Belépés
nagyuska.blog.xfree.hu
"Idegen nyelveket tudni szép, a hazait pedig lehetségig mívelni kötelesség. "- Kölcsey Ferenc Parainessis Kölcsey Kálmánhoz Juhászné Szunyogh Mária Marika
1947.09.09
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 19 
x
  2013-11-25 05:18:33, hétfő
 
  Veress Miklós - Mese a Mikulásról

Hókastélyban jéglakás:
Ott lakik a Mikulás.
Szél a szánja - mégse fázik,
Úgy röpül egy messzi házig.

Csengője a hópehely.
Szánkójának énekelj,
Mintha dallal idehúznád,
S tedd ki ablakba a csizmád.

Ne lesd meg a Mikulást,
Rajta varázs a palást:
Leshetsz reggelig magadban,
Mert ha eljön, láthatatlan.

Hogyha tudnád, hol lakik,
S odaérnél hajnalig,
Jutnál mesebeli tájra -
Elolvadna palotája.

Megriadna és tova -
Röpítené fagylova,
A helyén meg, idenézz csak,
Sírdogálna ezer jégcsap.

Ne lesd meg a Mikulást,
Hadd suhogjon a palást,
Jöjjön, jöjjön láthatatlan
Éjszakában és havakban.

Táncolj, örülj, énekelj,
Mint kerengő hópehely.
Csengőjüket fenyők rázzák,
Telis-teli cipőd, csizmád.




Veress Miklós: Jég

Jég! Jég! Jég!
Palota az ég.
Hókirálynak
jégvárában
állok talpig
zúzmarában.
Ha volna még,
Könnyen hullna.
Az is csak jég-eső volna!
 
 
1 komment , kategória:  Veress Miklós 1.  
x
  2012-05-06 09:15:37, vasárnap
 
  Veress Miklós

Címtelenül

····
Az ég vászonára írd föl a hó nevét –
hogy látsszék a sötét.

····
A hó vászonára írd föl az ég nevét –
hogy játsszék a lét.

····
A lét vászonára írd föl a sötét nevét –
ez létigéd.

····
Idő törli le mindenek nevét –
s a tiedét.

 
 
0 komment , kategória:  Veress Miklós 1.  
x
  2012-04-19 17:42:10, csütörtök
 
 
Veress Miklós

Szüreti páros

I. Körtemuzsika

Sültkolbász: illat – cefre: szag.
Kofákban múzsák alszanak,
Rubens-aranyban fürdenek,
és őszi fingjuk műremek –

rossebbe ezredvég: csodás
e dinnyehúgyú rothadás:
térképileg is átfolyont
határtlanítva Trianont.

Hol van már Jalta Párizsa:
Jeruzsálemtől – Kanizsa!
Nem Európád nyüzsög itt,
hol féltheted bordád közit,

ha látod, mint lusta kezek
közt dollár forinttá zizeg,
s keleti lágert játszani
butikok szoknya-zászlai

datálnák vissza a jövőd –
de ittmaraszt az úritök,
lecsóország és hurkanép
nyomkodva egymás ülepét.

E létbe beléveszni jó:
semmi szeszdús szecesszió,
horrorizált munchi sikoly,
mit robbanás földarabol;

csak a Nagy Hentes működik,
kimosolyogva estelig
magából a vért meg zsigert:
széplelke üvegfrizsider;

s bezárja, mert kerengenek,
mint középkori döglegyek
lombrosonikus vámszedők,
hogy ingyen kapjanak velőt,

és az el-boschult piktorok
vásznán pofájuk lecsorog
Neander-völgyig is talán
az ÚJHAZA barlangfalán.

De fönn a kúrva Thália
szoknyája gyűrt drapéria:
odagyülemlik sokaság
csipkedni ringó alsaját,

mert forgása oly előkelő –
s a centripetális erő
e festménybe belecsavar
polákot, kínait, magyart,

törököt, cigányt, arabust,
sülttököt, patkányt, darahúst;
Biblia, Tőke és Korán
a szédület körszínpadán.

Mígnem meghökken céltalan,
mint üvegbúrásult harang:
belől lármás, édeni kert,
kívül csak világvégi csend.

