Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / DoktorStrix / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
Egyed Emese
  2017-05-22 21:00:16, hétfő
 
 








EGYED EMESE


Egyed Emese (Kolozsvár, 1957. július 5. -) pedagógus, egyetemi tanár, költő, irodalomtörténész.


Délvidék

Link



Csönd

Link



Madárcsontú versek

Link



Élővizek

Link



Hajnalének

Link








ADJ BÉKESSÉGET


Szégyen nem szégyen magammal csatázom
akárcsak Szapphó, lángban égek, fázom,
minden bajom van, mind bevallhatatlan,
száz öles mélység szélén szakadatlan:
félő magasság közelében járok,
mindennap messzebb látom a világot,
érzem kihunyó bolygók hamvadását,
szavak zsibbadását.

Sirályok jöttek, új lakók a vízre,
sírtak, pöröltek, szedtek ízről ízre
csöndet, halacskát, zsömlemaradékot.
Tollak, acélok.

Mint acélpenge hasított a szívbe.
Mintha a távol sikoltozva szülne:
birtokba vették rendjét napjainknak,
bánatainknak.

Szégyen, nem szégyen, sikoltok sirállyal,
mulandó csönddel, ostoba madárral,
fordulj felém hát, nem lehetsz a másé,
nem lehetsz másé.

Próbáltam, nem ment, leszakadni tőled,
elvette vágyam minden csepp erőmet,
nem tudok szólni, hallgatni se bírok,
verseket írok.

Hogy mi miért van, ki parancsol nékem,
miért te lettél vágyott menedékem,
mért kel a sóhaj áruló mód szárnyra,
jöttödre várva:

honnan is tudnám, hogy is tudnék bármit,
messzi bajomban szégyen szele barnít,
erőm is elhágy mielőtt elérne:
orcapirító álom szövevénye
csal könnyeimnek látható tavához,
csal küszöbödre, tétováz, határoz:
jaj, be ne lépjek, megtiltotta isten.
Szerelmes Isten.







ALTATÓ


Csak a szemem álmos! Ereimben
piros-kék tavaszok kergetőznek
és minden lélegzetvétel örömízű
Odakinn a város: telehintem
madarakkal sok meleg esőcseppel
és benn a termeimben puha szavú csönd

De neked a végtelen békét, neked
a ringatás derűjét meghozza végre
a szerelem

És amíg lassú álomnak hiszed:
visz a víz a lassú idő velem velem
velem







ÁGTÓL A LEVÉL


Dehogy szeretlek! Nem szeretlek.
Fénybe sem, árnyba sem követlek,
meg sem kövezlek, meg sem látlak,
látni sem, tudni sem kívánlak,
szavad is szólhat bárki másnak,
lényedből eltűnt a varázslat,
tán nem is volt, csak képzelődtem,
köd vagy! Maradj is köd a ködben,
Adtál-e? Rossz napok cipóját.
Üres korsót, elsüllyedt bólyát.
Dehogy szeretlek! Tévedés volt.
Csak elkápráztatott az égbolt,
csak félrevezetett a csillag.
Lassú világok forgásában
elszédültem a szél karjában,
elnémult szívemben a szó is.
Van ok haragra, tudom, volt is...
Elfáradni a haragvásban,
megszűnni rontó varázslásban,
varázslástól, elmúlni, hullni,
végső vizekkel tuvafutni.
Dehogy, dehogy, dehogy szeretlek.
Csak megszokásból emlegetlek.
Csak otthonos, ha gondolok rád.
(S hiába minden Istenhozzád.)







BENNED LÁTVÁN...


Benned látván a társam, ideált
már nem kellett teremteni, mert benned
kereste, lelte, ami jóra várt
bolond fejem s bolond szívem szerelme,

nem félvén semmit, égi földi párt
látván gyarló valódban, benned, benned,

öleltelek s öleltem a halált:
halál testét, nem
a te lelked, tested.

Ki vagy, szívem.
És mit akarsz, szívem.
Miért vetsz nékem kelepcét, szívem.

Miért áltatsz, mért, kegyetlen szívem.
Mi az, hogy szégyen.

