Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / DoktorStrix / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/8 oldal   Bejegyzések száma: 73 
Wass Albert: Karácsonyi vers ll.
  2018-12-03 19:00:14, hétfő
 
 




Wass Albert: KARÁCSONYI VERS ll.


Elindul újra a mese!
Fényt porzik gyémánt szekere!
Minden csillag egy kereke!
Ezeregy angyal száll vele!
Jön, emberek, jön, jön az égből
Isten szekerén a mese!

Karácsony készül, emberek!
Szépek és tiszták legyetek!
Súroljátok föl lelketek,
csillogtassátok kedvetek,
legyetek ujra gyermekek
hogy emberek lehessetek!

Vigyázzatok! Ez a mese
már nem is egészen mese.
Belőle az Isten szeme
tekint a földre lefele.
Vigyázzatok hát emberek,
Titeket keres a szeme!

Olyan jó néha angyalt lesni
s angyalt lesve a csillagok közt
Isten szekerét megkeresni.
Ünneplőben elébe menni,
mesék tavában megferedni
s mesék tavában mélyen, mélyen
ezt a világot elfeledni.

Mert rút a világ, fekete.
Vak gyűlölettől fekete.
Vak, mint az emberek szeme:
az égig sem látnak vele.
Pedig az égből lefele
porzik már Isten szekere!

Minden csillag egy kereke,
ezeregy angyal száll vele,
az Isten maga száll vele
és csillagtükröt nyujt felénk,
mesetükröt, a keze.

Szent tükrébe végre egyszer
Pillantsatok tiszta szemmel,
tiszta szemmel, Istenszemmel
milyen szép is minden ember!
Minden ember szépségtenger
s mint a tenger csillagszemmel
telve vagytok szeretettel...!

Tagadjátok...? Restellitek...?
Elfordulnak fejeitek...?
Megvakultak szemeitek...?
Szépségteket, jóságtokat
nem érzitek, nem hiszitek...?
Csillaggyertyák fénye mellett
Isten elé nem viszitek...?

Akkor bizony rútak vagytok,
szégenyek és vakok vagytok,
ha szépek lenni nem akartok.
De még így is, szegényen is,
rútan, vakon, mégis, mégis
Isten gyermekei vagytok!

Rátok süti fényes szemét,
elindítja fényszekerét,
jó emberek játékszerét.
Milyen kár, hogy áldó kezét
nem érzitek, nem nézitek
s nem hiszitek már a mesét.

A rút világnak gondja van,
minden embernek gondja van,
a sok angyalnak mind gondja van
s az Istennek is gondja van,
mert mindenekre gondja van.
S így múlik el a szép s a jó
az ember mellől, nyomtalan.

1946


Wass Albert: Karácsonyi versek II.

Link



WASS ALBERT KARÁCSONYI LEVÉL - MIHI

Link



SlidePlayer

Link







































































 
 
0 komment , kategória:  Wass Albert  
Wass Albert: A magyar feladat
  2018-07-12 18:00:27, csütörtök
 
 







Wass Albert: A MAGYAR FELADAT


Minden emberfia, amikor rászületik erre a világra, feladatot hoz magával. Valamit el kell végeznie ahhoz, hogy életének értelme legyen.

Legtöbbje végig bukdácsol életének göröngyös vagy kevésbé göröngyös útján, anélkül, hogy valaha is tudatára ébredne annak, hogy valami fontos elvégeznivalója lenne ezen a földön. Van, akilelke mélyén érzi talán olykor, hogy tennie kellene valamit, de nem tud rájönni arra, hogy valójában életének mi is az értelme! Kapkod ide-oda,próbálkozik ezzel, próbálkozik azzal, míg bele nem fárad a sok próbálkozásba, és csalódottan hagyja abba a keresést.

Csak nagy ritkán akad valaki, aki rátalál életénektitkára és aszerint is cselekszik. Az ilyen ember többnyire nem élhosszú életet és rendszerint erőszakos halál áldozata lesz, mivel a feladat, amire ráismert és amit magára vállalt, ellentétben van a,,földi hatalmak" érdekeivel, és így jelenléte számukra alkalmatlan.

De nézzük meg először is, hogy mi az a ,,feladat",amiről beszélünk!? Minden előtt legyünk tisztában azzal, hogy a Nagy Teremtő, nevezzük Istennek, vagy aminek akarjuk, hiábavaló munkát sohasem végez. Mindennek célja van, s ez a ,,cél" az, ami értelmet ad a teremtésnek.

Minket, s köztünk engem is, magyarnak teremtett a Nagy Alkotó. Ez azt jelenti, hogy emberi életünk értelmét ezen a szinten kell keresnünk. Itt van számunkra, a ,,kiindulási pont":magyarok vagyunk, ennélfogva magunkon viseljük (akár tetszik nekünk,akár nem) mindazt, ami ezzel a szóval jár, és amit ez a szó jelent. Ez a szó már meghatározta számunkra a keretet, melyben élnünk kell, s mely keretben életünk célja rejlik. Hiába vergődünk ellene, hiába próbálunk kitörni belőle: számunkra nincs más keret. Csak ebben a keretben élhetünk boldog, megelégedett, termékeny, emberhez méltó életet. A Nagy Teremtő rendelése szerint csak ebben a keretben lelhetjük meg életünk értelmét és célját.

Ahhoz azonban, hogy rátaláljunk erre a célra s ennek értelmére: rá kell ébredjünk arra a feladatra, amit magunkkal hoztunk,mint láthatatlan útravalót: magyar voltunk feladatára. Amit, ha becsülettel elvégzünk: elégedetten térünk vissza Teremtőnkhöz. Ha elmulasztjuk: oda kerülünk, amit emberi szóval pokolnak neveznek, s ami valójában nem egyéb, mint lelki meghasonlás. Fontos tehát, hogy idejében felismerjük és tisztán lássuk magyar mivoltunk feladatát: a nagy magyar feladatot.

