Belépés
hunjano.blog.xfree.hu
A szkítha népek hosszúéletűek s mi ennek a fajnak vagyunk utolsó hajtása . A szkítha összesség ma: a magyar." /Csuray Károly / "A szólás szabadság... Hunjano
1965.01.21
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
Eszterhás István: A gébic 5.r
  2011-03-17 22:37:28, csütörtök
 
 
Eszterhás István: A gébic V. rész

IX.

A báróné ajtaja előtt burjánzott fel benne újból a tétovázás. Csengetésére felnyílt előtte a félemeletes magas ház, amelyből elhízottan csordult ki a báróné városszerte irigyelt papagájszerű pompája. Bent, a hosszú, sötét folyósón elvették a kabátját és előre bocsátották egy fülkeszerű kicsi, rekkenő melegre fűtött szobába. A báróné mindjárt jön --- ígérte a szobalány és eltűnt a csupa homályban. A szoba levegője olyan ismerős volt, két évig ebben a levegőben volt elzárva, mint egy lázadni nem merészelő rabszolga és míg kint az ablak előtt szánkóztak az osztálytársai, ő meg-megcsukló hangon magyarázta a holnapi leckeadagot az unalmát ásításba fojtó bárófiúnak, aki már akkor erősebb egyéniség volt, sem mint Vera Pistától tanult volna valamit.

Gáborné mióta az ura meghalt, nagy személyiséggé növekedett a kis városban. Irodalmi működése, egy novellaciklus, amelynek kötetben való kiadásával már egy féléve tartotta állandó rettegésben a város asszonytársaságát, valamint az, hogy az összes megjelent ,,Színházi Élet"-ek bekötve kölcsönkérhetők voltak tőle; ez a két tény irodalmi téren a város vezető egyéniségévé tette. Homályos és sűrűn elkövetett visszaemlékezéseiben, a múltba révülő hazudozásokban az összes magyar művészeket befogadó szalonról ábrándozott.

A férje, akinek jól induló karrierje az asszonynál tört meg, jó zsidó maradt utolsó pillanatáig. Nagyokat ivott egy-egy betévedt budapesti ügynökkel, egy ilyen nagy ivás után szétpattantotta a tőzsdei izgalmakban elkoptatott szívét a sok felesleges vér. Érettségi után behivatta Vera Pistát és fitogtatott józsidóságában tanácsokat, meglapuló, békaéletszerű tanácsokat susogott el neki, minden kőmögötti megbújást, tekintélyimádást és állami szolgálatot. Az a Vera Pista akkor, unalombakanyarodó, belső mosollyal hallgatta az öreg bárót és az érettségi utáni kiskirályos hetek gőgös fiatalságában hatalmas magaslatról, mulató gyermekszemmel nézte le az emberek kétszínűségét.

A függöny meglebbent, rikító lilaszín folt úszott be a fülledt szobába, a jogász felállott.

--- Kezétcsókolom, méltóságos asszonyom!

Érezte kezében a báróné szikár, száraz kezét, amit mindennap megcsókoltatott vele kétszer, míg hozzájuk járt. És földöbbent benne, mint egy régen érzett illat emléke, a régi, hetedikes Vera gyűlölete minden nő ellen, akinek kezet kellett csókolni. Ezzel a múltból ittmaradt diákos gyűlölettel bocsátkozott le a bárónéval szemközt az egyik fotölybe.

--- Köszönöm kedves Vera, hogy eljött! --- hízelgett az asszony. Most már kirajzolódott sovány, horgasorrú madárarca, előreszökő álla. Szemei, fajának nagy, félelmetes lázaival, ábrándjaival telt golyószerű csupafekete szemei kutatólag mélyedtek a fiú arcába. --- Tudja kedves Pista, mennyire lelkemen viseltem a maga sorsát, amíg Marcit tanította. Nagyon megszerettük magát, Marci testvérként szerette, meg is érdemelte. Nagyon becsületes, derék, tisztességtudó fiú maga, kár, hogy ott született, ahol született. Node úgy-e erről maga nem tehet Pista? Ha maga egy magasabb társadalmi bölcsőben született volna... különben ezt hagyjuk. És látja, ezzel van kapcsolatban az, amiért én hivattam. Nem akarom, hogy maga mindég ebben a társaságban maradjon. Én, én tudom mit kell szenvedni egy művészléleknek, --- már pedig maga Pista az --- ha olyan miliőben él mint maga, ha nem értékelik kellően művészi ambícióit.