Ki vagyok,
szívem
(Hogy el ne tévelyedjem)







CSIKÓK


Csikók sötét haját fésüli most a kedves,
táltos szíve megugrik s elbúvik a szívemhez,
a hajnali derengés nem fogja megtalálni,
szuronyos este jön - de keresheti bárki:
nálam pihent meg most és sugaras az álma,
hegyek növik körül, s ő szellőjükké válva
szalad, szalad, örül, s csikósan kócos hajjal,
meleg színek mögül riad fel virradattal.







(DANSE)


Halld
tűnő versemet.
Nézd tévelygésemet.
Elnémulásom,
hamvába holt lángom:

szí-
ve-
met.

Alkonyodik.
Álom vakít:
közeleg a kékség,
árvák menedékét
élhetem.

haj-
na-
lig.

Lásd,
jövök már,
Csönd vize vár -

Rosszkor rosszul döntő
asszonyemberöltő
számlálja

ár-
nya-
it.







EGYEDÜL


Szeretted volna kisírni magadból
a fájdalmat, a szégyent, sok miért-et,
kifulladva, s oly messze még a parttól,
rádöbbentél, hogy még mindig nem érted,

hová tűntek a belső sugarak
és a derű a holnap homlokáról,
hová merült a halk sirálycsapat,
hogy távolodtál úgy el a világtól;

sírni akartál, s nem volt már, kinek.
Harag sem volt benned, a vérkeringés
lelassult tagjaidban, napjaidban,

kiáltottál - ki hallott volna meg?
Ő sem figyelt rád: elunta a kínt és
egyedül vagy, most már sírhatsz nyugodtan.







EGYÉBRE GONDOLJ


Hagyd most a kedvest fái közt magára.
Legyen szabad! Ne leskelődj utána.
Egyébre gondolj, másról álmodj,
másról...
Vágy csengettyűi szólalnak meg távol.
Végy tenyeredbe, csöpp alkonyi felhő!
Görgess az aljig (bennem van a lejtő),
énekem ezüst szárnyaid lobogják!
Hóbogyó hullat éjjelembe morzsát.

Szemem ablakán jégvirág virágzik.
Ő messze van.
És hó alatt a pázsit.
De jó a szél: kiengesztel, elringat,
s felold: össze-
bogozza álmainkat.







ELFELEJTESZ


Könnyű vagyok, elfúj a pillanat,
vízirigó a fészkébe fogad,
te elfelejtesz, mint ízét a bornak
az asszonyok. Mint mindent, elfelejtesz.
Nem próbálok több lenni:
nem lehet.
Majd elvetődsz a régi vadvizekhez,
s válladon érzed könnyű röptömet.







ETERNUM VALE


mondd meg Holdam Hold vagy-e
telsz-e fogysz-e föld vagy-e

mondd meg édes kedvesem
megbocsátottál-e

mondd meg csillag csillagom
úr vagy-é (az álmokon)
(unalmadban) elhagynál-é
kié vagyunk
más
é

voltunk s nem vagyunk
leszünk
messzi szélben csillogás

bűn és bánat ura Isten
áldjon meg
segítsen







ÉGTÁJAK


Felhőt hajtani, fészket, bölcsőt tartani, palló
léceit koptatni: szél jár, szó csavarog,

őrzi a titkot, bontja a zengő hajnali színt, a
lassú ábrándot: sír a hegyen valaki.

Sír; vagy imádság csöndje enyészik, lázad a lélek,
kék ragyogás ölel át: áldott kék nyugovás,

már a hidegből ránk örökített félelem elhágy,
s égi örömből kél csönd és szárhegyi szél.







ÉBREDÉS




Nem tudjuk nem szeretni ezt a földet,
ahol születtünk, és ahol a fű
szálai nagyapáink szívéből nőnek
napfény és kaszák elé, hű
szent László király halványodó képét
végig a régi székely templomokban,
nem tudjuk nem szeretni hazáink,
patakjain és rengetegeink,
mindent, bár limlom, s mindent,
ami érték...

