek,
ahol fek­szünk,
fe­ke­te át­kot te­rem
ker­tünk.

III

Lom­bok sze­mez­nek a ha­lál­lal,
kö­dök zen­dül­nek, min­den fá­zik.
Ün­ne­pet ül a sem­mi, szár­nyal...
Ha­jol­nék a rej­tett vi­rá­gig.

Ka­rom in­dul­na öle­lés­re.
Sze­med tő­rei elé áll­nak.
Az ég ko­mor ar­cá­ra vés­ve
fel­hők lo­bog­nak, ron­gyos fáty­lak.

Be­ta­kar­ná­lak, hogy­ha hagy­nád.
Örö­mem szer­te­hullt már hány­szor.
Hab­zsol­ná­lak, akár a man­nát.
Ve­lem vagy. Még­is - úgy hi­ány­zol.

IV

Mu­tasd meg szép vi­rá­god,
ves­sen szí­vem­be lán­got.

Ves­se ná­szun­kat tűz­be,
az éj­sza­kát be­tűz­ve.

Hom­lo­kom­ra fűzz gyön­gyöt,
légy új­ra a gyönyörnök.

Si­kolts, hogy aki hall­ja,
fa­kad­jon tő­le dal­ra.

Bí­bo­ros ki­csi kin­csed,
tü­zel­jen mint a friss seb.

Min­den ha­tá­ron túl­ra,
éles­­sze tü­zünk új­ra.

Örö­mem fel­ki­ál­tom,
hold pö­rög ezüstnyár­son.

Va­rázs­lat ké­ne, ének,
őszi lomb le­szek ér­ted.

Ves­­szek, jaj!, ves­­szek bűn­be,
vi­rá­god­ba me­rül­ve.

V

Ál­lok az ősz­ben, sö­tét szél­ben,
a szí­vem fe­lé ál­mok kúsz­nak.
Ölelj ma­gad­hoz vi­lág­szé­pen.

Vi­rá­go­dat táp­lál­ja új nap,
ben­nem kihunynak mind a fé­nyek,
csak az ára­dó kí­nok zúg­nak.

Em­ber va­gyok. Ke­nyér­rel élek.
Az égen ün­nep ké­szül - lá­tod?
Ha­jol­nak ránk fur­csa re­mé­nyek.

Mu­tasd föl­sé­ges szép vi­rá­god,
mos­sa ki be­lő­lem a ké­telyt,
míg a ru­há­dat le­do­bá­lod.

VI

Te­rem­tet­te­lek hát magamnak,
évek for­mál­tak és fa­rag­tak.

Zen­gett az élet, tán­cod jár­tad,
vi­sel­ted fé­nyes ko­ro­ná­dat.

Szí­vem vi­rá­gát nyúz­tad, tép­ted,
be­le­sor­vadt a dal, az ének.

Erőmfogyottan let­tem bé­na,
zu­han­tam sö­tét sza­ka­dék­ba.

Va­rázs­lat ké­ne, nagy va­rázs­lat,
emel­ne en­gem föl ki­rály­nak.

Trón­ter­münk len­ne ré­gi paj­ta,
hol szép vi­rá­god föl­fa­kad­na.

VII

Vol­tál min­de­nem,
sem­mim let­tél -
fe­ke­te gyá­szom,
jég­hi­deg szél.

VIII

Kö­kör­csin, ró­zsa, ibo­lya,
haj­ta­nám fe­jem - nincs ho­va.
Vál­lam­ra ül­nek fel­le­gek,
égen ezüst hold hem­pe­reg.

Min­den nap ke­mény ka­lo­da,
fut­nék elő­led - se­ho­va.
Szép mel­led rin­gó ha­rang­ján,
vi­rá­god, vé­red akar­nám.

Kö­kör­csin, ró­zsa, ibo­lya,
fut­nék utá­nad - se­ho­va.
Min­den nap fá­zik, di­de­reg.
Add vis­­sza fé­nyes hi­te­met!