Azaz: a fényesre sikált
űrön át körtemuzsikát
hallani – sétál a magány
elkortyolt szüret piacán.

2. Lantszóló

Musttá lett szőlőnk is,
borrá lesz időnk is,
fogylalgat mindkettő,
belőlünk esztendő.

Ám addig vígadjunk,
hogy ki ne száradjunk –
vesszeink mit érnek
akkor asszonynépnek.

Mert ők is hevülnek,
ha reánk fölülnek:
hogy hordódongákon
kongjunk, mint nászágyon:

ússzon Ararátra
noésult bárkája,
csak belénk ne essék
özönvíz-betegség.

Áldjunk boroskádat,
hagyjuk a jósdákat:
ókortól fecsegték,
hogy jön a világvég;

s ami van azon túl
régzetté bolondul:
méhéből a földnek
sárkányfogak nőnek,

nérós-terroristák
végzetté olvassák
kisdedek beléből:
mit hoz a jövendő,

megőszült próféták
filmeznek kométát,
el-aids-ült próféták
kénkövet meg lávát –

új szőlő azonban
teremhet bazalton;
mért ne hogy mulassunk,
ez a lét a jussunk.

Ha sorsunk táncolnánk
a pokol tornácán,
sarkunknak alatta
légyen a szakadta;

hulltunkból fölszökne
csóvája tetőkre,
hová fölszögezték
Krisztusunk réges-rég:

sebekből végtére
lerozsdájjon vére
sikolyunk lángjait
kioltva hajnalig;

hogy fekszünk mezőkben,
számlálja Úristen:
mint szántson, mint vessen,
mészünkkel építsen,

mely többi anyaggal
megint egybefoglal
porszemnyi új Földet,
mit lelkünk betölthet.

Szívünk szétdörömbhet.




 
 
0 komment , kategória:  Veress Miklós 1.  
V Miklós
  2010-08-11 15:09:23, szerda
 
  Veress Miklós: Balambér

Balambér,
Balambér
bolondul a
kalandért.

Kád a tenger,
nagyon mély.
A hajója
dióhéj.

Ha vihar jön
Balambér
ijesztően
dülöngél.

Cincogna, de
mit sem ér,
hiszen csak egy
kisegér.

Dióhéjba
belefér,
vízbe bajsza
beleér.

Hajókormány
az orra,
két nagy füle
vitorla.

Veszélyben a
hajócska,
vicsorog a
vasmacska.

Megóvja egy
jó tündér:
királyfi lesz
Balambér.

Ezüst kardja
lesz most már,
a vasmacska
berozsdáll.

Sárga könnye
elpereg,
beisszák a
tengerek.

S röpül tova
Balambér
hajóján sok
kalandért.


 
 
0 komment , kategória:  Veress Miklós 1.  
V Miklós
  2010-05-30 09:58:38, vasárnap
 
  Veress Miklós: Vaseszű Mihók

Megkérdeztem az apám,
hátha megmondja talán:
miből van a vas,
miből van a víz.

Azt felelte az apám:
Ezt se tudod kiskomám!
Vasból van a vas,
vízből van a víz.

Megkérdeztem az anyám,
hátha megmondja talán:
miből van a só,
miből van a sár.

Azt felelte az anyám:
Ezt se tudod kiskomám!
Sóból van a só,
sárból van a sár.

Most már én is okos vagyok,
mindentudó szemem ragyog:
apából van az apám,
anyából van az anyám.
Én meg gyerekből vagyok.
 
 
0 komment , kategória:  Veress Miklós 1.  
V Miklós
  2010-05-26 12:01:03, szerda
 
  VERESS MIKLÓS Szél-jegyzet Sámán-templomokhoz

GENNAGYIJ AJGINAK

A Szakadék nem zuhanása a Vannak
hanem templomépítése a Semminek
amelynek ingatag alapja a Mégis
zuhanni f ö l-felé -
Hozzá
ki elszakadékult
tőlünk
mindörökkön örökké:
így ámenkodik
a fordíthatatlan ima:
julimop iygozsog
retzson retap -
knáytaim

ím:
koz-/Mi/-/Ti/-kus
ó-arany-köd-/füst/-ben
áznak a szentek:
égszakadásig
rubljovul
a Szentháromság-Troica
(pipacsvér-fröccsenetben)
hogy atom-máglyára zuhanjon
a harang-kongás
(černo)-(bil)-hodinka-mélyből)
F Ö L