Pillanatnyi szünet állt be. A báróné szemei lázas tűzben csillogtak. Valahonnan hatalmas kézirattömeget kerített elő.

--- Látja Pista, ez a Magyar Bocacció. Mikor én ezt írni kezdtem, már akkor az egész famíliám megértésével találkoztam. De mit szólna például éhez az ön édesanyja, ha ilyesmivel előállna. Ugyebár a jobbik eset lenne, hogy nem értené meg magát. Nekem ez a bátorítás, megértés, ami magánál nincs meg --- éppen ez adott erőt a megírásához.

Ismét csend fagyasztotta el a meginduló szavakat. Vera egy szót sem tudott volna szólni. Mindég undorító, émelygős füst fojtogatta, ha a báróné művészetéről hallott. Remegett már a benne rügyező düh.

A báróné egy kis csodálkozással színezett sértődöttséggel folytatta:

--- Nehogy azt gondolja, hogy csak nekik írtam. Kérem, Lilienfeld Artúr is elolvasta és azt mondotta határozottan tehetséges, sőt annyira nagy munka, olyan sok új, eredeti ötlettel, hogy ezt a mai maradi világban vállalat ki nem adja. Noskis Vera, mit szól ehhez?

Vera Pista jól ismerte a báróné betűkben tobzódó érzékiségét. Ismerte a silányvonalú erotikapatakocskákat, amiket legtöbbször egy lelki megzavarodás pocsolyájába fullaszt a báróné.

Bólintott:

--- Nagyszerű, méltóságos asszonyom.

Nem fogok kezet csókolni, határozta azután mindjárt el. Konokul az asztalt nézte. Nem akart ránézni a sötétből feléje ágaskodó asszonyra, vad, lila pongyolájára. Felébredt benne a két évig pórázon tartott rabszolga dühe. Táguló orrlikaiban az elfelejtett, a lakásból most kiáradó, évekkel ezelőtti, ismerős illatok kavarogtak. A régi illat, a rabság kába parfőmje lett és keserűséget keltett benne. A düh most már kiült sápadt, sárgán széles, csontos arcára. A báróné, az asszonyok végtelen finom megsejtésével megérezte, hogy rossz helyen nyúlt a fiúhoz.

--- Maga művészlélek Pista. Mikor még idejártak a tanár úrék, mindég hajtogattam nekik: meglátják Vera Pista nagy ember lesz. Megéreztem magában ösztönösen a brancsbelit. Igaz, hallottam sokat jár Fonyóékhoz? Csodálatos, hogy kitör magukból a hála. A Marci sem tud mást tenni, mint Flóriékhoz járni. Ha kérdezem, mit jelentsen ez a buzgalom, azt kapom feleletnek: Istenem, a tanárom volt!

Itt hagyom szó nélkül! --- gondolkozott a jogász. Mi lesz akkor Gicával? Mi lesz, ha ez az asszony, aki kiteregette a Bocacciójában a város minden szennyesét --- rácsap Gicára?

A báróné érezte, helyes úton van. Közelebb hajolt.

--- Pedig máris megindult a pletyka. Ezért nem akarom, hogy Marci átjárjon. Már arról beszélnek Pista, hogy Flóri a felesége lovagjai közt osztja el a jegyzőséget.

--- Ezt megmondta tegnap este Flórinak is?

A bárónő hátradőlt.

--- Igen! --- ugrott ki a válasz, meglepetésében szétnyílt ajkairól.

