Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / DoktorStrix / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
Falu Tamás
  2016-03-31 20:30:18, csütörtök
 
 







FALU TAMÁS


Falu Tamás (Eredeti neve Balassa Lajos, 1911-ben vette fel a Falu Tamás nevet) (Kiskunfélegyháza, 1881. november 10. - Ócsa, 1977. július 13.) magyar jogász, költő és regényíró.

Költészetét kezdettől fogva halk, szerény tónus jellemezte. Szívesen idézte az apró élettényeket, ezekből igyekezett általános érvényű tanítást elvonatkoztatni. Noha kortársa volt Ady nemzedékének, mégis inkább a konzervatív líra egyszerűségére törekedett. A látványból és a hétköznapi bölcselkedésből józan, kicsit ironikus költészetet teremtett.

Verseinek gyakori témája a szeretet, a megértés, a másik ember megbecsülése. Rendkívüli figyelemmel követte nyomon az élet apró rezdüléseit. Minden jelenség költői témát kínált neki, s az élet maga is olyan volt számára, mint a nagy kaland, melyet azonban szükségszerűen követ majd az elmúlás. Állandó halálközelben élt, de mert nem félt a haláltól, hanem az öregedő ember belenyugvásával idézte, ezek a versei is telve vannak a teremtő emberi erőbe és géniuszba vetett alázatos hittel. Élete végéig elkísérte a kettősség: látta és feljegyezte az újat, de könnyes nosztalgiával idézte a jóvátehetetlenül elmúltat, a régit is:

Szívemre tett kézzel
bolyongok én még itt,
mosolygok az újra,
siratom a régit.
(Régi Monor)

Utolsó hónapjáig termékeny maradt, törékeny formákban írt, kis költeményeiben őrzött meg valamit számunkra a századvég létérzéséből, s hirdette a mai kor emberének is, hogy "Szeretni érdemes".








ANYÁD


Aki jó volt hozzád, az volt az anyád,
minden pillanatban gondolt ő reád.
Ha sorsod megvadult, s látta, hogy elüt,
félre tolt az útból, s elé ő feküdt.
Aki jó volt hozzád, az volt az anyád,
ha fáztál, a lelkét terítette rád.


Átvette terhedet, hogy azt ne te vidd,
simogatta sebed, sírta könnyeid.
Hogyha megbántottad - mért bántottad őt?
Nem sírt ő sohasem a szemed előtt.
Nem hangzott ajkáról soha-soha vád,
akihez rossz voltál, az volt az anyád.







ÁLOMRA HAJTOD


Álomra hajtod nemsokára
Nemes fa ismét bús fejed.
Borongó égbolt sírva gyászol
Haldokló, néma táj felett:
Beljebb vonul erdő s mezőről
A varjak éhes serege,
Dúlt fészkein a kis szárnyasoknak
Zordon szelek bús dalt zokognak,
Elszállt pacsirta s fülmile.

Virág borított ifju, ékes, -
Lehullt s a szelek elfuvák,
Gyümölcs piroslott lombjaid közt,
Letépte mind a kapzsiság.
Egy díszed volt még: sűrű lombod,
Attól is megfoszt ím a dér,
Sápadt levél függ gyenge szálon,
Aludj szegény fa, - fényes álom,
Sötét valónál többet ér.

Mit ég s föld tőled elraboltak,
Az álom visszahozza mind:
Virágözöntől elborítva
Langy szélben ring az ág megint,
Dús lombok árnyán pinty s aranybegy
Fütyölve ágról ágra száll,
S ha majd elillan boldog álmod,
Nem fáj, hogy tőle meg kell válnod:
Való lesz, amit álmodál.

Ah, rám is néha boldogítva
Borul az álom fellege,
Multam feléled s üdve, bája
Sírjából mind kiszáll vele:
Az ifjuság tavaszmezőin
Bolyongok illat s dal között:
De álmaim, ha elvonulnak,
Tavasz virági mind lehullnak,
Avar marad csak - s őszi köd.







BALLAGÓ


Az Isten áldja meg az iskolát,
Mely minden évben meghal, s él tovább.

Az Isten áldja meg a padokat,
A tízpercet, mely derűt adogat.

A padlót, plafont és a küszöböt,
A térképet a katedra mögött.

