Regisztráció  Belépés
hunjano.blog.xfree.hu
A szkítha népek hosszúéletűek s mi ennek a fajnak vagyunk utolsó hajtása . A szkítha összesség ma: a magyar." /Csuray Károly / "A szólás szabadság... Hunjano
1965.01.21
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
BosnyákZoltán:Két világ harca2
  2011-03-15 22:03:55, kedd
 
 
Bosnyák Zoltán: Két világ harca II. rész - Vége.

IV.

A magyar sajtó, amint az várható is volt, óvatosan elhallgatta a berni pert. A zsidó-szabadkőműves baloldali lapok talán szívesen foglalkoztak volna akár hasábos cikkekben is a per eseményeivel és fordulataival --- természetesen a tőlük már megszokott egyoldalú beállításban és hazug kiszínezésben --- azonban ebben az esetben, saját jól felfogott érdekeiktől vezéreltetve, ők is hallgattak. A berni üggyel foglalkozó cikkeikkel nem akartak antiszemita hangulatot kelteni; nem akarták a közfigyelmet a zsidókérdésre terelni. Nekik mindenképp kívánatos az a szélcsend, az a szanatóriumi béke és nyugalom, amely a zsidókérdés körül ma közéletünkben otthonos. De a jobboldali lapok is hallgattak. A keresztény nemzeti sajtónak ehhez az előzékeny, tapintatos magatartásához évek óta ugyancsak hozzászoktunk már. Ezeknek az újságoknak az volna a hivatásuk, hogy a zsidóveszedelem ügyét minden vonatkozásában napirenden tartsák s a magyar társadalom pislákoló lelkiismeretét élesztgessék, ehelyett azonban beletévedtek a napi politika útvesztőjébe s ebből nem találnak kivezető útra. Anyagi érdekeik, vagy apró-cseprő párttaktikai okok arra késztetik őket, hogy egy idő óta a zsidókérdést jótékony homályba burkolják s egy-egy ködös, bizonytalan és erőtlen célzással is megelégszenek. De nemcsak a sajtóban, hanem egész politikai közéletünkben is évek óta feltűnő diszkrécióval, fölösleges tapintatossággal, jobb ügyhöz méltó finom előzékenységgel kezelik a zsidókérdést. A zsidóságnak a maga hatalmi apparátusával sikerült hangfogót szerelni a legharcosabb sajtóorgánumokra, a leggerincesebbeknek hitt egyéniségekre is. Ha néha-néha, itt-ott szóba is kerül a zsidókérdés, néhány üres szólamon kívül egyebet nem hallunk. De ezek is csak vérszegény frázisok, amelyekből hiányzik az erő, a bátorság, a nyílt, határozott színvallás. Napjainkban is hiába száguld végig szinte egész Európán az ébredő népi öntudatnak a régi, évszázados liberális, szabadkőműves, marxista szennyet felkavaró, elsöprő s földrészünk elhomályosult horizontját napfényesre tisztító vihara. Hiába termelnek ki Európa nagy kultúrnépei a régi évszázados, megfakult, hasznavehetetleneknek bizonyult eszmék helyébe, friss, új, életerős, termékeny gondolatokat. Hiába lett a zsidókérdésből is egy, a népek összességét foglalkoztató egyetemes, nemzetközi probléma, mi nem akarjuk megérezni az új, egészséges európai légáramlásokat. Velük szemben mi strucc módjára homokba dugjuk a fejünket. Mialatt hatalmas népek megifjodva, diadalittasan, s erőtől duzzadva száguldanak tova, verejtékezve megkeresett új életútjaikon a boldogabb jövendő felé, azalatt mi fáradtan, reményvesztetten poroszkálunk a régi, más népektől már elhagyott s bennünket is egyszer már katasztrófába vezetett liberális ösvényeken. Európa égboltja felett új történelemformáló világnézetek csillagzatai szikráznak, de mi, a puszták fiai, a csillagkeresők, a csillagolvasók népe, nem tudunk tájékozódni az új európai égboltozaton, nem tudunk olvasni sem az új csillagzatokban, sem pedig az ősi, a régi, az igazi magyar csillagképekre nem tudunk rátalálni. Hamis, idegen, lebukófélben levő világnézetek csillagképei után botorkálunk. Ötven-hatvan esztendeje, hogy a zsidó liberalizmus, a ghettódemokrácia a maga gazdasági, kulturális, politikai felépítményeivel reánk telepedett s azóta is hatalmában tart bennünket és még ma sem tudunk fojtogató karjaitól szabadulni. Jelszavak, gondolatok, amelyek az új idők színeit és ízét hordozzák magukban, nálunk is fel-fel vetődnek, hogy azután hamarosan a kiegyezések és megalkuvások posványába fulladjanak. A legjobb akarat, a legkeményebb elhatározás is előbb-utóbb szembetalálja magát a közéletünkön uralkodó liberális zsidó nagyhatalmakkal: a bankokráciával, a sajtóval, az ipari nagytőkével, az arisztokrácia túlnyomó többségével s a szellemi élet feltolakodott vezető rétegével. Az ő akaratukon mindeddig még senki sem tudott győzedelmeskedni, mert ezer és ezer drótakadály és valóságos erődítmény-rendszer védi hatalmukat, birtokállományukat. Mi sem mutatja jobban, hogy mennyire mindent magába olvasztó, mindent elsorvasztó módon uralkodik nálunk a zsidó liberális eszmevilág, mint az, hogyha meg is indulnak nálunk az új népi és faji gondolatok jegyében egyes mozgalmak és szervezkedések, ezek lassan, anélkül, hogy vezetői, résztvevői észrevennék, liberális tartalommal telnek meg. A név, a program, a jelszavak lehetnek talán újszerűek, de a mozgalom belső élete, munkája, harcmodora már egészen olyan, mint bármely más liberális pártalakulaté. Mintha a ghettó-liberálizmus szennyes, egészségtelen levegője nélkül már élni sem tudnánk.

