Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / DoktorStrix / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
Csabai Andrea
  2019-01-26 18:30:28, szombat
 
 




CSABAI ANDREA


"1975-ben születtem, egy Szolnok megyei kisvárosban élek. Öt- hat éve kezdtem el írni, főleg gyermekverseket, amiket kisfiamnak ajánlottam.
Jelenleg egyéb stílussal kísérletezem, keresem hangom. Az irodalom szeretetem miatt kezdtem írni."


Csabai Andrea - Nagyítá-sokk


Napvilág Alkotói adatlapja

Link



A holnap ébredése

Link



Csabai Andrea-Vers csobbanások

Link



Magyarerő.hu

Link








ALSZIK


alszik a város
alszik az égbolt
ringatót dúdol
fénylőn a vén hold
tündöklő csillag
tündér világa
gyermeked óvja
álmát vigyázza
suttog a szellő
suttog a táj is
fák ölelkeznek
messzi határig
békés az utca
szíved a lámpás
nyugodt lélekben
nincs más csak áldás







ÁLMODÓ...


összehajtogatom az eget
szivárványokkal teázom
bóbiskoló fák közt bóbitázom

vízre fektetem a Napot
hegyekre horgolom a szelet
zizzenő bokrokra
csókot csenek

repülő halakkal álmodom
színes pamacsokat számolok
táncra perdítem a tájat

lecsalogatom a csillagokat
valahányat







CSAK A CSEND MARAD
(részlet)



mikor lehunyják
szemük a mindenek
és elalszanak
a fák
a horizonton túl
csak a csend
marad







CSAK AMIT ÁLMODNÁNAK


Hajnali csendekbe
fonódik a szél,
a kávéillattól
ébredő fények
kinéznek az ablakon,
elhisznek mindent
amit látnak,
pedig nincs is
kinn semmi, csak amit
álmodnának.







CSAK EGYSZERŰEN


csendes ez a ház
csak a szél járkál ki-be
otthon érzi magát
hazajár a szíve
a tél fázik odakint
nincs meleg kabátja
a nap is csak legyint
a maga útját járja
az éjszakák fagyosak
a fák aludni térnek
az Isten sem hisz
saját szemének
halott ez a város
arca sincs az égnek
üres a szeme is
mint a megdermedt
verébnek







CSENDBEN


vörös alkonyatod
ott hagytad mindenhol
harminchét évesen
mikor
elvérzett veled az ég
---
azóta sem
tudom mi volna jobb
üvöltsem fájdalmamat
vagy magamba zárjam
hogy senki ne
vegye észre
zuhanásom
---
most még
hallgat bennem a csend is







CSÖNDEKRE SZELÍDÜLT


Fák lombján pihen az este,
tó tükrén ringanak a csillagok,
a réten bogárka zümmög halkan
és a szél ásít egy nagyot.

Fák lombján pihen az este,
a hegyekre ragyog a messzeség,
csöndekre szelídült ölelésben
csupa szerelem lett az ég.

Fák lombján pihen az este,
a Hold kiteljesedik egészen,
hogy majd a hajnal hazataláljon
benned, minden ébredésben.







CSÖNDRŐL CSÖNDRE


az ég ma is álmos
csak egy madár száll most
ágról ágra
egyedül a nagyvilágba

a Hold halkan lépdel
az Istentől fényt csen
csöndről csöndre
földből ölbe
neked adja mindörökre







DIDERGŐ UTCÁK FELETT


didergő utcák felett
üres a mindenség arca
ha volt is (h)arca
rég (f)eladta
néhány ezüstpénzért
a lelkét

görnyedt hátú idő kuporog
lecsorog színe az égnek
(i)gazsága (v)étek
a meg nem értett képlet
kép lett

imádkoznak a fák érted







ELÉG HA ÉN TUDOM


mert még mindig vannak
olyan napok amikor érzékeim
cserben hagynak
és észre sem veszem hogy
megindulnak a dübörgő
utak felém
az átkelőhelyen