A bizonyítványt, jót, elégtelent,
Mely mindent s mégis semmit sem jelent.



Azt, aki kérdez s azt, aki felel,
Ifjúságuk ne múljon sose el.

Az Isten áldja meg az iskolát,
Azt, ki belép és azt, ki megy tovább.

Ballag tovább, már nem leckéket ír,
De vén padjába vénen visszasír.

1948







CSODÁS ÜNNEP


Csodás ünnep a karácsony,
a földre eget varázsol.

Fenyőágon gyertya lángja
csillagot visz kis szobánkba.

A világnak azt kívánom:
legyen szívében karácsony.

közeleg, ide ér holnap,
szavaim már harangoznak.

forrás.keresztenyversek







EGY LEVÉL HALNI KÉSZÜL


Egy levél halni, hullni készül,
Segítségért tekintve szét,
De nincs segítség, s elsuttogja
Szomorú végrendeletét.



Szegény falevél halott sárga,
Remeg mikor a mélybe lát,
Emeljétek feljebb a földet,
Hogy meg ne üsse majd magát.







ESTI IMA


Ne fájjon a lelkem,
Ne fájjon a testem,
Legyen, ki felemel,
Amikor elestem.

Amit méznek érzek,
Epévé ne váljék,
Kövessen a béke
Mint jóságos árnyék.

S ha majd jő a halál,
Szóljon hozzám szépen,
S ne a hátán vigyen,
Hanem az ölében







FÁK


Beszélgettél már fákkal este,
Mikor aláhull a sötétség?
Távoli ház és messzi égbolt
Mikor kigyújtja gyönge mécsét?
Oh, én sokat járok közöttük,
Titkára vagyok egy fasornak,
Enyém a hárs első virága,


És ősszel nekem panaszkodnak:
Kedves nem járhat kedveséhez,
Csak inthet felé üstökével.
Csak karjaikkal táncolhatnak
Szerelmetes májusi éjjel.
Vágja őket vihar és fejsze,
Elhamvasztja vad pusztító tűz.
Kívülről hársfa, nyárfa, nyírfa,
S belül mindegyik szomorúfűz.










FIAMNAK


Fiam, ki nem vagy, sohasem voltál,
Csókold meg anyád homlokát,
És sóhaját ajkhangfogóddal
Fogd föl és messze zsong tovább.
Oh, ne hallgass a csábszavakra,
Ki csak álmokban vagy nekünk,
Maradj tovább álmok lakója,
Amíg mi itt lenn vérezünk.
Az élet egy kis szárnyvonal csak
A Semmiből - a Semmibe,
Vak mozdonyként száguldoz rajta
Lelkemnek hitetlen hite.
Oh, ne cseréld föl a valóval


A nemlét csipke-köntösét,
Vállad csillagos hermelinjét
Minek rántsa le a sötét!
A vér, a sár, a könnyek árja
Minek csapkodja lábadat,
Ha úr lehetsz a bús halálon,
Mért nyögnél életed alatt?
Mért jönnél te a gonderdőbe,
Ahol csak bánatkürt rian?
Én, az apád kívánom néked:
Ne is szüless meg kis fiam!
Az emberszívnek kéményéből
Minek szállna be a korom...
Meg nem születve élhetsz úgy csak,
Ahogy én végigálmodom!

1910







HA NEM SZÜLETTÉL VOLNA


Ha nem születtél volna,
Akkor is sejtenélek,
Megrajzolgatott volna
Az álmodozó lélek.
Feltünedeztél volna
A lámpafényben este,
Fejed finom árnyéka
A falról rám meredne.
S ahol szelek és párák
Örök harcukat vívják,
Megtalálnám egy felhőn
Homlokod lágy profilját.
Lehet, hogy nem is vagy más,
Csak esti falon árnykép,
Vagy bárányfelhők közé
Lehelt égi ajándék.
Ezért, ha lámpa gyullad,
Ha nappal felhők mennek,
Megköszönlek a földnek,
Megköszönlek a mennynek.







HARMÓNIA


Bennem a hangok színné válnak,
Csilingelnek a színek, árnyak,
S mikor a szín, hang összecseng, ...
Megérezlek, nagy égi csend.

Alkonyi tóvá mélyül a lelkem,
Hallom szívem zenélni csendben,
Zengő tükörré olvadok...
Belém néznek a csillagok.