Egy-egy jóhiszemű, lelkiismeretes, fajtája sorsáért aggódó újságíró vagy politikus átérezve, átgyötrődve sorsunk tragikumát, megpróbál szembeszállani az idegtépő, lelket bénító általános közönnyel és igyekszik új utakat, új célokat kijelölni. De az ilyenek szava a pusztába kiáltó szó marad. Gondolataik, mint a szélcsendes tó sima víztükrére dobott kavics, felver ugyan apróbb fodrokat, hullámokat, de ezek mielőtt még partot érnének, észrevétlenül elenyésznek, nyomtalanul eltűnnek. Partot érő, partot verdeső, milliókat lázba hozó hullámverések nem tudnak életre kelni ebben a mozdulatlan, sima víztükörben. Aggódva, félve tesszük fel a kérdést, vajon nem azért nem jelentkezik-e a partot ostromló hullámverés, mert a tó vize, a magyarság élő lelkiismerete, már nagyon sekély, nagyon eliszaposodott? Nem is annyira azért kell aggódnunk, hogy népünk az európai átalakulásban még nem lelte meg pontosan a maga helyét, nem kereste ki a maga útjait és nem tűzte ki saját céljait, hanem sokkal inkább azért, mert semmit sem érez ennek az elmaradhatatlan hely-, út- és célkeresésnek kérlelhetetlen szükségességéből.

Csak a gazdasági, politikai és kulturális életmegnyilvánulásunkban irányt szabó liberális életszemlélettel magyarázhatjuk meg, hogy a zsidókérdés, noha legégetőbb népi problémáink egyike, mindmáig nem tudott sem a széles néprétegeket, sem a milliókat, sem a közélet irányadó tényezőit állandóan foglalkoztató egyetemes, nagy nemzeti gonddá terebélyesedni. Tudomást veszünk róla, tudjuk, hogy van s ezzel --- mint általában valamennyi népemésztő társadalmi kérdésünket --- már elintézettnek is tekintjük. Minek is tovább foglalkozni, törődni vele? Minek is csináljunk magunknak gondot belőle, itt van kéznél a régi jó magyar életbölcsesség, az idő nekünk dolgozik, az idő majd csak hoz valamiféle megoldást. A zsidóságnak, valljuk csak be, nem is kerül valami nagy fáradságába azok elhallgattatása, a nyilvánosság elől való elzárása, akik nem akarják ezt az álláspontot magukévá tenni. Ezeknek is bele kell törődniök abba a megváltozhatatlan ténybe, hogy a zsidókérdést a zsidósággal együtt működő közéleti hatalmasságok apró-cseprő pártpolitikai, vagy taktikai okokból, igen sokszor talán csak személyes érdekektől vezérelve egyszerűen elsikkasztották. Be kell ismernünk, a zsidóság hatalma ma már oly nagy, hogy ilyen elvi, világnézeti kérdésekben irányt tud szabni közéletünkben s akaratát korlátlanul érvényesítheti. A zsidóság a maga véleményét, a maga felfogását akadálytalanul rá tudja kényszeríteni az egész országra. A zsidókérdés --- amely pedig ma Európa-szerte beható, a legapróbb részletekbe menő megvitatás tárgya --- felvetése, nyílt, őszinte, világos megtárgyalása, a maga nemében páratlanul álló jogszabályaink értelmében izgatás számba megy. Millió és millió magyar dolgozó szenved zsidó elnyomatás alatt, sorsuk azonban senkinek sem fontos. Egyedül, magukra hagyatva hordozzák sorsuk súlyos keresztjét. Szenvedéseikről nem lehet, nem szabad beszélni, mert a zsidóság érdeke azt parancsolja, hogy ,,csend", ,,nyugalom", ,,béke" legyen az országban, más szóval, hogy a zsidóság zavartalanul tovább gyarapodjék, tovább gazdagodjék.