Látjuk hűségünk százszor megtoroltan
a csángó kislány meggyengült szaván,
a sokezer kivándorolt családon
(kit a halál vitt el, kit a vonat),
Bálványos szétmállott várfalain,
s a rémálmokon, ahová bezárom,
akárcsak te, sok hétköznapomat.

Az ébredés? Megérted azután.
Nézd, mivé lesznek, akik meghajoltak,
s mivé lettek a hajthatatlanok.
Ha nem vállalod, és ha vállalod,
ha nem lelhetnek itt békét a holtak
s az élők sem, ha belefáradok,
s te is, ő is, abba, hogy elomolnak
reggelre mind kilátótornyaink:

majd kitépjük magyarul szóló nyelvünk,
s hagyjuk végül, hogy legyen, ami lesz
és elfelejtjük, mint kamaszszerelmünk,
ezt a közös bút-bajt... És aki vesz
annyi fáradságot, hogy visszatérjen:
semmit sem ért a gyér nyomok fölött!
Gyűlölni sem tudja majd ezt a földet:
hallgatni fog. Mert csöndet örökölt.

Vigyázzatok ránk, galagonyabokrok,
borókaágak, gyapjas jegenyék,
hogy ne legyünk földönfutók, se foglyok,
hogy hitünket-vérünket ne vegyék.
Vigyázz ránk, égbolt, magasságos Isten:
akaratunk, erőnk nem végtelen.
Szülőföldünk ez. Benned bízunk, Isten,
hogy életet, nem pusztulást terem.







ÉSZREVÉTLEN


Ittam szemedből, mély tavából, mégis.
Ujjal, szóval nem érintettelek.
Álomban aztán ölbe vettelek
mint gyereket.

...Nem tudom, milyen voltál.
Miféle levesek, bukták fölé hajoltál,
milyen köténybe sírtad bele búdat.
Leckédet milyen sarokban tanultad,
milyen asztalnál, és a labda

hogy repült, és milyen magasra.

Nem tudom meg, de elfogadlak.
Láthatatlan kőbe faraglak,
Tóvá leszel, s elélsz a tájon.

Végy körül, tekintet,
fürdess melegedben,
moss öröm vizében,
szárogass a szélben.

Gúzsba is kötöttél,
elvetted erőmet,
vérem alvasztottad,
bőröm zsibbasztottad,
csontom fájdítottad.

Közeledben voltam,
elidőztél vélem,
s hogyha kitaláltam:
csak mert feléd vágytam,
csak, mert lehetetlen,
s rend van a szívemben,

szemem lehunyása,
ajkam hallgatása,
versem dobogása
madár kiáltása:

messzi tónál érsz el,
önmagadba nézel,
nyugtalan az álmod:

név. De nem kiáltod.






FOGSÁG

Te sem hitted, hogy út, idő, szabadság
megadatik és élhetünk vele!
S hogy szíved, szavad mégis fogva tartják
tabuk, gátlások, illendő szokások...

A hegy lábánál fenyőhúrú csönd.
És nagyon mélyre zuhanhatnánk ketten.
De légy nyugodt: vihar van odafönt
s a lélek idejében visszaretten -

Te sem hitted, hogy annyira fehér
és veszedelmes világba vetődtél,
hogy rádijesztek: rádijeszt a tél
halálszelével, szégyen, menekülnél,

ha tehetnéd, de foglak, nem eresztlek,
lenyugvó nap erős karjába teszlek,
és érzed majd, hogy forró vagy és fáradt,
s köröskörül a kedvest és a tájat.