*

madarak csendjét hozta el
a 'nélküledelsőtavasz'
a virágokban már nem
tudok gyönyörködni
miért is tenném
elhervadnak

*

de azért többségében
sikerül úgy csinálnom
mint aki jól van
hogy elkerüljem a
fölösleges kérdéseket

*

elég ha én tudom
isten mekkorát tévedett
miközben egyetlen vonallal áthúzta
harminchét életévedet







ESTIKE


csillagot ringat az este
álmokat őriz a Hold
szél dúdol békét a hegyre
égboltra pitypangot szór

kis patak hűs vize álmos
halkul a kék-kacagás
mellette alszik egy táltos
áldott az erdei ház

kendőben pihen a néne
fáradt a kemence tűz
cipó sült késő ebédre
illata bút messze űz

csillagot ringat az este
álmokat őriz a Hold
szél dúdolt békét a hegyre
égboltra pitypangot szórt







ÉBREDÉS


finom lírába hajlik az éj
hegyek sétálnak át
a horizonton
bújócskázó csillagok között
a Holdban tükröződik a táj

közeledik felém az ég
szalad a szél
rím nélkül
verset írnak a fák

bólogatnak az álmok
bokrok zizzenésében
neszez a föld
lágy mollban bújik meg
minden érintés

és ahogy lassan
szirmokat bont a hajnal

úgy feledkezem bele
egy új nap ébredésébe







ÉBREDŐ


Hajnali égen libbenő szélben
zümmögő rétek illata száll,
ébredő házak ablaka nyílik
mosolygó kertek napsugarán.

Hajnali égen cikázó fényben
színes pillangót ölel a táj,
csobbanó patak pajkos cseppjétől
csalogány dalol dús lombú fán.

Hajnali égen szemed tükrében
szívedet nyitja minden határ,
hegyek és völgyek kalandra hívnak
mosolygó utak napsugarán.







FALAK


Az eget véső falak,
lassan,
leomlanak.
...és a törmelékekben rejlő
emlék - képek
megtisztított
darabjai
új dimenziókat
nyitnak a
lét felé...







FIAMHOZ


Csokorba kötöm a tavasz színeit,
álmodból festem mélykékre az eget,
megmutatom a csillagok kincseit,
s azt is, hol fák várták születésedet.

Mesélő patakcsobogás vagy, tiszta
hangod rezdülésein lebben a szél,
dallam csendül, kacagva száll egy hinta,
felhőmosolyodban átölel a fény.







GONDOLATFOSZLÁNYOK 2x


mikor lehunyják
szemük a mindenek
és elalszanak
a fák
a horizonton túl
csak a csend
marad







HA AZ ISTEN...


ha az Isten boldog volna
minden gyermek mosolyogna
édesanyák sem sírnának
otthont adna a Hazának

ha az Isten boldog volna
imáidra sok fényt szórna
áldott égről áldott földre
békét hozna mindörökre

*
ha az ember Ember volna
kard nélkül is boldogulna
tanítana szépre jóra
szíve mindig tiszta volna

ha az ember Ember volna
nem tiporna senkit porba
és a hit is úgy lobogna
hogy az Isten boldog volna










HAJNALCSILLAG


undort öklendezett a seszínű ég
szánalmas lépteid elvesztek
a néma csendben
*
hajnalcsillagra borult a rumos flaska
foszladozni kezdett a szeretés
tükröződött bizonytalanságban
a víz nem mozdul
*
nem törődöm arckifejezéssel
tehetetlenséget zümmög a nyár
mögötte összesúgnak az illatok
*
megidézett valóságodban
az Isten is csak bábú

nincs szépség
nincs szerelem

te sem létezel







HALLGAT A CSEND


Hallgat a csend
hangját felejti
a kereszten
és a letérdelt
hitben
sírásra görbült
sóhajok
az égre hajolt
imáikban
feloldozásra
várnak







