Regisztráció  Belépés
skorpiolilike.blog.xfree.hu
"A szeretet és a bizalom elválaszthatatlanok! Egyik sem létezik a másik nélkül." Pné Marika
2016.01.12
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 3 
Helen E. Buckley - A kisfiú
  2013-06-30 18:49:18, vasárnap
 
  Helen E. Buckley - A kisfiú



Egyik délelőtt,




Amikor a kisfiú már egy ideje az iskolában ült,
Így szólt a tanító néni:

- Ma rajzolni fogunk.
Pompás! - gondolta a kisfiú.
Imádott rajzolni.
Mindenfélét tudott rajzolni:
Oroszlánt és tigrist,
Csirkét és tehenet,
Vonatot és hajót. Elővette hát a színeseit, és rajzolni kezdett.

De a tanító néni rászólt:
- Várj! Még nem mondtam, hogy kezdhetitek!
És megvárta, míg mindenki rá figyelt.

- Helyes - mondta a tanító néni.
- Virágot fogunk rajzolni.
Pompás! - gondolta a kisfiú.
Imádott virágot rajzolni,
S gyönyörű csokor kezdett kikerekedni
Rózsaszín, narancssárga és kék ceruzája alól.

De szólt a tanító néni:
- Várj! Majd megmutatom, hogy kell.
És piros virágot rajzolt a táblára,
Zöld szárral.
- Tessék! - mutatott rá.
- Most kezdhetitek.

A kisfiú a tanító néni virágjára nézett,
Aztán a sajátjára.
A saját virágja jobban tetszett neki,
De hallgatott erről.
Megfordította a papírt,
És rajzolt egy olyan virágot, mint a táblai.
Pirosat zöld szárral.

Egy másik napon,
Mikor a kisfiú szépen besétált
Az ajtón, egyenesen a tanterembe,
A tanító néni így szólt:
- Ma gyurmázni fogunk.
Pompás! - gondolta a kisfiú.
Imádott gyurmázni.

Mindenfélét tudott csinálni a gyurmából:
Kígyót, és hóembert,
Elefántot meg egeret,
Autót és teherkocsit.
Lelkesen nyomkodni kezdte hát
A gyurmáját.

Ám szólt a tanító néni:
- Várj! Még nem kezdhetsz!
És megvárta, míg mindenki rá figyelt.

- Most - magyarázta a gyerekeknek
- Tálat formázunk.
Pompás! - gondolta a kisfiú.
Imádott tálat formázni,
S máris mindenféle alakú
És méretű edényeket gyártott.

De szólt a tanító néni:
- Várj! Majd megmutatom, hogy kell.
És mindenkinek megmutatta, hogyan kell
Szép, öblös tálat formázni.
- Tessék! - mutatott rá.
- Most kezdhetitek.

A kisfiú a tanító néni táljára nézett,
Aztán a sajátjaira.
A saját edényei jobban tetszettek neki,
De hallgatott erről.
Újra gombóccá gyúrta a gyurmáját,
És készített egy olyan tálat, mint a tanító nénié.
Szép öblöset.

Bizony a kisfiú
Hamar megtanult várni
És figyelni
És mindent úgy csinálni, ahogy a tanító néni.
És többé semmit sem csinált
A saját elgondolása szerint.

Később úgy esett,
Hogy a kisfiú családja
Másik lakásba költözött
Egy másik városba.
A kisfiú pedig
Új iskolába került.

Ez az iskola még nagyobb volt
Az előzőnél,
És nem lehetett szépen besétálni
Egyenesen az osztályba.
Először fel kellett menni a nagy lépcsőn,
Aztán végig a hosszú-hosszú folyosón.
Onnét nyílt a tanterem.
Első nap így szólt a tanító néni:
- Ma rajzolni fogunk.
Pompás! - gondolta a kisfiú,
És várt, hogy a tanító néni
Megmondja, mit kell tennie.
De a tanító néni nem mondott semmit,
Csak járkált a padok között.

A kisfiúhoz érve, megkérdezte:
- Neked nincs kedved rajzolni?
- De, van - felelte a kisfiú.
- Mit fogunk rajzolni?
- Nem tudom, amíg el nem készültök - hangzott a válasz.
- Én választhatok? - csodálkozott a kisfiú.
- Amit csak akarsz - biztatta a tanító néni.
- Bármilyen színnel? - érdeklődött a kisfiú.
- Bármilyennel - bólintott a tanító néni.
- Ha mindenki ugyanolyan színeket használna,
Honnan tudnám, melyik kinek a műve,

Hogy különböztetném meg őket?
- Sehogy - látta be a kisfiú,
És belefogott egy rózsaszín, narancssárga
És kék virágcsokorba.