FORDUL A HOLD


Micsoda bolondság
szólnék hozzád veled
a hely nem ismerős
és nem lel rád, nem talál
akármilyen zokogó hívó
az üzenet

keres a vers a folyó mentén
szólít
így szólít
kedvesem
kedvesem merre jársz ne fuss előlem
a nevetésed szeretem az arcod
a vállad is a karodat
erős karjaid túl közelről láttam

sohasem fogsz te megölelni vélük
soha nem fogsz te átkarolni engem
az a pillanat végtelen biztonság
nem adatik meg nekem mégsem

nem alszom
fürdetsz mosolyodban
nem nyughatom túl messze vagy

és
túl
közelről
láttalak







FÜSTJEL


Segíts magamhoz térni, Gondviselő.
Nézzek az égre, emeld föl szívemet.
Nem hagytál el, bár szorongásban éltem.
Jelet küldtél, hogy túl messze megyek,
küldted időben, nem akartam látni,
sem hallani. Nem tudom, mit akartam.
Szorongó év volt, szép, bevallhatatlan.
Rettenetes év: hazugságnak látszik.
Emlékezésben döbbenet virágzik,
virágzik szégyen, szivárvány kötése.
Már elindulok bíráim elébe,
örökké ott leszek vakító fényben,
visszafogadó áldás közelében,
megbízható, szavak nélküli álmok
küszöbén,
egy élet, élőhalálok
kopott házában. Segíts, Uram, rajtam:
hányszor emeltél fel.
(Füst, virradatban)



-


GYÓGYBALLADA


Inak!
Az egyenes vonal,
feszes szövőszék-fonalak,
bükk-csemeték sugár növése
légyen, légyen,
légyen, légyen,
gyógyulásotok előképe!

Lágy részek, sérült porcikáim,
csuklóforgató kényes nedvek,
szőlő könnye ó-venyigéken:
tavaszi reménységre leltek!

Sérült bőr bántott feszessége!
Térj magadhoz, a bajnak vége,
vas-vendégek eltávoztatnak,
szövetek sűrűbbre vonatnak.

Szilánkos csontok-bontok, kérlek,
jó szándékom észbe vegyétek,
forradjon ki-ki a helyére,
emlékezzék működésére,
bal voltál, légy újra hűséges
légy, csukló,
ékes, egészséges.

(Ajánlás

Gondviselő, ki vigyáztál rám,
segíts a testnek felépülni,
segítsd a szívet reménységre,
adj áldást gyógyító igémre.)







HAJNALÉNEK


(Már hajnal lesz, a csillagok
ébresztenek.

Indulnom kell és még alig
öleltelek.

Lebír a fény, lebír a zaj
s a félelem.

Oly messze vagy:
és nincs is visszaút.
Vagy nem lelem.)

*

Hová mehetnék? hozzád igyekeztem.
Tüzes folyókon csak feléd eveztem.
Vihar sodort, vak álmok suta szárnya
röpített, jöttem már halálra válva,
életre szánva, úgy kerestelek;
már réges-régen dédelgettelek,
s akárhogy fürkészek kék távolokba,
nem bukkansz fel, árnyam akár bolyongva,
akár lehullva szólít neveden. Ne űzz el, révem.
szigetem.

*

Ha hátrálni lehetne,
lassan elmúlnék tőled
Szemem még rád függesztve,
hangod ügyelném, arcodat,
már egyre messzebb, egyre józanabbul.
Áldás maradjon nappalaidon.
Békesség áldja éjszakáidat.
El kell búcsúzni évszak fordulóján.

*
Karomban tartalak.

*

Gonosz a vers, a csöndje is
félrevezet.
Pihensz tavánál, korsaját
magad elé leszed.
Fátylat von szemed elé és
zsibbasztja válladat,
alakot ád a képzelődés
kodeinek; seregben szállanak
madarai magányodon keresztül.
Ködök (oszlanak,
lelked belerendül.

És jó a vers: elhiheti
az álmot is.
Kell vágyakoznod képei után.
Kell várnod is.
Légy reménységgel: nappalok
és éjszakák
megannyi ága verdesi
az ablakát!
Kinyitja, csak míg
rád tekint.
Hogy sírj, hogy bizakodj megint.

