Regisztráció  Belépés
hunjano.blog.xfree.hu
A szkítha népek hosszúéletűek s mi ennek a fajnak vagyunk utolsó hajtása . A szkítha összesség ma: a magyar." /Csuray Károly / "A szólás szabadság... Hunjano
1965.01.21
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
Tormay : A régi ház
  2011-03-20 16:33:24, vasárnap
 
 

Kollarits Krisztina


Tormay Cécile elfeledett regénye -- A régi ház*

Bár saját korának ismert és elismert írója és közéleti szereplője volt,
Tormay Cécile (1876-1937) 1945-től fogva szinte megszűnt létezni az irodalmi köztudat számára.
Néhány művét,
az 1918-19 eseményeiről szóló Bujdosó könyvet,
a Megállt az óra című novelláskötetét és a válogatott beszédeit és publicisztikáját tartalmazó
Küzdelmek és emlékezések című
kötetét betiltották,
irodalmi folyóiratát, a Napkeletet (1923-40) és
az általa vezetett Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségének értesítőjét,
a Magyar Asszonyt a könyvtárakban zárolták.

Az irodalomtörténetekben, lexikonokban legfeljebb néhány sort szenteltek neki,
noha saját korában nemzetközileg elismert, Corvin-koszorúval kitüntetett író volt.
Életművének,
nézeteinek értékelése még várat magára, a róla szóló szakirodalom elég szűkös.
Elsősorban Hankiss János két munkáját emelhetjük ki:
még az írónő életében és jóváhagyásával elkészült kis füzetét a Kortársaink sorozat számára,
1 illetve egy sokkal részletesebb monográfiáját,
melyet az írónő halála után meginduló életmű kiadás számára készített.
2 Mindkét könyv célja azonban inkább az ismertetés, mint az értékelés volt.
Az 1939-es összkiadás után Tormay művei a rendszerváltásig nem jelenhettek meg,
a 90-es években kezdték csak újra kiadni könyveit.
Pályáját novellákkal kezdte,
1911-ben jelent meg első regénye,

az Emberek a kövek között, 1914-ben pedig
A régi ház, melyet a közönség és a kritika egyaránt elismerőleg fogadott.

Az Akadémia Péczely-díjjal jutalmazta, az 1915-ös megjelenését
a Singer és Wolfner Kiadónál hamarosan követték a külföldi kiadások:
a német 1917-ben, a svéd 1918-ban, a dán 1919-ben, az angol 1921-ben, a finn1925-ben,
a holland és a francia 1926-ban, az olasz 1930-ban.
A regény története a 19. századi Pesten játszódik,
egy elmagyarosodó német patrícius család sorsát követi végig három nemzedéken keresztül.
A háttérben feltűnnek a magyar történelem fontosabb eseményei,
de ezek ismerete nélkül is élvezhető a regény:
jól beleilleszkedett impresszionista-szimbolista stílusával, halálromantikájával a századforduló európai irodamának dekadens áramába. Szerb Antal szerint ,,A régi ház patríciusai a magyar irodalom
legészakibb, legskandinávabb figurái", s leginkább Jens Peter Jacobsenben kereshetjük Tormay mesterét.

3 A régi ház nemcsak kellemes olvasmány, de kultúrtörténeti érdekesség is:
klasszikusaink megörökítették a nemesség, a kispolgárság, a parasztság életét,
de a német származású polgárságról alig találunk irodalmi művet.
Pedig Pest egykor német város volt, s kiváló tudósaink, művészeink és vállalkozóink közül sokan ebből a német gyökerű, erős polgári hagyományokkal rendelkező rétegből származtak.
Gondoljunk csak Pest építészére,
Pollack Mihályra, a magyar irodalomtörténet-írás atyjára, Toldy Ferencre,
a sörgyáros Haggenmacherekre vagy a Verebély orvos dinasztiára!
Milyen volt ennek a német származású polgárságnak a világa, a mentalitása?
Mára már szinte nyomtalanul eltűntek a magyar társadalomból, csak néhány visszaemlékezés vagy művelődéstörténeti tanulmány őrzi emléküket,