--- Köszönöm méltóságos asszonyom. így majd legalább Flóri tudja mit tegyen.

Felállott, De az asszony riadtan, fagyosan eléje állt.

--- Maradjon Vera. Fontosabb dologról is lesz még szó!

Az eddigi mosolyból, derűből kibújt a düh. Arcán mélyebbre árkolódtak a ráncok, száraz, csontos keze elvesztette az utolsó nőies vonást is. Édesnek is szebb a keze, pedig majdnem földfekete a sok apró repedéstől --- lobbant fel a jogászban. És ettől a meleget árasztó gondolattól boldog, szégyenkező mosoly enyhült végig az arcán.

--- Nézze Vera! Maga mindent nekünk köszönhet. Maga egyszerű paraszt volt annakidején, azt sem tudta, hogyan kell leülni társaságban. Mindent nálunk tanult meg, amit egy társaságban forgó embernek tudnia kell. A férjem úgy szerette, mint a saját fiát. A mai protekciója sem lenne meg, ha mi akkor fel nem karoljuk.

A jogász arcára rákövesedett a szégyenkező, együgyű mosoly, az öreg Verához hasonlított ebben a mosolygásban. Annyi paraszti, sunyi söketség volt ebben a mosolyban, hogy a báróné mindinkább elvesztette a fejét.

--- És utóvégre hálásnak illik lenni. Ezt a maga apja magával hozhatta volna a béresektől. Tudja, hogy Marcinak a képviselőválasztásig olyan hivatalba kell jutni, ahol népszerűvé lesz. Miért akarja most maga elállni karrierjének az útját, egy rongyos jegyzőségért? És remélem tudja a kötelességét és nem is fogadja el azt a jegyzőséget, amit az a magáról megfeledkezett...

Sarkon fordult. Arra rezzent fel, hogy az utcán van és az ívlámpák sugárnyalábjai jóleső hűvösséggel simítják végig sötétben vaksivá lett szemeit.

--- Mégsem csókoltam kezet! --- dohogta gyerekes jókedvvel.

De öröme nem volt tartós. A báróné szavai fel-fel böffentek emlékezetéből. Amint a Fő-utcába befordult, már ismét töprengő, nyugtalan volt.




X.

A barna zongora előtt ült Gica asszony. Könnyű kis keze végigsuhant a sárga-fekete billentyűk felett. Flórián a fotölybe húzódva bámulta asszonyát. Karcsú nyakát, borzas, fekete haját, gömbölyű vállait, karcsú, ideges testét. Bámulta és kiült a szemébe a férfiéhség elkésett nagy sziporkázással. Valamikor, régen, ilyen estéken csókos álmokat zongorázott át az asszony. Valamikor. Akkor még az asszony azt hitte, az egész férfit találta meg Flóriánban. Az egész embert, a leányideált, a gőgös, csak neki megfeledkező férfit. Azóta...

A vén Gaál Mózsi suszter leánya mást látott a büszke ember Fonyó Flóriánban, mint aki az volt. Fonyó Flórián sem azért vette el a suszterlányt, mert megérezte benne a csodálatosan kifinomult leánylelket. Nem. Fonyó Flóriánnak Gaál suszter pénze kellett, azután, mikor Gaál Mózsi meghalt, a műhelye, ahol tovább dolgoztatott a professzor úr.

El is keresztelték suszterprofesszornak. De már akkor Fonyó Flórián süketen-vakon hullott lefelé. Az asszony rémüldözve látta, hogy a szép Fonyóban milyen virtusokat indít meg a pénz. Éjszakákon át leste dobogó, szerelmes szívvel, vaon hazajön-e? Ma muszáj, ma nevem napja van... Ma zenével, szerenáddal jön...Ma két éve volt a szentlőrinci majális, csak nem feledi el?...