Pedig a zsidókérdés napirendre tűzése és megoldása nélkül nincs jobb, egészségesebb, igazságosabb magyar élet. Hiszen akárhová nézünk, akármilyen kérdéshez is nyúlunk --- legyen az szociális, gazdasági vagy kulturális --- mindenütt a zsidó problémával találjuk magunkat szembe. Nálunk a zsidóság már régen berendezkedett az egyeduralomra s nincs messze az idő, amikor maradék országunkat egyszerű gyarmatbirtokként kezeli majd. Attól kell tartanunk, hogy ha a viszonyok ezen a téren gyökeresen meg nem javulnak, úgy a zsidókérdésnek rövidesen bekövetkező európai rendezése esetén ismét Magyarország lesz az a hely, ahová a mindenhonnan kiutasított, nem kívánatos elemnek tekintett élősködő zsidóság népes rajokban özönlik majd be.

Pedig mennyi módunk, mennyi alkalmunk lett volna okulni, tanulni. Felettünk azonban nyomtalanul múlt el a világháború, az összeomlás, a csőcselékforradalom, a vörös lázadás és az ellenforradalom fellángolása.

A mostanában felvetődő reformtervek, reformeszmék között hiába keressük a zsidókérdésnek még csak a puszta érintését is. Ámde lehet-e nálunk bármilyen természetű reformokat tényleg megvalósítani, anélkül, hogy előbb ehhez a kérdéshez erős kézzel hozzá ne nyúlnánk? Felvetődhetik-e nálunk egyetlen nem-nemzeti jelentőségű probléma anélkül, hogy a zsidóság külön céljaival, külön érdekeivel, külön akaratával szembe ne találnók magunkat? Vajon, ha például szellemi életünk felfrissüléséről, megtisztulásáról van szó, nem elsősorban a ghettólevegőtől, a tűrhetetlenül sok zsidó gondolat-szeméttől kell megtisztítanunk a sajtót, a színházat, az irodalmat?

Az a feltevés, hogy Magyarországon a zsidókérdés az ú. n. reformtervek megvalósításával, vagyis a dolgozó magyarság tervszerű megerősítésével, tehát közvetve, a ,,hideg antiszemitizmus" segítségével is megoldható, egy mindenképpen tarthatatlan és nevetséges álláspont. A zsidóság kezében mérhetetlen anyagi erő halmozódott fel. Szociális helyzete szembetűnően és összehasonlíthatatlanul kedvezőbb a magyarságénál. Az arany megnyitja előtte a legelzártabbaknak hitt ajtókat is. Kapcsolatait, összeköttetéseit minden irányban jól kiépítette s ezek közéletünk legrejtettebb zugait is behálózzák. Szószólóit, hangadóit ott találjuk minden politikai pártban, minden szellemi irányzatban, minden társadalmi osztályban, --- a kispolgári rétegtől fel az arisztokrácia legfelsőbb köréig.

Mindezek tudatában be kell ismernünk, hogy ezzel a zsidó nagyhatalommal, --- amely a paraziták mohóságával és szívósságával eltéphetetlennek látszó gyökérszálakkal élősködik rajtunk, a mi munkánkból, a mi verejtékünkből él és gyarapodik, --- csak az öntudatra ébredt szervezett milliók ereje, akarata tud győzedelmesen megküzdeni.

V.

