Regisztráció  Belépés
hunjano.blog.xfree.hu
A szkítha népek hosszúéletűek s mi ennek a fajnak vagyunk utolsó hajtása . A szkítha összesség ma: a magyar." /Csuray Károly / "A szólás szabadság... Hunjano
1965.01.21
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
Eszterhás István: A gébic 8.r
  2011-03-19 14:32:34, szombat
 
 
Eszterhás István: A gébic VIII. rész

XV.

A törpe házban, visszhangos délutáni csend álmosult. Napsugár nyilazott az asztalterítőre, ahol csillogása elfoltosította a terítő tompa színtelenségét. A szekrény sárgaságán is megpihent egy fényfolt és az árnyékos szoba mélyén, erős tűzben, csillogásban kilincsek görbültek furcsán elő a félhomályból. Az asztal előtt ölbe zuhant kézzel ült fekete ünneplő selymében Vera néni. A fehér homlokkendő és a fekete fejkendő alól arca szentes nyájassággal döbbent elő. Beüregesedett, barlangos szeme fáradtan, kínzottan égett. Arcán mély árkok ráncolódtak, most türelmes, várakozó mosolygó ráncok. Várta a fiát, aki addig könyörgött, míg el nem engedte orvosért. A hűvös, köves pádimentumú szobában tisztaság, vasárnapi csend közepette úgy érezte, mintha fiának szerető símogatása ölelné körül és amint magára döbbent az ő mai pihenésére, elmosolyodott. Hogy félti öt ez a gyerek. Pedig nincs most már semmi baj, hogy jegyző lesz. Most már minden jó. Reggel elmegy, délre hazajön, ő addig nyugalomban, csendben lesz, mint régen, mikor még este lovak dobogtak, koppantak az udvar kövén az ásók, csákányok és Vera Péter erős kurjantásai jelentették a nap, a munka végezetét.

Felrezzent.

Az udvarban léptek kongtak végig. Kopogtatás, pusmogás zavarta a csendet.

--- Tessék ! --- kiáltotta,

Az ajtó kinyílt, felállott, a szemét árnyékolta, úgy nézett a belépők felé.

--- Jó napot! --- köszönt valaki. --- Erre tessék, báróné.

Kikó volt Gábor bárónéval. Gáborné legújabb szabású kabátja rendkívül keresett és túlzottan előkelő volt. A csendes szoba kiemelte, hangsúlyozta a ruháiból kiáradó színeket, illatokat. Az egyszerű bútorokon elfolyó fakó térítők pompája ijedten tűnt el, egy árnyalattal vénebb, öregebb lett minden. A báróné izgatott érdeklődéssel mérte végig a szobát, orrcimpái kitágultak, szája egy vonalra szorult, izgatónak, nagyon érdekesnek találta a szobát, úgy bámulta, úgy nézte, mint egy kiállított néprajzi csodát. A tiszta, egyszerű bútorok kopott szegletei mögül kileskelődő szegénységet, de érdekesnek, roppant érdekesnek találta.

--- Jó napot néni! --- köszönt rá a még mindég zavartan álló asszonyra. --- én a báróné vagyok, Gábor Marci mamája.

Pistát keresem.

--- Igenis, nagyságos báróné asszony. Tessék, tessék helyet foglalni. Azonnal jön Pista, mindjárt itt lesz.

Leültek. Most egyszerre, talán a belülről feltámadó bűntudat tette, úgy érezték, ellenséges itt a nagy csend, az asszony megnyúló, álló alakja, a haragos tűzzel villogó kilincsek, az ágy fölötti nagy szentképről az olajfák Krisztusa nézett le rájuk kérdő, tágranyílt szemmel. Az egyik falon --- a napfény lassú útjába esett --- vékony keretes kép, Vera Pista érettségi képe. A vaskályha mellett roskadozó könyvszekrény, a sok kisebb-nagyobb könyv között különös gőggel áll, magasan kinyújtóztatva magát egy-egy aranycirádás kötött könyv. Pompásak voltak ezek a könyvek, irigylésre méltóak, mint az életben, ahol szintén a kötés és sok aranyciráda alapján ítélik meg az embereket, pedig ha lelkiismeretesen végiglapoznák őket egymásután, fáradságot nem kiméivé, úgy sok aranycirádás könyvet hajítanának a tűzbe és sok rongyosszélű kötet öltözne mesternyomású, erős bőrruhába.