- L E:
aminthogy - Isten-Hely(-zet)-e
/?/
puszta-Mező-(-O-rosz)-Hon:
tiszt-O-gatásos-nyírfa-Tisztás

schubert-zenéz
szembe
a léttelenítettek
(ím-feleim-soroljuk: a no-men-kla-túrát)
szem-gödreivel
(vég-menedék) -
az elnémaságultságig
(erre-felé-né-zőn a mezők
sír-árok-szakadékokat
lángba-síró-hullahasábokkal
szülőfölddé-temetők)
...
avagy: kerteljünk csak
(szögesdróttalanított)
jázminoknak:
hogy tipikus
tankcsapda-Hely-zet? -

azaz:
mineküljön
a miért-s miért-
miért-ne

miért is:
inkábblik a korszakadék
süvöltő kérdése -

SÁMÁNfia - az-aj-gi-aki
(Aj-az-GI-aki-aj-aj-aki-az)
mért honnétkodsz
(tarkó-tarlóig-lövészárokló
halántéksebeken át)
a nem-Lét-nyi-Való
tudatába hovázni-havazni;
mikoron - lát-ni-való-ság:
(hogy már csak teli-Hold
ezüstözi be
a templomkereszteket

a Le-Aranylás Helyén:
bozse-moj-de-pazarlás:)
Fiúnak elég a bádog
sebek Lángvirág-rozsdáival
hamármint hagyta rá az Atya -
miként reánk
ezt a bódult kör-forgást
(bolygó-bohóckodni)
keresztnyi-önmagunk kör-ül
magunkban -

míg a Kör
(avagy: Szem)
tágulni-szűkül -
de nézve-néz
még a porban is:
hová-kinyálódzanak
sárulni-lát-Ó-Másaink: hogy:

Ím:
az el-Birodalomtalanodott
Pusztulás Helyén:
(Szélből-galagonyából-Isten-csöndből)
fölépítődhessenek
(a Tisztaság Könyve szerént)
a Sámánság Katedrálisai:

ím-ezni:
ne-tán-nem-Létünk
álom-Örök-ségéből mintha
még eleget
pazarolhatna el reánk
az ÚR

1997. június-július - Ajgi fordítása közben
 
 
0 komment , kategória:  Veress Miklós 1.  
V Miklós
  2010-03-18 19:41:09, csütörtök
 
  Veress Miklós:

Veress Miklós



Plágium

Az első versem én vonaton írtam
dombok - Kaposvár s Belcsa-Barcs - között
Emlékem aztán irodalmi hittan
szerint is plágiumba ütközött;

sőt, kisiklott, mint vonatunk. Mert tiszta
sor, hogy ez szabólőrinc-attitűd.
S habár apám sosem volt masiniszta,
de szálltak szikrák bennem, s mindenütt

az ablakon túl, s a félébredésben
még nem tudhattam, hogy máris lekéstem
egy költészetről, mely már így: hamis;

bár nem tagadja sem Barcs, sem Kaposvár,
hogy szikrát szór rám minden állomásnál,
s tücsökszót zendít szívembe ma is.


 
 
0 komment , kategória:  Veress Miklós 1.  
V Miklós
  2010-03-16 23:08:54, kedd
 
  Veress Miklós: Tréfás rajz

Itt a fejed,
itt a szád:
rajzolok egy apukát,
egyedül, magam.
Keze is van,
lába is van,
három haja van.

Két láb nem elég:
kellene még.

Bárhova mégy,
jó, ha van láb
arra - négy.

De az apu
folyton szalad,
kell láb neki:
hat.

Ez kell neki,
bi-bá-bú:
legyen apu
százlábú.
 
 
0 komment , kategória:  Veress Miklós 1.  
V Miklós
  2010-02-07 22:28:12, vasárnap
 
  Veress Miklós

Egy tavalyősz idénje

1.