Ködös hajnalon jött is Fonyó. Eleinte cigánnyal, virággal, azután morcosa, komoran, tegnapos szürkeséggel az arcán, végül már napokat maradt el és híre ment az első nőnek, az első botránynak. Az emberek csak bólogattak; kellett ez a suszterlánynak? Kellett neki úrhoz menni? Az öreg Gaál műhelye ontotta a pénzt, a tanárság már csak tiszteletbeli stallumnak számítódott. Ha néha napján felriadt ebből a nehéz mámorból és elébe került az asszonya sápadt, szótlan, ráncolt szemöldökkel, megrebbent egy jó gondolat benne, de azután ántott a vállán egyet --- az egész életét csak nem köti le a suszterlánynak!..,

Gica látta süllyedni a férfibálványt. A szerelmek, amiknek a szagát Flórián hazahozta ruháiban, mind közönségesebbek, mind piszkosabbak lettek. A szép Fonyó megpotrohosodott, lompos lett, arcára kiült a vénség idő előtt, a sok éjszakai tivornya megsárgította... Erélytelen lett. Félt szótlan asszonyától, ostoba ügyetlenkedésekkel kezdett újból udvarolni saját feleségének. Már maga is érezte, hová süllyedt. És borgőzös hajnalokon néha feltűnt a kivénhedt tanár előtt egy mámorítóan szép asszonyfej, csipkés vánkosokon szigorú, finom fehér arc, a felesége arca ilyenkor rádöbbent, mennyit süllyedt --- ilyenkor --- mostanság már nem ordította vörösre magát, hanem kitántorgott a hajnali, üres utcára és megrémült, gyermekesen dühös sírással ébredt tehetetlenségére, ocsmányságára.

Maga sem tudta hogyan, a süllyedéssel fokozatosan nőtt szomjúsága a feleségére. De félt. Tétova estéken már-már az asszony elé esett fáradtan pihenésre, szeretetre vágyva, de a szomorú, kővé meredt asszonyarc újból kiverte, otthonról, korcsmázni; az éjszakába, amit ún már undorodva, mint egy lerázhatatlan, kiöregedett szeretőt.

Szerelmes lett a feleségébe, vad, féltő, szótlan, végzetes szerelemmel. És a világ előtt kedves is volt hozzá az asszony, az utcák kart-karba öltve látták együtt őket, társaságban kacagás szállt feléje az asszony ajakáról, ott mindenki látta és ő is úgy érezte, az övé az asszony, --- de az előszobában az asszony arca, lárvaszerű lett, szavát sem .hallotta, elébük jött a lakásból a múlt, a sok-sok árva éjszaka, a részeg öklendezések visszhangja --- de az előszobában Fonyó Flóriánné helyett a suszterlányt találta magával szemközt.

Látta az asszony felé lángoló férfiszemeket. Már-már ökölbe rándult a keze, de elég volt az asszony egyetlen pillantása és összeesetten, ernyedten húzódott vissza. Érezte, elmulatta az asszonyhoz való jogát. Ilyenkor visszajöttek a nagy, dáridós, hetes mulatozások, ilyenkor jó volt búsuló-vigadó ivásokon belegázolni a mámorba, borba, olcsó szerelembe, de azután borzalmas volt ébredni, látni, mit hagy maga mellett elmúlni, elveszni. Ilyenkor heteken át figyelt néma váró dühhel és ha ilyenkor, megkapta volna az asszony mosolyát máson, talán ölt volna. Ebbe is belefáradt. Rezignált napok ismét belezavarták a mulatozásba, éjszakázásba... Azután hetek múltak asszonytól való félelemmel, hízelkedő jóságmutatásban. Puha, folyton ivó lump lett belőle és minél inkább süllyedt, annál inkább nőtt olthatatlan szomja az asszonya után.

Az asszonyban pedig nőtt a lebírhatatlan undor az összeomlott, sárbaesett férfibálvánnyal szemben.

