Regisztráció  Belépés
hunjano.blog.xfree.hu
A szkítha népek hosszúéletűek s mi ennek a fajnak vagyunk utolsó hajtása . A szkítha összesség ma: a magyar." /Csuray Károly / "A szólás szabadság... Hunjano
1965.01.21
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
Fiala Ferenc: Erdélyi levelek
  2011-03-03 08:55:08, csütörtök
 
 
Fiala Ferenc: Erdélyi levelek

báró ORBÁN BALÁZS

emlékének

Levél az olvasóhoz


Magyar Testvérem! Huszonkét évi távollét után Erdély északi része visszatért az anyaországhoz. A hazatérés külsőségeiről sokat, --- talán túlsokat írt a napisajtó. Megírta a nagyváradi és kolozsvári bevonulást és elénk vetítette az ott átélt felejthetetlen órák örömteli pillanatát. A vasárnapok azonban elmúltak, s ma ott áll előttünk, nemzetiszocialisták előtt a feladat és a kötelesség, hogy az ünnepnapok után megvizsgáljuk a szürke hétköznapok mindennapi életét, keressük a megoldásokat, amelyek színtelenebbé teszik a vásárnapoknál a hétköznapot, de amelyeket az egyedüli érték --- a munka mégis elviselhetővé és nemessé varázsol.

Magyar Testvérem! Te bizonyára tudod, hogy mit jelent a mi számunkra --- a nyilaskeresztesek számára is ez a szó;

ERDÉLY


A bécsi döntés után mi is lentjártunk Erdélyben, tele tüdővel szívtuk magunkba a Hargita, a gyergyói- és gyalui- havasok fenyőerdőinek ózondús illatét és kopogó csizmáinkkal felvertük a csendet Kolozsvár, Marosvásárhely és a többi erdélyi város történelemtől terhes utcáit. Mögéje néztünk a zászlóerdőknek, a virágesőknek és megkerestük az ujjongó Erdély csillogó felszíne alatt a szenvedő --- a népi Transsylvániát is. A tegnap mögött megtaláltuk a Mát és elébenéztünk a Holnapnak. Feljegyeztük a Székelyföld elszegényedett, magyar falvainak panaszát és megdöbbenve álltunk, meg a Partium határán elterülő oláh falvak szaporasága előtt.

Magyar Testvérem! Nemzetiszocialista feladat a múlt és jelen hibáinak a felismerése és azok kiküszöbölése révén az új magyar jövendő felépítése. Keserves, verejtékes építése annak a valaminek, amit itt is, ott is, mindenütt --- Erdélyben is: Nemzetiszocialista Munkaállamnak hívnak.

Kitartás!




Első levél
(Levél egy liberális közíróhoz)

Igen tisztelt Barátom!

Sajnos, az utóbbi esztendőkben nálunk is bekövetkezett a szellemi elkülönülés, s a falvak és városok társadalma úgyszólván világnézetek szerint tagozódott. Már régen elmúlt az a világ, midőn az egymással ellentétes életszemléletet valló férfiak unalmas délutánonként elüldögéltek a körúti kávéházakban, vagy a magánlakásokban rendezett délutáni zsúrokon és elvitatkozgattak egymással. A szakadék mélyült, de, hogy milyen mély szakadék tátong az új és a régi Magyarország között, azt legjobban talán akkor tapasztaltam, mikor az erdélyi bevonulás pillanatai egymás mellé sodortak bennünket, --- Téged és engem --- Minket és Titeket, a akarva, nem akarva hosszú órákat, napokat, heteket töltöttünk egymás mellett. Eddig azt hittem, hogy a papírra vetett betűn túl is van egy bizonyos közösségérzés és meg vannak azok a szigetek, ahol néha találkozunk, --- ahol találkoznunk kell. De itt Erdélyben, ahol napokig együtt voltunk és a pergő események mellett egymást is megismerhettük, --- már láttam és éreztem, hogy a partok között felégett minden híd és nagyobb szakadék választ el egymástól bennünket, mint maga a Tordai hasadék. A világnézeti ellentétek kimélyültek, s mind a ketten éreztük, hogy tűz és víz vagyunk egymásnak.

Te, kedves Barátom, ötvenegynéhány esztendős korodban odagyökereztél a liberális Magyarország mellé, s az eleinte meginduló, de hamar végetérő vitáink során csodálkozva tapasztaltad, hogy mi, akik egynéhányan nyilaskeresztes gondolat jegyében nőttünk fel, már nem válaszolunk megállapításaitokra. Az utóbbi időben a magunk részéről már nem vitatkoztunk, mert tudtuk, hogy hiábavaló, felesleges munkát végeznénk. Egy régi közmondás szerint az emberek lakva ismerik meg egymást, de merem állítani, hogy sokkal jobban belenézünk egymás lelkébe, sokkal jobban megismerjük egymást, ha új, ismeretlen tájakon visz bennünket a közös út.

Erdélyben jártunk! Az új tájak az előttünk addig ismeretlen Erdély apró kis csodálkozásokat, meglepetéseket és lelkesedést váltott ki belőled is, belőlem is. Azután később --- bizonyára megfigyelted --- voltak pillanatok, amikor csak egyikünk csodálkozott, a másik --- hallgatott.

Te, a magad liberális századvég beállítottságában éppúgy, mint az előttünk járó generáció nagyrésze --- csak a népszínműben feldolgozott urambátyámos, heje-hujás --- az úton vigadozva lefelé haladó Erdélyt láttad. Ha jól emlékszem, Erdélyből küldött cikkeid nagyrésze a századvégi, illetve a századeleji erdélyi úri élet ,,úri cselekedeteiről" szóltak. Megírtad, hogyan mulatoztatok ott hajnalig egyszer a marosvásárhelyi ,,Súrolt grádicshoz" címzett vendégfogadóban, de megírtad azt is, hogy egy erdélyi mágnásismerősöd milyen szenvtelen arccal veszítette el birtoka felét egyetlen éjszaka a kolozsvári New-York kávéház kártyaszobájában.

--- Hej-haj! Régi jó idők! --- sóhajtottál fel, ha olyan vidéken jártunk, ahol ismerős voltál.

Ilyenkor mi hallgattunk, mert a századvég és a századelő nagy mulatozásai mögött mi, nyilaskeresztesek Erdély nagy tragédiáját, az Amerikába és a világ minden tája felé kivándorló székelyek tízezreit, Szabó Dezső Elsodort faluját, a magárahagyott Mezőséget és Székelyföldet láttuk és tudtuk, hogy a huszonkétéves román megszállás és a magyarság csökkenő statisztikája csak következménye volt ennek a régi ,,úri világnak" és ,,úri életmódnak". Ezekről a dolgokról azonban nem illeti volna akkor beszélni, mert bizonyára ünneprontók lettünk volna. Inkább hallgattunk, de az erdélyi nagy begyek fölött ragyogó csillagok a tanúi, hogy mi, akik nemzetiszocialista szemmel néztük a körülöttünk kavargó eseményeket, már az első napokban tetemre hívtuk a magyar liberalizmust. A mi gondolatainkat Ti sohasem tudjátok megérteni, mert egy más, örökre letűnt világban nőttetek fel, s a magyar szellemiséget és a magyar birkózást és az igazi magyar gondolatot csak a fizikailag is szemetek előtt lebegő piros-fehér-zöld zászló jelentette számotokra. Nem tudom tisztában vagy-e azzal kedves barátom, hogy milyen csapást jelentett Erdélyre az 1867-es kiegyezést követő idő! Nem tudom, tudjátok-e Ti körúti közírók, liberálisok, keresztények és zsidók egyaránt ---, hogy a magyar liberalizmusnak néhány évtizede többet ártott Erdélynek, minden török., és tatárdúlásnál, mert ezt a betegséget Erdély mind a mai napig nem heverte ki, s kérdés, ki tud-e egyáltalán gyógyulni ennek a liberális betegségnek a következményeiből. Tudom, azt mondjátok ezekre a sorokra, hogy ezt egy elvakult nyilas írta, kinek csupán annyi köze van Erdélyhez, --- hogy ott született. De lássuk mit ír ezen kor pusztításairól például Rugonfalvy Kiss István debreceni egyetemi tanár, aki mint erdélyi ember egész életét Erdélynek szentelte, s akit bizonyára nem lehet azzal vádolni, hogy a napi politika nem mindig tárgyilagos tollával vívja a maga harcát. Őt idézem, kinek munkáját bizonyára nem ismeritek, nem olvastátok, pedig de sok megszívlelnivalót mond el ,,A nemes székely nemzet képe" című kétkötetes munkájában:

,,Az 1867-i kiegyezés, mely a Pragmatika Sanctió és az 1848. évi törvények alapján jött létre, új korszakot nyitott a magyar történelemben. Ekkor született meg a székelykérdés, --- írja Rugonfalvy ---, melynek egész irodalma van. Alig volt olyan tollforgató székely, aki veszendő népe sebeire és a gyógyítás eszközeire rá nem mutatott. Kétségtelen, hogy a magyar kormányok, egy-egy részletkérdésnél segítettek is valamicskét, de olyan intézkedés, mely gyökerében gyógyította volna a bajt, nem történt".