E kétségbeejtő magyar tanulságok után térjünk vissza a berni per tárgyalására. A berni események azért is általános érdeklődésre tarthatnak számot, mert itt az utóbbi években több ízben is súlyos vereséget szenvedett világzsidóság és az ébredező és szervezkedő nemzsidó népek erőmérkőzéséről van szó.

Ennek a pernek hátterében a zsidó világszervezetek és a zsidó világszolidaritás működtek. Valljuk be mindjárt, hogy elismerésre méltó alapossággal, kitartással és odaadással. Pénzben, anyagi eszközökben nem volt hiány, ezeket korlátlan mennyiségben rendelkezésre bocsátotta a nemzetközi zsidó kapitalizmus. A világ minden részéből nagy költséggel hordták össze a tanúkat, akik azonban csak legtöbbször az ügyet magát alig érintő lényegtelen, semmitmondó vallomásokat tettek. De sohasem mulasztották el a zsidóság mentegetésére nagyhangú nyilatkozatokat tenni. Ott voltak a tanúk között például Chajun Weismann a cionista vezér Londonból, Wise főrabbi New-Yorkból, Ehrenpreis stockholmi főrabbi, továbbá zsidók Franciaországból, Romániából és máshonnét is. A tanúk másik része, akiket a zsidó vádemelés felvonultatott, a tönkrement, elszegényedett orosz emigránsok közül került ki. Nehéz sorsukban ezeknek az embereknek bizonyára nagy szükségük volt arra a pártfogásra, amelyben a zsidóság szolgálataikért, tanúvallomásukért részesítette őket. Lehetett közöttük nem is egy, aki csak kényszerhelyzetben és jobb meggyőződése ellenére vállalta el a neki juttatott szerepet. A zsidó érdekeknek megfelelő vallomást tettek a berni rendőrbíróság előtt az emigránsok közül például Chayla gróf, Szvatikov, Burzev és mások. Az első jól ismerte Szergej Nilus professzort, akit vallomásában jó szándékú, becsületes és lelkiismeretes embernek tart. A másik kettő pedig zsidó oldalról már régen hangoztatott feltevést igyekezett bizonyítgatni, hogy a jegyzőkönyveket Ratschkowsky tábornok hamisította. Állításaikat természetesen semmivel sem tudták elfogadható módon támogatni. A Ratschkowsky tábornokot rágalmazó körök egy Radzivill hercegnőre, mint koronatanúra hivatkoznak. Hogy a hercegnő homályos és zavaros megjegyzései mennyire hitelt érdemlőek, mutatja, hogy ő maga csekkcsalásért és sikkasztásért volt büntetve.

Hogy a tanúk a zsidó érdekeket milyen messzemenően akarták szolgálni, érdekesen mutatja Nikolajevszky vallomása, aki közderültség közben azt igyekezett bizonyítani, hogy a bolsevizmushoz a zsidóknak semmi közük. Voltak a tanúk között vakmerőbbek is, akik nem elégedtek meg világnézeti elmélkedéssel, zsidóbarát szólamokkal, hanem távollevő, vagy éppen elhalt személyeket mindenféle gyanúsításokkal, rágalmakkal halmoztak el. Egyik-másik tanú olyan felháborítóan és nyilvánvalóan mondott valótlant, hogy a nemzeti szocialista vádlottak nyomban vádat emeltek ellenük hamis tanúzás és hamis eskü címén.

A tanúk és a tanúvallomások általában két célt igyekeztek elérni. A zsidó tanúk szerepe nyilván az volt, hogy elhitessék, miszerint a Jegyzőkönyvekben foglaltakról annak idején a bázeli kongresszuson nem volt szó. A többi tanúra viszont az a feladat hárult, hogy bizonyítsa, miszerint a Jegyzőkönyvek antiszemita körök hamisítványai. A szereposztás kitűnő volt, hozzáértő rendezői kezekre vallott. A berni per elfogulatlan szemlélői előtt azonban nyilvánvaló, hogy a tanúknak a két feladat közül egyiket sem sikerült megoldaniok. Ez a per inkább azt mutatta meg újból, még pedig éles világításban, hogy a zsidóság, ha az ő népi érdekeiről van szó, semmiféle eszköz használatától nem riad vissza (lásd a Jegyzőkönyvekben).

