Regisztráció  Belépés
hunjano.blog.xfree.hu
A szkítha népek hosszúéletűek s mi ennek a fajnak vagyunk utolsó hajtása . A szkítha összesség ma: a magyar." /Csuray Károly / "A szólás szabadság... Hunjano
1965.01.21
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
Eszterhás István: A gébic 6.r
  2011-03-19 14:26:25, szombat
 
 
Eszterhás István: A gébic VI. rész

XI.

Az Ipartestület pincére, György úr valami köszönésfélét mormogott, ami nagy tekintélyt jelentett. Kikó Ákos bedagadt szemeit körülhordozta az üres termen, azután leült. A szerkesztő úr, a ,,Közösség" szerkesztője alacsony gömböc férfiú, hörcsögtermet, az arca is olyan, két mosoly-pofazacskója állandóan rezervában tart három-négy alázatosan szemtelen mosolyt. Kikó Ákos volt a sajtó és irodalom a városban. Sárga, felkunkorodó félcipőjében, zöldkockás kabátjában, vörösre éltesedett orrával meglepő és kellemetlen látvány volt. Mindenkinek kisztihand járt tőle, aki véglegesített állásban volt. Kivétel volt ugyan, mert ebbe a kategóriába jutottak a mentőorvosok is, akik a szerkesztő úr egész heti híranyagát szolgáltatták. Mindjárt ezek után jött a másik osztály, amelyik már csak ,,azisemberek"-ből állott. Azokból, akikre --- ha a tarokk közben szó esett róluk --- Kikó Ákos rámondotta:

--- Az is ember?

Mint a helyi sajtó meglehetős tekintély is volt. A polgármester szobájában lebzselte végig az egész hetet, arról álmodozott, hogy jegyző lesz a legközelebbi üresedéskor a városházán. Lassan-lassan már mulattak rajta. Észrevette és a ,,Közösség"-ben mind élesebb cikkek rohamozták meg a mosolyogni próbálókat.

Vargha Bandi telepedett le mellé az asztalhoz. A szőke cigány, ahogyan Bandit csúfolták csapottarcú volt. Kikó óvatosan mustrálgatta és minden szemtelensége mellett sem mert azonnal rátérni arra, amiért behívta a testületbe.

György úr szállította a megszokott fröccsöket. Vargha Bandi a kassziroslány után kérdezősködött. Cigarettával kínálta Kikót, rátévedt nézése.

--- Igaz is! Beszélj csak, mit is akarsz tőlem!?

--- Én semmit. Gábor báróné küldött. Tegnapelőtt ott voltál náluk és azóta színed se látta, folyton kerestet. A jegyzőségről van szó. Hogy valamit írni kellene a ,,Közösség"-ben Marci mellett.

Vargha András hallgatott. Kikót bántotta a csend. Tovább beszélt.

--- Mert, ha a pugrisok megtudják, hogy ti, Vargháék Marcit akarjátok, nem merik Marcit kibuktatni. Így hát itt az alkalom, hogy visszaadd Verának a kölcsönt. Apropó! Vera. Te, az ma járt Gáboréknál. Szemtelenség, amit az a fiú csinál. Gáborék felhizlalták és most Marcell elé tolja magát. A kis méltóságos elé, ő Vera István, a fuvaros Vera fia. Hát az is ember? Hát már ő is számtani akar? Hogy a ,,Közösség"-ben az én jóvoltomból megjelentek az írásai, beszélni sem lehet vele. Kérlek, a méltóságos asszony görcsöket kapott, most futottak Szigethy Laci doktorért. Gorombáskodott a méltóságával. A szemébe röhögött és otthagyta köszönés nélkül. Egy ilyen aranyszívű asszonnyal így bánni. Képes lett volna ez az asszony felsegíteni Pestre egy nagy pesti laphoz, Te! Azt mondja nekem ma délelőtt a méltóságos asszony: Tudod Kikó én nem akarom, hogy ez a fiú itt poshadjon meg, ebben a városban. Benne nincs meg az, ami az én Marcimban meg van, az a konzerváltság, ami megőrzi itt a sok paraszt között úrnak. És én, tudod drága Kikókám, bolondja vagyok az irodalomnak, miért vesszen el egy magyar tehetség?... Hát nincs igaza. No mond... Beszélj hát!