,,A nacionalizmus korában tovább pusztult tehát a székely nép, lassan, de biztosan --- de tegyük hozzá, pusztult a magyar is. A magyar nacionalizmus a nép megbecsülésében csak a népszínmű felkarolásáig jutott el. A politikusokat nem a nép java, a gazdasági talpraállítása és a nemzet egyetemes, nagy érdekei kötötték le, nagyrészük meghódolt a talmi liberalizmusnak. A közjogi harcok kiirtották a gazdasági érzések csíráit is és lehetetlenné tettek minden komoly törekvést. Nem az volt a fontos, hogy a magyar népet legalább abban az állapotban megtartsák, amelyben megpróbáltatásai után megmaradt, hanem az, hogy kormánypárti, vagy ellenzéki-e valaki. És minthogy a székelyek tömege ellenzéki vala, a kormányoknak nem nagyon fájt a pusztulásuk. Nyomorog? --- szegények mindig lesznek köztetek, --- Krisztus is megmondta. Kivándoroltak, hogy családuknak megélhetést biztosítsanak? Legalább idegen pénz jön be az országba, vigasztalták magukat a farizeusok".

,,Két évtized statisztikai adatgyűjtésére volt szükség, míg a nemzet sorsán komolyan aggódó néhány derék ember rádöbbent arra, hogy a kivándorlók nagyrésze nem tér vissza többé és meg későbben jóvátehetetlenül későn, két emberöltő múlva vették észre, hogy örökükben pogányok ültenek: szélnek eresztették a székelyt és nyakló nélkül befogadták a zsidót."

,,A kiegyezés utáni kor nemzetünk leggyászosabb korszaka. Azokat a sebeket, amelyeket évszázadokon keresztül ellenség ütött rajtunk, bármily, fájdalmasak voltak, természetesnek találhatjuk és könnyebben kiheverhetjük: Azt, amit a kiegyezés után a hazug és éppen ezért erkölcstelen alkotmányosság színe alatt a nacionalizmus és szabadság szent nevében cselekedtünk, öngyilkosságnál másnak nem minősíthetjük. Mert megtévesztő szédelgés volt a nacionalizmusunk és a szabadságunk is."

Olvasod kedves barátom ezeket a sorokat? Minden egyes betűje, vád egy bűnös korszak ellen. Félek azonban, hogy Ti, odaát a túlsó oldalon nem értitek meg ennek a vádnak a jelentőségét, mint ahogy sohasem tudjátok elismerni és felismerni a múlt hibáit és bűneit és így nem is tudjátok, hogy a múlt hibáiból értékes eszközöket kovácsolhatunk egy majdan, megvalósuló új Magyarország számára. Mit törődtetek ti annak idején a nagy háborúelőtti években a székely kivándorlással? Miért foglalkoztatok volna például a bukovinai csángókérdéssel? Jól ment a sorotok, több pedig igazán nem érdekelt titeket. Szegény Orbán Balázs, Jancsó Benedek és a többiek hiába rángatták Bod Péterhez hasonlóan a hűlő erdélyi katolikus és református erdélyi templomok harangköteleit. A Ti liberalizmusotok összeházasodott zsidókkal és grófokkal, s tollatok mindent leírt, csak a fájdalmas igazságot nem. Orbán Balázsnak --- a legnagyobb székelynek írásait talán el sem olvastátok, de ha olvastátok is, legfeljebb jót nevettetek a nagybajszú székely báró sötét, de sajnos beteljesedett jóslatain. Hű kiszolgálói voltatok a magyar feudalizmusnak, a nemzetközi nagytőkének, vakondhorizont mögül őriztétek a múltat, s a nemzet jövője helyett saját jeleneteket építettétek. Egyetlen szavatok, tiltakozó sikoltástok sem volt akkor, mikor Moldvából külön vasúti szerelvényekkel érkeztek az olcsó oláh napszámosok, mert a Budapesten, Párisban és Nizzában élő erdélyi nagyurak ezekkel az olcsó, igénytelen pakulátorokkal törték le a nyakas székely földtúró bérkövetelését. Később a jámbor pakulárokból harcos földkövetelők lettek, s a regáti bankok segítségével már a háború előt megkezdték az eladósodott erdélyi nagybirtokok és a dobrakerült székely nadrágszíjföldek összevásárlását.

Kedves Barátom! Körülbelül ezek a gondolatok kellettek volna, hogy mindannyiunk eszébe jussanak, mikor például azon az emlékezetes éjszakán ott sétálgattunk a hidalmási réteken s amikor éjszaka jobb pihenő hijján az árokpartra leheveredve néztük a felettünk ragyogó erdélyi csillagokat, hogy azután hajnal felé az egyik zsidó korcsma piszkos asztalán hajtsuk nyugtalan álomra fejünket. Ti azonban ott is, akkor is, békés polgári nyugalommal figyeltétek a percmutató járását. Nem néztetek sem előre, sem hátra, múltatokhoz méltóan éltétek a percemberkék pillnatnyi eseményekre vadászó életét, s nem csodálkoztatok azon sem, hogy a rabvallató karcost kínáló, de magyarul egyetlen szót sem tudó szolgálólányt --- Szabó Maricának hívták.

És ekkor, ebben a pillanatban éreztem, hogy szörnyű, rettenetes áthidalhatatlan szakadék tátong közöttünk. S most, hogy ezt a levelet mégis Hozzád intézem, ezt csak annak igazolása végett tettem, hogy a jövőben ne csodálkozzatok majd azon, ha mi az új európai rendért és az új Magyarországért küzdő nyilaskeresztesek már meg sem próbáljuk a Hozzátok vezető ösvény kiépítését.

Hiábavaló lenne...




Második levél
(Levél egy magyar gazdához)

Kedves Magyar Testvérem!

Hozzád, a magyar gazdához írom ezt a levelet, akivel oly sokszor beszélgettünk odahaza, a magyar föld kérdéséről, amikor együtt jártuk a hódmezővásárhelyi tanyákat és együtt álltunk ijedt szemmel a dunántúli behemótföldbirtokok halálos szorításában vergőső, pusztuló magyar községek előtt. Együtt olvasgattuk az Ormányság nagy siratójának Számadó Ernőnek, mozgalmunk megszüntetett hetilapjában, --- az Összetartásban --- írott cikkeit. Azután később nem értettük, hogy Féja Géza ,,Viharsarok" című könyvében miért nem válaszolta meg azokat a kérdéseket, amelyek végeredményben szoros tartozékai a magyar földkérdésnek:
a zsidókézen lévő nagybirtokok és nagybérletek nagy kérdőjelét.
Lassan aztán bennünk is kialakult a sokszáz apró mozaikból összerakott törvény,
amely azt mondja,
hogy az ország, a föld azé, aki megdolgozza.

Kedves magyar testvérem! Most, hogy itt járunk az erdélyi végeken, hogy mögöttünk van Nagyvárad, Kolozsvár diadalmas napja, úgy érezzük valamennyien,
hogy kötelességünk az erdélyi föld kérdésével is foglalkoznunk.

A kolozsvári Majális-utca egy kis házában az erdélyi gazdasági egyesület köré csoportosult fiatalok elénk tették az erdélyi föld statisztikáját és így közvetlenül láthattuk annak a szörnyű valaminek a hatását, amit: román földreformnak neveznek. A hibák azonban, amint az előbbi levelemben említettem régebbi keletűek, s olyan eredendőek, amelyeknek jóvátételét ma talán még nem is tudjuk, hogyan fogjuk eIvégezni. Fekete tény és fekete való, hogy az erdélyi föld kicsúszott a magyarság lába alól, s hogy ez így történt, azért nemcsak az idegen hódítókat, hanem elsősorban --- magunkat vádolhatjuk. Egy nép, egy fajta akkor lép a katasztrófa útjára, ha nem értékeli a földet és nem becsüli meg azokat, akik a szürke rögöket munkálják. Az erdélyi gazdasági egylet irodájában erdélyi fiatalok adatokat, statisztikai összeállításokat, grafikonokat mutattak és ilymódon bizonyították állításaik igazságát. Az elmúlt húsz esztendő során sok mindennel megpróbálkoztak ezek a fiatalok, hogy neveljék az erdélyi magyarságot, de ezek a tanítások és tanácsok nem oldották meg a földkérdést, mert az egyszerűen nem jutott a magyarság kezére. Kiadványokkal, szaktanfolyamokkal buzdították a gazdákat a többtermelésre, hogy a magyarság kezében maradt kevéske földön is többet tudjanak termelni és alkotni, mint azok a jövevények, akik a román impérium jóvoltából úgyszólván minden ellenszolgáltatás nélkül jutottak földhöz. Igaz a román földreform már régen megkezdődött.

Még Trianon előtt, --- 1867 után...

Az erdélyi föld elkövetkezendő tragédiáját gróf Mikó Imre --- Erdély nagy fia is látta,
s a maga részéről mindent elkövetett, hogy az erdélyi föld román kézre jutását megakadályozza.
Az ő működése lendületbehozta az erdélyi magyar gazdasági egyesületet,
s kizárólag neki köszönhetjük,
hogy a dolgozó magyar gazdatársadalom úgy,
ahogy megvédhette régi birtokainak legalább egyrészét.


Jóslatait a történelem igazolta.

Ő hiába akarta lezárni az erdélyi határokat,
az akkori liberális magyar politika nyakló nélkül engedte be a romániai vándorokat.
A román parasztság a Romániában uralkodó középkori állapotok miatt Erdélybe menekült és
egy Golescu nevű román író megállapítása szerint:

,,1832. óta több mint százezer család menekült el a fejedelemjégből Erdélybe,
Bulgáriába és Szerbiába.
Ez érthető, hiszen Romániában ekkor még rabszolgasorsban éltek a parasztok
s egymást követték a legvéresebb parasztlázadások.
A román parasztság nagyrésze tehát Erdélybe menekült."

