Regisztráció  Belépés
hunjano.blog.xfree.hu
A szkítha népek hosszúéletűek s mi ennek a fajnak vagyunk utolsó hajtása . A szkítha összesség ma: a magyar." /Csuray Károly / "A szólás szabadság... Hunjano
1965.01.21
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
Eszterhás István: A gébic 1.r
  2011-03-16 22:51:30, szerda
 
 
Eszterhás István: A gébic I. rész

REGÉNY A NUMERUSZ KLAUZUSZ MELLŐL

Édesanyámnak, édesapámnak és minden magyar szülőnek, aki fiút nevelt ennek az országnak.

,,Ha gyomrodba beáll a nyomor csömöre, ha már meguntad a korgást, alkudsz. Beülsz egy kis hivatalba, filiszter leszel. A tervek, amik önmagadnak adott fogadásszámba mentek, kísértenek. A majdmegmutatomos búsulások visszajönnek még egyszer-kétszer. Végül azok is elkopnak. És eggyel kevesebben leszünk."

I.

Az ipartestület nagytermében nagy sikoltással felrikoltott a prímhegedű, utánazuhant a bőgő, táncos libegéssel rácsapott a cimbalom futama. A terc súlyosan csüngött a prímen, mint futón az árnyék. A cigány, a nyiszlett Lossó Lőrinc behátrált az asztalok közé.

Éjfél. A tűzoltóbál közönsége vacsorázik, nagy csörömpölés tölti be a termet, a cigányt, Lossót lehúzták egy asztalhoz, befejezte a nótát. Az asztalnál négyen ültek, ráfigyelnek a cigány vonójára, az ajkuk szélén felvillanó mosolyban bent bujkál a nóta. A füstben, lármában halkan dünnyögve kezdte az egyik:

,,Sárga csizmám a kenőcstől de fényes."

Rezgette a fejét a nótához. Szegletes arcú fiú a nótázó. Barna haja olajosán simul koponyájára.

A brummogó bőgőből, a cimbalom futamából felujjongott a prím. Elvékonyítva a nótát, hamis csengéssel csapott fel a terc. Énekeltek most már a banda után valamennyien, a nagy-fejű Vera Pista, a szőke Vargha Bandi, a nagyhajú Bakó János, a rekedt Misángyi Laci.

,,Eén vagyok a Kócos pusztai béres..."

Elnyújtottan, parasztosan énekelték. A szemükbe csillogást szórt a nóta. Lossó is felélénkült, az egész banda szívesebben húzta. A bálozók jóindulatú mosollyal figyeltek át rájuk a vacsora miliői. Belepirultak a nótába, újból kezdték. Bakó János megeresztette hangját, mély baritonja elárasztotta a füst opálos félhomályába burkolt termet.

,,Ha megrakom szénával a szekerem, Közepébe a rózsámat ültetem."

A Kócos-pusztán voltak egész délután. Onnan hozta be a városba őket a szőke Vargha apjának a fogata. Már a pusztán jócskán fogyott a tüzes homoki, jókedvvel jöttek.

--- A jogászok! --- felelték alázatos, sokat sejtető kunyorintással a kérdésekre a pincérek --- mulatnak! --- tették hozzá áhitatos tisztelettel.

A tűzoltóbál vigalmi bizottságának tiszteletbeli tagja, az ipartestület elnöke Fonyó Flórián tanár úr rájuk fordította kidagadt véreres szemét. Fonyó, aki a felesége apjától gimnáziumi tanár létére átvette a suszterműhelyt s aki minden önkéntes és nem önkéntes társadalmi egyesületnek vezető embere volt, amint ezt a külön meginduló mulatást látta, elkomorodva úgy érezte, haragudnia kell talán azért is, mert ott látta a négy jogász közt a Kócos-pusztai úr fiát Vargha Bandit, aki valamikor nála volt kosztos diák. Azóta meglegényesedett a diák és pajtáskodó neveletlenségével sokszor felbosszantotta a tiszteletreméltó tanár urat. Most pedig, hogy az ő bálján elcsábította a cigányt, személye elleni sértésnek vette.