Minden feladat célt szolgál. Egyetlen nagy célt: a fennmaradást. A magyar feladat célja tehát nem egyéb, mint a magyar nemzet fennmaradása.

Itt érkeztünk el ahhoz a ponthoz, amit a mai világuralkodó szellemisége minden eszközzel megsemmisíteni igyekszik, mint az elmúlt időkből hátramaradt kísértetet, amit ,,nacionalizmus"-nak neveznek és ami nem egyéb, mint az ember önkéntelen ragaszkodása múltjához, nemzeti örökségéhez és mindahhoz, ami másoktól megkülönbözteti.

Érdemes megjegyezni, hogy ennek a ,,nacionalista világnézetnek" a magját éppen azok ültették bele az emberi világszellemiségébe, akiknek nemzetközi képviselői ma legádázabb ellenségei ennek a gondolatnak. Van-e nacionalistább nemzet a zsidónál, kik a maguk körében legmakacsabbul ragaszkodnak a maguk saját nemzeti törvényeihez és szokásaihoz? Akiknek nemzeti törvényeit maga az Úristen rendelte el!? Minden nemzetnek egyforma jussa van ahhoz, hogy a maga saját nemzeti eszméit kövesse s azoknak törvényei szerint éljen. A magyar nemzet törvényei semmivel sem alább valóak más nemzetek törvényeinél, beleértve a zsidókat is. S mint ahogy más nemzetek fiainak Istenadta jussuk van ahhoz, hogy saját nemzeti irányvonalaik szerint éljenek, ugyanez a jussunk megvan nekünk is.

Nézzük csak, hogy mik is ezek a ,,jussok"! Először is a nyelv. A népszokások megőrzése, nemzeti ünnepek tiszteletben tartása.A Haza földjéhez való juss, mely apákról a fiakra száll. Minden nemzetnek jogos feladata a nemzeti szabadság és az ország megőrzése,mert ennek a kettőnek a veszte a nemzet vesztét is jelenti.

Mi magyarok semmivel se vagyunk más nemzeteknél alábbvalóak. Miért igyekszünk hát elhitetni magunkkal ezt az alacsonyabb-rendűséget? Ennek csak két oka lehet: szellemi restség,vagy ami még ennél is rosszabb, az öntudat csődje. Annyit hallottunk már másoktól, mind idegenektől, mind olyanoktól, akik hozzánk tartoznak, köztünk élnek, de az élet keserűségei már megfosztották minden nemzeti öntudatuktól, és úgy vélik, hogy lopás, csalás csak akkor bűn, ha azt velünk szemben követik el mások, de ha mi követjük el, akkor ,,élelmesség" a neve. Annyit hallottuk már ezt az élelmességnek nevezett új törvényt magyar földön is, hogy rendre el is fogadjuk már, mint valami ,,új öltözetet", ami nem csak divatosabb, de okosabbnak is tűnik. Becsület, tisztesség, jóakarat úgy tűnik, mintha idejüket múlt fogalmak lennének. Csalóké és hazugoké a világ!

Márpedig az emberi életformának ez az új ,,alakzata"romlásba és pusztulásba vezet. Ha még van olyasmi, hogy ,,magyarok földje, magyarok országa" akkor vissza kell térnünk, de nagyon is gyorsan, a ,,magyarok rendjéhez", vagyis ahhoz az ősi alaphoz, aminek becsület és tisztesség a neve, mert országunk csak így lehet újra,,magyarok országa".

Azok, akik a kommunizmus hátán belovagoltak Magyarországra és az úgynevezett ,,felszabadulás" után is vezetőállásokban maradtak, így vagy amúgy, előbb vagy utóbb el kell tűnjenek onnan, mielőtt szemétgödörbe süllyesztik az országot. Az előbb-utóbb bekövetkezendő új választások törvényes és békés alkalmat nyújtanak majd ehhez, s ha emberek vagyunk még és magyarok: élünk is az alkalommal.

Egy teljesen új országot kell teremtsünk magunknak, ahol az erény újra erény és a hitványság hitványság. Ez nem lesz könnyű feladat, mivel az,,új urak" szennye beszívódott már apránként a megmaradt nép testébe is,és sokan vannak, akik nem hisznek többé a munka erejében, hanem a törvény és erkölcs megkerülésében látják a boldogulás útját. Ennek az újfajta, megbetegedett szellemiségnek el kell tűnnie magyarok földjéről, hogy újra megbízhatóság legyen az a nemzeti tulajdonság,mely évszázadokon át becsületet szerzett a magyar névnek.

Márpedig ez nem lesz könnyű munka. A beteg testet könnyebb gyógyítani, mint a beteg lelket. Ehhez elsősorban is példaadásra lesz szükség és félős, hogy ettől a megfertőzött nemzedéktől aligha telik jó példákra, amíg csalás a gazdagodás útja és szemfényvesztés a politikai siker titka.

Elsősorban is az ifjúságot kell megmenteni a romlástól, melynek nevelője ma a pornográfia, valamint a meggazdagodás legaljasabb módszereit dicsőítő irodalom. Új, szilárd alapokra épülő ifjúsági irodalom megteremtése szükséges. Fel kell támasztanunk és beindítanunk az olyan könyvsorozatokat, melyek bennünk, az idősebb nemzedékben megteremtették azt a szellemi alapot, ami ezer viharon át is megőrzött bennünket magyaroknak és megtanított bennünket arra, hogy mi a helyes, mi az igaz, mi a becsületes és mi a magyar. Mi történt azokkal az ifjúságot formáló, lélekemelő könyvsorozatokkal, mint a,,Hazafias Könyvtár", ,,Filléres Könyvtár" és ezekhez hasonlókkal? Ezek voltak azok az olvasmányok, melyek megőriztek bennünket minden lélekszennyező szeméttől, melynek egyetlen célja az ifjúságmegfertőzése, szellemi erejének lerombolása volt s mely szemét ma uralja a világot.