*

Végtére közelebb hajolt a csönd.
Váratlan ösvények futottak szerte.
Nem úgy volt semmi, ahogy kitervelte
emberi agy vagy szív, szigorú titkok
arányai alakították sorsod
s a szavak, mint a megriadt madárraj
odébb költöztek. Ágak halk nyugalma
ring benned is pár áldott pillanatra.
Nem űzlek. Nem követlek. Nem

*

szeretlek, bár ez ki nem mondható.
A gyöngeséget palástolni kéne,
a csönd elé, pogány oltár elébe
bukva várni, amíg elmúlik tőlünk.
Jó napok jöttek, álmodoztam rólad,
Felékesítettem verses hajómat,
Sodortattam magam szavak vizével,
Vezéreltettem vágy könnyes szelével

szeretlek, bár ez ki nem mondható.
Megvagy-e még?
Képed nézegetem.
Kék erek hálója a kezemen.
Lehetetlenség fut a versen át,
nézek egy arcot, messzi mosolyát,
homlokát, állát,
pillantása fényéi.
Visszanyerni a magány békességéi

*

jaj, nem lehet,
s ha lehet, nem igazság,
s ha kelepcébe estünk, jól van úgy.
Tévedés volt a félszavak varázsa.

Rongyos a vágy arany-ezüst palástja,
de bolondság volt nádhoz bízni mégis,
egy tévedés elképzelt teljessége
mint vizek fodra jár át

*

Át- meg átjár a kétely:
hová tartok,
kit zavartam meg, ki varázsol engem,
vonz és taszít -
hogy idegen helyemben,
s otthon vagyok nem létező mezőkön;
nem öleltelek s ölelésed őrzöm,
nem bántalak,
nem irigylem a párod,
fogadd el versemmel áldott világod.

*

(Forog szívem

Nem fájdítottad szívem, nem
fájdítottad.

Csak mint a hő s a tüzet:
közelebb loptad.

Szétosztottál és egemtől
eloldottál.

Lobogok életednél,
holtomnál.)










HAJNALODIK


Jönnöd kell, most
hajnalodik,
érzem már szelíd
karjaid, érzem
sóhajod hűvösét,
ébredő kezed melegét -

Jönnöd kell: hozzá tartozol
a hajnalhoz, hozzám tartozol,
sugár a tested, harmatos
erőket, örömet hozol -

Álom és ébrenlét között
elmosolyodsz, ha megölellek,
lehunyt szemedre kék ködök
telepednek: elrejtő felleg,
és zengő pillanatokig
veled vagyok!

Hajnalodik.







HARMAT


Úgy tudsz, kedvesem, rólam, mint a bor
a tavaszról: valami összeköt.
Nem érdemes kutatni, mi. Rabol
s ajándékoz kénye szerint a föld,
ragyog és elborul az ég velünk.
Csöndes a szív, az árapály dobog,

a dal harmatcsöpp, pókfonálon csüng.

Hajótalan, sirálytalan, nehéz
vizek sodornak, számvetésem kész,
s hiszem: öröm leszek, pár pillanatnyi kincs
- bor vagy sugár -, hozzád közel egészen:

csöppnyi világban, harmatkölteményben.







HŰTLEN SZAVAK


Minek áltassalak? Sosem hozzád beszéltem.
Füvekhez, lombtalan és lombos fákhoz, szélhez,
derengő fényeken átizzó éjszakához,
ellenem és velem küzdő erők urához;
ha vakká tett a nap, és rádfogtam, hogy szép vagy,
sóhajnyi perc alatt kijózanodtam: hő, fagy
gyöngédebb-gyöngébb szavaim megölte;
ami felszárnyalt, messze szállhatott:
csodamadár, vers, suttogó,
szívedbe néző csillag lett belőle,
bélyeget süt rád, hogyha vállalod.
De nem hozzád szól, minek áltatnálak?
Velem pusztul el, ha elpusztulok...
S a kedvedért nélkülem is feltámad!







A KERT KAPUJÁRA


Ne félj, ne félj: leánderek,
tuják, fenyő, juhar
lombja susog, ha sír a csönd -
véd madaraival.

Ne félj: a ház meséje szól
a rózsakapuból,
a kővázák, az oszlopok,
a teraszok alól.

Mesélj magadról, szólj te is,
tűnj homályból elő,
ragyogj, mint vadvíz fodra közt
pikkely és drágakő.

Ne félj, örömhírt is veszünk,
már útra kelt feléd
megújította lelked is:
arcát és köntösét.