 
 
2 komment , kategória:  Tóth Elemér 1.  
x
  2011-10-31 12:21:22, hétfő
 
  Gizella Lapu...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ....... 2011-11-24 10:10:31

Tóth Elemér -


A vér
szétszéled
a kóbor indák útján,
s a szíved kalapácsa
mondatokat ver
kétségeid közé.

Körülötted fekete homok.

S te állsz
a szakadék szélén,
és szemedben
fölvillan -
a mélység riadalma.





 
 
0 komment , kategória:  Tóth Elemér 1.  
T Elemér
  2011-10-28 07:38:01, péntek
 
  Gizella Lapu...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ........ 2011-11-12 08:13:42




Tóth Elemér versei tavaszra


Csalogató

Mese, mese, meskete,
gyere ki a rétre,
sárga pitypangkalárist
fonok neked délre.

Mese, mese, meskete,
gyere föl a dombra,
meglessük, hogy délután
táncol-e a bodza.

Mese, mese, meskete,
gyere el a kertbe,
ha meglát, hát elpirul
fáján a cseresznye.

Mese, mese, meskete,
gyere be a házba,
tíz csillagból rántottát
sütök vacsorára.

Sándor, József, Benedek

Sándor, József, Benedek
kertünk alatt járnak,
zöld kötényt, zöld mellényt
osztanak a fáknak.

Sándor, József, Benedek
ajtónk előtt állnak,
virágos kis ruhát
hoztak minden lánynak.

Sándor, József, Benedek
küszöbünkre ülnek,
bunda, sál, nagykabát
fogasra kerülnek.



Tavasz ez...

Tavasz ez,
kikelet,
rojtosodnak a rügyek.
Halihé!
Halihó!
Csodás ez a
riadó.

Fű fakad,
sugaras
fénnyel teli a patak.
Halihé!
Halihó!
Kék az ég, és
kék a tó.

Minden ág
versre kel,
a bodza is énekel.
Halihé!
Halihó!
Tűz a nap -
aranykohó.

Tavasz ez,
kikelet.
Vess el - én is kikelek!
Halihé!
Halihó!
A határ
csupa rigó.



 
 
0 komment , kategória:  Tóth Elemér 1.  
T Elemér
  2011-10-28 07:36:31, péntek
 
  Gizella Lapu...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ........ 2011-11-12 08:13:42

Tóth Elemér versei szeptemberre


A kutya

Jön a kutya
- uhu, uhu -
azt mondja, hogy
- uhu, uhu.
Megkérdeztem:
- Kutyu, kutyu,
mért mondod, hogy
- uhu, uhu?
Azt mondta, hogy
- uhu, uhu.
bővebben...

 
 
0 komment , kategória:  Tóth Elemér 1.  
t
  2011-10-19 15:21:30, szerda
 
  Gizella Lapu...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ....... 2011-11-24 10:10:31

Tóth Elemér -


Három falu

Hanva, Runya, Recske,
táncol három kecske.
Egyik sem visel kalapot,
se pántlikát,
se szalagot,
de ha unják
a fogócskát,
szarvukra tűzik a napot.

Recske, Hanva, Runya,
bődörög a gulya.
Szól a kolomp: don-don,
borjú sír
a dombon.
Őszi ég,
csuda kék.
Csuda kék! - ha mondom.

Runya, Recske, Hanva,
diót lop a szarka.
Tarisznyája csörög-zörög,
hogy vinnék el
az ördögök.
- Mivel sütök
diós kürtöt! -
Mari néni így mennydörög.






 
 
0 komment , kategória:  Tóth Elemér 1.  
x
  2011-07-09 14:54:52, szombat
 
  Gizella Lapu...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ....... 2011-11-24 10:10:31

Tóth Elemér -


Szédület

Az élet
hajánál fogva
cibálja a világot.

A képek
fészket raknak
a retinádon,
s üzenetük
- akár a nyári szárazság
repedezett földje -
a csöndes szavú napok
magányát hizlalja.


