Regisztráció  Belépés
skorpiolilike.blog.xfree.hu
"A szeretet és a bizalom elválaszthatatlanok! Egyik sem létezik a másik nélkül." Pné Marika
2016.01.12
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 26 
Lelkes Miklós: Egy kertben...
  2017-01-20 15:09:56, péntek
 
  Lelkes Miklós:
Egy kertben...

Egy kertben jártam egykor, s megcsodáltam:
madárhang csillog a virágokon,
de nadrágját nem kívánta a macska, -
s ilyenkor nincs barátságos karom!

A tulipánok díszsorfalat álltak, -
rózsaszín, piros, sárga katonák,
s ezüst gömböcskék fény nyílzáport lőttek,
s fehér felhőket vitt fenn kék világ.

Bokorról fészek kukucskált, kikémlelt, -
belenézni nem segített a szék
(bútorok gyakran lesznek árulónkká):
száj mondott fenét, s jajdult a fenék.

A gerle búgott, miként égi forrás,
hirtelen feltört ujjongó vize,
s a messzeségből másik visszabúgott,
és kinyílt rózsák szívből jött színe.

A kert nincs már, de álmos aranyóra
készít közönnyel altató időt,
s varázslat-álmot, égő édenálmot, -
Szépségben hívőt, másban kétkedőt.

A kert nincs már, utam sincs, úttalanban
járok, s csak egy Csillag felel nekem
alkony vörösben, múltról és jelenről, -
és igazat mond, mikor kérdezem.

A Kert nincs már, s az a küzdő Szabadság
szintén sehol: fények s árnyak hona.
Gazzal benőtt a táj, s a végtelenből
Idő jött: szívhez, észhez mostoha.

2016
 
 
0 komment , kategória:  Lelkes Miklós  
Lelkes Miklós: Azt kérdezd meg...
  2017-01-20 15:07:46, péntek
 
  Lelkes Miklós:
Azt kérdezd meg...

Azt kérdezd meg önmagadtól, és mástól,
ha vitát hallasz, látsz, hogy milyen érdek
szülte, és akkor, mikor erre rájössz,
a lényegét, lehet, máris megérted.

Persze nem mindig. Vannak álviták is.
S vitát eltérő ízlés is teremthet:
nő, férfi bőrén divat-tetoválás
nekem nem tetszik, - de sokaknak tetszhet.

Tolvaj érdeke (bárhol van) világos:
ne tűnjön fel másoknak tele zsákja.
Szóörvényben ott búr, a búrkalappal,
de így sem ér, sz...t sem, a logikája.

Tudom, felhördül ugrásra kész népség,
pedig nem festek igaztalan képet:
a világ tele nem szép érdekekkel,
s szinte nincs nép, amely vitákra érett.

Mint is lehetne? Agymosás nem tisztít
agyakat (bár a szóból következne,
mint pénzmosás sem hoz patyolat tisztát,
csak piszkosat vált át még szennyesebbre).

Van érdek, mely csupa jót hoz, - kevésnek,
de a többségnek felkopik az álla.
Hát mondd, csoda, ha ilyen érdek szájal,
s felesküszik királyköztársaságra?

No és vannak butuska nénik, bácsik,
saját érdekük ellen nyitnak szájat,
nem csak ma, nézz sokkal bátrabban vissza, -
hány példát ad rá a huszadik század!

Bármily vitánál kérdezd önmagadtól
és másoktól: hol a valódi érdek?
Népnél, országnál, igazi hazádnál?

Vagy csak érdeke a becstelenségnek?!

2016
 
 
0 komment , kategória:  Lelkes Miklós  
Lelkes Miklós: Aranyásók (Jack London emlékének)
  2017-01-20 15:02:40, péntek
 
  Lelkes Miklós:
Aranyásók (Jack London emlékének)

Megyünk-e még a roppant hegygerincen
a csillagfényes erdőkön keresztül
az ismeretlen szabadság elé?

látjuk-e még: ívén a messzeségnek
a gyöngyarany nap mint ég újabb fenyők közt
s utolsót lobban - már a tegnapé?

miénk a táj ahol vizek rohannak
végtelen kékbe kitáguló holnap
olthatatlan szomját eloltani

merünk-e majd délkörök áramának
s egymásnak is - athéni vágyainkról -
felszabadult szavakkal vallani?