HALLGATNI VOLNA JÓ


hallgatni volna jó
átölelni a csendet
felhőkre hímezni
sok-sok nefelejcset
álmokat ringatni
málnaillatú égen
csak egy sóhaj lennék
Isten szép kertjében
*
hallgatni volna jó
megfogni a szelet
ne mondja senki hogy
sehogyan sem lehet
messzi visz majd engem
elcsenem a holdat
vissza dehogy nézek
talán majd csak holnap
*
hallgatni volna jó
felülírni a rendet
visszahoznám az időt

helyetted mehessek







HOGY LÁSD...


ott leszek
minden apró mozzanatban
és egyetlen
rezzenéssel
írom felül a
felülírhatatlant

újjáteremtem benned az életet

hogy végre lásd
a fák narancsszínű
sóhaját







HOGY SENKI SE ÉRTSE

(Levél Barátomhoz)


Úgy írom meg, hogy senki se értse,
ráhajol az ég a tó vizére,
fák bújnak össze messzi távol,
csended mindig hallat magáról.

Úgy írom meg, hogy senki se értse,
ne legyen benned több világvége,
s mikor a szél újra földhöz ér,
virágát bontsa nyárban a tél.

Úgy írom meg, hogy senki se értse,
emlékezz milyen az álmod kékje,
elég ha mi tudjuk ez áldás,
azt akarom, mindent fényben láss.







HOLDFOGYATKOZÁS


fekete csillagok
csendjébe bújtam
---
már nem akarom hallani a
hangokat
sem látni a világosságot
a Föld sóhaja
is csak pusztulás
---
csobogástól zuhanásig
a Hold velem volt
és most
néma patak tükrén vérzik







A HOLNAP ÉBREDÉSE...


finom lírába hajlik az éj
hegyek sétálnak át
a horizonton
bújócskázó csillagok között
a Holdban tükröződik a táj

közeledik felém az ég
szalad a szél
rím nélkül
verset írnak a fák

bólogatnak az álmok
bokrok zizzenésében
neszez a föld
lágy mollban bújik meg
minden érintés

és ahogy lassan
szirmokat bont a hajnal

úgy feledkezem bele
a holnap ébredésébe







HÓFEHÉR ÉRINTÉS


hófehér érintésben
arany napsugár
áldott a föld melyre születtél
fák ölelésében
te lettél az ég

hófehér érintésben
a mindenség










JÓ VOLNA


jó volna hinni csak úgy akármiben,
megint hallani a fák üzenetét,
a folyók víztükrén újra és újra
látni, ahogy összeér a föld s az ég.

színeire bontani a világot,
megfesteni mindent - mindent ami szép,
völgy ölében a virágok sóhaját,
vagy azt ahogy összeér a föld s az ég.

dallamát őrizni az évszakoknak,
mint kisgyermek szívében a mesét,
hegyek oltalmában újjászületni
csendben, ahogy összeér a föld s az ég.







KÉT CSEND KÖZÖTT


két csend között
ragyog a végtelen
fák nyújtóznak
minden szép reggelen

fák nyújtóznak
minden szép reggelen

kicsi házam
az égbolt közepe
fény borítja
éjjel nappal nekem

fény borítja
éjjel nappal nekem

Hazám Hazám
a mindenség öleljen
tiszta légy a
Magyarok szívében

tiszta légy a
Magyarok szívében

hegyek völgyek
vidám kis patakok
szellő viszi
hogy én otthon vagyok

szellő viszi
hogy én otthon vagyok







KIDOBOTT JÓZANSÁG


dülöngélő fasorban
elhagyja magát a jómodor
a szél felhőket ráncigál
rongyosra gyűri az eget
dekoratív csillagok
szemérmetlenül
nyögdécselnek a fejed felett
rikoltozik egy vénasszony
az is minek
inkább kötögetne
a majd én megmondalak
anyátoknak helyett

*

már megint belőtted magad barátom
kitudja milyen szeméttel
összehordasz valami hülyeséget a szerelemről
meg arról hogy kivel hemperegtél az éjszaka
és amikor már azt hittem befejezted
hirtelen vallomásban mondod el azt amire amúgy
képtelen lennél
eljátszod nekem Rómeót
én meg az eredjhazádot

*

hajnalban
kukában kotorásznak
a tegnapi csavargók

összeszedik a kidobott
józanságukat.