Tiszta volt az ég -
üres papírnyi mértan
vagy szatócsboltból űrbe szálló cetli.
Kétezer felé - míg kórházba baktattam
akkoriságodhoz - ezt is tudtam feledni.
Csak később, amikorra már kényszer a muszáj,
áll össze így leszíntelenülve az ég, a táj.
Szeptember vége volt, s egy újabb front után
néhai sörözőnkben már ingujjban ültek.
Fáradt voltam, s csak azt láttam netán,
hogy látomások isszák le habjait a sörnek
a Korong utca sarkán, kissé odébb a manzárdtól
meg emléktáblától: itt nem a kavics lakott,
aki egyként ő se volt, hanem J. A. - nem én -
mondhatni, egy város peremén, ahol át-
s visszabaktatok a Korong utcán, ez máris költemény:
hogy tolatnak a tehervonatok.

2.

A város peremén
- a vakok intézetétől -
valahogy átbujkálódom
két betonalagúton.
A trolibusz-megállónál a kápolnában
mindent előre látva, elmormoltam
a két imát:
érted a Miatyánkot (mert az Üdvözlégymária
nem fér a hited kánonába) -
de a betonalagútban
a falakon grafittik koránoznak el
baszdmeget és pinát,
nagyzolják biszexük vagy méretük,
míg átjutok e likon;
de nincs fölirat, vagy elfeledte idézni
az imbolygó ikon,
Tőled-Hozzádig -
mért hogy nem a Reménnyel
Hagytam föl Minden utcasarkon
a szenvedésig.

3.

Ez ám 98 ősze,
és míg az alléig eljutok
(hol két kacagós idétlen
nekilapít
a rácsos kapunak egy vihogó tolókocsist),
igyekszem megőrizni azt, ami
valóság: újság, leves a kisfazékban,
bár úgyis kilöttyen addig,
amíg fölöttem át- s visszatolatnak-rohannak
az időtlenség tehervonatai.
S a taigetosztalanítottak intézetén túlnan
már tudom: ők a boldogok -
s közéjük is kerülhettem volna,
ha Istennek éppen más a dolga,
és én nézném egy rácsba fúrva arcom,
hogy az utcán ki sandalog.

De hát én:
én vagyok.
S nézem, hogy a tavalyőszi nyárban,
amelyről utólag is lekéstem
(mert szenvedésünk ám csak
huszonnégy évi filmszalag),
egyszóval böngészem
ezt a furcsa tájat,
hol - uramisten -
egy fűbe dobott rozsdás sínen
oda s vissza tolatnak
a napkeltette suszterbogarak.

4.

Nem érted majd, hiába magyaráznám,
sem az Uzsoki, sem az Amerikai útig
(ez előbb, az utóbb vagy fordítva,
ha mindenki mindig más időt hazudik),
hogy lassúzva is ez ám a násztánc:
ilyes a gyönyör gyötrődése,
valami-tájú akkori való,
amikor fekete hattyúk szeretkeztek
egy filléres optika-résbe
(a Fekete-tenger partján)
s így szemünkbe: a pillanatnyi
csoda még előhívható,
hogy akkor kaccintva megkérdezted:

“Hát ennyi csak az annyi?!"

5.

Amivel el voltunk foglalva,
az volt éppen a semmi.

Több időd volt, mire nem emlékszel,
arra sem, hogy én közben
még ingujjra is vetkőztem,
és visszaizzadtam kétszer
vagy háromszor, mert sebészed éppen
megint előlünk bujkált:
elbulgakovult a Bábelünk egészen,
s rettegtem, hogy (visszafelé
tőled) a kétszeri Alagútnál
valaki kikérdezi tőlem a Reményt,
hogy ezt a Korong utcát túl hányan is élik,
hogy mennyi a perc így,
mit Isten kisercint -
több mint félmillió
addig a francos kétezredvégig.

6.

A Hermina sarkán
kicsit
már
lejt a járda.
(talán az Ajtósi-Dürer felé
vagy felől), s az átjáróban
digitál duruzsálja,
hogy átkelhetek a túloldalra
mint tiszteletbeli vak
(most úgysem látok magamba:
mert fehér botom eltört: a szavak),
hogy átvihessem rémült kis arcodat
valami túlpartra, hulló fogaim közt.
Evégett
(érted meginni, hol együtt ültünk valónkban
egy elligetült vagonban,
egy rozsdás sínre siklatott fájdalomban,
mely megállt még tíz éve nyakunk előtt)
bicsaklat szomjúságom
meginni azt a pohárnyi sört.
Míg digitálom untalan:
“A világ világtalanjainak még ezt az egy évet -
add meg, Uram!"