--- Sokszor van ilyen egyedül? --- törte meg Gábor báróné a csendet.

--- Igen, nagyságos báróné asszony, nagyon sokszor. Az uram egész nap a gyárban van, Pista jön-megy. Egyedül vagyok és ha bezártam az üzletet, olyan jó is a csend. Mert hiszen itt vannak azért velem, úgy érzem, ha nincsenek is idehaza.

--- Nagyon érdekes! --- lelkesedett a báróné. --- Igen, persze ezek a régi szobák, ezek a megfakult képek, amik látták a Pistát kicsinyen. Persze ezek a hallgató tanuk, ezek teszik azt, hogy úgy érzi mintha itthon lennének.

--- Úgy van! --- bólintott Kíkó. --- Én tudok egy esetet, amikor egy embernek meghalt a felesége. Két évre rá kezdett az ember sápadni, sírni. Kérdezték mi baja, hát ő siratja a feleségét, azután búsul, öt ne bántsák, hisz tudhatják. De az emberek nem tudták megérteni a dolgot. Hiszen két éve múlt már, hogy meghalt az asszony. Miért kezdi most siratni. Elkezdték firtatni, kutatni; Kérem kiderült, hogy új bútorokat vett, a mi emberünk és a szokatlan új lakás ment az idegeire.

--- Érdekes! --- dicsérte meg Kikót a báróné. --- Látod, ilyesmit meg kellene írni. Nagyon érdekes.

Hallgattak. De a csend nem esett jól. A csend csak nagyon nyugodt és tiszta emberek orvossága.

--- Hová ment Pista ? --- kérdezte egyszerre a báróné Veránétól. --- Vajon sokáig marad-e ?

--- Nem tudom. Orvosért ment. Mert, hogy azt mondja, beteg a szemem. Nem hagyott békét, hogy ő elhozza Szigethy Lacit, majd az ír orvosságot és megszűnik a fájás. De már megjöhetett volna, ha csak oda ment. De tudja Isten hol jár már azóta, hogy elment. Többfelé Ígérkezett és ilyenkor úgy tesz, hogy végignyargal a városon, betartja az ígéreteit és legutolsónak hagyja azt, amiért tulajdonképpen elindult.

--- Hiába, ilyenek a fiúk! Amint egy kicsit megnőnek szétszedik őket, könyörtelenül elviszik tőlünk.

Felállott.

--- De éri nem várok tovább. Pedig szerettem volna nagyon beszélni Pistával. És itt szerettem volna beszélni, ebben a szobában. Itt másképen gondolkozik biztosan ő is. Mindegy, tovább nem várhatunk. Nőegyleti gyűlésre kell mennem.

--- Tessék üzenetet hagyni, majd átadom. Talán valami kellemetlen...

--- Ó dehogy. Nem, nem. Pistáról még gondolni sem szabad ilyet. Hiszen olyan gavallér fiú. Nobilis, drága kölök, nagyon szeretem. Köszönetet akartam neki mondani. Megköszönni, hogy átengedte a jegyzőséget Marcinak, hogy leköszönt Marci javára. És azután megbeszélni, hogy mikor akar felmenni Pestre. Mert Pestre küldjük ám Pistát, hogy nagy ember legyen, híres versíró, akit majd ünnepelni fog az egész ország. Ilyen tehetséggel vétek lett volna a testületbe jegyzőnek beülni. Az az irigy Fonyó, annak volt ez a terve...

--- Hát... hát Pista lemondott a jegyzőségről?!

A báróné meghökkenve bámult a közelebb lépő Veránéra. A fekete selyemkendő alól ismeretlen fenséggel, bámult rá a sápadt, elszíntelenedett asszonyarc.