--- Te Ákos! --- szólalt egyszerre meg Vargha --- tegnapelőtt este, mikor innen Marcival meg veled elindultunk Marciékhoz, úgy-e be voltam rúgva?

Kikó zavartan nézett fel rá. Tudta miért kérdezi.

--- Igaz, látod, nem is kérdeztem, --- igyekezett másfelé terelni a beszédet --- hogyan értél haza?

--- Ne kertelj! Felelj. Tegnapelőtt, mikor Marciékhoz indultunk, józan voltam?

Kikó vállát vonogatta.

--- Nem éppen. Spicces voltál.

Vargha legyintett.

--- Mond, bátrabban, leittam magam a sárgaföldig. Valami fájt szerdán este, borba, mámorba futottam előle.

Kikó Ákos hunyorított.

--- Tudom.

--- Fenét tudod. Azaz lehet, hogy tudod. Úgy emlékezem beszéltem, sőt lehet sokat is beszéltem boros fejjel. Hát most azt mondom, azt mind részegen mondottam. Úgy is vegyétek. És ha az asszonynak, vagy Verának valami baja lesz az én beszédem miatt, hát nagyot ütök. Tudod, hogy indulatos vagyok. Hogy olyankor nem szoktam az eszemmel beszélni. Marcinak is megmondom még, de te is jól jegyezd meg. Kikó Ákos szótlanul, kelletlenül hallgatta végig. A végén bólintott. Ittak, azután megszólalt.

--- Jól van. Azt hiszed, újságot mondottál szerdán este? Nem volt újság. Mindenki tudta már, amit kibeszéltél. Az egész város. Arról beszélt már boldog, boldogtalan, hogy mennyire okos fiú Vera Pista, tudja, hol osztogatják a jegyzőséget...

--- Hallgass! mordult rá Vargha. --- Majd neki mondd meg. De ne most, a senki, a nincstelen Vera Istvánnak, ha nem majd a jegyző Vera Pistának.

Kikó nevetett. Szemtelenül.

--- Akkor már nem! De ha engem valaki olyan érzékenyen megbántott volna mint ahogy téged megbánthatott Vera --- a te szerda esti hangulatodból következtetek --- mondom, ha engem valaki úgy megbánt, ahogyan téged Vera megbántott, nem tudnék ennyire jó lenni hozzá. Összetörném azt, aki az én asszonyomtól elmarna, pedig nem vagyok jogász és nem vagyok Vargha Andris az indulatos. Én csak egy szürke kis hírhajhász vagyok, szerkesztő úr, főmunkatárs, szerkesztői üzenetek és kifutófiú egy személyben. De a pofont még így sem teszem zsebre. Visszaadom. A csontját töröm annak, aki megüt.

--- Vera Pista nem bántott meg.

--- Csak elütött az asszonytól. Elvette!

--- Talán. Azt az asszonyt, aki csak álmaimban volt az enyém. Nézd Ákos, te ehhez nagyon cinikus vagy, vagy annak mutatod magad. Egy-két-nappal ezelőtt még én is így voltam. Hallgass meg. Ha megérted, amit most mondok jó, ha nem, még jobb. Tizennégy éves koromban belebolondultam Fonyónéba. Ahogyan egy tizennégy éves kölyök belebolondulhat egy asszonyba. Szégyenlős lettem, furcsa röstelléssel folyton Fonyó néniről álmodoztam, reggel felkelés előtt, este lefekvés után, egész napokat elcsatangoltam, ha lefektetett, úgy, de úgy borzongtam, hogy csörögtek a fogaim, mit tudtam én, mitől. Egyszerre azután elvitt apám tőlük. Akkor már tudtam, minek hívják azt, hogy amiért nem mertem én szeme közé nézni Gizus néninek. És azóta, ha szépet, és nagyon kedveset kívántam, legyőzhetetlen álomként mindég az asszony arcát láttam. Úgy szerettem az asszonyt, ahogyan férfi csak álomképet, álmot tud szeretni.

--- Értem! --- bólintott Kikó.

--- És ahogyan az álomban csókolt csók ízét soha ébren nem fogod érezni, úgy nem találtam nőt, aki feledtetni tudta volna. Pedig el akartam felejteni. A tűzoltóbál azután megint közel hozott egymáshoz. De már késő, Vera gyorsabb volt --- vagy szerencsésebb. Mindegy. Ez fájt szerdán este. Ezt ordíthattam ki a szeparéban és ezt Marciéknál. De azóta elmúlt egy nap, lehiggadtam és belátom, úgy van jól, ahogyan van. Pista jegyző lesz, mert kényszerítve van a jegyzőség elfogadására. El is fogadja. Flóri szereti, beviszi. És akkor talán szakítani fog az asszonnyal. Addig egy hét. Másnak jutott, nem nekem.