--- A gébic... --- mormogta.

Fonyónéból kibuggyant a kacagás.

--- A Bandika!

--- Jogászka! --- dohogott az ember. De ködös gondolataiban tétován már régi emlék motozott. Valamikor, még fiatal házasok voltak, amikor még nem rég került az asszonyka a házhoz, esténként, vacsora után egymáshoz ért a két ember, kigyúlt a tűz. Ilyenkor bolondosán csilingelte az asszonyka hangja:

--- No! A Bandika!...

Neki szólt, nem a szőke fürtös Bandikának. Csókok égtek ilyenkor az asszony ajkán, amik azután, ha a nyűgös kisdiák elaludt, olyan lobogva virágzottak el a tanár cserepesedő ajkán...

Parádésan mulattak. Vera Pista dirigálta a vonót. Csontos arcán vörös foltok égtek, szőke kis bajusza legényesen csillogott. Egyszer-egyszer odacsapott a fiú kigyúlt nézése Fonyóék asztala felé. A szép asszony mintha biztatta volna:

--- Azt Lőrinc: ,,Szép asszonynak muzsikálok, muzsikálok."

--- Nagy kópé vagy Pista! --- csapott az asztalra Vargha Bandi. Különösen sziszegve nevetett. Míg nevetett, meggörbülve odalesett ő is az asszony felé.

--- Hallja! --- kacagott fojtottan az asszony. --- Ez nekem szólt. Az a Vera fiú! Hogy meggazemberesedett az is.

--- Elrontotta azt is! --- dünnyögte Flórián. --- Az apja napszámban töri magát, ő meg elmulatja a fél életét. Egyetemista...

,,Jajajajaj a szívem..." --- harsogta a jogászkórus.

A bálozók már mindannyian a jogászasztalt nézték, a vacsorának vége volt, a táncra vártak. A laposmellű Ádám fiúk megriadt verébarccal somfordáltak Fonyó asztala felé. Az ügyeletes rendőrtisztviselő és Dunai Ági is átült a jogászokhoz. Öten verték az asztalt.

--- Régen meg kellett volna már kezdeni a táncot --- lihegték az Ádámok.

--- Szemtelenség! --- állapította meg az asztalhoz jövő Faragó jegyző megfelebbezhetetlen hangon.

--- Így lefoglalni a cigányt! --- litániázott tovább a három Ádám.

--- Csönd! --- mérte végig őket Fonyó --- Ne itt sírjatok.

Eriggyetek, mondjátok meg Lossónak, harangozzon be a tánchoz.

Meghökkentek. A cigányt elszedni ezektől, Varghától, Verától, de azután céklavörösen Faragó ment. Csend lett a teremben. Egy pillanatig csak a süket Nánainé kacagása hallatszott. Azután Faragó jegyző hangja, amint a mosolygó Lőrincre ráripakodik.

--- Miért nem mégy be a terembe játszani?

És mutatja aranyóráját. A jogászok elhűlve pillantanak össze. Elvörösödnek, pipacsvörösen bámulnak a keszege arcú jegyzőre. Vera előre dől az asztal, a poharak, üvegek fölé. Borgőzös fejében a szép asszony csúfondáros kacagása cseng.

--- Kuss! --- dünnyögi lassan. Körülhordja borús nézését a termen. --- Kuss! --- csattan fel a hangja.

Kavarodás támad. Faragó rikácsol, Dunait, Verát négyen is fogják. Vargha az asztalt veri, az Ádámok szörnyülködnek, Limanowskyék hangosan kacagnak, rémüldözés, hisztériás nevetések, a felháborodás mély férfidörmögése borzong végig a vacsora utáni tompultságba süllyedt termen.

--- Lossó! Itt maradsz! --- harsog Dunai Ági hangja.

Fonyó Flórián vérvörösen ugrik fel.