--- Igen Vera néni, édes Vera néni. Úgy volt, hogy Marci és Pista már nagyon régi jóbarátok voltak. Fonyó most egyszerre jelölte őket, hogy összeveszítse a két jóbarátot. De miért vagyunk mi anyák itt, ha nem azért, hogy a megzavarodott fiúkat egymáshoz visszavigyük. Egy évtizedes barátságot nem fog Fonyó tanár úr széttépni. Én Vera Pistához vagyok olyan közel, mint ő. Én fedeztem fel.

--- Hát lemondott a jegyzőségről? --- kérdezte hitetlenül Vera néni.

--- És én azt mondtam; --- folytatta rendületlen most már Gábor báróné. Zavarta Veráné rászegzett szeme, megérezte mi megy végbe a másik asszonyban és a saját szerepét mentette már ideges, kapkodó, asszonyi hadarással --- azt mondtam Kikó úrnak: Nézd Kíkókám, Vera Pista az utolsó évek legtehetségesebb poétája. Ha ő most bekerül a testületbe, ott ellomposodik, abbahagy mindent, nem fog írni és elvész a magyar irodalom számára. De meg ezenkívül, nem akartam, hogy a két jóbarát egymással szembe kerüljön a jegyzőválasztásnál. Hát így fogjuk elintézni. Elmegy Ákos Pistáékhoz, megbeszéled Pistával a dolgot. Pista lemond a jegyzőségről.

De mivel így a jegyzőséget Marci kapja, nehogy a rossz-szájú emberek azt beszéljék, hogy megfélemlítettük Vera Pistát --- mert egész biztos, hogy ilyesmit fognak beszélni ebben a csúf kis fészekben --- hát én megveszem Pistától a jegyzőséget. Mégpedig úgy Vera néni, úgy beszéltük meg Kikó úrral, hogy én Pistát beajánlom egy pesti laphoz, ahol Pista nagyon rövid idő alatt országos hírűvé lesz és egy év múlva már egy hét alatt többet fog keresni, mint itt a testületben egy hónap alatt. Ha az én Marcim ilyen irányban érezne tehetséget, vele tettem volna így és Pistát hagytam volna jegyzőnek. De Marci országgyűlési képviselő akar lenni. És itt népszerűséget leghamarabb az ipartestületben lehet szerezni. Ezért van édes Vera néni olyan nagy szüksége Marcinak a jegyzőségre. Ő sem fogja az egész életét a pugrisokra rááldozni. Egész nyugodt lehet drága, jó Vera néni...

Vera néni, az édes, jó Vera néni, a nobilis Vera Pista Édese úgy érezte, hogy a homlokán megduzzadt erek megmozdulnak és felemelkedve ostorozzák gondolat nélkül maradt, ijedt süketségű koponyáját. Szemébe izzó tűzfelhők gomolyogtak és égő fájdalommal parázsmezők cikáztak el szeme előtt, zuhanó mély örvényléssel, jóságos vakság béklyózta azután a látást, a fájdalmat.

Mikor újból megjelent az órmótlan, nagy sárga szekrény a rajtűlő fénypillangó, az asztalterítőn tulipánokban nyíló napsugár, a fojtott tűzzel égő kilincsek, az asztal előtt komoly arcú fiatal férfi állott, az orvos, mellette Kikó Ákos, az egyik széken sápadtan ült a báróné.

--- Édes ! --- hallotta közvetlen közelből a fia szavát. --- Édes, az Istenért mi történt?

Kínlódás, hangtalan zokogás rántotta különös ferdére az arcát. Összerándult testtel vergődött az ágyon megkínzott, összetört asszonyiságának minden kínos emléke feltámadt, könnykövetelő, új erővel. Tapogatózó keze beleesett fia remegő, meleg kezébe, érezte kezén a fiúi csókok dédelgető melegét és az öreg, kiszáradt szemekből erre buggyanó, fájó kielégüléssel könnycseppek csordultak ki...

