Regisztráció  Belépés
hunjano.blog.xfree.hu
A szkítha népek hosszúéletűek s mi ennek a fajnak vagyunk utolsó hajtása . A szkítha összesség ma: a magyar." /Csuray Károly / "A szólás szabadság... Hunjano
1965.01.21
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
A Hungarista Légió harcai 1945
  2011-03-14 06:45:39, hétfő
 
 
Joó József: A Hungarista Légió harcai 1945-ben

Különösen két bajtársamra emlékezek.
Az önkéntes egység parancsnoka, egy fiatal százados testvér, ízig-vérig katona volt.
Büszke magyar katona.

Szinte még hallom a hangját:
,,Testvérek, a védelemben legyetek szívósak, kitartóak, a támadásban erőteljesek,
kíméletlenek.
Harcunk a győzelemért folyik.
A bolsevista rémuralom ellen.
A bolsevistáktól kegyelmet nem kérünk, de nem is adunk nékik."

Vagy ahogyan a magyar katonáról beszélt: ,,Isten a magyart katonának teremtette.
Bátorsággal és lovagias szellemmel áldotta meg.
Nyugodtan elmondhatjuk, hogy katonanemzet vagyunk.
Gyakran megállapították ezt rólunk külföldi írók is.
A magyar honvéd hű szövetségese fegyvertársainak.
Többszörös túlerővel is fel meri venni a harcot,
elszántan harcol a haza és a nemzet külső ellenségeivel szemben.
Idegenben kíméletes a polgári lakosság iránt.
Erejével, hatalmával nem él vissza, a hadijogot tiszteletben tartja."

Utolsó szavai is ezek voltak, melyeket hozzám intézett. Istenem...
Még emlékezek a hirtelen légiriadóra.
Ahogy a ,,riadó" vezényszó elhangzott, már bele is süvöltöttek a bombák.
Egyetlenegy esett lövészárkunkba, de ez az egy éppen parancsnokunkat sebesítette meg.
Mikor a hordágyon feküdt, kedvéért hungarista indulókat énekeltünk néki búcsúzóul.

Ébredj magyar, az ősi föld veszélyben... Testvér, elég a szolgaságból...

Egy óra sem telt el, s a kötözőhelyről halálának híre érkezett.
Önkéntelenül megszorítottuk páncélökleinket,
melyekkel földi támadás ellen mi is tudtunk volna tenni valamit,
--- pedig a földi támadásra készenléti állásunkban még csak vártunk...

Sokáig nem kellett várnunk, két nap múlva, hajnalban ott volt az is.
Akkor veszítettük el Attila szakaszvezetőt.

Előttevaló este megismertük az ellenséget is. Nagyon éppen nem imponáltak. Nem kellett nékik,
csak két géppisztolysorozat és már fel is emelték a kezüket mind az öten.
No, nekünk így is jó volt, hiszen nem halottakra volt szükségünk, hanem foglyokra,
akik megszólalnak és elmondják, hogy mire készül az ellenség.
Hiszen saját felderítőink jelentése alapján támadást vártunk és
fokozott készenlétben voltunk az árkokban, a torlaszok, tankcsapdák mögött,
melyeket még a polgári lakosság készített el számunkra: asszonyok, gyerekek, öregek.
De legjobb tudásuk szerint.

Egyhamar nem mondtak foglyaink használhatót. Halálra voltak rémülve, jó időbe, telt,
míg egyáltalán megértették, hogy nem vagyunk németek.
Meg azt hajtogatták, hogy vállalkozásukra is töltött fegyverekkel hajtották őket.
S biztonság okáért még valami injekciót is adtak nékik, hogy ne féljenek.