Nem volt más a helyzet még 1907-ben sem,
amikor a román kormány a parasztlázadás leverése érdekében két hadtestet kért kölcsön
a monarchiától és a második román hadtest Bukarest mellett több,
mint tízezer román parasztot lőtt agyon.
Ez volt a helyzet abban a Romániában,
melynek vezetői azután az erdélyi magyar földdel elégítették ki
az évszázados jogaikat követelő regáti parasztságot.

Egy másik román író szerint:

,,Romániában csak 1918-ban ismerték el forma szerint is a parasztnak azt a jogát, hogy földjét megművelhesse, mert a parasztság gyakorlatban még ekkor is a földesúrnak volt alávetve." A román nemzeti eszme tulajdonképpen nem is a történelmi Romániában, hanem a szabad jogokat túlzó liberalizmussal kezelő Erdélyben fejlődött ki. Erdélyben ---Nagyszebenben --- nyomták az első román lapot, s Erdélyből szállott Bukarest felé a szárnyát bontogató román nacionalizmus, első sóhaja és kívánsága. A mi --- háború előtti rendszerünk bűne pedig az volt, hogy tétlenül és vakon figyelte --- sőt igen sokszor támogatta is ezt a román mozgalmát, amely, végeredményében az erdélyi magyar föld katasztrófáját idézte elő.

Magyar Testverem, nem hiszem, hogy akadna még ország Európában, amelynek vezetői oly könnyelműen nézték parasztságuk pusztulását, mint azt háború előtti kormányaink tették. Az erdélyi székelység ezer esztendőn keresztül tartotta ezt a földet, sőt azontúl az európai kultúra egyik keleti bástyájává emelte.

És mégis!

Elég volt rövid hatvan esztendő, hogy idegenek üljenek be a magyar falvakba, s elég volt hat évtized ahhoz, hogy, a havasi román pakulárokból --- erdélyi birtokosok lehessenek. Ennek a múltnak a kezenyomát látjuk ma Erdélyen, látjuk az elszegényedett székely falvakat és látjuk azt a veszedelmet is, amelyet a meggazdagodott román községek jelentenek. A román vezetőréteg, --- különösen és csakis Erdélyben --- megértette a törvényt s tudta, hogy minden impériumon, közigazgatáson, politikán, diplomáciai sikereken túl is csak egy a fontos: földet, kiirthatatlan gyökeret adni a parasztságnak, mert a paraszt hű őrzője a földnek és ezzel együtt az országnak is. Nálunk, amerikai kivándorlással akartak megoldani a magyar föld és a parasztság problémáját és évtizedeken keresztül négy tengerentúli ügynökség segítségével szállítottuk paraszttömegeinket Amerikába. Fiatalságunk otthagyta a földet, közigazgatási, állami, közületi pályákon --- nyugdíjas állásokban látta a maga kényelmes jövőjét biztosítva. Nem vettük észre, hogy ugyanakkor felnőtt Erdélyben egy új fanatikus román fiatalság, amely körömszakadtáig harcolt képzelt jogaiért. Bankokat, szövetkezeteket, mezőgazdasági vállalatokat alapított, s bankjait --- ellentétben a budapesti zsidó nagybankok erdélyi leány vállalataival, a hasznot nem tantiemek kifizetésére, hanem a román parasztság segélyezésére és támogatására fordították. Megdöbbentő adatokat találunk az erdélyi magyar és román pénzintézetek működéséire vonatkozólag Baróthy József ,,Magyar föld román kézen" című munkájában. Szerinte az erdélyi románság megvagyonosodása az utolsó hetven év alatt szinte amerikai méreteket öltött. E gazdasági megerősödés mindén állomását céltudatosság, következetesség és erély jellemezte. 1872-ben alapították meg Nagyszebenben a hírhedt Albina bankot, 90.000 forint alaptőkével. Tíz esztendő múlva már másfél millió forint volt a betétek összege. Húsz esztendő multán 1892-ben az erdélyi román pénzintézetek száma 40, míg 1899-ben már 73-ra emelkedett ez a szám. 1903-ban a román bankok megalakítják a ,,Solidaritaten" szövetséget, mely szövetség már nyíltan is támogatta a román parasztságot, s egymásután állította fel a román pénzintézeteket, --- mégpedig teljes sikerrel. A háború elején, a béke utolsó esztendejében 1914-ben már 152 román bank működött Erdélyben 65 millió korona alaptőkével. Ezek a bankok természetesen a román kisbirtokosokat és a parasztságot támogatták, de annyi pénzük volt, hogy még a magyar birtokosok számára is 5.7 millió koronát kölcsönöztek, abból a célból, hogy a túlterhelt birtokokat majd ők vásárolják meg. A magyar pénzintézetek is 22 millió koronát folyósítottak a román földbirtoknak. Baróthy szerint: ,,A magyar pénzintézetek üzleteikbe politikai tendenciát nem vegyítettek, a román pénzintézetek üzletpolitikáját viszont sovinizmus irányította. A magyar pénzvilág az államrendet és saját helyzetét biztosnak érezte és különleges nemzeti aspirációi nem voltak. Románság, egyetlen vágya a gazdasági megerősödés révén a nemzeti előretörés volt, ami hangyaszorgalmuk, igénytelenségük, és ernyedetlen célra törésük révén teljes mértékben sikerült."

A románok tehát kellőképpen kiépítették a román földigénylők hitelszervezetét, hiszen liberális gazdasági rendszerben intenzív termelést és egészséges földbirtokpolitikát kellő hitelkeret nélkül nem lehet folytatni. A statisztikai adatok szerint 1867-től 1900-ig, tehát rövid 33 esztendő alatt --- az erdélyi románság egymillió hold földet szerzett meg egyszerű vásárlás útján. A következő tizenöt: esztendőben az erdélyi magyarság újabb 166.500 hold földet veszít. A száz holdon felüli magyar birtokosok száma 2800-ról 2200-ra csökkent, a román birtokosok 1100-as létszáma pedig 1700-ra emelkedett. Az erdélyi vérveszteség tehát tovább tartott, s központi támogatás hiányában a székelység évről-évre veszített javaiból s népszaporodási feleslegét kivándorlás révén kellett levezetnie. Olyan liberálisak voltunk, hogy Trianon nem maradhatott el. Baróthy megemlíti, hogy az aradmegyei Szemlak községben a kultuszminiszter jóváhagyásával még a vallás- és tanulmány alap 450 holdas birtoka is oláh parasztok kezére jutott.

Besztercze-Naszód vármegyében 1907-től 1913-ig, szóval rövid hat esztendő alatt a magyar birtoknak 25 százaléka került oláh parasztok kezére. Erdély katasztrófáját ezek szerint korántsem Trianon, hanem a háborúelőtti Magyarország liberális politikája idézte elő, hiszen Erdély, földje Trianon nélkül is román kezekbe jutott volna. Az eladósodott feudális nagybirtokokat a temesvári, a nagyszebeni és a brassói bankok vásárolták meg, s birtokbavétel után azonnal megkezdték azok felparcellázását.

Magyar testvérem, ilyen előzmények után jutott 1918 telén Erdély román kézre, s misem volt természetesebb, minthogy a bukaresti kormány csak siettette ennek a folyamatnak a végrehajtását. Milyen más és mennyivel nehezebb feladata lett volna a román kormányoknak, ha a trianoni békeszerződés által odaítélt Erdély területén nem egy magárahagyatott, legyengült székely parasztság, hanem lelkileg, testileg erős, öntudatos, kisbirtokososztály fogadta volna a bukaresti megszállókat.

Erdély azonban gyenge volt, a liberális Magyarország által kisemmizett székely parasztság nem tudott ellenállni, s a gyulafehérvári határozat harmadik szakaszának, ötödik pontjában meghatározott földreformtörvény már csak szentesítette azt, amit az erdélyi románság 1867-ben megkezdett.

Az Erdélyi Gazdasági Egyesület évkönyvének kimutatása szerint a román földreform
különböző magánvagyonokból \t2.906.074 kat. holdat
államtól \t212.497 kat. holdat
összesen: \t3,118.570 kat. holdat

vett el.
A föld mineműsége szerint
Mívelhető földek \t935.283 kat. hold
Legelő, erdő nélkül \t563.378 kat. hold
Erdő, legelő \t1,516.971 kat. hold
Szőlő és gyümölcsös \t2.297 kat. hold
Parkok \t1.718 kat. hold
Belsőségek \t12.431 kat. hold
14.40 § alapján \t32.412 kat. hold
Örökbérleti alapon \t11 kat. hold
Bányák, stb. \t2.152 kat. hold
Különböző területek \t53.806 kat. hold
Összesen: \t3,118.570 kat. hold

Mi sem természetesebb, mint hogy a gyulafehérvári földreform elsősorban a román földigénylőknek
juttatta a magyarságtól elorzott földet. Ugyancsak az EGE megállapítása szerint,
a kisajátított földből nemzetiségek szerint kaptak:

1. románok \t212.803 igényjogosult
2. magyarok \t45.528 igényjogosult
3. német, sváb, szász \t15.934 igényjogosult
4. különböző nemzetiségek \t6.314 igényjogosult
Összesen: \t280.679 igényjogosult

Szomorú elégtételt kaptak a román földreform által azok, akik már a háború előtti esztendőben sürgették a magyar földreform megvalósítását. Ha annak idején meghallgatják Áchim Andrásnak, Nagyatádi Szabó Istvánnak és a többi, magyar parasztközösségből kinőtt parasztpolitikusnak a jajkiáltását, akkor ma nem román, hanem székely kézben volna pld. a nagyváradi római katolikus püspökség 181.324, a szatmári káptalan 53.510, az erdélyi püspökség majdnem 12.000, a státus 26.580 és általában a római katolikus egyház Erdély területén lévő majdnem 300.000 hold földje. A földreformot azonban a magyar reakció és a magyar feudalizmus hibája miatt Erdélyben a románok hajtották végre, s így 1940. boldog őszén székely-magyar telepes községek helyett gazdag román települések között vitt az utunk. Azt hitték, hogy a magyar földet a magyar nagybirtok és hogy a magyar életet, a magyar fajtát a szerencsés körülmények között élő társadalmi osztályok jelentik. Azt gondolták, hogy hazai pénzintézeteink, bankjaink számára csak a forgalom volt a fontos, s olyan mindegy volt, hogy kitől kaptunk hitelt és kinek nyújtottunk kölcsönt. Liberális nacionalizmusunk puffogó frázisokban élte ki magát, s most, hogy visszatért Erdély, megdöbbenve állunk az elénktáruló kép előtt. Szeretnénk visszaforgatni az idő kerekét és sokminden megtörténtet meg nem történtté tenni.