Tetszett neki ez az új iskola,
Még ha nem is lehetett besétálni
Egyenesen a tanterembe!


 
 
2 komment , kategória:  Mondák - Legendák  
Munkácsi vár kútja
  2011-09-17 07:39:37, szombat
 
 

Munkácsi vár kútja

A Kárpátok lábánál, a rónaságból kiemelkedő magányos sziklakúpon áll Munkács harci dicsőséggel övezett vára. Korjatovics Tódor herceg alakította át a XIV. század végén. Ő építette a lakótornyot, melyet aztán később "öreg toronynak" neveztek. Az öreg torony alatt egy mély kutat vájatott a sziklába emberfeletti munkával. A herceg azonban el volt keseredve, mert a vájárok már átvájták az egész várhegyet, a csúcsától egészen az aljáig, de víz még mindig nem volt a kútban.

Elkeseredésében a herceg egyszer így kiáltott fel: "Egy zsák aranyat adok annak, aki vizet varázsol a kútba."

Hirtelen csak elébe toppan egy kis sötét bőrű, mokány emberke.

- Ha jól hallottam, herceg, egy zsák aranyat ígértél annak, aki megcsinálja, hogy legyen a várkútban víz.

- Úgy is van - felelte Tódor herceg.

A kis mokány ember erre a kútba ugrott. A mélyből moraj hallatszott és kéngáz csapot ki, utána pedig megcsillant a víz.

A kis ember kibújt a kútból, s azzal búcsúzott el a hercegtől, hogy másnap eljön a zsák aranyért, addig készítse elő.

Tódor herceg csak most döbbent rá, hogy elhamarkodott ígéretet tett. Honnan vegyen ő most hirtelen annyi temérdek aranyat?

A herceg udvari bolondja látta, hogy gazdája teljesen oda van. odasompolygott hozzá és megkérdezte:

- Miért vagy annyira elszomorodva, komám?

- Még kérded? Hát honnan vegyem azt a sok aranyat amit meggondolatlanul megígértem.

- És te kikötötted, milyen nagy legyen az a zsák? Nem? Hát akkor nincs baj. Lökj neki oda egy kis zsákocskát.

A herceg úgy is tett. Amikor a kis emberke másnap eljött az aranyért, odalökött neki egy apró kis zsákocskát.

A kis emberke méltatlankodni kezdett, de a herceg kioktatta, hogy hát az alkuban nem volt meghatározva, milyen nagy lesz a zsák.

Pedig a kis emberke maga volt Belzebub, és dühében, hogy őt a vén ördögöt, így becsapták, belevetette magát a kútba, s még most is lehet hallani néha, amint ott a kút mélyében dühöng.


Ma sok turista érmét dob a kútba és közben kíván valamit, ami reményeik szerint így beteljesül.
Egy másik legenda, vagy inkább anekdota is kering.

Eszerint a várba elsétált egy fiatal házaspár, akikhez a feleség anyja is csatlakozott. A kút mellett elsétált a nő, beledobott egy érmét, majd elsétált a férfi, beledobott ő is egy érmét, majd jött a férfi anyósa, aki beleugrott a kútba az érme után...hát ilyen gyorsan teljesülnek itt a kívánságok.
A kutat 2009-ben nyilvánították Kárpátalja legmélyebb kútjának. Mélysége eléri a 85 métert.

forras: karpatinfo.net
 
 
0 komment , kategória:  Mondák - Legendák  
A Hoverla csúcs legendája
  2011-09-17 07:22:14, szombat
 
 



Örök szerelem - a Hoverla csúcs legendája

Az egyik hegyi faluban élt egy Prut nevű legény. Hogy miért kapta ezt a nevet, senki sem tudta. Talán azért, mert magas, szép szál fiú volt, vagy talán azért, mert nagyon szeretett dolgozni.

Egyszer a hegyekben dolgozott Prut és a nap végén elhatározta, hogy nem megy haza éjszakázni, inkább az erdőben választ egy alvásra alkalmas helyet. A legény végül egy puha mohaszőnyegen terült el és mivel nagyon el volt fáradva, hamar el is aludt. Furcsa álmot látott, mintha egy lány ült volna mellette, akinek zöld volt a ruhája és a szeme, a hosszú haja pedig a földig ért. A lány simogatta a fiú haját, közben szomorúan nézte az alvó legényt és dúdolgatott halkan.

Amikor Prut megpróbálta megérinteni, a lány azonnal eltűnt, erre felébredt a legény. Minden csendes. Csak a csillagok hunyorognak az égbolton.

Nézett egyet a fiú, amikor valami fennakadt az egyik faágon és furcsa zöld fénnyel világítani kezdett. Odament hozzá és megfogta a kezében. Az pedig tovább világított, csendesen és kedvesen. Közben hajnalodni kezdett, eltűntek a csillagok, vörösleni kezdett az égbolt alja és a madarak is megkezdték éneküket.