 
 
0 komment , kategória:  Tóth Elemér 1.  
x
  2011-04-16 11:52:57, szombat
 
  Gizella Lapu...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ....... 2011-11-24 10:10:31

Tóth Elemér -

Nyári vers

Búzatábla,
búzatábla,
aranysárga
a ruhája.
Pipacsból a
fodor rajta,
szél ringatja,
simogatja.

Zöldellő rét,
zöldellő rét,
virágok közt
táncol a méh.
Fecskék szállnak,
csivitelnek,
csodaének
a szívemnek.

Kékellő tó,
kékellő tó,
benne úszkál
Peti s Kató.
Benne fürdik
az ég, a nap,
és a halak,
és a halak...


 
 
0 komment , kategória:  Tóth Elemér 1.  
T Elemér
  2011-03-05 22:06:07, szombat
 
  Gizella Lapu...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ............ ... 2011-02-19 06:27:46

Tóth Elemér versei
1. Kérdés-felelet
,,Hová lett dús sörényed?" -
Kérded.
,,Elhordták a görények.
Az évek!"

2. Múló idő
Megrettenek, ha barátaimra nézek.
Engemet is így megcsúfoltak az évek?

3. Mikor?
Mennyi gyötrelem, megalázás
rázhat fel népet, nemzetet?!
Mikor rúgja el az igáját -
megtépve mind a szenteket?!

4. Düh
Szent György napján
fogtam a kapát,
s a kertemben
kiirtottam
minden ibolyát!

5. Ilonka
Ilonka szépséges lány volt.
Én csupán kíváncsi gyerek.
Tanítgatott. Megmutatta,
hová járnak, hová bújnak
lába között az egerek.

6. Európa?
Fiatal lányka - tizenöt lehet.
Megállít a kertembe menet:
,,Nem akarsz szórakozni? Örömest
megtáncoltatom a töködet!"
7. Intés
Sürgök-forgok,.
egyre kevésbé bírod.
Rám-rám dörrensz:
,,Hová szaladsz?
Meg van ásva a sírod?"

8. Nyugdíjas sóhaj
Porból lettünk,
porrá leszünk...
Néha iszunk,
néha eszünk.
S mivel helyén
még az eszünk,
hát mindenre,
úgymond: teszünk!

9. Hiába
Hiába kiabálsz, lázadsz,
hiába üvöltöd - más vagy!
Talán valóban nemesebb
vagy, esetleg érdekesebb!
A törvény betelik fölötted,
s határt szab minden örömödnek.

10. Kisebbségben is
A szándék mindörökre
bennünk munkál:
Jobbak legyünk tegnapi
önmagunknál!

11. Készülő vihar
Ütés, ütés után csattan -
zuhognak fekete átkok.
Goromba, vad óriások
verik egymást a magasban...
Az ég sikolya - villámok!

verik egymást a magasban...
Az ég sikolya - villámok!

12. Kórházban
,,Most megszúrom magát!" -
mondja a csinos nővér este.
,,Az angyalát! -
rikkantok fel.
,,Fordítva izgalmasabb lenne!"

13. Nyelvvizsga?
Kigyomlálni mindent, ami magyar!
A Shopping center - senkit nem zavar.
Az ilyen-olyan Market is mehet...
Angol, német nem bántja a szemet.
Csak a magyar!
Az úr döntött: ,,Nyelvvizsgára hamar!
Itt finnugorul ne mekegjenek!"

Évek mor­zsa­lé­ka


Csak te

Úgy va­gyok ve­led, mint fa­gyöngy a fá­val.
Be­lő­led élek. Egy va­gyok ve­led.
Szí­vom erő­det, s lo­bo­gok vad láz­zal,
ha azt a per­cet fel­em­le­ge­ted.

Mert egy perc volt csak. Csu­pán egy pil­la­nat,
hogy ös­­sze­akadt a te­kin­te­tünk.
És az a szik­ra, mely ak­kor át­sza­ladt
raj­tunk, igen!, az lett a vég­ze­tünk.

Lá­tod, a vi­lág, hogy meg­őszült köz­ben,
de te még most is a szép ré­gi vagy,
pe­dig bi­zal­mad hány­szor ös­­sze­tör­tem...