4 a szépirodalomban pedig Thurzó Gábor egyes regényei mellett talán csak
Tormay A régi háza.
Tormay Cécile mind anyai, mind apai ágon német bevándorló családból származott.
Anyai ükapja,
Spiegel Simon ácsmester valószínűleg Bécsből érkezett Pestre valamikor 1767 körül.
Annyi bizonyos,
hogy 1787-ben polgárjogot nyert, 1791-től céhmester,
1793-tól választott (vagyis választójoggal bíró) polgár.
Szorgalma mellett szerencsés telekvásárlási ügyleteivel alapozta meg a vagyonát:
amikor a városi tanács 1791-ben az egykori városfalon
(a mai Deák Ferenc utca vonalán)
kívül eső értéktelen, homokos, szemetes területből olcsón kiparcellázott 10.000 négyszögölt,
Spiegel megvásárolta a mai Akadémia utca 5., 6.,
Arany János utca 4., 6. és a Tüköry utca által határolt területet.
Akkoriban még csak ácstelepek húzódtak itt egész a mai Margit híd vonaláig, de jó érzékkel megsejtette, hogy egyszer majd arra fog terjeszkedni a város. Jövendő apósa, Kardetter Tamás ácsmester (Pollack Mihály munkatársa, a Szépítő Bizottmány tagja, a Rókus kápolna átépítője) szintén kivette a részét a telekvásárlásokból, így Spiegel Simon fia, József, Tormay Cécile dédapja az 1820-as évekre valóban Pest egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb vállalkozója lett. Nevét ott találjuk Széchenyi István és Pollack Mihály munkatársai közt. Részt vett a szekszárdi megyeháza és a Ludoviceum építésében, a József Hengermalom számára Münchenből gőzgépet szerzett, és a Lánchíd ügyének is kezdettől lelkes támogatója volt. Széchenyivel való szoros munkakapcsolatát mutatja az is, hogy 1836-43 között Széchenyi 27-szer emlegeti Naplójában.5
Spiegel József és apósa 1831-ben kaptak nemességet, ettől kezdve használták a Tüköry, illetve az Álgyay nevet. (A mai V. kerületi Tüköry utca is róla és nem a szabadságharcos Tüköry Sándorról kapta nevét.) A család elmagyarosodása valószínűleg akkor indult meg, amikor Tüköry József lánya, Hermin egy magyar nemeshez, Barkassy Imréhez ment feleségül.
Tormay Cécile apai ágon szintén német polgárcsaládból származott: nagyapja Krenmüller Károly (1804-71) 1845-ben magyarosíttatta nevét Tormayra.
Tormay Károly váci születésű, egyetemi tanulmányai elvégzése után lett Tolna megye főorvosa és a szekszárdi kórház igazgatója. 1848-ban költözött családjával Pestre. A szabadságharcban mint honvédőrnagy vett részt. 1862-től Pest tiszti főorvosa, a Rókus kórház igazgatója volt. Felesége, Huber Antónia Hannoverből telepedett át rokonaihoz Szekszárdra. Tíz gyermekük közül Béla, Tormay Cécile édesapja, a mai Állatorvosi Egyetem tanára, majd igazgatója lett, 1901-től államitkár, egyik lányuk, Adél pedig ifjabb Emich Gusztávnak, a híres könyvkiadó fiának lett a felesége.
Az írónő anyai nagyanyja, Tüköry Hermin elbeszéléseiből ismerte meg a család történetét, a reformkori Pest világát, a 48-as eseményeket. Nagyanyja élete végéig abban a Fürdő utca és a Mérleg (ma József Attila) utca sarkán álló házban élt, melyet annak idején hozományul kapott apjától, s ez a ház volt Tormay Cécile szülőháza is, mert a Tormay család 1873-81 és 1887-1905 között szintén itt lakott.
A Mérleg utcai házhoz legendák fűződtek. Például a falba csapódott kartácsgolyóról, mely 1849 májusában érte a házat, amikor a Kossuth baráti köréhez tartozó Barkassy Imre nemzeti színű zászlót tűzött ki, magára vonva a Pestet bombázó osztrákok haragját. A ház lebontásakor valóban megtaláltak a golyót, amelyet Tormay Cécile sokáig íróasztalán őrzött. A család egészen 1905-ig lakta a házat, ekkor azonban el kellett adniuk a Kereskedelmi Banknak, amely lebontatta. (Helyén ma a Belügyminisztérium épülete áll.) Az írónő végignézte, amint a házat, amely nemzedékeken keresztül szolgálta családját, a földdel tették egyenlővé. Saját nyilatkozata szerint ez adta az utolsó lökést regénye megírásához, amely ugyanígy végződik: az egykor hatalmas Ulwingok elszegényednek, a férfiak meghalnak, a régi idők tanúi közül már csak az unoka, Anna marad életben, akinek látnia kell, hogy a családja sorsát nemzedékeken keresztül ,,figyelő" régi házat lebontják.
Tormay a régi, a 19. század eleji Pest történetét szerette volna megírni, mintegy emlékeztetni a gyökereire ezt a ,,rohanó, tradíciótlan várost". Mindehhez a családregény formáját választotta, nem véletlenül, hisz saját családja története szorosan összefonódott a város történetével: így, amikor a régi Pestnek akart emléket állítani, egyben saját családja történetét is megörökíthette. S a téma szükségszerűen magával hozta az asszimiláció ábrázolását is: az 1820-30-as évek Pestje szinte még teljesen német nyelvű város volt, csak a 40-es években indult meg az elmagyarosodás folyamata, maguk a Tüköryek is német anyanyelvűek, a család magyarrá válása itt is nemzedékek alatt ment végbe.
Tormay Cécile regénye tehát három jól elkülöníthető rétegből áll: egy család s benne saját családja története, az asszimiláció folyamatának lélektani igényű ábrázolása, végül a Krúdy előtti, századközépi Pest, a csendes és előkelő patríciusváros bemutatása.
A regény meséje elég egyszerű: a cselekmény középpontjában Ulwing Anna sorsa áll, az ő életét kísérjük figyelemmel gyermekkorától özvegységéig. Csendes, nyugodt életet élt, nem sok minden történik vele. Nem is az események, hanem a hangulatok, benyomások, a szinte életre kelő tárgyak, a szereplők lelkének finom rezdülései révén visz minket vissza Tormay egy rég eltűnt világba. Anna gyermekkorában büszkén sétál nagyapjával, a városépítő ácsmesterrel, Pest legtekintélyesebb polgárával, lelkét megérintik '48 márciusának lelkesítő napjai, aztán nagyapja haragja, amikor Henzi az általa épített házakat bombázza, érzi apja gyengeségét, akiből hiányzik a Ulwing Kristóf ereje, vállalkozó kedve, akinek minden erejét meg kell feszítenie, hogy megmentse a családot az elszegényedéstől, majd boldogtalan házassága következik a földjét vesztett nemessel, Illyei Tamással, végül öccse halála, aki könnyelműen a család minden vagyonát eltőzsdézi, csak a ,,régi ház"-hoz nem nyúl, ez marad Anna egyetlen öröksége, ebből kezdhet új életet kisfiaival vidéken.