De azért féltek. Órákat kellett várnunk, míg kicsit megnyugodtak,
közben elmúlt a kábítószer hatása is,
a vodkamámorra is csak az alkoholbűz emlékeztetett.
Most már csak úgy ömlött belőlük a szó:

Négy harckocsi személyzetét, tizenhat oroszt lőtt agyon a hivatása magaslatán álló
GPU pár órával azelőtt is, gyávaságért.
S a kivégzőosztag bátor parancsnokának mellére máris maga Tolbuchin marsall biggyesztett valami érdemjelet, --- ilyen közel a fronthoz eddig még nem is látták a részeges vénembert.
De azért a harci szellem nem nőtt. Különösen a tankosok vannak berezelve:
,,a fasiszták páncélökleitől ments meg minket Sztálin",--- ezt hebegik.
A támadás különben fél hatkor kezdődik, huszonkét tank jön majd elöl,
jobbról a harmadikban lesz majd az őrnagy elvtárs.
Szóval titkuk nem volt előttünk...

Attila szakaszvezetőt más fából faragták. Bátorságáról volt híres,
valaha gyermekfejjel már a Rongyos Gárda kötelékében kapta első sebesülését,
azóta több kitüntetést szerzett már,
1944 őszétől egymaga tizenegy orosz tankot lőtt ki, meg egy románt, ő volt műszaki kiképzőnk,
de nem ennek révén volt több nálunk és nem is rendfokozata által, hanem tudása által.
Mindig a bajtársiasság vezette, szolgálatban s szolgálaton kívül egyaránt.
Ha beszélt, nem hőstetteiről beszélt,--- egészen másról.

A polgári életben kereskedőnek tanult. ,,Testvérek, --- szokta mondani, --- a győzelem után ismét önkénteseket fogok toborozni. Meghódítjuk a magyar bel- és külkereskedelmet.
Nyomtalanul eltüntetjük az idegen uzsorát. A magyar nemzet fogja élvezni a magyar kereskedelem hasznát. És az egész nemzetgazdaságét. A nemzetgazdaság alapja a felelős magántulajdon lesz.
Kisipar, kiskereskedelem, parasztbirtok, jómódú kisiparosokkal, becsületes kiskereskedőkkel,
ugyanilyen önálló, független parasztokkal. A nagyiparban a munkás, mint nemzetépítő, részvénytulajdonosa lesz a gyárnak, a haszon élvezője.
Nemzeti tőkerendszerünk védelmezőjének, a fegyveres nemzetnek eleje a katona lesz,
aki békében is éberen őrködik majd a Kárpátok bércein.

Attila szakaszvezető Csaba seregében bizonyára ma is a szebb magyar jövőt, a hungarista magyar jövőt látja közeledni... De itt a Földön is továbbél szelleme, mibennünk, akik akkor olyan mohón ittuk szavait. A háború akkor még a magyar földön dühöngött, de a Pilis hóviharaiban képzeletünk a győztes hungarista Birodalomba terelődött, melyben nem lesz szolgaság, megaláztatás, kizsákmányolás, éhség, üldözés, megkülönböztetés, hanem tudása és termelő munkája után érvényesül majd mindenki, szabadon. S közös erővel leverjük a belső ellenséget is, győzelemre visszük Szálasi Nemzetvezetőnk eszméjét, a mi eszménket, a Hungarizmust, vagyis Magyarországot, melyért kezünkbe ragadtuk a fegyvert, melyhez eskünk is köt. Fogadalmunk az volt, hogy e nemzet, szolgálatában meghalnunk lehet, de elfáradnunk soha.

Türelmetlenül vártuk a hajnali támadást. Az oroszok tüzérségi előkészítése nem takart be bennünket,
csak kissé vakított. A tankok motrai már órák óta bőgtek s mi készítettük a páncélöklöket,
az alparancsnokok a tapadóaknát. Ahogy a beszédes ruszkik előre elmondták, bal oldalról tűntek fel az első otromba árnyékok. Parancs már nem hangzott el, mindenki tudta a feladatát.
Attila szakaszvezető volt az első, aki kilőtte tizenharmadik tankját.
Szergej Ivánovicsot, az őrnagyot... Igen rövid percek alatt kilenc tank égett már és további öt is harcképtelenné vált. Két sértetlenből meg kiszállt a legénysége, megadták magukat mind a nyolcan.
Hatan visszafordultak, mielőtt még a lőtávolba értek volna. Legázolták még saját gyalogságukat is, pedig azok aztán szintén igyekeztek visszafelé. A gyakorlótéren is hallottam már, de most értettem meg igazán, hogy mit jelent, amikor a tüzérőrmester kéri mellettem telefonon a repeszgránátot, --- ,,menekülő gyalogságra"... Kattogtak a géppuskák s a tehetetlenül körben forgó öt tank felől is hamarosan új robbanások jelezték, hogy mire szánta a tapadóaknákat a magyar gyár. És azt, hogy a behavazott, felsebzett magyar völgy, melyre a lángoló orosz harckocsik és a kelő nap vetett hosszú árnyékokat, nem lett az oroszoké, hanem Magyarország maradt, amint ezt a ruszkik is világosan meg kellett értsék.