--- Kérem, nem történt semmi különös, --- bizonykodott Kikó Ákos --- higgye el kedves doktor úr. Semmi különös nem történt. A méltóságos asszony köszönetet akart mondani és az öreg hölgy összeesett. Kérem, én lelkileg csak úgy tudom megmagyarázni...

--- Úgy van drága doktorkám! --- sóhajtott fel a báróné.

--- Édes doktorkám, de éppen semmi sem történt.

Azután gyors közelebb bújás mélyült a hangjában:

--- Mostanában keveset jár nálunk. Ha tudná, hogy néha mennyire szükségem lenne egy olyan bársonykezű orvosra, mint maga Laci. Az idegeim...

Nagy, feketetüzű szeme rátágult az orvosra. Az orvos, Szigethy Laci doktor a városka legfiatalabb férfiszépség számba menő orvosa, aki rövid idő alatt nagy népszerűséget szerzett a városban, egy intézetbe járt Vera Pistával és a diplomájával hazajött a kis városba. Rövid idő alatt a város minden csél-csap asszonyát meg lehetett találni a rendelőjében, a rendkívül komoly, tartózkodó fiúra hajtást rendeztek. A báróné is célba vette, cserkészett rá, de az orvos következetesen kerülte, meghívásait csak megköszönte, végül a rendelőjéből is kitette azzal az egyszerű, paraszti bókkal, hogy makkegészséges.

--- Ó méltóságos asszonyom! Legényember vagyok, hogy kerülnék én olyan megszolidult társaságba.

--- Megöregedettet akart mondani. Jó, jó doktorkám, magának úgy látszik mindent szabad... No jöjjön Kikó, ne zavarjuk a doktor urat. A duhaj doktor urat.

A doktor otthonos szívélyességgel nyitotta ki a szobaajtót. A báróné gyors búcsú után kisuhant. A konyhában előkapta csipkés, illatos kis kendőjét.

--- Szegény Pista! --- morogta --- Ilyen tehetséggel micsoda miliőben!

Szigethy visszafordult. A szobában mellére esett fejjel állt a fiú. Arca megnyúlt, sápadt, haja homlokába esett, ajka szétnyíltán, súlyos némasággal csüngött. Az asszony előre bukott fejjel ült az ágyszélen, két ökle súlyosan hullott ki elnyűtt, fakult fekete selyméből, majd a padlót verte. Fekete cipője ellaposodott otrombasággal látszott ki az ágy árnyékából. Szigethy átmelegedett hangon szólt a fiúra. Pista felrezzent. Rávetette bódult nézését, arcán elkínzott mosoly suhant végig.

--- Bocsáss meg Laci. De annyira megzavart ez a váratlan baleset.

--- No csak! Csak fel a fővel!

--- Hiszen nem is. Csak pillanatnyi hangulatzavar. Majd elmúlik.

Kiment a konyhába, leült, némán-bámán bámult maga elé. A repedezett, pattogzott ajtó fekete sávjain kiszínesedett az előbbi a jelenet: a földön végigzuhant feketeruhás asszony a rémült, arcát fintorgató báróné, a tehetetlen, sápadt Kikó Ákos. Düh vicsorította össze fogait, le kellett volna ütni a bárónét, Kikót és puha, átfogó szeretettel magasba emelni a magába roskadt asszonytestet, egyetlen nagy szentségként.

Bent Szigethy Laci hangja muzsikált kellemes, mély dongással, Édes meg-megcsukló hangja felelt nagy időközben. Azután az orvos derűsen csendülő hangja hívta be a fiút.

--- Pista!... írtam orvosságot, Vera néninek igaza van hál' Istennek nincsen semmi komolyabb baj. Mindennek az a csúnya locs-pocs az oka. Hja így vagyunk mi öregek.

Hej, pedig huszonöt évvel ezelőtt...

Édes nem emelte fel fejét. Pista átforrósult hangon kérdezte:

--- Édes, beteg? Valami, ha bántja, most mondja meg!

--- Nem, nem. Nincs nekem semmi bajom. Megyek is, nyitom az üzletet.