A per tárgyalása során három szakértő is közreműködött. Egyet a vád részéről, zsidó oldalról választottak, egyet a vádlottak és a védelem, egyet pedig a bíróság jelölt ki. Ennek az utóbbi szakértőnek az lett volna a hivatása, hogy a szembenálló felek egymástól előre láthatólag eltérő, egymásnak ellenmondó szakértői véleménye között végül is igazságot tegyen. A bírói szakértő azonban A. C. Loosli volt, aki hírhedt szabadkőműves. Svájci zsidó vezető körökkel való bensőséges kapcsolatai közismertek. Nem csodálkozhatunk tehát, hogy a tárgyalás során mindenben azonosította magát a zsidó állásponttal s teljes egészében elfogadta és magáévá tette a zsidó oldalról beterjesztett szakvéleményt.

Természetes, hogy ilyen körülmények között hiábavaló volt U. Fleischhauernek, az erfurti Weltdienst című antiszemita nemzetközi kőnyomatos híradójának hónapokig tartó odaadó, áldozatkész és fáradságos munkája. Mint a vádlottak szakértője hiába állította össze egy egész kötetre, több száz oldalra terjedő szakértői véleményét; cáfolatai, ellenérvei, bizonyítékai a legcsekélyebb figyelemben sem részesültek.

Fleischhauer hatalmas tanulmánya az egész Protokoll ügyet legtávolabbi elágazásaival együtt tárgyalja. Arra törekszik, hogy a leghomályosabb részletekre is világosságot derítsen. Nemcsak a Jegyzőkönyvek keltezésére, valódiságára vonatkozó adatokat, bizonyítékokat gyűjti össze, nemcsak napfényre kerülésük rejtélyét igyekszik tisztázni, de azokat a forrásokat is keresi, amelyekből a ,,bázeli bölcsek" meríthettek. Különösen beható vizsgálat tárgyává teszi Maurice Joly: Dialogue aux enfers entre Machiavel et Montesquieu című politikai szatíráját. Zsidó oldalról régtől fogva úgy állítják be a dolgot, hogy a Jegyzőkönyveket hamisító antiszemiták egyszerűen Joly munkáját dolgozták át céljaiknak megfelelően. Fleischhauer kutatásai alapján kiderült, hogy Joly kikeresztelkedett spanyol-zsidó családból származik. Párisi ügyvédeskedése alatt bizalmas barátságba került Marx--- Mardochai-jal és Isacic Adolphe Cremieuxvel, az Alliance Israelite Universelle alapítójával. Életrajzában maga írja, hogy katholikus anyától származik ugyan, de mégis szívvel-lélekkel szocialista, jakobinus és forradalmár, aki vezető szerepet vitt párisi szabadkőműves körökben. Joly tanulmányában --- Fleischhauer kutatásai szerint --- a világ-szabadkőművesség céljait, terveit, törekvéseit írja le, egy politikai szatíra párbeszédei mögé rejtve, a beavatottak számára könnyen érthető nyelven. Miután a szabadkőművesség egyik igen fontos harci eszköz a zsidóság világuralmi terveinek megvalósításában, egy ízig-vérig zsidó intézmény, így tehát könnyen érthető, ha a szabadkőműves szellemben és a szabadkőműves célok érdekében íródott Joly-féle párbeszédek és a zsidóságnak mint népközösségnek programját, harcmodorát tárgyaló bázeli Jegyzőkönyvek között igen sok, sőt helyenként szószerinti a hasonlóság. Egyébként is igen valószínű, sőt bizonyosra vehető, hogy a ,,bázeli bölcsek" minden számottevő zsidó írást ismertek és munkájuk során fel is használtak. Hogy vezető zsidó körök Joly könyvét jól ismerték, abból is kitűnik, hogy Theodor Herzl politikai regényében, az ,,Altneuland"-ban, kifejezetten utal rá. A regény főhőse is Joe Levy --- Joly nevet visel. Herzl politikai kulcsregénye tulajdonképpen emléket akart állítani a cionista, az új zsidó népi mozgalom vezetőinek, közöttük Jolynak is.