HA ÚJRAÉLÜNK


Egyszer, ha már majd újra élünk,
Egy másik, messze csillagon
Találkozunk. Összehoz veled
Újra az égi irgalom.

Csöndes város sodor egymáshoz,
Barna urak és tünde nők,
S a szemük fénye némán kérdi:
Hol láttuk egymást azelőtt?

Én meghajolok. Te kezed nyújtod,
Én ujjadat átfogom...
Két régi élet simul egybe,
Amikor bemutatkozom







IMA


Ne fájjon a lelkem,
Ne fájjon a testem,
Legyen, ki felemel,
Amikor elestem.
Amit méznek érzek,
Epévé ne váljék,
Kövessen a béke,
Mint jóságos árnyék.
S, ha majd jő a halál,
Szóljon hozzám szépen,
S, ne a hátán vigyen,
Hanem az ölében.







IMÁDSÁG ELŐRE


Én istenem, ha egyszer felkelek,
S nyugodt szívű és békés bölcs leszek,
Ha azt érzem, hogy nem fáj semmi sem,
S imára hullik lázadó hitem...
Ha célnak látok csendes négy falat,
S egésznek érzem, ami fél maradt,
Ha csak ülök a fehér ház előtt,
S lehull lelkemről, mi reája nőtt;
Ha messzeségek karja el nem ér,
És szívem múltak díványán henyél;
Ha könnyem nem lesz, s nem lesz sóhajom,
Csak békességgel megrakott hajóm...
Én istenem, tekints le majd reám,
S most halld meg, mintha akkor mondanám:

Ha már elvetted ifjúságomat,
Ha vágyam nincs már, tüzem lelohadt,
Ha rámfújtál és lángom kialudt,
Fújd szét, uram, a megmaradt hamut!ú







ISTENEM ADD


Istenem add ,hogy jó legyek,
ne üssek sohasem sebet,
hulljon ölembe két kezem,
mielőtt velük vétkezem.
Ne érezze se élő, se holt,
hogy késem szívükbe hatolt,
alhassam át az éjszakát,
ne keltsen fel soha vád.







JÖHETTÉL VOLNA...


Jöhettél volna örömben, gyönyörben,
Mint a virradat,
Sokszínű boldogság ernyője alatt.
Jöhettél volna kacagó csengőkkel,
Kendőkkel, lengőkkel,
Könnyedén repülve fehér utakat,
S már elmultál volna,
Mint a virradat.

De könnyekkel jöttél, szomorú dalokkal,
Mint a szürkület,
Mint felhők, úgy jöttél, kik a hóra hintik
Bús sötétjüket.
Botorkálva jöttél szived lámpásával,
Ezer seben által, ezer jajon által,
Által ezer seben, és ezer jajon,

És örök maradtál, mint a fájdalom.







KARÁCSONY ESTE


Karácsony este, gyertyafény,
Szív a szívhez most oly közel,
Sok fenyő ág: sok kar, amely
Egész világot átölel.

De van szív, mely nem lel szívet,
Van seb, amelyre nincsen ír,
Nincs ember annál szomorúbb,
Mint ki karácsony este sír.







KÖNNY VOLTÁL


Könny voltál, aki gördült,
de visszafolyt a szembe.
Öröm voltál, aki feltört,
de nem ért el szívembe.

A sors voltál, ki küldi,
s visszahívja a törvényt.
Jövő voltál, mely nem lesz,
s a múlt, mely meg nem történt.

Még arckép sem lehettél,
csak sűrű, sűrű fátyol.
Már azt is elfeledtem,
hogy örökre hiányzol.







MAJÁLIS


A majálisnál e világon
Szebb, gyönyörűbb szó nem terem.
Van benne dal, mámor és álom,
Ifjúság, kacaj, szerelem.

Van benne rét és színes lepke,
Gyöngyvirág, tündéri varázs,
Fogócska, lárma, szívek csendje
És kézenfogva ballagás.

Van benne fűszál és madárka,
Napfény, holdfény, erdei zúg,
S van benne árny, azoknak árnya,
Kiknek nincs már majálisuk.

1935







MESSZE VAN...


Messze van mitőlünk Páris,
Vonatunk is vicinális.
Öreg kocsi, ócska mozdony,
Van ideje, mért loholjon?