KOLDUS ÁLMOK


néma botjára
támaszkodik az est
koldus álmokat
ringat az ég
csillagfény csendek zokognak
Isten visszatartja
lélegzetét

árnyéka mögé
bújik a Hold
a fák dacolnak a széllel
üres arcú házak felett
minden mállik
szerte széjjel

hideg ágyban
ébred a hajnal
koldus álmokat
ringatott az ég
a Nap kibontja
jóságát
és az Isten

kiengedi lélegzetét







KORHADT IDŐ...


dübörögjetek hangok
ébredjen minden élő
és holt világ

éjfeketében alszik a Hold
korhadt időben pusztul a táj
imáink fénye is hiába száll
elfordult tőlünk az ég

mondd ki még igaznak
hiszed magad
miből gondolod hogy isten lehetsz







LÁTNOM KELL MINDEN VALÓSÁGOT


A csend választott mindig engem,
szabadon formáltam magamra,
lehettem bűnös vagy bűntelen,
a földön hevert, fölkaroltam.

Sosem akartam verset írni,
de az ihlet ott volt mellettem,
az apró fények gömbölyödtek,
sokáig leírni sem mertem.

Lehet csak a képzelet játszik
amikor a végtelenbe nézek,
de a szivárvány mindig látszik
utamon, akármerre lépek.

Nem tudom áldás-e vagy átok,
kérdéseimre nincs felelet,
és ha mégis jó úton járok,
előbb-utóbb válaszra lelek.

Látnom kell minden valóságot,
ha a mindenségbe merülök,
hogy majd a csend formáljon engem,
míg én az asztalomnál ülök.







LEGVÉGÜL


mit érdekel engem
ha ma zokog a föld
és dübörgő rezdüléseitől
pusztul a világ
---
csak hatalmas vizeket látok
szomorú templomokat
jajduló égen a nap sötétül
---
mit érdekel engem
mi lesz legvégül
---
én már úgyis tudom
az igazaknak sem lesz
feltámadás








MÁR CSAK...


Már csak a hit maradt nekem,
és a tél fáradt sóhaja,
keresztbe feszül bennem az idő,
hangosodik az ég zaja.

Már csak a hit maradt nekem,
s gyermekeim Nap-mosolya,
szemükben a fény ad mindig reményt,
szívemet is körbefonva.

Már csak a hit maradt nekem,
és a tél fáradt sóhaja.
Vajon magával temet az idő,
vagy dallá lesz az ég zaja.







MEGMUTASSAM


megmutassam
ahol
a kövek beszélgetnek
ahol
a hegyek
énekelnek
ahol
a szelek
összebújnak
ahol a fák
fénybe
emelik arcukat?

akarod?

csak a fájdalmat
azt ne
azt ne lássam az arcodon
csak azt ne...







MINDEN ÉBREDÉSBEN


kiejtett kezéből az ég
zuhanok a tájjal
---
avar takar földet
zokog a fény
mély ölében
tél vár
lombját vesztette fádon
szél didereg
---
szédül bennem a csend
majd lassan elringat
míg alszom nem fáj az élet
---
de minden ébredésben
csontig égek







MINDEN LÉLEGZETBEN


Puha csend ér az esthez,
összesimulnak az álmok,
ott élnek a szívedben,
ragyognak a sóhajtások.

Puha csend ér az esthez,
suttognak már a csillagok,
óda a szerelemhez...
hófehér rózsák nyíljatok.

Puha csend ér az esthez,
kottán ringnak a szólamok,
légy hű mindig hitedhez,
s körbefonnak a dallamok.