--- És ha Vera István annyira gyenge lesz, hogy a jegyzőségért hálából az asszonyt tönkre teszi, abban az esetben mit csinálsz? Hiszen szereted az asszonyt. Nem félted?

--- Nem. Vera Istvánt ismerem. Tudom minden gondolatát, annyira szeretem. Ő is így van velem. Ha csak egy szóval valaha is mondom, hogy Fonyóné tetszik, rá sem néz férfiszemmel. Szent lesz előtte az asszony, az enyém és nem lép elém.

Kikó gúnyos, unalomba görbülő mosollyal hallgatta. Előredőlt az asztalra. Szórakozottan dobolt az asztallapon.

--- Nagyon jónak tartod Vera Istvánt. Csak ember ő is.

Meglátja és megkívánja akárki asszonya legyen. Még ha gondolatban tied is az asszony.

--- Nem tudod azt te Ákos.

--- És ha ott fogja hagyni a jegyzőséget.

--- Az ő dolga. De nem fogja elhagyni a jegyzőséget.

Pistáéknál minden vacsorához leül velük az asztal mellé a gond és fáradtság. És ezt Pista tudja. És eszerint fog cselekedni. Majd meglátod. Az asszony, akármennyire szereti is, nem tudja feledtetni a szükséget, az öregek fáradtságát, a fiúban pihenésre érő generációk fáradtságát.

--- Én pedig kiviszem, meglásd Bandi, hogy lemond a jegyzőségről.

--- És Glauber-Gábor lesz a jegyző?

--- Az!

--- Nem lesz. Vera Pistának nem szabad lemondani. A kenyeret kínálják neki és Vera István már nagyon sokat koplalt.

--- És ha a hivatásáról lesz szó. A tehetségéről. Ha karriert csillogtatunk meg előtte. Szédületes perspektívát rajzolunk eléje. Ha a holnapot hívjuk segítségül? És ott lesz az asszony is, aki öntudatlan segít majd. Aki júdáscsókjaival megveszi tőle a jegyzőséget Marci számára? Látod. Ilyen a sors, segítségül jön akkor, amikor nem várod. Nem lehet ám olyan egykönnyen megállítani azt, amit mi kiterveltünk Gábornéval. És hiába bízol te annyira Pistában, a bajtárs, még ha annyira jó is, mint amilyennek te tartod, vérből és húsból van és vágyai vannak, tervei vannak, amiket ha megtalálunk és ha meg is tudjuk szólaltatni, úgy nyertünk.

--- Nem biztosi --- ingatta Vargha a fejét.

A másik, Kikó ingerült lett.

--- Miért bízol te annyira abban a fiúban? Mit találtok rajta! Mindenki annyira jónak, olyan erősnek tartja, hogy már nem is ember, ha igazatok van.