úgy érzem most: bár tábortüzeinken
átfúj a szél s a lángok sokasodnak -
lehet: utánuk jelzés sem marad

csak fény-mozaik lendülő tükörlét
bolyong útvesztő erdő-sóhajokban:
csillagfényes gyönyörű pillanat

1978
 
 
0 komment , kategória:  Lelkes Miklós  
Lelkes Miklós: Hó és álom
  2017-01-20 14:58:21, péntek
 
  Lelkes Miklós:
Hó és álom

Hó és álom gyakorta összeolvad,
mint karácsonykor képzelet s való,
a megértett és a megérthetetlen.
Fény is altat, sötét is altató.

Nem alszol mégsem. Mesébe menekülnél,
ahol térdére ültet a világ,
mint gyermeket, s a csodás híd felépül,
s kecsesen ível szívből szívbe át.

Tudod: nincs ilyen. Azt is: lesz ilyen, de
addig seregnyi angyal vérzik el,
a születésre halál nyom pecsétet,
s könnyes tavasznak Isten nem felel.

A Kezdetet de feledted, Karácsony,
s a folytatás mily tévúton halad!
Háromkirályok ajándékot adnak?
Hát nézz - és lásd kifosztott önmagad!

Könnyes tavasznak nem felel az Isten
pusztulásról, mikor elmúlt a tél,
s az ősznek sem, ha gyümölcséről kérdi,
az édes ízről, mit a nyár még remél.

Mesében egyszer híd mégis felépül,
valóvá lesz, s szívről szívig halad.
Jöjj közelebb, gyönyörű csillagálom,
kegyetlen jóság, piros pillanat!

2016.
 
 
0 komment , kategória:  Lelkes Miklós  
Lelkes Miklós: Az öreg ház
  2017-01-20 14:55:32, péntek
 
  Lelkes Miklós:
Az öreg ház

Az öreg háznak szellemei voltak,
s tőlük az ajtók olykor nyikorogtak?
A homályból kinyúló árnykezeknek
ujján aranyló gyűrűk fényesedtek.

Az alagsorban volt egy kis egérke,
jól emlékszem még ijedt gyöngyszemére:
elfogták őt olykor a cserép-csapdák,
meséltették, azután futni hagyták.

Hittem akkor egy jó -, s egy rossz világban,
s hogy rossztól futást elbírja a lábam,
s elhittem azt is: miként szép mesében,
a jó világ győz a rosszon, egészen.

A rossz győzött most. Talán nem egészen,
végleg, s lehet, úgy lesz, mint a mesében:
másfajta nép - nem ez a mai gyáva,
s butított! - rálel igaz önmagára.

E másik népig, persze, el nem érek,
de a Végtelen olykor csillagképet
mutat egy öreg szívnek, öreg háznak:
Szépséget, mit egy volt-Végtelen láttat.

Múltból előjön kíváncsi egérke,
volt-csapdákról, volt-útról szól meséje,
s arról: piros dalok szépség-szerelme,
mint került gyarló emberektől messze...

2009.
 
 
0 komment , kategória:  Lelkes Miklós  
Lelkes Miklós: Évszakváltások
  2015-10-21 06:53:42, szerda
 
  Lelkes Miklós
Évszakváltások

(Juhászné Szunyogh Máriának)

Mikor tél pakol, mit visz el, s a tavasz
mint érkezik meg? Annyi éven át
figyeltem, mégis, máig ismeretlen
a búcsúzó és érkező világ.

Az évszakváltás furcsa, paradoxon!
Semmit sem rejt, de titka ottmarad
nyíló kapukban, könnycsepp mosolyokban:
elbúcsúzó, s érkező önmagad.

A tél, ha rám szól, hogy írjam a verset,
nem árulja el: miért, és kinek,
s szemek elől hová vitte az égbolt
a Csillagokat, - isteneimet?

Olykor a hó hirtelen lángra lobban:
egymást öleli fény és szerelem,
s a piros csend szívekből átszivárog
fatörzs rácsokon, erdő-réseken.

Tavasz? Ha eljön e tűzszirmú szépség,
gyümölcs-ígérő szűz, dalos virág,
mit mond a tájnak, nem tudom, de láttam
nagy tükörben egy csók pillanatát.

A nyár? A tavasz féltő édesanyja
(mert minden tavasz volt nyár gyermeke).
A szirom lehull zúgó vízesésre, -
de nyár asszony ajkán beért mese.