Puha csend ér az esthez,
az égbolton zuhatagok,
és minden lélegzetben,
újjászületnek a napok.







MOZAIK


összebújnak a
reggeli fények
a fák is
egymáshoz érnek
szelíden leng
a szél







NE BÁNTSÁTOK . . .


a gyermekeket

fénytiszta
szemükben tükröződnek
a fák
mosolygós eget
ölel a szél

újra látnak az álmok
mesék törik meg
a sziklák
mozdulatlanságát
járni tanul a
mozgássérült képzelet
bezárult ajtók nyitják
ki a házat

ne bántsátok
a gyermekeket

áldásai ők
a világnak







NE FÁJJON ...


Itt az ősz,
köddé kell válnom -
törni elmúlás ágait,
vágtatni pillanat lován,
emlékezésen, homályon;
múlnia kell az időnek,
hogy a távozás
ne fájjon.










NEKED ÜZEN ...


Kiveszem a holló szárnyából a feketét,
szél duruzsol a fülembe, szárnyra kél az ég,
elmozdítom a felhőket, öltöztetem az erdőket,
virágot bont - virágot bont majd az összes rét.

Virágot bont - virágot bont majd az összes rét,
patak dalol, reád hajol színéből a kék,
messzi távol hegedű szól, harang kondul a magasból,
neked üzen - neked üzen majd a mindenség.

Neked üzen - neked üzen majd a mindenség,
tiéd lesz az egész világ, a föld kerekség,
álmok hívnak, rózsák nyílnak, csobban a fény, halkan ringat,
kivettem a holló szárnyából a feketét.







NEKEM A VERS...


Nekem a vers,
egymásba kapaszkodó faágak
lombos árnyékában pihenő
fuvallat,
csobbanás minden tájon,
mint réteken a zümmögő
dallam úgy szólít meg,
hogy bennem hazataláljon.

Nekem a vers,
rímekbe fonódó ölelés,
vagy épp szabadon
szárnyaló madár,
könnyedén az égig ér,
de zuhan ha
haza nem talál.

Nekem a vers,
szerelem, hajnali
kávéillatú derengés,
az esti csöndben:
ajándék.
Hazatalál bennem
akár
egy zongorajáték.







NÉHA...


Olykor nézem az eget és az visszanéz,
az Isten tenyerében minden rész, egész.
*
Talán csak álmodom,
s a valóság fekete,
talán sosem láttam
a ragyogást, mégis
betakaróztam vele.
*
Néha távoli a táj, néha elhiszem,
hogy Isten tenyerében ott vagyok egészen.







NYÁRI KÖNNYŰ


tarka virágok
álmai szállnak
tó vizén fény ring
áldás a nyárnak
táncol az erdő
dallamos szélben
gyermeki szívvel
Isten szemében







OLYAN CSENDRE VÁGYOM . . .


Olyan csendre vágyom,
ami a végtelenségig
elkísér, ha kell majd
ott lesz akkor is, amikor
Az Isten el nem ér.

Olyan csendre vágyom,
ami a szívemben otthon
van, akkor is, amikor épp
dúl bennem,
az- az átkozott vihar.

Olyan csendre vágyom,
ami nem szólít meg,
de mégis betakar,

türkizkékre festi az eget,

Akkor is, amikor
örök lesz az
állmom,
és fekete föld takar.

Olyan csendre vágyom...







ORCHIDEÁK


szőlőízű hajnalokban
csipke csendre
hajol a fény

finoman moccan az idő
jóslatokba feledkeznek a fák
őszi égbolton
nyílnak az orchideák

kreatív alkotók
vers koktélokat
simítanak a szélre
csókba rejtett érintés
és vágy az ágy

vattacukor illatú
szeretésekben
nyílnak az orchideák







ORGONÁK ILLATÁBAN


Orgonák illatában
eső zongorázik,
a felhőkön túl is
mosoly fakad,
zümmögő réten
bogárka ébred,
nézi ahogy
a szellő szalad.