--- Mit akar? --- cikázik elébe az asszony. Könnyű, karcsú teremtés, szégyenlős lányos szendeséggel emeli borzas fejét. Rácsap keze a behemót nagy ember karjára. Fonyó megtorpan, boros volt már. Józan fővel sem tudott szembeszállni az asszonnyal. Hát még borosán. Ellágyult. Bólogatva bökött a cigány felé.

--- Hát nem látja. Botrány... gébic-jogászkák.

--- Ugyan! --- Nem így kell azokkal beszélni.

Elpirult. Érezte, hogy rácsap a jogászasztal nézése. A csillogó szemekben vörös parazsak tágultak. Vera felhajtotta borát a torkába tolult forróságra. Éhes, táguló nézéssel kapott bele az asszony rárebbenő nézésébe. Úgy érezte, kigyullad a szeme, amint az asszony ráfeledkezett egy pillanatra. Elindult a jogászok felé.

Felugráltak az asztaltól. Dunai Ági feszes vigyázzban tisztelgett csupasz homlokához.

--- Vera úr, szabad egy csárdásra?

A mély csendben kedvesen muzsikál telt csengésű hangja. Vera megremeg. Zavartan pillog. Karját nyújtja. Az asszony belecsipeszkedík.

A banda mögéjük sorakozik. Dunai Ági az egyik Limanowsky lánnyal Lossó mögött. A többi jogász, a bálozók, párokra szakadozva utánuk, a táncterembe.

Az ablakokon a hajnal szürkülete sápadt, Fonyó Flórián és kopasz Faragó jegyző egyhelyben ültek éjfél óta. Fonyó töltött.

--- Okos asszony... --- dadogta.

--- Okos... ---- csavarta a nyakát a doktor. --- Bár nem tudom néked szavakban eléggé kifejteni, mégis csak azt mondom, hogy az egész históriához semmi közöm.

Koccintottak. A doktor úr könnyezett.

--- Hiszen úgy szeretem őket. Hiszen, hiszen én is vagyok.

II.

Hárman voltak a szobában, Az ablaknál Vargha állott, Ő bérelte a hónapos szobát, a pamlagon Bakó hevert, fejénél Vera Pista ült. Kint reszfogó hófüggöny ereszkedett le a súlyosan alácsüngő alkonyi égboltról. Nagyritkán kósza varjúsereg cikázott el az ablak előtt. Messziről a háztetők fehér táblái közül három templom tornya emelt a deresedő szürkületbe hósapkát. A katolikus templomé hegyes volt és alul szétmállott gömbbé, a református buzogánya bizzar hólabdaként lebegett a sötétre szürkült ég alatt, az evangélikus tömzsi süvegszerű volt. Az evangélikus volt a legközelebb, tornyáról megállott nézéssel nézte az idő múlását az óra. A szobában meleg, füllött, dohányfüst kéklett, a szegletekben nyúlósan terjengett már a sötétség.

Csend ringott. A fiúkban délutáni kellemes bágyadtság lustult. Tétován emlékek jártak bennük, de olyan zavarosak és álomszerűek voltak most, hogy egyik sem beszélt róluk. Vera úgy érezte, ebben a csendben tovább szövődik az álom, amelyik tegnap kezdődött az éjféli csárdással. Az estéli visszhangos hóesésben visszadöbbent tenyereibe az asszony arcának simasága, bent remegett tenyerében, amint átfogta az asszony meghajló nyakát, végigfutott idegein, az ajkán égett az a vonagló illatos simaság...

Jó volt ez a csend, álmos befelé süppedés. Nem zavarta meg a tegnapi hajnalba visszaernyedést, csak múltak, jöttek, döbbentek az emlékek, átélte, újból kiélte őket, áhitatos, halk remegés öntötte el, illatár úszott feléje, látta a félhomályban kivirágzani csendes mosolyú kislányos arcát, táguló asszonyszemeit, azokat a foszforeszkáló, mámorban fürdő, érzéklámpás, cirmos szemeket.

Mikor történt, maga sem tudja. Már szürkület döbbent be az ablakokon és sárga árnyakat rajzolt az arcokra, mikor kibomlott, lezuhant az asszony haja. Bementek az öltözőbe.