Ennek az építőerejű ifjúsági könyvkiadó vállalatnak az újjáépítése lenne ma a legfontosabb munka. Talán be lehetne még szerezni valahol a ,,Hazafias Könyvtár" történelmi értékű könyvecskéit és egy kis átírással újra kiadni!? Idejét-múlt vénember vagyok már, de egy ilyen ifjúságot mentő munkának az elkezdésére még alkalmas lehetnék, ha sikerül összekotorni hozzá az anyagi alapot. Tartsuk észben az ősi jelmondatot:

,,Segíts magadon, magyar,
s az Úristen is megsegít!"










 
 
0 komment , kategória:  Wass Albert  
Wass Albert: Tenger az élet
  2018-04-24 22:30:41, kedd
 
 







Wass Albert: TENGER AZ ÉLET


Sok ezer év óta hullámzik velünk, sok ezer év óta hullámzik velem.

Vízcseppek vagyunk, jelentéktelen, szürke kis parányok, mind, mindannyian.

Néha fent vagyunk, néha lesüllyedünk. Tenger az élet. Mindannyian keresünk mindig, keresünk egy másik vízcseppet a nagy, szörnyű óceánban. Néha megtaláljuk. Összesimulunk egy pillanatra, aztán jön egy hullám és felkap, vagy leránt a mélybe, és mi keresünk, keresünk újra tovább.

Minden csepp egy másik kicsi cseppet, a mérhetetlen, szörnyű óceánban. Jaj, borzalmasan nagy ez az óceán és egy vízcsepp olyan parányi benne. Sok ezer év óta keresem már őt, kis vízcsepptársamat, és alig lelem meg néha-néha... olyankor is egy pillanatra csak.

Háborog a vihar, röpít a hullám... Voltam koldus, béna, nyomorék, hazám a templomajtó...
ő talán királynő volt akkor és garast dobott reszkető kezembe...
Császár is voltam... büszke, nagy, hatalmas... ő talán rőzsét szedett valahol az erdőn, de éppen akkor nem vadásztam ott, mert dolgom volt, más... fontosabb, nagyobb... pedig akkor is csak azért éltem, hogy megkeressem őt. Most is keresem.

Néha belenézek valakinek a szemébe... aztán tovább megyek. Nem ő volt, ez sem ő volt.
Néha belecsókolok valakinek a piros szájába... aztán idegenül néz össze a szemünk... ezt a vízcseppet sem én kerestem. Valaki más. Néha összesimulunk, amikor sír a tangó... kilessük egymás szíve dobogását... aztán fáradtan lehull a kezünk. Tovább. Egymás lelkébe belenézünk... csókos éjjelek virágcsodáival teleszórjuk egymást... aztán búcsút intünk és mosolygunk hozzá... és keresünk, keresünk mindnyájan, mindig, míg világ a világ.

Lehet, hogy megtalálom ebben a lázas, furcsa életemben, amit ma élek. Lehet, hogy nem. Mindenütt, mindig csak őt kerestem. Űz, hajt a vágy, hogy a szemébe nézzek, mert régi magamat látom meg benne, páfrányos erdők örökzöld csendjének meseóriását. Hogy megszorítsam a kezét és a lelkébe csókot leheljek, szebbet, szentebbet, mint amilyent valaha ... adtam. Egy pillanatra csak.

Aztán jöhet ismét a hullám, leránthat a mélybe vagy sugárszálon az égig emelhet... valaki utánam csodálkozik... Aztán lehetek harmatcsepp márciusi ágon, lehetek száz öles tengermélybe zárva: Mindörökre őt fogom keresni és ő engem fog keresni mindörökre.

(Wass Albert: Zsoltár és trombitaszó)








 
 
0 komment , kategória:  Wass Albert  
20 éve hunyt el Wass Albert
  2018-02-17 15:00:39, szombat
 
 











20 ÉVE HUNYT EL WASS ALBERT


20 éve 1998. február 17-én, 90 éves korában hunyt el Wass Albert, a két világháború közötti erdélyi magyar irodalom jelentős alakja, az egyik legolvasottabb magyar író.

Az egyik legnagyobb írónk és költőnk származása az Árpád-korig vezethető vissza és egyike Erdély legrégibb nemesi családjainak. Származásához, szülőföldjéhez élete végéig méltón hű maradt. Szívet facsaró írásai minden igaz hitű magyarhoz szólnak. Kilátástalan, reménytelen nemzeti ügy számára nem létezik. Aki érzelmekkel telt műveit olvassa, a valós, hiteles felismerések mellett erősíti nemzeti öntudatát és közben észrevétlenül magába szívja Erdély, Székelyföld kultúráját, hagyományait.

A Kolozsvár és Marosvásárhely között elterülő Mezőségben, Válaszúton született arisztokrata családban. A debreceni gazdasági akadémián és a párizsi Sorbonne-on tanult, majd birtokán gazdálkodott, művei a huszas évek végétől jelentek meg. A Trianon utáni erdélyi magyarság jövőjét kilátástalannak látta, ezért fogadta kitörő örömmel 1940-ben az Észak-Erdélyt visszajuttató második bécsi döntést.

1943-ban hívták be a hadseregbe, ahol kétszer is megkapta a Vaskeresztet. A háború után emigrált, 1952-ig Németországban, ezután az Egyesült Államokban élt. A floridai egyetemen európai irodalmat és történelmet tanított, megalapította az Amerikai Magyar Szépmíves Céhet, lapokat szerkesztett, hangadó szerepet töltött be a magyar szellemi emigráció életében.

A kolozsvári népbíróság 1946-ban - távollétében - háborús bűnök és gyilkosság miatt halálra ítélte, ezután a román hatóságok többször kérték kiadatását, de ezt az amerikai hatóságok bizonyíték hiányában mindannyiszor elutasították. A magyarországi rendszerváltozás után itthon is megjelenhettek könyvei, kilencvenedik éve felé közeledve haza szeretett volna térni.