Orgonák illatában
eső zongorázik,
csöppnyi kis madár
éneke száll,
patak tükrében
szivárvány ébred,
csobbanó cseppjétől
szépül a táj.

Orgonák illatában
eső zongorázik,
anyja ölében
gyermek kacag,
májusi fák
hajladozó ágán,
szívdobbanások
virágzanak.







OTT...


Ott
hol
hajnali
harmatcseppek
csillogó csodájában
útra kelnek a
hegyek,
és végtelen dallamok
ölelik át a
Mindeneket,
mosolyognak a fák.

Ott
hol
málnaillatú szelek
suttognak az égre,
(áldásként a
messzeségre)
a szivárvánnyal összeérve...

ott,
állítsd meg az időt
egy pillanatra.







ŐSZI DIDERGŐ


Rongyosra gyűri az eget az ősz,
kopaszodnak sorra a nyári fák,
esőcseppek koppanása visszhangzik,
hűvös hajnal borítja be amit lát.

Rongyosra gyűri az eget az ősz,
madarak csendjét őrzi a határ,
a libabőrös patakcsobbanásban
már csak a szél suttogja: itt volt a nyár.

Rongyosra gyűri az eget az ősz,
tócsába toporog egy fénysugár,
hiába vesz fel kabátot az idő,
az didergőn halad mindenki után.







ŐSZ(I)ÖLELŐ


őszöket rajzol az ég
hegyek között szél szalad
az Isten a tájra néz
kertekben pihen a Nap

csobbanó álom a tó
rőt színű csendben a part
a mindenség ringató
egyetlen szív-tiszta hang

mindenhol békés az út
dallamos bölcső a ház
a nyár kicsit elhalkult
őszöket ölelve át







ŐSZ KÖZELEG


Ősz közeleg.
Kocsmaszagú Istenek
minden szeszélyükkel
rád zúdítják
az évek összes fájdalmát.
*
Kávéscsésze kuporog az asztalon,
az esőcseppek didergő álmokat
fosztanak ki,
a meggyötört utakon
inkább behunyják szemüket a fák.
*
Az éjszaka hírnökei
kíméletlenül
ontják feléd
az ócska közhelyeket,
sosem hallott dallam
oson szíveden át
a semmibe.
*
Egeket karcolnak a hegyek,
magába szippant
ezernyi borús látomás.
Ősz közeleg,

feltartózhatatlanul.







ŐSZI LÉPTEK


Az ősz lépteiben
vacog az ég,
didergő kávéscsészében
a hajnal dereng.

Lúdbőrös láthatáron
az idő megáll,
és megörökíti
a megörökíthetetlent.

Összebújnak a fák,
a hegyek mögött
most nincs oltalom.

Üres dallamban
a szél szalad.

S minden ami
itt marad,
csak előjátéka
a télnek.







ŐSZI TÁJON


Őszi tájon
ködfüggönyök,
talpunk alatt
avar zörög,
felettünk az
égbolt köhög,
őszi tájon
ködfüggönyök.

Őszi tájon
szél sündörög,
ugatnak a
kutyakölykök.
Árva faág,
Jaj! Nyöszörög!
Őszi tájon
szél sündörög







ÖSSZEFONÓDÁSOK


Az én utamon nincsen semmi átok,
Isten őrzi a szeretéseket,
dalolásznak a mezei virágok,
csokrot köt a szél. Terebélyeset.

Lehetek távol, vagy épp közel hozzád,
kiáradhat a folyó és a tenger,
a fény mindig öleli a fák lombját,
majd összefonódik a csendekkel.

Néha az idő göröngyössé válik,
az ég kisimítja a rögöket,
az esőcseppekben szivárvány játszik,
este látni a csillagköröket.

Az én utamon nincsen semmi átok,
kiáradhat a folyó és a tenger,
az esőcseppekben szivárványt látok,
épp összefonódik a csendekkel.