1. Egy család legendája

A régi házra kétszeresen is igaz, hogy műfaja családregény: egyrészt mert az Ulwing család három nemzedékének történetét beszéli el, másrészt azért, mert Tormay saját családjának hagyományaiból és tárgyi emlékeiből konstruálta meg regénye teremtett világát.
A regénybeli régi ház két forrásra vezethető vissza: a már említett Fürdő utcai házra és az előkelő Duna-soron pompázó Tüköry-házra. Ez utóbbi, Tüköry József háza, az igazi ,,régi ház" a mai Arany János utca és Akadémia utca sarkán állt, éppen ott, ahol a regénybeli ház is található. Ezt a dédunoka már nem láthatta -- csak a rokonság elbeszéléseiből tudott az oszlopemberekről, a berendezési tárgyakról --, de képzeletében szimbolikussá növekedett: egy olyan -- azóta eltűnt -- társadalmi réteget és mentalitást jelképezett, amelyhez az ő ősei is tartoztak.
A regény több szereplőjének mintájául Tormay egy-egy családtagja szolgált.
A dinasztiaalapító ácsmesterben, Ulwing Kristófban nem nehéz felfedeznünk Tüköry Józsefet:
Ulwing Kristóf testvérével, Sebestyénnel 1797-ben érkezik Pestre Pozsonyból mint ácslegény,
s néhány évtized alatt Pest egyik legtekintélyesebb polgárává lesz.
A városfalon kívül építi meg az ,,új házat", amit mindenki furcsáll, de az idő őt igazolja, néhány évtized múlva arra terjeszkedik a város, mint ahogy Tüköry József háza köré is odaépült a Lipótváros.
Anna másik nagyapjában, Jörg Ulrichban pedig Emich Gusztávra ismerhetünk, még könyvkereskedésének helye (a Kígyó utca) is megegyezik az eredetivel.
A kis Anna az ő boltjában pillantja meg Petőfit.
A korán elhunyt Jörg Krisztina mintájául nyilván Kardetter Borbála szolgált,
aki szintén viszonylag fiatalon, 39 évesen halt meg. Ulwing Anna házasságának előképe
Tüköry Herminé lehetett: mindketten magyar nemeshez mentek feleségül,
ezzel nagyban hozzájárulva a család elmagyarosodásához.
A regény cselekménye az 1840-es években, az építőmester unokájának, Annának a kislánykorában indul, s a 80-as években, a nagyvárossá fejlődő Pest elhagyásával végződik.Tormay Cécile is odaírhatta volna -Thomas Mannhoz hasonlóan- regénye alcíméül: ,,egy család alkonya", hisz az ő műve is egy egykor virágzó család pusztulásáról szól. Szokták is írása kapcsán a Buddenbrook házat emlegetni, bár a kapcsolat inkább csak felszíni: Thomas Mann naturalista módszerrel dolgozik, sok szereplőt vonultat fel, szinte már elviselhetetlen aprólékossággal követve sorsukat, hogy minél sokoldalúbban bemutathassa a 19. századi német polgárság világát. Tormay elbeszélésmódja líraibb, inkább szimbolista-impresszionista eszközökkel él. Míg Mann mintegy kívül marad a történeten, Tormaynál erősen érezzük a személyes érintettséget. Bár ő is a mindent tudó elbeszélővel mondatja el a család történetét, de mindenről csak annyit tudunk meg, amennyit a főszereplőül választott Ulwing Anna megtapasztalhatott és megérthetett. (Igaz, néha az írónő nem állja meg, s a történéseket elbeszélői reflexiókkal kommentálja).
A két regény nagyjából egy időben játszódik: Manné 1835-ben kezdődik és az 1870-es évekig tart, Tormayé az 1840-es évektől szintén a 70-es évekig, így a korrajzban találhatunk közös elemeket: például mindkettőben megjelenik az 1848-as forradalom, de míg a német kisvárosban ez inkább komikus jelleget ölt, addig a pesti események leírása a pátosztól sem mentes.6
Mindkét regény elején megjelenik a szimbolikus jelentésű ,,régi ház", Mann-nál egy házszentelővel indul a regény, a sikere teljében levő Buddenbrook család egy tönkrement nagykereskedő házába költözik, a mű vége felé a ház eladása pedig már szinte előre jelzi a család szükségszerű pusztulását. Szinte keretes szerkezetűvé válik a mű azáltal, hogy az új tulajdonosok nem mások, mint a Hagenströmök, akik -- ahogy annak idején a Buddenbrookok -- átveszik és megőrzik a Mérleg utcai házat a tönkrement előző tulajdonostól. A Buddenbrookok tehát eltűnnek a városból, de a Hagenströmök, ha némileg más módon is, de továbbviszik azt a szemléletet és életmódot, amelyet a Buddenbrookok képviseltek.
Tormaynál a régi ház összetettebb jelentést hordoz, nem csupán egy család sikerességét, tekintélyét jelképezi. A dinasztiaalapító Ulwing Kristóf maga építi, de kívül a városon: ahogy gazdája fejjel kiemelkedik a többiek közül, úgy a ház is különáll a többitől. Sorsa összefonódik a családéval, szinte élőlényként jelenik meg a benne lévő tárgyakkal együtt a regényben. A ház Anna számára nem csupán a gyermekkor kedves emlékeinek tanúja, hanem szinte rokon: férje halálos ágya mellől kiszökik, hogy búcsút vegyen a kapuban álló oszlopemberektől. A ház eladása egyben a családi gyökerek eltépését is jelenti, az utolsó Ulwing elhagyja a várost, amelyért ősei annyit tettek, hogy fiai már a vidéki birtokon nőjenek fel. Az új tulajdonos pedig nem költözik be a házba, mint Mann-nál, hanem lerombolja, hogy újat építsen a helyére, a tradíció nem folytatódik, az Ulwingokra többé nem emlékeztet semmi.
Ha a Tormayéhoz rokon vállalkozást keresünk, akkor ezt nem annyira Thomas Mann-nál, mint inkább Kaffka Margitnál, a Színek és évek (1911) világában találhatjuk meg.
Először is közös a két regényben impresszionista stílusuk. Az impresszionizmus elsősorban képzőművészeti irányzat, de az irodalomban is teret tudott nyerni, sőt a képszerűségre, a pillanatnyi hangulatok, benyomások közvetítésére való törekvésével egyenesen a 20. század eleji világérzés legpontosabb tolmácsolójának bizonyult. Mind a modern, mind a konzervatív szemléletű írók éltek vele, Kosztolányitól és Babitstól kezdve, Ignotuson és Laczkó Gézán keresztül Komáromi Jánosig, Zilahy Lajosig vagy Prohászka Ottokárig hosszú a névsor. A nagy összefüggések, világmagyarázatok keresése helyett az impresszionista művek írói megelégszenek az ábrázolással: a művek világát az író egymás mellé rendelt képekkel, hangulatokkal teremti meg.7 Baránszky-Jób László egyenesen ,,elfinomodott, nőies stílus"-nak nevezte az impresszionizmust, ugyanis szerinte: ,,Az érzékenységgel párosuló passzivitás, a fokozott érzék a színek és formák, a külső iránt, a női lélek tulajdonságai."8 Valóban mindkét műben közös, hogy a lélek finom rezdülései, látványok, hangulatok gyakran fontosabbak, mint maguk az események. Nem a nagy összefüggések, hanem a főszereplő személyes megélése, a lelkében zajló folyamatok állnak a középpontban, a külvilágról csak annyit és úgy tudunk meg, amennyi ez a főszereplő számára megismerhető volt. Ehhez szerencsésebb és modernebb formát választott Kaffka azáltal, hogy nála maga Magda emlékszik vissza életére, míg Tormay a hagyományos mindentudó elbeszélőre bízta az események elbeszélését.
Az impresszionizmus lényegéből adódóan gyakran kapcsolódik össze a szimbolizmussal vagy az expresszionizmussal, Tormaynál pedig különösen gyakori a szimbólumok és a megszemélyesítések használata. A magyar irodalomban nem szokatlan dolog, hogy valamely tárgy szimbolikus jelentőséget hordozzon, ami Tormay művében különleges, hogy nála ezek a tárgyak szinte olyan fontos szereplővé lépnek elő, mint a személyek. Nem csupán jelentés kapcsolódik hozzájuk, hanem maguk is élnek, a szereplők gyakran úgy viszonyulnak hozzájuk, mint élőlényekhez. A városi ember számára a ház, a bútorok, a használati tárgyak olyanok, mint a vidékieknek a háziállatok, hűségesek, gondoskodást igényelnek, a családhoz tartoznak.
A régi házban előforduló ,,élő tárgyak" egy része a gyermeki fantázia révén elevenedik meg: a zongorában zongoraegerek laknak, a kályhában tűztündérek táncolnak, az alabástrom óra ketyegése valójában egy sántikáló törpe lépéseinek hangja. Később a gyermekkori mesevilág elemei majd újra feltűnnek. A gyerekek felnőnek, és már nem hisznek a törpékben és tündérekben, s Anna öccse, Kristóf helyettük lányokról álmodozik a sötétben.
Öngyilkossága előtt azonban még egyszer hosszan nézi a kályhában lobogó lángokat,
mintha abban reménykedne, hogy újra megpillanthatja a kályhatündéreket:
,,Egy darabig megfoghatatlan érdeklődéssel nézte őket, aztán sóhajtva felegyenesedett.
Mindenből kifosztotta az élet. Mikor közelebbről megnézte azt, amiben hitt,
mindég rájött, hogy hazugság volt éppúgy, mint a kályhatündérek."