De hát a fér­fi mind bo­lond és vak.
Sok-sok év múl­va döb­ben rá: Öröm­ben
él­ni - csak ve­led! Mert erőt te adsz!



 
 
1 komment , kategória:  Tóth Elemér 1.  
T Elemér
  2011-02-26 06:26:23, szombat
 
  Gizella Lapu...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ............ ... 2011-02-19 05:54:26

Tóth Elemér
Ének nagyapámról
I
Nagyapám udvaron ágál,
tyúkokkal hadakozik.
Kezében vasvilla villog,
valahol kutya vonít.
Csizmáján botlik a napfény,
lajbija varjú szárnya,
hófehér inge világít,
bele a tüzes nyárba.

Szavában somolygás táncol -
tűrömolajba lépett.
,,Unokám, eszünk-e máma
tyúkpecsenye ebédet?"

Kiscsikó nyargal - én vagyok!
Huss! A tyúkok szaladnak.
,,Legalább egyet, nagyapó,
hagyjunk meg azért magnak!"

Nagyapám udvaron ágál,
ragyog körötte minden.
Villáján botlik a napfény,
úgy áll ott, mint az Isten!

II
Szegény öregapám mindig a tisztesség útján járt.
A fia hasonlóan, és ugyanúgy mi, unokák.
Ez volt a rend, a házunké, de ez a falué is.
Az ,,igen" - igent, a ,,nem" - nemet jelentett még akkor.

Dolgoztunk, daloltunk, s olykor kacagtunk vagy búsultunk,
ahogy az idő hozta, s kívánta az illendőség.
A becsület volt a legfőbb törvény, mindenek csúcsa.
Magyarul szólt igazán: Megmaradni, gyermekeim!

Ma is hallom. Kalapjukat lengetve jönnek hozzám
emlékek légiói, s a kutyák ugatása zeng
az elárvult éjszakában, a beteg hold lámpása
előtt heverő titkok megfejthetetlen körében.

Az élet fogaskereke csattog. Az ólak felől
malacvisítás hallik, tyúkok kárálnak, tehén bőg.
Gyermekkorom szép neszei ezek. Éltetőim a
végtelen rohanásban, kerítések sorfala közt.

Az idő fejre állt. Szárnya söpri a nyári havat,
s legyez a meleg télben, fáradt huriként, ügyesen.
Pedig mekkora időket értünk meg régen. Havat,
derékig érőt, melyet csak a lapát győzhetett le.

,,Söpörni, legény, söpörni!" Ugrasztott ki nagyapám
a meleg dunyha alól, nagy varjúszárny-bajsza alatt
mosollyal. Örült a télnek. Sorra vette - a tehén
mikor borjazik, s mikor vet csuda csikót a Csillag.

Napokkal előtte ő már az istállóban aludt
minden neszre riadva. Vigyázta a szaporodást!
Ő még vérbeli gazda volt. A fia nemkülönben.
Szerette a földet és szép, táncos léptű lovait.

Csak én fajzottam el. Habár, ha jön a tavasz, a nyár,
bennem is felzúdulnak az ősi, öröklött nedvek.
Bódít a földek illata, a méhek zümmögése,
a pacsirták éneke s a kakukk feleselése.

És hallom, mindegyre hallom a konda sivalgását,
a csorda kolompszavát, s látom a kapuban álló
nagyapát, aki pálinkát tölt a kondásnak éppen.
Maga is iszik egyet, s torkot köszörül utána:

,,Szolgáljon, testvér, szolgáljon!" Öregapám mindig a
tisztesség útját járta, és igazat szólt a szája.

Örökké. Kemény ember volt. Szíjas, inas, káromlós,
de a szívén virágot nevelt a végtelen jóság.