Az állampolgársága körüli huzavona miatt megviselt, romló egészségű és nehéz anyagi helyzetbe került író 90 évesen, 1998. február 17-én a floridai Astonban öngyilkos lett. Hamvait 1999. augusztus 7-én a marosvécsi református templom kriptájában helyezték el. 2007-ben került nyilvánosságra, hogy az állampolgársági bizonyítványt 1997-ben kiállították számára, azaz már magyar állampolgárként halt meg.

Pályáját versekkel kezdte. 1934-ben Farkasverem című regényéért Baumgartner-díjat kapott, művében a Mezőségben élő, széthulló, önpusztító magyar arisztokráciát mutatta be hitelesen. 1943-ban jelent meg a Mire a fák megnőnek és A kastély árnyékában című kétkötetes családregénye, egy mezőségi magyar mágnáscsalád élete az 1848-as szabadságharc bukásától a századfordulóig.

Németországban adták ki Adjátok vissza a hegyeimet című regényét, Buenos Airesben jelent meg A funtineli boszorkány című regénytrilógiája, Torontóban az Elvásik a veres csillag című regénye. Erdélyről, a magyar sorsról szól a Valaki tévedett, a Kard és kasza.

Soha nem lehetett magyar állampolgár (még a posztumusz állampolgárság sem “illette meg"). A magyar politikai elit kitaszítottjaként műveivel harcolt az igazságért, a nemzet fennmaradásáért, előbbre jutásáért.

Wass Albert a rendszerváltozásig Magyarországon szinte teljesen ismeretlen volt, művei csak azóta jelenhetnek meg. Népszerűsége folyamatosan növekszik, A funtineli boszorkány A Nagy Könyv című tévéműsorban bekerült a tizenkét legkedveltebb regény közé.

Az író 1993-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét, 1999-ben posztumusz Magyar Örökség-díjat, 2003-ban alternatív Kossuth-díjat kapott. Megítélése még ma is ellentmondásos: a hivatalos irodalomtudomány szinte tudomást sem vesz róla, miközben a legolvasottabb magyar írók közé tartozik.

Alakja és művei köré mítoszok és legendák szövődtek.







Wass Albert: A VÖLGYEK VÁNDORA


Hányszor hittem: hazám a fény hazája,
s a völgyek szürke rabja nem vagyok,
völgy vándorát a hegyek csókja várja
és utam egyre feljebb kanyarog.
S ó, ti kegyetlen rózsaszín hegyek,

gyönge-elém hányszor emeltetek
hajnal-pompában búskomor falat!
S az utam völgy, ezerszer völgy maradt.

Most este van. Nem látom már az utat:
hátha most a hegyre fölvezet?
Hátha holnap könyörül a távol,
s kanyargós úton nyújt testvér-kezet,
szelek dalolnak: “messzeföldi vándor
rokon-karokba visszaérkezett!"

Virrad. A völgyek csoda-váró rabja
távol hegyekre bízva feltekint...
De útja völgy, jaj völgy maradt megint.







Wass Albert erdélyi magyar író 1998. február 17-i halálának 20., és 1908. január 8-i születésének nemrég múlt 110. évfordulóján emlékezzünk meg róla sok szép idézete közül az egyikkel. Talán a legszebbel.

A hazaszeretetről szól.

"Abban a percben meg kellett volna érezzem, hogy mit jelent magyarnak lenni. Elsősorban jelent örömet, mindazt az örömet, ami becsületes szándékban s a munkában megterem, meg azt az örömet is, hogy az igazság mindig erősebb a hamisságnál, még akkor is, ha hosszú ideig szemérmesen eltitkolja erejét. Második sorban jelent büszkeséget, hogy bírni tudtuk a szenvedést, amit azért rakott Isten a vállunkra, hogy általa megerősödjünk egyrészt, másrészt pedig tanuljunk belőle és igazságosabbak tudjunk lenni másokkal, mint azok voltak velünk. Jelent még erős és jókedvű elhatározást is, hogy no világ, most aztán csudálkozz, ha újra kezembe veszem a kaszát. De ugyanakkor bánatot is jelent, igaz testvéri bánatot azok miatt, akik számára továbbá is a remény marad magyarságuk egyetlen vigasztalása. Ennyi mindent jelent magyarnak lenni, és éppen az a szép benne, hogy örömet is és bánatot is, büszkeséget is és erős elhatározást is egyszerre jelent."

Wass Albert: Mit jelent magyarnak lenni /Wass Albert: Jönnek/







"Nekem semmim sem volt, csak a hegyeim s egy asszony, akit szerettem. S ez a kettő együtt többet ért, mint a világ valamennyi palotája, vagyona és hivatala. Senki sem vesztett ebben a játékban annyit, mint én."
(Adjátok vissza a hegyeimet!)


Maradnak az igazak és a jók.
A tiszták és békességesek.
Erdők, hegyek, tanok és emberek.
Jól gondolja meg, ki mit cselekszik!

(Wass Albert:Üzenet haza Bajorerdő, 1948.)


WASS ALBERTRE EMLÉKEZVE - Vangelis

Link



Wass Albert Az erdő

Link



WASS ALBERT OTTHON

Link














 
 
0 komment , kategória:  Wass Albert  
Wass Albert: Egyetlen szó
  2018-01-24 20:30:35, szerda
 
 











Wass Albert: EGYETLEN SZÓ




Egyetlen szó.
A legszebb,
a legdrágább.
Szeretnéd kimondani.
De nem lehet.
Leírod, sokszor próbálgatod.
Már majdnem elküldöd,
aztán mégis, meggondolod.
Nem küldöd...
Mert érzed, hogy nem lehet.
Ezt a szót, ezt az egyet,
ezt az egyetlent nem lehet.
Nem szabad.
Nem szabad a leírt betűkre bízni,
nem szabad így elküldeni,
nem lehet így átadni.
Csak szóban.