Nem sokkal később feléledt az egész erdő, a nap felemelkedett a hegyek felé. Úgy tűnt, mintha nem a nap emelkedne, hanem a hegyek hajolnak meg, hogy utat adjanak neki. Csodálva ezt a sok szépséget, Prut teljesen megfeledkezett a furcsa tárgyról. Amikor pedig még egyszer az ágon talált tárgyra nézett, egy egyszerű zöld kendőt látott. De már nem világított. Azért eltette magának.

A következő este Prut megint az erdőben éjszakázott és várta a gyönyörűséges lányt. Amikor megjelentek a csillagok, jött a lány is. Csendesen közeledett az ágak között és leült a fiú mellett egy földből kiálló gyökérre. Elkezdett énekelni, először csendesen, majd a dallamok eljutottak a távolabbi hegyekbe is.

Amíg a lány teljesen beleélte magát az éneklésbe, észre sem vette, hogy a legény odalopakodott hozzá, erősen megfogta és magához rántotta. Prut belenézett a lány gyönyörű zöld szemeibe és úgy tűnt neki, mintha a Kárpátok összes szépségét együtt látná bennük. A lány pedig még mindig ijedten reszketett a fiú karjaiban.

- Ki vagy te?

Az eddig hallgató és ijedt ajkak elkezdtek mozogni, nem adtak ki egy hangot sem.

- Ki vagy te? - kérdezte még egyszer Prut.

A lány félrehajtotta a fejét, elmosolyodott és ezt mondta:

- Hoverla

"Hoverla, Hoverla..." - súgta a szél.

"Hoverla, Hoverla..." - szállt messze a hang, majd elhallgatott

Attól a naptól kezdve Prut szinte nem is járt haza. Éjjelente Hoverlával járta a hegyeket. A tiszta szerelem betöltötte az egész szívét. A fiatalok szerelme azonban kezdett beárnyékozódni. Prut idős anyja a völgyben élt, Hoverla pedig nem mehetett az emberek közé apja - a hegyek királya - engedélye nélkül.

Az apa, amikor tudomást szerzett Hoverla és Prut szerelméről, megátkozta lányát. Megremegtek a hegyek, kövek zúdultak a mélységbe, erős szelek kezdtek fújni. Félelmetes kiáltások szálltak a hegyek között: "Átkozott, átkozott!..."

Odaszaladt Hoverla az öreg fenyőhöz, odabújt hozzá és könnyekbe borult.

- Nincs nekem sorsom, elátkozott az apám. Nem engednek engem a hegyek az emberek közé az átok miatt. Prut nélkül pedig meghalok. Segíts nekem, mit csináljak?

Átölelte a fenyő zöld ágaival a lányt és suttogott valamit.

- Jó - mondta Hoverla. - Viszlát fenyő, viszlát hegyek, viszlát én Prutom. Ha nem lehetek veled, nincs miért élnem - és egy szakadék széléhez lépett.

Erre hatalmas szél kerekedett, fákat tépett ki a földből, hatalmas kőtömböket szakított ki a hegyekből, amelyek aláhullottak a völgybe. A villámok megvilágították a lecsupaszított hegyeket.

A kitépett fák kérni kezdték a szelet, hogy hagyja abba a tombolást. Reggelre pedig hatalmas vihar keletkezett. A nap a Kárpátok felé emelkedett és elcsodálkozott. A régi völgy helyén egy hegy nőtt ki a földből. Egészen a felhőkig ért és fehér csúcsával üdvözölte a napot. A völgyben pedig emberek álltak és csodálkoztak.

Csak Prutot bántotta valami. El is szaladt a hegyekbe.

- Hoverla, Hoverla, merre vagy?

- Én vagyok az, a hegy. Igen, igen, én vagyok az, Prut.

Nem tért vissza Prut az emberekhez. Csak később jelent meg egy kis folyó a hegyek között, olyan tiszta vízzel, mint a könny. Gyors volt, mintha attól félt volna, hogy nem érkezik elmondani valamit az örökzöld hegyeknek.

Az emberek pedig Prutnak nevezték el a folyót, a hatalmas hegyet pedig, amely lábainál kanyarog a Prut - Hoverlának.

...Belenézett Hoverla a Prut tiszta vizeibe, amely az örök szerelméről mesél neki.

forras: karpatinfo.net
 
 
0 komment , kategória:  Mondák - Legendák  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 3 
2018.06 2018. Július 2018.08
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 74 db bejegyzés
e év: 2069 db bejegyzés
Összes: 54819 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1306
  • e Hét: 7011
  • e Hónap: 35986
  • e Év: 808327
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.