Az alabástrom óra is szimbolikus jelentést kap a regény végére: az utolsó éjszakán,
amit Anna még a régi házban tölt, megáll.

Az órához hasonlóan a bejáratnál őrt álló oszlopemberek is végigkísérik Anna életét, miden fontos eseménynek tanúi: látják a tánciskolába induló gyerekeket, Ulwing Kristóf temetési menetét és Anna esküvőjét, amikor eladják a házat, vádlón néznek az asszony után, végül a házzal együtt ők is elpusztulnak: ,,Hirtelen ment minden, már a két oszlopember is hanyatt feküdt, lenn az utca kövezetén. [...] Lehajolt hozzájuk és az arcukba nézett. Az utcalámpa fénye, mely hajdan mindég bejött a nap-szobába, megvilágította a két kőembert. Olyanok voltak, mintha meghaltak volna."
Máskor a tárgyak egy-egy szereplő jellemzését segítik: a regény elején Anna apja, János Huber épp olyan unottan ül a nagyapa szobájában, mint később a fia őnála, amikor üzleti ügyekről beszél neki, mindketten a gombostűket húzogatják ki a székből, de míg János Huber aztán gondosan visszatűzi őket a helyükre, Kristóf szórakozottan leejti őket a szék alá.
A nagyapa szobájában levő metszetek is jellemzik a családot. Fischer von Erlach és Mansar építőmesterek arcképét a nagyapa akasztotta ki, János Huber ,,ismerte ezt a két arcot, de nem érdekelte", Illey Tamás egy vadászképet tesz a helyükre. A regény végén a padláson akadnak újra Anna kezébe.
A burnótszelence sorsa pedig egyenesen a család végzetét vetíti előre: rögtön a regény elején kiderül, hogy ezt még az építőmester ötvös apja készítette, később Kristóf örökli, s egy kártya partin elveszíti. ,,Csak kinn az utcán fogta fel, hogy mi történt és a szíve összeszorult egy belső fájdalomtól.
Önmaga felett érezte-e ezt a fájdalmat vagy a kis burnótszelence felett?
Nem tudta.
Nagyatyjáé volt és most már idegené." S ahogy ezt a kis emléket nem tudja visszaszerezni,
úgy csúsznak ki keze közül a cég ügyei is, míg végül már csak a régi ház marad meg.

A regény szereplőit, népeket, nemzedékeket, polgárt és nemest összekapcsoló szimbóluma a Duna.
A folyó hívta a régi Ulwingokat, hogy hagyják el a német erdőket, őt követve jött el
Kristóf és Sebestyén Pozsonyból Pestre, s ő fogadta magába a végsőkig elkeseredett kis Kristófot. S a folyó összekapcsolta Illét Pesttel, a német polgárlányt a magyar nemes fiúval, igaz, Tamást a gulyákra, Annát az erdő zúgására emlékeztette. S végül ő nyújtja a megnyugvást, az otthonosság érzését az elmagányosodott Annának Illén: ,,A fákon túlról csendes, távol nesszel egy meghitt hang beszélt: a Duna. [...] az Ulwingok végzete. Beszélt a múlt. Csak az maradt meg számára, semmi több..."
Ahogy már fentebb megjegyeztük, Tormay regényének alapanyagát saját családja emlékeiből vette: szereplői sokat kölcsönöztek egy-egy rokon vonásaiból, A régi ház berendezése pedig a Tormay család gondosan megőrzött tárgyi emlékeiből. Ez a dokumentumszerűség is összekapcsolja a Színek és évekkel. Kaffka szintén saját rokonságát használta fel figurái alapanyagául mégpedig olyan hűséggel, hogy regénye megjelenése után megüzenték neki szülőföldjéről: ,,kegyetlenül csúffá teszik, ha megbántott földjére teszi a lábát."9 Az írónő az általa bemutatott pusztuló dzsentri világra nem minden nosztalgia és fájdalom nélkül nézett, de ez nem akadályozta meg abban, hogy túlságosan pontos látleletet adjon jelenlegi állapotáról. A téma egyébként az ,,1880-1910 közti magyar élet legtipikusabb problémája",10 Móricz előtt erről már sokan hírt adtak, Gyulai Pállal és Arany Lászlóval kezdve, Reviczky Gyula, Iványi Ödön, Lovik Károly és természetesen Mikszáth.11 Pórteleky Magda első házassága épp tükörképe Ulwing Annáénak, ott a férfi polgári származású és idegen, itt a nő, s a származásbeli különbség mindkét házasságot megnehezíti. Tormay háttérben hagyja a dzsentri problémáját, inkább a mentalitásbeli (nemes-polgár), illetve a nemzetiségi (magyar- német) ellentétre figyel. Noha a dzsentri pusztulása a korabeli magyar irodalom egyik fontos témája volt, nála Tamás esete egyedinek tűnik, pedig sorsa tipikus dzsentri sors: a földjét vesztett nemesek közül sokan költöztek a fővárosba, hogy hivatalt vállaljanak, vagy hogy egy gazdag házasság révén visszaszerezzék régi birtokukat. Tamás azonban végül szerelemből veszi el Annát, bár kezdetben érdeklődésében az is közrejátszott, hogy a lányt vagyonosnak tudta. Ő azonban nem a Noszty Feri-féle hozományvadász, amikor kiderül az Ulwingok valós anyagi helyzete, lemond Ille visszavásárlásáról.12
A másik társadalmi folyamat a nemességre vágyó gazdag polgár képe is csak jelzésszerűen bontakozik ki a regényben: a nagyapa a Geramb nevelőintézet tánciskolájába küldi unokáit a nemes gyerekek közé, Kristófot is olyan magyar iskolába íratják, ahol nemes ifjak az osztálytársai, János Hubernek bár idegen, de imponál is Illey Tamás gondolkodásmódja, s az Ulwing leszármazottak végül egy szerelmi házasság révén elnyerik a nemességet.
Érdekes megfigyelnünk a két regény nőábrázolását is. Mindkettő középpontjában egy asszony áll, de míg Pórteleky Magda sorsában a hagyományos női szerep (feleség, anya) válsága mutatkozik meg, addig Ulwing Anna életét inkább a férfi és nő közti távolság áthidalhatatlansága teszi tönkre. Végső következtetésük mégis hasonló: Magda azt reméli, hogy lányai sorsa már más lesz, ők tanult, független nők lesznek, az elmagányosodott Annának pedig fiai adnak reményt.
A két regény keletkezésének ideje és a feldolgozott téma tehát hasonló -- eltekintve attól, hogy Pórteleky Magda dzsentri, Ulwing Anna polgári család sarja --, a szerzők másfajta világnézete és életfelfogása azonban több ponton eltérő ábrázoláshoz vezetett.


