Belépés
hunjano.blog.xfree.hu
A szkítha népek hosszúéletűek s mi ennek a fajnak vagyunk utolsó hajtása . A szkítha összesség ma: a magyar." /Csuray Károly / "A szólás szabadság... Hunjano
1965.01.21
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
Eszterhás István: A gébic 11.
  2011-03-19 14:45:10, szombat
 
 
Eszterhás István: A gébic XI. rész -vége

XXI.

--- Itt megvársz!... mondta Kikó Ákosnak. Kikó tántorgott és nagyon udvarias akart lenni. Háromszor meghajtotta magát.

--- Amint parancsolod jegyző uram!

Az udvaron, a havas udvaron a holdfény ezüstje ködlött. Vállára dőlve Fonyó Flórián feküdt mozdulatlan. A templom mély kongassál negyedet vert és síró, kanyargó rikoltással kakas újrázta a mély zengéssel elszállt óraütést.

Felölelte Flóriánt. A tanár már addigra elkészült saját leitatásával, mire a választás befejeződött. Azóta egész éjszakán át megállás nélkül ivott. Öntudatlanságában kínlódás ült ki arcára.

Felvitte a lépcsőkön. Becsengetett. Bent léptek jöttek, a küszöb mellett világos vonal gyűlt ki, csettent a zár, az ajtó kinyílt.

Az asszony állt előtte. Zilált, borzas fejét riadt mozdulattal emelte fel. Gyűrött sárga selymén ijedt babrálással futott végig keze. Halk jóestét köszöntek egymásnak. A lakásból meleg, édes illatok szálltak ki. Érezte megmozdul Flórián tanár úr. Lassan felébredt. Ráismert az asszonyra. Panaszló sírásban csuklott fel az asszony neve.

--- Gicus...

Még egyszer.

--- Gicus...

Az asszony sápadtan felelt.

--- Sokáig vártam...

Vera Pista megborzongott. Mintha neki szólt volna.

--- Tudom ! --- nyögte Flórián --- tudom --- bólogatott, komisz vagyok.

--- Azt hittem nem lesz az.

Az asszony szavai rásújtottak. Fájt a mondás minden bötűje. Fonyó összecsuklott az asszony előtt.

--- Nem! --- lépett vissza az asszony --- elég a komédiából! Bevitte Fonyót. A dohányzóban, a mély fotölyben azonnal elaludt. Arcán különös árnyékok rajzolódtak ki. Sárga arca öreg volt így nagyon.

Szemközt állott az asszonnyal. Különös kemény volt az asszony arca. A szeme alatt kék árnyék árkolódott, szemhéját vörös gyulladás csipkézte. Cirmos szeme hideg, tiszta csillogású. Tudta, hogy most beszélni kellene sokat, megmagyarázni mindent, beszélni Édesről, az áldozatról, de a kővé merevült asszonyarc elnémította.

Gica asszony érezte, hogy amit este óta egész éjjel elsiratott, elintézett, mind él, fáj. Amint a fiú előtte állt némán, sápadtan, várta az első szót, hogy felsikoltson benne újból a sírás, az asszonysírás, ami arra vár, hogy elsimogassák csókkal, becézéssel.

De kint az udvaron elkezdett köhögni Kikó Ákos. Kikó most a várost képviselte, a józanokat, a lelki inaszakadtakat.

Édest, a szilaj Vera Pétert, az alvó Fonyót, Vargha Bandit...

És ungorkodó, önmagukba esett szomorúsággal nézték egymást. Gica ajka megrándult.

--- Sok-sok szerencsét kívánok Pista --- mondta Gica asszony. --- Örülünk, hogy jegyző lett. Reméljük ezután is ellátogat néha-néha. Az uram mindég kedvelte.

Pista nem tudta nézni. Olyan undorítónak látta saját magát, olyan igaznak érezte az asszony keserűségét, hogy nem botlott ki más száján egy értelmetlen köszönömnél. Könnyes, ostoba ellágyulással próbált belenézni az asszony szikrázó szemébe, azután végleg megtört, bizonytalan, imbolygó járással kiment a dohányzóból, végig az előszobán, le a tornác lépcsőin, Kikó mellé szegődött, mögöttük nagyot durrant a kapu, a konflison felrezzent a bóbiskoló kocsis.

--- Hová, nagyságos úr ! --- kérdezte hajnali mély dörmögéssel.

Kikóra nézett.

--- Parancsolsz? --- kérdezte Kikó, aki már felfrissült.

--- Nem bánom, akárhová.

--- Tudok egy jó helyet! --- nevetett. Rekedtre tompult a hangja, amint a címet bemondta a kocsisnak. A hajnali szürkületben gyorsuló görgessél megindult a konflis.

EPILÓGUS.

Alkonyodott. A cserjésben keskeny út futott viháncoló kanyargással előtte. A város szélén, az Erdősor-utcán apró, fehér nászgömbökben nyíltak a cseresznyevirágok. Hirdették a tavaszt.

A vasútállomásról jött. Vargha Bandit kísérte ki. Hazament Bandi parasztnak a Kócos-pusztára. Megárvult, elgárgyult fővel jött, öreges járással a keskeny út után.