Mert féltörvényekkel, félmegoldásokkal csak tovább folytatódik a magyar föld tragédiája.

Magyar testvérem, az erdélyi föld kérdése: az erdélyi magyarság kérdése, s aki ezt meg akarja oldani, annak egy hazug kor bűneit kell jóvátennie.

Erdély kérdése a magyarság kérdése, s a magyar földreform nélkül nem beszélhetünk Erdély --- és az egyetemes magyarság igazi népi feltámadásáról sem.

Kitartás!




Harmadik levél
(Levél egy magyarországi zsidóhoz)

Tisztelt uram!
Hazulról utánam küldött postám között megtaláltam azt a levelet is,
amelyet ön ismeretlenül intézett hozzám abból az alkalomból, hogy Erdély ismét magyar lett.
Levelében megírta,
hogy ön is osztozkodni akar a mi örömünkben, mert Erdély visszatérése nemcsak a mi,
hanem az önök öröme is.
Ennek bizonyítására mellékelte leveléhez, piros ceruzával megjelölve a Magyar Zsidók Lapjának szeptemberi számát, melyben valóban szép cikket olvastunk az önök öröméről és vigadalmáról.
Tisztelt uram,
ha valahonnan a Marsból kerültem volna Magyarországra,
akkor az önök cikkeinek elolvasás után nyilván elítélném az olyanfajta mozgalmak munkáját,
mint például a nyilaskeresztes mozgalom és bizonyára életfogytiglani fegyházzal sújtanám
azon közírók működéséi,
akik a zsidóság ellen írnak. Hiszen éppen az ön levele bizonyítja,
hogy papíron milyen nagy örömet keltett önök között Erdély visszatérése,
mely alkalomból bizonyára külön gyertyákat égettek
péntek este Hitler és Mussolini döntése fölött érzett örömükben.
Hogy az öröm azonban nem volt őszinte,
afelől ugyebár önnek sincs kétsége.
Mert,
hogy a német nemzetiszocializmus és az olasz fasizmus mit jelent az önök számára,
azt mindannyian tudjuk.
De beszéljünk őszintén.
Mi egypáran nemzetiszocialisták, amikor elindultunk szeptember elején
Erdély felé higyje el uram --- nem vittünk magunkkal antiszemitizmust és nem mirajtunk múlott,
hogy Erdélyben ismét --- úton-útfélen mindenütt találkoznunk kellett a zsidósággal.
Az antiszemitizmus bizonyos gyűlöletet jelent,
mi pedig tiszta lélekkel és szeretettel indultunk el Erdély félé és kisebb gondunk is nagyobb volt annál, hogy ott zsidókérdést keressünk.
Erdélyben azonban --- különösen Szatmárban és a Szilágyságban csak az egészen megátalkodottak, csak a vakok és a süketek nem vették észre azt a sáskajárást, azt a pusztítást, amit az önök fajtájához tartozók végeztek ezen a jobb sorsra érdemes vidéken. Nem szórványokkal, nem egyes fákkal --- törzsekkel, hanem egy, húsz év alatt mesterségesen kitenyésztett zsidó dzsungellel találtuk magunkat szembe. Az önök fajtestvérei úgy dominóztak a bevonulás első óráiban a szatmári kávéházban, mintha misem történt volna, s mikor a magyar tisztekkel megjelentünk az étteremben, önök még a kalapjukat sem mozdították meg a fejükön.
Valami csodálatos, irígylésreméltó közönnyel kártyázgattak az áporodottszagú helyiségben, s látszott önökön, hogy olyan mindegy önök számára, hogy román, vagy magyar tisztek csizmája kopog-e a szatmári utcákon. Ugyanakkor tehát, amikor a Magyar Zsidók Lapjában --- Budapesten, Stern Samu, Klár Zoltán, Kachan Niszon, Várnai Zseni és Szabolcsi Lajos sziruppal leöntött mondatokban hazafiaskodtak, --- akkor Szatmáron és Désen, Kolozsvárott és Marosvásárhelyt eltűnt a zsidó üzletekből a kávé, a tea és általában minden olyan élelmiszer, amelyért három nap múlva háromszoros árat lehetett bevasalni. Az egyik városban egy szombati napon vonultunk be, s higyje el uram, ebben a városban egy darab kenyeret sem kaptunk, mert önök minden magyar ünnepen túl, ekkor is csak önmaguknak és önmagukat ünnepelték.
És ismét ugyanekkor Pesten elő írástudóik bizonyára fáradtságos munkával gyűjtögették
a történelmi mentődeszkákat,
s napjainkban Bethlen Gábort, Sulyok István püspököt, Aponyi Albert grófot és a jóég tudja,
hogy még kiket idézgették annak bizonyítására,
hogy a román impérium alatt önök Erdélyben milyen jó magyarok is voltak.
Valami csökönyös következetességgel akarták és akarják elhitetni velünk, hogy a most bevándorolt, gyulladtszemű, pajeszos, kaftános társaságnak ugyanannyi joga vau az Erdélyi rögökhöz,
mint a földönfutóvá tett és a vérét áldozni sohasem szűnő székelységnek.
Önök valóságos diadalmenetben idézik Bethlen Gábor erdélyi fejedelemnek
1623 június 18-án kiállított szabadságlevelét,
amely
Európában első lépés volt a zsidóság emancipációja felé.
Ez a tény valóban megtörtént,
de védelem helyett váddá magasztosul, mert nem hinnők, hogy az emberi jogokat tiszteletben tartó Bethlen Gábor ma is kiadná ezt a szabadságlevelét, mondjuk,
ha végigsétálna a dési, vagy a szatmári főtéren.
Önöknek nincs joguk
a régi magyar nagyok türelmi rendeleteire hivatkozni,
mert önök
az utolsó száz esztendőben legalább tízezerszer éltek vissza az előlegezett bizalommal.

Mi tudjuk,
hogy a délkelet-európai zsidóság évszázadokon át nem élt a Bethlen-féle menlevélben biztosított,
jogokkal, mert az akkor még erős székelység nem tudta felvenni a küzdelmet,
s ha valahol le is telepedett, rövid idő múltán termékenyebb vidékek felé vette útját.
A balkáni ízzel telített román impériumnak kellett bekövetkeznie,
hogy a zsidóság teljesen kisajátítsa és meghódítsa Erdély iparát és kereskedelmét.
Milyen
gyermeteg próbálkozásnak tűnik most fel előttünk ---, hogy itt járunk Erdély földjen ---,
Stern Samuék és Szabolcsi Lajosék mosakodása és émelyítő hazafiaskodása.

Önök hiába tallóznak már a történelemben,
hiába idézik akár Bethlen Gábor szabadságlevelét, akár Bethlen István tízéves miniszterelnökségét,
hiába hivatkoznak az erdélyi rabbik hűségnyilatkozatára:
mi itt lenn Erdélyben szemtől-szembe kerültünk azzal a kazár sereggel,
amely az elmúlt húsz esztendő alatt
a korrupt és liberális román közigazgatás segítségével húzódott le a galíciai erdők mélyéről
Erdély szívéig.
Mi láttuk a szatmári és a dési gettót és senkinek nem kellelt meggyőznie bennünket arról,
hogy a Rákócziaknak ebben a régi városában ma már az őslakosság jelenti az igazi kisebbséget.
Ebben a városban már minden kereskedés,
minden ipar és gyár a zsidók kezében van és délebben láttuk a kaftános,
pajeszes dési zsidókat is.
Megdöbbentünk,
mikor megtudtuk, hogy húsz esztendő alatt ötszörösére emelkedett Dés zsidósága,
míg ugyanakkor a magyarság aránya mitsem változott.

Vándorlásaink során megálltunk a valamikor színtiszta a székely falvakban és szomorúan tapasztaltuk, hogy
az önök által elsikkasztott Bartha Miklós-féle könyvben megtárgyalt
lelketlen kazár társaság már benyomult a székelyföldre is.