2. A régi ház az asszimiláció regénye?

A régi házban -- mint láttuk -- a századelő fontos társadalmi problémái közül sem a dzsentrikérdés, sem a hagyományos női szerep válsága nem jelent meg. Fontosnak tartotta viszont az írónő az asszimiláció kérdésének tematizálását. A 19. században Európa-szerte megerősödő nemzeti érzés és mozgalmak szükségszerűen vetették fel ezt a kérdést az évszázadok óta soknemzetiségű, és az állandó bevándorlási hullámoknak kitett Magyarországon. Aki pedig a reformkori Pest regényét akarta megírni, nem kerülhette ki ezt a témát, hisz épp az 1840-es évekre tehető a németnyelvű Pest elmagyarosodása.
A német nyelv használata Pest-Budán nemcsak a 18. században volt jellemző, hanem még a 19. század első felében is általános volt még azok körében is, akiknek ez nem anyanyelve. Az 1830-40-es években kemény harcot kellett folytatni a magyar nyelv ,,egyenjogúsításáért" a hétköznapokban: a magyar nyelvű folyóiratok szinte minden számában találunk olyan cikket, amelyben szerzője a magyar feliratok hiányára vagy másodlagosságára panaszkodik. Sőt, az Életképekben külön rovat volt Mi hír Budán címmel, ahol rendszeresen kiszerkesztették a ,,hazafiatlan" boltosokat. Karacs Teréz visszaemlékezéseiből pedig azt is megtudjuk, hogy a lelkes magyarító ifjak, hogy bírták jobb belátásra az ilyen boltosokat: ,,a német cégérű üzletekbe követ dobtak, arra pedig olyan szövegű üzenetet kötöttek, hogy a boltra 48 óra alatt magyar felirat kerüljön, mert különben kő kövön nem marad".13
A kultúra és szórakozás nyelve is inkább még a német volt: a magyar színészek csak 1837-ben jutottak először kőszínházhoz Pesten, a német színház épülete viszont 1812 óta ott állt a Gizella (ma Vörösmarty) téren, a könyvkereskedésekben pedig a német és francia nyelvű regények nagyobb számban álltak rendelkezésre, mint a magyar nyelvűek. Bácskai Vera az 1850-es évekre teszi a német és szlovák lakosok körében megfigyelhető nagyarányú magyarosodást, ám a németek túlsúlya még az 1860-as években is jellemző, főleg Budán. A mindennapi életben a magyar és német nyelvet egyaránt használták, egyfajta kétnyelvűség volt jellemző. A kétnyelvű utcatáblák és boltfeliratok még sokáig emlékeztettek arra, hogy Budapest eredetileg ,,német város" volt, a magyar nyelv használata csak az 1870-es évektől vált uralkodóvá.14
S nemcsak Pest, de a Spiegel és a Krenmüller család is részese volt ennek a megmagyarosodási folyamatnak, amely így kétszeres szükségszerűséggel került bele a regénybe. Ma már kicsit különösnek tűnik, de az 1900-as évek első évtizedeiben még nagyon is komolyan feltették a kérdést, hogy lehetnek-e jó magyarok a német ősökkel rendelkezők. Gondoljunk csak a Klebelsberget ért támadásokra (lehet-e valaki ilyen névvel kultuszminiszter Magyarországon) vagy Szabó Dezső kirohanásaira Tormay, Herczeg Ferenc és más, nem fajmagyar írók ellen.15 A kérdés tehát ott volt a levegőben, Horváth János 1916-os kritikájában azt tartotta A régi ház egyik legnagyobb érdemének, hogy ehhez a problémához annyi érzékenységgel nyúlt.16 A 30-as években az asszimiláció kérdése újra időszerűvé vált, így nem csoda, hogy mind a német származású Thurzó Gábor, mind az erdélyi Reményik Sándor értékelésében fontos szerepet játszott. Thurzó számára a regény útmutató volt, ,,amikor tanácstalanul álltam az Ulwing-család válaszútjánál", Reményik a fajelmélet cáfolatát látta benne: amikor Ulwing Kristóf története azt példázza, hogy ,,a nemzethez tartozásnak nincs más mértéke, mint az érzés, a lélek, az akarat, az alkalmazkodni-tudás és az önkéntes beolvadás a nemzet életébe."17
Ez utóbbi megállapítás azonban csak korlátozottan, a németség tekintetében igaz Tormay művére, a másik nagy létszámú nemzetiségi csoport, a zsidóság csak jelzésszerűen tűnik fel a regény második felében (a Paternoster utcai bankház, a Király utcai uzsorások és főképp a Dorottya utcai tőzsdeügynökök személyében), de róluk nem feltételezhető az Ulwingokéhoz hasonló asszimiláció, amikor futólag megjelennek a regény lapjain, mindig reménytelenül idegennek és szinte fenyegető ellenségnek ábrázolja őket Tormay. A fekete szombaton, amikor Kristóf mindent elveszít, egyenest démoni figuráknak látszanak, s az elbeszélő kommentárjában elhangzik a sötét jóslat arról, hogy a régi nemzetségek sorra az Ulwingok sorsára fognak jutni, míg egyszer majd minden a zsidóké lesz.18 (Ezt egyébként alátámasztja majd azzal is, hogy a régi házat végül a Paternoster utcai bankház zsidó igazgatója veszi meg.)
Az asszimiláció regénye-e A régi ház? Talán a német asszimilációé, de a Pest életét meghatározó másik nemzetiséggel, a zsidósággal nem foglalkozott különösebben, velük kapcsolatban megmaradt a korabeli sztereotípiák szintjén, holott a regény megírásának időpontjában a zsidókérdés már fontos társadalmi problémát jelentett.