Jajgattak előttünk az orosz sebesültek, de egyetlenegyet sem sikerült behoznunk közülük, mert elvtársaik szokás szerint vadul lőttek a szanitécekre. Bevallom, sajnáltam őket (akkor még), de természetesen sokkal jobban fájt --- a mi két halottunk és hat sebesültünk. Attila szakaszvezető sebe volt a legsúlyosabb. Polgári kórházban halt azután meg, többé nem is láttuk, de én úgy emlékezek rá, mint hogyha ott maradt volna azon a fagyos mezőn, abban a kis darab magyar földben, melyet olyan hősiesen védett.

De háborúban nincs pihenés, első ütközetünk zaja még a fülünkben visszhangzott,
mikor már megérkezett a parancs újabb bevetésre, jó pár kilométerrel odébb.
Összevont támadás indult meg, honvédegységek a Felvidékről Párkánynál átkeltek a Dunán és benyomultak Esztergomba, --- ott kellett segítenünk: feladatunk megint tankelhárítás volt.

Most a mi frontunkon is éppen olyan elszánt harc folyt, mint Budapesten. Sok és fájdalmas véráldozat árán jutottunk el Dorogig. Kenyérmezőnél majdnem visszavonulásra is kényszerültünk, de aztán időben érkezett segítség, a honvéd tüzérség, --- és jól célzott.

A németek és a mi Nyugatról támadó gyalogságunk is elérték Esztergom külvárosát, aztán a felvidéki egységeket a keblükre ölelték. Utcai harc alig volt, csak helyenként, hiszen az oroszok azt sem tudták, hogy hogyan meneküljenek az ősi magyar városból, mely... nem volt az övék.

De ahol még bent voltak az oroszok, a várost ott is zászlóerdő borította.
Serédy hercegprímás utasítására a Bazilika és az összes többi templom harangjait meghúzták,
hogy ismét harangszó hirdesse a nemzetiek győzelmét az ellenség,
ezúttal az átkozott vörös hordák felett.
És itt álljunk meg egy pillanatra.

Mert ott volt Krisztus, mivelünk és magyarországi Főpásztorával,
s igazán joggal várhatnánk némely emigráns magyar lelkészünktől,
hogy erre emlékezzék,
a ,,Krisztus Dachauban" stílusú kólnidrézés helyett.

Azért folyt a harc, hogy ott, Magyarországon ne legyen Dachau, hogy ne kerüljön bilincs azoknak
a magyar lelkészeknek a kezére, akik Krisztus evangéliumát hirdetik.
Zadravecz tábori püspöknek, a pócspetrii Asztalos plébánosnak,
a tudós Baranyay Jusztin professzornak, a hetvenötödik születésnapját ma olyan szomorú körülmények között ülő Mindszenti József bíborosnak. És a protestánsoknak, Ravasz László püspöknek, meg Kapi Bélának, akinek az a ,,bűne", hogy a palástos hóhér, Tildy Zoltán szégyentelen arcába vágta: ,,Tömeggyilkosnak nem szolgáltatom ki az Úrvacsorát!"