7.

Most itt ülök, hol magam ottfeledtem.
Vagy az ül ott, ki ittfeledett engem,
ligeti padon meg korongutcasarkon,
oly sok helyen, hogy hiányunk föl se tűnik,
majd amikor már újra élsz,
s többé mégse nekem:
hozzád és vissza valamennyi színig
eljuttatott e nagy színházterem.
Még nem tudom, de ott lesz majd a másik
vagy harmadik kórházad:
nem én vagyok ama Szindbád,
hogy körbelengjek érted óriási
voltat, amely csupán utánzat -
azok hazudják,
akik létünket unják,
és számlálgatás közben fölsóhajtanak
minduntalan:
“Kétezerig
csak magamat
hagyjad meg magadnak,
Uram."

8.

A válasz csupán az a telihold,
Amelyről azt hitted valamikor,
hogy Duna-parti díszlet.
Ennyi a léted
maradék létemnek túloldalán,
mely hiányomból épül ezután.

Szerettelek:
ennyi volt vagyonom.
Majd nem leszel,
pénzem meg amúgy sincsen.
Gyönyörű voltál ott kórházi ágyadon,
pedig nagyon öreg és csúf,
amikor könyörögtem,
hogy nem évet, hónapot, hetet, napot,
de percet
adjon még az az Uradisten!
S lehet, hogy azért a pohárnyi sörért
a Korong utcán
vagy másikért
a Ligetben
engem
így büntet:
téged magadnak visszaad
azzal, hogy tőlem elvett.

Megszűnik ez az ősz
a baszdmeges alagútnál:
valaki visszahátrál,
és 73 van már.

9.

Az is volt ősz.
Ez is volt ősz.
Kétszer is voltál
egy zizzenés lapjai közt,
míg kiürült a naptár.
Szemmagasságba fönn
kartonlap a szögön.

10.

Nem volt még vers:
csak tiszta volt az ég.
Bóklászott Isten ujja, mint papíron.
Hogy teleírná. Fáj e semmiség,
ha nem kell többé ennyit se kibírnom.

1998. október - 1999. január

 
 
0 komment , kategória:  Veress Miklós 1.  
V Miklós
  2010-02-07 19:02:06, vasárnap
 
  Veress Miklós

Utóvégre

Piromániás nyárvégre
az avoni hattyú-idők
tragédiátlanodnak el:
...... ........... ........... .............. amikor
a poli-tévéből kimuslicáznak
a soros ripacsok;
lezümmögik vagy fölzümmögik egymást
fajtalanságra és nemtelenségre való
tekintet nélkül -
mert tornyozódnak már
országos spájzban
...... ........... ........... .............. a
barack-,
a szilva-
meg a ringló-arcok
szirupos lében plafonokig,
míg üvegdomborulatukban
a költőarc
el-lear-hatatlanul.
...... ........... ........... .............. Ilyenkor
válnak vagy táncolnak
újjal a lányok,
...... ........... ........... .............. és olyan
esendő lesz minden eshetőség,
hogy mellbedobással ki győz már megint:
kinek a súgója jobb,
kinek a súgólikja;
míg tátognak
plé-bekkről áramszünetben -
akár egy Globe-ális színpadon,
hol Goneril s drága Regan verseng.
Az ilyesmi a paradicsombefőzések
káoszos idejére tehető általában,
amikor el kell dönteni,
...... ........... ........... .............. hogy mennyi
az értelmetlenség értelme,
...... ........... ........... .............. mely
úgy tartja egybe az egyedeket,
mintha a piros lelkük folyna üvegekbe,
tetejükön szalicillal,
meg kettős celofánnal,
gumigyűrűsen
...... ........... ........... .............. valami hosszú
havas időkre -
...... ........... ........... .............. pedig
a tél már itt van
e gatyarohasztó kánikulában,
amikor kiolvadnak a frizsiderek,
és mélyhűtőjükben
ott bűzlik valami húscafat:
...... ........... ........... .............. szánva
szívpörköltnek netán -
a belső tér
izzadtpatakzik ráncainkba,
mintha sékszpírtelen időbe a létünk:
ama mélyfagyasztott valami
rosszkedvünk nyarából,
...... ........... ........... .............. amit
elcsorgatnak az ózonlyukadásos kánikulák,
...... ........... ........... .............. ha
nem jöhet vörösmartysan a tél,
...... ........... ........... .............. amikor aztán
pukkan a celofánpapír,
és elárad a paradicsombefőzések illata,
mintha hihetni,
hogy váltak,
vagy újjal táncoltak a lányok;
...... ........... ........... .............. és
én is túléltem Cordéliámat,
a harmadikat,
ki meg sem született.
...... ........... ........... .............. Végre
saját bolondnak
tarthatom magam.