Most a fiú sütötte le a szemét.

--- Meghozom az orvosságot --- dünnyögte.

Mikor elcsendesült az udvar kövén fiatal lépteik ritmusa, megszokott mozdulataival levette selyemkendőjét. Hajtogatta. A törpe házban kísérteties csend támadt. Csomós, szétágazó ujjaiba eresztette arcát. A szekrényen már feketébe hajlottak a barna fakó árnyalatok, az ablakon hideg fénnyel beköszöntött egy korai csillag. Sokáig nézte görcsös lüktetéssel, fájó szemeivel az estét, a nagy csalódás estéjét. A csendben kísértetjárás kezdődött. Nem a kacagások a derűs pillanatok emlékei jöttek, a gondórák borították még egyszer rá az átélt fájdalmakat. Megmarkolta torkát a sírás és kiugrott az első jajdulás hosszú, megcsukló asszonyi kétség nembírással...

A törpe ház süppedt falai magukba nyelték a kitört bánatot. Az udvaron a kutya halk szűk ölessel kért vacsorát.

XVI.

--- Ha nem --- mondotta idegesen Szigethy Laci --- anyád szeme három hónapnál nem bírja tovább, abba kell hagynia minden munkát. De mindent! Nincs más hátra fiam, komolyan láss a munkához, az ilyen Gáborné félékkel való kacérkodással fel kell hagyni.

Az alkonyuló utcán mentek. A házak mint ugri-bugri bötűk írták a mondatot, az utcát. Az alkony, a porzó végigfolyta a betűket. A templom volt a távolban elvesző nagy betű, a mondat kezdete, onnan alázatos lapos sorban jöttek a kis betűk, a házak. A mondat értelmét az ablakszemeken kitáruló élet, vacsoraszagok, a betűk alatt eldobogó bakancsos kátránygyári munkások adták.

A jogász tehetetlen, érzéketlen volt. Az utolsó csapás annyira lesújtotta, nem tudott, de nem is akart Szigethy Laci utolsó mondatában felemelkedő vádra felelni. Gondolkozni sem tudott, érzékein mint kitárt, gazdátlan kapukon bejött kintről az élet, de bentről nem jött az élettel szemközt a gondolat. A felhőkről lila fátyol ereszkedett alá, az utcán füstszag szállott, enyhe bűze megcsiklandozta. Az ablakon fiatal, az estét végigpihenő leányok ültek, sugaras nézésük makacsul belebotlott a két fiúba.

--- Vigyázz magadra Pista! --- karolt bele Laci. --- Ne engedd, hogy egy idegen asszony legyen kolonc az életeden. Vigyázz, itt minden olyan puha, lusta, itt bele lehet fúlni egy ilyen Gábornéba.

A nap elpirult. Az ércereszeken összegyűltek piros sugarai és lecsorgott a vörösség a falakra. A kék árnyékok hússzerűen lilába játszottak, itt-ott egy zöld zsalugáter csuhajosan elrikoltotta magát az alkonyi elbíboruló borulásban. Egy félvak pinceablakból bánatosan zengett egy hegedű és ők közömbös, hideg léptekkel beletiportak zengésébe.