Fleischhauer még a bázeli kongresszus kérdésének is nagy figyelmet szentelt. Rámutatott mindenekelőtt arra, hogy a cionistákkal egyidőben a színtiszta zsidó B'nai B'rith szabadkőműves páholyok vezetői is titkos és zárt ülést tartottak. Idézi Theodor Herzl naplója I. kötetének 595. oldalát, ahol is a bázeli konferencia előzményeiről a következőket olvashatjuk ,,Szombaton tartottunk a cionista egyletben konferenciát a Zürichbe tervezett nagy cionista kongresszus ügyében. Úgy határoztunk, hogy Münchenben fogjuk megtartani. Alakítottunk egy szervező bizottságot, majd sok üres beszéd hangzott el. A kongresszus részben nyilvános, részben titkos lesz." A müncheni zsidó egyházközség belső zavarai miatt a kongresszust végül is Bázelben rendezték meg. Fleischhauer szerint a Jegyzőkönyvek a cionista kongresszussal egyidőben tartott B'nai B'rith vezetők titkos ülésén készültek. Ezt a feltevést nagy mértékben megerősíti a Jegyzőkönyvek 1911. évi Nilus-léle kiadásában található magyarázó szöveg következő megjegyzése: aláírások a 33. fokozatú cionista vezető személyiségektől. Az aláírások hiányát Fleischhauer azzal magyarázza, hogy Ratschkovsky tábornok bizalmasának, aki a külön futár által Bazelből Majna-Frankfurtba küldött Jegyzőkönyveket a vonaton lemásolta, nem volt ideje a sok aláírást is lejegyezni.

Fleischhauer ezután részletesen tárgyalja a Jegyzőkönyvek valódisága mellett szóló közvetett bizonyítékokat, majd befejezésül a bíró által hozzáintézett kérdésre ,,hamisítvány-e a Protokoll" a következőket feleli:

,,Hamisítványnak csak akkor tekinthetnők a Jegyzőkönyveket, ha az ott kifejtett program nem egyeznék meg a zsidóság gondolkodásmódjával, ha a célok nem volnának megvalósíthatók s ha nem lehetne s nem kellene a zsidóság világuralmi törekvéseiről beszélni."

,,Miután azonban a zsidóságnak a többi népek előbb gazdasági, majd politikai leigázására irányuló törekvései közismertek, tehát a Jegyzőkönyveket is valódiaknak kell tekintenünk. Azt, hogy a Jegyzőkönyvek tartalma a zsidó gondolkodásmóddal, a zsidó nép politikai szándékaival, cselekedeteivel a legteljesebb összhangban van, szakvéleményemben részletesen tárgyaltam és bizonyítottam."

Miután Fleischhauer tudományos alapossággal készült szakértői véleményét az elfogult bírói álláspont nem részesítette a megérdemelt és jogos figyelemben, fáradozásainak egyelőre inkább csak erkölcsi sikerét és eredményét élvezheti. Ezzel a perrel kapcsolatban sikerült először komoly cél érdekében közös nevezőre hozni a különböző országok zsidóellenes szervezeteit. Fleischhauer felhívására az antiszemita szervezetek a világ minden részéből sok igyekezettel és buzgalommal törekedtek a szükséges bizonyító anyagot összehordani. A berni per izgalmai közepette egy nemzetközi zsidóellenes harci közösség körvonalai bontakoztak ki.

Ruef dr. védőnek és Fleischhauernek tehát hiábavaló volt minden jó szándékú igyekezete. Fleischhauer szakvéleményében hiába mérlegeli a Jegyzőkönyvekkel kapcsolatban felvetődő összes érveket, ellenérveket, adatokat, feltevéseket a legnagyobb lelkiismeretességgel. A védelem által bejelentett perdöntő jelentőségű tanúk kihallgatását a bíró nem rendelte el. A berni per talán még meg sem indult, az ítélet azonban már előre el volt határozva. A bíró maga vak eszköz volt a páholyok és a zsidó szervezetek kezében. Mindenben a tőlük kapott utasításokhoz ragaszkodott s az általuk sugalmazott parancsokat teljesítette. Elfogultságát, előítéleteit annyira nem tudta leküzdeni, hogy nem egyszer nyíltan is kifejezést adott a vádlottak iránt érzett ellenszenvének.

Nem lehet véletlen, hogy a Jewish Daily Post már az ítélet kihirdetését megelőző napon diadalittas cikkben jelentette be, hogy Bernben győzött a zsidó összetartás, a zsidó világszolidaritás.

A pert indító zsidó szervezeteket képviselő ügyvéd és szakértő még szovjet orosz hatóságokkal is felvette a kapcsolatokat s ezek készséggel szolgáltatták ki a kívánt különféle iratokat. A védelem szakértőjének azonban csak azzal a feltétellel akarták ezekbe az okmányokba a betekintést megengedni, ha becsületszavára ígéri, hogy tartalmukról semmit sem árul el. Természetesen a teljesíthetetlen követelést vissza kellett utasítania s így az iratokba bele sem nézhetett.