Fehér lépcső, hűvös falak:
békesség járja át!
Kívánd, hogy itt teremtse meg
a jókedv otthonát -

Ha lomb és szél találkozik,
s ha nem véletlenül -
ha láng és víz ölelkezik,
s az álom sem kerül -

tán nem hiába volt rigó,
és surrant fű között,
nem hiába, hogy kert és szív
zenébe öltözött,

nem volt hiába bánatunk
ötven nap ünnepén,
a megfejtésben részt veszünk.
Az Úr. Meg Te. Meg én.







KÖNYÖRÖGTEM


Semmi se kell, hagyj, Tirsis,
alábuknom a semmi mélybe.

Hagyj, Clotho, megszakadnom, mint a fénysugárnak,
amidőn
rossz kocsisnál a gyeplő, s Phoebus
az égre feljő,
s lezuhan, mint az angyal!

Lezuhanok, mint mázsás kő a ködben.

De messze vagy.
Ezer év közted s köztem.

(Tirsis, a vers: álarc!
Könyörögtem, hogy engem válassz.

Be kellett látnom, hazudik a vágy.)

Hazudni önmagunknak lopva, loppal
Mélybe zuhanni lázadt angyalokkal.






LEVENDULÁK

Hogy hol mi volt: elmondom pontosan.
Emlékszem jól, nem lesz nehéz a dolgom,
a kérdés csak az, hogyan kezdjek hozzá,
milyen ösvényre lép a felidéző,
milyen kapuk felé tart, milyen tárgyak
közelében lát hozzá a világnak
e láthatatlan számbavételéhez.
És milyen kezek érnek a kezéhez,
mely szavak állapodnak meg a csöndje partján,
ki ül jobbján, ki balján.
Most csak a fűszerszagú szekrény.
Finom edények, öblös tálak.
Míves kancsók, mártásos csészék.
Asztali készlet. Szerelmes levél,
virágmagvak apró dobozban.
Valahol
messze voltam.
Gyömbér- és ánizsillat.
A faliórák is figyeltek,
rugók közt - percek.
De nem járt semmi, szívem csöndet mutatott.
Most is e csöndben,
tárgyak múltán,
levendulák lepergett morzsáiban: kertek.
Megvannak még.
Él valahol a gyermek







A LILIOMOKÉRT




Ha vártalak (és sokszor vártalak),
könnyű volt testem-telkem, mint a hab,
az idő boldog csöndbe öltözött,
liliom sarjadt égett nád között;

a vágy harangszavú hullámait
körbezengette, átszakadt a híd,
áradt a víz, omlottak kőfalak,
és zakatolt az ábrándok alatt

a vér körpályás, élő rendszere;
váltóját későn állította be:
föl-le száguldó lélegzet-csapat
jelezte jöttödet, nyugalmamat.

Mára medrébe minden visszatért.
Fohászkodjunk a liliomokért:
nekünk bomlottak sugaras és vad
pillanatokban, amíg vártalak.







MAGADRA ÉBREDSZ


A cél szem elől veszthető! Az irány eltéveszthető!
A fontos jel, a kedves tárgy, a lélek nyugalma, a vágy
elveszíthető, elveszíthető, elveszíthető!
A félelem, a fájdalom (felleg az égen s válladon),
a tépelődés szemeidben, hogy szabad-e (nincs, ki segítsen
eldönteni), hogy szabad-e -
Belefeledkezhetsz a hóba, a késlekedő válaszokba,
melegedet kérő kezekbe, s magadra ébreszt az idő;
de a kétség, a lehetetlen, a hazugság szavakban-tettben
(hiába sírsz, hiába futsz:) el nem veszíthető!
Ha világgá mehetnék, akkor a tegnapokból, jobb magamból
megmenteném, amit lehet; neked adnék jövőt, hitet,
fekhelyet lombos fűzfaágból; s ha kívül-belül mégis fázol,
nem engedném el a kezed!