--- Azt hallottam te leszel a jegyző a testületben. Soha jobbkor. Azonnal bezáratni az üzletet, sokat pihenni. Nagy csend és nyugalom. Semmi izgatás, mindentől őrizd. Az az idő ami még az övé, legyen valóban az övé és ha biztosítod a legnagyobb nyugalmat, úgy azt hiszem sokáig lesz még Édesed. Látod milyen jó hozzád a véletlen, épen most kapod meg a jegyzőséget. Biztos, nyugodt állásod lesz, szép fizetésed és ha nem leszel ügyetlen és nem engeded magad félrelökni, úgy nagy utat tehetsz meg ebben a városban. Csak ügyesen kell élned. Ne feledd sohasem, ez kisváros, itt vagy jóbarátod, vagy ellenséged lesz minden ember. Itt nincsenek közömbös idegenek. Itt mindenki személyes ösmerősöd, mondhatnám barátod. Ha ezt szem előtt tartod és azon leszel, hogy az értékes emberek legyenek jóbarátaid, akkor nem fognak eredménytelenül elmúlni az évek feletted. De ha ezt elfelejted, önmagadnak élsz csak és nem törődsz senkivel sem, úgy örökéletedben a testületben maradsz. Ügyes ember mindig talál alkalmat arra, hogy az ami megvan, ugródeszka legyen anélkül, hogy ugrás előtt lebillentsék róla. A terveid őrizd meg magadnak. Hallom a városban, hogy Vera Pista Pestre akar menni újságírónak. Miért ordítozod ezt szét a városban? Ha nem választanak meg, azután, jó, elmegyek. De ezt csak én tudom, senki más. És senki másnak nincs is köze hozzá. De ha megválasztanak, itt maradok és úr leszek, nem leszek a betűk cigánya. Az írásaid itt is szeretik. És ne gondold, hogy az írásnak művésze lehetsz, ha beállsz napszámosnak. Az újságírás felőröl és naponként húzza ki belőled azt, amit ha felgyűjtesz magadban, amit ha egyszerre mutatsz fel, bámulni fognak.

Az ég derűsen tiszta volt, csak messzi, ahol a nap lebukott, álltak vörös felhőtarajok mozdulatlan sávozódással.

--- És egyre nagyon vigyázz, jogász vagy mulatós. Jusson mindég eszedbe, mögötted nincsenek százholdas tagok, mögötted nincs Kócos-puszta. Emlékezzél csak, Hruska mondta egyszer a hetedikben a történelem órán; A nem magyar nevű magyarok mindig magyarabbak a legmagyarabb magyarnál. Így van ez veletek is, jogászokkal. Mindég duhajabbak és részegebbek akartok lenni a régi békevilágot élt jogászoknál. Pedig, és itt emlékezz vissza a történelem, a magyar szentírás tanárára --- nem vagytok tulajdonképpen azok és azért kell nagy dáridós vigadásokkal, esztelen virtuskodással mutatnotok, de igenis mi is azok vagyunk, akik ti voltatok, farsangot végigtáncoló, megyéket végigivó jogászok. Ősök. A régi, boldog, nyugodt élet kedves nótásai, duellumok jurátus hősei. Pedig nem vagytok azok. Nem vagytok többé az a könnyelműen, süketen, vakon lelkesedő, jobbra-balra nem néző, hetyke jogászok. Mindegyitekben van egy bánat, egy féltés, bennetek hatalmas erővel tört ki a látás nyomán a keserűség. A jog megcsonkításával titeket is megkötöttek. És ezt akarjátok tudalá nyomni. Azt, hogy Werbőczy utódai vagytok, a koldus, az üldözött, a meghasonlott ország bírái, a törökbíró, kisnemes Werbőbzyé. A hivatásotok elfullad bennetek és ez visz táncolni a fehérasztalra. Szeretlek titeket így is szerenádozó, éjtszakázó, régi magyar sírvavígadást, új generációba átmentő jogászok, de nagyon szeretném megmutatni nektek, hogy mennyit lehetne tanulni és dolgozni átmulatott éjszakákon. Hagyjátok a dorbézolást, azzal a földünket csak elveszíteni lehetett, vissza nem tudjuk hozni, hagyjátok el, hiszen azzal csak cigánynak, zsidónak hajtotok hasznot.

--- Szervusz! --- sunnyogta Vera.

Felgyűrte gallérját. Fázott. A kis doktor gondolatai feldöbbentették a maga lelki hideglelését. Ezek a gondolatok, amik benne is megszülettek, de amiket ő elfojtott, most árnykezükkel benyúltak agyába, beléhasítottak halálos dermedtségébe. Nem hallgathatta tovább.

 
 
0 komment , kategória:  Eszterhás István: A gébic 8.r   
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.08 2018. Szeptember 2018.10
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 2960 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 350
  • e Hét: 3907
  • e Hónap: 17184
  • e Év: 337216
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.