Egy pillanatra sötétség borította be az egész épületet. A teremben kacagások trilláztak, mély hahota hullámzott ki a folyósóra, valaki elnyikkantotta magát az ajtó előtt.

Élesen vésődött minden mozdulat az emlékébe. A mellén valami rémült dobogó meleg bújt meg. Ügyetlenül ölelő karjai a vállára tévedtek, két tenyere átfogta a lüktető, meghajló nyakat, az asszonyon rémület borzongott végig, arcába csapott a megbontott haj illata. Rábukott ügyetlenül az asszony felhasadó ajkára.

Foggal, marással csókoltak. Azután mint hirtelen öntudat lobbant végig mélyen kitágult arcukon a villanyfény és káprázó, tágult nézésük egymásba esett.

--- Jaj! --- nyögte az asszony remegő ajkára és bután esett zavarban megcsókolta az asszony kezét.

A kézcsók emléke kedves, megnyugtató volt. A csóké nyugtalanító.

Vargha visszafordult az ablaktól.

--- Nem csavargunk egyet?

Vera a kályha izzó, vörös testét bámulta szótlan. Bakó felemelte a fejét.

--- Korán van.

--- Amint gondoljátok. Hát te Pista.

--- Nem bánom.

--- Találkozunk a tanárnénivel is. Majd felélénkülsz mindjárt. Csinos asszony Fonyóné, mi?

--- Lehet! morogta Vera. --- Miért kérded ezt éppen tőlem?

Vargha nevetett.

--- Jól van no!

--- Hát jól van.

Vették a kabátjukat. A kapuban már frissen csengett kacagásuk. A hó sima, fehér mezőben futott végig az utcákon. A házak ablakain tompán sárga fény olvadt ki és csörgött alaktalan foltokban el a havon.

--- De most hová? botlott ki Bandi száján. --- A kaszinó unalmas.

Céltalanul indultak el az Üllői-út felé. Friss, harsogós lett hangjuk, minden elsuhanó lány kalapja alá bekukkantottak.

Kacagások, kiáltások, megjegyzések röpültek a menekülők után. Lassan kiértek a forgalmas Üllői-útra.

--- Miért nem beszéltél Fonyónéröl eddig? --- kérdezte váratlanul Vera. Hiszen régóta ismerheted.

--- Ügy tíz éve.

--- Azt mondják megközelíthetetlen. Igaz? Bakó kérdésére kacagásba tört ki Bandi.

--- Miért kérdezed ezt ép tőlem?

Utánozta Vera mormogását.

Nevettek rajt valamennyien, de a beszéd megakadt. Az úton csípős, fagyos szél csapott végig. Tisztán, sziporkázó fényben égtek az üzletek előtt a lámpák. Sietve surrantak végig a keményre fagyott havas járdán hazasiető piros orrú varrólányok, a gimnáziumból nyurga, kamaszhangú legények. Olyik rájuk köszönt. Szervuszt morogtak és tovább ballagtak. Mindhármukban az asszony kísértett. Egy sfinxarcú rejtelem volt hízelgő, kedves mosolyával, azzal a félő-hívó riadozással, amit még nem tudtak kiolvasni szeméből, amit csak megsejtettek és amiről csak magukban, röstelkedve álmodtak vérforraló, titkos meséket.

--- Régóta ismerem őket --- kezdte végül Vargha --- régóta, bizony Flóriánt már első elemista koromban láttam, akkor még karcsú, cifra nyakkendős, szép ember volt, barna hajában fojtott csillogással, aranyosan ragyogott egy-egy fürt. Akkor minden valamirevaló család vendégeskedett vele. Nálunk is szívesen látták bármikor. Kenézéknél mind a két lány bolondult utána és bizony még a finnyás Szádeczkyéknél sem talált hűvös fogadtatásra. Azután amikor a négy elemit elvégeztem kint a pusztán, hát hallom, hogy megnősült, suszterlányt vett el, Gaál suszter leányát, szörnyülködtek nálunk is nagyon, ballépésről beszéltek. Egyedül apám védte. Azt mondta okosan tette, legalább lesz, akikhez kosztba tegyen, ha a városba kerülök diáknak.