Most este tompán érezte mindezt. Erezte a vinnyogó sírást, amint a befelé hulló könnyek elcsendülnek. Jó szeretett volna lenni, együgyűen, gyermekien jó, erős akaratú, mint tizennyolc éves korában, mikor világot akart hódítani. Ma különösebb volt az este, mint máskor, ma a múlt járt itt, az asszony ajka puhábban vonalozott, mintha csókra várna. Mindig ráncolt homloka nyájas, sima volt, mintha márványból faragott szelídség szimbóluma lett volna. Ma, nem tudtál miért, bársonyruháját vette fel az asszony, tökéletes szoborteste félelmetesen szép volt, a fekete bársonyon áttetszett hullámzása, rejtett vonaglása.

Fonyó Flórián ma szeretett volna az asszony mögé állni, nézni a zongora árnyas ölén repeső kezét, érezni borzas hajának illatát, beszélni vele halk, meghitt hangon, megkacagtatni, mint régen.

Felállott, végigsétált a szobán. Rálopta az asszonyra a szemét. Az asszony lehajtott fejjel hallgatta a zongorából kiáradó hangokat.

Újból végigmérte a szobát. Csak most tudna valamit mondani, valamit, ami neki tetszik, hogy rábólintson, hogy ránézzen.

--- Gizus! --- szólalt meg. Nem nézett az asszonyra. --- Úgy-e maga is úgy akarja, hogy Vera Pista legyen a jegyző az Ipartestületben.

Az asszony tovább zongorázott, Fonyó tovább sétált. Egyszerre csak lecsapódott a zongorafödő.

--- Nem akarom!

--- Nem akarja? --- csodálkozott Fonyó. --- Miért nem?

--- Nem akarom!

Egy pillanatra egymásba tévedt a nézésük. Az asszony ijedten sütötte le a szemét.

--- Miért nem? Hisz maga említette, hogy ha tehetné, Verát tenné meg jegyzőnek. Miért beszél most így?

--- Kérem, én megmondtam, hogy nem akarom.

És visszafordult a zongorához. Flórián elvörösödött. Szemnében feldöbbent valami.

--- Igen --- hangoskodott. --- Értem. Nyugodt lehet, értem.

Körülnyargalta a szobát. Meg-megállt, lassúdott. Arcára megint kiült az a jóságot kívánó kínlódás.

--- Gizus --- csendült a hangja, --- legalább mondja meg miért nem akarja Vera jegyzőségét.

Az asszony figyelemre sem méltatta. Kétségbeesett buzgalommal játszott egy régi-régi valcert.

--- Gizus --- dünnyögte a férfi, --- ha valami aggodalma van, mért nem mondja meg. De csak így, kurtán-furcsán...

A zongora gúnyos hangosan hullámozta a valcert.

--- Hagyja félbe. Hallotta! Akarom tudni, mit jelentsen ez!

Az asszony sápadtan meredt szembe a kivörösödött arcú Flórival.

--- Nem felelek! Miért is kíváncsi a suszterlány véleményére!?

Fonyót arculcsapta a szó. Részeg fővel ő sújtott vele az asszonyra egyszer. Azóta csúnyán visszaütött az asszony vele egyszer-kétszer. Mikorra szóhoz jutott, már a másik szobában volt az asszony. Zúgó fejjel, esztelenül ordítozott utána.

--- Mert nem udvarol, mert nem esik térdre kezet csókolni, mint a bárófiú! Mert neki jó szeme van és egyenes esze! Mert... mert maga még mindég az a suszterlány, aki megsértődik, ha valaki nem veszi észre! Hát ha mondom, nem kerül be a bárófiú, az az asszonyfaló, a kedves...

Az asszony párnák közé fúrta a fejét. Sokáig zokogott. Elrontott, meg nem értett életét siratta. A néma lakás ünnepélyesen virrasztott fölötte egymásba tekintő tükreivel. Az asszonybánat halk zokogása belészövődött a csendbe, mint édes, bús virágillat és átfüllött az egymásba sóhajtó szobákon.
 
 
0 komment , kategória:  Eszterhás István: A gébic 5.r   
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.11 2018. December 2019.01
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 2960 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 29
  • e Hét: 1479
  • e Hónap: 4850
  • e Év: 387886
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.