Csak személyesen.
Mert a leírt szó nem azonos a kimondott szóval.
Mert csak attól válik teljessé, élővé,
hogy a szemébe nézel,
és úgy mondod ki.
Neki.
Lehet, hogy éveket kell várnod erre a pillanatra.
De megéri.
Mert a legcsodásabb pillanat lesz az.
Attól a szótól, attól a szempártól, attól az érzéstől.
Amit ez a szó elmond.

Aki kell, az kell, nem azért:
amilyen, hanem annak
ellenére, hogy bármilyen.

Valaki majd az életembe lép,
aki százszor több, mint az életem.,
Van itt egy álmom:
különösen szép, és különösen,
mégis fáj nekem...







Wass Albert - Egyetlen szó / Zene: Ernesto Cortazar - Orfeo Negro

Link

























 
 
0 komment , kategória:  Wass Albert  
110 éve született Wass Albert
  2018-01-07 14:00:52, vasárnap
 
 







110 ÉVE SZÜLETETT WASS ALBERT


110 éve született Wass Albert erdélyi magyar író és költő (Válaszút, 1908. január 8. - Astor, Florida, 1998. február 17.) ősi arisztokrata családba, amely 1047-ig vezeti vissza eredetét.

Lelkes vadász volt, szülőföldje hegyeihez mindig hű maradt. Az itt élő embereket rendkívüli módon szerette és tisztelte, ami kitűnik munkáiból is. Korán elkezdte írói karrierjét, első könyve, egy verseskötet 19 éves korában jelent meg. Az irodalmi sikert az 1934-ben megjelent A farkasverem című regény hozta meg számára, aminek köszönhetően Baumgartner- díjban részesült.

A háború szörnyűségei őt is érintették, mint alhadnagy Ukrajnába került a 9. Magyar Királyi Lovassággal. A hadseregben különböző beosztásokat látott el. A II. világháború utolsó szakaszát katonatisztként élte át. Nem várta meg Észak- Erdély újbóli román elfoglalását, 1945 tavaszán átlépte a nyugati határt, az emigrációt választotta. 1951-ig Németországban élt, majd az Amerikai Egyesült Államokban.

Magyarországon csak halála után fedezték föl, műveit a rendszerváltás óta jelentetik meg, korábban szinte ismeretlen volt. Leghíresebb könyve a Kard és kasza. 2005-ben A Nagy Könyv című magyarországi felmérésben az egyik legkedveltebb magyar írónak bizonyult, A Funtineli boszorkány című művét az olvasók a legnépszerűbb 12 magyar regény közé választották, az 50 legnépszerűbb magyar regény között pedig további két műve is szerepel az Adjátok vissza a hegyeimet! és a Kard és kasza.

Wass Albert a trianoni magyarság nagy nemzedékének nagy személyisége, nagy idők koronatanúja - az Erdélyi Világszövetség volt Társelnöke - Írói, költői munkásságának minden értéke a Magyar Örökség része.

Kiállt és küzdött a magyar érdekért, nyíltan elmondta a véleményét minden érdekcsoportról és mindenféle hatalomról, ugyanakkor képes volt a felülemelkedésre is.

"...egy összekuszált világ emberiségének lelkiismerete vagyok."
(Albert Wass de Czege - 1979)







Wass Albert: A BUJDOSÓ IMÁJA


Uram, ki fönt az égben
lakozol a fényességben,
gyújtsd föl szent tüzedet
az emberek szívében.

Az emberek agyára
áraszd el bölcsességed.
Értsék meg valahára
mi végből van az élet.

Arasznyi kis idő csak,
mely ajtódig vezet.
De előre csak a jó visz,
a gonosz vissza vet.

Legyen megint az ember
képedre alkotott!
Utálja meg már egyszer
mit maga alkotott.

Romlandó kincsekért
ne törje magát senki.
Igyekezzék helyettök
jobb kincseket szerezni.

Jó tettek nyugalmát.
Derűt és békességet.
Mit el nem fúj az orkán
s rontó tűz meg nem éget.

Gőgből és gyűlöletből
mindent, mit föltalált:
vedd ki Uram kezéből
a keserű pohárt.

Rémségek éjszakáját
váltsad föl virradatra.
Az emberi világot
szebbre és igazabbra.

Hogy törvények közt az első
a szeretet legyen.
Üljön jóindulat
a kormányszékeken.

Az igazság előtt
hajoljon meg a fegyver
s élhessen szabadon
e földön minden ember.

És legyen egy akol.
És egy legyen a pásztor.
Növelj pásztorbotot
virágzó rózsafából.

S ha mindeneket szépen
elrendeztél ekképpen:
a népek közt, Uram
nekem is van egy népem.

Ha érdemét kegyednek
a szenvedéssel méred,
úgy egynek sincsen annyi
szent jussa, mint e népnek.

Mások bűnéért is
őt verte ostorod.
Sok súlyos nagy keresztet
szó nélkül hordozott.

Legjobb fiait vitte
mindég a Golgotára
s jótettének soha,
csak bűnének volt ára.

Uram, adj békességet
a Kárpátok között!
Sehol még földet annyi
könny s vér nem öntözött.

Sehol még annyi színes
nagy álom nem fakadt
s árvábbak prófétáid
sehol sem voltanak.

Sehol annyi virág
és sehol annyi bánat.
Szeresd jobban, Uram,
az én szegény hazámat!

Bár megtagadta tőlem
a békét s kenyeret:
engem sújtasz, Uram,
amikor őt vered.

Mert népem. Fajtám. Vérem!
Fájdalma bennem ég!
Szánd meg Uram Isten
Attila nemzetét.

Adj békés aratást
sok vérvetés nyomán.
Nyugodjék meg kezed
gondverte otthonán.

S ha áldásod e földön
elért kicsinyt, nagyot:
jussak eszedbe én is,
ki bujdosó vagyok.