Nem haragudott senkire, csupán a határokra
orrolt, mivel kérdezetlen átugrottak fölötte,
cseléddé téve őt a sajátjában. Mindenéből
kiforgatták, elvitték lovát, tehenét... Emlékszem,

talán akkor sírt először életében a fészer
homályában, ahová két napra bevette magát.
Utána keveset beszélt, de ha felbőszítették
nadrágos idegenek, tátrai felmenőikhez

utalta őket azonnal, mondván - ott nyüszítsenek.
Attól fogva csak a ,,jó embereivel" állt szóba.
Hirdette: ,,Nem minden baj jön ártalomra!" A rongya
elhull majd, de mi, gyökeret nevelők, megmaradunk!

Engemet is oktatgatott: ,,Azért van két füled és
egy szád, hogy sokat hallgass, és keveset beszélj! Ne félj,
nem dől össze a ház, ha nem lefetyelsz örökösen,
ha nem vered ki a csend fogát. Ha szólsz, gondolj vele!

Mindenünket adják-veszik, de jegyezd meg: A nyelvünk
és a becsületünk - nem eladó! Hiszen magyarként
felelős vagy minden magyarért! Ezzel, eszerint élj!" -
Így mondta, s komor arcán fanyar mosollyal nézett rám.

Aztán az idő lebírta, lefektette a földre,
csúnya, jéghideg kőre, de szigorú szemét máig
érzem magamon, ha a gond már-már hátrálni késztet.
,,Gyerek! Mit szólnak majd a népek, ha kushadni látnak?!"

Hatalmas varjúszárny-bajsza a szája fölött lebeg,
és int(!) vagy integet(?), merre induljak, vágjak neki
az életemet megváltó útnak, immár magam is
végső találkozásra éretten - öregapámmal!

III
A konda rendben hazajött.
Nagyapám a kapuban várta,
az örömtől remegett álla,
ahogy állt a süldők között.

Aztán jöttek a tehenek.
Kérődző szájjal megszagolták,
a tőgyüket ődöngve hordták;
a föld alattuk remegett.

A sok-sok emlék rám zuhan...
Mindenki megy, teszi a dolgát.
A nap az ég alján poroszkál.

Nagyapám áll a kapuban.
Így látom őt majd hetven éve:
pipára gyújt, s fölnéz az égre!


Vers az anyanyelvről

Magyar csak addig lehetsz,
amíg nyelvedet őrzöd.
Ezer év csodája ez,
akár a saját bőröd.

Mert az anyanyelv joga
a legmagasabb törvény.
Nem nyelheti el soha
semmilyen gonosz örvény.

A gondolatra illik,
minden szava valóság.
Magas hőfokon izzik,
süt belőle a jóság.

A tisztaság, a szellem
minden szavában ragyog.
Nem kell tán vezekelnem,
ha hűségese vagyok.

A bölcsőben jövőt hajt
még újabb ezer évre...
Tartásra hív, gyógyít bajt,
tanít igazra, szépre.

Hát ne tagadd meg soha,
mert ez a gyökér táplál.
Bizony mondom: ostoba,
ki idegenül kántál...

Ember csak addig lehetsz,
amíg nyelvedet őrzöd.
Naponta csodát tehetsz,
ha az lesz az erődöd!


Fecskék

Fecskék a vén eresz alatt -
cikázó öröm. Tavasz van.
Csivitelő ficserehad,
elegáns fekete frakkban.

Fekete frakk? Munkaruha.
Hajnal óta építenek.
Zeng a tettek szép himnusza -
cipelik a sárpettyeket.

Javítják régi-új házuk,
csinosítják kívül-belül.
Kacagnak ránk: Ugye látjuk?!,
s utána dolgába merül

valahány rokon, családtag,
mert náluk ez az ősi rend.
Segíteni, aki lázad,
és nem enged be idegent

a sajátjába. Verebek,
hogy megcsúfolták a fészket...
Nincs rá bocsánat! Nem lehet
elfeledni az egészet,

hiszen még friss, fájó a seb,
melyet a dúlás okozott...
Dolgozik a fecskesereg:
tűnjék minden, ami kopott!

Ami a hívatlanra vall!
Csak a fecskerend maradjon,
és zengjen a szép fecskedal
hitükben erős ajkakon!