--- Semmit. Nem is azért szeretem. És nem is azért segítem és mozgósítom, ha kell az apámat érte, mert valami különöset találnék rajta. Nem. Egyszerűen azért, mert Vera Pista és nem Glauber-Gábor Marcell. Érted. És ha százszor megüt százszor visszaütök, vagy megbocsátok neki, de segíteni segítem. Mert a fajtám, mert ha indulatomban meg is ütöttem, szeretem, nagyon szeretem Vera Pistát. A seb, amit okozott, még nagyon sajog, fáj, de tudom, nem tudatosan okozta. És tudom azt is, hogy amilyen kemény koponyák vagyunk, talán sohasem felejtjük el egymásnak azt, amivel egymást megbántottuk. De azért, ha saját magamról is van szó, még akkor sem rekesztem el az útját. Mert a fajtám és tudom, hogy már négyszer annyit szenvedett, mint én. Ne gondold Kikó, hogy mi is olyanok vagyunk, mint ami lyenek ti voltatok. Nagyon sokat tanultunk tőletek, akik kiszolgáltattátok egymást Glauber Gáboréknak végig az egész országban. Mi is fiatalok vagyunk, bennünk is zubog a vér és néha mi is megütjük egymást, de ha harmadik jön, egy idegen, akkor nem szolgáltatjuk ki a cimborái, akit hívhatsz bajtársnak, ahogyan ma hívnak bennünket, vagy hívhatsz testvérnek, amint mi hívjuk egymást. És nagyon, nagyon megvetünk titeket, hogy egymás ellen zsoldba álltok. Hogy nincs annyi erőtök, amennyi egy egyenes nap megtevéséhez kell, amikor leszámolnátok mindennel, minden suta vággyal, minden rossz lustasággal, nemtörődömséggel, ami benneteket, nyűgösködő rabszolgákat a pénz halalmával az ő kapzsi és kielégíthetetlen céljaik elé kötelez. Egyszer le kellene Ákos evvel számolni és új életet kezdeni. Nemcsak neked, hanem a többinek, mindnek. A pozitív numerusz klauzusz vagyunk mi veletek a nagy tömeggel szemben, mi, akik szembe merünk szállni velük, akik össze merünk állni bajtársi egyesületeinkbe, pozitív numerusz klauzusz, és nagyon sokan nem mernek hozzánk csatlakozni s csak üres pillanataikban, mikor senki sem látja és hallja őket, merik elsusogni nekünk a jólteszitekeiket, nehagyjátokmagatokat, énisilyenlennéket. És ezért bízok én Vera Pistában, ezért, mert közülünk való és tudja, mit jelent az, hogy egy pozíciót másnak enged elfogadni egy Glauber-Gábornak.

Kikó Ákos az asztalra csapott.

--- Csakhogy végre ott tartunk! Szóval antiszemitizmus. Jó. Felvettem a kesztyűt. És meg fogjuk látni ki győz.

Vargha mosolygott.

--- Teveled nem harcolunk. Amint avval a baskirral, akit a háború alatt elfogtunk, nem viseltünk külön háborút. Csak a lövegével, egyenruhájával, kurtályával. Te csak egy közkatonájuk vagy. Te rád nem haragszunk, csak sajnálunk. És nem antiszemitizmus az, amit mi teszünk. Annál már sokkal több. Életmentés, a saját életünk mentése. A hínárba került fuldokló, görcsös, teljes erővel ütő csapkodása. A fuldokló hörgő ablaktépése, levegőkönyörgése. Annak a visszakövetelése, amit századokon át elárultak és amit a nagy megrázkódtatás következtében egyszerre minden átmenet nélkül egy generáció érez meg, mi. Ha lassan vész el az ország, ha először csak autonómiákat erőszakolnak ki az elszakított területek, ha a generációk belészoktak a kicsinységbe és süllyedésbe, akkor nem veszünk észre semmit és elsorvadunk. De így egyszerre zuhant ránk a csapás és egyszerre láttuk meg, kik kerekedtek itt belül fölénk. És ez lesz a szerencsénk. Egy olyan kis ország, mint a mi csonka országunk, annyi teljesülhetetlen vággyal, annyi nekikeseredett emberrel dinamit és ha egy esztendőben ínségesebb termés, vagy valami más olyan Isten verése jön, amibe még nem közönyösültünk bele, a dinamit robbanni fog. A nagy Oroszország minden szörnyűségével, rémével átköltözött hozzánk és mi kezdünk hozzáidomulni. De rettegjenek azok, akiknek közük volt abban, hogy ez az ország ilyen lett. Mindent feljegyeztünk és semmit sem felejtünk. A szellemi muzsik, a szellemi proletár tovább tűr, tovább vár a másiknál, mert intellektuális és a jelszavak mákonyával meg lehet szédíteni, de mi lesz, ha a kellő időben a feszültséget nem tudják levezetni? Ha a robbanás idebent történik és nem lesz a robbantó erő a húsunkba vágó határcövekek felé irányítva? Vigyázzatok. Ne okozzatok bonyodalmakat akkor, amikor egy nyomorult, az élete által kishitűvé nevelt Vera István megtagadja önmagát és felhagy minden tervével, be akar állni polgárnak. Evő-alvó embernek. Éppen olyannak, mnt a többi. Ne játszatok veje, ne kapkodjátok orra elől el a koncot és ne mutogassatok a holnapra. A holnapig is koplalni kell. Adjátok oda neki a kenyeret. Dugjátok be a száját, mielőtt a vérével együtt kiadja, kiordítja gyűlöletét rátok. A lelkekben az elégedetlenség robajlik és veszíteni valótok csak nektek van, nektek csatlósoknak és nektek Glauber-Gábor báróiknak...