...... ........... ........... ..............




Tégla-kréta-rajz

...... ............. az elhatvanulhatatlan Bella Istvánnak

Olyan a költőarc,
míg van belül öröm,
akár egy gyerekrajz
kopott járdakövön.

S az István utca sarkán
valami ilyet láttam
úgy augusztusi nyolc tájt,
fojtó kánikulában,

az üzletnél, tudod Te,
hogy melyikre gondoltam,
ott vásároltam este
(mit is meg bort) a boltban;

kinn krikszkrakszokat láttam,
amiken átalléptem
(vagy csupán megpróbáltam,
de épp nem szerencsésen);

úgy tettem, ahogy mások.
A gyerekrajz fehéren
mégis soká világlott,
mintha egy költeményben,

mi bennünk először szólt,
mikor vagy ötven éve,
amivel kezünk rajzolt,
a téglák töredéke,

igenis, csupán az volt
önarcunkhoz a kréta:
pirosat írt vagy karcolt
a hazánk maradéka.

Épp hatvanéves lettél
(mint akkurátus költőnk),
s a szigligeti kastély
bizonnyal felköszöntött
borával Balatonnak,
hogy ne száradnál röggé;
s azok is veled ittak,
akik már soha többé -

nevük ne is soroljuk
(ők se tennék helyünkben),
hordjuk viselt zakójuk,
néha lötyögésiglen.

Csak ennyit kell kivárnunk,
hogy azon túl már bátran
állhassunk ifjúságunk
korhely múzeumában.

S ezért tűnődtem akkor,
a boltunkra kilesve,
hogy: mit a kölyök rajzolt
örömében az este,

csupán annak van sorsa;
és eltűnése látszat,
ha felnőtt eltapossa,
mit ki már nem találhat.

Ezért a költő arca,
a kifakult öröm:
mint gyerekkezed rajza
majdani utcakövön.




Alkalmi szózat harangöntőkhöz

Halljátok a harangokat,
míg nincs rájuk parancsolat?!
Szülés, ölés vagy bármi az?
Csak némaságra nincs vigasz.

Mikor az ércek zengenek,
belenémulnak emberek.
A föld alól, a menny fölül,
hogy higgyünk rendületlenül.

Szózatharang dícsér Urat:
ezrednyi hétparancsolat,
amelyre itt-születni kell;
Ember Istennek így felel:

addig nem vagyunk holt anyag,
míg értjük a harangokat,
hogy anyaként is szóljanak:
ringassanak, danoljanak;

és ki ne tépje nyelvüket
egy kor, mely tűz-vérben üget;
csak minden élőt áldjanak,
és hazát megálmodjanak!

Nehogy a csönd kondítson át
kétezeregy Hirosimát,
ha létezhetnek nemzetek,
kik még zengést is öntenek.

Nagy Harangöntő, aki vagy,
kisded létünkért megmaradj,
formázd olyanra anyagunk,
hogy kizenghesse: még vagyunk!

Egy nyelven szól, aki harang -
nem tompul: szolgálni akar,
oláh, szláv, német vagy magyar
együttzengés - nem hangzavar.

Fölül a menny, a hely alól,
hol gyászolj, nászolj, szózatolj.
Isten embernek így felel:
hogy itt halj meg - csak élni kell.



 
 
0 komment , kategória:  Veress Miklós 1.  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 19 
2019.01 2019. Február 2019.03
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 68305 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1205
  • e Hét: 4731
  • e Hónap: 20370
  • e Év: 53766
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2019 TVN.HU Kft.