RÉSZEG UTCÁKON


részeg utcákon
pocsolyába szédül
az éjfél
örömlányokkal veszi magát körbe a
a Hold
angyalok járnak tilosban
félreakasztják glóriájukat
obszcén szavakkal
elküldik Istent
a fenébe
és a hajnal
az - az átkozott
inkább átalussza
a reggelt







RINGATÓ


Fodros felhők est-színében
megpihennek most a házak,
nyári szellő ölelésben
hajladoznak lombos ágak.

Ring az álom, ringat a tó,
mesét súg a kék - csobogás,
alszik már a kis hintaló,
s bölcsőjében a kacagás.

Ezüstholdon ezüstmadár,
elhalkul a trilla hangja,
és szívedben hazatalál
csillagfénnyel betakarva.







SAJÁTOS MEGKÖZELÍTÉSSEL


Hontalan szavak
végtelen térben
Csatolt FÁJ(da)Lom töredÉK
Isten szemében
*
már nem tudok életül
töredékes összefüggések
arcvonalaiban
csontra vetkőzik az idő
reggeli félregombolások
áttűnéseiben
elnémított kő zokog
a felismerés
összetört pillanatában
hozzád indulok
*
többszólamú csengettyűszó
szabadnapos akkordjai
Agárdi fénycseppeket szórnak
a Tó tükrén tükröződik
a tiszta lelkű táj
*
abszurd utazásaim
labirintusában
sajátos megközelítéssel
rád találtam
szerelmed iránytűje
hazavezetett







SENKI SE ÉRTSE...


Úgy írom meg, hogy senki se értse,
ráhajol az ég a tó vizére,
fák bújnak össze messzi távol,
csended mindig hallat magáról.

Úgy írom meg, hogy senki se értse,
ne legyen benned több világvége,
s mikor a szél újra földhöz ér,
virágát bontsa nyárban a tél.

Úgy írom meg, hogy senki se értse,
emlékezz, milyen az álmod kékje,
elég ha mi tudjuk: ez áldás,
azt akarom, mindent fényben láss.







SZÉLBEN JÁRÓ


Szélben járó
könnyed szavak,
suttognak a
lombok alatt,
süvítve kér,
súgva mesél,
felhőszárnyán
veled zenél,
szélben járó
gondolatok,
színesített
szép holnapok,
benned élnek
nem is félnek,
vígan szállnak,
és remélnek,
szélben járó
nehéz szavak,
kiáltanak
az ég alatt,
bánatod a
felhőkig ér,
tiszta lapon
pihenni tér,
szélben járó
szavak
szavak
suttognak a
lombok alatt...







SZIVÁRVÁNY


mintha ablakot nyitott volna az Isten
kristályfényét szórta az ég
puha felhő kispárnáján
szél ringatja gyermekét
ráncokat simítottak el a fák
szivárványt hívnak életre a dalok
gyöngysorrá fűzött imádból az Isten
ablakot nyitott







SZÍVEDBE REJTVE


Dalolnak az erdők, rétek,
kacagnak a házak,
harmat csillan fűszálakon,
szivárványra várnak.

Patak csobban, szellő suttog,
napsugár az égen,
kacsint már a fodros felhő,
szemed fénytükrében.

Virágszirmon tündér táncol,
zümmög a méhecske,
kirándulni megy a világ
a szívedbe rejtve.







TAVASZ VAN


fúj a szél fúj a szél
a fák sugdolóznak
tavasz van tavasz van
a fényhez odabújnak
virágok virágok
illata száll végre
mosolyogj mosolyogj
a világmindenségre
tündökölj tündökölj
patak csobbanása
bút űzzön bút űzzön
aki táncot jár ma
szerelem szerelem
szinte el sem hiszem
tavasz van tavasz van
csókot csen az Isten







TÉLBÚCSÚZTATÓ


Suttognak a tulipánok,
mosolyognak a hegyek,
napsugarak nyújtózkodnak,
búcsúztatják a telet.