Jobb, ha döcög, jobb, ha ringat,


Nem kelti fel álmainkat,
Barátkozunk földdel, éggel,
Ölelkezünk a vidékkel.

Minden fűszál ismerősünk,
Itt nyugoszik minden ősünk,
Az ablakból látszik hantjuk,
Nevüket is leolvassuk.

Minden betű egy-egy ablak,
Rajta ki-kihajolgatnak,
S míg a zörgő sinen járunk,
Hosszan bámulnak utánunk.










MÉCSES


Mécses szeretnék lenni a szobádban,
Így lehetnél csak este enyém.
Arannyal zengő lángom beragyogna,
S árnyadat a falra festeném.

Kihallgatnám a némaság beszédét,
Mit szíved az éjnek tartogat
És az utolsó sápadt lobbanással
Megcsókolnám az árnyékodat







NE BECSÜLD TÚL


Ne becsüld túl az életet,
játssz vele, ha játszik veled.
Koronája hamis arany,
kopogtasd meg, fahangja van.

Ne becsüld le az életet,
bárha sokszor eltévelyeg,
hűtlen hozzád, lelke ledér,
pár könnycseppet mégis megér.










ÖREGSZEL


Vacsorád kenyér és tej,
Már a tyúkokkal lefekszel.
Esti imád mély sóhaj,
És azt érzed: öregszel.
S szeretnél hazamenni,
Hol gyerek voltál egyszer.

Szeretnél hazamenni,
Hol egyszer gyerek voltál,
De a vén utca eltűnt,
A ház is leomlott már,
Derékba tört az oszlop,
S elhervadt a folyondár.

Homlokodnak bús ráncát
Egy kéz mélyebbre véste.
Azt mondod csöndben: Holnap...
S félve gondolsz a vészre.
Pedig meghaltál tegnap,
Csak nem vetted még észre.










ŐSZ


Fekete varjak
Feketén szállnak,
Szemfödeléül
Őszi határnak.

Kátyús a dűlő,
Tört kerék benne,
Mintha a tűnt nyár
Keresztje lenne.

Kései pipacs
Bíbora lebben,
Piros pillangó
Sem repül szebben.

Száll a rőt köpeny
Ezere, száza...
Piros virágnak
Piros a gyásza.

1910.







ŐSZIRÓZSA


Fehéren és lilán búsong a kert mélyén,
Mint esküvő előtt elhagyott ara.
Szegény őszirózsa, tavaszt sohse látott,
Az őszirózsának ősz a nyara.

A télnek csontkeze ott setteng körötte,
Ökörnyál hurkolja, mint ezüst bilincs.
Holnap a tél, s a szél ront rá, hogy letörje,
Az őszirózsának még csak ősze sincs.







PISTI


Pisti játszogatott, besározta magát.
Sáros lett a nadrág, az ing és a kabát.
Édesanyja rászólt: ejnye fiam, Pista.
Akkor szép a gyerek, hogyha talpig tiszta.
Csóválta a fejét, s addig nem volt nyugta,
Míg a sáros Pistit a lavórba nem dugta.
A lavórból kijött jól megmosva, tisztán,
Oly rendes lett Pisti, mint aki már István.







REGGEL ÉS ESTE


Szívemben reggel ibolyák nyíltak,
Este meg rozmaringok.
Szívemben tegnap jácint hullámzott,
Ma tearózsa ringott.

Szívemben reggel rétek pompáztak,
Este virágzó kertek,
Szívemben tegnap fülemüle szólt,
Ma rigók énekeltek.

Virág lehull...Micsoda ősz lesz!
Dal elszáll...Milyen csend lesz!
Szívem parkjába szíved sétálni
Jár-e akkor is, kedves?







SZAVAM...


Szavam selyemmé lágyul,
Hogy válladat befedje.
Szavam csónakká mélyül,
Hogy ringatózhass benne.

Szavam virággá nyílik,
Hogy szíved fölé tűzzed
És legyezővé hajlik,
Hogy unalmad elűzzed.

Szavam balzsammá olvad,
Hogy ami fáj, ne fájjon,
S mint hintó áll elébed,
Hogy lelked beleszálljon.