Az ítélet végül is kimondja, hogy a Jegyzőkönyvek hamisítványok, ezt az álláspontját azonban semmivel sem bizonyítja, nem indokolja. Sem a tárgyalás során, sem az ítéletben nem vetődött fel az a kérdés, vajon valódiak-e a Jegyzőkönyvek, az egész per csak erre az eleve kimondott és véglegesnek tekintett feltevésre volt felépítve, hogy hamisítványokról van szó. Úgy látszik, maga a bíró is érezte eljárásának jogtalanságát, mert három vádlottat felmentett s nekik kártérítést is megítélt. Csak két vádlottat ítélt el egészen jelentéktelen 20---50 frc. pénzbüntetésre. Még a Jegyzőkönyvek lefoglalását sem rendelte el és terjesztését sem tiltotta meg. Úgy látszik, minősíthetetlen eljárását így próbálta enyhíteni.

A vádlottak az ítéletet természetesen megfellebbezték. Szilárd a hitük, hogy Svájcban van még független, pártatlan bírói fórum, amely minden zsidó befolyástól mentesen, pusztán az érvek, a bizonyítékok mérlegelése és saját lelkiismerete alapján hozza meg majd ítéletét. A harc tehát tovább folyik. A zsidóság jól tudja; hogy amilyen könnyű volt neki ezt az első kedvező ítéletet kierőszakolni, éppoly nehéz, sőt lehetetlen lesz ugyanezt a felsőbb bírói fórumokon is elérni. A zsidóellenes szervezetek pedig testvéri szolidaritással készülnek az újabb harcra. Sietve gyűjtik tovább az adatokat s a bizonyítékokat. A szembenálló felek érzik, hogy a berni per hatalmas erőpróba. Most dől el, vajon a zsidóság világhatalma az elszenvedett súlyos csapások után még mindig oly nagy, oly erős-e, hogy meg tudja hamisítani az igazságot? Másrészt pedig, hogy az új, a fiatal zsidóellenes népi mozgalmak fel tudják-e venni a harcot a siker reményében, a mindeddig legyőzhetetlennek hitt ellenséggel?

Milyen volt az ítélet hatása? Vajon érdemes volt-e a zsidóságnak ezt a harcot kierőszakolni és a velejáró kockázatot vállalni? Sajtója révén persze igyekezett az egész világot telekürtölni, hogy íme a Jegyzőkönyvek mégis csak hamisítványok. A remélt, a várt nagy visszhang azonban elmaradt. A tömegek már nem vakok, nem hisznek, felébredtek. Svájcban az antiszemita szervezetek az utóbbi időben igen megerősödtek. A zsidóellenes propaganda egyre fokozódik. A svájciak kezdenek visszaemlékezni rá, hogy annak idején Adolf Cremieux, a francia zsidó külügyminiszter és szabadkőműves vezér befolyására emancipálták a zsidókat minden feltétel és korlát nélkül. A Jegyzőkönyvek soha nem remélt népszerűségre tettek szert és óriási példányszámban fogynak.

De a világosabban látó zsidók sincsenek túlságosan elragadtatva a berni eseményektől. Legalább is erre vall az Osyach Schojachne Thon dr. rabbi képviselő és lapszerkesztő cikke a vilnai Hajnt (Ma) című jiddis újságban.

Thon dr. egyebek között így ír: A berni ítélet nem elégtétel. Nem vagyok hálás a svájci zsidóknak ezért a perért. Mi adjuk a nagy emberek túlnyomó százalékát (!), mi vagyunk a kiválasztott nép, mi a győzedelmeskedők népe vagyunk és akkor mi fellebbezünk és kérjük annak megállapítását, hogy nem vagyunk rosszabbak a többi népeknél. Hol az a fórum, amely bíró lehet a mi népünk felett?

Meggyőzi-e majd a berni ítélet a tömegeket? --- kérdi tovább a jeles rebbele. Fleischhauer és csőcselék környezete (!) gondoskodik majd róla, hogy ne legyen semmi hatása.

Egy haza, egy nép, egy nemzet és --- eltűnik majd a zsidókérdés. A cionizmus feleletet ad arra, hogy miért gyűlölik mindenütt a zsidóságot. A berni per csak ártott a zsidóságnak. Két dolgot kell leszögeznünk;

1. a berni per az antiszemitizmusnak használt, a zsidóság szempontjából jelentéktelen,

2. a zsidókérdés megoldásához egyetlen út vezet: önálló nép, önálló haza. Otthont a zsidóságnak. Váltsátok meg Ahasvérust!