Tavaszi fán madár dalol,
víg hangjától szép a táj,


kinn a réten szellő szalad,
s összeér két szivárvány.

Fodrozódik a kis patak,
ibolyakék csobogás,
összekócolt fűszálakon
tiszta fényű ragyogás.










TÉLELŐ


Muzsikáló hangok között,
táncot jár az őszi szél,
ringatózó felhők fölött,
suttogja, hogy jön a tél.

Dér lehelte faágakra
hó-léptekben mese száll,
a didergő fűszálakra,
felkerül a sapka, sál.

Vár a szánkó, játszani hív,
csizmát húz a napsugár,
a szívedre száz mosolyt hint,
s álmaival körbezár.







TÉLKÖSZÖNTŐ


Éjpuha csendben
alszik a város
hópihe álmán
csillog a szél
Tágul a mennybolt
angyali ének
néma a dallam
eljön a tél
Fázik az utca


sál a nyakában
bújna az ágyba
paplana jég
Eljön a hajnal
ébred a város
fénykacagással
csendül az ég







TIZENKÉT SORBAN


Valami történt odakint,
furcsa csend ölelte a tájat,
a hegy, árnyékát keresve
imát mormolt, magának.

Valami történt odakint,
hangja elnémult a madárnak,
nyári fák lombját rejtette
az őszi szél, magának.

Valami történt odakint,
zokogtak az aprócska házak,
az ég mégsem adta fényét,
megtartotta magának.







UCCU NEKI


Faragj nekem esőcseppből
gyémántgyűrűt,
építs a felhőre palotát,
hajtogasd össze a csendet,
majd csinálj a Holdból
ostort: karikást.

Szüreteld le a csillagokat,
ültess az égboltra fát,
a köveket tanítsd meg énekelni,
csalogasd ide az Istennek
minden angyalát.

Fonj a patakból virágcsokrot,
fogd meg kezét a szélnek,
emeld fel könnyedén
a világmindenséget.







VACOG


Jön az ősz messzi tájról,
rőt színű a messzeség,
búcsúzik a szél a nyártól,
libabőrös már az ég.
Jön az ősz messzi tájról,
halványul a fénysugár,
búcsúzik a szél a fáktól,
szótlanul a köd szitál.

Jön az ősz messzi tájról,
mindenhová bekopog,
búcsúzik a szél a nyártól,
össze vissza toporog.
Jön az ősz messzi tájról,
csupaszodik a határ,
búcsúzik a szél a fáktól,
békéje most tova száll.

Jön az ősz messzi tájról,
sírhantokon búja zsong,
búcsúzik a szél a nyártól,
elbújik a napkorong.
Jön az ősz messzi tájról,
felhők sírnak áztatón,
búcsúzik a szél a fáktól,
s vacog üres ágakon.







VIHAR ELŐTT


ma ajtón kívül hagyok mindent
és mindenkit

kisze-kusza vonalakat
rajzolok
összefirkálom az eget
csak magamnak leszek

elhallgattak madaraim
reszkető fák közt oson
a szél
vacognak a hegyek

holnap majd
úgy nyitok ajtót a világra
hogy az beleremeg







VIHARRAL JÖTTEM


Viharral jöttem a földre,
üvöltő hegyeken át,
végtelen folyók ölébe,
hullámot vert a világ.

Bölcsőmben nem ringott álom,
égboltod tükre vagyok,
hiába várod halálom,
én úgyis feltámadok.

Viharral jövök el érted,
leszek pár ecsetvonás,
sírod sem lesz menedéked,
nincs már több feloldozás.









 
 
0 komment , kategória:  Csabai Andrea  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2019.03 2019. április 2019.05
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 12 db bejegyzés
e év: 110 db bejegyzés
Összes: 3826 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 208
  • e Hét: 1903
  • e Hónap: 26858
  • e Év: 144212
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2019 TVN.HU Kft.