És mindenekelőtt Apor Vilmos győri püspök oldalán volt Krisztus, az apácák, a magyar anyák és lányok vértanú védelmezője mellett. Akiről Belgiumban a ,,keresztény" szakszervezeti újság azt domborítja ki, hogy a nyilasok elvitték a lovát. Mert az a ló jobban fáj a cikkírónak, mint egy szentéletű és legendás magyar főpap vértanúhalála. (Apor püspök lovát nem a nyilasok vitték el. S a rekvirálórendelet kibocsátásakor a Nyilaskeresztes Párt még be volt tiltva. De biztos és hiteles tudomásunk szerint Apor Vilmos püspök nem csak életét áldozta boldogan magyar hazájáért, mely a mai éretlenkedőknek is hazája, hanem a krokodilkönnyekkel siratott és a többi lovat is szívesen adta a hazát védő magyar honvédeknek. S különb katonák lettek azokból a lovakból, mint amilyen ,,magyarokká" és ,,keresztényekké" züllöttek és silányultak bizonyos emigráns istállók tollforgató öncsinálta lódoktorai.)

Vértanúhalálban dicsőült meg Serédy Jusztinián is, Magyarország bíboros hercegérseke, a Szálasi Ferencet Magyarország államfőjévé javasló Országtanács tagja.

A kifosztott, megkínzott, bennünket örömkönnyekkel üdvözlő esztergomi lakosság sajnos hamarosan újra keserű könnyeket sírt. A harangszó még fülünkben zúgott, mikor a hadiszerencse újra megfordult s a sokszoros orosz túlerő elől visszavonulásra kényszerültünk. A bakacsizmák lépteinek zaját felülmúlta a zokogás, --- aki ott volt, soha nem felejti el. Mert mindenki tudta, hogy mi következik: a bosszú, a megtorlás, a gyűlölet. A halál lebegett Magyarország felett: nem csak Esztergom veszett el, Budapest is elesett, majd elveszett az egész ország.

A megtorlás első áldozata Serédy hercegprímás volt. A GPU elfogta, a pribékek a veséit ütötték sokévi gyakorlattal, rutinnal, --- abba halt bele.

De nem hagyta el nemzetét: az örökkévalóságból tekint vissza a dunántúli harcokra,
melyeknek lényegében ő is katonája volt. Imádkozik az Istenhez bajtársaiért és,
--- jó keresztény lévén, --- azokért is,
akik ma nem csak a dunántúli front meggyötört katonáinak emlékét gyalázzák,
hanem az övét is...

...... ........... ...........
Tisztelt Szerkesztőség ,kedves Olvasók!

A cikk kapcsán eszembe jut,
hogy mi lett volna ha az a döntés születik,
ne védjük sem az országot sem pedig a fővárost az oroszok ellen,hanem hagyjuk,
hogy hatoljanak át rajtunk,sőt nyissunk szabad utat.Ha Horthy hatalomban marad nagy eséllyel
ez lehetett volna,bár Szálasi Ferencre is nagy ráhatást kellett gyakorolnia a németeknek,
hogy Budapestet zárt várossá nyilvánítsa.
Visszatekintve a történelmi múltba azt hiszem nem egyezett volna
a magyar hadi szemlélettel a feladás továbbá a szövetségi hűség megszegése,
ami pl. a románoknál semmiféle lelkiismereti kérdést nem jelentett,
sőt eleve a magyar területek ismételt birtokukba kerülését látták benne.
Annak idején akár a tatárjárás,
hasonlóképpen a török invázió esetében talán megegyezhettünk volna velük,
hogy átengedjük őket menjenek csak szépen nyugat felé és tegyenek ami jól esik.
Ez az ami ellenkezett a magyar katonai virtussal.
Mi saját feláldozásunk árán is védtük azt a nyugatot,amitől és
akiktől olyan nagyon sok jót nem kaptunk,de most sem kapunk.
Ha nem védtük volna Budapestet bizony Európa tagozódása nem lett volna olyan
amilyen lett azaz a megszállási övezetek másképpen alakultak volna.
A harcokban valamennyi résztvevő a magyar,német reguláris haderő,
az újjáéledt Rongyos Gárda tagjai,Egyetemi Zászlóalj,Hungarista Légó,
civil önkéntesek egyaránt hősiesen részt vállaltak Isten nyugosztalja őket.

 
 
0 komment , kategória:  A Hungarista Légió harcai 1945  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.06 2018. Július 2018.08
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 2960 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 208
  • e Hét: 2073
  • e Hónap: 13224
  • e Év: 278439
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.