Így szól a cikk. A nagyképű, itt-ott már a szemtelenséggel határos frázisokat nem tekintve --- amelyekhez a zsidók részéről különben is hozzá vagyunk szokva --- józan és világos álláspont. Bár csak így vélekednék és cselekednék az egész zsidóság.

VI.

Thon dr.-ral együtt mi is felvethetjük a kérdést, volt-e eddig valami kézzelfogható haszna a zsidóságnak a berni perből? Aligha. Ezt a pert, ennek kierőszakolását nem is lehet egyébbel megmagyarázni, mint azzal a fejetlenséggel és ideges kapkodással, amely a zsidóság vezető köreiben az utóbbi években észrevehetően lábra kapott. A sorozatos taktikai hibákat, tévedéseket csakis úgy érthetjük meg, ha feltesszük, hogy a zsidóság vezetői elvesztették tisztán látásukat s nem tudják az eseményeket a szükséges tárgyilagossággal és józan nyugalommal megítélni. Azok a súlyos vereségek, amelyek a világzsidóságot a legutóbbi években érték, érlelhették meg zsidó vezető körökben azt a gondolatot, hogy a zsidó tömegek körében lábra kapott pánik és bizalmatlanság leküzdésére sürgősen valami olyat kell tenni, ami legalább látszólag sikert jelent. Most már nyilvánvaló, hogy a berni per egy szerencsétlen, elhibázott gondolat volt. Mit is akart ezzel a perrel a zsidóság? Bebizonyítani, hogy a Jegyzőkönyvek hamisítványok s hogy a bennük foglalt, a világuralom megszerzését célzó alapgondolatok sem igazak. De hiszen ezzel a zsidóság saját magát, legfőbb lényegét tagadja meg. Megtagadja egész múltját, történelmét, nagy egyéniségeit, dogmáit, szentkönyveit, megtagad mindent, ami vér és lélek szerint zsidó. Megtagadja a saját létjogosultságát, mert a Jegyzőkönyvek a zsidó szellemiség legtipikusabb megnyilvánulásai, valóságos tárházai az eredeti zsidó gondolatoknak. A Jegyzőkönyvekben minden benn van, ami igazán zsidó. Józan, elfogulatlan ésszel kételkedni sem lehet valódiságukban.

De még ha el is fogadjuk azt a tényeknek homlokegyenest ellenmondó, semmivel sem igazolható feltevést, hogy a Jegyzőkönyveket nem zsidók írták, a helyzeten ez sem változtat. Vajon ez esetben már semmi sem bizonyít a zsidóság világuralmi törekvései mellett? Vegyük csak elő a zsidó szent könyveket. Az ó-szövetség minden lapja, kezdve a Jákob legendától, a Talmud minden sora, a zsidó népvezéreknek (Herzl, Nordau stb.) összes írásai leplezetlenül hirdetik a kiválasztottság, az uralomra hivatottság, a felsőbbrendűség évezredes rögeszméit, amelyekből a zsidóság, úgy látszik, sohasem lesz kigyógyítható.

* * *

Bernben tehát tovább folyik a harc.
Ezt a küzdelmet a nemzetközi antiszemita szervezetek igazságuk tudatában
s a győzelem reményében majd becsületes és tiszta fegyverekkel harcolják végig,
ámbár olyan ellenféllel állnak szemben,
amely eszközökben nem válogat s ha kell,
a legnemtelenebb fegyverek alkalmazásától sem riad vissza.

A harc végső eredményét nem tudhatjuk előre. Legyen azonban bármilyen is a végső ítélet,
azt hogy a Jegyzőkönyvek valódiak,
megfellebbezhetetlenül bizonyítják a zsidó világuralmi tervek áldozatainak,
népek millióinak szenvedései, megpróbáltatásai, gyötrelmei.

Ezekről a szándékairól és törekvéseiről a zsidóság sohasem mondott le,
sőt nem is mondhat le,
mert ott élnek vércseppjeiben, ott izzanak lelke legmélyén.
A létükben fenyegetett, pusztulásra ítélt nemzsidó népeknek sem szabad soká késlekedniük,
mert
a világveszedelemmel szemben világösszefogásra van szükség.
 
 
0 komment , kategória:  BosnyákZoltán:Két világ harca2  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.06 2018. Július 2018.08
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 2960 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 35
  • e Hét: 1900
  • e Hónap: 13051
  • e Év: 278266
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.