A Kárpátok alatt,
ahol apáim éltek,
rendelj ki nekem is
egy csöndes menedéket.

Csak akkora legyen, hogy
elférjek én s a béke.
Nézzen az ablakom
patakra, fára, rétre.

Kenyér mellé naponta
jusson egy szál virág
s láthassam, amint Téged
dicsér egy új világ...

Uram, ki fönt az égben
lakozol fényességben,
hallgasd meg kegyesen,
hallgasd meg könyörgésem.

(Bajorerdő, 1947)







Wass Albert: MIT JELENT MAGYARNAK LENNI




Wass Albert erdélyi magyar író 1908. január 8-i születésének 110. és a költő 1998. február 17-i halálának közeledő 20. évfordulóján emlékezzünk meg róla sok szép idézete közül az egyikkel. Talán a legszebbel.

A hazaszeretetről szól.


"Abban a percben meg kellett volna érezzem, hogy mit jelent magyarnak lenni. Elsősorban jelent örömet, mindazt az örömet, ami becsületes szándékban s a munkában megterem, meg azt az örömet is, hogy az igazság mindig erősebb a hamisságnál, még akkor is, ha hosszú ideig szemérmesen eltitkolja erejét. Második sorban jelent büszkeséget, hogy bírni tudtuk a szenvedést, amit azért rakott Isten a vállunkra, hogy általa megerősödjünk egyrészt, másrészt pedig tanuljunk belőle és igazságosabbak tudjunk lenni másokkal, mint azok voltak velünk. Jelent még erős és jókedvű elhatározást is, hogy no világ, most aztán csudálkozz, ha újra kezembe veszem a kaszát. De ugyanakkor bánatot is jelent, igaz testvéri bánatot azok miatt, akik számára továbbá is a remény marad magyarságuk egyetlen vigasztalása. Ennyi mindent jelent magyarnak lenni, és éppen az a szép benne, hogy örömet is és bánatot is, büszkeséget is és erős elhatározást is egyszerre jelent."

Wass Albert: Mit jelent magyarnak lenni /Wass Albert: Jönnek/







"Nekem semmim sem volt, csak a hegyeim s egy asszony, akit szerettem. S ez a kettő együtt többet ért, mint a világ valamennyi palotája, vagyona és hivatala. Senki sem vesztett ebben a játékban annyit, mint én."
(Adjátok vissza a hegyeimet!)


Maradnak az igazak és a jók.
A tiszták és békességesek.
Erdők, hegyek, tanok és emberek.
Jól gondolja meg, ki mit cselekszik!

(Wass Albert:Üzenet haza Bajorerdő, 1948.)


WASS ALBERTRE EMLÉKEZVE - Vangelis

Link



Wass Albert Az erdő

Link



WASS ALBERT OTTHON

Link
















 
 
0 komment , kategória:  Wass Albert  
Wass Albert: Modern hazaárulók
  2017-12-31 14:00:42, vasárnap
 
 








Wass Albert: MODERN HAZAÁRULÓK




Ideje, hogy felébredjünk végre, és a társadalom egységes fellépésével kipusztítsuk magunk közül ennek a modern hazaárulásnak szellemét, mely kísérteni a múltból visszajár. (...)

Hazaárulók akadtak minden időben. Előbb, vagy utóbb ítélt fölöttük a nemzet, s ítélete ellen nem volt fellebbezés. Az elmúlt évtizedek nemzetközi, helyesebben hazátlan és nemzetbontó szellemi irányzata azonban hézagot nyitott a társadalom ítélőképességén, s abban a hézagban megjelent az új kor lovagja, a kávéházi hős, aki milliókat keres, a szélhámos, aki milliókat csap be. Megjelent elegáns öltönyében, unott arcával, cinikus vicceivel, tömött pénztárcájával, és a csodálkozó társadalomnak bemutatta a modern hazaárulás művészetét.

Mert csak úgy püffedt a jóléttől: a kávéház természetesen azonnal melléállt, majd a kabaré, a színház, s a gazdátlan utcai irodalom egy-kettőre lovagjává avatta. Vitézi tetteit hirdették széltében a márványasztalok között, ódákat zengtek hősiességéről, leleményességéről, életrevalóságáról, cinizmusáról, s arról, hogy nem ismer hazát, nemzetet, becsületet, erkölcsöt, törvényt, nem ismer semmit, csak a maga falánk érdekeit. A társadalom nézte a színjátékot, előbb csodálkozott, aztán megdöbbent, majd a kabaré olcsó tréfái megnevettették, s végül tapsolt a bűvésznek, akinek minden sikerült. Így született meg a modern hazaáruló. Kávéházi erkölcsbírák javaslatára a közvélemény lovaggá ütötte, s az eszmék zűrzavarában felserdülő fiatalság számára az élelmesség és a gyors meggazdagodás mintaképévé tették. Szellemi hatalmasságok hódoltak be előtte, s a konjunktúra hatlábú táltos paripáján vígan vágtatott új meg új kalandok után.

Istennek hála, megszűnt már az a beteges korszak mely létrehozta. (...) Valami azonban mégis itt maradt belőle, halványuló emlékén kívül. Annak a szellemnek néhány parányi széthullott darabja, mely ezt a modern hazaárulást eszménnyé tudta emelni. Ugyanennek a szellemnek a hordozói azok az apró gonosztevők is, akik itt-ott, városon és vidéken egyaránt ravaszkodnak előre-hátra, s nem akarják megérteni, hogy az ő hitvány kis bőrüknél a haza jövendője sokkalta fontosabb. Nem akarják megérteni, hogy a haza, aki védi, tartja, hizlalja őket, s annak kijátszása nem egyéb, mint szembehelyezkedés a nemzet érdekeivel. (...) Nehéz és felelősségteljes harcot vívunk jövendőnk érdekében, s aki ebből a küzdelemből kivonja magát, aki a közösség érdekei mögött is csak a maga hasznát keresi, aki ravaszkodik, alattomoskodik, megkárosítja a nemzetet: az hazaáruló. Hazaáruló, a szó közönséges értelmében, és megérdemli, hogy a nemzet megvetésén kívül az igazságtevés büntető keze is lesújtson reá.