Szavam keleten jő fel,
Hogy álmod elorozza,
Szavam nyugaton száll le,
Hogy álmod visszahozza.

Szavam csókká parázsul,
Hogy végigfusson rajtad,
S a szavam szó lesz újra,
Ha akarod, hogy halljad.







SZEGÉNY ANYÁM


Szegény anyám sietett mindig,
Sietve kelt már hajnaltájon,
Nem kellett neki vekkeróra,
Egyformán ébredt télen, nyáron.
Tett-vett, dolgozott késő estig,
Keze alatt a munka égett,
Mindig még a harangszó előtt
Tálalta ő föl az ételt.
Más gyerekek még kinn játszottak
Boldog kis dalokat danázva,
Minket már kora szürkületkor
Lefektetett a puha ágyba.
Kertjében a palántázással
Minden szomszédot megelőzött,
S övé volt az első virágmag,
Mindég, mikor jöttek az őszök.
Az életet végigsiette,
Várt reá a nehéz öregség,
Túl járt már a kilencven éven,
Mikor sötét sírjába tették.
A halál karján odasétált,
Hol nincsenek percek, sem órák,
Siess néki a kedve szerint
Te lassú örökkévalóság.







SZONETT


Mint bolthajtása életednek
Reáhajolok napjaidra.
Én vagyok szíved minden titka
Aki őrizlek és befedlek.

A csillagaid rajtam kelnek,
A holdad rajtam úszik végig,
A felhőd rajtam feketéllik,
Én küldöm könnyét a szemednek.

És oly messziről, mint az égbolt,
Mint ami nem lesz, s ami rég volt
Ledobom magam a kezedre.

S az életedre rácsukódom
Mint drága kincsére az ódon
Hű lakatú ezüstszelence.










TAVASZI SZÉL


Vége felé jár a tél már,
Az utcákon langyos szél jár.
Sétál, kering, megáll, szalad,
Eltünteti a lágy havat.

Eddig remény volt a tavasz,
Óh, de most már régen nem az,
Fa levelén, fa gyökerén,
Csak meghalni tud a remény.

Én Istenem, adj új erőt,
Hadd higgyek úgy, mint azelőtt.
Higgyem azt is, amit beszél
Ez a hazug tavaszi szél.

1945







TENGERNEK SZÜLETTEM


Tengernek születtem,
s csak egy vízcsepp lettem.
Erdőnek születtem,
s egy árva fa lettem.
Madárnak
születtem
és csak két szárny lettem.
Két szárny lettem csupán,
amely meg-meglebben,
fölszálltam s eltűntem
a kék végtelenben.







UTAK


Van út, mely száguldva rohan,
Életed rajta vad roham.
Perced bősz erdei patak,
A szíved stopperóra csak.

Van út, mely békén kanyarog,
Nem járhatsz rajta, csak gyalog.
Szíved hárfaként pengeted
És zümmögve melengeted.

Van út, mely rajtad át vezet,
Te nem vagy más, csak kövezet.
Mindenik láb lelkedre lép,
S csak azt érzed, hogy már elég.

1932.







ÚT VÉGE


Mikor az utunk véget ér
Fáradt bennünk a vér az ér,
Már nem érdekel a jelen
Csak az örök, a végtelen

Lelkünk a múltba menekül
Folyton beljebb, szüntelenül
És egyszer olyan messzi jár
Hogy nem tud visszajönni már.







VALAKIHEZ TARTOZNI KELL


A nagy magányt nem bírod el,
valakihez tartozni kell,
tartozni kell valakihez,
ki a szívre ábrát hímez.

Ha nincs senkid a világon,


nincs más társad, csak az álom.
Ha ezek is kitagadnak,
hazudj valakit magadnak.

1969.







VERSEIMBEN ÉLEK


Verseimben élek,
verseim meg bennem,
elviszem majd őket,
mikor el kell mennem.


Egypárat itt hagyok,
nem fér mind el bennem,
te, aki itt maradsz,
mondogasd helyettem.

1973.










 
 
0 komment , kategória:  Falu Tamás  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2019.03 2019. április 2019.05
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 12 db bejegyzés
e év: 110 db bejegyzés
Összes: 3826 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 545
  • e Hét: 1348
  • e Hónap: 26303
  • e Év: 143657
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2019 TVN.HU Kft.