--- Egyszer már volt nálunk robbantás, füstös puskaporral csinálták. Nagyobb volt a füstje, mint az ereje, és mégis széttörte az országot. Nem tudom számokban kifejezni, hogy a dinamit mennyivel nagyobb hatású. Elképzelni is szörnyűség. És ezért Kikó, mond meg a bárónénak, ne bántsa Vera Istvánt. Szereti az asszonyt, talán első nagy öröme életében. És most könyörtelenül már is odaálltok ti senkik, akik még sarkáig sem értek fel ennek a fiúnak, aki, ha nem a világháború után született volna és nem ebben az országban, kinő nemzetek horizontjából. És most, mikor először szórja tele szemét kacagással az élet, oda akarsz állni te és szemébe mered mondani: válassz. A jegyzőséget nem fogja elhagyni. Azt ordítva követeli nyomora, gyomra, ami már émelyegve forog a sok nélkülözéstől. És ott van rajta kívül és ez előbb is jön számításba, mint ö, két öreg ember, akik rádolgozták életüket és akiket most már neki kell eltartani.

--- És kinek tartod, mond meg kicsoda Vera, hogy a sarkáig sem érünk fel. A sarkáig!

Vargha felállt. Már menni készült, mikor utolérte ez a kérdés. Visszafordult.

--- Ez te vagy Kikó Ákos. Félsz, hogy valaki föléd nő és lassan észre sem veszed, te vagy a legkisebb ebben a városban. Hogy ki ő? Senki. Szürke, hétköznapi világításban a fuvaros Vera Péter fia, aki két év óta ingyen él Vera Péter nyakán. Egyetemista, jogász, kinek ébredő, kinek tányérsapkás, kinek éretlen suhanc, kinek reménység. Egy felbukkanó szemcse az életben. Ma senki. Sem családja, sem állása, pozíciója. Egy rémisztőén nagy senki, aki otthagyta családjának a kasztját, elhozta friss életét, erős koponyáját a magyar középosztálynak. A választás alatt plakátot ragasztottunk egy éjjel, majdnem lelőtte az egyik szoci plakátragasztó. Rokona volt, az egyik unokabátyja, aki nagy ember ott azoknál. Az szoci volt és Pista leragasztotta a szocik plakátját. A sapkáját vitte el a golyó. Azt a nyomorult, fekete bársony tányérsapkát. Hát mond mit adunk mi Vera Pistának, hogy nem áll azok közé?... Majd egy éjjel Vági-pártiakkal találkoztunk. Kommunistákkal. Azok is verekedni akartak. Elkeseredett, borús nézésű emberek voltak. Pista lebeszélte őket. Addig be szélt, míg azok mindenáron el akarták vinni tanyájukra. Ez Vera Pista. És ezért nem értek ti a sarkáig sem. Mert árulással --- talán annyi árulással sem, mint amennyit te követtél el százszor a ,,Közösség"-ért --- ezerszer különb helyzetet teremthetne magának, mint amilyet kaptatok jutalmul, ti az árulásért és mint amilyet ő fog kapni a hűségéért, fajának szeretetéért. Bizony Ákos a sarkáig sem érsz...

Elfordult. Köszönés nélkül otthagyta a Kikót. Másik asztalt keresett és leült. A kasszával szemközt. De a kassza üres volt, Mancika még nem jelent meg. Bort rendelt. Elbámulva nézte a pohárban csillogó vörös bort. Bántotta a jegyzőválasztásbeli szerepe. Szerette Vera Pistát, testvérek voltak, sokat jártak, láttak együtt. De amint az asszony közéjük került, elmúlt a józansága, amint pedig Vera Pista olyan egyszerre elárulta hogyan áll Fonyónéval, véres köd gomolygott szemébe és még ma is ott felhőzik ha az asszonyra gondol. Azt egy percig sem hitte Veráról, hogy az a jegyzőség miatt fordult Fonyóné felé. A maga bőrén érezte az asszony perzselő erejét --- csak Pista előtt önkéntelen, látszatkeltő, valóságferdítő gondolatnak kapta elő a jegyzőséget.