3. Pest mint az irodalmi ábrázolás tárgya

Tormay Cécile-t -- saját nyilatkozata szerint -- szülőházának lebontása döbbentette rá, hogy a régi Pest emlékei lassanként nyomtalanul eltűnnek. Azért írta meg regényét, hogy megállítsa a rohanó várost és lakóit, ,,csak egy percre, csak annyi időre, míg egy mese elhangzik, melyben szeretet van a szépség és a múllt iránt. [...] mert csak az a nép, csak az a város tud maradandó jövőt építeni, mely szereti a múltját és emlékezik rá."19 Ebben az idézetben szerepelnek azok a kulcsszavak, amelyek támpontot adnak a mű megközelítéséhez: mese, szeretet, szépség, múlt, emlékezni.
Maga a téma, a főváros irodalmi művek egész sorát ihlette,
nem véletlenül:

,,Budapest alig száz esztendő alatt egységesült és fejlődött világszerte ismert nagyvárossá
a Duna két partján. A kisvárosias Pest és Buda, a mezőváros Óbuda, valamint a számos falusias peremvidék együttese az elmúlt századfordulóra nemzetközi mércével tekintve is
modern fővárosa lett hazánknak. Budapest e látványos metamorfózisa [...]
a felvilágosodás korától állandó és hálás témája a magyarországi sajtónak és szépirodalomnak. [...]
A főváros nem csupán Magyarország politikai, gazdasági és
kulturális centruma a vigyázó szemükkel mindenfelől rátekintők számára,
hanem már-már organikus -- mindig femininként elképzelt! -- lény is, amely gyönyörű és borzasztó,
nemes és romlott, sokat ígérő és reménytelen. Vagyis izgalmas és aktuális téma az olvasók, illetve a fotográfiákat, majd pedig a mozgó képeket is szívesen nézők számára, tehát -- mindenkinek."20

A Pestről írt művek csoportosíthatóak a bennük megjelenő tipikus ábrázolás- és
szemléletmódok alapján. Az egyik ilyen sztereotípia a ,,bűnös város" képe:
már az 1840-es évek regényeiben feltűnik, például Nagy Ignácnál
(Magyar titkok, 1844-45) és Kuthy Lajosnál (Hazai rejtelmek, 1846-47),
de ebben az időben még nem kizárólagosan negatív a fővárosról alkotott kép,
Jókainál például inkább a reformkori küzdelmek színtereként és szimbólumaként jelenik meg
a Kárpáti Zoltánban (1854) vagy A kőszívű ember fiaiban (1869), s szereplői ennek megfelelően magyar nemesek és polgárok.
Az olyan, a 19. század második felében divatossá lett irányzatok, mint a naturalizmus és
a realizmus a figyelmet újra a nagyvárosi élet sötét bugyrai felé terelték: ennek jegyében
a ,,bűnös nagyváros" képet folytatta Kóbor Tamás,
aki zolai ,,kísérleti regénysorozatot" akart írni Pestről21, melynek első része a Budapest (1901)
című regénye.
A mű központi színtere és jelképe a Koronaherceg (ma Petőfi Sándor) utca világa,

ahol mindent a pénz és az érdek mozgat,

s melyben az író a ,,züllés útját olykor Balzac-i erővel és részletezéssel rajzolja"
22 Szintén a naturalizmus indíttatását fedezhetjük fel Bródy Sándor a Nyomor (1884) című novelláskötetében vagy Molnár Ferenc Az éhes városában (1901).
Krúdy írásaiban ellenben a nosztalgia dominál, ,,a vágy egy lassan eltűnő, jobbnak érzett világ után. Mintha dokumentálná, mintha emléket akarna állítani neki, hogy ne felejtődhessen el."23 Bár Krúdyról azt tartják, hogy szinte egész írói munkásságát Pestnek szentelte, ő maga nem volt pesti születésű, az öregek elbeszélései nyomán indul megkeresni a régi Pest maradványait. Egyébként érdekes megfigyelnünk, hogy a Pestről szóló művek nagy része vidéki származású írók nevéhez fűződik. Igaz ez már az első olyan irodalmi műre is, amely Pest és Buda bemutatására vállalkozott, Gvadányi József Egy falusi nótárius utazásai Budán (1790) című verses elbeszéléséről van szó. Ezt a hagyományt később még sokan folytatják, annál is inkább, mert legkiválóbb íróink jelentős része vidéki származású: ebbe a sorba illeszkedik például Babits Mihály a Halálfiai (1927) és Szabó Dezső Az elsodort falu (1919) című regénye.24 (Ez utóbbin erősen érezteti hatását az először Beöthy Zsolt által az 1890-es években kimondott ítélet, miszerint Budapest idegen, s ezért az itt születő irodalom sem lehet magyar. Később majd ezen az alapon fogja támadni a nyugatosok irodalmát Horváth János több kritikájában vagy Szekfű Gyula A három nemzedékben.)
A fenti művek közül Tormay regénye talán Krúdy műveihez áll a legközelebb, erős hangulatiságával, a múlt iránti nosztalgiájával, de az ábrázolt társadalmi réteg és korszak elkülöníti tőle. Vállalkozásának újszerűsége ugyanakkor abban áll, hogy ő nem kívülállóként, vidékről a fővárosba került íróként közelít témájához, születése és a családi tradíció szálai erősen kötik a városhoz, alapállása tehát az otthonosság, az odatartozás, az érzelmi kötődés lesz. Nem felfedez, kikutat, hanem emlékezik. (Míg Krúdy hősei állandóan az utcát járják, nem is beszélve Kóbor Tamás Évájáról, Tormayé otthon vannak a régi házban, s csak néha tesznek egy-egy ,,kirándulást" a város különböző színtereire.) Nem a szenzációt, a nagyváros veszélyit és romlottságát akarja bemutatni, hanem a szépséget, az értéket keresi, s ezt csak a régi, reformkori Pestben találhatja meg. Mire az utolsó Ulwing elhagyja a várost, az már felismerhetetlenül mássá, idegenné lesz az építőmester unokája számára: a regény elején az éjszaka a városba hazatérő Ulwing Kristóf kihalt utcákon hajtat keresztül, s az egész Belvárosban csak két lámpa ég, a mű végén, a várost elhagyó unoka zsúfolt utcákat, kivilágított kirakatokat lát, de a tömegben már sehol sincs egy ismerős arc vagy felirat.