Az elmúlt húsz esztendő alatt ezek a jövevények vásárolták össze az erdélyi erdők fáit,
ők üzérkedtek és üzérkednek a sóval, a cukorral, a juhbőrrel és egyáltalán mindama javakkal,
amelyek valamikor a székelység javát szolgálták.
A maroshévízi nagyvendéglőben éppen olyan bevándorolt zsidó méri az italt és az ételt,
mint akár Csíkszeredán,
vagy a kolozsvári New York kávéház tükrös termeiben.
Nem tudom, tudják-e önök ott fenn Pesten, --- bizonyára jobban tudják,
mint mi --- hogy az elmúlt húsz esztendő alatt teljesen ennek
a zsidóságnak a kezébe került az erdélyi sajtó,
a könyvkiadás is és számtalan eset bizonyítja,
hogy a román vasgárdakormány megalakulásáig ez
a sajtó mindig a leghűségesebb kiszolgálója volt a bukaresti jövevényeknek.

A zsidó nagyvállalatok és nagyiparosok együtt csaltak,
loptak,
panamáztak és zsaroltak a regátbeli urakkal és együtt fosztogatták Székelyföld falvait.
Munkács,
Máramaros és a Bukovina --- lengyelországi végek zárt rajokban szállították az új honfoglalókat,
akik most a hatalomváltozás után,
a hatalomváltozás első pillanataiban ijedt szemmel figyelték Erdély magyarságának lobogó lelkesedését
és végtelen örömét.
Az első napokban lezárták üzleteiket, két-három napig síri csend borult
az erdélyi város-gettó szennyes utcáira, de másnap már ismét ott ültek a szatmári,
dési, vagy a kolozsvári kávéházak füstös világában.

Igentisztelt uram,
utazásaink során gyakran beszélgettünk erdélyi férfiakkal, kispénzű magyar kereskedőkkel,
iparosokkal, akik azt mondották,
nem tudják, hogy az igazi veszedelmet a regátból bevándorolt románság,
vagy pedig a felsőgaliciai végekről beszivárgott,
majd 160.000 főnyi zsidó jelentette-e számukra.
És önök hiába írogatnak kenetteljeshangú cikkeket, az erdélyi zsidóság ,,magyarszeretetéről" és ,,magyarságáról" az erdélyi zsidókérdés már nem lehet letagadni és nem lehet jelentéktelen másodkérdéssé lefokozni.
Erdély jelene és jövője érdekében minél sürgősebben tető alá kell hoznunk azt a törvényt,
amely nem a közigazgatás útvesztőjén keresztül, hanem az új európai rendbe beleilleszkedve, a legrövidebb időn belül megállítja azt a fekete áradatot,
amely a nagy galíciai zsidó medencékből indult el Transsylvania bérces vidékei felé.

Az önök erdélyi helytartói kezében lévő ,,magyar sajtó" --- amelyről néha balgán azt hittük, hogy valóban talán a magyarság érdekeit képviseli --- csak addig tartotta szükségesnek a magyar érdekek védelmét, amíg ez üzletet jelentett számára. Bukarest nem ellenőrizte őket ezen a téren, mert megbízott bennük és tudta, hogy jó munkát végeznek.
Az erdélyi ,,magyar" sajtó 90 százaléka az önök kezében volt,
s higyje el Uram,
nekem valóságos hajtóvadászatot kellett rendeznem egy-egy régebbi lappéldány után,
hogy megtudjam, hogyan s miként írtak önök az óhazai állapotokról.
Némi gyanú ébredt fel bennem,
mikor Nagyváradon egy ottani valóban magyar ismerősöm rámutatott két feketébe öltözött, keménykalapos, cúgoscipős úrra, kiknek mellét valóságos piros-fehér-zöld erdő borította.
A két úr a nagyváradi ,,magyar sajtó" két vezető férfiúja volt.
Nekem azonban a budapesti Otthon Kör jutott eszembe,
ahol életemben egyszer jártam és azért nem tiszteltem meg további látogatásaimmal ezt a budapesti ,,újságíróközpontot", mert csupa --- a nagyváradi sajtóférfiúkhoz hasonló zsidó úriember vallotta magát odatartozónak.
Ezek az úriemberek ugyanis --- bár magyarul beszéltek és magyarul írtak, --- mégis zsidók,
örök zsidók maradtak és végeredményben az elmúlt húsz esztendős román impérium alatt is
csak
a zsidóság céljait szolgálták.

A magyarországi nyilaskeresztes mozgalomról, éppenúgy --- sőt talán még durvább hangon írtak,
mint a budapesti körúti sajtó és egészen a yasgárdakormány uralomrajutásáig hű kiszolgálói voltak a bukaresti rendszernek. A magyarországi első és második számú zsidótörvény meghozatalának idején a legkülönbözőbb vádakkal illették Magyarországot, s a pesti gettóból kölcsönzött szavakkal rágalmazták, vádolták a szélsőjobboldali mozgalmakat és azok vezetőit.
Hogy az erdélyi magyarság a visszatérés pillanatában nem látott tisztán és nem ismerte
a magyar politikát,
annak elsősorban önök az okai,
akik húsz esztendő alatt --- hasonlóan pesti laptársaikhoz --- mást sem tettek
mint történelmet
hamisítottak.

Erdélyben ma hozzávetőleges számítás szerint --- mert --- ember legyen a talpán,
aki az erdélyi gettó zsidait össze tudja számolni --- másfélszázezer zsidó él,
kiknek javarésze az elmúlt huszonkét esztendő alatt vándorolt be Erdélybe.
Valamikor önök,
úgynevezett intelligens zsidóság --- megtagadta ezt a mocskos,
testi és szellemi betegséget terjesztő társaságot, --- de az utóbbi időben már ezekkel is
sorsközösségét vállaltak,
hiszen a Magyar Zsidók Lapja ezt a zsidó réteget is védelmébe vette,
s most mindenképpen el akarja hitetni a világgal,
hogy ez a lúdtalpas,
pajeszos kazár banda is szenvedett és vérzett a román megszállás húsz esztendője alatt
a magyar gondolatért.

Hát igen tisztelt Uram, ilyen égbekiáltó hazugságot ne is próbáljanak vélünk elhitetni.
Önök akkor veszítették el a talajt Európában, --- Magyarországon és Erdélyben is --- mikor közösséget vállaltak
azzal a galíciai söpredékkel,
amely végeredményben kimeríthetetlen tartalékmedencéje az úgynevezett kulturáltabb zsidóságnak,
önök túlságosan elszaporodtak
és
túlzott mohósággal vetették rá magukat Magyarországra és Erdélyre,
ez a mértéktelen mohóság lesz
az önök veszte.

Kevesebb térfoglalás több lett volna...


Beszélgettem erdélyi zsidókkal, akik csodálatosképpen nem tudták megérteni a magyar nemzetiszocializmus antiszemita beállítottságát,
mert lenn Erdélyben már nagyon megszokták azt a képet, melynek láttán még mi,
sok zsidóhoz szokott csonkaországbeliek is megrettentünk.

Önök az eredményekért nem harcoltak, csupán gazdasági szívósságuk és összeköttetéseik,
legfőképpen pedig a zsidó összetartás révén hódították el tőlünk azokat a pozíciókat,
amelyeket mi a nyilaskeresztes gondolat jegyében vissza akarunk és vissza is fogunk önöktől venni.
Jól tudom,
hogy önök ennek az akaratnak a beteljesülésében még mindig nem bíznak,
mert még mindig azt remélik,
hogy
Európa megbocsátja az önök bűneit, illetve, hogy a tengelyhatalmak elvesztik a háborút,
s azután
az európai zsidóság majd ismét tovább folytatja működését ott,
ahol velük azt az új világszemlélet abbahagyatta.
Nem tudom ismeri-e ön az egyik emigráns német zsidó írónak
Kurt Tucholski-nak Arnold Zweighez intézett búcsúlevelét?

Mindenesedre engedje meg, hogy idézzek ebből az írásból,
mert ez a Kurt Tucholski öngyilkossága előtt
őszintén megírta az európai zsidóság tragédiájának az okát.

Íme a levél --- talán tanulnak belőle:


,,Higyje el Arnold Zweig a zsidóságot legyőzték.
Az nem igaz,
hogy mi évezredeken át harcoltunk.

Mi nem harcoltunk,
a zsidó emancipáció nem a zsidóság eredménye,
a zsidóság felszabadítása a francia forradalom érdeme.
A francia forradalomban pedig nem voltak zsidók.
Olyan ajándékot kaptunk,
amelyért nem harcoltunk --- és ez megbosszulta magát.
Sohasem tetszett nekem az a langyos és rothadt megállapítás, amely azt mondotta,
hogy
a középkor zsidósága azért nem tudott soha semmit sem alkotni,
mert el volt nyomva és mert gettóban élt.

Nem, kedves barátom.

A gettó nem következmény, a gettó a zsidóság sorsa.

Egy, úri fajnak el kellett volna pusztulnia, de mi tovább éltünk.
Mondotta volna --- ön egy átlag zsidónak,
1933-ban, hogy bizonyos feltételek mellett hagyja el Németországot;
Ha igen,
valószínűleg kikacagták volna és most szégyenszemre lopva,
mint a tolvajok hagyjuk el az országot, --- még hozzá pénz nélkül.

Higyje el nekem, hogy a hősiesség jobb üzlet lett volna.
Vereséget szenvedtünk!
Kezünkben voltak az összes ütőkártyák és mégis úgy megvertek bennünket,
ahogyan még senkit,
önkritika kell Uram, önkritika, ami annyira hiányzik belőlünk."