MESSZE


Számíthatsz rá, hogy előbb vagy utóbb
elveszíted szemed elől az ösvényt;
köréd kúszik a cserje, és a lomb
csalóka zöldjén túl a nap, a hold,
a külvilág más szabályok szerint
működik majd, mint ami most és itt
segíthet élni és tájékozódni

(mit is kerestél? tavaszi helyet
ábrándozásnak, szónak, szerelemnek?
ó, telhetetlen!);

mint a mesében: erdei vizet
kóstoltál, s félsz, hogy állattá varázsol,
a tájat mégis magaddal viszed
(pedig a tájból éppen te hiányzol,
ha majd beilleszkedsz valami más
és kényszerű és vágyott állapotba);

mind üresebb szívvel ébredsz, naponta
felidézed a rügyező gyertyánost,
a gömbköveket egy patakmederben,
a szélcsendes időt, ha idehozza
a fényhullám a kéreg illatát,
más szabályok közt, de felejthetetlen
tájak emlékképével zsigereidben
harcolsz vagy tűrsz, sóhajtasz, mint a fák,

mint a mesében, bízol önmagádban,
amit nem bírsz le, minden bájolás,
számítasz rá, hogy elődbe is pattan
erdőmanó, segítő óriás;

valamikor fehér titkotokat
megértem majd, magam is ködbe veszve
(ti sarjadoztok terheim alatt):
virágzó vackorfáim messze, messze -







NEVEKET ADTAM. NÉKED?


Jaj, ne félj, nem bántalak.
Ha várnálak, sem hívlak,
fél szóval sem szólítlak.

Ha rád nézek, sem nézlek,
álmomban sem érintlek,
ébren sem gondolok rád,
dalom sem indul hozzád.

Ki rejtőzködik, ki rejt.

Aki ismert, elfelejt!
Aki vágyott utánad,
elpusztítja a vágyat,
megtagadja neved is,
megváltozik maga is.

(Csak dalokba zártalak,
senkinek nem ártanak.
Csak álomban leltem rád!
Rád hagyom szavak falát.
Nyers ütemek erdejét,
Elhullt őzek fekhelyét.

Vonásaidra ismersz?
küszöbödre nőtt a vers,
közeledbe költözött:
ösvény ösvények között.

Rád lel majd a neved is,
a bánat, a nevetés,
az újabb szó s a régi.

De - más írta, más éli.)








SÍRHATOK

Tudom, hogy feltámadtál nékem is!
Titkokat súg megfejthetetlen szellő.
Körülvesz a csönd, új tavaszra vártam:
sírhatok végre tiszta sugarában.

Tudom, hogy feltámadtál értem is.
Visszaveszed a keserű pohárral
a jóvátehetetlen tévedést,
hogy nevem égi nyír törzsébe vésd.

Tudom, megváltasz mégis, engem is,
elfogadod az áldozatot is,
hagysz visszatérnem közeledbe is,
megmutatod az útjaidat is.






TÍZ NAP - Részlet


az első

Rábíztál vízre, fára, fecskenépre,
bujkáló holdra, hajnal hűvösére,
rábíztál álmok, ébredés őrére -

Viseld gondunkat, mindenható Isten,
maradj velünk a félelmes világban,
lásd, kincset, égi szerelmet találtam,
engedj szívünkben hinnem.

... Bujkáló holdra, hajnal hűvösére,
verset írok nád száraz levelére,

épségben térj meg, várlak szívszakadva...







TAVASZVARÁZSLÁS


A téli tücsökágy diólevél.
Jól szigetel, nem fújja szét a szél,
és illatos, meleg álmot sugall
nyáremlékű árnyék-zugaival.

Lapul az élet lágy avar alatt.
Csírát óvnak a réteges havak.
Hosszú a tél: türelmünk, mint a jég,
a nap forró kezét óhajtja rég,

és zene kell! Hé, tücskök, madarak!
Rozsda rágja hangszálaitokat;
gyertek elő! Hangoljatok hamar;
tavaszvarázslás legyen ez a dal.










UTOLSÓ NEGYED


Vaskosárban tűzgyapot:
túl közel vagyok.
Szikra úszik csöndpatakban,
elveszítjük partjainkat,
könnyek gödre ringat -

Túl közel. A fűz bogán
megpihent a suttogás,
megpördült a hold.