Feszült csendben dobogtak a lépteik.

--- Három évig voltam náluk... Igen szép, karcsú asszonyka volt Gizi néni. Gizusnak hívta az ura négyszemközt, vagy hatszemközt, hiszen én is ott füleltem, lestem, hogy cirógatja Flórián az asszonyáét

Nevettek. Vargha elértette a nevetést.

Jól van, jól van, hiszen igazatok van, én sem adom oda a fiam egy olyan újsütetű szerelmespárhoz, mint apám tette. Emlékszem, hogy kacarászott az asszony, vigyázzon a Bandika...

--- Jó iskola volt! --- nevetett Bakó.

Visszafordultak. Vera feszülten figyelte minden szavát.

--- Azután egész hirtelen elkerültem tőlük. Azóta sem voltam náluk. Flóriánt egypárszor megbosszantottam, mióta leérettségiztem. Már háromszor köszöntem neki szervusszal. Egyszer a Templom-téren kiáltottam rá: Szervusz Flórián. Rám meredt: Nem emlékezem! --- motyogta... Egy közönséges kis nőcskével volt. Eliszkolt. Másodszor megint nővel láttam, a Fő-utcán állottak a nagy ívlámpa alatt, a nő valamit olvasott. Fonyó meglátott és behátrált a sötétbe. Szervusz Flórián, köszöntem rá diadalmasan. Képzeljétek, adta a jó pofát és visszaköszönt: Szervusz!

--- A Flóri! --- melegült át Vera hangján a régi diákszeretet.

--- Harmadszor már világos nappal a korzón csíptem el. Szervusz! --- köszöntem neki jóelőre. Dörner, az osztályfőnökünk volt vele. Elvörösödött Flórián. --- Szervusz! --- motyogta. Dörner ugyancsak bámult. Azóta jóba vagyunk.

Kerül, amennyire csak lehet. Egyik este berontok majd hozzá.

Képzeljétek el: az asszony nyit majd ajtót. Né, a Bandika! --- mondja majd.

--- Ha szívesen lát...

--- No hallod, hisz táncoltam vele tegnap. Kezétcsókolom nagyságos asszonyom. --- Jöjjön beljebb, kedves, hogy eljött hozzánk is egyszer --- csicsergi majd. Benyitunk. --- Nézze Flóri, kit hoztam. --- Szervusz Flórián --- hajlok én meg. --- Jé! --- csapja össze kezét az asszony. --- Hát maguk hol tegeződtek össze? Nevettek.

--- Kolosszális!

--- Hogy hol tegeződtünk össze! Nahát! Kolosszális lesz!

Megálltak, úgy nevettek.

--- Kezet rá! --- kiáltotta Vera --- kezet rá, hogy megteszed! Veled megyek!

Kezet csaptak.

--- Nó nézd! --- dohogott Vargha, hogy rávett.

--- Mire?

--- Hát, hogy elvigyem Fonyóékhoz.

Erre azután Bakó kacagott igen jót. Vele kacagott a másik kettő is.

Könnyű járással fordultak be a Fő-utcába. Az ipartestületben álmos kongassál szállt a cigány nótája. Kora este volt, a nagy üvegablakon át kiásított az utcára az üres nagy terem. A pincérek a kassza körül libegtek, a kasszirosnő Mancikának széptettek.

--- Bejöttök? --- kérdezte Vargha. Szemében már égett a vendéglő nagy csillárjának a visszfénye. Egy kis meleg izgalom remegett a hangjában. Szúrta a szemét az a sok pincér a kassza körül.

--- Nem! --- felelte határozottan Vera, Bakó is tagadólag rázta a fejét.

--- Elég volt a tegnapi! --- mormogta Vera. És szeme eléugrott a fényes üvegtáblán egy tört hátú asszony, akinek a szeme folyton könnyezik, a Sárkány-utcai tejesasszony az édesanyja.