Látja igen tisztelt Uram, aki jelenleg még ott él, Pesten, a körúti kávéházak mélyén, körülbelül ez a helyzet. Ma már hiába küldötte meg nekem a magyarországi zsidóság hivatalos lapjának azt az írását, amely az erdélyi zsidóság magyar ,,hűségéről" regél az olvasónak. A megírt cikkek minden sorából hiányzik az önkritika, ami ha megvolna, úgy talán önök, úgynevezett ,,asszimilált" zsidóság sem vállalnak a felelősséget azért a fekete varjúseregért, amely az erdélyi végeket elárasztotta, s amelynek kisebb gondja is nagyobb volt az itt élő székelység fájdalmánál és szenvedésénél. Beszéljünk őszintén --- az �--nök által is védelmezett erdélyi zsidóság húsz esztendőn keresztül nyúzta, uzsorázta Erdélyt, s a Bukarestből ideküldött román hivatalnokokkal együtt szívta a magyarság vérét.

Ez az igazság, s önök ott fenn Budapesten ezt az igazságot védelmezik.

Ezzel pedig vállalták a következményeket és vállallak a felelősséget.

Hogyan is mondotta az önök emigránsírója?
,,Több önkritika kellett volna és több bátorság."

--- De így jóéjszákát.




Negyedik levél
(Levél egy nyilas testvérhez)

Kedves magyar testvérem! Két hétig tartó fáradtságos út után ismét elérkeztünk a régi határhoz, amelyet a határmenti magyarok átokhatárnak kereszteltek el. A határmentén még mindig állanak --- reméljük már nem sokáig --- a milliárdok segítségével épített hatalmas betonerődök. Az úgynevezett Károly-vonal építői bizonyára úgy gondolták, hogy a francia tervek szerint épített bunkerek majd megvédelmezik azt a földdarabot Románia számára, amelyet az 1918-as demokrácia segítségével loptak el mitőlünk. Még innen a távolból nézve is ijesztőek és félelmetesek. Ma már üresek, de azt mesélik, hogy mégnem is olyan régen a legújabb típusú ágyúk és gépfegyverek torka ásítozott felénk, csonkaországiak felé. A többmilliárdos költség azonban süket akaratot szolgált. Hiába építettek acélbeton erődöket, hiába robbantották fel az Erdélyt Magyarországgal összekötő utakat, hiába ástak futóárkokat, állítottak spanyol lovasokat, mert végeredményben ezek az erődök egy hazugságra épített rendszer védelmezői voltak. Elég volt két embernek --- Hitler Adolfnak és Benito Mussolininek két tollvonása, s az erődökből eltűntek az ágyúk, el a gépfegyverek és Erdély északi része egyetlen puskaszó nélkül tért haza az ezeréves országhoz...

A távolból idekéklenek a bihari falvak, még távolabbról a szilágysági hegyek, s most, hogy itt ülünk a volt határmentén, olyan furcsának tűnik fel ez az egész elmúlt húsz esztendő. Látod testvérem, mi húsz esztendőn keresztül nem hittük ezen napok, eljövetelében. Aztán egyszer egy verőfényes szeptemberi napon mégiscsak elindultunk Erdély felé és a világháború egyik legbetyárabb következménye --- Erdélynek Magyarországtól való elszakítása végetért.

Magyar testvérem, most pár órával ezelőtt jött át hozzánk valaki ,,odaátról" aki elmondotta a hírt, hogy Szálasi Ferenc testvérünk elhagyta a szegedi Csillagbörtönt és már Budapesten van. Az első pillanatban nem akartunk hinni fülünknek. A nyilaskeresztes mozgalom Vezérének szabadulásáról szóló hír szinte elzsibbasztotta lelkünket, de a következő percben már mint láthatatlan film pergett le előttünk a már ezután elkövetkezendő munkánk és kötelességünk mozaikképe.

Régóta, 6---7 esztendő óta vívjuk sokszor szélmalomharcnak tűnő küzdelmünket. ,,Turáni átokról", ,,szalmalángról" regéltünk, de nagy terveink mindig belefulladtak a ,,nekünk nem lehet nagy eredményeket elérni, mert kis nép vagyunk" sóhajtozásba. Állandóan ,,nagy magyar éjszakáról", magyar ,,széthúzásról" beszéltünk, s néha valóságos temetést rendeztünk a magyar gondolatnak. Nézzük meg új dalainkat, verseinket, milyen kevés köztük a reményteli, bíztató hang. Nagyrészük szenvedésről, siratásról, elbukásról, tragédiáról regél. Mennyivel más a nemzetiszocialista gondolatba feloldódott, fiatal, de oroszlánkörmeit már erősen villogtató írók munkássága. Emeltfejű emberek, akik ösztönösen elvetették maguktól a régi Magyarország reggelig tartó cigánymuzsikás ,,utánam a vízözön"-ös, kártyás, mulatós világát. Volt egy kor, mikor abban tetszelegtünk, --- illetve szenvelegtünk --- és arról írtunk színdarabokat, regényeket, hogy X, vagy Y földbirtokos egyetlen éjszakán tízezer holdat kártyázott el s úri gesztussal --- főbe lőtte magát. Ahelyett, hogy teljes vitalitásunkkal tiltakoztunk volna az ilyen halálos árnyak ellen, vörösre tapsoltuk tenyereinket.

Kedves magyar testvérem, mi egy romantikus hazugságnak voltunk az áldozatai, s a romantikus bokrok mögött ott állott ugrásra készen a nemzetközi zsidóság magyarországi derék csapata, amely a kártyás földesuraink és tarokkozó politikusaink ,,úri gesztusaiból" vagyont és hatalmat kovácsolt magának. S egyszerre mi parasztok, munkások és középosztály egyaránt --- küszöbön túlra kerültünk. Mi nyilaskeresztesek teljesen szembenállunk ezzel a világgal. A mi feladatunk az új magyar szellemiség, az új magyar közép és munkásréteg kitermelése.

Egy előbbi levelemben megírtam, hogy az Erdélyben felnőtt új román fiatalság milyen szívós munkával hódította el a székelység javait. Magyar testvérem, ez a bizonyos szívósság hiányzott a mi fiatalságunkból, akinek a rossz nevelése miatt nem lehetett faji és nemzeti öntudata.

Magyar testvérem, nekünk új fiatalságot, új szellemiséget kell kitermelnünk, s szívós munkával kell birokra kelnünk a körülöttünk élő népekkel, ha valóban át akarjuk venni a Duna-medencében élő népek feletti vezetést.

Óriási, nagyszerű feladat!

Mi vallva valljuk és hittel hisszük, hogy ezt a nyilaskeresztes gondolat jegyében teljesíteni is tudjuk.

Magyar testvérem! Te bizonyára tudod, hogy utunk végcélja a Nemzetiszocialista Munkaállam, de talán tudod azt is, hogy ez az út hosszú, fáradtságos, küzdelmes és sok áldozatot kívánó. Ezért indultunk utunkra a ,,Kitartás" szóval, mert bizony nekünk kitartásra van szükségünk. Mi országjárók láttuk a lezüllött városokat, az elszegényedett magyar falvakat, a meggazdagodott erdélyi románságot és zsidóságot és megtapogattuk az akadályokat, amelyek egyelőre áttörhetetlen betonfalként merednek elénk. Olyan kitartásra van szükségünk, amilyent még nem látott a Duna-Tisza-köze. Nálunk a kitartás nem politikai jelszó, nemcsak tömegfogásra használt frázis, hanem --- programunk fele.


Összetartani, és kitartani!
Ha ezt a feladatot teljesítjük, akkor már eredménnyel dolgozunk.

Magyar nyilas testvérem, Te, mint a mozgalom egyik régi harcosa bizonyára tudod, hogy mennyi minden, belső vajúdáson estünk keresztül. Néha megfeledkeztünk igazi ellenségeinkről és fegyvereinket egymás ellen fordítottuk. De most, hogy ismét visszatért sorainkba Szálasi Ferenc, meg kell fogadnunk, hogy a jövőben erősebben a hitben és kitartóbban vívjuk a magunk küzdelmét. Tudjuk, hogy csak magunkra számíthatunk s Németország és Olaszország nagy erőfeszítését és áldozatát a magunk számára is kötelezőnek ismerjük el. Eddig a gyengébbek így vélekedtek: ,,Németország nagy nemzet, ott könnyű volt nemzetiszocializmust csinálni."

A kishitűek így sóhajtoztak: ,,Olaszország nagy nép, ott semmiség volt fasizmust csinálni."

De kevesen voltak, akik kerestek az okokat, hogy miért volt könnyű. A liberális nevelkedésű tömeg csak a csillogó felszínt látta, csak elcsodálkozott a Berlin tempelhófi ünnepség roppant zászlóerdején, csak sóhajtozott, ha Olaszországból érkezett újságokban a fasiszta állam gigászi tömegmegnyilatkozásait látta.

Sóhajtoztunk és csodálkoztunk.

De elfelejtettük, hogy ezeket a végső eredményeket áldozatos küzdelmek előzték meg.

Tanulnunk kell, s a panaszkodás és tulajdon érdemeink hangoztatásán túl a jövőben többet kell dolgoznunk, kevesebbet beszélnünk és életünket nem fülünkrehúzott paplannal kell hozzákötnünk a magyar jövőhöz.

Kedves testvérem! Az élet harcos, veszedelmes valami, s hozzá kell szoknunk a gondolathoz, hogy rajtunk kívülálló erők és okok az egyén életét bármikor megszüntethetik. És hozzá kell szoknunk ahhoz a gondolathoz is, hogy: ezt tudomásul vegyük és minden percben készek legyünk kicsiny életünk feladására.