4. Családregény vagy Pest regénye?

Bár
A régi ház kétszeresen is családregény, mégis meg kell állapítanunk,
hogy ennél is hangsúlyosabb benne a város bemutatásának igénye:
miközben az Ulwing család három nemzedékének történetét követjük nyomon,
gyakran észrevehetjük,
hogy a család életének eseményei inkább csak alkalmat nyújtanak annak bemutatására,
hogy hogyan vált Pest egy csendes német polgárvárosból igazi nagyvárossá.
Ezt támasztja alá az a tény is, hogy -- a klasszikus családregényekkel szemben --
Tormay elég kevés szereplővel dolgozik, jellemzésük -- Anna kivételével- elnagyolt,
sorsuk ábrázolása vázlatos. Nem annyira hús-vér emberek, mint egy-egy gondolkodásmód vagy típus képviselői. Sőt -- helyenként kissé már didaktikus módon -- ellentétpárokba rendezhetők: a szorgalmas, energikus, mindig újító építőmester ellentéte testvére, a csendes,
visszahúzódó Sebestyén, akit nem a jövő, hanem a múlt szépségei vonzanak, a józan,
erőslelkű Annáé az álmodozó, befolyásolható, könnyelmű Kristóf,
Anna két kisfia közül pedig az egyik a polgár dédapa, a másik a földbirtokos
apa gondolkodásmódját örökli. A címbe nem is az Ulwing család kerül, ahogy ez a családregényeknél szokásos, hanem ,,a régi ház", mely egyszerre szimbolizálja a családot és a régi Pest világát.
A regény az 1840-as években, egy téli éjszakán indul. Ulwing építőmester érkezik vissza
kocsiján a városba. A Hatvani kapun keresztül egy elhagyott piac, majd egy templom mellett (Rókus templom) halad, a mai Rákóczi úton. Aztán a Grassalkovich palota következik, mely a mai Kossuth Lajos és Városház utca sarkán állt, a régi városháza (a belvárosi templom mögött állt, helyén ma a piaristák épülete található), a Szervita tér, majd az Új vásártér (Erzsébet tér). Az egész úton csak két égő lámpával találkoznak, ,,Pest, az öreg kis polgárváros már aludt és Ulwing Kristófnak valahogy úgy rémlett, mintha ez máskor is, nappal is így lenne, mintha egyedül ő virrasztana ebben a városban." Aztán a Leopold (Lipót) külvárosba jutnak, amely még nincs kikövezve, majd azon túl, magányosan a Duna homokos partján ott áll az Ulwing-ház. A regény végén Anna ugyanezt az utat járja be, csak visszafele: a régi háztól a Keleti pályaudvarra hajtat egy meleg nyári estén. ,,Kivilágított boltok, kirakatok, nagy, fénylő ablakú kávéházak.
A Szervita-tér, a Gránátos- utca [..] és az egykori Grassalkovich-szeglet tájékán
egy villanyos óra mutatta az időt. A kocsi fordult, két oldalt a gyalogjárón lökdösődve mozgott az esti tömeg. Omnibuszok, kocsik, zsibongás, kivilágított hirdetések és emberek. Sok ember mindenütt. [...] Anna tekintete üresen siklott el a boltok cégtáblái felett. Egyetlen ismerős nevet sem talált.
A Jörgök, a Münsterek, a Walterek nem voltak sehol."

A két kocsiút mintegy keretbe foglalja a regényt, ami által még hangsúlyosabbá válik
a város változása és egyben Anna elmagányosodása. A régi ház volt az utolsó, ami még ehhez a megváltozott, rohanó városhoz kötötte, minden, ami ismerős és kedves volt lelkének,
gyors iramban eltűnik a városból, talán csak ,,egy ott feledett régi szegletlámpa,
egy lábon maradt öreg fa az utca fiatal fáinak sorában, egy halálra szánt vén, furcsa ház..."
emlékszik még a régi Pestre.
A regény folyamán feltűnik még Jörg Ulrich könyvesboltja a Kígyó utcában,
az Angolkisasszonyok iskolája a Váci utcában, a Geramb nevelőintézetbeli tánciskola
a Sebestyén téren, a Szentháromság gyógyszertár a Szervita téren,
később a Dorottya utcai tőzsdeépület és a bankház a Paternoster utcából -- valamennyi
a Belvárosban található, szinte néhány szomszédos utcára korlátozódik
a szereplők mozgástere Pesten.
A Halpiac már félelmetes, ismeretlen terület, Kristóf elhagyva a megszokott utcákat egy idegen és fenyegető világba jut.
A regény során a szereplők csak a három kirándulás során mozdulnak ki szűkebb környezetükből: egyszer Budára mennek Sebestyén bácsihoz, majd a Városmajorba a temetőbe, végül a Palatinus szigetére (a Margit-szigetre). Ezek a helyszínek Pesttel éppen ellentétesek. Buda csendes mozdulatlanságával áll szemben az állandóan változó, épülő, dinamikus Pesttel.
,,Körülöttük apró, mállott házak. Sárgák, szürkék, zöldek.
Az apró boltok fölött kacskaringósra kovácsolt vaskarokon aranyozott perecek, óriási kulcsok,
csizmák és patkók lógtak be a szűk utcába." A Boldogasszony temploma (Mátyás-templom), a Halászbástya, a Tárnok utca -- ennyi jelenik meg Budából. De nemcsak a házak leírása,
hanem az itt élő emberek is jellemzik Budát: Sebestyén bácsi,
Csík Amália, a Helytartótanács cenzora, a várkapellánus -- mind-mind mintha egy régebbi világból
itt maradt relikviák lennének. Ez a régebbi világ, Ulwing építőmester fiatal kora is feltűnik néhányszor a regényben az öregek visszaemlékezése révén: ,,Egyszerre úgy rémlett neki, mintha nem is valóságban, hanem valaminő öreg-öreg elmosódott képen látta volna az akkori várost. Az utcákban háromszögletű kalappal, fehérparókás polgárok jártak. Láncos szekerek. Nagy csákós katonák. És a Duna fiatalabb és szabadabb volt akkor."
A Városmajor és a Palatinus szigete pedig a vidékiességet, a természet közelségét jelképezi a városi élettel szemben. (A vidéki ember, Tamás a Városmajorba ment a fákért, a napért, így találkoznak először.) Amit Anna számára a házak, a bútorok jelentenek, az neki a földje és az azon dolgozó emberek. A kétféle szemléletmódot a szerelem csak ideig-óráig tudja áthidalni, csak a regény végén, a Duna hangja segítségével sikerül Annának valami kapcsolatot találnia a vidéki élethez. A folyó az, amely összeköti a múltat, jelent és jövőt, az Ulwing család nemzedékeit, sőt két népet is: a német polgárt a magyar nemessel.
A regény hátterében feltűnik néhány történelmi esemény is: a legrészletesebben az 1848-49-es forradalom és szabadságharc, egy kislány szemszögéből. A forradalmi lelkesedés, a város bombázása, Sebestyén bácsi megölése sorsdöntő élményt jelent a család számára. Ulwing Kristóf lelkében ekkor válik magyarrá, s a sors iróniája folytán a forradalomtól oly távol álló Sebestyén bácsiból pedig a nép emlékezetében hős válik, az utókor nem az építőmester, hanem a véletlenül mártírrá vált testvére nevét őrzi meg emlékezetében. A Lánchíd, az Akadémia és a Feldunasor kiépülése, a kiegyezés, a fekete szombat csak jelzésszerűen jelennek meg, csak annyira, amennyire a családjának élő, visszahúzódó Annához tudomására jutnak.
Mennyire tudott Pest regényévé válni A régi ház?
Mit sikerült Tormay Cécile-nek visszaadni a város történetéből, hangulatából?
Egy mesét akart mondani a városról -- mint ahogy pályája elején írt novellái is mesék voltak --,
s valóban regénye nem lépett túl a mese világán, szereplői mesei szereplők: a szinte emberfeletti (akarat)erejű építőmester, a jóságos manóhoz hasonló Sebestyén bácsi, az árva gyerekek, Anna és Kristóf. Bár ábrázolásukba be-betörnek a valóság egyes elemei, mégis -- a mesékhez hasonlóan -- jellemzésük nem sokrétű, inkább egy-egy tulajdonságuk kerül reflektorfénybe.
Elmarad a helyszínek részletes leírása is, a régi ház berendezésétől eltekintve, a város utcái,
épületei inkább csak a felsorolás szintjén kerülnek bemutatásra. Végig érezzük viszont a szeretetet, amellyel az elbeszélő viseltetik tárgya iránt: szavai nyomán életre kelnek e letűnt kor emberei és tárgyai.
A régi ház Andersen szomorkás meséit juttatja eszembe:
ahogy megsirattuk a Kis gyufaárus lányt vagy A rendíthetetlen ólomkatonát,
úgy könnyezzük meg végül Ulwing Anna sorsát is.