Ideje, hogy felébredjünk végre, és a társadalom egységes fellépésével kipusztítsuk magunk közül ennek a modern hazaárulásnak szellemét, mely kísérteni a múltból visszajár. (...)

Ideje, hogy lerántsuk a leplet erről a múltból átöröklött ál-leleményességről, botcsinálta életrevalóságról. Mert ami alatta van, az hazaárulás, ocsmány és közönséges.

Hazaárulók akadnak minden időben. De ítél felettük a nemzet, és ítélete ellen nincsen fellebbezés!

Szamosvidék (Dés)
1942. április 4. 14. - 15. szám


Miért mondott le a magyar miniszterelnök Kárpátaljáról?

Link



"Hazaárulók!" - amikor az ellenzék mentette meg a kormányt

Link



Ami Kádár Jánosnak nem sikerült, most sikerülni fog ...

Link



Boldog Új Évet - 2018 - Határon innen és Határon túl - Happy new year

Link



















 
 
0 komment , kategória:  Wass Albert  
Wass Albert: Az én titok-karácsonyom
  2017-12-20 17:15:07, szerda
 
 










Wass Albert: AZ ÉN TITOK KARÁCSONYOM


Megtanultam tisztelni az ünnepet. Az ünnep Isten ajándéka, mint a többi nap, s arra való, hogy hétköznapi mivoltunkból kivetkőzve tiszteljük önmagunkban az embert. Sajnálom azokat, akik nem tudnak ünnepelni. Az ünnep önmagunk fölemelése. Tiszta ünnepi ruhában és tiszta ünnepi gondolatokkal lehet csak ünnepelni, fölemelkedve a hétköznapokon s apró küzdelmeinken. Csak az ünneplőbe öltözött ünneplő ember tudja megérteni annak a kijelentésnek a nagyságát, hogy Isten az embert a saját képére teremtette.

Az erdélyi nagy gyász éveiben nálunk otthon elfelejtették az ünnepet. Nem volt karácsony, és nem volt újév, nem volt húsvét és pünkösd, mint ahogy vasárnapok sem voltak. Viselő ruháinkat s nehéz gondjainkat szakadatlanul hordtuk, bármit mutatott a naptár. Keserűség tanyázott otthon, s én hiába küzdöttem az ünnepekért, ünnepi öltözetet és ünnepi arcot éveken át nem látott a házunk.

Egyszer fellázadtam. Karácsony volt. De nagyon emlékszem még arra a karácsonyra!
Tizenöt, vagy tizenhat éves lehettem. Karácsonyi szabadságra küldött haza a város,
és Sándor bácsi ünnepes háza után olyan volt a miénk, mintha halottat őriztek
volna benne.



Apámék egy-egy könyvbe temetkezve naphosszat hallgattak sötéten, és nem volt szabad előttük karácsonyról szólni. Évek óta nem járt nálunk az angyal. Súlyos gond nyomta a szárnyait, és nem tudott elrepülni hozzánk. Akkor öregedtek meg apámék. Nem akartak az ünnepre gondolni, mert eszükbe jutottak a régi és gondtalan ünneplések, s a jövő ködös volt, nem láttak előre. Pedig ha tudtak volna ünnepelni, a karácsonyfa gyertyái mellett az ünnepi gondolatok magasságából meglátták volna az utat, mely már akkor is egyenesen vezetett a reménység felé. De gyászba s ünneptelen hallgatásba rejtőzködtek az idő elől, pedig az idő azért múlott, éppen úgy.

Karácsony szombatja volt. Kint nagy puha hó, a kerti fákat belepte egészen. Olyan csöndes volt kereken a világ, mintha a békesség készült volna megszületni akkor.

Egyedül lézengtem a kertben. A szürkület már meglepte a fenyvest, s kereken a dombok is belevesztek a lehulló estébe. Lent a faluban egy-egy lámpa kigyúlt. Fájt, hogy karácsony estéje van. Máshol izgalommal lesik az angyalt, ünneplő ruha van és karácsonyi szag és boldog rejtelmesség a levegőben. Hallottam a csilingelést, s láttam gyertyafényben úszó szép karácsonyfákat, pedig ahogy ott kószáltam a behavazott fák közt, végtelen egyedülléttel a szívemben, tudtam, hogy mindez csak álmodozás, mert nálunk sötétek a szobák, s régi gyűrött ruháinkban éppen olyan magányosan töltjük el ezt az estét is, akár a többit.

Esteledett nagyon. Lent a faluban egyre több lámpa égett, s a papnál megkezdték a kántálást is. Megálltam a fenyők alatt, és hallgattam a felszűrődő éneket. Románok kántáltak. Az egyhangú dallamot búsan itta föl a szétterülő este, s én arra gondoltam, hogy a románok kántáltak. Románok ünnepeltek. Mindig csak románok.

Sokáig álldogáltam ott, közben sötét lett egészen. Fázni is kezdtem, hűvös szél támadt a fák közül, éreztem, hogy haza kell már menni. De ugyanakkor valami fájdalmasan a torkomba markolt. A tudat, hogy karácsony este van, s én ott ülök majd egyedül, és nem lesz ott senki, akivel beszéljek, és nem lesz semmi ünnep. Az öregek olvasnak a lámpa alatt, olvasnak zord, szótlan arccal, mintha olyan nap lenne ez is, mint a többi. Úgy szorította a torkomat, hogy könnyeket préselt ki a szemem. Hát csak a románok?

S ekkor valami bátor, nagy dolog jutott eszembe hirtelen, hogy szinte beleszédültem. Nem csak a románok! Miért csak ők? Karácsonyt csinálok én, magamnak! Karácsonyt, titokban, hogy senki se lássa!