Most röstelkedést érzett. Belső nyugtalanságot. Folytonos, lassan motozó gondolatok jártak tettei mögött, ezek ingerelték, izgatták, cselekvésre ösztönözték, --- amíg tett, cselekedett, azt hitte jóság ez, a hűtlen testvérrel való jótevés, kő helyett kenyérrel visszadobás, de most, ebben a pillanatban, mikor még a szép Manci sem ült a kasszában, mikor a Testület nagyterme ordítóan üres volt, most érezte, hogy ez a csiricsáré nagy jóságmutatás olyan üres, kongó hazugság, amit maga sem hisz el és ami sohasem fogja elcsendesíteni azt a belülről fakadó fájást, röstelkedést. Fájó csendet érzett, az asszonyt látta maga előtt, fájt, hogy kétszeresen más asszonya --- szelíd, csendes utálatot magával szemben, hogy így viselkedett. Hogy nem merte őszintén bevallani esztelen vágyakozását, szerelmét...

Eddig nagy, töretlen hittel hitt a maga egyenes, vírusos lelkében, most undorodó döbbenéssel ájultak gondolatai tettei után. A szerdai est után, amikor elkeseredett részegségéten... mindent kiordított Marciék előtt Gicáról, Pistáról, magáról. Amikor a lelketlen Kikó Ákosnak kiadta a fiút és az asszonyt. A ,,Közösségnek."

Az ipartestület ajtaja kinyílt. Fonyó Flórián lépett be, nem egyedül, Verával. A Fő utcán fogta el a fiút, veszekedés utáni dühös jóságában magával hurcolta. Kikó mély, szertartásos meghajlással fogadta, alázatosan mosolygott, a szervuszt harsogva kiáltotta. Utóvégre Fonyó nyugdíjas állású ember volt és jólmenő suszterműhellyel dolgoztatott. Kettős tekintély...

XII.

Vargha elsápadva fordította el arcát. Az asszonytól jönnek, így együtt, egymás mellett... Gúnyos mosoly görbült végig az arcán.

Azok ketten zavartan ültek le. Fonyó fejében az asszony érthetetlen szavai izzottak, Verát Vargha mosolya zökkentette ki egyensúlyából. Lesütött szemmel, egymás előtt rejtegetve, az asszony égett mindkettőjük szemében.

György magszokott mozdulataival szállította rendelés nélkül a megszokott palackokat. A bor tiszta ragyogása összezavarta gondolataikat. Fonyó felemelte poharát, koccintottak.

--- Egészségedre Pista!

--- Köszönöm tanár úr!

Flórián az első pohár után felfrissült. Gunyoros jókedv csillogott a szemében. Biztos nézéssel mérte végig a termet.

--- Hogy vannak odahaza?

--- Apám, anyám dolgozik. Mind a kettő, erősen. Csak én tengek-lengek komoly munka nélkül.

--- No nem sokáig, még egy hétig! --- aztán, hogy a fiú csapott arcát látta, közelebb hajolt hozzá, régi, tanáros, meleg hangján kérdezte --- mi bajod? Olyan csapott a képed!

Vera Pista nyílt tekintete rádöbbent. Ijedten kísérelte meg a hazugságot.

--- Semmi, semmi! Nagyon örülök, el sem tudom hinni, hogy engem...

Fonyó mosolygott. Gúnyos-szelíden.

--- Már téged is megkörnyékeztek fiam. Úgy-e beszélt veled a báró. Úgy-e?

--- Nem, nem beszéltem Marcival.

--- Akkor az a vénasszony... Látom, tudom, az arcodról olvasom le. Mért hagyod így letörni magad. Fiatal vagy, tehetséges, jogod van kenyérhez, pénzhez, örömhöz.

Mély zengésű hangja belezúgott a jogászba. Végtelen nyomorultnak érezte magát ezzel a lompos, ezüsthajú emberrel szemben. Fonyó szaporán, sokat ivott, nem vette észre a fiú elsápadását.

--- Igyál Pista!

Megmételyezett, gondolatoktól nyüzsgő csendben ürültek a poharak. György új palackokat hozott.

Rövid, különös hahotával kezdett beszélni Fonyó.

--- Hát beszéltél a vén bárónéval! Neked is megmutogatta a Magyar Bocacciót?

Diákos, huncut hunyorgatással folytatta.

--- Micsoda jelenetek vannak abban. Te! Állítólag beküldte a pesti erotika-császárnak, Lilienfeldnek, azóta Lilienfeld igyekszik szépen írni, szolidan...