--- Ugyan, ne papoljatok annyit.

--- Nem! rázta konokul a fejét Vera. Egyszeribe szeretett volna odahaza lenni. Beszélnem kell Édessel, menjen orvoshoz... --- futott végig rajt' egy hivatlan gondolat.

A másik kettő alkudozott, Bakó sem akart bemenni. Bandi úgylátszik röstellhette a leány előtt, ha egyedül megy be. Azt hinnék, fut utána.

...Már tegnap előtt akart szólni, menjen orvoshoz, de nem volt bátorsága hozzá. Félt, hogy elrontja a vasárnapját. A fájós szemek mögött szegénység bújt. Tudott róla, de nem volt bátorsága egyszer szembe nézni ezzel a szegénységgel, nem merte felkavarni. Édesanyja meg nem törődött saját magával. Az az energikus, acélidegzetű asszony, aki a négyéves háború alatt a család élén állott és lisztdugdosástól segély-kiverekedésig mindent végigharcolt, aki a forradalom alatt rémüldöző lélekkel nézte, mint túrják ki őket egyetlen kis sajátjukból, az öreg, süppedt falú Sárkány-utcai házból, aki a román megszállás alatt rokkant urát féltette és őrizte meg egyszerű paraszti furfanggal, összeroppant, nappalonként még járt-kelt az üzletben, de vacsora után ölhetett kezekkel, lekókadt fejjel álomba roskadt, mély ájulásszerű álomba. Ilyenkor érezte, mennyire kiesett, elszakadt tőlük, ilyenkor mélyen, tompa süketséggel fájt benne valami, ilyenkor összemart foggal aludt el és füstös, rosszízű szájjal ébredt fel.

...Elindultak lassan mind a hárman a Fő-utcán lefelé. Lusta, vontatott beszéddel ballagtak el a kaszinó előtt. A katolikus templom előtt elváltak. Bandi visszafordult, ketten elhúztak a parókia előtt. Szótlan, csendben kopogtak lépteik, mint ahogy két öreg cimbora között ez gyakran megesik. Az utca kihalt volt, a fehér síkon piszkos-sárgán révedezett a villanylámpák fénye.

--- Tudsz te arról Pista, miért kellett Bandinak Fonyóék kosztját otthagyni?

Vera meglepődve riadt fel gondolataiból. Olyan messze volt tőle Fonyó Flórián a poézis tanára és felesége, hogy őszinte meglepetéssel bámult Bakóra.

--- Miért?

--- Akkortájt Siványka Guszti tanított rajzot. A festő-rajztanár, tudod, a második atyaúristen.

--- Guszti...

--- Az. Siványka Guszti. Én emlékezem rá, hogy Bandival nagyon jóba volt Siványka. Hát egy nap Bandira bízott egy levelet a Guszti. Bandi meg elhibázta a címet és Flóriánnak adta a levelet. Hát botrány lett, de Siványka kimagyarázta magát. Az asszonyt meggyanúsította Flórián. Az öreg Vargha Ábris azonnal elvette a fiát Flóriánéktól. Fonyó azóta iszákos. Még máig sem békültek ki. Pedig az első levéllel küldték Bandit. Flóriánt mégsem lehet megnyugtatni.

--- De hiszen olyan kedves az asszonyhoz. Olyan igazán férj. Hogy iszik?!

--- Mit tudom én. Így hírlik.

--- Mit törődöm vele. Te se törd ezen a fejed. Pletyka.

--- Hiszen tőlem ugyan!...

Kezet fogtak. Belökte a nehezenjáró kiskaput. Gondosan söpört út vezetett a lépcsőhöz, a lépcsőt hamuval szórták be. Hazaérkezett. Elkedvetlenedve, kopogtatás nélkül benyitott az ajtón.
 
 
0 komment , kategória:  Eszterhás István: A gébic 1.r  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.08 2018. Szeptember 2018.10
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 2960 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 486
  • e Hét: 486
  • e Hónap: 18890
  • e Év: 338922
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.