Új, hősi világnézetre van szükségünk, mert a világ megváltozott, s a megváltozott idők új szellemet és új embereket követelnek. Mi még ennek a hősi korszaknak csak az elején állunk, mert a régi Magyarország a maga vadhajtásos liberális szellemiségével, elhitette velünk, hogy a magyar fának igazi értekét nem a gyökér, hanem a korona jelenti. A gyökér pedig --- parasztságunk és munkásságunk, --- fontosabb mindennél. Mert ha a fák ősszel le is hullatják lombjaikat, azért tavasszal újra virulnak és új lombokat hajtanak. De ha elpusztul a gyökér, ha megsemmisülnek az alig látható finom hajszálgyökerek, ha elpusztulnak a névtelen nagydénesek és kovácsjánosok, akkor elpusztul a korona, elpusztul a törzs, el az ország. A mi kultuszunk és a mi világnézetünk a névtelen magyar munkást és az ismeretlen magyar parasztot akarja megerősíteni, mert őrajtuk fordul meg országunk, nemzetünk sorsa, jövője és életünk biztonsága.

Új hittel, új erővel, de régi célkitűzésekkel térünk vissza erdélyi utunk után a magyar fővárosba, hogy régi kitartással folytassuk megkezdett utunkat.

Kitartás!




Ötödik levél
(Levél egy erdélyi magyarhoz)

Magyar Testvérem!

Bevallom őszintén, hogy amikor azon a bizonyos szeptemberi napon találkoztunk az egyik, kolozsvári házban és részletesen beszélgettünk az erdélyi és a magyar politika állásáról, némi csalódást éreztem a lelkemben. Te, magyar testvérem, aki húsz esztendő alatt szívósan védekeztél a román térhódítás ellen, aki az elmúlt húsz esztendő során egyetlen pillanatra sem hagytad el a megszállt Erdély területét, furcsa, különös dolgokat mondottál nekem. Már beszélgetésünk első pillanatában tudomásul vettem, hogy Ti erdélyi magyarok többé-kevésbé még a régi politika nyomdokait járjátok, s nem nagyon ismeritek azt az új magyar korszellemet, amelyet --- nyilaskeresztes gondolatnak neveznek. Nagyszerűen tájékozódtatok a német hitlerizmusról, az olasz fasizmusról, tisztában vagytok a portugál Salazar törekvéseivel és jól ismeritek a spanyol fallangista mozgalom jelentőségét is.

Magyar testvérem! Beszélgetésünk végén már nem csodálkoztam ezeken a dolgokon, hiszen az új magyar korszellemet mesterségesen zárták el előletek. Az erdélyi zsidóság jól tudta, hogy az egyetlen komoly veszedelmet a nyilaskeresztes gondolat jelenti számára, de tudta a román impérium is, hogy a magyar nemzetiszocializmus a magyar faji öntudat felébredését jelenti. Ezért hamis és koholt hírekkel --- melyeknek gyártásában hűséges segítőtársakat találtak a pesti zsidóságban --- próbáltak elrettenteni titeket tőlünk. De mindezek ellenére is némi szomorúsággal állapíthatom meg, hogy Ti míg igen sokan most 1940-ben is a tiszakálmáni illetve a bethlenistváni politikát valljátok magatokénak. Igaz, hogy az erdélyi magyarság mindig az ellenzéki politikát képviselte, de a visszatérő napok első örömében talán mégsem lett volna ildomos ennek az ellenzéki hangnak a kihangsúlyozása.

Tudom azonban, hogy rövidesen Ti is rájöttök arra, hogy a mi ellenzékiségünk, már az indulás pillanatában felemelkedett a régi értelemben vett politikai ellenzékiségen, mert a mi küzdelmünk nem egyes kormányok, nem személyek, hanem az egész rendszerrel való szembenállást jelenti. Erdély azonban nemcsak ellenzéki volt a múltban, --- hiszen ez az ellenzékiség a madéfalvi veszedelem idejétől datálódik, s csak megerősödött a liberális magyar kormányok idején --- hanem népének erkölcsi és szellemi kiválósága folytán mindig bölcsője volt az új világáramlatoknak és új eszméknek. Ha jól tudom Európában először Erdélyben hirdették meg a minden vallásfelekezet számára szóló egyenlőséget, ami körülbelül annyit jelent, hogy az erdélyi gondolat volt az első, amely megszüntette magyar és magyar közötti különbséget. Talán ez volt az oka annak, hogy Ti erdélyiek hosszú évszázadokon keresztül nem tiltakoztatok a zsidóság térhódítása ellen, mert erősek és leleményesek voltatok és egészen 1867-ig nem ismertétek a zsidókérdést. Az erőviszonyok azonban nálatok is megváltoztak. Új erők kerekedtek fölétek, s ha nem is alakult ki Erdélyben egy egészséges antiszemitizmus, azért már Ti is látjátok, hogy mit jelent egy ország számára a zsidóság uralma, hiszen Te magad mondottad, hogy Erdély kereskedelmének 80 százaléka van zsidókézben. Aztán sokmindenről panaszkodtatok még s így közvetve az új gondolat ösztönösen is megszületett bennetek és most már csak tudatosítani kell azt a valamit, amit mindnyájan éreztek. A Balkán, amely 1918-ban Erdély határainál végződött 1919-ben már Nagyvárad falait verdeste, s néha úgy látszott, hogy a bólyaifarkasok hazája végképp elsüllyed a balkáni kultúrátlanságban.

Magyar Testvérem! Régi hibákat emlegettél, s azt mondottad, hogy az elmúlt huszonkét esztendő alatt Erdélyben sokminden megváltozott. Megváltozott az élet, a levegő, megszűntek a nagy latifundumok és egyházi birtokok. Húsz év alatt pedig mindent megpróbáltatok. Bizonyára kerestétek az új megoldásokat, vágyakozó szemmel néztetek Magyarország felé, ahol ebben az időben már megkezdődött a nemzetiszocialista világnézet magyar vetületének --- a nyilaskeresztes gondolatnak a kibontakozása. Mi nyilaskeresztesek gyűlöltek a zsidóság és románság előtt és nem éppen kedveltek bizonyos körökben idehaza a csonka hazában --- nem igen tudtunk Veletek kapcsolatot tartani. A budapesti zsidó érdekeltségű újságok átmehettek Hozzátok a határon.

Magyar testvérem, kolozsvári találkozásunk alkalmával láttam a szemedben a kutató bizonytalanságot és éreztem, hogy Te is azok közé tartozol, akik új utakat, új célokat és őszinte, új megújhodást vár. Mikor elmondottan Néked a mi célkitűzéseinket, ismertettem mozgalmunk történetét, akkor láttam szemedben a gyanút, hiszen még nem tudtad magad alá gyűrni azokat a vádakat és rágalmakat, melyeket a csonkaországbeli és az erdélyi zsidó sajtó mirólunk nyilaskeresztesekről írt és terjesztett. Esztendőkön keresztül azt olvastátok rólunk, hogy hazaárulók, németbérencek, a politikai élet szegénylegényei, egyéni célokat hajszoló és valami bűnös, önző ambíciótól fűtött társaság vagyunk. Nem ismertétek --- talán még most sem ismeritek a magyar nemzetiszocializmus munkáját és így nem tudtatok az első pillanatban őszinte bírálatot mondani arról a harcról, amely már mögöttünk van.

Magyar Testvérem, már késő éjszakára járt az idő, mikor Te a nyilaskeresztes mozgalom programja után érdeklődtél. Kérdésed meglepő volt, mert a mi programunk maga az élet, minden jelenével és jövőjével együtt. Az első pillanatban megijedtem kérdésedtől, mert programunk magához öleli a nagy kérdések végtelen sorozatát, s ha akkor, este részletesen elmondottam volna programunkat, akkor, talán még ma is együtt ülnénk.

Programunk?

Programunk a liberális Magyarország teljes felszámolása és a nemzetiszocialista magyar munkaállam felépítése az eljövendő századok számára. Talán Hubay Kálmán szavait idézhetem:

,,Nekünk, akik vagyunk a magyarság számára új szellem és új akarat, új lelkiség és új erő, nekünk az idő, a történelem, a kor egyetlen főnévi igenévvel parancsol: dolgozni. A nemzetiszocialista program maga az élet, valóság, kenyér és jövő és munkaalkalom a Kárpát-medence testvérnemzetei számára. Rendeletek a földkérdésről, hogy ez az évszázados probléma a termelés sérelme nélkül, zökkenőmentesen, de kíméletlen gyorsasággal meghódítható legyen és végre földje, élete, értelme legyen a parasztnak. Villamoscentrálok, ipartelepek, csatornák, szövetkezetek, hitelszervek, iskolák, utak, vasutak tervei sorakoznak egymás mellé pártunk irattárában. És mindehhez elkészült a költségvetés, mindenütt megjelölve a pontos pénzügyi fedezet, hogy abban a pillanatban, amikor szólít bennünket az idő és átvesszük a történelem által ránkosztott szerepet, nyomban, egyetlen gombnyomásra meginduljon a nemzetiszocialista munkaállam történelmi gépezete. Az alapozási munkának vége és most jönnek az új, eddiginél is keményebb feladatok. Dolgozni testvérek! Dolgozni, keményen, szívósan, mert a mi számunkra nincsen pihenés. Mussolini azt mondja: a fasiszták ellenségei a kényelmes életnek. Mi nyilaskeresztesek fanatikusai vagyunk a munkának és eljegyzettjei vagyunk a harcnak. Dolgozni testvérek, --- ez a mi programunk. --- "

Igen, magyar testvérem, a mi programunk a munka és egyetlen protekciónk, és támogatónk a munkával elért eredmény. És ezért talán mégis érdemes volt elvégezni az alapozás munkáját. Tudjuk, hogy miénk a siker!