Kacagva, trombitáivá nevetett benne már a bor.

--- Tudják is ezek mi a művészet! Beszélt neked is Pestről, hogy oda kell menni, nem szabad itt maradnod. Pest. Milyen szép álmok sóvárognak Pest felé és mikor odakerültök ti álmodozók, hogy elbuktok, hogy beléfúltok Pestbe. Pest messziről aranytó, közelről pocsolya, füllesztö, bűzhödt árokfenék. Ott csak ezek, ezek a Glauber Marcellek tudnak élni, azt az eszetlen rángatózást, csúszást, mászást ti gőgös álmodok nem bírjátok. Hidd el, Pesten is oly csúnya minden mint itt, csak Pesten még sanyarúbb a mindennapi.

Poharak ürülése esett a csendbe. Flórián most már növekvő értelemmel öntötte magába az italt. A beszéde mind hangosabb lett.

--- Ahhoz pedig, hogy szépet írj, az kell, hogy csak magadnak írj. Csak magad szemének, senki másnak. Ne legyen az írásod hízelkedés. A kis mindenapicskád legyen meg és ne kelljen ezért minden mondatod üdvözlő farkcsóválásba kunkorítani. írásodért becsüljenek meg és ne megfordítva érted írásaidat.

--- Így mondta a báróné is. Hogy mindenki méltányolja a művészetem.

--- És ezért nem szabad jegyzővé lenned! Asszonypolitika, logikátlan.

--- Ő úgy gondolta, hogy én otthon, odahaza a... a... az Édesek miatt nem írhatok, mert azok nem értik meg az én terveim, írásaim.

Fonyó nézése rácsapott. Kitágult, véreres szeme elkínzott, öreg volt részegségében. Kezét tanáros, kimeresztett mutatóujját a fiú elé emelte.

--- Íz apád pedig szeresd Pista. És mindig csak úgy írj, hogy az édesanyád elolvashassa... És úgyis tegyél mindent, mindenkor. Azért senki sem bánthat. Nagyon szeresd őket.

Szeresd azokat, akik téged szeretnek Pista. Hej! Csak nekem is lenne egy édesanyám, valakim, akit szerethetnék. Igyál Vera.

A testület megtelt füsttel, csengéssel. Lassú beszélgetések fakadtak, mormolások innen, onnan kövér hahoták hullámzottak.

--- Igyál Vera! Ha nékem valakim lenne, egy asszonyom. Törődnék én ezekkel a civisekkel. Haj Vira Pista. Igyál!

--- De tanár úr, hiszen...

--- A feleségem akarod mondani?

Elcsendesült. Két könyökre görnyedve bámult a jogász szeme közé.

--- Szép asszony, mi?

Vera torkában forróság-gejzírek sustorogtak. Ökölcsapás volt a kérdés.

--- Szép ! --- nyögte leütött fejjel, Fonyó behunyta a szemét. Gyűrött arca kisimult, hangja áhitatosra halkult.

--- Hej! Milyen szép asszony az Vera, Vera Pista, ha te ezt tudnád. És nekem állni kell, tűrni kell szépségét csók nélkül. Vera... Pista. Tudod, hogy már négy esztendeje nem simított végig nézése szelíden, sugározva, szeretettel. Csak folyton haragosan, hidegen, kíméletlen, morcosan. Pista! Hej!

Megremegett, leesett erőtlen szájaszéle. Csüggedten dőlt előre a feje.

--- Hej undorító ez Pista, Inni, mindég inni, inni... Ne igyál Pista soha... Én is sokszor megfogadtam már. Sokszor megkíséreltem. Sokszor mondtam neki: Gizus többet nem iszom! De mikor rámsuhintott ostornézésével, futottam, el, felejteni, inni, inni... Látod Vera, ilyenkor este itt ülök kófic színésznép, hazátlan vigécek között éjszakázom, mint egy cigány és odahaza a sötét bútorok ölén virágzik az asszony.

Vera, Vera Pista...

Szédülve állt fel a jogász. Nehéz, földetmérő nézéssel búcsúzott, Fonyó borgőzösen, magábasüppedten. Amint az ajtóból visszalesett, György friss palackokat bontott.

 
 
0 komment , kategória:  Eszterhás István: A gébic 6.r   
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.06 2018. Július 2018.08
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 2960 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 690
  • e Hét: 3645
  • e Hónap: 14796
  • e Év: 280011
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.