Az ősz? Lelkemmel rokon bánat-évszak.
Álom hoz, később bújtat színeket.
Vonakodik hinni az elmúlásban,
s az öröklétben szintén nem hihet.

A távozó, s érkező: önmagunkban.
Málló falat a vadszőlő befut,
s nem akarom, de mégis hallok, újra,
panaszkodó, nyikorgó kertkaput.

Ó, Tél, te Tavaszt, Nyarat, Őszt legyőző,
az öröklétet színlelő világ!
Csak ez maradt? Lépés elfáradt kertben?
Színpad, melyen színek villannak át?

Mára minden évszakból búcsúzás lett,
s csak búcsúzásban érkező magam,
de piros vihart jelez távol-égbolt
a mai égnek, mely csillagtalan.

2014.

forrás: poet.hu
 
 
0 komment , kategória:  Lelkes Miklós  
Lelkes Miklós: FELÜLETEK
  2014-03-23 19:30:03, vasárnap
 
  Lelkes Miklós: FELÜLETEK


Mi velünk játszik: a felszín. A mélység
sohsem mutat meg teret, fényt, időt.
Benne istenként néma ismeretlen
Csak a felszín üdvözöl érkezőt.

Felszínt tapint a szem, a kéz: a Semmit,
s ellobog a zászló, mit kézbead.
A mélyben talán igazi szabadság,
mely a felszínen képzelt pillanat.

Felületek, felszínek nincs-világa,
álomrézbőrű, húnyó napcsodák,
látszatcsillagok könnycseppcsillogása, -
sohsem jutunk titokdús mélybe át?

A Szépség is, égtükrű tengerekről
ha szárnyrakél, csak hisszük, hogy ragyog,
nem más: csupán varázslat, árnyba hulló,
magát ámító, ámuló halott.

S hullunk mi is. Múlt nélkül nincs-jövőbe,
s hull a valónak elhitt pillanat.
A felszín: örök hullás és csalódás.
A való hallgat, mélyben ottmarad.

Mégis: vörös álomrézbőrű álom,
égtükrű víz, csillagtánc-szerelem,
kábíts, - s ragyogj gyönyörű Nincs, te Szépség,
kigyúlt szememben, hulló szívemen!
 
 
0 komment , kategória:  Lelkes Miklós  
Lelkes Miklós: Gyermekkori kert
  2013-05-23 19:38:50, csütörtök
 
  Lelkes Miklós: Gyermekkori kert


A fűben sárga almák elhevertek.
Csipkés árnyékút szárnyas fénybe vitt.
Bogár bandukolt kunkori levélen,
s élveztem: az ég rám kéket terít.

A nyár hintája messzeségbe lendült,
majd visszatért, s kigyúlt a fák alatt
magányom, mit adtál, mosolygó isten:
drágakőszikrás szépség-pillanat.

A felnőttekben én sohasem bíztam.
Maga módján mindegyik szeretett,
de gyermeklelkem mindegyik lenézte, -
szeretettől is kaphatsz sebeket.

A kertbe bújtam el, az lett hazámmá,
- előttem és mögöttem börtönök -
de ott az ég rám terítette kékjét,
s könnycseppbe is tündérarc költözött.

Kert volt? Inkább létnek hitt életem volt,
s képzelt édenhalálom, gondtalan,
és mámorédes sárga illatában
meg-megfürdettem álomtest-magam.

Felnőttként már, tudom, semmit sem érek.
Átzuhogok múltbéli kerteken.
Hiába-szó száll, sírhat már a lélek:
az a tündérarc nincs többé velem.

A gyermeket a felnőtt meg nem érti, -
s fel sem fogja, hogy milyen nagy baj ez!
Csak gyermekkorban varázsol a szépség,
a csillag, mely kertek fölött remeg,

ha itt az este, madarak sietnek,
s neszekkel telt ágrejtély, holdidő
bűvöl szívet - és lesz felejthetetlen,
ha minden más már elfelejthető.

 
 
0 komment , kategória:  Lelkes Miklós  
Lelkes Miklós: A nagy sakktáblán...
  2013-05-17 10:18:10, péntek
 
  Lelkes Miklós: A nagy sakktáblán...


A nagy sakktáblán király sohasem voltam.
Futó igen, de késő futni már.
S bár ló sem voltam, volt úgy, hogy lóvá tettek,
s én csak néztem, kis dal-szívű szamár!