Mi a fiatalokért, egy kivénhedt rendszert örökre sírbatevő új világért harcolunk. A mi feladatunk és a mi kötelességünk a meggyőződés és a lelkesedés szitása. A nyilaskeresztes gondolatnak nincs szüksége olcsó babérokra, nincs szüksége elavult frázisokra. A. mi propagandánk és munkánk maga az élet. A nyilaskeresztes gondolat olyan mint a szikra. Belerobban a világba, meggyújtja a gondolat tüzét, elkapja a kávézó nyárspolgárokat és viszi őket magával mint férfiakat a nagy célok felé vezető bizonytalan és dicsőséges úton. Hit és bátorság a mi fegyverünk. És meggyőződés és --- kitartás.

Erdélyi magyar testvérem, pár szetendővel ezelőtt úgy indultunk el, mint a senkik. Mindenki prédája voltunk. Így ír ezekről a napokról Kóródy Tibor:

,,Emlékszel testvér? Midőn 1934. őszén egy esős, boróngós délelőttön jöttem fel Hozzátok a pártba. Két kis szobából állott a ,,központ", sötét szobák voltak, már délelőtt is villanyt kellett gyújtani. Üdvözöltél és kezetfogtunk. Ez a kézfogás jegyzett el engem öt esztendővel ezelőtt az eszmével. Emlékszel testvér? Akkor rögtön meg kellett ígérned, hogy akárhogy is forduljon a sors, barátok, küzdőtársak, testvérek leszünk mindig. Aztán eljöttem délután is. Aztán másnap is. És attól kezdve minden nap. Később kis mellékutcai vendéglők különszobáiba jártunk nyolc-tíz ember fogadott ott minket. Órákat villamosoztunk, míg kiértünk, de jókedvvel csináltuk, mert hittünk a munkánkban. Főként szociáldemokrata munkásokat kerestünk. Az Állami Vas- és Gépgyár mellett volt egy munkáskorcsma, ott gyűltek össze a szombati fizetés után a szociáldemokrata vasmunkások. --- Azután jött 1935... 1936... 1937... 38... 39... A mozgalom gyermekbetegségeinek kora. Minden utcasarkon új nyilaspárt alakult, minden héten egyesültünk vagy kettővel, mégsem akartak fogyni. Éjszakákat vitatkoztunk keresztül, míg világos reggel lett, de mi kócosan, fáradtan, de csillogó szemmel és napról-napra erősödő vad hittel végeztük a munkát. De akkor már --- talán nem utolsó sorban a liberális lapok támadásainak következtében --- fel volt rázva a magyar közvélemény. A múló napok maradandó áldozatokat követeltek tőlünk, de ez az ami a mi harcunkat széppé teszi. Testvér, téged kirekesztettek az idők abból, hogy, résztvehess a mozgalom harcaiban, de tudjuk, hogy lelkeddel már itt élsz közöttünk. Te tudod már most, hogy jobban, erősebben és pozitívabban akarunk magyarok lenni. Egy nagy befeléfordulást jelent nemzetiszocialistának lenni, az életnek egy mélyebb értelemben való élését."

Hát magyar testvérem mi így építettük a mozgalmat. Erdélyi magyar testvérem, mikor ezekről és sokmás dologról beszélgettünk a kolozsvári öreg házban, akkor Te egyszerre azt mondottad, hogy mindez rendben volna, de sajnos, mi nyilasok vallásellenesek vagyunk. Nem ért váratlanul ez a vád, de éreztem azt is, hogy ez nem a Te megvilágításod, mert Te csak elraktároztad magadban azokat a hamis vádakat, amelyeket ellennünk támasztottak. De ha már felvetetted, a vallás kérdését, akkor idézem számodra a Szálasi---Széchenyi fogalmazásban megjelent ,,Út és cél" című munkának a vallásról szóló részét! Nem ma jelent, meg, hanem 1938. áprilisában. Olyan megnyilatkozás, melyet mindannyiotok figyelmébe ajánlok, akik, még mindig azt hiszitek, hogy a nyilaskereszt egyet jelent a vallástalansággal. Szálasi---Széchenyi a következőket írták erről a kérdésről:

,,A nemzet életének legmélyebb gyökere az isteni akaratban és gondviselésben fészkel. Egyetlen nemzet és így a magyar sem élhet meg anélkül a hit nélkül, hogy isteni gondolatot, célt képvisel a világban, s ezért pótolhatatlan és ezért nélkülözhetetlen értékű. Az igazi nemzeti öntudat a krisztusi igazságból meríti, emberi méltóságának, erkölcsi elhivatottságának bizonyosságát. Számunkra a keresztény; igazságot, történelmi magyar egyházaink hirdetik és tanítják. Ezeknek az egyházaknak istentisztelete, igehirdetése, hittanítása, lelki gondozói munkája a nemzetnek lényeges tényezője, ezt a munkát a magyar nemzetiszocialista állam teljes erejével védi és támogatja, s annak minél eredményesebb folytatására, az egyházaknak teljes lehetőséget biztosít.

A magyar nemzetiszocialista állam jogosan igényli, hogy ez az alapvető fontosságú, lelki és erkölcsi munka teljes egészében a magyar nemzet építésének gyümölcsözzék, hogy a krisztusi hit két legnagyobb ajándéka az egyházért viselt testvéri felelősség és az önfeláldozó szeretet a magyar testvéri közösség, a magyar nemzet életében legyen valósággá. Az egyházak tehát minden gondjukat, buzgalmukat, odaadásukat a magyar nemzet újjáteremtése, testben és lélekben való megtisztítására és boldogítására szenteljék oda. Lehetetlen megengedni azért, hogy a történelmi egyházak egymással áldatlan harcokat vívjanak, egyik a másiknak hitelét, tekintélyét, értékét lerontsa, hogy egymás őszintehitű tagjai között először is a családi életben, azután a társadalmi és közélet terén széthúzást, békétlenséget, elhidegülést, sőt gyűlöletet támasszanak, ami ellenkezik Krisztus Urunk parancsával és a nemzet egységét, erejét megbontsa.

A magyar nemzetiszocializmus gyakorlata szétválaszthatatlan Krisztus tanától.

Ezek jelentik a mi mozgalmunk érvényes állásfoglalását és alapját a vallással kapcsolatban.

Az egyén csak akkor egész ember és csak akkor számíthat népi közösségünk kiegyensúlyozott, igazi hasznos tagjának, ha vallási meggyőződése és nemzeti meggyőződése erős kapcsolatban és forró összhangban él lelkében, s biztos egyensúlyban vetődik ki tudatában is. Mi meg fogjuk adni Istennek, ami Istené, és meg fogjuk adni nemzetünknek azt, ami nemzetünké."

Magyar Testvérem! A fenti, sorok a nyilaskeresztes célkitűzések valláserkölcsi alapját szolgálják és úgy hiszem eloszlatják előttem említett kételyeidet, mert meggyőződhetsz arról, hogy kissé más felfogást vallunk a vallás, igaz értelméről, mint azok a liberálisok és szociáldemokraták, akik Véled is elhitettek azt a bornírt ostobaságot, hogy a nyilaskeresztes gondolat az egyházak és a vallás kíméletlen üldözője.

Hasonló módon akarja és fogja rendezni a nemzetiszocializmus a magyar munkásság, a középosztály, a parasztság, sőt azon túlmenően a kisebbségi népek fontos kérdését is.

Szálasi Ferenc szerint:

Mi magyarok eddig csupán az államot szolgáltuk, ennélfogva elvesztettük azt, ami nélkül nincs állami élet: a Hazát. Az egyes népcsaládok testvérnemzetei ugyanezt a hiányt érezték és érzik még ma is és ezért igyekeztek és igyekeznek olyan államkeretekben elhelyezkedni, melyek számukra egyszersmind hazát és hont jelentenek, tehát a népi valóság mindenkori gyakorlatát és szolgálatát."

Ezek az igazságok teljesedtek be 1918-ban azért, mert Nálatok Erdélyben a románság, a Felvidéken pedig a tótság kereste azokat a területeket és államalakulatokat, ahol Hazát találhat. A nemzetiszocializmusban újjáalakuló Magyarország minden Szent István birodalmának a területén élő népnek hazája és otthona lesz, mert:

,,A magyar nemzetiszocialista államban a népcsalád és kisebbségi kérdés helyes, őszinte és félreérthetetlen megoldása életkérdés a magyar nemzet és a kisebbségek részére egyaránt."

A magyar nemzetiszocializmus --- nyilaskeresztes gondolat nem pártprogramot, hanem az egyetemes nagy magyar történelmi célokat szolgáló, országos programot akarja megvalósítani a szentistváni birodalom területén élő nemzetek számára.

Kedves erdélyi testvérem, mozgalmunk iránt vesd ki lelkedből azokat a balhiedelmeket, amelyek húsz esztendő során keletkeztek Benned, egyrészt az Erdélyben is felülkerekedett zsidó szellemiség, másrészt a liberális bukaresti uralom segítségével.

Kitartás!
 
 
0 komment , kategória:  Fiala Ferenc: Erdélyi levelek  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.06 2018. Július 2018.08
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 2960 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 379
  • e Hét: 4545
  • e Hónap: 15696
  • e Év: 280911
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.