A 2006-os esszépályázatunkra érkezett írás. (A szerk.)


Jegyzetek

1


Hankiss János: Tormay Cécile, Studium, 1928.

2


Hankiss János: Tormay Cécile, Singer és Wolfner, Bp., 1939. (Tormay Cécile Művei 14.)

3


Szerb Antal: Tormay Cécile, Nyugat, 1937,5.

4


Ezek közül kiemelendőek Pekár Zsuzsa munkái, aki élményszerűen hozza közel hozzánk ennek a rétegnek a gondolkodásmódját, világát. (Pekár Zsuzsa: A túlélés epizódjai. Család és kortörténet az 1945-50-es évekről egy nagypolgár család önvallomásában, Püski Kiadó, Bp., 2002.

5


Széchenyi István: Napló, szerk.: Viszota Gyula, Bp., Történeti Társulat, 1934-35., 7. kötet.

6


,,Igenis, konzol úr, -- szólt Corl Smolt egy kissé meghunyászkodva; -- mán úgy van, ahogy van. Csakhogy muszáj ám rebolucijónak lenni, ammán szent igaz. Rebolucijó van mindenfele, Berlinbe is, Párisba is...
- Smolt, de hát mi a fenét akartok?! Hadd hallom mán eccer!
- Hát konzol úr, megmondom én, meg én! Republikát akarunk, aszondom.
- Ej, te habajgó... Hisz ammán van nekünk!
- Hát akkó, konzol úr, akkó még eggyet akarunk!"
(Th. Mann: A Buddenbrook ház, Európa Kiadó, Bp., 1960, 164.)

7


Bodnár György: Kaffka Margit, Balassi Kiadó, Bp., 2001.

8


Baránszky-Jób László: A magyar széppróza története szemelvényekben, Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Budapest, 1937, 276.

9


Bodnár György: Kaffka Margit, Balassi Kiadó, Budapest, 2001, 171.

10


Móricz Zsigmond Kaffka Margit Színek és évek című regényének bírálatában, Ny., 1912, 3. sz., 212.

11


Gyulai Pál: Egy régi udvarház utolsó gazdája, Arany László: Délibábok hőse, Reviczky Gyula: Apai örökség, Iványi Ödön: A püspök atyafisága, Lovik Károly: Kertelő agár stb.

12


,,Ez a szelíd szemű, jó öreg üzletember eszébe jutatta azt, ami legelőször Annához vonta. Hiába tagadná le, akkoriban sokszor gondolt arra, hogy az Ulwingok gazdagok, és hogy az ősi illei birtok talán megint az övé lehetne."

13


Tarr László: A régi Váci utca regényes krónikája, Helikon Kiadó, Bp., 1984, 11.

14


Bácskai-Gyáni-Kubinyi: Budapest története a kezdetektől 1945-ig, Bp., 2000, 115.

15


Szabó Dezső: Levélféle Tormay Szeszilnek, Auróra, 1923.

16


Horváth János: Tormay Cécile, Budapesti Szemle, 1916, 310-16.

17


Thurzó Gábor: Az elkísérő könyv, Napkelet, 1937, 345.; Reményik Sándor: Tormay Cécile, u. o., 353-54.

18


,,Aztán egész közel az arcához idegen arcok húzódtak el előtte. A levegőben émelyítő izzadtságszag mozgott velük. Kristóf tekintete merev és üveges lett. Arcok [...] idegen fajú arcok. Néhányan sápadtan mosolyogtak: ezek nyertek, övék lesz minden, csak idő kérdése. Övék lesz az arany, a város, az ország."

19


Tormay Cécile: A régi házról, Társaság, 1916.

20


Sánta Gábor: ,,Minden nemzetnek van egy szent városa", Pannonia Könyvek, Pécs, 2002, 18.

21


A regénysorozat elkészült darabjai: 1901 Budapest, 1911 Ki a ghettóból 1-2.

22


Andor József-Kóbor Tamás: Budapest, Élet, 1918/20, 475-76

23


Sánta, 69.

24


Fábry Anna: ,,Mit lehet írni Pestről", BpN. 34. sz. (2001 tél)

 
 
0 komment , kategória:  Tormay : A régi ház  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.08 2018. Szeptember 2018.10
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 2960 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 486
  • e Hét: 486
  • e Hónap: 18890
  • e Év: 338922
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.