Volt a fenyves szélén néhány kicsi fenyő. Csak akkorák, hogy a derekamig sem értek. A kerti színből kiloptam egy ásót, meg egy ládát. S kiástam egyet, egy szépet a fenyőcskék közül. Sok földdel vettem ki, betettem a ládába, elrendeztem a gyökereit is, hogy baja ne essék, s megindultam vele a ház felé.

Vert a szívem az izgalomtól. Hátha meglátnak? Hátha baj lesz ebből? De sötét volt, nem látott meg senki. Egyedül laktam, a ház végiben. Úgy osontam be a szobába, mint a tolvaj. Meggyújtottam a lámpát, a ládát a fával az asztalra tettem s hozzáfogtam a feldíszítéséhez. Izgalmas, nagyszerű munka volt. Színes pirosból láncokat fabrikáltam, néhány szál aranyozott zsinórt is leltem hozzá s öt darab maradék gyertyavéget. A gyertyavégeket drótra kötöttem rá a fenyőre, idétlenül álltak rajta, az igaz. A színes papírlánc sem sikerült úgy, ahogy akartam. Csúnya lett nagyon a karácsonyfám. De karácsonyfa volt!

Mikor elkészültem a díszítéssel, hallgatóztam. Csend volt a házban, nem mozdult senki. Előszedtem gyorsan az ünneplő ruhámat, s fölöltöztem úgy, ahogy illik. Aztán meggyújtottam a gyertyacsonkokat. Elfújtam a lámpát. Sötét lett egyszeribe, csak az öt kis sárga láng dideregte be félénken a szobát. Kinyitottam a kályhaajtót, hogy világítson a tűz is. Aztán felkuporodtam az ágyra és ünnepeltem.

Táncolt a tűz lángja a falakon, rebbentek a kis gyertyák, fenyőszag volt és nagy csöndesség kereken. Valami szomorúan szépet éreztem akkor. Fájdalmasat, mert akkor egyedül voltam, s mert nem volt ajándék az asztalon. De komoly és dacos érzést is, mert magam teremtettem ünnepet magamnak, s most már nem csak a románok ünnepeltek a faluban.

Úgy éreztem, mintha az én kicsi karácsonyfámtól egyszeribe megenyhült volna az élet szigorú arca, s a reménység meg a jövendő beléptek ünnepelni hozzám a szobába. S talán, azt hiszem, úgy is volt.



Ültem ünneplő ruhában az ágyon, s néztem a szegényes kis karácsonyfát, és gondoltam mindenfélét össze-vissza, szépet és szomorút, ahogy ilyen szép és magányos, de különösen nagy ünnepeken szokás, amíg lassan leégtek a gyertyavégek. Leégtek és elaludtak egyenként, csöndesen. Még éppen csak egy lángocska őrizte hűségesen az ünnepet a legalsó ágon, aztán elaludt az is.

Még ültem az ágyon egy keveset, s néztem az elsötétülő szobát, mert a kályhában is roskadt már a tűz és alig világított. A sötétséggel együtt éreztem lassan a hétköznapot is visszatérni, s emlékszem jól, ez csúnya és keserű érzés volt.

Aztán meggyújtottam újra a lámpát, levettem az ünnepi ruhát, s felvettem a régit. Leszedtem a fenyőről a ráaggatott holmit, s visszadugtam mindent a fiókba. Aztán kabátba bújtam, és visszavittem a fenyőfát oda, ahonnan kiástam.

Úgy emlékszem, mintha tegnap történt volna. Borzasztó sötét volt a fenyves, és szél suhogott az ágak között. Kint a tisztásokon derengve világított a hó. Féltem. Kísérteties volt a hószínű sötétség és a suhogó fenyves.



Sietve helyére tettem a fát. Gyökere körül ledöngöltem a földet, s havat is kapartam köréje. A csöndesség felől veszekedés hallatszott. Románul veszekedtek. A hangok felverték a falut, aztán befagytak újra a csendbe. Kántálás már nem hallatszott sehol. Hideg, néma téli este volt.

Ásót, ládát visszacipeltem a kerti házba, aztán hazamentem. Ideje volt, hívtak vacsorázni.

Mikor bementem, az asztalnál ültek. Fáradtan és rosszkedvűen kérdezte meg apám.

- Mit csináltál?

- Semmit - feleltem.

Apám szája megrándult, de nem kérdezett többet. Ő maga is a semmivel foglalkozott abban az időben.

Szótlanul ettünk. De valami furcsát, büszkét és szomorút éreztem akkor: hogy nekem karácsonyom volt mégis.



Véletlenül jutott az eszembe minap ez a régi történet. Karácsonyfát néztem a fiaim számára, s megtaláltam közben azt a fenyőt is, amit akkor este kiloptam a kertből. Megsínylette az ünneplést. Évekig csenevész maradt, volt idő, hogy azt hittem kipusztul. De aztán mégis erőre kapott. S ma már sudáran és magasan szökik az ég felé, erősen túlnőtt engem s mindnyájunkat, kik akkor éltünk.


László Attila: Happy Christmas (John Lennon) - feldolgozás

Link
























 
 
1 komment , kategória:  Wass Albert  
Wass Albert - Idézetek
  2017-11-15 20:30:27, szerda
 
 
















WASS ALBERT - IDÉZETEK VII.















































































































































































0











 
 
0 komment , kategória:  Wass Albert  
Wass Albert: Idézetek
  2017-11-14 23:00:36, kedd
 
 







WASS ALBERT - IDÉZETEK VI.























































0
































0














0


0












































































 
 
0 komment , kategória:  Wass Albert  
     1/8 oldal   Bejegyzések száma: 73 
2019.03 2019. április 2019.05
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 12 db bejegyzés
e év: 110 db bejegyzés
Összes: 3824 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1546
  • e Hét: 4061
  • e Hónap: 29016
  • e Év: 146370
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2019 TVN.HU Kft.