Nézd, szitál a félhomály,
hozzád békül szó és táj,
elrejtőzött, aki sírhat:

fény és pusztulás.





ÜZENEM


Széltében sem haragszom,
hosszában sem bántalak,
fára, falra kerítésre
felfirkantalak.
Álmomban civódhatnám,
ébren búm riogatnám:
érthetetlen magyar nyelvem
hangoztatnám.
Ki firtatja csöndedet,
kovászolja kenyered,
sátorforma messzeségben
ki lakik veled?
Fordult nappal, csavargó,
hamis holddal, fellegek
félárbocán az idő,
kételyek évszaka jő,
megnevezlek, idézlek,
megváltozunk, szertefoszlunk,
míg elérlek.







VARIÁCIÓ


úgy vártalak mint sarlót a kalász
mint csillagfényt a sziklahomlokok
dobog a csönd még élő kovaváz
sodrásba billent új horgászhorog

úgy vártalak hogy csendültem belé
és szó bőr és földkéreg fölrepedt
leborultam egy ábrándkép elé
neked faragtam hívó éneket

úgy vártalak mint vadvizet a völgy
holdsugarat a törékeny fűz válla
hogy rám ismerj tán sorsodhoz törődj
figyelj velem egy rejtőző világra

elárasztott a béke a harag
mint bolond óra jártam egyedül
s percek múlnak míg szólni sikerül
hogy őszre jár hogy végig vártalak







VÁLASZTOTTAM


Magához szólít, készen állok.
Élnek s elmúlnak a virágok.
Sziklakövekből semmiség lesz.
Szelídülünk mennyei kézhez,
szokunk szokatlan gondolathoz.

A gondolat ha elkalandoz,
a lélek hogyha keresőben,
s ha az esendő test is végre
éled: a pillanat erőtlen,
és a hely gyarló, vagy úgy tűnik.

A látogatót hazaküldik.
A kopogásra nem felelnek.
Legyél, ha úgy kell, legyél mégis
Tűz-víz-föld: társa félelemnek,
Elfogadásnak. Hozzád tartok.

Hadd érjek közeledben partot.







VÁRAKOZÁS


Hogyha sírnál, mégse sírj.
Ha nevetnél, csak nevess te,
kő világba merevedve
hogyha sírnál, mégse sírj.

Idegen hold nő veled.
Otthonod hiába félted,
lehetetlen révet érned,
idegen hold fogy veled.

Harmat frissít perceket,
Hajnalodván megpihenjünk,
ég könnyével keveredjünk,
Harmat frissít perceket.








A VERS


kút messzi ligetekben.
A hang madár: elhalkul, tovalebben,
s ideje jöttén szent erdőbe fészkel,

szent csöndbe, titokba temetkezik.

Az ember versbe mártja kezeit.
Hamuba? Friss vizekbe?
Minden fölöslegeset elveszít,
emelkedő vagy zuhanó a kedve,
imádság jön, dal vagy elmélkedés,
elhangzó szólamok, elfeledett nyelv -

Ha nem hagyott is el: messze van Isten.

Messze vagy, Isten.

Vers fölé hajolva kereslek.




-





VÖRÖS ÉS FEHÉR


Félek, túl öreg leszek, mire viszontlátjuk egymást.
Félek túlélni veled diadalt, lebomlást.
Holnap már függöny sem kell: ég szemléli tetteinket,
megítéli látható, láthatatlan mosolyunk,
félrekapott pillantásunk, kivetített álmainkat
bűnös vágyainkat.

Nádsíp szavát harmat szegte,
csengettyűk nyelve kihullt:
félek, túl öreg leszek, mikor újra szólongatlak.
Sem ajtó, sem ablak.







 
 
0 komment , kategória:  Egyed Emese  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2019.03 2019. április 2019.05
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 12 db bejegyzés
e év: 110 db bejegyzés
Összes: 3826 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 208
  • e Hét: 1903
  • e Hónap: 26858
  • e Év: 144212
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2019 TVN.HU Kft.