Fecskék a vén eresz alatt...
Micsoda példa, emberek!
A szívünkbe remény szalad;
mind fecskemódra tegyetek!


Szép emberséggel...
Duba Gyulának szeretettel

I
,,A falvak sorsa - népek sorsa!"
Mondogatod kissé borongva,
de mégis mély, gyökeres hittel.
Bánatoddal te nem kilincselsz.

Szép emberséggel jársz közöttünk,
szelíd szavakkal óvod lelkünk.
Okossággal terelsz a jóra;
minden szépet váltsunk valóra.

Parasztősökről énekelsz úgy,
ahogy ma rajtad kívül senki.
Minden és mindenki a tanúd.

Minden sorod szeretet lengi
körül, és zeng, akár a zsoltár,
mert szüntelen igazat szóltál.

II
A bor, a bor,
magyarok vére.
Éppen ezért
szeretnünk kéne.

Mindenképpen
módjával mérve,
reggel, délben
és estebédre.

Igazságot
hordoz magában
minden cseppje
e rossz világban.

Igazságot,
amelynek híján,
nem segíthet
a szívünk kínján

már semmi se.
Mert szent imánkat
nem értik itt.
Hiába lázadsz!

Fogjuk hát meg,
hajtsuk fel, testvér,
hadd szaladjon
bennünk a rossz vér.

S ha följutunk
majd, föl az égbe,
azért még bort
kortyolnunk kéne!

III
Minden kis nép legjobb fegyvere -
szorgalma, hite és a szelleme.
Magad vagy rá legjobb példa:
az ember, aki még nevet néha.

Ember! Igen! Sajátos arccal,
kihez naponta eljár az angyal.
Delfinek, struccok mind csodálják,
a csillagokban keresik mását.

Emlékek állnak már körötted...
Dolgos napjaid könyvekbe ölted,
s a konok múlt mindegyre csak hajt.

Szülőföldedről énekelj még dalt!
Messze zengő képekbe álmodd,
miként tették a bölcs messiások!


Beszéd a jövőért

Egyre riasztóbb lesz az árvaságunk,
segítő kezet már hiába várunk.

Kezet, amelyik magához ölelne,
mint anyánk tette régen, reggelente.

Jó szót se szól már senki, senki hozzánk,
s ha szólnak is, csupán ugatva mondják.

Acsarkodva, akár a rossz komondor,
aki nem akar osztozni a koncon.

Aki a gazda kezét megharapja,
hiába érez kenyérszagot rajta...

E csaholó mind hűségedre vágyik,
követelve, hogy mondj ,,igent" halálig...

Add fel apád és anyád örökségét... -
Szív nélkül ugyan meddig hörögnél még?!

Árvák vagyunk, árvák a sajátunkban,
ez csap az égre már minden dalunkban.

Ez sír, zokog dermedten, hiszen minden
a Gonoszé - határon túl és innen.

Mátyusföld és a jó palócok földje,
annak sok dombja, lapálya és völgye.

Csallóköz és Bodrogköz rónasága
rég belefáradt az örömvárásba.

Velünk együtt, akik még megmaradtunk,
akiknek még magyarul szól az ajkunk.

No de meddig? Meddig?! - sikoltja lelkünk.
Meddig lehet így élnünk és szeretnünk?!

Rakódik ránk az évek rossz iszapja.
Kopik a szívünk féktelen haragja,

mert belefáradt már a vélt reménybe,
szülőföldünk keserű énekébe,

mely egyre hangosabb és egyre torzabb.
Sírók, dühöngők mind együtt borongnak,

s várnak a régi, szent feltámadásra,
ahol a lelkünk egymásra találna.

Sötétségnek ellenszegülve várunk,
teljesedjék be végre vágyott nászunk.

Én is köztetek állok a vad szélben,
fénylő sereg, ma jövénkért beszéltem!
 
 
0 komment , kategória:  Tóth Elemér 1.  
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 29 
2019.01 2019. Február 2019.03
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 68305 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 551
  • e Hét: 8089
  • e Hónap: 23728
  • e Év: 57124
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2019 TVN.HU Kft.