Lent paraszt lépett a fű-illatú csendben,
fent meg bíztatott új-csillagú ég.
Hittük: közel van arról mi ott volt messze,
- s ma messzebb, mint múltbéli messzeség.


Bástyák omlottak.Felszikrázott a játék.
Vigyorgó ördög sakkmattot adott,
s míg könnycsepp csillog a feketén, fehéren,
a múltból is átsír nem egy halott.


Ó,Kéz, időn túl, ördögfeletti árnyék!
A játszma vége mindig könny, halál?
Elfeketül szép, félénkfehér királynénk,
ha itt a perc, s nincs hová lépni már.


A nagy sakktáblán minden tűnő.
A Szépség pirosa lüktet, láz-arca ragyog
és boldogság hull máris boldogtalanba.
Hull, hull, miként ti, hullócsillagok.
 
 
0 komment , kategória:  Lelkes Miklós  
Lelkes Miklós: NYÁRBÓL A TÉLBE
  2013-05-17 10:14:24, péntek
 
  Lelkes Miklós: NYÁRBÓL A TÉLBE

A tájba lépő, s a tájból kilépő
nagy zöld cipőben ment az óriás:
a Nyár maga. Hegyhátakkal a vállán,
s álmos erdőkkel, - ki lett volna más?

Nem jött a szél: nem jött a tölgyfa-ének.
Így minden fa csak magában dalolt.
A csend-manók gyíkhátra, csillogóra,
ültek, kezükben ezüst óra volt.

Néztem az időt mérő pajkosokra.
Földre csücsültek: elsurrant a gyík.
Ujjongtak mind a pici ezüst órák:
az Idő szórta szét csillagait.

A Nyár, az óriás, hogy őszig ért el,
megéreztem: ez már a tél nekem
és valahol vár hósík-szemfedővel
csillagait rám szóró végtelen.

Az őszi télben hűvös lett a felhő.
A láthatáron eltűnt már a Nyár,
s gyúlt égpirosban szállt fekete kéken
egy ijedt szívű alkonyi madár.

Az én szívemben nem volt félelem, mert,
tudtam, a létből csak nemlét zenél.
Ki verset ír az tudja, hogy varázslat
minden: a nyár, hideg csillagfehér,

az élet-égbolt fénylőn vagy sötéten,
pirosra ömlő jajszó vagy panasz,
s a tél is az, ha álmodó fehérrel
volt-vágyainkra csendesen havaz.

Az én szívemben nincsen félelem, mert
dérlevéllel ha bűvöl őszi tél:
fény szikrázik fel, s égbolt-életemnek
az Érthetetlen szépsége mesél.

A tájba lépő, s a tájból kilépő
nagy zöld cipőben ment az óriás:
a Nyár maga. Hegyhátakkal a vállán,
s álmos erdőkkel, - ki lett volna más?

Nem jött a szél: nem jött a tölgyfa-ének.
Így minden fa csak magában dalolt.
A csend-manók gyíkhátra, csillogóra,
ültek, kezükben ezüst óra volt.

Néztem az időt mérő pajkosokra.
Földre csücsültek: elsurrant a gyík.
Ujjongtak mind a pici ezüst órák:
az Idő szórta szét csillagait.

A Nyár, az óriás, hogy őszig ért el,
megéreztem: ez már a tél nekem
és valahol vár hósík-szemfedővel
csillagait rám szóró végtelen.

Az őszi télben hűvös lett a felhő.
A láthatáron eltűnt már a Nyár,
s gyúlt égpirosban szállt fekete kéken
egy ijedt szívű alkonyi madár.

Az én szívemben nem volt félelem, mert,
tudtam, a létből csak nemlét zenél.
Ki verset ír az tudja, hogy varázslat
minden: a nyár, hideg csillagfehér,

az élet-égbolt fénylőn vagy sötéten,
pirosra ömlő jajszó vagy panasz,
s a tél is az, ha álmodó fehérrel
volt-vágyainkra csendesen havaz.

Az én szívemben nincsen félelem, mert
dérlevéllel ha bűvöl őszi tél:
fény szikrázik fel, s égbolt-életemnek
az Érthetetlen szépsége mesél.


 
 
0 komment , kategória:  Lelkes Miklós  
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 26 
2018.06 2018. Július 2018.08
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 1 db bejegyzés
e hónap: 75 db bejegyzés
e év: 2070 db bejegyzés
Összes: 54820 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 629
  • e Hét: 14238
  • e Hónap: 43213
  • e Év: 815554
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.