Kőbánya felől kacagások lándzsázták a komoly egyvégtében hullámzó csendet. Vasárnap délután vénült estére, álmos kókadással, a kacagások részegen, ezüstösen csengők voltak. A város most ébredt a délutáni csendből.

Ma fáradt szomorúság fogta el. Azok a napok a búcsúval feltámadtak. Az akkori izgalmak csendes bánattal éledtek. Az asszony csókjainak izzása felparázslott ajkán.

A város felé ment, hogy elbújjon sötét, szűk utcáiba, amik olyan jók ilyenkor, mert menni, botladozni, botorkálni lehet bennük végeláthatatlan. Menni alacsony léckerítések mellett lesuvasztott fővel és homályos udvarokba nyíló kiskapukat megbámulni gondolkozás nélkül. Nyitott ablakokon kisóhajtó szobaszagot érezni, dohos, évektől megizzasztott életek szagát szívni táguló orrlikakkal. Csipkés ablakok mögé beleselkedni futásra készen és kósza tüzeket lopni táguló szemekkel puhafényű, rózsaszínernyős lámpákról.

...Azután hazamenni és mosolyos, derűs arccal kezetcsókolni feketeokulárés, reszkető kezű Édesnek. A hűvös, csendes, mély kisudvarra nyíló udvari szobában kopott hegedűt elővenni és szomorú nótákat játszani rajt, az udvar mélyén szöszmételő Vera Pétert előcsalni, hogy előhúzza harmonikáját, kettesben játszani zokogó, síró nótákat...

Ment, ment botladozó gondolatokkal, magamegbékélt csendes búsulással az erdei úton. Szemközt önfeledt pár jött. A férfi különös kalapú, ilyen csak egy van az egész városban, ilyen pesti kalapja csak Gábor Marcell bárónak van.

Azóta a testületbeli találkozás óta nem látta, Bandi öngyilkossága elűzte a városból.
Feldöbbenő dühhel úgy érezte, el kell állnia a keskeny utat.
Puhán hízott arcába belesújtani, hisz ezzel tartozik neki. Összeránduló ököllel állt meg. Bandiért is!
Zúgta a benne megindult jogászvér. Megállt. Súlyosnak, erősnek érezte magát.
A másik kettő jött önfeledt, egymásbaringó járással.
A nőt nem is nézte, csak a bárót várta kirobbanó nekirohanással.
Azok még mindég mit sem vettek észre. A nő öklében virágos cseresznyefagally,
a báró szorongatja, csókolja, a virágot is, az öklöt is. A nő lesütött fejjel nézi a rab virágot,
a rab öklöt. Azután a nők ösztönös megriadásával megérzi a jogász nézését.
Felpillant, felsikolt.

Vera Pista nekirohanó lépéssel indul meg. De visszahőköl, megtántorodik, megáll. --- Gica?!...

És félreáll az útból. A magárahagyott, megcsalt asszony szentsége befedi a hüledező bárót. Mikor elsurrannak mellette, gépiesen tovább indul.

Gica asszony sápadtan didereg. Leesett fejjel siet. A báró mellette lohol. Azután lecsendesedik bennük a rémület, visszanéznek. --- Egyszerre.

Vera Pista megy, vissza sem néz. Siet, fütyölve méri az utat, a füttyszó gúnyosan, csattogva harsog a fák közt.

--- A, hisz csak Vera volt! --- lihegi a báró. Az asszony ránéz.

--- Fütyöl! --- mondja síró hangon.

--- Jogásztempó ! --- int a báró. --- Csak fütyöljön. Nevetséges figura. Jogászka, gébic.

És állanak szétijesztett, egymás igazi arcát látott elhidegüléssel.

A gébic megy, Fütyölve. Fütyöl, fütyül, pedig a könnye csorog, pedig a torkában a sírás sós íze nyálzik. Fütyöl, míg az első utca hűs félhomálya el nem nyeli. Megnyúlt léptekkel megy sötét, szűk utcákon, olyan jól esik bennük botladozni, alacsony, kidőlt-bedőlt kerítéseik melleit, mállott lépcsőjű, ordítóan világos ablakú korcsmák alatt. Nyargalni, nem visszanézni, lesuvasztott fejjel kiskapukat megbámulni, nyitott ablakokon kiáradó életszagokat érezni, finom csipkés ablakokat nézni gondolkozás nélkül. Nyomorúságos kisutcákban fájdalmat tompítani. És azután hazamenni.

Hazamenni.

Mosolygós, derűs arccal kezetcsókolni fekete okulárés,
reszkető kezű Édesnek,
aki vár jegyző úr fiára, hűvös kis szobában, a csendes, mély, udvarra nyíló ablak előtt kopott,
vén hegedűt elővenni, bánatos nótákat játszani,
hogy az udvar mélyén szöszmételő Vera Péter is előjöjjön,
bátortalan topogással előhozza harmonikáját, játszani remegő kézzel,
reszkető vonóval zokogó húrokra csapni, míg a tárt ablakon rejtelmes,
édes virágillattal májushírt hoz a tavaszi szél.

 
 
0 komment , kategória:  Eszterhás István: A gébic 11.  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 2960 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 677
  • e Hét: 3625
  • e Hónap: 10346
  • e Év: 375836
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.